Botrányos ebéd

Sziasztok!

A szokásos időben meg is hoztam az új részt. Nagyon szépen köszönöm a pipákat, hozzászólásokat, feliratkozásokat, cseréket, illetve a díjat! Kommentekre válaszoltam, cseréket kitettem, a díjat pedig a Díjak menüpontban oldalt találjátok.

Jó olvasást!

xxx Larissa

******************************************************

Chapter 6

Sejthettem volna, hogy semmi sem ott fog folytatódni, ahol abbamaradt. Ráadásul úgy éreztem, az egész dolgot én rontottam el, hiszen Liam még viszonylag kedvesen köszöntött, ám amikor a kocsiban megkérdeztem tőle, hogy miért kaptam több pénzt, mint kellett volna, szó szerint kiakadt. Kiderült, hogy semmi jogom nincs őt számon kérni, és inkább hálásnak kellene lennem. Hiába magyaráztam neki, hogy kérdésem nem támadó jellegű volt, csak érdeklődés, mert nem szeretném, ha azt hinné, azért meséltem neki magamról meg az életemről aznap éjjel, hogy megessen rajtam a szíve. Úgy tett, mintha nem is hallaná, hogy beszélek hozzá, és az ablakon kibámulva burkolózott szótlanságba. Engem pedig nem olyan fából faragtak, hogy bocsánatért esedezzem, főleg nem olyan esetben, amiben nem én vagyok a hibás, így ráhagytam. Ha neki jól esik, hogy mindenki utálja, akkor legyen, beállok én is a sorba.

Nagyot sóhajtottam, mielőtt kiszálltam az autóból, majd a lehető legvidámabb arccal csúsztattam ujjaimat Liam felém tartott tenyerébe. Szinte megborzongtam, amikor ujjaink megtalálták egymást, és egybefonódtak. Csak tudnám, hogy miért nem vagyok képes tiszta szívből gyűlölni. Az egyetlen ésszerű reakció az lenne, ha soha többé nem akarnám látni, de mégis élveztem, ahogy bőrünk összeért. Nem szabadott volna, hogy bármit is jelentsen, én pedig azt kívántam, bárcsak sose engedne el. Talán csak azért volt, mert akárhányszor rá gondoltam, mentegettem. Biztos nem ilyen, biztosan csak történt valami, ami miatt így kezdett viselkedni. Láttam benne a jót, ám nem tudom, hogy csak azért, mert látni akartam vagy, mert tényleg ott van benne valahol mélyen. Nagyon mélyen.

Az épület, amelybe beléptünk, háromemeletes volt, mi pedig azonnal a liftbe szálltunk, hogy a legfelső szintre menjünk. Amikor kinyitódott a lift ajtaja meghallottuk a már itt lévő emberek beszédének egybeolvadt, halk moraját. Liam minden bizonnyal már nem először járt itt, mert kezemet fogva magabiztosan fordult be a folyosó végén, hogy egy boltíves ajtón belépve megérkezzünk a helyszínre.

Az óriási terem két oldalán 10-12 személyes körasztalok voltak, hosszú, fehér terítővel letakarva. A székek szintén fehér, földig érő anyaggal voltak borítva, támlájukat sötétkék szalag díszítette. Legelőre egy hosszabb, téglalap alakú asztalt helyeztek, melyeknek csak az egyik oldalán voltak székek. Liam mosolyogva bólintott mindenkinek, aki köszönt nekünk, közben pedig kiszúrtuk, melyik a mi helyünk, és tudatosan tartottunk abba az irányba. Amikor odaértünk hozzájuk, köszöntünk asztaltársaságunk azon tagjainkat, akik már itt voltak, majd helyet foglaltunk. Liam kihúzta nekem a széket, én pedig rámosolyogtam, mintegy megköszönve, pedig tudtam, ha tehetné, legszívesebben székestől hajítana ki az ablakon. Rosszul voltam ettől az egész színjátéktól, de udvariasan nyújtottam át az asztal fölött a kezem, amikor a Little Mix három tagja, egyesével bemutatkozott, illetve biccentettem egyet Paulnak is, aki szintén a mi asztalunknál ücsörgött. Miután leültünk, még két hely maradt, és mivel már csak Zayn és Perrie hiányzott a két együttesből, kérdés sem volt afelől, kikhez tartozhatnak.

Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy Liam utálja a jelenlétem, és csatlakoztam a beszélgetéshez. Először Louis érdeklődött, hogy mi a helyzet velem, én pedig jobb ötlet híján, megemlítettem nekik az állásinterjút. Őszinte érdeklődéssel kérdeztek rá a részleteire, majd biztosítottak róla, hogy szorítanak nekem.

- Képzeld Bessie, tegnap belefutottam a bájos barátnődbe – szólalt meg Harry, miközben arcára egy mosoly került.

