Mozizás

Sziasztok!

Mint gondolom észrevettétek, elég rendszertelenül hozom a részeket, de remélem, ez nem okoz gondot. Talán látjátok azt is, hogy sűrűbben próbálok írni, némileg sikerül is. Nem ígérem, hogy ez egész nyáron így marad, heti két résszel, de azért igyekszem mindent megtenni érte. A kommentekkel elmaradtam, de nagyon hálás vagyok értük. Holnap mindegyikre válaszolok!
Most csak ennyit szerettem volna szövegelni a fejezet előbb, jó olvasást nektek!

xxx Larissa

******************************************

Chapter 18
Reggel, mire felébredtem, Liam már nem volt mellettem. Fáradtan nyújtózkodtam egyet, miközben újra bekúszott elém meggyötört, könnyektől áztatott arca. Hiába hitte azt, hogy emiatt holmi gyenge kisfiúnak nézem, nem így volt, és remélem, sikerült vele is megértetnem. Sokat jelentett nekem a tegnapi este, még annak tudatában is, hogy nyilvánvalóvá vált, lelkileg még mindig instabil egy új kapcsolathoz. De az, hogy ennyire megnyílt, melegséggel töltötte el a szívem.
Tegnap este ruhában nyomott el az álom, ezért egy gyors zuhannyal kezdtem, majd mivel nem volt kedvem egyedül ücsörögni a szobában, lementem az étterembe, és ott fogyasztottam el reggelimet.
- Bessie, reggelt! Nem tudnál nekem adni valami fájdalomcsillapítót? – állt meg mellettem Josh. Szörnyen festett, mindig precízen belőtt haja összevissza meredezett, arcszínéből ítélve pedig nem sok kellett ahhoz, hogy a reggelim láttán megörvendeztessen a tegnap elfogyasztott vacsorája felöklendezésével.
- Jesszus, Josh! – kommentáltam kinézetét.
- Kösz, én is szeretlek – dünnyögte. – Életemben nem voltam még ennyire másnapos.
- Fent van gyógyszer, gyere! Közben pedig elmesélheted, mi volt este – álltam fel az asztaltól. Tányéromon már úgyis csak két falat maradt, amit amúgy sem tudtam volna legyűrni.
- Semmi extra. Miután elmentél, Louis beszólt, hogy pókereznek, van-e kedvünk. Alex, én és Zayn mentünk, de nem gondoltam, hogy ilyen jó kis buli lesz. Ez a Louis gyerek nagyon nagy forma, komolyan megkedveltem. Mindegy, lényeg a lényeg, hogy rendesen berúgtunk. Körülbelül ennyi rémlik – vázolta fel emlékeit, nekem viszont csak egy idétlen vigyorra futotta. Szóval Chloe és Harry kettesben maradt. – Tényleg szörnyen vagyok, ne nevess! – nézett rám mérgesen. Ezek szerint közérzete miatt még a hangulata sem volt a toppon.
- Harapd le a fejem, légy szíves, amiért voltál olyan hülye, hogy ne tudd, hol a határ – vetettem rá egy megvető pillantást. – Amúgy meg nem rajtad nevettem – tettem még hozzá, miközben benyitottam a hatalmas lakosztályba, amibe a fiúk sikere és kényelme mögött álló emberek tengették napjaikat.
Na, meg ugye ezt használtuk amolyan nappalinak, közös lógóhelynek, így itt sikerült először belefutnom Liambe. Az egyik fotelben feküdt, de a normális póztól 90 fokkal eltérve. Lába az egyik karfán lógott lefelé, a hátát pedig a másikon támasztotta, és valami japán műsort nézett. Felvont szemöldökkel néztem a képernyőre, mi lehet olyan érdekes, hogy még a nyelv se számítson.
- Helló – mondta kelletlenül, továbbra is a tévén tartva tekintetét.
- Hogy vagy? – kérdeztem meg tőle, miközben a szekrényhez léptem, hogy a polcról elvegyek egy gyógyszert.
- Jól – válaszolta ugyanolyan semmilyen hangleejtéssel, mint ahogy köszönt.
Nem is kellett többet kérdeznem, tudtam, hogy a tegnap lebontott fal, ma reggelre kétszer olyan magasra épült körülötte. Legszívesebben ráordítottam volna, hogy ezt hagyja abba, mert nem tudok rajta kiigazodni, de helyette csak ideges mozdulatokkal odaadtam Joshnak a fájdalomcsillapítót, és kivágtattam a folyosóra.
- Ennyire haragszol az előbbiért? – jött utánam Josh, mire megráztam a fejem.
- Bocs, nem rád vagyok mérges – szabadkoztam, majd egy nagy levegőt véve, eldöntöttem, hogy nem foglalkozok Liammel. – Mi lenne, ha ma csak mi négyen töltenénk el ez a napot? Beszélgetnénk, meg úgy hallottam, van mozi a hotelben, megnézhetnénk valamit. Egy kicsit elegem van a szupersztárok közelségéből, meg a hangulatingadozásaikból.
- Jól hangzik, csak előbb várjuk meg, míg elmúlik a rohadt fejfájásom – masszírozta ujjaival a halántékát.
- Feküdj le egy kicsit, hozok fel ennivalót, meg vizet – kísértem el az ajtóig, aztán visszafordultam, hogy tejesítsem ígéretemet.
Még Alex is álmosan pislogott, de láthatóan sokkal jobban volt, mint ikertestvére. Meg se lepődtem rajta, valahogy mindig Alex volt az, aki sokkal jobban eszénél volt.
- Nekem is hoztál valami finomat, vagy ez csak a másnapos idiótáknak jár? – könyökölt fel Chloe.
- Amennyiben elmeséled, mit csináltatok Harryvel kettesben, miután a többiek elmentek pókerezni – kacsintottam rá.
- Pf, zsarnok – horkantott fel a szemeit forgatva. – Nem sokáig maradtam már miután mindenki lelépett, de az alatt a kis idő alatt Londonról beszélgettünk, na meg Los Angelesről, amit annyira látványosan imád. Megpróbáltuk egymást meggyőzni arról, hogy melyik a jobb hely, aminek az lett a vége, hogy meghívott LA-be, mert amíg nem láttam, addig nem mérvadó a véleményem. Na, mi a kaja? – nézett át a tálcára.
Felnevettem azon mennyire érdektelenül mondta, miközben valahogy mégis hallatszott minden betűjéből, hogy legszívesebben már az énekessel lenne a világ másik felén. Bár lehet, hogy ez csak nekünk volt ennyire szembetűnő, hiszen ismertük.
- Elvettem mindenféle péksütit, szóval, amit megkívánsz – toltam hozzá közelebb, aztán felvázoltam nekik is, amit Josh-sal már az előbb megbeszéltünk.
- Nekem is tetszik a dolog, csak még adj legalább egy órát, hogy kicsit jobban magunkhoz térjünk – fogadta ötletemet testvéréhez hasonlóan Alex.
Chloe teljesen jó állapotban volt, úgyhogy mi ketten úgy döntöttünk, amíg a fiúk hajlandóak magukat összeszedni, lemegyünk megkérdezni, merre van a moziterem, és megnézzük, hogy miket vetítenek.
- Ha ilyen idétlen szarok mennek, akkor ki kell találni valami mást programnak – mondta Chloe, miközben lefele haladtunk.
- Szoktunk mi unatkozni? – vontam fel a szemöldökömet.
- Jogos – rántotta meg a vállát.
Miután a recepción kaptunk egy kis útba igazítást, a kivetítő elé álltunk, és négy másik srác mögül próbáltuk elolvasni a műsort.
- Ó, szia! – köszönt a szőke fiú, amikor észrevette, hogy mögötte pipiskedek.
- Öö, helló – köszöntem vissza bizonytalanul, mert fogalmam sem volt, hogy kik ők. Mindannyian úgy néztek rám, mintha ismernénk egymást, de nekem egyikük arca sem rémlett.
- Liam barátnője, ugye? – bizonytalanodott el, amikor rájött, nem tudom hova tenni.
- Igen, ti pedig? – vontam fel kíváncsian a szemöldököm.
- Az előzenekar – felelte a fekete hajú.
- Oh, ne haragudjatok! – szabadkoztam. Emlékeztem, hogy Japánban más zenekar játszik a 1D előtt, és hallottam is őket hátulról, de még nem találkoztunk. – Bessie, ő pedig Chloe, a legjobb barátnőm.
- Luke, Calum, Michael, Ashton – mutatkoztak be sorban.
- Szóval srácok, lesz valami értelmes a vászon? – tudakoltam meg tőlük.
- Van itt mindenféle. Romantikus, vígjáték, este meg horror – válaszolt Ashton.
- Mi épp összevesztünk, hogy melyiket nézzük meg – nevetett magukon Luke.
- Mert mi a fenének akarsz te Bajos csajokat nézni? Már megint – vetett a szőkére egy lesújtó pillantást Michael.
- Ez a Bajos csajok 3, és még nem láttam – kötötte az ebet a karóhoz.
- Bajos csajok? – nevetett fel meglepetésében Chloe. – Hallod, nézessük meg mi is azt Alex-szel és Josh-sal.  – fordult felém halál komolyan.
- Mondjátok, hogy valami akció film, aztán ha szerencsétek van, nem kérdezik mi a címe – adott ötleteket Ashton.
- Jó – egyeztem bele, mint mindig, ha valami hülyeségről volt szó.
- Na, jó, látnom kell az arcukat, úgyhogy akkor én is Bajos csajokat nézek – húzta el a száját egy kicsit Michael, a többiek pedig egyetértve bólintottak.
A négy srác annyira vidámnak, és jófejnek tűnt, hogy lenn is maradtunk velük beszélgetni, amíg az ikrek meg nem jelentek.
- Titeket leküldeni, hogy megtudakoljátok, miket vetítenek – bosszankodott Josh.
- Egy jó akciófilmet választottunk, nem sokára kezdődik, jó is, hogy jöttök – avatta be őket Chloe rezzenéstelen arccal. Szerencsére már én is tökélyre fejlesztettem mellettük a pókerarcom, de még így is gyanút fogtak.
- Akciófilmet? Azért lecsekkolnánk azt a műsort mi is – lépett oda Alex a filmek listájához és időpontjaihoz, mire a fiúk közbeléptek.
- Jó ízlésük van a lányoknak, mi is ugyanarra megyünk – avatkozott bele Calum, és a négy férfi tag feltűnése meggyőzte őket arról, hogy nem szívatjuk őket.
Szép lassan magunkhoz vettünk egy kis kukoricát, némi innivalóval, és középtájt leültünk mind a nyolcan. Nevetésem álcázásaként a kukoricát kezdtem el a számba tömni, így már mire elindult a film, a felénél jártam, de sokat nem aggódtam rajta, majd eszek a többiekéből.
Alexnek esett le hamarabb, hogy mire is hoztuk be őket, Josh csak a cím megjelenésekor jött rá, de addigra már mindannyian dőltünk a nevetéstől.
- Fizettetek négy srácnak, hogy üljenek be, hogy hihetőbb legyen az akció film sztori? – húzta össze nagy komolyan a szemét Josh.
- Kedves vagy, hogy kinézel belőlünk ilyen nagyratörő dolgokat, de nem, ennyire még mi se vagyunk kreatívak – nevetett rajtuk Chloe. – Nézzétek, jó lesz ez! – fordult vissza a képernyő felé barátnőm, én pedig továbbra is röhögve figyeltem, hogy felállnak-e vagy maradnak.
Végül mindketten az alvás mellett döntöttek, bár ahogy én észrevettem Alex azért figyelgette a filmet résznyire nyitott szemhéja mögül, de csak úgy, hogy véletlenül se tudjuk rábizonyítani.
A kis átverésünknek alaposan megittuk a levét, ugyanis erősebbek lévén, hiába próbáltunk szabadulni, négy másik filmet nézettek meg velünk. Az utolsónál már nem is próbáltam figyelni, Chloeval beszélgettem, és végül az ikrek is feladták annak a megjátszását, hogy mennyire élvezik az éppen játszott, idióta filmet, és csatlakoztak.
Két film között egyszer felmentem, hogy beszéljek Paullal, ma had maradjunk itt a hotelben a koncert idejére. Tényleg szerettem volna egy kicsit távol lenni ettől az egész felhajtástól, és a barátaimmal tölteni az időt, amíg még lehet. Szerencsére könnyedén beleegyezett, annyit kért, hogy ne hagyjuk el a hotel területét, ezt pedig nem állt szándékunkban megszegni.
- Na, most jön a büntetésetek legjobb része – csata össze a tenyerét Josh este fél 11-kor. Alex helyeslően bólogatott, mi pedig el nem tudtuk képzelni, mit találtak ki. – Nézünk egy jó kis horrort.
- Nem – vágtuk rá mindketten. Utáltuk őket, nem szerettünk félni, és még csak ijesztő sztorikat sem voltunk hajlandóan végighallgatni.
- Hát ez nem volt kérdés – kaptak fel a vállaikra, és minden rugdosódásunk ellenére becipeltek minket a terembe. Többféleképpen is próbáltam szabadulni, de Josh végig fogta a karomat, így még egy székkel se tudtam közelebb kerülni a kijárathoz.
A film kezdete előtt két perccel aztán egy nagy csoport jött be a terembe, és azonnal felismertem őket. Liamék voltak, a háttérzenészek, és néhány stábtag. A fejemet fogva próbáltam elterelni a figyelmemet arról, ami a filmben történt, de egyáltalán nem jártam sikerrel. Annabelle a frászt hozta rám, és biztos voltam benne, hogy nemcsak ma este, hanem életem hátralévő részében sem fogok tudni elaludni.
Aznap először áldottam az eget, hogy nem külön szobám volt, Liam jelenléte némi megnyugvást jelentett, még akkor is, ha egyáltalán nem álltunk szóba egymással. Feladtam, hogy áttörjem a falát, ő pedig csak egyre messzebbre lökött.
Már mindketten az ágyban feküdtünk, de a kislámpa még égett, és láttam, hogy hezitál, leoltsa-e. Olvastam twitteren, hogy nemcsak rám volt rossz hatással a film, hanem rá is, de azt hittem csak felnagyítja a dolgokat a rajongóknak. Végül mégis leoltotta a villanyt, de szinte abban a pillanatban hangosan dörömbölni kezdett valaki az ajtón, ezért visszakapcsolta. Egyikünk sem mozdult, csak az ajtóra meredve vártuk, hogy a másik felálljon végre.
- Nyisd ki – mondtam neki a legnyugodtabb hangomon.
- Nyisd ki te – kapta felém a tekintetét, de továbbra se mozdultam.
       - Liam, Bessie, hallom, hogy fent vagytok. Nyissátok ki az ajtót! – dörömbölt tovább, de most már legalább tudtuk, hogy Paul az. Liam nagyot sóhajtott, hogy a megkönnyebbüléstől vagy azért mert fel kellett állnia, azt nem tudom, de kitárta a menedzser előtt az ajtót. – Ti nem vagytok normálisak. Főleg te, Payne, de azért belőled is többet néztem ki Elisabeth – támadt ránk azonnal. 

