Bowling

A legjobb barátnőm mindenképpen vásárolni akart, ezért megkért, hogy kísérjem el. Nem volt sok kedvem sétálgatni, de nem tudtunk sűrűn találkozni, ezért belementem. Mindegy, mit csinálunk, ha vele lehetek, még tán a kútba is szívesen ugrok. Na, meg persze tudtam, hogy a töménytelen beszélgetés mellett észre se fogom venni, hogy már három órája a plázát járjuk. Hangosak voltunk, mint mindig, hiszen mindketten sokat beszéltünk, és nehezen lehetett leállítani minket, ezért néha úgy adódott, hogy egyszerre mondtuk a magunkét, próbálva túlkiabálni egymást.
- Randizgatok egy fiúval – szólaltam meg, miközben beléptünk a Color Colorba. Hirtelen megállt, felém fordult és elkapta a vállamat.
- Még csak most mondod? – kiáltotta kérdését, majd amikor rájött, hogy egy boltban vagyunk, halkabbra vette magát. – Részleteket kérek! – parancsolt rám, így mialatt tovább haladtunk, vidáman elmeséltem neki az egész sztorit a legelejéről.
Nem tudtam, hogy szabad-e nekem erről beszélnem, vagy mit gondol Liam, de egyelőre nem akartam nagydobra verni, ezért azt az apró részletet kihagytam, hogy a srác történetesen a One Direction énekese. Amanda nagyon lelkes volt, miután a végére értem csak vigyorgott, mint a vadalma, és megígértette velem, hogy amint komolyabbra fordul, bemutatom neki. Régen volt egy hatalmas nagy csalódásom, azóta a fejébe vette, hogy mindenkit leellenőriz, mielőtt áldását adja ránk. Aranyos volt tőle, hogy ennyire foglalkozott velem, és sok emberrel ellentétben én nem is haragudtam meg rá, amiért néha beleszólt az életembe. Adtam a véleményére, hiszen tudtam, hogy soha nem akarna nekem rosszat.
Felkaptunk pár ruhát a karunkra, majd a próbafülkékhez mentünk, hogy felpróbáljuk őket. Minden bizonnyal a felét nem fogjuk megvenni, de szerettük megnézni, hogy állnak rajtunk. Kibújtam a pólómból, és az új felé nyúltam, de csörögni kezdett a telefonom. Előhalásztam a táskámból, majd a fülemhez emeltem, közben pedig a tükörben vizslattam magamat.
- Szia, Liam! Mizujs? – érdeklődtem mosolyogva. Akárhányszor hallom a hangját, átjárja a testem a meleg, és képtelen vagyok a számat a normál állapotában marasztalni.
- Szia, Larám – köszönt ő is. Újabban így nevezett, ami egyáltalán nem volt ellenemre, sőt kifejezetten boldogsággal töltött el. Úgy tűnt, hogy bár nem mondtuk ki konkrétan, egy párt alkotunk. Minden nap felhív, és ha van ideje, át is jön beszélgetni. Csókolózunk minden alkalommal, ölelkezünk és boldogak vagyunk, egyszóval úgy viselkedünk, mint a szerelmesek. Ebből én azt szűrtem le, hogy a barátnőjének tekint, így nem volt szükség arra, hogy szavakkal is elmondja. – Nem tudom, mennyire tűnik gyorsnak, de a fiúk szeretnének megismerni, és én is örülnék, ha találkoznátok. – Nem szóltam semmit, csak vártam, hogy folytassa. Kíváncsi voltam hova lyukad ki. – Aj, a francba! – káromkodott, aztán sikítást hallottam, meg hangos Liamezést.
- Hol vagy? – kérdeztem tőle. Annyira sajnáltam ilyenkor, amikor a rajongók letámadták. Mármint, én megértem őket is, csak tudom, hogy Liam örülne neki, ha ki tudna úgy jönni a házból, hogy nem állítják meg minden sarkon.
- Az Oxford Streeten, a plázából próbálok kijutni.
- Hé, én is itt vagyok – mondtam neki. – Egyedül vagy? – Aggódtam miatta, a fene tudja, meddig mennek el a rajongók.
- Van velem testőr – nyugtatott meg, aztán megkérdezte, merre vagyok, majd miután megosztottam vele tartózkodási helyem pontos koordinátáit, le is rakta.
Eltettem a telefonom, és visszakaptam magamra a pólóm. Bekukkantottam Amandához, hogy értesítsem a dolgokról, mire ő is magára öltötte a saját ruháit, és izgatottan követett. A pultnál álltunk meg, ott vártuk, hogy Liam megérkezzen. Nyomában még mindig ott volt néhány lány, úgyhogy mielőtt bejött, mindegyiküknek adott egy autógrammot, hogy ne kövessék tovább. Aranyos volt velük, rájuk mosolygott, és ha kérdezték válaszolt. Csodáltam, amiért ilyen türelmes és kedves volt velük, pedig amit ők csináltak, az már szinte zaklatásnak számított. Amikor végzett, áthaladt a kapuk között, és egyenesen hozzám sétált. Rám mosolygott, majd adott egy gyors puszit, én pedig a lehető leghamarabb lerendeztem a bemutatást.
- Szerintem ma kihagytál egy apró, de elég jelentős részletet a mesélésből – nézett rám vádlón Amanda. Elhúztam a számat, és bocsánatot kértem, amiért eltitkoltam előle, aztán válaszoltam Liamnek, aki afelől érdeklődött, hogy miről van szó.
- Ó, díjazom, hogy nem a hírnevemért vagy velem, – karolta át a vállam, és magához húzott – de miattam nem szükséges hazudnod az ismerőseidnek. – Örültem, hogy ezt tisztáztuk, mert tényleg nem tudtam, hogy kinek, mit mondhatok vele kapcsolatban. Ezért döntöttem inkább a hallgatás mellett.
- Mit szerettél volna mondani, amikor felhívtál? – érdeklődtem kíváncsian az akkori téma iránt. Mielőtt válaszolhatott volna, Amanda közölte velünk, hogy ő elmegy, néz még pár ruhát, beszélgessünk nyugodtan.
- Most elraboltalak a barátnődtől – nézett utána, de gyorsan megnyugtattam, hogy Amanda tényleg vásárolni akar, majd újra emlékeztettem rá, hogy a telefonban elkezdett valamit, amit nem fejezett be. – Ja, igen. Tehát, tudom, hogy ez a bemutatósdi elég gyors, de már csak két hét van a szünetünkből, és szeretném, ha addig a lehető legjobban része lennél az életemnek. – Hogy őszinte legyek, nem is vártam, hogy leteljen ez a két hét. Tudom, hogy neki ez a munkája, de örültem volna, ha több időm van megismerni, mielőtt elmegy. Utolsó szavai miatt azonban nem tudtam erre gondolni. Minden, ami a fejemben járt, az volt, hogy mivel érdemeltem ki őt. Amikor látta, hogy a mosolygáson kívül nem kap választ, folytatta. – Holnap bowlingozni megyünk, és szeretném, ha csatlakoznál hozzánk. Benne vagy?
- Nem fogok zavarni? – néztem fel rá, hogy a válaszom előtt megbizonyosodjak róla, nem leszek útban.
- De, és miközben feltettem a kérdést, végig azért imádkoztam, hogy ne érj rá, mert különben teljesen belerondítanál a pasis délutánunkba. – Miután végig mondta, elnevette magát, és megrázta a fejét, én pedig megforgattam a szemem.
- Jól van na. Mikor és hol találkozunk? – faggattam tovább.
- Délelőtt tizenegy, és érted megyek.
Miután ezeket megbeszéltük, összeszedtük Amandát, és elmentünk ebédelni. Szerencsére így elsőre jól kijöttek egymással, amíg én azon gondolkoztam, mit egyek, ők jót beszélgettek. Mosolyogva néztem rájuk, amikor végül letettem a voksom a sült krumpli és a rántott hús párosa mellett. Boldogsággal töltött el, hogy az életem két legfontosabb személye nem ugrik egymás nyakának.
Ebéd után Liamnek mennie kellett valami interjúra, mi pedig visszatértünk a vásárláshoz, majd hazamentünk, és megnéztünk egy filmet. Nagyon jóra sikeredett ez a csajos nap, úgyhogy ígéretet tettünk egymásnak, hogy megismételjük valamikor, aztán kikísértem és én is eltettem magam másnapra.
