Váratlan vendég

Sziasztok!

Először is bocsánatot szeretnék kérni a csúszás miatt, sajnos nem úgy alakult a tegnapi napom, ahogy terveztem, így nem volt időm befejezni a részt. Ma igyekeztem, hogy elkészüljön, és szerencsére sikerrel jártam, úgyhogy most végre itt van, és olvashatjátok. Köszönöm a türelmeteket!

Nagy-nagy puszi a pipákért, és a kommentekért. Az új feliratkozót pedig üdvözlöm, remélem, tetszik a történet. Egyébként már 94 feliratkozónál tartunk, olyan jó lenne, ha szülinapomig meg lenne a 100. Ezt kérem szülinapomra, jó? Haha :))

A részről annyit, hogy ez most egy kicsit átvezető, de azért próbáltam belecserkészni egy kis Zayn szemszöget, ami érdekesebbé teheti. A végért nem öljetek meg, legyetek szívesek! :P Ha találtok benne hibát, kérlek ne haragudjatok, nem volt energiám még egyszer átolvasni. Jó olvasást!

xxx Larissa

*********************************************************

Chapter 7

*Zayn szemszöge*

Paul szavai után Bessie azonnal sarkon fordult, szinte kifutott az irodából, én viszont még Liamen tartottam a szemem. Annyira mérgesen nézett rám, valóban azt hittem, meg fog ütni. Fájt, ahogy viselkedett velem. Szerettem volna segíteni neki feldolgozni az egész szakítást, de már az első percben eltolt magától. Én viszont nem adtam fel. Megfogadtam, hogyha megutál is, sem fogom addig békén hagyni, amíg újra nem lesz a régi önmaga. Emiatt aztán én is voltam az első számú célpontja. Tudta, hogy engem zavar legjobban a viselkedése, és olyan volt, mintha szándékosan akart volna bántani. Én viszont nagyon jól tudtam, hogy esténként, amikor egyedül fekszik a szobájában, azon gondolkozik, mekkora szemét volt, és óriási bűntudat gyötri. Haragudtam rá, amiért nem volt hajlandó összeszedni magát, és amiért úton-útfélen sértegetett, mikor én csak segíteni próbáltam neki. De nem tudtam utálni. Inkább csak sajnáltam. Rossz volt nézni, mit művel magával.

- Azt mondtam, tűnés! – szólt ránk Paul, így aztán elfordultam, és Bessie után siettem. Utol akartam érni, így a lépcsőt választottam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, a fordulóban úgy kellett megkapaszkodnom a korlátban, hogy ne repüljek a falnak. Nem volt szokásom ez a nagy sietés, így igencsak szaporán vettem a levegőt, amikor leértem. Bessie akkor nyúlt a bejárati ajtó kilincshez, amikor az utolsó lépcsőfokról léptem le.

- Zayn, haza akarok menni. Minél hamarabb! – nézett rám kérlelően, amikor megszólítottam.

- Rendben, csak… hallgass meg. Gyors leszek – ígértem neki. Volt egy tervem, amibe nem akartam senkit se beavatni Paulon kívül, de az egész terv központjában Bessie állt. Ha hagyom elmenni, ki tudja, lesz-e esélyem bármikor is beszélni vele.

- Oké. Amúgy is tartozol egy magyarázattal. Mi volt ez az egész Liam féltékeny dolog? A turnéról nem is beszélve… - kért számon, ha már így alakult.

Bírtam benne, hogy ilyen kis tüzes. Mármint, inkább azt, hogy alapjáraton egy elég elveszett lány, néha még kétségbeesettnek is mondanám, aki nagyon jól elvan a saját kis világában, de azért nyit új emberekre, és dologra is. De ha ki kell állnia magáért, akkor úgy tud fellépni, hogy az ember egy pillanatra elgondolkozik, helyes-e, amit csinált. Furcsa, mert nem találkoztunk olyan sokszor, hogy ilyen nagy jellemrajzot adjak róla, de mégis úgy érzem, számomra egy nyitott könyv. Talán csak azért, mert kicsit hasonlít rám.

- Figyelj, én ismerem a régi, meg ezt az új Liamet is. A kisujja mozdításából tudom, mikor milyen hangulata van. Tényleg azt gondolom, hogy kedvel téged, csak még nem nagyon akarja bevallani. Magának sem. – Szavaimra megforgatta a szemét, és úgy nézett rám, mintha teljesen idióta lennék.

