Vizsgaidősuck

Életem legelvetemültebb ötlete volt, hogy továbbtanuljak. Minden vizsga előtt szidtam magam ezért a döntésemért, mert borzalmas volt egész nap csak tanulni. Azonban én biztosra akartam menni. Ha nem jön össze a modellkarrierem, kell lennie valami B tervnek, és ez a fotózás. A suliban viszont keményen elvárják, hogy minden, ami valaha elhangzott a terem falain belül, tudjuk. A sok munka mellett nekem nem volt időm tanulni, így a vizsga előtti két napban kezdtem el éjt nappallá téve bújni a művészettörténet tankönyvemet. Kismillió kép volt benne, és a nap felénél már mind egyformának tűnt. Csak ültem az ágyamon, a hátamat a falnak döntöttem, ölemben ott volt a füzetem, de már semmi nem volt hajlandó a fejembe mászni. Ötössel szerettem volna végezni, de tudván, hogy a vizsga előtti napon délután hatkor még Michelangelót sem ismerem fel, elkezdtem attól félni, hogy egyáltalán átmegyek-e. A laptopomat hívtam segítségül, hátha majd az internetről összegyűjtött anyagot könnyebben felfogom, de nem így történt. A kétségbeesés keveredett a fáradtsággal, egy pillanatra a tenyerembe is hajtottam az arcom, miközben ismételgettem, hogy ne most adjam fel, illetve nyugtattam magam, hogy már nem kell sokáig kibírni, úgyhogy végül erőt vettem magamon, és újra a könyv fölé görnyedtem.

A Skype ütemes csörgése azonban megzavarta az újonnan érkezett elszántságot, főleg, amikor megláttam, hogy Liam hív. Már valahol Európát járták, úgyhogy újra vissza kellett térnünk a jól megszokott videó-telefonáláshoz. Amikor elfogadtam a hívást Harry vigyorgó arcát láttam meg.

- Hello, kislány – köszöntött lelkesen, amit legalább ugyanekkora örömmel viszonoztam.

- Megmentetted az életem – tudattam vele az információt, és utána azt is elmeséltem neki, hogy pontosan miért voltam halál közeli állapotban. – Liam hol van? – érdeklődtem a barátom felől. Hiába voltam jóban a többi sráccal is, nekem ő kellett.

- Jön már a herceg nem sokára, csak előbb kigyúrja magát, hogy jól nézzen ki – viccelődött kicsit, aztán visszatért a tanulás témára. – A művtöri specialistája ül veled szemben. Majd én segítek megtanulni – húzta ki magát büszkén.

- Biztos vagy te ebben? – nevettem ki. Tudtam, hogy ért pár dologhoz, de abban is biztos voltam, hogy nem a festményekhez van jó szeme. Kikerestem egy képet a könyvben, majd felmutattam neki. – Ki festette?

- Picasso – vágta rá tudálékosan. Hangosan felnevettem, hiszen köze sem volt hozzá. – Na, ez csak tévedés volt. Kérdezz másikat! – követelte az újabb képet, amit vigyorogva ugyan, de meg is adtam neki. – Michelangelo! – Gondolom az összes ismerete erre a két személyre épült, mert ezután bármit mutattam is, őket ismételgette. Nagyon nevettem, viszont miközben őt javítgattam, tényleg megtanultam a tananyagot. Reméltem, hogy azokat fogja kérdezni a tanár, amiket átbeszéltünk, mert a többiről tényleg fogalmam sem volt. – Előkerült a herceg – kiabálta nekem Liam felé nézve, amikor belépett az ajtón, majd rögtön lerántotta maga mellé.

Mosolyogva integetett, nekem pedig az eddig is széles mosolyom, immáron körbefutott a fejemen. Harry nem felejtett el megjegyzést tenni cselekvésemre.

- Na, szevasz, Tökfej, szeretnék egy kis időt a hercegemmel tölteni – utaltam arra, hogy örülnék, ha most egy kicsit lenyugodna. Természetesen nem teljesítette a kérésemet, és még egy darabig boldogított minket a hülyeségeivel. Végül is nem bántam, hiszen imádtam az idióta fejét.

- Mesélj! Mi a helyzet? – kérdezte Liam érdeklődően, amikor ketten maradtunk. Az ölébe tette a laptopját, és úgy állította, hogy lássam az arcát. Fintorogva magyaráztam neki, hogy meg fogok bukni másnap, mire ő is felajánlotta, hogy segít megtanulni, de inkább úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom tovább az anyaggal. Vele akartam beszélni, úgy éreztem, sokkal hasznosabb.

- Hiányzol, babe – húzta el a száját, és én is abbahagytam a mosolygást. – Mikor lesz az utolsó vizsgád?

- Ha a holnapi sikerül, akkor végeztem. – Furcsa volt belegondolni, hogy letudtam őket. Vizsgaidőszakban annyit tanultam, hogy néha még a napokat sem tudtam követni. Csak bújtam a könyveket, úgyhogy jó volt azt érezni, hogy holnap véget ér ez a szakasz.

- Utána nem tudod szabaddá tenni magad egy kicsit? Pár hétre eljöhetnél hozzám – vetette fel, aztán mielőtt válaszolhattam volna magyarázkodni kezdett. – Tudom, hogy nagy kérés, hogy hagyj ott mindent, de én tényleg nem tudok innen szabadulni. Ha tudnék, már nem itt ülnék – bizonygatta, de nem volt rá szükség, mert magamtól is nagyon jól tudtam.

- Elég – csitítottam el, hogy végre én is szóhoz jussak. – Meg tudom oldani, odautazok – mosolyogtam újra, mire ő is követte példámat. Liam nem volt a szavak embere, néha azt is nehezére esett kimondani, hogy szeret vagy, hogy hiányzok neki, de tulajdonképpen nem is volt rá szükség, mert a tetteivel bizonyította szerelmét. Beszédes szemei miatt egyetlen pillantásából is láttam, hogy érez irántam. Most pedig örült, mérhetetlenül örült, ennek ellenére csak egy jót bökött ki.

- Nem tartalak fel? Mert ha tanulni szeretnél, megértem – kérdezte meg újból, hogy nem-e zavar.

- Liam Payne, maga le akar rázni? – húztam össze a szemöldököm. Nevetve mentegetőzött, hogy nem áll szándékában, és ezt én is pontosan tudtam. Csak vicceltem.

- Szia – hajolt be a képbe Niall. Olyan közel volt a kamerához, csak a fél arcát láttam, aztán szerencsére leült Liam mellé, így mindkettőjük belefért a képbe. Viszonoztam köszönését, majd a hogy létéről kérdeztem, aminek hatására ő elmesélte, hogy fáradt, aztán ráhajtotta a barátom vállára a fejét, és úgy tett, mint aki alszik. Liam viccesen, élvezkedő fejjel megsimogatta a haját, amin jót nevettem. Aranyosak voltak.

- Hé Niall, megcsalsz Liammel? – hallottam meg a háttérből Zayn felháborodott hangját. Komolyan mondom, velük még a hétköznapi beszélés is izgalmas.

Amíg beszélgettünk, időm sem volt azon rágódni, hogy mi lesz másnap a vizsgámon, utána pedig már aludtam is, hogy kipihenten csinálhassam végig a kivégzésem.

Eszeveszett nagy szerencsém volt, hogy a tanárunk nem figyelt oda annyira, így megbeszéltem a mellettem ülő lánnyal, aki úgy nézett ki, hogy mindent tud. Nem akartam kihasználni, ezért megígértem neki, hogy legközelebb hozok majd egy csokit. Nagyon tiltakozott ellene, legalább ezerszer elmondta, hogy szívesen segített, nem azért, mert cserébe várt valamit. El is hittem neki, de ettől függetlenül nem tágítottam. Régen is így tettem mindenkivel, akihez segítségért fordultam, most is így akarok tenni. Nem szeretnék megváltozni a hirtelen jött hírnév miatt, ezért görcsösen ragaszkodtam az addigi szokásaimhoz. Az ismerőseim megszaporodtak, általános iskolás osztálytársaim kezdtek el érdeklődni irántam hirtelen, unokatesók, akikkel már évek óta nem is beszéltem. Egyszeriben mindenkit érdekelni kezdtem. Én pedig ennek egyáltalán nem örültem. Talán más élvezte volna, hogy középpontba került, talán egy pár évvel ezelőtt még engem is ezt csábított, de most, hogy belecsöppentem, rájöttem, mennyire nem jó érzés, amikor tudod, hogy csak azért barátkoznak veled, mert rajtad akarnak felkapaszkodni. Ami pedig a legrosszabb, hogy nagyon nehéz eldönteni, ki az, akire tényleg számíthatok, és ki az, akire nem. Szívesen beszélgettem a volt osztálytársaimmal vagy a családtagokkal, hiszen engem is érdekelt, mi a helyzet velük, de némelyikük szándéka annyira egyértelmű volt, hogy elkapott a hányinger. Egyszóval nehéz volt, és az egyetlen ember, aki ebben teljes mértékben megértett, mert a saját bőrén tapasztalta, kilométerekre volt tőlem, így megbeszélni se tudtam senkivel. Jó, nem mondom, hogy Amanda, Andy vagy anyáék nem hallgattak meg, de mélyen belül tudtam, hogy nem rájuk van szükségem. Bármennyire is szerettem őket, Liamet nem tudták pótolni.

