Koncert

Sziasztok!

Guys, annyira nagyon imádlak titeket. De tényleg. Nem tudom, hogy, miért, mikor és kicsoda, de az elmúlt egy hétben több mint 500 oldalmegjelenítést csináltatok. Igazából elgondolkoztam azon, hogy rossz ez a számláló, de bízom benne, hogy tényleg sokan, sokszor jártok fel ide.

Amit még a rész előtt mindenképpen szeretnék elmondani, hogy már túl vagyunk a történet felén, és hálás vagyok mindenkinek, aki velem volt eddig. Hagyjatok pár pipát vagy kommentet bébik, mert nagyon sok erőt és ihletet merítek belőletek.

Másrészt, ma kijött a You and I videóklipje, nekem nagyon tetszik, bár szerintem vannak benne hibák. Ti mit gondoltok?

Jó olvasást:)

xxx Larissa

Másnap délelőtt, miután hazaértünk, felvettem a vizsgáimat, hiszen ha nem jelentkezek, nem mehetek, ha pedig nem vizsgázok, nincs meg a félévem. Nehéz volt úgy neki kezdeni a tanulásnak, hogy Liam itthon volt. Sokkal szívesebben töltöttem volna vele az időmet, hiszen pár nap múlva megint úton lesz és nem lesz lehetőségünk találkozni. Viszont mégis muszáj volt a tankönyveim fölé görnyedni, mert nem akartam pótvizsgázni. A problémát úgy oldottuk meg, hogy amíg én tanultam, ő egy másik szobában volt, ezáltal legalább olyan érzés volt, mintha vele lennék. Ha pedig nyavalyogtam, rám szólt, hogy hagyjam abba. Rosszabb volt, mint egy rabszolga hajcsár, de legalább hatékonyan tanultam. Sokszor el is meséltem neki, hogy milyen hülyeségeket kell bemagolnom, és eközben is memorizáltam. Csodálkoztam, hogy ilyen türelmes, és akkor is végig hallgat, amikor hozzá se tud szólni az adott témához.

- Mert ha fotózol, és átlósan helyezed el az alakokat, akkor egyértelmű lesz, hogy valamilyen különbség van a szereplők között – fejeztem be hangosan a gondolatot, miközben elhagytam a szobámat, és a nappaliba mentem, hogy elmondjam Liamnek, mára végeztem. Csakhogy nem volt sehol. A tévében valami hoki meccset közvetítettek, szóval valahol a közelben kellett lennie, de a ház legtöbb részét azonnal kizárhattam, hiszen a nappali, az étkező és a konyha egybe volt nyitva. Először azt hittem, hogy mosdóba ment, de aztán amikor az ablak felé pillantottam, megláttam egy könyököt, amit a fekete pulóver alapján a barátoménak azonosítottam be.

- Mit csinálsz? – nyitottam ki érdeklődve az ajtót, aztán meglepetten tettem fel egy újabb kérdést. – Dohányzol?

- Nem – válaszolta flegmán. Kérdőn néztem rám, várva, hogy adjon valami magyarázatot a kezében füstölgő cigarettára. – Ne nézz már így! Csak néha szívok el egy szállal – forgatta meg a szemét, a hangja pedig tele volt feszültséggel.

- Minek? – Nem értettem, hogy ez miért jó neki.

- Nem mindegy? Unatkoztam.

- Nem, nem mindegy, és nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a hangnemet – figyelmeztettem, hogy nem igazán bejövős, amit csinál.

- Ne akard te is megmondani, hogy mit csináljak, és mit ne! – szívott bele a cigibe, aztán elégedetten fújta ki a füstöt. Mérges lettem, amiért nem hajlandó velem normálisan beszélni.

- Akkor most megkérlek, hogy menj el, és nálam ne dohányozz – feszítettem össze az állkapcsom, mert igazán nehezemre esett így beszélni vele. Ellentétben vele, akinek úgy tűnt fel sem tűnik, hogy mennyire megbántott a szavaival.

Szó nélkül fordult el tőlem, és kisétált a kapun. Dühösen és sértődötten csuktam be magam után az ajtót, hogy a füstnek még csak a szagát se érezzem. Nem az volt a bajom, hogy cigizett, hanem az, hogy nem szólt róla, és mindezt úgy akarta a hátam mögött csinálni, hogy a kertembe dobálja a csikkeket.

Teljesen felhúztam magam. Miért nem tudja nekem beismerni, hogy dohányzik? Nem bízik meg bennem? Nem tudja, hogy akkor is szeretném, ha embert ölne? Vagy egyszerűen csak nem szeret annyira, hogy mindent az orromra kössön. Igazából én is hülye voltam. Hogy nem vettem észre? Irtózom a füsttől, már messziről megérzem, de még csak nem is sejtettem.

