Danger Zone 1.

Sziasztok!

A helyzet az, hogy amikor kitaláltam, miről fog szólni a Comfort Zone, akkor jött egy másik ötlet, ami viszont nem fér bele ebbe a történetbe. Ezt úgy értem, hogy itt a Comfort Zone-ba nem tudom elég részletesen beleírni azt a másik szálat, amit szintén szeretnék. Kezdetben úgy volt, hogy lesz egy spin-off, de aztán a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem, és rájöttem, hogy nincs időm még egy plusz történetet írni. Ám a probléma még mindig fenn áll: a CZ keretein belül nem tudom kibontani rendesen, szóval arra jutottam, hogy bizonyos időközönként megírok egy-egy novella(szerűséget) Zayn szemszögéből, és akkor minden, amit nem tudok beleírni a CZ-be, az ott lesz abban. Ez ilyen spin-off novellacsokor lenne, haha, nem hiszem hogy létezik ilyesmi, de most nálunk lesz. Ez az egész annyit jelent, hogy azon a héten, amikor egy novella kerül ki ebből, nem lesz friss a CZ-ből, mert tényleg nincsen időm két részt megírni egy hét alatt.

Az első DZ novella pedig itt is van, máris olvashatjátok. Izgulok nagyoon, de remélem, ez is tetszeni fog nektek! :D A 10 komment dolog erre is érvényes, szóval jövő héten CZ-t hozok, ha meglesznek a komik :) 

xxx Larissa

UI: A történet kiötletelésében nagyon nagy szerepet vállalt egy barátnőm. Neki innen is nagyon szépen köszönök mindent! <3

*************************************************

Végiggurultam a park melletti járdán, miközben még hallottam, ahogy Hailey felsikkantott, Maz pedig öblös nevetésével kiröhögte. Ezek ketten sose fogják feladni ezt a legyünk együtt, ne legyünk együtt viszonyt, ám amíg egyikük sem sérül komolyabban, addig nekem tök oké a dolog.

Felugrottam a járdát szegélyező majd’ fél méteres betonfal szélére, és végigcsúsztattam rajta a deszkám alját, aztán amikor földet értem, megigazítottam a szemembe csúszott sapkámat, hogy lássam is merre haladok. Úgy döntöttem, felszállok a metróra, ma már eléggé kifárasztottam a lábaimat, semmi kedvem nem volt még három megállónyit leloholni.

Szerda volt, így a Calebbel előre megbeszélt találkozóra igyekeztem. A délután folyamán begyűjtöttem a többiektől a fűre szánt pénzt, amit a biztonság kedvéért gyorsan meg is tapogattam a zsebemben. Fingom nincs, miért, de az évek során valahogy én lettem az, aki ezeket a bizniszeket lebonyolította. Mondjuk, gondolom, a többiek egyrészt lusták voltak plusz köröket tenni, másrészt talán úgy vélték, ez is beletartozik a bandavezér szerepembe.

Amíg a metrón álltam, gondolataim visszaterelődtek Mirára, akinek a napokban meghalt a nagyanyja. Nem irigyeltem szerencsétlent, főleg, hogy a szülei valószínűleg egyszer sem fogják megkérdezni tőle, hogy jól van-e. Na, mondjuk kemény csaj, szóval nem féltettem, hogy esetleg nem tudná feldolgozni egyedül, meg hát mi is itt voltunk neki, és ezzel ő is tisztában volt, de ettől függetlenül egyszerűen nem tudtam elűzni szomorú arcának képét a szemeim elől. A hideg szél viszont, ami az arcomba csapott, amikor kiszálltam a vagonból, kicsit elterelte a figyelmemet. Gyorsan beledugtam kezeimet az eddig derekamra kötött kockás ingem ujjába, és felléptem a mozgólépcsőre. Vetettem egy pillantást leharcolt telefonom képernyőjére, majd nyugodt szívvel vettem tudomásul, hogy még bőven időben vagyok.

A kijárattól már csak két utcára volt a találkozási pontunk, és Caleb még sehol nem volt, úgyhogy levágtam magam az egyik telefirkált padra, és azon a freskószerűségen kezdtem agyalni, amit Mirával kezdtünk el megtervezni. Nem tudtam, hogy mikor lesz hozzá kedve, de én szerettem kreatívkodni, ráadásul a lány se bánta, ha konkrét terveket tártam elé. Igazából mi eléggé egy húron pendültünk, mindig is úgy képzeltem, hogy mi hasonlítunk egymásra a legjobban. A két magányos farkas, és hangozzon bármilyen hülyén is így férfi létemre, de nagyon sok dologban felnéztem rá. Annyira rendben tartotta az életét, elképzelni sem tudtam, hogy képes ennyi helyen megállni a helyét. Számomra, hogy nem nagyon láttam az élete másik oldalát, nehéz volt egyáltalán elképzelnem őt gazdag, egyetemista, jól nevelt lányként, holott biztos voltam benne, hogy akik meg csak azt a részét látják, azoknak meg az nem fér a fejükbe, hogy ő tud egy teljesen lezüllött, deszkás csaj is lenni, telefújva graffiti spray-vel. Ráadásul nem is csak ilyen éppen megállja a helyét itt és ott, hanem mindkettőbe 110%-ot ad. Szomorú tény, hogy ő még csak nem is látja, milyen jól csinál mindent.

Bár ebben nagy szerepel vállal ám Maz haverunk is, aki kötelességének érzi, hogy folyton lerombolja valamivel az önbizalmát. Persze, értem én, hogy segíteni akar, de ahogy én látom, ezzel csak ront a helyzeten. Ráadásul mostanában megint visszatért a keménykedős énje, aki azt hiszi, hogy ő mondja meg mindenkinek a tutit. Ma is teljesen felesleges volt Mirát idegesítenie amiatt, hogy tarja a lábát, de az észlénynek még csak fel sem tűnt, hogy a lány nem volt olyan hangulatban, hogy ne essenek neki rosszul a szavai. A végén meg persze megint oda lyukadtunk ki, hogy miért nem fektettem már meg, ha ennyire egyetértek vele, és mindig mindenben az ő oldalára állok. Tulajdonképpen még egy pillanatig el is töprengtem rajta, és újra végigmértem, bármilyen érzés kiváltása érdekében, de hiába nézett ki jól, és hiába képviselt olyan értékeket, amiket azt hiszem én, Maz és Andy is álomnőként emlegettünk, egyszerűen nem vonzott. Nekem ő az egyik legjobb barátom volt, egy kishúg vagy valami hasonló, akárcsak a többieknek.

- Talán mert nem érzek iránta semmi olyat – rántottam meg a vállamat, aztán tovább rágóztam.

