Szerződéskötés

Sziasztok!

Végre sikerült meghoznom a részt időben, azonban a kommentekre való válaszolással még le vagyok maradva. Ígérem, hogy ma este bepótolom az elmúlt két rész alattiakra való válaszolást, hiszen pofátlannak érzem magam, hogy ti ilyen kedvesek vagytok, belefektetitek az időtöket, én meg köszönet nélkül hagyom. De szeretném, ha tudnátok, hogy rengeteget jelent, és nagyon hálás vagyok minden egyes pipáért, szóért.

Jó olvasást ehhez a részhez!

xxx Larissa

**************************************************

Chapter 9

Kinyitottam a laptopom, a fülembe helyeztem a fülhallgatót, majd elindítottam az egyik lejátszási listámat. Nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy nincs wifi a repülőn, így ezt a keservesen hosszú utat csak a zenével tudom majd feldobni. Telefonomat ennek fejében ki is kapcsoltam, hiszen úgysem fogom használni, aztán idegesen bámultam előre.

Sosem ültem még repülőn, külföldön se jártam, jó volt, ha nyáron egy hétvégére átruccantunk egy másik városba, és nem igazán boldogított a tudat, hogy az első repülőutamat egyedül kell megtennem, ráadásul ilyen sokáig fog tartani. Nem attól féltem, hogy lezuhanunk és meghalok, ez meg sem fordult a fejemben, valójában nem is tudom, mi volt, amitől tartottam. Valószínűleg csak az újdonság, ami megrémített benne.

Igyekeztem elterelni a gondolataimat, amíg azt vártam, hogy megkezdjük a felszállást, ám csak a búcsúzás jutott az eszembe, és attól meg elszomorodtam. A családom hozott ki a reptérre, anyukám és apukám is szörnyen aggódott, és szerintem még mindig meglepettek voltak, amiért végül mégis igent mondtam a turnéra. A húgom izgatottan mosolygott, és mindenféle dolgot megígértettem velem, többek között napi öt képet, minden helyről valami ajándékot, és hogy megpróbálok nem rámászni Liamre. Hiába néztem rá rettenetesen csúnyán, nem igazán akart leállni ezzel, úgyhogy csak megforgattam a szememet, és ráhagytam.

Az ikrek is kijöttek velem, bár velük csak a bejáratnál találkoztam, ahogy korábban megbeszéltük. A szüleimtől is nehéz volt elbúcsúzni, nyilván ők fognak a legjobban hiányozni, de valamiért a két sráctól nehezebb volt elszakadni abban a pillanatban. Kettejük közül mindig is Josh volt az, aki jobban tartotta magát, elvégre nem fuccsolhat be a tökéletes kemény fiú kinézete, így most is próbálta vicces megjegyzésekkel oldani a szomorú hangulatot, miközben én a halkan szipogó Alex vállán pityeregtem.

A legrosszabb pedig az volt, hogy Chloe nem volt ott. Amikor felhívtam, hogy mégis megyek Ausztráliába teljesen kiakadt. Nem értette, miért döntöttem végül így, és mérges volt, amiért nem beszéltem meg előbb vele. Nem szerettem, amikor számon kértek, így most én is felkaptam picit a vizet, bár haragom igazából nem ellene irányult. Kétségbeesett voltam, amikor felhívtam Pault, de miután letettük a telefont, és hivatalossá tettük, hogy megyek, rosszabbá vált a helyzet. Egy kis időre megbántam döntésemet, ekkora hívtam Chloét, aki abban a percben egyáltalán nem segített. Később aztán rájöttem, hogy a helyes dolgot tettem, és nem volt bennem több kétség. Én magam akartam menni, tényleg hittem, hogy jó buli lehet ez az egész, és nem hagytam, hogy Chloe érzelmei befolyásoljanak. Nem gondoltam, hogy azután a telefonbeszélgetés után ennyire meg fog sértődni, de nem jött ki a reptérre elköszönni tőlem, és ez nagyon rosszul esett. Magamat hibáztattam, de közben tudtam, hogy ő az, aki kicsit eltúlozta a dolgokat.