Fel akartam hívni valakit, hogy most mit csináljak, de inkább megpróbáltam egyedül megoldani. Az volt a tervem, hogy lenyugszom, és utána felhívom Liamet, hátha ő is képes lesz értelmes, emberi kommunikációra. A baj csak az volt, hogy az a fajta ember voltam, aki folyamatosan hergelte magát a gondolataival, így elég sokáig tartott, amíg úgy éreztem, nem fogom leordítani a fejét. Épp a kezembe vettem a telefonom, hogy elrendezzem a dolgokat, amikor kopogtak az ajtón. Sóhajtva álltam fel, és még egy kis időre hanyagoltam a problémát.

- Sajnálom – fogadott rögtön Liam, amint kinyitottam az ajtót. Szomorúan nézett rám, az ajkai le voltak biggyesztve, és átöltözött, így nyoma se volt a cigi szagának.

- Gyere be – álltam arrébb, szabad utat engedve neki. Látszott rajta, hogy nem tudja, mire számítson, csak tétován állt egy darabig, aztán elhaladt mellettem, én pedig becsuktam az ajtót, és követtem.

- Sajnálom, hogy olyan durván szóltam hozzád. Tudom, nem mentség, de nagyon ideges voltam, és a lehető legrosszabbkor próbáltál fejmosást tartani arról, hogy mi egészséges és mi nem.

- Nem akartalak kioktatni, csak megkérdeztem, hogy dohányzol-e, a nemleges válaszod pedig elég érdekes volt, amikor a kezedben ott füstölgött az a szar.

- Tényleg nem szoktam rá. Amikor ideges vagyok, gyakran nyúlok hozzá, de alapjáraton nem élek vele.

- Megtudhatom, miért voltál ideges annyira, hogy cigizned kelljen?

- Twittereztem, és megszaporodtak a téged szidó üzenetek. Elviselem, hogy minden lépésemet követik, megosztom velük a mindennapjaimat, erre még azt is meg akarják mondani, hogy kivel legyek együtt. – Újra felhergelte magát, lendületes karcsapásokkal gesztikulált, úgyhogy inkább lefogtam a kezét, és a teste mellé tettem, mielőtt még levert volna valamit.

- Tudok az utálkozókról, akik szerint azért vagyok veled, mert így volt esélyem bekerülni a VS-hez. Te tényleg foglalkozol még az ilyenekkel?

- Tudom, hogy nincs értelme, de idegesítő. Na, és akkor kiírtam pár dolgot, mire szinte azonnal hívott a menedzser, hogy már megint miért kell problémáznom. Hát bocs már, hogy megvédem magam, meg azokat, akiket szeretek – fejezte be.

- Liam, ne keveredj bajba miattam. Nem mondom, hogy nem esnek rosszul azok az üzenetek, a fenyegetések, meg a többi, de nem foglalkozok velük. Úgysem tudok tenni ellenük, mindig lesznek ilyen emberek. Majd én megvédem magam, ha már soknak tartom őket, felesleges, hogy emiatt te legyél a szemét. Elég, ha rólam gondolják ezt, nem?

- De… - kezdett volna bele a mondandójába, ám megállítottam.

- Nincs de. Kész, pont, vége. Szeretném, ha tudnád, hogy nem kell eltitkolnod előlem semmit. Ha cigizel, megbékélek vele. Nem ígérem, hogy támogatom majd, vagy jó szemmel nézem, de nem foglak érte gyűlölni.

- Mondtam már, hogy nem vagyok függő.

- Oké, felfogtam, csak mondom.

- Haragszol?

- Nem, de legközelebb ne titkolj el semmit.

- Csak nem akarom, hogy miattam érjen bármilyen rossz is.

- Ezzel a kapcsolattal én vállaltam ezt is – emlékeztettem egy régebbi beszélgetésünkre.

