Brit Awards

Sziasztok!

A hétközi testvértörténet bejelentése után meg is hoztam a következő részt. Nincsen semmi hozzáfűzni valóm, úgyhogy köszönöm szépen a pipákat és a kommenteket, amint lehet válaszolni fogok rájuk! 90 feliratkozó és több mint 70.000 megjelenítés*-* Nagyon imádlak titeket <3

xxx Larissa

*************************************************

Chapter 3

Remegő kezemet a jobb szememhez emeltem, hogy másodjára is megpróbáljak egy fekete tusvonalat húzni szempilláim tövébe. Egyszer már sikeresen elrontottam, nem szerettem volna megint, mert kezdtem kifutni az időből, így inkább leengedtem a kezemet. Mérgesen fújtattam egyet, egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ennyire izgulok.

- Debby – nyitottam ki az ajtót résnyire, hogy tesóm meghallja a kiabálásomat. Pár pillanattal később hallottam is, hogy nyílik az ajtaja. – A fürdőben vagyok, segíts – kértem, aztán visszazártam az ajtót, és megvártam, amíg odaért. – Nem bírom megcsinálni a sminkem – közöltem vele egy lemondó sóhaj közepette, mire ő kicsit kelletlenül, de a kezébe vette a tust.

A kád szélére ültem, és hagytam, hogy pontokat csináljon, majd összekötve azokat tökéletesen egyenesre húzza mindkét szememet. Miután a tussal kész lett, kivette a sminkes táskából a szemceruzát, és alul is feketévé varázsolta a szememet. Mivel a szemhéjamat sikerült egyedül is megoldanom, így már semmi más nem maradt hátra, csak a szempillaspirál, amit szintén három évvel fiatalabb húgom csinált meg. Óvatosan pislogtam párat, majd felálltam, és a tükörbe néztem, hogy újra rájöjjek, mennyivel ügyesebben dolgozik nálam a festékekkel.

- Annyira irigylem a szempilláidat – mondta valóban sűrű szempilláim után sóvárogva.

- Én meg a sminkelési tudásodat – fordultam felé.

- Tudsz te is, ha nem remegsz úgy, mint a kocsonya. Miért parázol ennyire? – ült le ezúttal ő a kád szélére, amíg én levettem magamról a köntöst, ami alatt a fehérnemű már rajtam volt. A mosógép tetejéről elvettem a lila, flitteres ruhát, és óvatosan belebújtam, miközben válaszoltam neki.

- Nem tudom, egész héten azt hittem, hogy sima ügy lesz, de már reggel gyomorideggel keltem. El tudod képzelni, mennyi ember lesz ott? Ez nem olyan lesz, mint a múltkori, hogy megemlítik az újság egyik oldalának jobb alsó sarkában, hogy amúgy az énekes adományozott is. Ez egy tök nagy esemény. Basszus, tavaly még együtt néztük végig az egész műsort, vörös szőnyeges interjúkkal meg mindennel együtt – jutott eszembe, és ettől csak még idegesebb lettem.

- Nyugi. Azt mondtad, hogy tegnap, amikor vásároltatok, Liam jófej volt, és legutóbb se volt semmi gáz. A rajongók meg csak találgattak, hogy ki lehetsz, de annyira nem akadtak rád. Mosolyogsz egy kicsit, amíg csinálnak pár fotót, és utána az este további részében egyszer sem fog mutatni a kamera, mert a színpadon zajló eseményekkel lesznek elfoglalva – állt fel, hogy felhúzza a cipzárt a hátamon. – Anyám, mennyibe fájt ez a ruha?

- Fogalmam sincs, de nem is akarom megtudni – forgattam meg a szemeimet.

- Hát mindenesetre gyönyörű – igazította meg rajtam, aztán hátralépett. – Tegyél fel valami erősebb rúzst, mert a ruha elvonja a figyelmet az arcodról – kacsintott rám, aztán a kilincshez nyúlt, és magamra hagyott.

