Tanácsok

Sziasztok!

A szokásos köszönömmel kezdeném, amit biztos untok már, de rosszul érezném magam, ha szó nélkül elmennék amellett, hogy megint milyen sok visszajelzést kaptam, és különben is, tényleg nagyra értékelem minden egyes pipátokat, szavaitokat. Szóval köszönöm, a hozzászólásokra azonban csak holnap tudok válaszolni. :)

Mindig megkérdezitek, hogy a következő rész mikor jön, pedig oldalt van egy szövegdoboz, ahová mindig kiírom a rész címét, hogy kinek a szemszögéből van, és hogy mikorra várható. Ezentúl kérlek titeket, hogy ott keressétek :)

Jó olvasást!

xxx Larissa

****************************************************

Chapter 22

- Integess nekik – mosolyogtam Elianára, mielőtt beléptünk volna a hotelbe.

Egy játszótéren voltunk, mert nagyon el szeretett volna menni, nekem meg úgysem volt jobb dolgom. A hotelből még viszonylag normálisan kijutottunk, de visszafele már valamiért nehezebbnek tűnt. Mintha megkétszereződött volna az ott ácsorgó lányok létszáma, talán pont én voltam az, aki egyértelművé tette számukra, hogy kedvenc együttesük tagjai valóban ebben a hotelben szállak meg. Rosszul éreztem magam, hogy megint csak a problémát okozom nekik, de mentségemre legyen, hogy nem voltam még valami gyakorlott a bujkálásban. Nem voltam hozzászokva, hogy nem sétálgathatok csak úgy, és hiába sejtettem, hogy nem leszek a fanok kedvence, a várnál is rosszabbul érintettek a rosszindulatú megjegyzések. Most is egy jó párat kiszűrtem a kiabálások közül, úgyhogy próbáltam gyorsan meggyőzni Elianát, hogy köszönjön oda a tőle olvadozó lányoknak. Végül sikerült egy szégyenlős mosollyal megspékelt inkább legyintésnek nevezhető integetést kierőszakolnom, majd amilyen gyorsan csak lehetett bementünk a biztonságot adó falak közé.

- Minden rendben? – futottunk bele Niallbe, aki két testőr társaságában tartott a bejárat felé.

- Igen, csak… sajnálom. Azután lettek ilyen sokan, hogy láttak innen elmenni – néztem rá bocsánatkérően.

- Jaj, nem – rázta meg a fejét gyorsan. – Liam posztolt egy képet, de előtte is tudták, szóval terjednek az infók maguktól is – legyintett.

- Oké, most egy kicsit megnyugodtam. Így is okoztam már elég kellemetlenséget, nem szeretnék még többet ártani – sóhajtottam fel megkönnyebbülve. – Na, menj, nem tartalak fel. Csak óvatosan! – néztem ki bizonytalanul az utcára.

- Tudom, hogy nem sok közöm van hozzá, de örülnék, ha elfogadnál egy tanácsot. Ne okold mindenért magadat – mosolygott rám bátorítóan, aztán a testőrei kíséretében kilépett az ajtón.

Elgondolkozva bámultam utána, mert nem igazán értettem, hogy ezzel a mondattal, mit akart mondani. Úgy gondolja, hogy nem egyedül én vagyok a hibás? Vagy csak sikerült ilyen hamar kiismernie, hogy tudja, én még azért is magamat okolnám, ha most a világ másik végén valami természeti katasztrófa lenne.

- Mami, megyünk? – rángatta meg a kezem Eliana, mire én egy kis türelmet kértem tőle. Láttam, hogy Niall nem mozdult a bejárattól, pedig azt hittem, készül valahova, így kíváncsian néztem, hogy mi történt. Picit közelebb sétáltam az üveghez, hogy több teret lássak be, aztán rájöttem, hogy beszél nekik. Ennek hatására a tömeg kezdett elcsendesedni, én pedig hallottam, ahogy Niall még mindig kicsit hangosabb hangerővel beszél.

- Szóval adok nektek autogramot, csinálhattok képeket is, csak arra kérlek titeket, hogy maradjatok csendbe. Ha nincs csend, muszáj lesz visszamennem.

