Fő a határozottság

Sziasztok!

Megint csúsztam egy picit, ezért ismételten elnézést érek! A sok visszajelzésért nagyon hálás vagyok, talán ehhez a részhez kaptam eddig a legtöbb véleményt! A múltkor viccesen megemlítettem a szülinapomat, meg a 100 feliratkozót. Klau kérdezte, hogy mikor van: május 31-én lesz a szülinapom, de már most 97 feliratkozónál járunk, úgyhogy szerintem meglehet a 100 még egy hónap alatt. Nagyon örülnék :D

A kommentekre válaszolni fogok a nap folyamán, de most nincs túl sok időm. Puszillak titeket!

xxx Larissa

************************************************

Chapter 8

- Elizabeth – állt fel Paul, amikor meghallotta számon kérő hangomat. – Ne haragudj, hogy így rád törtem, de muszáj beszélnünk, és azt hittem, direkt nem vetted fel a telefont.

- Dolgoztam – feleltem bosszúsan.

- Igen, már a szüleid tájékoztattak. Tudunk négyszemközt beszélni egy kicsit? – pillantott szüleimre, akik azonnal felálltak, hogy magunkra hagyjanak minket a konyhába.

Legszívesebben én is hátat fordítottam volna, annyira tartottam attól, mit fog mondani. Ám ugyanannyira kíváncsi is voltam, így leültem vele szembe, anyukám eddigi helyére, és figyeltem.

- Egy újabb ajánlatot szeretnék tenni – szögezte le az elején. Meg akartam szólalni, hogy nem vállalok el semmit, de gyorsan folytatta, csak úgy, ahogy mindig is szokta. Idegesítően sikeresen tudta belém fojtani a szót. – Had mondjam végig kérlek, utána én is meghallgatlak. Egyszer már felmerült az ötlete annak, hogy el kellene jönnöd a turnéra, de ez most egy komolyabb tervé formálódott. Statisztikailag kimutatható, hogy mennyit javult a helyzet, mióta a nyilvánosság úgy sejti, te vagy Liam barátnője, emiatt lenne szükség ennek a folytatására. Még Liam is belátta, hogy jót tesz ez az egész az együttesnek, így bár mérges és nem örül, beleegyezett. Szóval gondolod, hogy van bármennyi esély arra, hogy elvállald?

- Nézd, én ezt abba szeretném hagyni. Egyetlen alkalomról volt szó, három lett belőle, és az utolsó ráadásul elég rosszul sült el. Nem hiszem, hogy Liamnek szüksége van rám, csak púp vagyok a hátán. Hidd el, erre a problémára nem én vagyok a megoldás – feleltem határozottan. Nem hagytam, hogy megingasson. Tudtam, ha hallja rajtam, hogy bizonytalan vagyok, tovább fog győzködni.

- Figyelj, mi hátránya lenne ennek az egésznek? Eljössz velünk egy világ körüli turnéra, láthatsz egy csomó helyet, nagy városokat, bulizhatsz, és semmibe sem kerül neked. Sőt még te kapsz ugyancsak busás összeget. Minden, amit tenned, hogy néha elmész sétálni vagy vásárolni Liammel, és megfogod a kezét. Szerintem ez egyáltalán nem hangzik rosszul. Olyan, mintha egy nagy kirándulásra mennél – mutatta be egy sokkal kedvezőbb szempontból.

- Nem változtat semmin, de mennyi lenne az a busás összeg? – érdeklődtem a fizetés után. Tényleg nem azért, mert ez befolyásolt a döntésemben, csak kíváncsi voltam, vajon milyen árviszonyban van egy ilyen.

- Heti 1500 font – válaszolta, nekem pedig úgy kellett az államat kordában tartanom, nehogy a padlón landoljon. – Jól hangzik, nem?

- Igen, valóban, de mint mondtam, nem érdekel az állás. – Ezekkel a szavakkal lezártnak tekintettem a beszélgetést.

