Fő a határozottság

Sziasztok!

Megint csúsztam egy picit, ezért ismételten elnézést érek! A sok visszajelzésért nagyon hálás vagyok, talán ehhez a részhez kaptam eddig a legtöbb véleményt! A múltkor viccesen megemlítettem a szülinapomat, meg a 100 feliratkozót. Klau kérdezte, hogy mikor van: május 31-én lesz a szülinapom, de már most 97 feliratkozónál járunk, úgyhogy szerintem meglehet a 100 még egy hónap alatt. Nagyon örülnék :D
A kommentekre válaszolni fogok a nap folyamán, de most nincs túl sok időm. Puszillak titeket!

xxx Larissa

************************************************

Chapter 8
- Elizabeth – állt fel Paul, amikor meghallotta számon kérő hangomat. – Ne haragudj, hogy így rád törtem, de muszáj beszélnünk, és azt hittem, direkt nem vetted fel a telefont.
- Dolgoztam – feleltem bosszúsan.
- Igen, már a szüleid tájékoztattak. Tudunk négyszemközt beszélni egy kicsit? – pillantott szüleimre, akik azonnal felálltak, hogy magunkra hagyjanak minket a konyhába.
Legszívesebben én is hátat fordítottam volna, annyira tartottam attól, mit fog mondani. Ám ugyanannyira kíváncsi is voltam, így leültem vele szembe, anyukám eddigi helyére, és figyeltem.
- Egy újabb ajánlatot szeretnék tenni – szögezte le az elején. Meg akartam szólalni, hogy nem vállalok el semmit, de gyorsan folytatta, csak úgy, ahogy mindig is szokta. Idegesítően sikeresen tudta belém fojtani a szót. – Had mondjam végig kérlek, utána én is meghallgatlak. Egyszer már felmerült az ötlete annak, hogy el kellene jönnöd a turnéra, de ez most egy komolyabb tervé formálódott. Statisztikailag kimutatható, hogy mennyit javult a helyzet, mióta a nyilvánosság úgy sejti, te vagy Liam barátnője, emiatt lenne szükség ennek a folytatására. Még Liam is belátta, hogy jót tesz ez az egész az együttesnek, így bár mérges és nem örül, beleegyezett. Szóval gondolod, hogy van bármennyi esély arra, hogy elvállald?
- Nézd, én ezt abba szeretném hagyni. Egyetlen alkalomról volt szó, három lett belőle, és az utolsó ráadásul elég rosszul sült el. Nem hiszem, hogy Liamnek szüksége van rám, csak púp vagyok a hátán. Hidd el, erre a problémára nem én vagyok a megoldás – feleltem határozottan. Nem hagytam, hogy megingasson. Tudtam, ha hallja rajtam, hogy bizonytalan vagyok, tovább fog győzködni.
- Figyelj, mi hátránya lenne ennek az egésznek? Eljössz velünk egy világ körüli turnéra, láthatsz egy csomó helyet, nagy városokat, bulizhatsz, és semmibe sem kerül neked. Sőt még te kapsz ugyancsak busás összeget. Minden, amit tenned, hogy néha elmész sétálni vagy vásárolni Liammel, és megfogod a kezét. Szerintem ez egyáltalán nem hangzik rosszul. Olyan, mintha egy nagy kirándulásra mennél – mutatta be egy sokkal kedvezőbb szempontból.
- Nem változtat semmin, de mennyi lenne az a busás összeg? – érdeklődtem a fizetés után. Tényleg nem azért, mert ez befolyásolt a döntésemben, csak kíváncsi voltam, vajon milyen árviszonyban van egy ilyen.
- Heti 1500 font – válaszolta, nekem pedig úgy kellett az államat kordában tartanom, nehogy a padlón landoljon. – Jól hangzik, nem?
- Igen, valóban, de mint mondtam, nem érdekel az állás. – Ezekkel a szavakkal lezártnak tekintettem a beszélgetést.
- Elizabeth, gondolj az ajánlaton, nem kell most azonnal válaszolnod. Van időd, hogy átrágd magad rajta – biztosított róla. Aprót ráztam a fejemen, majdnem a szememet is megforgattam, de végül csak gondolatban tettem meg. Ennek az embernek nem lehet nemet mondani. Egyszerűen nem hagyja.
- Nincs min gondolkodnom, de rendben – álltam fel, jelezve, hogy most már tényleg nem hallgatom tovább.
Az ajtóhoz kísértem, és elköszöntem tőle, majd nagyot sóhajtva mentem vissza a konyhába, ahová már visszaköltöztek szüleim is. Húgom is leszaladt, hiszen neki is tudnia kellett mindenről, különben világkataszrófa lett volna.
- Kicsim, szeretnénk ehhez a témához hozzáfűzni pár gondolatot, ha megengeded – ültetett le anyu, és egy pohár almalevet tett elém. Ujjaim közé fogtam a poharat, miközben egyetértésem jeléül aprót bólintottam. – Szeretnénk, ha tudnád, hogy mi nem várjuk el tőled, hogy elfogadd ezt az ajánlatot. Megvagyunk anélkül a pénz nélkül is, nem szükséges, hogy beáldozd magad. Sőt, jobb szeretnénk itthon tudni téged, de persze, ha menni szeretnél, akkor is számíthatsz a támogatásunkra.
- Köszönöm, tényleg. Jelenleg azt mondom, nem szeretném ezt. Persze, csábító ez az utazás, nagyon jó lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy boldog lennék közben. – Esetleges boldogtalanságom okát nem részleteztem nekik, de nem is várták el.
- Te hülye vagy! Menjél! Tök nagy buli lenne. Nem mehetek helyetted? – támadt le húgom, mire apu felnevetett. Én csak megforgattam a szemem, néha olyan gyerekes tud lenni.
- Liammel két nap után sírva könyörögnél, hogy hazajöhess – jegyeztem meg.
- Aha, amikor a szobádban beszélgettetek órákon át, akkor nekem nem úgy tűnt, mintha annyira az őrületbe kergetne a srác – kacsintott rám szemtelenül.
- A feladatom része volt, meg is kaptam érte a pénzem – vágtam vissza. Fájt ezt kimondanom, de nem volt más, amivel védekezni tudtam volna. – Na, én álmos vagyok, úgyhogy elmegyek fürdeni, és lefekszem.
Az ágyban még egy pillanatig hezitáltam, hogy vajon felhívjam-e Chloet, de aztán eszembe jutott, hogy másnap reggel van egy megbeszélése, így már nem akartam zavarni. Had készüljön fel, és pihenje ki magát.
Másnap délután, amikor már úgy gondoltam, hogy mindenképp végeznie kellett, felhívtam. Szinte köszönés nélkül zúdítottam mindent a nyakába, és csak mondandóm befejeztével jöttem rá, hogy valamikor a beszámolóm közben, azt mondta, nem alkalmas az időpont. Végül aztán megbeszéltük, hogy átjön, így letettem a telefont, és gyorsan behajigáltam a székem háttámláján pihenő ruháimat a szekrénybe. Picit kinyitottam az ablakot is, mert ma még nem szellőztettem, aztán vártam, hogy megérkezzen.
A csengő hallatán, a bejárati ajtóhoz siettem, majd meglepődve néztem Chloe háta mögé. Egy fekete kocsi állt ott, de nem volt ismerős. Először azt hittem, hogy barátnőm vette, de aztán a vezetőülés melletti ablak lehúzódott, és Harry könyökölt ki rajta. Kezével intett egyet, én pedig ide-oda járattam tekintetem kettejük között.
- Miről maradtam le? – tettem fel végül a kérdést, miközben összefontam magam előtt kezeimet. Csak egy póló volt rajtam, és igen hűvös szél fújt.
- A kisfiú szeret szuperhőst játszani – grimaszolt, de elég hangosan mondta ahhoz, hogy az autóban ülő énekes is hallja szavait.
- Legközelebb hagyom, hogy Mr. Szenvedély betuszkoljon az kocsijába – kacsintott barátnőm felé, én pedig alig hittem a szememnek és a fülemnek. Ezek ketten most komolyan flörtölnek egymással?
