Nagytakarítás (18)

Sziasztok!

A csoportban már említettem, hogy a két ünnep között hozok majd egy régebben megírt kis szösszenetet, és most, hogy Liam sikeresen megölte a fél fandomot az instagramos shirtless képével, úgy döntöttem, ez a megfelelő idő, hogy egy kicsit még kínozzon minket. Na meg úgy is olyan hűvös van, melegedjünk fel egy kicsikét, haha. 

A formaság kedvéért: 18 éven aluliaknak nem ajánlott vagy mi a szösz :D
Kommenteket örömmel olvasok ez alatt is.

xxx Larissa

***************************************


- Mr. Payne, a takarítónő jött. Beengedhetem vagy várjon egy kicsit? – kérdezte főnökétől a csinos nő, aki a recepciónál engem fogadott.
- Engedd csak be, Patricia! – hallottam meg az irodából a mély hangot, majd az engedély után a hölgy arrébb állt, én pedig a felmosóval és porolóval a kezemben, beléptem a tágas irodába.
A sarokba állítottam a takarításhoz szükséges felszerelést, és az asztalnál ülő, igencsak szemrevaló férfihoz léptem, hogy bemutatkozhassunk.
- Liam Payne – emelkedett fel a székéből, hogy egy erős és meleg kézfogásban részesítsen.
- Clara Paige, örülök a találkozásnak – viszonoztam a kézfogást az övéhez képest apró kezemmel.
- Clara, remélem, nem baj, ha tegeződünk – villantotta meg vonzó mosolyát, én pedig aprót ráztam a fejemen. – Nos, az a nagy problémám, hogy ezer éve nem volt itt takarítva, és jó lenne, ha most egy ilyen nagytakarítást csinálnál. Polcokról le kéne pakolni mindent, ablakokat lemosni, ilyesmikre gondoltam. De ezt gondolom olvastad a hirdetésben is – hadart összevissza, de nem hiszem, hogy ez feltűnt neki. Valószínűleg alapból beszélt ilyen gyors tempóban.
- Rendben. Elkezdem az ablakokkal, aztán majd haladok sorban, ha valami még eszünkbe jut, akkor megcsinálom – indultam is dolgomra, ő pedig visszaült a számítógéphez.
Miközben végeztem a dolgomat, végig éreztem magamon a tekintetét, és bár egy kicsit frusztrált, hízelgő volt a figyelme, hiszen olyan típusú férfi volt, akiről minden nő álmodik. Egy halványsárga, elég rövid short volt rajtam, fekete toppal, ami engedte láttatni a hasamat, amikor nyújtózkodtam. Szándékosan kellettem magam neki egy kicsit, hajlongtam, nyújtózkodtam, és ivásnál is odafigyeltem, hogy pár vízcsepp kifolyjon a számból, le a nyakamon, végig a mellkasomon, amíg el nem éri a toppomat.
- Itt az asztal alatt is van egy kisebb szekrény, amit ki kéne takarítani – tolta magát hátrébb a gurulós székben, pimasz mosollyal a szája sarkában, úgyhogy belementem a játékba, és négykézlábra ereszkedtem előtte, jól kinyomva fenekemet.
- Kész is van – tolattam egy picit hátra, ezzel egyik lábába ütközve, majd felemeltem kezeimet a talajról, és megfordultam a térdeimen, hogy ránézzek. Jobb keze a gatyájára simult, kissé görcsösen tartotta ölében a kezét, én pedig mosolyogva nyugtáztam, hogy tetszett neki a kis mutatványom. – Van még valami, amit törölgetni kéne? – helyeztem át tekintetem fókuszát a kezéről a szemére.
Hirtelen nyújt a karomért, hogy közelebb rántson magához. Szabad kezemmel a combján támaszkodtam meg, hogy ne boruljak bele fejjel az ölébe.
- Ami azt illeti, van itt még valami, amiről gondoskodhatnál – tette kezemet a farkára.
Nem lepődtem meg tettétől, hiszen kinézete alapján pont ezt vártam tőle, és amikor először nézett rám úgy, hogy azonnal meztelennek éreztem magam, számítottam rá, hogy valamikor bepróbálkozik. Hogy tudja, benne vagyok, megmarkoltam férfiasságát, mire ő felpattant, és az ajtóhoz sétált, hogy a lyukban lévő kulccsal magunkra zárja. A nadrágját gombolva, sliccét lehúzva sétált vissza elém, én pedig azonnal belemarkoltam nadrágja szárába, és lehúztam róla a kék farmert. Időközben ő megszabadult szürke pólójától is, így egyetlen boxerben ült vissza a székbe. Lassan végighúztam a kezem izmos felsőtestén, hagyva, hogy körmeim finoman karcolják bőrét, aztán belecsókoltam a nyakába. Felnyögött, ahogy aprókat szívtam a bőrén, kezét pedig a boxerébe csúsztatta.
- Türelmetlen – szidtam le a füléhez hajolva.
- Rég volt használva, már lassan tényleg porosodik – harapott bele a vállamba, én pedig felnevettem szavai hallatán. Kötve hiszen én azt.
Végigsimítottam a karját, át feszes bicepszén, le nyilakkal borított alkarján, aztán megkerestem kézfejét a boxerében, és arrébb lökve, átvettem ujjainak korábbi helyét. Gatyájától nem igazán fértem hozzá, úgyhogy kiszabadítottam a fogságából, és egy pillanatig gyönyörködtem merev férfiasságában, ahogy a boxer széle által még mindig nyomva a hasához simult. Végignyaltam hosszán, ezzel elérve, hogy ujjai ráfonódjanak a karfára, és megszorítsák azt.
- Ragaszkodsz ahhoz az alsóneműhöz? – néztem fel rá, várva, hogy megemelje csípőjét. Kérdésem megtette hatását, így gyorsan azt is letoltam a bokájáig, a farmere mellé, és visszatértem méretes merevedésének kényeztetéséhez. Néhányszor körbenyaltam makkját, amíg kezemmel a golyóit izgattam, aztán elvárásának eleget téve számba engedtem, és kezemmel rásegítve, szopni kezdtem. Ujjaival oldalra simította a hajamat, hogy jobban lássa, amit csinálok, én pedig az arcára néztem, hogy lássam rajta a szám és nyelvem okozta élvezetet. Folyamatosan a hajamat piszkálta, egyre görcsösebb mozdulatokkal, míg végül bele nem markolt a tarkómnál, hogy ő maga kezdje diktálni a tempót és a mélységet. Egy idő után elhúzta a kezét, ezzel visszaadva az irányítást, majd megint egy kicsivel később leállított, és lehúzta rólam a felsőmet. Előre hajolva a melltartómat is kikapcsolta, majd összefogta melleimet, és közédugta a farkát. Átvettem kezeinek helyét, hogy újra megkapaszkodhasson a székbe, és miközben csípőjével ütemesen lökött felfelé, én lehajtottam a fejem, hogy nyelvemmel elérjem makkját.
