Sziasztok!
A csoportban lévők már biztos tudnak róla, de azért ide is leírom, hogy mi a nagy helyzet. Sajnos továbbra sem tudok egyelőre időt szakítani az
írásra, bármennyire szeretnék is. A szakdolgozatot nagy kínok mellett, de
sikerült befejeznem, hétfőn le is adtam, most már csak jónak kell lennie. Azt hittem, hogy utána lesz egy kis időm, de most meg a beadandók
és a zh-k szakadtak a nyakamba. Mire azokkal végzek, addigra meg már
vizsgaidőszak lesz, szóval nagyon úgy néz ki, hogy még jó ideig nem fogok tudni
írni Most egy DZ rész
következne, amit el sem tudtam még kezdeni, de arra gondoltam, hogy a CZ-ből a
következő rész kész van, így azt most felteszem, hogy azért ne tűnjek már el
tényleg hónapokra. Szerintem a DZ rész nélkül is érhető, azt pedig meg majd
pótolom, ha végeztem ezzel a sok nyavalyával. :)
Legközelebb még nem tudom, mikor jelentkezem, de köszönöm a kitartást és a sok biztatást!
xxx Larissa
**********************************************
Másnap
Reggel, amikor
Louis a vállamat rázogatva ébresztett, úgy érzem magam, mint akin átvágtatott
egy egész csorda elefánt. Hunyorogva néztem rá, és igyekeztem felfogni szavait.
- Ne haragudj,
hogy felébresztettelek, de nem akartam bunkó lenni, és csak úgy lelépni,
viszont már így is késésben vagyok. – Az arcomat dörzsölve pillantottam az
éjjeli szekrényen álló digitális órára, aztán nyöszörögve visszaejtettem a
fejemet a párnára.
- Kikísérlek –
mondtam neki, és nagy szenvedve fel is álltam. – Jézusom, mondd, hogy nem csak
én érzem magam ilyen ramatyul – mentem be a fürdőbe, hogy magamra vegyem a
köntösömet.
- Ha rendesen
felébredsz, jobb lesz – húzta fel a cipőjét. – Szüleid? – kérdezett rá, ezzel
nekem is eszembe juttatva, hogy valószínűleg nem fogjuk tudni őket elkerülni.
Ez az átka a szinte teljesen egybe nyitott alsó szintnek.
- Ha szerencsénk
van, akkor a dolgozószobába vannak, ha nem, akkor nem kell velük foglalkozni,
csak céltudatosan az ajtó felé – fordultam hátra.
- Jó-jó, akkor
várj – tette a kezét az ajtóra, hogy ne nyissam még ki. – Köszönöm a meghívást,
meg mindent – nézett rám kicsit zavartan.
- Én köszönöm,
hogy eljöttél – szívtam be az alsó ajkamat, mert én is éreztem, hogy ez nem a
gördülékeny beszélgetéseink egyike.
- Hát, akkor
majd beszélünk – mondta végül pár másodperc egymásra bámulás után, én pedig
bólintottam egyet, és elindultam lefelé.
Alig akartam
elhinni, hogy volt olyan mázlink, hogy ne fussunk bele a szüleimbe, de mégis
így volt. Louis gyorsan nyomott egy puszit az arcomra, én pedig azonnal
igyekeztem is vissza a szobámba. Visszazuhantam az ágyamba, magamra rángattam a
takarómat, és iszonyatos fáradtságomra tekintettel, arra számítottam, hogy
azonnal el is alszom majd. Csakhogy az agyam már járni is kezdett, és hiába
hunytam le szemeimet, az csak az előbbi beszélgetésen kattogott. Most akkor
ennyi volt? Mert lehet, hogy egész végig vonzódtam hozzá, és valójában egy
kiadós szex volt az első gondolatom, ami Louis-ról eszembe jutott, de most
mégis furán éreztem magam, hogy megtörtént, és semmi konkrétat nem beszéltünk
meg.
