Döntések

Sziasztok!

Ahogy az előző posztban ígértem, meg is hoztam a részt. Nagyon sajnálom, hogy ez most ilyen rövid lett, csak két oldal és egy pici, de egyrészt muszáj volt így tagolnom, másrészt a vizsgaidőszak kellős közepén vagyok, és rengeteget kell tanulnom.

Aki nem olvasta volna még, készítettem egy kérdőívet, amit remélem, hogy jó páran ki fogtok tölteni. Az egészet meg lehet csinálni 5 perc alatt, úgyhogy ha olvastál a történetemből akár csak egy sort is, kérlek töltsd ki. Nincsenek benne nehéz kérdések, csak a véleményeteket szeretném megtudni a történettel kapcsolatban, hogy a következő esetleg jobban megfeleljen az elvárásaitoknak. 


Nekem nagyon sokat jelentene, ha sokan válaszolnátok ezekre a kérdésekre, szóval előre is nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki szán rá egy kis időt. Akik pedig már kitöltötték, azoknak örök hálám.

Na, és akkor jöjjön a rész, amit szinte sírva írtam, remélem, hogy nincs benne sok hiba, átfutottam gyorsan, de többre nem volt időm, mert mennem kell vissza tanulni. Most igazán sokat jelentene, ha minél többen írnátok vagy pipálnátok. Jut eszembe, köszönöm szépen az előző részhez érkezett visszajelzéseket! Imádlak titeket<3

xxx Larissa


Nem akartam egyedül maradni, mert tudtam, hogy a gondolataim kínoznának, ezért még a reptérről felhívtam anyát, hogy mit szólna hozzá, ha egy kis időre hazaköltőznék. Nem kérdezett semmit, csak biztosított róla, hogy bármeddig maradhatok, és ezért nagyon hálás voltam. Fogtam egy taxit majd hazavitettem magam, kipakoltam a bőröndből a koszos cuccokat, újakat tettem bele és azonnal indultam is anyuékhoz.
Jó érzés volt belépni a régi szobámba. A régi dolgaim láttán biztonságban éreztem magam. A narancssárga falak megnyugvással töltöttek el, és bár imádtam a saját lakásomat, ide mindig olyan érzés volt visszatérni, ami semmihez sem volt fogható. Itt nőttem fel, annyi emléket őriz ez a négy fal, hogy ha akarnám se tudnám kényelmetlenül érezni magam itt. Nem volt kedvem kipakolni, mert azt elmúlt fél napban ez lett volna negyedik alkalom, hogy a ruháimat hajtogatom, és azt az ötletet is elvetettem, hogy írok Amandának, hogy itthon vagyok, mert egyelőre nem voltam faggatható állapotban, így ezt is későbbre halasztottam, helyette pedig bementem a tesómékhoz, akik kis autókkal játszottak a szőnyegen.
- Csatlakozhatok? – ültem le közéjük, mire mind a ketten rám ugrottak.
- Szia Lara – üdvözölték boldogan. Hát igen, rég láttak már. - Legyél az Audival – nyomott a kezembe egy fekete kocsit Chris.
Sokáig játszottunk utána viszont anya bejött, hogy megkérdezze, nem megyek-e le segíteni neki. Sejtettem, hogy igazából nem befogni szeretne, hanem meg szeretné tudni, mi a fene történt, amiért korábban hazajöttem. Teljesítettem kérését, ezért miközben takarítottunk, elmeséltem neki az előző hetemet.
- És most mit akarsz csinálni? – kérdezte meg a végén, mire megvontam a vállam.
- Nem tudom. Egy hét múlva ő is jön haza, mert lesz egy szabad hetük. Remélem, hogy elgondolkozik, és kitalálja, hogy mit szeretne. – Könnyen adtam elő, de igazából rettegtem, mi lesz akkor, ha már nem szeret.
- Szerintem elmegyek futni – mondtam neki egy kis szünet után. Nem sütött a nap, de nem állt esőre, úgyhogy gondoltam ez egy jó alkalom. Egy hete már úgyse csináltam semmit.
- Rendben. Az mindig megnyugtat téged – nyomott egy puszit a fejem tetejére.
Tényleg segített a futás. Alaposan túlhajszoltam magam, már fájt az oldalam, amikor visszafele tartottam. Valószínűleg ez tette be végül a kiskaput, és nyitotta meg a könnycsatornáimat. Már nem bírtam több fájdalmat elviselni, akár lelki, akár fizikai eredetűek voltak. Leültem egy padra, megvártam, amíg lenyugodtam és a légzésem is egyenletessé vált, majd hazasétáltam.
Másnap bementem a VS-hez, és az egész napomat ott töltöttem. Nem volt munkám, de megnéztem Barbi fotózását, majd beszélgettünk egy kicsit. Vele még az első napjaim egyikén ismerkedtem meg, mert odajött hozzám, hogy mi a helyzet Niallel. Mint kiderült jóban vannak, régebben úgy nézett ki, hogy több is lesz közöttük, de aztán nem úgy alakult. Most is kérdezte hogy van, de elég egyértelműen tereltem a témát, amit minden bizonnyal észlelt, és nem piszkált velük tovább.
Úgy döntöttem, hogy minden energiámat a munkába fektetem, ezért azon a héten valószínűleg én fordultam meg legtöbbször az épületben. Mindenki csodálkozott, hiszen ezelőtt sosem értem rá, de a sok szabadidőt azzal magyaráztam, hogy nem kellett suliba járnom a nyári szünet miatt. Viszont közeledett a beiratkozás napja, amikor is jelzem az egyetem számára, hogy továbbra is oda szeretnék járni. Még mindig hatalmas dilemmába voltam, hogy folytassam-e. Az nyilvánvaló volt, hogy nem megy a kettő együtt, de rossz érzés kerített a hatalmába, ha arra gondoltam, hogy befejezetlenül hagyok valamit.
Liammel azóta egyszer beszéltünk. Nem sokat, csak pár percet, de az sem ment valami gördülékenyen. Totál egyedül éreztem magam, senki nem tudott nekem segíteni. Még mindig apuéknál laktam, hogy véletlenül se maradjak egyedül, de hiába támogattak mindenben, a döntést nekem kellett meghoznom. Amandát a hét közepén hívtam, igencsak sérelmezte, hogy régen beszeltünk, de amikor egy fagyi kíséretében elmeséltem neki a gondjaimat, megértette. Ám döntéseket hozni ő sem tudott helyettem.
Végül vasárnapra már tudtam, mit szeretnék. Elég határozott elképzelésem volt a jövőmről, de tudtam, hogy így sem lesz könnyű végrehajtani. Hiába hoz az ember döntést, csak azt érezheti, hogy talán úgy jobb lesz, de hogy valóban az-e a helyes út, az csak az idő múlásával derülhet ki. Én sem tudtam, hogy az idő engem igazol-e majd vagy sem, de abban a pillanatban akármilyen fájdalmas volt is, tudtam, hogy erre van szükségem.
Hétfőn Liam hazajött, felhívott, amikor megérkezett. Megbeszéltük, hogy találkozunk, kértem, hogy hadd menjek én hozzá, így ebben állapodtunk meg. Így történt hát, hogy Liam lakása előtt róttam a köröket. Akárhányszor megindultam az ajtó irányába, visszafordultam, és újra megkerültem az épületet. Felnéztem a hatalmas épületre, amelynek pontosan tudtam, melyik ablaka tartozik Liam részéhez, majd nagyot sóhajtottam. Minél később akartam odaérni, de szerettem volna túl esni a beszélgetésen is. Amilyen határozott voltam eddig, annyira bizonytalanodtam el, amikor bekopogtam hozzá. Mosolyogva nyitott ajtót, és én is örültem, hogy látom. Még mindig menthetetlenül szerelmes voltam belé. Senkit nem szerettem nála jobban.
Bementünk, és egy tea mellett általános dolgokról kezdtünk beszélgetni. Tudtam, és ő is tudta, hogy nagyon nem kellene úgy tennünk, mintha semmi sem történt volna, de egyikünknek sem volt elég ereje, hogy belevágjunk. Túl jó volt most ez így.
Felállt és a konyhába ment, hogy újra töltse a bögréjét, én pedig azalatt összeszedtem magam. A távollétében kitisztult az agyam, nem álltam a hatása alatt, így amikor visszajött, bele tudtam kezdeni a kis monológomba.
- Liam – szakítottam félbe, amikor folytatni akarta az előző témát. - Beszélnünk kell róla.
- Tudom – hajtotta le a fejét. – Kezded vagy...?
- Kezdem – szakítottam félbe. – Őszinte leszek, de minden, amit mondok nem ellened szól. Tudom, hogy ez a munkád, tudtam, hogy nem lesz könnyű, amikor belevágtam. De ez nekem így nagyon rossz. Nekem szükségem van rá, hogy akivel vagyok, az tényleg itt legyen mellettem. Te viszont sosem voltál. Támogattál, nem azt mondom, de így nem elég. És nagyon sajnálom, hogy ezeket mondom – sírtam el magam, majd hüppőgve folytattam – mert tudom, hogy nem tehetsz róla, és hogy nem tudsz változtatni rajta. Nagyon – töröltem le a könnyeimet, de azonnal újak jöttek a helyükre – szeretlek, de ez sem neked, sem nekem nem jó. Csak szenvedünk, és hiába gondoltam át minden lehetőséget, amiből valljuk be nem sok van, nem találtam megoldást. – Rá se bírtam nézni az arcára. Nem tudtam folytatni, a sírástól nem tudtam beszélni, és akárhányszor kinyitottam a számat, zokogásba fulladt. – Az egyetlen opció… – próbáltam folytatni, de újra meg kellett állnom. Tudta, hogy mit fogok mondani, de csak csendben ült, nem szólalt meg. Amikor rápillantottam az arcára, a maradék tartásom is összedőlt. Végtelen szomorúság ült az arcán, de nem próbált meg visszatartani. – Külön kell folytatnunk – mondtam ki végül.
Továbbra is csendben ült, én pedig igyekeztem csillapítani a zokogásomat. Nem tudom, mire számítottam, de azt hittem, hogy próbál majd meggyőzni valamivel, mond valamit, amitől megváltozik a véleményem. Nem tette. Talán nem is akarta, ezért nem mondott semmit. Biztos ő is szakítani akart.
Éreztem, ahogy a keze a hátamra csúszik, majd a lehető legszorosabban magához ölel. Kétségbeesetten kapaszkodtam belé, és nem akartam elengedni, de muszáj volt. Kifújtam az orrom, majd felálltam. Nem tudtam, hogy köszönjek el, de ezúttal Liam egy percig sem tétovázott. Újra átölelt, és egy hosszú puszit nyomott a hajamba. Mielőtt elengedtem, és kiléptem az ajtón, s ezzel az életéből is, vettem egy mély levegőt, beszívva az illatát. Az illatot, amit annyira imádok, és amit most érzek utoljára. 