Felszakított seb

Sziasztok!

Rettentő szorgalmas vagyok mostanság, valljuk be. Na jó, igazából csak ez az egyik kedvenc részem a történetből, és nem bírtam megállni, hogy ne tegyem ki, amint elkészül. Annyira szeretném, hogy ti is olvassátok végre, és elmondjátok a véleményeteket!
A Baby Projectes novellához, és az előző részhez köszönöm a visszajelzéseket, főleg a csoport tagjainak, mert ott most nagyon aktívak voltatok, és főleg annak a néhány hozzászólónak, aki itt is letette kézjegyét. Az új feliratkozóknak nagy hálám, remélem, élvezitek a történetet!
Most pedig akkor jöjjön is a rész. Hogy a következőt szombaton teszem-e ki vagy később azt még egyelőre nem tudom, de ha csatlakoztok a csoportba, ott mindenképpen tudni fogjátok, ha lesz valami. Imádlak titeket!

xxx Larissa

UI: A dalszöveget lefordítottam magyarra, hogy mindenki értse, a rész végén megtaláljátok.

*******************************************

Chapter 17
Zaynnel, Harryvel, Chloeval és az ikrekkel ücsörögtem az egyikük szobájába. Már két napja Japánban voltunk, és barátaimmal egy alapos városnézésen is túl vagyunk. Jó volt végre csak úgy turistaként itt lenni, nem kellett Liammel mászkálnom, csak a barátaim társaságát élveznem Osakában. Mégsem tudtam teljesen elengedni magam. Folyamatosan Liamen kattogott az agyam, az utóbbi pár napban, mintha kicserélték volna. A szörfözés utáni, kocsiban kapott üzenet után mintha végleg belefáradt volna mindenbe. Már ahhoz sem volt ereje, hogy válaszoljon a srácoknak, amikor piszkálták valamiért, tulajdonképpen meg se mozdult, a szobában töltötte az egész napot, feküdt az ágyán, és mereven bámulta a plafont. Nem tudtam, mi lehet a baja, de egyértelműen látszott rajta, hogy ez most nem a világ elleni dacoskodásának a része, hanem valami tényleg összetörte belülről. Mindenesetre ez engem alaposan kiborított, ugyanis én voltam az, akinek ezt a légkört minden nap, minden este el kellett viselnie, amikor a szobába kényszerültem. Mellesleg segíteni szerettem volna, és a szívem szakadt meg, hogy így kell látnom.
- Bessie – szólongatott Alex, gondolom nem ez volt az első alkalom, amikor kiejtette a nevemet a száján.
- Ne haragudj – kapargattam zavartan a körmeimet. – Miről van szó?
- Mindegy, nem fontos. Jól vagy? – aggódott Alex. Jellemző.
- Igen, csak fáradt vagyok. Ha nem baj, inkább le is fekszem – álltam fel, aztán hamar távoztam is. Még hallottam, ahogy felsóhajtanak, és Chloe valami olyasmit motyog, hogy ez így nem lesz jó, de aztán becsuktam az ajtót, és lassú tempóban haladtam a sajátom felé.
Megint sikerült annyira elméláznom, hogy alig vettem észre Louist, aki zsetonokkal és minden más pókerhez szükséges eszközzel a kezében, afelől érdeklődött, hogy nem csatlakozok-e. Kedvesen lezártam, de aztán szóltam neki, hogy menjen be Harryhez, kérdezze meg őket is, mert szinte biztos voltam benne, hogy Josh szívesen játszana. Nem hatotta meg az elutasításom, és most örültem is neki, hogy nem az erőszakosabb énjével futottam össze, mert nem lett volna kedvem többször elismételni neki, hogy aludni akarok. Szép álmokat kívánt, majd sietős léptekkel haladt tovább a kihalt, kivilágított, vörös szőnyeggel borított folyosón.
Én is irányba fordítottam testemet, és megtettem a maradék pár lépést is az ajtóig, bár mindezt olyan lassan, hogy még egy csiga is hamarabb odaért volna. Úgy álltam az ajtó előtt, mint egy idióta, se bemenni nem volt kedvem, se máshol lenni, úgyhogy csak bámultam a barna faajtóra, de a kezem nem mozdult a kilincs felé, hogy lenyomva azt bejutást nyerjek. (Zene)
Nem tudom, meddig álltam ott, de végül erőt vettem magamon, és a kilincsre helyeztem a kezem. Halkan akartam bemenni, mert azt hittem, Liam már elaludt, de mielőtt benyitottam volna, meghallottam, ahogy megpendül egy húr, majd szép lassan a többi is. Úgy mozdítottam vissza a kezem az ajtóról, mintha el se kezdtem volna a mozdulatot, és hallgattam, hogy mi fog történni.
„All I want is nothing more,
to hear you knocking at my door,
cause if I could see your face once more,
I could die a happy man I’m sure.”
Halkan énekelte a lassú dalt, de így is tisztán kihallottam a szavakat. Nem tudtam, mit csináljak. Hagyjam magára, és jöjjek vissza később, vagy menjek be, és szakítsam félbe, de végül kíváncsiságom nyert, és az ajtóra tapasztva a fülem, tovább hallgattam, ahogy gyönyörű hangján énekel.
„When you said your last goodbye,
I died a little bit inside,
I lay in tears in bed all night,
Alone without you by my side”
Nem is kellett tovább hallgatnom a dalt, tudtam, hogy a volt barátnője miatt szomorú, és hogy a dalt rágondolva énekli. Annyi fájdalom volt a hangjában, hogy még nekem is gombóc keletkezett a torkomon. Megszeppenve, Liam és saját fájdalmamat viselve nyeltem nagyokat, miközben az általam olyannyira szeretett férfi tovább énekelte a dalt.
„But if you loved me,
why’d you leave me?
Take my body,
take my body!”
Többször is megcsuklott a hangja, de erőt vett magán, és folytatta a dalt, egészen addig, amíg el nem ért a refrén végére.
„All I want is,
and all I need is,
to find somebody,
I’ll find somebody like you.”*
- A rohadt életbe! – csattant fel, mire összerezzentem. Az eldobott gitár üreges koppanása, és a húrok utórezgése feltette a pontot az i-re.
Fájt, hogy tudtam, sosem lesz az enyém, mert még mindig Sophiára vágyik, és még mindig nem lépett túl rajta, de félrelöktem saját magam, az érzéseimet, azt, hogy jelenleg én is szívesen romboltam és sírtam volna, mert az sokkal jobban emésztett, hogy így kellett látnom, hallanom.
Gondolkodás és bármilyen nemű terv nélkül löktem be az ajtót, amitől az ágy szélén ülő Liam összerezzent. Csak a kis éjjeli lámpa égett, közvetlenül mellette, ezzel azonnal megmutatva könnytől csillogó arcát. Egyetlen pillanatra nézett rám, majd hátat fordított nekem, és úgy kiabált rám.
- Menj ki! – hangja tompa volt a lenyelt könnyektől, és nem hallottam benne azt a bántó élt. Inkább egy kétségbeesett segélykiáltásnak tűnt, mint fenyegetésnek. – Nem hallottad? Hagyj magamra, menj innen! – ismételte el újra, egyre keservesebb hangon, amikor nem hallotta távozásom apró neszeit.
Eszem ágában sem volt ott hagyni. Határozott, gyors léptekkel sétáltam hozzá, hogy aztán hezitálás nélkül átöleljem hátulról. Pár pillanatig dermedten tűrte, majd hadakozni kezdett. Kezeivel feszegette a sajátomat, de akármennyire szorította a csuklómat a célja elérése érdekében, nem tágítottam.
- Engedj el – suttogta erőtlenül. – Kérlek – próbálkozott újra, de addigra már nem fogta a kezemet, és az ölelésembe is félig megfordult.
- Nem – jelentettem ki. A szívem őrülten vert, nem is értettem, hogy tudtam ennyire nyugodtan beszélni. Lelkiállapotom miatt remegnie kellett volna legalább a kezemnek, de inkább az egész testemnek, ám mégis erőt merítettem abból, hogy szüksége van a higgadtságomra ahhoz, hogy jobban legyen.
Válaszom, és a teste köré egyre csak szoruló karjaim miatt végleg feladta a szabadulást, és szaggatottan beszívta a levegőt, majd könnyeivel együtt engedte ki, a homlokát pedig a vállamra ejtette. Egy hangja sem volt, csak gyorsan emelkedő és süllyedő hátából, illetve rázkódó vállaiból tudtam, hogy sír.