- Jaj, igen, hallottam hírét – nevettem el magam. Számítottam rá, hogy fel fogja hozni, mert biztos voltam benne, hogy barátnőm felejthetetlenül viselkedett.

- Szó szerint a lábaim elé omlott! – szélesített kicsit mosolyán, majd vigyorogni kezdett. – Nem is beszélve a kifinomult ismerkedési szokásairól. – Hangosan felnevettem megjegyzésén, majd számat kezemmel takarva vigyorogtam tovább.

- Nagyon nagyot esett? – kérdeztem továbbra is jól szórakozva.

- Hát magát a pillanatot nem láttam, de az egész étterem felfigyelt rá – bólogatott, miközben próbálta visszafogni nevetését, amit az események újbóli átélése eredményezett.

- Mi, mi történt? – szakított minket félbe Niall, mire Harry részletesen elmesélte neki első találkozását barátnőmmel.

Én figyelmemet újfent a megérkező párosnak szenteltem, és mosolyogva köszöntem nekik. Zayn azonnal bemutatott kedvesének, majd miután leült a bal oldalamon lévő üres székre, adott nekem egy puszit. Innentől kezdve, Zayn egy pillanatra se hagyta, hogy unatkozzak. Valamit mindig kérdezett, bár jó maga túl sokat nem beszélt.

Időközben az ebédet is felszolgálták, és azt kezdtük el eszegetni. Mindenhonnan kanalak és tányérok találkozásának csörömpölését lehetett hallani, az evés zajain kívül elcsendesedett a terem. A két fogás után a hosszú asztalnál ülő egyik férfi felállt, és amíg a pincérek kihozták a desszerteket egy rövid beszédet tartott a sikeres időszakról, ami mögöttük áll. Lényegében ez egy ilyen csapatépítő ebéd akart lenni, de ahogy körbenéztem, szinte az összes arcról az árulkodott, hogy mennyire nem jókedvükből vannak itt. Ennek ellenére az öltönyös férfi lelkesen és buzdítóan beszélt arról, milyen sok mindent elértek már. Megemlített jó néhány statisztikát is, amit már a második pillanatban sem tudtam volna visszamondani, végül leült.

Miközben a csokis mennyországot eszegettem, arra gondoltam, nem is olyan vészes ezt az egész. Liam sem piszkált, és jó hangulat volt az asztalnál, egyedül a négy lány éles nevetése zavart, amikor valaki egy jelentéktelen kis poént sütött el.

- Fura íze van ennek a sütinek. Nektek ízlik? – nézett fel Liam a tányérjából.

- Mi nem ízlik rajta? Szerintem finom – válaszoltam neki.

- Te csak maradj csendben, és mosolyogj! Azért fizetünk – vágta oda, én pedig elhűlten néztem rá. Nem értettem, mivel érdemeltem ezt ki. Semmit nem ártottam neki. Nem tudtam felfogni, hogy alázhatott meg így mindenki előtt.

Zavartan hajtottam le a fejem, hogy ne is kelljen szembe néznem a többiekkel, és mindennél jobban szerettem volna innen elmenni. Annyira rosszul érintettek szavai, hogy erőnek erejével kellett visszatartanom könnyeimet.

- Elnézést – toltam hátra a székem, és felálltam az asztaltól. Továbbra is lehajtott fejjel indultam az erkély irányába. Amint kiértem, a korlátra támaszkodtam, és mély levegővételekkel próbáltam megnyugtatni magam.

Szemem sarkából megpillantottam a kinti asztalkán álló hamutálat, mellette pedig egy doboz cigit öngyújtóval. Nem gondolkodtam, csak automatikusan értük nyúltam, hogy kihúzzak egy szálat a dobozból. Utáltam a cigit, valamiért mégis a számba tettem, majd miután meggyújtottam, szívni kezdtem.

Az első füst gomolyagot fújtam ki, amikor valaki kihúzta az ujjaim közül a cigarettát. Idegesen, remegő ajkakkal néztem oda. Zayn elnyomta a tálban, majd mellém könyökölt a korlátra.

- Szard le, egyre hülyébb – jegyezte meg Liamre célozva.

- Nem megy – küszködtem továbbra is könnyeimmel.

- Mert tetszik?

- Tessék? – Meglepettségemben még arról is elfelejtkeztem, hogy az előbb komoly gondjaim voltak a sírás elfojtásával.

- Nem vagyok vak. Megkedvelted Liamet – hagyták el a szavak ajkait.

- Szerinted hülye vagyok? Ezt a Liamet, akit senki más nem érdekel csak saját maga? Akinek nem számít hány emberen gázol át, miközben dacoskodik a világgal? Esélytelen – Olyan hévvel mondtam, hogy még számomra is hihetővé vált. Az utolsó, amit akartam, az volt, hogy Liam megtudja, valóban pozitív érzéseim vannak irányába.

