Csalódás

Sziasztok!

Meghoztam a részt, előtte azonban van pár dolog, amit szeretnék mondani.

Az első, ami eszembe jut, az Zayn. Biztos mindannyian hallottatok róla, hogy ő nem folytatja tovább a zenélést az 1D részeként. Nem akarom most ezt ecsetelni, senki kedvét nem szándékozom elrontani, csupán csak annyit szeretnék ezzel kapcsolatban, hogy a történetben ő továbbra is marad, hiszen vele képzeltem el az egészet, Liam mellett rá építettem mindent, még ha akarnám, sem tudtám csak úgy kiírni belőle. Mindemellett persze nem is szeretném kivenni belőle. Nekem ő mindig ide tartozik majd. :)

A második dolog, hogy sokan nekem is és Krisztinek is írtatok a testvértöri alá, nagyon-nagyon szépen köszönöm/köszönjük fáradozásaitokat. Jól estek szavaitok, örülök/örülünk, hogy tetszik az is.

A harmadik, hogy voltak elmaradt válaszaim, de most mindet pótoltam, és elmondhatatlanul hálás vagyok a kedves hozzászólásokért, illetve pipákért egyaránt. Tartsátok meg jó szokásotokat, és írjatok, pipáljatok továbbra is, ha lehet, minél többen. Tényleg nagy lendületet ad ;)

Most már azt hiszem, befogom. Jó olvasást kívánok!

xxx Larissa

***********************************************************

Chapter 4

- Nem baj, hogy koszos lesz a ruhád? Hugo Boss – figyelmeztettem, ha netalántán elfelejtette volna.

- Leszarom – rántotta meg a vállát. – Úgyse tetszik. – Válasza után beállt a csend, csak ültünk egymás mellett, a szemközti házat bámulva. – Szóval a szüleiddel laksz – hozta vissza az előbbi témát.

- Igen, meg a húgommal – egészítettem ki.

- Nem gondolkoztál azon, hogy elköltözz? – faggatott tovább.

- Nem – válaszoltam kissé barátságtalanul.

- Van valami baj? – húzta össze a szemöldökeit.

- Nem, ne haragudj – sóhajtottam egyet. – Csak kicsit kínos erről beszélni, tudod? – hajtottam le a fejem. – Mint látod, nem vagyunk gazdagok. Azért nem is gondolkoztam elköltözésen, mert úgy sincs rá lehetőségem.

- Ezen egyáltalán nincs mit szégyellni – válaszolta.

- Ittál. Ha józan lennél, nem is ülnél itt velem. Egyébként nem az, hogy szégyellem. Nem szoktam, de most előtted mégis kínos.

- Én sem voltam mindig tele pénzzel, hidd el. Nem laktunk sokkal nagyobb házban, mint ez. Lehet, hogy most bármit megengedhetek magamnak, de nem felejtettem el az azelőtti időket sem – pillantott rám komolyan, bennem pedig azonnal egyértelművé vált, hogy ez az igazi Liam. Lehet, hogy most egy kicsit ittas, de csak pont annyira, hogy feloldódjon, és ne játssza tovább azt a hülyegyereket, akit eddig.

- Nem tudom, milyen körülmények között éltél, én csak azt tudom, hogy most hozzád képest egy senki vagyok. Akinek fogalma sincs arról, hogy alakul majd a jövője vagy, hogy egyáltalán van-e. – Váltam hirtelen túlságosan őszintévé.

- Már hogy ne lenne – legyintett egyet bosszúsan. – Sosem tudhatod, mi történhet veled. A jó dolgok nem fognak előre kopogtatni az ajtódon. Egyszerűen csak jönnek, de minél görcsösebben akarod, annál később fognak megérkezni. – Annyira lelkesen beszélt, hogy kénytelen voltam elmosolyodni. Azonban hatásos volt, amit csinált, mert amíg ott ültem vele, addig elhittem, hogy talán hamarosan valami jó fog történni, ami majd mindent megváltoztat.