Talán nem gondoltam át rendesen, amikor eldöntöttem, hogy Victoria’s Secret modell akarok lenni. Talán túlbecsültem magam, azt hittem, elbírok majd vele, de eddig egészen úgy festett, hogy szétcsúszok és el fogok bukni. Az egyetlen mázlim, hogy ez nem a karrieremben látszott meg, hanem a suliban. Éreztem, hogy abba kéne hagynom a tanulást, hiszen az A terv bejött, és hogyha ennek valamikor vége is szakad, akkor sem lesz már semmilyen nehézségem hátralévő életemben, de nem akartam erre alapozni. Ez annyira nem én voltam. Így hát továbbra is kimerülésig csináltam. Az egyetlen dolog, ami vígasztalt, hogy a suli nekem a művtöri vizsgám napján befejeződött. Most lesz két hónapom, amikor csak a munkámra és magamra koncentrálhatok, reményeim szerint ez idő alatt, rájövök, hogy érdemes-e továbbtanulnom, illetve nagyobb kérdés, hogy bírnám-e hosszútávon. Mert eddig tényleg úgy néz ki, hogy túlvállaltam magam. Azt pedig végképp nem szeretném, hogy a párkapcsolatom bánja, már így is éppen elég sok helyen sérült a kisebb szóváltások alatt. 

Koncert

Sziasztok!

Guys, annyira nagyon imádlak titeket. De tényleg. Nem tudom, hogy, miért, mikor és kicsoda, de az elmúlt egy hétben több mint 500 oldalmegjelenítést csináltatok. Igazából elgondolkoztam azon, hogy rossz ez a számláló, de bízom benne, hogy tényleg sokan, sokszor jártok fel ide.

Amit még a rész előtt mindenképpen szeretnék elmondani, hogy már túl vagyunk a történet felén, és hálás vagyok mindenkinek, aki velem volt eddig. Hagyjatok pár pipát vagy kommentet bébik, mert nagyon sok erőt és ihletet merítek belőletek.

Másrészt, ma kijött a You and I videóklipje, nekem nagyon tetszik, bár szerintem vannak benne hibák. Ti mit gondoltok?

Jó olvasást:)

xxx Larissa

Másnap délelőtt, miután hazaértünk, felvettem a vizsgáimat, hiszen ha nem jelentkezek, nem mehetek, ha pedig nem vizsgázok, nincs meg a félévem. Nehéz volt úgy neki kezdeni a tanulásnak, hogy Liam itthon volt. Sokkal szívesebben töltöttem volna vele az időmet, hiszen pár nap múlva megint úton lesz és nem lesz lehetőségünk találkozni. Viszont mégis muszáj volt a tankönyveim fölé görnyedni, mert nem akartam pótvizsgázni. A problémát úgy oldottuk meg, hogy amíg én tanultam, ő egy másik szobában volt, ezáltal legalább olyan érzés volt, mintha vele lennék. Ha pedig nyavalyogtam, rám szólt, hogy hagyjam abba. Rosszabb volt, mint egy rabszolga hajcsár, de legalább hatékonyan tanultam. Sokszor el is meséltem neki, hogy milyen hülyeségeket kell bemagolnom, és eközben is memorizáltam. Csodálkoztam, hogy ilyen türelmes, és akkor is végig hallgat, amikor hozzá se tud szólni az adott témához.

- Mert ha fotózol, és átlósan helyezed el az alakokat, akkor egyértelmű lesz, hogy valamilyen különbség van a szereplők között – fejeztem be hangosan a gondolatot, miközben elhagytam a szobámat, és a nappaliba mentem, hogy elmondjam Liamnek, mára végeztem. Csakhogy nem volt sehol. A tévében valami hoki meccset közvetítettek, szóval valahol a közelben kellett lennie, de a ház legtöbb részét azonnal kizárhattam, hiszen a nappali, az étkező és a konyha egybe volt nyitva. Először azt hittem, hogy mosdóba ment, de aztán amikor az ablak felé pillantottam, megláttam egy könyököt, amit a fekete pulóver alapján a barátoménak azonosítottam be.

- Mit csinálsz? – nyitottam ki érdeklődve az ajtót, aztán meglepetten tettem fel egy újabb kérdést. – Dohányzol?

- Nem – válaszolta flegmán. Kérdőn néztem rám, várva, hogy adjon valami magyarázatot a kezében füstölgő cigarettára. – Ne nézz már így! Csak néha szívok el egy szállal – forgatta meg a szemét, a hangja pedig tele volt feszültséggel.

- Minek? – Nem értettem, hogy ez miért jó neki.

- Nem mindegy? Unatkoztam.

- Nem, nem mindegy, és nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a hangnemet – figyelmeztettem, hogy nem igazán bejövős, amit csinál.

- Ne akard te is megmondani, hogy mit csináljak, és mit ne! – szívott bele a cigibe, aztán elégedetten fújta ki a füstöt. Mérges lettem, amiért nem hajlandó velem normálisan beszélni.

- Akkor most megkérlek, hogy menj el, és nálam ne dohányozz – feszítettem össze az állkapcsom, mert igazán nehezemre esett így beszélni vele. Ellentétben vele, akinek úgy tűnt fel sem tűnik, hogy mennyire megbántott a szavaival.

Szó nélkül fordult el tőlem, és kisétált a kapun. Dühösen és sértődötten csuktam be magam után az ajtót, hogy a füstnek még csak a szagát se érezzem. Nem az volt a bajom, hogy cigizett, hanem az, hogy nem szólt róla, és mindezt úgy akarta a hátam mögött csinálni, hogy a kertembe dobálja a csikkeket.

Teljesen felhúztam magam. Miért nem tudja nekem beismerni, hogy dohányzik? Nem bízik meg bennem? Nem tudja, hogy akkor is szeretném, ha embert ölne? Vagy egyszerűen csak nem szeret annyira, hogy mindent az orromra kössön. Igazából én is hülye voltam. Hogy nem vettem észre? Irtózom a füsttől, már messziről megérzem, de még csak nem is sejtettem.

Fel akartam hívni valakit, hogy most mit csináljak, de inkább megpróbáltam egyedül megoldani. Az volt a tervem, hogy lenyugszom, és utána felhívom Liamet, hátha ő is képes lesz értelmes, emberi kommunikációra. A baj csak az volt, hogy az a fajta ember voltam, aki folyamatosan hergelte magát a gondolataival, így elég sokáig tartott, amíg úgy éreztem, nem fogom leordítani a fejét. Épp a kezembe vettem a telefonom, hogy elrendezzem a dolgokat, amikor kopogtak az ajtón. Sóhajtva álltam fel, és még egy kis időre hanyagoltam a problémát.

- Sajnálom – fogadott rögtön Liam, amint kinyitottam az ajtót. Szomorúan nézett rám, az ajkai le voltak biggyesztve, és átöltözött, így nyoma se volt a cigi szagának.

- Gyere be – álltam arrébb, szabad utat engedve neki. Látszott rajta, hogy nem tudja, mire számítson, csak tétován állt egy darabig, aztán elhaladt mellettem, én pedig becsuktam az ajtót, és követtem.

- Sajnálom, hogy olyan durván szóltam hozzád. Tudom, nem mentség, de nagyon ideges voltam, és a lehető legrosszabbkor próbáltál fejmosást tartani arról, hogy mi egészséges és mi nem.

- Nem akartalak kioktatni, csak megkérdeztem, hogy dohányzol-e, a nemleges válaszod pedig elég érdekes volt, amikor a kezedben ott füstölgött az a szar.

- Tényleg nem szoktam rá. Amikor ideges vagyok, gyakran nyúlok hozzá, de alapjáraton nem élek vele.

- Megtudhatom, miért voltál ideges annyira, hogy cigizned kelljen?

- Twittereztem, és megszaporodtak a téged szidó üzenetek. Elviselem, hogy minden lépésemet követik, megosztom velük a mindennapjaimat, erre még azt is meg akarják mondani, hogy kivel legyek együtt. – Újra felhergelte magát, lendületes karcsapásokkal gesztikulált, úgyhogy inkább lefogtam a kezét, és a teste mellé tettem, mielőtt még levert volna valamit.

- Tudok az utálkozókról, akik szerint azért vagyok veled, mert így volt esélyem bekerülni a VS-hez. Te tényleg foglalkozol még az ilyenekkel?

- Tudom, hogy nincs értelme, de idegesítő. Na, és akkor kiírtam pár dolgot, mire szinte azonnal hívott a menedzser, hogy már megint miért kell problémáznom. Hát bocs már, hogy megvédem magam, meg azokat, akiket szeretek – fejezte be.