Hogy kényelmesebb legyen, egyik lábamat törökülésbe húztam, a másikat viszont hagytam, hogy továbbra is lelógjon az ágyról. Kezem megállás nélkül simogatta a hátát, és szomorúságát látva, nagy erőt kellett vennem magamon, hogy ne kezdjek én is sírni. Arcáról a combomra hullott egy könnycsepp, amit azonnal szét is morzsolt hüvelyujjával. Egy pillanatra megmerevedtem, de igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy kézfejét nem vette le a combomról.
- Sajnálom. – Ahogy maga elé suttogott, a szájából érkező meleg levegő végigsimogatta a pántos toppom által nem takart bőrfelületet, azonnal libabőrt okozva testemen. Ám akkor valahogy a nyilvánvaló jelek sem érdekeltek, nem foglalkoztam vele, hogy lebuktathatom magam, hogy szeretem. Amúgy is úgy éreztem, annyira el van foglalva a saját kínjával, hogy észre sem veszi, mennyire epekedek érte.
- Miért? – kérdeztem halkan kicsit később.
- Nem akartam, hogy így láss. El tudom képzelni, mit gondolsz most rólam. – Lassan, tagoltan beszélt, még küzdve kicsit a sírással, de tenyerem alatt éreztem, ahogy kezdenek lazulni az izmai, és szép lassan megnyugszik. Kínomban felnevettem. Nem hiszem el, hogy nem látja, számomra úgy tökéletes, ahogy van.
- Csak nőttél a szememben, Liam – mondtam neki őszintén, miközben kezeim közé fogtam az arcát, és akarata ellenére is szembefordítottam magammal. Csokoládébarna szemei elárulták mennyire kényelmetlenül érzi magát, hogy így elhagyta magát, ezért kicsit erélyesebben folytattam. – Komolyan gondolom, amit mondok, figyelsz rám? Nem gyengeség, ha sírsz, hanem erősség, hogy ki tudod mutatni az érzelmeidet, hogy nem félsz felfedni a lelked legmélyén lévő dolgokat. – Amennyire két oldalról tartó tenyereim engedték, megrázta a fejét, de nem szólt egy szót sem. – Hagynod kell valakinek, legalább egy embernek, hogy veled legyen, és segítsen. Nem építhetsz falakat, hogy majd azok mindentől megvédenek, mert ugyan lehet, hogy valóban védelmet jelent néhány sérüléssel szemben, de a magánynál nincs rosszabb dolog, márpedig ez az egyetlen, amit a gondosan felépített barikádod hosszú távon biztosítani fog neked. – Hagytam, hogy emésztgesse szavaimat, közben pedig lassan lecsúsztattam a kezem arcán, letörölve könnyeinek egy részét.
Az szekrényen lévő zsebkendőért nyúlt, hogy felitassa az arcán maradt nedvességet, majd visszafordult felém. Szemeimmel követtem minden mozdulatát, és másodpercről másodpercre egyre jobban szerettem. Minden egyes lélegzetvételem egy kimondatlan ígéret volt, hogy itt vagyok, és mindig várni fogok rá. Annyira szerettem volna neki elmondani.
- Ha gondolod – köszörültem meg a torkom, mert egyrészt nem voltam benne biztos, meddig mehetek el anélkül, hogy a fal újra épülni kezdene. – Ha gondolod, elmesélheted. Szívesen meghallgatlak – csúsztattam a keze felé a kezem, de félúton megálltam. Valószínűleg hallotta az ágynemű sercegését, mert lenézett, és végül ő is előrébb tolta a kezét, hogy megfoghassa az enyémet.
Beljebb ültünk az ágyon, majd Liam úgy döntött, inkább lefekszik. A kezemet nem engedte el, így maga mellé húzott. Látszott rajta, hogy nem tudja, meséljen-e, vagy inkább hallgasson. Amíg tanakodott az ujjaimmal játszott, majd halkan mesélni kezdett.
- A legutóbbi barátnőm, Sophia nagyon sokat jelentett nekem. Lehet, hogy ez nevetségesen hangzik egy 21 éves srác szájából, de én komolyan úgy gondoltam, hogy mi örökre együtt leszünk. Két és fél évet voltunk együtt, és esküszöm neked, semmi rossz nem volt a kapcsolatunkban. Tökéletesen kijöttünk, vitáink se igazán voltak. Szóval én… – Mielőtt folytatta volna, elengedte a kezem, és a hátára feküdt. A plafont bámulva merengett, én viszont nem sürgettem, türelmesen vártam, hogy a saját tempójában mondja el, mi bántja. –meg akartam kérni a kezét.
Meglepetten, kissé élesen szívtam be a levegőt, de igyekeztem nem mutatni, mennyire váratlanul ért a dolog. Ő is újra elakadt a mondandójában, majd az eddiginél is elfúlóbban szólalt meg.
- És meg is tettem. Emlékszem, ahogy ott térdeltem előtte, ő pedig csak sírt, és sírt. Azt hittem az örömtől nem jut szóhoz, de a válasza nem volt. – Jobb kezével az arcához nyúlt, és dühösen letörölt egy újabb könnycseppet, amíg én megkerestem a másik kezét, hogy biztatóan összekulcsoljam ujjainkat. Lágy egymásba fonódásuk engem is lecsillapított. – Nem értettem, szóval magyarázatot vártam. Máig sem sikerült felfognom, miért állította teljesen magabiztosan, hogy a mi kapcsolatunk nem fog működni. Azt mondta, hogy nem bírja a távolságot, hogy valami miatt mindig ketté kell szakadnunk, és ő ezt nem akarja tovább. Akkor szakított velem… amikor én megkértem a kezét – ismételte el újra, mintha maga se akarná elhinni.
- Sajnálom. – Ötletem sem volt, mit mondhatnék erre. Elképzelni sem tudtam, hogy reagálnék, ha valaki ennyire pofára ejtene. Mindig is tudtam, hogy a jelenlegi életstílusa és viselkedése hátterében valami nagy csalódás áll, de ilyesmire egyáltalán nem számítottam.
- Nem vitáztunk, én elfogadtam, de valahol mélyen azt hiszem, azt reméltem, csak megijedt, de majd visszajön hozzám. Tartottuk a kapcsolatot, beszélgettünk, aztán egy idő után elkezdett lerázni, végül pedig már egyáltalán nem kerestük egymást. – Úgy tettem, mintha a történet ezen felét még nem hallottam volna, mert nem akartam elárulni Zaynt. – Mindez már négy hónapja volt, és én úgy érzem, hogy mára sikerült túltennem magam rajta. Nem mondom, hogy ezt nem fogom örökké magammal húzni, ez nem valami olyasmi, amit elfelejt az ember. De már nem fáj. Vagy legalábbis ezt hittem – fészkelődött, azon ügyködve, hogy megtalálja a számára kényelmes pozíciót. Még mindig szótlanul figyeltem, úgy éreztem, csak hallgatásra van szüksége, nem pedig okoskodásra. – Pár napja írt egy SMS-t, hogy elmondja a közös kutyánk, mert az is volt – fintorgott saját magán – meghalt valami betegségben. Lelketlen fasz vagyok, de most először jut eszembe az a kutya azóta, hogy megírta az üzenetet. Most megint nem tudom kiverni a fejemből, olyan mintha minden érzés visszajött volna attól a pár szótól. És kezdek beleőrülni, hogy nem tudok továbblépni.
- Azt mondtad, eddig úgy érezted, hogy már túl vagy rajta, és azt is említetted, hogy viszont ez a kapcsolat olyan, amit soha nem fogsz elfelejteni igazán. Szerintem igazad van ezekben a dolgokban. Minden sebnek marad helye, és van, hogy újra feltépődnek, olyankor majdhogynem jobban fáj, mint mikor megtörtént. – Helyeslése jeléül bólintott, én pedig örültem, hogy eddig egyetért velem. – Ugyanez történt most veled is. Összezavart a jelentkezése, na meg ugye nem túl kellemes emlékeket hozott felszínre. De szerintem, ha sikerülne elterelni a figyelmedet valamivel huzamosabb időre, akkor újra visszaállna minden a rendes kerékvágásba.
- Remélem – bólintott, majd hosszú időre csak a csendet hallgattuk. Volt benne valami megnyugtató, ahogy a mellettünk és felettünk lévő szobákból némi sistergés, kopogás szűrődik be, ezen kívül pedig csak saját lélegzetvételeinket lehetett hallani. – Bess, köszönöm – fordult felém komolyan, aztán istenemre mondom, a nagy Liam Payne bátortalanul egy puszit adott az homlokomra.
- Bármikor, Liam – feleltem halálosan komolyan, mielőtt félig ölelkezve mindketten álomba zuhantunk.