Kérdőív

Sziasztok drágáim!

Mint tudjátok, a történetből már csak 3 rész van hátra, ezért úgy döntöttem, itt az idő, hogy megtudjam a véleményeteket. Készítettem egy kérdőívet, amit remélem, hogy jó páran ki is fogtok tölteni. Az egészet meg lehet csinálni 5 perc alatt, úgyhogy ha olvastál a történetemből akár egy sort is, kérlek szépen, szánj rám ennyi időt. Nincsenek benne nehéz kérdések, csak a véleményeteket szeretném tudni, hogy a következő történet esetleg jobb legyen, jobban megfeleljen az elvárásaitoknak.


Az új részt még a mai nap folyamán hozom, úgyhogy maradjatok netközelben, addig pedig töltögessétek szorgosan a kérdőívet. Tényleg sokat jelent nekem.

xxx Larissa

Veszekedés

Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, szörnyű egy buszban élni. Nincs szabad tered, nem tudsz elvonulni a többiek elől, ha felállsz, kapaszkodnod kell, hiába vezet nagyon óvatosan a sofőr, az ágyak keskenyek, és még nagyon sokáig sorolhatnám. Egy hét után hamar kiakasztóvá vált a dolog, de legalább Liammel lehettem, és a srácokat is jó volt még jobban megismerni.
– Mi a helyzet? – ültem le Harry mellé. Egész nap nem volt jó kedve, nem volt vevő egy poénra se, és csak egyedül üldögélt a busz hátuljában.
– Ma nem igazán vagyok a topon – mondta ki a nyilvánvalót. – Vannak napok, amiken elegem van ebből az egészből, és ez most pont olyan – húzta el a száját. – Szeretem csinálni, de jó lenne egy kis időt otthon tölteni, időt szánni magamra, pihenni – sorolta kívánságait. – Fáradt vagyok, de ugyanolyan kicsattanó formát kell mutatnom minden nap. – Megforgatta a szemét, aztán felhúzta a térdeit.
Nem szóltam közbe, csak figyelmesen hallgattam. Szüksége volt arra, hogy egy kicsit panaszkodhasson, én pedig álltam szolgálatára. Mindig szívesen hallgattam meg az embereket, szerettem segíteni, de néha nem tudtam, mit mondhatnék. Főleg nem akkor, ha valójában fogalmam sem volt, mit érezhet az illető. Igaz, hogy Liam folyton távol van tőlem, nekem is sok időt kell idegen helyen töltenem, mióta a VS–nek dolgozok, de nem voltak akkora elvárások velem szembe, mint nekik.
Harry hiába panaszolta el minden bánatát, továbbra is rossz kedve volt, úgyhogy felálltam, hogy hozzak egy tollat, illetve egy papírt, majd a térdemre fektettem. Kíváncsian nézte ténykedésemet, de mielőtt megkérdezhette volna, mire készülök, magamtól kezdtem beszélni.
– Emlékezz vissza az X–factor előtti időkre – kértem. – Mit képzeltél el magadnak? Mire vágytál, mit szerettél volna elérni? – Reméltem, hogy a tervem be fog válni.
– Szerettem volna, ha elismerik a tehetségemet – kezdett bele a felsorolásba, én pedig szorgalmasan írogattam szavait a lapra. – Népszerű akartam lenni. Néztem koncertvideókat, és mindig elképzeltem, hogy én is a színpadon állok, hogy nekem visítanak, és értem jönnek el olyan sokan. Pénzt is akartam, hírnevet. Valami olyasmit szerettem volna csinálni, ami hatással van másokra, amit szeretnek az emberek. – Egész jól belejött, ezért alig győztem körmölni. Kívánságaival szinte betelt az egész lap. Voltak apróbb és nagyobb dolgok is, de nem is ez számított.
– Elkezdem felolvasni, amiket mondtál. Bólints, ha megkaptad, rázd meg a fejed, ha nem! – utasítottam, aztán neki is láttunk. Tulajdonképpen nem volt olyan dolog a lapon, amit ne ért volna el, így nagyon hamar minden sor mögött ott állt egy nagy pipa. Mosolyogva néztem fel rá. – Legközelebb, ha rossz kedved van, olvasd végig ezt a listát, és legyél büszke magadra, illetve örülj, mert minden, amit szerettél volna, most megvan – kacsintottam rá, aztán boldogan nyugtáztam, hogy az ő arcán is átfutott egy őszinte mosoly.
– Köszönöm – mondta hálásan, aztán átölelt. Megsimogattam a hátát, majd hagytam, hogy elhúzódjon. Örültem, hogy tudtam neki segíteni. – Akkor most beszéljünk rólad. Mi van Liammel?
Nos, igen. Az elmúlt egy hét nem teljesen olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Nem akartam veszekedni, élvezni akartam az együtt töltött időt, de ez nem egy emberen múlik. Én tényleg nem kötekedtem vele, nem kerestem benne hibákat, és igazából nem is értettem, hogy Liamnek mitől lett alkalomadtán rossz kedve. A legrosszabb az egészben, hogy mindig rajtam vezette le a feszültségét, akármilyen apró dolog is zaklatta fel, engem vett elő. Így hát kisebb-nagyobb szóváltásoknak már fültanúi lehettek a többiek is.
− Hirtelen haragú, én pedig nem tudom szó nélkül tűrni, ha jogtalanul bántanak – válaszoltam meg a kérdését egyszerűen.
− Jó, de elég sokat veszekedtek, nem? – Nem tűnt úgy, hogy tágítani szeretne a témától.
− Igen, de egyik sem olyan vészes. Vagy az? Csak vitatkozunk – mentegettem magunkat. – Egyébként, ha már erről beszélünk, sajnálom, hogy hallanotok kell őket.
− Ó, semmi gond. Csak rossz látni, hogy civakodtok a semmin – rántotta meg a vállát.
− Mi a véleményed róla? – Ha már ennyire ragaszkodott a témához, akkor úgy döntöttem, hogy jobb ötlet híján az ő véleményét kérem ki.
− Hogy érted? – döntötte oldalra a fejét.
− Hogy megoldhatóak-e – mondtam ki, ami igazán érdekelt. Már én is sokat gondolkoztam ezen a kérdésen, de mindig biztatgattam magam, hogy van még jövője a kapcsolatunknak. – De őszintén válaszolj – kértem még tőle, mielőtt kinyitotta volna a száját.