- Zayn, nem kell ezt mondanod csak azért, hogy jobban érezzem magam. Hiba volt ez az egész meló, mostantól arra koncentrálok, hogy megkapjam azt az állást, amire jelentkeztem. Nem akarom többé ezt csinálni. – Határozottnak hangzott, és most nem volt kedvem tovább feszíteni a húrt.

- Rendben, megértem – bólintottam, mintha beleegyeznék döntésébe. Valójában viszont nem adtam fel. Kell ez a lány Liamnek, és én meg fogom szerezni neki. – Megkaphatom a telefonszámodat? Örülnék, ha azért mi tartanánk a kapcsolatot.

- Persze – vette el a felé nyújtott telefonomat. – Köszönöm, hogy megvédtél – mondta, miközben beírta a számát.

Liam épp akkor érkezett meg, amikor visszakaptam az iPhone-omat. Láttam, ahogy egy pillanat erejéig grimaszol, de gyorsan rendezte vonásait. Akkor jöttem rá, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnom, amivel féltékennyé tehetem. Egy idő után nem fogja tudni csendben nézni.

- Paul azt mondta vigyelek haza – mondta Bessienek.

- Kösz, nem kell – fintorgott egyet.

- Hazavinnélek én, de nem lehet – húztam el a számat. Biztos óriási pletyka lenne abból, ha velem látnák egy autóban, és Paul sem örülne, ha azt kellene magyaráznia, miért nem Liammel távozott a „barátnője”.

- Hazatalálok egyedül is, ne aggódj – mosolygott rám, aztán szigorú arccal Liamre pillantott, és kisétált. Liam mormogott valamit, amit nem értettem, de nagyon nem foglalkoztam vele. Az kilincshez nyúltam, hogy én is távozzak, de társam hamarabb tépte fel az ajtót.

- Hívok neked taxit, és megvárom veled – hallottam, ahogy újra megszólítja a lányt. Minden bizonnyal Paul adott neki egy B opciót is, ha az első nem válna be. Köszönés nélkül sétáltam a parkolóba, hogy ott a kocsimba beülve, hazahajtsak.

Egész nap a tervemet fontolgattam, aztán amikor teljesen meggyőzem magamat arról, hogy sikeres lehet, felhívtam Pault. Nem akartam kimenni az utcára, mert most nem volt kedvem a rajongóknak autogramokat osztogatni, ezért Paul jött át. Felvázoltam neki a tervemet, és bár azt hittem, hogy nem fog neki örülni egyből rávágta, hogy rendben.

- De akkor erről senkinek egy szót se – mondta nekem, figyelmeztetően.

- Igen én is így gondoltam – feleltem neki.

- Holnap felhívom Bessiet, és megbeszélek vele egy találkozót, ha szeretnél te is ott lehetsz – ajánlotta fel, de én határozottan elutasítottam.

- Nem szeretném, ha tudná, hogy akarta ellenére tovább szorgalmaztam ezt az ötletet. Már így is mérges volt rám, amiért megemlítettem.

- Rendben, akkor én most elmegyek, és beszélek Liammel. Biztosan ki fog akadni, de nem fogok tágítani emellől. Tényleg jó ötletnek tartom – magyarázta, engem pedig némi büszkeség töltött el. – Ha végeztem, felhívlak, és elmondom, hogy ment – ígérte meg.

Türelmetlenül vártam, hogy végezzen Liamnél, és felhívjon részletekkel. Szinte ideges voltam, tényleg azt éreztem, ez beválhat, ezért mindennél jobban akartam. Szerencsére nem kellett olyan nagyon sokat várnom, ami meglepő volt, mert azt hittem sokáig kell majd győzködni. Először biztos voltam benne, azért hív, hogy elmondja nem jutottak dűlőre, így az egész lefújva, de örömhírekkel szolgált.

- Meglepően könnyen ment – kezdte el a beszámolót, majd így folytatta. – Most már minden csak Bessien áll.

*Bessie szemszöge*

Egész héten minden nap szidtam magamat, amiért elvállaltam ezt a munkát. Hülye voltam, hogy azt gondoltam, ez működhet, de tényleg nem számoltam azzal, hogy beleszeretek majd Liambe. Egyszerűen nem értettem, hogy szerethetek valaki ilyet, de hát igen, mindig is volt egy olyan rossz szokásom, hogy a kicsit rosszfiús srácokra buktam.