*A dalszöveg, amit Liam énekelt magyarul:

„Minden, amit szeretnék, az semmi más,
mint hallani az ajtón a kopogást,
mert ha az arcod még egyszer láthatnám
boldog emberként halnék meg, az biztos.
Amikor kimondtad a végszót,
Egy kicsit meghaltam idebenn.
Könnyezve fekszem az ágyban egész éjjel
Egyedül, nélküled.
De ha szerettél,
miért hagytál el?
A tiéd vagyok,
a tiéd vagyok!
Minden, amit akarok,
és minden, amire szükségem van
az, hogy találjak valakit.
Találni fogok valaki olyat, mint te.”

Baby Project - Összejövetel (novella)

Sziasztok!

Akik benne vannak a facebookos csoportban, azok tudják, hogy miről van szó, akik viszont nem, azoknak gyorsan felvázolnám, hogy mivel is jelentkezek most:
Tegnap este a csoportban kértem a tagokat, hogy írjanak fejenként 2-3 szót, én pedig azokat felhasználva írok majd egy novellát. Ezután a főszereplőt is megszavaztattam, és amikor Harryre esett a többség választása, eszembe jutott, egy jó ötlet. Már többen mondtátok, hogy szívesen olvasnátok valamit a Baby Projecthez kapcsolódóan, szóval úgy döntöttem, összekapcsolom a kettőt, és így született meg ez a novella, ami Clair és Harry, na meg a többiek későbbi életébe nyújt egy kis betekintést. Természetesen Clair szemszögéből írtam.