- Ja, tényleg! Mindig elfelejtem, hogy ebbe a kemény bandavezér életbe nem fér bele holmi kiadós dugás, vagy ne adj Isten, csajozás. Fertő – provokált a szokásos szemtelen, de vicces módján.

- Ne aggódj, neked ezt sosem kell megtapasztalnod. Nem mondhatod, hogy nem vagyok jó főnök. Törődök az imidzseddel – pislogtam felé fölényesen, és figyeltem, ahogy az arcára kiült az a jól ismert duzzogós ábrázat.

A nem sokkal ezelőtti emlékképen újra elnevettem magamat. Imádtam húzni az agyát, és egészen addig mentem, amíg el nem hitte, hogy ő van vezető pozícióban, aztán szépen összetörtem a kis fantáziaképeit.

Az enyémeket meg a vállamat megkocogtató ujjak űzték el, vissza oda, ahonnan jöttek. Felpattantam, és szembe fordultam a hihetetlenül kékszemű, szőkére festett hajú sráccal, aki úgy nézett rám, mintha már ismernénk egymást. Én viszont hiába mértem végig tetőtől talpig, biztos voltam benne, hogy még nem találkoztunk. Már csak azért is, mert erre a látványra, száz százalék, hogy emlékeznék.

- Amennyiben Calebre vársz…– kezdett bele, de azonnal közbe vágtam, és kissé paranoiásan körbenéztem.

- Honnan ismered? – Miután rájöttem, hogy kettőnkön kívül egy árva lélek sincs az utcában, újra a kék íriszeket kezdtem bámulni, mintha abból kiolvashatnám, hol a trükk, de az volt a probléma, hogy abban a pillanatban el is felejtettem, miért jöttem, ki vagyok, és még azt is, hogy milyen évet írunk.

Levegő, Malik, figyelmeztettem magamat fejben, miközben ő halál lazán megtámaszkodott kezével a padon, és a szája sarkában ülő apró mosollyal bámult vissza rám.

- Mondhatni, kollégák vagyunk, de ő ma nem tudott jönni, sőt ha engem kérdezel, egy darabig nem is fog - felelte csevegő hangon, mintha csak az időjárásról kérdeztem volna, engem meg kezdett kíváncsivá tenni, hogy mi a fene folyik itt, így hát befejeztem a srác apró részleteinek feldolgozását, és érdeklődve pislogtam felé.

- Szóval lefülelték – vontam le a következtetést, de azért kérdő hangsúllyal tettem mindezt.

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy ismét rossz helyen volt rossz időben, ami a főnöknél betette a kiskaput. Lényegtelen. Zayn, ugye? – Eddigi apró mosolyából egy széles vigyor lett, ami láttatni engedte fehér fogsorát, csak hogy az összkép még hatásosabb legyen. Kissé megbabonázva bólintottam, és csak mozdulatom után jöttem rá, hogy jó lett volna, ha névtelen maradok, arra az esetre, ha mégis valami rohadék besúgó lenne.

- Niall – nyújtotta ki felém a kezét bizalmasan, én pedig újra megleptem magamat, ahogy gyorsan, immár én is mosolyogva elkaptam a tenyerét. – És most, hogy így megismerkedtünk, térjünk a tárgyra! – szakított ki a felettébb kellemes pillanatból. Alig észrevehetően megráztam a fejemet, hogy tudatosítsam magamban, iszonyatosan furcsán viselkedek, és talán jó lenne ezt abbahagyni, mert nem tehetek kifejezetten jó benyomást. Ha egy hozzám hasonlóan viselkedő bandavezérbe futottam volna, biztos körberöhögtem volna. Mondjuk attól se álltam messze, hogy magammal tegyem ugyanezt.

- Akár. Szóval nálad van a cucc? – kérdeztem megköszörülve a torkom, mert egyértelműen láttam, hogy roppant jól szórakozik rajtam.  Ebből arra következtettem, hogy az arcomra is kiült az a furcsa érzés, amit egyelőre nem igazán tudtam beazonosítani.

- Nálam. De mi van, ha át akarsz verni és egy zsaru vagy? – vonta fel a szemöldökét, majd karba tett kézzel pislogott rám, hátha előrántok egy pisztolyt vagy a franc tudja.

- Ezt akár én is kérdezhetném. Kettőnk közül te vagy a kétesebb kinézetű. Az ilyen szöszi, babaarcú srácok nem szoktak füvet árulni a Hackney kis sikátoraiban – emeltem fel a fejemet, és a saját hangsúlyomból ítélve eléggé elbaszódhatott bennem a gépezet, tekintve hogy ilyen élt idáig csak Maz hangjában véltem felfedezni, mikor a teniszező csajokat kommentálta a pályánál, azon ritka alkalmakkor, amikor kivételesen csak söröztünk a sportpálya szélén, és próbáltunk nem csinálni semmi törvénybe ütközőt. Bár, ez nem sűrűn fordult elő, még mindig többször, minthogy én ilyen hangnemben szóljak bárkihez is, nem hogy egy drogdílerhez, aki egy nagyjából velem egyidős pasi. Szerintem régen voltam beszívva, vagy a múltkori cucc, amit Maz szervált volt olyan erős, hogy most flashbackeltem be tőle.

- Hát látod, – rántotta meg a vállát – bármi megtörténhet.

Kavargó gondolataimat figyelembe véve, válasza olyan kétértelműen csapódott nekem, el is felejtettem, hogy valamit reagálnom kéne. Ahogy kimondta, hogy “bármi megtörténhet” egy pillanatra én is úgy voltam vele, hogy igen, még olyasmi is, amiről az embernek korábban fogalma sem volt.

- Nem vagyok zsaru – mondta ki egyenesen, gondolom a hallgatásomat egyfajta hezitálásnak vette, majd mielőtt közölhettem volna vele, hogy hiszek neki, előkapta a fűvel teli tasakot és a zsebembe gyömöszölte.

Reflexből mozdultam közelebb, és áldottam az eget, amiért pont egy ilyen szituációban voltunk, mert így ráfoghattam az egészet arra, hogy véletlenül sem akartam lebukni. Bezzeg Calebbel az egész ügyet rövidebb idő alatt lebonyolítottuk annál, mint ahogy most mi ketten elhúzódtunk egymástól.

A farzsebembe csúsztattam a kezemet, hogy kivegyem belőle a lóvét, majd átnyújtottam neki, és mikor az ujjbegyei érintették az enyémeket, kiszáradt a szám. Fogalmam sem volt, miért jöttem zavarba, és a furcsa érzéseimet se nagyon tudtam hova tenni. Csak abban voltam biztos, hogy még soha senki nem vonzott ennyire. Amikor rájöttem, hogy az előbb tulajdonképpen beismertem, hogy vonzónak találom Niallt, az első gondolatom az volt, hogy de hát ő egy pasi. A második pedig közvetlen ez után az, hogy de még mennyire jó pasi.

