Jófej Liam

Sziasztok!

Kicsit későn, de megérkeztem. Köszönöm a sok támogatást, mindenféle formában örülök neki! Szeretlek titeket!

xxx Larissa

*********************************************

Chapter 10

Liam leült az ágyra, majd miután lerugdosta magáról a cipőjét, el is feküdt azon. Jobb kezét feje alá tette, és onnan figyelte egy darabig, hogy még néhány dolgot arrébb dobálok, és a bőröndömet az ágynak támasztom. Nem volt energiám most kipakolni, úgyhogy csak kinyitottam, és kivettem belőle egy pólót és egy tiszta fehérneműt, majd az új pólóba csavartam, hogy amikor felállok Liam ne lássa. Nem voltam prűd, de zavart volna, ha tudja, milyen alsóneműt hordok.

- Elmegyek fürdeni – mondtam neki, mintha tájékoztatnom kéne, pedig igazából csak a csend zavart annyira, hogy mindenképpen meg akartam törni.

- Felőlem – válaszolta, aztán a távirányítóért nyúlt, ami nem messze feküdt tőle. A bejárati ajtón kívül csak egy másik volt a szobában, így céltudatosan indultam meg felé. Annak ellenére, hogy nem gondoltam, hogy bejönne, mégis kulcsra zártam magam után. A fürdőben zuhanyzó és egy hatalmas kád is volt, én most az utóbbit választottam, ezért elkezdtem megengedni a vizet. Amíg telítődött a kád, levetettem magamról ruháimat, és összehajtva a mosdó mellé helyeztem.

Sikerült olyan forró vizet engednem, amibe alig bírtam beleülni, de lassan csak megszokta a bőröm a hőmérsékletét, és jólesően merültem el benne nyakig. Becsuktam a szemem, és éreztem, ahogy fokozatosan ellazulok. Nem tudtam, mióta feküdhettem a vízben, de már majdnem elaludtam, amikor Liam kopogni kezdett.

- Bessie – dörömbölt.

- Sietek – kiabáltam ki, majd felültem. Tényleg ideje volt, kiszállnom.

- Nem kell, csak éhes vagyok, és gondoltam akkor hozatok neked is valamit. Nem tudom, mit szeretsz – tette hozzá tanácstalanul. Meglepődve bámultam az ajtóra, mintha látnám, aztán rájöttem, hogy még nem válaszoltam.

- Öt perc, és kész vagyok, megvársz?

- Ez ilyen női öt perc? Mert akkor nem. – El tudtam képzelni a gesztusait, meg a mimikáját, ahogy mondta, úgyhogy elmosolyodtam.

- Nem, ez tényleg öt perc – válaszoltam, aztán már nyomtam is a kezembe a tusfürdőt, és szétkentem a testemen.

- Mérem – fenyegetett meg, én pedig még mindig szélesen mosolyogtam. Ha ilyen jófej marad, nagyon jól ki fogunk jönni egymással.

Bevallom, lehet, hogy lett nyolc perc is, mire végre kinyitottam az ajtót, és felfrissültem kiléptem rajta. Liam jelentőségteljesen nézett rám, de aztán nem mondott semmit, csak felém nyújtotta az étlapot, amelyben egy igencsak hosszú lista állt. Az ágy másik szélére ültem, és végiglapoztam, majd tanácstalanul néztem fel.

- Rád bízom, csak rendelj valamit – adtam neki vissza.

Az ételek egy jó részéről, el sem tudtam képzelni, mi lehet, de nem voltam válogatós, így szerintem megért egy próbát, hogy találomra kapjak valamit. Furcsán nézett rám, de végül a telefonhoz nyúlt, és két egyforma menüt kért.

Amíg arra vártunk, hogy felhozzák, megint beállt köztünk a csend, de szerencsére a tévé szólt a háttérben, és igyekeztem arra összepontosítani minden figyelmemet. Liam újra visszatért fekvő pozíciójába, ezért én maradtam eddigi helyemen, távol tőle, pedig én is szívesen eldőltem volna. Amikor kopogtak, ő állt fel hamarabb, hogy ajtót nyisson. A szobapincér betolta az étellel és itallal megrakodott kocsit, és mosolyogva üdvözölt minket.