- Liam, ne keveredj bajba miattam. Nem mondom, hogy nem esnek rosszul azok az üzenetek, a fenyegetések, meg a többi, de nem foglalkozok velük. Úgysem tudok tenni ellenük, mindig lesznek ilyen emberek. Majd én megvédem magam, ha már soknak tartom őket, felesleges, hogy emiatt te legyél a szemét. Elég, ha rólam gondolják ezt, nem?

- De… - kezdett volna bele a mondandójába, ám megállítottam.

- Nincs de. Kész, pont, vége. Szeretném, ha tudnád, hogy nem kell eltitkolnod előlem semmit. Ha cigizel, megbékélek vele. Nem ígérem, hogy támogatom majd, vagy jó szemmel nézem, de nem foglak érte gyűlölni.

- Mondtam már, hogy nem vagyok függő.

- Oké, felfogtam, csak mondom.

- Haragszol?

- Nem, de legközelebb ne titkolj el semmit.

- Csak nem akarom, hogy miattam érjen bármilyen rossz is.

- Ezzel a kapcsolattal én vállaltam ezt is – emlékeztettem egy régebbi beszélgetésünkre.

A vitát egy szoros öleléssel hagytuk magunk mögött, ám közel sem ez volt az egyetlen összezörrenésünk. Megkaptam az első felkérést is a VS-től, ami után azok alaposan megszaporodtak. Egyik nap parfümreklámhoz adtam az arcom, a másik nap már újra bikinikben fotóztak. Idő közben alaposabban megismertem az új kollégáimat, de mivel néhányan folyamatosan cserélődtek, hozzá kellett szoknom, hogy új, ismeretlen emberekkel is kelle dolgoznom. Élveztem minden percét, azonban nagyon túl vállaltam magam. A modellkedés mellett alig volt időm tanulni, így az első pár vizsgámon életem legrosszabb teljesítményét nyújtottam, tiszta kettesre álltam, ami nem hagyott nyugodni. A javulás érdekében éjszakákat tanultam át, mivel máskor nem volt rá időm, ezáltal viszont nyúzottabb voltam, és jóval idegesebb is. Hiányzott Liam is, aki visszaért a turnézáshoz, de néha még őt is kinyomtam, amikor hívott, mert tudtam, hogy a beszélgetéseinkből semmi jó nem sülne ki. Könnyebben felkaptam a vizet, hiszen próbáltam mindenben maximális teljesítményt nyújtani, de egyszerűen nem ment, és ezek mellett pont a legfontosabb személy szorult háttérbe. Ez természetesen neki sem tetszett, és néhány nem fogadott hívás után, már ritkábban is próbálkozott. Megromlott a kapcsolatunk, aminek tudtam, hogy én vagyok az egyedüli oka. Talán könnyebb lett volna, ha itt van mellettem, és támogat, nem pedig egy másik országban koncertezik, de erről meg tudtam, hogy nem ő tehet. Nem hibáztattam érte, csak jó lett volna, ha segít döntést hozni, mit csináljak, mert az rövid úton kiderült, hogy valamit abba kell hagynom. Az álmomról, tehát a modellkedésről nem akartam lemondani, de a sulit sem akartam abbahagyni. Nem az a fajta ember voltam, aki feladja a dolgokat, viszont éreztem, hogy nem bírom. Már a rendszeres evést sem tudtam betartani.

Hullámokat varázsoltam a hajamba, aztán elkönyveltem, hogy kész vagyok. A koncertre készültem, amire meghívott. Egy hete már itt voltak Angliában, így találkoztunk, amikor tudtunk, és megint rendben volt köztünk minden. Izgult, hogy ott leszek a fellépésén, én pedig csak mosolyogtam rajta, mert aranyos volt, ahogy aggódott. Ő a srácokkal ment, nem akartam, hogy miattam boruljon a megszokott rendjük, úgyhogy lebeszéltem róla, hogy velem érkezzen, külön a srácoktól. Felkaptam a táskámat, aztán beültem a taxiba, amit idő közben a házam elé rendeltem, majd a Wembley-be vitettem magam. Egy testőr jelenlétében várt rám a bejáratnál. Mosolyogva köszöntöttem, aztán menekültünk is befelé, mert fülsiketítő volt a visítás, amiben meglepetésemre a saját nevemet is ki tudtam venni. Liam előre engedett az ajtóban, és amíg én bementem, ő még intett egyet a kint ácsorgóknak.

Odabent az volt az első dolgom, hogy elhajoljak egy felém repülő labda elől. Louis jött bocsánatot kérni a fogadtatás miatt, így az is kiderült, hogy ő volt a tettes. Köszöntem mindenkinek, akit ismertem, Liam pedig megpróbált a legtöbb embernek bemutatni. Zsongott a fejem a sok új arctól, ezért kötve hiszem, hogy bárkit is megjegyeztem, akit csak futólag láttam. A srácok hamarosan abbahagyták az ökörködést, és Lou keze alá ültek, aki a fejükön lévő szénakazalból próbált valami hajszerű dolgot csinálni. Ott ültem mellette, és néztem, ahogy dolgozik, közben pedig a munkámról kérdezgetett. Kibeszéltünk egy csomó divattal kapcsolatos dolgot, és hamar megtaláltuk a közös hangot.

- Szerintem mi nagyon jóba leszünk – nézett rám mosolyogva, aztán hagyta, hogy Liam felálljon a székből. Kinyújtóztatta magát, mintha már hosszú órák óta ülnie kellett volna, pedig igazából csak tíz percről volt szó.

Egy kislány szaladt be a szobába, majdnem nekirohant Liam lábának, mivel még a mögötte érkező férfire figyelt.

- Hé, Lux, figyelj oda – szólt neki a vele érkező férfi.

- Mami, ehetek jégkrémet? – Elbűvölő volt, ahogy megállt Lou előtt. Találkoztam már gyerekmodellekkel, és ugyanaz az érzés kerített a hatalmában ennek a kislánynak a jelenlétében is. Nem tudtam, hogy volt-e tervbe véve neki fotózás vagy ilyesmi, de kicsit később megemlítettem Lounak, hogy szerintem nagy sikere lenne. Hihetetlen kisugárzása volt már most, hát még milyen lesz, ha felnő.

- Nem fog fájni a torkod? – kérdezte összehúzott szemöldökkel a kislánytól, mire ő megrázta a fejét. – Hát akkor egyél – simogatta meg a fejét. – De most hagyd még egy kicsit anyát, mert dolga van, rendben? – Bólintott, aztán visszaszaladt a férfihez, aki gondolom az apja volt. Lou csak ezután kezdett el foglalkozni a felvetésemmel. – Nem szeretnék ráerőltetni semmit, voltunk már fotózáson, igazából én azt láttam, hogy élvezi, de meghagyom a saját döntésének – rántotta meg egy kicsit a vállát. – Louis, gyere ide, életem, te következel! – kiabált oda a srácnak, aki úgy tett mintha nem hallotta volna meg az első figyelmeztetést. Lou felénk fordulva megforgatta a szemét, aztán odasétált az énekeshez, és minden ellenkezése ellenére, valahogy beleültette a székbe.

- Itt hagyhatlak? – kérdezte Liam, mire bólintottam. – Akkor átöltözök, mindjárt jövök – adott egy puszit a homlokomra, aztán szavaihoz hűen cselekedett.

A sminkcuccok nézegetésével töltöttem el az időt, amíg a banda többi tagjának is elkészült a frizurája. Liam elég sok időre eltűnt, de gondoltam, biztos akadt valami dolga, szóval nem foglalkoztam vele.

- Kifesthetlek? – kérdezte tőlem Lou, amikor minden feladatával végzett. Meglepve vettem észre, hogy a kérdést hozzám intézte. – Nem azért, mert ami most van rajtad az rossz, csak olyan szép arcod van, és van egy tök jó ötletem – magyarázkodott.

- Ha most leülsz oda, soha többé nem szabadulsz – figyelmeztetett Harry viccelődve. – Szeret kísérletezgetni a kisasszony – tette még hozzá.

- Állok rendelkezésedre – foglaltam helyet előtte mosolyogva.

- Most már biztos, hogy jóba leszünk – nevette el magát, aztán elkezdte lemosni a jelenleg rajtam lévő szempillaspirált.

Amíg festett, nem engedte, hogy belenézzek a tükörbe, de amikor pár perc múlva elkészült, döbbenten néztem a lányra a tükörben. A szemhéjaimat feketével füstösre csinálta, felülre pedig csillogó aranyt tett. Tökéletesen ment az ugyanilyen színű ruhámhoz is, és egyszerűen gyönyörű volt.

- Nem szoktam ilyen erősen sminkelni, de nagyon tetszik – mondtam neki, amikor sikerült elszakítanom a figyelmemet a tükörképemtől.

- Úristen, Lou hova tüntetted a barátnőmet? – lépett be Liam a szobába. Mindannyian felnevettünk.