Letöröltem egy könnycseppet az arcomról, közben pedig felszólítottak minket, hogy kössük be öveinket, így ez visszahúzott a jelenbe. Az izgulás miatt nem volt esélyem újra Chloera gondolni. Csukott szemmel szorítottam a karfát, amikor mozogni kezdett alattam a gép. Élesen szívtam be a levegőt, amikor elemelkedtünk a talajtól, még a mellettem ülő, totál nyugodt férfi lenéző pillantása se érdekelt.

Percekkel később rájöttem, hogy nem fogok meghalni, így elengedtem magamat, és átadtam magam a fülemben szóló dallamoknak. Pillanatok alatt elaludtam, ezzel öt órát csökkentve az unalmas utazáson.

Mire felébredtem, már nem szólt a zene, sőt az egyik fülemből ki is esett a fekete kütyü. Csalódottan vettem tudomásul, hogy még rengeteg idő maradt. Pasziánszozni és aknakeresőzni kezdtem, de ezeket is hamar meguntam. Fogalmam sincs, végül hogy éltem túl. Unalmamban többször is eszembe jutott, hogy kiugrom az ablakon. Nem bírok én ennyi ideig egy helyben ülni úgy, hogy nincs semmi, ami lekötne.

Úgy pattantam fel, mint akit fenéken szúrtak, amikor végre megérkeztünk. Volt egy kisebb kalamajka, a csomagommal, de végül még azelőtt kiértem, hogy frászt kaptam volna. Paul értem küldött egy sofőrt, így gyorsan megkerestem a nevemet maga elé tartó személyt, majd miután bemutatkoztunk, elindultunk a parkolóba. Odakinn megcsapott a meleg, és szerintem még sosem láttam ilyen szép, kék eget. A nap vakított és perzselte a bőröm, azonnal meg is szabadultam pulóveremtől. A gyönyörű időjárás hangulatomon is rengeteget javított. Hirtelen mindent pozitívan láttam.

Danny, a sofőr, betette a cuccaimat a csomagtartóba, egyedül a telefonomat vettem magamhoz, és miközben elhelyezkedtem a hátsó ülésen, bekapcsoltam azt. Írni akartam a szüleimnek, hogy tudassam velük, megérkeztem, jól vagyok, de volt egy üzenetem. Meglepetésemre Chloétól érkezett, úgyhogy kapkodva nyitottam meg.

„Vigyázz magadra, aztán Liamet csak rúgd tökön, ha megint seggfejet játszana. xx C.”

Hangosan felnevettem szavain, és a hangulatom most már tökéletesnek nevezhető volt. Nem haragudott rám, ez egyértelmű volt az üzenetéből.

„Még csak most láttam, bocsi. Megérkeztem, úgy lesz! Szeretlek!” – válaszoltam neki, majd családomnak is dobtam egy üzit.

Az egész utat az utcák és épületek bámulásával töltöttem. Minden annyira más volt, mint otthon, nem bírtam betelni vele. Izgatott voltam, hogy két hetet tölthetek ezen a helyen, reméltem, hogy lesz időm alaposabban körülnézni.

- Köszönöm, Danny – mosolyogtam a sofőrre, aki hálásan fogadta köszönetem. Nem tudom, vajon hányan köszönik meg neki a fuvart, minden bizonnyal nem túl sokan, én viszont nem voltam ehhez hozzászokva. Nekem nem volt alap, hogy valaki furikázza a fenekem akár egy másik városba, akár csak a boltba.

- Nekem le kell parkolnom, de a recepción mondd a neved, és tudni fogják, ki vagy – látott egy kis információval, én pedig bólintottam egyet, és elindultam a bejárathoz.