- Nem mindig volt ilyen. Régen kedves volt mindenkivel, az egyik legjobb ember volt, akit ismertem. Tulajdonképpen felnéztem rá. – Majdnem felnevettem a képtelenségen. Zayn, aki az öt srác közül a legrendesebb, aki maga a jóság, felnézett Liamre. Akkor valóban csuda jól kellett viselkednie. – És nagyon tudott szeretni – tette még hozzá.

Sokáig csak bámultam előre, aztán hirtelen rájöttem, hogy őt is mennyire bántja Liam viselkedése. Oldalra fordítottam a fejem, hogy mondjak valamit vigasztalásul, de ő szólalt meg hamarabb.

- Sophia, az előző barátnője volt a mindene. Azt hiszem vele képzelte el az egész életét, beleértve a házasságot, családot, mindent. Ne nézz így, lehet, hogy most neked nehéz ezt elképzelni, de tényleg ennyire komolyan gondolta. Igazából senki sem tudja pontosan, miért szakítottak, mert sosem volt hajlandó beszélni róla. Annyi biztos, hogy Sophia vetett véget a kapcsolatnak, és nem volt veszekedés. A szakítás után egy jó darabig beszélgettek még, először minden nap hívták egymást. Azt hittük, újra összejönnek, és szerintem Liam is ebben bízott, mert akkor még normális volt. De egy idő után Sophia elkezdte lerázni, nem válaszolt a hívásaira, és mint kiderült, addig is csak azért beszélt vele, mert látta rajta, hogy nincs jól, és sajnálta. Amikor Liam számára nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg vége a kapcsolatuknak, megváltozott. Minket sem engedett többé közel, és belekezdett ebbe az önpusztító életmódba.

Elmerengve hallgattam, aztán beleképzeltem magam Liam helyzetében. Érthető volt, hogy hatalmas csalódás volt neki ez az egész, főleg, hogy utána a csaj még egy ideig hitegette is. Őszintén sajnáltam, szerettem volna neki segíteni, de gondolom, ezzel nem voltam egyedül.

- Nem tartozik rám – válaszoltam végül, mert fogalmam sem volt, mint mondhatnék.

- Tudod, sokban hasonlítasz rá – mosolyodott el halványan. – Rád tartozik, mert megbántott, és mert tudom, hogy kedveled. Csak kötelességemnek érzem megvédeni, mert ő nem ilyen – válaszolta.

- Oké, nem fogom tagadni, sokat gondoltam rá az elmúlt napokban, és én is folyamatosan mentegettem, hogy biztosan nem ez az igazi énje. De baromi hihetően játssza – forgattam meg a szemeimet, arcomra pedig visszaköltözött a csalódottság.

- Gyere ide – nyújtotta felém a kezét, hogy átöleljen. Gondolkodás nélkül öleltem vissza, és egy jó darabig szorongattam is magamhoz.

Jól esett az ölelése, megnyugtatott, és örültem, hogy ilyen jó viszony alakult ki közöttünk. Egyikünknek sem volt kínos ez az ölelés, és azt hiszem, neki legalább ugyanannyira szüksége volt rá, mint nekem. Nem lehet könnyű Liammel tölteni majdnem minden idődet.

- Na, mi van? Ha az egyik híresség nem vevő rád, akkor egy másikhoz rohansz? – hallottuk meg Liam hangját. Lassan kibontakoztam öleléséből, és újra vérig sértetten, megalázottan néztem rá. Torkomba visszatért a gombóc, ám most még az előbbinél is nagyobb volt, így meg sem kockáztattam a beszédet. Zaynbe is belefagyott a szó, így amikor Liam látta, hogy nem fogunk válaszolni, megforgatta a szemét, és bement.

- Sajnálom – szólalt meg Zayn. Aprót ráztam a fejemen, neki aztán nincs miért bocsánatot kérnie. – Nekünk is be kellene menni, Paul teljesen biztos, hogy már rég kiakadt.

- Jó, menjünk – motyogtam, majd elindultam, de visszahúzott.

- Jól vagy? – fogta két keze közé az arcomat.

- Nem, de menjünk, essünk túl ezen, aztán had menjek haza. – Megfogtam a csuklóit, és leemeltem kezeit az arcomról, majd halvány mosolyt erőltetve magamra, visszaléptem a zsúfolt terembe.

Paul arcán valóban látszott mennyire mérges, és az asztaltársaságunk is feszülten figyelt minket. Tudtam, hogy nem lett volna szabad, csak úgy felállnom, de azt hiszem, ez még mindig jobb volt, mintha elkezdek ott sírni, vagy egyszerűen lehordom Liamet.