− Én mindig őszinte vagyok. Szerintem hülyeségeken veszekedtek. Kicsit legyél vele türelmesebb, nem akarom védeni, nem is állok egyikőtök oldalán se, de én aztán tudom, hogy mennyi teher nyomja a vállát. Mindenhol folyamatosan meg kell felelnie, a legtöbb esetben az igazi véleményét sem mondhatja ki. Te vagy az egyetlen ember, aki a közelében van, és az egyetlen, akinek mindenféle kertelés nélkül megmondhatja, mit gondol. Túlzásba viszi, az tény, de ha sokáig elfojtasz magadban dolgokat, akkor többszörösen buknak ki belőled.
Beszélgetésünknek Liam vetett véget, amikor belépett a busz hátulját a szobáktól elválasztó ajtón. Sejtettem, hogy hallotta, amiket mondtunk, de nem kérdezett rá.
− Nézünk filmet? – kérdezte tőlünk a lehető legszenvtelenebb hangon.
− Nézhetünk – bólintottam.
− Film? Milyen film? Én is akarok – ugrált be Niall is, majd mellém ült. Liam már előzőleg leült a tőlem legtávolabb eső helyre. Még mindig nem tudtam, hogy mivel ártottam neki. Elhúztam a számat, aztán csendben, kedvtelenül vártam, hogy elinduljon a kiválasztott film.
Idegesítő volt, hogy Liam tök jól elvan, miközben én szarul érzem magam. Jó lett volna, ha legalább mellém ül, és úgy tesz, mint valóban együtt lennénk. Nem is tudtam, miről szól a film, mert folyamatosan járt az agyam. Rajtam kívül mindenki nevetett a poénokon, csak én ültem ott faarccal, ezért úgy döntöttem, hogy megkeresem Louist és Zaynt, ám végül meggondoltam magam, és átültem Liamhez. Nem tudtam, hogy reagál majd, csak reméltem, hogy nem ül át az én eddigi helyemre, mert az valljuk be, elég megalázó lett volna a másik két srác jelenlétében. Megúsztam a megaláztatást, mert amint elhelyezkedtem, átkarolt és adott egy puszit az arcomra. Lehet, csak túlaggódtam az egészet, közben pedig nem is volt semmi baja velem?
Még pont sikerült elkapnom Harry mosolyát, amikor visszafordítottam a fejem a tévé felé, amin nekem is mosolyognom kellett. Valljuk be, olyan sok jó barátom sosem volt, de határozottan állíthatom, hogy ezek a srácok a szívemhez nőttek. A velük töltött egy hét alatt, még jobban megismertem őket, és nagyon hálás voltam nekik, amiért ilyen hamar a bizalmukba fogadtak, és nem csak elviseltek, mint Liammel járó tényezőt, de tényleg foglalkoztak is velem.
Azt hittem, hogy Liammel ezután minden rendben, de a film után felállt, és ugyanolyan ellenségesen viselkedett velem, mint előtte. Tulajdonképpen nem mondott, nem is csinált semmit, egyszerűen csak kizárt. Nem foglalkozott velem, ő a busz egyik végében volt, én a másikban, és még csak nem is érdekelte, hogy vajon, mit csinálok. Próbáltam megfogadni Harry tanácsát, és betudtam a viselkedését egy rossz hangulatnak. Nem foglalkoztam vele, helyette a többiekkel beszélgettem, akik szerencsére nagyon diszkréten kezelték a helyzetet. Eddig akármin is civakodtunk, mindig elvonultak, nem pofátlankodtak bele a magánéletünkbe. Nyilván megvolt a maguk véleménye, de sosem közölték sem velem, sem Liammel. Nem álltak egyikünk oldalára sem, amiért igazán hálás voltam, mert így elkerültünk egy csomó felesleges feszültséget.
A koncert előtt odamentem Liamhez, mert nem akartam, hogy rosszkedvűen menjen fel a színpadra.
− Hé! – kaptam el a kezét, amikor a lépcső felé igyekezett. A többiek előre mentek, én pedig siettem, mert tudtam, hogy nincs sok ideje. – Nem tudom, hogy mi a baj, de ha bármi rosszat is tettem, sajnálom. Szeretlek – mondtam neki, mire a mai nap folyamán először egy őszinte, vidám mosoly terült szét az arcán.
− Én is szeretlek – felelte, aztán megcsókolt.
− Liam! – kiabált neki Zayn. Elengedtem a kezét, hogy menjen, mire futólépésben sietett a többiekhez.
Jó kedve a koncert után is tartott, és én is úgy tettem, mintha minden rendben lenne, de ha igazat akarok mondani, akkor be kell vallanom, hogy rengeteg gondolat kavargott a fejemben. Nem beszéltük meg, hogy miért viselkedett így egész nap, ezért még mindig nem tudtam, miért volt velem ilyen bunkó. Nem azt mondom, hogy nem örültem, amikor megölelt vagy megcsókolt, mert akkor hazudnék, csak mellette mérges is voltam rá.
Hajnalig beszélgettünk, aztán először Niall dőlt ki, majd szépen sorban a többiek is. Mi is bevackoltuk magunkat a rettentően szűk, és alapjáraton egy személy részére tervezett ágyba, és mivel már nem akartuk a többieket zavarni, mi is elaludtunk. Reggelre túltettem magam az összes dolgon, úgyhogy egészen délutánig minden rendben volt, utána viszont Liam megint felidegesítette magát valamin, és megint én lettem a két lábon járó céltábla. Annak is a kellős közepe.
− Mi a szarnak pakolászol a cuccaim között? – akadt ki, amikor nem találta a farmeringét.
Délelőtt rendet raktam, amiért az összes fiú hálás volt, kivéve őt. Mellesleg tisztán emlékszem, hogy a keresett ruhadarabot az ágyon hagytam, mert reggel mondta, hogy azt akarja majd felvenni. Nem lett volna értelme elpakolni, ha úgyis viselni fogja, ezért ott hagytam. Tény, hogy most nem volt az eredeti helyén, de biztos, hogy ő tüntette el valahová.
− Nem nyúltam hozzá – tagoltam neki szavanként, hátha megérti. – Különben is, mi bajod van már megint? Azzal veszekedj, aki felidegesített, ne velem! – emeltem meg a hangom, aztán inkább kimentem, mert nem akartam, hogy egy újabb kiabálásba torkolljon az egész. Utánam jött, és elkapta a csuklómat.