- Basszus Clara – szinte hörgött, ahogy kiejtette a szavakat, én meg legalább kétszer olyan nedves lettem attól, ahogy kiejtette a nevemet. – Te nem szeretnél valamit kapni? – rántott fel magához, belebeszélve a számba. Hirtelen válaszolni se tudtam, annyira elbódított, ahogy a szája súrolta az enyémet. – Ezt igennek veszem – állt fel, magával húzva. Gyorsan lerugdosta magáról a cipőjét, meg a ruháit, aztán az én pici rövidnadrágom is az övéi mellé hullt. Az íróasztaláról félresöpört pár papírt, és felültetett rá, majd a lábaim közé állt, és lecsapott ajkaimra.
Nem finomkodott, nyelve akaratosan járt a számban, ezzel előhozva belőlem is a vadságot. Beszívtam vastag, alsó ajkát, majd a fogaimmal kitartottam egy kicsit. Ettől aztán kétszer olyan hévvel esett nekem. Kezével a combomba markolt, és szájával egyre lejjebb haladt. Az egész testemet átjárta a bizsergés, mintha a végtagjaimból kiindulva szaladnának afelé a pont felé, ahol éppen ajkai és ujjai érintenek, hogy ott összpontosuljanak, és együtt haladjanak tovább az alhasamba. Könyökömre támaszkodva hátradőltem, és fejemet hátravetve hagytam, hogy félrehúzza tangámat. Vártam az ujjainak vagy a nyelvének érintését, de mindhiába, úgyhogy végül felemeltem a fejemet, hogy megnézzem, mit csinál.
- Ki is a türelmetlen? – húzta féloldalas mosolyra duzzadt ajkait, én pedig felnyögtem kínomban.
- Ne szórakozz! – ziháltam neki, ezzel még szélesebb mosolyt váltva ki belőle.
- Ne fogd vissza magad, hangszigetelt a szoba – kacsintott rám, aztán belém nyalt. Ha akartam volna, se tudtam volna magamban tartani az apró sikolyt, amit emiatt hallattam, de jó volt a tudat, hogy Patricia nem fogja végighallgatni, ahogy elélvezek Liam alatt.
Le kellett fognia a csípőmet, hogy ne ficeregjek összevissza, amíg ő felváltva szívott és nyalt. Borostája karcolt minden mozdulatánál, nem kellett sok, hogy teljesen elveszítsem az önuralmamat. Belső combjaim a fejére simultak, amíg szét nem nyomta őket. A számhoz tartotta az egyik ujját, de helyette kettőt kaptam be, ezzel egy hangosabb nyögést kiváltva belőle, majd mindkettőt egyszerre tüntette el bennem. Már a könyökömön is nehéz volt tartanom magam, ezért teljesen hátradőltem. Hátamra papírok tapadtak, kezemmel pedig az asztal szélét szorítottam úgy, hogy ujjaim elfehéredtek. Rohadtul értette a dolgát, olyan volt, mintha tudott volna minden egyes pajzán kis vágyamról.
- Liam. Akarlak. Most. – tagoltam neki szaporán szedve a levegőt.
Kihúzta ujjait, és eltávolodott tőlem. Amíg ő felvette a földről a nadrágját, hogy a farzsebéből elővegye az óvszert, én feltornáztam magamat, hogy levegyem bugyimat. Amikor szembefordul velem, lüktető büszkeségére tettem a kezem, hogy egy kis ideig még verjem neki. Nem sokat várt, ellökte a kezem, és felhúzta az óvszert. Az alsó ajkamat beharapva követtem mozdulatait, majd amikor rám nézett, kacéran rá mosolyogtam. Előrébb csúsztam, és szétnyitottam lábaimat, hogy közé tudjon állni. Jobb combom alá nyúlt, hogy megemelje, kicsit hátrébb döntött, majd bejáratomhoz pozícionálta magát, és lassan belém nyomta magát. Szinte azonnal kihúzta teljesen, majd újra betette, ezt a mozdulatsort megismételte még kétszer, gyorsabb tempóban, aztán nem szórakozott tovább.
Egyik kezemmel hátul támaszkodtam, a másikkal a nyakát átkarolva húztam magamhoz, ő pedig kulcscsontomra lihegett. Váltogatta a tempót, hol gyorsan, aprókat lökött csípőjével, hol pedig lassan, mélyeket. Karom nem bírta sokáig az ostromot, így megint kifeküdtem. Megállt, amíg helyzetet váltottam, és a másik lábamat is a karja fölé tette, combomba kapaszkodva tartott magához közel, de még így is folyton felcsúsztam, ezért a csípőm mellett megkapaszkodtam az asztalban. Tovább diktálta a gyors tempót, amíg szinte öntudatlanul nyökögtem az asztalon. Ő sem volt ám csendes, mély nyögései rezonáltak a fülemben, érintései pedig még tovább perzselték amúgy is égő bőrömet.
- Fordulj meg – szállt ki belőlem, én pedig teljesítettem kérését.
Hasam alá nyúlva megemelt egy kicsit, és újra visszahelyezte farkát járatomba. Testünk minden egyes találkozásnál nagyot csattant, akárcsak tenyere a fenekemen. Hasam alatt lévő ujjaival folyamatosan ingerelte a csiklómat, egészen addig, amíg a nevét kiáltva, remegve estem át orgazmusomon. Kezemmel összegyűrtem néhány papírt, ahogy valamibe kényszeresen kapaszkodni akartam, de jelenleg az sem érdekelt. Liam a csípőmbe markolva mozgott tovább, amíg ő is elélvezett. Mély, férfias, elégedett nyögése keveredett az én zihálásommal. Az asztalra hanyatlottam, ő pedig teljes testsúlyával a hátamra feküdt, és izzadtan, összetapadva kapkodtuk a levegőt. Ő találta meg hamarabb légzésének normális ritmusát, és miközben felemelkedett rólam apró puszikat hagyott gerincem mentén.
- Kárnak raktunk rendet ezen az asztalon – dünnyögtem, miközben próbáltam úgy leszállni, hogy több papírnak már ne legyen baja. Bár lényegében már szinte mindnek mindegy volt. – Bocs – tartottam felé egy adagot, amit olvashatatlanra gyűrtem.
- Megérte, majd kinyomtatom újra – húzott magához a derekamnál fogva, hogy egy utolsó, birtokló puszit nyomjon a számra, aztán mindketten felöltöztünk, és folytattuk a munkát. Én a takarítást, ő a papírjai rendezését.