Mivel nem szoktam kikapcsolni éjszakára a telefonomat, annak visítására keltem. Oldalra fordulva láttam, hogy még csak hat óra van, ezért nem tudtam, hogy ki zaklathat ilyenkor. Előkotortam a párnám alól, és meglepetten tapasztaltam, hogy a twittertől kapom az értesítőket ilyen szorgalmasan. Fáradtam nyomtam rá a kis ikonra, ahol aztán üzenetek és új követők tömkelege várt.
„Ha összetöröd a szívét, kicsinállak!” ,,Mióta vagytok együtt?” „Hírnevet akarsz, mi?”
Összehúzott szemmel néztem az üzeneteket, aztán inkább bezártam, és kikapcsoltam a netet. Hogy a fenébe terjedhet ilyen gyorsan egy hír? Ezek a rajongók mindenhol ott vannak? Nincs saját életük, amivel foglalkozhatnának? Honnan tudják a nevem? Annyira felidegesítettem magam, hogy már nem tudtam visszaaludni. Csináltam magamnak egy kávét, közben pedig újra olvasgatni kezdtem néhány tweetet. Miért kell egyből utálkozni? Nem is ismernek, és máris elítélnek. Értem én, hogy ilyenkor úgy érzik, kettétörik az álmuk, miszerint ők lesznek a srácok feleségei, de ideje lenne rájönni, hogy ha én nem lennék, akkor se lenne sokkal több esélyük. Találtam pár kedveset is, amelyben az illető lehurrogja az utálókat, ezek némileg megnyugtattak. Azt mondják, jó emlékekkel kell abbahagyni a dolgokat, úgyhogy én itt megint ki is léptem a twitterből.
Tudom, számíthattam volna rá, hogyha vele mutatkozok, akkor hamar rá fognak jönni, hogy mi a helyzet kettőnkkel, de nem gondoltam volna, hogy máris bombázni kezdenek. Kicsivel később Liam írt nekem egy SMS-t, amiben közölte, hogy tudnak rólunk, mire én csak annyit válaszoltam, hogy feltűnt. Egyből felhívott, és a hogylétem felől kezdett érdeklődni.
- Jól, de azért remélem, hamar leül ez a téma, és miután nem leszek újdonság, békén hagynak. – Nem fűzött hozzá sok reményt, de azzal próbált nyugtatni, hogy a rajongók általában szeretnek mindenkit, akikkel ők érintkeznek. Elnevettem magam, ez szánalmas, de legalább jók a kilátásaim. – Akkor mostantól figyelek rá, miket írok ki – jegyeztem még meg, aztán leraktuk a telefont, hiszen néhány óra múlva úgyis találkozunk.
Egy film megnézésével ütöttem el az időt, így amikor Liam csengetett, még csak félig voltam kész. Beengedtem, aztán megkértem, hogy várjon még egy kicsit. Egy csók után teljesítette is kérésemet, és kényelembe helyezte magát a kanapén. Jóformán elfeküdt rajta, majd onnan kezdett kérdezgetni, milyen érzéseim vannak amiatt, hogy kiderült a kapcsolatunk. Nem tudtam neki újat mondani, csak ismételtem önmagam, közben pedig a cuccaimért szaladgáltam. Hiába csinálnék nagy ügyet ebből, akkor sem változna a helyzet, úgyhogy nem láttam értelmét a további idegeskedésnek.
- Jó kép – fordította felém a telefonját, amikor elé álltam, jelezve, hogy elkészültem. A képen éppen csókolóztunk.
- Azt honnan szedted? – csodálkoztam rá a képre.
- Tumblr. Minden második kép ez – rántotta meg a vállát vigyorogva. Örültem, hogy ilyen boldogan vállal fel, és nem áll szándékában hazudni a kapcsolatunkról, de ha másképp reagált volna, akkor se sértődtem volna meg, mert nem érdekem, hogy általa váljak híressé.
Miután a zsebébe süllyesztette a mobilját, feláll a kanapéról, és elindultunk. Az autóban a váltóra tette a kezem, az övét pedig az enyémre helyezte, és így vezetett. Hamar odaérünk, majd mielőtt kiszálltunk hosszan megcsókolt.
- Ma még nem mondtam, hogy gyönyörű vagy – simított végig az arcomon, mire mosolyogva megforgattam a szememet.
- Akkor jó. Igyekszem felérni hozzád – paskoltam meg a térdét, aztán kinyitottam az ajtót, és kipattantam, hogy esélye se legyen tovább bókolni. Jól esett, persze, és már meg is szoktam tőle, de akárhányszor ilyet csinált, az örökkévalóságig a karjaimba akartam zárni, annak meg gondolom nem sokat örültek volna. – Mellesleg egy kicsit izgulok. Volt már olyan barátnőd, akit nem bírtak a fiúk? – érdeklődtem afelől, hogy hány százalék esélyem van a győzelemre.
- Őket is le fogod venni a lábukról, csak úgy, mint engem – karolta át a derekam, majd elkezdtünk befelé igyekezni. Volt egy olyan érzésem, hogy túl elfogult velem kapcsolatban.
A négy srác közül még csak ketten voltak itt. Egy szőkés és egy fekete hajú srác integetett nekünk, hogy észrevegyük őket. Liam megragadta a kezem, és feléjük kezdett húzni. Amikor odaértünk, kezet rázott velük, majd széles mosollyal felém mutatott. Tudtam, hogy készül valamire.
- Had mutassam be nektek a gyönyörű, elbűvölő és imádnivaló barátnőmet, Larissát. – Nevetve fúrtam az arcom a nyakába. Feladom! Viszont a barátnő megnevezés nagyon jól esett.
- Ebből csak az volt igaz, hogy Larissa – nyújtottam a szöszi felé a kezem, aki Niall néven mutatkozott be, majd a feketéhez fordultam, akit Zaynnek hívtak.
- Yay, a gerlepár – hallottam meg a hátunk mögött a kiabálást. Megfordultunk, majd az előbbi bemutatkozást megismételtem a két új érkezővel, Harryvel és Louis-val is.
Mivel mindenki megérkezett, elmentünk kérni egy pályát, illetve a cipőnket is átvettük, mert anélkül nem mehettünk még a közelébe se. Louis rendelt mindenkinek innivalót, úgyhogy azokkal indultunk meg játszani. Zayn levágta magát a kanapéra, amíg mi megbeszéltük, hogy ki kivel fog játszani. Egy pályán maximum négy ember lehetett, ezért inkább két, háromfős csoportra osztódtunk, és két pályán játszottunk. Én Liamet és Louis-t próbáltam legyőzni, míg Harry, Niall és Zayn egymással küzdöttek.
Pillanatok alatt óriási hangzavar lett, a telitalálatoknál mindenki éltette magát, a rosszul gurított golyóknál pedig nevettünk. Közben ment a szívatás is, ugyanis Louis nagyon le volt maradva, és lélekben próbálta megtörni Liamet. Én nem jelentettem sok veszélyt párosukra, mert bár imádtam bowlingozni, nem voltam valami nagy tehetség.
- Payno – kiabált Niall felénk. Elnevettem magam a megnevezésen, úgyhogy amíg a szöszi a barátomnak magyarázott, Louis elmondta mindenkinek a becenevét. – A következő körben egymás ellen játszunk. – A másik csapat táblájára néztem, ahol Niall állt az első helyen, gondolom mindenképpen le szeretett volna győzni mindenkit.
- Valakivel el akarod veretni magad? – húzogatta a szemöldökét Liam. Elég magabiztos volt a győzelmében, amit a sok tízese miatt meg is értettem. A rövid párbeszéd alatt Louis következett, ám gurítás helyett inkább beszaladt a pályára, és úgy döntötte fel az összes bábút. Bosszankodva vettük tudomásul csalását, majd jót nevettünk rajta, amikor visszafelé igyekezve elcsúszott. A következő dobásnál átengedtem barátomnak a terepet, hátha kicsit feltornázza a pontszámaimat, én pedig leültem Zayn mellé. Nem volt valami aktív a nap folyamán, de a helyéről részt vett a beszélgetésekben, és ő is ugyanolyan jókedvűnek tűnt, mint a többiek. Rám mosolygott, aztán lehúzta a narancslevét. Én is a redbullomért nyúltam, mire a mellettem ülő srác felkiáltott.
