Koncert

Sziasztok!

Rengeteg dolog van, amit szeretnék, ha elolvasnátok, mielőtt neki kezdenétek a résznek. Az első, és legfontosabb, hogy a mai fejezetet két részre osztottam, mert túl hosszú lettél, ezért a héten, szerdán is jelentkezni fogok! Örültök? Remélem. :) Előreláthatólag még jövőhét szombaton is hozok egy részt, utána viszont szükségem lenne három hét szünetre. Vizsgaidőszak lesz, koncert, minden egyéb, és nem lesz időm rendszeresen írni, úgy gondoltam, az a helyénvaló, ha már előre szólok, és nem ígérgetem, hogy lesz, aztán meg mégse. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de kérlek titeket, értsétek meg, kénytelen vagyok így dönteni.

Tehát akkor a menetrend:

05. 20. szerda: 12. fejezet

05. 23. szombat: 13. fejezet

05. 30: szünet

06. 06: szünet

06. 13: szünet

06. 20: 14. fejezet

Másik dolog, hogy 100 feliratkozója van a blognak. Amikor megláttam, alig akartam elhinni, számomra abszurd, hogy ez megtörtént! Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki feliratkozott eddig! Iszonyatosan boldoggá tesztek! Ráadásul már a 100.000-res látogatottsághoz is közeledünk, ami szintén felfoghatatlan. 

Régóta ígérgettem már, hogy bepótolom a válaszaimat, amikkel a hozzászólásaitoknál lógok. Ma végre eljutottam odáig, hogy ezt teljesítsem is, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a válaszaimra, keressétek vissza a hozzászólásaitokat. Köszönöm szépen mindenkinek, aki írt!

xxx Larissa

*****************************************************

Chapter 11

Chloet láthatóan eléggé felzaklatta Harry kérdése, amelyet én közvetítettem, ennek alapján én elkönyveltem magamban, hogy barátnőm igenis megkedvelte az énekest. Nyilván mindenkinek be akarta bizonyítani, hogy ez egyáltalán nem így van, szóval kitalálták, hogy elmennek bulizni. Rossz érzés volt, hogy én messze voltam tőlük, emiatt aztán esélyem se volt, hogy velük tartsak. Mióta az ikrekkel összeismerkedtünk, mindig együtt jártunk szórakozni, és néhány betegség miatt kihagyott alkalmat leszámítva, ez az első, hogy nélkülem mentek. Kis letörtségem ellenére persze jó szórakozást kívántam nekik.

- Chloeval beszélgetsz? – érdeklődött Harry. A többiek már kivétel nélkül visszamentek saját szobájukba, de én biztonságosabbnak láttam minél kevesebb időt kettesben tölteni álbarátommal.

- Is. Éppen buliznak, és tök rossz, mert mindig együtt járunk, én meg most itt ülök – osztottam meg vele érzéseimet.

Örültem, hogy a srácok jófejek, mert én az a típus vagyok, aki nem szereti nagyon magában lerendezni a dolgokat, mindenképpen el kell mondanom az embereknek, ha valami bánt, csak azután tudok megnyugodni, és bár telefonon barátaimnak is elmondtam már ezt, személyesen beszélgetni valakivel, mégis sokkal jobban esett. Jó volt, hogy tudtam, megoszthatom Harryvel a gondolataimat, mert nem fog érte kinevetni vagy faképnél hagyni, és úgy éreztem ezt a banda többi tagjáról is bátran állíthatom. Oké, Liamet illetően vannak kétségeim, de ötből négy is egész jó arány.

- Nekem is furcsa volt az elején, hogy láttam, ahogy a barátaim a megszokott dolgainkat csinálják nélkülem, és nyilván ez mindig nyomasztó picit, de te gondolj arra, hogy nem leszel itt öt éven keresztül, illetve, hogy Ausztráliában vagy, te most sokkal érdekesebb dolgokat csinálsz. Ha esetleg amiatt aggódsz, hogy elfelejtődnél, mire hazamész, felesleges. Ugyanúgy tárt karokkal fognak várni, és veled fognak továbbra is szórakozni – fordult felém. Egyik lábát a másik alá húzta, kezét pedig a kanapé háttámlájára helyezve fordult felém, hogy testbeszédével is jelezze, figyel rám.

- Lehet, tényleg picit attól tartok, hogy rájönnek, nélkülem is jól megvannak, de közben meg tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Inkább csak furcsa tényleg – bólogattam, mintegy utóbbi kijelentésem alátámasztásául. – Figyelj csak! Csináltam twittert, de még nem igazán sikerült kiigazodnom rajta – pillantottam vissza a képernyőre, amelyen meg volt nyitva az alkalmazás.