Fejem kitisztításában cseppet sem segített, ahogy az ujjait néztem, miközben a pénzt számolta. Fogalmam sem volt, mi zajlik le bennem, csak kezdtem az egészet egyre abszurdabbnak érezni. Jó, korábban is volt már rá példa, hogy jóképűnek találtam valakit, akárcsak egy lányt csinosnak, de ilyen erős vonzalmat még senki nem váltott ki belőlem. Az efféle dolgoknak nem a pubertáskorban kellene lezajlaniuk? Komolyan, hol a faszomban hagytam az eszemet? Majdnem megráztam a fejemet a remek szóválasztásom eredményeképpen, hiszen sejtéseim szerint valahol pont arrafelé kellett lennie.

Amikor bólintott egyet, és megjegyezte, hogy pontosan adtam az összeget, igyekeztem összekapni magamat. Egyáltalán nem hiányzott, hogy észrevegye furcsa viselkedésemet, és lazán közöltem vele, hogy ez így szokott lenni.

- Formaság – rántott egyet a vállán. – Sűrűn találkoztatok Calebbel? – kérdezett rá, én pedig azonnal belekezdtem a nem szóba, utána viszont rájöttem, valószínűleg azért kérdezi, hogy hányszor fog látni, és meggondoltam magamat.

- Igen. Heti háromszor. – Halvány sejtésem se volt arról, hogy mit fogok kezdeni annyi fűvel vagy, hogy mikor szülök meg egyáltalán annyi pénzt.

- Hm, a főnök heti kettőt említett, de akkor biztos tévedett – pillogott rám kétkedve, és mintha az arcán azt láttam volna, hogy jól szórakozik. Bezzeg én egy fikarcnyit sem örültem annak, hogy úgy viselkedek, mint egy kergemarha.

- Volt pár magánbiznisz is. - Megvakartam a tarkómat, kezdtem kínosan érezni magamat, és hirtelen jobb kamusztori se jutott eszembe. Kötve hiszem, hogy meggyőztem vele.

Niall úgy tűnt, hogy már indulna, bennem pedig megszólalt egy kurva hangos vészjelző, hogy ne hagyjam menni. Akármilyen hihetetlen volt, szerettem volna többet megtudni róla, például azt, hogy melyik része van olyan hatással rám, ami képes elnyomni az alaptermészetemet, miszerint sose bonyolódok bele semmilyen érzelmi kapcsolatba, arról meg ugye ne is beszéljük, hogy határozottságom és kiegyensúlyozott megjelenésem már csak távoli múltnak tűnt.  Mindemellett képtelen voltam eldönteni, hogy a cseszett vonzalom viszonzott-e, vagy ő, velem ellentétben, normális.

- Pénteken, ha errefele járnál, összefuthatnánk – vette egy kicsit halkabbra a hangját, mintha egy bizalmas információt osztana meg velem. Éreztem, ahogy a karomon feláll a szőr, és jól tudtam, nem a hideg miatt. Mondjuk arra képtelen voltam rájönni, hogy ez most amolyan közeledés vagy csak üzlet, úgyhogy inkább a biztosabbal próbálkoztam be.

- Majd meglátom, hogy a banda mikorra dobja rá össze a pénzt – mondtam, és figyelni kezdtem a reakcióit. Felnevetett, a reakciófigyelés pedig azonnal abba is maradt. Azt istenit, életemben nem hallottam még ilyen édes hangot! És ez volt az a pillanat, amikor be kellett ismernem, hogy basszus nekem tényleg bejön a srác. Amivel viszont még magamat is megleptem az az, hogy nem is azon kezdtem el parázni, mi a franc zajlik le bennem, hanem azon, hogy mi van, ha ő nem érzi azt, amit én.

- Üzleten kívül gondoltam – kacsintott rám, amitől nekem a tüdőmben maradt a levegő. Vigyorogni támadt kedvem, hiszen pont ilyen választ szerettem volna hallani, helyette viszont csak megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, ami újra mosolygásra késztette, majd hátat fordított, és elindult dolgára.

Ekkor aztán megembereltem magamat, elővettem az igazi énemet, amit a beszélgetésünk közben valahol elhagytam, és utána szóltam.

- Ha nyolc körül a South Bank felé járnál, ott lehet, összefutunk. Az ottani deszkapályánál szoktunk lógni – szórtam el egy kis infót neki, jelezve, hogy nem vagyok az a típus, aki mások után futkos. Ha szeretne valamit, neki kell jönnie.

- Kösz a hasznos infót – mért végig, szemében pedig némi elismerést véltem felfedezni, majd intett egyet, és miután én is így tettem, mindketten elindultunk.

Amint befordultam a sarkon elterült az arcomon széles vigyorom, amit eddig erőnek erejével tartottam csak vissza. A kis találkozás annyira feldobott, hogy már nem is éreztem, mennyire ki vannak fáradva a lábaim. A deszkámmal minden lehetséges helyre felugrottam, és egyetlen lehetőséget sem hagytam ki egy kis trükközésre, egészen addig, amíg haza nem értem.

Comfort Zone - 5. fejezet

Sziasztok!

Azt hittem, csak holnap fogom tudni hozni a részt, de aztán ma mégis volt időm átolvasni, kicsit belejavítgatni. Nem vagyok vele 100%-osan megelégedve, de remélem, nektek tetszeni fogok. A kommenteket nagyon szépen köszönöm, el is kezdtem rájuk válaszolni, ha kész vagyok velük, akkor kiírom, majd a csoportba :)

Jó olvasást, és előre is bocsánat a végéért, de nem tudtam máshogy elválasztani :D

xxx Larissa

***************************************

SouthBank

Zayn, aki továbbra is elég frusztrált volt, indítványozta, hogy csináljunk valamit, mert ő aztán nem azért jött, hogy egy padon üljön egész este. Andy vigyorogva húzta kis hátitáskája cipzárját, hogy megmutassa a festékeit. Mindannyian ujjongva indultunk el keresni egy üres falfelületet, majd amikor megtaláltuk a megfelelő helyet, Hailey, Maz és Andy azonnal le is csapott rá. Mivel nem volt túl nagy az üres rész, többen nem fértünk oda, így Zayn és én kimaradtunk, bár én amúgy is Louis-val beszélgettem.

- Mira, csak egy percre – szólított félre Zayn, miközben a zsebeiben turkált. – Nem találkoztunk azóta – húzta elő a cigis dobozát, amiből hat szál jointot kihúzva a kezembe nyomott.

- Ja, ki is ment a fejemből – tettem el ötöt, és egy kicsit elgondolkoztam azon, hogy az utolsót is mellé teszem.

- Mi a baj? – kérdezte Zayn, amikor látta, hogy megállok a mozdulatban.