A hotelről már kívülről is lerítt, hogy gyönyörű, úgyhogy álmélkodva léptem be. Próbáltam nem mutatni, hogy először vagyok ehhez hasonló helyen, és csak a szemem sarkából csodáltam az egész belső teret. Bőröndömet magam után húzva léptem oda a szőke, telt idomú recepciós lányhoz, majd Danny instrukciót követve, megmondtam a nevemet. A rendszerben gyorsan kikeresett, majd mindentudóan bólogatni kezdett. Az ajtóban álló egyik férfinak, aki minden bizonnyal a csomagok cipeléséért volt felelős, hevesen integetni kezdett.

- Kísérje a hölgyet a 504-es lakosztályba, kérem. – Egy pillanatra úgy láttam, mintha a hordár szemében is felcsillanna a felismerés szikrája, de időm sem volt azon morfondírozni, vajon tényleg mindenki tudja-e, ki vagyok, mert terelgetni kezdett a lift felé, miközben bőröndömet elvette tőlem.

- Remélem, jól fogja érezni magát nálunk. Ha bármire szüksége lenne, csak jelezze, és máris hozzuk – mosolygott rám túlságosan is kedvesen, majd kinyitotta az ajtót, és miután a bőröndöt is áttette a küszöb másik oldalára, elköszönt, és becsukta utánam azt. Nem volt időm bosszankodni a bájolgása miatt, – pedig ez volt az egyik dolog, amit a világon a legjobban utáltam – mert hangokat hallottam. Főleg csak matatást, majd Zayn hajolt ki a fal mögül, hogy megnézze, ki jött be. Annyira megörültem neki, hogy a táskámmal nem is foglalkozva, hozzá siettem, és megöleltem.

- Nem gondolom meg magam – ismételte el egy korábbi mondatomat nőies hangot varázsolva sajátjából, én pedig szívesen a vállába bokszoltam volna, de figyelmeztettem magam, hogy ő itt nem Alex vagy Josh, hanem egy rettenetesen vékony srác, és nem akartam neki egyetlen apró fájdalmat sem okozni.

- Nem akartam, hogy unatkozz – rántottam meg a vállam vigyorogva.

- Majd elmeséled, miért jöttél el mégis, de menjünk beljebb előbb – sétált az ajtóhoz, ahol a bőrönd a falnak volt támasztva, és felvette azt, hogy majd ő hozza. Alig léptem be a nappalinak kinéző helyiségbe, amikor a négy srác, Liammel az élen felém tartott.

- Végre megérkezett a barátnőm – lelkendezett kissé gúnyosan, de most halványan mosolygott, így viccnek fogtam fel. – Adj egy csókot! – csücsörítette felém a száját. – Nem? – tettetett szomorúságot, amikor másodpercekkel később sem kapta meg. Megforgattam a szemem, és egy fájrázós grimaszolás után elléptem mellette, és a többieket egy-egy ölelésben részesítettem.

- Elizabeth! – lépett ki az egyik szobából Paul. – Hogy utaztál?

- Szörnyen – vallottam be, de erre reakciót már nem kaptam.

- Meg kellene beszélnünk jó pár dolgot, úgyhogy kérlek, foglalj helyet. Rendeltem kávét, de ha éhes vagy, iratok hozzá valamit – zúdított rám rögtön mindent.

- Nem vagyok éhes, ettem a repülőn, de a kávé jól fog jönni – jeleztem, aztán leültem a kanapéra, ahogy kérte.

- Liamen kívül mindenki menjen ki, most csak velük szeretnék beszélni – tájékoztatta a többieket is, akik szót fogadóan távoztak az ajtón, amin én nem rég érkeztem.

Amíg az utolsó ember is kilépett az ajtón, Liam levetette magát mellém, aztán hanyagul szinte elfeküdt. Valószínűleg ő már akkor tudta, amit én nem, hogy ez nem öt percig fog tartani. Elmondhatatlanul fáradt voltam, szerettem volna lezuhanyozni, és ágyba bújni, de nem úgy tűnt, mintha ezt az elkövetkezendő órákban megtehetném majd.