- Én nem várok túl sokat. Legalábbis azt hiszem – pillantottam fel az égre, ami néhol ugyan felhős volt, azért látszottak rajta a csillagok. Egy utcával arrébb egy kocsi száguldott el, a szomszéd kutya pedig ugatni kezdett, de hamar rájött, hogy semmi értelme, így elhallgatott. – Nincsenek hatalmas álmaim, hogy én ilyen meg olyan nagy ember leszek. Nem vágyok rá. Csak szeretnék egy normális munkát, elhelyezkedni a szakmámban, és keresni annyit, hogy el tudjam magam tartani. Hogy végre ne anyuékat kelljen még mindig terhelnem, és ténylegesen is segíteni tudjak nekik.

- Mi a foglalkozásod? – húzta fel a térdeit, és felém fordulva ráfektette a fejét.

- Pénzügy és számvitel szakos voltam, könyvelő szerettem volna lenni. Egy éve végeztem, de nem kapok állást. Viszont kell a pénz, emiatt vállalok ilyen munkákat – magyaráztam neki. – De szerintem elég is volt belőlem. Te jössz.

- Én? Mit mondjak? – nézett rám meglepetten. Reméltem, azért nem gondolta, hogy majd én itt mindent elmondok, ő meg csendben hallgat.

- Mondjuk, hogy miért volt szükséged rám? – tettem fel az egyetlen kérdést, ami igazán izgatott. Egy pillanatig úgy láttam, hogy nem fog válaszolni, de aztán megforgatta a szemét, és mégis beszélni kezdett.

- Szeretek bulizni, és tény, hogy mióta szingli vagyok, csajozok is. Paul meg nem bírja elviselni, teljesen ki van akadva, én meg rá. Aztán egyik nap beállított, hogy na, akkor most szerez nekem egy lányt, akivel elmegyek arra a jótékonysági estre, hátha egy kicsit lenyugodnak az újságírók meg a rajongók. – Hangjában érezhető volt a düh, eddig tiszta, gyönyörű barna szemei elsötétültek.

- Bevallom, hogy rád kerestem a neten, – húztam el a számat, mintha valami rossz dolgon kaptak volna – és valóban rengeteg cikket találtam ezekről a dolgokról.

- A fele nem is igaz. Ha csak ránézek valakire, akkor már rögtön feleségül is vettem. Paul meg úgy csinál, mintha nem tudná, mi igaz belőle, és mi nem. Felfújják az egészet. – Egyre idegesebb lett, úgyhogy nem szóltam semmit, csak fázósan összébb húztam magam, és nézelődtem. Hallottam, ahogy fészkelődik, és sistereg a ruhája, úgyhogy odanéztem, hogy miben mesterkedik.

- Vedd vissza – toltam el a zakóját, amikor nekem akarta adni. – Meg fogsz fázni.

- Te is – tartotta felém újra, kezén pedig már most felállt a szőr.

- Bemegyek, hozok magamnak egy felsőt – álltam fel. – Te pedig vedd azt vissza – néztem rá szigorúan, mire megforgatta a szemét, de tette, amit kértem. – Gyere be addig – hívtam magam után, hogy ne kelljen itt ülnie egyedül.

Miután felállt, kinyitottam az ajtót, és kibújtam a cipőmből, hogy ne kopogjon. Intettem Liamnek, hogy kövessen, aztán a lehető leghalkabban indultam meg a szobám irányába. Reméltem, senkit sem keltek fel a késői hazajövetelemmel.

- Nem lenne gond, ha akkor gyorsan át is öltöznék? – kérdeztem tőle, miután becsuktam magunk után a szobám ajtaját. Megrázta a fejét, és az ágyam szélére ült, én pedig a szekrénybe kutattam egy kényelmesebb ruháért. Miután megtaláltam, magára hagytam, és a fürdőbe mentem. Siettem, ahogy csak tudtam, aztán egy fekete nadrágban és egy szürke meleg pulóverben tértem vissza hozzá.

