Bunkó Liam

Sziasztok!

Nem győzök már szabadkozni, hogy mindig kések. Higgyétek el, van rá okom, nem csak az, hogy lustaságból nem írok. Köszönöm a megértéseteket! Most egy kisebb szünet következik, ahogy azt már egy régebbi bejegyzésben említettem. Facebookon elérhető leszek, úgyhogy ha kérdésetek van, csatlakozzatok a csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/293703494168966/ és nyugodtan tegyétek fel. Lehet, hogy majd egy újabb játékot is szervezek ott, hiszen ígértem nektek régebben. Meglátjuk, hogy alakul, és lesz-e rá jelentkező. :)

Most pedig jó olvasást, találkozunk hamarosan!

xxx Larissa

*******************************************************

Chapter 13
Idegileg kikészültem az elmúlt héten. A buliban történt csókunk után a dolgok teljesen megváltoztak, én pedig úgy éreztem, lassan depressziós leszek. Liamnek vagy egyáltalán nem tűnt fel, hogy mennyire szeretem, vagy tudta, és direkt kínzott. A falak között bunkó volt, ahol csak tudott sértő megjegyzéseket tett. Nem csak velem kötekedett, hanem mindenki mással is, úgyhogy megint szinte senki nem szólt hozzá. Én is kerültem, ahányszor csak tudtam, de valahogy mindig elintézte, hogy mellette kelljen lennem. Szinte minden nap elment valamerre, a partra, bulizni, szörfözni vagy csak sétálni egyet, nekem pedig vele kellett tartanom. Nem mondom, örültem, hogy legalább csinálok is valamit ott, látom a városokat, és egy csomó élményt szerzek, csak mindeközben felemésztett minden egyes megjátszott érintése. Ráadásul hihetetlen nagy színész volt, mert úgy tudott csókolni, hogy arra az időre még én is elhittem, hogy valódi, amit csinálunk. Aztán persze jött a hideg zuhany, ami ráébresztett, hogy mekkora idióta vagyok.
- Hülye ötlet volt, tudom, te már előre megmondtad, de én tényleg azt hittem, hogy jól sülhet el. – Éppen Chloénak panaszkodtam a telefonba, ő pedig türelmesen hallgatott, pedig tudtam, hogy lenne más dolga is.
- Tudom, bíztál benne, hogy más lesz – válaszolta.
- Szar dolog, mindenkiben a jót látni, még akkor is, ha nincs is benne – sóhajtottam fel. – Olyan jó lenne, ha itt lennétek.
- Az lenne az első dolgom, hogy Liamnek szétrúgnám a seggét, úgyhogy nem biztos – nevetett fel, ezzel engem is jobb kedvre derítve.
- Az kéne neki. Na, figyelj, megyek, éhes vagyok – füllentettem neki, hiszen tudtam, ő sosem rakná rám a telefont, amíg szomorú vagyok, még akkor se, ha fontos dolga van.
- Rendben. Jó étvágyat, és hívj bármikor – biztosított támogatásáról, majd bontottuk a vonalat. Épp időben, mert Zayn kopogtatott, hogy mindenki összegyűlt filmet nézni, menjek én is, ha van kedvem.
Valami akció filmet néztünk, ami még a srácoknak se tetszett a rossz kivitelezés miatt. Mondanom sem kell, én többet bámultam a telefonom képernyőjét, mint a TV-jét, beszélgetésemet pedig igyekeztem takarni a mellettem ülő Zayn elől. Sokat érdeklődött, tudta, hogy valószínűleg nem érzem magam fényesen Liam miatt, ám nem beszélt a csókokról, amiket odakinn váltottunk, pedig tudtam, hogy kíváncsi lenne.
„Hány centi Liamnek? Fogadtunk, és tuti én nyerek, szóval jó lenne, ha minél hamarabb az ölembe potyogna a nyereményem.” – írta Josh, én pedig rosszallóan aprót ráztam a fejemen, közben pedig akaratlanul is elgondolkoztam kérdésén, majd alaposan elvörösödtem, amikor Zayn felém pillantott. Nem tudhatta, mire gondolok, de mégis így reagáltam, viszont ezután kíváncsi lett. Megpróbálta elolvasni az üzenetet, és sajnos sikerült is neki.
- Add ide – mondta halkan, hogy ne zavarja a többieket, nekem viszont eszem ágában sem volt. Fene tudja, mit akar válaszolni, mosolyából ítélve nem sok jót rejtegetett eddig még leíratlan válasza. Nem adta fel, így hamarosan rajtam feküdve csavarta ki kezemből az apró készüléket.
- Kussoljatok már – szólt oda Liam, mire én összezártam számat, és ülő pozícióba helyeztem magam.
- Beszéljél már normálisan! – szólt vissza neki Zayn mérgesen. Jogos volt, de nem akartam, hogy veszekedjenek.
- Hagyjad – legyintettem egyet, aztán kitartottam a kezem, hogy adja vissza a telóm. Idegesen sóhajtott egyet, aztán valamit írt, végül pedig teljesítette kérésemet.
„18, mennyit tippeltél? – Zayn” – futottam végig a betűket. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, amikor az információhoz jutottam. Zavarban éreztem magam, hogy valami olyat tudok, amit nem kellene.
„20-at” – írta azonnal Josh.
„13-at, azt gondoltam, azért adja a kemény legényt, hogy kompenzálja magát” – pötyögte Alex is.
Zayn felé fordítottam, hiszen ő volt kíváncsi, nem én. Nem is lehettem volna már nagyobb zavarban, Liamre se mertem nézni, mert tudtam, hogy olyan tájékra vándorolna a tekintetem, ami elárulna engem. Gyorsan el is tettem a telefonom, nem akartam még kínosabban érezni magam, aztán előre dőltem, térdemen megtámasztottam könyökömet, és tenyerembe temettem az arcom. Zayn a hátamra helyezte a kezét, szinte láttam magam előtt, hogy mosolyog, de nem néztem fel. Ellenben ő felsőtestemet az ölébe húzta, így ülőhelyzetet váltva, most háttal feküdtem az ölében. A hátralévő időben a plafont bámultam, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni Liam megjegyzéseit, amik arról szóltak, hogy örülne, ha Zayn nem itt, mindenki előtt izgulna rám. Legszívesebben felálltam volna, és egy marha nagyot bemostam volna neki. Semmi ilyenről nem volt szó, sőt ha tudta volna, hogy mindvégig ő járt a fejemben, biztos elhallgatott volna. Bár kétségem se volt afelől, hogyha erről tudomást szerezne, a nap 24 órájában ezzel piszkálna.
- Ne vetítsd ki a saját gondolataidat rám – vágott vissza Zayn, én pedig kezdtem rá is haragudni. Ha akart volna, se tudott volna már kényelmetlenebb helyzetbe hozni. Tudnia kellett volna, hogy Liamnek esze ágában sincs ilyen formában gondolni rám, és ezekkel a megjegyzéseivel csak engem bánt.
Fel is álltam azonnal, hogy itt hagyjam őket, de Niallnek sikerült elkapnia a kezem, és leültetett a közte és Harry között lévő szűk helyre.
- Bocs, de mi is rád izgultunk, úgyhogy nem mehetsz el, velünk kell ülnöd, ugye Harry? – idegesítették ők is Liamet, miközben engem próbáltak megnevettetni. Sikertelenül.
- Úgy ám – bólogatott egyetértően a hosszú hajú énekes. – Na, mi lesz Liam, megverekszünk érte?
- Aj, hagyjátok már abba – szóltam közbe, a lehető legjobban belesüppedve a kanapéba, bízva abban, hogy magába szippant, és eltűnök végre.
Tényleg próbáltam minden vitát elkerülni, és megszüntetni, de nem jártam sikerrel, ugyanis mindig mindenki mellém állt, Liamet pedig direkt piszkálták. Fogalmam sincs, hogy miért, de sajnáltam. Szar, amikor alapból ideges vagy, és még rá is tesznek egy-egy lapáttal, várva, hogy mikor fogsz robbanni. Tudtam, hogy a srácok nem azért kötekednek vele, mert 5 éves szinten vannak, hanem, mert nekik is elegük volt belőle, és valahogy vissza akartak vágni, de ezzel csak rontottak a helyzeten.
- Fiúk, hatra készüljetek el, hogy indulhassunk a reptérre – hajolt ki Paul az ajtaján, mire mindenki befogta a száját.