Megfogadtam a tanácsát, aztán a használt rúzst belecsúsztattam az aprócska táskámba. Mivel semmire nem volt szükségem, csak az irataimra és a telefonomra, ezért egy klatch mellett döntöttem. Gyorsan elpakoltam a cuccaimat a csap széléről, és a szobámba mentem, hogy belebújjak az új, gyönyörű, de látszani nem látszó cipőmbe. A ruha hosszú volt, eltakarta lábfejeimet, és még mindig nagy hülyeségnek tartottam, hogy újat kellett venni.

Kinéztem az ablakomon, így pont láttam, ahogy a limuzin megáll az ajtónk előtt. Gyorsan körbenéztem, hogy mindenem megvan-e, majd lesiettem. A csengő megszólalásával egy időben nyitottam ki az ajtót, és találtam szembe magam az öltönyös Liammel. Nem akartam feltűnően vizslatni, de meg kellett hagyni, jól nézett ki.

- Oké, ezúttal közösen érkezünk, szóval rengetegen vannak a kocsiban, ne lepődj meg – tájékoztatott, miután köszönt. Bólintottam egyet, majd a hatalmas fekete jármű felé kezdtem lépkedni.

Amikor Liam kinyitotta az ajtót, nagy hangzavar csapta meg a fülem, majd a közelben ülők elhallgattak, és rám néztek. Egy pillanattal később a hátul ülök is előre hajolva vizslattak, emiatt én teljes zavarban ültem le a legközelebbi helyre. Köszöntem nekik, aztán Liamre pillantottam, hiszen őt már azért legalább láttam korábban, ez pedig némi támaszt nyújtott.

- Bessie Clinston, a mai partnerem – mutatott rám, hogy bemutasson nekik. - A többiek nevét nem hiszem, hogy mind meg tudnád jegyezni, de ott a fodrászunk, a sminkesünk és a stylistunk. Hátul ülnek a testőrök, a srácokat meg már ismered – mutogatott össze-vissza, majd elégedetten hátradőlt.

Kis idő után mindenki folytatta a beszélgetést, én és Liam viszont csendben bámultunk előre. Feszélyezett voltam, nem éreztem magam idevalónak, és hiába csináltam már ezt egy jó ideje, mai napig sem tudtam megszokni az érzést. Mire a helyszínre értünk, már olyan gondolatok keringtek a fejemben, hogy egy utolsó kis ribanc vagyok, aki pénzért és új ruháért cserébe mutatkozik férfiakkal. Ugyan én tudtam, hogy ezek nem igazak rám, azzal is tisztában voltam, hogy én is ugyanezt gondolnám másról, ha nem lennék ebben a helyzetben.

- Szia, Lou vagyok – guggolt elém egy szőke nő túlzott lelkesedéssel, amikor a jármű megállt alattunk. – Vethetek egy pillantást a sminkedre, és ha szükséges javíthatok rajta egy kicsit? – Nem hittem, hogy valójában van választásom, meg amúgy sem volt ellenemre, úgyhogy igennel feleltem. Az államnál fogva megforgatta egy picit a fejem, majd hümmögött valamit, és egy kicsit megerősítette a tusvonalakat.

- Meg ne lökj Harold! – hagyta abba, amit csinált, amíg a göndör hajú el nem ment a háta mögül. – Kész – csapott finoman a térdemre, majd Liamhez ment és újabb réteg púdert vitt fel a bőrére.

Amíg mindenki elkészült a testőrök kiszálltak az autóból, és odakinn várták, hogy a fiúk is hasonlóan tegyenek. Amint letettem a lábam a talajra egy újabb ember lépett hozzám, az ismeretlen nőről pedig azonnal kiderült, hogy mi a feladata.

- Csinos vagy, tetszik ez a ruha – engedett utamra, miután megigazította rajtam.

Meglepetten pislogtam párat, mielőtt Liam mellé léptem, aki hozzám hasonlóan már késznek volt nyilvánítva, majd a rajongók okozta nagy hangzavarban körbe pillantottam. Louis mellett egy kedves arcú lány álldogált, elég szorosan ahhoz, hogy azonnal rájöjjek, ők együtt vannak. Tekintettemmel megkerestem a többi srácot is, hogy megnézzem, kivel érkeztek, de nem láttam több barátnőnek tűnő személyt.