Szavai hallatán azonnal rájöttem, hogy ő konkrétan a rajongókhoz ment ki, és teljesen elérzékenyültem. Nem tudtam, hogy miért, de ez a gesztus olyan aranyos volt, hogy még rám is hatással volt. A lányok valóban elcsendesedtek, olyannyira, hogy hallani lehetett, amikor Niall felnevetett valamin, ez pedig alaposan lenyűgözött. Ezeknek a srácoknak hatalma van, nem is kicsi.

- Mit csinálsz? – hallottam meg Harry hangját közvetlenül mögülem.

- Úristen – csúszott ki a számon, miközben ijedtemben egy kicsit megugrottam.

- Hoppá, sajnálom – nevetett fel a reakciómon.

- Niallt nézem, aranyos tőle, hogy kiment – magyaráztam meg, hogy miért állok a hotel ajtajában.

- Én is épp oda tartottam. Ő áldozta fel magát, mert Louis-nak fáj a feje, és ezek a falak nem igazán tompítják a sikításaikat. Reméltük, hogyha valaki kijön, akkor lenyugszanak egy kis időre, én viszont megsajnáltam Niallt, úgyhogy jöttem segíteni.

Ez volt az első alkalom, hogy ennyire felszabadult volt mellettem. Még sosem nevetett, amikor velem beszélgetett, úgyhogy ezt javuló tendenciának tudtam be, és nagy örömmel töltött el. Ráadásul ilyen hosszan se társalogtunk még egymással az elkerülhetetlen helyzeteket leszámítva. Nem igazán vettem észre változást azóta sem, hogy elmondtam a tetteim miértjét, de nem is vártam, hogy egyszerre majd minden megoldódik. Hiszen, hiába tűnik már nekem éveknek, amióta utál, valójában még csak három hete tudta meg az igazságot, én pedig nem siettettem. A mostani mosolya már így is bőven elég nekem, reményt adott, hogy talán egyszer, még ha nem is fog kifejezetten szeretni, azért majd nem fog rám haragudni.

- Kivihetem Elianát? Úgy veszem észre, hogy szeretik, én meg szeretek vele dicsekedni – kérte az engedélyemet.

- Csak egy esetben – néztem rá komolyan, mire ő kíváncsian pillantott vissza. – Ha ezentúl nem kérsz engedélyt mindenért. Ha csokit akarsz neki adni, nem kell megkérdezned, hogy kaphat-e. Ugyanannyira a tiéd, mint az enyém, szóval elég, ha csak szólsz, hogy például elviszed sétálni, rendben? Szóval, őt kérdezd meg, hogy van-e kedve kimenni veled – néztem le Elianára, aki még mindig türelmesen állt mellettem. Szerencsém van, hogy ilyen téren, nem egy ficánka. – Harry figyelmesen hallgatta, amit mondtam, majd annak jeléül, hogy felfogta szavaimat, bólintott egyet. – És örülök, hogy szereted – tettem még hozzá.

- Még jó, hogy szeretem. A lányom – nézett fel rám, mert időközben leguggolt hozzá. – Szeretnél kijönni velem? Az a sok ember kint, mind szeretne téged látni – mosolygott rá kedvesen.

- Kiabálnak – rázta meg a fejét, mire Harry beletörődően felállt.

- Ne add fel ilyen könnyen. – Nem akartam beleszólni, de képtelen volna magamban tartani tanácsomat.

- Nem akarom erőltetni – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Erőltetés az, ha az ötödik nem után kiviszed magaddal – adtam a tudtára, majd közelebb toltam hozzá Elianát, hogy próbálja meg újra.

- Ha megkérem őket, hogy ne kiabáljanak, akkor kijössz?

- Félek – kapott újra nemleges választ, mire megint fel akart állni, de én a hátára tettem a kezem, és visszanyomtam. Egy ideig tanácstalanul néztek egymásra, aztán végül Harry kitalált valami újat.

- Ígérem, hogy csendben lesznek, és ott leszek veled. Ha pedig be szeretnél jönni, azonnal behozlak, rendben? – nyugtatgatta, én pedig elismerősen bólogattam mögötte.

- Oké – válaszolta Eliana, Harry pedig győztes mosollyal nézett fel rám. Aranyos volt, ahogy az apró sikereinek örült. Szerintem nem is tudta, mennyire ösztönösen viselkedik apaként.

