Új esély

Sziasztok!

Egy hatalmas nagy köszönömmel szeretném kezdeni ezt a részt! A héten meglepve vettem észre, hogy 130 feliratkozóm van, aztán most néztem, hogy már kettővel azt is elhagytuk. Ráadásul a látogatottságszámláló gyorsabban pörög, mint a taxióra, és ettől annyira boldog vagyok. Plusz még egy halom hozzászólást is írtatok nekem, amiket annyira jó volt olvasni. Az utóbbi időben igazán szorgalmasak vagyok, és nem győzök érte eleget hálálkodni. Válaszoltam mindenre, visszamenőleg is! Ne hagyjátok abbaaa! <3


xxx Larissa

*******************************************


Chapter 32
Könnyáztatott arccal ültem be Josh mellé, akire rengeteget kellett várnom, hiszen messze lakott innen, ráadásul én ébresztettem fel. Szegény azt se tudta, hol van, de kértem, hogy siessen, ahogy tud. Nem akartam Liamnél maradni, viszont a tegnap esti miniruhám, nem tartott valami melegen, pedig elég hideg volt.
- Mi történt? – kérdezte meg, és bár több mint egy órám volt kisírni magamat, újra eleredtek a könnyeim.
- Csak vigyél haza, kérlek – döntöttem a fejem az ablaknak, és igyekeztem újra elapasztani a könnyeimet.
Josh csendben tette, amit kértem. Megfordult a kocsival, és hamarosan ki is értünk a hosszú, erdővel szegélyezett útról, ami Liam házához vezetett. Nem zaklatott, hogy mondjam el, és én is úgy éreztem, jobb nekem, ha most nem kell megszólalnom.
- Zavar, ha kapcsolok zenét? – érdeklődött, mire én megráztam a fejemet.
Nem bírtam kizárni a gondolataimból azokat, amiket Liam mondott. Hinni akartam neki, minden porcikámmal, de képtelen voltam. A józan eszem azt sugallta, ha nem kellene semmit eltitkolnia, akkor már az első pillanatban elmondta volna, hogy ismeri Skylert. Ez viszont belülről emésztett fel. Beigazolódott minden félelmem, hogy én sosem leszek neki elég. Én annyira hittem benne, hogy Liam megváltozott, és valójában nem az a szoknyapecér srác, amilyennek a média írja már egy jó ideje, de tévedtem. És őszintén, nem tudtam eldönteni, hogy magamra haragudtam jobban, amiért naivan elhittem mindent, vagy rá, amiért kihasználta, hogy a jót látom benne.
- Skyler a volt barátnője… vagy még mindig. Nem tudom – mondtam ki végül magam elé bámulva.
- Skyler? Alex Skylere? – kérdezett vissza.
- Aha – néztem rá egy pillanatra, így pont láttam, ahogy az első megdöbbenés végigfut rajta.
- Alex tudja? – érkezett a következő kérdése.
- Nem tudom, de most nincs erőm elmondani neki – temettem a tenyerembe az arcomat.
- Jó, mindegy, most ne foglalkozz a tesómmal. Liam még együtt van Skylerrel? – próbálta összerakosgatni a kirakóst, de még túl kevés információ volt a zsebében.
- Azt mondta, hogy mióta mi együtt vagyunk, nem történt közöttük semmi, de nem tudom. Úgy érzem, megcsalt. Amúgy is várható volt – jegyeztem meg keserűen.
- Bessie, ha Liam megcsalt, akkor egy idióta, és rohadtul nem érdemel semmi mást, csak egy nagy maflást. Nem te tehetsz róla – tette a kezét a hátamra, és nyugtatóan simogatott.
- Nem tudom. Nem feküdtem le vele – osztottam meg vele az infót.
- Ez nem indok arra, hogy félrelépjen – felelte, de hallottam a pár másodperces hezitálást, mielőtt elkezdte. Tudtam, hogy csak azért mondta, hogy megvigasztaljon.
Nem beszéltünk róla többet, én megint hallgatásba burkolóztam, ő pedig nem akarta, hogy rosszabbul érezzem magam, ezért inkább az útra koncentrált.
- Köszönöm szépen – öleltem át, amikor megérkeztünk.
- Bármikor – ölelt vissza ő is, és egy kis időre ott is tartott. – Szeretlek!
- Én is téged – mosolyodtam el halványan, de sajnos nem tartott sokáig.
Még megígértem neki, hogy később felhívom, hogy vagyok, aztán kiszálltam, és megpróbáltam feltűnésmentesen eljutni a szobámig. Nem sikerült. Húgom mosolyogva lépett ki a szobájából, de hamar eltűnt az arcáról az öröm. El tudtam képzelni, hogy nézhettem ki.
Biztos voltam benne, hogy Josh-sal ellentétben Debby nem fogja hagyni, hogy ne meséljem el részletesen, ezért miután hassal az ágyamra vetettem magamat, elhadartam, mi történt, majd újra felzokogtam. Kezdett iszonyatosan elegem lenni abból, hogy nem bírok gátat szabni a sírásnak, de úgy éreztem, ha nem adom ki magamból valahogy, akkor előbb-utóbb belülről mar majd szét.
- Te hülye vagy – vonta le a következtetést, mire felháborodottan néztem rá. – Azt mondta, hogy nem csalt meg. Miért nem hiszel neki?
- Nem tudom. De mint mondtam, már tetszettem neki, amikor utoljára lefeküdt vele. Én nem akarok attól félni minden nap, hogy amikor turnén van, akkor kivel csal meg, csak mert én éppen nem vagyok ott – válaszoltam neki dühösen.
- Istenem, Bessie! Fogadd el, hogy nem te vagy az első nő az életében. Voltak előtted kapcsolatai, de ez nem megcsalás – oktatott ki.
- Nem hiszem azt, hogy én vagyok az első, és nem is zavar, hogy nem vagyok – kértem ki magamnak egyre mérgesebben. – Amúgy meg, te nem is ismered, mi alapján mondod meg nekem, hogy mikor hazudik és mikor nem?
- Lehet, hogy nem ismerem, de szerintem rajtad kívül mindenkinek feltűnt, hogy milyen utálattal néz Skylerre. A nyakamat rá, hogy egy percet se akar azzal a csajjal egy légtérben tölteni. De azt hiszel, amit akarsz – vonta meg a vállát, aztán duzzogva magamra hagyott.
Iszonyat mérges voltam rá, de gondolkozni kezdtem azon, amiket mondott. Én is láttam, hogy Liam távolságtartó pillantásokat vet Skylerre, de számomra ez is csak az én igazamat bizonyította. Távolságot tartott tőle, sőt ha visszagondolok, kifejezetten kerülte, és feszült lett, amikor mégis egy társaságba keveredtünk vele. Mindent megtett a lebukás elkerülése érdekében.
Liam egész nap üzeneteket küldött, kezdett az agyamra menni vele. Már csak azért is, mert baromi nehéz volt, figyelmen kívül hagyni, és nem válaszolni neki. Ráadásul elérte, hogy meg akarjam hallgatni, szerettem volna, ha bebizonyítja, csak félreértettem az egészet. Ám túl gyáva voltam, féltem, hogy csak vakon hinnék neki, mint eddig, és közben meg úgy vághatna át, ahogy csak szeretne. Így inkább nem reagáltam semmit.
Josh folyamatosan írogatott nekem, sőt még Chloe is megüzente, hogy munka után elmegy Liamhez, és jól tökön rúgja. Nagyon aranyosak voltak, hogy tartották bennem a lelket, és annak ellenére, hogy nehéz dologra vállalkoztak, sikerrel jártak. Épp elhatároztam, hogy írok Alexnek, hogy majd beszélnünk kéne, amikor csengettek, pár pillanat múlva pedig ő lépett be a szobámba.
- Szia! Hát te? Épp írni akartam, hogy találkozzunk – néztem rá meglepetten.
- Jöttem segíteni. Van egy sztorim számodra, szerintem jobban leszel utána. De, – emelte fel az ujját, hogy hatásosabb legyen - először elmész zuhanyozni és rendbe rakod magad, mert rád se bírok nézni – fintorgott rám, mire összeszűkítettem a szemeimet.
- Felteszem, tudod, miért nézek így ki, úgyhogy ajánlom, hogy valami értelmes történeted legyen nekem, különben szétrúgom a formás seggedet, hogy a semmiért szedtem össze magam – fenyegettem meg, aztán elvonultam a fürdőbe. Nagyon jól tudtam, hogy nála nem lehet alkudozni, az életbe nem mondta volna el, mit tud, ha nem teljesítem a rám eső részt.
Annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt megmozdulni, nagyon jól esett, és jót is tett, hogy felfrissültem. Imádtam Alexet, amiért rávett, bár ezt neki nem vallottam volna be. A szobámba visszaérve, meleg leves várt, és szinte parancsolta, hogy egyem meg. Amikor látta, hogy elkezdem kanalazni, belekezdett mondandójába.
- Tegnap este Skyler korábban lépett le. Azt mondtuk, hogy fáj a feje, tudod. – Bólintottam. – Hát, nem volt semmi baja, csak rajta kaptam őt meg Liamet. – Nem tudta tovább folytatni, mert a kanál megállt a kezembe félúton, és magas hangon kérdeztem vissza. – Várd már meg míg végig mondom, könyörgöm! – nézett a plafonra. A szívem dupla olyan gyorsan vert, mint kellett volna, annyira ideges lettem, hogy még ő is hazudott nekem. – A mosdók előtt beszélgettek, akkor értem oda, amikor Liam azt mondta Skylernek, hogy régebben lefeküdtek párszor, de ő már nem akar semmit, úgyhogy hagyja békén, vagy valami hasonlót, de ez volt a lényege. Visszakérdeztem, és nem tagadta le, mondta, hogy még régebbről ismeri, de mióta veled van, nem találkoztak. Nem hittem neki – fintorgott. – Bár egyértelműen mérges volt Skylerre, agresszív volt a beszédstílusa is, amikor hozzászólt. De bizonygatni kezdte, hogy szeret téged, én pedig adtam neki egy ultimátumot – mesélte el gyorsan, mielőtt még megállt volna a szívem. – És úgy látszik nem várta meg, amíg tőlem hallod. Bessie a te döntésed, hogy mit hiszel, és mit nem, te ismered jobban, de ha az én véleményemet kérdezed, Liam nem hazudik, és biztos, hogy szeret téged – dőlt hátra elégedetten, én viszont csak a levesemre meredve emésztgettem az infókat.
- Muszáj volt neked is hazudnod? Ilyen idióta vagyok, hogy velem csak így el lehet bármit hitetni? – vetettem rá végül egy mérges pillantást.
- Ne haragudj, nem hazudni akartam, csak egyikünk sem akarta elrontani az estédet. Otthon nyugodtabban meg tudtátok beszélni, és nem, nem vagy idióta, senki nem néz annak – válaszolta meg mindkét kérdésemet, mire felhorkantam. – Most haragszol rám is? – tárta a szét a kezét hitetlenkedve.
- Azonnal el kellett volna mondanod – jegyeztem meg.
- Tényleg? Szerinted nem esett volna rosszabbul, ha még csak nem is Liamtől tudod meg? – Valójában nem is várt választ, mindketten tudtuk, hogy neki van igaza. – Na, ugye – könyvelte el sikerét, amikor nem válaszoltam semmit. A telefonom meg pont ekkor kezdett el csörögni. Újra.
Egy ideig néztem a nevet a képernyőn, aztán úgy döntöttem, felveszem. Liam azonnal dumálni kezdett mindenféléről. Hadart, és a felét nem is fogtam fel, de leállítani nem tudtam, mert nem hagyott időt rá.
- Remélem, tudod, hogy ebből egy szót sem értettem – közöltem vele, amikor úgy tűnt végzett. – Nem, ne kezd újra! – szóltam rá kissé barátságtalanul. Hiába, haragudtam rá, össze voltam zavarodva, és nem tudtam, mit higgyek. – Jó, beszéljük meg, de ne telefonon és ne most – helyeseltem, amikor ő is ezt kérte.
Megbeszéltük, hogy holnap reggel átjön, és meghallgatom, hátha tud valamit mondani, amivel megváltoztatja a véleményemet, aztán elbúcsúztunk. Szívtelennek éreztem magam, mert szeretlek-kel köszönt el, én viszont csak kinyomtam, de nem tehettem róla. Nem fogok valami olyat állítani, amit jelen pillanatban nem érzek. Még akkor sem, ha ez már a másik alkalom volt, hogy nem válaszoltam neki rendesen rá.
Alex kérdőn nézett rám, úgyhogy beavattam, aztán megköszöntem neki, hogy átjött és helyrerakott, majd megkértem, hogy menjen el, mert elég kimerült voltam, és szerettem volna aludni. Közben anyuék is hazaértek, de szerencsére addigra már Alex miatt nem néztem ki olyan ramatyul, és eléggé összeszedtem magam ahhoz, hogy ne látszódjon rajtam semmi. Nem akartam nekik elmondani, mert tudtam, hogy apunak pont ilyen fenntartásai voltak a kapcsolatunkkal szemben, és rossz volt, hogy igaza lett. Talán jobban tettem volna, ha hallgatok rá, és megkímélem magam egy ekkora csalódástól. De persze nekem mennem kellett a saját fejem után.
Reggel a konyhaablakból néztem, hogy mikor bukkan fel Liam. Furcsa volt, mert látni akartam, de nem is akartam hallani róla. Többször is átrágtam magam azon, amit Alex mondott, és mivel adtam a szavára, kezdtem afelé billenni, hogy talán túlreagáltam, és bíznom kellett volna Liamben, hiszen erre kellene épülnie egy kapcsolatnak, én mégis megkérdőjeleztem. De talán abból a szempontból érthető volt, hogy elég félreérhetővé vált a helyzet, miután látszólag ő nem tervezte, hogy megosztja velem ezt az egyáltalán nem lényegtelen információt.
Mivel hétfő volt, egyedül voltam itthon, és ezért most hálás voltam, mert különben a kocsijában ülve kellett volna beszélgetünk, így viszont be tudtam hívni. Sután néztünk egymásra, mert én azt vártam, hogy ő mondjon valamit, ő meg valószínű azt, hogy én, de aztán sóhajtott egyet, és elismételte ugyanazt, amit még tegnap ébredés után.
- Tudom, hogy most sem mondtam többet, mint tegnap, de ez azért van, mert nincs más, amit el kellene mondanom. Megértem, hogy kételkedsz ebben, amiért nem szóltam, hogy ismerem, de szeretném, ha bíznál bennem. Szeretlek, és ezt most mondom harmadjára, úgy, hogy az előző két alkalommal nem kaptam rá reakciót – tette hozzá kissé keserűen, úgyhogy félbe is szakítottam.
- Nem akarom, hogy úgy érezd, nem szeretlek, mert nem így van, de én most teljesen összezavarodtam. Elhiszem, amit mondasz, de a bizalmam egy kicsit megrendült, és folyamatosan az jár a fejemben, hogyha valami nem tetszik majd neked, akkor másnál fogod-e keresni a vigaszt, és ez kiakaszt – gyűrögettem a pólóm alját.
- Had hozzam helyre – lépett egy kicsit közelebb, én pedig megemeltem a fejem, hogy felnézzek rá. Kár volt. A csokibarna szemek azonnal arra késztettek, hogy bólintsak egyet. – Kitaláltam valamit, és mivel éjszaka mindent elintéztem, nem mozdulok innen, amíg igent nem mondasz – mosolygott rám halványan, tesztelgetve, hogy mennyire engedem közel.
- Hallgatlak – mondtam neki kíváncsian, kicsit tartva attól, milyen ötlettel áll elő.
- Szeretném helyrehozni az összes hibámat, és bár tudom, hogy vissza nem csinálhatok semmit, meg akarom mutatni, hogy milyen lett volna, ha nem azzal a Liammel találkozol, aki akkor voltam – nézett rám komolyan, nekem viszont egyre magasabbra szaladt a szemöldököm. – A kétes rész itt jön. Délben indul a repülőnk Ausztráliába – húzta el a száját, és kissé hunyorogva nézett rám, mintha félne attól, amit kapni fog.
- Mi? – kérdeztem vissza hitetlenkedve, és a válla fölött a fali órára pillantottam, ami fél 10-et mutatott.
- Tudom. De kérlek, gyere velem, hagyd, hogy bizonyítsak, és ígérem, nem bánod meg – fogta könyörgőre, én pedig nagyot sóhajtva néztem fel rá.
- Fél órám van elkészülni? – kérdeztem aprót rázva a fejemen, mert még én sem hittem el, hogy belementem.
- Igen, de ne pakolj semmit, nekem sincs cuccom. Majd ott vásárlással kezdünk, csak szólj a szüleidnek, fogd az útleveled, telefonod, meg ami fontos, és menjünk – válaszolta szélesen mosolyogva, izgatottan.
- Őrült vagy, ugye tudod? – rázogattam a fejem továbbra is hitetlenkedve.
- Mert megőrjítesz – nyúlt felém, aztán egy pillanattal később már szorosan ölelt magához.