- Zayn, Liam, Elizabeth, ti maradtok! – szólt ránk ellentmondást nem tűrően Paul, amikor mindenki szedelőzködni kezdett. Nagyot sóhajtva fogadtam el, hogy a korábbi jelenet nem marad következmények nélkül.

- Mi a stúdióba megyünk, úgyhogy nem várlak meg – mondta Perrie Zaynnek, mire a srác beleegyezése jeléül bólintott egyet. Furcsa párosnak tűntek, nekem valahogy semmilyen szempontból nem illettek össze, de lehet csak azért volt, mert nem ismertem őket eléggé. Mindenesetre mégis aranyos látványt keltettek. Elfordítottam a fejem, amikor egy gyors csókot váltottak, és inkább mosolyogva köszöntem el a többiektől.

- Elköszönök. Payne, ha elmersz innen mozdulni… - mutatott Liamre mérgesen, majd hátat fordított neki.

- Kirúgatom ezt az embert – fonta karba kezeit. Akaratlanul is rosszallóan megráztam a fejem, amit egyáltalán nem nézett jó szemmel. – Te idefigyelj, semmi jogod véleményt alkotni rólam, vagy beleszólni a dolgaimba, érted?

- Hagyd már békén, ezt komolyan nem hiszem el – csattant fel Zayn, de még mindig csak akkora hangerővel, hogy más ne hallhassa.

- Jól van, védd csak meg – forgatta meg a szemét. Hangjából áradt a gúny, nem értettem, mivel érdemelte ki ezt Zayn, ám ő csak szélesen elmosolyodott. Fogalmam sem volt, miért találja ennyire szórakoztatónak az egészet, de ezzel csak még jobban felidegesítette a kamubarátomat. Türelmetlenül pillantottam Paulra, hogy jöjjön már, mert attól féltem, hogy hirtelen egymásnak esnek.

Szerencsére ez nem történt meg, és amikor az egyik második emeleti irodaszobába léptünk, a terem két legtávolabb eső székébe ültek le. Paul először Liamet kérte számon, hogy mégis hogy gondolta, hogy így beszél velem mindenki előtt. Egy fél percig azt hittem, engem véd, de utána eszembe jutott, hogy őt minden bizonnyal csak az érdekli, hogy fennmaradjon a látszat. Liam összeszorított állkapoccsal meredt menedzserére, de egy szót sem volt hajlandó szólni. A nagydarab ember úgy nézett ki, mintha legszívesebben lekeverne egy baromi nagy maflást az énekesnek, de végül feladta, és engem kért számon. Bocsánatot kértem, amiért felálltam, és kimentem az erkélyre, de többet én sem tudtam mondani.

- Most komolyan? Paul! Szerinted bocsánatot kell kérnie, amiért megalázta? Mert szerintem rohadtul hálásnak kellene lennünk neki, hogy Liam összes faszsága ellenére még itt van, és nem egy újságnak árulja a sztorit.

- Mi a franc van köztetek? – szólalt meg mégis az említett. Jézusom, ezt meg, hogy érti?

- Féltékeny vagy? – szűkítette össze a szemét Zayn. Ezt a következtetést vajon miből vonta le? Totál egyértelmű, hogy utál engem, miért zavarná, hogy jóban vagyok Zaynnel. Értetlenül kapkodtam a fejemet közöttünk, amíg végül Paul félbe nem szakította a vitát.

- Elég volt! Liam, ha nem szeded össze magad jövő hétig, nem jössz el a turnéra – jelentette ki. Az információ hallatán leesett az állam. Arcán látszott, komolyan gondolja, amit mondott, és ezzel az énekesbe is sikerült belefojtania a szót.

- Én pedig javaslom, hogy Bessiet szerződtessük hosszabb időre, és jöjjön el velünk a turnéra. Nagyon jól tudod, hogy máskülönben nem fog leállni. – Mi a fene?

- Nem kellene erről előbb engem is megkérdezni? – szólaltam meg kissé idegesen. Zavart, hogy semmibe vesznek, és úgy beszélgetnek, mintha ott se lennék. Ráadásul már a jövőmbe is bele akarnak szólni, mintha önkényesen rendelkezhetnének azzal. Zayn egy pillanatra rám nézett, de nem úgy tűnt, mint aki bármit is reagálni szeretne, végül pedig bandatársára pillantott, aki hirtelen felpattant a helyéről, és tett egy lépést felé.

- Te csak ne szabjál ki rám büntetéseket!

- Majd én eldöntöm, hogy kivel mi lesz. Most pedig mindenki hazamegy a picsába – zárta le a beszélgetést Paul, és az ajtóra mutatott. Gondolom neki sem volt ínyére, hogy végighallgasson egy újabb vitát, és ami azt illeti nekem sem, úgyhogy amilyen gyorsan csak lehetett, menekülni kezdtem a helyszínről.