"Azt mondta, apa"

Sziasztok!

Megint csak éppen hogy sikerült befejezni a részt, de itt vagyok. Nem sok mindent fűznék hozzá, mert már ez annyira a vége, hogy nincs is nagyon mit. Ezen kívül van egyetlen egy rész + az epilógus, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat a véleményekkel. Kíváncsi vagyok mindenkiére! :) Köszönöm az előző hozzászólásokat, pipákat, mindent! <3
Következő rész: január 25., vasárnap (Clair szemszöge)
A rész javításához nem volt se időm, se energiám, úgyhogy ezt most köszönöm Krisztinek!

xxx Larissa

*************************************************

Chapter 24
*Harry Styles*
Visszafele számoltam a napokat, annyira vártam, hogy végre elérkezzünk a pár napos pihenőhöz. Kicsit hihetetlen volt számomra felfogni, hogy Clairnek csak annyit kellett mondania, hogy én vagyok a gyerek apja, és attól a perctől kezdve ilyen szinten kezdtem el imádni a kislányt. Bár, ha azt nézzük, már előtte is nagyon megszerettem, de azóta meg pláne. A lányom… olyan nagy szó ez nekem. Ha akarnám, se tudnám nem szeretni. Úgy érzem, kötelességem, de ez a szó meg úgy hangzik, mintha csak azért foglalkoznék vele, mert kell. Ez pedig egyáltalán nem igaz.
- Styles – bökte meg Liam a vállam. Zavartan néztem rá, hogy mit akar, aztán rájöttem, hogy éppen beszélgettünk, amikor elgondolkodtam. – Tudod mit? Mindegy – legyintett egyet, aztán felállt mellőlem.
- Bocs – motyogtam, majd visszatértem gondolataimhoz.
Jó ideig feküdtem ott a kanapén, bár nekem inkább tűnt öt percnek, mint másfél órának, amennyi valójában volt.
- Harry – kiáltott fel Niall lelkesen, mire felé fordítottam a fejem, hogy vajon mit talált ki már megint.
Éppen a vékony, de hosszú zacskóból szórta a mogyorót a tenyerébe, aztán nagy vigyorogva rám emelte tekintetét.
- Végre sikerült beledobnom a számba – újságolta felvillanyozva, én pedig egy percig furcsán méregettem, miközben próbáltam rájönni, hogy működik ez az ember. Amíg én őt fixíroztam, ő elkezdte feldobálni a mogyorókat a levegőbe, de a harmadik is a földön végezte, én pedig nagy levegőt véve fordítottam a plafonra a tekintetem.
- Sikerült! – kiáltott fel. – Nem figyeltél! – szólt rám felháborodottan, mire felhúzott szemöldökkel néztem vissza rá. Most komolyan? Hihetetlen, hogy sosem képes felnőni, de esküszöm, van benne valami, amitől ha csak ránézek, már is vidámabb leszek. – Nézd! – kért újra, én pedig megvártam, amíg újra végre hajtja a mozdulatokat, ezúttal sikeresen.
Röhögve keltem fel a helyemről, hogy aztán a fejemet rázva megveregessem Niall vállát.
- Idióta vagy – tettem hozzá, aztán az ajtóhoz sétáltam. Őt látva rájöttem, hogy éhes vagyok.
- Juhú, megint sikerült – hallottam még örömteli hangját, amikor behúztam magam mögött az ajtót, és széles vigyorral az arcomon sétáltam le az étterembe.
A következő héten hosszas morfondírozás után úgy döntöttem, hogy felhívom Clairt. Furcsa volt a viszonyunk, és bár láttam rajta, hogy nyitott arra, hogy jóban legyünk, számomra még kicsit nehéz volt úgy viselkedni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Azonban érdeklődni akartam Eliana felől, hogy minden rendben van-e, így kissé bátortalanul, de tárcsáztam a számát. Vidámnak tűnt, amikor felvette, és afelől érdeklődött, miért hívtam.
- Hát igazából két dolog miatt. Az egyik, hogy öt nap múlva, szerdán tudnék menni, és azt megbeszélhetnénk, hogy legyen, a máik pedig, hogy Eliana hogy van – válaszoltam neki.