- Elizabeth, gondolj az ajánlaton, nem kell most azonnal válaszolnod. Van időd, hogy átrágd magad rajta – biztosított róla. Aprót ráztam a fejemen, majdnem a szememet is megforgattam, de végül csak gondolatban tettem meg. Ennek az embernek nem lehet nemet mondani. Egyszerűen nem hagyja.

- Nincs min gondolkodnom, de rendben – álltam fel, jelezve, hogy most már tényleg nem hallgatom tovább.

Az ajtóhoz kísértem, és elköszöntem tőle, majd nagyot sóhajtva mentem vissza a konyhába, ahová már visszaköltöztek szüleim is. Húgom is leszaladt, hiszen neki is tudnia kellett mindenről, különben világkataszrófa lett volna.

- Kicsim, szeretnénk ehhez a témához hozzáfűzni pár gondolatot, ha megengeded – ültetett le anyu, és egy pohár almalevet tett elém. Ujjaim közé fogtam a poharat, miközben egyetértésem jeléül aprót bólintottam. – Szeretnénk, ha tudnád, hogy mi nem várjuk el tőled, hogy elfogadd ezt az ajánlatot. Megvagyunk anélkül a pénz nélkül is, nem szükséges, hogy beáldozd magad. Sőt, jobb szeretnénk itthon tudni téged, de persze, ha menni szeretnél, akkor is számíthatsz a támogatásunkra.

- Köszönöm, tényleg. Jelenleg azt mondom, nem szeretném ezt. Persze, csábító ez az utazás, nagyon jó lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy boldog lennék közben. – Esetleges boldogtalanságom okát nem részleteztem nekik, de nem is várták el.

- Te hülye vagy! Menjél! Tök nagy buli lenne. Nem mehetek helyetted? – támadt le húgom, mire apu felnevetett. Én csak megforgattam a szemem, néha olyan gyerekes tud lenni.

- Liammel két nap után sírva könyörögnél, hogy hazajöhess – jegyeztem meg.

- Aha, amikor a szobádban beszélgettetek órákon át, akkor nekem nem úgy tűnt, mintha annyira az őrületbe kergetne a srác – kacsintott rám szemtelenül.

- A feladatom része volt, meg is kaptam érte a pénzem – vágtam vissza. Fájt ezt kimondanom, de nem volt más, amivel védekezni tudtam volna. – Na, én álmos vagyok, úgyhogy elmegyek fürdeni, és lefekszem.

Az ágyban még egy pillanatig hezitáltam, hogy vajon felhívjam-e Chloet, de aztán eszembe jutott, hogy másnap reggel van egy megbeszélése, így már nem akartam zavarni. Had készüljön fel, és pihenje ki magát.

Másnap délután, amikor már úgy gondoltam, hogy mindenképp végeznie kellett, felhívtam. Szinte köszönés nélkül zúdítottam mindent a nyakába, és csak mondandóm befejeztével jöttem rá, hogy valamikor a beszámolóm közben, azt mondta, nem alkalmas az időpont. Végül aztán megbeszéltük, hogy átjön, így letettem a telefont, és gyorsan behajigáltam a székem háttámláján pihenő ruháimat a szekrénybe. Picit kinyitottam az ablakot is, mert ma még nem szellőztettem, aztán vártam, hogy megérkezzen.

A csengő hallatán, a bejárati ajtóhoz siettem, majd meglepődve néztem Chloe háta mögé. Egy fekete kocsi állt ott, de nem volt ismerős. Először azt hittem, hogy barátnőm vette, de aztán a vezetőülés melletti ablak lehúzódott, és Harry könyökölt ki rajta. Kezével intett egyet, én pedig ide-oda járattam tekintetem kettejük között.

- Miről maradtam le? – tettem fel végül a kérdést, miközben összefontam magam előtt kezeimet. Csak egy póló volt rajtam, és igen hűvös szél fújt.

- A kisfiú szeret szuperhőst játszani – grimaszolt, de elég hangosan mondta ahhoz, hogy az autóban ülő énekes is hallja szavait.