- A két sült húsos menü, kaviár és a pezsgő, ami a hotel ajándéka. Biztos szeretnék megünnepelni a hölgy érkezését – pakolta át a tányérokat, és minden egyéb mást az asztalra.

- Szeretnénk bizony – állt mellém, hogy átkaroljon, amíg a pincér végez a terítéssel. – Köszönjük szépen – tette még hozzá, majd amikor kikísérte, még egyszer megköszönte a szolgáltatást, aztán becsukta az ajtót, és eltüntette arcáról a kedves mosolyt.

Én közben már le is ültem az egyik székre, és a jól kinéző ételeinket bámultam, amíg szobatársam is kezébe nem vette a villáját. Csendben eszegettünk, amíg a sült húshoz nem értem, akkor azonban furán ízlelgettem pár falatig, majd amikor nem tudtam rájönni, hogy ez milyen hús inkább megkérdeztem.

Vigyorogva nézett fel, mielőtt válaszolt volna, megrágta saját falatját. Már akkor sejtettem, hogy ez nem valami szokványos hús, de reméltem a hallatán, nem fog majd elkapni a hányinger.

- Strucc. Nem ízlik? – kérdezte.

- Úristen – emeltem a számhoz a kezemet. Tuti direkt szórakozik velem.

- Nem ízlik? – ismételte el a kérdést.

- Nem rossz, csak furcsa íze van, és nem tudom, hogy akarok-e strucchúst enni – nézett rá még mindig kicsit fintorogva.

- Ha ízlik, akkor nem mindegy? Kérhettem volna krokodilt is – tette hozzá csak úgy mellesleg.

- Fúj, Liam – reagáltam le.

- Nem is kóstoltad még, fogalmad sincs róla milyen.

- Jó ég, te már ettél. – Most már tényleg úgy néztem rá, mintha egy ufóval ülnék szemben. – De ezek után ez a strucc már jobban hangzik. – Barátságtalanul nézegettem a tányéromat, és a villámmal arrébb lökdöstem pár darabot.

- Ne hisztizz! Azt mondtad, nem rossz, akkor miért nem tudod megenni? – elégelte meg szenvedésemet.

Igaza volt, de valamiért mégsem tudtam jóízűen elfogyasztani a maradékot. Próbáltam nem arra gondolni, hogy mit eszek, és a végére már úgy voltam vele, hogy basszus tényleg finom, miért fintorgott akkor rá. Azért mégis megkönnyebbülés volt, amikor már elfogyott minden a tányéromról. Teljesen tele voltam, még egy pohár vizet se tudtam meginni, ezért óvatosan lefeküdtem az ágyra, és szurkoltam, hogy a szervezetem hamar feldolgozza az elfogyasztott ételt, mert jelenleg képtelen voltam mozogni.

- Megkóstoljuk azt a pezsgőt? – kérdezte Liam kicsit később, én pedig bólintottam egyet. – Francia – tudatta velem, mintha bármi fogalmam is lett volna róla. Csak abban voltam biztos, hogy szörnyen drága lehet. – Mire?

- Fogalmam sincs. Én iszok arra, hogy itt vagyok, gondolom, te nem erre szeretnél.

- Nincs jobb ötletem, úgyhogy akkor üdv itt – koccintotta saját poharát az enyémhez, aztán a szájához emelte.

Őszintén, nem ízlett, sőt kifejezetten szörnyű íze volt, de nem akartam többet nyávogni, már így is biztosan megunt az étkezésünk alatt. Lassan kortyolgattam, amíg el nem fogyott, aztán visszafeküdtem hasra, és fejemet az ágyneműbe nyomtam.

- Látnod kellett volna a fejed – szólalt meg Liam nem messze tőlem. Remekül szórakozott azon, hogy a pezsgő sem nyerte el a tetszésem, és a nyakamat tettem volna rá, hogy az egészet direkt csinálta. Összeszűkített szemmel néztem rá, majd elővettem a telefonom, és megnyitottam az egyetlen csoportos beszélgetést.

Most ettem strucchúst srácok, és a francia pezsgő után úgy érzem az egész szállodában nincs elég fertőtlenítőszer, ami elmoshatná az ízét.

