Új esély

Sziasztok!

Egy hatalmas nagy köszönömmel szeretném kezdeni ezt a részt! A héten meglepve vettem észre, hogy 130 feliratkozóm van, aztán most néztem, hogy már kettővel azt is elhagytuk. Ráadásul a látogatottságszámláló gyorsabban pörög, mint a taxióra, és ettől annyira boldog vagyok. Plusz még egy halom hozzászólást is írtatok nekem, amiket annyira jó volt olvasni. Az utóbbi időben igazán szorgalmasak vagyok, és nem győzök érte eleget hálálkodni. Válaszoltam mindenre, visszamenőleg is! Ne hagyjátok abbaaa! <3

xxx Larissa

*******************************************

Chapter 32

Könnyáztatott arccal ültem be Josh mellé, akire rengeteget kellett várnom, hiszen messze lakott innen, ráadásul én ébresztettem fel. Szegény azt se tudta, hol van, de kértem, hogy siessen, ahogy tud. Nem akartam Liamnél maradni, viszont a tegnap esti miniruhám, nem tartott valami melegen, pedig elég hideg volt.

- Mi történt? – kérdezte meg, és bár több mint egy órám volt kisírni magamat, újra eleredtek a könnyeim.

- Csak vigyél haza, kérlek – döntöttem a fejem az ablaknak, és igyekeztem újra elapasztani a könnyeimet.

Josh csendben tette, amit kértem. Megfordult a kocsival, és hamarosan ki is értünk a hosszú, erdővel szegélyezett útról, ami Liam házához vezetett. Nem zaklatott, hogy mondjam el, és én is úgy éreztem, jobb nekem, ha most nem kell megszólalnom.

- Zavar, ha kapcsolok zenét? – érdeklődött, mire én megráztam a fejemet.

Nem bírtam kizárni a gondolataimból azokat, amiket Liam mondott. Hinni akartam neki, minden porcikámmal, de képtelen voltam. A józan eszem azt sugallta, ha nem kellene semmit eltitkolnia, akkor már az első pillanatban elmondta volna, hogy ismeri Skylert. Ez viszont belülről emésztett fel. Beigazolódott minden félelmem, hogy én sosem leszek neki elég. Én annyira hittem benne, hogy Liam megváltozott, és valójában nem az a szoknyapecér srác, amilyennek a média írja már egy jó ideje, de tévedtem. És őszintén, nem tudtam eldönteni, hogy magamra haragudtam jobban, amiért naivan elhittem mindent, vagy rá, amiért kihasználta, hogy a jót látom benne.

- Skyler a volt barátnője… vagy még mindig. Nem tudom – mondtam ki végül magam elé bámulva.

- Skyler? Alex Skylere? – kérdezett vissza.

- Aha – néztem rá egy pillanatra, így pont láttam, ahogy az első megdöbbenés végigfut rajta.

- Alex tudja? – érkezett a következő kérdése.

- Nem tudom, de most nincs erőm elmondani neki – temettem a tenyerembe az arcomat.

- Jó, mindegy, most ne foglalkozz a tesómmal. Liam még együtt van Skylerrel? – próbálta összerakosgatni a kirakóst, de még túl kevés információ volt a zsebében.

- Azt mondta, hogy mióta mi együtt vagyunk, nem történt közöttük semmi, de nem tudom. Úgy érzem, megcsalt. Amúgy is várható volt – jegyeztem meg keserűen.

- Bessie, ha Liam megcsalt, akkor egy idióta, és rohadtul nem érdemel semmi mást, csak egy nagy maflást. Nem te tehetsz róla – tette a kezét a hátamra, és nyugtatóan simogatott.

- Nem tudom. Nem feküdtem le vele – osztottam meg vele az infót.

- Ez nem indok arra, hogy félrelépjen – felelte, de hallottam a pár másodperces hezitálást, mielőtt elkezdte. Tudtam, hogy csak azért mondta, hogy megvigasztaljon.

Nem beszéltünk róla többet, én megint hallgatásba burkolóztam, ő pedig nem akarta, hogy rosszabbul érezzem magam, ezért inkább az útra koncentrált.

- Köszönöm szépen – öleltem át, amikor megérkeztünk.

- Bármikor – ölelt vissza ő is, és egy kis időre ott is tartott. – Szeretlek!

- Én is téged – mosolyodtam el halványan, de sajnos nem tartott sokáig.