- Jó-jó, elég lesz. Chloe köszöni szépen a segítséget, de most már majd én vigyázok rá – zártam le a kis szócsatájukat.
- Vigyázz vele, az ifjú hölgynek, igen éles a nyelve! – folytatta azért Harry, én pedig vágtam egy savanyú arcot, mert egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ennek a mondatnak van egy másik, hátsó jelentése is.
- Ez a nyelv teljesen rendben van, és tökéletesen működik – mutogatott a szája irányába, továbbra is alkalmazva a félreérthető utalásokat.
- Ha gondolod, szállj vissza az autóba, és játsszátok le, de én addig bemegyek, mert megfagyok – jelentettem be egy kicsit bosszúsan, remélve, hogy ez majd végre felhívja a figyelmüket arra, hogy nem ketten vannak.
- Itt ne merj hagyni vele! – kapaszkodott a karomba. – Helló Harry! – intett egyet neki, mire a srác beindította a motort. Megfordult, hogy a másik irányba indulhasson el, de előtte még kiszólt az ablakon.
- Egyébként Bessie, rád férne egy kis barnulás Ausztráliában, és az időjárás is jobb – utalt a felajánlott munkára, amit valószínűleg a telefonbeszélgetésünkből hallott meg. Remek, tényleg nem volt megfelelő az időpont. Remélem, csak a kocsikázást zavartam meg, én nem valami mást.
Miután beléptünk, azonnal Chloéra szegezem tekintetem. Nem kellett semmit mondanom, azonnal elmagyarázta, hogy mi volt ez az egész. Harryt idegesítőnek írta le, de valahogy nem tudtam komolyan venni szavait. Azonban most eltekintettem ettől az egésztől, és gyorsan kikértem a véleményét.
- Tudod, hogy én nagyon féltelek, és nem gondolom, hogy a Liam iránt tanúsított érzéseiddel jó ötlet lenne, ha elvállalnád.
- Igazad van. Én is emiatt nem akarom. Csak közben gondolj már vele. Nagyon csábító is egyben – viaskodtam magammal.
- Én azt mondom, várd meg, hogy hívjanak azzal a könyvelői állással kapcsolatban. Ha felvesznek, semmiképpen ne vállald el, ha nem, akkor kezdj el gondolkozni. És kérdezd meg az ikreket is szerintem – fejtette ki véleményét.
- Persze, mindenképp. Köszönöm egyébként, ez egy jó gondolat – mosolyogtam rá. Valóban volt abban logika, amit mondott. Ha megkapom az állást, úgysem tudok menni, ha pedig nem, még mindig van időm gondolkozni.
Chloé másik tanácsát is megfogadtam, és miután elment, az ikreknek is írtam, hogy mikor érnek rá. Már előre sejtettem, hogy két különböző véleményt fogok kapni, így aztán meg se lepődtem, amikor Josh szinte hülyének nézett az ajánlat visszautasítása miatt. Alex majdnem összeveszett vele, hogy lehet ennyire eszetlen, majd azt javasolta, mondjak nemet, mert rosszul fogom magamat érezni.
Néha jó volt, hogy többféle tanácsot is kaptam, de amikor egy végső döntést akarsz meghozni, és három különböző véleményt kapsz, az elég idegesítő tud lenni. Egyelőre barátnőm tanácsa mellett maradtam, és vártam, hogy visszahívjanak. Életem leghosszabb hete volt, úgy éreztem, ezen múlik az életem, az egész jövőm, ennek a tudatában azonban nem nagyon akartak telni a napok. Katasztrofális volt a várakozás.
- Szia, mi a helyzet? – hívott fel egyik nap Zayn.
Nem felejtettem ám el, hogy ő volt az, aki elsőként emlegette fel a turnés dolgot, de úgy gondoltam, hogy nem rajta dőlt el ez a dolog. Pault nem lehet befolyásolni, ha valami ő jónak tart, akkor az lesz, ha nem, akkor nem. Szóval nem haragudtam rá, amiért kényelmetlen helyzetbe hozott.
- Megvagyok, veled? – válaszoltam. Most jelentkezett először, és igazából örültem, hogy betartotta ezt a kapcsolattartós ígéretét. Ám reméltem, nem azért hívott, hogy rábeszéljen a munkára.
- Már Ausztráliában vagyunk, a turnén. Mikor jössz utánunk? – Na, helyben vagyunk.
- Nem megyek, biztos tudod, hogy nem fogadtam el – tudattam vele határozottan.
- Attól még jöhetsz – nevetett bele a telefonba.
- Aranyos vagy, de nem hiszem. Milyen Ausztrália? – tereltem el a témát inkább.
- Meleg. Jobb lenne, ha itt lennél. Nem unatkoznék annyira. – Válasza azonban megint csak visszakanyarította a beszélgetést az előző medrébe.
- Biztos szörnyen unalmas hely... – jegyeztem meg ironikusan. – Élvezd helyettem is!
- Miért nem fogadtad el? Utazhatnál, körbevezetnélek néhány helyen. Tök jó lenne – folytatta a győzködést. Egy pillanatra elmosolyodtam, hogy mennyire ragaszkodik ehhez. Jól esett, hogy ennyire megkedvelt, és örülne, ha velük lennék, de nem hagytam, hogy elbizonytalanítson.
- Nem lehet. Szívesen mennék, ha nem erről lenne szó.
- Jó, te dolgod, én nem szólok bele. De hívj, ha meggondolod magad. Hagyj már békén! – beszélt valaki máshoz is. Amúgy is zajos volt egy picit a vonal, biztosan nem egyedül volt a szobában.
- Ki piszkál? – kérdeztem nevetve.
- Harry nem hagy békén. Azt szeretné tudni, hogy Chloenak van-e twittere, és ha igen, mi? – Nem tudtam, hogy meg kellene-e lepődnöm ezen a kérdésen, de hirtelen azért váratlanul ért. Fogalmam sem volt, mi alakul kettejük között, de én nem leszek semminek az elrontója.
- @c_haggerty, de minek az neki? – adtam meg.
- Nem tudom. – Hangjában hallani lehetett a tanácstalanságot. - Neked van?
- Nincs, nekem nem kellenek ilyen hülyeségek – ráztam meg a fejem, hiába nem láthatta.
- Nekem se lenne, ha tehetném – vallotta be. – Na, figyelj, most mennem kell. Majd beszélünk még, rendben? És gondold át azért még egyszer ezt, de most már ígérem, nem mondom el többször, mert még a végén megutálsz – búcsúzott ekképpen. Megköszöntem, hogy hívott, aztán további szép napot kívántam neki, és letettük.
Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Azt sem tudtam, hol vagyok, és ki hív, csak felvettem, és álmos hangon beleszóltam.
- Jó napot kívánok! Elizabeth Clinstont keresem, Cathlyn Wright vagyok, és a könyvelő munkával kapcsolatban szeretném tájékoztatni! – Azonnal kipattantak a szemeim, gyors mozdulatokkal felültem az ágyban, és kíváncsian figyeltem, hogy vajon életem legjobb vagy legrosszabb napja indul-e el ily módon. – Sajnálattal közöljük, hogy nem nyert felvételt… - Tovább már nem is figyeltem. Gépiesen válaszoltam szavaira, majd miután elköszöntünk, gondolkodás nélkül görgettem végig a bejövő hívásaimat. Nem tudom, mi vezérelt rá, mikor döntöttem el, vagy egyáltalán mikor tárcsáztam Paul számát, de már csak azt vettem észre, hogy ajkaim mozognak, és azokat a szavakat formálják a menedzsernek, hogyha még mindig szükség van rám, készen állok a feladatra.

Váratlan vendég

Sziasztok!

Először is bocsánatot szeretnék kérni a csúszás miatt, sajnos nem úgy alakult a tegnapi napom, ahogy terveztem, így nem volt időm befejezni a részt. Ma igyekeztem, hogy elkészüljön, és szerencsére sikerrel jártam, úgyhogy most végre itt van, és olvashatjátok. Köszönöm a türelmeteket!