- Oké, ha mindenki kész, akkor menjünk! Néhány autogram kedves gesztus lenne – szóltak rájuk, mielőtt elindultunk volna.

- Állj oda Eleanor mellé, amíg csinálok pár képet a fanokkal – hajolt közelebb mosolyogva, mintha valami kedveset mondott volna, mire én is felvettem a mai megjelenésem utolsó kellékét, az állandó mosolyt, majd Louis barátnője mellé lépkedtem.

- Jó sokan vannak idén is – jegyezte meg bájologva, ám most közelebbről már inkább álszentnek tűnt az arca, mint kedvesnek.

- Igen, az biztos – válaszoltam, hogy fenntartsam a kettőnk közt lévő jó viszony látszatát.

- Voltál már ezen a díjátadón? – kérdezett újra.

- Nem, úgyhogy már most sok új hatás ért – vallottam be.

- Csak mosolyogj és nem lesz semmi baj. Ha fotóznak nézz jobbra, majd fokozatosan haladj balra, hogy minden irányba lévő kamerába bele tudj nézni – adott tippeket, én pedig bólintottam. Csak a vörös szőnyegen legyek túl.

- Köszi. Te sokszor voltál már?

- Egy párszor. Az első alkalommal én is eléggé paráztam, de hidd el, nem kell.

Igyekeztem megfogadni tanácsát, és lazaságot tettetve újra körbenéztem. Mindenfelől kiabáltak, a fanok képekért és autogramokért, a testőrök pedig hogy legyenek óvatosabbak, és hogy ne szúrják ki a fiúk szemét a tollaikkal. A banda lassan haladt a kordon mellett, mi pedig a távolabbról követtük őket, amíg a végére nem értek. Még egy utolsót intettek a rajongóiknak, aztán Liam és Louis mellénk léptek, majd Harry vezetésével a kamerák kereszttüzébe léptünk. A sok vakuvillanástól hirtelen nem is láttam, de végül megfogadva Eleanor tanácsát végig hordoztam a tekintetem, nem foglalkozva azzal, hogy milyen arcok rejtőznek a vakufény mögött. Liam a derekamra tette a kezét, és közelebb húzott magához, mosolyogtunk, haladtunk egy kicsit, majd megismételtük ugyanezt. Legalább hússzor. A paparazzik a fiúk neveit felváltva kiabáltak, a rendezett káosztól szinte megszédültem.

- Minden oké? – nézett rám Liam, mire én mosolyogva egy aprót bólintottam. A szőnyeg széléhez vezetett, ahol rajtunk kívül már mindenki ott állt.

- Vissza kell menni közös képre – figyelmeztette őket Niall.

- Maradjatok Paddyvel! – mondta nekem és Eleanornak Louis, majd Liam ellépett mellőlem, és a másik négy sráccal visszamentek. Még láttam, ahogy vidáman mindenfelé pózba vágják magukat, majd a Paddynek nevezett testőr kicsit beljebb kísért minket.

- A fiúk még interjúkat is adnak, addig mi elfoglaljuk a helyünket – tájékoztatott Eleanor mintha kötelessége lenne, hogy figyeljen rám. Hálás voltam, amiért eszébe jutott, hogy én valószínűleg nem tudom ezeket, mert ugyan Paul elmondta a menetrendet, a pontos sorrendet nem tanultam meg.

Szótlanul követtem őket befelé, ahol már rengetegen voltak. A színpad mellett kis távolságokra nagy asztalok voltak elhelyezve, mindegyik szék fel volt címkézve nevekkel, és miután megtaláltuk a sajátjainkat leültünk. Az asztalon szabályos elrendezésben jégbe hűtött pezsgő és egyéb italok sorakoztak.

- Ezeket el kéne dugni a fiúk elől, mindig spiccesek, mire a színpadra mennek a díjakért – jegyezte meg viccesen El, miután leült velem szembe, ahová az ülésrend szerint kellett neki.

- Tényleg? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Hát mit mondhatnék… nem tipikus celebek az biztos.