Még megígértem neki, hogy később felhívom, hogy vagyok, aztán kiszálltam, és megpróbáltam feltűnésmentesen eljutni a szobámig. Nem sikerült. Húgom mosolyogva lépett ki a szobájából, de hamar eltűnt az arcáról az öröm. El tudtam képzelni, hogy nézhettem ki.

Biztos voltam benne, hogy Josh-sal ellentétben Debby nem fogja hagyni, hogy ne meséljem el részletesen, ezért miután hassal az ágyamra vetettem magamat, elhadartam, mi történt, majd újra felzokogtam. Kezdett iszonyatosan elegem lenni abból, hogy nem bírok gátat szabni a sírásnak, de úgy éreztem, ha nem adom ki magamból valahogy, akkor előbb-utóbb belülről mar majd szét.

- Te hülye vagy – vonta le a következtetést, mire felháborodottan néztem rá. – Azt mondta, hogy nem csalt meg. Miért nem hiszel neki?

- Nem tudom. De mint mondtam, már tetszettem neki, amikor utoljára lefeküdt vele. Én nem akarok attól félni minden nap, hogy amikor turnén van, akkor kivel csal meg, csak mert én éppen nem vagyok ott – válaszoltam neki dühösen.

- Istenem, Bessie! Fogadd el, hogy nem te vagy az első nő az életében. Voltak előtted kapcsolatai, de ez nem megcsalás – oktatott ki.

- Nem hiszem azt, hogy én vagyok az első, és nem is zavar, hogy nem vagyok – kértem ki magamnak egyre mérgesebben. – Amúgy meg, te nem is ismered, mi alapján mondod meg nekem, hogy mikor hazudik és mikor nem?

- Lehet, hogy nem ismerem, de szerintem rajtad kívül mindenkinek feltűnt, hogy milyen utálattal néz Skylerre. A nyakamat rá, hogy egy percet se akar azzal a csajjal egy légtérben tölteni. De azt hiszel, amit akarsz – vonta meg a vállát, aztán duzzogva magamra hagyott.

Iszonyat mérges voltam rá, de gondolkozni kezdtem azon, amiket mondott. Én is láttam, hogy Liam távolságtartó pillantásokat vet Skylerre, de számomra ez is csak az én igazamat bizonyította. Távolságot tartott tőle, sőt ha visszagondolok, kifejezetten kerülte, és feszült lett, amikor mégis egy társaságba keveredtünk vele. Mindent megtett a lebukás elkerülése érdekében.

Liam egész nap üzeneteket küldött, kezdett az agyamra menni vele. Már csak azért is, mert baromi nehéz volt, figyelmen kívül hagyni, és nem válaszolni neki. Ráadásul elérte, hogy meg akarjam hallgatni, szerettem volna, ha bebizonyítja, csak félreértettem az egészet. Ám túl gyáva voltam, féltem, hogy csak vakon hinnék neki, mint eddig, és közben meg úgy vághatna át, ahogy csak szeretne. Így inkább nem reagáltam semmit.

Josh folyamatosan írogatott nekem, sőt még Chloe is megüzente, hogy munka után elmegy Liamhez, és jól tökön rúgja. Nagyon aranyosak voltak, hogy tartották bennem a lelket, és annak ellenére, hogy nehéz dologra vállalkoztak, sikerrel jártak. Épp elhatároztam, hogy írok Alexnek, hogy majd beszélnünk kéne, amikor csengettek, pár pillanat múlva pedig ő lépett be a szobámba.

- Szia! Hát te? Épp írni akartam, hogy találkozzunk – néztem rá meglepetten.

- Jöttem segíteni. Van egy sztorim számodra, szerintem jobban leszel utána. De, – emelte fel az ujját, hogy hatásosabb legyen - először elmész zuhanyozni és rendbe rakod magad, mert rád se bírok nézni – fintorgott rám, mire összeszűkítettem a szemeimet.

- Felteszem, tudod, miért nézek így ki, úgyhogy ajánlom, hogy valami értelmes történeted legyen nekem, különben szétrúgom a formás seggedet, hogy a semmiért szedtem össze magam – fenyegettem meg, aztán elvonultam a fürdőbe. Nagyon jól tudtam, hogy nála nem lehet alkudozni, az életbe nem mondta volna el, mit tud, ha nem teljesítem a rám eső részt.

Annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt megmozdulni, nagyon jól esett, és jót is tett, hogy felfrissültem. Imádtam Alexet, amiért rávett, bár ezt neki nem vallottam volna be. A szobámba visszaérve, meleg leves várt, és szinte parancsolta, hogy egyem meg. Amikor látta, hogy elkezdem kanalazni, belekezdett mondandójába.

- Tegnap este Skyler korábban lépett le. Azt mondtuk, hogy fáj a feje, tudod. – Bólintottam. – Hát, nem volt semmi baja, csak rajta kaptam őt meg Liamet. – Nem tudta tovább folytatni, mert a kanál megállt a kezembe félúton, és magas hangon kérdeztem vissza. – Várd már meg míg végig mondom, könyörgöm! – nézett a plafonra. A szívem dupla olyan gyorsan vert, mint kellett volna, annyira ideges lettem, hogy még ő is hazudott nekem. – A mosdók előtt beszélgettek, akkor értem oda, amikor Liam azt mondta Skylernek, hogy régebben lefeküdtek párszor, de ő már nem akar semmit, úgyhogy hagyja békén, vagy valami hasonlót, de ez volt a lényege. Visszakérdeztem, és nem tagadta le, mondta, hogy még régebbről ismeri, de mióta veled van, nem találkoztak. Nem hittem neki – fintorgott. – Bár egyértelműen mérges volt Skylerre, agresszív volt a beszédstílusa is, amikor hozzászólt. De bizonygatni kezdte, hogy szeret téged, én pedig adtam neki egy ultimátumot – mesélte el gyorsan, mielőtt még megállt volna a szívem. – És úgy látszik nem várta meg, amíg tőlem hallod. Bessie a te döntésed, hogy mit hiszel, és mit nem, te ismered jobban, de ha az én véleményemet kérdezed, Liam nem hazudik, és biztos, hogy szeret téged – dőlt hátra elégedetten, én viszont csak a levesemre meredve emésztgettem az infókat.

- Muszáj volt neked is hazudnod? Ilyen idióta vagyok, hogy velem csak így el lehet bármit hitetni? – vetettem rá végül egy mérges pillantást.

- Ne haragudj, nem hazudni akartam, csak egyikünk sem akarta elrontani az estédet. Otthon nyugodtabban meg tudtátok beszélni, és nem, nem vagy idióta, senki nem néz annak – válaszolta meg mindkét kérdésemet, mire felhorkantam. – Most haragszol rám is? – tárta a szét a kezét hitetlenkedve.

- Azonnal el kellett volna mondanod – jegyeztem meg.

- Tényleg? Szerinted nem esett volna rosszabbul, ha még csak nem is Liamtől tudod meg? – Valójában nem is várt választ, mindketten tudtuk, hogy neki van igaza. – Na, ugye – könyvelte el sikerét, amikor nem válaszoltam semmit. A telefonom meg pont ekkor kezdett el csörögni. Újra.

Egy ideig néztem a nevet a képernyőn, aztán úgy döntöttem, felveszem. Liam azonnal dumálni kezdett mindenféléről. Hadart, és a felét nem is fogtam fel, de leállítani nem tudtam, mert nem hagyott időt rá.

- Remélem, tudod, hogy ebből egy szót sem értettem – közöltem vele, amikor úgy tűnt végzett. – Nem, ne kezd újra! – szóltam rá kissé barátságtalanul. Hiába, haragudtam rá, össze voltam zavarodva, és nem tudtam, mit higgyek. – Jó, beszéljük meg, de ne telefonon és ne most – helyeseltem, amikor ő is ezt kérte.

Megbeszéltük, hogy holnap reggel átjön, és meghallgatom, hátha tud valamit mondani, amivel megváltoztatja a véleményemet, aztán elbúcsúztunk. Szívtelennek éreztem magam, mert szeretlek-kel köszönt el, én viszont csak kinyomtam, de nem tehettem róla. Nem fogok valami olyat állítani, amit jelen pillanatban nem érzek. Még akkor sem, ha ez már a másik alkalom volt, hogy nem válaszoltam neki rendesen rá.