Nagyot sóhajtva
ültem fel, nyújtóztam egyet, aztán erőt véve magamon felálltam, és
összeszedegettem a ruháimat a földről, majd a szennyesbe raktam, mert mind
bűzlött a füsttől. Pedig még meg is szagoltam, hátha érződik rajta Louis
illata. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem valami idétlen, romantikus film,
ennek ellenére mégis folytattam reggeli filmes karrieremet. Idióta módjára
néztem szét a szobámban, hogy Louis nem-e hagyott itt valamit, amit majd nekem
mindenképpen el kell vinnem neki, még a párnát is megemeltem, és az ágy alá is
benéztem, aztán saját magamon szörnyülködve ültem le egy kicsit, hogy tényleg
elmagyarázzam a szerencsétlen kis agyamnak, hogy ez valóban nem egy elcsépelt
jelenet.
Amilyen hamar
jött rám az öt perc, olyan hamar távozott is. Helyét átvette az éhség, és egy
nagy pohár vizet is szívesen felhajtottam volna, ezért felkaptam egy bő pólót,
és egy rövidnadrágot, majd lesétáltam.
- Jó reggelt! Ki
volt nálad? – kérdezte anyám, aki már az asztalnál olvasott valamit.
- Reggelt! Senki
– mondtam unottan, és szélesre tártam a hűtőt.
- Tudod, hogy az
egyetlen, amit nem viselek el, az a hazugság – nézett fel dühösen a papírokból.
- Úgy is tudod,
hogy volt itt valaki, és úgy is tudod, hogy nem fogom megmondani, ki volt az,
akkor minek erőlteted? – forgattam a szememet, és kicsit sarkosabb
mozdulatokkal öntöttem rá a tejet a müzlire.
- Vegyél vissza,
nem tetszik, hogy így beszélsz anyáddal – jelent meg apu is.
- Jól van –
mondtam közömbösen magam elé, aztán eszegetni kezdtem.
- Marie,
kiválasztottad, hogy melyik étterembe szeretnél ebédelni? – fordult el inkább,
és úgy beszélgettek, mintha én ott se lettem volna. Még szabályosan meglepődve
néztek rám, amikor megcsörrent a kanál az edény alján.
Nem kellett
több, hogy eldöntsem, ezt a napot is a szobámban fogom tölteni, és maximum
akkor fogok kijönni, amikor ők már a Ledburyben ülnek, és eszik a kaviárjukat.
- Te is úgy
készülj, hogy jössz velünk – szólt utánam anya, amikor már a lépcső felénél
jártam. Minek? Így se bírják elviselni a jelenlétemet, minek kellek én még oda
is? Ahelyett, hogy örülnének, hogy egy kis időre megszabadulhatnak a
félresikerült gyereküktől, mindenhová magukkal cibálnak. Egyáltalán nem
értettem őket.
- Oké –
válaszoltam, hogy tudják, hallottam és vettem, majd dühöngve a szobámba mentem.
Becéloztam a legtávolabbi sarkot, ahol a deszkám szokott lenni, most viszont
nem állt ott. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hol hagytam, utána viszont
fordultam is vissza, hogy a kertbe menjek.
A kocsibejárón
kezdtem el gurulgatni ide-oda, amíg fel nem dolgoztam, hogy ma is egy
makulátlan étteremben, drága, ízetlen kaját kell ennem, miközben jól nevelt
hölgy módjára társalgok majd a szüleimmel, olyan témákról, amelyek még őket se
érdeklik igazán. Sokszor úgy éreztem magam, mint egy lázadó tini, pedig abból
már rég kinőttem. Ez már csak az érdektelenség volt, amikor minden mindegy,
csak hagyják, hogy azt csináljam, amit akarok. Persze ez nem jelentette, hogy
bizonyos dolgok nem húztak fel, és nem viselkedtem úgy, mint egy hisztis
gyerek. Azt hiszem, valamilyen szinten még érthető is volt.