- Legközelebb hagyom, hogy Mr. Szenvedély betuszkoljon az kocsijába – kacsintott barátnőm felé, én pedig alig hittem a szememnek és a fülemnek. Ezek ketten most komolyan flörtölnek egymással?

- Jó-jó, elég lesz. Chloe köszöni szépen a segítséget, de most már majd én vigyázok rá – zártam le a kis szócsatájukat.

- Vigyázz vele, az ifjú hölgynek, igen éles a nyelve! – folytatta azért Harry, én pedig vágtam egy savanyú arcot, mert egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ennek a mondatnak van egy másik, hátsó jelentése is.

- Ez a nyelv teljesen rendben van, és tökéletesen működik – mutogatott a szája irányába, továbbra is alkalmazva a félreérthető utalásokat.

- Ha gondolod, szállj vissza az autóba, és játsszátok le, de én addig bemegyek, mert megfagyok – jelentettem be egy kicsit bosszúsan, remélve, hogy ez majd végre felhívja a figyelmüket arra, hogy nem ketten vannak.

- Itt ne merj hagyni vele! – kapaszkodott a karomba. – Helló Harry! – intett egyet neki, mire a srác beindította a motort. Megfordult, hogy a másik irányba indulhasson el, de előtte még kiszólt az ablakon.

- Egyébként Bessie, rád férne egy kis barnulás Ausztráliában, és az időjárás is jobb – utalt a felajánlott munkára, amit valószínűleg a telefonbeszélgetésünkből hallott meg. Remek, tényleg nem volt megfelelő az időpont. Remélem, csak a kocsikázást zavartam meg, én nem valami mást.

Miután beléptünk, azonnal Chloéra szegezem tekintetem. Nem kellett semmit mondanom, azonnal elmagyarázta, hogy mi volt ez az egész. Harryt idegesítőnek írta le, de valahogy nem tudtam komolyan venni szavait. Azonban most eltekintettem ettől az egésztől, és gyorsan kikértem a véleményét.

- Tudod, hogy én nagyon féltelek, és nem gondolom, hogy a Liam iránt tanúsított érzéseiddel jó ötlet lenne, ha elvállalnád.

- Igazad van. Én is emiatt nem akarom. Csak közben gondolj már vele. Nagyon csábító is egyben – viaskodtam magammal.

- Én azt mondom, várd meg, hogy hívjanak azzal a könyvelői állással kapcsolatban. Ha felvesznek, semmiképpen ne vállald el, ha nem, akkor kezdj el gondolkozni. És kérdezd meg az ikreket is szerintem – fejtette ki véleményét.

- Persze, mindenképp. Köszönöm egyébként, ez egy jó gondolat – mosolyogtam rá. Valóban volt abban logika, amit mondott. Ha megkapom az állást, úgysem tudok menni, ha pedig nem, még mindig van időm gondolkozni.

Chloé másik tanácsát is megfogadtam, és miután elment, az ikreknek is írtam, hogy mikor érnek rá. Már előre sejtettem, hogy két különböző véleményt fogok kapni, így aztán meg se lepődtem, amikor Josh szinte hülyének nézett az ajánlat visszautasítása miatt. Alex majdnem összeveszett vele, hogy lehet ennyire eszetlen, majd azt javasolta, mondjak nemet, mert rosszul fogom magamat érezni.

Néha jó volt, hogy többféle tanácsot is kaptam, de amikor egy végső döntést akarsz meghozni, és három különböző véleményt kapsz, az elég idegesítő tud lenni. Egyelőre barátnőm tanácsa mellett maradtam, és vártam, hogy visszahívjanak. Életem leghosszabb hete volt, úgy éreztem, ezen múlik az életem, az egész jövőm, ennek a tudatában azonban nem nagyon akartak telni a napok. Katasztrofális volt a várakozás.

- Szia, mi a helyzet? – hívott fel egyik nap Zayn.