− Ne kiabálj, és ne hagyj ott a beszélgetés kellős közepén! – nézett rám szikrázó szemekkel. Baromira fájt, ahogy a kezemet szorította, de nem féltem tőle, mert tudtam, hogy akármilyen ideges, sosem ütne meg.
− Engedj el – szóltam rá erélyesen, közben pedig megrántottam a kezem, de szorítása nem lazult.
− Liam – állt be közénk figyelmeztetően Louis. – Engedd el, és nyugodj le! – parancsolta neki.
− Ne szólj bele, nem a te dolgod! – lökte arrébb, viszont hallgatott rá, és lefejtette ujjait a csuklómról.
− De, baromira az én dolgom, mert nekem kell majd megvigasztalnom az idióta fejed, amikor kidob a csajod – közölte vele idegesen Louis, aztán tétován rám nézett, de végül magunkra hagyott.
− Ez neked tényleg mire jó? Legalább mondanád el, hogy miért veszekszel velem minden nap ilyen apró dolgokon – vágtattam el a busz végébe. Zayn a laptopjába mélyedt, felpillantott rám, de nem mondott semmit. Idegesen levágtam magam a székre, aztán felálltam, mert ráültem valamire. Meg se kellett néznem, tudtam, hogy Liam inge az. A kezembe fogtam, és visszatrappoltam Liamhez.
− Nesze, itt az inged – vágtam a mellkasához. Meglepettségében nem sikerült elkapnia, és az anyag a földre hullott. – Hazamegyek – jelentettem be neki, majd mielőtt válaszolhatott volna, visszaültem Zaynhez.
Liam nem jött utánam, aminek örültem, mert kellett egy kis magány. Már ha lehet egyáltalán magányról beszélni, mikor öt másik emberrel vagy egy légtérben. Felesleges lett volna maradnom, csak veszekszünk mióta megjöttem, és nem akartam, hogy a buszban feszült legyen a hangulat. Meg akartam ettől kímélni a többieket, meg hát nem is kellene hallaniuk a vitáinkat, nem rájuk tartozik.
− Nem akarok beleszólni, de nem tartom jó ötletnek, hogy haraggal váljatok el – szólalt meg a fekete hajú srác. Halkan mondta, mintha nem lenne benne biztos, hogy elmondja-e a véleményét vagy sem. – Főleg nem akkor, amikor ilyen hosszú útra mész. Ha bármi történne, soha nem bocsájtanátok meg magatoknak – indokolta meg előbbi szavait, amiben volt igazság. Nem is kicsi.
− Tudom. Nem is így akarok. Nem azért, mert nem szeretem… De talán jobb lesz, ha mindketten gondolkodunk egy kicsit, távol a másiktól – mondtam el neki a saját érveimet.
− Nem is azt mondtam, hogy ne menj. Csak annyit, hogy előtte beszéljetek róla, és ne dühösen távozz. És bocsánat, hogy beleszóltam, csak segíteni akarok – tette még hozzá.
− Tudom, aranyos vagy – nyugtattam meg, aztán újra ránk telepedett a csend.
Sokáig ültem ott, elmerülve a gondolataimban. Ez idő alatt cserélődtek az emberek, Zayn helyett már Niall ült a kanapé másik végén, de Liam nem járt arrafele. Úgy gondoltam ideje átbeszélni akkor a dolgokat, és hogy mikor tudok haza menni. Nagyot sóhajtottam, majd felálltam, és megkerestem Liamet. Az ágyon hasalt, először azt hittem alszik, mert a fejét a kezére hajtotta, de mikor leültem, és besüppedt alattam az ágy, felnézett. Nem tudtam, hol kezdjem, és ő sem szólalt meg, csak a hátára fordult, és a fölötte lévő ágy alját kezdte bámulni.
− Tényleg haza szeretnél menni? – kérdezte végül.
− Igen – bólintottam.
− Ez egy szakítás? – érdeklődött tovább. Nem tudtam kivenni a hangjából, hogy aggódik-e emiatt.
− Nem – ráztam meg határozottan a fejemet. – Csak szerintem gondolkodnunk kellene, és nincs értelme maradnom, ha ez így megy tovább.
− Rendben – egyezett bele. – Ha megérkeztünk a következő koncert helyszínére, elkísérlek a reptérre, addig foglalj jegyet – mondta. Túl könnyedén beszélt.
− Te sem akarsz szakítani, ugye? – kérdeztem rá a biztonság kedvéért.
− Nem, de igazad van. Helyre kell raknunk a fejünkben lévő zűrzavart.
− Jó, örülök, hogy te is így látod.
Három óra volt, mire megérkeztünk Portoba, addig én összepakoltam a cuccomat, és szerencsémre sikerült jegyet is szereznem. Egész végig komor volt a hangulat, de már nem a feszült, veszekedős légkör telepedett ránk, hanem a szomorú. Egyikünk sem így tervezte az együtt töltött napokat, és láttam, hogy őt is ugyanannyira megviseli, mint engem. Nem szabadott volna, hogy eddig fajuljon az helyzet. Annak ellenére, hogy már rég lement a nap, amikor elindultunk a reptérre, meleg volt, én mégis hosszú ujjú felső mellett döntöttem. A csuklóm még mindig piros volt, annak köszönhetően, hogy Liam alaposan megszorongatta. Rossz volt ránézni, mert emlékeztetett arra, hogy mi történt, ezért takartam el. Az autóban végig csendben voltunk, bámultunk kifelé az ablakon, és a reptéren sem igazán tudtuk, hogy mit mondjunk a másiknak.
− Írj egy SMS-t, ha megérkeztél – mondta végül, amikor már tényleg indulnom kellett, ha nem akartam lekésni a járatot.
Bólintottam, de nem mozdultam a helyemről. Csak bámultunk egymásra, nem igazán tudtunk szabadulni a másik tekintetétől. Legalábbis, ami engem illetett, nem tudtam megszakítani a szemkontaktust. Tisztán ki lehetett olvasni a szeméből, hogy nem boldog. El tudtam képzelni, hogy nézhetünk ki most kívülről nézve. Két ember, akik szomorúan, szótlanul néznek egymásra. Mintha valami gagyi filmben lettünk volna. Úgy éreztem, mintha itt hagynám az egyik felem, de tudtam, hogy az egyetlen helyes döntés az, ha most távozok. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán visszacsukta, és mégsem tette.