Remek, családi
ebédünk pontosan úgy zajlott, ahogy mindig is. A szüleim ennyi év házasság után
is elmondhatatlanul boldogak, és nem is győzték ezt az embereknek mutogatni.
Kár, hogy igazából alig volt mit a kirakatba tenni. Ja, és persze, rám is
nagyon büszkék, bár nagyrészt csak akkor, amikor találkozunk valami ismerőssel.
És természetesen azok mindenhol vannak, így most is belefutottunk apám egyik jó
barátjába. Bájcsevej, bájcsevej hátán, és még magamat is megleptem, milyen
normálisan viselkedtem. Viszont ezzel a mai napra én le is futottam köreimet,
és amint hazaértünk, szépen magamra zártam a szobám ajtaját.
Gondoltam épp
ideje csekkolni, hogy mindenki túlélte-e az éjszakát, ezért csörgetni kezdtem Haileyt.
Meglepve tapasztaltam, hogy olyan frissnek és üdének hangzott, mint aki nem is
volt bulizni az éjjel.
- Hát én nem
ütöttem ki magam tegnap – indokolta meg.
- Ja, de azt
hittem Maz végül utánad ment – mondtam egy kicsit kérdő hangsúllyal.
- Nem –
nevetett. – Remélem, csalódott volt, hogy leléptem.
- Inkább dühös.
Összevesztetek vagy mi? – ráncoltam a szemöldökömet.
- Nem, csak nem
igazán tetszett, hogy más lányokkal izgatja fel magát, mielőtt velem fekszik
le. – Szinte láttam magam előtt, ahogy grimaszol. – Szóval leléptem, mielőtt
észbe kaphatott volna. De inkább te mesélj! Mi volt a jóseggűvel, ha?
- Mi lett volna?
– tettem a hülyét.
- Miranda, ha
most mellettem lennél, jól tarkón vágnálak. Jó az ágyban? – kérdezett rá most
már megkerülhetetlenül.
- Szerencse,
hogy nem vagyok – nevettem fel, még mondandója első felén. – Louis…
- Na, jó, már
ahogy kiejtetted a nevét, az elmondott mindent – röhögött fel.
- Leteszem –
figyelmeztettem mosolyogva.
- Jó, de előbb,
nem megyünk ma ki egy kicsit? – hadart gyorsan, hogy végig tudja mondani, ha
esetleg tényleg rá akarnám csapni.
- Mehetünk.
Szólok a többieknek – ajánlottam fel, majd miután elköszöntünk, sorra
végigcsörgettem mindenkit, egy órán belül pedig mindannyian össze is verődtünk.
- Aayy, Mira,
milyen éjszakád volt? – húzogatta a szemöldökét Maz.
- Nagyszerű. Úgy
hallottam a tiéd magányosan telt – néztem rá tanakodva, mire vastag ajkait egy
vonallá préselte, és vetett egy sértődött pillantást Haileyre, aki azonban
baromi jót nevetett válaszomon.
- Mit csinálunk
ma? – nézett körbe Andy kicsit unottan. Arckifejezésemmel érdeklődtem aziránt,
hogy minden ok-e, ő pedig bólintott egy aprót, úgyhogy nem is firtattam tovább.
- Rég voltunk
éjszaka graffitizni. Kereshetnénk már egy helyet, és hét közben összehozhatnánk
egyet – felejtette is el Maz, hogy az előbb még mindannyian rajta nevettünk.
- Támogatom! – egyezett
bele azonnal Hailey, és én is éljenezni kezdtem az ötletre.
- Benne vagyok –
lelkesedett egy kicsit jobban Andy is, egyedül Zayn maradt ki. Zavarodottan
nézett ránk, mintha nem is tudná, miről beszélgetünk éppen, aztán kis
fáziskéséssel bólogatni kezdett.
- Jó, akkor ma
délután találjuk ki, hova akarunk festeni – állt fel a deszkájára, majd mi is
így tettünk, és neki is vágtunk az utcáknak, hogy gondolkozva, nézelődve
keresgéljünk hely után.