- Energiaitalt iszik – mutatott rám, mire mindenki felém pillantott. Meglepetten néztem vissza rájuk, amíg Harry el nem kezdte magyarázni, hogy aki azt iszik, az fel fog pörögni.
- Igen, tudom. Azért energiaital a neve – néztem rá bután továbbra is, mire mindenki beleivott az innivalómba és rángatózni kezdek.
- Na, ezt fogod tőle csinálni – nevettek meglepett fejemen, amikor végeztek a bemutatóval. Őrültek, de ez jó! Felálltam, hogy hozzak magamnak egy másik üdítőt, de Liam visszanyomott a helyemre, és ő ment helyettem. Biztos voltam benne, hogy én vagyok a legszerencsésebb lány a világon.
Szerettem tudni, hogy mit gondolnak rólam az emberek, úgyhogy megkérdeztem őket, hogy mi a véleményük így első alkalommal. Kicsit később, amikor egy csoportos ölelés legaljára kerültem, meg is bántam, hogy feltettem a kérdést, de szerencsére vigyáztak arra, hogy ne nyomjanak össze, úgyhogy velük nevettem, és legalább kiderült, hogy jófejnek tartanak.
Amikor a végére értünk az első meccsnek, Liam és Niall örömujjongásban törtek ki, majd új felosztásban belekezdtünk egy újba. Ezúttal Harry és Zayn köreit élvezhettem, Louis pedig bosszankodni kezdett a túl erős ellenfelei miatt. Én örültem, hogy másik embereket kaptam, nem azért, mert Liam és Louis nem volt elég jó, hanem mert így a többieket is jobban megismerhettem. A gurítások között beszélgettünk, és Harry mosolygós arca még tovább növelte a már amúgy is jó kedvemet. Zayn szándékosan elrontotta a dobásokat, hogy ne maradjak le, hiszen közben elég jól belejöttem, de a srácok erős gurításai ellen alig-alig volt esélyem.
Liam többször is felénk nézett, gondolom ellenőrizte, hogy jól érzem-e magam, én pedig, hogy jelezzem, ennél jobb nem is lehetne, mindig odamosolyogtam. Felnézett a kijelzőre, hogy megnézze, hogy állunk, aztán elnevette magát, és hozzám sétált.
- Most kinevettél? – tettem úgy, mint aki megsértődött.
- Eszem ágában sem volt – mentegetőzött továbbra is nevetve, aztán a kezembe nyomott egy golyót, és segített elgurítani. – Strike! – kiáltott fel, amikor sikerült az egészet feldöntenünk. Felkapott, és megpörgetett, amit én csak vidám nevetéssel vettem tudomásul. Segítségét egy csókkal jutalmaztam, aztán hagytam, hogy csinálja a saját dolgát, mert Niall és Louis már várt rá.
- Olyan aranyosak vagytok – mondta Zayn, Harry pedig lelkesen bólogatott hozzá. Elmosolyodtam a kedves szavak hallatán, aztán a golyók felé intettem, jelezve, hogy Zayn következik.
- Liam mesélte, hogy nem tudtad, ki ő. Tényleg nem ismerted a One Directiont? – Leültünk a kanapéra, aztán érdeklődve várta a válaszom.
- Tudtam, hogy van ilyen, de nem igazán érdekelt – nevettem el magam kínosan. Nem tűnt úgy, mint aki meg lenne sértődve, úgyhogy megnyugodtam. – Bár a te arcod ismerős, tuti láttalak már valahol – tettem hozzá elgondolkozva. Gurítania kellett, úgyhogy Zayn vette át a helyét.
- Örülök neked – dobta át a karját a vállamon. – Ideje volt, hogy Liamnek legyen megint valakije, akivel törődhet – magyarázta szavait. – Így legalább nem rajtunk éli ki magát – nevetett fel.
- Ez félreérthető volt – közöltem vele vigyorogva, mire csak még hangosabban nevetett.
Felálltam, hogy gurítsak. Ez volt az utolsó kör, aminek megint a legvégén végeztem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy vesztettem, mosolyogva vettem tudomásul. Nem volt szokásom kiverni a balhét, ha valami nem úgy ment, ahogy én szerettem volna. Louiséknak is volt még egy-egy gurításuk, úgyhogy kíváncsian néztük, hogy ki fog végül nyerni. A két nagyszájú, Liam és Niall végül alulmaradt Louis-val szembe, aki rettentő büszke volt magára, és örömében golyókat kezdett összevissza gurítgatni.
- Hozok valami kaját – jelentette be Niall, aztán megkérdezte, hogy mi kérünk-e valamit. Elég szép mennyiség összegyűlt, úgyhogy vele tartottam, hogy segítsek neki odahordani az innivalókat, illetve rágcsálnivalókat. Amíg vártuk, hogy a pultos elénk tegye a rendelésünket, Niall a telefonjában kezdett kutakodni egy kép után, aztán amikor megtalálta, felém fordította.
- Csak, hogy tudd, a barátod nem volt mindig ilyen helyes – röhögött fel. A képen Liam volt hosszú hajjal, borosta nélkül. Még igencsak kisfiú volt, és valóban nem állt neki túl jól a nagy bozont. Ettől függetlenül mosolyogva néztem a képet.
- Azért örülök, hogy ezt a frizurát meghagyta Harrynek – véleményeztem a látottakat.
- Aj, jöjjön már a kaja, mert éhen halok – kezdett el nyafogni, mivel a kiszolgálás nem volt valami gyors. Azt hittem, nem reggelizett, de bevallotta, hogy ma már vagy kétszer evett, csak megint éhes. Szerencsés volt, amiért nem látszott meg rajta a sok evés. – A modellek keveset esznek?
- Szerintem nem – zártam meg a fejem. – Mást esznek, mint az átlagemberek, de abból annyit, amennyi jól esik nekik.
- Nyúlkaját? – fintorgott. – Hogy bírod?
- Azokon a napokon, amikor fotózásom van, vagy ha tudom, hogy a héten valami fontosabb lesz, akkor odafigyelek, mit eszek, de egyébként úgy étkezem, mint mindenki más – rántottam meg a vállam. Soha nem voltam az a típus, aki megvonta magától az ételt, ha éhes voltam, ettem. Hál Istennek, én sem az elhízós típus voltam.
- Akkor te jófej modell vagy – örült meg a hírnek, aztán végre megkaptuk a rendelésünket, és a tálcákkal egyensúlyozva visszasétáltunk a srácokhoz. Amint letettük őket, lecsaptak rájuk, én pedig leültem Liam mellé és átöleltem.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Persze – néztem fel rá. Mielőtt bekapta volna a chipset, adott egy puszit, aztán mindketten a többiek beszélgetését figyeltük.
A továbbiakban még játszottunk, de már csak elhülyültük. Háttal gurítottunk, illetve különböző feladatokat találtunk ki egymásnak, hogy nehezítsünk a játékon. Niall és Louis élvezték a pálya csúszósságát, és elhasaltak rajta, ám játékuk csak addig tartott, míg a hangzavart és az idétlenkedést meg nem elégelték a tulajdonosok, és nem szóltak ránk, hogy rendeltetésszerűen használjuk a játékot.
Nagyon jó napot töltöttem el a srácokkal, örültem, hogy találkoztam velük. Mindenki szimpatikus volt, sokat nevettem rajtuk, és élveztem minden percet. Kicsit még mindig furcsa volt, hogy öt világsztárral játszadozok, de egyáltalán nem volt érezhető rajtuk, mert nem voltak maguktól elszállva. Liamhez hasonlóan a többiek is normális srácok voltak, és bár még mindig nem jöttem rá, mivel érdemeltem ki, hálás voltam, amiért összehozott a sors velük. A bemutatással Liam részéről is egyértelművé vált, hogy komolyan gondolja a kapcsolatunkat, én pedig véglegesen is, menthetetlenül beleszerettem ebbe a srácba.

