Első randevú

Még nem mondtam konkrétan, de talán már kitaláltátok, hogy jelenleg modellkedéssel foglalkozom, de mivel nem lehetek száz százalékosan biztos abban, hogy ez be fog jönni, gyártottam egy B tervet, vagyis a fotózást. Emiatt a hetem most rettenetesen unalmas volt, ugyanis vizsgákra kellett készülnöm, így az egész azzal ment el, hogy könyveket bújtam. Nem túl izgalmas, mi? Ennek ellenére én szeretem, mert valóban ezt akarom csinálni, már ha nem leszek Victoria Secret modell. Az elsődleges célom mindig is ez marad. Kiskoromban a legtöbb ember legyintett, amikor az álmaimról beszéltem, mondván ezt majd kinövöm, de elég elkötelezett voltam, még ma is kitartok mellettük.

Viszont, amiről írni szeretnék, az Liam. Szebbé és izgalmasabbá tette a hétköznapjaimat, az biztos.

Már a könyvbe veregettem a fejem, annyira untam a tanulást, amikor csörögni kezdett a telefonom. Reméltem, hogy valamelyik barátnőm az, és megmenti az életemet egy kis felfrissítő beszélgetéssel, de ismeretlen szám volt. A nevemet bemondva vettem fel, hogyha esetleg téves lenne, akkor azonnal rájöjjön a vonal másik végén lévő személy.

- Liam vagyok – mutatkozott be ő is. Liam. Liam. Erősen kellett gondolkodnom, hogy beugorjon, ki ő. Sajnos rossz a névmemóriám, de aztán kapcsoltam, és széles mosolyra húztam a számat. Már kezdtem azt hinni, hogy nem is fog felhívni. – Sajnálom, hogy még csak most hívlak, de úgy akartam, hogy tényleg legyen időm. – A telefonban is ugyanolyan kellemes volt a hangja, mint élőben, bár érdekes volt a kiejtése, azonban én cukinak találtam.

- Mindegy, örülök, hogy sort kerítettél rá – válaszoltam neki, nehogy azt higgye, hogy megkukultam. Pedig sokkal jobban bírtam volna, ha csak beszél és beszél hozzám, én meg álmodozva hallgathatom kellemes hangszínét.

- Mit szólnál a csütörtökhöz? – Agyamban végigpörgettem a teendőimet, és megnyugodva tapasztaltam, hogy szabad leszek. Vele is megosztottam ezt az információt, hogy ne csak én örüljek.

- Remek – reagálta le. – Milyen napod volt? – Egy kicsit csevegtünk arról, hogy mit csináltunk aznap, aztán megígértette velem, hogy SMS-ben elküldöm a címemet, majd elköszöntünk egymástól.

Beszélgetésünk után újult erővel vetettem bele magamat a tanulásba. Tudtam, hogy meg kell tanulnom addig mindent, mert csütörtökön nem lesz már időm, pénteken meg ugye vizsga. Ám nehéz volt a tananyagra koncentrálni, amikor egy bizonyos, jó megjelenésű férfi képe folyton a szemem elé úszott.

Csütörtökön türelmetlenül vártam, hogy végre fél hat legyen. Jóval a megbeszélt időpont előtt elkészültem, hiszen már rég kiválasztottam a ruhámat, szóval csak fel kellett kapnom magamra. Igazából sosem voltam olyan nő, aki órákig azon gondolkozik, hogy mit vegyen fel. Nem volt otthon olyan ruhám, amit ne hordtam volna szívesen, így csak benéztem, és ami elsőre megtetszett, azt választottam ki. Ez most egy lila combközépig érő ruha volt, az egyik kedvencem. Reméltem, hogy Liamnek is tetszik majd. A hajamat összefogtam, mert úgy éreztem, ma bármit csinálhatnék vele, akkor is úgy állna, ahogy ő akar.

Izgatottan bújtam bele a cipőmbe, amikor meghallottam a csengő jellegzetes hangját. Táskával a kezemben nyitottam ajtót, ahol egy hatalmas virágcsokorral találtam szembe magam. Kicsit oldalra billentette, hogy lássam mosolygós arcát, majd köszönt, és átnyújtotta a virágot. Gyorsan visszaszaladtam, hogy beletegyem egy vízzel töltött vázába. Annyira szép volt, nem szerettem volna, hogy elhervadjon, mire hazaérek. Amikor visszatértem hozzá, még mindig mosoly játszott ajkain, kinyújtotta felém a kezén, én pedig belekaroltam, és így hagytuk magunk mögött a bezárt lakásomat.

- Csinos vagy – kezdte meg a beszélgetést. Bókját enyhe pírral az arcomon köszöntem meg, majd végignéztem rajta. Egy világos farmer volt rajta, fekete öltönnyel, úgyhogy a kinézetére ő sem panaszkodhatott. Céltudatos, komoly férfi benyomását keltette, ami határozottan tetszett. Volt már dolgom pár életképtelennel.

