Sziasztok!
Egy hatalmas nagy köszönömmel szeretném kezdeni ezt a részt! A héten meglepve vettem észre, hogy 130 feliratkozóm van, aztán most néztem, hogy már kettővel azt is elhagytuk. Ráadásul a látogatottságszámláló gyorsabban pörög, mint a taxióra, és ettől annyira boldog vagyok. Plusz még egy halom hozzászólást is írtatok nekem, amiket annyira jó volt olvasni. Az utóbbi időben igazán szorgalmasak vagyok, és nem győzök érte eleget hálálkodni. Válaszoltam mindenre, visszamenőleg is! Ne hagyjátok abbaaa! <3
xxx Larissa
*******************************************
Chapter 32
Könnyáztatott
arccal ültem be Josh mellé, akire rengeteget kellett várnom, hiszen messze
lakott innen, ráadásul én ébresztettem fel. Szegény azt se tudta, hol van, de
kértem, hogy siessen, ahogy tud. Nem akartam Liamnél maradni, viszont a tegnap
esti miniruhám, nem tartott valami melegen, pedig elég hideg volt.
-
Mi történt? – kérdezte meg, és bár több mint egy órám volt kisírni magamat,
újra eleredtek a könnyeim.
-
Csak vigyél haza, kérlek – döntöttem a fejem az ablaknak, és igyekeztem újra
elapasztani a könnyeimet.
Josh
csendben tette, amit kértem. Megfordult a kocsival, és hamarosan ki is értünk a
hosszú, erdővel szegélyezett útról, ami Liam házához vezetett. Nem zaklatott,
hogy mondjam el, és én is úgy éreztem, jobb nekem, ha most nem kell
megszólalnom.
-
Zavar, ha kapcsolok zenét? – érdeklődött, mire én megráztam a fejemet.
Nem
bírtam kizárni a gondolataimból azokat, amiket Liam mondott. Hinni akartam
neki, minden porcikámmal, de képtelen voltam. A józan eszem azt sugallta, ha
nem kellene semmit eltitkolnia, akkor már az első pillanatban elmondta volna,
hogy ismeri Skylert. Ez viszont belülről emésztett fel. Beigazolódott minden
félelmem, hogy én sosem leszek neki elég. Én annyira hittem benne, hogy Liam
megváltozott, és valójában nem az a szoknyapecér srác, amilyennek a média írja
már egy jó ideje, de tévedtem. És őszintén, nem tudtam eldönteni, hogy magamra
haragudtam jobban, amiért naivan elhittem mindent, vagy rá, amiért kihasználta,
hogy a jót látom benne.
-
Skyler a volt barátnője… vagy még mindig. Nem tudom – mondtam ki végül magam
elé bámulva.
-
Skyler? Alex Skylere? – kérdezett vissza.
-
Aha – néztem rá egy pillanatra, így pont láttam, ahogy az első megdöbbenés
végigfut rajta.
-
Alex tudja? – érkezett a következő kérdése.
-
Nem tudom, de most nincs erőm elmondani neki – temettem a tenyerembe az
arcomat.
-
Jó, mindegy, most ne foglalkozz a tesómmal. Liam még együtt van Skylerrel? –
próbálta összerakosgatni a kirakóst, de még túl kevés információ volt a
zsebében.
-
Azt mondta, hogy mióta mi együtt vagyunk, nem történt közöttük semmi, de nem
tudom. Úgy érzem, megcsalt. Amúgy is várható volt – jegyeztem meg keserűen.
-
Bessie, ha Liam megcsalt, akkor egy idióta, és rohadtul nem érdemel semmi mást,
csak egy nagy maflást. Nem te tehetsz róla – tette a kezét a hátamra, és
nyugtatóan simogatott.
-
Nem tudom. Nem feküdtem le vele – osztottam meg vele az infót.
-
Ez nem indok arra, hogy félrelépjen – felelte, de hallottam a pár másodperces
hezitálást, mielőtt elkezdte. Tudtam, hogy csak azért mondta, hogy
megvigasztaljon.
Nem
beszéltünk róla többet, én megint hallgatásba burkolóztam, ő pedig nem akarta,
hogy rosszabbul érezzem magam, ezért inkább az útra koncentrált.
-
Köszönöm szépen – öleltem át, amikor megérkeztünk.
-
Bármikor – ölelt vissza ő is, és egy kis időre ott is tartott. – Szeretlek!
-
Én is téged – mosolyodtam el halványan, de sajnos nem tartott sokáig.