- Hát igazából nem egy bonyolult dolog – vette ki a kezemből, hogy megmutassa rajta a fontosabb dolgokat.

Közelebb hajolva figyeltem, ahogy a keresőbe beírja a nevét, majd beköveti saját magát. Ezután a felfedezés menüpontba ugrottunk, ahol elvileg a legtöbbet tweetelt dolgok jelentek meg, majd a tevékenységbe, ahol a követőim kedvenceit és egyéb online tetteit követhetem nyomon. Megtanította, hogy a kukac jellel tudok embereket megemlíteni, és a kettős kereszttel címkézhetem posztjaimat. Valóban nem volt egy nagy ördöngösség, ezért amikor egy videó üzenetet kaptam WhatsAppon, visszavettem tőle, és megnyitottam. Hangos zene szólt a telefonomból, és a videóban csak a villogó fények világították meg a szórakozóhelyet annyira, hogy látható legyen, ahogy Chloe egy számomra ismeretlen sráccal csókolózik. Telefonom képernyőjére nem csak nekem, hanem Harrynek is tökéletes rálátása volt, és amikor felnéztem, egyértelművé volt számomra, hogy ezt ő ki is használta. Nem zavart, hogy belenézett, mert nem akartam dugdosni előle, de arca rendkívül csalódottnak hatott, amit egy gyors mosollyal próbált elrejteni előlem.

- Tud bulizni a kisasszony – említette meg még mindig mosolyogva, aztán felállt. – Megyek készülődni, nem sokára indulunk – jelentette be, majd intett egyet, és magamra hagyott.

Jó pár percig bámultam a csukott ajtóra, egyszerűen nem ment ki a fejemből, mennyire megváltozott egy pillanatra az arca. Szerencsétlenségére sikerült is elkapnom azt a pár másodpercet, mielőtt sikerült elrejtenie érzéseit, és őszintén sajnáltam. Számomra egyértelművé vált, hogy valóban érdeklődött barátnőm felé, nem pedig csak az ágyába akarta cipelni.

Fél óra volt az indulásig, ezért én is visszamentem a szobába, hogy szebb ruhát öltsek magamra. Liam a fürdőben tartózkodott, ezért gondoltam addig én az ágy mellett felveszem a kiválasztott, koptatott rövidgatyámat, a hozzáillő fehér, csipkés, bővebb szabású felsővel. Nem voltak kétségeim afelől, hogy meleg van odakinn, de nem tudtam, hogy mire vége a koncertnek, mennyire hűl le, ezért egy vajszínű, vékony hosszú ujjút is magamra kaptam. A tükörbe nézve elég slampos volt az öltözékem, ezért egy hosszú, lógós nyaklánccal dobtam fel, ezután pedig már elégedett is voltam az eredménnyel. Lepillantottam a combjaimra, hogy nem-e tűnnek vastagnak, aztán hálát adtam az égnek, hogy Alex folyton elcibál magával az edzőterembe, amikor Josh nem ér rá. Utáltam, de be kellett látnom, hogy hatásos és látványos.

Csináltam magamról egy képet a tükörben, majd elküldtem legjobb barátaimnak, hogy véleményezzék. Ezek a csoportos beszélgetések azért jók, mert valaki mindig ott van, hogy azonnal válaszoljon, nem volt ez másképp most sem. Éppen mosolyogva olvastam Alex dicsérő szavait, amikor Liam kilépett a fürdőből. Végig nézett rajtam, de nem szólt semmit, pedig mindennél jobban szerettem volna tudni, hogy vajon tetszik-e neki, amit lát.

Ő még mindig ugyanabban a ruhában volt, amiben eddig, de mint később kiderült, nem is szándékozott átöltözni. Minden bizonnyal majd a backstage-ben akarja ezt megejteni, mert a telefonján kívül semmi mást nem vett magához. Hatkor rám pillantott, hogy kész vagyok-e, de még azelőtt felálltam, és jeleztem, hogy indulhatunk, mielőtt megszólalhatott volna. Visszatértünk a lakosztályba, ahonnan már mindenki eltűnt, csak az öt énekes, két sofőr, és jó pár testőr maradt. Pillanatok alatt felosztották közöttünk a két kocsit, majd elindultunk lefelé.