Ezt az állítást hamar be is bizonyították a srácok, miután leültek. Egy pincér hozzánk lépett, hogy kitöltse a poharainkba a pezsgőt, illetve megkérdezze, hogy mit szeretnénk enni. Mindenfele szendvicset rendeltek, és a pohár pezsgő már a két műsorvezető köszöntő beszéde alatt elfogyott, pedig az egész összesen két mondat volt. Nem tagadom, az enyém is.

Borzasztóan élveztem a showt. Miután átestem a vörös szőnyeges mizérián, teljesen meg is nyugodtam. A srácokkal kibeszéltük, hogy melyik előadó fellépése tetszett és melyik nem, persze csak halkan, mert nem lett volna illő kifigurázni másokat. Érdekes módon Liam és én szinte mindenben egyet értettünk. Amikor már sokadik alkalommal is ugyanazt a véleményt alkottuk, nevetni kezdtünk magunkon. Nem tudtam eldönteni, hogy jó kedve az elfogyasztott alkohol miatt volt-e vagy tényleg úgy döntött, hogy nem rajtam fogja levezetni a haragját. Mindenesetre tetszett ez a Liam, sokkal jobban, mint amelyik egész este duzzogott.

- Melyik díjra vagytok jelölve? – kérdeztem meg, amikor a műsorvezető pár két újabb hírességet jelentett be, hogy átadják a következő trófeát. A díjátadó már a végéhez közeledett, és egy kategóriát már elvesztettek a srácok.

- Milyen barátnő vagy te? – rázta meg a fejét Liam nevetve.

- Nagyon támogató – húztam ki magam.

- Amúgy erre a videó klipesre, ami most jön.

- Melyik számmal? – kíváncsiskodtam tovább.

- Szörnyű barátnő vagy – reagált Liam újra, én viszont már csak nevettem rajta.

- You and I – válaszolta Zayn, aki a másik oldalamon ült.

Miután minden kérdésemre választ kaptam, figyelni kezdtem a színpadon megjelenő Jimmy Carrt és Karlie Klosst, ahogy egy borítékkal és a díjjal a kezükben a mikrofonhoz sétáltak.

Üdvözölték a közönséget, majd bemutatták a jelölteket és csak utána bontották ki a nyertes nevét rejtő borítékot. Amíg várakoztunk, azon kaptam magam, hogy ökölbe szorított kézzel izgulok a srácokért, aztán amikor az együttes nevét mondták ki, boldogan elmosolyodtam. Liam átölelt, miközben gratuláltam neki, majd mindannyian felálltak, és a színpadra vonultak. Köszönő beszédük elég összeszedetlen volt, mindegyikük szeretett volna valamit mondani, a személyek listája, akiknek köszönetet akartak mondani egyre csak bővült, míg végül Louis véget nem vetett az egésznek.

- De legfőképpen köszönjük a nagyszerű rajongóinknak!

- Köszönjük! - ismételték mindannyian, majd leindultak lefelé.

A maradék időben még iszogattunk, aztán mindenki egyöntetűen arra szavazott, hogy menjünk haza, így felálltunk, és céltudatosan elindultunk a kijárat felé. Odakinn a limuzinnak nyoma sem volt, helyette három fekete, sötétített ablakú Range Rover várakozott ránk. A háttércsapat nagy része hazament, miután már nem volt rájuk szükség, ezért lett volna felesleges a limó, amivel érkeztünk. Louis és El lefoglaltak egyet csak maguknak, majd Niall és Harry is egy autóba szálltak be, mi pedig Zaynnel kiegészülve léptünk a harmadikhoz.

- Jól érezted magad? – kérdezte Zayn, miután kigurultunk a parkolásra kijelölt területről.

- Igen, nagyon – válaszoltam őszintén.

- Zayn, előbb téged dobunk haza, rendben? – szólt hátra nekünk a sofőr. A visszapillantó tükörbe nézve tartotta velünk a szemkontaktust.

- Persze, Rob, nekem tökéletes – bólintott egyet a kérdezett.

Ahogy ő beszélt az alkalmazottaikkal, az sokkal emberségesebb volt, mint ahogy eddig Liamet hallottam. Bár az is igaz, hogy nagyrészt csak Paullal ütött meg felháborító hangnemet. Valószínűleg köztük lehetett már jó pár nagyobb vita.