Köszönetnyilvánítás +folytatás

Napok óta gondolkozom, hogyan tudnám ezt a kis posztot jól megírni, de igazából annyi minden van, amit mondani szeretnék, hogy még mindig nem tudom, hogy lesz ez kerek egész. Mindenesetre kezdetnek visszaolvastam, hogy mit írtam a Baby Project után, és nagyon ledöbbentem a statisztika miatt, úgyhogy akkor ezzel kezdem.
„Az összes megjelenítés 59140 ebben a pillanatban, ezt ti is láthatjátok oldalt, mert kitettem. 83 rendszeres olvasó, körülbelül 50 új mióta a Baby Projectet írom. A pipák száma általában 50-60 fölé esett, és rendszeresen fejtettétek ki véleményeteket legalább 10-en. A facebookos csoport létszáma is 50 fölött van, az én hálámat pedig nem lehet számokban mérni.” Ez volt az állás a BP után. Most ehhez képest a megjelenítések száma 154.600! Majdnem kerek 100.000-rel több. A rendszeres olvasók száma 135, úgyhogy nagyon örülök, hogy itt is azért jelentős növekedés volt a történet alatt. A pipák és a kommentek száma viszont nem éri el az BP értékeit. Csak remélni tudom, hogy nem minőségbeli csökkenés miatt, hanem amiatt, hogy nem Harry volt a főszereplő, aki – nyílt titok – a legnépszerűbb itt Magyarországon. Mindenesetre nagyon-nagyon szépen köszönök minden egyes szót, amit írtatok, akkor is, ha csak egy „ááá” volt. Hihetetlenül jól estek a kedves szavak, és tényleg a legnagyobb köszönet első sorban azokat illeti, akik valamilyen formában kifejezték nekem a véleményüket. Higgyétek el, nélkületek nem lett volna akkora lendületem írni a történetet. Nem akarlak egyébként csak nekem számító adatokkal untatni titeket, de még annyit, hogy a történet 207 A4-es oldal lett, 84374 karakter, ezzel a leghosszabb, amit valaha írtam.
Most szeretnék néhány embernek külön köszönetet mondani. Elsőként Solyának, akivel tulajdonképpen kitaláltuk az alapsztorit. Egy ártatlan, őrült, kis esti beszélgetésnek indult, és nézd meg mi lett belőle! Köszönöm, hogy segítettél benne, ötleteiddel pedig gazdagítottad a cselekményt. Bátorításért, és őszinte véleményért hálás köszönet Silvernek! Marikának pedig azért, hogy elviselte a sok nyűglődésem, amikor nem volt kedvem vagy elég ihletem írni. És még egyszer mindenkinek, aki akár rendszeresen, akár egyetlen egyszer kommentelt a blogon vagy facebookon. Mérhetetlenül imádlak titeket!
Na és akkor a folytatásról! Lesz, lesz, lesz új történet, de sajnos csak februártól! Ezúttal újabb fába vágom a fejszémet, méghozzá Tomlinson erdejét tervezem kivágni. Cselekményről meg további szereplőkről egyelőre nem árulok el semmit. De tessék csatlakozni a facebook csoporthoz, és ott nem sokára lesz rengeteeeg információ :D Remélem, hogy minél többen maradtok, és olvassátok majd azt is.
Már csak egy dologra szeretnélek megkérni titeket, hogy töltsétek ki az alábbi kérdőívet, amit a blogról, a történetről meg pár hülyeségről készítettem. 5-10 percnél nem vesz igénybe többet és névtelen. Minél többen kitöltitek annál jobb, hiszen a véleményetek alapján látom, hogy merre kell körülbelül tartanom.
Még egyszer köszönök mindent! Ti vagytok a legjobbak!

xxx Larissa

Epilógus

Sziasztok!


Nos, eljött ez a nap is! Itt a Bessiam is fake epilógusa. Csak nekem hihetetlen?
Most nem szeretnék egyelőre hozzáfűzni semmit a dologhoz, mert majd írok egy köszönetnyilvánítást miután összeszedtem a gondolataimat. Egyetlen dologra szeretnélek titeket kérni, mégpedig, hogy mindenki, aki olvasta a történetet, hagyjon maga után egy pár soros nyomot. Nagyon-nagyon sokat jelentene, rengeteg munkám volt ebben a történetben is, és jó lenne minél több visszajelzést kapni.

Akkor a hét folyamán még jelentkezem egy kis köszönő levéllel, amiben többek között a jövőbeli tervekről is lesz szó, úgyhogy érdemes lesz azt is átfutnotok :) Most jó olvasást és jó kommentelést! Nagyon-nagyon-nagyon imádlak titeket!

xxx Larissa

******************************************

Epilógus
Sóhajtva pakoltam be a táskámba a füzetemet és egy tollat. Semmi kedvem nem volt suliba menni, és most még Liam se noszogatott, hogy így tegyek, sőt.
- Biztos nem jössz velem? – hagyta abba a bőröndjébe pakolást.
- Nem tudok – vettem el idegesen az éjjeli szekrényről a telefonomat. Már ezerszer átbeszéltük ezt, ráadásul, amikor először mondta, hogy nem lesz itthon a szülinapomon, ami holnap esedékes, jól össze is vesztünk. Azóta már feldolgoztam, és szent a béke, de tényleg nem mehettem vele.
- Csak egy pár napra legalább – fűzött tovább.
- Sulim van, Liam. Te beszéltél rá, rémlik? – förmedtem rá. – Ne haragudj – hajtottam le a fejemet, amikor láttam, hogy arca elkomorodik a jogtalan bántás miatt. – Szeretnék menni, de nem tudok, és ideges vagyok, mert hiányozni fogsz.
- Tudom – ölelt át. – Megbeszéltük, hogy telefonálunk minden nap. Tudod, ez most nem olyan, mint mikor turnéztunk. Nem kötött, lesz időm mellette – simogatta a hajamat.
- Tudom. Elkések – dünnyögtem a vállába.
- Hívni foglak, még meg is unsz – ígérte meg.
- Sosem unlak meg. Vigyázz magadra – emeltem fel a fejemet, hogy megcsókolhassam.
- Te is – adta a kezembe a táskámat, én pedig szomorúan lépkedtem le a lépcsőn, hogy elinduljak a suliba.