Zayn úgy
előrement, hogy csak messziről láttuk a hátát, de azért látótávolságon belül
maradt, így tudtuk követni. Én először Andy mellett haladtam, de aztán
kérdezgetni kezdett Louis-ról, én pedig úgy döntöttem, hogy nem akarok róla
pont vele beszélgetni. Gyorsítottam a tempómon, és magam mögött hagytam Haileyt
és Mazt is. Feltett szándékom volt valahol Zayn és a többiek között maradni,
vagyis távol a piszkálódásoktól, amit a Louis-val töltött este miatt kaptam.
Hihetetlen, hogy máskor egy ilyesmi egyáltalán nem nagy szenzáció, de most,
hogy nem akarok erről társalogni, most aztán nagy dolog, amire minden percben
emlékeztetniük kell. Igaz, nem voltak tabutémáink, de azért általában
igyekeztünk nem betörni a másik magánéletébe.
Pont jól jött
most ez a kis keresgélés, mert közben nem kellett semmi mást csinálnom, csak
hajtani magamat, és élvezni, ahogy a gyors tempótól a szél belekap a felsőmbe
és a hajamba. A szabadság érzése kellett most nekem ahhoz, hogy kitisztuljon a
fejem, az ilyen deszkázások pedig tökéletesek voltak erre. Minden egyes
méterrel magam mögött hagytam valamit, ami nyomasztott, végül pedig elértem azt
az állapotot, amikor gondtalannak éreztem magamat, és ettől egy pillanatra
átfutott az arcomon egy megkönnyebbült mosolyt.
Saját
nyűgjeimtől megszabadulva, gondolataim átvándoroltak Zaynre, aki valószínűleg
hozzám hasonlóan a saját gondjai elől tempózott ilyen eszeveszettül. Ráadásul
egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki sikerrel jár. Egyre gyorsabban gurult,
és még távolról is láttam, hogy egyre jobban hergeli magát.
- Zayn! –
kiabáltam neki, aztán újra és újra, amíg le nem fékezett, és hátra nem nézett.
Szaporán szedtem
a levegőt, mire melléértem, ő pedig újra elindult, hogy nagyjából egymás
mellett haladjunk tovább.
- Eszedbe jutott
valami jó hely? – kérdezte, én pedig hirtelen azt se tudtam, miről beszél.
Annyira lefoglaltak a gondolataim, hogy elfeledkeztem utunk igazi okáról.
- Öhm, nem –
ráztam meg a fejemet. – Jól vagy? – tettem fel a saját kérdésemet én is.
- Aha – mondta,
közben pedig befordult a sarkon.
- Te, figyelj
csak. Mi van most ezzel a Niall gyerekkel? – Nem hittem el neki az előbbi
határozott bólintását, de nem faggattam, inkább érdeklődni kezdtem a díler
után, hiszen a tegnapi után nem tudtam eldönteni, jó ötlet-e ennyire közel
tartani magunkhoz.
- Ezt meg hogy
érted? – gyorsított fel megint. Cüncögve vettem fel én is a tempót, bár nem
értettem, hova ez a nagy rohanás.
- Tudod, nem
kérdőjelezem meg az ítélőképességedet, de biztos megbízhatunk benne? Mi ez a
dolog AJ-vel? Maz azt mondta látta őket együtt, én pedig hiszek neki –
magyaráztam meg kicsit a kérdésemet.
- Bocs, de nem
akarok, most ezzel foglalkozni – próbált meg lerázni újra.
- Tudtam, hogy
van valami bajod. Haragszol Mazre, mi? Nem kéne megbeszélni? – Csak nem hagytam
magamat.
- Mira! – szólt
rám, de aztán nem folytatta. Valószínűleg megbántott ábrázatom megint megtette
hatását. – Van egy ötletem, hova fessünk, már nincs messze – váltott témát, én
pedig kénytelen voltam beletörődni.