Előbb egyedül ment ki, mert számított rá, hogy Niall kérése ellenére, amikor meglátják őt, ugyanúgy felvisítanak majd, de azonnal lepisszegték őket. A testőrök és Niall is mutatták a kezükkel, hogy továbbra is csendet kérnek, majd Harry is mondott nekik pár szót arról, hogy az eddiginél is kevesebb hangoskodást szeretne kérni, mert kihozza a lányát, majd kinyitotta az ajtót, és átvette tőlem Elianát.

- Te nem jössz ki? – kérdezte meg tőlem közben.

- Nem kedvelnek túlzottan, szóval kihagyom – ráztam meg a fejem határozottan, majd visszacsuktam utánuk az ajtót.

Hallottam, hogy szinte egyszerre szólalnak meg, hogy Eliana mennyire cuki, majd Harry elindult az egyik oldalon, és egyik kézével autogramokat kezdett írni, a másikkal pedig próbálta távol tartani Elianát a rajongóktól. Be kell vallani, hogy elég idegesen néztem, amikor jó páran felé nyúltak, de tényleg óvatosak voltak vele, úgy tűnt, hogy mindenkinek sikerült visszafognia magát a fiúk kérésére. Képeket kezdtek csinálni vele, és úgy tűnt, hogy néhány perc után megszokta, hogy mindenki őt nyüstöli. A telefonokkal játszott, amiket a rajongók odaadtak neki, aztán amikor továbbmentek visszaadta, és egy másikért nyúlt. Egy kis idő után aztán megunta, és elkezdte magát lefelé nyomni, azt akarta, hogy Harry letegye, akinek látszott az arcán, hogy kicsit tanácstalan, de végül mondott neki valamit, aztán hagyta, had menjen. A kis félkörben kezdett mászkálni, amit a kordonok alakítottak ki, hogy a rajongók ne nyomuljanak egyre közelebb. Amikor észrevett az üveg mögött, odaszaladt, és tapogatni kezdte azt, mire én is odatettem a kezem. Egy ideig ezzel szórakoztunk, gondolom a takarítók örülnek majd, hogy összefogdostuk az üveget, aztán visszaszaladt a rajongókhoz. Valaki adott neki egy papírt, és egy tollat is, amit ő a földre tett, és rajzolni kezdett rá. Amikor készen volt a kis firkával, felnyújtotta a lányoknak, aztán visszament Harryhez, aki viszont már csak pár képet csinált, aztán bejöttek.

- Legközelebb is kiviszel? – kérdezte Eliana Harrytől, miután bejöttek. Mindketten felnevettünk, hallva, hogy végül is tetszett neki.

- Majd igen – hagyta rá Harry. – Nem vagytok éhesek? Mert én még nem ebédeltem – váltott témát.

- De, szerintem mi is eszünk – bólintottam.

- Akkor csatlakozom, ha nem baj – lepett meg újra mondandójával.

Természetesen nem volt ellenemre, úgyhogy együtt indultunk meg a hotel étterme felé, és gyorsan rendeltünk ennivalót.

- Köszönöm, amit az engedélykéréssel kapcsolatban mondtál – nézett rám, miközben falatozott.

- Ugyan, ezért nem kell köszönetet mondanod – ráztam meg a fejem.

- Szerintem meg kell. Te voltál vele két és fél évig állandóan, és én úgy éreztem, hogy emiatt neked több jogod van vagy, hogy mondjam. – Egyértelműen zavarban volt, én pedig hitetlenkedve néztem rá. Nem gondoltam volna, hogy ilyeneket is rágódik. – És a tanácsaidat is megfogadom, szóval ne félj megmondani, hogy mit csináljak, mert őszintén nekem fogalmam sincs, hogy működik ez az egész gyereknevelés dolog. – Hangja kétségbeesett volt, én pedig elkönyveltem magamban, hogy jól éreztem nem rég a bizonytalanságát.

- Hidd el, nincs szükséged a tanácsaimra. Legyél határozottabb, a többi tökéletes.

- Én is adhatok egy tanácsot? – kérdezte, majd miután bólintottam, folytatta. – Lehet, hogy most nem vagy a rajongók kedvence, de hidd el, hogy megszoknak, és sokkal kedvesebbek lesznek.

- És te? – kérdeztem vissza kissé bizonytalanul.

- Mit én? – nézett rám furán.

- Te is megszoksz? – pontosítottam.

- Talán. Meglátjuk.