Paul az összeállított szerződésből mindkettőnknek kiosztott egy-egy példányt, majd a sajátját maga elé tartva, elkezdte azt felolvasni. Legelőször arról tájékoztatott, hogy a hostess cég, ahol dolgoztam, kérésünkre megsemmisített minden papírt, ami igazolja, hogy én valaha is ott dolgoztam. Még azelőtt el kellett ezt intéznem, mielőtt iderepültem, ez volt az egyik feltétele a dolognak, hiszen nem igazán tudnánk kimagyarázni magunkat a kamukapcsolat gyanúja alól, ha közben bizonyítottan hostess lány lennék. Utána a feladatköröket sorolta fel, minden pontra egyesével kitérve, még a teljesen egyértelműeket is elmagyarázta. Én jóformán már a tizedéknél nyitott szemmel aludtam.

- Tehát röviden összefoglalva: Liammel minél többet kell mutatkoznom; ha utcán vagyunk, testi kontaktus kötelező; egy szobában kell aludnunk és szoros hozzátartozóimon kívül senkinek nem beszélhetek a bandát érintő dolgokról – mondtam el a számomra leglényegesebb dolgokat.

- És még sok más apró dolog, amit már korábban felolvastam – ingatta a fejét Paul, nem örülve annak, hogy minden, amit leszűrtem szavaiból, ez a pár dolog volt. – Térjünk rá Liam részére! – fordult az énekeshez. – Veled már egyszer átnéztük ezt az egészet, de örülnék, ha Elizabeth is hallaná.

- Bocsánat a közbeszólásért, de írjuk bele a szerződésbe, hogy nem hívhatsz Elizabethnek. – Már milliószor elmondtam neki, hogy nem szeretem a teljes nevemet, de sosem volt hajlandó figyelembe venni.

- Jó, elnézést, majd figyelek rá, Bessie – hangsúlyozta ki az utolsó szót, ami történetesen a becenevem volt. – Folytassuk! Liam, Bessie-nek semmit sem kötelező megtennie, ami nincs benne a szerződésben, így nem kényszerítheted semmire, amit ő nem akar. Nyilvánosság előtt normálisan viselkedsz, mosolyogsz, kedves vagy, de mindenekelőtt nagyon szerelmes. A négy fal között, ahol illetlenek nem láthatnak, nem szükségszerű fenntartani ezt a látszatot – ismételte el neki is szinte ugyanazokat, mint nekem, néhány dologgal kiegészítve. – Minden világos? – nézett szigorúan Liamre.

- Igen, kisangyal vagyok, vágom – válaszolt flegmán. – Haladjunk már!

- Nyugalom, mindjárt végzünk – válaszolt tárgyilagosan, ahogy egész végig tette. – Még beszélnünk kell a fizetésről. Eli… Bessie, heti 1500 font, amit mindig biztosan kézhez kapsz. Továbbá ételtől kezdve, ruházkodáson át, szórakozásig beleértve mindent mi fizetünk, amire a turné ideje alatt költesz. Megfelel?

- Igen – bólintottam. Szerintem már akkor sem kötöttem volna bele, ha nem értettem volna egyet, annyira szabadulni akartam. Nem győztem ásításaimat kezem mögé rejteni, szemeim is le akartak ragadni, de erőnek erejével még valahogy kihúztam.

- Nekem egyébként miért nem fizetik azt meg, hogy a magánéletemet így bedobom a kukába? – kötekedett tovább Liam.