Mielőtt beszálltam volna a taxiba megölelt, és én is köré fontam karjaimat, hiszen ezt kellett tennem. Nem tagadom, vágytam az ölelésére, de nem így. Én úgy szerettem volna, ha nem csupán csak egy színjáték, hanem valódi érzelmek által vezérelt. Érintéseit nem bírtam kiverni a fejemből, többet akartam belőle, de legfőképpen azt, hogy viszonozza érzéseimet. Viszont most arra kell koncentrálnom, hogy kiverjem a fejemből, és megkapjam azt az állást, amelyiknek az állásinterjúján voltam.

Zaynnek ugyan megadtam a telefonszámomat, még nem jelentkezett. Nem tudtam, hogy tényleg komolyan gondolja-e ezt a kapcsolattartós dolgot, de én bíztam benne. Valamiért úgy éreztem jó barátok lehetünk, és semmiképp sem szerettem volna, hogy ez elveszem.

Az ikreknek és Chloenak megint tartanom kellett egy mesedélutánt, amin hivatalosan is bevallottam mindenkinek, igen Liam Payne tetszik nekem, hozzáfűzve, hogy nem igazán tudom kiverni a fejemből. Alex nem lepődött meg, hiszen ő már tudta, számomra pedig meglepő volt, hogy nem adta tovább legalább Joshnak. A szüleimet inkább nem avattam be, mert ők már a kezdetektől nem örültek annak, hogy ilyen munkákat vállalok. Nem kifejezetten Liam esete, hanem maga a hostess munka volt a problémájuk.

Türelmetlenül vártam, hogy bármiféle visszajelzést kapjak az állásról, miközben már azt terveztem, hogy felmondok a hostess cégnél, ám amíg nem voltam biztos abban, hogy megkapom a könyvelőit, nem mertem lépni. Nem szerettem volna állás nélkül maradni, hiszen akkor nem lesz pénzem, márpedig szükségem van rá.

Tehát mivel még nem mondtam fel, el kellett vállalnom egy üzleti vacsorát, ami unalmas volt, de legalább az étel finom volt, és a férfi sem volt udvariatlan.  Zsebemben rezegni kezdett a telefonom, és mivel úgy gondoltam ebben a pillanatban nincs rám szükség, elnézést kértem, és kimentem a mosdóba. Nem tudtam fontos-e, de mióta egyszer órán ülve, nem vettem észre, hogy csörög a telefonom, és emiatt, csak később tudtam meg, hogy apa kórházba került, szerettem megnézni, ki keres.

Alig hittem a szememnek, amikor megpillantottam a nevet, ugyanis Paul volt. Kíváncsiságom határtalan volt, de most tényleg nem vehettem fel. Nem tudtam, meddig tarthat a beszélgetés, így aztán inkább erőt vettem magamon, visszatettem a táskámba telefonomat, és visszatértem asztaltársaságomhoz.

A percek szörnyen lassan teltek, főleg, hogy egész végig azon járt az agyam, vajon, miért keresett Paul. Talán később sem kellene felvennem. Eddig bármire rá tudtak beszélni, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt az egészhez. Mi van, ha megint belerángat valamibe? Nem adhatom ki magam többé Liam barátnőjének, nem vagyok ehhez elég erős, érzem, hogy minden találkozáskor egy kicsit jobban megkedvelem. És ez alatt ő mit csinál? Kitartóan gyűlöl engem.

Miután a többször is kinyomtam az újabb hívásait, jelenlegi partnerem, Jason kedvesen hozzám fordult, hogy nyugodtan intézzem el, ha fontos, de megráztam a fejemet. Gyávaság vagy sem, az igazság az, hogy nem mertem.

Hogy hazafelé ne legyen csend a kocsiban, Jason a telefonhívás felől érdeklődött. Nem akartam bunkónak tűnni, de éreztem, hogy ennek ellenére kelletlenül válaszoltam. Felhúzta a szemöldökét, de nem firtatta tovább, és ezért hálás voltam. Mielőtt kiszálltam, megköszönte a sikeres estét, és minden jót kívánt a továbbiakban, majd elhajtott. Összehúzott szemöldökkel néztem a házunk előtt álló autóra. Nem volt ismerős, úgyhogy gondoltam a szüleim egy ismerőse lehet, akivel még találkoztam, ezért megrántva a vállam, a házba sétáltam. A konyhából világosság áradt, és beszélgetés hangjai csapták meg fülem, azonban a hang túl ismerős volt.

- Paul? – léptem be a konyhába, megszólítva vendégünket.