Csalódás

Sziasztok!

Meghoztam a részt, előtte azonban van pár dolog, amit szeretnék mondani.

Az első, ami eszembe jut, az Zayn. Biztos mindannyian hallottatok róla, hogy ő nem folytatja tovább a zenélést az 1D részeként. Nem akarom most ezt ecsetelni, senki kedvét nem szándékozom elrontani, csupán csak annyit szeretnék ezzel kapcsolatban, hogy a történetben ő továbbra is marad, hiszen vele képzeltem el az egészet, Liam mellett rá építettem mindent, még ha akarnám, sem tudtám csak úgy kiírni belőle. Mindemellett persze nem is szeretném kivenni belőle. Nekem ő mindig ide tartozik majd. :)

A második dolog, hogy sokan nekem is és Krisztinek is írtatok a testvértöri alá, nagyon-nagyon szépen köszönöm/köszönjük fáradozásaitokat. Jól estek szavaitok, örülök/örülünk, hogy tetszik az is.


A harmadik, hogy voltak elmaradt válaszaim, de most mindet pótoltam, és elmondhatatlanul hálás vagyok a kedves hozzászólásokért, illetve pipákért egyaránt. Tartsátok meg jó szokásotokat, és írjatok, pipáljatok továbbra is, ha lehet, minél többen. Tényleg nagy lendületet ad ;)

Most már azt hiszem, befogom. Jó olvasást kívánok!


