Epilógus

Sziasztok!

Nos, eljött ez a nap is! Itt a Bessiam is fake epilógusa. Csak nekem hihetetlen?

Most nem szeretnék egyelőre hozzáfűzni semmit a dologhoz, mert majd írok egy köszönetnyilvánítást miután összeszedtem a gondolataimat. Egyetlen dologra szeretnélek titeket kérni, mégpedig, hogy mindenki, aki olvasta a történetet, hagyjon maga után egy pár soros nyomot. Nagyon-nagyon sokat jelentene, rengeteg munkám volt ebben a történetben is, és jó lenne minél több visszajelzést kapni.

Akkor a hét folyamán még jelentkezem egy kis köszönő levéllel, amiben többek között a jövőbeli tervekről is lesz szó, úgyhogy érdemes lesz azt is átfutnotok :) Most jó olvasást és jó kommentelést! Nagyon-nagyon-nagyon imádlak titeket!

xxx Larissa

******************************************

Epilógus

Sóhajtva pakoltam be a táskámba a füzetemet és egy tollat. Semmi kedvem nem volt suliba menni, és most még Liam se noszogatott, hogy így tegyek, sőt.

- Biztos nem jössz velem? – hagyta abba a bőröndjébe pakolást.

- Nem tudok – vettem el idegesen az éjjeli szekrényről a telefonomat. Már ezerszer átbeszéltük ezt, ráadásul, amikor először mondta, hogy nem lesz itthon a szülinapomon, ami holnap esedékes, jól össze is vesztünk. Azóta már feldolgoztam, és szent a béke, de tényleg nem mehettem vele.

- Csak egy pár napra legalább – fűzött tovább.

- Sulim van, Liam. Te beszéltél rá, rémlik? – förmedtem rá. – Ne haragudj – hajtottam le a fejemet, amikor láttam, hogy arca elkomorodik a jogtalan bántás miatt. – Szeretnék menni, de nem tudok, és ideges vagyok, mert hiányozni fogsz.

- Tudom – ölelt át. – Megbeszéltük, hogy telefonálunk minden nap. Tudod, ez most nem olyan, mint mikor turnéztunk. Nem kötött, lesz időm mellette – simogatta a hajamat.

- Tudom. Elkések – dünnyögtem a vállába.

- Hívni foglak, még meg is unsz – ígérte meg.

- Sosem unlak meg. Vigyázz magadra – emeltem fel a fejemet, hogy megcsókolhassam.

- Te is – adta a kezembe a táskámat, én pedig szomorúan lépkedtem le a lépcsőn, hogy elinduljak a suliba.

Az együttes még akkor döntötte el, hogy 2016-ban szünetet tartanak, amikor Zayn visszament hozzájuk. Öt év folyamatos turnézás után nagyon megérdemelt volt már, és az ötlettel előrukkoló énekesnek is teljesen igaza volt, hogy mindannyijuknak kell egy kis feltöltődés. Én önző okokból is örültem, hogy Liam végre itthon volt, ugyanis bevallom, nagyon nehezen viseltem, amikor tavaly az év második felében körül-belül négyszer találkoztam vele. Liam az első néhány hetet velem, a családjával és a barátaival töltötte, és ahogy én tudom, a többiek is hasonlóan élvezték a semmittevéssel töltött napokat, azonban egyiküket sem olyan fából faragták, hogy képesek legyenek csak úgy lézengeni a világban. Ötük közül is Liam volt az első, aki megunta a láblógatást, és dalokat kezdett írni más előadóknak, a bandának és néhányat magának is. Egy ilyen dalszerzés miatt indult ma kora délután Los Angelesbe. Nélkülem.

Ugyanis én tavaly májusban beiratkoztam arra a tanfolyamra, amit alapjáraton szerettem, csak most utáltam, mert emiatt nem tudtam Liammel menni. Már csak egy hónap volt hátra a képzésből, és most már nagyrészt csak tapasztalatot szereztünk különböző helyeken. A bölcsőde, ahová én mentem, nem volt messze Liam lakásától, ezért is töltöttem hét napból hatot nála. Hivatalosan nem költöztem hozzá, de ezt már szinte lehetett együttélésnek nevezni. A cuccaim mindenhol ott voltak a házában, és lényegében tényleg ott töltöttem a legtöbb időmet. Szóval tetszett az új szakmám, amelyről nagy valószínűséggel egy hónap múlva papírom is lesz. Szerettem a bölcsiben dolgozni, és már most sokkal több örömömet leltem benne, mint a könyvelésben, amire jó pár évet elpazaroltam. Ráadásul amiatt se kellett aggódnom, hogy lesz-e munkám, mert itt, a gyakorlati helyemen, már most jelezték, hogyha megkapom a papírt a végzettségemről, akkor felvesznek.