Skyler

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, mivel megint megcsináltátok, hoztam is a részt. Hosszú, és még mindig Liam szemszöge. Ne akadjatok ki rám nagyon, haha, és írjatok véleményt, mert nagyon kíváncsi vagyok. Pipákat se felejtsétek el!

xxx Larissa

**********************************************


Chapter 31

*Liam szemszög*
- Csinos vagy – szálltam ki a kocsiból, amikor barátnőm kilépett az ajtón. Fekete miniruhát viselt, ezüst magassarkúval, és annak ellenére, hogy nem volt tőle megszokott az ilyesmi, mégis magáévá tudta tenni ezt a stílust is.
- Köszönöm, te se panaszkodhatsz – igazgatta meg a kabátomat, a csók viszont a húga miatt elmaradt. Már meg se lepődtem.
- Debby – bólintottam felé, amikor megköszörülte a torkát. – Te is jól nézel ki. Nővéredtől örökölted? – kérdeztem tőle, mire mindketten elnevették magukat. Bessie az ajtóhoz nyúlt, de elhessegettem a kezét, és én magam nyitottam ki nekik.
- Hallod, Liam? Bessie-től is kérdeztem már, de nincs még ilyen rendes, csak szingli srác a bandában? – kérdezte tőlem Debby, miközben beszállt.
- Nincs, csak én vagyok normális – húztam ki magam vigyorogva.
- Úúúh, azért ez merész kijelentés volt – szólt közbe Bess kötekedve, de nagyon jól tudtam, hogy csak húzza az agyam.
- Szóval akkor van olyan srác? – csapott le a húga a dologra.
- Nincs – vágta rá a nővére, ezzel észrevétlenül elismerve, hogy amit mondtam, igaz volt. Továbbra is vigyorogva csuktam rájuk az ajtót, aztán beszálltam Paddy mellé.
Következő állomásunk Andynél volt, akinek szintén ígértem egy fuvart. Az út kellemes beszélgetéssel telt, barátnőm tesóját komolyan mondom, nem lehetett, nem szeretni. Mindenhez volt valami vicces kommentje, úgyhogy rajta szórakoztam, amíg oda nem értünk legjobb haveromhoz.
- Bessie! – kiáltotta el magát köszönésképp, amikor beszállt hátra a csajok mellé. Egyértelmű volt, hogy nála már megtörtént az alapozás.
- Andyyy! – reagált Bessie is, aztán vetett rám egy ennek mi a baja nézést.
- Paddy, kapcsolj már valami zenét! – bokszolt sofőrünk vállába, mire az felnevetett, és teljesítette kérését. A klubig hangos zene és Andy éneklése töltötte be a kis teret, de az biztos, hogy Debby megfelelő partnerre talált drága barátomban, ami a pörgést illeti.
Késtünk tizenöt percet, úgyhogy rajtunk kívül már mindenki a bejárat előtt várakozott. Elég volt fél pillantást vetnem Skylerre, hogy lássam, ma se törte magát nagyon azért, hogy ne látszódjon ki mindene. Bess felhúzott szemöldökkel mérte végig, de látható ellenszenve ellenére adott neki két puszit, majd odahúzott, hogy gyorsan bemutasson a két lánynak.
- Igen, tudom, ki ő – mondta negédesen Sky, miközben megszorította a kezemet.
- Louis is itt van, csak ő már bement – jelentette közben az ikrek egyike.
- Mi is menjünk – indítványoztam, aztán megfogtam Bess kezét, és magam mellett tartva haladtam befelé.
Figyeltem, hogy a többiek ne maradjanak le, de közben céltudatosan haladtam a klub leghátsó részébe, ami lényegében nem sokat változott az FB-s időszak óta. Feltett szándékom volt megkeresni a hely tulaját, hiszen jó barátom volt. Bizonyára valaki értesítette, hogy megérkeztünk, mert már tárt karokkal tartott felénk, oldalán pedig bandatársamat fedeztem fel.
A hangos zene mellett elég nehézkesen ment a bemutatkozás, de egy jó tíz perc múlva végeztünk vele, és le is ültünk az egyik VIP bokszba. Paul mindenkinek rendelt egy rövidet, és miután koccintottuk, le is húztuk őket. Beszélgetni kezdtünk, én viszont Bessie-t egy percre sem engedtem el magam mellől. Átkaroltam, fogtam a kezét, puszit adtam neki, a lehető összes módon próbáltam közvetíteni Skyler felé, hogy vele vagyok, és még csak ne is próbálkozzon. Úgy tűnt, hogy nem lesz vele gond, mert csak azzal volt elfoglalva, hogy Alex minél mélyebben legyen a szájában. Nem sokkal később Chloe átült mellénk, és hallottam, ahogy Bess a tegnapi napról mesél. Elmosolyodtam, amikor a házamat dicsérte.
- Ú, sok kanapé? Jó dolgokat lehet azokon csinálni – hajolt át az asztalon Sky Bess felé, mintha neki is szólt volna a történet. Vetett rám egy jelentőségteljes pillantást, én pedig legszívesebben ráborítottam volna az asztalt.
- Elrabolhatom? – próbáltam barátságosan mosolyogni Chloe-ra, aki eddig makulátlanul viselkedett, így én sem terveztem összeveszni vele. Bólintott, úgyhogy átverekedtük magunkat a többieken, és a tánctérre húztam.
- Szerinted ittam én ehhez eleget? – kérdezte a fülembe nevetve.
- Nem kell neked innod ahhoz, hogy tudj táncolni – húztam magamhoz a derekára kulcsolva kezeimet. Jómagam sem voltam a táncparkett ördöge, de a lehető legkevesebbet akartam annak a kurvának a közelében tölteni. Ellenek ellenére fél perc múlva már mellettünk is termett, oldalán Alex-szel. Fél szemmel láttam, hogy csípője örült tempóban tekereg, nem mellesleg többször nekem is ütközött egészen véletlenül. Bess továbbra is fenntartással méregette.
- Bocsi, én ilyet nem tudok – mondta nekem.
- Nem is kell. Hagyd meg ezt a feladatot a ribancoknak – feleltem neki, legalább ugyanannyi megvetést sűrítve hangomba, mint ő. Adtam egy puszit az arcára, mire elégedetlenül felém fordította a fejét, hogy a szájára is adhassak. Látszólag Skyler nem bírta elviselni a látványunkat, mert most már erőteljesebben passzírozódott nekem, ezzel arra késztetve, hogy arrébb álljak.
- Jaj, Bessie, mit kéreted magad? Rázzad a kis fenekedet, hidd el, Liam szeretni fogja – feszítette tovább a húrt. Alex és Bess felhúzott szemöldökkel néztek rá, én szimplán egy gyilkos pillantással jutalmaztam.
- Ne haragudj – kért elnézést tőlem barátnőm a kék koktélruhás lány viselkedéséért. – Azt mondják, barátairól ismerszik meg az ember, de hidd el nekem, ő nem a barátnőm – magyarázkodott továbbra is.
- Nyugi, ismerem a fajtáját. Szeretnél inkább leülni? – kérdeztem tőle, közben pedig imádkoztam, hogy igent mondjon.
Mázlim volt, így visszatértünk a megcsappant társasághoz. Paulnak elintéznivalója volt, így lelépett, Josh is táncolni vitte a barátnőjét, így csak Chloe és Debby, illetve Louis és Andy beszélgettek újabb italok társaságában. Tudtam, hogy Louis-nak nem sokára véget fog érni az este. Mindig úgy bulizott, hogy jól kiütötte magát, táncolt egy picit, majd támolyogva hazajutott valahogy, aznap pedig úgy tűnt Andy is példát vett róla.
- Hát ezt komolyan nem hiszem el – morogtam az orrom alatt, amikor nem sokkal később Alexék is visszajöttek. Bess is feszültebb lett, és ahogy láttam Alexnek is elege volt egy kicsit a drágalátos barátnőjéből.
Mindenesetre beszélgetni kezdek, én pedig kimentem a mosdóba. Siettem, mert baromira rettegtem attól, hogy Skyler valamit elkotyog Bessie-nek, kifelé jövet viszont a nagy sietségben pont belé futottam.
