Szabadság

Sziasztok!

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, megfürdök, aztán azonnal válaszolok rájuk. A 31 pipáért is nagyon hálás vagyok, olyan jó tudni, hogy azért van jó pár olvasóm :D Jó olvasást, és pipáljatok, komizzatok minél többen :) 

xxx Larissa

********************************************************

Chapter 5

Furcsa volt visszatérni a hétköznapokba. Tudtam, hogy tennem kell a dolgomat tovább, mintha ez a pár alkalom nem történt volna meg. Ám a sok híresség, többek között Ed Sheeran és Zayn nem ment ki a fejemből. Mindennél jobban szerettem volna még találkozni velük. Zaynt jobban megismerni, beszélgetni vele. Tudom, képtelenség, de hiányzott. Akárcsak Liam. Nem tudom, miért reméltem egy telefonhívást tőle, vagy akármit, amiben afelől érdeklődik, mi van velem, hogy vagyok. Bárhogy is legyen, semmi ilyenről nem volt szó. Nekem pedig bele kellett törődnöm, hogy hiába volt jó ez az elmúlt időszak, újra vissza kell rázódnom eddigi életem megszokott medrébe.

Úgy döntöttem, egy hetet adok magamnak, hogy összekapjam magam, hiszen most amúgy is volt pénzem. Persze ez alatt sem csak lazsáltam. Találtam két céget, akik könyvelőt kerestek, így mindkettőnek beküldtem az önéletrajzomat. Mindennél jobban akartam, hogy az egyik összejöjjön. Soha többé nem szerettem volna hostesskedni, és megkedvelni bárkit is, akit utána soha többé nem fogok látni. Ez amúgy sem olyan munka, amit egész életemben csinálhatok. Lehet, hogy néha előnyökkel járt, de jelen hangulatom alapján egyáltalán nem érte meg.

Gondolataimból a telefonom csörgése rázott fel, úgyhogy felültem az ágyon, és hosszú idő óta abbahagytam a plafon bámulását. Alex keresett, hogy ráérek-e, mert nincs kedve egyedül bevásárolni. Kapóra jött, hogy engem hívott, mert éreztem, hogy egy kis kimozdulásra van szükségem. Azonnal rábólintottam, majd amíg vártam, hogy megérkezzen, megfésülködtem.

- Jézus, mi van veled? – vizslatott meg minden szögből, amikor meglátott.

- Ennyire szörnyű? – nevettem fel kínosan. Imádtam, hogy mindig őszinte volt, most sem sértődtem meg azon, hogy jó formán azt mondta, szörnyen festek.

- Ja, menj vissza, én így nem mutatkozok veled – forgatta meg a szemét, aztán a kocsija felé húzott. – De tényleg mi a baj?

- Semmi. Csak ezen a héten szabin vagyok, és ez egyenlő azzal, hogy teljesen elhanyagolom a kinézetem. Nagyrészt az ágyban fetrengek, tudod… - Nem kellett neki ecsetelnem, hogy néznek ki ezek a napok, pontosan tudta, mennyire lusta tudok lenni.

- Na, akkor jól van. Már azt hittem, beleszerettél abba a sztárocskába, és utána sírsz – poénkodott, ám szavai fájó pontot érintettek. – Ne! – kiáltott fel, amikor felismerte, hogy van igazság szavaiban.

- Elindulnánk végre? – fészkelődtem a helyemen.

- Nincs az az Isten! – fordult felém. – Most komolyan?

- Nem. Nem vagyok belé szerelmes, de bírom, és most furcsa, hogy nem találkozunk többé – mondtam végül az arcára pillantva. Nem akartam titokban tartani előtte, csak nem szerettem az ilyen dolgokat kimondani, mert utána sokkal rosszabb, sokkal többet gondolok rá, ráadásul még ők is húzzák az agyamat vele.

- De jól vagy? – váltott komolyra, mire én bólogatni kezdtem. Magához húzott, majd egy puszit adott az arcomra, mielőtt elengedett. – Jaj, Bess, ez annyira rád vall – fordította el a kulcsot a kocsiban.

- Kösz – nevettem fel jóízűen megjegyzésén.