Még mielőtt kinyithattam volna a kocsiját, a kilincsért nyúlt, és kitárta előttem az ajtót. Nem voltam hozzászokva, hogy egy férfi ilyet csináljon, mert úgy vettem észre, mostanában kiveszett az úriemberség belőlük. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy néhányan mégis maradtak, és ő pont közéjük tartozott.

Azt tudtam, hogy étterembe megyünk, csak azt nem, hogy pontosan hová, ezért az úton megérdeklődtem. Nem ismertem a helyet, mert hogy őszinte legyek, nem szokásom étterembe járni. Mióta elköltöztem otthonról magamra főzök, és nekem tökéletes az, mellesleg sok pénzt meg is spórolok vele.

- Remélem, azért tetszeni fog – pillantott rám egy pillanatra, aztán újra az utat kezdte pásztázni. – Még mindig nem hiszem el, hogy nem ismertél fel – nevette el magát közben.

- Megsértettem az egódat? – tettem fel viccesen a kérdést. Reménykedtem benne, hogy érzi majd, a kérdésem nem komoly. Volt már problémám a sajátos stílusom miatt, nem szerettem volna, ha ő is valamit félreért.

- De még mennyire – biggyesztette le az ajkait, mint aki szomorú. – Sírtam is aznap éjjel. – Pompás, úgy látszik emberemre találtam az iróniában. – Nem, egyébként nehogy azt hidd, hogy bánt, csak nagyon furcsa. Már megszoktam, hogy szinte ki se léphetek az utcára anélkül, hogy valaki oda ne jönne – magyarázta. Mire mondandója végére ért, oda is értünk az étteremhez. Szinte rám parancsolt, hogy ne mozduljak, amikor az ajtónyitó felé nyúltam. Felnevettem, aztán megvártam, amíg kisegített a kocsiból.

Egy dolgozó már az ajtóban várt ránk, és rögtön az asztalunkhoz vezetett. Ott Liam kihúzta nekem a széket, − már meg sem lepődtem rajta – majd ő maga is leült velem szemben. Eddig nagyszerűen indult az este, az első pár perc után azt kellett mondanom, még sosem volt ekkora úriemberrel dolgom. Amíg vártuk az első fogást, beszélgetni kezdtünk. Nem esett nehezemre mesélni neki, végig érdeklődve figyelt, szóval látszott rajta, hogy tényleg kíváncsi a válaszaimra.

- A múltkor hova kellett annyira sietned? – jutott eszébe a találkozásunk napja.

- Jelenleg az Elite Modellügynökségnél dolgozok, és éppen egy fotózás közepén voltam. Kaptam egy kis szünetet, de sietnem kellett, mert nem voltak valami bőkezűek a percekkel – meséltem el neki az eseményeket.

- Modell vagy? – kérdezett vissza meglepődve. – Na, nem mintha annyira meglepő lenne – gondolkozott el aztán – hiszen gyönyörű vagy. – Kevesebb, mint fél óra alatt, már a második bókot kaptam, ami ugyan jól esett, de sosem volt az erősségem a jó lekezelés, ezért csak mosolyogtam rá, majd a kérdésére válaszolván bólintottam egyet. – Miért szerettél volna ebben a szakmában dolgozni? – maradt meg ennél a témánál.

- Kiskoromban anyáék nagyon sok fényképet, illetve videót készítettek rólam, és akármilyen nagyképűen hangzik, imádtam visszanézni őket. Tetszettem magamnak a képeken, úgy éreztem, mintha azokon sokkal szebb lennék. Tini koromban fotózásokra jártam, akkor még én fizettem a képekért, aztán amikor rájöttem, hogy én munkának akarom ezt, reklámarcnak jelentkeztem ide-oda, és itt kötöttem ki. – Próbáltam a lehető legrövidebbre fogni, mert semmiképp sem szerettem volna, ha ülve elalszik. – És te? Mindig énekelni akartál?

- Igen, csak én szólóban képzeltem el a karrieremet, de valószínűleg az volt életem legjobb dolga, hogy összeraktak a többiekkel. Ötletem sincs, hol lennék most, ha nem így történt volna. – Úgy tűnt, tényleg nem bánja, hogy így alakult. Hogy őszinte legyek, nem szoktam nézni a tehetségkutató műsorokat, ezért vajmi keveset tudtam a versenyzőkről is, annyi viszont hozzám is eljutott, hogy egyedül jelentkeztek, és csapattá alakították őket. Elég nagy felhajtás volt körülöttük, de sosem foglalkoztam velük részletesen. Az újságcikkeket átugrottam, tévézni pedig nem sokszor szoktam, valószínűleg ezért nem jutottak el hozzám bővebben az őket illető dolgok.