Tudom, hogy a blognak még nincs túl sok olvasója, de dolgozom az ügyön, hogy minél több emberhez eljusson. Első lépésként például, kedves barátnőm, Amanda közreműködésével, megcsináltam a történet facebookos oldalát: https://www.facebook.com/pages/Diary-of-Larissa-Liam/1455566661323739
 Ha egy betűt is olvastatok a blogomból, akkor kattintsatok a fenti linkre, és nyomjatok egy tetsziket. (Oldalt, a modulsávba is kitettem a linket, nyomjatok a facebookos ikonra!) Örülnék, ha írnátok pár szót kommentben, de tudom, hogy a lustaság nagyúr, úgyhogy csak egy lájkot szeretnék kérni a facebookon, hogy tudjam, vannak, akik olvassák a történetet, és nem feleslegesen töltök napokat az írással. Előre is köszönöm! :)


xxx Larissa

Edzés

Fáradtan hagytam el az iskolám épületét. Felkeltem hajnalban, hogy beérjek a vizsgára, amire egyébként alig tanultam, erre elmarad. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem örültem. Le szerettem volna tudni ma, akkor is, ha csak egy béna kettest hoztam volna össze. A koránkelés miatt nem vágytam semmi másra, mint hogy otthon ledőljek a kanapéra, és kikapcsoljak egy kicsit. Bekapcsoltam a TV-t, és unottan nyomogattam, de rá kellett jönnöm, hogy ma sincs benne semmi értelmes, úgyhogy megállítottam az egyik sorozatnál, és a képernyőt kezdtem fixírozni. Igazából semmire nem emlékszem belőle, csak néztem előre, miközben élveztem, hogy végre nincs semmi dolgom. Úgy döntöttem, hogy nem tanulok tovább, amit mára megtanultam, elég lesz ahhoz, hogy ne bukjak meg. Imádtam, hogy nem kell a könyvek fölé görnyednem, nem kell izgulnom a következő vizsgaidőpont közelsége miatt. Szabadnak éreztem magam, és ezt gyorsan meg is osztottam az emberekkel a twitteren.
Miután eleget fetrengtem az unalmas sorozatok előtt, úgy döntöttem, hogy csinálnom kell valamit. Volt egy olyan tulajdonságom, hogy nem tudtam megülni a fenekemen. Akármilyen fáradt is voltam, a semmittevés egyszerűen kiborított. Mellesleg a múlt héten kihagytam az edzésemet, úgyhogy hamar ki is találtam, mit fogok csinálni. Heti egy alkalommal mindig meglátogatom a konditermet, hogy karban tartsam magam. Az igazság az, hogy bár unalmasnak tűnik egy szobában súlyzókat emelgetni, és egyhelyben futni a gépen, én mégis szeretem. Teljesen feltöltődök tőle, és talán van bennem egy kis mazochista hajlam is, mert élvezem, amikor az izmaim bedurrannak, kellemes fájdalmat okozva ezzel testem egyes részeinek.
Mielőtt elindultam, még nekiálltam kitakarítani a házat, hogy amikor hazaérek, már ne kelljen ezzel foglalatoskodnom. Elmosogattam a koszos tányérokat, majd a porszívóért mentem, de eme cselekvésben megakadályozott a telefonom csörgése. Kíváncsian néztem a kijelzőjére, hogy ki keres ilyenkor, és heves szívdobogással vettem észre, hogy Liam az. Gyorsan felvettem, majd köszöntem neki, hogy tudja, már vonalban vagyok.
- Csak gondoltam megkérdezem, hogy vagy – indokolta meg hívását a köszönés után. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy szabadidejében rám gondol, és arra, vajon mi lehet velem.
- Most már határozottan jobban – utaltam arra, hogy hívása feldobott. – Délelőtt suliban voltam, ráadásul feleslegesen, most pedig takarítok. A te napod izgalmasabb?
- Ó, az enyém nagyon jó eddig, mert egész nap te jársz a fejemben, most pedig beszélünk is. Azt hiszem, ennél jobb már csak akkor lehetne, ha azt mondanád, hogy ráérsz most egy kávéra vagy valami ilyesmire. – Szélesen elmosolyodtam, miközben hallgattam. Hogy lehet valaki ennyire édes? Nem tudtam épp ésszel felfogni, csak abban voltam biztos, hogy ez a srác két pillanat alatt levett a lábaimról.
- Szerencséd van, semmi dolgom – nyugtattam meg, majd elnevettem magam, amikor meghallottam halk „ez az”-ját. Azonban most nem volt szükségem kávéra, illetve éhes se voltam, úgyhogy egy másik ötlettel rukkoltam elő. – Valójában épp a konditerembe akartam menni, szóval mi lenne, ha csatlakoznál? – Tudtam, hogy nem lesz ellenére, mert a karjait elnézve, ő is sokszor élvezhette a súlyzók és egyéb erősítő eszközök társaságát.
Megbeszéltük, hogy melyik edzőteremnél találkozunk, aztán befejeztem a porszívózást, felkaptam a vállamra a sporttáskámat, amiben az edzőruhám volt, majd elindultam. Már a bejáratnál várt rám, de elmondása szerint nem érkezett sokkal korábban, úgyhogy megnyugodtam. Két puszi után rögtön bementünk, és átöltözés után igénybe is vettük a rendelkezésre álló dolgokat. Én a legtöbbször futottam, úgyhogy ma is felléptem a gépre, és melegítésképp sétálni kezdtem rajta. Nem messze tőlem helyet foglalt egy padon és emelgetni kezdte a súlyzókat. Figyeltem, ahogy az izmai megfeszülnek, ám a nyálcsorgatást megzavarta a kérdésével.
- Melyiket szereted jobban? Ha egy férfinek kidolgozott a karja vagy kockás a hasa? – Kérdését csak azzal tudtam indokolni, hogy észrevette, ahogy figyeltem. Egy kicsit elgondolkoztam, hogy melyik a jobb, de nem tudtam választani, ezért egy nevetés kíséretében azt válaszoltam, hogy a kettő együtt az igazi. Ő is felnevetett. – Telhetetlen. De szerencséd van, mert nekem mind a kettő jó – kacsintott rám. Díjaztam volna, ha szavai mellé egy kis bemutatót is tart a kockáiról, de ez nem történt meg.