xxx Larissa

***********************************************************

Chapter 4

- Nem baj, hogy koszos lesz a ruhád? Hugo Boss – figyelmeztettem, ha netalántán elfelejtette volna.
- Leszarom – rántotta meg a vállát. – Úgyse tetszik. – Válasza után beállt a csend, csak ültünk egymás mellett, a szemközti házat bámulva. – Szóval a szüleiddel laksz – hozta vissza az előbbi témát.
- Igen, meg a húgommal – egészítettem ki.
- Nem gondolkoztál azon, hogy elköltözz? – faggatott tovább.
- Nem – válaszoltam kissé barátságtalanul.
- Van valami baj? – húzta össze a szemöldökeit.
- Nem, ne haragudj – sóhajtottam egyet. – Csak kicsit kínos erről beszélni, tudod? – hajtottam le a fejem. – Mint látod, nem vagyunk gazdagok. Azért nem is gondolkoztam elköltözésen, mert úgy sincs rá lehetőségem.
- Ezen egyáltalán nincs mit szégyellni – válaszolta.
- Ittál. Ha józan lennél, nem is ülnél itt velem. Egyébként nem az, hogy szégyellem. Nem szoktam, de most előtted mégis kínos.
- Én sem voltam mindig tele pénzzel, hidd el. Nem laktunk sokkal nagyobb házban, mint ez. Lehet, hogy most bármit megengedhetek magamnak, de nem felejtettem el az azelőtti időket sem – pillantott rám komolyan, bennem pedig azonnal egyértelművé vált, hogy ez az igazi Liam. Lehet, hogy most egy kicsit ittas, de csak pont annyira, hogy feloldódjon, és ne játssza tovább azt a hülyegyereket, akit eddig.
- Nem tudom, milyen körülmények között éltél, én csak azt tudom, hogy most hozzád képest egy senki vagyok. Akinek fogalma sincs arról, hogy alakul majd a jövője vagy, hogy egyáltalán van-e. – Váltam hirtelen túlságosan őszintévé.
- Már hogy ne lenne – legyintett egyet bosszúsan. – Sosem tudhatod, mi történhet veled. A jó dolgok nem fognak előre kopogtatni az ajtódon. Egyszerűen csak jönnek, de minél görcsösebben akarod, annál később fognak megérkezni. – Annyira lelkesen beszélt, hogy kénytelen voltam elmosolyodni. Azonban hatásos volt, amit csinált, mert amíg ott ültem vele, addig elhittem, hogy talán hamarosan valami jó fog történni, ami majd mindent megváltoztat.
- Én nem várok túl sokat. Legalábbis azt hiszem – pillantottam fel az égre, ami néhol ugyan felhős volt, azért látszottak rajta a csillagok. Egy utcával arrébb egy kocsi száguldott el, a szomszéd kutya pedig ugatni kezdett, de hamar rájött, hogy semmi értelme, így elhallgatott. – Nincsenek hatalmas álmaim, hogy én ilyen meg olyan nagy ember leszek. Nem vágyok rá. Csak szeretnék egy normális munkát, elhelyezkedni a szakmámban, és keresni annyit, hogy el tudjam magam tartani. Hogy végre ne anyuékat kelljen még mindig terhelnem, és ténylegesen is segíteni tudjak nekik.
- Mi a foglalkozásod? – húzta fel a térdeit, és felém fordulva ráfektette a fejét.
- Pénzügy és számvitel szakos voltam, könyvelő szerettem volna lenni. Egy éve végeztem, de nem kapok állást. Viszont kell a pénz, emiatt vállalok ilyen munkákat – magyaráztam neki. – De szerintem elég is volt belőlem. Te jössz.
- Én? Mit mondjak? – nézett rám meglepetten. Reméltem, azért nem gondolta, hogy majd én itt mindent elmondok, ő meg csendben hallgat.
- Mondjuk, hogy miért volt szükséged rám? – tettem fel az egyetlen kérdést, ami igazán izgatott. Egy pillanatig úgy láttam, hogy nem fog válaszolni, de aztán megforgatta a szemét, és mégis beszélni kezdett.
- Szeretek bulizni, és tény, hogy mióta szingli vagyok, csajozok is. Paul meg nem bírja elviselni, teljesen ki van akadva, én meg rá. Aztán egyik nap beállított, hogy na, akkor most szerez nekem egy lányt, akivel elmegyek arra a jótékonysági estre, hátha egy kicsit lenyugodnak az újságírók meg a rajongók. – Hangjában érezhető volt a düh, eddig tiszta, gyönyörű barna szemei elsötétültek.
- Bevallom, hogy rád kerestem a neten, – húztam el a számat, mintha valami rossz dolgon kaptak volna – és valóban rengeteg cikket találtam ezekről a dolgokról.
- A fele nem is igaz. Ha csak ránézek valakire, akkor már rögtön feleségül is vettem. Paul meg úgy csinál, mintha nem tudná, mi igaz belőle, és mi nem. Felfújják az egészet. – Egyre idegesebb lett, úgyhogy nem szóltam semmit, csak fázósan összébb húztam magam, és nézelődtem. Hallottam, ahogy fészkelődik, és sistereg a ruhája, úgyhogy odanéztem, hogy miben mesterkedik.
- Vedd vissza – toltam el a zakóját, amikor nekem akarta adni. – Meg fogsz fázni.