Ezután arról kezdtem faggatni, mennyi szabadideje van, mert szerettem volna tudni, hogyha jól sikerül az este, akkor fogom-e még látni valaha is, vagy annyira elfoglalt, hogy nincs ideje kapcsolatokra. Sok biztatót nem tudott mondani, de legalább most volt pár hét szünetük a turnéban. Persze közben sem lógatták a lábukat, mert az új albumon dolgoztak.

Az evés kicsit gátolta a beszélgetésünket, de egy-egy falat között válaszolgattunk egymásnak. Még csak a nagyon általános dolgokról társalogtunk, hiszen az ismerkedésünk elején voltunk. Csak szerettük volna az alapokat megtudni egymásról, hogy az alapján kialakítsunk egy első benyomást. Az enyém az volt róla, hogy nagyon kedves és figyelmes. Vicces, de tudja, hol a határ, tehát tud komoly is lenni. Szerettem ezt a kettősséget, mert sosem szerettem olyan emberekkel lenni, akik fapofával ülnek. Rettenetesen unalmas tud lenni, viszont az sem jó, amikor szeretnél komoly dolgokról beszélni, és az illető elvicceli. Szóval örültem, hogy ő már kinőtt abból a korból, amikor minden poén, de még nem érte el azt, amikor merevvé válik. Volt még valami, ami rögtön szemet szúrt. Magabiztos megjelenése az egész életére rányomja a pecsétet, tudja, mit akar, és el is éri céljait, viszont velem nagyon félénken viselkedett. Mármint jót beszélgettünk, nem úgy volt szégyenlős, hogy visszahúzódó lett volna, csak nem mert az egyik szintről a másikra lépni. Például az asztalon volt a kezem, örültem volna, ha megfogja, de csak a szemével fixírozta. Néhányszor megemelte a kezét, de végül valami máshoz nyúlt. Aranyos volt tőle, hogy nem tudta eldönteni, mit csináljon, ezért közelebb toltam a kezem az övéhez. Rámosolyogtam, amikor ennek hatására felbátorodott, és ráhelyezte a kezét a kézfejemre. Élveztem, ahogy puha ujjaival cirógatni kezdett, és egy darabig szótlanul bámultunk egymásra. Egyikünk sem akarta felesleges szavakkal elrontani a pillanatot.

Hiába ettünk lassan, egy idő után mégis elfogyasztottunk mindent, és fizetés után elindultunk kifelé. Nem igazán akartam, hogy vége legyen ennek az estének, hiszen elmondhatatlanul élveztem a társaságát. Eléggé lehűlt a levegő, ezért egyenesen a lakásomhoz autóztunk, azonban annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy nem akartuk félbeszakítani. Az este folyamán szinte mindent kiveséztünk, a kedvenc filmjeinktől a legjobb emlékeinkig mindent elmeséltünk egymásnak, közben pedig úgy elrepült az idő, hogy már csak azt vettük észre, hogy éjfélt mutat az óra. Álmos ugyan nem voltam, de szerettem volna kipihent lenni másnap, ezért végül fájó szívvel búcsúzkodni kezdtünk.

Velem együtt ő is kiszállt az autóból, és elkísért az ajtóig. Karjait összefonta maga előtt, és úgy nézett rám egy darabig, mielőtt megszólalt volna.

- Megcsókolhatlak? – Nos, volt egy olyan íratlan szabályom, hogy az első randin nem csókolózok, úgyhogy bármennyire is kecsegtető volt az ajánlat, nagy önuralomról tanúvallomást téve, vele is megosztottam ezt az infót. Szerencsére nem vette rossz néven az elutasítást. – Akkor minél hamarabb meg kell beszélnünk egy másodikat – nevette el magát, majd odahajolt, és adott az arcomra egy puszit. – Jó éjszakát! – Viszont kívántam, majd előkerestem a kulcsom, és beléptem a házba. Kellemes virágillat fogadott, amit Liam csokrának köszönhettem, így miután egy mélyet szippantottam a levegőbe, elvégeztem esti teendőimet, és lefeküdtem aludni.

Ma van az apukám, és az öcsém névnapja, úgyhogy szeretném megragadni az alkalmat, hogy felköszöntsem őket. Boldog névnapot nektek! <3

Ez alkalommal is számítok a véleményeitekre, írjátok meg, hogy nektek mi tetszik Liamben illetve, hogy szerintetek összeillünk-e. Természetesen ezen kívül is írhattok minden másról, ami eszetekbe jut.

Van egy feliratkozóm, és kaptam egy imádnivaló hozzászólást is, ezeket nagyon szépen köszönöm!

xxx Larissa