- Miért, nem tetszik az új? – húzta fel a szemöldökét az említett.

- Ha Larissának hívják, és ugyanaz az ember, akit megismertem, akkor mindegy, hogy néz ki – húzott magához.

- Na, jól van! – pattant fel Louis a helyéről. – Mielőtt Liam tovább folytatná a nyálas szövegeit, javaslom, hogy álljunk be a helyünkre, mert mindjárt kezdődik a koncert.

- Tommo, lassan átveszed Liam helyét a csapatban – közölte vele Niall, de azért ő is felállt.

- Oké, le lehet rólam akadni – rúgta seggbe Liam, amikor elhaladt mellette, majd amíg a szöszi bosszankodott, visszafordult hozzám. – Lou azt mondta, hogy ő is megnézni a koncertet, szóval csak maradj vele, és ő majd megmutatja, hol fogtok állni.

- Rendben – mosolyogtam fel rá. – Ügyes legyél. – Adtam neki még egy puszit is, aztán hagytam, hogy a többiek után menjen.

Lou megvárta, amíg Lux megette a maradék jégkrémet, aztán gyorsan megmosdatta, ugyanis nyakig ragacsos volt, kapott egy fejére egy rózsaszín zajszűrős fejhallgatót, majd kisétáltunk a színpad mellé, ahonnan tökéletes beláttuk az egészet. Dobhártyaszaggatóan visítottak a rajongók, amikor az előzenekar pár számos koncertjének vége lett, és minden elsötétült. Láttam, ahogy cserélődnek a színpadon az emberek, majd megszólaltak az első akkordok, ezekkel együtt pedig még jobban felerősödött a visítás. Azt hittem, hogy ez a maximum, amit ki tudnak adni a torkukból, de amikor Liam elkezdte énekelni az első sort, és a vele együtt a többiek is megjelentek a színpadon, teljesen felrobbant a stadion. Körbenéztem, hullámzott a tömeg, ahogy ugráltak, vakuk villantak, felfoghatatlan hisztériát váltottak ki belőlük a kedvenceik. Sejtettem, hogy nagy tömegeket mozgósítanak, de hitetlenkedve emeltem a kezeimet az arcomhoz, és legalább egy szám erejéig csak döbbenten figyeltem.

- Durva, mi? – hajolt a fülemhez Lou, akinek a nyakában ott ült a kislány, és láthatóan élvezte, amit lát.

- Ehhez hozzá lehet szokni? – kiabáltam vissza, mire csak felnevetett.

Az első sokk után, én is élvezni kezdtem a számokat, bár igazából csak azokat ismertem, amelyeknek volt klipje. Tetszett az egésznek a hangulata, a srácok sokat szórakoztak a színpadon, de ettől még profi volt az egész. Szerintem pont ettől volt ennyire élvezhető, mert bár volt betanult koreográfiájuk, nem érződött a merevség benne, hiszen elég sok szabadságot kaptak. Legalábbis elsőre nekem így tűnt. Liam egy párszor felém nézett, olyankor mindig odamosolygott, én pedig viszonyoztam. Na, nem mintha, amúgy a vigyor nem lett volna állandó tényező az arcomon. Lou egy idő után letette a lányát, mert már nehéz volt neki, viszont így Lux nem látott semmit, és ez nagyon nem tetszett neki. Egy kiadós hiszti volt kilátásban, úgyhogy lehajoltam hozzá, és megkérdeztem, hogy felemelhetem-e. Egy darabig megilletődve nézett rám, de aztán kinyújtotta felém a kezeit, én pedig felkaptam. Nagyon szerethette a fiúkat, néha még énekelt is, azt hittem megzabálom, annyira édes volt.

Amikor vége lett az utolsó számnak is, a fiúk megköszönték mindenkinek, hogy eljöttek, és velük töltötték ezt az estét, majd lejöttek a színpadról. A fanok még visítottak, amíg fel nem kapcsolódtak a lámpák, mi pedig hátrasétáltunk. Lux azóta nem engedte el a kezem, mióta felemeltem, úgyhogy még mindig mellettem sétált, amikor beértünk az öltözőbe, ahol a srácok voltak.

- Fiúk, köszönöm a meghívást, óriási élmény volt – intéztem szavaimat mindenkihez, hiszen ugyanannyira kivették a részüket az estéből, mint Liam.

- Tetszett? – kérdezték szinte egyszerre.

- Túl hamar vége lett – válaszoltam szomorúan, mire mindannyian elégedetten mosolyogtak.

- Gyere Lux, hagyd egy kicsit Larát – szólt a mellettem álló kislánynak Lou, de nem mutatott hajlandóságot a szófogadásra.

- Nem zavar – nyugtattam meg a fodrászlányt, közben pedig levettem a karkötőmet, mert Lux azzal szeretett volna játszani.

- Ah, új kedvence van, akkor én megint el leszek felejtve egy időre – sajnálkozott Harry, aztán az értetlen fejem láttán elmondták, hogy sok időt töltenek a kislánnyal, és mindig van egy aktuális kedvence, akihez szinte hozzánő.

- Hát emiatt nem kell aggódnod, mert nem hiszem, hogy egyhamar újra találkozni fog velem – vigasztaltam meg.

- Ez az! – bokszolt a levegőbe Hazz, aztán átgondolta. – Mármint kár, hogy nem jössz velünk – vágott ártatlan fejet, mire elnevettem magam.

- Nem gond, Harry, értem, hogy érted – néztem rá vigyorogva, de úgy tűnt, nem biztos benne, hogy nem bántott meg, úgyhogy odajött megölelgetni. – Oké-oké – paskoltam meg a kezét, aztán elengedett, és felkapta Luxot, aki először meglepődött, hogy eltűnt a lába alól a talaj, de utána nevetni kezdett.

- Adj egy puszit Harry bácsinak – tartotta oda az arcát neki, Lux pedig minden erejével próbálta eltolni magától.

- Ilyenkor sajnálom a kiscsajt – rázta meg a fejét Zayn, persze csak viccelt.

- Srácok, én elindulok haza – jelentette be Niall, aztán kezet fogott mindenkivel, Lounak és nekem adott két puszit, aztán távozott.

Az ír után mi is készülődni kezdtünk, és amikor Liam összeszedte a cuccait, mi is elköszöntünk a maradék embertől, és a hátsóbejáraton távoztunk.

Stole my heart (novella)

Sziasztok!

Megígértem, hogyha összegyűlik a 2000 látogató, akkor hozok nektek egy kis meglepetést. Ezt a novellát már régebben írtam, a másik blogomra ki is tettem akkoriban, de nem hiszem, hogy bármelyikőtök olvasta volna, ezért döntöttem úgy, hogy itt is megosztom. A novellához csak annyit, hogy nem kapcsolódik az itt írt történethez, úgyhogy ha nem olvastad még a blogom, akkor ez önállóan is megállja a helyét.

A héten szereztem egy új feliratkozót, itt is köszönöm neked, örülök, hogy rád találtam:)

Jó olvasást!

xxx Larissa

*****************************

- Boldog Szülinapot! – emelte mindenki magasba a poharát a 19. születésnapom alkalmából. Anya nem volt otthon, úgyhogy hatalmas házibulit rendeztem, amire még annál is többen jöttek el, mint számítottam. Az italok gyorsan fogytak, mindig odajött hozzám valaki, hogy felköszöntsön, és velük be is dobtam pár koktélt, így hamar sikerült teljesen lerészegednem.

Szétdobált poharak mindenhol, az egyik virágcserepébe hányás, a konyhában törött üvegek, a fejemben mérhetetlen fejfájás. Ez fogadott másnap reggel, és csak arra emlékeztem, hogy nagyon jól éreztük magunkat, táncoltunk, kiabáltunk, és nem akartuk, hogy vége legyen az estének. Ettem pár falatot, de ez nem volt túl jó ötlet, mert rögtön a WC-hez kellett rohannom. Miközben kiadtam magamból minden alkoholt, eldöntöttem, hogy ma semmit nem fogok csinálni, majd másnap takarítok csak, ám arra nem számítottam, hogy anya egy nappal korábban jön haza.

- Loren! – harsant fel a hangja. Ijedtemben felpattantam, mire a fejem lüktetni kezdett, és azonnal vissza kellett térdelnem a vécé mellé. – Loren! – A szemem sarkából láttam, hogy megáll a fürdőszoba ajtajánál, és onnan kezd el ordítozni. Szólni akartam neki, hogy vegyen vissza a hangerőből, mert borzalmasan vagyok, de nem volt időm. Nem hallgatott meg. – Ennek itt hivatalosan is vége! Többet nem fogod felforgatni a lakást, amíg én nem vagyok itthon!

Egy éve kapott egy állásajánlatot a One Directiontől, hogy amíg turnéznak, legyen  szakácsuk. Nem akarta elfogadni, mert nem szeretett volna egyedül hagyni engem, – édesapám még kiskoromban meghalt – de rábeszéltem. Megígértem mindent, amit csak lehetett, hogy aztán semmit se tartsak be belőle. Nem volt szándékos, az egyik buli után jött a másik, néha lebuktam, néha nem. Én csak egyszerűen élveztem a szabadságot.