Az együttes még akkor döntötte el, hogy 2016-ban szünetet tartanak, amikor Zayn visszament hozzájuk. Öt év folyamatos turnézás után nagyon megérdemelt volt már, és az ötlettel előrukkoló énekesnek is teljesen igaza volt, hogy mindannyijuknak kell egy kis feltöltődés. Én önző okokból is örültem, hogy Liam végre itthon volt, ugyanis bevallom, nagyon nehezen viseltem, amikor tavaly az év második felében körül-belül négyszer találkoztam vele. Liam az első néhány hetet velem, a családjával és a barátaival töltötte, és ahogy én tudom, a többiek is hasonlóan élvezték a semmittevéssel töltött napokat, azonban egyiküket sem olyan fából faragták, hogy képesek legyenek csak úgy lézengeni a világban. Ötük közül is Liam volt az első, aki megunta a láblógatást, és dalokat kezdett írni más előadóknak, a bandának és néhányat magának is. Egy ilyen dalszerzés miatt indult ma kora délután Los Angelesbe. Nélkülem.
Ugyanis én tavaly májusban beiratkoztam arra a tanfolyamra, amit alapjáraton szerettem, csak most utáltam, mert emiatt nem tudtam Liammel menni. Már csak egy hónap volt hátra a képzésből, és most már nagyrészt csak tapasztalatot szereztünk különböző helyeken. A bölcsőde, ahová én mentem, nem volt messze Liam lakásától, ezért is töltöttem hét napból hatot nála. Hivatalosan nem költöztem hozzá, de ezt már szinte lehetett együttélésnek nevezni. A cuccaim mindenhol ott voltak a házában, és lényegében tényleg ott töltöttem a legtöbb időmet. Szóval tetszett az új szakmám, amelyről nagy valószínűséggel egy hónap múlva papírom is lesz. Szerettem a bölcsiben dolgozni, és már most sokkal több örömömet leltem benne, mint a könyvelésben, amire jó pár évet elpazaroltam. Ráadásul amiatt se kellett aggódnom, hogy lesz-e munkám, mert itt, a gyakorlati helyemen, már most jelezték, hogyha megkapom a papírt a végzettségemről, akkor felvesznek.
A családom miatt se kellett többet aggódnom, ugyanis a kezdeti furcsa hangulat a második találkozás után eltűnt a két család közül, és gyakran tartottunk közös családi ebédeket. Az egyik ilyen alkalommal felmerült, hogy Liam szüleinek van egy házuk, amit nem használnak, és már nem is fognak, mert a fiuk vett nekik újat, az eladással meg nem akartak bajlódni, úgyhogy megmaradt. Felajánlották, hogy költözzünk oda, és emiatt aztán egy elég nagy vita alakult ki. Természetesen szüleim nem akartak elfogadni egy ajándék házat, én sem tartottam jó ötletnek ezt az egészet, Liamék pedig nem értették, mi a baj ezzel, és a végén még mi ketten is összekaptunk. Végül kitalálták, hogy valami nagyon csekély bérleti díjat kérnek érte, és erre már apu is rábólintott, és mivel így nem kellett a régi házért durva árakat fizetni, anyagilag is jól kijöttek.
Talán életemben először éreztem úgy, hogy minden a helyére került, és az életem is tart valamerre. Azt leszámítva, hogy Liam bizonytalan időre egy másik kontinensre utazik, és megint nem látom majd egy ideig, de végül is nem nyavalyoghatok. Már fél éve csak velem foglalkozik, egy-két hetet ki kell bírnom nélküle is.
Amikor beértem a suliba, hiszen ma pont volt két órám, és nem a bölcsiben kellett dolgoznom, leültem a leghátsó padok egyikébe, és az asztalra borulva sajnáltam magamat egész órán. A szünetben Liam írt, hogy szeret, és ír, ha odaért, a második órán pedig, tudván, hogy már nincs itt, még szarabbul éreztem magamat. Ráadásul suli után vissza kellett mennem a házához, hogy összeszedjek néhány cuccot, ami kelleni fog a következő jó pár napban, mert nem akartam egyedül lenni abban a nagy házban. Csak még jobban hiányozna, és egyedül érezném magamat.
A kulcsomat kerestem a táskámban, hogy be tudjak menni, de nem siettem túlzottan, mert nagyon jól tudtam, hogy el fogom bőgni magam, amikor belépek az üres házba, és senki nem fog üdvözölni. De hát meglett a kulcsom, és a cuccaimra is szükségem volt, úgyhogy nem volt más választásom. A házba lépve azonnal a riasztóhoz mentem, hogy kikapcsoljam, mert nem akartam magamra hívni a fegyeseket, ám be se volt kapcsolva.
- Aj, te bolond, mit kezdenél nélkülem? – mondtam félhangosan a szememet forgatva, és kiléptem a cipőmből, aztán a konyha felé indultam, hogy igyak valamit.
- Boldog Szülinapot! – kiabálta nekem egy kisebb hadsereg, élén Liammel, én pedig meglepődve álltam velük szemben, amíg le nem esett, hogy az egész út kamu volt, és képes volt egy fél napig szomorkodni hagyni, csak azért, hogy összehozzon egy meglepetés bulit.
- Nem tudom, mit kezdenék nélküled – válaszolt előbbi kérdésemre, amit ezek szerint meghallott.
- Istenem, te akkora idióta vagy – öleltem meg. – Úgy utállak – motyogtam a nyakába, mire mindenki felnevetett. – Hagyta, hogy két napig duzzogjak, amiért nem lesz itthon a szülinapomon! Összevesztünk miatta – tájékoztattam a vendégsereget hitetlenkedve, mire többen is vigyorogva bólogattak, hogy hallották hírét a dolognak, aztán Chloe kivált a tömegből, és két puszival köszöntött fel, majd sorban követte őt az összes barátom, illetve családtagjaink. Mindenki, aki fontos volt nekem.
Szóval igen, életemben először úgy éreztem, minden a helyére került, az életem pedig tart valamerre, méghozzá jó irányba. És Liam is itt volt nekem, hogy mindig mellettem álljon, az ábrázolt példa alapján még akkor is, amikor nem is számítok rá.