Nem felejtettem ám el, hogy ő volt az, aki elsőként emlegette fel a turnés dolgot, de úgy gondoltam, hogy nem rajta dőlt el ez a dolog. Pault nem lehet befolyásolni, ha valami ő jónak tart, akkor az lesz, ha nem, akkor nem. Szóval nem haragudtam rá, amiért kényelmetlen helyzetbe hozott.

- Megvagyok, veled? – válaszoltam. Most jelentkezett először, és igazából örültem, hogy betartotta ezt a kapcsolattartós ígéretét. Ám reméltem, nem azért hívott, hogy rábeszéljen a munkára.

- Már Ausztráliában vagyunk, a turnén. Mikor jössz utánunk? – Na, helyben vagyunk.

- Nem megyek, biztos tudod, hogy nem fogadtam el – tudattam vele határozottan.

- Attól még jöhetsz – nevetett bele a telefonba.

- Aranyos vagy, de nem hiszem. Milyen Ausztrália? – tereltem el a témát inkább.

- Meleg. Jobb lenne, ha itt lennél. Nem unatkoznék annyira. – Válasza azonban megint csak visszakanyarította a beszélgetést az előző medrébe.

- Biztos szörnyen unalmas hely... – jegyeztem meg ironikusan. – Élvezd helyettem is!

- Miért nem fogadtad el? Utazhatnál, körbevezetnélek néhány helyen. Tök jó lenne – folytatta a győzködést. Egy pillanatra elmosolyodtam, hogy mennyire ragaszkodik ehhez. Jól esett, hogy ennyire megkedvelt, és örülne, ha velük lennék, de nem hagytam, hogy elbizonytalanítson.

- Nem lehet. Szívesen mennék, ha nem erről lenne szó.

- Jó, te dolgod, én nem szólok bele. De hívj, ha meggondolod magad. Hagyj már békén! – beszélt valaki máshoz is. Amúgy is zajos volt egy picit a vonal, biztosan nem egyedül volt a szobában.

- Ki piszkál? – kérdeztem nevetve.

- Harry nem hagy békén. Azt szeretné tudni, hogy Chloenak van-e twittere, és ha igen, mi? – Nem tudtam, hogy meg kellene-e lepődnöm ezen a kérdésen, de hirtelen azért váratlanul ért. Fogalmam sem volt, mi alakul kettejük között, de én nem leszek semminek az elrontója.

- @c_haggerty, de minek az neki? – adtam meg.

- Nem tudom. – Hangjában hallani lehetett a tanácstalanságot. - Neked van?

- Nincs, nekem nem kellenek ilyen hülyeségek – ráztam meg a fejem, hiába nem láthatta.

- Nekem se lenne, ha tehetném – vallotta be. – Na, figyelj, most mennem kell. Majd beszélünk még, rendben? És gondold át azért még egyszer ezt, de most már ígérem, nem mondom el többször, mert még a végén megutálsz – búcsúzott ekképpen. Megköszöntem, hogy hívott, aztán további szép napot kívántam neki, és letettük.

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Azt sem tudtam, hol vagyok, és ki hív, csak felvettem, és álmos hangon beleszóltam.

- Jó napot kívánok! Elizabeth Clinstont keresem, Cathlyn Wright vagyok, és a könyvelő munkával kapcsolatban szeretném tájékoztatni! – Azonnal kipattantak a szemeim, gyors mozdulatokkal felültem az ágyban, és kíváncsian figyeltem, hogy vajon életem legjobb vagy legrosszabb napja indul-e el ily módon. – Sajnálattal közöljük, hogy nem nyert felvételt… - Tovább már nem is figyeltem. Gépiesen válaszoltam szavaira, majd miután elköszöntünk, gondolkodás nélkül görgettem végig a bejövő hívásaimat. Nem tudom, mi vezérelt rá, mikor döntöttem el, vagy egyáltalán mikor tárcsáztam Paul számát, de már csak azt vettem észre, hogy ajkaim mozognak, és azokat a szavakat formálják a menedzsernek, hogyha még mindig szükség van rám, készen állok a feladatra.