- Három nap múlva újra útnak indulunk a fiúkkal, és most te is velem fogsz jönni. Majd azok a srácok megtanítják neked, hogy nem csak így lehet bulizni, és hogy igenis küzdeni kell mindenért, amit el szeretnél érni. – Hogy voltak-e egyáltalán céljaim, azt még magam sem tudtam, de most hirtelen egy valamit nagyon el akartam érni, mégpedig hogy itthon maradhassak. Semmi kedvem nem volt öt sztárocskával meg fene tudja, hány dolgos felnőttel utazgatni egy buszban. Mellesleg anya elmélete már ott megbukott, hogy majd a fiúk megtanítanak küzdeni. Könyörgöm, megvan mindenük, még a kisujjukat se kell megmozdítaniuk. – Nincs vita! Kezdhetsz pakolni!

Óriási. Anyát nem tudtam lebeszélni az őrült tervéről, úgyhogy most bőröndökkel és táskákkal a vállamon indultam meg a busz felé. Kiderült, hogy még csak nem is a fiúkkal leszek egy buszon, hanem a testőrökkel, konyhásokkal, egyszóval sok magányos, idős emberrel. Nagyon izgalmasnak tűnt. Illedelmesen bemutatkoztam, amikor felszálltam a buszra, azért bunkó mégse lehetek, mellesleg nem ők tehetnek arról, hogy itt kell lennem, aztán levágtam magam egy sarokba, és megfogadtam, hogy én innen el sem fogok mozdulni ebben a három hónapban. A barátaim teljesen belelkesültek, néhányan irigyek is voltak rám. Nem tudták elhinni, hogy nem örülök annak, hogy bejárhatom a világot, mellesleg ekkora sztárokkal, de a lelkesedésük ezúttal nem ragadt át rám. Semmi sem tudott meggyőzni arról, hogy ez jó móka lesz.

Éppen bedugtam a fülembe a zenét, amikor valaki leült velem szembe, és kérdezgetni kezdett. Kifaggatott az egész életemről, én meg illedelmes kislány módjára, türelmesen válaszolgattam. Anya egyszer felém pillantott, hogy viselkedek-e, de úgy tűnt elégedett azzal, amit lát, és visszatért a receptkönyvei olvasgatásához. Miközben hallgattam, hogy a legújabb ismerősöm mit mesél, azon gondolkoztam, milyen indokkal tudnék lelépni, illetve, hogy hová tudnék lelépni, ahol senki sem zaklat.

Pár óra kellett hozzá, hogy rájöjjek, lehetetlen az egyedüllét egy buszban. Mindenhol volt valaki, semmi magánszférám nem volt, mindent meg kellett osztani mindenkivel, ezért úgy döntöttem, nem tartom fenn tovább a jókislány látszatot. Ha nem leszek kedves, nem fogják keresni a társaságom.

- Aha, izgi sztori – mondtam unott hanggal az egyetlen testőrnek, aki a mi buszunkban tartózkodott. – Ugye megyünk majd olyan helyre is, ahol van szórakozóhely? Nagyon szeretek bulizni – tettem hozzá. Sajnálkozva megrázta a fejét, aztán továbbállt. Bevált a tervem, ha a buliról beszéltem, hamar békén hagytak.

- Van a buszban valahol dugi pia? – kérdeztem meg a következő beszélgetőtársamtól. Nő volt, és úgy láttam, eléggé megbotránkoztattam.

- Mi itt dolgozunk, nem szórakozunk – kaptam meg a választ, én pedig egy vállrántással intéztem el a lekezelő hangnemet.

Miután megkaptam a magányt, amire vágytam, végre elkezdtem zenét hallgatni, közben pedig interneteztem. Ezzel telt az egész út, amíg oda nem értünk nem tudom, hogy hová. Beálltunk a stadion parkolójába, ahol a miénken kívül még egy csomó, ugyanilyen busz állt egymás mellett. Jó volt végre kiszállni, és kinyújtóztatni a lábamat, de anya rám parancsolt, hogy ne menjek messzire. Csak egy kukát kerestem, ahová kiköphettem a rágóm, és bár a buszban volt egy csomó szemetes, igyekeztem anya akarata ellen tenni. Miért zár be, és miért mondja meg nekem, hogy mit csinálhatok 19 évesen?

- Úgyse kapsz el – szaladt el mellettem kiabálva valaki, és amikor utána néztem, csak akkor láttam, hogy Harry az. Rögtön utána egy biztonsági őr is futott, aztán visszafelé a hátán cipelte a bejárat felé. Magamban nyugtáztam, hogy érdekes dolgokat fogok én még látni, aztán visszasétáltam a buszunkhoz. De… melyik is volt a miénk? Mind egyforma volt, ezért mindegyikbe benéztem, de egyikben sem azokat az embereket találtam, akiket kerestem.

- Hogy jutott be ide egy rajongó? – hallottam egy csodálkozó hangot, amikor az utolsó előtti buszhoz értem. Körülnéztem, hogy hol van a visítozó fan, aztán rájöttem, hogy rám értették, ezzel egyetemben pedig felismertem az arcot is, aki velem szemben állt. Louis.

- Ja, nem rajongó vagyok – legyintettem. – Csak a buszt keresem, miért egyforma mind? Nem lehetne rájuk írni, hogy: konyhások, testőrök, sztárok? – A kezemmel a levegőben csíkokat húztam, mintha a busz oldalára vetíteném a feliratokat. Niall is leszállt a buszról, úgyhogy most már két meglepődött arccal álltam szembe, akik nem tudták eldönteni, hogy igazat beszélek vagy sem.

- Mark – kiabált fel a buszra a szöszi, mire megjelent egy nagydarab ember, akit én már ismertem. Ő volt az a testőr, aki a mi buszunkban utazott.

- Nem rajongó, Sarah lánya – adta a fiúk tudtára, én viszont nem szándékoztam tovább maradni.

- Melyik busszal jöttünk? Szeretnék visszaszállni rá – magyaráztam Marknak, hátha segít.

- Az – mutatott a hátam mögé, aztán a fiúkat kezdte befelé terelni.

Anya már keresett, és mérges volt, amiért elcsászkáltam, úgyhogy inkább nem vallottam be, hogy jóformán eltévedtem. Indulnunk kellett befelé, hogy az ásványvizet időben ki tudják tenni a srácoknak. A pakolásba engem is bevont, aminek cseppet sem örültem, és meg is említettem, hogy remélem, legalább kapok érte akkor valamennyi pénzt.

- Ne legyél tiszteletlen – nyomott a kezembe egy kartondobozt, ami iszonyat nehéz volt. Letettem a földre, amíg vártam, hogy ő is felkapja a saját dolgait, és végre bemenjünk a még üres stadionba.

A koncert kezdete előtt óriási sürgés-forgás volt, mindenki szaladgált, a fénytechnikusok még állítgattak, ellenőriztek mindent, a security csoport az ajtóknál állt, anyuék nasit tettek az asztalra, és vizet, néhányan a színpadon pakolásztak, törölközőt készítettek oda a srácoknak, egyszóval óriási nyüzsgés volt, egyedül a banda tagjai szaladgáltak és szórakoztak összevissza. Na, ennyit arról, hogy majd ők megtanítják nekem a felelősségteljes viselkedést.

Miután többen is ki akartak dobni, mondván beszökött rajongó vagyok, megkértem anyut, hogy mutasson már be az embereknek, mert ez így nekem nem túl vicces. Igyekezett mindenkivel közölni, hogy tényleg a lánya vagyok, bár így is maradtak egy páran, akik éppen nem voltak ott.

- Szia! – A színpadnál álltam, amikor Harry odaállt mellém, és lazán a színpad oldalának támaszkodott. – Harry vagyok, anyukád már sokat mesélt rólad. – Az egyik kezét felém nyújtotta én pedig elfogadtam, miközben kimondtam a saját nevem.

- Biztos sok jót hallottál – nyomtam meg ironikusan a jó szót. Nem tudtam elképzelni, ahogy anya büszkén mesél rólam, elvégre nincs olyan dolog, amiért az lehetne rám.

- Is-is – vigyorodott el. – De hát, ki az, aki nem használja ki, hogy egyedül van egy hatalmas házban? Én is házibulikat rendeztem volna – mutatott magára. – Most mennem kell átöltözni, de ígérem, ez a kis út lesz életed legjobb bulija - paskolgatta meg a karom, aztán elsietett.