- Semmi – pillantottam Louis felé. Nem tudtam, hogy viszonyul hozzá, elítéli-e vagy sem, mert nem beszéltünk erről, de aztán megvontam a vállamat, és rágyújtottam. Végül is ez is én vagyok, ha nem tetszik neki, jobb, ha még most kiderül. – Köszi – mosolyogtam rá, mielőtt visszaléptem Louis mellé, és megkínálva őt, felé tartottam.

Gondolkodás nélkül vette ki a kezemből, én pedig azonnal azon kezdtem agyalni, hogy miért változok meg így a közelében. Feszült leszek, meg akarok felelni, félek, hogy valami olyasmit teszek, ami nem tetszik neki. Mintha nem is én lennék. Nem is emlékszem, mikor akartam legutoljára bárkinek is megfelelni. Akartam egyáltalán valaha?

- Tartsd meg! – toltam el a kezét, amikor vissza akarta adni, és egy újat vettem ki. Kelleni fog egy egész ahhoz, hogy lelazuljak, és ne viselkedjek idiótán a közelében.

- Köszi, majd kifizetem – mondta.

- Csak figyelmeztetlek, hogyha megpróbálod, akkor valószínűleg fejbe váglak a deszkámmal – tologattam meg a bal lábammal, hogy hatásosabb legyen a fenyegetésem.

- Hm, harcias – tette rá a deszkámra ő is a lábát, ezzel megállítva. Lenéztem, és fogalmam sincs, hogy mit találtam dögösnek ebben a mozdulatban meg abban, ahogy a lábunk egymás mellett feküdt, de rendesen zavarba jöttem.

- Sétálunk? – vetettem fel inkább.

- Ja. Vezess körbe, mert még nem igazán kaptam meg a feelingjét a dolognak – válaszolta.

- Ami késik, az nem múlik – közöltem vele úgy, mintha ez a mondat előttem még soha senkitől nem hangzott volna el, aztán elindultam az egyik irányba, ahol deszkás trükköket mutogattak egymásnak az emberek.

Személy szerint én imádtam nézni őket, szinte minden ilyen alkalommal legalább két órát csak álltam ott és tapsoltam meg hujjogtam a többiekkel. Néha, amikor valaki belökött a kör közepébe, én is mutattam egyet s mást nekik, de jobban szerettem a közönséghez tartozni. Louis-val beszélgetve álltunk be, és egészen addig verekedtük beljebb magunkat, amíg már olyan szorosan álltak az emberek, hogy a cigifüst benn rekedt a sorok között. Jómagunk is hozzátettünk még a már szinte vágható füstfelhőhöz, és érdeklődő arccal kezdtem nézni, ahogy az éppen középen lévő gyerek a rámpát használva ugrál. Megkerestem Louis kezét, mert, ahogy a tömeg éljenzett, mindig egy kicsit arrébb sodródtunk, és nem akartam elhagyni. Végül a legelső sorig jutottunk, én pedig rögtön felismertem a srácot a kör közepén. A fülem mögé tűrtem a hajam, és Louishoz fordultam, hogy ideje tovább sétálnunk, de mielőtt elindulhattunk volna, Chase megállította előttem a deszkáját, és a karomnál fogva középre tolt.

- Jaj, ne már – néztem rá bosszankodva, de csak széttárta a karjait, a nézők meg biztatni kezdtek, hogy csináljak valamit.

Lemondóan ráztam meg a fejemet, és a földre tettem a deszkámat, hogy eleget tegyek a kérésüknek. Nem mondom, hogy nem volt jó hallani az elismerő éljenzést, de most szerettem volna minél hamarabb lelépni innen. Louis előtt álltam meg, és még mielőtt Chase beszélgetést kezdeményezhetett volna, kihúztam a tömegből.

- Na, remélem, ez meghozta már a hangulatodat – mondtam neki, miközben lassan haladtunk egymás mellett.

Feljebb húztam a dzsekimen a cipzárt, mert elég hűvös volt, főleg most, hogy az emberek már nem fogták fel a szelet. Az itt lógó srácok kisebb csapatokba verődve álltak vagy ültek, miközben zenét hallgattak és harsányan nevettek Isten tudja min. Sok embernek furcsa lehet, hogy én itt érzem magam jól, biztonságban, míg mások még erre fele se mernek sétálni, de nekem tényleg ez jelentette a nyugodtságot. Akármerre néztem, őszinte emberek vettek körül, olyanok, akik nem titkolják, hogy az életük vagy akár ők maguk mennyire elcseszettek. Meglehet, hogyha nem figyelsz, a hátadba vágnak egy kést, de legalább nem mosolyognak előtte a képedbe, eljátszva, hogy kedvelnek. Bár igazából, akik rendszeresen járnak ide, azok a közhiedelemmel ellentétben, nem azért jönnek, hogy balhézzanak, hanem hogy együtt szórakozzanak, hozzájuk hasonlókkal. Ha valaki támad, annak oka van. Egyszerűen csak tudnod kell, hol a helyed, és hogy kinél meddig mehetsz el. Ilyen egyszerű.

- Igen, azt hiszem már értem, mit szeretsz ebben – bólogatott bőszen.

- Ha nem érzed jól magad, szólj nyugodtan – néztem fel rá, de miután megrázta a fejét, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, nem firtattam tovább. – Megnézzük, mit alkottak Andyék?

- Aha – fordult is meg azonnal. Nekem kicsit lassabban ment a dolog, még előbb eljutott a tudatomig a válasza, aztán hogy akkor most irányt kell váltani. Szerettem ezt, amikor minden olyan nyugodtnak és lassúnak tűnt. Az egészből viszont éppen csak ennyit érzékeltem. Az eljutott az agyamig, hogy viselkedésem eltér az átlagostól, de azt már nem kérdőjeleztem meg, hogy ez probléma-e. Így volt tökéletes.

- Mira – hallottam meg a nevem, és oldalra néztem, hogy rájöjjek, ki az. Chase közeledett felénk, majd amikor elénk ért, karba fonta kezeit. – Rég láttalak erre fele.

- Pedig itt szoktam lenni. Biztos elkerültük egymást – vontam meg a vállam tanácstalanul, mintha amúgy nem szándékosan kerültem volna. Néhány hónappal ezelőtt összejöttünk. Két hónapig voltunk együtt, de aztán rájöttem, hogy igazából csak a külseje volt az, ami tetszett. Tipikus példája volt a jó dizájnú üvegben eladott olcsó parfümöknek. Nincs olyan illata, mint amilyet várnál, és még sokáig se tart.

- Friss hús? – nézett Louis-ra egy kicsit lenézően, aztán vissza rám. Épp meg akartam szólalni, mert egyáltalán nem tetszett, ahogy viselkedett, de Louis előrébb lépett.

- Inkább egy új rajongó. Louis – nyújtotta ki a kezét határozottan, ezzel meglepve az exemet.