- Liam – mosolygott rám csábítóan, csak ezt most benézte, mert már nem volt rám hatással.
- Mit akarsz Skyler? – kérdeztem tőle nyersen.
- Szerinted? A közeledben lenni. Hiányzol – húzta végig az ujját a pólóm nyakának vonala mellett. Idegesen söpörtem le magamról. – Miért vagy ilyen frusztrált? Tán a kis cuki Bessie nem ad meg neked mindent? Tudod, hogy nálam megkaphatod, amire vágysz – ajánlkozott fel újra és újra.
- Idefigyelj, Skyler! – magasodtam egy kicsit fölé. – Barátnőm van, akit szeretek. Lehet, hogy régebben dugtunk egy párszor, de sosem volt ennél több köztünk, és ezentúl még annyi sem lesz – közöltem vele a legérthetőbben.
- Mi a francot csináltok ti itt? – hallottam meg, felteszem, Alex hangját mögöttem. Hirtelen perdültem meg a tengelyem körül, hogy Alex dühös szemeibe nézzek. – Oké. Megkérdezem megint, utána nem fogok többet beszélni. Mit csináltok ti itt?
- Eljöttem a mosdóba, a csajod meg utánam jött – vázoltam fel neki.
- A csajom, akivel dugtál párszor? – ismételte meg korábbi szavaimat. Bizonytalanul bólintottam egyet. Tagadni már úgyis kár lett volna, de őszintén, nem akartam egy monoklival hazamenni ma este.
- Skyler, szólj a többieknek, hogy nem érzed magad jól, és tűnj el! – fordult felé kíméletlenül, majd miután duzzogva elriszálta a fenekét, visszanézett rám.
- Ez mikor történt? – kezdett bele a faggatózásba.
- Még Bess előtt ismertem meg, találkoztunk néhányszor, de mióta összejöttünk, még csak nem is beszéltem vele – mondtam neki a teljes igazságot.
- Nem tudom, hogy higgyek-e neked – méregetett barátságtalanul.
- Nézd, szeretem őt, jó? Nem csalnám meg – bizonygattam neki.
- Oké. Lássuk, mennyire szereted. Ha holnap délig nem tud erről az egészről, akkor én fogom neki elmondani. Megkapod az esélyed, hogy te magad mondd el. Rendelkezz vele úgy, ahogy akarsz – ajánlotta fel, én pedig sóhajtva bólintottam.
- Most pedig nem történt semmi. Ne rontsuk el az estéjét – kérte, én pedig teljesen egyetértettem vele, bár azt még nem tudtam, hogy fogok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Már most görcsben állt a gyomrom, hogy mi van, ha emiatt elveszítem.
Szimpatikus volt Alex hozzáállása, főleg miután többször is kisegített elkalandozó gondolataim miatt. Elvitte Bessie-t táncolni, és tudván, hogy nincs okom féltékenynek lenni rá, még örültem is neki.
- Liam – támaszkodott meg a vállamon Louis. Már a nevemet is alig érthetően mondta ki, és teljes testsúlyával nehezedett rám. – Te mit búslakodsz itt? Valaki hozzon már neki piát! Egy vodkát, mondjuk. Senki? Majd én hozok, rám számíthatsz – magyarázott fennhangon, miközben a vállamat lapogatta a tenyerével, aztán odébb támolygott, de vissza már nem jött.
- Andy, te milyen állapotban vagy? – kérdeztem meg tőle, amikor leült velem szembe.
- Baszd meg, te mikor lettél a legjózanabb tagja egy bulinak? – húzta össze a szemöldökét, miközben úgy méregetett, mintha nem is ismerne.
- Mióta rajta kell tartanom a szemem a barátnőmön, nehogy valaki rámásszon – válaszoltam viccelve, hátha nem firtatja tovább a dolgot. Nem akartam egyiküknek sem beszélni most erről, mert amennyire szétcsapták magukat, még kicsúszna a szájukon. – Különben meg… mikor lettél az az ember, aki mellett egész este nincs egy csaj sem? – vágtam vissza.
- Még válogatok. Van egy ott – mutatott a bár felé. – Az a piros flitteres ruhás, látod?
- Aha. – Nem, de mindegy.
- Arra meg a másik. Szóval melyik a jobb? – fordult hozzám tanácsért, de úgy nézett ki, mintha egyik szeme az egyik csajt, a másik pedig a másikat nézné. Nagyokat pislogott, és még ültében is megszédült, úgyhogy javasoltam, inkább maradjon a seggén.
Josh és a barátnője, akinek elfelejtettem a nevét, úgy eltűntek, hogy azt hittem, már le is léptek, de aztán kiszúrtam őket a tömegben valahol. Annyira nem volt kedvem már itt ülni, és bámulni magam elé, miközben folyamatosan aggódtam amiatt, hogy fogom elmondani Bessnek, hogy ismerem Skylert. Sokkal jobb lett volna, ha már az első alkalommal megmondom neki, nem is értem, miért hallgattam el. Nem volt mit titkolnom előle. De mindig eszembe jutott, hogy még akkor is voltam azzal a ribanccal, amikor már tudtam, hogy érzek valamit Bess iránt, és ez mindig olyan érzéssel töltött el, mintha félreléptem volna.
- Srácok, én hazamegyek – jött vissza Alex, oldalán Bessie-vel, aki azonnal le is ült mellém. Megértettem, ez a mai parti nem volt annyira jó, hogy maradni akarjon. Azért is szarul éreztem magam, mert tulajdonképpen én rontottam el az egész hangulatot.
- Szerintem megyek veled – csapott le a dologra Chloe, aki egész este csak ücsörgött. Nem igazán volt önmaga, furcsálltam is. Egyszer beszélgettek Bessie-vel valamiről, de amikor megpróbáltam csatlakozni, csak csendben maradtak. Vettem a lapot, és inkább arrébb ültem, hogy ne zavarjam őket.
- Hoztam neked egy Jack Danielst – tolta elém Bess a felest.
- Ó, miért is? – fogtam meg, ügyelve, hogy ujjaim végigsimítsanak az övéin.
- Csak úgy, mert tudom, hogy szereted – döntötte oldalra a fejét édesen.
- Az igaz. De nem iszok egyedül – jelentettem ki, és az éppen akkor felbukkanó Paulnak jeleztem, hogy hozzon már valami jót neki. Kérésemet pedig annyira komolyan vette, hogy olyan jól kinéző koktéllal tért vissza, amilyet még életemben nem láttam.
- Ízlik? – kérdezte Paul, lelkesen várva a reakcióját.
- Nagyon finom – dicsérte. – Köszi.
- Honnan szedted össze ez a gyöngyszemet? – fordult felém mosolyogva, ezzel bókolva Bessie-nek, ám még mielőtt válaszolhattam volna, folytatta. – Amúgy is… mióta kell egy ilyen bombanőnek egy gyenge 6-os pasi?
- Menj a picsába – röhögtem fel.
- Jó-jó, igazad van. Erős 4-es – heccelt tovább, de nem igazán voltam visszaszólós hangulatomban, úgyhogy csak nevettem rajta. – Egyetértesz? – pillantott a mellettem mosolygó lányra.
- Nem – rázta meg a fejét nevetve.
- Miért, szerinted 3-as? – nézett meglepetten, mire a drága hangosan felnevetett.
- 12-es – kacsintott rá Bess, aztán a szájába vette a szívószálat, és nagyot kortyolt a kevés alkoholtartalmú, színes löttyből.
- Aw – adtam egy puszit a hajába.
- Jézusom – forgatta meg a szemét Paul eljátszva, hogy hitetlenkedik. – Édesek vagytok – fűzte azért hozzá.
Louis volt a következő, aki testőrére támaszkodva elhagyta a klubbot, aztán amikor mi is kezdtük unni magunkat, megbeszéltük, hogy hazamegyünk. Andy addigra már az asztalon aludt, ezért felkeltettük, és hívtunk neki egy taxit, elköszöntünk Joshtól, a barátnőjétől, akinek még mindig nem jutott eszembe a neve és Debbytől, akik úgy döntöttek, hogy maradnak, majd Paddyvel az oldalunkon hazaindultunk. Bessie-t rábeszéltem, hogy ma is aludjon nálam, a kocsiban pedig már észrevétlenül is tördeltem a kezemet. Most kéne elmondanom neki, vagy inkább reggel? Annyira tanácstalan voltam. Hiába gondolkoztam órák óta azon, hogy tárjam elé a dolgokat, fogalmam sem volt, hogy kezdek majd bele.