- Te is – tartotta felém újra, kezén pedig már most felállt a szőr.
- Bemegyek, hozok magamnak egy felsőt – álltam fel. – Te pedig vedd azt vissza – néztem rá szigorúan, mire megforgatta a szemét, de tette, amit kértem. – Gyere be addig – hívtam magam után, hogy ne kelljen itt ülnie egyedül.
Miután felállt, kinyitottam az ajtót, és kibújtam a cipőmből, hogy ne kopogjon. Intettem Liamnek, hogy kövessen, aztán a lehető leghalkabban indultam meg a szobám irányába. Reméltem, senkit sem keltek fel a késői hazajövetelemmel.
- Nem lenne gond, ha akkor gyorsan át is öltöznék? – kérdeztem tőle, miután becsuktam magunk után a szobám ajtaját. Megrázta a fejét, és az ágyam szélére ült, én pedig a szekrénybe kutattam egy kényelmesebb ruháért. Miután megtaláltam, magára hagytam, és a fürdőbe mentem. Siettem, ahogy csak tudtam, aztán egy fekete nadrágban és egy szürke meleg pulóverben tértem vissza hozzá.
- Aranyos szoba – jegyezte meg azonnal, én pedig szégyenlősen körülnéztem. Az enyémnél egyszerűbb szobát elképzelni se tudtam. Nem éreztem, hogy annak, aki belép ide, mondhat bármit is a személyiségemről, de mégis a magaménak éreztem és szerettem. – Az egész ház emlékeztet a régi családi házunkra, tök jó.
- Nem muszáj miattam ezt mondanod – figyelmeztettem, hiszen úgy véltem, csak azért mondja, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül.
- Olyannak látszom, aki szép dolgokat mondd mások kedvéért? – fintorgott egyet.
- Nem értem, hogy miért akarod magad mindenképp egy faszfejnek beállítani – nevettem el magam a fejemet rázva. – Amúgy maradhatunk itt is, jóval kényelmesebb, mint a lépcső – ültem mellé, ő pedig megrántotta a vállát, hogy mindegy.
Hajnali kettőig beszélgettünk, mindenféléről. Sosem gondoltam volna, hogy képes lenne ennyire megnyílni nekem, és egy idő után már a piára sem foghattam, mert kijózanodott. Szinte fel se tűnt, ahogy az idő telt, élveztem minden percet, amit vele töltöttem. Jófej volt és a legkellemesebb csalódás, ami életemben ért. Az első találkozásunk után azt hittem, valóban olyan, mint amilyennek az újságok írják, most viszont kétség sem fért hozzá, hogy a közelében sem járnak az igazságnak.
Elnyomtam egy ásítást, majd pislogtam párat, hogy ébren tartsam magam. Liam is hasonlóan tett már egy ideje, de azért még mindig egymás mellett feküdve beszélgettünk.
- Na jó, ideje mennem – ült fel.
- Kikísérlek utánoztam le cselekvését.
Megvártam, míg felvette a zakóját, aztán nyomomban Liammel a bejárati ajtóhoz sétáltam.
- Örültem biccentett egyet, és már ez is több volt, mint amit várhattam tőle. Ez alatt a pár óra alatt ugyan felszabadultan beszélgettünk, de az hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem az a fajta, aki kimutatja az érzéseit.
- Én is mosolyogtam rá.
- A pénzt holnap utaljuk biztosított a dologról, én pedig komoran bólintottam. Egész este nem gondoltam arra, miért vagyok vele, hogy miért van itt, és ezzel az egy mondatával tönkre tett mindent. Tudatosította bennem, hogy ami ma történt, nem volt valós. Valószínűleg erre a beszélgetésre is csak szüksége volt, és egy idegennel, akit nem lát többé, könnyebb volt neki. Jó éjt! köszönt el, aztán elsétált.
Szomorúan csuktam be az ajtót, majd megfordultam, hogy aludni menjek, azonban a húgom utamat állta. Ijedtemben felvisítottam, hirtelen nem láttam, ki az, csak hogy valaki ott áll.
- Shh, én vagyok nevetett ki.
- Te akkora egy idióta vagy! szóltam rá, még mindig kicsit hangosabban, mint azt hajnalban illene. Apu szinte azonnal meg is jelent, arról érdeklődve, miért kiabálunk éjnek éjjelén.
- Megijesztett mutattam tesómra, aki még mindig nevetett.
- Menjetek aludni felelte apu, majd visszament a szobájukba.
Én is elindultam a sajátomba, miközben őrülten verdeső szívem próbáltam a normális ritmusába visszaállítani. Debby árnyékként követett, úgyhogy az ajtómban felé fordultam, és megkérdeztem, hogy ugyan mit akar.
- Mit csináltatok? Miért maradt itt? Anyám, de jó illata van! beszélt össze-vissza, amikor engem félrelökve belépett a szobámba. Mivel nekem már jó ideje benne volt az orromban parfümjének illata, én nem éreztem meg, ő viszont igen.
- Beszélgettünk, de most nagyra értékelném, ha hagynál aludni.
- Oké, de reggel itt leszek, és mindent elmondasz figyelmeztetett.