- Hm, aranyos – méltóztatott nagy lustán kiszabadítani egyik kezét a hóna alól, és elfogadta Louis jobbját. – Chase – tette hozzá.

- Mi amúgy sietünk – mutattam a hátam mögé, ezzel egy széles mosolyt kiváltva belőle. Basszus, azért ahogy fehér fogai kivillantak, még mindig ugyanazt a hatást érte el, mint az első találkozásunkkor.

- Arra tartottatok, szívem – mutatott a másik irányba, én pedig zavartan engedtem le a kezemet, miközben bólintva helyeseltem. – Ne csináld már! Nem haraggal váltunk el, miért csinálsz úgy, mintha kerülnöd kéne?

- Nem kerüllek. Örülök, hogy találkoztunk, de most megyünk – toltam félre.

- Hát jó. Klassz volt, amit középen toltál – fogta meg a karomat, hogy még ne induljak el. Jelentőségteljesen néztem az ujjaira, aztán fel rá, mire elengedett. – Jó szórakozást! – kacsintott rám, és még egy puszit is adott az arcomra, amivel érte, hogy frászt kapjak.

Mindig ilyen volt, tette a szépet, meg elhitette velem, hogy különleges vagyok, amiért egyáltalán rám emelte csodálatos szemeit, és igencsak idegesítő volt, hogy még mindig hatott rám. Főleg most, hogy Louis is itt állt mellettem. Megráztam a fejemet, és elindultam. Amint kiértem Chase bűvköréből, nem is értettem, hogy mi a franc ütött belém. Jó pasi, jó pasi, de ismerem, és nem kellene még egyszer.

- Szóval ilyen a zsánered – jegyezte meg Louis, hangjában pedig egyértelműen hallani lehetett, ahogy ítélkezik fölöttem.

- Nincs zsánerem – állítottam, mert tényleg így volt.

- Csak bejönnek a kidolgozott testű srácok – mondta csak úgy maga elé.

- Most komolyan egy srác alapján akarsz ítélkezni? – fújtattam egyet dühösen.

- Tehát igen.

- Louis! – szóltam rá, hogy álljon le.

- Louis! – utánozta le hangsúlyomat és hangleejtésemet, aztán mindketten elnevettük magunkat. – De most akkor ki kell gyúrnom magam, hogy legyen esélyem nálad? - gondolkozott el.

- Nem.

- Még úgy se lenne? – nevetett fel kínosan.

- Anélkül is van. - Kicsit meglepődtem, amikor rájöttem, hogy ezt hangosan is kimondtam, de amikor elégedetten elvigyorodott, én is magam elé mosolyogva folytattam az utat, vissza a többiekhez.

Kicsit nehezen szúrtam ki őket, mert beálltak a tömegbe táncolni, de viszonylag a szélén voltak, így megtaláltuk egymást. Letettem a deszkámat a padunk elé, aztán Louis-ra néztem, hogy akar-e táncolni vagy sem, de szerencsére nem várta meg, hogy én kérjem fel, hanem megragadta a kezemet, és odahúzott a többiekhez. Maz nagyban tolta, akárcsak mindig, amikor megmutathatta, milyen jól mozog, nem mintha, amúgy nem látnánk minden nap, de na, ő Maz. Hailey körülötte táncikolt, Andy pedig inkább csak csápolt a kezeivel, amik magasságának köszönhetően jóval a tömeg fölé értek. Zaynt nehezebben vettem észre, ő egy szőke sráccal dumált, miközben picit dülöngélt, nem tudtam eldönteni, hogy a tömeg lökte, vagy csak ösztönösen mozgott velük.

Louis, felteszem, megelégelte, hogy vele jöttem táncolni, de még rá se néztem, és magához rántott, hogy felhívja a figyelmemet. Nem szerettem, ha irányítgatnak az életben, de semmi sem indított be jobban, mint azok a srácok, akik nem kérdeznek, csak magabiztosan átveszik az irányítást. Tőle elég volt ez az egyetlen mozdulat, és úgy döntöttem, ha így játszunk, akkor én is beszállok. Csípőmet az övének nyomtam, és a zene ritmusára meg is tekertem, nehogy már csak én veszítsem el a fejem. Derekamon lévő keze levándorolt a fenekemre, hogy közelebb nyomjon magához, én pedig elképzelni se tudtam, ha így kezdtünk neki, mi lesz később.

Igazából egy kimondatlan harc alakult ki kettőnk között, vajon melyikünk bírja tovább fűteni a másik vágyát, anélkül, hogy bármelyikünk is kitépné a másikat a tömegből, és egy eldugottabb sarokba cipelné. Legalábbis az én fejemben határozottan ilyen képek villantak fel, főleg amikor a nyakamba fúrta a fejét, a bőrömre szuszogott, és végignyalt egy kis részen. Éppen csak annyira, hogy megérezzem, és rájöjjek, milyen pofátlan tud lenni.

A többieket már rég elvesztettem szem elől, de kezdtem én is fáradni. Mondjuk nem a sok tánc tett leginkább próbára, hanem az, hogy visszafogjam magam. Amikor pedig egy olyan dal szólalt meg, amit utáltam, úgy döntöttem, jobban járunk, ha leülünk egy kicsit. Nekem legalábbis mindenképp szükségem volt egy kis szünetre, ezért visszamentünk az itteni törzshelyünkre.

- Ki csinálta azt? – mutattam a falra, amit már egy női fenék díszített.

- Én – húzta ki magát Maz. Miért is kérdeztem ezt meg?

- Miért van rajtad Zayn felsője? – tettem fel egy újabb kérdést Maznek.

- Mert az a köcsög összefújta – ráncolta a homlokát.

- És ki volt az a csávó, akivel dumált? – érdeklődtem tovább. – Vagyis még mindig – vettem őket észre távolabb.

- Az kérlek szépen az új dílerünk, Niall – osztotta meg velem az információt, mintha a királyt magát mutatta volna be.

- Díler – motyogta maga elé Hailey. Nem értettem, milyen okból ismételte meg, de ő is biztos elszívott már egy szállal.

- Új dílerünk van? Mi lett Calebbel? – kérdeztem rá, megpróbálva visszaterelni a nekem kedvező irányba a beszélgetést.

- Lefülelték… megint. Úgyhogy bedobták helyette őt. – mutatott rajta végig színpadiasan.

- Nem néz ki dílernek – méregettem oldalra döntött fejjel. – Festett szőke? – nevettem el magamat. Nem azért, mert bajom volt a festett hajú fiúkkal, csak annyira abszurd volt a kép, sehogy sem tudtam elképzelni, hogy ez az aranyos fiú fűvel rohangáljon a zsebébe.