Nagy-nagy puszi a pipákért, és a kommentekért. Az új feliratkozót pedig üdvözlöm, remélem, tetszik a történet. Egyébként már 94 feliratkozónál tartunk, olyan jó lenne, ha szülinapomig meg lenne a 100. Ezt kérem szülinapomra, jó? Haha :))

A részről annyit, hogy ez most egy kicsit átvezető, de azért próbáltam belecserkészni egy kis Zayn szemszöget, ami érdekesebbé teheti. A végért nem öljetek meg, legyetek szívesek! :P Ha találtok benne hibát, kérlek ne haragudjatok, nem volt energiám még egyszer átolvasni. Jó olvasást!

xxx Larissa

*********************************************************

Chapter 7
*Zayn szemszöge*
Paul szavai után Bessie azonnal sarkon fordult, szinte kifutott az irodából, én viszont még Liamen tartottam a szemem. Annyira mérgesen nézett rám, valóban azt hittem, meg fog ütni. Fájt, ahogy viselkedett velem. Szerettem volna segíteni neki feldolgozni az egész szakítást, de már az első percben eltolt magától. Én viszont nem adtam fel. Megfogadtam, hogyha megutál is, sem fogom addig békén hagyni, amíg újra nem lesz a régi önmaga. Emiatt aztán én is voltam az első számú célpontja. Tudta, hogy engem zavar legjobban a viselkedése, és olyan volt, mintha szándékosan akart volna bántani. Én viszont nagyon jól tudtam, hogy esténként, amikor egyedül fekszik a szobájában, azon gondolkozik, mekkora szemét volt, és óriási bűntudat gyötri. Haragudtam rá, amiért nem volt hajlandó összeszedni magát, és amiért úton-útfélen sértegetett, mikor én csak segíteni próbáltam neki. De nem tudtam utálni. Inkább csak sajnáltam. Rossz volt nézni, mit művel magával.
- Azt mondtam, tűnés! – szólt ránk Paul, így aztán elfordultam, és Bessie után siettem. Utol akartam érni, így a lépcsőt választottam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, a fordulóban úgy kellett megkapaszkodnom a korlátban, hogy ne repüljek a falnak. Nem volt szokásom ez a nagy sietés, így igencsak szaporán vettem a levegőt, amikor leértem. Bessie akkor nyúlt a bejárati ajtó kilincshez, amikor az utolsó lépcsőfokról léptem le.
- Zayn, haza akarok menni. Minél hamarabb! – nézett rám kérlelően, amikor megszólítottam.
- Rendben, csak… hallgass meg. Gyors leszek – ígértem neki. Volt egy tervem, amibe nem akartam senkit se beavatni Paulon kívül, de az egész terv központjában Bessie állt. Ha hagyom elmenni, ki tudja, lesz-e esélyem bármikor is beszélni vele.
- Oké. Amúgy is tartozol egy magyarázattal. Mi volt ez az egész Liam féltékeny dolog? A turnéról nem is beszélve… - kért számon, ha már így alakult.
Bírtam benne, hogy ilyen kis tüzes. Mármint, inkább azt, hogy alapjáraton egy elég elveszett lány, néha még kétségbeesettnek is mondanám, aki nagyon jól elvan a saját kis világában, de azért nyit új emberekre, és dologra is. De ha ki kell állnia magáért, akkor úgy tud fellépni, hogy az ember egy pillanatra elgondolkozik, helyes-e, amit csinált. Furcsa, mert nem találkoztunk olyan sokszor, hogy ilyen nagy jellemrajzot adjak róla, de mégis úgy érzem, számomra egy nyitott könyv. Talán csak azért, mert kicsit hasonlít rám.
- Figyelj, én ismerem a régi, meg ezt az új Liamet is. A kisujja mozdításából tudom, mikor milyen hangulata van. Tényleg azt gondolom, hogy kedvel téged, csak még nem nagyon akarja bevallani. Magának sem. – Szavaimra megforgatta a szemét, és úgy nézett rám, mintha teljesen idióta lennék.
- Zayn, nem kell ezt mondanod csak azért, hogy jobban érezzem magam. Hiba volt ez az egész meló, mostantól arra koncentrálok, hogy megkapjam azt az állást, amire jelentkeztem. Nem akarom többé ezt csinálni. – Határozottnak hangzott, és most nem volt kedvem tovább feszíteni a húrt.
- Rendben, megértem – bólintottam, mintha beleegyeznék döntésébe. Valójában viszont nem adtam fel. Kell ez a lány Liamnek, és én meg fogom szerezni neki. – Megkaphatom a telefonszámodat? Örülnék, ha azért mi tartanánk a kapcsolatot.
- Persze – vette el a felé nyújtott telefonomat. – Köszönöm, hogy megvédtél – mondta, miközben beírta a számát.
Liam épp akkor érkezett meg, amikor visszakaptam az iPhone-omat. Láttam, ahogy egy pillanat erejéig grimaszol, de gyorsan rendezte vonásait. Akkor jöttem rá, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnom, amivel féltékennyé tehetem. Egy idő után nem fogja tudni csendben nézni.
- Paul azt mondta vigyelek haza – mondta Bessienek.
- Kösz, nem kell – fintorgott egyet.
- Hazavinnélek én, de nem lehet – húztam el a számat. Biztos óriási pletyka lenne abból, ha velem látnák egy autóban, és Paul sem örülne, ha azt kellene magyaráznia, miért nem Liammel távozott a „barátnője”.
- Hazatalálok egyedül is, ne aggódj – mosolygott rám, aztán szigorú arccal Liamre pillantott, és kisétált. Liam mormogott valamit, amit nem értettem, de nagyon nem foglalkoztam vele. Az kilincshez nyúltam, hogy én is távozzak, de társam hamarabb tépte fel az ajtót.
- Hívok neked taxit, és megvárom veled – hallottam, ahogy újra megszólítja a lányt. Minden bizonnyal Paul adott neki egy B opciót is, ha az első nem válna be. Köszönés nélkül sétáltam a parkolóba, hogy ott a kocsimba beülve, hazahajtsak.
Egész nap a tervemet fontolgattam, aztán amikor teljesen meggyőzem magamat arról, hogy sikeres lehet, felhívtam Pault. Nem akartam kimenni az utcára, mert most nem volt kedvem a rajongóknak autogramokat osztogatni, ezért Paul jött át. Felvázoltam neki a tervemet, és bár azt hittem, hogy nem fog neki örülni egyből rávágta, hogy rendben.