- Szeretnél fürdeni? – kérdeztem tőle, miközben felkapcsoltam a lámpát, hogy lássunk is valamit, bár először mindketten csak hunyorogtunk a hirtelen jött világosságtól.
- Majd reggel, most már álmos vagyok – mondta, aztán ásított is egyet, ezzel eldöntve, hogy mindenképpen reggel fogunk beszélgetni Skylerről.
Mivel nem tettem el a cuccokat, amiket délelőtt viselt, ugyanazokat adtam neki oda. Amíg odakinn átöltözött, én is ledobáltam magamról a ruhákat, és befeküdtem az ágyba. Nem sokkal később ő is kész lett, és mellém feküdt. Felé akartam fordulni, de ő gyorsabb volt, hátulról átkarolt, így most engem helyezve a kiskanál szerepbe, pillanatokon belül pedig már aludt is.
Egész éjjel fent voltam, Bessie-t néztem, ahogy alszik, miközben olyan gondolatok gyötörtek, hogy mi van, ha ez az utolsó alkalom, amikor így látom, mert annyira megharagszik majd rám, hogy nem akar többé látni. Öt órakor már a plafont bámultam, azt kívántam, bárcsak rám szakadna, amiért ilyen idióta vagyok. Sóhajtva fordultam az alvó szépség felé, és végig simítottam az arcán. Dünnyögött egyet, én meg kimásztam az ágyból, és kivettem egy doboz cigit a fiókomból. Régen szívtam már, de most szükségem volt rá.
Lelépkedtem a lépcsőn, aztán az ebédlő mellett lévő nagy ajtóhoz léptem, hogy kijussak a levegőre. Rohadt hideg volt, és hamar megbántam, hogy nem vettem fel magamra semmit, de abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha oda is fagyok a medence mellé. Leültem egy székre, és meggyújtottam az első szálat, majd magam elé bámulva kezdtem el füstölni.
Körülbelül negyed óráig bírtam odakinn, aztán nem kockáztattam tovább a megfázás lehetőségét, és bementem. A fáradtságtól ólomsúlyúnak éreztem a végtagjaimat, ezért visszafeküdtem az ágyba, viszont megint csak nem jött álom a szememre.
Amikor Bess reggel felébresztett a matatásával, úgy éreztem, mintha tíz percet aludtam volna csak. A fejem zúgott a fáradtságtól, a gyomrom pedig görcsben volt, az idegességtől. Rosszabbul éreztem magam, mintha másnapos lettem volna.
- Bocsi, aludj csak, eszek valamit – támaszkodott az ágyra, hogy adjon egy puszit, nekem viszont csak nyöszörgésre futotta, és hagytam, hogy lemenjen a konyhába.
Behunytam a szemem, visszaaludni viszont már nem tudtam, úgyhogy miután rászántam magam, hogy igenis kikeljek az ágyból, és leüljek vele beszélgetni, még mielőtt Alex tenné meg, kirángattam egy gatyát a szekrényből. Idegesen csoszogtam le a lépcsőn, szerintem ilyen lassan még sosem tettem meg azt a pár métert.
- Mondtam, hogy aludj nyugodtan – nézett fel rám, miközben beleszórta a müzlit a tejbe.
- Nem tudtam már – ültem le a szemben lévő székre. – Ha megetted, majd beszélni szeretnék veled valamiről – mondtam neki, mielőtt még meggondoltam volna magamat.
- Mi a baj? – tette le a kanalat.
- Edd meg, ráér, majd utána – legyintettem, de szerintem abból az egyetlen mozdulatból is levette, mennyire feszült vagyok.
- Ne szórakozz Liam, most már úgy se tudnék nyugodtan enni. Mi a baj? – kérdezte újra.
Egy ideig türelmesen nézett rám, amikor viszont csak ide-oda néztem, és nem kezdtem el, ő akart megszólalni.
- Akkor el…
- Sajnálom, csak… nem tudom, hol kezdjem – dörzsöltem meg az arcomat, aztán meggyötörten néztem rá. – Én…
- Liam, mondjad már, mert kezdek nagyon ideges lenni. – Látszott rajta, hogy már minden lehetséges dolog átfutott a fején, ezért nem akartam tovább feszíteni az húrt.
- Én ismerem Skylert – hadartam el.
- Tessék? – kérdezett vissza zavartan.
- Ismerem Skylert. Nem tegnap találkoztam vele először – folytattam. – Még előtted ismertem meg egy buliban. Hazahoztam, lefeküdtünk, aztán időközönként, amikor tulajdonképpen házi őrizetben voltam, és nem engedtek el bulizni, felhívtam, hogy… Aztán rám akaszkodott, hívogatott meg többet akart. – Nem akartam tovább mesélni, ezért megálltam, de ő kérdezősködni kezdett.
- Miért nem mondtad el, amikor láttad a képen? Még mindig van valami köztetek? – érkeztek a jogosan kikövetkeztetett vádak.
- Nem! – vágtam rá azonnal. – Nem, nincs köztünk semmi, mióta együtt vagyunk. Csak nem tudtam, mi mondjak róla, és inkább nem mondtam semmit – néztem rá esdeklően. Amikor hátratolta a székét, és felállt, én is vele mozdultam. – Nem hiszel nekem, ugye? – Soha semmi nem fájt még ennyire.
- Nem tudom, Liam. Ha nem lenne mit titkolnod, elmondtad volna – tárta szét a kezeit. Láthatóan zaklatott volt, a keze is remegtek. Közelebb léptem hozzá, hogy átöleljem, és megnyugtassam, de nem engedte. – Őszintén! Mikor voltál vele utoljára?
- Volt egy szünetük, mielőtt Zayn kilépett. Akkor – húztam el a számat.
- Azt mondtad, akkor már biztos voltál benne, hogy engem akarsz – mondta keserűen.
- Igen, és nem hazudtam – bizonygattam tovább.
- És ha még egy hétig nem fekszem le veled, akkor majd felhívod Skylert? – csattant fel egy picit, de aztán megrázta a fejét. Megremegett a szája széle, aztán elfordult, és felment a lépcsőn.
- Dehogyis! Bess, kérlek! – mentem utána. – Nem kell Skyler, te kellesz. Hallod?
- Átöltözök, ne gyere be! – csukta rám az ajtót, én pedig idegesen döntöttem neki a homlokomat.
- Ne csináld ezt! – kértem újra, de semmi választ nem kaptam.
Néhány perc múlva nyílt az ajtó, és mérgesen lépett ki rajta. A pár lefolyt könnycseppet ugyan letörölte, teljesen nem tudta eltüntetni a sírás jeleit.
- Tegnap, amikor a kanapékról beszélt. Meg a csípőmozgásáról, amit annyira imádsz, –nyomta meg jól alaposan az „ny” betűt – csak ültél ott, és úgy csináltál, mintha nem tudnád, miről beszél. Teljesen hülyének néztél – vágta a fejemhez.
- Sajnálom, el kellett volna mondanom – kértem tőle bocsánatot, de azzal se mentem sokra.
- El kellett volna – ismételte meg szavaimat, aztán felém tartotta a kulcsot, amit két napja adtam neki.
- Bess – szólaltam meg kérlelően.
- Vedd el! – tartotta még közelebb, de megráztam a fejem.
- Nem. Az a tiéd. – Szavaim után összeszorította a száját, és elengedte a kulcsot, ami hangosan csörömpölve találkozott a fényes kővel, ő pedig azonnal elindult lefelé, hogy itt hagyjon.
Az ajtóban a keze után kaptam, de rántott rajta egyet, én pedig nem akartam még jobban bántani, úgyhogy hagytam, hogy kiszabadítsa, és elmenjen. Összetörve, csalódottan, magamat hibáztatva, és sírással küszködve néztem, ahogy a telefont a füléhez emelte, miközben kinyitotta a kaput, és anélkül sétált el, hogy visszanézett volna rám.