Még
megígértem neki, hogy később felhívom, hogy vagyok, aztán kiszálltam, és
megpróbáltam feltűnésmentesen eljutni a szobámig. Nem sikerült. Húgom
mosolyogva lépett ki a szobájából, de hamar eltűnt az arcáról az öröm. El tudtam
képzelni, hogy nézhettem ki.
Biztos
voltam benne, hogy Josh-sal ellentétben Debby nem fogja hagyni, hogy ne
meséljem el részletesen, ezért miután hassal az ágyamra vetettem magamat,
elhadartam, mi történt, majd újra felzokogtam. Kezdett iszonyatosan elegem
lenni abból, hogy nem bírok gátat szabni a sírásnak, de úgy éreztem, ha nem
adom ki magamból valahogy, akkor előbb-utóbb belülről mar majd szét.
-
Te hülye vagy – vonta le a következtetést, mire felháborodottan néztem rá. –
Azt mondta, hogy nem csalt meg. Miért nem hiszel neki?
-
Nem tudom. De mint mondtam, már tetszettem neki, amikor utoljára lefeküdt vele.
Én nem akarok attól félni minden nap, hogy amikor turnén van, akkor kivel csal
meg, csak mert én éppen nem vagyok ott – válaszoltam neki dühösen.
-
Istenem, Bessie! Fogadd el, hogy nem te vagy az első nő az életében. Voltak
előtted kapcsolatai, de ez nem megcsalás – oktatott ki.
-
Nem hiszem azt, hogy én vagyok az első, és nem is zavar, hogy nem vagyok –
kértem ki magamnak egyre mérgesebben. – Amúgy meg, te nem is ismered, mi
alapján mondod meg nekem, hogy mikor hazudik és mikor nem?
-
Lehet, hogy nem ismerem, de szerintem rajtad kívül mindenkinek feltűnt, hogy
milyen utálattal néz Skylerre. A nyakamat rá, hogy egy percet se akar azzal a
csajjal egy légtérben tölteni. De azt hiszel, amit akarsz – vonta meg a vállát,
aztán duzzogva magamra hagyott.
Iszonyat
mérges voltam rá, de gondolkozni kezdtem azon, amiket mondott. Én is láttam,
hogy Liam távolságtartó pillantásokat vet Skylerre, de számomra ez is csak az
én igazamat bizonyította. Távolságot tartott tőle, sőt ha visszagondolok,
kifejezetten kerülte, és feszült lett, amikor mégis egy társaságba keveredtünk
vele. Mindent megtett a lebukás elkerülése érdekében.
Liam
egész nap üzeneteket küldött, kezdett az agyamra menni vele. Már csak azért is,
mert baromi nehéz volt, figyelmen kívül hagyni, és nem válaszolni neki. Ráadásul
elérte, hogy meg akarjam hallgatni, szerettem volna, ha bebizonyítja, csak
félreértettem az egészet. Ám túl gyáva voltam, féltem, hogy csak vakon hinnék
neki, mint eddig, és közben meg úgy vághatna át, ahogy csak szeretne. Így
inkább nem reagáltam semmit.
Josh
folyamatosan írogatott nekem, sőt még Chloe is megüzente, hogy munka után elmegy
Liamhez, és jól tökön rúgja. Nagyon aranyosak voltak, hogy tartották bennem a
lelket, és annak ellenére, hogy nehéz dologra vállalkoztak, sikerrel jártak.
Épp elhatároztam, hogy írok Alexnek, hogy majd beszélnünk kéne, amikor
csengettek, pár pillanat múlva pedig ő lépett be a szobámba.
-
Szia! Hát te? Épp írni akartam, hogy találkozzunk – néztem rá meglepetten.
-
Jöttem segíteni. Van egy sztorim számodra, szerintem jobban leszel utána. De, –
emelte fel az ujját, hogy hatásosabb legyen - először elmész zuhanyozni és
rendbe rakod magad, mert rád se bírok nézni – fintorgott rám, mire
összeszűkítettem a szemeimet.
-
Felteszem, tudod, miért nézek így ki, úgyhogy ajánlom, hogy valami értelmes történeted
legyen nekem, különben szétrúgom a formás seggedet, hogy a semmiért szedtem
össze magam – fenyegettem meg, aztán elvonultam a fürdőbe. Nagyon jól tudtam,
hogy nála nem lehet alkudozni, az életbe nem mondta volna el, mit tud, ha nem
teljesítem a rám eső részt.