- Oké, addig még van három és fél óránk – nézett Louis az órára, majd nyugodtan visszadőlt, mondván van még idő.
- Az a három és fél óra, csak kettő és fél, te marha okos – forgatta meg a szemét Liam. Nem tudom, miért kellett belekötnie most ebbe, hiszen Louisnak igaza volt.
- Te meg a matek… – sóhajtott lemondóan Louis, Paul pedig ezt látta a megfelelő időnek a távozásra, így kihagyta az ezután következő remek párbeszédet.
- Én igenis jó vagyok matekból – vágta rá Liam. – Bessie meg én, egyenlő 69 – kacsintott rám.
- Nem vagyok a kurvád, Liam – mondtam neki elvörösödött arccal, felháborodottan, hangom mégis inkább motyogásnak tűnt.
- Hát akkor szerinted miért vagy itt? Lehet, hogy nem fekszünk le egymással, de ugyanúgy magadat adod el. Amúgy lehet bele is iratom a szerződésbe a szexet is – mondta rezzenéstelen arccal. Hogy lehet valaki ennyire bunkó és tapintatlan? Felpattantam a helyemről, és kisétáltam a helyiségből, nem voltam hajlandó ezt tovább hallgatni, és amúgy sem akartam, hogy lássa, mennyire megbántott.
Szerencsére senki sem volt a folyosón, mert már azelőtt elkezdtem sírni, hogy beértem volna a szobába. Eddigre már tök jól megszoktam, hogy közös szobám van Liammel, de most nagyon utáltam. Egyrészt mindenhol az ő illatát éreztem, másrészt azok után, hogy konkrétan lekurvázott a legkisebb porcikám se kívánta, hogy a közelemben legyen.
Szó szerint kisírtam a szemeimet, úgy éreztem, hogy mentem ki fog esni a helyéről, még a fejem is megfájdult, de aztán hirtelen összeszedtem magam, és a fürdőbe mentem, hogy rendbe rakjam magam. Teljesen nem tudtam eltüntetni a sírás nyomait, de nem szégyelltem, sőt akartam is, hogy Liam lássa, mennyire fájt, amit mondott. Tudom, hogy ezzel ellentmondok magamnak, hiszem nem rég pont azért menekültem ki a szobából, hogy ne vegye észre, de azóta sok gondolatom megváltozott.
Utam egyenesen Paulhoz vezetett, a fiúk a nappaliban sajnálattal néztek rám, ám szemükben egy kis aggódást is láttam, hiszen annyira határozottan vonultam a menedzser szobája felé. Biztos arra számítottak, hogy felmondok, pedig eszem ágában sem volt.
Kopogásom után hamar kiszólt, hogy mehetek, így benyitottam. Meglepetten vizslatta az arcom, aztán mondta, hogy hallott arról, mit mondom Liam. Meg se várta, hogy beszámoljak arról, miért vagyok itt, azonnal biztosított arról, hogy ilyen nem fordul elő többet, és hogy ne akarjak szerződést bontani.
- Nem ezért vagyok itt – szakítottam félbe, amikor úgy láttam, hogy sose ér a végére értelmetlen beszédének. – Azt akarom, hogy három barátom meglátogathasson. – Nem állt szándékomban kérdezni. Azt gondolom, elég sok mindent lenyeltem már nekik, és bár fizetnek rendesen, ennyit még igazán megtehetnek.
- Ó, miért nem ezzel kezdted? – Hát mondjuk, mert nem hagytad, gondoltam magamban. – Mikor érnek rá a barátaid? Felőlem bármikor jöhetnek. – Úgy tűnt, megkönnyebbült, hogy nem kilépni akarok, így könnyen belement ebbe. Sőt még arra is gondoltam, hogy ez amolyan lekenyerezés, hogy a későbbiekbe se jusson eszembe visszakozni.
- Akkor esetleg egy holnap induló repülőre megpróbálsz szerezni jegyet? Jó lenne, ha minél hamarabb jönnének.
- Adj fél órát, megnézem, mik a lehetőségek, és utána beszélünk róla, rendben? – Beleegyezésem jeléül bólintottam egyet, majd megköszöntem, és kisétáltam a szobából.
- Ugye nem mész haza? – botlottam Zaynbe, rögtön azután, hogy a nappaliba érkeztem.
- Nyugi, nem, csak jönnek a barátaim – pillantottam a háta mögé Harryre, tudatva, hogy Chloéról beszélek.
- Ez az! Jó népes társaságunk lesz, mivel Liam két haverja már Adelaide-ben várnak minket, Calvinék továbbra is velem maradnak, Niallnek meg vannak haverjai a városban. Ráadásul medencés hotelünk lesz, minden nap bulizni fogunk! – Nem tudtam, hogy Louis ennyire szeret bulizni, de jó volt látni a lelkesedését, és reméltem is, hogy betartja ígéretét, mert tuti, hogy Alexék nagyon fogják élvezni.
- Alig várom. Na, de most megyek, összepakolom a maradék cuccom, szerintem nektek is ideje, megmozdulni. Egy óra múlva indulunk – figyelmeztettem őket, aztán gyorsan távoztam is.
Liam nem volt már velük, így sejtettem, hogy nem az üres szobába fogok belépni. Az ajtónak háttal állva, a cuccait pakolgatta, bár már neki is csak néhány dolog maradt ki a bőröndjéből.
- Na, kisírtad magad Paulnak? – perdült meg, miután becsuktam az ajtót. Arca dühös volt, megjátszott együttérzést, és gúnyolódást olvastam le róla.
- Tudod mit, Liam? Cseszd meg! Egy bocsánatkérés lenne a minimum, amiért lekurváztál, de még rúgj belém párat, hátha az eddiginél is rosszabbul fogom magam érezni. Nem tudom, hogy mit ártottam neked, szerintem semmit. De csak, hogy tudd, tudom, ez az egész arra megy, hogy elüldözz innen, és élhesd tovább az életed, ahogy kényed-kedved tartja, szóval nem, nem panaszkodtam Paulnak. Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy eltakarodok innen. A közeljövőben pedig örülnék, ha csak akkor szólnál hozzám, ha nagyon muszáj – vágtam hozzá szavaimat dühösen.
Nem válaszolt, csak visszafordult a bőröndjéhez, és dühösen rávágta a tetejét, majd elkezdte cibálni a cipzárt, aminek annyi lett a vége, hogy beakadt, és nem mozdult se ki, se be. A szívem dupla ütemet vert, a vér száguldozott az ereimben annyira mérges voltam rá, de automatikusan mozdultam a bőröndje irányába, hogy segítsek neki. Ha nem fordult felém szikrázó tekintettel minden bizonnyal, leguggolok, és meg is javítom neki, de amikor tekintetünk találkozott, meggondoltam magam, és dacosan elfordultam.
Komolyan megterhelő volt haragudni rá. Tudtam, hogy van okom mérgesnek lenni, hogy valóban utálnom kellene, de egyszerűen nem tudtam. És semmi sem volt rosszabb, mint ezzel a kettős érzéssel küszködni. Azt hittem, hogy megőrülök, amíg a hátralévő időben a szobában kerülgettük egymást. Liam mindenért morgott, dobálta a cuccait, és szó szerint el kellett ugrálnom előle, ha nem akartam, hogy nekem jöjjön. Amint kész voltam, magára hagytam, mert már nagyon érett egy újabb vita.
Rossz volt ilyen viszonyban lenni, mert tudtam, hogy továbbra is egy szobában kell maradnunk, és ez a légkör pár percre se volt kibírható. Ráadásul, a reptéren még vidámságot is kellett játszanunk. Nem is fogtuk meg egymás kezét, csak egymás mellett haladtunk a magángéphez, aztán a két legtávolabbi ülésbe ültünk le. Szerencsére Paul mellém telepedett, és elterelte a figyelmemet azzal, hogy felvázolja, mikor tud jönni Josh, Alex és Chloe. Több opciót ajánlott, és mivel én úgy döntöttem, hogy csak közölni fogom már velük, hogy vegyenek ki szabit, és szálljanak fel a gépre, a leghamarabbi időpontot választottam. Paul még az utazás alatt le is foglalta a jegyeket, és a plusz szobákat, majd közölte velem, hogy értesíthetem a barátaimat.
Alig vártam, hogy leszálljunk, és felhívhassam őket, hatalmas lázban égtem, hogy itt lesznek velem, és már nagyon kíváncsi voltam a reakciójukra is.