Amíg megérkeztünk a boltba, a rádióban szóló zenét dúdolgattam, miközben ő csajokról, a munkahelyéről, kollégáiról mesélt nekem. Megszokta már, hogy sosem maradok csendben, ha zenét hallok, de azt is nagyon jól tudta, hogy közben tökéletesen tudok figyelni.

- A tejföl a hűtőknél van – fordultam meg, hiszen rossz irányba haladtunk. Már fél órája bolyongtunk össze-vissza, mert fogalma sem volt róla, hogy mit kell vennie, a kis bevásárló listáját meg otthon hagyta. Emlékezetből próbálta összeszedni, miket írtak fel, de már előre láttam, hogy végül vissza kell majd jönnie.

- Ajj, miért nem az Arsenalra fogadtam – zsörtölődött. Fogadással döntötték el, hogy ki megy legközelebb a boltba, értelemszerűen a vesztesnek maradt eme megtisztelő feladat.

- Hagyd abba a nyávogást, és igyekezzünk, mert kezdek én is mérges lenni – csaptam a karjára, aztán megvártam, míg elkezdi tolni a bevásárló kocsit.

Gyorsan beledobáltuk a kocsiba a fontosabb dolgokat, közben pedig már kínomban nevetni kezdtem. Minden dologból rakott egy csomaggal a kocsiba, hogy véletlenül se kelljen visszajönnie még egyszer amiatt, hogy elfelejtett valamit.

- Biztos vagyok benne, hogy nem kell nektek szalvéta, alufólia, meg celofán is – vettem ki a kezéből az egyiket.

- De, mi van, ha mégis? Én biztos vissza nem jövök csak ezért – tiltakozott.

- Ne szórakozz velem, Alex, tedd azt vissza! – Próbáltam ráparancsolni, de főleg csak nevettem rajta.

- Nem! – emelt le egy másikat, és a kocsiba ejtette. Én viszont azt is kivettem, majd visszatettem a polcra. – Oké, de ha kell, visszajössz velem – kötött alkut.

- Tudod, mit? Vegyük inkább meg – helyeztem vissza a megvásárolni kívánt termékek közé, aztán továbbindultam.

Miután sikeresen bevásároltunk, legalább hat szatyorral a kezünkben sétáltunk a parkolóba, hogy ott a csomagtartóba tegyük a kifizetett termékeket. Amíg ő lecsukta az Audi csomagtartóját, én elfoglaltam helyemet az anyósülésen, és azon gondolkoztam vajon a szatyrok tartalmának hány százalékára lesz valóban szükség.

- Hé, ez nem a te telefonod? – kérdezte, amikor beszállt mellém, és kitolatott. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem. Meglepetten nyúltam a zsebembe, majd végigolvastam a számot. Nem tudtam, kihez tartozik, de ismerős volt, úgyhogy aprót vontam a vállamon, és a fülemhez emeltem.

- Szia, Paul Higgins vagyok!

Kis híján kicsúszott a telefon a kezemből, és meglepett arckifejezésemre még Alex is felfigyelt. Egy pillanat alatt ezer gondolat suhant végig a fejemben, vajon miért hívott. Talán mégis kérik vissza a múltkori dupla fizetésem felét, vagy talán megint szükségük lenne rám. De igazából még azon is elkezdtem agyalni, mit hagyhatott nálam Liam, amit szeretne esetleg mihamarabb visszakapni. Gondolataimon kívül az érzelmek is birtokolni kezdték lényemet. A szívem gyorsabban vert az esetleges viszontlátás miatt, közben viszont tudtam, hogy ebből még most ki kellene szállnom. Ha fel is ajánl egy újabb munkát, nemet kell mondanom, mert már így is megkedveltem Liamet, és innentől csak egyre rosszabb lesz.

- A hostess vállalat azt mondta, a héten nem dolgozol, és hiába győzködtem őket, tartották magukat ehhez az állásponthoz – kezdett bele a mondandójába, miután jeleztem, hogy én is vonalban vagyok.

Alex folyamatosan tátogott, hogy mi van, úgyhogy végül kihangosítottam a telefont, hogy szerencsétlen kíváncsi gyerek, ne őrüljön meg, míg befejezem a beszélgetést.