A rajongók, akiknek nem volt jegyük, még mindig a hotel előtt álltak, népes tömeget alkotva. Liam mellett haladtam egész végig, de váratlanul ért, amikor a kijárat előtt összekulcsolta ujjainkat. Enyéim ösztönösen zárultak keze köré, és bár eddig tartottam attól, hogy a rajongók előtt kell elvonultunk, hirtelen bánni kezdtem, hogy ilyen rövid az út a kocsiig. Szerettem volna, ha nem engedi el a kezem, de ahogy számítottam rá, amint becsukódott ránk az ajtó, elhúzódott, és Louis-val kezdett beszélgetni.

Kicsit lehangolt ez az egész, pedig tudtam, hogy nem kellene semmi többre számítanom. Annyira egyértelmű, hogy Liam azért csinálja ezt, mert kötelező. Csak a munkája része vagyok, és egy szállal se több. Mégis annyira szerettem volna ezen változtatni. De én sosem voltam az a típusú lány, aki direkt billegteti magát a kiszemeltje előtt, míg végül az rá nem bólint valami randiféleségre.

Nem volt sok időm ezen rágódni, és ezt egy cseppet sem bántam. Amikor megérkeztünk a stadionba, ahol a srácok fel fognak lépni, egy teljesen másik dimenzióban éreztem magam. A rajongók hangja tompán, de azért elég erősen hallatszott a színfalak mögött, a háttérmunkások sietve végezték dolgukat, csak annyit láttam belőlük, hogy a folyosón az egyik oldalról a másikra igyekeznek. Alig vártam, hogy a fiúk végre átöltözzenek, és kimenjenek a színpadra. Nagyon kíváncsi voltam, és őszintén érdekelt, hogy mit alkotnak majd odafenn.

Egy kanapén ültem, de a nagy sürgést, forgást látva alig bírtam ott maradni. Csendben, mosolyogva figyeltem a többieket. Liamet például most először láttam valami miatt igazán, őszintén izgatottnak. Kérdésem se volt afelől, hogy bár sok mindennel tele van a hócipője mostanában, imádja, amit csinál.

- Menjünk már, menjünk már! – mászkálgatott fel-alá, miközben minden szembejövő embernek elmondta, hogy ő már készen áll.

- Elizabeth! Kintről szeretnéd nézni a koncertet vagy a színpad mögül? – állt meg mellettem egy fekete ruhás személy, ezzel elvonva figyelmemet az elmondhatatlanul jól kinéző Liamről. Fogalmam sem volt, hogy ki volt ez az ember, de már feladtam, hogy megjegyezzem az arcokat és neveket.

- Kinn – feleltem, majd követni kezdtem, ahogy kérte. Egy pillanatig azonban tétováztam. Szerettem volna megölelni Liamet, vagy sok sikert kívánni neki, de nem volt hozzá elég bátorságom.

Sosem láttam még ennyi embert egy helyen, főleg nem ekkora hangzavart csapva. Én egy pár négyzetméteres üres helyen álltam, előttem és mögöttem is kordon volt, de az egész színpadot láttam, még ha kicsit távolról is. Mivel a lelátók és az álló helyek között helyezkedtem el, hamarosan pár rajongó kiszúrt, és fentről kezdek mutogatni rám, elérve, hogy egyre többen nézzenek felém. Feszélyezett, hogy tudtam, figyelik minden mozdulatomat, de nem foglalkoztam vele különösebben.

- Szia! Még nem találkoztunk, Lottie vagyok, Louis húga – állt meg mellettem egy szőke hajú lány. Hozzá hasonlóan, kedvesen bemutatkoztam, ám nem tudtam, miről beszélgethetnék vele. Szerencsémre a hangzavar miatt így sem volt sok esélyünk, szóval nem kellett magam kényelmetlenül éreztem magam.

Amikor az introt játszották a kivetítőkön, a srácoknak dolgozó személyek közül jó páran mellém álltak, és onnan figyelték az eseményeket. Jó volt látni, hogy hiába vannak a srácokkal több éve, még most is lenyűgözi őket a fiúk munkája.