- De akkor erről senkinek egy szót se – mondta nekem, figyelmeztetően.
- Igen én is így gondoltam – feleltem neki.
- Holnap felhívom Bessiet, és megbeszélek vele egy találkozót, ha szeretnél te is ott lehetsz – ajánlotta fel, de én határozottan elutasítottam.
- Nem szeretném, ha tudná, hogy akarta ellenére tovább szorgalmaztam ezt az ötletet. Már így is mérges volt rám, amiért megemlítettem.
- Rendben, akkor én most elmegyek, és beszélek Liammel. Biztosan ki fog akadni, de nem fogok tágítani emellől. Tényleg jó ötletnek tartom – magyarázta, engem pedig némi büszkeség töltött el. – Ha végeztem, felhívlak, és elmondom, hogy ment – ígérte meg.
Türelmetlenül vártam, hogy végezzen Liamnél, és felhívjon részletekkel. Szinte ideges voltam, tényleg azt éreztem, ez beválhat, ezért mindennél jobban akartam. Szerencsére nem kellett olyan nagyon sokat várnom, ami meglepő volt, mert azt hittem sokáig kell majd győzködni. Először biztos voltam benne, azért hív, hogy elmondja nem jutottak dűlőre, így az egész lefújva, de örömhírekkel szolgált.
- Meglepően könnyen ment – kezdte el a beszámolót, majd így folytatta. – Most már minden csak Bessien áll.
*Bessie szemszöge*
Egész héten minden nap szidtam magamat, amiért elvállaltam ezt a munkát. Hülye voltam, hogy azt gondoltam, ez működhet, de tényleg nem számoltam azzal, hogy beleszeretek majd Liambe. Egyszerűen nem értettem, hogy szerethetek valaki ilyet, de hát igen, mindig is volt egy olyan rossz szokásom, hogy a kicsit rosszfiús srácokra buktam.
Mielőtt beszálltam volna a taxiba megölelt, és én is köré fontam karjaimat, hiszen ezt kellett tennem. Nem tagadom, vágytam az ölelésére, de nem így. Én úgy szerettem volna, ha nem csupán csak egy színjáték, hanem valódi érzelmek által vezérelt. Érintéseit nem bírtam kiverni a fejemből, többet akartam belőle, de legfőképpen azt, hogy viszonozza érzéseimet. Viszont most arra kell koncentrálnom, hogy kiverjem a fejemből, és megkapjam azt az állást, amelyiknek az állásinterjúján voltam.
Zaynnek ugyan megadtam a telefonszámomat, még nem jelentkezett. Nem tudtam, hogy tényleg komolyan gondolja-e ezt a kapcsolattartós dolgot, de én bíztam benne. Valamiért úgy éreztem jó barátok lehetünk, és semmiképp sem szerettem volna, hogy ez elveszem.
Az ikreknek és Chloenak megint tartanom kellett egy mesedélutánt, amin hivatalosan is bevallottam mindenkinek, igen Liam Payne tetszik nekem, hozzáfűzve, hogy nem igazán tudom kiverni a fejemből. Alex nem lepődött meg, hiszen ő már tudta, számomra pedig meglepő volt, hogy nem adta tovább legalább Joshnak. A szüleimet inkább nem avattam be, mert ők már a kezdetektől nem örültek annak, hogy ilyen munkákat vállalok. Nem kifejezetten Liam esete, hanem maga a hostess munka volt a problémájuk.
Türelmetlenül vártam, hogy bármiféle visszajelzést kapjak az állásról, miközben már azt terveztem, hogy felmondok a hostess cégnél, ám amíg nem voltam biztos abban, hogy megkapom a könyvelőit, nem mertem lépni. Nem szerettem volna állás nélkül maradni, hiszen akkor nem lesz pénzem, márpedig szükségem van rá.
Tehát mivel még nem mondtam fel, el kellett vállalnom egy üzleti vacsorát, ami unalmas volt, de legalább az étel finom volt, és a férfi sem volt udvariatlan.  Zsebemben rezegni kezdett a telefonom, és mivel úgy gondoltam ebben a pillanatban nincs rám szükség, elnézést kértem, és kimentem a mosdóba. Nem tudtam fontos-e, de mióta egyszer órán ülve, nem vettem észre, hogy csörög a telefonom, és emiatt, csak később tudtam meg, hogy apa kórházba került, szerettem megnézni, ki keres.
Alig hittem a szememnek, amikor megpillantottam a nevet, ugyanis Paul volt. Kíváncsiságom határtalan volt, de most tényleg nem vehettem fel. Nem tudtam, meddig tarthat a beszélgetés, így aztán inkább erőt vettem magamon, visszatettem a táskámba telefonomat, és visszatértem asztaltársaságomhoz.
A percek szörnyen lassan teltek, főleg, hogy egész végig azon járt az agyam, vajon, miért keresett Paul. Talán később sem kellene felvennem. Eddig bármire rá tudtak beszélni, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt az egészhez. Mi van, ha megint belerángat valamibe? Nem adhatom ki magam többé Liam barátnőjének, nem vagyok ehhez elég erős, érzem, hogy minden találkozáskor egy kicsit jobban megkedvelem. És ez alatt ő mit csinál? Kitartóan gyűlöl engem.
Miután a többször is kinyomtam az újabb hívásait, jelenlegi partnerem, Jason kedvesen hozzám fordult, hogy nyugodtan intézzem el, ha fontos, de megráztam a fejemet. Gyávaság vagy sem, az igazság az, hogy nem mertem.
Hogy hazafelé ne legyen csend a kocsiban, Jason a telefonhívás felől érdeklődött. Nem akartam bunkónak tűnni, de éreztem, hogy ennek ellenére kelletlenül válaszoltam. Felhúzta a szemöldökét, de nem firtatta tovább, és ezért hálás voltam. Mielőtt kiszálltam, megköszönte a sikeres estét, és minden jót kívánt a továbbiakban, majd elhajtott. Összehúzott szemöldökkel néztem a házunk előtt álló autóra. Nem volt ismerős, úgyhogy gondoltam a szüleim egy ismerőse lehet, akivel még találkoztam, ezért megrántva a vállam, a házba sétáltam. A konyhából világosság áradt, és beszélgetés hangjai csapták meg fülem, azonban a hang túl ismerős volt.
- Paul? – léptem be a konyhába, megszólítva vendégünket.