Ez a túlzott közvetlenség meglepett, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen lesz. Az igazság az, hogy én semmit nem tudtam ezekről a fiúkról. Hallottam a rádióba a zenéjüket, és néhány tetszett is, de soha nem érdekeltek úgy igazán. Mellesleg, mivel anya mindig úgy mesélt róluk, mint közeli ismerősökről, nekem nem is tűntek világsztároknak. Azonban a koncerten rájöttem, hogy úristen, igenis azok. Teltház volt, pedig hatalmas volt a hely, és betöltötte a visítás, az éneklés, be kellett vallanom, hogy eszméletlenül tetszett, amit láttam. Milyen jó lehet minden este odaállni, és a színpadról látni, hogy neked, érted, miattad őrül meg ennyi ember. Hihetetlen. A srácokat is feldobta a show, mert alig lehetett őket lelőni, amikor lejöttek a színpadról. Pörögtek, mint a turbómotor, pedig azt hinné az ember, hogy elfáradnak.

A koncert vége előtt fél órával, mi már pakoltunk vissza a buszokba, hogy amikor véget ér, csak be kelljen pattanunk, és leléphessünk, mielőtt rajongók lepik el az utcákat. A fiúk még a pólójukat is alig húzták fel, már szaladtak a kijárathoz. Én anya mellett siettem, amikor Harry megragadta a kezem, és közölte anyával, hogy elrabol. Ideje nem volt reagálni, már a srácok buszában is voltam, és nem tudtam, hogy mit keresek én itt.

- Hé, egy köszönömöt azért várnék, amiért megmentettelek az uncsi felnőttektől – tárta szét a kezeit, amikor csak álltam ott mellette. Jó, igazából nem tudtam, hogyan kéne reagálnom, de a kérésére egy köszönömöt azért kipréseltem magamból. – Srácok, van egy partiarcunk – sétált hátra, én pedig követtem, majd amikor odaértünk a busz hátuljába, köszöntem a többieknek, akik félig fekve, félig ülve terpeszkedtek a kanapévá alakított ülésen. Kedélyesen fogadtak, aztán szorítottak maguk mellett nekünk is helyet. Először a koncertről kérdeztek, mert kíváncsiak voltak, hogy tetszett. Bevallottam, hogy én eddig nem igazán hallgattam őket, mire hangos fújolást kaptam, de aztán nevettek, én pedig gratuláltam nekik a legújabb rajongójukhoz, magamhoz. Na, erre a kijelentésemre máris más reakciót kaptam.

- Jól tudom, hogy azért vagy itt, mert nem mert otthon hagyni Sarah? – kérdezte Liam.

- Ez azért nem teljesen így van – nevettem fel kínosan, majd megosztottam velük a történetet, amit nagyjából azért már ismertek. Rosszallóan rázták a fejüket, aztán mindannyian pacsira tartották a kezüket. Abban a pillanatban biztos volna benne, hogy nem ők fognak jó útra terelni.

Végül a késői órákra tekintettel, mindannyian elmentünk aludni, hogy reggelre már egy másik városban ébredjünk. A tempót nagyon nehéz volt megszokni, de két hét után már nagyjából tudtam mindent. Szinte észre se vettem, de szívesen segítettem pakolni, vagy bármit csinálni, amivel hozzájárulhatok, hogy az újonnan szerzett barátaim sikeresek legyenek. Az első együtt töltött éjszaka után, Harry nem tudom, hogy, de meggyőzte anyát arról, hogy sokkal jobb lenne, ha az ő turnébuszukban laknék, velem egy idősekkel, ezért át is pakoltuk a cuccaimat. Elmondhatatlanul jófejek voltak a srácok, nagyon hamar befogadtak, bár inkább Niall és Harry volt az, aki a legtöbb időt velem töltötte. Zayn lassabban nyílt meg, Louis megállás nélkül csak szórakozott, Liamről meg szinte semmit nem tudtam. Kész titok volt számomra, és valamiért nem is mertem közeledni hozzá. Ő sem kereste a társaságom, bár láttam, hogy néha figyeli, ahogy Harry-vel viccelődünk.

Harry viselkedését amúgy kezdetben elég idegesítőnek tartottam, mert az újságokban olvastam még régen, hogy ilyen kis szoknyapecér, és nem tudtam, hogy vajon azért hívott át a saját buszukba, azért legyeskedik körülöttem, vagy csak szimplán ennyire közvetlen. Mindenesetre egy idő után már nem foglalkoztam ezzel, mert bár néhány kétértelmű megjegyzést tett, sosem nyomult rám. Jó havernak tűnt, mindig vidám volt, emellett viszont kicsit felszínesnek gondoltam. Nem akartam szomorúnak látni, de igazából furcsálltam, hogy mindig csak vigyorog, tele van pozitív energiákkal, és ha valakinek rossz kedve volt, csak legyintett egyet, és baromkodott tovább.

- Elmegyünk sétálni? – kérdezte tőlem az egyik szabadnapjukon. Mindenki a hotelszobában ücsörgött, csak ő nem tudott tétlen maradni. Megrántottam vállam, mivel úgyis unatkoztam, miért ne? – Nem azért hívtalak el, mert kilométer hiányom van – mondta, amikor kiléptünk a hotelből, úgyhogy kezdett érdekessé válni ez a séta. – Tudod, Liamnek nagyon bejössz.

- Persze – nevettem fel, aztán hátranéztem a testőrre, aki elkísért minket. Úgy csinált, mintha nem figyelne, pedig nagyon jól tudtam, hogy hallgatja, miről beszélgetünk.  – Pont úgy néz ki, mint aki odáig van értem – vigyorogtam tovább.

- Komolyan mondom – bizonygatta. – Tudom, milyen, amikor megtetszik neki egy lány. Nem közeledik felé, csak messziről figyelgeti, de állítom, hogy mindent tud rólad, ami valaha elhangzott a szádból. – Még mindig kételkedve sétáltam mellette. Egyáltalán nem értettem, miért mondja ezt. – Arra gondoltam, hogy féltékennyé tehetnénk – vetette át lazán a kezét a vállamon.

- Na, csak kibújt a szög a zsákból! – kiáltottam fel röhögve. Annyira éreztem, hogy egyszer ki fogunk lyukadni ehhez a témához. Jó ízűen nevettem, ami miatt ő duzzogni kezdett.

- Nem kell mindent elhinni, amit mondanak rólam – motyogta mérgesen. – Két hete vagy velünk, láttál azóta nálam akárkit is?

- Azta, mindjárt szólok valakinek, hogy gratuláljon neked, amiért két hétig kibírtad nő nélkül – néztem rá tettetett csodálattal.

- Nem azért mondtam, de mindegy – legyintett. Kezdtem aggódni, hogy megsértődött, mert tényleg úgy nézett ki, mint aki haragszik rám. – Csak azt mondtam, hogy Liamnek tetszel, és kész vagyok segíteni.

- Oké, és azt ki mondta neked, hogy én akarok tőle bármit is? – Emiatt most ő nevetett ki.

- Én kiszúrom az ilyet – kacsintott rám. Nem tudtam, mi mondjak. Az igazság az, hogy eszeveszett jól nézett ki a srác, úgyhogy annyiból igaza volt Haroldnak, hogy tetszik nekem a haverja. De nem tudtam, hogy rögtön odaszalad-e hozzá, hogy elújságolja neki, vagy a kettőnk titka marad. Túl sokáig gondolkoztam, amiből ő azonnal levonta a következtetést, és győzedelmesen a levegőbe csapott. – Gondolkodj el ezen a féltékennyé tévős ajánlaton – tért vissza a másik témánkra, amin mind a ketten jót nevettünk.

Egy pár lány kicsit később megismerte, úgyhogy sietősen visszafordultunk a hotel felé, és jóformán menekülni kezdtünk. Amikor visszaértünk a szobába, akaratomon kívül is rögtön Liamre néztem. A kanapén ült, az egyik lábát a térdére tette, a karjával pedig a kanapé karfáján támaszkodott. A fenébe, tényleg tetszik!

Nem értettem, ha Harry igazat mondott, akkor miért nem mutatott felém eddig több érdeklődést. Leültem a kanapé másik oldalára, és én is nézni kezdtem a TV-t. Zayn aztán megkért, hogy üljek arrébb, mert le szeretne ő is ülni, úgyhogy kénytelen voltam közelebb húzódni Liamhez. Harry valahová eltűnt, pedig örömmel fogadtam volna, ha megment.

- Mi van Harry-vel? – húzogatta a szemöldökét Zayn, aztán a vállával meglökte az én vállam, így nekidőltem Liamének. Fantasztikus, az egyikük azt hiszi, hogy majd lesz köztünk valami Liammel, a másik meg azt, hogy már nem csak barátok vagyunk Harryvel. Minek vannak az újságírók, mikor itt vannak a srácok?

- Hát – nyújtottam el az á-t. Úgy döntöttem, hogy átverem egy kicsit. – Azért hívott el sétálni, hogy elmondja, már az első pillanatban is tetszettem neki, és hogy nagyon megkedvelt. – Liam abban a pillanatban felpattant mellőlünk, majd kisétált a bejárati ajtón, amit kicsit hangosabban csukott be.