- Jó, akkor most én kérdezek – mentem bele a játékba. – Mell vagy fenék?
- Szem – vágta rá. Megráztam a fejem, mert nem akartam elhinni a válaszát, de amikor láttam, hogy komolyan gondolja, alaposan meglepődtem.
- Oké, sikerült meglepned – ismertem be, mire ő csak mosolygott. Gyorsabb tempóra állítottam a gépet, és futni kezdtem. Ő is csendben végezte a dolgát, egy idő után letette a súlyzókat és püfölni kezdte a bokszzsákot, ami a terem közepén lógott. Néha egymásra néztünk, de nagyon belemerültünk az edzésbe, úgyhogy nem igazán beszéltünk.
Miután eleget futottam, áttértem a pár kilós súlyzókhoz, és én is emeltem néhányat. Amikor végeztem, csak leültem a földre nem messze Liamtől, és figyelni kezdtem, ugyanis nekem bőven elég volt ennyi edzés. Reméltem, nem zavarja, hogy nézem, miközben ő koncentrál. Kicsit le volt izzadva, az izmai már be voltak durranva, egyszóval lenyűgöző látványt nyújtott.
- Oké, végem van – terült el a földön az utolsó felülése után. Egy kicsit kifújta magát, aztán feltápászkodott, és engem is felsegített. A kezem az övében maradt, miközben elkezdtünk az öltözők felé sétálni, de egyáltalán nem bántam.
Jó érzés volt végre megint úgy érezni, hogy tartozom valakihez. Néhány barátom azt mondja rólam, hogy olyan vagyok, aki mellé mindig kell egy pasi, hogy a lételemem a kapcsolat, és néha igazat is adok nekik. Akkor érzem magam igazán jól, amikor érzem, hogy elcsavarták a fejem, mert egész nap egy valakire gondolok. Ez most határozottan ilyen helyzet volt.
Az öltözőknél kettéváltunk, mindketten lezuhanyoztunk, és felvettük az utcai ruhánkat, majd kézen fogva hagytuk el az edzőtermet. A házam felé kezdtünk sétálni, közben pedig a családunkról beszélgettünk. Mesélt a szüleiről és a két nővéréről, akiket nagyon hiányol, amikor úton van, és a bandát is szóba hozta. Mindig furcsa volt, amikor felmerült a One Direction téma, mert én egyáltalán nem a sztárt láttam benne. Úgy tekintettem rá, mint egy hétköznapi emberre, akiben semmi különös nincs azon kívül, hogy imádni való, elmondhatatlanul jól néz ki és velem randizgat.
- Szerencsére ott vannak a srácok. Tulajdonképpen ők alkotják a második családom. – Róluk is beszélni kezdett, és abszolút az jött le, hogy mennyire jóban vannak egymással. Mondjuk, máshogy nem is lehetne kibírni ennyi együtt töltött időt.
Időközben megérkeztünk hozzám, hiszen nem laktam túl messze, én pedig nem akartam még elbúcsúzni, úgyhogy megkérdeztem nincs-e kedve bejönni. Gondolkodás nélkül vágta rá, hogy mit sem tenne szívesebben, ezért miután kinyitottam az ajtót, beléptünk. A nappali felé tartottunk, hogy le tudjunk ülni, azonban azt elfelejtettem, hogy a képeimet szétszórva hagytam a kanapé melletti üvegasztalon. Összehúztam őket a kezemmel, és lefordítottam.
- Mik azok? – kérdezett rá. Nagyon sóhajtottam, mielőtt mesélni kezdtem.
- Megkaptam a fotósorozatot, amit a Victoria Secretnek szeretnék elküldeni. – Három modellnek szerződést adnak, azonban rengetegen jelentkeznek, és teljesen összezavarodtam. – Nem tudom, hogy elküldjem-e. Nem vagyok velük megelégedve.
- Megnézhetem? – nyújtotta érte a kezét, de megráztam a fejem.
- Van benne fehérneműs kép is – pirultam el, mire hangosan felnevetett. Morcosan néztem rá, hogy mi a vicces ebben.
- Te aztán megdöntöd az összes elképzelésemet, amit a modellekről kialakítottam az évek során. – Továbbra is jókedvűen nevetgélt. – Hogy lehet az, hogy egy modell nincs megelégedve magával? Azt hittem, ti ilyen önimádók vagytok, akik mindent szeretnek a testükön, elvégre, ha nem így gondolom, nem állok kamera elé, nem? – Megráztam a fejem. Nekem vannak olyan dolgok, amiket nem szeretek magamon, bár én elég önkritikus vagyok. – Az egész világnak tervezed mutogatni a tested, de nekem nem szabad látnom – húzta fel az orrát. Be kellett látnom, hogy teljesen igaza van, ezért átnyújtottam neki a borítékot. Alig mertem nézni az arcát, miközben a képeket lapozta. Furcsa volt a tudat, hogy az én testemet nézi úgy, hogy még sosem vetkőztem le előtte. – Én nem tudom, hogy mit szoktak nézni, de szerintem ez több mint tökéletes – nézett fel végül rám.
A kezembe temettem az arcom. Annyira abszurd volt a helyzet, meztelennek éreztem magam attól a tudattól, hogy tulajdonképpen az előbb ruha nélkül nézegetett. Amikor megéreztem a kezét a térdemen, kibújtam tenyereim takarásából, és a szemébe néztem. A lábam előtt guggolt, és onnan próbált meggyőzni.
- Küldd el nekik a képeket! Ha meg sem próbálod, esélyed sem lesz, pedig azok a képek csodálatosak, csak úgy, mint te.
- Könyörgöm, ha még egy bókot kapok, örökre úgy fogok kinézni, mint egy paradicsom – hajtottam a homlokom a vállára, miközben kényszeredetten elnevettem magam.
- Ha megígéred, hogy elküldöd – ajánlott fel egy alkut, amit örömmel el is fogadtam. Felemeltem a fejem a válláról, és vártam, hogy feldobjunk valami témát, de semmi nem történt. Csak néztük egymás arcát, amíg Liam szinte suttogva fel nem tette ugyanazt a kérdést, amit az első randink végén. A dolog csak annyiban különbözött, hogy a válaszom ezúttal igenleges volt, és pár pillanattal később lágyan összeértek ajkaink.

