Comfort Zone - 4. fejezet

Sziasztok!

A pár nappal ezelőtti posztom után, nem igazán szeretnék most más fontosat mondani. Egyedül annyit tennék hozzá, hogy ezt a 10 kommentet nem büntetésnek szántam, és én egyáltalán haragszom rátok. Ha bárki így érezte, sajnálom!

xxx Larissa

***********************************************

4. fejezet - Meghívás
- Ay, itt van Mira – hallottam meg Maz lelkes hangját, amikor másnap végre a megbeszélt időpont után fél órával megérkeztem.
- Mi a helyzet, kicsilány? – kérdezte Zayn szokásos becenevemen hívva.
- Nem sok jó – húztam el a számat. – Holnap temetésre megyek – folytattam.
- Ki halt meg? – kérdezett rá Hailey.
- A nagyim – rugdostam a lábammal a deszkám kerekét, és a szememet is arra irányítottam, hogy ne kelljen látnom sajnálkozó arcaikat.
- Na, akkor pénteken hangulatjavító buli a South Banknél? – karolta át a vállamat Maz, miután mindannyian kifejezték részvétüket.
- Benne vagyok, úgy érzem, rám fog férni – bólintottam beleegyezően.
- Mi a francot csináltál a könyököddel? – nyúlt hozzá Haiz, mire sziszegve elhúztam. Ma reggelre még rosszabbul nézett ki, a seb begennyesedett, körülötte pedig kékeslila színben pompázott a karom.
- Tegnap kijöttem deszkázni, miután megtudtam, hogy mama meghalt.
- Szólhattál volna, jöttünk volna azonnal – vágta rá Zayn.
- Tudom, de egyedül akartam lenni – mosolyogtam rájuk, hiszen jól esett, hogy bárki bármikor ugrana, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsen. Egyedül Andy volt csendes, és utolsó mondatom után áthatóan méregetett.
- Mi van? – kérdeztem tőle.
- Semmi – rázta meg a fejét vigyorogva. Összeráncolt homlokkal néztem rá egy darabig, aztán arra jutottam, hogy valószínűleg beszélt Louis-val, de erre saját magam lebuktatása nélkül nem tudtam rákérdezni, azt meg nem akartam, hogy mindenki elkezdjen kombinálni.
- Nézd, Mira – pattant fel a deszkájára Hailey, és egy viszonylag egyszerű trükköt mutatott, egy újabb elemmel keverve. Szeretett fejlesztgetni, és meg is volt hozzá az érzéke, mert mindig jól nézett ki a végeredmény.
- Oké, ezt meg kell tanítanod – gurultam mellé, a fiúk meg leültek, és a legutóbbi buliról kezdtek feleleveníteni néhány homályos emléket.
Az a trükk nem tűnt nehéznek, de én még akkor is azzal küzdöttem, amikor Zayn már a negyedik cigijét szívta, és aktuális oktatóm is bejelentette, hogy csatlakozik a gyárkéményhez.
- Na, végre, kezdtem már azt hinni, sose jössz rá, hogy a hátsó lábaddal van a baj – szólt be Maz, amikor sikerült, és jól mondta, valóban az volt a gond, csak azt nem értettem, miért nem tudta hamarabb közölni velem.
- Marha kedves vagy – intettem be neki, aztán megcsináltam még néhányszor a mozdulatsort.
- Tudod, mi a baj Mirával? – csapta meg a fülem Maz hangja, úgyhogy felé pillantottam. - Te csak gyakorolj, rád fér – vigyorgott rám. Biztos én voltam rossz passzban, de most nagyon nem esett jól, hogy piszkál. Nagy lábhajtásokkal indultam meg felé, bár sejtettem, hogy különösebben nem fog megijedni, de legszívesebben tényleg neki mentem volna. Nagy fékezéssel állt meg a deszka, pont egy centire Maz sípcsontjától.
- Mi a baj velem? – vágtam csípőre kezeimet, ami nagy derültséget váltott ki nézőközönségünkből.
- Az, hogy mindenkinél jobb akarsz lenni, és tiszta görcsös leszel, amikor valami újjal próbálkozol – nézett fel rám kihívóan, jelezve, hogy hiába magasodok fölé, akkor se vesz komolyan.
- Ez nem igaz – védett be Andy azonnal. – Mira egyedül akkor válik görcsössé, amikor elkezded piszkálni.
- Osztom – bólintott Zayn.
- Valakinek meg kell neki mondania, hogy miben rossz, ha én is csak bólogatok neki, akkor sose fog fejlődni – közölte, és ezzel egyet is értettem. Hálás is voltam, amikor javítgatott, segített, de sokszor éreztem úgy, hogy csak kötekedik.
- Akkor segíts neki, de ne degradáld le!