Drága testvérem be is tartotta ígéretét, és amint úgy gondolta, hogy már nincs korán, felrázott legszebb álmaimból, és válaszokat követelt. Gondoltam, ha már így alakult, ki is használom a helyzetet.
- Hozz nekem reggelit és egy kávét, aztán mindent elmondok ajánlottam fel neki egy alkut. Szájhúzás nélkül pattant fel, hogy elkészítse a kért dolgokat, ebből tudtam, valóban nagyon kíváncsi. Amíg vissza nem ért, mosolyogva vettem kezembe a telefonomat, ami őrülten villogott, üzeneteket jelezve a barátaimtól. Megforgattam a szemem, hiszen mindenféle baromságot írtak, majd gyorsan bepötyögtem nekik, hogy túléltem az estét.
Debby a legapróbb dolgokra is rákérdezett, aztán csak gondolkozott és gondolkozott, mígnem egyszer csak felkiáltott.
- Neked tetszik. Tetszik Liam! Beleszerettél Liam Payne-be! Miközben harmincféleképpen elmondta ugyanazt a dolgot, rám mutogatott, és hatalmas vigyor terült szét az arcán.
- Minden bizonnyal Deborah forgattam meg a szemem, szándékosan használva teljes nevét, melyet utált. Ha most megbocsájtasz, felöltöznék mutattam az ajtóra, ő pedig szó nélkül odasétált. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még egyszer elismételte nagy felfedezését, aztán magamra hagyott, hogy nyugodtan töprenghessek állításán.
Biztos voltam benne, hogy beleszeretésről szó sincs, hiszen azt sem tudom, ki ő valójában. Az egyik pillanatban a legbunkóbb ember, akivel valaha találkoztam, a másikban meg úgy érzem, megérti, hogyan érzek, és még társadalmi hovatartozásomat sem kell szégyellnem előtte. Egy azonban biztos volt, élveztem az estét és az után lévő hajnalig tartó beszélgetést. Meg is kedveltem, és örülnék, ha találkoznánk még. Viszont a fizetéssel kapcsolatos mondatával egyértelművé tette számomra szándékait. Kényszerből volt velem, nem azért, mert akart.
Délután SMS jelezte, hogy megérkezett a pénz a kártyámra. Fanyar arccal nyitottam meg, hogy az összeg elolvasása után kisebb szívrohamot kapjak. A megbeszélt összeg dupláját utalták el. Egy percig sem örültem a könyöradománynak, és hogy sajnálatból kétszer annyit fizetett, mint kellett volna. Azonnal csörgetni kezdtem Chloet. Mindenképpen el kellett neki panaszkodnom, hogy mi történt, ám beszélgetésünk után sem éreztem magam jobban. Miután bontottuk a vonalat, nem tettem le telefonomat, hanem kikerestem Paul számát a fogadott hívások listájában, és szándékomban állt addig csörgetni, amíg fel nem veszi. Amikor ez megtörtént, előálltam sérelmeimmel, ő azonban viszonylag nyugodt hangon válaszolt.
- Liam kérte, hogy duplán fizessek, mert tovább rabolta az idődet, mint azt megbeszéltünk.
- Nem fogadom el! Nem kell, hogy a beszélgetésért pénzt adjon.
- Megérdemled. Inkább örülj! – Hangjában mintha türelmetlenséget éreztem volna, minden bizonnyal nem volt ideje a hisztimre, de én akkor is jogosnak éreztem.
- Megkaphatom a telefonszámát? – Kérdésem, idegességem miatt, követelőzésnek hangzott.
- Sajnálom, ezt nem áll módomban kiadni – felelte. – Elizabeth, költsd el azt a pénzt, amire kell, és ennyi.
Percekig tátogtam a süket vonalnak, mérgemben sikítani tudtam volna. Azzal, hogy kifizette az éjszakát, elvette tőlem annak az örömét, hogy valóban érdeklődött irántam. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megalázottnak éreztem magam. Én naiv, azt gondoltam, hogy talán megkedvelt, és kíváncsi volt arra, ki is vagyok, de ezek szerint csak a szórakozása része voltam, mintha csak fizetett volna egy kört a hullámvasútra.
Jobb is lesz, ha soha többé nem találkozom vele.