Remélem, élvezni fogjátok. A szavakat, amiket kaptam, vastaggal emeltem ki, így ti is láthatjátok, mik adták a körvonalat. Köszönöm, mindenkinek, aki részt vett ebben a kis játékszerűségben. Írjatok véleményt, kíváncsi vagyok, hogy tetszett nektek, illetve, hogy van-e igény még ilyesmire, mert szívesen írok akkor ilyeneket is! :)

xxx Larissa

*************************************************


Mióta a One Direction, mint banda feloszlott, a srácok havonta egyszer összegyűltek valamelyiküknél, hogy találkozzanak, és beszélgessenek egy kicsit, hiszen az új, szabadabb életük mellett sem szerették volna csak úgy veszni hagyni a sok együtt töltött év alatt kialakult szoros barátságot. Ebben a hónapban, mi voltunk a vendéglátók, ezért már egy nappal előtte elkezdtünk készülni, hiszen igencsak népes társaságra kellett számítanunk.

- Clair, már szédülök tőled. Állj már le, könyörgöm! – kapta el Harry a kezem, és egy ölelésre magához húzott. Felnevettem szavain, és mivel jól esett a nyugtató ölelés, hagytam is, hogy fogva tartson.
- Igyekszem, csak szeretném, hogy minden a helyén legyen, mire megjönnek – motyogtam a mellkasába. Egyik kezével az állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy felnézzek rá, és rájöjjek, hiába látom már lassan négy éve minden nap, még mindig kihagy egyet a szívem, amikor a szemébe nézek.
- Hidd el, egyikük sem szokott jobb összejöveteleket adni, mint mi, hiszen egyiküknek sincs rendezvényszervező felesége – mosolygott rám biztatóan, aztán Oliver szobája felé pillantott, ugyanis másfél éves fiunk sírva adta tudtunkra, hogy felébredt.
- Na, tessék! Kész futás az életem, ne kérd, hogy álljak le – sóhajtottam fel kissé fáradtan.
- Majd én kiveszem az ágyból, te meg öltözz fel, ha nem akarod alsóneműben fogadni a vendégeinket – húzta el bőrömtől a csipkés szélű bugyigumimat, majd elengedte, hagyva, hogy halkat csattanva találkozzon újra a bőrömmel.
Én a szememet forgatva haladtam tovább a dolgomra, míg ő elégedetten vigyorogva követte példámat. Egyelőre figyelmen kívül hagytam a felöltözésre való felszólítást, és a konyhába igyekeztem, hogy a sütőben készülő süteményre vessek egy pillantást. Már az illatokból sejtettem, hogy valószínűleg elkészült, és ki lehet venni, de azért biztos, ami biztos egy fogpiszkálóval is meggyőződtem róla, hogy a belseje sem maradt nyers.
- Éhes vagyok – lépett be a konyhába Eliana. Haja a háta közepéig ért, de hossza ellenére, még mindig úgy nézett ki, mintha hajsütővassal varázsoltam volna bele tökéletesen szabályos loknikat.
- Tudom, kicsim. Fél óra múlva jönnek Louis-ék, és akkor ebédelünk, addig igyál egy kakaót – nyitottam ki a hűtőt, és kivettem belőle az utolsó dobozt, hiszen imádta. – Óvatosan a sütőnél – figyelmeztettem, amikor láttam, hogy a közelében mászkál.
- Tudom, forró – felelte unottan. Persze, hat éves létére már tudta mindezt, de a biztonság kedvéért, és megszokásból mindig elmondtam, hogy vigyázzon. A legtöbbször még Harryt is óva intettem ezektől a dolgoktól.
Amíg ő a pultnál kiürítette a kis dobozkát, én átpakoltam a sütit egy tálcára, majd tulajdonképpen késznek nyilvánítottam mindent. Az abrosz az asztalon volt, rajta pedig szépen megterítve álltak a tányérok, poharak, és minden más, ami az evéshez szükséges. Harry szép munkát végzett, ugyanis ezt rábíztam.
- Te még mindig nem öltöztél fel? – lépett be a konyhába drága férjem, egyik kezében Olival, a másikba pedig egy összecsomagolt, pisivel teli pelenkával.
- Most megyek – adtam egy puszit kisfiunk arcára üdvözlésképpen, és elviharzottam a hálószobánk felé, ahol már az ágyra terítve vártak a korábban kiválasztott ruhadarabok.
Nem tartott 15 percig, amíg mindennel kész lettem, aztán megkerestem a családom többi tagját. Nem volt nehéz dolgom, mert Oliver szobájából harsány nevetés hallatszott ki, amilyen minden nap, szinte minden percben betöltötte a lakást. Mosolyogva léptem át a küszöböt, ami ezután gyorsan még szélesebbé vált. Harry négykézláb mászkált a szobában, Elianat a hátán cipelve, Oli pedig egy plüsskutyát rázva a kezében nevetett rajtuk. Annyira baba volt még, hiába tudott járni, és néhány szó kiejtésével is próbálkozott már, amikor vidáman kacagva a szoba közepén ült, egyik lábát behajtva, másikat kinyújtva, nyolc hónapos önmagára emlékeztetett.
- Hű, de szép sörénye van a lovadnak – simogattam meg Harry haját, amikor megállt a lábam mellett. Gyilkos pillantásokat vetett rám, lánya viszont helyeslően bólogatott, majd leszállt róla, hagyva, hogy apja felemelkedjen.
- Te ezért még kapsz – fenyegetett meg játékosan.
- Jól van, én csődöröm – húztam tovább az agyát.
- Majd megmutatom én neked, milyen csődöröd van – vigyorgott rám pimaszul.
A két kicsi jelenléte miatt nem kommentáltam tovább ezt a szálát a beszélgetésnek, hanem Oli felé nyúltam, és felemeltem. Szinte bűntudatom volt, amiért az előbb csak egy apró kis puszival köszöntem neki, és most alaposan megölelgettem. Kiszabadulva kezeim fogságából a falfestményre kezdett mutogatni, ami a szobája falát díszítette. Egy hajó úszott a vízen, gyönyörű kék éggel, amely egybe olvadt a szobája színével. Madarak repültek a magasba, és szerencsére nemcsak nekem, az ötletgazdának tetszett, hanem Olinak is. Odavolt a hajókért, bárhol látott egyet, az neki kellett volna, és megállás nélkül bámulta a falra festettet is.
- Hajó – mondtam neki, lassan szótagolva, hátha megpróbálja kimondani, de szavak helyett inkább csak aranyos hümmögés hagyta el a száját, majd amikor a csengő megszólalt, hirtelen csendben maradt, és figyelni kezdte, mi lehetett ez a hang.
Eliana Harry kezéhez nyúlt, és ők indultak meg elől, én pedig a csöppséggel a karomban haladtam utánuk, hogy ajtót nyissunk az első érkezőknek. Meglepve láttam, hogy a kvartettnek sikerült egy időpontban betoppannia. Mindenki körül ott voltak a családtagjai, úgyhogy eltartott egy darabig, amíg mindenki két-két puszi kíséretében beljebb haladt, hogy a többiek is elférjenek.
Liam Larissával és három éves kislányukkal érkezett. Tartották magukat ahhoz a régen elejtett állításukhoz, hogy gyereket csak akkor vállalnak, ha Liam már nem jár turnéra, és teljes figyelmet tud fordítani a családjára, így az utolsó koncert után jóformán ráálltak a babatémára, és amint lehetett, össze is hozták Lilianát. A névválasztásnál azt vették figyelembe, hogy mindkettejük neve L betűvel kezdődik, és ezt akarták továbbörökíteni. Az első évben nem is dolgozott, amit meg tudtam érteni, hiszen pénze volt, és egy kis nyugalomra vágyott, de utána a régóta nem üzemelő Funky Buddha büszke tulajdonosává vált, és mai napig is nagy szeretettel gondol régi kedvenc, ma már saját éjszakai klubjára.
Louis, aki még a mai napig sem nőtte ki furcsa humorérzékét, a kis Tomlinson ikrek babakocsiját tolva igyekezett a küszöbön belülre jutni, előre engedve feleségét, Shelleyt, akit azután ismert meg, hogy Eleanorral való hosszú kapcsolata mindkét oldali félrelépés miatt tönkrement. Őszintén szólva, Shel nekem már az első alkalommal szimpatikusabb volt, mint elődje, és erre a későbbiekben sem cáfolt rá. Két, teljesen egyforma kisfiukat gyönyörűen nevelték, Louis-val pedig madarakat lehetett fogatni, amikor kiderült, hogy fiai lesznek, hiszen családjában már így is rémisztő túlsúlyban vannak a nők, ahogy azt ő mondta. További karrierje szempontjából ő azonnal intézkedett, elvégzett egy tanári kurzust, és énekzenét tanított kisgyerekeknek, majd kapott egy állandó tévéműsort, ahol fiatal énekeseket kellett felkarolnia, és segítenie őket útjukon.