Annyira mondták, hogy nekem időm sem volt saját magam védelmére kelni, és végül ott is hagytam őket. Nekem ma ehhez nem volt türelmem, és mivel nem akartam, hogy Maz tovább baszogasson, a deszkázást is hanyagoltam inkább. A lépcsőre ültem, és azon gondolkodtam, milyen nyomorék vagyok ma. Máskor sosem sértődök meg ilyesmin. Bosszankodva megforgattam a szemeimet, mert a többiek még mindig rólam beszéltek, és innen egészen úgy nézett ki, mintha Zayn fejmosást tartott volna Maznek. Nem akartam, hogy az én hülye érzékeny lelkivilágom miatt szívjon.
- Ne dumáljatok rólam! – szóltam rájuk morcosan, miközben kivettem rezgő telefonomat a zsebemből.
"Szia! Hogy vagy? Remélem, minden rendben :) Louis x"
"Szia! :) Fogjuk rá. Kezem ok, a temetés holnap lesz. Veled mizujs?"
- Ide akartam jönni, hogy felvidítsalak, erre mire ideérek, már mosolyogsz – ült le mellém Andy.
- Sírjak? – kérdeztem meg tőle viccesen.
- Légyszí! Na, min mosolyogsz? – próbált belenézni a telefonomba, de elhúztam.
- Semmit. Csak egy csoporttársam írt – rántottam meg a vállam, mintha semmi extra nem lenne.
- Aham – bólintott.
- Na, jó. Mi ez a nézés? – kérdeztem rá, megelégelve viselkedését, amit azóta tanúsított, mióta megérkeztem. Louis pedig éppen akkor válaszolt, úgyhogy a képernyőre sandítottam.
"Én jól vagyok. Most értem haza. Te végeztél már a suliban?"
- Mit mondtál? – kérdeztem vissza, mert egyáltalán nem figyeltem Andyre.
- Semmit-semmit – rázta meg a fejét. – Ilyen jóba vagy a csoporttársaddal? Nem is meséltél róla.
- Ja, csak valamiben segítettem neki a múltkor – kamuztam be valamit, miközben válaszoltam Louis-nak.
"Persze. Már kinn vagyok a srácokkal. Pénteken meg ápolják a lelkemet egy bulival."
- Jól van. Ó, jut eszembe, fel kell hívnom Louis-t – vette elő ő is a telefonját, legnagyobb bánatomra, hiszen így nem tud majd nekem válaszolni.
Legalább öt percet beszéltek, én pedig türelmetlenül ültem mellette, és a deszkámmal szórakoztam, hogy könnyebben teljenek a percek. Rögtön azután, hogy Andy letette, érkezett is az üzenet.
"Jól hangzik. Hova mentek?"
- Csoporttárs, mi? – röhögött fel mellettem Andy, amikor válaszolni kezdtem. – Kit akarsz hülyének nézni? – nevetett tovább.
- Nagyon hihetetlen, hogy beszélgetek egy csoporttársammal – jegyeztem meg.
- Az a hihetetlen, hogy a csoporttársad – nyomta meg a szót – pont azután válaszolt, hogy én elköszöntem Louis-tól – tudatta velem, hogy igen, hallott a tegnapi napról. Jobb ötlet híján csak szépen mosolyogtam rá, ő pedig nevetve felállt, és a deszkájára pattant.
"South Bank. Ilyen deszkás buli."
"Még sosem voltam. Hogy kell elképzelni?"
"Ezt nem lehet elmondani. Gyere el, és nézd meg magad."
"Ott leszek :)"
- Na, abbahagytad már a kockulást? – állt meg előttem Hailey, félbeszakítva örömömet. Még vetettem egy pillantást a kijelzőre, aztán visszacsúsztattam a zsebembe, és felálltam.
- Abba – bólintottam szórakozottan.
A srácokkal töltött délután rengeteget javított a hangulatomon. Az, hogy mindannyian ugyanazt csináltuk, mint általában, gyakoroltunk, viccelődtünk és csendben ücsörögtünk, hallgatva a másik utcáról átszűrődő kiabálást, egyikünk deszkájának földhöz csapódását, illetve egy telefonról elindított zenét, erősítette bennem azt az általános igazságot, hogy bármi is történt, az élet megy tovább. Kicsit több időt töltöttem Zayn közvetlen közelében, mert jelenléte megnyugtató hatással volt rám, és valljuk be, szükségem is volt rá. Ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy amikor már Andyvel hazafelé gurultunk, úgy éreztem nem is lesz olyan vészes a temetés, és hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy végigcsináljam.
- Hívj fel holnap, ha társaságra vágysz – mondta Andy búcsúzóul, ami szintén jól esett. Tudni, hogy a barátaim mindig mellettem vannak, nagy támaszt jelentett.