Buli

Sziasztok!

Én meg a nagy ígéretek... tudom-tudom. Sajnálom, hogy még csak ma került fel a részt, de utolsó hét a szorgalmi időszakból, és kész káosz minden. 

A héten kettővel még szaporodott a feliratkozók száma, illetve írtatok is nekem páran, pipákat is kaptam eleget! Komolyan ezek a dolgok tartják bennem a lelket miközben tanulok, különben már rég begolyóztam volna. Támogassatok továbbra is ezekkel, sokat jelent! Köszönöm :))

xxx Larissa

***********************************************


Chapter 12
A bárpultnál kezdtük, ahol először Louis hívott meg mindenkit egy körre, majd Niall. Ezután, aki úgy érezte, van már elég bátorsága, a táncoló tömeg közé vetette magát. A parkett egy bizonyos része úgy tűnt, hogy nekünk van fenntartva, ugyanis a szórakozó hely minden oldalán, és a közelünkben is testőrök álltak, mindent megtéve azért, hogy kevésbé legyenek feltűnőek, és ha valaki erőszakosabban próbált közeledni, egyből ott termett az egyikük. A fiúk közül csak Zayn és Harry maradt a bokszban, a bárpult közelében, én viszont Liammel tartottam, mert magával húzott.
Louis húga, pár barátja és Niall két haverja is az általunk kialakított körben táncoltak, így én szemben álltam Liammel, remélve, hogy így megkapja azt a szabadságot, amit akart. Rájöttem, hogy ez a hirtelen jött buli arra is jó, hogy jobban megismerjem a srácokkal dolgozó embereket, illetve azokat, akik ideiglenesen velük tartottak, így rájuk is figyeltem, ha valamit mondtak. Hamar rájöttem, hogy a barátaik jófejek, azonnal mentek is a szívózások, viccelődések. Pillanatok alatt össze lehetett velük haverkodni, szóval már az első tizenöt percben jól éreztem magam. Louis kicsit később elkapta a húgát, és alaposan megtáncoltatta. Szegény lány alig bírta követni a tempót, és az sem segített neki sokat, hogy bátyja szörnyű táncos volt. Mindannyian nevettünk rajtuk, aztán azt hiszem a Calvin nevű srác Louis hátára ugrott, és a táncolás, ugrálásba torkollott. Alig győztem ellépni lábuk alól, ha nem akartam, hogy agyontapossanak, vagy valaki rám essen.
Miközben a zene ritmusára mozogtam, többször is odanéztem az asztalhoz, ahol Harry és Zayn ült. Előbbi nem tűnt valami vidámnak, sőt határozottan úgy nézett ki, mint aki mindjárt feláll, és visszamegy a hotelbe. Nemrég olvastam, hogy kiírt valami csalódásos dolgot twitterre, amiből arra következtettem, hogy talán még mindig Chloe miatt van elkenődve. Rossz volt látni, hogy amíg mi jól szórakozunk, ő csak ott lógatja az orrát, ezért beszélgetni akartam vele.
- Pihenek egy kicsit – táncoltam át Liamhez, hogy szóljak neki. Kezét derekamra csúsztatta, amikor kezemmel megkapaszkodtam vállába, hogy a füléhez hajoljak.
- Megyek én is. Iszok valamit – nyúlt le a kezemért, majd utat kezdett törni, hogy átverekedjük magunkat a tömegen.
Szinte vakon követtem, az se érdekelt, hogy könyökök vágnak az oldalamba, és emberek taposnak a lábamon, csak arra tudtam koncentrálni, hogy fogja a kezem. A székeknél megvárta, míg én beültem, majd ő is elhelyezkedett.
- Mi ez a rossz hangulat itt? – csapott egy kisebbet az asztalra Liam. – Te amúgy hogyhogy jöttél? – hunyorított Zaynre.
- Kedvem volt? – felelte kérdő hangsúllyal, hogy jelezze, ez egy nagyon egyértelmű dolog.
- Ja, hát azt látom – jegyezte meg ironikusan Liam. – Hozok piát, kér valaki?
- Nekem hozhatsz – jelezte Harry, míg Zayn a fejét rázta.
- Tudom, te csak szívsz – bökött fejével Zayn irányába. Hangneme kissé lealacsonyító volt, és ez nem igazán tetszett egyikünknek sem. Örültem, amikor végül eltűnt a bárpult irányába.
- Ne foglalkozz vele – mondtam Zaynnek. Jó lett volna, ha saját tanácsomat, én is megfogadtam volna, de többször is távolodó alakja után néztem. A kissé megbántott srác megrántotta a vállát, aztán Harryre nézett.
- Szóval az a nagy probléma, hogy a göndörnek nincs túl jó kedve. Van valami ötleted, miért? – sandított rám Zayn. Mindentudó pillantást vetettem Harryre, és bár nem akartam beleszólni, úgy gondoltam, kell néhány szót szólnom Chloe érdekében.
- Nézd, Harry! Chloet mindig elragadja a hév, ha bulizik. Elég szabad felfogású, de tudja hol a határ, és tartja is őket. Ő ilyen, ha szórakozik, de nem igazán jelent neki semmit egy-egy ilyen alkalom. – Próbáltam úgy beszélni, hogy ne az jöjjön le neki, Chloe mekkora ribanc, mert erről szó sem volt.
- Figyelj, ezt nem hiszem, hogy a legjobb barátnőjével kellene átbeszélnem – húzta el a száját.
- Ez a ti dolgotok, én nem szólok bele, nem közvetítek, és nem mondok tovább semmit. Amit akartok, azt elmondjátok egymásnak, és csak próbálok rávilágítani, hogy Chloenak ez nem jelentett semmit – folytattam kérése ellenére is.
- Én csak jól elbeszélgettem vele, szimpatikus, és azt hittem, én is az vagyok neki. Kicsit váratlanul ért ez az egész, de komolyan, hagyjuk ezt. Semmi bajom, csak picit elfáradtam – magyarázta.
Nem szerettem volna nyüstölni, mert tudtam, azzal se segítenék semmit, ezért ráhagytam, remélve, hogy hamarosan ő is rájön, igazat beszéltem. Nem tudtam pontosan, hogy most mi is zajlik kettejük között, de abból ítélve, hogy mind a ketten kiakadtak egymásra egy olyan dolog miatt, ami nem esett jól nekik, szinte biztos voltam, hogy itt komolyabb dolgok vannak, mint az elsőre tippeltem.
Liam egy tálcával tért vissza, amin jóval több pia volt, mint négy pohár.
- Három Jack Daniel’s, egy vodka, két tequila, és egy mojito – sorolta, hogy mi a választék. Jómaga már el is vette az egyik Jack Daniel’s-t, és arra várt, hogy mi is válasszunk.
Gondolom a koktélt nekem szánta, így én ahhoz nyúltam. Harry ugyanazt választotta, amit Liam, és végül Zaynre is ráerőszakolták.
- Hogy bírjátok azt inni, szerintem szörnyű – véleményeztem, miközben koccintottunk.
- Ajaj, Bessie, ezt nem kellett volna – fogta a fejét Harry, és elég hamar rájöhettem, hogy miért. Liam konkrétan egy kiselőadást tartott kedvenc italáról, már elfogyott a mojitom is, mire végre leállt a dologgal. Persze véleményemet a Jack nevű barátja mellett való érvelés ellenére sem tudta megváltoztatni.
- Ehhez kell még alkohol – nyúltam a vodkáért.
- Támogatom! – ragadta meg az egyik tequilát Harry.
- Nekem egyelőre elég volt – dőlt hátra csendes társunk. Vetettem rá egy pillantást, de amikor nem látszott fáradtnak vagy szomorúnak, elkönyveltem magamban, hogy ő tényleg így érzi jól magát. Nem az a fajta, aki a leghangosabb a társaságban, de ő így, csendben ücsörögve, figyelve a környezetét jobban elvan.
- Ki fog ütni a tequila, de ma ez se érdekel – emelte fel az utolsó poharat Liam.
- Ne legyél gyenge – löktem meg vállammal egy kicsit, majd középre tartottam italom, hogy a koccintás után lehúzzam.
- És most menjünk táncolni – állt fel Harry. Liam lelkesen pattant fel, engem is megragadva, bár én maradni akartam, hogy Zayn ne maradjon egyedül. Végül ő is azt mondta, menjünk csak nyugodtan, ő itt fog várni, aztán rám is kacsintott. Nem értettem, mire akart ezzel célozni, de Harryék már türelmetlenek voltak, úgyhogy elindultam.
Meglepetésemre Liam most nem távolodott el, hanem közelebb húzott magához, és velem kezdett táncolni. Kezemet a magasba emelve élveztem az estét, és végre úgy éreztem, hogy jó hosszú idő után teljesen ellazultam. Nem görcsöltem azon, hogy viselkedjek Liammel, nem foglalkoztam azzal, hogy talán túlságosan élvezem, ahogy karjával átölel. Tudtam, hogy az egész az alkohol hatása, de most ez olyan jó volt így. Csak felhőtlenül bulizni, Ausztráliában, amit sosem hittem volna. Ha valaki két hónappal ezelőtt ezt mondta volna nekem, biztos belehaltam volna a nevetésbe, aztán tessék. Vannak még csodák.
Valahogy elsodródtunk a többiektől, és végül megint a bárpultnál kötöttünk ki, ahol újra lehúztunk egy-egy tequilát, majd visszatértünk a táncoláshoz. Nem éreztem fáradtságot, bár az agyam egy része érzékelte, hogy a lábaim már kezdik unni az egész éjszakás mozgást. Eszem ágában sem volt leülni. Liam egy pillanatra se tolt el magától, ki akartam élvezni minden érintését. Nem voltam részeg annyira, hogy ne tudjam, az egész azért van, mert ezt kell csinálnunk, de ahhoz viszont eléggé részeg voltam, hogy jelenleg leszarjam ezt a tényt.
Többször is Zaynre pillantottam, aki szinte megállás nélkül pásztázta a tömeget. Akárhányszor odanéztem, találkozott a tekintetünk. Mosolyogtam, hogy lássa, minden rendben, illetve még mindig rossz volt nézni, hogy egyedül ücsörög ott. Intettem neki, de csak a fejét rázta, a következő pillanatban pedig Liam megfordított, és abba kellett hagynunk a szemkontaktussal való kommunikálást.
Átdobtam a hajamat a másik oldalra, mert egy kicsit melegem volt, ő pedig kihasználva a lehetőséget szabad vállamra helyezte fejét. A nyakamba szuszogott, amivel bevallom baromi gyorsan beindította a fantáziámat. Kezemmel akaratomon kívül is közelebb húztam, aztán hirtelen mintha rájöttem volna, hogy sok, amit csinálok, felemeltem a fejét, hogy mondhassak neki valamit. Talán félreérthette szándékaimat, de a következő pillanatban már ajkaimra tapadt, én pedig hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Nem húzódhattam el, mert nyilvános helyen voltunk, azaz elvileg párkapcsolatban élünk, de abban a percben, nem tudtam hova tenni az egészet. Erről nem beszéltünk.
Nem állt le, tovább csókolt, úgyhogy viszonoztam, különben baromi rosszul jöttünk volna ki a dologból. Attól kezdve, hogy én is megmozdítottam ajkaimat és nyelvemet, végleg elfelejtettem mindent. Nem érdekelt, miért csókolózunk, hidegen hagytak az indokok, csak kihasználtam az alkalmat, mert igenis vágytam rá, nem is kevés ideje.

Koncert

Sziasztok!

Rengeteg dolog van, amit szeretnék, ha elolvasnátok, mielőtt neki kezdenétek a résznek. Az első, és legfontosabb, hogy a mai fejezetet két részre osztottam, mert túl hosszú lettél, ezért a héten, szerdán is jelentkezni fogok! Örültök? Remélem. :) Előreláthatólag még jövőhét szombaton is hozok egy részt, utána viszont szükségem lenne három hét szünetre. Vizsgaidőszak lesz, koncert, minden egyéb, és nem lesz időm rendszeresen írni, úgy gondoltam, az a helyénvaló, ha már előre szólok, és nem ígérgetem, hogy lesz, aztán meg mégse. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de kérlek titeket, értsétek meg, kénytelen vagyok így dönteni.

Tehát akkor a menetrend:
05. 20. szerda: 12. fejezet
05. 23. szombat: 13. fejezet
05. 30: szünet
06. 06: szünet
06. 13: szünet
06. 20: 14. fejezet

Másik dolog, hogy 100 feliratkozója van a blognak. Amikor megláttam, alig akartam elhinni, számomra abszurd, hogy ez megtörtént! Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki feliratkozott eddig! Iszonyatosan boldoggá tesztek! Ráadásul már a 100.000-res látogatottsághoz is közeledünk, ami szintén felfoghatatlan. 