- Aranyos szoba – jegyezte meg azonnal, én pedig szégyenlősen körülnéztem. Az enyémnél egyszerűbb szobát elképzelni se tudtam. Nem éreztem, hogy annak, aki belép ide, mondhat bármit is a személyiségemről, de mégis a magaménak éreztem és szerettem. – Az egész ház emlékeztet a régi családi házunkra, tök jó.

- Nem muszáj miattam ezt mondanod – figyelmeztettem, hiszen úgy véltem, csak azért mondja, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül.

- Olyannak látszom, aki szép dolgokat mondd mások kedvéért? – fintorgott egyet.

- Nem értem, hogy miért akarod magad mindenképp egy faszfejnek beállítani – nevettem el magam a fejemet rázva. – Amúgy maradhatunk itt is, jóval kényelmesebb, mint a lépcső – ültem mellé, ő pedig megrántotta a vállát, hogy mindegy.

Hajnali kettőig beszélgettünk, mindenféléről. Sosem gondoltam volna, hogy képes lenne ennyire megnyílni nekem, és egy idő után már a piára sem foghattam, mert kijózanodott. Szinte fel se tűnt, ahogy az idő telt, élveztem minden percet, amit vele töltöttem. Jófej volt és a legkellemesebb csalódás, ami életemben ért. Az első találkozásunk után azt hittem, valóban olyan, mint amilyennek az újságok írják, most viszont kétség sem fért hozzá, hogy a közelében sem járnak az igazságnak.

Elnyomtam egy ásítást, majd pislogtam párat, hogy ébren tartsam magam. Liam is hasonlóan tett már egy ideje, de azért még mindig egymás mellett feküdve beszélgettünk.

- Na jó, ideje mennem – ült fel.

- Kikísérlek – utánoztam le cselekvését.

Megvártam, míg felvette a zakóját, aztán nyomomban Liammel a bejárati ajtóhoz sétáltam.

- Örültem – biccentett egyet, és már ez is több volt, mint amit várhattam tőle. Ez alatt a pár óra alatt ugyan felszabadultan beszélgettünk, de az hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem az a fajta, aki kimutatja az érzéseit.

- Én is – mosolyogtam rá.

- A pénzt holnap utaljuk – biztosított a dologról, én pedig komoran bólintottam. Egész este nem gondoltam arra, miért vagyok vele, hogy miért van itt, és ezzel az egy mondatával tönkre tett mindent. Tudatosította bennem, hogy ami ma történt, nem volt valós. Valószínűleg erre a beszélgetésre is csak szüksége volt, és egy idegennel, akit nem lát többé, könnyebb volt neki. – Jó éjt! – köszönt el, aztán elsétált.

Szomorúan csuktam be az ajtót, majd megfordultam, hogy aludni menjek, azonban a húgom utamat állta. Ijedtemben felvisítottam, hirtelen nem láttam, ki az, csak hogy valaki ott áll.

- Shh, én vagyok – nevetett ki.

- Te akkora egy idióta vagy! – szóltam rá, még mindig kicsit hangosabban, mint azt hajnalban illene. Apu szinte azonnal meg is jelent, arról érdeklődve, miért kiabálunk éjnek éjjelén.

- Megijesztett – mutattam tesómra, aki még mindig nevetett.

- Menjetek aludni – felelte apu, majd visszament a szobájukba.

Én is elindultam a sajátomba, miközben őrülten verdeső szívem próbáltam a normális ritmusába visszaállítani. Debby árnyékként követett, úgyhogy az ajtómban felé fordultam, és megkérdeztem, hogy ugyan mit akar.

- Mit csináltatok? Miért maradt itt? Anyám, de jó illata van! – beszélt össze-vissza, amikor engem félrelökve belépett a szobámba. Mivel nekem már jó ideje benne volt az orromban parfümjének illata, én nem éreztem meg, ő viszont igen.

- Beszélgettünk, de most nagyra értékelném, ha hagynál aludni.

- Oké, de reggel itt leszek, és mindent elmondasz – figyelmeztetett.

Drága testvérem be is tartotta ígéretét, és amint úgy gondolta, hogy már nincs korán, felrázott legszebb álmaimból, és válaszokat követelt. Gondoltam, ha már így alakult, ki is használom a helyzetet.

