Prológus

Sziasztok!

Na, megint itt, ezúttal a prológussal, és az új designnal. Köszönöm szépen a visszajelzéseket a fülszöveggel kapcsolatban, ugyan még a mai rész sem valami hosszú, de jövőhéttől már jönnek a megszokott terjedelműek. A részek megszokott ütemben, heti egyszer lesznek, egyelőre vasárnaponként, ha bármi változás van, azt ki fogom írni.

Létrehoztam egy INFO menüt, abba megtaláljátok az összes elérhetőséget, e-mail címem, közösségi oldalaimat, más blogjaimat, illetve a blog csoportját.

Véleményeket szívesen fogadok!

xxx Larissa

*****************************************************

Prológus

Rettenetesen unalmas az álláshirdetéseket bújni, főleg ha már egy éve csinálod. Amikor a mai sokadik oldalra kattintottam, megráztam a fejemet. Sosem fogok értelmes munkát találni, olyan, mintha egyszerre minden normális eltűnt volna. Nem. Nem. Ez sem. Semmiképp. Raktározás. Hm… ha már semmi komolyat nem találok, legalább valami alkalmim legyen. Tárcsáztam a megadott számot, majd bemutatkoztam, amikor a harmadik csengés után egy nő szólt bele a telefonba. Mogorván közölte velem, hogy az állást már betöltötte valaki más, én pedig sóhajtva dobtam az ágyamra a készüléket.

Egy éve végeztem az egyetemen. Szinte biztos voltam benne, hogy könyvelőként könnyen el tudok majd helyezkedni, főleg egy diplomával a kezemben. Azonban semmi nem az elképzeléseim szerint történt. Egészen azóta csak alkalmi munkákat találtam, amiket a családi hátterem miatt kénytelen voltam elfogadni. Nem születtem gazdag családba, ha új cuccokat akartam, mindig magamnak kellett rá megkeresnem a pénzt, hiszen a szüleim hiába szerettek volna, nem tudtak rá adni. Voltam már bébiszitter, takarítónő, pakoltam dobozokba éjjelente, különböző ételeket kóstoltattam az áruházakban. Egyikkel sem kerestem jól, a kevéske pénzemből ruhákat vettem, vagy amire szükségem volt éppen, és a szüleimnek is próbáltam segíteni belőle, hiszen még mindig a nyakukon élősködtem. Szóval ideje lenne elhelyezkednem a szakmámban, és egy fix munkahelyet kerítenem, de sehogy sem találok.

Hostess munkák! Érdeklődni az alábbi telefonszámon! Hirdette egy piros felirat a lap közepén. Rányomtam, majd mivel vészhelyzet volt, felhívtam őket. Nem voltak túl bőbeszédűek, de azért megbeszéltünk egy találkozót, azaz állásinterjút a következő napra. Nem mondhatnám, hogy elégedett voltam a mai álláskereső skillemmel, de egy kis időre feladtam a böngészést. Ha holnap minden jól megy, megint kapok pár alkalmi munkát, és legalább arra lesz pénz, hogy valamit együnk a hónap végén.

*3 hónappal később*

Három hónapja dolgozok a hostess cégnél, ahol unalmasabbnál unalmasabb munkákat kapok, de legalább jól keresek vele. Valójában először egy kicsit féltem, mivel az ilyen munkákról sokszor hallottam, hogy ugyanúgy örömlányság, mintha a sarokra állnék, de erről szó sem volt. Volt, hogy férfiakat kellett kísérnem ide-oda, de semmi illetlen nem történt, és néha olyan vacsorákon vettem részt, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, a tehetősebb üzletemberek pedig busás borravalót adtak nekem a találkozók végén. Azért néha volt, hogy jól is éreztem magam, mint például a múlt héten, amikor két olasz srác jött Londonba világot látni. Csak velem egyidős fiúk voltak, akik turistaként be akarták járni a várost, elmondásuk szerint egy csinos lány társaságában. Én kaptam meg őket, és ami azt illeti, rendkívül jól elvoltunk együtt. Rengeteget nevettünk, és a végén még számot is cseréltünk, hogyha legközelebb erre járnak, vagy én arra, – esélytelen – akkor tudjunk találkozni munkán kívül is.

Épp hazafelé sétáltam a pár utcával arrébb lakó családtól, mivel én vigyáztam a kisfiukra némi pénzért cserébe, amikor a telefonom csörögni kezdett. A kijelzőn nagy betűkkel állt, hogy hostess, én pedig fogadtam a hívást.

- Szia, Bessie! Kellenél a hétvégére. Most volt benn nálunk Liam Payne és a menedzsere, hogy kérjenek valakit az énekes mellé valami jótékonysági estre. Erősen ajánlgattalak, mert tudom, hogy mennyire kell a pénz, és végül a te képedre bökött. Szóval tiéd a meló, és a 150 font, amit az estéért kapsz.