Brit Awards

Sziasztok!

A hétközi testvértörténet bejelentése után meg is hoztam a következő részt. Nincsen semmi hozzáfűzni valóm, úgyhogy köszönöm szépen a pipákat és a kommenteket, amint lehet válaszolni fogok rájuk! 90 feliratkozó és több mint 70.000 megjelenítés*-* Nagyon imádlak titeket <3

xxx Larissa

*************************************************

Chapter 3
Remegő kezemet a jobb szememhez emeltem, hogy másodjára is megpróbáljak egy fekete tusvonalat húzni szempilláim tövébe. Egyszer már sikeresen elrontottam, nem szerettem volna megint, mert kezdtem kifutni az időből, így inkább leengedtem a kezemet. Mérgesen fújtattam egyet, egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ennyire izgulok.
- Debby – nyitottam ki az ajtót résnyire, hogy tesóm meghallja a kiabálásomat. Pár pillanattal később hallottam is, hogy nyílik az ajtaja. – A fürdőben vagyok, segíts – kértem, aztán visszazártam az ajtót, és megvártam, amíg odaért. – Nem bírom megcsinálni a sminkem – közöltem vele egy lemondó sóhaj közepette, mire ő kicsit kelletlenül, de a kezébe vette a tust.
A kád szélére ültem, és hagytam, hogy pontokat csináljon, majd összekötve azokat tökéletesen egyenesre húzza mindkét szememet. Miután a tussal kész lett, kivette a sminkes táskából a szemceruzát, és alul is feketévé varázsolta a szememet. Mivel a szemhéjamat sikerült egyedül is megoldanom, így már semmi más nem maradt hátra, csak a szempillaspirál, amit szintén három évvel fiatalabb húgom csinált meg. Óvatosan pislogtam párat, majd felálltam, és a tükörbe néztem, hogy újra rájöjjek, mennyivel ügyesebben dolgozik nálam a festékekkel.
- Annyira irigylem a szempilláidat – mondta valóban sűrű szempilláim után sóvárogva.
- Én meg a sminkelési tudásodat – fordultam felé.
- Tudsz te is, ha nem remegsz úgy, mint a kocsonya. Miért parázol ennyire? – ült le ezúttal ő a kád szélére, amíg én levettem magamról a köntöst, ami alatt a fehérnemű már rajtam volt. A mosógép tetejéről elvettem a lila, flitteres ruhát, és óvatosan belebújtam, miközben válaszoltam neki.
- Nem tudom, egész héten azt hittem, hogy sima ügy lesz, de már reggel gyomorideggel keltem. El tudod képzelni, mennyi ember lesz ott? Ez nem olyan lesz, mint a múltkori, hogy megemlítik az újság egyik oldalának jobb alsó sarkában, hogy amúgy az énekes adományozott is. Ez egy tök nagy esemény. Basszus, tavaly még együtt néztük végig az egész műsort, vörös szőnyeges interjúkkal meg mindennel együtt – jutott eszembe, és ettől csak még idegesebb lettem.
- Nyugi. Azt mondtad, hogy tegnap, amikor vásároltatok, Liam jófej volt, és legutóbb se volt semmi gáz. A rajongók meg csak találgattak, hogy ki lehetsz, de annyira nem akadtak rád. Mosolyogsz egy kicsit, amíg csinálnak pár fotót, és utána az este további részében egyszer sem fog mutatni a kamera, mert a színpadon zajló eseményekkel lesznek elfoglalva – állt fel, hogy felhúzza a cipzárt a hátamon. – Anyám, mennyibe fájt ez a ruha?
- Fogalmam sincs, de nem is akarom megtudni – forgattam meg a szemeimet.
- Hát mindenesetre gyönyörű – igazította meg rajtam, aztán hátralépett. – Tegyél fel valami erősebb rúzst, mert a ruha elvonja a figyelmet az arcodról – kacsintott rám, aztán a kilincshez nyúlt, és magamra hagyott.
Megfogadtam a tanácsát, aztán a használt rúzst belecsúsztattam az aprócska táskámba. Mivel semmire nem volt szükségem, csak az irataimra és a telefonomra, ezért egy klatch mellett döntöttem. Gyorsan elpakoltam a cuccaimat a csap széléről, és a szobámba mentem, hogy belebújjak az új, gyönyörű, de látszani nem látszó cipőmbe. A ruha hosszú volt, eltakarta lábfejeimet, és még mindig nagy hülyeségnek tartottam, hogy újat kellett venni.
Kinéztem az ablakomon, így pont láttam, ahogy a limuzin megáll az ajtónk előtt. Gyorsan körbenéztem, hogy mindenem megvan-e, majd lesiettem. A csengő megszólalásával egy időben nyitottam ki az ajtót, és találtam szembe magam az öltönyös Liammel. Nem akartam feltűnően vizslatni, de meg kellett hagyni, jól nézett ki.
- Oké, ezúttal közösen érkezünk, szóval rengetegen vannak a kocsiban, ne lepődj meg – tájékoztatott, miután köszönt. Bólintottam egyet, majd a hatalmas fekete jármű felé kezdtem lépkedni.