Botrányos ebéd

Sziasztok!


A szokásos időben meg is hoztam az új részt. Nagyon szépen köszönöm a pipákat, hozzászólásokat, feliratkozásokat, cseréket, illetve a díjat! Kommentekre válaszoltam, cseréket kitettem, a díjat pedig a Díjak menüpontban oldalt találjátok.

Jó olvasást!


xxx Larissa

******************************************************

Chapter 6

Sejthettem volna, hogy semmi sem ott fog folytatódni, ahol abbamaradt. Ráadásul úgy éreztem, az egész dolgot én rontottam el, hiszen Liam még viszonylag kedvesen köszöntött, ám amikor a kocsiban megkérdeztem tőle, hogy miért kaptam több pénzt, mint kellett volna, szó szerint kiakadt. Kiderült, hogy semmi jogom nincs őt számon kérni, és inkább hálásnak kellene lennem. Hiába magyaráztam neki, hogy kérdésem nem támadó jellegű volt, csak érdeklődés, mert nem szeretném, ha azt hinné, azért meséltem neki magamról meg az életemről aznap éjjel, hogy megessen rajtam a szíve. Úgy tett, mintha nem is hallaná, hogy beszélek hozzá, és az ablakon kibámulva burkolózott szótlanságba. Engem pedig nem olyan fából faragtak, hogy bocsánatért esedezzem, főleg nem olyan esetben, amiben nem én vagyok a hibás, így ráhagytam. Ha neki jól esik, hogy mindenki utálja, akkor legyen, beállok én is a sorba.
Nagyot sóhajtottam, mielőtt kiszálltam az autóból, majd a lehető legvidámabb arccal csúsztattam ujjaimat Liam felém tartott tenyerébe. Szinte megborzongtam, amikor ujjaink megtalálták egymást, és egybefonódtak. Csak tudnám, hogy miért nem vagyok képes tiszta szívből gyűlölni. Az egyetlen ésszerű reakció az lenne, ha soha többé nem akarnám látni, de mégis élveztem, ahogy bőrünk összeért. Nem szabadott volna, hogy bármit is jelentsen, én pedig azt kívántam, bárcsak sose engedne el. Talán csak azért volt, mert akárhányszor rá gondoltam, mentegettem. Biztos nem ilyen, biztosan csak történt valami, ami miatt így kezdett viselkedni. Láttam benne a jót, ám nem tudom, hogy csak azért, mert látni akartam vagy, mert tényleg ott van benne valahol mélyen. Nagyon mélyen.
Az épület, amelybe beléptünk, háromemeletes volt, mi pedig azonnal a liftbe szálltunk, hogy a legfelső szintre menjünk. Amikor kinyitódott a lift ajtaja meghallottuk a már itt lévő emberek beszédének egybeolvadt, halk moraját. Liam minden bizonnyal már nem először járt itt, mert kezemet fogva magabiztosan fordult be a folyosó végén, hogy egy boltíves ajtón belépve megérkezzünk a helyszínre.
Az óriási terem két oldalán 10-12 személyes körasztalok voltak, hosszú, fehér terítővel letakarva. A székek szintén fehér, földig érő anyaggal voltak borítva, támlájukat sötétkék szalag díszítette. Legelőre egy hosszabb, téglalap alakú asztalt helyeztek, melyeknek csak az egyik oldalán voltak székek. Liam mosolyogva bólintott mindenkinek, aki köszönt nekünk, közben pedig kiszúrtuk, melyik a mi helyünk, és tudatosan tartottunk abba az irányba. Amikor odaértünk hozzájuk, köszöntünk asztaltársaságunk azon tagjainkat, akik már itt voltak, majd helyet foglaltunk. Liam kihúzta nekem a széket, én pedig rámosolyogtam, mintegy megköszönve, pedig tudtam, ha tehetné, legszívesebben székestől hajítana ki az ablakon. Rosszul voltam ettől az egész színjátéktól, de udvariasan nyújtottam át az asztal fölött a kezem, amikor a Little Mix három tagja, egyesével bemutatkozott, illetve biccentettem egyet Paulnak is, aki szintén a mi asztalunknál ücsörgött. Miután leültünk, még két hely maradt, és mivel már csak Zayn és Perrie hiányzott a két együttesből, kérdés sem volt afelől, kikhez tartozhatnak.
Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy Liam utálja a jelenlétem, és csatlakoztam a beszélgetéshez. Először Louis érdeklődött, hogy mi a helyzet velem, én pedig jobb ötlet híján, megemlítettem nekik az állásinterjút. Őszinte érdeklődéssel kérdeztek rá a részleteire, majd biztosítottak róla, hogy szorítanak nekem.
- Képzeld Bessie, tegnap belefutottam a bájos barátnődbe – szólalt meg Harry, miközben arcára egy mosoly került.
- Jaj, igen, hallottam hírét – nevettem el magam. Számítottam rá, hogy fel fogja hozni, mert biztos voltam benne, hogy barátnőm felejthetetlenül viselkedett.
- Szó szerint a lábaim elé omlott! – szélesített kicsit mosolyán, majd vigyorogni kezdett. – Nem is beszélve a kifinomult ismerkedési szokásairól. – Hangosan felnevettem megjegyzésén, majd számat kezemmel takarva vigyorogtam tovább.
- Nagyon nagyot esett? – kérdeztem továbbra is jól szórakozva.
- Hát magát a pillanatot nem láttam, de az egész étterem felfigyelt rá – bólogatott, miközben próbálta visszafogni nevetését, amit az események újbóli átélése eredményezett.
- Mi, mi történt? – szakított minket félbe Niall, mire Harry részletesen elmesélte neki első találkozását barátnőmmel.
Én figyelmemet újfent a megérkező párosnak szenteltem, és mosolyogva köszöntem nekik. Zayn azonnal bemutatott kedvesének, majd miután leült a bal oldalamon lévő üres székre, adott nekem egy puszit. Innentől kezdve, Zayn egy pillanatra se hagyta, hogy unatkozzak. Valamit mindig kérdezett, bár jó maga túl sokat nem beszélt.
Időközben az ebédet is felszolgálták, és azt kezdtük el eszegetni. Mindenhonnan kanalak és tányérok találkozásának csörömpölését lehetett hallani, az evés zajain kívül elcsendesedett a terem. A két fogás után a hosszú asztalnál ülő egyik férfi felállt, és amíg a pincérek kihozták a desszerteket egy rövid beszédet tartott a sikeres időszakról, ami mögöttük áll. Lényegében ez egy ilyen csapatépítő ebéd akart lenni, de ahogy körbenéztem, szinte az összes arcról az árulkodott, hogy mennyire nem jókedvükből vannak itt. Ennek ellenére az öltönyös férfi lelkesen és buzdítóan beszélt arról, milyen sok mindent elértek már. Megemlített jó néhány statisztikát is, amit már a második pillanatban sem tudtam volna visszamondani, végül leült.
Miközben a csokis mennyországot eszegettem, arra gondoltam, nem is olyan vészes ezt az egész. Liam sem piszkált, és jó hangulat volt az asztalnál, egyedül a négy lány éles nevetése zavart, amikor valaki egy jelentéktelen kis poént sütött el.
- Fura íze van ennek a sütinek. Nektek ízlik? – nézett fel Liam a tányérjából.
- Mi nem ízlik rajta? Szerintem finom – válaszoltam neki.
- Te csak maradj csendben, és mosolyogj! Azért fizetünk – vágta oda, én pedig elhűlten néztem rá. Nem értettem, mivel érdemeltem ezt ki. Semmit nem ártottam neki. Nem tudtam felfogni, hogy alázhatott meg így mindenki előtt.
Zavartan hajtottam le a fejem, hogy ne is kelljen szembe néznem a többiekkel, és mindennél jobban szerettem volna innen elmenni. Annyira rosszul érintettek szavai, hogy erőnek erejével kellett visszatartanom könnyeimet.
- Elnézést – toltam hátra a székem, és felálltam az asztaltól. Továbbra is lehajtott fejjel indultam az erkély irányába. Amint kiértem, a korlátra támaszkodtam, és mély levegővételekkel próbáltam megnyugtatni magam.
Szemem sarkából megpillantottam a kinti asztalkán álló hamutálat, mellette pedig egy doboz cigit öngyújtóval. Nem gondolkodtam, csak automatikusan értük nyúltam, hogy kihúzzak egy szálat a dobozból. Utáltam a cigit, valamiért mégis a számba tettem, majd miután meggyújtottam, szívni kezdtem.
Az első füst gomolyagot fújtam ki, amikor valaki kihúzta az ujjaim közül a cigarettát. Idegesen, remegő ajkakkal néztem oda. Zayn elnyomta a tálban, majd mellém könyökölt a korlátra.
- Szard le, egyre hülyébb – jegyezte meg Liamre célozva.
- Nem megy – küszködtem továbbra is könnyeimmel.
- Mert tetszik?
- Tessék? – Meglepettségemben még arról is elfelejtkeztem, hogy az előbb komoly gondjaim voltak a sírás elfojtásával.
- Nem vagyok vak. Megkedvelted Liamet – hagyták el a szavak ajkait.
- Szerinted hülye vagyok? Ezt a Liamet, akit senki más nem érdekel csak saját maga? Akinek nem számít hány emberen gázol át, miközben dacoskodik a világgal? Esélytelen – Olyan hévvel mondtam, hogy még számomra is hihetővé vált. Az utolsó, amit akartam, az volt, hogy Liam megtudja, valóban pozitív érzéseim vannak irányába.
