Sziasztok!
Végre sikerült meghoznom a részt időben, azonban a kommentekre való válaszolással még le vagyok maradva. Ígérem, hogy ma este bepótolom az elmúlt két rész alattiakra való válaszolást, hiszen pofátlannak érzem magam, hogy ti ilyen kedvesek vagytok, belefektetitek az időtöket, én meg köszönet nélkül hagyom. De szeretném, ha tudnátok, hogy rengeteget jelent, és nagyon hálás vagyok minden egyes pipáért, szóért.
Jó olvasást ehhez a részhez!
xxx Larissa
**************************************************
Chapter 9
Kinyitottam
a laptopom, a fülembe helyeztem a fülhallgatót, majd elindítottam az egyik
lejátszási listámat. Nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy nincs wifi a
repülőn, így ezt a keservesen hosszú utat csak a zenével tudom majd feldobni.
Telefonomat ennek fejében ki is kapcsoltam, hiszen úgysem fogom használni,
aztán idegesen bámultam előre.
Sosem
ültem még repülőn, külföldön se jártam, jó volt, ha nyáron egy hétvégére átruccantunk
egy másik városba, és nem igazán boldogított a tudat, hogy az első repülőutamat
egyedül kell megtennem, ráadásul ilyen sokáig fog tartani. Nem attól féltem,
hogy lezuhanunk és meghalok, ez meg sem fordult a fejemben, valójában nem is
tudom, mi volt, amitől tartottam. Valószínűleg csak az újdonság, ami
megrémített benne.
Igyekeztem
elterelni a gondolataimat, amíg azt vártam, hogy megkezdjük a felszállást, ám
csak a búcsúzás jutott az eszembe, és attól meg elszomorodtam. A családom
hozott ki a reptérre, anyukám és apukám is szörnyen aggódott, és szerintem még
mindig meglepettek voltak, amiért végül mégis igent mondtam a turnéra. A húgom
izgatottan mosolygott, és mindenféle dolgot megígértettem velem, többek között
napi öt képet, minden helyről valami ajándékot, és hogy megpróbálok nem
rámászni Liamre. Hiába néztem rá rettenetesen csúnyán, nem igazán akart leállni
ezzel, úgyhogy csak megforgattam a szememet, és ráhagytam.
Az
ikrek is kijöttek velem, bár velük csak a bejáratnál találkoztam, ahogy
korábban megbeszéltük. A szüleimtől is nehéz volt elbúcsúzni, nyilván ők fognak
a legjobban hiányozni, de valamiért a két sráctól nehezebb volt elszakadni
abban a pillanatban. Kettejük közül mindig is Josh volt az, aki jobban tartotta
magát, elvégre nem fuccsolhat be a tökéletes kemény fiú kinézete, így most is
próbálta vicces megjegyzésekkel oldani a szomorú hangulatot, miközben én a
halkan szipogó Alex vállán pityeregtem.
A
legrosszabb pedig az volt, hogy Chloe nem volt ott. Amikor felhívtam, hogy
mégis megyek Ausztráliába teljesen kiakadt. Nem értette, miért döntöttem végül
így, és mérges volt, amiért nem beszéltem meg előbb vele. Nem szerettem, amikor
számon kértek, így most én is felkaptam picit a vizet, bár haragom igazából nem
ellene irányult. Kétségbeesett voltam, amikor felhívtam Pault, de miután
letettük a telefont, és hivatalossá tettük, hogy megyek, rosszabbá vált a
helyzet. Egy kis időre megbántam döntésemet, ekkora hívtam Chloét, aki abban a
percben egyáltalán nem segített. Később aztán rájöttem, hogy a helyes dolgot
tettem, és nem volt bennem több kétség. Én magam akartam menni, tényleg hittem,
hogy jó buli lehet ez az egész, és nem hagytam, hogy Chloe érzelmei
befolyásoljanak. Nem gondoltam, hogy azután a telefonbeszélgetés után ennyire
meg fog sértődni, de nem jött ki a reptérre elköszönni tőlem, és ez nagyon rosszul
esett. Magamat hibáztattam, de közben tudtam, hogy ő az, aki kicsit eltúlozta a
dolgokat.
Letöröltem
egy könnycseppet az arcomról, közben pedig felszólítottak minket, hogy kössük
be öveinket, így ez visszahúzott a jelenbe. Az izgulás miatt nem volt esélyem
újra Chloera gondolni. Csukott szemmel szorítottam a karfát, amikor mozogni
kezdett alattam a gép. Élesen szívtam be a levegőt, amikor elemelkedtünk a
talajtól, még a mellettem ülő, totál nyugodt férfi lenéző pillantása se
érdekelt.