Kulcs

Sziasztok!

Megígértem, hogyha vasárnapig kapok 8 kommentet, akkor hozom a részt, úgyhogy itt is vagyok. Nagyon szépen köszönöm mindet, örülök, hogy érdekel titeket annyira a történet, hogy ezzel is időt töltsetek. Bár boldogabb lennék, ha nem kellene kérnem rá titeket, mert olyankor szemétnek érzem magamat.

Mindenesetre a mai rész és a következő is Liam szemszögéből van, remélem, örültök neki. Megint felajánlom ezt a lehetőséget, mert úgy látom, hogy bejött. Ha szerdáig összegyűlik 10 komment, akkor szerdán este is hozok egy részt, ha nem akkor a megszokott időben pénteken vagy szombaton teszem majd ki. Rajtatok áll :)

Jó olvasást!
xxx Larissa

********************************************

Chapter 30
*Liam szemszög*
Reméltem, hogy Bessie nem fogja rosszul érezni magát nálam, mert nagyon jól tudtam, hogy mennyire zavarja a kettőnk közötti anyagi különbség, ráadásul Zayn mondta, hogy amikor nála volt, nem igazán csattant ki a boldogságtól. Bámészkodva sétált az ajtó felé, amíg ki nem nyitottam azt. Apró termete és visszafogott természete miatt valóban elveszettnek nézett ki az előkertemben. És legalább annyira szexinek.
- Szia! – húztam magamhoz a karjánál fogva. Amint összeért a testünk, állatias ösztönök kerítettek hatalmukba.
Eddig megértettem, hogy nem akart elsietni semmit, de kezdtem iszonyatosan kínlódni, amiért nem kaphatom meg teljes mértékben. Tegnap este viszont rajta is éreztem, hogy akarja, elképzelni sem tudtam, miért ijedt meg. Aggódtam, hogy valamit talán nem jól csinálok, és hogy az én hibám, miattam van, de nem tudtam, hogy hozhatnám fel anélkül, hogy ne követelőzésnek hangozzon.
- Ezt neked hoztam – nyújtotta át az átlátszó, zöld tetejű dobozt szégyenlősen, én pedig alulról szemlélve néztem meg, mi az.
- Ó, nem felejtetted el – vigyorodtam el, amikor rájöttem, hogy csokis muffin van benne. – Gyere, menjünk be, mert ezt azonnal meg kell kóstolnom – tereltem be.
Figyeltem a reakcióit, mert tényleg nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát, és ha erre utaló jeleket láttam volna, akkor inkább elvittem volna valahová. A vállánál átkarolva vezettem egyenesen, amíg el nem értük az előszoba végét, és balra, az ebédlő felé kanyarodtam. Az ebédlő és a konyha egybe volt nyitva, és mivel szinte csak ezek tették ki az teljes alsó szintet, el lehetett látni a végéig. A belső udvarra néző fal jóformán csak üvegből volt, ezért hatalmas fény áradt szét. Én személy szerint imádtam, mind ezt a nyitott stílust, mind az elrendezést és a barna-fehér, illetve a kettőből kikevert színek harmóniáját. Bessie viszont jó formán lehajtott fejjel közlekedett, mintha leharapnám a fejét, ha alaposabban körbenézne.
- Nézd, van itt neked bor! – nevettem fel, amikor elhaladtunk a hosszú szekrény mellett. Azt akartam, hogy feloldódjon, és igenis merje megnézni a dolgokat, ám arra nem gondoltam, hogy a bor és Bessie közös említése eszembe juttatja majd, milyen őrülten vonzó volt, amikor a hotelszobában szó szerint letepert.
- Ennyire szereted? – nézett végig a falként szolgáló szekrényen nagyra nyílt szemekkel.
- Nem. A ház egyetlen része, ami csak azért van, mert hozzá járt – tettem le az asztalra a dobozt, és levettem a tetejét.
- Hát, lehet, hogy még hasznosak lesznek – harapta be az alsó ajkát, én pedig majdnem megkérdeztem tőle, hogy muszáj-e neki ezt csinálnia. Lassan pillantott fel rám, miközben pírba borult az arca. Tudtam, hogy ugyanarra az estére gondol, amelyikre én az előbb.
- Aha – nyögtem ki, aztán inkább a számba tömtem egy muffint. – Basszus, megtartalak – közöltem vele, bár nem voltam benne biztos, hogy érteni fogja, mert tele volt a szám, és beszéd közben azzal ügyeskedtem, hogy a lehető legkevésbé látszódjon a megrágott sütemény.
- Örülök – mosolyodott el megkönnyebbültem. Nem tudom, mit hitt. Hogy majd nem ízlik? A legjobb muffin volt, amit valaha ettem. – Na és minek tíz személyes asztal? – számolta meg a székeket, aztán visszanézett rám.
- Minden fogást másikon eszek meg. Ez az első az előételé, a második a levesé, a harmadik a főételé, a negyedik a desszerté, a többin pedig különböző borokat szoktam inni – mutogattam neki végig, de a végére már mindketten nevettünk.
- Irigyellek – jegyezte meg megjátszott ábrándozó arccal.
- Jól teszed. Nem kész? – toltam felé a sütit, de megrázta a fejét. – Ez az! Több marad nekem – bokszoltam a levegőbe, mire újra felnevetett. Imádtam hallgatni, ahogy jóízűen kacag.
- Addig megnézhetem a konyhát? – mutatott a háta mögé, én pedig lelkesen bólintottam. Mindkét kezembe vettem egy-egy muffint, aztán elindultam utána.
- Oh, wow! Tudod, ez furcsa. Utálom a nagyon tágas tereket, mert olyan picinek, elveszettnek érzem magamat, de ez tetszik. Olyan nyugodtság van itt – támaszkodott neki a pultnak, én pedig az azzal szemben lévő kanapéra ültem.
- Mindjárt körbevezetlek, csak lehet, hogy sokat ettem – feküdtem hanyatt, a kezemmel pedig a gyomromat simogattam.
- Mohó vagy – lökte el magát a fehér márványlaptól, és hozzám sétált, hogy lehajolva adjon egy puszit a számra.
Nekem pedig mintha éles késsel vágtak volna a bőrömbe, eszembe jutott, hogy legutóbb Skylert dugtam, pontosan itt, ezen a kanapén. Olyan hirtelen álltam fel, hogy majdnem hátralöktem Bessie-t. Meglepetten nézett fel rám, miután karomat köré fonva tartottam meg.
- Meg akarom mutatni a ház többi részét – próbáltam magam kivágni, hogy miért is ez a nagy hevesség.
- Ha előtte kinyírsz, akkor nehéz lesz – karolta át a nyakamat.