- Igen. Ezen kívül annyit tudunk róla, hogy ír, illetve, hogy fene tudja, miért, de Zayn idehívta, és teljesen biztos vagyok benne, hogy egyszer már láttam AJ-vel – merengett el. – Na, mindegy – rántotta meg a vállát, és az érkező Andy-t figyelte.

- Na, kivel találkoztam? – dobta át a karját a vállamon, és úgy rám tehénkedett, hogy arrébb is tántorodtam. – Chase-szel.

- Nekem is volt hozzá szerencsém – toltam le magamról.

- Ha szemétkedik, szóljál, és megmutatom neki, hol a helye – mondta, Maz pedig nagyokat bólogatott, hogy megy ő is.

- Mindketten maradtok a seggeteken – szóltam rájuk. – Inkább adjál festéket! – tartottam ki felé a kezemet, miközben a falon lévő félig kész mintára meredtem. A vonásokból tudtam, hogy Zayn kezdte el, úgyhogy odakiabáltam neki, hogy befejezem. Ő volt az egyetlen, aki nem bánta, ha belepiszkáltam a munkájába.

Szépen befejeztem, és ahogy mindig, most is készítettem róla egy képet, majd odaléptem a srácokhoz. Hailey és Louis a földön ült, Andy a pad háttámláján, lábával pedig a zene ritmusát dobolta, amire Maz táncolt Hailey fölött. Kezében egy pohár sör volt, amit fogalmam sem volt honnan szerzett, de a lány láthatóan nem örült, amiért az a feje fölött billegett.

- Ha rám borítod, elbúcsúzhatsz a farkadtól – fenyegette meg.

Louis mögé sétáltam, és a hátamat az övének vetve helyeztem magamat kényelembe.

- Ugyan már. Megbánnád – vigyorgott.

- Együtt vannak? – döntötte hátra Louis a fejét a vállamra.

- Nem, csak dugnak – válaszoltam.

- Ne legyél közönséges – szólt oda Haiz.

- Errefelé ezt őszintének hívják – kacsintottam rá, mire a srácok felnevettek, egyedül barátnőm jutalmazott meg egy gyilkos pillantással. Figyelme azonban hamar elterelődött rólam, mert Maznek sikerült tényleg az ölébe borítania az italt.

- Fú, baszd meg! – pattant fel mérgesen. Még Maz is hátra lépett egyet.

- Itt? – pofátlankodott tovább.

- Legközelebb tényleg hozok popcornt – rázta meg a fejét Andy, és akárcsak én, ő is vigyorogva figyelte a két műsorozót.

- Ezt marha gyorsan hagyd abba! – szólt rá Hailey, szeme sarkából pedig végigmérte kis társaságunkat. Látszott rajta, hogy most nemcsak egymás agyára akarnak menni, hanem tényleg mérges.

- Ugyan már – eresztett meg egy békítő mosolyt Maz is, Hailey pedig úgy döntött, nem csinál jelenetet, és visszaült, bár láthatóan megváltozott a hangulata. Nem szimplán dühös volt, hanem szomorúnak is láttam. Sajnáltam, amiért Maz csak így szórakozott vele, és bár alapjáraton Hailey is ugyanannyira benne volt ebben a se veled, se nélküled kapcsolatban, azért többször is észre lehetett venni, hogy mennyire nem esik jól neki, ha másokkal látja, vagy ha a srác ilyen nyilvánvalóan világgá kürtöli, hogy mi van közöttük.

A néger srác tanácstalanul nézett felénk, én pedig rosszallóan megráztam a fejemet, hogy talán tényleg nem kellett volna még egy lapáttal rádobnia. Amíg a megbántott lány a nadrágját törölgette zsebkendővel, ő csak álldogált, aztán amikor Hailey felnézett rá, amolyan „mit keresel még mindig itt” pillantással, levetette magát mellé, és lazán átkarolta a vállát. A füléhez hajolt, és mondott neki valamit, amit nem hallottam, valószínűleg szerencsémre.

Nem is foglalkoztam velük tovább, Louis-val kezdtem beszélgetni, miközben mindannyian újabb egy-egy szál cigit vettünk elő. Szememmel a füstöt figyeltem, amit kifújtam, közben pedig követtem a beszélgetés fonalát. Maz miután kibékítette Haileyt, arrébb vonult, hogy valami csajnak tegye a szépet, én pedig azonnal megkerestem Haiz tekintetét. Megrántotta a vállát, de nagyon jól tudtam, hogy esik ez most neki.

- Hú, de hideg a kezed – fordult meg Louis, amikor megigazítottam a hajamat, és a nyakához értem. – Fázol? – nyúlt a kezem után.

- Nem, csak a kezem – mosolyogtam rá, de hagytam, hogy tenyereivel felmelegítse őket. Egy pillanatra az arcára néztem, azzal viszont nem számoltam, mennyire el fogok veszni. Ahogy az utcai lámpa fénye megvilágította arcának jobb oldalát, kedvem lett volna lefényképezni, annyira gyönyörű volt. Ugh, mióta mondom én egy pasira, hogy gyönyörű? Gondolataimból az zökkentett ki, hogy levette rólam szemeit, és inkább a hátam mögé kezdett kitartóan bámulni. Kíváncsian hátranéztem, és összehúzott szemmel néztem, ahogy Zayn és a díler srác közeledett. Zayn járásából meg tudtam mondani, hogy iszonyatosan dühös, úgyhogy azonnal talpra ugrottam, akárcsak Andy és Hailey. Egyedül Louis pislogott fel ránk értetlenül, de végül ő is követte példánkat.

- Hol van Maz? – kérdezte tőlünk rögtön Zayn, és amíg Andy odament szólni neki, én bemutatkoztam a Niall nevű srácnak, hiszen még nem volt alkalmunk találkozni.

- Mi a baj? – érdeklődött közben Hailey.

- Mindjárt, csak legyen itt mindenki – válaszolta.

Nehéz volt kizökkenteni a nyugalmából, ha valamire ilyen hevesen reagált, akkor ott nagy gáz volt, és emiatt kezdtem én is ideges lenni.

Comfort Zone - 4. fejezet

Sziasztok!

A pár nappal ezelőtti posztom után, nem igazán szeretnék most más fontosat mondani. Egyedül annyit tennék hozzá, hogy ezt a 10 kommentet nem büntetésnek szántam, és én egyáltalán haragszom rátok. Ha bárki így érezte, sajnálom!

xxx Larissa

***********************************************

4. fejezet - Meghívás

- Ay, itt van Mira – hallottam meg Maz lelkes hangját, amikor másnap végre a megbeszélt időpont után fél órával megérkeztem.

- Mi a helyzet, kicsilány? – kérdezte Zayn szokásos becenevemen hívva.

- Nem sok jó – húztam el a számat. – Holnap temetésre megyek – folytattam.