A vitát egy szoros öleléssel hagytuk magunk mögött, ám közel sem ez volt az egyetlen összezörrenésünk. Megkaptam az első felkérést is a VS-től, ami után azok alaposan megszaporodtak. Egyik nap parfümreklámhoz adtam az arcom, a másik nap már újra bikinikben fotóztak. Idő közben alaposabban megismertem az új kollégáimat, de mivel néhányan folyamatosan cserélődtek, hozzá kellett szoknom, hogy új, ismeretlen emberekkel is kelle dolgoznom. Élveztem minden percét, azonban nagyon túl vállaltam magam. A modellkedés mellett alig volt időm tanulni, így az első pár vizsgámon életem legrosszabb teljesítményét nyújtottam, tiszta kettesre álltam, ami nem hagyott nyugodni. A javulás érdekében éjszakákat tanultam át, mivel máskor nem volt rá időm, ezáltal viszont nyúzottabb voltam, és jóval idegesebb is. Hiányzott Liam is, aki visszaért a turnézáshoz, de néha még őt is kinyomtam, amikor hívott, mert tudtam, hogy a beszélgetéseinkből semmi jó nem sülne ki. Könnyebben felkaptam a vizet, hiszen próbáltam mindenben maximális teljesítményt nyújtani, de egyszerűen nem ment, és ezek mellett pont a legfontosabb személy szorult háttérbe. Ez természetesen neki sem tetszett, és néhány nem fogadott hívás után, már ritkábban is próbálkozott. Megromlott a kapcsolatunk, aminek tudtam, hogy én vagyok az egyedüli oka. Talán könnyebb lett volna, ha itt van mellettem, és támogat, nem pedig egy másik országban koncertezik, de erről meg tudtam, hogy nem ő tehet. Nem hibáztattam érte, csak jó lett volna, ha segít döntést hozni, mit csináljak, mert az rövid úton kiderült, hogy valamit abba kell hagynom. Az álmomról, tehát a modellkedésről nem akartam lemondani, de a sulit sem akartam abbahagyni. Nem az a fajta ember voltam, aki feladja a dolgokat, viszont éreztem, hogy nem bírom. Már a rendszeres evést sem tudtam betartani.

Hullámokat varázsoltam a hajamba, aztán elkönyveltem, hogy kész vagyok. A koncertre készültem, amire meghívott. Egy hete már itt voltak Angliában, így találkoztunk, amikor tudtunk, és megint rendben volt köztünk minden. Izgult, hogy ott leszek a fellépésén, én pedig csak mosolyogtam rajta, mert aranyos volt, ahogy aggódott. Ő a srácokkal ment, nem akartam, hogy miattam boruljon a megszokott rendjük, úgyhogy lebeszéltem róla, hogy velem érkezzen, külön a srácoktól. Felkaptam a táskámat, aztán beültem a taxiba, amit idő közben a házam elé rendeltem, majd a Wembley-be vitettem magam. Egy testőr jelenlétében várt rám a bejáratnál. Mosolyogva köszöntöttem, aztán menekültünk is befelé, mert fülsiketítő volt a visítás, amiben meglepetésemre a saját nevemet is ki tudtam venni. Liam előre engedett az ajtóban, és amíg én bementem, ő még intett egyet a kint ácsorgóknak.

Odabent az volt az első dolgom, hogy elhajoljak egy felém repülő labda elől. Louis jött bocsánatot kérni a fogadtatás miatt, így az is kiderült, hogy ő volt a tettes. Köszöntem mindenkinek, akit ismertem, Liam pedig megpróbált a legtöbb embernek bemutatni. Zsongott a fejem a sok új arctól, ezért kötve hiszem, hogy bárkit is megjegyeztem, akit csak futólag láttam. A srácok hamarosan abbahagyták az ökörködést, és Lou keze alá ültek, aki a fejükön lévő szénakazalból próbált valami hajszerű dolgot csinálni. Ott ültem mellette, és néztem, ahogy dolgozik, közben pedig a munkámról kérdezgetett. Kibeszéltünk egy csomó divattal kapcsolatos dolgot, és hamar megtaláltuk a közös hangot.

- Szerintem mi nagyon jóba leszünk – nézett rám mosolyogva, aztán hagyta, hogy Liam felálljon a székből. Kinyújtóztatta magát, mintha már hosszú órák óta ülnie kellett volna, pedig igazából csak tíz percről volt szó.

Egy kislány szaladt be a szobába, majdnem nekirohant Liam lábának, mivel még a mögötte érkező férfire figyelt.

- Hé, Lux, figyelj oda – szólt neki a vele érkező férfi.

- Mami, ehetek jégkrémet? – Elbűvölő volt, ahogy megállt Lou előtt. Találkoztam már gyerekmodellekkel, és ugyanaz az érzés kerített a hatalmában ennek a kislánynak a jelenlétében is. Nem tudtam, hogy volt-e tervbe véve neki fotózás vagy ilyesmi, de kicsit később megemlítettem Lounak, hogy szerintem nagy sikere lenne. Hihetetlen kisugárzása volt már most, hát még milyen lesz, ha felnő.