A családom miatt se kellett többet aggódnom, ugyanis a kezdeti furcsa hangulat a második találkozás után eltűnt a két család közül, és gyakran tartottunk közös családi ebédeket. Az egyik ilyen alkalommal felmerült, hogy Liam szüleinek van egy házuk, amit nem használnak, és már nem is fognak, mert a fiuk vett nekik újat, az eladással meg nem akartak bajlódni, úgyhogy megmaradt. Felajánlották, hogy költözzünk oda, és emiatt aztán egy elég nagy vita alakult ki. Természetesen szüleim nem akartak elfogadni egy ajándék házat, én sem tartottam jó ötletnek ezt az egészet, Liamék pedig nem értették, mi a baj ezzel, és a végén még mi ketten is összekaptunk. Végül kitalálták, hogy valami nagyon csekély bérleti díjat kérnek érte, és erre már apu is rábólintott, és mivel így nem kellett a régi házért durva árakat fizetni, anyagilag is jól kijöttek.

Talán életemben először éreztem úgy, hogy minden a helyére került, és az életem is tart valamerre. Azt leszámítva, hogy Liam bizonytalan időre egy másik kontinensre utazik, és megint nem látom majd egy ideig, de végül is nem nyavalyoghatok. Már fél éve csak velem foglalkozik, egy-két hetet ki kell bírnom nélküle is.

Amikor beértem a suliba, hiszen ma pont volt két órám, és nem a bölcsiben kellett dolgoznom, leültem a leghátsó padok egyikébe, és az asztalra borulva sajnáltam magamat egész órán. A szünetben Liam írt, hogy szeret, és ír, ha odaért, a második órán pedig, tudván, hogy már nincs itt, még szarabbul éreztem magamat. Ráadásul suli után vissza kellett mennem a házához, hogy összeszedjek néhány cuccot, ami kelleni fog a következő jó pár napban, mert nem akartam egyedül lenni abban a nagy házban. Csak még jobban hiányozna, és egyedül érezném magamat.

A kulcsomat kerestem a táskámban, hogy be tudjak menni, de nem siettem túlzottan, mert nagyon jól tudtam, hogy el fogom bőgni magam, amikor belépek az üres házba, és senki nem fog üdvözölni. De hát meglett a kulcsom, és a cuccaimra is szükségem volt, úgyhogy nem volt más választásom. A házba lépve azonnal a riasztóhoz mentem, hogy kikapcsoljam, mert nem akartam magamra hívni a fegyeseket, ám be se volt kapcsolva.

- Aj, te bolond, mit kezdenél nélkülem? – mondtam félhangosan a szememet forgatva, és kiléptem a cipőmből, aztán a konyha felé indultam, hogy igyak valamit.

- Boldog Szülinapot! – kiabálta nekem egy kisebb hadsereg, élén Liammel, én pedig meglepődve álltam velük szemben, amíg le nem esett, hogy az egész út kamu volt, és képes volt egy fél napig szomorkodni hagyni, csak azért, hogy összehozzon egy meglepetés bulit.

- Nem tudom, mit kezdenék nélküled – válaszolt előbbi kérdésemre, amit ezek szerint meghallott.

- Istenem, te akkora idióta vagy – öleltem meg. – Úgy utállak – motyogtam a nyakába, mire mindenki felnevetett. – Hagyta, hogy két napig duzzogjak, amiért nem lesz itthon a szülinapomon! Összevesztünk miatta – tájékoztattam a vendégsereget hitetlenkedve, mire többen is vigyorogva bólogattak, hogy hallották hírét a dolognak, aztán Chloe kivált a tömegből, és két puszival köszöntött fel, majd sorban követte őt az összes barátom, illetve családtagjaink. Mindenki, aki fontos volt nekem.

Szóval igen, életemben először úgy éreztem, minden a helyére került, az életem pedig tart valamerre, méghozzá jó irányba. És Liam is itt volt nekem, hogy mindig mellettem álljon, az ábrázolt példa alapján még akkor is, amikor nem is számítok rá.