- Ki halt meg? – kérdezett rá Hailey.

- A nagyim – rugdostam a lábammal a deszkám kerekét, és a szememet is arra irányítottam, hogy ne kelljen látnom sajnálkozó arcaikat.

- Na, akkor pénteken hangulatjavító buli a South Banknél? – karolta át a vállamat Maz, miután mindannyian kifejezték részvétüket.

- Benne vagyok, úgy érzem, rám fog férni – bólintottam beleegyezően.

- Mi a francot csináltál a könyököddel? – nyúlt hozzá Haiz, mire sziszegve elhúztam. Ma reggelre még rosszabbul nézett ki, a seb begennyesedett, körülötte pedig kékeslila színben pompázott a karom.

- Tegnap kijöttem deszkázni, miután megtudtam, hogy mama meghalt.

- Szólhattál volna, jöttünk volna azonnal – vágta rá Zayn.

- Tudom, de egyedül akartam lenni – mosolyogtam rájuk, hiszen jól esett, hogy bárki bármikor ugrana, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsen. Egyedül Andy volt csendes, és utolsó mondatom után áthatóan méregetett.

- Mi van? – kérdeztem tőle.

- Semmi – rázta meg a fejét vigyorogva. Összeráncolt homlokkal néztem rá egy darabig, aztán arra jutottam, hogy valószínűleg beszélt Louis-val, de erre saját magam lebuktatása nélkül nem tudtam rákérdezni, azt meg nem akartam, hogy mindenki elkezdjen kombinálni.

- Nézd, Mira – pattant fel a deszkájára Hailey, és egy viszonylag egyszerű trükköt mutatott, egy újabb elemmel keverve. Szeretett fejlesztgetni, és meg is volt hozzá az érzéke, mert mindig jól nézett ki a végeredmény.

- Oké, ezt meg kell tanítanod – gurultam mellé, a fiúk meg leültek, és a legutóbbi buliról kezdtek feleleveníteni néhány homályos emléket.

Az a trükk nem tűnt nehéznek, de én még akkor is azzal küzdöttem, amikor Zayn már a negyedik cigijét szívta, és aktuális oktatóm is bejelentette, hogy csatlakozik a gyárkéményhez.

- Na, végre, kezdtem már azt hinni, sose jössz rá, hogy a hátsó lábaddal van a baj – szólt be Maz, amikor sikerült, és jól mondta, valóban az volt a gond, csak azt nem értettem, miért nem tudta hamarabb közölni velem.

- Marha kedves vagy – intettem be neki, aztán megcsináltam még néhányszor a mozdulatsort.

- Tudod, mi a baj Mirával? – csapta meg a fülem Maz hangja, úgyhogy felé pillantottam. - Te csak gyakorolj, rád fér – vigyorgott rám. Biztos én voltam rossz passzban, de most nagyon nem esett jól, hogy piszkál. Nagy lábhajtásokkal indultam meg felé, bár sejtettem, hogy különösebben nem fog megijedni, de legszívesebben tényleg neki mentem volna. Nagy fékezéssel állt meg a deszka, pont egy centire Maz sípcsontjától.

- Mi a baj velem? – vágtam csípőre kezeimet, ami nagy derültséget váltott ki nézőközönségünkből.

- Az, hogy mindenkinél jobb akarsz lenni, és tiszta görcsös leszel, amikor valami újjal próbálkozol – nézett fel rám kihívóan, jelezve, hogy hiába magasodok fölé, akkor se vesz komolyan.

- Ez nem igaz – védett be Andy azonnal. – Mira egyedül akkor válik görcsössé, amikor elkezded piszkálni.

- Osztom – bólintott Zayn.

- Valakinek meg kell neki mondania, hogy miben rossz, ha én is csak bólogatok neki, akkor sose fog fejlődni – közölte, és ezzel egyet is értettem. Hálás is voltam, amikor javítgatott, segített, de sokszor éreztem úgy, hogy csak kötekedik.

- Akkor segíts neki, de ne degradáld le!

Annyira mondták, hogy nekem időm sem volt saját magam védelmére kelni, és végül ott is hagytam őket. Nekem ma ehhez nem volt türelmem, és mivel nem akartam, hogy Maz tovább baszogasson, a deszkázást is hanyagoltam inkább. A lépcsőre ültem, és azon gondolkodtam, milyen nyomorék vagyok ma. Máskor sosem sértődök meg ilyesmin. Bosszankodva megforgattam a szemeimet, mert a többiek még mindig rólam beszéltek, és innen egészen úgy nézett ki, mintha Zayn fejmosást tartott volna Maznek. Nem akartam, hogy az én hülye érzékeny lelkivilágom miatt szívjon.

- Ne dumáljatok rólam! – szóltam rájuk morcosan, miközben kivettem rezgő telefonomat a zsebemből.

"Szia! Hogy vagy? Remélem, minden rendben :) Louis x"

"Szia! :) Fogjuk rá. Kezem ok, a temetés holnap lesz. Veled mizujs?"

- Ide akartam jönni, hogy felvidítsalak, erre mire ideérek, már mosolyogsz – ült le mellém Andy.

- Sírjak? – kérdeztem meg tőle viccesen.

- Légyszí! Na, min mosolyogsz? – próbált belenézni a telefonomba, de elhúztam.

- Semmit. Csak egy csoporttársam írt – rántottam meg a vállam, mintha semmi extra nem lenne.

- Aham – bólintott.

- Na, jó. Mi ez a nézés? – kérdeztem rá, megelégelve viselkedését, amit azóta tanúsított, mióta megérkeztem. Louis pedig éppen akkor válaszolt, úgyhogy a képernyőre sandítottam.

"Én jól vagyok. Most értem haza. Te végeztél már a suliban?"

- Mit mondtál? – kérdeztem vissza, mert egyáltalán nem figyeltem Andyre.

- Semmit-semmit – rázta meg a fejét. – Ilyen jóba vagy a csoporttársaddal? Nem is meséltél róla.

- Ja, csak valamiben segítettem neki a múltkor – kamuztam be valamit, miközben válaszoltam Louis-nak.

"Persze. Már kinn vagyok a srácokkal. Pénteken meg ápolják a lelkemet egy bulival."

- Jól van. Ó, jut eszembe, fel kell hívnom Louis-t – vette elő ő is a telefonját, legnagyobb bánatomra, hiszen így nem tud majd nekem válaszolni.

Legalább öt percet beszéltek, én pedig türelmetlenül ültem mellette, és a deszkámmal szórakoztam, hogy könnyebben teljenek a percek. Rögtön azután, hogy Andy letette, érkezett is az üzenet.

"Jól hangzik. Hova mentek?"

- Csoporttárs, mi? – röhögött fel mellettem Andy, amikor válaszolni kezdtem. – Kit akarsz hülyének nézni? – nevetett tovább.