− Mennem kell – mondtam neki, és a vállamra tettem a kis táskámat, amit magammal vihettem a gép belsejébe. Ezúttal ő bólintott. Egy pillanatig még tétováztam, át akartam ölelni, elmondani neki, hogy attól még szeretem, de végül csak hátat fordítottam neki, és megindultam a gép felé. Alig találtam meg a helyem a folyamatosan ömlő könnyeimtől, de végül mégis sikerült. A gép szinte azonnal fel is szállt, messze repítve Liamtől, ám már nem számolgattam, hogy hány kilométer választ el tőle, mert tudtam, hogy annál távolabb sosem lehetek tőle, mint amennyire ma egész nap voltam. A fizikai távolság százszor jobb annál, mint mikor ott ülsz valaki mellett, és érzed, hogy a világnál is szélesebb szakadék tátong közöttetek.

Sziasztok!
Megint kaptam egy csomó pipát, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! A mostani részről csak annyit, hogy lehet, vannak benne elírások, de megkezdődött a vizsgaidőszak, és nem igazán volt időm átolvasni. Illetve ezen kívül még három rész lesz.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagytok velem. Írjatok, pipáljatok bátran.

xxx Larissa

Örökbefogadott fiú

Reggel elképzelni se tudtam, hova tűnhetett mindenki, de csak Niall ült a kanapén, kezében egy gitárral, és azon játszott. Liam se szólt, hogy elmennek, úgyhogy tényleg lövésem se volt. Csendben leültem a szemben lévő fotelbe, és figyelni kezdtem, ahogy a szöszi mozgatja az ujjait a húrokon. Nem énekelt hozzá, és ez most így pont jó volt. Szerettem hallgatni, amikor a hangszerek egyedül szóltak, volt benne valami megnyugtató. Niall ráadásul olyan élvezettel csinálta, sütött róla, hogy nagyon szeret játszani, ezért különösen jó volt nézni.
– Nem zavar? – kérdezte meg, miközben rám pillantott. Megráztam a fejem, és hagytam, hogy folytassa. A karfára hajtottam a fejem, becsuktam a szemem, és így relaxáltam egy kicsit, amíg meg nem hallottam a füleimnek oly kedves akkordokat.
– Easy come, easy go, that just how you live, oh, take take take it all, but you’ll never give – kezdtem el énekelni a számot. Bruno Mars volt az egyetlen ember, akiért valaha is rajongtam. De érte aztán minden porcikámmal, így hát képtelen voltam csendben végig hallgatni a Greande című számot.
Niall meglepetten nézett fel, amikor hirtelen becsatlakoztam, de tovább játszott, és érdeklődve várta, mit fogok alkotni. A vokált önkéntesen magára vállalta, úgyhogy közösen énekeltük el végül a dalt.
– Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni – csodálkozott a dal végén.
– Mindenki tud – rántottam meg a vállam vigyorogva.
– Csak nem mindegy, hogy – dőlt hátra, aztán magára húzta a gitárját is.
– Ritkán szoktam énekelni, és nagyon kevés ember tudja, hogy szeretek. – Sosem titkoltam az emberek elől, de ha nem merült fel témaként, nem híreszteltem.
– Mit játsszak? – pengetett le véletlenszerű akkordokat. Még ezek is jól hangzottak, de ha már lehetett számot kérni, akkor éltem a lehetőséggel.
– Ed Sheeran Lego House? – kérdeztem rá, hátha nem tudja az akkordjait, de volt egy olyan érzésem, hogy nem tudnék neki olyan dalt mondani, amibe beletörne a bicskája.
– Jó választás – kezdett is bele, én pedig előkaptam a telefonom, mert nem tudtam fejből az egész szöveget. Amíg az elejét énekeltük, meg is lett a dalszöveg, így az sem okozott több problémát.
A második refrénnél jártunk, amikor a többiek beözönlöttek az ajtón, pizzás dobozokkal a kezeikben. Niall ledobta a gitárját, és rögtön rávetette magát az egyikre.
– Jó reggelt – hajolt le hozzám Liam, hogy adjon egy puszit a számra. – Remélem, nem baj, hogy eltűntem. Mióta vagy fent? – érdeklődött, közben pedig felém nyújtott egy szelet pizzát.
– Pár perce, de elvoltunk – mosolyogtam rá, és akárcsak a többiek én is enni kezdtem. – Mondotok nekem egy menetrendet? Úgy értem, hogy mikor, mit kell csinálnotok. – Jó lett volna tudni, hogy hol leszek a következő két hétben, úgyhogy gondoltam, ideje megérdeklődni.
– Ma napközben semmi dolgunk, vagyis csinálnunk kell egy videót, amiben megköszönjük azt a díjat, amit kaptunk, nem? – nézett Liam a többiekre, tőlük várva egy kis segítséget.
– Igen, de ez úgyse tart két percnél tovább, szóval mindegy – bólintott Harry.
– Jó, mondom tovább – fordult vissza felém. – Este koncert, de korábban kell odamennünk, mert próbálunk, és még előtte fel kell pakolni a cuccainkat a buszba, mert már nem jövünk vissza a hotelbe. Utána pedig új város, és a többiről pedig majd, ha aktuális, mert én sem tartom fejben – vallotta be, de nekem elég is volt ennyi infó.
Hamar elteltem az egyik kedvenc ételemmel, úgyhogy a végén már csak figyeltem, ahogy esznek. Hihetetlen, hogy mennyi kaja beléjük fér, és még csak meg sem látszik rajtuk. A telefonom rezegni kezdett az asztalon, mire mindenki odanézett. Elvettem, hogy megnézzem, ki keres, de csak egy üzenetet kaptam Kellytől, amiben közölte, hogy egészen nyugodtan megadhatom a számát Harrynek.
- Styles, vedd elő a telefonod – vigyorogtam rá, amikor végigolvastam a pár szavas SMS-t. Meglepetten tette, amit kértem, majd nevetve kezdte el beírni a számot, amit elkezdtem neki diktálni. Nem szorult sok magyarázatra, rögtön rájött, hogy ki a telefonszám tulajdonosa.
- Egy angyal vagy – mondta nekem, aztán visszafordult a pizzájához, így rám maradt a feladat, hogy az értetlenkedő fiúkat is beavassam a rövid történetbe.
- Én tele vagyok – dőlt hátra Liam, és a hasát kezdte simogatni. Ahogy picit lejjebb csúszott a széken, így leesett a fejéről a sapka, de a sajátja helyett az enyémre rakta vissza, majd mosolyogva állapította meg, hogy szerinte jól áll. – Szeretnél sétálni? – kérdezte, mire lelkesen bólogatni kezdtem. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű menet, de akkor is látni akartam a várost – Valaki van olyan bátor, hogy velünk jön? – nézett a többiekre.
- Nem zavarnék? Én is terveztem egy kis sétát, de ha kettesben akartok… - magyarázkodott Niall.
- Igen, azért kérdeztem meg, hogy jöttök-e, mert nagyon zavarnátok – rázta meg a fejét Liam. – Készüljetek el, aztán menjünk – adta ki parancsba, mire felálltam, és a szobába sétáltam. 
Tekintettel arra, hogy tikkasztó hőség volt nem öltöztem túl. Egy farmer shortot és egy fehér inget vettem fel, aminek az alját összekötöttem. A hajamat csak gyorsan oldalra fontam, mert ha leengedve hagytam volna, akkor biztos, hogy megsültem volna tőle, a csuklómra és a nyakamba fekete gyöngyékszereket aggattam, majd felhúztam a fehér tornacipőm, és készen is voltam.
Mire kimentem, Liam már szólt a testőreiknek, hogy egy kis túrára szeretnénk menni, szóval három nagydarab férfi állt mellette, akiknek gyorsan be is mutatott.