Régóta ígérgettem már, hogy bepótolom a válaszaimat, amikkel a hozzászólásaitoknál lógok. Ma végre eljutottam odáig, hogy ezt teljesítsem is, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a válaszaimra, keressétek vissza a hozzászólásaitokat. Köszönöm szépen mindenkinek, aki írt!

xxx Larissa

*****************************************************

Chapter 11
Chloet láthatóan eléggé felzaklatta Harry kérdése, amelyet én közvetítettem, ennek alapján én elkönyveltem magamban, hogy barátnőm igenis megkedvelte az énekest. Nyilván mindenkinek be akarta bizonyítani, hogy ez egyáltalán nem így van, szóval kitalálták, hogy elmennek bulizni. Rossz érzés volt, hogy én messze voltam tőlük, emiatt aztán esélyem se volt, hogy velük tartsak. Mióta az ikrekkel összeismerkedtünk, mindig együtt jártunk szórakozni, és néhány betegség miatt kihagyott alkalmat leszámítva, ez az első, hogy nélkülem mentek. Kis letörtségem ellenére persze jó szórakozást kívántam nekik.
- Chloeval beszélgetsz? – érdeklődött Harry. A többiek már kivétel nélkül visszamentek saját szobájukba, de én biztonságosabbnak láttam minél kevesebb időt kettesben tölteni álbarátommal.
- Is. Éppen buliznak, és tök rossz, mert mindig együtt járunk, én meg most itt ülök – osztottam meg vele érzéseimet.
Örültem, hogy a srácok jófejek, mert én az a típus vagyok, aki nem szereti nagyon magában lerendezni a dolgokat, mindenképpen el kell mondanom az embereknek, ha valami bánt, csak azután tudok megnyugodni, és bár telefonon barátaimnak is elmondtam már ezt, személyesen beszélgetni valakivel, mégis sokkal jobban esett. Jó volt, hogy tudtam, megoszthatom Harryvel a gondolataimat, mert nem fog érte kinevetni vagy faképnél hagyni, és úgy éreztem ezt a banda többi tagjáról is bátran állíthatom. Oké, Liamet illetően vannak kétségeim, de ötből négy is egész jó arány.
- Nekem is furcsa volt az elején, hogy láttam, ahogy a barátaim a megszokott dolgainkat csinálják nélkülem, és nyilván ez mindig nyomasztó picit, de te gondolj arra, hogy nem leszel itt öt éven keresztül, illetve, hogy Ausztráliában vagy, te most sokkal érdekesebb dolgokat csinálsz. Ha esetleg amiatt aggódsz, hogy elfelejtődnél, mire hazamész, felesleges. Ugyanúgy tárt karokkal fognak várni, és veled fognak továbbra is szórakozni – fordult felém. Egyik lábát a másik alá húzta, kezét pedig a kanapé háttámlájára helyezve fordult felém, hogy testbeszédével is jelezze, figyel rám.
- Lehet, tényleg picit attól tartok, hogy rájönnek, nélkülem is jól megvannak, de közben meg tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Inkább csak furcsa tényleg – bólogattam, mintegy utóbbi kijelentésem alátámasztásául. – Figyelj csak! Csináltam twittert, de még nem igazán sikerült kiigazodnom rajta – pillantottam vissza a képernyőre, amelyen meg volt nyitva az alkalmazás.
- Hát igazából nem egy bonyolult dolog – vette ki a kezemből, hogy megmutassa rajta a fontosabb dolgokat.
Közelebb hajolva figyeltem, ahogy a keresőbe beírja a nevét, majd beköveti saját magát. Ezután a felfedezés menüpontba ugrottunk, ahol elvileg a legtöbbet tweetelt dolgok jelentek meg, majd a tevékenységbe, ahol a követőim kedvenceit és egyéb online tetteit követhetem nyomon. Megtanította, hogy a kukac jellel tudok embereket megemlíteni, és a kettős kereszttel címkézhetem posztjaimat. Valóban nem volt egy nagy ördöngösség, ezért amikor egy videó üzenetet kaptam WhatsAppon, visszavettem tőle, és megnyitottam. Hangos zene szólt a telefonomból, és a videóban csak a villogó fények világították meg a szórakozóhelyet annyira, hogy látható legyen, ahogy Chloe egy számomra ismeretlen sráccal csókolózik. Telefonom képernyőjére nem csak nekem, hanem Harrynek is tökéletes rálátása volt, és amikor felnéztem, egyértelművé volt számomra, hogy ezt ő ki is használta. Nem zavart, hogy belenézett, mert nem akartam dugdosni előle, de arca rendkívül csalódottnak hatott, amit egy gyors mosollyal próbált elrejteni előlem.
- Tud bulizni a kisasszony – említette meg még mindig mosolyogva, aztán felállt. – Megyek készülődni, nem sokára indulunk – jelentette be, majd intett egyet, és magamra hagyott.
Jó pár percig bámultam a csukott ajtóra, egyszerűen nem ment ki a fejemből, mennyire megváltozott egy pillanatra az arca. Szerencsétlenségére sikerült is elkapnom azt a pár másodpercet, mielőtt sikerült elrejtenie érzéseit, és őszintén sajnáltam. Számomra egyértelművé vált, hogy valóban érdeklődött barátnőm felé, nem pedig csak az ágyába akarta cipelni.
Fél óra volt az indulásig, ezért én is visszamentem a szobába, hogy szebb ruhát öltsek magamra. Liam a fürdőben tartózkodott, ezért gondoltam addig én az ágy mellett felveszem a kiválasztott, koptatott rövidgatyámat, a hozzáillő fehér, csipkés, bővebb szabású felsővel. Nem voltak kétségeim afelől, hogy meleg van odakinn, de nem tudtam, hogy mire vége a koncertnek, mennyire hűl le, ezért egy vajszínű, vékony hosszú ujjút is magamra kaptam. A tükörbe nézve elég slampos volt az öltözékem, ezért egy hosszú, lógós nyaklánccal dobtam fel, ezután pedig már elégedett is voltam az eredménnyel. Lepillantottam a combjaimra, hogy nem-e tűnnek vastagnak, aztán hálát adtam az égnek, hogy Alex folyton elcibál magával az edzőterembe, amikor Josh nem ér rá. Utáltam, de be kellett látnom, hogy hatásos és látványos.
Csináltam magamról egy képet a tükörben, majd elküldtem legjobb barátaimnak, hogy véleményezzék. Ezek a csoportos beszélgetések azért jók, mert valaki mindig ott van, hogy azonnal válaszoljon, nem volt ez másképp most sem. Éppen mosolyogva olvastam Alex dicsérő szavait, amikor Liam kilépett a fürdőből. Végig nézett rajtam, de nem szólt semmit, pedig mindennél jobban szerettem volna tudni, hogy vajon tetszik-e neki, amit lát.
Ő még mindig ugyanabban a ruhában volt, amiben eddig, de mint később kiderült, nem is szándékozott átöltözni. Minden bizonnyal majd a backstage-ben akarja ezt megejteni, mert a telefonján kívül semmi mást nem vett magához. Hatkor rám pillantott, hogy kész vagyok-e, de még azelőtt felálltam, és jeleztem, hogy indulhatunk, mielőtt megszólalhatott volna. Visszatértünk a lakosztályba, ahonnan már mindenki eltűnt, csak az öt énekes, két sofőr, és jó pár testőr maradt. Pillanatok alatt felosztották közöttünk a két kocsit, majd elindultunk lefelé.
A rajongók, akiknek nem volt jegyük, még mindig a hotel előtt álltak, népes tömeget alkotva. Liam mellett haladtam egész végig, de váratlanul ért, amikor a kijárat előtt összekulcsolta ujjainkat. Enyéim ösztönösen zárultak keze köré, és bár eddig tartottam attól, hogy a rajongók előtt kell elvonultunk, hirtelen bánni kezdtem, hogy ilyen rövid az út a kocsiig. Szerettem volna, ha nem engedi el a kezem, de ahogy számítottam rá, amint becsukódott ránk az ajtó, elhúzódott, és Louis-val kezdett beszélgetni.
Kicsit lehangolt ez az egész, pedig tudtam, hogy nem kellene semmi többre számítanom. Annyira egyértelmű, hogy Liam azért csinálja ezt, mert kötelező. Csak a munkája része vagyok, és egy szállal se több. Mégis annyira szerettem volna ezen változtatni. De én sosem voltam az a típusú lány, aki direkt billegteti magát a kiszemeltje előtt, míg végül az rá nem bólint valami randiféleségre.
Nem volt sok időm ezen rágódni, és ezt egy cseppet sem bántam. Amikor megérkeztünk a stadionba, ahol a srácok fel fognak lépni, egy teljesen másik dimenzióban éreztem magam. A rajongók hangja tompán, de azért elég erősen hallatszott a színfalak mögött, a háttérmunkások sietve végezték dolgukat, csak annyit láttam belőlük, hogy a folyosón az egyik oldalról a másikra igyekeznek. Alig vártam, hogy a fiúk végre átöltözzenek, és kimenjenek a színpadra. Nagyon kíváncsi voltam, és őszintén érdekelt, hogy mit alkotnak majd odafenn.
Egy kanapén ültem, de a nagy sürgést, forgást látva alig bírtam ott maradni. Csendben, mosolyogva figyeltem a többieket. Liamet például most először láttam valami miatt igazán, őszintén izgatottnak. Kérdésem se volt afelől, hogy bár sok mindennel tele van a hócipője mostanában, imádja, amit csinál.
- Menjünk már, menjünk már! – mászkálgatott fel-alá, miközben minden szembejövő embernek elmondta, hogy ő már készen áll.
- Elizabeth! Kintről szeretnéd nézni a koncertet vagy a színpad mögül? – állt meg mellettem egy fekete ruhás személy, ezzel elvonva figyelmemet az elmondhatatlanul jól kinéző Liamről. Fogalmam sem volt, hogy ki volt ez az ember, de már feladtam, hogy megjegyezzem az arcokat és neveket.
- Kinn – feleltem, majd követni kezdtem, ahogy kérte. Egy pillanatig azonban tétováztam. Szerettem volna megölelni Liamet, vagy sok sikert kívánni neki, de nem volt hozzá elég bátorságom.
Sosem láttam még ennyi embert egy helyen, főleg nem ekkora hangzavart csapva. Én egy pár négyzetméteres üres helyen álltam, előttem és mögöttem is kordon volt, de az egész színpadot láttam, még ha kicsit távolról is. Mivel a lelátók és az álló helyek között helyezkedtem el, hamarosan pár rajongó kiszúrt, és fentről kezdek mutogatni rám, elérve, hogy egyre többen nézzenek felém. Feszélyezett, hogy tudtam, figyelik minden mozdulatomat, de nem foglalkoztam vele különösebben.
- Szia! Még nem találkoztunk, Lottie vagyok, Louis húga – állt meg mellettem egy szőke hajú lány. Hozzá hasonlóan, kedvesen bemutatkoztam, ám nem tudtam, miről beszélgethetnék vele. Szerencsémre a hangzavar miatt így sem volt sok esélyünk, szóval nem kellett magam kényelmetlenül éreztem magam.
Amikor az introt játszották a kivetítőkön, a srácoknak dolgozó személyek közül jó páran mellém álltak, és onnan figyelték az eseményeket. Jó volt látni, hogy hiába vannak a srácokkal több éve, még most is lenyűgözi őket a fiúk munkája.
A koncert olyan hamar eltelt, hogy szinte két pislogásnak éreztem. Sosem gondoltam volna, hogy tudom majd élvezni azt a hangzavart, ami ott volt, a rajongók olyan hangerővel sikítottak, hogy azt hittem a végére meg fog fájdulni a fejem, de azt kell, mondjam, hogy tökéletesen illet ez a hangzavar a koncerthez. Sokszor úgy kellett magamra szólnom, hogy ne ugráljak, mint egy hülyegyerek. Összességében tényleg csak azt tudom mondani, hogy az a két óra, amíg a színpadon voltak, hatalmas élmény volt számomra. Közben még azt is eldöntöttem, hogy csinálnom kell instagramot. Eddig azért nem volt, mert úgy gondoltam oda olyan képeket lenne érdemes kitenni, amik különleges pillanatok. Nem kell magyaráznom, hogy eddig nem sok olyan helyen jártam, amit érdemesnek találtam erre, ezért hát eszemben sem volt regisztrálni. Most viszont kedvet kaptam hozzá.
Az öt srác artikulátlanul üvöltözve tért vissza a backstagebe. Azt vártam, hogy el lesznek fáradva, de sosem láttam még őket éberebbnek. Én is hasonlóan éreztem magam, így aztán amikor Louis közölte, hogy el kell mennünk bulizni, gondolkodás nélkül támogattam ötletét. Szerencsére nem én voltam az egyetlen rajta kívül, ezért megbeszéltük, hogy a hotel halljában találkozunk, miután lezuhanyoztak.
- Liam, kérdezhetek valamit? – ültem az ágyon, a telefonomat a kezemben szorongatva. A koncert élményét írtam le Alexéknek, amíg Liam zuhanyozott, most már viszont csak azért tartottam, hogy valami elterelje a figyelmemet arról, hogy képes volt egy szál törölközőben kijönni a fürdőből.
- Mondjad barátnőm – állt meg előttem. Kénytelen voltam felnézni rá, zavaromat egy szemforgatással próbáltam elrejteni.
- Hogy kellene viselkednem a szórakozóhelyen? – koncentráltam szemeire, ám hamar rájöttem, hogy óriási hiba volt. Csokoládé barna szemeiben pillanatok alatt elmerültem, és nem nagyon találtam a kiutat. Úgy éreztem, mintha az arcom bambává válna és csak csillogó szemekkel bámulnék az övébe, de ügyeltem arra, hogy valójában ez ne így nézzen ki. Legalábbis próbálkoztam.
- Miért nem Pault kérdezed? – Kis gondolkozás után szólalt meg csak, talán ő sem tudta, pontosan hogyan kellene viselkednünk.
- Mert azt szeretném, ha úgy lenne, ahogy te szeretnéd, és nem úgy, ahogy valaki előírja, nem kérdezve minket – feleltem őszintén.
Mióta itt vagyok, úgy láttam, tényleg igyekszik normálisan viselkedni. Egyszer sem panaszkodott, amiért meg kell osztania a szobáját, nem alakult ki veszekedés köztünk, és bár nem tűnt el teljesen az az oldala, amit utálok, nagyrészt csak a jót vette elő.
Mondatom után beállt a csend, talán először láttam zavarodottnak, mintha meglepte volna, hogy törődöm az érzéseivel.
- Hát… szerintem táncolnunk kéne, meg nagyrészt együtt lenni – mutogatott kezeivel, ezzel is egyértelművé téve számomra, hogy nem tudja, mit válaszoljon, és most találja ki, hogy is legyen. – De ha a többiekkel nagyobb körben táncolunk, akkor ne lógjunk egymás nyakán, mármint… nem tudom. Érted, legyen azért meg a szabadságom valahogy, ha kivitelezhető.
Válaszul bólintottam egyet, aztán visszanéztem telefonom képernyőjére, mintha lenne ott bármi is, remélve, hogy elindul végre felöltözni. Azonban kérdésem annyira elgondolkoztatta, hogy még mindig csak állt ott.
- Ööö, én átnézek Zaynhez, amíg elkészülsz – pattantam fel helyemről.
Nem vártam meg reakcióját, csak elhagytam a szobát, mert úgy éreztem, nem bírok uralkodni magamon. Véletlenül sem akartam, hogy feltűnjön neki, szó szerint epekedek utána.
Alig tizenöt perc maradt a megbeszélt időpontig, így miután Zaynt sikerült meggyőznöm, hogy alvás helyett tartson velünk, le is mentünk. Elég népes volt a társaságunk, emiatt több autóval érkeztünk.
- Jól figyelj, mert így még nem buliztál, ahogy ma fogsz – hajolt a fülemhez Louis, amikor beléptünk a hangos zenét árasztó klubba.
- Honnan tudod? – néztem vissza rá, mire ő egy széles mosolyt villantott. Nem is kellett semmit mondania, arckifejezése árulkodott arról, mennyire biztos abban, amit az előbb állított.