Egy kicsit berezeltem, mert a napokban úgy éreztem, hogy beleszerettem Liambe, viszont nagyon korainak tartom ezt az érzést. Aggódok, hogy vajon ő is ugyanígy érez-e irántam, mert kezdem azt érezni, hogyha nem így lenne, abba belehalnék. Egyébként belehallgattam néhány számukba, hogy legyen valami fogalmam arról, amit csinál, és határozottan tetszik. Hallgassátok meg ezt a számot, nagyon illik a mostani hangulatomhoz: http://www.youtube.com/watch?v=-5EMaf-BXhA
Van még valamit, amit meg szeretnék osztani, hátha növeli egy kicsit az önbizalmam, mielőtt feladom a Victoria Secretnek címzett portfóliómat. A fotósorozat képeit itt tudjátok megnézni: http://diaryoflarissaandliam.blogspot.hu/p/larissa-portfolioja.html

xxx Larissa

Első randevú

Még nem mondtam konkrétan, de talán már kitaláltátok, hogy jelenleg modellkedéssel foglalkozom, de mivel nem lehetek száz százalékosan biztos abban, hogy ez be fog jönni, gyártottam egy B tervet, vagyis a fotózást. Emiatt a hetem most rettenetesen unalmas volt, ugyanis vizsgákra kellett készülnöm, így az egész azzal ment el, hogy könyveket bújtam. Nem túl izgalmas, mi? Ennek ellenére én szeretem, mert valóban ezt akarom csinálni, már ha nem leszek Victoria Secret modell. Az elsődleges célom mindig is ez marad. Kiskoromban a legtöbb ember legyintett, amikor az álmaimról beszéltem, mondván ezt majd kinövöm, de elég elkötelezett voltam, még ma is kitartok mellettük.
Viszont, amiről írni szeretnék, az Liam. Szebbé és izgalmasabbá tette a hétköznapjaimat, az biztos.

Már a könyvbe veregettem a fejem, annyira untam a tanulást, amikor csörögni kezdett a telefonom. Reméltem, hogy valamelyik barátnőm az, és megmenti az életemet egy kis felfrissítő beszélgetéssel, de ismeretlen szám volt. A nevemet bemondva vettem fel, hogyha esetleg téves lenne, akkor azonnal rájöjjön a vonal másik végén lévő személy.
- Liam vagyok – mutatkozott be ő is. Liam. Liam. Erősen kellett gondolkodnom, hogy beugorjon, ki ő. Sajnos rossz a névmemóriám, de aztán kapcsoltam, és széles mosolyra húztam a számat. Már kezdtem azt hinni, hogy nem is fog felhívni. – Sajnálom, hogy még csak most hívlak, de úgy akartam, hogy tényleg legyen időm. – A telefonban is ugyanolyan kellemes volt a hangja, mint élőben, bár érdekes volt a kiejtése, azonban én cukinak találtam.
- Mindegy, örülök, hogy sort kerítettél rá – válaszoltam neki, nehogy azt higgye, hogy megkukultam. Pedig sokkal jobban bírtam volna, ha csak beszél és beszél hozzám, én meg álmodozva hallgathatom kellemes hangszínét.
- Mit szólnál a csütörtökhöz? – Agyamban végigpörgettem a teendőimet, és megnyugodva tapasztaltam, hogy szabad leszek. Vele is megosztottam ezt az információt, hogy ne csak én örüljek.
- Remek – reagálta le. – Milyen napod volt? – Egy kicsit csevegtünk arról, hogy mit csináltunk aznap, aztán megígértette velem, hogy SMS-ben elküldöm a címemet, majd elköszöntünk egymástól.
Beszélgetésünk után újult erővel vetettem bele magamat a tanulásba. Tudtam, hogy meg kell tanulnom addig mindent, mert csütörtökön nem lesz már időm, pénteken meg ugye vizsga. Ám nehéz volt a tananyagra koncentrálni, amikor egy bizonyos, jó megjelenésű férfi képe folyton a szemem elé úszott.
Csütörtökön türelmetlenül vártam, hogy végre fél hat legyen. Jóval a megbeszélt időpont előtt elkészültem, hiszen már rég kiválasztottam a ruhámat, szóval csak fel kellett kapnom magamra. Igazából sosem voltam olyan nő, aki órákig azon gondolkozik, hogy mit vegyen fel. Nem volt otthon olyan ruhám, amit ne hordtam volna szívesen, így csak benéztem, és ami elsőre megtetszett, azt választottam ki. Ez most egy lila combközépig érő ruha volt, az egyik kedvencem. Reméltem, hogy Liamnek is tetszik majd. A hajamat összefogtam, mert úgy éreztem, ma bármit csinálhatnék vele, akkor is úgy állna, ahogy ő akar.
Izgatottan bújtam bele a cipőmbe, amikor meghallottam a csengő jellegzetes hangját. Táskával a kezemben nyitottam ajtót, ahol egy hatalmas virágcsokorral találtam szembe magam. Kicsit oldalra billentette, hogy lássam mosolygós arcát, majd köszönt, és átnyújtotta a virágot. Gyorsan visszaszaladtam, hogy beletegyem egy vízzel töltött vázába. Annyira szép volt, nem szerettem volna, hogy elhervadjon, mire hazaérek. Amikor visszatértem hozzá, még mindig mosoly játszott ajkain, kinyújtotta felém a kezén, én pedig belekaroltam, és így hagytuk magunk mögött a bezárt lakásomat.
- Csinos vagy – kezdte meg a beszélgetést. Bókját enyhe pírral az arcomon köszöntem meg, majd végignéztem rajta. Egy világos farmer volt rajta, fekete öltönnyel, úgyhogy a kinézetére ő sem panaszkodhatott. Céltudatos, komoly férfi benyomását keltette, ami határozottan tetszett. Volt már dolgom pár életképtelennel.
Még mielőtt kinyithattam volna a kocsiját, a kilincsért nyúlt, és kitárta előttem az ajtót. Nem voltam hozzászokva, hogy egy férfi ilyet csináljon, mert úgy vettem észre, mostanában kiveszett az úriemberség belőlük. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy néhányan mégis maradtak, és ő pont közéjük tartozott.
Azt tudtam, hogy étterembe megyünk, csak azt nem, hogy pontosan hová, ezért az úton megérdeklődtem. Nem ismertem a helyet, mert hogy őszinte legyek, nem szokásom étterembe járni. Mióta elköltöztem otthonról magamra főzök, és nekem tökéletes az, mellesleg sok pénzt meg is spórolok vele.
- Remélem, azért tetszeni fog – pillantott rám egy pillanatra, aztán újra az utat kezdte pásztázni. – Még mindig nem hiszem el, hogy nem ismertél fel – nevette el magát közben.
- Megsértettem az egódat? – tettem fel viccesen a kérdést. Reménykedtem benne, hogy érzi majd, a kérdésem nem komoly. Volt már problémám a sajátos stílusom miatt, nem szerettem volna, ha ő is valamit félreért.
- De még mennyire – biggyesztette le az ajkait, mint aki szomorú. – Sírtam is aznap éjjel. – Pompás, úgy látszik emberemre találtam az iróniában. – Nem, egyébként nehogy azt hidd, hogy bánt, csak nagyon furcsa. Már megszoktam, hogy szinte ki se léphetek az utcára anélkül, hogy valaki oda ne jönne – magyarázta. Mire mondandója végére ért, oda is értünk az étteremhez. Szinte rám parancsolt, hogy ne mozduljak, amikor az ajtónyitó felé nyúltam. Felnevettem, aztán megvártam, amíg kisegített a kocsiból.