Percekkel
később rájöttem, hogy nem fogok meghalni, így elengedtem magamat, és átadtam
magam a fülemben szóló dallamoknak. Pillanatok alatt elaludtam, ezzel öt órát csökkentve
az unalmas utazáson.
Mire
felébredtem, már nem szólt a zene, sőt az egyik fülemből ki is esett a fekete
kütyü. Csalódottan vettem tudomásul, hogy még rengeteg idő maradt. Pasziánszozni
és aknakeresőzni kezdtem, de ezeket is hamar meguntam. Fogalmam sincs, végül hogy
éltem túl. Unalmamban többször is eszembe jutott, hogy kiugrom az ablakon. Nem
bírok én ennyi ideig egy helyben ülni úgy, hogy nincs semmi, ami lekötne.
Úgy
pattantam fel, mint akit fenéken szúrtak, amikor végre megérkeztünk. Volt egy
kisebb kalamajka, a csomagommal, de végül még azelőtt kiértem, hogy frászt
kaptam volna. Paul értem küldött egy sofőrt, így gyorsan megkerestem a nevemet
maga elé tartó személyt, majd miután bemutatkoztunk, elindultunk a parkolóba.
Odakinn megcsapott a meleg, és szerintem még sosem láttam ilyen szép, kék eget.
A nap vakított és perzselte a bőröm, azonnal meg is szabadultam pulóveremtől. A
gyönyörű időjárás hangulatomon is rengeteget javított. Hirtelen mindent
pozitívan láttam.
Danny,
a sofőr, betette a cuccaimat a csomagtartóba, egyedül a telefonomat vettem
magamhoz, és miközben elhelyezkedtem a hátsó ülésen, bekapcsoltam azt. Írni
akartam a szüleimnek, hogy tudassam velük, megérkeztem, jól vagyok, de volt egy
üzenetem. Meglepetésemre Chloétól érkezett, úgyhogy kapkodva nyitottam meg.
„Vigyázz magadra, aztán
Liamet csak rúgd tökön, ha megint seggfejet játszana. xx C.”
Hangosan
felnevettem szavain, és a hangulatom most már tökéletesnek nevezhető volt. Nem
haragudott rám, ez egyértelmű volt az üzenetéből.
„Még csak most láttam,
bocsi. Megérkeztem, úgy lesz! Szeretlek!” – válaszoltam neki,
majd családomnak is dobtam egy üzit.
Az
egész utat az utcák és épületek bámulásával töltöttem. Minden annyira más volt,
mint otthon, nem bírtam betelni vele. Izgatott voltam, hogy két hetet tölthetek
ezen a helyen, reméltem, hogy lesz időm alaposabban körülnézni.
-
Köszönöm, Danny – mosolyogtam a sofőrre, aki hálásan fogadta köszönetem. Nem
tudom, vajon hányan köszönik meg neki a fuvart, minden bizonnyal nem túl sokan,
én viszont nem voltam ehhez hozzászokva. Nekem nem volt alap, hogy valaki
furikázza a fenekem akár egy másik városba, akár csak a boltba.
-
Nekem le kell parkolnom, de a recepción mondd a neved, és tudni fogják, ki vagy
– látott egy kis információval, én pedig bólintottam egyet, és elindultam a
bejárathoz.
A
hotelről már kívülről is lerítt, hogy gyönyörű, úgyhogy álmélkodva léptem be.
Próbáltam nem mutatni, hogy először vagyok ehhez hasonló helyen, és csak a
szemem sarkából csodáltam az egész belső teret. Bőröndömet magam után húzva
léptem oda a szőke, telt idomú recepciós lányhoz, majd Danny instrukciót
követve, megmondtam a nevemet. A rendszerben gyorsan kikeresett, majd mindentudóan
bólogatni kezdett. Az ajtóban álló egyik férfinak, aki minden bizonnyal a csomagok
cipeléséért volt felelős, hevesen integetni kezdett.
-
Kísérje a hölgyet a 504-es lakosztályba, kérem. – Egy pillanatra úgy láttam,
mintha a hordár szemében is felcsillanna a felismerés szikrája, de időm sem
volt azon morfondírozni, vajon tényleg mindenki tudja-e, ki vagyok, mert
terelgetni kezdett a lift felé, miközben bőröndömet elvette tőlem.