- Nem mindig volt ilyen. Régen kedves volt mindenkivel, az egyik legjobb ember volt, akit ismertem. Tulajdonképpen felnéztem rá. – Majdnem felnevettem a képtelenségen. Zayn, aki az öt srác közül a legrendesebb, aki maga a jóság, felnézett Liamre. Akkor valóban csuda jól kellett viselkednie. – És nagyon tudott szeretni – tette még hozzá.
Sokáig csak bámultam előre, aztán hirtelen rájöttem, hogy őt is mennyire bántja Liam viselkedése. Oldalra fordítottam a fejem, hogy mondjak valamit vigasztalásul, de ő szólalt meg hamarabb.
- Sophia, az előző barátnője volt a mindene. Azt hiszem vele képzelte el az egész életét, beleértve a házasságot, családot, mindent. Ne nézz így, lehet, hogy most neked nehéz ezt elképzelni, de tényleg ennyire komolyan gondolta. Igazából senki sem tudja pontosan, miért szakítottak, mert sosem volt hajlandó beszélni róla. Annyi biztos, hogy Sophia vetett véget a kapcsolatnak, és nem volt veszekedés. A szakítás után egy jó darabig beszélgettek még, először minden nap hívták egymást. Azt hittük, újra összejönnek, és szerintem Liam is ebben bízott, mert akkor még normális volt. De egy idő után Sophia elkezdte lerázni, nem válaszolt a hívásaira, és mint kiderült, addig is csak azért beszélt vele, mert látta rajta, hogy nincs jól, és sajnálta. Amikor Liam számára nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg vége a kapcsolatuknak, megváltozott. Minket sem engedett többé közel, és belekezdett ebbe az önpusztító életmódba.
Elmerengve hallgattam, aztán beleképzeltem magam Liam helyzetében. Érthető volt, hogy hatalmas csalódás volt neki ez az egész, főleg, hogy utána a csaj még egy ideig hitegette is. Őszintén sajnáltam, szerettem volna neki segíteni, de gondolom, ezzel nem voltam egyedül.
- Nem tartozik rám – válaszoltam végül, mert fogalmam sem volt, mint mondhatnék.
- Tudod, sokban hasonlítasz rá – mosolyodott el halványan. – Rád tartozik, mert megbántott, és mert tudom, hogy kedveled. Csak kötelességemnek érzem megvédeni, mert ő nem ilyen – válaszolta.
- Oké, nem fogom tagadni, sokat gondoltam rá az elmúlt napokban, és én is folyamatosan mentegettem, hogy biztosan nem ez az igazi énje. De baromi hihetően játssza – forgattam meg a szemeimet, arcomra pedig visszaköltözött a csalódottság.
- Gyere ide – nyújtotta felém a kezét, hogy átöleljen. Gondolkodás nélkül öleltem vissza, és egy jó darabig szorongattam is magamhoz.
Jól esett az ölelése, megnyugtatott, és örültem, hogy ilyen jó viszony alakult ki közöttünk. Egyikünknek sem volt kínos ez az ölelés, és azt hiszem, neki legalább ugyanannyira szüksége volt rá, mint nekem. Nem lehet könnyű Liammel tölteni majdnem minden idődet.
- Na, mi van? Ha az egyik híresség nem vevő rád, akkor egy másikhoz rohansz? – hallottuk meg Liam hangját. Lassan kibontakoztam öleléséből, és újra vérig sértetten, megalázottan néztem rá. Torkomba visszatért a gombóc, ám most még az előbbinél is nagyobb volt, így meg sem kockáztattam a beszédet. Zaynbe is belefagyott a szó, így amikor Liam látta, hogy nem fogunk válaszolni, megforgatta a szemét, és bement.
- Sajnálom – szólalt meg Zayn. Aprót ráztam a fejemen, neki aztán nincs miért bocsánatot kérnie. – Nekünk is be kellene menni, Paul teljesen biztos, hogy már rég kiakadt.
- Jó, menjünk – motyogtam, majd elindultam, de visszahúzott.
- Jól vagy? – fogta két keze közé az arcomat.
- Nem, de menjünk, essünk túl ezen, aztán had menjek haza. – Megfogtam a csuklóit, és leemeltem kezeit az arcomról, majd halvány mosolyt erőltetve magamra, visszaléptem a zsúfolt terembe.
Paul arcán valóban látszott mennyire mérges, és az asztaltársaságunk is feszülten figyelt minket. Tudtam, hogy nem lett volna szabad, csak úgy felállnom, de azt hiszem, ez még mindig jobb volt, mintha elkezdek ott sírni, vagy egyszerűen lehordom Liamet.
- Zayn, Liam, Elizabeth, ti maradtok! – szólt ránk ellentmondást nem tűrően Paul, amikor mindenki szedelőzködni kezdett. Nagyot sóhajtva fogadtam el, hogy a korábbi jelenet nem marad következmények nélkül.
- Mi a stúdióba megyünk, úgyhogy nem várlak meg – mondta Perrie Zaynnek, mire a srác beleegyezése jeléül bólintott egyet. Furcsa párosnak tűntek, nekem valahogy semmilyen szempontból nem illettek össze, de lehet csak azért volt, mert nem ismertem őket eléggé. Mindenesetre mégis aranyos látványt keltettek. Elfordítottam a fejem, amikor egy gyors csókot váltottak, és inkább mosolyogva köszöntem el a többiektől.
- Elköszönök. Payne, ha elmersz innen mozdulni… - mutatott Liamre mérgesen, majd hátat fordított neki.
- Kirúgatom ezt az embert – fonta karba kezeit. Akaratlanul is rosszallóan megráztam a fejem, amit egyáltalán nem nézett jó szemmel. – Te idefigyelj, semmi jogod véleményt alkotni rólam, vagy beleszólni a dolgaimba, érted?
- Hagyd már békén, ezt komolyan nem hiszem el – csattant fel Zayn, de még mindig csak akkora hangerővel, hogy más ne hallhassa.
- Jól van, védd csak meg – forgatta meg a szemét. Hangjából áradt a gúny, nem értettem, mivel érdemelte ki ezt Zayn, ám ő csak szélesen elmosolyodott. Fogalmam sem volt, miért találja ennyire szórakoztatónak az egészet, de ezzel csak még jobban felidegesítette a kamubarátomat. Türelmetlenül pillantottam Paulra, hogy jöjjön már, mert attól féltem, hogy hirtelen egymásnak esnek.
Szerencsére ez nem történt meg, és amikor az egyik második emeleti irodaszobába léptünk, a terem két legtávolabb eső székébe ültek le. Paul először Liamet kérte számon, hogy mégis hogy gondolta, hogy így beszél velem mindenki előtt. Egy fél percig azt hittem, engem véd, de utána eszembe jutott, hogy őt minden bizonnyal csak az érdekli, hogy fennmaradjon a látszat. Liam összeszorított állkapoccsal meredt menedzserére, de egy szót sem volt hajlandó szólni. A nagydarab ember úgy nézett ki, mintha legszívesebben lekeverne egy baromi nagy maflást az énekesnek, de végül feladta, és engem kért számon. Bocsánatot kértem, amiért felálltam, és kimentem az erkélyre, de többet én sem tudtam mondani.
- Most komolyan? Paul! Szerinted bocsánatot kell kérnie, amiért megalázta? Mert szerintem rohadtul hálásnak kellene lennünk neki, hogy Liam összes faszsága ellenére még itt van, és nem egy újságnak árulja a sztorit.
- Mi a franc van köztetek? – szólalt meg mégis az említett. Jézusom, ezt meg, hogy érti?
- Féltékeny vagy? – szűkítette össze a szemét Zayn. Ezt a következtetést vajon miből vonta le? Totál egyértelmű, hogy utál engem, miért zavarná, hogy jóban vagyok Zaynnel. Értetlenül kapkodtam a fejemet közöttünk, amíg végül Paul félbe nem szakította a vitát.
- Elég volt! Liam, ha nem szeded össze magad jövő hétig, nem jössz el a turnéra – jelentette ki. Az információ hallatán leesett az állam. Arcán látszott, komolyan gondolja, amit mondott, és ezzel az énekesbe is sikerült belefojtania a szót.
- Én pedig javaslom, hogy Bessiet szerződtessük hosszabb időre, és jöjjön el velünk a turnéra. Nagyon jól tudod, hogy máskülönben nem fog leállni. – Mi a fene?
- Nem kellene erről előbb engem is megkérdezni? – szólaltam meg kissé idegesen. Zavart, hogy semmibe vesznek, és úgy beszélgetnek, mintha ott se lennék. Ráadásul már a jövőmbe is bele akarnak szólni, mintha önkényesen rendelkezhetnének azzal. Zayn egy pillanatra rám nézett, de nem úgy tűnt, mint aki bármit is reagálni szeretne, végül pedig bandatársára pillantott, aki hirtelen felpattant a helyéről, és tett egy lépést felé.
- Te csak ne szabjál ki rám büntetéseket!
- Majd én eldöntöm, hogy kivel mi lesz. Most pedig mindenki hazamegy a picsába – zárta le a beszélgetést Paul, és az ajtóra mutatott. Gondolom neki sem volt ínyére, hogy végighallgasson egy újabb vitát, és ami azt illeti nekem sem, úgyhogy amilyen gyorsan csak lehetett, menekülni kezdtem a helyszínről.