- A BRITs után a rajongóknak nyilvánvalóvá vált, hogy Liammel együtt vagytok, és nem akadtak ki. Rengeteg olyan visszajelzés volt, hogy végre talán lenyugszik. Igazából meglepő, hogy örülnek neked, de úgy tűnik, hogy kedvelnek – ecsetelte, de a lényeget, még mindig nem mondta, így csak figyelmesen hallgattam, miközben nyugalmat erőltettem magamra. Alex arcára néztem, aki magasra húzott szemöldökkel figyelte az utat és Pault egyaránt. – Holnapután a Modest rendez egy céges összejövetelt, ebéddel összekötve. Tudom, hogy nagyon későn szólok, de ez most egy hirtelen döntés volt a rajongók véleménye alapján. Szóval, amit szeretnék az az, hogy gyere el erre az eseményre Liammel.

- Nem tudom – húztam el a számat, de nem volt esélyem kifogásokat felhozni, hiszen azonnal szavamba vágott.

- Tökéletes alkalom lenne, hiszen a Modest által pártfogolt összes sztár ott lesz, és ők is pletykálnak ám bőven. Kérdezik őket más párokról, így ez nagy lehetőség, hogy a kapcsolatotok tovább terjedjen, és senkibe ne maradjon kétség, Liam végre leállt.

- A kapcsolat, ami nem létezik – szúrtam közbe. Nem értettem, miért kell emberek millióinak hazudni, és igazság szerint így utólag belegondolva, nem is tudom, miért vállaltam el ezt az egészet. Mindig egyenes ember voltam, a legkevésbé se szeretnék embereket becsapni. És ebben az esetben még csak nem is egy-kettőről van szó.

- Nézd, Liam ugyanúgy szórakozik, mint eddig, de amíg rád figyelnek, és azt találgatják ki vagy, illetve azt hiszik, hogy együtt vagytok, addig nem foglalkoznak egyéb tényezőkkel. Sokkal egyszerűbb eltüntetni az árulkodó nyomokat, de mindegy is. Neked ezt nem kell értened, csak vállald el! – kért újra.

- Nem hiszem, hogy ez menni fog – húztam el újra számat, attól függetlenül, hogy telefonon keresztül ezt nem láthatta. Még mindig haragudtam, amiért legutóbb nem annyit fizettek, amennyit megbeszéltünk. Nem akartam semmilyen újabb bonyodalomba keveredni, még ha az a pénz jól is jött. Tudtam egy kicsit pihenni, és azzal foglalkozni, hogy szerezzek végre egy normális állást. Bár még sehonnan nem kaptam visszajelzést, reméltem, hogy a kettő közül legalább egy állásinterjúra behívnak, és akkor végre felhagyhatok ezzel az egész hostesskedéssel.

- Oké, mennyiért vállalod el? – kérdezte már-már kétségbeesetten. Tanácstalanul fordultam Alexhez, aki már kézzel-lábbal mutogatott, hogy fogadjam el a hülye melót.

- Nem a pénzzel van a baj… - kezdtem bele a magyarázkodásba, de megint félbeszakított.

- Akkor nincs is kérdés. Elizabeth, ne gondolkozz már! – vette elő a leglelkesebb hangját, hogy tovább győzködjön. Alex baromi dühös volt rám, amiért még nem mondtam igent, láttam az arcán, hogy mindjárt ő szólal meg helyettem, ha én nem teszem.

- Utálom, amikor a teljes nevemen szólítasz – morgolódtam. – Szóval, ha te is ott leszel, akkor maradjunk csak a Bessienél.

- Imádlak! – közölte velem lelkesen, majd gyorsan elmondta, hogy hányra készüljek el, aztán elköszönt.

Alex, amint kinyomtam a telefont, elkezdett hegyi beszédet tartani arról, hogy mekkora idióta vagyok. Ilyen pénzszerzési lehetőséget akartam visszautasítani, mikor semmi mással nem kereshetnék ilyen jól. Beláttam, igaza van, de ez még nem jelenti, hogy helyes, amit teszek.

- Mellesleg, te tudod, hogy mi az a Modest? – kérdeztem tőle.

- Én? Te ismersz engem? – nevetett ki, mire én is vele tartottam.