Jófej Liam

Sziasztok!

Kicsit későn, de megérkeztem. Köszönöm a sok támogatást, mindenféle formában örülök neki! Szeretlek titeket!

xxx Larissa

*********************************************

Chapter 10
Liam leült az ágyra, majd miután lerugdosta magáról a cipőjét, el is feküdt azon. Jobb kezét feje alá tette, és onnan figyelte egy darabig, hogy még néhány dolgot arrébb dobálok, és a bőröndömet az ágynak támasztom. Nem volt energiám most kipakolni, úgyhogy csak kinyitottam, és kivettem belőle egy pólót és egy tiszta fehérneműt, majd az új pólóba csavartam, hogy amikor felállok Liam ne lássa. Nem voltam prűd, de zavart volna, ha tudja, milyen alsóneműt hordok.
- Elmegyek fürdeni – mondtam neki, mintha tájékoztatnom kéne, pedig igazából csak a csend zavart annyira, hogy mindenképpen meg akartam törni.
- Felőlem – válaszolta, aztán a távirányítóért nyúlt, ami nem messze feküdt tőle. A bejárati ajtón kívül csak egy másik volt a szobában, így céltudatosan indultam meg felé. Annak ellenére, hogy nem gondoltam, hogy bejönne, mégis kulcsra zártam magam után. A fürdőben zuhanyzó és egy hatalmas kád is volt, én most az utóbbit választottam, ezért elkezdtem megengedni a vizet. Amíg telítődött a kád, levetettem magamról ruháimat, és összehajtva a mosdó mellé helyeztem.
Sikerült olyan forró vizet engednem, amibe alig bírtam beleülni, de lassan csak megszokta a bőröm a hőmérsékletét, és jólesően merültem el benne nyakig. Becsuktam a szemem, és éreztem, ahogy fokozatosan ellazulok. Nem tudtam, mióta feküdhettem a vízben, de már majdnem elaludtam, amikor Liam kopogni kezdett.
- Bessie – dörömbölt.
- Sietek – kiabáltam ki, majd felültem. Tényleg ideje volt, kiszállnom.
- Nem kell, csak éhes vagyok, és gondoltam akkor hozatok neked is valamit. Nem tudom, mit szeretsz – tette hozzá tanácstalanul. Meglepődve bámultam az ajtóra, mintha látnám, aztán rájöttem, hogy még nem válaszoltam.
- Öt perc, és kész vagyok, megvársz?
- Ez ilyen női öt perc? Mert akkor nem. – El tudtam képzelni a gesztusait, meg a mimikáját, ahogy mondta, úgyhogy elmosolyodtam.
- Nem, ez tényleg öt perc – válaszoltam, aztán már nyomtam is a kezembe a tusfürdőt, és szétkentem a testemen.
- Mérem – fenyegetett meg, én pedig még mindig szélesen mosolyogtam. Ha ilyen jófej marad, nagyon jól ki fogunk jönni egymással.
Bevallom, lehet, hogy lett nyolc perc is, mire végre kinyitottam az ajtót, és felfrissültem kiléptem rajta. Liam jelentőségteljesen nézett rám, de aztán nem mondott semmit, csak felém nyújtotta az étlapot, amelyben egy igencsak hosszú lista állt. Az ágy másik szélére ültem, és végiglapoztam, majd tanácstalanul néztem fel.
- Rád bízom, csak rendelj valamit – adtam neki vissza.
Az ételek egy jó részéről, el sem tudtam képzelni, mi lehet, de nem voltam válogatós, így szerintem megért egy próbát, hogy találomra kapjak valamit. Furcsán nézett rám, de végül a telefonhoz nyúlt, és két egyforma menüt kért.
Amíg arra vártunk, hogy felhozzák, megint beállt köztünk a csend, de szerencsére a tévé szólt a háttérben, és igyekeztem arra összepontosítani minden figyelmemet. Liam újra visszatért fekvő pozíciójába, ezért én maradtam eddigi helyemen, távol tőle, pedig én is szívesen eldőltem volna. Amikor kopogtak, ő állt fel hamarabb, hogy ajtót nyisson. A szobapincér betolta az étellel és itallal megrakodott kocsit, és mosolyogva üdvözölt minket.
- A két sült húsos menü, kaviár és a pezsgő, ami a hotel ajándéka. Biztos szeretnék megünnepelni a hölgy érkezését – pakolta át a tányérokat, és minden egyéb mást az asztalra.
- Szeretnénk bizony – állt mellém, hogy átkaroljon, amíg a pincér végez a terítéssel. – Köszönjük szépen – tette még hozzá, majd amikor kikísérte, még egyszer megköszönte a szolgáltatást, aztán becsukta az ajtót, és eltüntette arcáról a kedves mosolyt.
Én közben már le is ültem az egyik székre, és a jól kinéző ételeinket bámultam, amíg szobatársam is kezébe nem vette a villáját. Csendben eszegettünk, amíg a sült húshoz nem értem, akkor azonban furán ízlelgettem pár falatig, majd amikor nem tudtam rájönni, hogy ez milyen hús inkább megkérdeztem.
Vigyorogva nézett fel, mielőtt válaszolt volna, megrágta saját falatját. Már akkor sejtettem, hogy ez nem valami szokványos hús, de reméltem a hallatán, nem fog majd elkapni a hányinger.
- Strucc. Nem ízlik? – kérdezte.
- Úristen – emeltem a számhoz a kezemet. Tuti direkt szórakozik velem.
- Nem ízlik? – ismételte el a kérdést.
- Nem rossz, csak furcsa íze van, és nem tudom, hogy akarok-e strucchúst enni – nézett rá még mindig kicsit fintorogva.
- Ha ízlik, akkor nem mindegy? Kérhettem volna krokodilt is – tette hozzá csak úgy mellesleg.
- Fúj, Liam – reagáltam le.
- Nem is kóstoltad még, fogalmad sincs róla milyen.
- Jó ég, te már ettél. – Most már tényleg úgy néztem rá, mintha egy ufóval ülnék szemben. – De ezek után ez a strucc már jobban hangzik. – Barátságtalanul nézegettem a tányéromat, és a villámmal arrébb lökdöstem pár darabot.
- Ne hisztizz! Azt mondtad, nem rossz, akkor miért nem tudod megenni? – elégelte meg szenvedésemet.
Igaza volt, de valamiért mégsem tudtam jóízűen elfogyasztani a maradékot. Próbáltam nem arra gondolni, hogy mit eszek, és a végére már úgy voltam vele, hogy basszus tényleg finom, miért fintorgott akkor rá. Azért mégis megkönnyebbülés volt, amikor már elfogyott minden a tányéromról. Teljesen tele voltam, még egy pohár vizet se tudtam meginni, ezért óvatosan lefeküdtem az ágyra, és szurkoltam, hogy a szervezetem hamar feldolgozza az elfogyasztott ételt, mert jelenleg képtelen voltam mozogni.
- Megkóstoljuk azt a pezsgőt? – kérdezte Liam kicsit később, én pedig bólintottam egyet. – Francia – tudatta velem, mintha bármi fogalmam is lett volna róla. Csak abban voltam biztos, hogy szörnyen drága lehet. – Mire?
- Fogalmam sincs. Én iszok arra, hogy itt vagyok, gondolom, te nem erre szeretnél.
- Nincs jobb ötletem, úgyhogy akkor üdv itt – koccintotta saját poharát az enyémhez, aztán a szájához emelte.
Őszintén, nem ízlett, sőt kifejezetten szörnyű íze volt, de nem akartam többet nyávogni, már így is biztosan megunt az étkezésünk alatt. Lassan kortyolgattam, amíg el nem fogyott, aztán visszafeküdtem hasra, és fejemet az ágyneműbe nyomtam.
- Látnod kellett volna a fejed – szólalt meg Liam nem messze tőlem. Remekül szórakozott azon, hogy a pezsgő sem nyerte el a tetszésem, és a nyakamat tettem volna rá, hogy az egészet direkt csinálta. Összeszűkített szemmel néztem rá, majd elővettem a telefonom, és megnyitottam az egyetlen csoportos beszélgetést.
Most ettem strucchúst srácok, és a francia pezsgő után úgy érzem az egész szállodában nincs elég fertőtlenítőszer, ami elmoshatná az ízét.
Szinte azonnal kaptam a válaszokat, mintha egész nap csak arra vártak volna, hogy írjak.