- Niall, hol vagy már? – kiabálta el aztán magát, hogy a várt személy is hallja. Ennek hatására pár pillanaton belül előbukkant egy szöszi fej az ajtó mögül.
- Na, megyünk már? – csinált úgy, mintha ő várt volna ránk. Paul elnevette magát, aztán előrement, és kinyitotta nekünk az ajtót.
Fogalmunk sem volt, hogy mi az úti cél, szóval csak bolyongani kezdtünk, amerre jónak láttuk. Liam a kezemet fogta, Niall pedig folyamatosan szövegelt mellettünk. Szerintem nem is figyelte, hogy milyen épületek mellett haladunk el. A három testőr szorosan követett minket, egymással beszélgettek, de ettől függetlenül figyeltek ránk.
- Niall! – húztam vissza a pólójánál fogva, amikor le akart lépni az útra. A nagy mesélésbe annyira belefeledkezett, hogy nem vette észre, hogy piros a lámpa. – Jesszus, téged nem tanítottak meg, hogy szét kell nézni? – dorgáltam meg, amin ő jót nevetett. – Nem vicces.
- Tényleg nem az – értett velem egyet Liam is.
- Megtalálta a szög a zsákját – nevetgélt továbbra is, miközben kettőnkre mutogatott. – Most már nem csak apánk van, hanem anyánk is.
- Akkor most adoptállak, és megtanítalak, hogy mutogatni se illik – fogtam meg az ő kezét is. – Inkább maradj itt mellettem, még a végén négyfősre csökken a banda – jegyeztem meg neki.
- Oké anyu – mosolygott rám szélesen, mire megforgattam a szemem.
- Gyerek, még egyszer ilyet csinálsz, én foglak a kocsi elé lökni – szólalt meg a témában Cal, az egyik testőr is, így most rajtunk volt a nevetés sora, Niall pedig végre megemberelte arcizmait.
A sétát végül megúsztuk halálos eset nélkül, bár a Bazilikánál volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy a hirtelen összegyűlt rajongók el fognak taposni. Niall még a hotelben is azt tetette, hogy egy öt éves kisfiú, és mi vagyunk a szülei, habár nem hiszem, hogy nagyon rá kellett játszania a dologra. Imádnivaló egy kölyök volt, tényleg olyan érzésem volt, mintha egy kisfiút látnék, akiben nincs egy cseppnyi félelem sem, csak élvezi az életet. Irigyeltem a gondtalanságát. Mármint, tudom, hogy nagy súly nyomja a vállát, ugyanúgy rengeteg területen kell megfelelnie, mint nekem vagy az együttes többi tagjának, de ő teljesen máshogy kezelte. Játékként fogta fel vagy nem tudom, talán ezért tűnt annyira gyereknek. Mindenesetre jó volt ránézni, mert már attól is elfelejtettem az összes gondomat, ha a közelemben volt.
Később a fiúk elkészítették azt a videót, amiről reggel beszéltek, majd pakolászni kezdtek a bőröndjeikbe, hogy időre elkészüljenek. Szerencsére én nem pakoltam annyira szét, szóval segítettem Liamnek, így elég hamar végeztünk, és az ágyon pihentünk. Bekapcsoltuk a tévét, de igazából nem foglalkoztunk a benne menő műsorral, mert egymással beszélgettünk. Egymás mellett feküdtünk, a kezünk össze volt kulcsolva, amiről úgy döntött, hogy gyorsan készít is egy képet. Örültem, hogy neki is ugyanannyit jelentenek ezek az apró gesztusok, mint nekem.
– Hahó – hallottuk meg a kopogást.
– Gyere! – szóltam ki. Nem volt kedvem felállni az ágyról, Liam pedig alattam feküdt.
– Hello – kiabált be újra Harry, mire én is elismételtem előbbi mondandómat, kicsit hangosabban. – Larissa, Liam! – Nem hiszem el, hogy nem hallja, amit mondok. Liam is elkiáltotta magát, hátha arra felfigyel a göndör hajú srác. – Liam! – újabb felszólítás Harrytől, kezével pedig tovább dörömbölt. Sóhajtva álltam fel, és kelletlenül az ajtóhoz csörtettem.
– Mondtuk, hogy gyere be – tudattam vele, amikor kinyitottam az ajtót.
– Larissa! – folytatta a kiabálást, és átnyúlt a vállam felett, hogy kopogjon az ajtón. Megráztam a fejem. Komolyan azért kellett felállnom, mert ő szórakozik? – Hahó, bejöhetek? – kérdezte még meg fennhangon, aztán elnevette magát.
– Istenem, Haz, ha a hülyeség fájna, ordítanál – ráztam meg a fejem mosolyogva.
– Már belehalt volna – pontosított Liam, de ő is nevetett.
Amikor a többiek is elkészültek, a bőröndöket a buszba pakoltuk, aztán gyorsan távoztunk is a hotel környékéről, mert őrült visítás töltötte be a levegőt. Sokan még szaladtak egy darabig a busz után, de végül feladták, és ahogy elhagytuk őket, újra körbevett minket a csend. A stadionba tartottunk, ahol először kosarazni, illetve focizni kezdtek a srácok, ám amikor már eléggé szorította őket az idő, ténylegesen is munkájukkal kezdtek foglalkozni. Amíg ők próbáltak, én Louval és Caroline-nal töltöttem az időmet. A ruhákról és a sminkekről beszélgettünk, kaptam tőlük néhány tippet is, amiket örömmel fogadtam.
− Jaj, tényleg, a múltkor Luxnál maradt a karkötőd – kezdett el keresgélni a táskájában Lou. – Nem tudtam, hogy mikor találkozunk újra, úgyhogy mindig magamnál tartottam – nyújtotta át.
− Észre se vettem, hogy nincs meg, szóval maradhatott volna, de köszönöm. Hogy van? – érdeklődtem a kislány felől.
− Jól van, növöget. Most sajnos nincs velem, otthon maradt az apjával.
Kiderült, hogy Caroline-nak is van egy kislánya, akivel kicsit később meg is ismerkedtem. Ő is imádnivaló volt, akárcsak Lux.
− Sok kisgyerekkel volt dolgod amúgy? Csak mert olyan jól elvagy velük – jegyezte meg mosolyogva Car.
− Három kis tesóm van, az öcséim még most is elég kicsik, öt és hét évesek, szóval mondhatni, hogy kivettem a részem a nevelésükből. De egyébként is imádom a gyerekeket – feleltem kérdésére, utána viszont Louis elterelte a figyelmét rólam, mert sikerült a fehér pólóját valamivel összeolajoznia. – Sok gondotok van a fiúkkal? – kérdeztem Loutól, csak úgy kíváncsiságból.
− Nem mondanám, hogy nehéz velük. Szeretnek viccelődni, de tudják, hol a határ, szóval sosem volt probléma a szeleburdiságukból. Viszont szeretnek nyavalyogni, ha sokáig dolgozok a frizurájukon. Caro kicsit szigorúbb a srácokkal, elég komolyan veszi a munkáját, úgyhogy ő néha igencsak kiakad rájuk, de később ő is velük nevet az egészen. – Elég komplett választ kaptam. Örültem, hogy ilyen sokan vannak egyébként a háttérben dolgozó személyek, mert mindenki mást tud elmondani a fiúkról, így pedig tudok minden apró kis csínyjükről.
Kicsivel később mindenki elkészült mindennel, a rajongókat is beengedték a stadionba, legalábbis úgy képzeltem, hiszen sokkal hangosabban hallottam őket, mint előtte. A srácok a lépcsőnél álltak, készen arra, hogy felmenjenek a színpadra, úgyhogy én is elfoglaltam a helyemet, ami jelen esetben a színpad mögött volt, de tökéletesen beláttam az egész teret. Kicsit a srácok szemszögéből nézhettem az egészet, ugyanis innen hátulról láttam a rajongók tömkelegét, a villanó vakukat, a rengeteg telefon világítását, és máshogy hallottam az éneklésüket is. Valami eszméletlen jó látványt nyújtott, hihetetlen hangzással, és nagyon büszke voltam a srácokra, főleg Liamre, hogy idáig jutottak.