Pár percen belül
tényleg megérkeztünk egy elég kieső, romos helyre. Korábban talán egy
hajléktalan szálló lehetett, vagy nem is tudom, mindenesetre nem voltak
ablakok, sem ajtó, csak a bevakolt falak, amik alól néhol kikandikált a tégla.
A romos épület körül minden tiszta gaz volt, és teljesen elhagyatott volt az
egész. Egyedül a beltér hátsó része volt tele graffitikkel. Nem is volt kérdés,
hogy mindenki beleegyezett, ezt az épületet fogjuk szépen kidekorálni.
- Hogy lehet,
hogy ezt mások még nem foglalták be? – ugrotta át a küszöböt Maz.
- Hát bízz benne,
hogy így van és nem csak úgy látszik, különben még el is leszünk picsázva –
veregette hátba Andy.
- Hova
rohantatok ennyire? – húzott be egy másik helyiségbe Hailey.
- Nekem ki
kellett szellőztetnem a fejemet, Zaynnek nem tudom, mi baja van. Biztos Mazre
pikkel a füves dolog miatt. Majd lebunyózzák, és elfelejtik – rántottam meg a
vállamat.
- Aha, jól van –
lett hirtelen eltúlzottan nem törődöm, ami elég meglepő volt ahhoz képest, hogy
ő érdeklődött.
- Haiz – húztam
vissza, amikor vissza akart menni a többiekhez. – Sosem volt kínos nektek
Mazzel, miután lefeküdtetek? – Egy ideje már eszembe jutott, hogy őt
kifaggathatnám erről, de nem igazán akaródzott ezt a témát pedzegetni. Már csak
azért sem, mert ők sosem beszéltek erről nyíltan.
- Nahát, nahát –
vigyorgott rám. És ez volt a másik ok.
- Mindegy,
felejtsd el – bántam meg azonnal, és most én terveztem lelépni.
- Jó, várj,
bocs! Komolyan veszlek – állta el az utamat. – Hát az első után fura volt,
legalábbis nekem, mert hiába voltam biztos benne, hogy ez csak egy szex volt,
nem tudtam neki nem nagy jelentőséget tulajdonítani.
- Ismerős –
sóhajtottam fel.
- De aztán
találkozunk, és ő úgy viselkedett, mintha semmi különös nem történt volna, egy
idő után pedig én is elhittem. Barátság egy kis vonzalommal, de nem több.
- Számára –
tettem hozzá.
- Nekem így is
megfelel – mondta, előttem pedig megjelent egy furcsa kép arról, ahogy ezt a
mondatot hajtogatja magának, amíg el nem hiszi. – Nem beszéltetek azóta?
- Reggel, és
ultra gáz volt. Szerintem ő sem tudta, mit mondjon, de lehet csak a saját
bizonytalanságomat vetítettem ki rá. Nem tudom – válaszoltam tanácstalanul.
- Hát nem tudom,
hogy ő barátkozni akar-e, de ha igen, akkor majd rájössz, hogy nem lesz mindig
kínos, ha pedig nem, akkor úgyis mindegy, mert gondolom, nem sűrűn fogsz
belefutni egy deszkás bulin – próbált egy kis optimizmust rám erőltetni.
- Aha – néztem
körbe a kis helyiségben. – Nincs kedved valamit közösen csinálni majd ide?
- De. Mire
gondoltál pontosan? – egyezett bele.
- Hát azt még
nem tudom – vallottam be.
- Tegye fel a
kezét, aki ezen meglepődött – csapta össze a kezét a hátam mögött Zayn. –
Tipikus Mira, nem? Már csinálná, de még nem tudja, hogy mit. Talán ezért nem
készül el sose az, amit mi terveztünk – húzott magához a vállamnál, ezzel
alaposan megszorongatva.
- Bocsi – néztem
fel rá nagyokat pislogva.
- Ennek én
vagyok a nagymestere, úgyhogy ne is próbálkozz – forgatta meg a szemeit.
- Nem
mindenkinek lehetnek olyan szempillái, na – csikiztem meg, mert azt utálta.