Persze, egy temetésre felkészülni, nem lehet, így hát hiába éreztem magam erősnek az előző nap, mégsem tudtam visszatartani könnyeimet a szertartás alatt. Hiányzott, és nagyon bántam, hogy nem jártam a nyakára addig, amíg el nem fogadta életstílusomat. Könnyebb volt haragudni rá, amiért nem értette meg, és figyelmen kívül hagyni, akárcsak a szüleimet. De most már késő bánat.
A halotti tort a szobámban töltöttem. Semmi kedvem nem volt enni, és üres beszélgetéseket folytatni a nagyiról. Azt meg végképp nem akartam senkitől hallani, ahogy vigasztalóan a vállamra teszi a kezét, bizonygatva, hogy engem is szeretett, csak nagyon konok volt. Én abba se voltam biztos, hogy egyáltalán szerette volna, ha részt veszek a temetésén.
Szóval a csütörtöki újabb mély pontom után, valóban örömmel indultam el pénteken, hogy a South Banken találkozzak a bandával. Sötét volt már, és több dulakodás mellett elhaladtam, de hozzá szoktam már. Pontosan tudtam, hogy kell mellettük feltűnésmentesen elhaladni, és őszintén, cseppnyi félelem sem volt bennem. A metrón már részeg vagy bedrogozott fiatalok rongáltak, de ez is mindennapos volt, már észre se vettem. Egy normálisabb társaság mellé vetettem magamat, majd velük együtt szálltam le, amikor a szerelvény befutott a graffitivel tarkított megállóba.
Az egyik oszlop alatti padhoz sétáltam, ahol a mi ötösünk szokott lógni, miközben a már javában népes társaságot kerülgettem. Egy pillanatra meg is álltam, és a kissé szétnyílt tömegen átnézve figyeltem, ahogy egy srác trükközik. A többiekkel tapsolva haladtam tovább, majd amikor megláttam Haileyt, Mazt és Zaynt, mosolyogva kezdtem gyorsabban szedni a lábaimat.
- Andy? – kérdezett rá a lány, hiszen általában együtt szoktunk érkezni.
- Azt mondta, hogy egy picivel később jön – rántottam meg a vállam, de azt már nem tettem hozzá, hogy magával hozza Louis-t is.
- Jól van. Milyen napod volt? – kérdezte Zayn, miközben én a dzsekim zsebébe nyúltam, hogy előhalásszam belőle a füstölnivalómat.
- Remek – válaszoltam eltúlzott örömmel.
- Akkor party hard lesz? – vonta fel vigyorogva Maz a szemöldökét.
- Megeshet – tettem a számba a cigit.
Fél perccel később már mindannyiunk szájából egy-egy szál lógott ki, miközben vártuk, hogy Andy is ideérjen. Bevallom, ez a cigaretta most azért is jót tett, mert be voltam zsongva Louis miatt. Sejtettem, hogy valahogy elő kéne hozakodnom a srácoknak azzal, hogy ő is jönni fog, de nem tudom, mi ütött belém. Csak halogattam és tologattam, míg végül késő nem lett.
- Hát őt meg ki hívta ide? – lepődött meg Maz a közeledő Louis-ra és Andyre meredve.
- Én – szólaltam meg egy kicsit kérdő hangleejtéssel.
- Te? – kapta rám a tekintetét.
- Lehet – dünnyögtem az orrom alatt.
- Lehet? – kérdezett vissza.
- Imádom a magasröptű beszélgetéseiteket – forgatta meg a szemét Hailey, miközben a két srác odaért hozzánk.
Egy gyors pillantással végigmértem Louis-t, nyugtáztam magamban, hogy rohadt szexi, aztán rámosolyogtam, miközben szemem sarkából láttam, ahogy Maz kettőnk között járatja a tekintetét.
- Andy, hát ő? – kérdezett rá végül a srácnál is, mire ártatlanul feltette a kezét.
- Mondtam, hogy én hívtam. Van tán valami bajod? – közöltem vele most már határozottan. Olyan értetlen tud lenni.
- Nincs. De miért? – állt meg velem szemben kíváncsian.
- Mi az, hogy miért? Nem hívhatja ide az ember a haverjait? – csattant fel egy picit feszültem Zayn. Még én is értetlenül néztem rá, hiszen nem volt szokása ilyen hülyeségeken felkapnia a vizet.
- Nyugi van, csak kérdeztem – állította le Maz.
- Helyes. Én is hívtam valakit – hadarta el a végét gyorsan, mintha csak egy mellékes infó lenne.
- Jó csaj? – csapott le a témára Maz.
- Majd meglátod – legyintett egyet, aztán Andyhez lépett, hogy kezet fogjanak, ugyanis a nagy zsongásban a köszönés még elmaradt.