- Nem áll szándékomban. Na, gyere! – fogtam meg a csuklóját, és lefejtettem magamról, majd összekulcsoltam ujjainkat, és elindultam. – Itt van jobbra egy kis nappali, arra hátul az egyik ajtó az alagsorba vezet az edzőterembe, a másik pedig a mozi, de azokat szerintem hagyjuk egyelőre. Menjünk fel, a szobámban van neked valami – mosolyogtam rá sejtelmesen, neki pedig mindössze ennyi kellett ahhoz, hogy kiakadjon.
Amíg bejártuk az első emeletet, végig arról magyarázott, hogy ne vegyek neki semmit, meg ne költsek rá. Fejcsóválva hallgattam, de igazából most az egyszer elengedtem a fülem mellettem. Egyrészt nem költöttem rá, másrészt mosolyogva verném el rá az összes vagyonomat.
- Bess, vegyél levegőt is! – figyelmeztettem enyhe szarkazmussal a szememet forgatva. – Nyugodj le, nem költöttem egy fontot se – léptem az éjjeliszekrényem fiókjához, és kihúztam, hogy kivegyem belőle a fehér dobozt.
- Hát, talán csak úgy ingyen kaptál egy iPhone-t, amit most nekem akarsz adni? – méregetett gyanakodva.
- Nyisd már ki! – emeltem a plafon felé a fejemet, és igyekeztem nem elnevetni magam. Tudtam, hogy így fog reagálni, éppen ezért játszottam be ezt a kis hülyeséget. A dobozban nem telefon volt, hanem a lakásom kulcsa.
- Ó – járatta a tekintetét közben meg a kis tárgy között. – Ez…?
- Sokat vagyok távol a koncertek miatt, de amikor itthon vagyok, akkor szeretném a lehető legtöbb időt veled tölteni. Ne értsd félre, nem azt kérem, hogy költözz ide, bár az se lenne ellenemre, csak nem akarom, hogy mindig várnod kelljen, amíg kinyitom a kaput, illetve így akkor jössz, amikor kedved támad – magyaráztam meg neki.
- Nem tudom, mit mondjak – nézett rám csillogó szemekkel.
- Semmit. Csókolj meg!
Egy részről írtóra édes volt, ahogy félénken lépett közelebb, másrészről viszont iszonyatosan zavart. Úgy csinált, mintha félnie kellene tőlem, vagy nem is tudom, de képtelen volt elengednie magát a közelemben. Csak találgatni tudtam, hogy talán amiatt van, amit már egyszer régebben felhozott, hogy meg akar felelni nekem, de én már akkor is elmondtam neki, hogy úgy tökéletes, ahogy van, még csak próbálkoznia sem kell. Szerettem volna, ha megbeszéljük ezeket a dolgokat, de tényleg nem tudtam, hogy hozzam fel, úgyhogy egyelőre csak igyekeztem valahogy máshogy biztosítani arról, hogy így szeretem.
- Köszönöm a bizalmat – mosolygott rám, miután megszakította a csókunkat.
- Szeretlek – sokkoltam le újra, bár igazából nem csak őt, hanem magamat is. Amikor legutóbb kimondtam ezt a szót, szinte térden csúszva könyörögtem Sophiának, hogy ne hagyjon el. Így utólag belegondolva, jó nagy hülye voltam, szarrá aláztam saját magam, de akkor bármit megtettem volna, hogy visszakapjam. Megijedtem, hogy kimondtam, mert Sophia óta szó szoros értelemben rettegtem a visszautasítástól, nem hiszem, hogy képes lettem volna elviselni, ha válasz nélkül hagy.
- Én is – válaszolta lassan, aztán újra megcsókolt. Hát, jobb, mint a semmi, de nem voltam ennyivel megelégedve. Fájt, hogy ilyen bizonytalanul nyökögte ki, ráadásul nem is mondta ki rendesen, de igyekeztem nem mutatni.
A nap hátralévő részében lementünk a moziszobába, és filmnézés közben beszélgettünk. Sok mindent tudtunk egymásról, de főleg felszínesebb dolgokat, a mai napot viszont arra szenteltük, hogy mélyebb dolgokat is eláruljunk egymásnak. Meséltem a gyerekkoromról, hogy volt pár dolog, amit nehezebben dolgoztam fel. Igazából ezekről mind olvasott, de szerettem volna, ha tőlem is hallja, meg hát azért az újságokban a fele sem volt leírva annak, ami igazából történt. Például, hogy nem jött el senki a 16. születésnapomra. Ez sem egy az egyben így volt, voltak azért haverjaim, akik eljöttek, csak én egy nagyobb partit akartam, és az iskolában még olyanoknak is adtam meghívót, akikkel két értelmes mondatot nem váltottunk az évek során. Nyilván, azok nem jöttek el, és csalódott voltam miatta, de hát istenem. Így utólag, érettebb fejjel, örülök is neki. Akik számítottak, azok ott voltak, a többiekre meg úgy se volt igazán szükségem.
Kiderült, hogy Bessie barátságáért sem tolongtak annyira az általánosban és a gimiben, ezért is nem tartja onnan senkivel a kapcsolatot. Na, meg mióta ismeri Chloe-t és az ikreket, azóta nem is nagyon vágyik másokra. A gyerekkoráról is sokat beszélt, részletesebben elmesélte, hogy kerültek abba az anyagi helyzetbe, amibe most vannak. Valójában baromira becsültem azért, hogy mindenféle segítség nélkül tart ott, ahol. Elvégezte az egyetemet ösztöndíjjal, én biztos vagyok benne, hogy nekem kemény összegeket kellett volna kiperkálnia a szüleimnek, ha egyetemre akartam volna menni. Amikor azonban ezt vele is megosztottam, azonnal felhorkant, mondván nem kell, hogy javítsak a helyzeten, amikor elég csak megnézni, hogy mekkora különbség van aközött, hogy ő hol tart meg hol én. Pedig komolyan gondoltam, amit mondtam, és nem ilyen szándék vezérelt. Ráadásul szerintem az ő egyéniségéhez rengeteget hozzátett ez, és jó, meglehet nehéz ezeknek a jó oldalát nézni, de neki ez hatalmas előnyére vált. A legjóindulatúbb, legszerényebb nővé alakította, mindemellett talpraesett, és biztos vagyok benne, hogy a világban bárhol megállná a helyét, ha úgy adódna. Nagy kár, hogy ő mindezt észre sem veszi. Na, nem baj, legalább van egy új küldetésem, méghozzá éreztetni vele, hogy ez így van.
Marasztaltam éjszakára, bár komolyan tartottam tőle, hogy nem bírom magam majd visszafogni, de utáltam nélküle elaludni, így inkább az önmegtartóztatást választottam. Az sem segített kifejezetten, hogy fürdés után a farmerjét az egyik fekete melegítőnadrágomra cserélte, amit csak az tartott rajta, hogy a csípőjénél jó szorosan összekötötte a madzaggal, és a szárán taposva császkált le a lépcsőn, hogy a hűtőhöz menjen valami ehetőt keresni. És az, hogy egyáltalán nincs tisztában az adottságaival, csak még jobban beindított.