Heyhoo!

Istenem, el sem tudjátok képzelni, mennyire örültem a héten. Lett pár új feliratkozóm, és annyi pipát nyomtatok, mint még soha, illetve írtatok is nekem. Nagyon-nagyon és még annál is jobban köszönöm nektek. Az újakat üdvözlöm, a régiek pedig remélem, még mindig élvezik a blogot. Annyira imádlak titeket*.*<3!
xxx Larissa

Két hét mennyország

Olyan rég láttam már Liamet, hogy azt hittem megőrülök a repülőn, míg Rómába érek. Türelmetlen voltam, és semmi nem tudta elterelni a figyelmemet arról, hogy pár óra múlva újra megölelgetem és megcsókolhatom. Nem tagadom, kisebb–nagyobb veszekedéseink voltak, sőt volt olyan hét, amikor szinte minden nap összekaptunk. Kicsit furcsa, mert azt mondják, akkor jön ki a társunk hülyesége, ha sok időt töltünk vele együtt, rólunk pedig minden elmondható volt, csak ez nem. Valószínűleg mi a másik véglet voltunk, akik azért vitatkoznak, mert nem tudnak megfelelően egymás életében részt venni.
Még mielőtt elindultam, kaptam tőle egy SMS–t hogy nem tud kijönni elém, mert pont akkor kell felénekelnie az egyik szólóját, amikor a repülő landol. Nem mondanám, hogy nem voltam csalódott, de így legalább letudja az efféle kötelességeit, és a későbbiekben több ideje lesz rám.
Harryt küldte ki elém, úgyhogy őt kezdtem el csörgetni, amikor a nagy tömegben sehol nem láttam. Úgy tűnt, ma mindenkit egy kisebb hadsereg fogadott, mert rengeteg ember állt a reptéren arra várva, hogy szerettei megérkezzenek. Amikor felvette, befogtam a szabad fülem, hogy jobban halljam, majd elindultam abba az irányba, amit megadott. Olyan sok embert kellett kerülgetnem, hogy azt hittem sosem érek oda, többször is majdnem felbuktam a bőröndökbe, de végül megláttam Harryt, mellette pedig a testőrét, aki igyekezetett mindenkit távol tartani tőle. Éppen telefonált, ám amikor meglátott, elmosolyodott, és kivette a kezét az zsebéből, hogy átöleljen. Gyorsan el is köszönt a vonal másik végén lévő személytől, majd az utamról kezdett érdeklődni, miközben az autó felé haladunk. Segített betenni a csomagtartóba a bőröndöm, aztán mind a ketten beültünk a kocsi hátuljába, és vártuk, hogy elinduljunk.
– A hercegeddel már nem lehet bírni. – A herceg mára már összeforrt Liam nevével, Harry nekem csak így emlegette. – Körülbelül tízszer kötötte a lelkemre, hogy mikor érkezel meg, és megígérte, hogyha elkések, meg fog ölni – nevetett fel. – Tiszta rabszolgahajcsár!
– Meddig kell a stúdióban lennie? – érdeklődtem. Nem sok fogalmam volt arról, mi zajlik ott ilyenkor, Liam nem szokott ilyen részletesen mesélni.
– Ha mindent jól csinál, akkor hamar szabadul, és biztos vagyok benne, hogy meg is tesz ezért mindent – mondta, aztán az ablak felé fordult. Még nem tudtunk olyan sokat beszélni, mert nem találkoztam velük sűrűn, úgyhogy nem tudtam, mit kérdezhetnék. Akar–e velem beszélni, vagy jobb neki a tájat bámulni. – Voltál már Olaszországban? – oldotta meg helyettem a problémát.
– Egyszer Caprin nyaraltunk a családommal – bólintottam, aztán megmaradtunk ennél a témánál, és a kocsiban végig arról beszélgettünk, hova érdemes mindenképpen ellátogatnom.
Jó neki, hogy ennyi helyen járt már, és szinte mindegyikről tudott valamit. Én alig jártam határon kívül. Sokan voltunk a családban, és bár nem voltunk szegények, azt nem engedhettük meg magunknak, hogy hat fő részére fizessünk szállást, étkezést és programokat külföldön. Most viszont, hogy különböző országokból kapok felkérést, nekem is van, hogy repülnöm kell, ám a legtöbb fotózást egyelőre Londonban bonyolítottam le, így még mindig nem mondhattam, hogy nagy világjáró lennék.
– Mi a helyzet a barna modell lányokkal? – döntötte oldalra a fejét érdeklődve.
– Szörnyű vagy, tudod? – nevettem fel. – Kelly is, akivel beszéltél egyszer telefonon, érdeklődött irántad. Most tényleg kerítőt kell játszanom? – Csak vicceltem, hiszen tudtam, hogy mind a ketten megoldják a saját magánéleti problémáikat.
– Nem, de egy telefonszámot azért adhatnál – nézett rám kérlelően. Megráztam a fejem, aztán megígértem neki, hogy megkérdezem Kellytől, hogy megkaphatja–e. Nem tudtam, hogy érdeklődik–e a srác iránt, vagy a háta közepére kívánja, így nem akartam neki szerezni egy zaklatót. – Miért nem írsz neki most? – kérdezte.
– Úristen, Styles, még csak soha nem is láttad, lehet, nem is tetszene – nevettem továbbra is.
– Csak viccelek – legyintett vigyorogva, mintha eddig nem tudtam volna. – Amúgy megjöttünk – jelentette be.
– Még mielőtt kiszálltok, nézzétek ki a legrövidebb utat az ajtóig, aztán futás, rengeteg rajongó gyűlt össze – figyelmeztetett minket Harry testőre, mi pedig közreműködőek voltunk, érthető okokból.
A hotelben megrohamoztuk a liftet, Travis pedig egészen az ajtóig elkísért minket, csak utána fordult sarkon, mi pedig bementünk. Zayn x–boxozott, de amikor meglátott, megállította a játékot, és adott két puszit.
– Ah, jó, hogy itt vagy. Liam egy idegroncs mostanában – osztotta meg velem az infót, így rögtön megértettem, miért örül nekem ennyire.
– Ja, tapasztaltam, rajtam tölti ki – húztam el a számat, ám most nem akartam ezzel jönni. Tiszta lappal jöttem ide, örülök, hogy találkozunk, és nem veszekedéssel tervezem eltölteni ezt a két hetet. – Többiek? – érdeklődtem irántuk, amikor senki mást nem véltem felfedezni a szobában.
– Louis a hercegeddel van – lépett be Niall, kezében pedig egy zacskó chips volt. – Szia amúgy, kérsz? – nyújtotta felém, közben pedig már tömött is be egy adagot a szájába.
– Nem, egyed csak, jó étvágyat – mosolyogtam rá. – Hova pakolhatok le? – néztem fel Harry–re, aki még mindig mögöttem állt, a telefonján pötyögött valamit.
– Gyere, mutatom – indult meg előttem, aztán Liam szobájához vezetett. Belökte az ajtót, majd megkérdezte, hogy kell–e valami, és amikor megráztam a fejem, magamra hagyott.
Leraktam a bőröndöm az ágy lábához, aztán körbe néztem. Néhány ruhája az ágyon hevert, egy része a földre lógott, ezért úgy döntöttem, picit összepakolok, ám előbb felkaptam a pulcsiját, és mélyen beleszippantottam. De rég éreztem már az illatát. Miután sikerült elszakadnom az anyagtól, pár pillanat alatt rendbe tettem a szobát, majd visszasétáltam a fiúkhoz. Zayn még mindig játszott, Harry a szobájába vonult, Niall pedig a tévé képernyőjére tapadt, azonban már egy másik ízesítésű chipset evett. Ami azt illeti a kedvencemet, hagymás tejfölöset, úgyhogy amikor megkínált, már nem utasítottam vissza. Leültem hozzájuk, és amíg vártam, hogy Liam visszaérjen, jót beszélgettünk.
– Mennyire szoktatok ti youtube–on videókat nézni? – kérdeztem tőlük kíváncsiságból.
– Kezdetben próbáltunk nem lemaradni, de egy idő után lehetetlen volt, most meg már egyáltalán nem is akarom látni azt a sok hülyeséget, ami fent van – húzta el a száját Zayn.
– Vannak tök jó videók – rántotta meg a vállát Niall.
– Csak azért kérdeztem, mert belefutottam olyan videókba, amiben a készítő bizonyítékokat hoz fel arra, hogy Louis barátnőjének ikertesói vannak meg, hogy én és Perrie csak kamu barátnők vagyunk, mert Zayn és Liam kezdetek óta szeretik egymást, csak nem akarják felvállalni – csaptam a homlokomra, hogy érzékeltessem, mennyire értelmesnek találom az ilyen dolgokat.
– Ja, az ilyenekhez szokj hozzá, és különben is Ziam valódi – nézett fel rám vigyorogva Zayn, mire mindannyian felnevettünk.