- Szerintem neked így is mindent túl jól megfizetnek – zárta le a témát a lehető leghamarabb, mielőtt vita alakult volna ki. Liam elhúzta a száját, de én úgy láttam rajta, hogy tényleg inkább csak kötekedni akart, mint valódi fizetésemelést. Már ha beszélhetünk ilyenről az ő esetében. Valójában fogalmam sem volt, hogy kap pénzt, gondolom koncertjegyek árából és hasonlók, de hogy azon felül még milyen jutalékok illetik, arról gőzöm sem volt. Minden bizonnyal leestem volna a kanapéról, ha megmondta volna, mennyit keres.

- Akkor már csak egy napirendi pontunk maradt – csapta össze kezeit Paul, majd lapozott egyet a papírok között. – Bessie, van bármilyen közösségi oldalad?

- Csak facebook.

- Rendben. Csak azért kérdeztem, mert a srácok és a szoros hozzátartózik közösségi oldalai a mi irányításunk alatt állnak. Kiírhatsz, kitehetsz, amit szeretnél, de ha olyan tartalmat találnak benne az erre kijelölt emberek, amik nem megoszthatóak, törölni fogják. Ezért hát akkor ide írd le a felhasználó neved és a jelszavad, hogy ez a tartalomellenőrzés lehetséges legyen. – Kissé vonakodva vettem kezembe a tollat, hogy megosszam velük a szükséges információkat. Szerintem nem kell magyarázni, hogy nem örültem túlzottan ennek az ötletnek. – Plusz egy twitterre mindenképp szükség van, mert már most rengeteg kamuprofilt hoztak létre a neveddel, azt tettetve, hogy te vagy az. Kérlek, a mai vagy a holnapi nap folyamán hozz létre egy profilt, és ha kész, add meg ugyanúgy a belépéshez szükséges adatokat.

Kelletlenül bólintottam, hiszen nem tehettem mást, majd egy újabb pozícióba helyeztem magam, ám már sehogy sem volt kényelmes.

- Rendben, akkor már csak itt és itt alá kell írnotok, és utána végeztünk – mondta ki a menedzser a felszabadító szavakat. – Liam megmutatja, melyik a ti szobától, és hol találsz bármi mást, amire szükséged lehet. Ez a lakosztály a stábtagoké, én szinte mindig itt leszek, ide kell jönnöd, ha problémád van – magyarázott még, amíg a nevemet mind a három lapra oda firkantottam, majd tovább adtam Liamnek, hogy az ő neve is rákerüljön. Paulé már alapból ott díszelgett.

Hasonlóan gyorsan pattantam fel helyemről, mint mikor a repülőgép landolt. Untam magam, álmos voltam, most már éhes is, úgyhogy szinte toltam magam előtt Liamet, hogy haladjunk már. Nem igazán tetszett neki, hogy ennyire a sarkában vagyok, így gyorsabb tempóra váltott. Szerencsére a szoba nem esett messze az előbbi lakosztálytól, csak néhány ajtóval volt odébb.

- Úristen – néztem körbe, amikor lehúzta a kártyáját, és kinyitotta előttem az ajtót.

A szoba gyönyörű volt, erkéllyel és mindenféle extrával, de olyan felfordulás volt, hogy figyelnem kellett hova lépek. Liam arrébb rugdosott pár dolgot, így most már az összes földön heverő tárgy az ágy köré gyűlt.

- Bocs, csak felszabadítottam neked egy szekrényt – magyarázta meg a rendetlenséget.

- És még elpakolni nem sikerült – jegyeztem meg, de aztán jobbnak láttam nem piszkálni, mert még a végén előveszi a bunkó énjét.

- Szívesen – felelte, én pedig kissé elszégyelltem magam, amiért nem köszöntem meg. Végül is kedves volt tőle, hogy gondolt erre is.

Egyébként is teljesen zavarban voltam, hogy ketten maradtunk. Most nem azt éreztem, mint a díjátadó után, hogy egy jót beszélgetnénk vagy ilyesmi. Kínos volt, hogy be vagyok vele zárva egy szobába, és azt hiszem még csak akkor tudatosult bennem, hogy mit jelent a közös szoba, amelyben csak egyetlen ágy van.