Louis, valószínűleg az előbbi zavaros párbeszéd miatt, vigyorogva lépett hozzám, hogy adjon egy puszit, és megkérdezze, hogy vagyok.

27 megjegyzés:

  1. *-* Úristeeen. Imádoom. Szerintem.. Most lecsapnám Mazt.. :D Louis olyan cuki, hogy így érdeklődik Mira iránt. Jó volt. Tetszett. :) Nem tudok mit mondani még. Nem jutok szóhoz. :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszett. Mazt ne bántsd, ő a kisfiam *-* Louis valóban egy tündérbogár :DD
      Köszönöm, hogy írtál!
      Millió puszi, L.

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett az egész rész!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett!
      xx Lara

      Törlés
  3. Szia Kedvenc Írónőm! :)
    Ahj lemaradtam h az első kommentelő legyek..:( (most szomorú vagyok).
    Annyira vártam már a részt, de szerintem tudod is :D Nagyooooon tetszett, és szerencséje Louisnak, hogy írt Mirának, mert ha nem írt volna, lett volna itt gond :D De milyen kis aranyos volt, hogy érdeklődött, hát Andyn behaltam :D a kis rafinált, Mira meg a kis szerelmes, ha még ő nem is tudja, remélem hamarosan randi is lesz (itt most könyörgően nézek xD).
    Maz meg csak nem féltékeny, Louisra???? Ugye nem :D Ő együtt lehetne mondjuk Hailey-vel, még jóhogy eltervezem, itt a dolgokat, aztán te meg keresztül húzod, az elképzeléseimet xD de mindig jól, és egyszer sem csalódtam. Hiányoltam, az én okos kis uramat, de gondolom, strébereskedett, mert ős tanul :D ezen még mindig jót nevetek xDD de okos lesz, vaaaaaagy most jut eszembe, Mira behozza ebbe a társaságba, és mondjuk Hailey kezelésbe vehetné, Maz-nek meg akkor szereznénk Louis tesói közül valakit :DD xDDD most mond azt h nem jó sztori lenne :D de gondolom, csak álmomban, de van egy olyan érzésem ha igaz is lenne, vagy ha nem h így lesz megírva, azt fogod írni, hogy majd meglátom:D
    Na szóval, a rész hihetetlenül jó, lett, és már nem "járatom" itt a számat, megyek még egyszer elolvasom :D Ilyen egy igazi fanatikus olvasó, minimum kétszer olvassa el a részt egymás után.
    Na most már tényleg befejezem :D
    Puszi Solya :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Leghűségesebb Kommentelőm! :DD
      Jahj, nem is tudom, mit írjak ide a válaszba, mert facebookon ezt jól kiveséztük már haha.
      De nem értem mi ez a Maz féltékeny dolog, és nem te vagy ám az egyetlen hahaha :D
      Okos urad igen, tanult ez idő alatt xDD tudod, neki sok időt vesz igénybe, mert segg xD hahaha, úgy szeretem :DD
      Jaj, ezek az elképzelések, amik neked vannak, nagyon jók, annyit nevetek itt olvasás közben :D :D :D
      Örülök, hogy még mindig tetszik, és megintcsak köszönöm, hogy írtál!
      Sok sok sok és még annál is több puszi:
      Larissa

      Törlés
  4. Huha nagyon tetszik a story es sztem ez pont Louishoz illik o ilyen kicsit bad guy 😂 Remelem hamarosan jon a kovi puszi E😍❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Igen, abszolút Louisból indult ki a sztori, és csak utána jöttem rá, hogy amúgy Zayn is mennyire odavaló, a többieket meg már csak össze kellett szednem. Néhányan kaptak ám érdekes szerepet, de szerintem egy kicsit mindenkit el lehet képzelni ezekben a szerepekben is. :D (Jó Niall kicsit kérdéses haha :D)
      Már olvashatod is.
      Puszi, Larissa