- Oké, majd úgy szervezem a dolgokat, hogy aznap biztosan ne legyen semmi, és akkor bármikor jöhetsz, amikor ideérsz. Eliana pedig… videóhívás? És akkor odaadom neki a telefont – ajánlotta fel, én pedig bólogatva feleltem egy ahát, mintha már most látná mozdulataimat. A kezemmel megérintettem a kamera ikont, hogy engedélyezzem az arcom megjelenését a képernyőn, majd vártam, hogy meglássam őket is.
- Ellie, gyere, beszélj Harryvel… apával – javította ki magát, nekem pedig egy apró mosoly futott át az arcomon. Tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy úgy érezzem, tényleg van helyem a családban.
- Jövök – hallottam meg vékonyka hangját, miközben a képernyőn Clair arca jelent meg. Mosolyogva, sután intett egyet, nekem pedig észrevétlenül kúszott egy újabb mosoly az arcomra. Amikor észrevettem, hogy szótlanul mosolygok rá, aprót ráztam a fejemen, és összezavarodva vártam, hogy Eliana odaérjen. Nem értettem magamat, hogy miért reagáltam mosollyal a látványára, de amikor a lányom végre bedugta a fejét a képernyő elé, el is felejtettem, hogy min gondolkoztam.
- Szia! – köszöntem neki is, aztán megvártam, amíg visszaköszönt. – Játszottál?
- Igen, a gitárral – újságolta vidáman. Összevissza mozgolódott, miközben kissé kuszán elmesélte, hogy nemrég kapott egy játékhangszert, mert tetszett neki Niallé, de igazából ez volt minden, amit le tudtam szűrni, mert tényleg nagyon szórakozott volt. – Ble – nyújtotta ki a nyelvét, aztán fejeket kezdett vágni. Felnevettem, annyira aranyos volt, és Clair hangján is hallatszott, hogy mosolyog, amikor arra kérte, hogy viselkedjen normálisan.
- Eliana – szóltam neki én is, mert nem sok időm volt beszélni, és még el szerettem volna neki mondani, hogy nemsokára majd meglátogatom. – Figyelj csak – próbálkoztam továbbra is mosolyogva. – Ha szépen, csendben figyelsz, mondok valamit. – Mondatom megtette hatását, hátra dőlt a kanapé karfájának, ahová időközben ült, és a képernyőre bámulva, várta, hogy beszéljek. – Szerdán hazamegyek, és akkor meglátogatlak. Örülsz neki? – kérdeztem vissza, egyrészt, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg figyelt-e, másrészt, mert érdekelt a válasza.
- Mami, szerdán jön Harry! – kiabálta neki, pedig ott ült mellette. Nem láttam, de a keze néha belelógott a kamera látószögébe. Kis híján eldobta a telefont a lendülettől, amikor felült. Felfoghatatlan volt számomra, hogy ennyire örült nekem, és mérhetetlen boldogsággal árasztott el.
- Igen, jön Apa! – nyomta meg az utolsó szót, amiért megint csak hálás voltam. Nem akartam Elianára erőltetni, hogy így hívjon, ezért nem nagyon szóltam rá, de anélkül úgy látszott, hogy nem jegyzi meg.
- Játszol majd velem? – kezdett el kérdezősködni arról, mit fogunk csinálni.
- Azt csináljuk majd, amit szeretnél – biztosítottam róla. – Viszont most mennem kell – jelentettem be szomorúan. Szívesen néztem volna még egy darabig az ártatlan kis arcát. – Majd hívlak még, jó? Clair, nem baj? – kérdeztem meg azért tőle is.
- Dehogyis, nyugodtan – válaszolta. – Dobj egy puszit – mondta aztán, nyilván nem nekem. Eliana csücsörítve a kamerához hajolt, egészen addig, amíg csak a sötétséget láttam, aztán elhajolt, ezzel újra felfedve arcát.
A hátra maradt napokban minden nap felhívtam őket egy kis időre, de még így sem volt az igazi. Szerettem volna már otthon lenni, és felemelni az alig 15 kilós csöppséget. Az évek során már teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy utaztunk. Ha barátnőm volt, már akkor sem volt olyan honvágyam, nem kötött nagyon ide semmi. Persze ott volt a családom, de felnőttem már, nem kötődtem annyira hozzájuk, mint régebben, most viszont itt volt egy két éves kisgyerek, és állandóan vele akartam lenni. Elmondhatatlanul hiányzott, mióta hazamentek, és tényleg úgy éreztem, hogy