Alex: Hű, valaki sznob lesz az utazás végére.
Josh: Mi a helyzet a pasiddal?
Chloe: Milyen a hely? Mesélj már!
Elláttam őket néhány infóval, de aztán az álmosság elemi erővel tört rám, és telefonnal a kezemben azonnal el is aludtam. Pár órával később már sötétség vett körül, amikor kinyitottam a szemem. Telefonom még mindig a kezemben volt, úgyhogy hunyorogva néztem meg mennyi az idő, de igazából nem sokat segített, mert még mindig a londoni idő szerint járt. Körbenéztem, hátha meglátok valahol egy órát, de az egyetlen, amit láttam, Liam telefonja volt az éjjeli szekrényen. Halkan feltornáztam magam, majd óvatosan áthajoltam fölötte, remélve, hogy nem fog felkelni, mert akkor aztán sose magyarázom ki magam. Megkerestem a feloldó gombot, majd megállapítottam, hogy hajnali 2 van, aztán visszazártam, és ugyanolyan halkan visszatelepedtem a helyemre.
Iszonyatosan álmos voltam, de mégsem tudtam visszaaludni. Az ágy kényelmes volt, nem is a szobával volt baj, hanem azzal, hogy Liam mellettem feküdt. Mi van, ha álmomban megölelem? Vagy beszélni fogok? Az annyira ciki lett volna. Még jobban az ágy szélére húzódtam, és próbáltam csitítani gondolataimat, hogy újra aludhassak. Bezzeg Liam nem zavartatta magát, egy szál boxerben, hason fekve szuszogott. A takarónak már csak egy csücske volt combjának szélén, a többit lerugdosta magáról, így én tulajdonképpen teljesen fel tudtam térképezni félmeztelen testét. Nem láthatta, hogy bámulom, mégis zavarba jöttem, és gyorsan hátat fordítottam neki.
Reggel, mikor felébredtem, egyedül voltam a szobában, így kihasználva az alkalmat gyorsan fel is öltöztem, majd a fürdőben embert varázsoltam magamból. Szobatársam még ezután sem tűnt fel, így felkaptam a telefonomat, illetve a kulcsot, és a nagy lakosztály fele haladtam, hátha ott majd találok valakit. Közben a telefonomon beállítottam a helyi időt is, ennek következtében rájöttem, hogy nem is annyira reggel van, sokkal inkább ebédidő.
Szerencsém volt, hogy a szobában Danny volt az első, akibe belefutottam, mert így legalább nem kellett egy teljesen ismeretlen embertől segítséget kérnem. Nem voltam mulya, csak azért mégis megszeppentem a tudattól, hogy mennyi idegen emberrel vagyok most összezárva.
- Paddy, nem tudod, hol van Liam? – fordult oda valakihez, miután én ugyanezt a kérdést tettem fel neki.
- Ha nincs a szobájában, akkor vagy valaki másnál vagy az ebédlőben van. – Ő sem segített túl sokat, hiszen eddig a logika alapján én is eljutottam, de aztán úgy voltam vele, hogy mindegy akkor, majd előkerül.
- Melyik Zayn szobája? – kérdeztem meg a másik infót, ami érdekelt.
- 510, ezen a folyosón van, jobbra – tájékoztatott készségesen, én pedig mosolyogva megköszöntem neki, majd kiléptem az ajtón, és elindultam a folyosón.
Amikor megtaláltam az 510-es számozású ajtót, remélve, hogy Zaynt odabent találom, bekopogtam. Vártam egy kicsit, majd újra próbálkoztam, aminek végül meg is lett az eredménye.
- Szia, Bessie! – mosolygott rám, miközben hajába túrt. Álmos szemei arról árulkodtak, hogy nagy valószínűséggel felkeltettem.
- Aludtál? Nem akarok zavarni – mentegetőztem gyorsan. Rosszul éreztem magam, amiért megzavartam.
- Csak elszundítottam, úgyse volt tervbe – legyintett. – Na, gyere be! – húzott be, miután rájött, hogy nem fog tudni máshogy rávenni, hogy bemenjek. Még vagy háromszor elnézést kértem, utána viszont kaptam egy csúnya pillantást, és jobbnak láttam, abbahagyni. – Mesélj inkább! Mi történt? Hogy-hogy jöttél?
- Máris elmesélem, de nem jössz le velem enni, most keltem nem rég, és még nem reggeliztem.
- Inkább hozatok fel valamit, ha nem gond. Mit kérsz? – vette a kezébe a telefont.
- Valami könnyűt, aminek semmi köze a strucchoz, a krokodilhoz meg a drága francia pezsgőhöz – fintorogtam neki, mire ő furán nézett, de előbb rendelt, és csak utána kérdezett rá.
Amíg reggelimet ebédeltem, elmeséltem neki, hogy nem kaptam meg a könyvelői állást, illetve a tegnapi vacsorámról is részletes leírást adtam.
- Hát legalább Liam jófej egyelőre. A turné miatt kicsit jobb kedve van, örül, hogy lefoglalhatja magát – fűzte hozzá a kis történetemhez.
- Remélem, hogy így is marad, mert nem hiszem, hogy túl fogom élni, ha átvált arra a kibírhatatlan oldalára – forgattam meg a szememet. – Mi a mai program?
- Hatkor indulunk a stadionba, addig nem tudom, hogy lesz-e valamit. Amúgy mielőtt bealudtam, épp át akartam menni megkérdezni, úgyhogy szerintem akkor vonuljunk át – állt fel az ágyról, majd én is így tettem. A már üres tálcát az asztalra csúsztattam, és utána mentem.
A lakosztályba visszatérve Liambe botlottunk. Furcsán nézett ránk, amikor együtt léptünk be, de nem tulajdonítottam neki nagy szerepet. Lehajtottam a fejem, mert zavarban voltam tekintete kereszttüzében, úgy éreztem magam, mint egy hülye tini, azt se tudtam hova nézzek. Ráadásul folyton felrémlett előttem izmos háta, amelyet alvás közben, illetve helyett figyeltem meg. Basszus!
- Na, a kis gerlepár megtalálta már egymást – húzott vissza a jelenbe Liam gúnyos hangja, figyelmeztetve, hogy a jó test mögött egy kisördög lakik.
- Szóval Bessie – állt meg előttem Harry, magára vonva a figyelmet. – Mikor tervezed meginvitálni a szószátyár barátnődet, hogy csatlakozzon hozzánk?
- Hát fontolóra kell vennem, hogy megérdemled-e – kacsintottam egyet, miközben a szándékait fontolgattam. Vajon mit akar Chloetól?
- Látom már, miért vagytok olyan jóba – nevetett fel, majd kikerült, hangosan köszönt mindenkinek, és elhagyta a szobát.
Mosolyogva aprót ráztam fejemen, majd leültem a kanapéra, és amíg Zayn keresett valakit, én a kezembe vettem a telefonomat. Három célom volt vele. Az egyik, és legfontosabb, hogy ne kelljen Liamre néznem, mert féltem, hogy észreveszi, tetszik nekem. A második, hogy elújságoljam barátnőmnek Harry furcsa kérdését. Végül pedig, hogy létrehozzam a twitter profilt, amit kértek. Utóbbi nem volt valami könnyű, ugyanis a nevem szinte minden változatában foglalt volt. Komolyan ennyi idióta van, aki azzal tölti az idejét, hogy kamu oldalakat hoz létre, és azt tetteti, ő valaki más? Szememet forgatva pakolgattam a nevem mögé random számokat, majd miután ezt végre elfogadta a rendszer, befejeztem a regisztrációt, és megkerestem Pault, hogy szóljak neki. Gyorsan felírta egy lapra, de eléggé elfoglalt volt, így hagytam is.
Zayn közben megtudta, hogy nem felejtett el semmit, ma csak a koncertre kell gondolniuk, ezért úgy döntöttünk, hogy tartunk egy beszélgetős délutánt, amibe később a többiek is bekapcsolódtak, így lehetőségem nyílt, még jobban megismerni őket. Egyedül Liam volt csendes, ha beszéltem, nem is figyelt, a telefonját nyomkodta, vagy piszkált valamit, de továbbra is a társaságunkba maradt, mintha kötelező lett volna neki.