- Igaz – hagytam rá, és eldöntöttem, hogy amint kitesz a házunknál, első dolgom lesz, utána nézni.

Miután mindent fellelhető infót megtudtam a Modestről, újra gondolataimba zuhantam, vajon helyes döntés volt-e, igent mondanom. Sokáig úgy éreztem, hogy nem, de egy idő után elkezdtem várni, hogy találkozzak a fiúkkal. Az viszont továbbra is kérdés volt, hogyan viszonyuljak Liamhez. Legutóbb jót beszélgettünk, ám ki tudja, hogy ez nála, mit is jelent. De legalább lesz lehetőségem számon kérni a dupla fizetésért.

Másnap az egyik cégtől hívtak, hogy megbeszéljünk egy állásinterjút, és bár tudtam, hogy ez még nem jelent semmit, madarat lehetett velem fogatni. Csakhogy az interjú egy napra esett az ebéddel, így kicsit aggódtam, hogy nem fogok időben hazaérni. Reggelre beszéltük meg, de még fél 11-kor is benn ültem. Idegesen pillantottam a velem szemben lévő órára, de igyekeztem nem úgy kinézni, mint aki siet. Türelmesen válaszolgattam a kérdésekre, majd kereken egészkor végre szabadultam.

Két lehetőségem volt. Buszozni, és fél óra alatt összekészülni, vagy hívni egy taxit, perkálni, de kényelmesen elkészülni. Sajnáltam rá a pénzt, de nagyon úgy tűnt, hogy az egyetlen járható út a drágább, így miközben arra gondoltam, hogy abból, amit a mai napért kapok, bőven ki fog jönni a fuvar ára, leintettem egyet.

A húsz perces autóút alatt úgy döntöttem, ideje végre felhívni Chloe-t. Még tegnap este írt egy üzenetet, negyven felkiáltójellel, hogy mesélnie kell, de korán feküdtem, hogy kipihent legyek az állásinterjúra, így már nem kerestem fel. Közben én is el akartam neki mondani, hogy ma megint Liammel leszek, úgyhogy kíváncsian és türelmetlenül vártam, hogy végre fogadja hívásom.

- Nem hiszed el mi történt! – szólt bele a telefonba.

- Te se – nevettem fel. – Kezd te – hagytam meg neki az elsőbbséget, hiszen hallottam, hogy nagyon be van sózva.

- Találkoztam a lassított felvétellel – tért a lényegre mindenféle köntörfalazás nélkül. Kellett pár másodperc, míg rájöttem, hogy Harryre gondol, aztán teljesen kiakadva kérdeztem, ez hogy lehetséges. Gyorsan elmesélte, hogyan sikerült totális idiótát csinálnia magából, de én csak jóízűen kacagtam, hiszen annyira önmagát hozta, hogy nem bírtam megállni.

- Na, akkor ezt hallgasd. Úgy két órán belül egy ebéden fogok részt venni Liammel meg az egész bandával, köztük a te lassított felvételeddel. Majd megkérdezem már tőle, hogy valójában mekkorát koppantál – vigyorodtam el szélesen.

- Meg ne merd! – vette elő fenyegető hangját, de hallatszott rajta, hogy teli szájjal mosolyog. – De amúgy hogy-hogy?

- Paul hívott, és képtelenség volt lezárni, pedig nem akartam elvállalni. Épp Alexszel voltam, alaposan ki is osztott emiatt – emlékeztem vissza.

- Ja, amikor együtt voltatok vásárolni? Josh-sal halálra röhögtük magunkat, amikor megláttuk, hogy otthon hagyta a bevásárló listát.

- Igazán elküldhettétek volna üzenetben. Úgyis állandóan mindenről helyzetjelentést adtok – forgattam meg a szemem kedvességük végtelenségén.

- Ugyan már, tudod, hogy úgy nem vicces – felelte szemtelenül, én pedig megforgattam a szemem.

- Remek, köszönöm az együttérzést, örülök, hogy ti jól szórakozatok – feleltem gúnyosan, ám természetesen nem haragudtam. – Viszont most leteszem, mert sietek tényleg. Majd beszélünk!

Amint elvettem a telefont a fülemtől, fizettem a sofőrnek, majd berontottam a házba, hogy nekilássak az öltözködésnek.