- Harry, te hülye! Nem ezt beszéltük meg – kiabálta el magát Zayn, mire hamarosan megjelent mellettünk a bozontos. Tessék? Volt egy tervük? Hát mindenki kerítőt játszott?

- Csak vicceltem – tettem fel a kezeimet, amikor rájöttem, hogy most aztán nem jó pillanatban sütöttem el a poént.

Zayn Liam után ment, Harry pedig kérte, hogy meséljem el, mi történt. Miután a végére értem a rövid történetnek, gratulált, és képzeletben átadta nekem a legjobb együttműködő és az év legjobb pasizásáért járó díjat.

Ezek után végképp nem tudtam, hogy viszonyuljak Liamhez. Kínos volt minden perc, amit egy légtérben töltöttünk, aztán végül pár nappal később ő vetett véget ennek. Simán csak beszélgetni kezdtünk általános dolgokról. Örültem, hogy a többiek kerítő pályafutását nem hozta szóba, mert valószínűleg az lett volna életem legborzalmasabb beszélgetése. Aranyos volt, pont olyan, mint amilyennek eddig láttam, de azt a fajta érdeklődést, amiről a többiek beszéltek, még mindig nem éreztem rajta. Anyának persze egy szót sem szóltam erről, nem kell mindenről tudnia, így is nagyon büszke volt magára, amiért minden viaskodásom ellenére jól éreztem magam itt.

A következő koncert Párizsban volt, már reggel odaértünk, úgyhogy a fiúknak volt egy kis szabadidejük, amit most öten töltöttek. Úgy gondoltam, kell nekik egy kis idő, amíg csak ők vannak, mert mióta velük utazgatok, még nem igazán maradtak nélkülem, és nem szerettem volna rájuk akaszkodni. Jó kedvűen térek vissza, aztán rögtön mentünk is stadionba, mert átbeszélték a koreográfiát, és pár számot el is próbáltak. Végig hülyültek, ezért a hangulatra nem volt panasz. Én hátramentem anyához, hogy segítsek neki egy kicsit, és mivel fájt a fejem, most a koncertre se mentem ki, csak az öltözőből hallgattam, ami beszűrődött. A végén, ahogy lenni szokott, rohantuk a buszhoz, ami elvitt minket a hotelbe. Leültem Liamék közé, hogy hallgassam, ahogy megbeszélik a koncert eseményeit, aztán feltűnt, hogy Harry nincs közöttük, és elmentem megkeresni. A telefonját nyomkodva hasalt az ágyán.

- Mit csinálsz? – Mivel a felső ágy volt az övé, felálltam az alsóra, és a fejemet az ágya szélére feltettem.

- Olvasgatok – fordította egy pillanatra felém a telefonját, aztán újra elmélyedt a tevékenységében. Egy darabig néztem, ahogy az ujjával görgeti a telefont, de úgy éreztem, hogy most egyedül szeretne lenni, ezért otthagytam.

Ő volt az első, aki kipattant a buszból, és a hotelszobájáig meg sem állt. A többiektől érdeklődtem, hogy haragszik-e rám, de határozottan megrázták a fejüket. Elmondásuk szerint, egyszer egy évben elkapja a rosszkedv, és olyankor így viselkedik. Furcsa volt, mert egészen idáig tényleg állandóan csak mosolygott, és rossz volt ilyennek látni. Az én szobám pont az övé mellett volt, úgyhogy tisztán hallottam, amikor a falba vert. Nagyon jól tudtam, hogy milyen hangja van, hiszen én is mindig ezt csináltam. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam, fogtam magam, és átmentem hozzá. Az ajtaja zárva volt, ezért jó ideig dörömböltem, de mivel nem adtam fel, végül beengedett. Sírt. Harry sírt. Annyira elképzelhetetlen volt. Nem tudtam, hogy mi ütött belé, de nem kérdeztem semmit, csak átöleltem. Egyáltalán nem segített semmit, és ötletem sem volt, mit mondhatnék. Reméltem, hogy magától elmondja, és amíg ez meg nem történt, csak csendben ültem mellette. A könnyeivel küzdött. Soha nem láttam még ennél szívszaggatóbb dolgot. Annyira elesett volt, de volt benne valami, ami abban a pillanatban megfogott. Ez a srác nem felszínes! Nem értettem, hogy hihettem ezt róla bármikor is.

- Az egyik rajongónál volt egy tábla, amin a nemi identitásom felől érdeklődött. Kiszúrtam koncert közben. – Felvonta a vállát. – Ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy mit tehettem, amiből ezt a következtetést vonták le. A buszon az üzeneteket olvastam. – Megtörölte a szemét, én pedig félbe szakítottam.

- Miért kínzod magad azokkal? Ne olvasd, ha ennyire felzaklat. – A telefonja még mindig a kezében volt, úgyhogy elvettem tőle.

- Csak kíváncsi vagyok, elvégre a kritikából tanul az ember – magyarázta még mindig a szemét törölgetve.

- Ez nem kritika, ez csak ócsárolás – világítottam rá a lényegre. Igazából ezt ő is nagyon jól tudta, szóval nem értettem, miért ad az ilyenek véleményére. – Én nem találkoztam még hozzád hasonló sráccal – szaladt ki a számon. Annyira megfogott, hogy így láttam, teljesen megváltoztatta a véleményemet. Felnézett, így csak pár centiméter volt közöttünk, ami valahogy hirtelen el is tűnt, és már csókolóztunk is. Fel sem fogtam, hogy mit csinálok, de annyira élveztem, hogy esélyem sem volt arra gondolni, ennek milyen következményei lesznek. Főleg, hogy nem álltunk meg a csóknál.

Reggel, amint felkeltem, rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el. Csak pillanatnyi elmezavar volt, meghatott a síró férfi látványa, de Harry nekem csak haver. Tudtam, hogy meg kell beszélnünk, de azt már nem, hogy mit fogok mondani. Most az egyszer reménykedtem abban, hogy igaz, amit az újságok az egyéjszakás kalandjairól írnak. Egy kis időre még úgy tettem, mintha aludnék, mert képtelen voltam a szemébe nézni, aztán nem húzhattam tovább.

- Jó reggelt – köszönt, amikor megfordultam. A megszokott, vidám Harry volt, már túltette magát a tegnapi mélypontján. Dünnyögtem egy neked is-et, aztán rögtön bele is kezdtem, mert szerettem volna, ha gyorsan tisztázzuk, hogy nem szeretnék tőle semmit.

- Tudom – mosolyodott el. – Köszönöm, hogy megtetted ezt értem. – Átölelt és nyomott egy puszit az arcomra, míg én elmotyogtam magamban egy köszönömöt Istennek, amiért Harry-t ilyennek teremtette.

Nem is beszéltünk tovább erről, felöltöztem, aztán átmentem a saját szobámba, hogy vállalható kinézetet kreáljak magamnak. Sajnálatomra Liam pont látta, amikor kiléptem Harry szobájából, és amennyire ismertem, a csalódott arcát vette elő. Mondani akartam neki valamit, de nem tudtam lenne-e értelme vagy, hogy érdekelné-e, ezért csak sarkon fordultam, és eltűntem a saját ajtóm mögött. Amikor legközelebb kimerészkedtem, hallottam, ahogy rólam beszélnek, és hogy Harry hazudott miattam.

- Csak átjött, mert rossz kedvem volt, beszélgettünk, aztán ott aludt. – Nem akartam, hogy titkolóznia kelljen, ezért én vallottam be mindent. Vállalom érte a felelősséget, ha már egyszer megtettem. Ha mást nem is, hát ezt az egyet megtanultam a titokban rendezett házibulikból. Liam megint otthagyott minket, ám most Harry érezte kötelességének, hogy utána menjen. Őszintén reméltem, hogy meg tudják beszélni. Ha Liam haragudni akar valakire, akkor az inkább én legyek.

Niall, Louis és Zayn csak bámultak rám, amitől roppant kínosan éreztem magam. A megmentőm Harry és Liam volt, akik ölelkezve jöttek vissza. Végre kifújhattam a levegőt, és megnyugodtam, aztán viszont megláttam, hogy a két fiú mögött ott van anyu. Hogy került ide?

- Mit hallok? – Hangjára Harry és Liam is összerezdült, hát még én. Most biztos óriási balhé lesz, amiért nem férek meg a bőrömbe, és hogy még itt is csak bajt okozok. Szinte szóról szóra ugyanezt vágta a fejemhez, csak még hozzádobott egy témát.

- Nem arra neveltelek, hogy a szüzességed egy jött-ment kapcsolatban veszítsd el. – Harry kis híján felnevetett, de mivel addigra már mellettem állt, oldalba vágtam, ő pedig úgy tett mintha köhögne. Nem hiányzik, hogy elköpje, nem is voltam szűz.

Csak álltam, és hallgattam, mert tudtam, hogy bármit mondanék, csak rontanék a helyzeten. Mellesleg roppant megalázó volt, hogy mindezt a fiúk előtt tárgyalta ki. Szerencsére, miután úgy érezte, hogy kellőképpen leszidott, kiment a lakosztályból. Zayn nevetni kezdett, amibe Niall is bekapcsolódott, én pedig csak megforgattam a szemem.