-
Remélem, jól fogja érezni magát nálunk. Ha bármire szüksége lenne, csak
jelezze, és máris hozzuk – mosolygott rám túlságosan is kedvesen, majd
kinyitotta az ajtót, és miután a bőröndöt is áttette a küszöb másik oldalára,
elköszönt, és becsukta utánam azt. Nem volt időm bosszankodni a bájolgása miatt,
– pedig ez volt az egyik dolog, amit a világon a legjobban utáltam – mert hangokat
hallottam. Főleg csak matatást, majd Zayn hajolt ki a fal mögül, hogy megnézze,
ki jött be. Annyira megörültem neki, hogy a táskámmal nem is foglalkozva, hozzá
siettem, és megöleltem.
-
Nem gondolom meg magam – ismételte el egy korábbi mondatomat nőies hangot
varázsolva sajátjából, én pedig szívesen a vállába bokszoltam volna, de
figyelmeztettem magam, hogy ő itt nem Alex vagy Josh, hanem egy rettenetesen
vékony srác, és nem akartam neki egyetlen apró fájdalmat sem okozni.
-
Nem akartam, hogy unatkozz – rántottam meg a vállam vigyorogva.
-
Majd elmeséled, miért jöttél el mégis, de menjünk beljebb előbb – sétált az
ajtóhoz, ahol a bőrönd a falnak volt támasztva, és felvette azt, hogy majd ő
hozza. Alig léptem be a nappalinak kinéző helyiségbe, amikor a négy srác,
Liammel az élen felém tartott.
-
Végre megérkezett a barátnőm – lelkendezett kissé gúnyosan, de most halványan
mosolygott, így viccnek fogtam fel. – Adj egy csókot! – csücsörítette felém a
száját. – Nem? – tettetett szomorúságot, amikor másodpercekkel később sem kapta
meg. Megforgattam a szemem, és egy fájrázós grimaszolás után elléptem mellette, és a
többieket egy-egy ölelésben részesítettem.
-
Elizabeth! – lépett ki az egyik szobából Paul. – Hogy utaztál?
-
Szörnyen – vallottam be, de erre reakciót már nem kaptam.
-
Meg kellene beszélnünk jó pár dolgot, úgyhogy kérlek, foglalj helyet. Rendeltem
kávét, de ha éhes vagy, iratok hozzá valamit – zúdított rám rögtön mindent.
-
Nem vagyok éhes, ettem a repülőn, de a kávé jól fog jönni – jeleztem, aztán
leültem a kanapéra, ahogy kérte.
-
Liamen kívül mindenki menjen ki, most csak velük szeretnék beszélni –
tájékoztatta a többieket is, akik szót fogadóan távoztak az ajtón, amin én nem
rég érkeztem.
Amíg
az utolsó ember is kilépett az ajtón, Liam levetette magát mellém, aztán
hanyagul szinte elfeküdt. Valószínűleg ő már akkor tudta, amit én nem, hogy ez
nem öt percig fog tartani. Elmondhatatlanul fáradt voltam, szerettem volna
lezuhanyozni, és ágyba bújni, de nem úgy tűnt, mintha ezt az elkövetkezendő
órákban megtehetném majd.
Paul
az összeállított szerződésből mindkettőnknek kiosztott egy-egy példányt, majd a
sajátját maga elé tartva, elkezdte azt felolvasni. Legelőször arról
tájékoztatott, hogy a hostess cég, ahol dolgoztam, kérésünkre megsemmisített
minden papírt, ami igazolja, hogy én valaha is ott dolgoztam. Még azelőtt el
kellett ezt intéznem, mielőtt iderepültem, ez volt az egyik feltétele a
dolognak, hiszen nem igazán tudnánk kimagyarázni magunkat a kamukapcsolat
gyanúja alól, ha közben bizonyítottan hostess lány lennék. Utána a
feladatköröket sorolta fel, minden pontra egyesével kitérve, még a teljesen
egyértelműeket is elmagyarázta. Én jóformán már a tizedéknél nyitott szemmel
aludtam.
-
Tehát röviden összefoglalva: Liammel minél többet kell mutatkoznom; ha utcán
vagyunk, testi kontaktus kötelező; egy szobában kell aludnunk és szoros
hozzátartozóimon kívül senkinek nem beszélhetek a bandát érintő dolgokról –
mondtam el a számomra leglényegesebb dolgokat.
-
És még sok más apró dolog, amit már korábban felolvastam – ingatta a fejét
Paul, nem örülve annak, hogy minden, amit leszűrtem szavaiból, ez a pár dolog
volt. – Térjünk rá Liam részére! – fordult az énekeshez. – Veled már egyszer
átnéztük ezt az egészet, de örülnék, ha Elizabeth is hallaná.