Család

Sziasztok!

Well... eljutottunk idáig is. Számomra hihetetlen, hogy egy újabb történetet fejezek be. Na, de egyelőre még nem búcsúzom. Ez az utolsó rész, a következő héten hozom még az epilógust. Megsúgom, valószínű, hogy nem kell egy teljes hetet várni majd rá ;) Majd utána ráérek, sírni, nem? :D
Élvezzétek az utolsó részt, és arra szeretnélek kérni titeket, hogy mindenki, aki elolvasta, nyomjon egy pipát, mert szeretném látni, hogy hányan maradtatok így a végére. Illetve kommenteljetek minél többen, ha lehet. Tudom, még az előző kettőre se válaszoltam, de majd amint lesz időm a vizsgák mellett, pótolom őket. Nagyon hálás vagyok, mindenkinek, aki pipál/ír. Köszönöm!

Larissa xxx

******************************************

Chapter 37
Hirtelen görcsbe ugrott a gyomrom. Nem tudtam, hogy Liam családja vagy az enyém érkezett-e meg, de valahogy most egyik sem tűnt jobbnak. Paynéktől azért féltem, hogy vajon engem elfogadnak-e, a sajátomtól pedig azért, hogy Liamet elfogadják-e. Liam arcáról is hasonló érzéseket tudtam leolvasni, de aztán magabiztosan elmosolyodott, a derekamra tette a kezét, és az ajtó irányába terelt.
Azért megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, amikor az én szüleimet és a mellettük fülig érő szájjal álló húgomat pillantottam meg. Liam kinyitotta a kaput, és az ajtóban állva vártuk, hogy odaérjenek. Debbyvel gyorsan összepuszilkodtak, aztán közbeléptem, és a lehető legkönnyedebb hangon bemutattam barátomat. Ismerve szüleimet, én észrevettem, hogy jóval távolságtartóbbak, mint amilyenek egyébként szoktak lenni, de egyelőre betudtam annak, ami engem is feszélyezett egy kicsit az elején, mégpedig hogy Liam egy iszonyatosan gazdag világsztár. Na, bezzeg húgomat nem kellett félteni, ő azonnal megkérdezte, hogy mikor mutatjuk meg neki a házat, és most nagyon hálás voltam érte. Nagyon jól oldotta a feszültséget, főleg hogy Liam mosolyogva fogadta a lelkesedését. Ám előbb apa felemelte a bal kezében lévő ajándékzacskót, ami, mint kiderült, egy drága bort rejtett. Francba, talán nem ártott volna megemlíteni, hogy Liamnek egy teljes falnyi van vitrinbe téve.
- Igazán nem kellett volna – nézett fel láthatóan zavarban, amikor rájött, hogy a szüleim nem keveset költöttek erre.
- Ugyan már – legyintett egyet apu, mintha nem számítana, én pedig idegesen tűrtem a hajamat a fülem mögé.
- Köszönöm – bólintott végül mosolyogva Liam, Debby pedig újra megemlítette azt a körbevezetést, most már egyértelművé téve, hogy nem csupán gyerekes buzgóságága miatt nyaggat, hanem, hogy segítsen nekünk, és tovább vigye a kínosan megrekedt beszélgetést.
Hálásan mosolyogtam rá, Liam pedig ellépve mellőlem, húgom vállára tette a kezét, és elindult vele. Anyuékat előre engedtem, és a hátuk mögött haladva jártam végig velük a házat. Szüleim váltottak néhány pillantást egymással, de mosolyogva, kedvesen és nyitottan álltak Liamhez, úgyhogy még ha így elsőre talán sok is volt nekik szembesülni anyagi helyzetével, megnyugodtam. Bár meglepő mód örültem, hogy az újabb csengetés félbe szakította a ház bejárását.
Családomat visszavittük az ebédlőbe, megkértük őket, hogy üljenek le és várjanak ott, majd Liam szüleit is beengedtük. Karen és Geoff barátságosan megöleltek, Ruth pedig két puszival mutatkozott be. Mint kiderült Liam másik nővére nem tudott jönni, de üdvözöl minket.
- Jajj, úgy hiányoztál – szorongatta meg Liamet is édesanyja.
- Három napja láttál, de te is nekem – nevette ki Liam, miközben jóval fölé magasodva ölelte vissza. Nagyon aranyos volt. – Menjünk, együnk, mert éhes vagyok – simogatta meg Karen hátát, aztán elengedte.
Amíg mi a pult túl oldaláról az asztalhoz vittük a levest, addig szüleink is bemutatkoztak egymásnak, és beszélgetni kezdtek. Ebéd közben aztán mi kerültünk a terítékre, a szüleim Liamet, az ő szülei pedig engem igyekeztek megismerni néhány kérdéssel. Összességében én úgy éreztem, hogy nem volt semmi bajuk velem, barátságosak voltak, és bár Karen néha erős túlzásokba esett fiát illetően, Geoff pedig kissé szűkszavú volt, én is úgy véltem, hogy nem fogjuk egymást utálni. Ruth meg már most úgy viselkedett, mintha ezer éve barátnők lennénk, úgyhogy jól éreztem magam. Egyedül az zavart, hogy anya és apa nem nagyon tudtak feloldódni.
- Segítek lepakolni az asztalt – állt fel anyu, amikor elkezdtem összeszedni a tányérokat.
- Bess! – nyúlt hátra Liam. – Kiveszed a hűtőből a másik kólát?
- Persze – bólintottam, mire Roo felháborodottan horkantott egyet.
- Nehogy leszakadjon a lábad, amíg elmész érte te magad – vigyorgott rá.
- Megérdemlem a pihenést – dőlt hátra karba font kézzel, én pedig nevetve tettem le a pultra a koszos edényeket, hogy teljesítsem kérését. – Megérdemlem, nem? – kérdezte tőlem, amikor az asztal közepére tettem az üdítőt.
- Meg – forgattam meg a szemeimet mosolyogva. Kisfiú. – Elengedsz? – kérdeztem tőle, amikor még mindig fogta a karomat, viszont nem láttam rajta, hogy lenne vele valami célja.
- Tudod, mit szeretnék? – kérdezte meg a fejét rázva.
- Öhm, nem – feleltem.
- Kár. Akkor mehetsz – biggyesztette le ajkait, és hagyta, hogy tovább pakoljak.
Nemcsak én néztem értetlenül, hanem mindenki más is az asztalnál, azonban amíg ők hamar túlléptek rajta, én tovább gondolkoztam rajta. Anyuval bepakoltuk a mosatlant a gépbe, és el is indítottam, hogy legalább az le legyen tudva, aztán új tányérokat vettem elő és a sütit, amire mindenki lecsapott.
- Mondtam, hogy konyhatündér – dicsért Liam, és úgy tűnt, hogy senki nem akart vitába szállni vele, úgyhogy boldogan mosolyogtam, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Na, valami ilyesmit akartam az előbb is – fejtette meg nekem a rejtvényt.
- Cukik – jegyezte meg húgom, de még mielőtt elpirulhattam volna, megkérdezte, hogy hívják a kutyát, amelyik már azóta az ajtóból bámult befelé, mióta leültünk enni.
- Watson – válaszoltuk egyszerre.
- Megyek, köszönök már neki – pattant fel Roo, aki úgymond a második gazdája volt.
- Ha nem fog megenni, akkor én is – pillantott ránk kérdően Debby.
- Ha viszel neki a sütiből, akkor nem téged fog – ugratta Liam. – Na, hát te meg? – fordult a másik irányba, ahol Watson már a könyökét bökdöste.
- Bocsi, azonnal berontott – tárta szét kezeit Ruth.
- Pokoli egy teremtés – jegyeztem meg.
- Maga az ördög nevelte – vigyorgott Liam, miközben elvett a sütis tálcáról két kockát, és Watsonnak adta.
- Elkényezteted, aztán meg én szívok vele – szidta le egy kicsit nővére, de csak jót szórakozott rajta.
Mindenki mosolyogva figyelte, ahogy Watson körbejárta az asztalt, remélve, hogy mindenkitől kap majd egy kis nasit, aztán Karen szipogására kaptam fel a fejemet.
- Jaj, ne már anyu! – sóhajtott fel Liam. – Mindig sír, komolyan – nézett ránk a fejét rázva, de arcán látszott, hogy nem sértésnek szánja a megjegyzést.
- Egy évben, háromszor látlak, még jó, hogy meghatódom, amikor találkozunk – mentegette magát nevetve, miközben továbbra is folyt a könnye.
- Na, ezt meg tudom érteni – szólalt meg anyu, talán először mutatva igazi közeledést. – Amikor Bessie elment Liammel, nagyon rossz volt. Nagyon tudtok hiányozni, higgyétek el – nézett ránk, én pedig zavartan néztem Liamre. Nem számítottam ilyen érzelmi kitörésekre.
- Jó, de most mindenki itt van. Örüljünk inkább egymásnak – javasolta Liam, miközben egyik kezével magához húzott, a másikat pedig édesanyja kézfejére tette.
Még körülbelül egy órát beszélgettünk az asztalnál, aztán, bár Debby kivételével mindenki ragaszkodott ahhoz, hogy segítsenek takarítani, sikerült anélkül hazaküldenünk őket, hogy helyettünk pakoltak volna.
- Te maradsz még, ugye? – kérdezte Liam, miután kiengedte szüleit, és visszajött a házba.
- Háát nem tudom. Maradjak? – néztem fel rá, mintha még nem döntöttem volna el.
- Ühüm – bólogatott kérlelő tekintettel.
- Hogy ne neked kelljen pakolni, mi? – szívattam.
- Pontosan – vigyorodott el.
- Szemét vagy – csaptam a mellkasára. – De maradok, persze – közöltem vele.
Apu megköszörülte a torkát, hogy félbeszakítsa kis közjátékunkat, és bejelentette, hogy akkor viszont ők mennek, mert még otthon van dolguk, mi pedig kiengedtük őket. Miután újra ketten maradtunk, a konyhába mentem, hogy kipakoljam az első adagot a mosogatógépből, majd be a másikat. Liam előbb pihenni akart, megnézni egy filmet, de rábeszéltem, hogy jobb lesz úgy leülni, hogy tudjuk, már nem kell felállni semmiért.
- Amúgy – támaszkodott a pultnak – két nap múlva Amerikába kell mennem, és arra gondoltam, velem jöhetnél. Csak három nap, egy interjú meg egy díjátadó – tájékoztatott bővebben. – Los Angeles és Las Vegas – tette még hozzá, hogy véletlenül se utasítsam el.
- Rendben – adtam egy puszit a szájára.
- Marha nagy rend van már – kapta el a derekamat, és kivette a kezemből a konyharuhát. – Szerinted bírnak engem a szüleid?
- Igen, szerintem kezdenek rájönni, hogy nem igaz rád semmilyen sztereotípia. Na és, mi van velem?
- Anyu már biztos az esküvőnket tervezi fejben, ne aggódj, imádnak – döntötte a homlokát az enyémnek. – És én is.