Szabadság

Sziasztok!

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, megfürdök, aztán azonnal válaszolok rájuk. A 31 pipáért is nagyon hálás vagyok, olyan jó tudni, hogy azért van jó pár olvasóm :D Jó olvasást, és pipáljatok, komizzatok minél többen :) 

xxx Larissa

********************************************************

Chapter 5
Furcsa volt visszatérni a hétköznapokba. Tudtam, hogy tennem kell a dolgomat tovább, mintha ez a pár alkalom nem történt volna meg. Ám a sok híresség, többek között Ed Sheeran és Zayn nem ment ki a fejemből. Mindennél jobban szerettem volna még találkozni velük. Zaynt jobban megismerni, beszélgetni vele. Tudom, képtelenség, de hiányzott. Akárcsak Liam. Nem tudom, miért reméltem egy telefonhívást tőle, vagy akármit, amiben afelől érdeklődik, mi van velem, hogy vagyok. Bárhogy is legyen, semmi ilyenről nem volt szó. Nekem pedig bele kellett törődnöm, hogy hiába volt jó ez az elmúlt időszak, újra vissza kell rázódnom eddigi életem megszokott medrébe.
Úgy döntöttem, egy hetet adok magamnak, hogy összekapjam magam, hiszen most amúgy is volt pénzem. Persze ez alatt sem csak lazsáltam. Találtam két céget, akik könyvelőt kerestek, így mindkettőnek beküldtem az önéletrajzomat. Mindennél jobban akartam, hogy az egyik összejöjjön. Soha többé nem szerettem volna hostesskedni, és megkedvelni bárkit is, akit utána soha többé nem fogok látni. Ez amúgy sem olyan munka, amit egész életemben csinálhatok. Lehet, hogy néha előnyökkel járt, de jelen hangulatom alapján egyáltalán nem érte meg.
Gondolataimból a telefonom csörgése rázott fel, úgyhogy felültem az ágyon, és hosszú idő óta abbahagytam a plafon bámulását. Alex keresett, hogy ráérek-e, mert nincs kedve egyedül bevásárolni. Kapóra jött, hogy engem hívott, mert éreztem, hogy egy kis kimozdulásra van szükségem. Azonnal rábólintottam, majd amíg vártam, hogy megérkezzen, megfésülködtem.
- Jézus, mi van veled? – vizslatott meg minden szögből, amikor meglátott.
- Ennyire szörnyű? – nevettem fel kínosan. Imádtam, hogy mindig őszinte volt, most sem sértődtem meg azon, hogy jó formán azt mondta, szörnyen festek.
- Ja, menj vissza, én így nem mutatkozok veled – forgatta meg a szemét, aztán a kocsija felé húzott. – De tényleg mi a baj?
- Semmi. Csak ezen a héten szabin vagyok, és ez egyenlő azzal, hogy teljesen elhanyagolom a kinézetem. Nagyrészt az ágyban fetrengek, tudod… - Nem kellett neki ecsetelnem, hogy néznek ki ezek a napok, pontosan tudta, mennyire lusta tudok lenni.
- Na, akkor jól van. Már azt hittem, beleszerettél abba a sztárocskába, és utána sírsz – poénkodott, ám szavai fájó pontot érintettek. – Ne! – kiáltott fel, amikor felismerte, hogy van igazság szavaiban.
- Elindulnánk végre? – fészkelődtem a helyemen.
- Nincs az az Isten! – fordult felém. – Most komolyan?
- Nem. Nem vagyok belé szerelmes, de bírom, és most furcsa, hogy nem találkozunk többé – mondtam végül az arcára pillantva. Nem akartam titokban tartani előtte, csak nem szerettem az ilyen dolgokat kimondani, mert utána sokkal rosszabb, sokkal többet gondolok rá, ráadásul még ők is húzzák az agyamat vele.
- De jól vagy? – váltott komolyra, mire én bólogatni kezdtem. Magához húzott, majd egy puszit adott az arcomra, mielőtt elengedett. – Jaj, Bess, ez annyira rád vall – fordította el a kulcsot a kocsiban.
- Kösz – nevettem fel jóízűen megjegyzésén.
Amíg megérkeztünk a boltba, a rádióban szóló zenét dúdolgattam, miközben ő csajokról, a munkahelyéről, kollégáiról mesélt nekem. Megszokta már, hogy sosem maradok csendben, ha zenét hallok, de azt is nagyon jól tudta, hogy közben tökéletesen tudok figyelni.
- A tejföl a hűtőknél van – fordultam meg, hiszen rossz irányba haladtunk. Már fél órája bolyongtunk össze-vissza, mert fogalma sem volt róla, hogy mit kell vennie, a kis bevásárló listáját meg otthon hagyta. Emlékezetből próbálta összeszedni, miket írtak fel, de már előre láttam, hogy végül vissza kell majd jönnie.
- Ajj, miért nem az Arsenalra fogadtam – zsörtölődött. Fogadással döntötték el, hogy ki megy legközelebb a boltba, értelemszerűen a vesztesnek maradt eme megtisztelő feladat.
- Hagyd abba a nyávogást, és igyekezzünk, mert kezdek én is mérges lenni – csaptam a karjára, aztán megvártam, míg elkezdi tolni a bevásárló kocsit.
Gyorsan beledobáltuk a kocsiba a fontosabb dolgokat, közben pedig már kínomban nevetni kezdtem. Minden dologból rakott egy csomaggal a kocsiba, hogy véletlenül se kelljen visszajönnie még egyszer amiatt, hogy elfelejtett valamit.
- Biztos vagyok benne, hogy nem kell nektek szalvéta, alufólia, meg celofán is – vettem ki a kezéből az egyiket.
- De, mi van, ha mégis? Én biztos vissza nem jövök csak ezért – tiltakozott.
- Ne szórakozz velem, Alex, tedd azt vissza! – Próbáltam ráparancsolni, de főleg csak nevettem rajta.
- Nem! – emelt le egy másikat, és a kocsiba ejtette. Én viszont azt is kivettem, majd visszatettem a polcra. – Oké, de ha kell, visszajössz velem – kötött alkut.
- Tudod, mit? Vegyük inkább meg – helyeztem vissza a megvásárolni kívánt termékek közé, aztán továbbindultam.
Miután sikeresen bevásároltunk, legalább hat szatyorral a kezünkben sétáltunk a parkolóba, hogy ott a csomagtartóba tegyük a kifizetett termékeket. Amíg ő lecsukta az Audi csomagtartóját, én elfoglaltam helyemet az anyósülésen, és azon gondolkoztam vajon a szatyrok tartalmának hány százalékára lesz valóban szükség.
- Hé, ez nem a te telefonod? – kérdezte, amikor beszállt mellém, és kitolatott. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem. Meglepetten nyúltam a zsebembe, majd végigolvastam a számot. Nem tudtam, kihez tartozik, de ismerős volt, úgyhogy aprót vontam a vállamon, és a fülemhez emeltem.
- Szia, Paul Higgins vagyok!
Kis híján kicsúszott a telefon a kezemből, és meglepett arckifejezésemre még Alex is felfigyelt. Egy pillanat alatt ezer gondolat suhant végig a fejemben, vajon miért hívott. Talán mégis kérik vissza a múltkori dupla fizetésem felét, vagy talán megint szükségük lenne rám. De igazából még azon is elkezdtem agyalni, mit hagyhatott nálam Liam, amit szeretne esetleg mihamarabb visszakapni. Gondolataimon kívül az érzelmek is birtokolni kezdték lényemet. A szívem gyorsabban vert az esetleges viszontlátás miatt, közben viszont tudtam, hogy ebből még most ki kellene szállnom. Ha fel is ajánl egy újabb munkát, nemet kell mondanom, mert már így is megkedveltem Liamet, és innentől csak egyre rosszabb lesz.
- A hostess vállalat azt mondta, a héten nem dolgozol, és hiába győzködtem őket, tartották magukat ehhez az állásponthoz – kezdett bele a mondandójába, miután jeleztem, hogy én is vonalban vagyok.
Alex folyamatosan tátogott, hogy mi van, úgyhogy végül kihangosítottam a telefont, hogy szerencsétlen kíváncsi gyerek, ne őrüljön meg, míg befejezem a beszélgetést.