Alex kérdőn nézett rám, úgyhogy beavattam, aztán megköszöntem neki, hogy átjött és helyrerakott, majd megkértem, hogy menjen el, mert elég kimerült voltam, és szerettem volna aludni. Közben anyuék is hazaértek, de szerencsére addigra már Alex miatt nem néztem ki olyan ramatyul, és eléggé összeszedtem magam ahhoz, hogy ne látszódjon rajtam semmi. Nem akartam nekik elmondani, mert tudtam, hogy apunak pont ilyen fenntartásai voltak a kapcsolatunkkal szemben, és rossz volt, hogy igaza lett. Talán jobban tettem volna, ha hallgatok rá, és megkímélem magam egy ekkora csalódástól. De persze nekem mennem kellett a saját fejem után.

Reggel a konyhaablakból néztem, hogy mikor bukkan fel Liam. Furcsa volt, mert látni akartam, de nem is akartam hallani róla. Többször is átrágtam magam azon, amit Alex mondott, és mivel adtam a szavára, kezdtem afelé billenni, hogy talán túlreagáltam, és bíznom kellett volna Liamben, hiszen erre kellene épülnie egy kapcsolatnak, én mégis megkérdőjeleztem. De talán abból a szempontból érthető volt, hogy elég félreérhetővé vált a helyzet, miután látszólag ő nem tervezte, hogy megosztja velem ezt az egyáltalán nem lényegtelen információt.

Mivel hétfő volt, egyedül voltam itthon, és ezért most hálás voltam, mert különben a kocsijában ülve kellett volna beszélgetünk, így viszont be tudtam hívni. Sután néztünk egymásra, mert én azt vártam, hogy ő mondjon valamit, ő meg valószínű azt, hogy én, de aztán sóhajtott egyet, és elismételte ugyanazt, amit még tegnap ébredés után.

- Tudom, hogy most sem mondtam többet, mint tegnap, de ez azért van, mert nincs más, amit el kellene mondanom. Megértem, hogy kételkedsz ebben, amiért nem szóltam, hogy ismerem, de szeretném, ha bíznál bennem. Szeretlek, és ezt most mondom harmadjára, úgy, hogy az előző két alkalommal nem kaptam rá reakciót – tette hozzá kissé keserűen, úgyhogy félbe is szakítottam.

- Nem akarom, hogy úgy érezd, nem szeretlek, mert nem így van, de én most teljesen összezavarodtam. Elhiszem, amit mondasz, de a bizalmam egy kicsit megrendült, és folyamatosan az jár a fejemben, hogyha valami nem tetszik majd neked, akkor másnál fogod-e keresni a vigaszt, és ez kiakaszt – gyűrögettem a pólóm alját.

- Had hozzam helyre – lépett egy kicsit közelebb, én pedig megemeltem a fejem, hogy felnézzek rá. Kár volt. A csokibarna szemek azonnal arra késztettek, hogy bólintsak egyet. – Kitaláltam valamit, és mivel éjszaka mindent elintéztem, nem mozdulok innen, amíg igent nem mondasz – mosolygott rám halványan, tesztelgetve, hogy mennyire engedem közel.

- Hallgatlak – mondtam neki kíváncsian, kicsit tartva attól, milyen ötlettel áll elő.

- Szeretném helyrehozni az összes hibámat, és bár tudom, hogy vissza nem csinálhatok semmit, meg akarom mutatni, hogy milyen lett volna, ha nem azzal a Liammel találkozol, aki akkor voltam – nézett rám komolyan, nekem viszont egyre magasabbra szaladt a szemöldököm. – A kétes rész itt jön. Délben indul a repülőnk Ausztráliába – húzta el a száját, és kissé hunyorogva nézett rám, mintha félne attól, amit kapni fog.

- Mi? – kérdeztem vissza hitetlenkedve, és a válla fölött a fali órára pillantottam, ami fél 10-et mutatott.

- Tudom. De kérlek, gyere velem, hagyd, hogy bizonyítsak, és ígérem, nem bánod meg – fogta könyörgőre, én pedig nagyot sóhajtva néztem fel rá.

- Fél órám van elkészülni? – kérdeztem aprót rázva a fejemen, mert még én sem hittem el, hogy belementem.

- Igen, de ne pakolj semmit, nekem sincs cuccom. Majd ott vásárlással kezdünk, csak szólj a szüleidnek, fogd az útleveled, telefonod, meg ami fontos, és menjünk – válaszolta szélesen mosolyogva, izgatottan.

- Őrült vagy, ugye tudod? – rázogattam a fejem továbbra is hitetlenkedve.

- Mert megőrjítesz – nyúlt felém, aztán egy pillanattal később már szorosan ölelt magához.