Los Angelest azért is vártam, mert tudtam, hogy Chloe ott van Harryvel, és már régen találkoztunk. Hallanom kellett az egész sztorit élőben is, úgyhogy amikor Liammel megérkeztünk, és megpillantottam barátnőmet, azonnal elengedtem Liam kezét, és jó alaposan megölelgettem.
 - Na, szép – hallottam, ahogy Liam morgolódott. – Gyere ide Harry, itt maradtunk egymásnak – ölelte át.
Mindkét srác arcán megkönnyebbülést láttam, ők is örültek, hogy többé nem utálják egymást, és nekik is kellett az az ölelés, még ha csak viccnek is szánták. Megmondom őszintén, féltem picit, hogy azért még nem lesz teljesen fesztelen a légkör, de Chloe és Liam is jól kezelték a helyzetet, és nagyon jó volt, hogy így négyen képesek voltunk megmaradni egymás társaságában, anélkül, hogy valaki a másik torkának ugrott volna.
- Liam, szeretném megköszönni mind a repülőjegyet, mind azt, hogy ráébresztettél, minél tovább várok, annál távolabb kerülünk egymástól – nézett fel rá komolyan Chloe, én pedig összenéztem Harryvel. Mindkettőnk arcán boldog mosoly terült el.
- Örülök, hogy segíthettem – bólintott egyet Liamet.
- Tűzszünet? – nyújtotta felé barátnőm a kezét, amit az énekes azonnal el is fogadott.
- Hello! – vágta ki az ajtót Niall, és a szokásos vigyorral az arcán közeledett felénk. – Hogy van a világ legcukibb párocskája? – nézett rám és Liamre.
- Khm, azt hiszem, mi is megpályázzuk azt a helyet – emelte fel Harry Chloeval összekulcsolt kezeit.
- Egyik sokk, a másik után – kapott a szívéhez. – De bocs, maradok a shipemnél – nézett ránk csillogó szemekkel, mire mindenkiből kirobbant a nevetés.
- Imádunk Niall – mondtam neki. Ennek a srácnak, csak meg kell jelennie valahol, és ott azonnal élet költözik még a tárgyakba is.
Közben Louis is belépett, és éppen oda akartunk neki köszönni, de nagyban mutogatta, hogy maradjunk csendben, mintha itt sem lenne, ezért visszanéztem Liamre, aki háttal állt Louis-nak, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ő a célpont. Az érkező kezében egy üveg víz volt, kinyitotta miközben közeledett, én pedig hátraléptem egyet, amikor a nyakába borította, hogy én ne kapjak belőle.
- Az anyádat Tomlinson! – kiáltott fel azonnal, hátra se kellett fordulnia, hogy tudja, ki érkezett meg. – Ti meg mind csak néztétek – mutogatott ránk felháborodva, aztán vigyorogva hátrafordult és kezet fogott Louis-val. – Csak hogy tudd, nem hiányoztál ám – kukacoskodott.
- Te se nekem – veregette meg a hátát Louis nevetve.
Két pillanattal később Zayn is megjelent, mindenkivel kezet fogott, de én elkaptam egy ölelésre. Beszéltünk telefonon néha, de hiányzott. Igazából mindenki. Jó volt újra együtt lenni a srácokkal. Sokáig mondjuk nem élvezhettünk a nagy találkozást, mert megjelentek a stábtagok is, és a műsoron dolgozók is egyre jobban sürögtek-forogtak, úgyhogy én Chloeval leültem egy félreeső helyre, és jól kifaggattam mindenről. Jó volt látni, hogy boldog, és bár aggályai nem tűntek el teljesen, legalább már képes volt őket háttérbe szorítani, és élvezni az énekessel együtt töltött időt.
- Beültök a közönségbe, csajok? – állt meg előttünk Harry, mi pedig bőszen bólogattunk.
Végig nevettem, amíg felvették a műsort, főleg, amikor szóba került a No Control dalszövege, ám ez még nem volt mindent, mert utána átmentünk egy tortaterembe, ahol kidobózniuk kellett a srácoknak. Chloeval már a könnyeinket törölgettük, de a fiúk is hasonló állapotban jelentek meg, amikor vége lett a forgatásnak.
- Ez a James akkora forma. – Niall még akkor is nevetett, amikor már a hotelbe mentünk vissza. Csak ült, nézett kifelé az ablakon, és néha elkezdett röhögni. Végül már nem is kérdeztük, mi baja van, csak vele nevettünk.
A két nappal későbbi díjátadóra Liamék stylistja öltöztetett fel. Egy gyönyörű hosszú ruhát kaptam, és meglepve tapasztaltam, hogy mennyivel kényelmesebben mozgok benne, mint mikor először kellett ennyire kicicomáznom magamat. A hatalmas limuzinban, amivel a helyszínre érkeztünk, a nagy készülődést már megszokott dologként kezeltem, és rájöttem, mennyit is változtam ez alatt a pár hónap alatt. Azt hiszem, sokkal magabiztosabb és bátrabb lettem. Nemcsak abban, ahogy Liam oldalán végigsétáltam a vörös szőnyegen, hanem a mindennapokban is, és nagyon jól tudtam, hogy ezt Liamnek köszönhetem.
- Sosem fogom elfelejteni, milyen megilletődve álltál mellettem év elején – suttogta Liam a fülembe, én pedig elmosolyodtam. – Lehet, hogy sok szaron átmentem idén, de csak hogy tudd, most hogy tudom, te vagy a jutalmam, bármikor végigcsinálnám még egyszer.
- Jaj, Liam – öleltem magamhoz így ülve.
- A legjobb turnézó előadó díjat nyerte… a One Direction! – kiabálta a mikrofonba a nő.
- Gratulálok – mondtam neki mosolyogva, aztán hagytam, hogy a srácokkal vidáman felsétáljon a színpadra, én pedig a helyemen ülve, büszkén és szerelmesen követtem szememmel.

Főzés

Sziasztok!

Sajnos a múlthéten nem tudtam kitenni részt, most is nagyon kérdéses volt, de szerencsére be tudtam fejezni. Bevallom őszintén, kicsit kapkodva írtam, de remélem, nem érződik majd annyira. Köszönöm a türelmet! Még egy rész van hátra + a prológus.