- Nem fog fájni a torkod? – kérdezte összehúzott szemöldökkel a kislánytól, mire ő megrázta a fejét. – Hát akkor egyél – simogatta meg a fejét. – De most hagyd még egy kicsit anyát, mert dolga van, rendben? – Bólintott, aztán visszaszaladt a férfihez, aki gondolom az apja volt. Lou csak ezután kezdett el foglalkozni a felvetésemmel. – Nem szeretnék ráerőltetni semmit, voltunk már fotózáson, igazából én azt láttam, hogy élvezi, de meghagyom a saját döntésének – rántotta meg egy kicsit a vállát. – Louis, gyere ide, életem, te következel! – kiabált oda a srácnak, aki úgy tett mintha nem hallotta volna meg az első figyelmeztetést. Lou felénk fordulva megforgatta a szemét, aztán odasétált az énekeshez, és minden ellenkezése ellenére, valahogy beleültette a székbe.

- Itt hagyhatlak? – kérdezte Liam, mire bólintottam. – Akkor átöltözök, mindjárt jövök – adott egy puszit a homlokomra, aztán szavaihoz hűen cselekedett.

A sminkcuccok nézegetésével töltöttem el az időt, amíg a banda többi tagjának is elkészült a frizurája. Liam elég sok időre eltűnt, de gondoltam, biztos akadt valami dolga, szóval nem foglalkoztam vele.

- Kifesthetlek? – kérdezte tőlem Lou, amikor minden feladatával végzett. Meglepve vettem észre, hogy a kérdést hozzám intézte. – Nem azért, mert ami most van rajtad az rossz, csak olyan szép arcod van, és van egy tök jó ötletem – magyarázkodott.

- Ha most leülsz oda, soha többé nem szabadulsz – figyelmeztetett Harry viccelődve. – Szeret kísérletezgetni a kisasszony – tette még hozzá.

- Állok rendelkezésedre – foglaltam helyet előtte mosolyogva.

- Most már biztos, hogy jóba leszünk – nevette el magát, aztán elkezdte lemosni a jelenleg rajtam lévő szempillaspirált.

Amíg festett, nem engedte, hogy belenézzek a tükörbe, de amikor pár perc múlva elkészült, döbbenten néztem a lányra a tükörben. A szemhéjaimat feketével füstösre csinálta, felülre pedig csillogó aranyt tett. Tökéletesen ment az ugyanilyen színű ruhámhoz is, és egyszerűen gyönyörű volt.

- Nem szoktam ilyen erősen sminkelni, de nagyon tetszik – mondtam neki, amikor sikerült elszakítanom a figyelmemet a tükörképemtől.

- Úristen, Lou hova tüntetted a barátnőmet? – lépett be Liam a szobába. Mindannyian felnevettünk.

- Miért, nem tetszik az új? – húzta fel a szemöldökét az említett.

- Ha Larissának hívják, és ugyanaz az ember, akit megismertem, akkor mindegy, hogy néz ki – húzott magához.

- Na, jól van! – pattant fel Louis a helyéről. – Mielőtt Liam tovább folytatná a nyálas szövegeit, javaslom, hogy álljunk be a helyünkre, mert mindjárt kezdődik a koncert.

- Tommo, lassan átveszed Liam helyét a csapatban – közölte vele Niall, de azért ő is felállt.

- Oké, le lehet rólam akadni – rúgta seggbe Liam, amikor elhaladt mellette, majd amíg a szöszi bosszankodott, visszafordult hozzám. – Lou azt mondta, hogy ő is megnézni a koncertet, szóval csak maradj vele, és ő majd megmutatja, hol fogtok állni.

- Rendben – mosolyogtam fel rá. – Ügyes legyél. – Adtam neki még egy puszit is, aztán hagytam, hogy a többiek után menjen.

Lou megvárta, amíg Lux megette a maradék jégkrémet, aztán gyorsan megmosdatta, ugyanis nyakig ragacsos volt, kapott egy fejére egy rózsaszín zajszűrős fejhallgatót, majd kisétáltunk a színpad mellé, ahonnan tökéletes beláttuk az egészet. Dobhártyaszaggatóan visítottak a rajongók, amikor az előzenekar pár számos koncertjének vége lett, és minden elsötétült. Láttam, ahogy cserélődnek a színpadon az emberek, majd megszólaltak az első akkordok, ezekkel együtt pedig még jobban felerősödött a visítás. Azt hittem, hogy ez a maximum, amit ki tudnak adni a torkukból, de amikor Liam elkezdte énekelni az első sort, és a vele együtt a többiek is megjelentek a színpadon, teljesen felrobbant a stadion. Körbenéztem, hullámzott a tömeg, ahogy ugráltak, vakuk villantak, felfoghatatlan hisztériát váltottak ki belőlük a kedvenceik. Sejtettem, hogy nagy tömegeket mozgósítanak, de hitetlenkedve emeltem a kezeimet az arcomhoz, és legalább egy szám erejéig csak döbbenten figyeltem.