Amikor Liam kinyitotta az ajtót, nagy hangzavar csapta meg a fülem, majd a közelben ülők elhallgattak, és rám néztek. Egy pillanattal később a hátul ülök is előre hajolva vizslattak, emiatt én teljes zavarban ültem le a legközelebbi helyre. Köszöntem nekik, aztán Liamre pillantottam, hiszen őt már azért legalább láttam korábban, ez pedig némi támaszt nyújtott.
- Bessie Clinston, a mai partnerem – mutatott rám, hogy bemutasson nekik. - A többiek nevét nem hiszem, hogy mind meg tudnád jegyezni, de ott a fodrászunk, a sminkesünk és a stylistunk. Hátul ülnek a testőrök, a srácokat meg már ismered – mutogatott össze-vissza, majd elégedetten hátradőlt.
Kis idő után mindenki folytatta a beszélgetést, én és Liam viszont csendben bámultunk előre. Feszélyezett voltam, nem éreztem magam idevalónak, és hiába csináltam már ezt egy jó ideje, mai napig sem tudtam megszokni az érzést. Mire a helyszínre értünk, már olyan gondolatok keringtek a fejemben, hogy egy utolsó kis ribanc vagyok, aki pénzért és új ruháért cserébe mutatkozik férfiakkal. Ugyan én tudtam, hogy ezek nem igazak rám, azzal is tisztában voltam, hogy én is ugyanezt gondolnám másról, ha nem lennék ebben a helyzetben.
- Szia, Lou vagyok – guggolt elém egy szőke nő túlzott lelkesedéssel, amikor a jármű megállt alattunk. – Vethetek egy pillantást a sminkedre, és ha szükséges javíthatok rajta egy kicsit? – Nem hittem, hogy valójában van választásom, meg amúgy sem volt ellenemre, úgyhogy igennel feleltem. Az államnál fogva megforgatta egy picit a fejem, majd hümmögött valamit, és egy kicsit megerősítette a tusvonalakat.
- Meg ne lökj Harold! – hagyta abba, amit csinált, amíg a göndör hajú el nem ment a háta mögül. – Kész – csapott finoman a térdemre, majd Liamhez ment és újabb réteg púdert vitt fel a bőrére.
Amíg mindenki elkészült a testőrök kiszálltak az autóból, és odakinn várták, hogy a fiúk is hasonlóan tegyenek. Amint letettem a lábam a talajra egy újabb ember lépett hozzám, az ismeretlen nőről pedig azonnal kiderült, hogy mi a feladata.
- Csinos vagy, tetszik ez a ruha – engedett utamra, miután megigazította rajtam.
Meglepetten pislogtam párat, mielőtt Liam mellé léptem, aki hozzám hasonlóan már késznek volt nyilvánítva, majd a rajongók okozta nagy hangzavarban körbe pillantottam. Louis mellett egy kedves arcú lány álldogált, elég szorosan ahhoz, hogy azonnal rájöjjek, ők együtt vannak. Tekintettemmel megkerestem a többi srácot is, hogy megnézzem, kivel érkeztek, de nem láttam több barátnőnek tűnő személyt.
- Oké, ha mindenki kész, akkor menjünk! Néhány autogram kedves gesztus lenne – szóltak rájuk, mielőtt elindultunk volna.
- Állj oda Eleanor mellé, amíg csinálok pár képet a fanokkal – hajolt közelebb mosolyogva, mintha valami kedveset mondott volna, mire én is felvettem a mai megjelenésem utolsó kellékét, az állandó mosolyt, majd Louis barátnője mellé lépkedtem.
- Jó sokan vannak idén is – jegyezte meg bájologva, ám most közelebbről már inkább álszentnek tűnt az arca, mint kedvesnek.
- Igen, az biztos – válaszoltam, hogy fenntartsam a kettőnk közt lévő jó viszony látszatát.
- Voltál már ezen a díjátadón? – kérdezett újra.
- Nem, úgyhogy már most sok új hatás ért – vallottam be.
- Csak mosolyogj és nem lesz semmi baj. Ha fotóznak nézz jobbra, majd fokozatosan haladj balra, hogy minden irányba lévő kamerába bele tudj nézni – adott tippeket, én pedig bólintottam. Csak a vörös szőnyegen legyek túl.
- Köszi. Te sokszor voltál már?
- Egy párszor. Az első alkalommal én is eléggé paráztam, de hidd el, nem kell.
Igyekeztem megfogadni tanácsát, és lazaságot tettetve újra körbenéztem. Mindenfelől kiabáltak, a fanok képekért és autogramokért, a testőrök pedig hogy legyenek óvatosabbak, és hogy ne szúrják ki a fiúk szemét a tollaikkal. A banda lassan haladt a kordon mellett, mi pedig a távolabbról követtük őket, amíg a végére nem értek. Még egy utolsót intettek a rajongóiknak, aztán Liam és Louis mellénk léptek, majd Harry vezetésével a kamerák kereszttüzébe léptünk. A sok vakuvillanástól hirtelen nem is láttam, de végül megfogadva Eleanor tanácsát végig hordoztam a tekintetem, nem foglalkozva azzal, hogy milyen arcok rejtőznek a vakufény mögött. Liam a derekamra tette a kezét, és közelebb húzott magához, mosolyogtunk, haladtunk egy kicsit, majd megismételtük ugyanezt. Legalább hússzor. A paparazzik a fiúk neveit felváltva kiabáltak, a rendezett káosztól szinte megszédültem.