- Hozz nekem reggelit és egy kávét, aztán mindent elmondok – ajánlottam fel neki egy alkut. Szájhúzás nélkül pattant fel, hogy elkészítse a kért dolgokat, ebből tudtam, valóban nagyon kíváncsi. Amíg vissza nem ért, mosolyogva vettem kezembe a telefonomat, ami őrülten villogott, üzeneteket jelezve a barátaimtól. Megforgattam a szemem, hiszen mindenféle baromságot írtak, majd gyorsan bepötyögtem nekik, hogy túléltem az estét.

Debby a legapróbb dolgokra is rákérdezett, aztán csak gondolkozott és gondolkozott, mígnem egyszer csak felkiáltott.

- Neked tetszik. Tetszik Liam! Beleszerettél Liam Payne-be! – Miközben harmincféleképpen elmondta ugyanazt a dolgot, rám mutogatott, és hatalmas vigyor terült szét az arcán.

- Minden bizonnyal Deborah – forgattam meg a szemem, szándékosan használva teljes nevét, melyet utált. – Ha most megbocsájtasz, felöltöznék – mutattam az ajtóra, ő pedig szó nélkül odasétált. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még egyszer elismételte nagy felfedezését, aztán magamra hagyott, hogy nyugodtan töprenghessek állításán.

Biztos voltam benne, hogy beleszeretésről szó sincs, hiszen azt sem tudom, ki ő valójában. Az egyik pillanatban a legbunkóbb ember, akivel valaha találkoztam, a másikban meg úgy érzem, megérti, hogyan érzek, és még társadalmi hovatartozásomat sem kell szégyellnem előtte. Egy azonban biztos volt, élveztem az estét és az után lévő hajnalig tartó beszélgetést. Meg is kedveltem, és örülnék, ha találkoznánk még. Viszont a fizetéssel kapcsolatos mondatával egyértelművé tette számomra szándékait. Kényszerből volt velem, nem azért, mert akart.

Délután SMS jelezte, hogy megérkezett a pénz a kártyámra. Fanyar arccal nyitottam meg, hogy az összeg elolvasása után kisebb szívrohamot kapjak. A megbeszélt összeg dupláját utalták el. Egy percig sem örültem a könyöradománynak, és hogy sajnálatból kétszer annyit fizetett, mint kellett volna. Azonnal csörgetni kezdtem Chloet. Mindenképpen el kellett neki panaszkodnom, hogy mi történt, ám beszélgetésünk után sem éreztem magam jobban. Miután bontottuk a vonalat, nem tettem le telefonomat, hanem kikerestem Paul számát a fogadott hívások listájában, és szándékomban állt addig csörgetni, amíg fel nem veszi. Amikor ez megtörtént, előálltam sérelmeimmel, ő azonban viszonylag nyugodt hangon válaszolt.

- Liam kérte, hogy duplán fizessek, mert tovább rabolta az idődet, mint azt megbeszéltünk.

- Nem fogadom el! Nem kell, hogy a beszélgetésért pénzt adjon.

- Megérdemled. Inkább örülj! – Hangjában mintha türelmetlenséget éreztem volna, minden bizonnyal nem volt ideje a hisztimre, de én akkor is jogosnak éreztem.

- Megkaphatom a telefonszámát? – Kérdésem, idegességem miatt, követelőzésnek hangzott.

- Sajnálom, ezt nem áll módomban kiadni – felelte. – Elizabeth, költsd el azt a pénzt, amire kell, és ennyi.

Percekig tátogtam a süket vonalnak, mérgemben sikítani tudtam volna. Azzal, hogy kifizette az éjszakát, elvette tőlem annak az örömét, hogy valóban érdeklődött irántam. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megalázottnak éreztem magam. Én naiv, azt gondoltam, hogy talán megkedvelt, és kíváncsi volt arra, ki is vagyok, de ezek szerint csak a szórakozása része voltam, mintha csak fizetett volna egy kört a hullámvasútra.

Jobb is lesz, ha soha többé nem találkozom vele.