Zayn Perrie-vel maradt, nekik már jóval az együttes feloszlása előtt megvolt az esküvőjük, gyereket azonban még mindig nem vállaltak. A lány haja még mindig a szivárvány színeiben pompázott, minden alkalommal új frizurája volt, amikor találkoztunk. Ők ketten zenét írtak, és egy közös albumot is kiadtak, de mindkettejüknek elegük volt a hosszú utazásokból, így koncerteket nem igazán adtak. Csak megírták a dalokat, és aztán a háttérből, otthon ülve élvezték a dicsőséget. Közel sem voltak felkapottak, de mindketten azért csinálták, mert szerették a munkájukat, és amolyan hobbiként folytatták tovább, valószínűleg halálukig.
Az évek mindenkit megváltoztattak egy kicsit, de a legkevésbé Niallre hatott az idő. Amikor ezt mondom, nem is inkább külsőségre gondolok, hanem belsőre. Számomra ugyanaz a kisfiú maradt, gyerekes életfelfogással, fiatal lélekkel, de ezt egyáltalán nem rossz értelembe kell érteni. Jó volt látni, hogy folyton vidám, és tulajdonképpen semmi gondja nincs az életben, továbbra is élvezi minden percét. Jelenlegi barátnőjével, Biancával egy éve vannak együtt, és én most észrevettem rajta, hogy ezt a kapcsolatot komolyan is gondolja. Talán hozzá is bekopogtatott az igazi szerelem. Persze ebben nagy szerepet játszott Bianca is, aki Niallhöz hasonlóan a pillanatnak élt, de benne a viccelődés mellett ott a volt a szigorú komolyság is, amit mindig a legtökéletesebb időben alkalmazott barátján, ezzel létrehozva a tökéletes egyensúlyt kapcsolatukban.
Mivel mindenkitől kaptam egy virágcsokrot, Harry pedig egy üveg pezsgőt, bort vagy egyéb más alkoholos italt, alig láttam a lábam elé. Kerítettem egy nagy vázát, és gyorsan beletettem őket, hogy ne hervadjanak el azonnal, közben pedig már hallottam, ahogy a fiúk hangosan ugratják egymást.
- Niall, még mindig azzal a szar Range Roverrel jársz? – húzta az írünk agyát azonnal Liam. – Miért nem fogtál már egy kanna benzint, aztán gyújtottad fel? – Vicces kérdésére mindenki felnevetett, egyedül a kocsi tulajdonosa húzta duzzogva az orrát.
- Nem mindenki akar Lamborghinivel tépni az utakon, Mr. President – vágott vissza azonnal.
- És amúgy is több dolgot élt már át, mint a te Lambod – kacsintott rá Niall kedvese, majd a levegőben lepacsiztak egymással.
- Na, jó, kíméljetek meg a részletektől – forgatta meg a szemét Louis, majd ő asztalhoz is ült.
Mivel mindenki éhesen érkezett, ezért a lányok segítségével gyorsan ki is hoztunk mindent, és ebédelni kezdtünk. Közben mindenki, egymás szavába vágva vicces sztorikat mesélt, amiket még nem mondtak el egymásnak, és a gyerekek is szóba kerültek.
- Na, látjátok, az ilyen alkalmakkor érzem magam igazán öregnek – fintorgott Zayn, amikor a gyereknevelés fortélyai merültek fel, és mindenki teljesen komollyá vált. Persze ez az állapot csak Zayn felszólalásáig volt jelen, mert utána mindenki elnevette magát, és a fiúk visszatértek a beszélgetés poénosabb vonalára, mi lányok, pedig tovább folytattuk az eszmecserét.
- Eliana, kérsz még? – kérdeztem lányomtól, amikor elfogyott a tányérjáról az utolsó falat is. Megrázta a fejét, mire mérgesen néztem rá, ennek hatására pedig egy nem is elhagyta a száját. Közben az öccsére néztem, aki egyedül játszott a nappali szőnyegén.
- Mehetek játszani? – kérdezte meg a formalitás kedvéért, de már mászott is le a székről. Mivel a fal mellett ültünk, közém és Harry közé volt bezárva, így az asztal alatt mászott ki, mindenkiből vidám kacajt előcsalva.
Ahogy ő felállt, hirtelen Lily is jóllakott, úgyhogy szülei hagyták menni. Az ikrek még mindig nyugodtan aludtak a babakocsijukba, egyáltalán nem is zavarta őket az evőeszközök csörömpölése, a hangos beszélgetés és nevetés egybeolvadásával létrejött óriási hangzavar.
- Az apja szoktatta őket – bökte meg Louis oldalát Shelley, játékosan megjegyezve, hogy mindig hangoskodnia kell valamit. A volt énekes büszkén húzta ki magát, mintha legalább egy egekig magasztaló beszédet mondtak volna róla, majd hátradőlt, és tenyerével simogatni kezdte a hasát.
- Kipukkadok! – kommentálta mozdulatát, mire mindenki helyeslően bólogatott.
- Pedig még ott a desszert is, és isteni finom – formázott kört Harry a hüvelyk, - és mutatóujja segítségével.
- Te mikor ettél belőle? – fordultam felé tettetett mérgességgel.
- Hoppá, lebuktam – húzta be a nyakát, aztán engesztelésül egy puszit nyomott az arcomra.
- Én lemozgom a kalóriákat – állt fel Niall, és a hullahopp karikához lépett, amit az előbb hozott ki Ellie a szobájából, de persze már most nem azzal játszott. Nevetve figyeltük, ahogy a csípőjével lendületes köröket ír le, hogy a rá amúgy roppant kicsi karika ne essen le a derekáról.
- Hiányzik a reflektorfény, mi? – piszkálta Harry.
- Ezt otthon is bemutathatod majd, Édes – csipkelődött vele Bee is.
- Nem mintha nem mutatnám be legalább napi kétszer – állította meg a kezével, mert Lily éppen körülötte kezdett szaladgálni, és nem szerette volna megütni.
Tekintettel arra, hogy senki sem volt éhes, leszedtem az asztalról a koszos tányérokat, ismét kapva egy kis segítséget, majd elkezdtem megetetni Olivert, mert ő is kezdett éhes lenni.
Miután az ikrek felkeltek, Shel elvonult velük az egyik szobába, hogy megszoptassa őket. a fiúk pedig dalolgatni kezdtek a régi szép idők emlékére. Niall és Louis kezébe egy-egy gitár került, hiszen az évek alatt az utóbbi is tökélyre fejlesztette hangszertudását, Liam pedig a metronóm pontosságával vetekedve az asztalon adta kezével az ütemet. Hangjuk folyamatosan változott az évek során, de szerintem csak egyre jobb és jobb lett, szóval élvezet volt hallgatni őket. Louis és Harry pedig olyan két szólamot nyomtak az egyik szám közepén, hogy a régi Larry shipperek minden bizonnyal folyékonnyá váltak volna, ha ezt még akkoriban adják elő, és millió meg egy új fanfictiont írtak volna róluk.
- Függőséget okoz a hangotok. Még jó, hogy mi mindig hallhatjuk – mosolygott Perrie szerelmesen Zaynre.
- Szerencsések vagytok – szólalt meg az öt srác pontosan ugyanabban a pillanatban. Hitetlenkedve, de röhögve néztek össze, mi pedig egytől egyig a szemeinket forgattuk túlzott egoizmusuk miatt.
Hangos vihogásukat Liliana sírása szakította félbe, aki megbotlott valami játékba, és elesett. Nem lett semmi baja, inkább az ijedtsége volt nagy, úgyhogy beletelt egy kis időbe, amíg elhallgatott.
- Fújjuk ki az nózidat – vett elő egy zsebkendőt Liam, de lánya újra hangos visítással tiltakozott. – Átadom, én nem akarok a gonosz szülő lenni, az a te feladatod – nyújtotta oda Larissának, mire ő felhorkantott.
- Harry is ezt csinálja! Marha idegesítő – mondtam felháborodottan, mire az említett csak lapítva vigyorgott.
- Játsszuk azt, hogy te vagy az elefánt, és jó nagyot trombitálsz – csinált az orrfújásból egy jó kis játékot Lara, ezzel elérve, hogy lánya végre hajlandó legyen sírás helyett, fújni az orrát.
Még egy-két órát maradtak, ami alatt a gyerekekkel játszva beszélgettünk, és elfogyasztottuk a sütiket is, de aztán a kicsik nyűgösek lettek, és szüleik jobbnak látták, hogy elinduljanak.
- Haza kell érni a Bayern meccsre – siettette Niall Biancát, mire akaratlanul is felrötyögtem.
- Te vagy a legnagyobb gyerek itt, imádlak – ölelgettem meg búcsúzásom jeléül, majd a többiekkel is hasonlóan tettem.
Amikor kiürült a lakás, szokatlanná vált az eddigihez képest nagy csend, én pedig fáradtan rogytam le a kanapéra, Eliana mellé. Harry is követte a példámat, majd Olit az ölébe vette, és hátrahajtott fejjel pihent.
- Én már most el tudnék aludni – dünnyögtem.
- Még egy év, mire lerakjuk a gyerekeket – húzott magához az egyik kezével. – És még azt is meg kell mutatnom, milyen csődört fogtál magadnak. – Szavai hallatán felnevettem, majd hagytam, hogy Eliana az én ölembe másszon, és így tulajdonképpen teljesen összeölelkezve pihengettünk a kanapén.
- El se hiszem, hogy képesek megülni a fenekükön két percnél tovább – csodálkozott Harry.
- Mami, szomjas vagyok – jelezte Eliana, Harry pedig nevetve nyugtázta, hogy elszólta magát.