-
Bocsánat a közbeszólásért, de írjuk bele a szerződésbe, hogy nem hívhatsz
Elizabethnek. – Már milliószor elmondtam neki, hogy nem szeretem a teljes
nevemet, de sosem volt hajlandó figyelembe venni.
-
Jó, elnézést, majd figyelek rá, Bessie – hangsúlyozta ki az utolsó szót, ami
történetesen a becenevem volt. – Folytassuk! Liam, Bessie-nek semmit sem
kötelező megtennie, ami nincs benne a szerződésben, így nem kényszerítheted
semmire, amit ő nem akar. Nyilvánosság előtt normálisan viselkedsz, mosolyogsz,
kedves vagy, de mindenekelőtt nagyon szerelmes. A négy fal között, ahol
illetlenek nem láthatnak, nem szükségszerű fenntartani ezt a látszatot –
ismételte el neki is szinte ugyanazokat, mint nekem, néhány dologgal
kiegészítve. – Minden világos? – nézett szigorúan Liamre.
-
Igen, kisangyal vagyok, vágom – válaszolt flegmán. – Haladjunk már!
-
Nyugalom, mindjárt végzünk – válaszolt tárgyilagosan, ahogy egész végig tette. –
Még beszélnünk kell a fizetésről. Eli… Bessie, heti 1500 font, amit mindig
biztosan kézhez kapsz. Továbbá ételtől kezdve, ruházkodáson át, szórakozásig beleértve
mindent mi fizetünk, amire a turné ideje alatt költesz. Megfelel?
-
Igen – bólintottam. Szerintem már akkor sem kötöttem volna bele, ha nem
értettem volna egyet, annyira szabadulni akartam. Nem győztem ásításaimat kezem
mögé rejteni, szemeim is le akartak ragadni, de erőnek erejével még valahogy
kihúztam.
-
Nekem egyébként miért nem fizetik azt meg, hogy a magánéletemet így bedobom a
kukába? – kötekedett tovább Liam.
-
Szerintem neked így is mindent túl jól megfizetnek – zárta le a témát a lehető
leghamarabb, mielőtt vita alakult volna ki. Liam elhúzta a száját, de én úgy
láttam rajta, hogy tényleg inkább csak kötekedni akart, mint valódi
fizetésemelést. Már ha beszélhetünk ilyenről az ő esetében. Valójában fogalmam
sem volt, hogy kap pénzt, gondolom koncertjegyek árából és hasonlók, de hogy
azon felül még milyen jutalékok illetik, arról gőzöm sem volt. Minden bizonnyal
leestem volna a kanapéról, ha megmondta volna, mennyit keres.
-
Akkor már csak egy napirendi pontunk maradt – csapta össze kezeit Paul, majd
lapozott egyet a papírok között. – Bessie, van bármilyen közösségi oldalad?
-
Csak facebook.
-
Rendben. Csak azért kérdeztem, mert a srácok és a szoros hozzátartózik
közösségi oldalai a mi irányításunk alatt állnak. Kiírhatsz, kitehetsz, amit
szeretnél, de ha olyan tartalmat találnak benne az erre kijelölt emberek, amik
nem megoszthatóak, törölni fogják. Ezért hát akkor ide írd le a felhasználó
neved és a jelszavad, hogy ez a tartalomellenőrzés lehetséges legyen. – Kissé vonakodva
vettem kezembe a tollat, hogy megosszam velük a szükséges információkat.
Szerintem nem kell magyarázni, hogy nem örültem túlzottan ennek az ötletnek. –
Plusz egy twitterre mindenképp szükség van, mert már most rengeteg kamuprofilt hoztak
létre a neveddel, azt tettetve, hogy te vagy az. Kérlek, a mai vagy a holnapi
nap folyamán hozz létre egy profilt, és ha kész, add meg ugyanúgy a belépéshez
szükséges adatokat.
Kelletlenül
bólintottam, hiszen nem tehettem mást, majd egy újabb pozícióba helyeztem
magam, ám már sehogy sem volt kényelmes.
-
Rendben, akkor már csak itt és itt alá kell írnotok, és utána végeztünk –
mondta ki a menedzser a felszabadító szavakat. – Liam megmutatja, melyik a ti
szobától, és hol találsz bármi mást, amire szükséged lehet. Ez a lakosztály a
stábtagoké, én szinte mindig itt leszek, ide kell jönnöd, ha problémád van –
magyarázott még, amíg a nevemet mind a három lapra oda firkantottam, majd
tovább adtam Liamnek, hogy az ő neve is rákerüljön. Paulé már alapból ott
díszelgett.