Szinte azonnal kaptam a válaszokat, mintha egész nap csak arra vártak volna, hogy írjak.

Alex: Hű, valaki sznob lesz az utazás végére.

Josh: Mi a helyzet a pasiddal?

Chloe: Milyen a hely? Mesélj már!

Elláttam őket néhány infóval, de aztán az álmosság elemi erővel tört rám, és telefonnal a kezemben azonnal el is aludtam. Pár órával később már sötétség vett körül, amikor kinyitottam a szemem. Telefonom még mindig a kezemben volt, úgyhogy hunyorogva néztem meg mennyi az idő, de igazából nem sokat segített, mert még mindig a londoni idő szerint járt. Körbenéztem, hátha meglátok valahol egy órát, de az egyetlen, amit láttam, Liam telefonja volt az éjjeli szekrényen. Halkan feltornáztam magam, majd óvatosan áthajoltam fölötte, remélve, hogy nem fog felkelni, mert akkor aztán sose magyarázom ki magam. Megkerestem a feloldó gombot, majd megállapítottam, hogy hajnali 2 van, aztán visszazártam, és ugyanolyan halkan visszatelepedtem a helyemre.

Iszonyatosan álmos voltam, de mégsem tudtam visszaaludni. Az ágy kényelmes volt, nem is a szobával volt baj, hanem azzal, hogy Liam mellettem feküdt. Mi van, ha álmomban megölelem? Vagy beszélni fogok? Az annyira ciki lett volna. Még jobban az ágy szélére húzódtam, és próbáltam csitítani gondolataimat, hogy újra aludhassak. Bezzeg Liam nem zavartatta magát, egy szál boxerben, hason fekve szuszogott. A takarónak már csak egy csücske volt combjának szélén, a többit lerugdosta magáról, így én tulajdonképpen teljesen fel tudtam térképezni félmeztelen testét. Nem láthatta, hogy bámulom, mégis zavarba jöttem, és gyorsan hátat fordítottam neki.

Reggel, mikor felébredtem, egyedül voltam a szobában, így kihasználva az alkalmat gyorsan fel is öltöztem, majd a fürdőben embert varázsoltam magamból. Szobatársam még ezután sem tűnt fel, így felkaptam a telefonomat, illetve a kulcsot, és a nagy lakosztály fele haladtam, hátha ott majd találok valakit. Közben a telefonomon beállítottam a helyi időt is, ennek következtében rájöttem, hogy nem is annyira reggel van, sokkal inkább ebédidő.

Szerencsém volt, hogy a szobában Danny volt az első, akibe belefutottam, mert így legalább nem kellett egy teljesen ismeretlen embertől segítséget kérnem. Nem voltam mulya, csak azért mégis megszeppentem a tudattól, hogy mennyi idegen emberrel vagyok most összezárva.

- Paddy, nem tudod, hol van Liam? – fordult oda valakihez, miután én ugyanezt a kérdést tettem fel neki.

- Ha nincs a szobájában, akkor vagy valaki másnál vagy az ebédlőben van. – Ő sem segített túl sokat, hiszen eddig a logika alapján én is eljutottam, de aztán úgy voltam vele, hogy mindegy akkor, majd előkerül.

- Melyik Zayn szobája? – kérdeztem meg a másik infót, ami érdekelt.

- 510, ezen a folyosón van, jobbra – tájékoztatott készségesen, én pedig mosolyogva megköszöntem neki, majd kiléptem az ajtón, és elindultam a folyosón.

Amikor megtaláltam az 510-es számozású ajtót, remélve, hogy Zaynt odabent találom, bekopogtam. Vártam egy kicsit, majd újra próbálkoztam, aminek végül meg is lett az eredménye.

- Szia, Bessie! – mosolygott rám, miközben hajába túrt. Álmos szemei arról árulkodtak, hogy nagy valószínűséggel felkeltettem.

- Aludtál? Nem akarok zavarni – mentegetőztem gyorsan. Rosszul éreztem magam, amiért megzavartam.

- Csak elszundítottam, úgyse volt tervbe – legyintett. – Na, gyere be! – húzott be, miután rájött, hogy nem fog tudni máshogy rávenni, hogy bemenjek. Még vagy háromszor elnézést kértem, utána viszont kaptam egy csúnya pillantást, és jobbnak láttam, abbahagyni. – Mesélj inkább! Mi történt? Hogy-hogy jöttél?