Szerződéskötés


Sziasztok!

Végre sikerült meghoznom a részt időben, azonban a kommentekre való válaszolással még le vagyok maradva. Ígérem, hogy ma este bepótolom az elmúlt két rész alattiakra való válaszolást, hiszen pofátlannak érzem magam, hogy ti ilyen kedvesek vagytok, belefektetitek az időtöket, én meg köszönet nélkül hagyom. De szeretném, ha tudnátok, hogy rengeteget jelent, és nagyon hálás vagyok minden egyes pipáért, szóért.

Jó olvasást ehhez a részhez!

xxx Larissa

**************************************************


Chapter 9
Kinyitottam a laptopom, a fülembe helyeztem a fülhallgatót, majd elindítottam az egyik lejátszási listámat. Nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy nincs wifi a repülőn, így ezt a keservesen hosszú utat csak a zenével tudom majd feldobni. Telefonomat ennek fejében ki is kapcsoltam, hiszen úgysem fogom használni, aztán idegesen bámultam előre.
Sosem ültem még repülőn, külföldön se jártam, jó volt, ha nyáron egy hétvégére átruccantunk egy másik városba, és nem igazán boldogított a tudat, hogy az első repülőutamat egyedül kell megtennem, ráadásul ilyen sokáig fog tartani. Nem attól féltem, hogy lezuhanunk és meghalok, ez meg sem fordult a fejemben, valójában nem is tudom, mi volt, amitől tartottam. Valószínűleg csak az újdonság, ami megrémített benne.
Igyekeztem elterelni a gondolataimat, amíg azt vártam, hogy megkezdjük a felszállást, ám csak a búcsúzás jutott az eszembe, és attól meg elszomorodtam. A családom hozott ki a reptérre, anyukám és apukám is szörnyen aggódott, és szerintem még mindig meglepettek voltak, amiért végül mégis igent mondtam a turnéra. A húgom izgatottan mosolygott, és mindenféle dolgot megígértettem velem, többek között napi öt képet, minden helyről valami ajándékot, és hogy megpróbálok nem rámászni Liamre. Hiába néztem rá rettenetesen csúnyán, nem igazán akart leállni ezzel, úgyhogy csak megforgattam a szememet, és ráhagytam.
Az ikrek is kijöttek velem, bár velük csak a bejáratnál találkoztam, ahogy korábban megbeszéltük. A szüleimtől is nehéz volt elbúcsúzni, nyilván ők fognak a legjobban hiányozni, de valamiért a két sráctól nehezebb volt elszakadni abban a pillanatban. Kettejük közül mindig is Josh volt az, aki jobban tartotta magát, elvégre nem fuccsolhat be a tökéletes kemény fiú kinézete, így most is próbálta vicces megjegyzésekkel oldani a szomorú hangulatot, miközben én a halkan szipogó Alex vállán pityeregtem.
A legrosszabb pedig az volt, hogy Chloe nem volt ott. Amikor felhívtam, hogy mégis megyek Ausztráliába teljesen kiakadt. Nem értette, miért döntöttem végül így, és mérges volt, amiért nem beszéltem meg előbb vele. Nem szerettem, amikor számon kértek, így most én is felkaptam picit a vizet, bár haragom igazából nem ellene irányult. Kétségbeesett voltam, amikor felhívtam Pault, de miután letettük a telefont, és hivatalossá tettük, hogy megyek, rosszabbá vált a helyzet. Egy kis időre megbántam döntésemet, ekkora hívtam Chloét, aki abban a percben egyáltalán nem segített. Később aztán rájöttem, hogy a helyes dolgot tettem, és nem volt bennem több kétség. Én magam akartam menni, tényleg hittem, hogy jó buli lehet ez az egész, és nem hagytam, hogy Chloe érzelmei befolyásoljanak. Nem gondoltam, hogy azután a telefonbeszélgetés után ennyire meg fog sértődni, de nem jött ki a reptérre elköszönni tőlem, és ez nagyon rosszul esett. Magamat hibáztattam, de közben tudtam, hogy ő az, aki kicsit eltúlozta a dolgokat.
Letöröltem egy könnycseppet az arcomról, közben pedig felszólítottak minket, hogy kössük be öveinket, így ez visszahúzott a jelenbe. Az izgulás miatt nem volt esélyem újra Chloera gondolni. Csukott szemmel szorítottam a karfát, amikor mozogni kezdett alattam a gép. Élesen szívtam be a levegőt, amikor elemelkedtünk a talajtól, még a mellettem ülő, totál nyugodt férfi lenéző pillantása se érdekelt.
Percekkel később rájöttem, hogy nem fogok meghalni, így elengedtem magamat, és átadtam magam a fülemben szóló dallamoknak. Pillanatok alatt elaludtam, ezzel öt órát csökkentve az unalmas utazáson.
Mire felébredtem, már nem szólt a zene, sőt az egyik fülemből ki is esett a fekete kütyü. Csalódottan vettem tudomásul, hogy még rengeteg idő maradt. Pasziánszozni és aknakeresőzni kezdtem, de ezeket is hamar meguntam. Fogalmam sincs, végül hogy éltem túl. Unalmamban többször is eszembe jutott, hogy kiugrom az ablakon. Nem bírok én ennyi ideig egy helyben ülni úgy, hogy nincs semmi, ami lekötne.
Úgy pattantam fel, mint akit fenéken szúrtak, amikor végre megérkeztünk. Volt egy kisebb kalamajka, a csomagommal, de végül még azelőtt kiértem, hogy frászt kaptam volna. Paul értem küldött egy sofőrt, így gyorsan megkerestem a nevemet maga elé tartó személyt, majd miután bemutatkoztunk, elindultunk a parkolóba. Odakinn megcsapott a meleg, és szerintem még sosem láttam ilyen szép, kék eget. A nap vakított és perzselte a bőröm, azonnal meg is szabadultam pulóveremtől. A gyönyörű időjárás hangulatomon is rengeteget javított. Hirtelen mindent pozitívan láttam.
Danny, a sofőr, betette a cuccaimat a csomagtartóba, egyedül a telefonomat vettem magamhoz, és miközben elhelyezkedtem a hátsó ülésen, bekapcsoltam azt. Írni akartam a szüleimnek, hogy tudassam velük, megérkeztem, jól vagyok, de volt egy üzenetem. Meglepetésemre Chloétól érkezett, úgyhogy kapkodva nyitottam meg.
„Vigyázz magadra, aztán Liamet csak rúgd tökön, ha megint seggfejet játszana. xx C.”
Hangosan felnevettem szavain, és a hangulatom most már tökéletesnek nevezhető volt. Nem haragudott rám, ez egyértelmű volt az üzenetéből.
„Még csak most láttam, bocsi. Megérkeztem, úgy lesz! Szeretlek!” – válaszoltam neki, majd családomnak is dobtam egy üzit.
Az egész utat az utcák és épületek bámulásával töltöttem. Minden annyira más volt, mint otthon, nem bírtam betelni vele. Izgatott voltam, hogy két hetet tölthetek ezen a helyen, reméltem, hogy lesz időm alaposabban körülnézni.
- Köszönöm, Danny – mosolyogtam a sofőrre, aki hálásan fogadta köszönetem. Nem tudom, vajon hányan köszönik meg neki a fuvart, minden bizonnyal nem túl sokan, én viszont nem voltam ehhez hozzászokva. Nekem nem volt alap, hogy valaki furikázza a fenekem akár egy másik városba, akár csak a boltba.
- Nekem le kell parkolnom, de a recepción mondd a neved, és tudni fogják, ki vagy – látott egy kis információval, én pedig bólintottam egyet, és elindultam a bejárathoz.
A hotelről már kívülről is lerítt, hogy gyönyörű, úgyhogy álmélkodva léptem be. Próbáltam nem mutatni, hogy először vagyok ehhez hasonló helyen, és csak a szemem sarkából csodáltam az egész belső teret. Bőröndömet magam után húzva léptem oda a szőke, telt idomú recepciós lányhoz, majd Danny instrukciót követve, megmondtam a nevemet. A rendszerben gyorsan kikeresett, majd mindentudóan bólogatni kezdett. Az ajtóban álló egyik férfinak, aki minden bizonnyal a csomagok cipeléséért volt felelős, hevesen integetni kezdett.
- Kísérje a hölgyet a 504-es lakosztályba, kérem. – Egy pillanatra úgy láttam, mintha a hordár szemében is felcsillanna a felismerés szikrája, de időm sem volt azon morfondírozni, vajon tényleg mindenki tudja-e, ki vagyok, mert terelgetni kezdett a lift felé, miközben bőröndömet elvette tőlem.
- Remélem, jól fogja érezni magát nálunk. Ha bármire szüksége lenne, csak jelezze, és máris hozzuk – mosolygott rám túlságosan is kedvesen, majd kinyitotta az ajtót, és miután a bőröndöt is áttette a küszöb másik oldalára, elköszönt, és becsukta utánam azt. Nem volt időm bosszankodni a bájolgása miatt, – pedig ez volt az egyik dolog, amit a világon a legjobban utáltam – mert hangokat hallottam. Főleg csak matatást, majd Zayn hajolt ki a fal mögül, hogy megnézze, ki jött be. Annyira megörültem neki, hogy a táskámmal nem is foglalkozva, hozzá siettem, és megöleltem.
- Nem gondolom meg magam – ismételte el egy korábbi mondatomat nőies hangot varázsolva sajátjából, én pedig szívesen a vállába bokszoltam volna, de figyelmeztettem magam, hogy ő itt nem Alex vagy Josh, hanem egy rettenetesen vékony srác, és nem akartam neki egyetlen apró fájdalmat sem okozni.