- Minden oké? – nézett rám Liam, mire én mosolyogva egy aprót bólintottam. A szőnyeg széléhez vezetett, ahol rajtunk kívül már mindenki ott állt.
- Vissza kell menni közös képre – figyelmeztette őket Niall.
- Maradjatok Paddyvel! – mondta nekem és Eleanornak Louis, majd Liam ellépett mellőlem, és a másik négy sráccal visszamentek. Még láttam, ahogy vidáman mindenfelé pózba vágják magukat, majd a Paddynek nevezett testőr kicsit beljebb kísért minket.
- A fiúk még interjúkat is adnak, addig mi elfoglaljuk a helyünket – tájékoztatott Eleanor mintha kötelessége lenne, hogy figyeljen rám. Hálás voltam, amiért eszébe jutott, hogy én valószínűleg nem tudom ezeket, mert ugyan Paul elmondta a menetrendet, a pontos sorrendet nem tanultam meg.
Szótlanul követtem őket befelé, ahol már rengetegen voltak. A színpad mellett kis távolságokra nagy asztalok voltak elhelyezve, mindegyik szék fel volt címkézve nevekkel, és miután megtaláltuk a sajátjainkat leültünk. Az asztalon szabályos elrendezésben jégbe hűtött pezsgő és egyéb italok sorakoztak.
- Ezeket el kéne dugni a fiúk elől, mindig spiccesek, mire a színpadra mennek a díjakért – jegyezte meg viccesen El, miután leült velem szembe, ahová az ülésrend szerint kellett neki.
- Tényleg? – kérdeztem vissza meglepetten.
- Hát mit mondhatnék… nem tipikus celebek az biztos.
Ezt az állítást hamar be is bizonyították a srácok, miután leültek. Egy pincér hozzánk lépett, hogy kitöltse a poharainkba a pezsgőt, illetve megkérdezze, hogy mit szeretnénk enni. Mindenfele szendvicset rendeltek, és a pohár pezsgő már a két műsorvezető köszöntő beszéde alatt elfogyott, pedig az egész összesen két mondat volt. Nem tagadom, az enyém is.
Borzasztóan élveztem a showt. Miután átestem a vörös szőnyeges mizérián, teljesen meg is nyugodtam. A srácokkal kibeszéltük, hogy melyik előadó fellépése tetszett és melyik nem, persze csak halkan, mert nem lett volna illő kifigurázni másokat. Érdekes módon Liam és én szinte mindenben egyet értettünk. Amikor már sokadik alkalommal is ugyanazt a véleményt alkottuk, nevetni kezdtünk magunkon. Nem tudtam eldönteni, hogy jó kedve az elfogyasztott alkohol miatt volt-e vagy tényleg úgy döntött, hogy nem rajtam fogja levezetni a haragját. Mindenesetre tetszett ez a Liam, sokkal jobban, mint amelyik egész este duzzogott.
- Melyik díjra vagytok jelölve? – kérdeztem meg, amikor a műsorvezető pár két újabb hírességet jelentett be, hogy átadják a következő trófeát. A díjátadó már a végéhez közeledett, és egy kategóriát már elvesztettek a srácok.
- Milyen barátnő vagy te? – rázta meg a fejét Liam nevetve.
- Nagyon támogató – húztam ki magam.
- Amúgy erre a videó klipesre, ami most jön.
- Melyik számmal? – kíváncsiskodtam tovább.
- Szörnyű barátnő vagy – reagált Liam újra, én viszont már csak nevettem rajta.
- You and I – válaszolta Zayn, aki a másik oldalamon ült.
Miután minden kérdésemre választ kaptam, figyelni kezdtem a színpadon megjelenő Jimmy Carrt és Karlie Klosst, ahogy egy borítékkal és a díjjal a kezükben a mikrofonhoz sétáltak.
Üdvözölték a közönséget, majd bemutatták a jelölteket és csak utána bontották ki a nyertes nevét rejtő borítékot. Amíg várakoztunk, azon kaptam magam, hogy ökölbe szorított kézzel izgulok a srácokért, aztán amikor az együttes nevét mondták ki, boldogan elmosolyodtam. Liam átölelt, miközben gratuláltam neki, majd mindannyian felálltak, és a színpadra vonultak. Köszönő beszédük elég összeszedetlen volt, mindegyikük szeretett volna valamit mondani, a személyek listája, akiknek köszönetet akartak mondani egyre csak bővült, míg végül Louis véget nem vetett az egésznek.
- De legfőképpen köszönjük a nagyszerű rajongóinknak!
- Köszönjük! - ismételték mindannyian, majd leindultak lefelé.