- Mit csinálsz? – kérdeztem Liamtől, aki a telefonját tartotta a kezében.

- Csak írtam twitterre. A kötelezők, tudod… − forgatta meg a szemét.

- Ne higgy neki! Igazából mindent, amit ír, komolyan gondol. Valóban hálás a rajongóinknak, és azért posztol ennyit, hogy ezzel hálálja meg a szeretetüket – kacsintott rám Zayn.

- Ó, fogd már be! Te miért hiszed, hogy mindent ilyen nagyon jól tudsz? – csattant fel egy picit.

- Mert most sem szólt senki, hogy írd meg azt a tweetet – villantott egy győztes mosolyt felé. Úgy tűnt, nem haragszik rá, amiért nem épp a megfelelő hangnemet ütötte meg vele szemben.

- Jó, ne vitatkozzatok! – szóltam közbe. – Ha akarod, elhiszem, hogy egy érzéketlen tuskó vagy – tettem megnyugtatóan alkarjára a kezem.

- Nagyon helyes – paskolta meg a kézfejem, aztán hagyta, hogy elengedjem. Elmosolyodtam, amiért képtelen elviselni, ha nem az övé az utolsó szó.

- Bessie, nem tudom, hogy találkozunk-e még, mindenesetre örülök, hogy megismerhettelek – fordult felém Zayn, mikor megálltunk, feltehetőleg a háza előtt.

Meglepetten tapasztaltam, hogy nehéz elbúcsúzni tőle. Furcsa volt, eddig nem is gondoltam rá, hogy esetleg ez az utolsó alkalom, amikor látom őket.

- Én is örültem – mosolyogtam rá kissé szomorkásan. Ezután adott két puszit, majd kezet fogott Liammel, és kiszállt, mi pedig tovább hajtottunk. – Mit mosolyogsz? – pillantottam a mellettem ülőre, akinek úgy tűnt elég jó kedve van. Megrántotta a vállát, de vigyora még szélesebb lett. – Részeg vagy – jegyeztem meg egy apró fejrázás kíséretében.

- Azt nem mondanám – ellenkezett. – De azért érzem a piát – tette hozzá.

Nem azon a környéken laktam, ahol Zayn, hanem egy sokkal szegényebb részen, így amikor kiértünk a szinte palotáknak nevezhető házak közül, már tudtam, hogy nem járunk messze. Mióta Zayn kiszállt, azóta azon gondolkoztam, vajon valaha az életben még össze futok-e velük. A két együtt töltött este alatt megkedveltem őket. Egyikük sem volt egy felfújt hólyag, és mindannyian úgy viselkedtek velem, mintha teljesen természetes lenne, hogy ott vagyok velük. Belopták magukat a szívembe, és be kell vallanom, kicsit elszomorított a gondolat, hogy többször nem látom őket.

Amikor megálltunk az egyszerű kis házunk előtt, Liam is kiszállt velem. Egészen a bejárati ajtónk előtt lévő háromfokú lépcsőig kísért, majd onnan vizslatta a számára minden bizonnyal ócska építményt.

-  A sajátod? – kérdezte.

- Nem, a szüleimmel lakok. – Kínosnak éreztem, pedig eddig ezt a tényt sose szégyelltem. Most viszont itt volt egy velem egy idős srác, és ha arra gondoltam, hogy hova jutott ő, és hova én, kedvem lett volna azonnal elásni magam.

Egyetlen szó nélkül fordított hátat, én pedig csalódottan néztem, ahogy a kocsihoz sétált. Ennél azért többet vártam tőle. Mozdulatlanul figyeltem, ahogy kinyitja az anyósülés felöli ajtót, majd be akartam menni, de ahelyett, hogy beszállt volna, csak behajolt, és magyarázott valamit, így inkább megvártam, mi lesz a dologból. Végül kihúzta a fejét, becsapta az ajtót, a kocsi pedig elindult. Nélküle.

- Ööö, mit csinálsz? – húztam fel a szemöldököm, amikor visszaért mellém.

- Beszélgessünk még – ült le a lépcsőre, majd maga mellé mutatott.