- Durva, mi? – hajolt a fülemhez Lou, akinek a nyakában ott ült a kislány, és láthatóan élvezte, amit lát.

- Ehhez hozzá lehet szokni? – kiabáltam vissza, mire csak felnevetett.

Az első sokk után, én is élvezni kezdtem a számokat, bár igazából csak azokat ismertem, amelyeknek volt klipje. Tetszett az egésznek a hangulata, a srácok sokat szórakoztak a színpadon, de ettől még profi volt az egész. Szerintem pont ettől volt ennyire élvezhető, mert bár volt betanult koreográfiájuk, nem érződött a merevség benne, hiszen elég sok szabadságot kaptak. Legalábbis elsőre nekem így tűnt. Liam egy párszor felém nézett, olyankor mindig odamosolygott, én pedig viszonyoztam. Na, nem mintha, amúgy a vigyor nem lett volna állandó tényező az arcomon. Lou egy idő után letette a lányát, mert már nehéz volt neki, viszont így Lux nem látott semmit, és ez nagyon nem tetszett neki. Egy kiadós hiszti volt kilátásban, úgyhogy lehajoltam hozzá, és megkérdeztem, hogy felemelhetem-e. Egy darabig megilletődve nézett rám, de aztán kinyújtotta felém a kezeit, én pedig felkaptam. Nagyon szerethette a fiúkat, néha még énekelt is, azt hittem megzabálom, annyira édes volt.

Amikor vége lett az utolsó számnak is, a fiúk megköszönték mindenkinek, hogy eljöttek, és velük töltötték ezt az estét, majd lejöttek a színpadról. A fanok még visítottak, amíg fel nem kapcsolódtak a lámpák, mi pedig hátrasétáltunk. Lux azóta nem engedte el a kezem, mióta felemeltem, úgyhogy még mindig mellettem sétált, amikor beértünk az öltözőbe, ahol a srácok voltak.

- Fiúk, köszönöm a meghívást, óriási élmény volt – intéztem szavaimat mindenkihez, hiszen ugyanannyira kivették a részüket az estéből, mint Liam.

- Tetszett? – kérdezték szinte egyszerre.

- Túl hamar vége lett – válaszoltam szomorúan, mire mindannyian elégedetten mosolyogtak.

- Gyere Lux, hagyd egy kicsit Larát – szólt a mellettem álló kislánynak Lou, de nem mutatott hajlandóságot a szófogadásra.

- Nem zavar – nyugtattam meg a fodrászlányt, közben pedig levettem a karkötőmet, mert Lux azzal szeretett volna játszani.

- Ah, új kedvence van, akkor én megint el leszek felejtve egy időre – sajnálkozott Harry, aztán az értetlen fejem láttán elmondták, hogy sok időt töltenek a kislánnyal, és mindig van egy aktuális kedvence, akihez szinte hozzánő.

- Hát emiatt nem kell aggódnod, mert nem hiszem, hogy egyhamar újra találkozni fog velem – vigasztaltam meg.

- Ez az! – bokszolt a levegőbe Hazz, aztán átgondolta. – Mármint kár, hogy nem jössz velünk – vágott ártatlan fejet, mire elnevettem magam.

- Nem gond, Harry, értem, hogy érted – néztem rá vigyorogva, de úgy tűnt, nem biztos benne, hogy nem bántott meg, úgyhogy odajött megölelgetni. – Oké-oké – paskoltam meg a kezét, aztán elengedett, és felkapta Luxot, aki először meglepődött, hogy eltűnt a lába alól a talaj, de utána nevetni kezdett.

- Adj egy puszit Harry bácsinak – tartotta oda az arcát neki, Lux pedig minden erejével próbálta eltolni magától.

- Ilyenkor sajnálom a kiscsajt – rázta meg a fejét Zayn, persze csak viccelt.

- Srácok, én elindulok haza – jelentette be Niall, aztán kezet fogott mindenkivel, Lounak és nekem adott két puszit, aztán távozott.

Az ír után mi is készülődni kezdtünk, és amikor Liam összeszedte a cuccait, mi is elköszöntünk a maradék embertől, és a hátsóbejáraton távoztunk.