Szörfözés

Sziasztok!

A minap ránéztem a számlálóra, és nem akartam hinni a szememnek. Kevesebb, mint 50 oldalmegjelenítés kell a 100.000-hez. Hát ez valami hihetetlen, ezeket a sorokat szó szerint könnyezve írom. Ha összegyűlik a 100.000, akkor zokogni is fogok, ez holt biztos! Ráadásul 108 feliratkozó is van, és annyira, de annyira elmondhatatlanul jó érzés nekem, hogy itt vagyok, olvastok, ráadásul még szeretitek is. Ugyan egy párral több komment/hozzászólás jól esne, de biztos, hogy nem most fogok emiatt elégedetlenkedni, amikor már így is valami olyat érünk el együtt közösen, ezzel a bloggal, hogy fel sem tudom fogni. Nagyon imádlak titeket, és nagyon szépen köszönök mindent.

A történettel kapcsolatban viszont lenne egy kérdésem, és nagyon örülnék, ha minél többen valahogy visszajeleznétek. Nem érzitek túl elnyújtottnak? Nem laposodik? Mert ha esetleg többen írjátok, hogy igen, akkor egy kicsit pörgethetek az eseményeken. Nekem fontos a véleményetek, és hogy mit szeretnétek, mert szeretném, ha a lehető legjobban élveznétek a sorokat!