A maradék időben még iszogattunk, aztán mindenki egyöntetűen arra szavazott, hogy menjünk haza, így felálltunk, és céltudatosan elindultunk a kijárat felé. Odakinn a limuzinnak nyoma sem volt, helyette három fekete, sötétített ablakú Range Rover várakozott ránk. A háttércsapat nagy része hazament, miután már nem volt rájuk szükség, ezért lett volna felesleges a limó, amivel érkeztünk. Louis és El lefoglaltak egyet csak maguknak, majd Niall és Harry is egy autóba szálltak be, mi pedig Zaynnel kiegészülve léptünk a harmadikhoz.
- Jól érezted magad? – kérdezte Zayn, miután kigurultunk a parkolásra kijelölt területről.
- Igen, nagyon – válaszoltam őszintén.
- Zayn, előbb téged dobunk haza, rendben? – szólt hátra nekünk a sofőr. A visszapillantó tükörbe nézve tartotta velünk a szemkontaktust.
- Persze, Rob, nekem tökéletes – bólintott egyet a kérdezett.
Ahogy ő beszélt az alkalmazottaikkal, az sokkal emberségesebb volt, mint ahogy eddig Liamet hallottam. Bár az is igaz, hogy nagyrészt csak Paullal ütött meg felháborító hangnemet. Valószínűleg köztük lehetett már jó pár nagyobb vita.
- Mit csinálsz? – kérdeztem Liamtől, aki a telefonját tartotta a kezében.
- Csak írtam twitterre. A kötelezők, tudod… − forgatta meg a szemét.
- Ne higgy neki! Igazából mindent, amit ír, komolyan gondol. Valóban hálás a rajongóinknak, és azért posztol ennyit, hogy ezzel hálálja meg a szeretetüket – kacsintott rám Zayn.
- Ó, fogd már be! Te miért hiszed, hogy mindent ilyen nagyon jól tudsz? – csattant fel egy picit.
- Mert most sem szólt senki, hogy írd meg azt a tweetet – villantott egy győztes mosolyt felé. Úgy tűnt, nem haragszik rá, amiért nem épp a megfelelő hangnemet ütötte meg vele szemben.
- Jó, ne vitatkozzatok! – szóltam közbe. – Ha akarod, elhiszem, hogy egy érzéketlen tuskó vagy – tettem megnyugtatóan alkarjára a kezem.
- Nagyon helyes – paskolta meg a kézfejem, aztán hagyta, hogy elengedjem. Elmosolyodtam, amiért képtelen elviselni, ha nem az övé az utolsó szó.
- Bessie, nem tudom, hogy találkozunk-e még, mindenesetre örülök, hogy megismerhettelek – fordult felém Zayn, mikor megálltunk, feltehetőleg a háza előtt.
Meglepetten tapasztaltam, hogy nehéz elbúcsúzni tőle. Furcsa volt, eddig nem is gondoltam rá, hogy esetleg ez az utolsó alkalom, amikor látom őket.
- Én is örültem – mosolyogtam rá kissé szomorkásan. Ezután adott két puszit, majd kezet fogott Liammel, és kiszállt, mi pedig tovább hajtottunk. – Mit mosolyogsz? – pillantottam a mellettem ülőre, akinek úgy tűnt elég jó kedve van. Megrántotta a vállát, de vigyora még szélesebb lett. – Részeg vagy – jegyeztem meg egy apró fejrázás kíséretében.
- Azt nem mondanám – ellenkezett. – De azért érzem a piát – tette hozzá.
Nem azon a környéken laktam, ahol Zayn, hanem egy sokkal szegényebb részen, így amikor kiértünk a szinte palotáknak nevezhető házak közül, már tudtam, hogy nem járunk messze. Mióta Zayn kiszállt, azóta azon gondolkoztam, vajon valaha az életben még össze futok-e velük. A két együtt töltött este alatt megkedveltem őket. Egyikük sem volt egy felfújt hólyag, és mindannyian úgy viselkedtek velem, mintha teljesen természetes lenne, hogy ott vagyok velük. Belopták magukat a szívembe, és be kell vallanom, kicsit elszomorított a gondolat, hogy többször nem látom őket.
Amikor megálltunk az egyszerű kis házunk előtt, Liam is kiszállt velem. Egészen a bejárati ajtónk előtt lévő háromfokú lépcsőig kísért, majd onnan vizslatta a számára minden bizonnyal ócska építményt.
-  A sajátod? – kérdezte.
- Nem, a szüleimmel lakok. – Kínosnak éreztem, pedig eddig ezt a tényt sose szégyelltem. Most viszont itt volt egy velem egy idős srác, és ha arra gondoltam, hogy hova jutott ő, és hova én, kedvem lett volna azonnal elásni magam.
Egyetlen szó nélkül fordított hátat, én pedig csalódottan néztem, ahogy a kocsihoz sétált. Ennél azért többet vártam tőle. Mozdulatlanul figyeltem, ahogy kinyitja az anyósülés felöli ajtót, majd be akartam menni, de ahelyett, hogy beszállt volna, csak behajolt, és magyarázott valamit, így inkább megvártam, mi lesz a dologból. Végül kihúzta a fejét, becsapta az ajtót, a kocsi pedig elindult. Nélküle.
- Ööö, mit csinálsz? – húztam fel a szemöldököm, amikor visszaért mellém.
- Beszélgessünk még – ült le a lépcsőre, majd maga mellé mutatott.