- A BRITs után a rajongóknak nyilvánvalóvá vált, hogy Liammel együtt vagytok, és nem akadtak ki. Rengeteg olyan visszajelzés volt, hogy végre talán lenyugszik. Igazából meglepő, hogy örülnek neked, de úgy tűnik, hogy kedvelnek – ecsetelte, de a lényeget, még mindig nem mondta, így csak figyelmesen hallgattam, miközben nyugalmat erőltettem magamra. Alex arcára néztem, aki magasra húzott szemöldökkel figyelte az utat és Pault egyaránt. – Holnapután a Modest rendez egy céges összejövetelt, ebéddel összekötve. Tudom, hogy nagyon későn szólok, de ez most egy hirtelen döntés volt a rajongók véleménye alapján. Szóval, amit szeretnék az az, hogy gyere el erre az eseményre Liammel.
- Nem tudom – húztam el a számat, de nem volt esélyem kifogásokat felhozni, hiszen azonnal szavamba vágott.
- Tökéletes alkalom lenne, hiszen a Modest által pártfogolt összes sztár ott lesz, és ők is pletykálnak ám bőven. Kérdezik őket más párokról, így ez nagy lehetőség, hogy a kapcsolatotok tovább terjedjen, és senkibe ne maradjon kétség, Liam végre leállt.
- A kapcsolat, ami nem létezik – szúrtam közbe. Nem értettem, miért kell emberek millióinak hazudni, és igazság szerint így utólag belegondolva, nem is tudom, miért vállaltam el ezt az egészet. Mindig egyenes ember voltam, a legkevésbé se szeretnék embereket becsapni. És ebben az esetben még csak nem is egy-kettőről van szó.
- Nézd, Liam ugyanúgy szórakozik, mint eddig, de amíg rád figyelnek, és azt találgatják ki vagy, illetve azt hiszik, hogy együtt vagytok, addig nem foglalkoznak egyéb tényezőkkel. Sokkal egyszerűbb eltüntetni az árulkodó nyomokat, de mindegy is. Neked ezt nem kell értened, csak vállald el! – kért újra.
- Nem hiszem, hogy ez menni fog – húztam el újra számat, attól függetlenül, hogy telefonon keresztül ezt nem láthatta. Még mindig haragudtam, amiért legutóbb nem annyit fizettek, amennyit megbeszéltünk. Nem akartam semmilyen újabb bonyodalomba keveredni, még ha az a pénz jól is jött. Tudtam egy kicsit pihenni, és azzal foglalkozni, hogy szerezzek végre egy normális állást. Bár még sehonnan nem kaptam visszajelzést, reméltem, hogy a kettő közül legalább egy állásinterjúra behívnak, és akkor végre felhagyhatok ezzel az egész hostesskedéssel.
- Oké, mennyiért vállalod el? – kérdezte már-már kétségbeesetten. Tanácstalanul fordultam Alexhez, aki már kézzel-lábbal mutogatott, hogy fogadjam el a hülye melót.
- Nem a pénzzel van a baj… - kezdtem bele a magyarázkodásba, de megint félbeszakított.
- Akkor nincs is kérdés. Elizabeth, ne gondolkozz már! – vette elő a leglelkesebb hangját, hogy tovább győzködjön. Alex baromi dühös volt rám, amiért még nem mondtam igent, láttam az arcán, hogy mindjárt ő szólal meg helyettem, ha én nem teszem.
- Utálom, amikor a teljes nevemen szólítasz – morgolódtam. – Szóval, ha te is ott leszel, akkor maradjunk csak a Bessienél.
- Imádlak! – közölte velem lelkesen, majd gyorsan elmondta, hogy hányra készüljek el, aztán elköszönt.
Alex, amint kinyomtam a telefont, elkezdett hegyi beszédet tartani arról, hogy mekkora idióta vagyok. Ilyen pénzszerzési lehetőséget akartam visszautasítani, mikor semmi mással nem kereshetnék ilyen jól. Beláttam, igaza van, de ez még nem jelenti, hogy helyes, amit teszek.
- Mellesleg, te tudod, hogy mi az a Modest? – kérdeztem tőle.
- Én? Te ismersz engem? – nevetett ki, mire én is vele tartottam.
- Igaz – hagytam rá, és eldöntöttem, hogy amint kitesz a házunknál, első dolgom lesz, utána nézni.
Miután mindent fellelhető infót megtudtam a Modestről, újra gondolataimba zuhantam, vajon helyes döntés volt-e, igent mondanom. Sokáig úgy éreztem, hogy nem, de egy idő után elkezdtem várni, hogy találkozzak a fiúkkal. Az viszont továbbra is kérdés volt, hogyan viszonyuljak Liamhez. Legutóbb jót beszélgettünk, ám ki tudja, hogy ez nála, mit is jelent. De legalább lesz lehetőségem számon kérni a dupla fizetésért.
Másnap az egyik cégtől hívtak, hogy megbeszéljünk egy állásinterjút, és bár tudtam, hogy ez még nem jelent semmit, madarat lehetett velem fogatni. Csakhogy az interjú egy napra esett az ebéddel, így kicsit aggódtam, hogy nem fogok időben hazaérni. Reggelre beszéltük meg, de még fél 11-kor is benn ültem. Idegesen pillantottam a velem szemben lévő órára, de igyekeztem nem úgy kinézni, mint aki siet. Türelmesen válaszolgattam a kérdésekre, majd kereken egészkor végre szabadultam.
Két lehetőségem volt. Buszozni, és fél óra alatt összekészülni, vagy hívni egy taxit, perkálni, de kényelmesen elkészülni. Sajnáltam rá a pénzt, de nagyon úgy tűnt, hogy az egyetlen járható út a drágább, így miközben arra gondoltam, hogy abból, amit a mai napért kapok, bőven ki fog jönni a fuvar ára, leintettem egyet.
A húsz perces autóút alatt úgy döntöttem, ideje végre felhívni Chloe-t. Még tegnap este írt egy üzenetet, negyven felkiáltójellel, hogy mesélnie kell, de korán feküdtem, hogy kipihent legyek az állásinterjúra, így már nem kerestem fel. Közben én is el akartam neki mondani, hogy ma megint Liammel leszek, úgyhogy kíváncsian és türelmetlenül vártam, hogy végre fogadja hívásom.
- Nem hiszed el mi történt! – szólt bele a telefonba.
- Te se – nevettem fel. – Kezd te – hagytam meg neki az elsőbbséget, hiszen hallottam, hogy nagyon be van sózva.
- Találkoztam a lassított felvétellel – tért a lényegre mindenféle köntörfalazás nélkül. Kellett pár másodperc, míg rájöttem, hogy Harryre gondol, aztán teljesen kiakadva kérdeztem, ez hogy lehetséges. Gyorsan elmesélte, hogyan sikerült totális idiótát csinálnia magából, de én csak jóízűen kacagtam, hiszen annyira önmagát hozta, hogy nem bírtam megállni.
- Na, akkor ezt hallgasd. Úgy két órán belül egy ebéden fogok részt venni Liammel meg az egész bandával, köztük a te lassított felvételeddel. Majd megkérdezem már tőle, hogy valójában mekkorát koppantál – vigyorodtam el szélesen.
- Meg ne merd! – vette elő fenyegető hangját, de hallatszott rajta, hogy teli szájjal mosolyog. – De amúgy hogy-hogy?
- Paul hívott, és képtelenség volt lezárni, pedig nem akartam elvállalni. Épp Alexszel voltam, alaposan ki is osztott emiatt – emlékeztem vissza.
- Ja, amikor együtt voltatok vásárolni? Josh-sal halálra röhögtük magunkat, amikor megláttuk, hogy otthon hagyta a bevásárló listát.
- Igazán elküldhettétek volna üzenetben. Úgyis állandóan mindenről helyzetjelentést adtok – forgattam meg a szemem kedvességük végtelenségén.
- Ugyan már, tudod, hogy úgy nem vicces – felelte szemtelenül, én pedig megforgattam a szemem.
- Remek, köszönöm az együttérzést, örülök, hogy ti jól szórakozatok – feleltem gúnyosan, ám természetesen nem haragudtam. – Viszont most leteszem, mert sietek tényleg. Majd beszélünk!
Amint elvettem a telefont a fülemtől, fizettem a sofőrnek, majd berontottam a házba, hogy nekilássak az öltözködésnek.