Annak
ellenére, hogy semmi kedvem nem volt megmozdulni, nagyon jól esett, és jót is
tett, hogy felfrissültem. Imádtam Alexet, amiért rávett, bár ezt neki nem
vallottam volna be. A szobámba visszaérve, meleg leves várt, és szinte
parancsolta, hogy egyem meg. Amikor látta, hogy elkezdem kanalazni, belekezdett
mondandójába.
-
Tegnap este Skyler korábban lépett le. Azt mondtuk, hogy fáj a feje, tudod. –
Bólintottam. – Hát, nem volt semmi baja, csak rajta kaptam őt meg Liamet. – Nem
tudta tovább folytatni, mert a kanál megállt a kezembe félúton, és magas hangon
kérdeztem vissza. – Várd már meg míg végig mondom, könyörgöm! – nézett a plafonra.
A szívem dupla olyan gyorsan vert, mint kellett volna, annyira ideges lettem,
hogy még ő is hazudott nekem. – A mosdók előtt beszélgettek, akkor értem oda,
amikor Liam azt mondta Skylernek, hogy régebben lefeküdtek párszor, de ő már
nem akar semmit, úgyhogy hagyja békén, vagy valami hasonlót, de ez volt a
lényege. Visszakérdeztem, és nem tagadta le, mondta, hogy még régebbről ismeri,
de mióta veled van, nem találkoztak. Nem hittem neki – fintorgott. – Bár
egyértelműen mérges volt Skylerre, agresszív volt a beszédstílusa is, amikor
hozzászólt. De bizonygatni kezdte, hogy szeret téged, én pedig adtam neki egy
ultimátumot – mesélte el gyorsan, mielőtt még megállt volna a szívem. – És úgy
látszik nem várta meg, amíg tőlem hallod. Bessie a te döntésed, hogy mit
hiszel, és mit nem, te ismered jobban, de ha az én véleményemet kérdezed, Liam
nem hazudik, és biztos, hogy szeret téged – dőlt hátra elégedetten, én viszont
csak a levesemre meredve emésztgettem az infókat.
-
Muszáj volt neked is hazudnod? Ilyen idióta vagyok, hogy velem csak így el
lehet bármit hitetni? – vetettem rá végül egy mérges pillantást.
-
Ne haragudj, nem hazudni akartam, csak egyikünk sem akarta elrontani az
estédet. Otthon nyugodtabban meg tudtátok beszélni, és nem, nem vagy idióta,
senki nem néz annak – válaszolta meg mindkét kérdésemet, mire felhorkantam. –
Most haragszol rám is? – tárta a szét a kezét hitetlenkedve.
-
Azonnal el kellett volna mondanod – jegyeztem meg.
-
Tényleg? Szerinted nem esett volna rosszabbul, ha még csak nem is Liamtől tudod
meg? – Valójában nem is várt választ, mindketten tudtuk, hogy neki van igaza. –
Na, ugye – könyvelte el sikerét, amikor nem válaszoltam semmit. A telefonom meg
pont ekkor kezdett el csörögni. Újra.
Egy
ideig néztem a nevet a képernyőn, aztán úgy döntöttem, felveszem. Liam azonnal
dumálni kezdett mindenféléről. Hadart, és a felét nem is fogtam fel, de
leállítani nem tudtam, mert nem hagyott időt rá.
-
Remélem, tudod, hogy ebből egy szót sem értettem – közöltem vele, amikor úgy
tűnt végzett. – Nem, ne kezd újra! – szóltam rá kissé barátságtalanul. Hiába,
haragudtam rá, össze voltam zavarodva, és nem tudtam, mit higgyek. – Jó,
beszéljük meg, de ne telefonon és ne most – helyeseltem, amikor ő is ezt kérte.
Megbeszéltük,
hogy holnap reggel átjön, és meghallgatom, hátha tud valamit mondani, amivel
megváltoztatja a véleményemet, aztán elbúcsúztunk. Szívtelennek éreztem magam,
mert szeretlek-kel köszönt el, én viszont csak kinyomtam, de nem tehettem róla.
Nem fogok valami olyat állítani, amit jelen pillanatban nem érzek. Még akkor
sem, ha ez már a másik alkalom volt, hogy nem válaszoltam neki rendesen rá.