A koncert olyan hamar eltelt, hogy szinte két pislogásnak éreztem. Sosem gondoltam volna, hogy tudom majd élvezni azt a hangzavart, ami ott volt, a rajongók olyan hangerővel sikítottak, hogy azt hittem a végére meg fog fájdulni a fejem, de azt kell, mondjam, hogy tökéletesen illet ez a hangzavar a koncerthez. Sokszor úgy kellett magamra szólnom, hogy ne ugráljak, mint egy hülyegyerek. Összességében tényleg csak azt tudom mondani, hogy az a két óra, amíg a színpadon voltak, hatalmas élmény volt számomra. Közben még azt is eldöntöttem, hogy csinálnom kell instagramot. Eddig azért nem volt, mert úgy gondoltam oda olyan képeket lenne érdemes kitenni, amik különleges pillanatok. Nem kell magyaráznom, hogy eddig nem sok olyan helyen jártam, amit érdemesnek találtam erre, ezért hát eszemben sem volt regisztrálni. Most viszont kedvet kaptam hozzá.

Az öt srác artikulátlanul üvöltözve tért vissza a backstagebe. Azt vártam, hogy el lesznek fáradva, de sosem láttam még őket éberebbnek. Én is hasonlóan éreztem magam, így aztán amikor Louis közölte, hogy el kell mennünk bulizni, gondolkodás nélkül támogattam ötletét. Szerencsére nem én voltam az egyetlen rajta kívül, ezért megbeszéltük, hogy a hotel halljában találkozunk, miután lezuhanyoztak.

- Liam, kérdezhetek valamit? – ültem az ágyon, a telefonomat a kezemben szorongatva. A koncert élményét írtam le Alexéknek, amíg Liam zuhanyozott, most már viszont csak azért tartottam, hogy valami elterelje a figyelmemet arról, hogy képes volt egy szál törölközőben kijönni a fürdőből.

- Mondjad barátnőm – állt meg előttem. Kénytelen voltam felnézni rá, zavaromat egy szemforgatással próbáltam elrejteni.

- Hogy kellene viselkednem a szórakozóhelyen? – koncentráltam szemeire, ám hamar rájöttem, hogy óriási hiba volt. Csokoládé barna szemeiben pillanatok alatt elmerültem, és nem nagyon találtam a kiutat. Úgy éreztem, mintha az arcom bambává válna és csak csillogó szemekkel bámulnék az övébe, de ügyeltem arra, hogy valójában ez ne így nézzen ki. Legalábbis próbálkoztam.

- Miért nem Pault kérdezed? – Kis gondolkozás után szólalt meg csak, talán ő sem tudta, pontosan hogyan kellene viselkednünk.

- Mert azt szeretném, ha úgy lenne, ahogy te szeretnéd, és nem úgy, ahogy valaki előírja, nem kérdezve minket – feleltem őszintén.

Mióta itt vagyok, úgy láttam, tényleg igyekszik normálisan viselkedni. Egyszer sem panaszkodott, amiért meg kell osztania a szobáját, nem alakult ki veszekedés köztünk, és bár nem tűnt el teljesen az az oldala, amit utálok, nagyrészt csak a jót vette elő.

Mondatom után beállt a csend, talán először láttam zavarodottnak, mintha meglepte volna, hogy törődöm az érzéseivel.

- Hát… szerintem táncolnunk kéne, meg nagyrészt együtt lenni – mutogatott kezeivel, ezzel is egyértelművé téve számomra, hogy nem tudja, mit válaszoljon, és most találja ki, hogy is legyen. – De ha a többiekkel nagyobb körben táncolunk, akkor ne lógjunk egymás nyakán, mármint… nem tudom. Érted, legyen azért meg a szabadságom valahogy, ha kivitelezhető.

Válaszul bólintottam egyet, aztán visszanéztem telefonom képernyőjére, mintha lenne ott bármi is, remélve, hogy elindul végre felöltözni. Azonban kérdésem annyira elgondolkoztatta, hogy még mindig csak állt ott.

- Ööö, én átnézek Zaynhez, amíg elkészülsz – pattantam fel helyemről.

Nem vártam meg reakcióját, csak elhagytam a szobát, mert úgy éreztem, nem bírok uralkodni magamon. Véletlenül sem akartam, hogy feltűnjön neki, szó szerint epekedek utána.

Alig tizenöt perc maradt a megbeszélt időpontig, így miután Zaynt sikerült meggyőznöm, hogy alvás helyett tartson velünk, le is mentünk. Elég népes volt a társaságunk, emiatt több autóval érkeztünk.

- Jól figyelj, mert így még nem buliztál, ahogy ma fogsz – hajolt a fülemhez Louis, amikor beléptünk a hangos zenét árasztó klubba.

- Honnan tudod? – néztem vissza rá, mire ő egy széles mosolyt villantott. Nem is kellett semmit mondania, arckifejezése árulkodott arról, mennyire biztos abban, amit az előbb állított.