- Én nem vagyok éhes. Nem gond, ha addig megfürdök? – beszéltem neki háttal, mert félő volt, hogy erőszakosan a pultra vágtam volna.
- Menj csak – válaszolta, én pedig nagy léptekkel szeltem át a konyhát, hogy minél előbb a zuhany alá állhassak.
Muszáj voltam lenyugtatni magamat, és pontosan tudtam, hogy itt a hideg víz vajmi kevés lesz. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, ahogy ujjaim merev farkamra fonódtak, majd Bessie alakjával a szemeim előtt, elkezdtem magamnak kiverni. A megkönnyebbülés, ami végigfutott rajtam, csupán pár másodperces volt, utána viszont rájöttem, hogy ezzel csak rontottam a helyzeten. Hogy a büdös életbe fogok Bessre nézni anélkül, hogy az előbbi fantáziaképeimre gondolnék? Liam, te vagy a földkerekség legnagyobb idiótája, szűrtem le a következtetést, aztán csonting nyitottam a hideg vizet, és csak akkor zártam el, amikor már a vacogástól összekoccantak a fogaim.
- Sokáig tartott – jegyezte meg Bess, amikor visszaértem.
- Aha, nagyon… beleéltem magamat – nyögtem ki, fejben pedig egy jókora jobbegyenest osztottam ki magamnak.
Magam sem tudom, hogy sikerült végül elaludnom, de délelőtt telefoncsörgésre keltem. Csukott szemmel nyúltam a sajátom felé, de rá kellett jönnöm, hogy nem az enyém az, úgyhogy meglökdöstem Besst, aki mindössze annyit reagált, hogy átfordult a másik oldalára.
- Most komolyan? – sóhajtottam fel, aztán áthajoltam rajta, hogy megpróbáljak rájönni, honnan jön a hang.
- Mit csinálsz? – kérdezte csodálkozva, amikor végre méltóztatott felébredni.
- Valaki kurva kitartó, de már vagy egy perce zenél a telefonod – vázoltam fel neki a tényeket, mire hajlandó volt felállni, és a székre hajtogatott gatyájának a zsebébe nyúlt, hogy elővegye az immáron csendes készüléket.
Keresztbe hasaltam el az ágyon, amíg ő visszahívta Josh-t. Nem is nagyon figyeltem, miről beszélnek, így meglepetésként ért, amikor megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem ma este bulizni menni.
- Választhatok én szórakozóhelyet? – kérdeztem tőle könyörgő tekintettel. Végül is Andynek is megígértem, ha hazajövök, elmegyünk, így akkor azt is letudom. Bess kihangosította haverját, és egy köszönés után, újra feltettem a kérdést.
- Helló! Ja, nekem mindegy, hova megyünk – válaszolta Josh.
- Ki jön? – érdeklődött álmos hangon barátnőm is, miközben az ágyra dobta a telefont, és törökülésben mellém ült, barna haját pedig egy laza copfba kötötte.
- Chloe, Rose, Alex, Skyler és a húgod, ha van kedve – sorolta fel a személyeket, én pedig legszívesebben visszakoztam volna, de az nagyon rosszul jött volna ki, és nem akartam, hogy válaszolnom kelljen a miértre. Meg így talán lesz lehetőségem beszélni Skylerrel is, hogy mi a fenét tervez, mert abban biztos voltam, nem a véletlen műve, hogy Alex-szel van.
- Andy is jön, ha nem gond, meg lehet Tommo is, de az nem biztos – mondtam Bessre nézve, majd miután mindketten rábólintottak, megbeszéltünk egy 11 órás találkozót a Charlie Berkeley Street előtt, ami a régi kedvenc szórakozóhelyem helyett üzemelt. Kíváncsi voltam, hogy Paul mit hozott most össze, és amúgy is rágta a fülem, hogy nézzek be, ha tudok.
Bess ebédig maradt, utána viszont azt mondta jobb, ha hazamegy, pihen egy kicsit, és készül az estére, úgyhogy hazafuvaroztam, majd beugrottam Andyhez, hogy közöljem vele, ma este mehetünk bulizni. Én nem vártam annyira felhőtlenül Skyler jelenléte miatt, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni, és amikor hazaértem, Harryt kezdtem csörgetni. Még mindig nem lett jobb a kapcsolatunk, pedig azt hittem, ha Zayn visszajön, akkor könnyebben megbocsájt majd, hiszen maradandó kárt nem okoztam a bandának, mégsem így történt. Ráadásul nem csak tőlem próbált elszigetelődni, hanem a többiektől is. Szerintem az lehet a háttérben, hogy bennem is és Zaynben is csalódott, és nem akar közelebb kerülni egyikünkhöz sem, nehogy megint valakitől kapjon egy pofont. Vagy csak Chloe miatt volt ennyi magába zárkózva, nem tudom. De nem adtam fel, mert nem akartam, hogy rossz legyen a viszonyunk, és segíteni is akartam neki.
Kelletlenül köszönt a telefonba, de összeszorítottam a fogaimat, és figyelmen kívül hagytam. Megkérdeztem, hogy van, ám egy „megvagyok”-nál többet nem tudtam kipréselni belőle, úgyhogy kezdett felidegesíteni.
- Los Angelesbe vagy? – érdeklődtem meg.
- Igen.
- Kár. Ma este elmegyünk bulizni, és Chloe is jön, gondoltam, csatlakozhatnál – mondtam el neki, amiért valójában hívtam.
- Amúgy sincs partihangulatom – mondta közömbös hangleejtéssel, pedig nagyon jól tudtam, hogy ezzel felkeltettem a figyelmét. – Mennem kell, majd beszélünk – rázott le újra, és szinte azonnal ki is nyomta. Feladom. Komolyan feladom.
Rögtön indítottam is a következő hívást, ezúttal Louis-nak, hátha őt jobb kedvében találom.
- Heeey Payno! Mi a helyzet? – szólt bele lelkesen, bár ez már inkább kiabálás volt.
- De jó kedved van. Beugrunk ma megnézni Paul új klubját, gyere te is – invitáltam meg, és miután nem kellett sokat győzködni, hamar le is tettük.
A délután maradék részét alvással töltöttem, de 8-kor lezuhanyoztam, kisebbre nyírtam az arcszőrömet, felhúztam egy fekete farmert, beletűrtem a fehér pólómat, és magamra kaptam a kedvenc, fekete bőrdzsekimet is. Belőttem a hajamat, melynek technikáját az évek során már alaposan elsajátítottam Loutól, magamra fújtam az egyik parfümömből is, és pont akkor készültem el, amikor Paddy rám csörgött, hogy megérkezett. Beriasztottam, és bezártam magam után mindent, majd beültem a testőröm mellé. Felajánlottam Bessnek, hogy elmegyünk érte és a húgáért, így első utunk oda vezetett.