Alex
kérdőn nézett rám, úgyhogy beavattam, aztán megköszöntem neki, hogy átjött és
helyrerakott, majd megkértem, hogy menjen el, mert elég kimerült voltam, és
szerettem volna aludni. Közben anyuék is hazaértek, de szerencsére addigra már
Alex miatt nem néztem ki olyan ramatyul, és eléggé összeszedtem magam ahhoz,
hogy ne látszódjon rajtam semmi. Nem akartam nekik elmondani, mert tudtam, hogy
apunak pont ilyen fenntartásai voltak a kapcsolatunkkal szemben, és rossz volt,
hogy igaza lett. Talán jobban tettem volna, ha hallgatok rá, és megkímélem
magam egy ekkora csalódástól. De persze nekem mennem kellett a saját fejem
után.
Reggel
a konyhaablakból néztem, hogy mikor bukkan fel Liam. Furcsa volt, mert látni
akartam, de nem is akartam hallani róla. Többször is átrágtam magam azon, amit
Alex mondott, és mivel adtam a szavára, kezdtem afelé billenni, hogy talán
túlreagáltam, és bíznom kellett volna Liamben, hiszen erre kellene épülnie egy
kapcsolatnak, én mégis megkérdőjeleztem. De talán abból a szempontból érthető
volt, hogy elég félreérhetővé vált a helyzet, miután látszólag ő nem tervezte,
hogy megosztja velem ezt az egyáltalán nem lényegtelen információt.
Mivel
hétfő volt, egyedül voltam itthon, és ezért most hálás voltam, mert különben a
kocsijában ülve kellett volna beszélgetünk, így viszont be tudtam hívni. Sután
néztünk egymásra, mert én azt vártam, hogy ő mondjon valamit, ő meg valószínű
azt, hogy én, de aztán sóhajtott egyet, és elismételte ugyanazt, amit még
tegnap ébredés után.
-
Tudom, hogy most sem mondtam többet, mint tegnap, de ez azért van, mert nincs
más, amit el kellene mondanom. Megértem, hogy kételkedsz ebben, amiért nem
szóltam, hogy ismerem, de szeretném, ha bíznál bennem. Szeretlek, és ezt most
mondom harmadjára, úgy, hogy az előző két alkalommal nem kaptam rá reakciót –
tette hozzá kissé keserűen, úgyhogy félbe is szakítottam.
-
Nem akarom, hogy úgy érezd, nem szeretlek, mert nem így van, de én most
teljesen összezavarodtam. Elhiszem, amit mondasz, de a bizalmam egy kicsit
megrendült, és folyamatosan az jár a fejemben, hogyha valami nem tetszik majd
neked, akkor másnál fogod-e keresni a vigaszt, és ez kiakaszt – gyűrögettem a
pólóm alját.
-
Had hozzam helyre – lépett egy kicsit közelebb, én pedig megemeltem a fejem,
hogy felnézzek rá. Kár volt. A csokibarna szemek azonnal arra késztettek, hogy
bólintsak egyet. – Kitaláltam valamit, és mivel éjszaka mindent elintéztem, nem
mozdulok innen, amíg igent nem mondasz – mosolygott rám halványan,
tesztelgetve, hogy mennyire engedem közel.
-
Hallgatlak – mondtam neki kíváncsian, kicsit tartva attól, milyen ötlettel áll
elő.
-
Szeretném helyrehozni az összes hibámat, és bár tudom, hogy vissza nem
csinálhatok semmit, meg akarom mutatni, hogy milyen lett volna, ha nem azzal a
Liammel találkozol, aki akkor voltam – nézett rám komolyan, nekem viszont egyre
magasabbra szaladt a szemöldököm. – A kétes rész itt jön. Délben indul a
repülőnk Ausztráliába – húzta el a száját, és kissé hunyorogva nézett rám,
mintha félne attól, amit kapni fog.
-
Mi? – kérdeztem vissza hitetlenkedve, és a válla fölött a fali órára pillantottam,
ami fél 10-et mutatott.
-
Tudom. De kérlek, gyere velem, hagyd, hogy bizonyítsak, és ígérem, nem bánod
meg – fogta könyörgőre, én pedig nagyot sóhajtva néztem fel rá.
-
Fél órám van elkészülni? – kérdeztem aprót rázva a fejemen, mert még én sem
hittem el, hogy belementem.
-
Igen, de ne pakolj semmit, nekem sincs cuccom. Majd ott vásárlással kezdünk,
csak szólj a szüleidnek, fogd az útleveled, telefonod, meg ami fontos, és
menjünk – válaszolta szélesen mosolyogva, izgatottan.
-
Őrült vagy, ugye tudod? – rázogattam a fejem továbbra is hitetlenkedve.
-
Mert megőrjítesz – nyúlt felém, aztán egy pillanattal később már szorosan ölelt
magához.