A kommenteket is nagyon szépen köszönöm, amint lesz időm, válaszolok rájuk. <3

xxx Larissa

*********************************************

Chapter 36
Ez a hét volt életem legszebb, legjobb és legizgalmasabb hete. Minden egyes nap, amikor azt éreztem, hogy ennél boldogabb már nem lehetek, és hogy ennél jobban már képtelenség Liamet szeretni, csinált valamit, amivel bebizonyította, hogy de, lehetséges. Elmondhatatlanul szerettem, és ha visszagondoltam azokra az időkre, amikor először jöttem rá, hogy belezúgtam, nevetségesen gyengének tűntek akkori érzelmeim iránta. De örültem, hogy annak ellenére, mekkora lehetetlenségnek tűnt, mégis kitartottam. És most itt vagyunk. Afrikában, egy elefánt hátán, mindkettőnk arcán fülig érő vigyorral.
Arról beszélgettünk, hogy milyen jó volt ez a pár nap csak így, kettesben, én pedig sokadik alkalommal is megköszöntem, hogy elhozott.
- Legszívesebben maradék még vagy egy hónapot – mondta nekem.
- Otthon is jó lesz. Pihenhetsz végre, nem kell utaznod egy kis ideig – említettem meg az egyetlen nyomós érvet.
- De nem leszel mindig velem – biggyesztette le ajkait viccesen.
- Hát azt meg ki mondta? – tettettem felháborodást. – Egyébként a szüleiddel is akartál találkozni – emlékeztettem.
Egyik este beszélgettünk a családunkról, és megemlítette, hogy őket is kizárta, amikor szakított Sophiaval, és azóta nem is volt ideje személyesen beszélni velük. Szóval éppen ideje volt.
- Igen – bólintott egy aprót kicsivel komorabban, úgyhogy a mellkasára hajtottam a fejemet, és a maradék utat már így ölelkezve ültük végig.
Furcsa volt újra a saját lábamon járni, mivel elég hosszú ideg ültünk az elefánton, de hatalmas élmény volt. Az itt töltött időben, abszolút a tigris,- és oroszlánsimogatás volt a kedvencem. Jó volt ilyen közelségbe kerülni velük.
Miután párszor megsimogattuk Ashát, az elefántot, elindultunk vissza a hotelbe. Éppen csak arra volt időnk, hogy lezuhanyozzunk, tiszta ruhát húzzunk, aztán mentünk is a reptérre, hogy most már hazamenjünk Londonba. Hiába a kellemes napok, nagyon fáradt voltam, jóformán végig is aludtam a repülőt, majd miután leszálltunk, meg is jegyeztem, hogy egy darabig nem akarok repülni.
- Hát hidd el, tudom, mit érzel – nevetett fel Liam. – Basszus – kapott a fejéhez hirtelen. – Pont arra gondoltam, hogy semmit nem szúrtam el a héten, minden stimmelt, erre eszembe jut, hogy nem szóltam Paddynek, hogy jöjjön ki elénk, és ahogy látom, egyedül innen nem jutunk ki – pillantott az üvegfal irányába, ami mögött rajongók hada állt.
- Honnan tudják? – ráncoltam a homlokomat értetlenül.
- Fogalmam sincs – vette elő a telefonját, és szép lassan hátrálni kezdtünk.
Először felhívta Paddyt, aki megígérte, hogy a lehető leghamarabb idejön, utána pedig a helyi biztonsági emberekkel beszélt, akik hál’ Istennek segítőkésznek bizonyultak. Mondjuk nem ez az első eset, hogy a fiúk miatt ugrasszák őket.
- Nyugi – tettem a kezére a sajátomat, amikor láttam, hogy ideges. – Fél órát kibírunk itt.
- Olyan jó, hogy ilyen jól kezeled ezt az egészet – ölelt át.
- Volt időm megszokni – motyogtam a pólójába.
Kicsit többet kellett várnunk, mint fél óra, de nem volt semmi gáz, úgyhogy hamarosan már a házunk előtt búcsúzkodtunk.
- Nem világgá megyek – nevetett a hajamba, amikor nem akartam elengedni.
- Ez után a hét után nem hibáztathatsz. Amúgy meg Johannesburgban még te mondtad, hogy nem akarsz hazajönni, mert nem leszünk állandóan együtt, úgyhogy sshh – néztem rá duzzogva.
- Jó, mindketten menthetetlenek vagyunk – nevette el magát. – A húgod kukkol – vigyorgott tovább, miközben egyik kezét elvette a hátamról, hogy intsen egyet neki.
- Jaj, na, akkor megyek, mert minél hamarabb átesünk a beszámolón, annál hamarabb jutok ágyba – sóhajtottam fel keserves arccal, de aztán elnevettem magamat.
Megbeszéltük, hogy majd hívjuk egymást, és mindenképpen találkozunk nem sokára, aztán egy utolsó puszit nyomtam a szájára, és tényleg beléptem a lakásba. Ahogy arra számítottam, családom, akiket szinte szó nélkül hagytam itt, azonnal lecsapott a témára, így mesélni kezdtem. Elmondtam az utat megelőző vitánkat is, és lelkesen számoltam be minden apró részletről, persze erősen cenzúrázva.
- Szívesen megismernénk most már ezt a fiút – jegyezte meg anyukám célozgatva.
- Hát, majd megemlítem neki – válaszoltam egy kicsit zavartan, hiszen nem beszéltünk még erről. Persze, szerettem volna bemutatni, csak egy picit tartottam attól, hogy esetleg a szüleim majd előítéletesek lesznek vele szemben. – Itthon minden rendben? – tértem el a témától, kérdésemre pedig apu ingatni kezdte a fejét.
- Valamelyik nap megint nagyon magas volt a vérnyomásom – húzta el a száját, és én is hasonlóképp cselekedtem. – Voltam orvosnál, felírt valami gyógyszert, úgyhogy most már biztos jó lesz – mosolyodott el biztatóan.
- Reméljük – tette hozzá anyu.
- Én is. Viszont ha nem gond, én most lefekszem aludni, mert nagyon fáradt vagyok – jelentettem be, aztán felcipeltem az emeletre a bőröndömet, amelynek tartalmát még ötletem sem volt, hova fogom tenni, de most nem is volt kedvem bíbelődni vele. A repülőn átaludt órák mintha csak még fáradtabbá tettek volna. Azonnal az ágyra hasaltam, és úgy keresztbe, ruhástól nyomott el az álom.
Reggel a telefonom csörgésére keltem, amin Chloe neve villogott. Álmos hangon szóltam bele, de örültem, hogy hívott, úgyis én is akartam szólni neki, hogy hazaértem. A nap folyamán beszéltem az ikrekkel is, és megkértem Liamet is, hogy küldje át a tanfolyamot, amit nézett. Alaposan áttanulmányoztam, és véglegesen is úgy döntöttem, hogy belekezdek. Még épp időben, ugyanis májusi határidő volt megadva. Délután anyuéknak is beszámoltam terveimről, és miután beleegyeztek, el is kezdtem összeszedni a papírokat, amik a jelentkezéshez kellettek. Még a héten el is küldtem őket, hogy ne legyen már rá gondom később, aztán kellemes elégedettség áradt szét bennem. Picit féltem, hogy talán megbánom, de tényleg nem ültettem itthon karba tett kézzel, várva, hogy a sült galamb a számba repüljön.
- Hallod? – emeltem fel a fejemet Liam válláról, amikor épp nála filmeztünk. – Anyu megemlítette, hogy szeretnének megismerni téged – hoztam fel neki. – Nem tudom, mi a véleményed róla, de én is örülnék, ha nem kellene bujkálnod nálunk, ha esetleg te jössz át – tettem még hozzá óvatosan.
- Az én szüleim is nyaggatnak – mosolygott rám. – Mi lenne, ha a hétvégén együtt ebédelnénk? Én meghívom a saját családomat, te a tiédet, ketten meg összedobunk valamit – vetette fel.
- Tudsz főzni? – lepődtem meg.
- Ilyet nem mondtam. De te tudsz, én meg majd csinálom, amit mondasz. Krumplipucolás talán menni fog – vigyorgott.