Hasonlóan
gyorsan pattantam fel helyemről, mint mikor a repülőgép landolt. Untam magam,
álmos voltam, most már éhes is, úgyhogy szinte toltam magam előtt Liamet, hogy
haladjunk már. Nem igazán tetszett neki, hogy ennyire a sarkában vagyok, így
gyorsabb tempóra váltott. Szerencsére a szoba nem esett messze az előbbi
lakosztálytól, csak néhány ajtóval volt odébb.
-
Úristen – néztem körbe, amikor lehúzta a kártyáját, és kinyitotta előttem az
ajtót.
A
szoba gyönyörű volt, erkéllyel és mindenféle extrával, de olyan felfordulás
volt, hogy figyelnem kellett hova lépek. Liam arrébb rugdosott pár dolgot, így
most már az összes földön heverő tárgy az ágy köré gyűlt.
-
Bocs, csak felszabadítottam neked egy szekrényt – magyarázta meg a
rendetlenséget.
-
És még elpakolni nem sikerült – jegyeztem meg, de aztán jobbnak láttam nem
piszkálni, mert még a végén előveszi a bunkó énjét.
-
Szívesen – felelte, én pedig kissé elszégyelltem magam, amiért nem köszöntem
meg. Végül is kedves volt tőle, hogy gondolt erre is.
Egyébként
is teljesen zavarban voltam, hogy ketten maradtunk. Most nem azt éreztem, mint
a díjátadó után, hogy egy jót beszélgetnénk vagy ilyesmi. Kínos volt, hogy be
vagyok vele zárva egy szobába, és azt hiszem még csak akkor tudatosult bennem,
hogy mit jelent a közös szoba, amelyben csak egyetlen ágy van.
Szia!
VálaszTörlésEz megint jó lett! :)
Kíváncsian várom, hogy Liam hogy fog vele viselkedni.
Várom a következőt!
Klau
Szia!
TörlésNagyon-nagyon szépen köszönöm a rendszeres kommentést, sokat jelent, és nagyon jól esik, hogy szakítasz rá időt! Örülök, hogy még mindig tetszik, remélem a későbbiekben sem okozok csalódást. :)
Larissa :*
Sziaszia :)
VálaszTörlésNa végre elértem a jelenhez xD megpróbálom máskor nem így felhalmozni a részeket, csak most ez így jött ki...
Szóval a rész megint csak tetszett, kíváncsi vagyok mik fognak történni a turné alatt és hogy Liam hogy fog vele viselkedni...
Egyre jobban megszeretem ezt a történetet is, főleg Bessie karakterét :)
A helyszín is méginkább tetszik, hogy Ausztrália, olyan mintha a mostani turné eleje lenne, gondolom az is :D huh lenne egy kérdésem: azt ugye beleírod majd, amikor Zayn kilép? Nagyon jó lenne!
Puszi: Lulu ××
Hellobello :D
TörlésAhogy van időd, úgy olvasd, nem ez a legfontosabb az életedben, én megértem :) És annál jobban díjazom, hogy még visszamenőleg is írsz hozzászólást. Hatalmas mosollyal olvasom őket!
Igen egyébként a mostani turné eleje, csak majdnem egy hónapos csúszás van. Mármint, hogy nem februárba kezdődött a sztoriban, hanem márciusban.
Igazából azt még nem döntöttem el, hogy a történetben Zayn ki fog-e lépni, de egyelőre az igen mellett vagyok. Lehet, hogy majd megszavaztatom veletek, hogy ti melyik opciót szeretnétek. ;)
Pusziilak, L.
Júúúúj, de jóó. :D Olyan jó, hogy végre a srácokkal van. Zayn nagyon kis édes. :3 A szerződéses rész nagyon vicces, vagyis hát maga a szerződés poén. Belegondoltam, hogy tényleg lehetséges az ilyen "kamubarátnő". Nem tudom, minden esetre azért elég vicces. XD Azon nagyon röhögtem, ahogyan Liam fogadta Bessiet. XDD Milyen kis humoros itt valaki. XD Csak aztán még a végén kiderül, hogy nem is poénnak szánta. XD
VálaszTörlés:DDD <-- így olvastam xD
TörlésHát próbáltam valami olyasmit alkotni a szerződésből, ami esetleg lehetséges is lehet. Nem tudom, mennyire jött össze, mindenesetre ezerszer normálisabb, mint a szürke 50 árnyalatában lévő szerződés xDD
Liam... Liam xD Erre nem tudok mit mondani, ez a név egy külön fogalom :D
Megint köszi, hogy írtál!
Puszi, L.