- Nagyon hihetetlen, hogy beszélgetek egy csoporttársammal – jegyeztem meg.

- Az a hihetetlen, hogy a csoporttársad – nyomta meg a szót – pont azután válaszolt, hogy én elköszöntem Louis-tól – tudatta velem, hogy igen, hallott a tegnapi napról. Jobb ötlet híján csak szépen mosolyogtam rá, ő pedig nevetve felállt, és a deszkájára pattant.

"South Bank. Ilyen deszkás buli."

"Még sosem voltam. Hogy kell elképzelni?"

"Ezt nem lehet elmondani. Gyere el, és nézd meg magad."

"Ott leszek :)"

- Na, abbahagytad már a kockulást? – állt meg előttem Hailey, félbeszakítva örömömet. Még vetettem egy pillantást a kijelzőre, aztán visszacsúsztattam a zsebembe, és felálltam.

- Abba – bólintottam szórakozottan.

A srácokkal töltött délután rengeteget javított a hangulatomon. Az, hogy mindannyian ugyanazt csináltuk, mint általában, gyakoroltunk, viccelődtünk és csendben ücsörögtünk, hallgatva a másik utcáról átszűrődő kiabálást, egyikünk deszkájának földhöz csapódását, illetve egy telefonról elindított zenét, erősítette bennem azt az általános igazságot, hogy bármi is történt, az élet megy tovább. Kicsit több időt töltöttem Zayn közvetlen közelében, mert jelenléte megnyugtató hatással volt rám, és valljuk be, szükségem is volt rá. Ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy amikor már Andyvel hazafelé gurultunk, úgy éreztem nem is lesz olyan vészes a temetés, és hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy végigcsináljam.

- Hívj fel holnap, ha társaságra vágysz – mondta Andy búcsúzóul, ami szintén jól esett. Tudni, hogy a barátaim mindig mellettem vannak, nagy támaszt jelentett.

Persze, egy temetésre felkészülni, nem lehet, így hát hiába éreztem magam erősnek az előző nap, mégsem tudtam visszatartani könnyeimet a szertartás alatt. Hiányzott, és nagyon bántam, hogy nem jártam a nyakára addig, amíg el nem fogadta életstílusomat. Könnyebb volt haragudni rá, amiért nem értette meg, és figyelmen kívül hagyni, akárcsak a szüleimet. De most már késő bánat.

A halotti tort a szobámban töltöttem. Semmi kedvem nem volt enni, és üres beszélgetéseket folytatni a nagyiról. Azt meg végképp nem akartam senkitől hallani, ahogy vigasztalóan a vállamra teszi a kezét, bizonygatva, hogy engem is szeretett, csak nagyon konok volt. Én abba se voltam biztos, hogy egyáltalán szerette volna, ha részt veszek a temetésén.

Szóval a csütörtöki újabb mély pontom után, valóban örömmel indultam el pénteken, hogy a South Banken találkozzak a bandával. Sötét volt már, és több dulakodás mellett elhaladtam, de hozzá szoktam már. Pontosan tudtam, hogy kell mellettük feltűnésmentesen elhaladni, és őszintén, cseppnyi félelem sem volt bennem. A metrón már részeg vagy bedrogozott fiatalok rongáltak, de ez is mindennapos volt, már észre se vettem. Egy normálisabb társaság mellé vetettem magamat, majd velük együtt szálltam le, amikor a szerelvény befutott a graffitivel tarkított megállóba.

Az egyik oszlop alatti padhoz sétáltam, ahol a mi ötösünk szokott lógni, miközben a már javában népes társaságot kerülgettem. Egy pillanatra meg is álltam, és a kissé szétnyílt tömegen átnézve figyeltem, ahogy egy srác trükközik. A többiekkel tapsolva haladtam tovább, majd amikor megláttam Haileyt, Mazt és Zaynt, mosolyogva kezdtem gyorsabban szedni a lábaimat.

- Andy? – kérdezett rá a lány, hiszen általában együtt szoktunk érkezni.

- Azt mondta, hogy egy picivel később jön – rántottam meg a vállam, de azt már nem tettem hozzá, hogy magával hozza Louis-t is.

- Jól van. Milyen napod volt? – kérdezte Zayn, miközben én a dzsekim zsebébe nyúltam, hogy előhalásszam belőle a füstölnivalómat.

- Remek – válaszoltam eltúlzott örömmel.

- Akkor party hard lesz? – vonta fel vigyorogva Maz a szemöldökét.

- Megeshet – tettem a számba a cigit.

Fél perccel később már mindannyiunk szájából egy-egy szál lógott ki, miközben vártuk, hogy Andy is ideérjen. Bevallom, ez a cigaretta most azért is jót tett, mert be voltam zsongva Louis miatt. Sejtettem, hogy valahogy elő kéne hozakodnom a srácoknak azzal, hogy ő is jönni fog, de nem tudom, mi ütött belém. Csak halogattam és tologattam, míg végül késő nem lett.

- Hát őt meg ki hívta ide? – lepődött meg Maz a közeledő Louis-ra és Andyre meredve.

- Én – szólaltam meg egy kicsit kérdő hangleejtéssel.

- Te? – kapta rám a tekintetét.

- Lehet – dünnyögtem az orrom alatt.

- Lehet? – kérdezett vissza.

- Imádom a magasröptű beszélgetéseiteket – forgatta meg a szemét Hailey, miközben a két srác odaért hozzánk.

Egy gyors pillantással végigmértem Louis-t, nyugtáztam magamban, hogy rohadt szexi, aztán rámosolyogtam, miközben szemem sarkából láttam, ahogy Maz kettőnk között járatja a tekintetét.

- Andy, hát ő? – kérdezett rá végül a srácnál is, mire ártatlanul feltette a kezét.

- Mondtam, hogy én hívtam. Van tán valami bajod? – közöltem vele most már határozottan. Olyan értetlen tud lenni.

- Nincs. De miért? – állt meg velem szemben kíváncsian.

- Mi az, hogy miért? Nem hívhatja ide az ember a haverjait? – csattant fel egy picit feszültem Zayn. Még én is értetlenül néztem rá, hiszen nem volt szokása ilyen hülyeségeken felkapnia a vizet.

- Nyugi van, csak kérdeztem – állította le Maz.

- Helyes. Én is hívtam valakit – hadarta el a végét gyorsan, mintha csak egy mellékes infó lenne.

- Jó csaj? – csapott le a témára Maz.

- Majd meglátod – legyintett egyet, aztán Andyhez lépett, hogy kezet fogjanak, ugyanis a nagy zsongásban a köszönés még elmaradt.

Louis, valószínűleg az előbbi zavaros párbeszéd miatt, vigyorogva lépett hozzám, hogy adjon egy puszit, és megkérdezze, hogy vagyok.