- Jajj, ez cuki – mosolyogtam szélesen, aztán rábólintottam az ötletre.
- Remek – csapta össze a kezét.
Anyuék meglepve fogadták a meghívást, nem számítottak rá, hogy Liam szüleivel és valószínűleg két nővérével is találkozniuk kell, de azért ahogy észrevettem, örültek. Debby mondjuk nem volt kérdés, őt nem lehetett lelőni, mert mindig is látni akart belülről egy ilyen luxusvillát, hogy őt idézzem.
Én még szombaton délután átmentem, és bár bizonygattam, hogy nem kell Paddynek fuvaroznia, el tudok menni tömegközlekedéssel is, csak megoldotta, hogy ne kelljen órákat utaznom egyedül, és elküldött bevásárolni. Szóval ezzel az indokkal küldte el értem Paddyt, akitől amint beszálltam, bocsánatot kértem, amiért miattam kell ugrálnia.
- Jaj, ugyan már! – legyintett. – Hidd el, sok marhaságot megcsináltatott már velem ez a gyerek, ez semmiség.
- Na, mesélj – csaptam le a marhaságokra, és valóban egészen a Tescoig azt hallgattam, hogy Liam hányszor, és hogy vágta át a fejét, próbálta felidegesíteni, de mindezeket nem rossz szájízzel mesélte, hanem nevetve, szeretettel. Jó volt látni, hogy milyen jó a kapcsolatuk.
- Borzasztó egy kölyök – rázta a fejét nevetve, miközben megállította a motort.
Azonnal átcsapott testőr szerepbe, én pedig nevetve szóltam rá, hogy nem Liam vagyok, engem nem fognak lerohanni több százan. Nem igazán foglalkozott vele, csak megrántotta a vállát, aztán a bejárat felé terelt. A vásárlást viszonylag hamar letudtam, ugyanis írtam listát, szóval célirányosan haladhattunk a sorok között, és miután fizettem, bepakoltunk a csomagtartóba, majd indultunk is Liamhez.
- Megjöttem – kiabáltam Liamnek, amikor beléptem az ajtón. – Ó, oké, Watson gyorsabb volt – beszéltem továbbra is fennhangon, remélve, hogy hallja. – Nee, Watson! – szóltam rá, amikor bele akarta dugni a fejét az egyik zacskóba. – Beköplek apádnak – morogtam, aztán elhúztam a kezemet, és Liam kutyájával a lábam mellett, a konyhába vittem a cuccokat. – Feltéve, ha előkerül – vakargattam meg a fejét.
- Itt vagyok – futott le a lépcsőn. – Aw, de cuki a két kedvencem együtt – állt meg, oldalra döntött fejjel, mire kiegyenesedtem, és hozzáléptem egy pusziért.
Esküszöm, hogy a kutya felhorkantott, amikor ott hagytam, és fél percen belül már a lábaink közé próbálta bedugni a fejét. Liam nevetve próbálta arrébb tolni, de játéknak vette, úgyhogy csak még jobban belelkesült.
- Na, jó, kiveszem, addig elrakod a cuccokat? – pillantott a zacskókra.
- Hah, azt hitted, megúszod, mi? Én viszem ki, te pakolsz – villantottam rá egy bájos mosolyt, aztán elindultam a kertbe nyíló ajtó felé. Hívnom sem kellett, amint kinyitottam az ajtót, úgy száguldott ki mellettem, hogy kis híján felborított. Szegényke nem volt tisztában a méreteivel és az erejével. De amúgy nagyon jó fej volt, kivéve, amikor még az ágyban sem hagyott minket magunkra.
Pár percig labdáztam vele, de aztán nem hozta vissza, csak elment hátra szaglászni, én pedig bementem, és a szemet forgatva léptem a zacskókhoz, amik még mindig a pulton álltak. Liam előtte állva telefonált, és tündérien mosolygott rám. Lusta dög.
- Chloe üdvözöl – nyújt a karomért, hogy ölelésébe zárjon.
- Ő hívott? – döbbentem meg.
- Nem, ekkora pajtik nem lettünk – rázta meg a fejét. – Harry volt.
- Örülök, hogy végül ő is megbocsájtott – adtam az állára egy puszit. – Kezdesz hasonlítani a You and I videóban lévő önmagadhoz – jegyeztem meg viccesen.
- Neked semmi sem jó – grimaszolt, aztán el is engedett. – Én se mondom, hogy jobb volt a hajad világosabban.
- Jaj, most nehogy már megsértődjél. Vicceltem.
- Hát nem nevettem – duzzogott tovább. – Megnézem Watsont – indult el az ajtó felé.
Felhúzott szemöldökkel néztem utána, aztán sóhajtottam egyet, és remélve, hogy mire bejön, elfelejti, mi volt a baja, most már tényleg elpakoltam a szatyor tartalmát. Közben pedig eszembe jutott Chloe, és elmosolyodtam. Akármilyen kis makacs is volt, ezúttal csak megtört a jég. Nem tudtam Liam tervéről, úgyhogy igencsak meglepődtem, amikor barátnőm felhívott, és azt állította, hogy barátom nála járt, vitt neki egy repülőjegyet Los Angelesbe, és szavakkal is arra ösztönözte, hogy menjen el Harryhez. Tudtam, hogy Liamtől ez mekkora gesztus volt, ugyanis még most sem volt neki szimpatikus Chloe, és mégis segített neki. Valószínűleg Harry is ezt díjazta, mert megbocsájtott Liamnek, és úgy tűnt a barátságuk is helyre jött.
- Bocsánat – léptem ki mellé, és felé tartottam az egyik kinder pinguit. – Nem úgy értettem.
- Tudom – adott egy puszit a homlokomra, aztán kivette a kezemből az édességet, és két falatra be is nyomta.
Amilyen hirtelen haragudott meg, olyan hirtelen meg is békélt, úgyhogy a nap további részében nem volt már semmi gond, reggel pedig mire felkeltem, meg is igazította arcszőrzetét.
- Oh, ki ez a jóképű srác? – adtam egy gyors puszit az arcára, aztán tovább haladtam a fürdő irányába.
- Már éppen rád akartam küldeni Watsont, hogy keltsen fel – jött utánam, és az ajtófélfának dőlve figyelte, ahogy megmosakszom.
- Kedves. Az nem fordult meg a fejedben véletlenül, hogy csókokkal ébressz? – néztem rá a tükörből.
- Ó, dehogynem! Csak akkor sose nem készülne el az ebéd – vigyorgott.
- Hm, jogos. Essünk is neki – egyenesedtem fel, megtöröltem a kezeimet és az arcomat, aztán megfogtam a kezét, és a konyhába mentünk, hogy kezdetét vegye a több órás bűvészkedés.
Lehet hamarabb végeztem volna, ha egyedül csinálom, de én még életemben nem nevettem egyszerre annyit, mint aznap délelőtt. Hol azzal etetett be, hogy nem vettem tojást, én hülye meg még el is hittem, hol pedig énekelve, táncolva hátráltatott.
- Bohóckám, megtennéd, hogy felütsz három tojást? – toltam felé, ő pedig engedelmesen leállt egy pillanatra, és nagy koncentráció közepette teljesítette kérésemet.
- Mi az? – nézett oldalra, amikor észrevette, hogy figyelem.
- Semmi – mosolyogtam rá.
- Tessék – tolta felém a tálat, és ő is közelebb lépett. – Szeretsz?
- Ühüm – bólogattam.
- Mennyire? – beszélt most már az ajkaimra.
- Még nem küldtelek ki a konyhából. Szerinted mennyire? – Szavaim hatására elnevette magát, majd megcsókolt. – Na, fejezzük be, már nem sok van – húzódtam el kelletlenül, de tényleg haladnunk kellett.
Háromnegyed órán belül el is készültünk, már csak össze kellett takarítani magunk után, ami szintén nem kis feladat volt. Amikor azzal is végeztünk, fáradtan terültem el a kanapén, és egy pár percet energiagyűjtésre fordítottam, mielőtt felmentem átöltözni, hogy azért még se lisztes ruhában legyek.
- Akkor minden kész? – kérdezte Liam, amikor visszaértem.
- Igen, jók vagyunk – tartottam fel a kezem egy pacsira.
- Azok – csapott bele, pont abban a pillanatban, amikor megszólalt a kaputelefon.