- Ezt ne
csináld! – kapta el a csuklómat, és a biztonság kedvéért nem is engedte el egy
darabig. – Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, mennem kell, a nővérem
kitalált megint valami hülyeséget, amihez persze szüksége van rám – forgatta
meg a szemét, mintha ez az egész csak púp lenne a hátán. Persze, ez így is
volt, de mivel igazából nagyon is jó kapcsolatot ápoltak Mayával, Zayn szó
nélkül pattant, ha kellett neki valami.
- Én meg kezdek
elálmosodni, úgy látszik, mégse volt elég a szervezetemnek az a pár hajnali óra
– vonta meg a vállát Hailey. – Veled tarthatok?
- A-a-a –
érkezett meg Maz is hozzánk, kifejezve nem tetszését. – Szeretnék veled
beszélni – mutatott egyenesen Haileyre, és most ő forgatta meg a szemét. Ez
lassan akár a bandánk ismertetőjegye is lehetne.
- Jó – sóhajtott
egyet hozzá. – Szerdán éjjel jövünk? – kérdezte meg, és miután mindenki rábólintott,
hárman le is léptek.
- Mi csinálunk
még valamit? – kérdezte Andy, miközben ő is elindult kifelé az épületből.
- Nekem is kezd
hiányozni az ágyam. De úgyis arra jössz, amerre én, szóval közben
elmesélhetnéd, mitől vagy ilyen kedvtelen – vetettem fel.
- Csak fáradt
vagyok, tudod, hogy sose bírom jól a másnapokat – rántott egyet a vállán,
amikor pedig szólásra nyitottam a számat, hogy ne nézzen hülyének, újra
megszólalt. – Kedden nincs kedved elmenni moziba vagy valami ilyesmi?
- Mi? –
torpantam meg meglepetten. Nem szoktunk ilyesmiket csinálni, és bár biztos
voltam benne, hogy barátok vagyunk, mégis olyan hülyén vette ki magát ez a
kérdés.
- Neeem, ah!
Mira, ne legyél már idióta! – jött rá ő is, hogy vette ki magát ez a kérdés. –
Eszem ágában sincs randira hívni! Csak sose csinálunk semmi mást, deszkázunk,
graffitizünk, és most lenne kedvem máshoz is – magyarázkodott.
- Bocsi, de
kedden apámmal kell mennem egy üzleti ebédre – ráztam meg a fejemet.
- Szerda?
- Tanulnom kéne
csütörtökre, mielőtt jövünk graffitizni – válaszoltam, és kezdtem magam rosszul
érezni.
- Csütörtök? –
próbálkozott tovább. Nem értettem, miért ilyen fontos ez, de újra elhúztam a
számat.
- Sokáig van
órám, és mivel éjjel semmit nem fogunk aludni, szerintem mindketten pihenni
szeretnénk majd.
- Pénteken meg
gondolom, jövünk ki deszkázni, vagy megyünk este bulizni – mondta kelletlenül.
- Igen. Bocs,
tényleg, de majd jövő héten elmehetünk, ha lesz kedved – ajánlottam fel.
- Ja, majd
meglátjuk. Ó, figyelj, most jutott eszembe, hogy be kell ugorjak anyunak valami
sablonért az egyik ismerőséhez, úgyhogy innen nem megyek tovább – tartotta
felém az öklét, hogy elköszönjön, én pedig teljesen összezavarodva viszonoztam.
Egyedül folytattam
utamat hazafelé, közben pedig próbáltam megfejteni, mi a franc ütött
mindenkibe. Jó, Maz és Hailey nem volt kérdés, ők mindig civakodtak valamin, de
Zayn és Andy egyáltalán nem tűntek boldognak ma, és utáltam, hogy mindketten
inkább bezárnak és furán viselkednek, minthogy elmondják, mi a bajuk. Sose
éreztem még ennyire szétesve a bandát, és ettől nekem se volt kifejezetten jó
kedvem.