Még mindig nevettem, amikor két kéz tapadt a szememre. Nem gondolkodtam sokat, azonnal megfordultam, hogy megcsókoljam, ám szerencsére nem támadtam le olyan gyorsan így Louis még le tudott állítani, mielőtt lesmároltam volna, ugyanis Liam helyett ő állt mögöttem.
Jézus, oké, hogy vonzó vagyok, de azt nem gondoltam volna, hogy Liam szeme láttára akarsz csókolózni. A jeleneten mindenki nevetni kezdett, csak én álltam ott elvörösödve, míg végül Liam odaállt elém és megölelt.
Láttam, ahogy a többiek ránk néznek, és furcsa volt, hogy mindenki szeméből ki tudtam olvasni, mire gondol. Mivel nagyon nyíltak voltak, nem volt nehéz kiismerni őket. Niall mosolygott, mintha örülne nekünk, amiért végre egy kis időt tölthetünk együtt, Zayn és Louis viszont kissé szomorúan pillantott ránk. Sejtettem, hogy az jutott eszükbe, hogy milyen jó lenne, ha az ő barátnőjük is itt lenne, én pedig nem akartam, hogy rosszul érezzék magukat, így kibontakoztam Liam karjaiból.
Nem fogok hiányozni, ha eltűnök a szobába, ugye? kérdezte Liam, mire Zayn sírást imitált.
Már most annyira hiányzol zokogta.
Bírd ki valahogy simogatta meg a hátát, aztán karon ragadott és a szobába vitt. Jé, rend van jelentette ki meglepetten, amikor beértünk.
Kezdj el hozzá szokni, mert amíg itt leszek, ilyen szobákat akarok látni.
Uh, biztos jól átgondoltam, hogy ide hívtalak? vágott elgondolkozó fejét, aztán gyorsan átölelt, hogy jelezze csak viccelt.
Még hazamehetek vigyorogtam rá. De szerintem inkább maradok, és az őrületbe kergetlek néztem fel rá, így nem sok távolság maradt köztünk.
Ezt támogatom, a lényeg, hogy itt legyél suttogta a számba.
A szexet még itt a hotelben bonyolítsátok le, mert a turné buszban biztos, hogy nem engedjük meg a hancúrozást kiabált be a szobába Harry, amikor feltehetően elhaladt előtte.
Nem mennétek el sétálni vagy akármi? kiabáltam vissza, mire kinyílt az ajtó és egy csukott szemű Harry állt meg benne.
Szóljatok, ha kinyithatom a szemem, nem szeretném ágaskodva látni a pacit közölte velünk vigyorogva. Különben nem megyünk el, nehogy azt hidd, hogy kihagynánk a műsort vigyorgott immár nyitott szemmel, majd kiiszkolt, mielőtt Liam hozzávágott volna egy párnát.
Na, mesélj vetődött az ágyra aztán a kezemnél fogva lehúzott magához. Hasra feküdtem és felkönyökölve kezdtem el neki mesélni.
Jó volt, hogy végre élőben hallgatta a kis történeteimet. Elmeséltem az összes problémámat, kezdve azzal, hogy komolyan gondolkozom a suli abbahagyásán, egészen az új érdekbarátaimig. Előbbihez nem tudott sok biztató dolgot tudott mondani, hiszen nem tudta átélni a helyzetemet, utóbbiban pedig próbált segíteni.
Egyszerűen csak nem keresek új kapcsolatokat. Akik ezelőtt az egész előtt a haverjaim voltak, azokkal tartom igazán a kapcsolatot. Mondjuk nekem annyiból jobb, hogy itt van ez a négy idióta, szóval bőven elegem van a barátokból. Próbálj te is a munkatársak közül jófejeket keresni. Velük egy az érdeklődési körötök. Tényleg azzal a lánnyal, akivel a táborban ismerkedtél meg, tartod a kapcsolatot?
Kellyvel? Aha. Telefonon beszélünk egy csomószor és legutóbb Londonban volt fotózása, szóval találkoztam is vele. Amúgy jó hogy mondod, meg kell tőle kérdeznem, hogy Harrynek megadhatome a telefonszámát vettem elő a telefonom a zsebemből.
Komolyan rámozdult? nevetett fel Liam is, akárcsak én, amikor először hallottam. Látott már egyáltalán képet róla?
Nem ráztam meg a fejem, miközben elküldtem az SMSt. De szerintem összeillenek, majd mindjárt mutatok róla képet, de előbb mesélj te is. Látom, a rajongók nem csökkennek utaltam a hotel előtt kígyózó sorra, és a visításra, ami beszűrődött a szobába.
Néha aludni se tudunk, de néha megnyugtató. Amikor magányos vagyok, vagy szar kedvem van, és úgy érzem, az egész világ ellenem van, kimegyek hozzájuk, hogy rájöjjek, mennyi embernek fontos vagyok.
Remélem, tudod, hogy nekem mindig az vagy simítottam az arcára a kezem. Még akkor is, ha mostanában többet veszekedtünk.
Hagyjuk most a balhét mosolygott rám. Nekem is te vagy a legfontosabb hajolt a számhoz, hogy megcsókoljon.
Bezárod az ajtót? kérdeztem tőle, amikor úgy állt a dolog, hogy a négy fal között nem publikus dolgok fognak történni. Szó nélkül állt fel, hogy elfordítsa a kulcsot a zárban, majd miután kattant egyet, visszasétált az ágyhoz.
Igazából nagyon zavart, hogy a többiek odakinn vannak, úgyhogy végül felvetettem, hogy menjünk be a fürdőszobába, hogy ne csak egy ajtó legyen közöttünk.
Ha neked úgy jobb, akkor menjünk egyezett bele. Hangja már rekedtes volt a vágytól, sietett is volna, ennek ellenére finoman húzott fel az ágyról és a zuhanyzó felé vezetett.
Nekidöntött az ajtónak, amikor az becsukódott mögöttünk, és újra birtokba vette az ajkaimat.
Mit szólnál hozzá, ha nem csigáznánk sokat? kérdezte lassan, minden egyes szó után adva egy puszit, hol az arcomra, hol a nyakamra. Válasz helyett ledobáltam magamról a maradék ruhát, és kinyitottam a vizet. Aláálltam, és onnan figyeltem, ahogy ő is megszabadul a boxerétől, majd beáll mellém. Nagyon gyorsan jártuk be egymás testét, aztán az egyik lábamat a derekára kulcsoltam, jelezve, hogy akkor a megbeszéltekhez hűen ne húzzuk sokáig a dolgot. Előrelépett egyet, így a hátam a hideg, párás falhoz tapadt. Természetesen először nem esett valami jól, de hamar átvette a testem forróságát. Liam a karjait a derekamra helyezte, közelebb húzott magához, egy kicsit megemelt, aztán visszaengedett. Akaratlanul nyögtem fel a gyönyörtől, amit az okozott, hogy végre érezhettem.
Sh tette az ujját a számra, aztán ütemesen mozogni kezdett.
Igyekeztünk mind a ketten minimálisra csökkenteni a sóhajokat, mert nem akartuk, hogy a következő két hétben végig azt hallgassuk a többiektől, hogy milyen jól elvoltunk. Amikor pedig együtt létünk vége közeledett, csókkal próbáltuk befogni egymás száját. Megremegett a lábam, amikor a végső gyönyör végigsöpört a testemen, finoman beleharaptam az alsó ajkába, majd ő is szabadon engedte magát.
Csak akkor láttam, hogy vérzik a szája, amikor már az ágyon feküdtünk egyegy köntösben.
Nem fájt? kérdeztem aggódva. Nem akartam ilyen erősen megharapni.
Észre se vettem nyúlt a szájához.
Sajnálom adtam rá egy puszit, aztán édesen pislogtam rá.
Na, mit szeretnél? nevetett fel, amikor meglátta az arckifejezésemet.
Ahh, túl jól ismersz ejtettem a homlokom a mellkasára. Éhes vagyok, nem ettem mióta felszálltam a repülőre, leszámítva azt a pár szirom chipset, amit Niall adott.
Gyere, kerítünk valamit ült fel, de én tovább feküdtem, és nagyokat pislogtam rá. Ja, értem, hogy hozzam be ismerte fel újra tökéletesen a helyzetet. Szépen mosolyogva kezdtem el bólogatni.
Lusta dög vagy intézte hozzám szavait fejcsóválva, mielőtt becsukta maga után az ajtót, ám nem sértődtem meg, mert hangjából végtelen szeretet áradt.
Vigyorogva dőltem a párnákra, és arra gondoltam, mennyire jó, hogy itt lehetek. Két hét a mennyországban!  Előkaptam a telefonom és írtam neki twitteren: Elképzelni sem tudod, mennyire szeretlek! Meg akartam osztani az érzést mindenkivel, mert úgy éreztem túlnő rajtam, és szétrobban a mellkasom a boldogságtól.


Mint láthatjátok, új kinézetet kapott a blog. Remélem, tetszik nektek. Köszönöm a sok pipát, amit az előző részhez kaptam, nagyon jól estek, és köszönöm a chatben visszajelzőeknek is, hogy írtak:) 
Így a vége felé közeledve örülnék azért még több hozzászólásnak, szeretném tudni, mit szerettek a történetben, és mit nem. Én igyekszem mindent a legjobban csinálni.
Jó olvasást! Puszillak titeket <3

xxx Larissa