Egy dolgozó már az ajtóban várt ránk, és rögtön az asztalunkhoz vezetett. Ott Liam kihúzta nekem a széket, − már meg sem lepődtem rajta – majd ő maga is leült velem szemben. Eddig nagyszerűen indult az este, az első pár perc után azt kellett mondanom, még sosem volt ekkora úriemberrel dolgom. Amíg vártuk az első fogást, beszélgetni kezdtünk. Nem esett nehezemre mesélni neki, végig érdeklődve figyelt, szóval látszott rajta, hogy tényleg kíváncsi a válaszaimra.
- A múltkor hova kellett annyira sietned? – jutott eszébe a találkozásunk napja.
- Jelenleg az Elite Modellügynökségnél dolgozok, és éppen egy fotózás közepén voltam. Kaptam egy kis szünetet, de sietnem kellett, mert nem voltak valami bőkezűek a percekkel – meséltem el neki az eseményeket.
- Modell vagy? – kérdezett vissza meglepődve. – Na, nem mintha annyira meglepő lenne – gondolkozott el aztán – hiszen gyönyörű vagy. – Kevesebb, mint fél óra alatt, már a második bókot kaptam, ami ugyan jól esett, de sosem volt az erősségem a jó lekezelés, ezért csak mosolyogtam rá, majd a kérdésére válaszolván bólintottam egyet. – Miért szerettél volna ebben a szakmában dolgozni? – maradt meg ennél a témánál.
- Kiskoromban anyáék nagyon sok fényképet, illetve videót készítettek rólam, és akármilyen nagyképűen hangzik, imádtam visszanézni őket. Tetszettem magamnak a képeken, úgy éreztem, mintha azokon sokkal szebb lennék. Tini koromban fotózásokra jártam, akkor még én fizettem a képekért, aztán amikor rájöttem, hogy én munkának akarom ezt, reklámarcnak jelentkeztem ide-oda, és itt kötöttem ki. – Próbáltam a lehető legrövidebbre fogni, mert semmiképp sem szerettem volna, ha ülve elalszik. – És te? Mindig énekelni akartál?
- Igen, csak én szólóban képzeltem el a karrieremet, de valószínűleg az volt életem legjobb dolga, hogy összeraktak a többiekkel. Ötletem sincs, hol lennék most, ha nem így történt volna. – Úgy tűnt, tényleg nem bánja, hogy így alakult. Hogy őszinte legyek, nem szoktam nézni a tehetségkutató műsorokat, ezért vajmi keveset tudtam a versenyzőkről is, annyi viszont hozzám is eljutott, hogy egyedül jelentkeztek, és csapattá alakították őket. Elég nagy felhajtás volt körülöttük, de sosem foglalkoztam velük részletesen. Az újságcikkeket átugrottam, tévézni pedig nem sokszor szoktam, valószínűleg ezért nem jutottak el hozzám bővebben az őket illető dolgok.
Ezután arról kezdtem faggatni, mennyi szabadideje van, mert szerettem volna tudni, hogyha jól sikerül az este, akkor fogom-e még látni valaha is, vagy annyira elfoglalt, hogy nincs ideje kapcsolatokra. Sok biztatót nem tudott mondani, de legalább most volt pár hét szünetük a turnéban. Persze közben sem lógatták a lábukat, mert az új albumon dolgoztak.
Az evés kicsit gátolta a beszélgetésünket, de egy-egy falat között válaszolgattunk egymásnak. Még csak a nagyon általános dolgokról társalogtunk, hiszen az ismerkedésünk elején voltunk. Csak szerettük volna az alapokat megtudni egymásról, hogy az alapján kialakítsunk egy első benyomást. Az enyém az volt róla, hogy nagyon kedves és figyelmes. Vicces, de tudja, hol a határ, tehát tud komoly is lenni. Szerettem ezt a kettősséget, mert sosem szerettem olyan emberekkel lenni, akik fapofával ülnek. Rettenetesen unalmas tud lenni, viszont az sem jó, amikor szeretnél komoly dolgokról beszélni, és az illető elvicceli. Szóval örültem, hogy ő már kinőtt abból a korból, amikor minden poén, de még nem érte el azt, amikor merevvé válik. Volt még valami, ami rögtön szemet szúrt. Magabiztos megjelenése az egész életére rányomja a pecsétet, tudja, mit akar, és el is éri céljait, viszont velem nagyon félénken viselkedett. Mármint jót beszélgettünk, nem úgy volt szégyenlős, hogy visszahúzódó lett volna, csak nem mert az egyik szintről a másikra lépni. Például az asztalon volt a kezem, örültem volna, ha megfogja, de csak a szemével fixírozta. Néhányszor megemelte a kezét, de végül valami máshoz nyúlt. Aranyos volt tőle, hogy nem tudta eldönteni, mit csináljon, ezért közelebb toltam a kezem az övéhez. Rámosolyogtam, amikor ennek hatására felbátorodott, és ráhelyezte a kezét a kézfejemre. Élveztem, ahogy puha ujjaival cirógatni kezdett, és egy darabig szótlanul bámultunk egymásra. Egyikünk sem akarta felesleges szavakkal elrontani a pillanatot.
Hiába ettünk lassan, egy idő után mégis elfogyasztottunk mindent, és fizetés után elindultunk kifelé. Nem igazán akartam, hogy vége legyen ennek az estének, hiszen elmondhatatlanul élveztem a társaságát. Eléggé lehűlt a levegő, ezért egyenesen a lakásomhoz autóztunk, azonban annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy nem akartuk félbeszakítani. Az este folyamán szinte mindent kiveséztünk, a kedvenc filmjeinktől a legjobb emlékeinkig mindent elmeséltünk egymásnak, közben pedig úgy elrepült az idő, hogy már csak azt vettük észre, hogy éjfélt mutat az óra. Álmos ugyan nem voltam, de szerettem volna kipihent lenni másnap, ezért végül fájó szívvel búcsúzkodni kezdtünk.
Velem együtt ő is kiszállt az autóból, és elkísért az ajtóig. Karjait összefonta maga előtt, és úgy nézett rám egy darabig, mielőtt megszólalt volna.
- Megcsókolhatlak? – Nos, volt egy olyan íratlan szabályom, hogy az első randin nem csókolózok, úgyhogy bármennyire is kecsegtető volt az ajánlat, nagy önuralomról tanúvallomást téve, vele is megosztottam ezt az infót. Szerencsére nem vette rossz néven az elutasítást. – Akkor minél hamarabb meg kell beszélnünk egy másodikat – nevette el magát, majd odahajolt, és adott az arcomra egy puszit. – Jó éjszakát! – Viszont kívántam, majd előkerestem a kulcsom, és beléptem a házba. Kellemes virágillat fogadott, amit Liam csokrának köszönhettem, így miután egy mélyet szippantottam a levegőbe, elvégeztem esti teendőimet, és lefeküdtem aludni.