- Szűz, mi? – vigyorgott rám Harry, mire összehúzott szemöldökkel néztem fel rá. – Én inkább a tapasztaltat használnám. Ja, amúgy, Liam, megéri vele összejönni – kacsintott oda neki.

- Megöllek – mondtam neki, de mire tettlegességig mentem volna, elpárolgott mellőlem. Fülig vörösödve ültem le reggelizni. Végig a tányéromat bámultam, egy perce se emeltem fel a fejem, mert tudtam, hogy négy vigyorgó és egy csalódott ábrázat fogadna. Igazából az utóbbit nem szerettem volna látni. Most biztos, hogy ellőttem az utolsó esélyemet is nála.

Amikor végeztem az evéssel, bementem a szobába, és egyáltalán nem terveztem, hogy kijövök onnan. Tudtam, hogy ezzel esélyt adok a fiúknak a kibeszélésre, kombinálásra, és hogy Harry teletömje Liam fejét a hülyeségeivel, de nem volt jó kedvem. Tényleg megkedveltem Liamet, és a tegnap estével az egészet elszúrtam. Kicsit később Harry jött be hozzám. Afelől érdeklődött, hogy vagyok, és hogy nagyon megbántam-e, hogy lefeküdtem vele.

- Ha nem lenne Liam, nem bánnám – bizonygattam neki, mire büszkén kihúzta magát. – Csak most elképzelni sem tudom, miket gondolhat rólam – hajtottam le a fejem.

- Nyugi, Harold mindent elintéz – mutatott magára színpadiasan. – Ha pedig szomorú vagy, csak szólj, megismételhetjük a tegnapit – kacsintott rám. Felálltam, kinyitottam az ajtót, és kimutattam.

- Kifelé! – szóltam rá vigyorogva, a fejemet rázva. Nevetve lépett ki a szobámból, és becsukta maga után az ajtót.

Az is zavart, hogy anya haragszik rám. Régebben sose érdekelt, hogy mit gondol, de most, hogy sok időt töltöttünk együtt, és láttam, mennyire örül neki, amiért jól viselkedem, rossz érzés volt, hogy neki is csalódást okoztam. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy megkeresem, és beszélek vele. Elmondom az egész sztorit, azt is, hogy már két éve nem vagyok szűz. Csak remélni tudtam, hogy majd megért. A konyhában találtam rá, sütit készített, és nagyot sóhajtott, amikor meglátott. Felültem a pultra, és miközben lóbáltam a lábam, elmeséltem neki mindent.

- Nem szeretném, hogy haragudj rám. Bőven elég, ha csak egy embernek okozok csalódást – húztam el a számat.

- Kislányom, most nagyon büszke vagyok rád – hagyta abba a sütögetést, és odajött, hogy átöleljen. – Csak azt vártam, hogy egyszer végre elém állj, és vállald a tetteidért a felelősséget. El sem hiszem, hogy megéltem ezt a napot.

- Kösz, hogy hittél bennem – mondtam neki ironikusan, mire felnevetett. – Hé, vihetek fel a sütiből Liamnek? – mutattam a tálcára, amin már az elkészültek voltak.

- Persze, csak várj egy kicsit. – Elvette az egyiket, és valamit ügyködött, aztán tányérra tette, és odanyújtotta nekem. A süti tetejére szívecske alakban cukormázat tett, és beleírta, hogy L. Bizonytalanul méregettem. Nem voltam benne biztos, hogy ezt oda merem neki adni, de anya kitolt az ajtón, úgyhogy nem volt más lehetőségem.

Reméltem, hogy egyedül találom, és nem a többiek társaságában, mert az biztos, hogy ezt más előtt, nem adom át neki. A szobájában volt, de ehhez át kellett mennem a nappalin, szóval gondosan eldugtam a hátam mögé a sütit.

- Gyere – kiabált ki, amikor kopogtam. Látszott az arcán, hogy nem számított rám, de lerakta a gitárját, amin valószínűleg éppen játszott.

- Hoztam neked valamit. – A süti még mindig a hátam mögött volt, és szavaim ellenére azt fontolgattam, hogy inkább elfutok. Az egyik kezemmel megvakartam a tarkómat, aztán erőt vettem magamon, és átnyújtottam neki a tányért.

- Ó – mosolyodott el, amikor meglátta. A reakciója után kicsit megkönnyebbültem. – Hát ez aranyos – nézett fel rám.

- Békeajándék – szólaltam meg, aztán szidni kezdtem magam. Mi van azzal a verzióval, hogy: Liam, bármennyire is nem úgy tűnik, kedvellek, és nem szeretnék semmit Harry-től, mert te érdekelsz.

- Abban bíztam, hogy más okból kapom – döntötte oldalra a fejét, aztán megpaskolta az ágyát, hogy üljek le.

- Jó, igazából azért kaptad, mert nagyon kedvellek. – Hát, ez se az eredeti mondat volt, de már kezdett hasonlítani.

- Én is, csak elbizonytalanodtam. Tudod… - összekulcsolta a kezeit, és miközben beszélt azt nézte. – Nehéz barátnőt találni, mert sose lehetek biztos benne, hogy azért szeret majd, amilyen vagyok. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy téged tényleg nem érdekel se a hírnevem, se a pénzem, és persze, most sem mondom, hogy olyan lány vagy, – szögezte le gyorsan – de nem tudom, mit higgyek. Kicsit úgy jött le, mintha azzal lettél volna, akivel elsőre összejött. – Miután elmondta, amit akart, felnézett rám. Tudtam, hogy nem akart megbántani, csak elmondta az érzéseit, mégis rosszul érintett.

- Senki nem tudta volna udvariasabban elmondani, hogy ribancnak tart – nyugtáztam keserűen.

- Nem akartalak megbántani – mentegetőzött.

- Ha az lennék, és tényleg csak valakire hajtanék, akinek hírneve van, akkor most nem ülnék itt veled, hanem Harry ágyában fetrengenék. De megértem, ha ezt gondolod rólam. Csak én tehetek róla, én szúrtam el – álltam fel, hogy távozzak.

- Várj – nyúlt a kezem után. Kihúztam az ujjai közül a csuklóm, aztán visszaültem mellé. – Nem gondolom ezt, de hogy lehetnék veled, ha vonzódsz hozzá. – Tiltakozni akartam, de belém fojtotta a szót. – Ne mondd, hogy nem! Ha valakit nem tartok vonzónak, azzal nem fekszem le.

- De tényleg nem. Nézd, átmentem hozzá, mert az én falamat ütötte a kezével. Csak meg akartam vigasztalni, és utána visszamenni a saját szobámba. De teljesen elgyengültem, amikor megláttam, hogy sír. Harry nem az esetem, sem a nagy haja, sem a madárkák a mellkasán, semmi sem. Aranyos, igen, imádom, mert jófej, de az csak egy gyenge pillanat volt. A nők elérzékenyülnek a síró férfiak láttán – hoztam fel egy rettentő gyenge érvet magam mellett. – Bizton állíthatom, hogy nem tetszik, nem vonzódom hozzá. – Még akkor sem, ha jó az ágyban. Ezt már nem kötöttem az orrára, mert azzal csak magam alatt vágtam volna a fát, de igaz volt.

- Mi van, ha legközelebb elsírja magát előtted? Szaladsz megvigasztalni? – Félig viccesen, félig komolyan tette fel a kérdést.

- Remélem, akkor ott leszel nekem, szorosan átölelsz, és egy szeretlek kíséretében megígéred, hogy jól lesz. – Amint kimondtam, elkaptam a tekintetem róla. Nem akartam nyomulni, főleg nem pofára esni.

- Úgy lesz! – A kezével visszafordította a fejemet maga felé, aztán megcsókolt. Sokkal többet jelentett, mint amit éjjel kaptam Harry-től. – Remélem, mostál fogat, mert nem akarok Harry-vel smárolni – húzódott el egy pillanatra, mire felnevettem.

- Ne már, haver, elrontod a pillanatot! – hallottuk meg, ahogy Harry bekiabál, aztán kintről nagy nevetés következett.

- Remélem, élveztétek a mozit – nyitotta ki az ajtót Liam, én pedig az ágyon ültem hitetlenkedve, amiért volt pofájuk végighallgatni a privát beszélgetésünket.

- Nem igazán – rázta meg a fejét Harry, aztán gonoszan nézett rám. – Kiderült, hogy nem vonzóak a madárkáim, nem jön be a hajam, és még Liam se akar velem csókolózni – tettette a sértődöttet, aztán jót nevetett magán.

- Sajnálom, nehéz ezzel – mutatott végig magán Liam – vetekedni.

Egy emberként nevettünk fel, miközben odasétáltam újdonsült barátomhoz, és adtam egy puszit az arcára.

- Oké, és akkor most tűnés! – hessegettem el a többieket, és magunkra csuktam az ajtót.