xxx Larissa

*******************************************************

Chapter 16
Liam ugyan felajánlotta, hogy egy gyors városnézést belesűrítünk a délutánba, de visszautasítottam. Fújt a szél, de tikkasztó hőség volt, és hiába érdekeltek a látványosságok, nem volt kedvem ilyen időben mászkálni. Ráadásul, hogy Liam és Louis is velünk volt, még a rajongók is akadályoztak volna valamennyire, úgyhogy közösen megszavaztuk, hogy menjünk inkább egyenesen a partra.
Kerestünk egy viszonylag üres helyet, és oda pakoltuk le a cuccainkat, majd aki szörfözni akart, elindult a kölcsönző felé. Tulajdonképpen csak én és Andy maradtunk a fenekünkön, hiszen egyikünk sem próbálkozott még a hullámok meglovagolásával. Kényelmetlenül éreztem magam, mert nem beszélgettem még vele. Ideje nagy részét Liammel és Tommal töltötte, hiszen ők voltak a barátai, és úgy tűnt, annyira nem is akar nyitni mások felé. Amúgy sem volt számomra szimpatikus, hiszen folyamatosan adta Liam alá a lovat. Mintha semmi gond nem is lenne a viselkedésével, és nem kellene felnyitnia a szemét. Örültem, hogy nekem olyan barátaim vannak, akik nem bólogatnak mindenre, hanem igenis megmondják, ha valami nem helyes.
Összefogtam a hajam, és leültem a napozóágyamra, jobb híján telefonomat vettem a kezembe, és örömmel láttam, hogy húgom elérhető. Azonnal csörgetni kezdtem, már rég beszéltünk. Jó, minden nap írunk egymásnak, én arról, hogy mit csináltam aznap, ő pedig arról, hogy mi történt otthon, de az nem ugyanaz.
- Szólok anyuéknak! – Lelkesen vette fel a telefont, aztán hallani véltem, ahogy kiszalad a szobájából. – Bessie van a vonalban – újságolta el szüleinknek gyorsan, majd kihangosított.
Mosolyogva dőltem hátra. Jóleső érzéssel töltött el, hogy hiába nőttem fel, hiányzom nekik, ha sokáig vagyok távol. Őszinte érdeklődéssel kérdezték, hogy vagyok, én pedig türelmesen válaszolgattam minden kérdésre, amik az apró részletekre irányultak.
- Jaj, ha már így beszélünk. Megemelték a fizetésem, úgyhogy majd ne lepődjetek meg, hogy többet kaptok.
Mivel az ittlétem alatt nekem mindent álltak, még azt is, amit saját magamnak vásároltam, nem volt szükségem a fizetésemre. Egy az egyben anyuék bankszámlájára utalták. Ezzel kezdetben voltak kifogásaik, de nem tágítottam, így hát kénytelek voltak elfogadni.
- Kislányom, ugye nem vesznek rá semmi olyanra, amit nem szeretnél? – kérdezte apa aggódva, nem tudva, miért emeltek a fizetésemen. Gyorsan megnyugtattam, hogy semmi ilyesmiről nincs szó.
- Egyébként épp a parton ülök. Iszonyat meleg van, a többiek szörföznek – adtam egy kis helyzetjelentést.
- Kend be magad naptejjel, nehogy leégj! – figyelmeztetett anyu, mintha még mindig öt éves lennék.
- Rendben, ha letettük, úgy lesz – ígértem meg, aminek következtében aztán hamar bontottuk is a vonalat.
Jó kislány révén, teljesítettem anyu kérését, bár magamtól is lett volna annyi eszem, hogy nem hagyom magam szénné égni. Egyedül a hátamat nem értem el, de nem tudtam eldönteni, hogy szóljak-e a mellettem ülő srácnak, vagy inkább ne.
- Ó, bekened azzal a hátam, ha megkérlek? Utána én is bekenhetem a tiéd, ha gondolod – mutatott a naptejre Andy, a problémám pedig meg is oldódott.
- Persze – nyomtam a kezembe egy kicsit, aztán mögé léptem, és gyorsan szétkentem meleg hátán a krémet. Miután kész lett, ahogy megígérte, ő is ugyanígy tett, közben pedig beszélgetni kezdtünk.
Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, igazából rendkívül vicces és jó fej srác. Kellemesen el lehetett vele beszélgetni, és nem is volt már kényelmetlen, hogy kettesben maradtunk. Hangosan nevetettem egy-egy nonszensz dolgán, és régről felhozott emlékein.
- Mi? Komolyan? Hogy kerülsz te mindig ilyen helyzetekbe? – Szó szerint vihogtam, amikor egy taxisofőrről beszélt, aki az út szélén, utasra várva, az autóban gitározott.
- Ha nem hiszed el, megmutatom. Videóra vettem, fent van Keeken is – vette elő a telefonját.
- Elhiszem, de meg kell mutatnod – vigyorogtam továbbra is, közben pedig visszanéztem a vízre, ahol a többiek már a deszkákon fekve úsztak.
Liam még távolról is lélegzetelállító volt. Vizes haja kis tincsekbe állt össze, ujjaival igyekezett őket többször is hátrasimítani, ám az első néhány mindig előre hullott. Minden mozdulatában volt valami szexi, ahogy a karjaival csapott, ahogy felállt a deszkára, és ahogy rövid idő után a vízbe borult. Azt kívántam bárcsak közelebb lennék, és láthatnám, ahogy a vízcseppek legördülnek felsőtestén.
Komoly erőfeszítésbe telt levenni róla a szemem, amikor Andy felém tartotta a telefonját, az ominózus videóval a képernyőn. Figyelemelterelésként megnéztem még pár másik videóját is, amiken szintén jókat nevettem, majd visszanyújtottam neki.
- Ha unatkozok a hotelszobában, majd megnézem a többit is, nagyon nagyok – tettem egy gyors ígértet, mielőtt visszaadtam az iPhone-t. – Hogy-hogy sosem szörföztél még?
- Nem tudom. Annyira nem hoz lázba, de biztos jó lehet – felelte. – Te?
- Nekem sosem volt rá lehetőségem – mondtam meg őszintén.
- Tudod mit? – ült fel hirtelen. – Most, hogy nem csak én egyedül fogok bénázni, miért nem próbáljuk ki?
- Hát végül is – rántottam meg a vállam, aztán felálltam. – Máskor úgyse nagyon lesz rá alkalmam.
- Szólok valamelyik testőrnek, hogy vigyázzon a cuccokra, aztán keresünk egy szexi csajt, akit tanít majd minket – kacsintott egyet.
- Hé, inkább egy kigyúrt pasit – kacsintottam vissza.
- A srác, akit keresel, épp most borult le a deszkájáról – mutatott Liam irányába, én pedig elgondolkozva fordultam el, ezzel elrejtve piros arcomat.
Vajon mindenkinek ennyire egyértelmű, hogy tetszik Liam? Vagy nem úgy értette? Mindenesetre eszem ágában sem volt Liamtől segítséget kérni, úgyhogy miután az egyik nagydarab ember megérkezett, Andyvel megindultunk a szörfös bódé felé.
Szélesen Andyre vigyorogtam, amikor egy napbarnított, izmos, 30-as éveiben lévő férfi lépett hozzánk, mire ő csak megforgatta a szemét. Igazából egyáltalán nem volt az esetem az oktatónk, persze erről legújabb haveromnak nem kellett tudnia. Gyorsan választottunk egy-egy deszkát, aztán kimentünk a víz közelébe, és a George keresztnevű férfi mindenfélét kezdett magyarázni. A homokban megmutatta, hogy feküdjünk a deszkára, hogy ússzunk, majd egy jó párszor nekünk is le kellett utánoznunk mozdulatait.
- Ez a lábad középen legyen – húzta arrébb említett végtagomat a combomnál fogva, amin Andy jót derült. Még mindig abban a hitben volt, hogy George bejön nekem, ezért hát mulattatta, ahogy fogdosott. Engem azonban egyre kevésbé. Olyan volt, mintha direkt megragadta volna az összes alkalmat, amikor csak hozzámérhetett. – A csípőd lejjebb, a vállad pedig hátrébb – igazgatott, én pedig bólogattam. – Jó, csináld meg ötször, addig a barátodnak is segítek – fordult át Andyhez.
Kicsivel később a vízben gyakoroltuk az úszást, én pedig már akkor vagy háromszor kötöttem ki a vízbe, hiszen hol túl előre, hol túl hátra feküdtem, ennek eredményeképpen pedig kicsúszott alólam a deszka. Andy még a parton állva nevetett rajtam, és számos képet, meg videót készített a bénázásomról, egészen addig, amíg rá nem került a sor. Bezzeg nekem nem volt időm figyelni, ahogy szerencsétlenkedik, mert úsznom kellett.
- Na, jó, én már most elfáradtam – evickéltem vissza fájó vállakkal.
- Remek. Akkor próbálkozzunk a felállással a vízen is – tolt még beljebb.
Mindamellett, hogy jóval több időt töltöttem a vízben, mint a deszkán, nagyon jól éreztem magam. Szétnevettem a fejem, már fájt a hasam, és erőm sem volt feltolni magam a deszkáról, mert Andy mindig akkor csinált valami baromságot, amikor úgy éreztem, most talán sikerülhet. A deszkán oldalt fekve, könyökölve támasztotta a fejét, és úgy hagyta, hogy a hullámok kisodorják a partra, majd ezt többször is megismételte, jó csajok után kutatva szemeivel.
- Feladom. Térdelésnél tovább sosem jutok – nevetett fel, miután egy újabb esés után visszatornázta magát a deszkájára.
- Nekem meg teljesen kivan a kezem. Javaslom, pihenjünk. – Helyeselte ötletemet, úgyhogy megköszöntünk George-nak az oktatást, és kifáradva, csurom vizesen, sétáltunk vissza a helyünkre, ahol jelenleg a többiek is pihenőjüket töltötték.
- Nekem az tetszett a legjobban, amikor felfeküdtél a deszkára, az meg hátul kicsúszott alólad. – Nem bírta abbahagyni a nevetést, ahogy felidézte a nem sokkal ezelőtt történt emléket. – Úgy örülök, hogy videóra vettem – veregette a mellkasát büszkén.
- Ha megmered mutatni bárkinek, esküszöm belefojtalak a vízbe – löktem rajta egyet. – Sziasztok – köszöntünk a srácoknak, amikor odaértünk. Liam felhúzott szemöldökkel figyelte, ahogy egymásba kapaszkodva, a nevetéstől szinte eléjük esve, érkeztünk meg.
- Haver, mondhattad volna, hogy ez ilyen jó móka. Már tavaly is kipróbáltam volna – dőlt el a homokban fáradtan a szőkésbarna hajú srác, hogy onnan hunyorogva nézzen fel legjobb barátjára.
- Aha – felelte morcosan.
Üvölteni tudtam volna kínomban. Egyrészt a hangulatingadozásaitól, másrészt pedig attól, hogy még ez az ideges arc is jól állt neki. Ráadásul a pár órával ezelőtt olyannyira kívánt közelség most felért egy kínzással. A nap még nem szárított fel minden vízcseppet a testéről, így immár napbarnított bőrén megcsillant jó pár, ezzel jóformán azonnali halált okozva nekem.
- Segítsél koktélokat hozni – rángatta fel a földről Andyt, akinek arca legalább annyira meglepett volt, mint az enyém.
Nem értettem, mi történt már megint, ami ennyire felhúzta, de én továbbra is nyugodtan ücsörögtem a napozóágyon. Csak bámultam előre, néztem az előttem elterülő kékséget, és igyekeztem kiűzni a fejemből Liamet. Aztán valamiért hirtelen beugrott, hogy akárhányszor Zaynnel töltöttem egy kis időt, Liam rögtön pattogni kezdett. Mintha tényleg kicserélték volna. Mielőtt meglátott minket, még dúdolgatott, azután pedig komor lett, és veszekedni kezdett mindenkivel, aki a közelében volt. Erre mondta Zayn, hogy féltékeny. Én pedig, hogy hülyeség. Ezután az is eszembe jutott, hogy a medencés bulink közben is hasonló volt a helyzet. Liam vidám volt, elbeszélgetett mindenkivel, aztán Alex mondott nekem valami aranyosat, mire én megöleltem őt, és ezután megint a bunkó Liam lépett színre. Ma is jó kedve volt, egészen addig, amíg meg nem látta, hogy mennyire jól érzem magam a haverjával. Ezek a képek csak úgy beugráltak, mintha filmbe tekergetettem volna bele, és mindig egy-egy ilyen résznél sikerült volna elindítanom. Tényleg féltékeny lenne?
Szinte lesokkolva néztem magam elé. Hitetlenkedés lett úrrá rajtam, és némi öröm is, egészen addig, amíg nem sikerült egy reális magyarázatot adnom a viselkedésére. Minden bizonnyal szó sincs féltékenységről. Egyszerűen csak ideges, hogy nehogy a média azt hozza le, hogy nem is vagyunk együtt, vagy megcsalást emlegessenek. És valóban, erre eddig nem is figyeltem, de ezentúl biztosan fogok.
Nagyon úgy nézett ki, hogy Andy elterelte Liam gondolatait, mert vidáman tértek vissza a koktélokkal. Aprót ráztam a fejemen, ezzel nyugtázva, hogy sosem fogok rájönni, mi zajlik vajon a fejében, majd elvettem a kezéből az egyik jeges italt, és szinte egy levegővel lehúztam az egészet. Szomjas voltam, és melegem is volt, úgyhogy rendkívül jól esett. Még egy kicsit ültünk a parton, aztán Louis mondta, hogy ő még visszamegy szörfözni, és hiába voltam fáradt, úgy döntöttem, én is próbálkozok még egy keveset.
Nem töltöttem sok időt a vízben, de egyszer sikerült pár másodperc erejéig talpon maradnom, és az volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy mindent sikerélménnyel kell abbahagyni, így sajgó izmokkal kiúsztam a partra. Nem én voltam az egyetlen, akiből ez a délután kiszívta az összes energiát, úgyhogy összepakoltunk, és beültünk az autókba. Most Louis és Liam szolgáltatta a társaságomat, bár utóbbi félúton kapott egy üzenetet, és azután csak kifelé bámult az ablakon. Louisnak szófosása volt, és amikor Liam savanyú feje megint elkezdte lehúzni a hangulatot, szó szerint rákiabált, hogy ugyan mi a szar baja van már megint. Szinte vártam, hogy rajtam keresztül robbanjon ki egy hatalmas vita, de Liam egy fájdalmasan nagyot sóhajtott, és még közelebb hajolt az ablakhoz. Kíváncsian néztem felé, és bár nem láttam az arcát, egyszerűen éreztem, hogy most nem ideges vagy dühös valakire, hanem szomorú.