- Máris elmesélem, de nem jössz le velem enni, most keltem nem rég, és még nem reggeliztem.

- Inkább hozatok fel valamit, ha nem gond. Mit kérsz? – vette a kezébe a telefont.

- Valami könnyűt, aminek semmi köze a strucchoz, a krokodilhoz meg a drága francia pezsgőhöz – fintorogtam neki, mire ő furán nézett, de előbb rendelt, és csak utána kérdezett rá.

Amíg reggelimet ebédeltem, elmeséltem neki, hogy nem kaptam meg a könyvelői állást, illetve a tegnapi vacsorámról is részletes leírást adtam.

- Hát legalább Liam jófej egyelőre. A turné miatt kicsit jobb kedve van, örül, hogy lefoglalhatja magát – fűzte hozzá a kis történetemhez.

- Remélem, hogy így is marad, mert nem hiszem, hogy túl fogom élni, ha átvált arra a kibírhatatlan oldalára – forgattam meg a szememet. – Mi a mai program?

- Hatkor indulunk a stadionba, addig nem tudom, hogy lesz-e valamit. Amúgy mielőtt bealudtam, épp át akartam menni megkérdezni, úgyhogy szerintem akkor vonuljunk át – állt fel az ágyról, majd én is így tettem. A már üres tálcát az asztalra csúsztattam, és utána mentem.

A lakosztályba visszatérve Liambe botlottunk. Furcsán nézett ránk, amikor együtt léptünk be, de nem tulajdonítottam neki nagy szerepet. Lehajtottam a fejem, mert zavarban voltam tekintete kereszttüzében, úgy éreztem magam, mint egy hülye tini, azt se tudtam hova nézzek. Ráadásul folyton felrémlett előttem izmos háta, amelyet alvás közben, illetve helyett figyeltem meg. Basszus!

- Na, a kis gerlepár megtalálta már egymást – húzott vissza a jelenbe Liam gúnyos hangja, figyelmeztetve, hogy a jó test mögött egy kisördög lakik.

- Szóval Bessie – állt meg előttem Harry, magára vonva a figyelmet. – Mikor tervezed meginvitálni a szószátyár barátnődet, hogy csatlakozzon hozzánk?

- Hát fontolóra kell vennem, hogy megérdemled-e – kacsintottam egyet, miközben a szándékait fontolgattam. Vajon mit akar Chloetól?

- Látom már, miért vagytok olyan jóba – nevetett fel, majd kikerült, hangosan köszönt mindenkinek, és elhagyta a szobát.

Mosolyogva aprót ráztam fejemen, majd leültem a kanapéra, és amíg Zayn keresett valakit, én a kezembe vettem a telefonomat. Három célom volt vele. Az egyik, és legfontosabb, hogy ne kelljen Liamre néznem, mert féltem, hogy észreveszi, tetszik nekem. A második, hogy elújságoljam barátnőmnek Harry furcsa kérdését. Végül pedig, hogy létrehozzam a twitter profilt, amit kértek. Utóbbi nem volt valami könnyű, ugyanis a nevem szinte minden változatában foglalt volt. Komolyan ennyi idióta van, aki azzal tölti az idejét, hogy kamu oldalakat hoz létre, és azt tetteti, ő valaki más? Szememet forgatva pakolgattam a nevem mögé random számokat, majd miután ezt végre elfogadta a rendszer, befejeztem a regisztrációt, és megkerestem Pault, hogy szóljak neki. Gyorsan felírta egy lapra, de eléggé elfoglalt volt, így hagytam is.

Zayn közben megtudta, hogy nem felejtett el semmit, ma csak a koncertre kell gondolniuk, ezért úgy döntöttünk, hogy tartunk egy beszélgetős délutánt, amibe később a többiek is bekapcsolódtak, így lehetőségem nyílt, még jobban megismerni őket. Egyedül Liam volt csendes, ha beszéltem, nem is figyelt, a telefonját nyomkodta, vagy piszkált valamit, de továbbra is a társaságunkba maradt, mintha kötelező lett volna neki.