- Nem akartam, hogy unatkozz – rántottam meg a vállam vigyorogva.
- Majd elmeséled, miért jöttél el mégis, de menjünk beljebb előbb – sétált az ajtóhoz, ahol a bőrönd a falnak volt támasztva, és felvette azt, hogy majd ő hozza. Alig léptem be a nappalinak kinéző helyiségbe, amikor a négy srác, Liammel az élen felém tartott.
- Végre megérkezett a barátnőm – lelkendezett kissé gúnyosan, de most halványan mosolygott, így viccnek fogtam fel. – Adj egy csókot! – csücsörítette felém a száját. – Nem? – tettetett szomorúságot, amikor másodpercekkel később sem kapta meg. Megforgattam a szemem, és egy fájrázós grimaszolás után elléptem mellette, és a többieket egy-egy ölelésben részesítettem.
- Elizabeth! – lépett ki az egyik szobából Paul. – Hogy utaztál?
- Szörnyen – vallottam be, de erre reakciót már nem kaptam.
- Meg kellene beszélnünk jó pár dolgot, úgyhogy kérlek, foglalj helyet. Rendeltem kávét, de ha éhes vagy, iratok hozzá valamit – zúdított rám rögtön mindent.
- Nem vagyok éhes, ettem a repülőn, de a kávé jól fog jönni – jeleztem, aztán leültem a kanapéra, ahogy kérte.
- Liamen kívül mindenki menjen ki, most csak velük szeretnék beszélni – tájékoztatta a többieket is, akik szót fogadóan távoztak az ajtón, amin én nem rég érkeztem.
Amíg az utolsó ember is kilépett az ajtón, Liam levetette magát mellém, aztán hanyagul szinte elfeküdt. Valószínűleg ő már akkor tudta, amit én nem, hogy ez nem öt percig fog tartani. Elmondhatatlanul fáradt voltam, szerettem volna lezuhanyozni, és ágyba bújni, de nem úgy tűnt, mintha ezt az elkövetkezendő órákban megtehetném majd.
Paul az összeállított szerződésből mindkettőnknek kiosztott egy-egy példányt, majd a sajátját maga elé tartva, elkezdte azt felolvasni. Legelőször arról tájékoztatott, hogy a hostess cég, ahol dolgoztam, kérésünkre megsemmisített minden papírt, ami igazolja, hogy én valaha is ott dolgoztam. Még azelőtt el kellett ezt intéznem, mielőtt iderepültem, ez volt az egyik feltétele a dolognak, hiszen nem igazán tudnánk kimagyarázni magunkat a kamukapcsolat gyanúja alól, ha közben bizonyítottan hostess lány lennék. Utána a feladatköröket sorolta fel, minden pontra egyesével kitérve, még a teljesen egyértelműeket is elmagyarázta. Én jóformán már a tizedéknél nyitott szemmel aludtam.
- Tehát röviden összefoglalva: Liammel minél többet kell mutatkoznom; ha utcán vagyunk, testi kontaktus kötelező; egy szobában kell aludnunk és szoros hozzátartozóimon kívül senkinek nem beszélhetek a bandát érintő dolgokról – mondtam el a számomra leglényegesebb dolgokat.
- És még sok más apró dolog, amit már korábban felolvastam – ingatta a fejét Paul, nem örülve annak, hogy minden, amit leszűrtem szavaiból, ez a pár dolog volt. – Térjünk rá Liam részére! – fordult az énekeshez. – Veled már egyszer átnéztük ezt az egészet, de örülnék, ha Elizabeth is hallaná.
- Bocsánat a közbeszólásért, de írjuk bele a szerződésbe, hogy nem hívhatsz Elizabethnek. – Már milliószor elmondtam neki, hogy nem szeretem a teljes nevemet, de sosem volt hajlandó figyelembe venni.
- Jó, elnézést, majd figyelek rá, Bessie – hangsúlyozta ki az utolsó szót, ami történetesen a becenevem volt. – Folytassuk! Liam, Bessie-nek semmit sem kötelező megtennie, ami nincs benne a szerződésben, így nem kényszerítheted semmire, amit ő nem akar. Nyilvánosság előtt normálisan viselkedsz, mosolyogsz, kedves vagy, de mindenekelőtt nagyon szerelmes. A négy fal között, ahol illetlenek nem láthatnak, nem szükségszerű fenntartani ezt a látszatot – ismételte el neki is szinte ugyanazokat, mint nekem, néhány dologgal kiegészítve. – Minden világos? – nézett szigorúan Liamre.
- Igen, kisangyal vagyok, vágom – válaszolt flegmán. – Haladjunk már!
- Nyugalom, mindjárt végzünk – válaszolt tárgyilagosan, ahogy egész végig tette. – Még beszélnünk kell a fizetésről. Eli… Bessie, heti 1500 font, amit mindig biztosan kézhez kapsz. Továbbá ételtől kezdve, ruházkodáson át, szórakozásig beleértve mindent mi fizetünk, amire a turné ideje alatt költesz. Megfelel?
- Igen – bólintottam. Szerintem már akkor sem kötöttem volna bele, ha nem értettem volna egyet, annyira szabadulni akartam. Nem győztem ásításaimat kezem mögé rejteni, szemeim is le akartak ragadni, de erőnek erejével még valahogy kihúztam.
- Nekem egyébként miért nem fizetik azt meg, hogy a magánéletemet így bedobom a kukába? – kötekedett tovább Liam.
- Szerintem neked így is mindent túl jól megfizetnek – zárta le a témát a lehető leghamarabb, mielőtt vita alakult volna ki. Liam elhúzta a száját, de én úgy láttam rajta, hogy tényleg inkább csak kötekedni akart, mint valódi fizetésemelést. Már ha beszélhetünk ilyenről az ő esetében. Valójában fogalmam sem volt, hogy kap pénzt, gondolom koncertjegyek árából és hasonlók, de hogy azon felül még milyen jutalékok illetik, arról gőzöm sem volt. Minden bizonnyal leestem volna a kanapéról, ha megmondta volna, mennyit keres.
- Akkor már csak egy napirendi pontunk maradt – csapta össze kezeit Paul, majd lapozott egyet a papírok között. – Bessie, van bármilyen közösségi oldalad?
- Csak facebook.
- Rendben. Csak azért kérdeztem, mert a srácok és a szoros hozzátartózik közösségi oldalai a mi irányításunk alatt állnak. Kiírhatsz, kitehetsz, amit szeretnél, de ha olyan tartalmat találnak benne az erre kijelölt emberek, amik nem megoszthatóak, törölni fogják. Ezért hát akkor ide írd le a felhasználó neved és a jelszavad, hogy ez a tartalomellenőrzés lehetséges legyen. – Kissé vonakodva vettem kezembe a tollat, hogy megosszam velük a szükséges információkat. Szerintem nem kell magyarázni, hogy nem örültem túlzottan ennek az ötletnek. – Plusz egy twitterre mindenképp szükség van, mert már most rengeteg kamuprofilt hoztak létre a neveddel, azt tettetve, hogy te vagy az. Kérlek, a mai vagy a holnapi nap folyamán hozz létre egy profilt, és ha kész, add meg ugyanúgy a belépéshez szükséges adatokat.
Kelletlenül bólintottam, hiszen nem tehettem mást, majd egy újabb pozícióba helyeztem magam, ám már sehogy sem volt kényelmes.
- Rendben, akkor már csak itt és itt alá kell írnotok, és utána végeztünk – mondta ki a menedzser a felszabadító szavakat. – Liam megmutatja, melyik a ti szobától, és hol találsz bármi mást, amire szükséged lehet. Ez a lakosztály a stábtagoké, én szinte mindig itt leszek, ide kell jönnöd, ha problémád van – magyarázott még, amíg a nevemet mind a három lapra oda firkantottam, majd tovább adtam Liamnek, hogy az ő neve is rákerüljön. Paulé már alapból ott díszelgett.
Hasonlóan gyorsan pattantam fel helyemről, mint mikor a repülőgép landolt. Untam magam, álmos voltam, most már éhes is, úgyhogy szinte toltam magam előtt Liamet, hogy haladjunk már. Nem igazán tetszett neki, hogy ennyire a sarkában vagyok, így gyorsabb tempóra váltott. Szerencsére a szoba nem esett messze az előbbi lakosztálytól, csak néhány ajtóval volt odébb.
- Úristen – néztem körbe, amikor lehúzta a kártyáját, és kinyitotta előttem az ajtót.
A szoba gyönyörű volt, erkéllyel és mindenféle extrával, de olyan felfordulás volt, hogy figyelnem kellett hova lépek. Liam arrébb rugdosott pár dolgot, így most már az összes földön heverő tárgy az ágy köré gyűlt.
- Bocs, csak felszabadítottam neked egy szekrényt – magyarázta meg a rendetlenséget.
- És még elpakolni nem sikerült – jegyeztem meg, de aztán jobbnak láttam nem piszkálni, mert még a végén előveszi a bunkó énjét.
- Szívesen – felelte, én pedig kissé elszégyelltem magam, amiért nem köszöntem meg. Végül is kedves volt tőle, hogy gondolt erre is.
Egyébként is teljesen zavarban voltam, hogy ketten maradtunk. Most nem azt éreztem, mint a díjátadó után, hogy egy jót beszélgetnénk vagy ilyesmi. Kínos volt, hogy be vagyok vele zárva egy szobába, és azt hiszem még csak akkor tudatosult bennem, hogy mit jelent a közös szoba, amelyben csak egyetlen ágy van.