Ma van az apukám, és az öcsém névnapja, úgyhogy szeretném megragadni az alkalmat, hogy felköszöntsem őket. Boldog névnapot nektek! <3
Ez alkalommal is számítok a véleményeitekre, írjátok meg, hogy nektek mi tetszik Liamben illetve, hogy szerintetek összeillünk-e. Természetesen ezen kívül is írhattok minden másról, ami eszetekbe jut.
Van egy feliratkozóm, és kaptam egy imádnivaló hozzászólást is, ezeket nagyon szépen köszönöm!

xxx Larissa

Találkozás

Már nagyon régóta szerettem volna naplót írni, de valamiért mindig elmaradt ez a cselekvés. A mai napon viszont megismerkedtem egy fiúval, és úgy gondolom, ez a megfelelő alkalom, hogy valójában írni kezdjek a mindennapjaimról. Emlékezni akarok minden pillanatra, és mivel én mindig mindent elfelejtek, le szeretném írni a legapróbb dolgokat is, hogy majd amikor öreg éveiben újra elolvasom, mosolyogva gondoljak vissza ezekre a dolgokra, amik bármilyen hihetetlenek is, velem történtek meg. Tehát, rá is térnék a naplóm első, hivatalos eseményére.
- Szükségem van egy kis szünetre – mondtam a fotósnak, aki megállás nélkül kattintgatta a gépet. Egy új fotósorozaton dolgozunk, és mivel elég nagy mennyiségű anyagot karol fel, már legalább két órája pózoltam a vakufényben.
Eric szerencsére teljesítette kérésemet, így miután még lőtt két képet, szabadjára engedett. Első teendőm a mosdóban akadt, közben próbáltam ellazítani az arcizmaimat, mert úgy éreztem, mintha már alapjáraton is grimaszolnék. A második utam az utca végére vezetett, ahol a kedvenc kávézóm székhelye volt. Imádtam, mert a közelben volt, így az ilyen alkalmakkor mindig át tudtam szaladni, gyors volt a kiszolgálás, így nem késtem el, és nem mellesleg itt kaptam a legfinomabb kávét, amit valaha ittam.
A szünetem összesen húsz perces volt, ám ebbe beletartozott a sminkem és a hajam megigazítása, ezért a fotózáson használt, leopárdmintás miniruhában léptem ki az ajtón, hogy a lehető leghamarabb eljussak a kávézóhoz. Az utca közepén azonban egy kisebb tömeg fogadott, akiken hiába próbáltam átverekedni magam, nem mutattak túl sok együttműködést. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet ott, amiért ennyire visítani és tolongani kell, és amikor megláttam rajongásuk tárgyát, rögtön meg is értettem őket. Bár nem ismertem a férfit, akivel mindenki közös képet szeretett volna csinálni, el kellett ismernem, hogy nagyon lehengerlő látványt nyújtott. Szerettem volna, ha emlékszem majd az arcára, ezért megvártam, amíg a lánysereg nagy része felszívódott, majd odaálltam mellé, megbökdöstem a vállát, hogy én is szeretnék egy képet, mire a telefonom kamerájába nézett. Amint elkészült a kép, végigmért a szemeivel, és elégedetten nyugtáztam, hogy tetszik neki a látvány.
- Szép ruha – közölte velem, még mindig engem fixírozva. – A viselőjéről ne is beszéljünk – fűzte még hozzá előbbi mondandójához, amit mosolyogva megköszöntem, aztán megláttam a telefonom sarkában, hogy mennyi az idő, és szörnyülködni kezdtem.
- Nem lesz időm kényelmesen meginni a kávém – mondtam ki hangosan a gondolataimat, aztán gyorsan folytattam tovább az utamat. Már csak pár méter, és oda is érek.
- Meghívhatlak esetleg? – kiabált utánam a szívdöglesztő pasi, mire újra megálltam. Felé fordulva bólintottam egyet, ő pedig mellém szegődött.
- Az az igazság, hogy nincs túl sok időm. Egészen pontosan van öt percem – magyaráztam neki, miközben ő előreengedett az ajtóban.
- Pont elég arra, hogy megtudjam a neved és a telefonszámod – kacsintott rám, kezét a derekamra tette, és a pulthoz vezetett. Először a szívélyesen mosolygó eladónak szerettem volna elmondani, hogy miért jöttem, és csak utána reagálni az előbbi megjegyzésére, de rá kellett jönnöm, hogy a mai mosoly nem nekem, hanem a társamnak szól.
- Ne haragudj, őszinte leszek, de fogalmam sincs, hogy te ki vagy – sandítottam rá. – Csak gondoltam egy ilyen sármos férfival nekem is kell közös kép. Úgyhogy, ha megkérlek, elárulod, hogy miért bámul mindenki, és miért örülnek neked jobban, mint nekem? – döntöttem oldalra a fejem kíváncsian. Először döbbent arccal bámult rám, mintha nem tudná eldönteni, hogy a kérdésem komoly volt-e vagy csak szórakoztam, aztán végül válasz helyett kérdést tett fel.
- Tényleg nem tudod, hogy ki vagyok? – Miután értetlenül megráztam a fejem, végre bemutatkozott. – Liam Payne.
- Larissa Taylor – mondtam ki én is a nevem. – Mit csinálsz, amiért ismernek? – tettem fel következő kérdésem, miközben végre megkaptam a kávémat. Nagy szükségem volt rá, hogy az elkövetkezendő időszakban ne aludjak el a kanapén.
- One Directionről hallottál már? – húzta össze a szemöldökét.
- Persze, de hogy jön ez ide? – Kérdésem után csak jelentőségteljesen nézett rám, mire végre megvilágosodtam. – Ja, hogy tag vagy – csaptam a homlokomra. – Bocsánat a lassú felfogásért, de már két órája csak nézek a kamerába, és nagyon álmos vagyok – magyarázkodtam.
- Miért, mit csináltál? – kérdezett vissza, nekem viszont most tényleg nem volt időm csevegni. A pénztárcámból elővettem egy névjegykártyát, és elé csúsztattam.
- Ha gondolod, valamikor máskor elmesélem, most viszont sietnem kell, mert el fogok késni – mondtam neki. Nem esett nehezemre úgymond randira hívni, mert már a kezdetek óta ilyen vagyok. Ha valaki tetszik, nem ódzkodok a kezdeményezéstől, mert mindig attól tartok, hogy valami igazán jót szalasztok el a félénkség miatt.
- Amint lesz időm, csörgök – ígérte meg, majd adott egy puszit az arcomra, és utamra engedett.
Sietős léptekkel indultam vissza, mert már így is pár perces késésben voltam. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy senki nem vette olyan szigorúan a beosztást, ezért ennyi belefért. Amikor megérkeztem, engedelmesen a sminkes keze alá ültem, aki pár pillanat alatt felfrissített, átöltöztem a következő ruhába, amit viselnem kellett, és újra modellé változtam.
A kávé és Liam arcának felidézése sokat segített abban, hogy jókedvűen teljen el a nap többi része.
Nos, ennyi lenne a mai napom. Kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek Liamről. Szerintetek nem fogok ráfázni vele? Érdekel mindenki tanácsa, szóval ne fogjátok vissza magatokat!

xxx Larissa

Bemutatkozás

Sziasztok!
Milyen stílusra számíthattok?
Tíz éves korom óta írok, azaz most már nyolc éve, szóval volt időm bőven mindent kitanulni. A többi blogomat más felhasználói névvel futtatom, de majd alkalomadtán azokat is megmutatom nektek. Az ottani olvasóim elégedettek velem, mindig pozitív visszajelzést kapok. Általában jellemez az igényesség, figyelek a kinézetre, a tartalomra és a helyesírásra is, igyekszem mindig a legtöbbet kihozni magamból, hogy amit csinálok, az élvezhető legyen az olvasóim számára. Nem szeretek előre ígérgetni, de azt garantálhatom, hogy akik nem az elcsépelt, folyamatosan ismétlődő történeteket szeretik, hanem az egyediséget, a minőséget, azoknak nem fogok csalódást okozni!
Milyen gyakran jelentkezem majd?
Ez mindig is egy olyan elem volt, amit nem tudtam, illetve nem is szerettem beharangozni. Amikor van egy jó ötletem, akkor igyekszem majd megírni a bejegyzést, és ha úgy vélem, kész a publikálásra, akkor megkapjátok. Azért szeretnék a lehető legtöbbször jelentkezni, ennek érdekében mindent meg is fogok tenni.
Mekkora terjedelmű szösszenetekre számíthattok?
Nagyon hangulatfüggő nálam, hogy hány oldalt írok. Ha valami összetettebb, akkor hat oldal alatt nem szoktam leállni, ha csak egy hirtelen kipattant ötlet, akkor körülbelül három oldalt szoktam írni. Ilyen naplóbejegyzéseket pedig még sosem írtam, szóval ez idő közben fog kialakulni. Majd meglátjuk, hogy mikre tartotok igényt, és én ahhoz próbálok igazodni.
Remélem, felkeltettem az érdeklődésetek, bár sejtem, hogy ennyivel még nem igazán tudok bemutatkozni. A design éppen folyamatban van, úgyhogy amint elkészül, üzembe is lép az oldal. Stay tuned babe!
xxx Larissa