      Törlés
  5. Nagyon jo volt imádtam de ez a Maz idegesít nagyon :D Alig várom a bulit remélem hogy végre közelebb kerülnek egymáshoz Louissal :D pusziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Mindenki bántja a kisfiamat:( hahaha :D Maza magamondján cuki, ő jófiú, őt szeretni kell :D Később remélem, jobb benyomást kelt majd.
      Közelebb kerülnek az egyszer biztos ;)
      Köszönöm, hogy írtál!
      Larissa xx

      Törlés
  6. Szia Niki!
    Nagyon érdekes, hogy Mazt mennyire bunkónak találtam hiába értem hogy ő ilyen. Zavart egyszerűen, hogy miután elmondta Mira a nagymamája halálát képes volt vele kötözködni. Világos persze, az se esett volna jól senkinek ha másmilyenek lesznek vele a barátai, de ez se volt jó megoldás tőle. És szeretnék a kövi részben Loui és Mira jelenetet :) Délutáni szunyokálásom miatt csak most láttam a részt szóval sajnálom :(
    Puszi, és várom a kövit -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Igen, Maz a maga módján egy édes kisfiúcska, csak van egy stílusa, amit vagy bírunk vagy nem. Remélem azért a későbbiekben, majd nem tűnik ennyire gorombának :D
      Lesz Louis-Mira jelenet, a 6. részben meg mééég több lesz ;):P
      Köszönöm, hogy írtál!
      Puszi, ölelés: L.

      Törlés
  7. Imadooom azt ahogy irsz es megfogalmazod a torteneted! *-*
    Louis cuki hogy irt neki es annyia kivancsi vagyok hogy hogy fognak osszejonni!! *--*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, nagyon jól esik ezt olvasni. Örülök, hogy tetszik, és nem sokára ki fog derülni az is :DD
      Puszi, L.

      Törlés
  8. Szia :)
    Nagyon tetszett :) Úgy érzem hogy Maz nem teljesen csak haverként gondol Mirára hanem talán oda is van érte :) Louist nagyon bírom igazán lazán viselkedik kíváncsi vagyok mikor történik valami közte és Mira között :)
    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök nekii :D
      Mazről még sok minden ki fog derülni, majd meglátjuk, hogy mi ;)
      Igyekszem jól alakítani a dolgokat :)
      Köszönöm, hogy írtál!
      Puszii, Lara

      Törlés
  9. Igazi érzelmi hullåmvasútra ülhetünk ebben a részben. Majdnem megrikattál. De a bajban ismerni meg a baråtot is jellemzi ez a rész. Úgy érzem itt néhány srác többet érez Mira irånt puszta barátságnál. Luise hát alig vårok egy kis izgalmat közöttük.♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Tééényleg? Pedig nem terveztem amúgy sírósra :DD egyébként igazad van, bajban ismerni meg a barátot :)
      Fura, az előtted kommentelő személy is ugyanazon a véleményen volt mint te :D majd meglátjuk ;)
      Lesz izgalom bőven :P
      Köszönöm, hogy írtál, sokat jelent!
      Puszil, Lara

      Törlés
  10. Szia! Na jó, már alig várom, hogy beinduljanak a dolgok. Nem lehetne, hogy inkább Zaynnel hozod össze? Csak az izgalom kedvéért (meg mert ő az örök kedvencem :D) Egyébként én vagyok az egyetlen, aki képtelen követni ezeket a deszkás cuccokat? Na mindegy, a lényeg, hogy jó rész lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Most már ígérem, beindulnak! :) Zaynt sajnos nem érdekli úgy Mira hahah :D
      Pedig nem sok deszkás dolgot írtam bele, amihez olyan magas tudás kellett volna. Ezentúl majd figyelek, hogy megmagyarázzam, de ha valami nem világos nyugodtan kérdezz itt vagy facebookon. Szívesen válaszolok :))
      Köszönöm <3
      Puszii, Lara

      Törlés
  11. Szia! Légyszi siess a folytatással! Imádom a blogod ��������

    VálaszTörlés
  12. nagyon szuper lett *--*
    kövit!

    VálaszTörlés
  13. Jó rész volt ez is, vicces olvasni ahogy Andy tudja a dolgokat Louis-szal kapcsolatban, Mira meg letagadja őket xD
    És aranyosak nagyon a barátai, hogy mindig mellette állnak :)
    Na kíváncsi vagyok mi lesz itt ebbe a buliba, szóval kövi réész! :D
    Puszii
    Lili ××

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! :D
      Jaaaajj annyira örülök, hogy ez is tetszett! Andy kis szemfüles haha :D
      Igen, ilyen barátokat kívánok mindenkinek :D
      Köszi a komit <3
      L.

      Törlés
  14. szuper rész lett, igy tovább !:)
    gyorsan gyorsan kövi rész *-*

    VálaszTörlés