meghülyülök, ha csak egy nappal is tovább kell távol lennem tőle. Annyira sok időt kihagytam az életéből, a munkám miatt pedig ezen napok száma egyre csak gyarapodik. Ráadásul magamat sem értettem, de az elmúlt napokban rájöttem, hogy nem csak Eliana hiányzik. Jó volt, amikor ott voltak velünk a turnén, viszont ebbe nem csak a lányom tartozik bele, hanem Clair is. Néha ő is hiányzott. Sokszor azon kaptuk magunkat, hogy mielőtt átadta volna a telefont Elianának, percekig beszélgettünk, hogy mi történt velünk mostanában, aztán végül mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna a nyakamba, eszembe jutott, hogy Clair az a nő, aki hazudott nekem, és képtelen voltam tovább beszélgetni vele. Ha csak fél percre is máshogy gondoltam rá, rögtön befurakodott a fejembe ez a gondolat, és nem hagyott nyugodni. Sokkal erősebb volt, mint az az erőtlen kis érzés, ami a Clair iránti szeretetemből megmaradt.
Szerdán izgatottan csúsztattam a kezem a csengőre, aztán elvigyorodtam, miközben megnyomtam a gombot. Akárhányszor csengettem, mindig eszembe jutott egy jó knock-knock vicc. Legalábbis szerintem jók voltak. A többiek annyira nem díjazták, ha esetleg elmondtam nekik egyet-egyet. Mire a gondolatom végére értem, nyílt az ajtó, és Clair alakja tűnt fel. Köszöntünk egymásnak, majd beinvitált, én pedig lerugdostam a cipőmet.
- Apa – szaladt neki a lábamnak egy kis test, majd karjait körém fonta. Lefagyva érzékeltem, ahogy aprókat ugrál, de csak azzal tudtam foglalkozni, hogy most először hívott apának, figyelmeztetés nélkül.
- Azt mondta… - néztem Clairre, miközben kezdtem felfogni.
- Apa – fejezte be a mondatomat, mire én életem legszélesebb mosolyát villantottam.
- Siettem, ahogy tudtam – guggoltam le hozzá, aztán felemeltem, és kicsit beljebb sétáltam, hiszen még mindig az ajtóban álltunk.
- Harry – szólított meg Clair kicsit később, miközben a kanapén ültünk, és Elianát a térdemen lovagoltattam. – Anyu hívott, át kell ugranom hozzájuk, itthon maradsz addig vele? – kérdezte.
- Persze – bólintottam. – Biztos, nem baj – előztem meg, amikor újra szólásra nyitotta a száját. Jól ismertem, tudtam, hogy ezt fogja kérdezni.
- Oké, akkor jövök nem sokára. Eliana, hallod? Elmegyek a nagyihoz, sietek, oké? – guggolt elénk, aztán egy puszit nyomott a lányunk arcára, miután ő egy aprót bólintott.
Tekintetem a hátába fúrtam, miközben az előszoba irányába sétált, és egy pillanatra arra gondoltam, milyen tökéletes alakja van, aztán megint kapcsoltam, hogy mit csinálok, és inkább visszafordítottam a figyelmemet Elianára, aki már mozgolódott.
Mivel csak késő délután értem ide, már vacsoraidő volt, és mint kiderült Clair azért ment el, mert az anyukája sütött süteményt, és ragaszkodott hozzá, hogy még most elhozza. Amint hazaért, neki is láttunk enni. Eliana úgy támadta be a sütiket, hogy talán még Niallt se láttam ilyennek, ez pedig megmosolyogtatott.
- Ha ettél, elmegyünk fürdeni, de utána még fent maradhatsz – tájékoztatta Clair Elianát. Feltűnt, hogy mindig mindenről beszámol neki, és ez nagyon tetszett. Olyan, mintha megbeszélnék egymással a dolgokat, még akkor is, ha valójában nincs választása. Eredményesnek bizonyult ez a taktika, mert sosem láttam még Elianát ellenkezni. Igazából nagyon becsültem Clairt, mert egyedül nevelte eddig, ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy jó munkát végzett, hiszen tényleg egy kis tündér lett a kislányból, és mindemellett folyamatosan dolgozott is. Mindent rendben tartott, és abból ítélve, hogy nem egyszer láttam összetörve, erős is volt, hiszen egészen idáig mindent bírt egyedül. Még mindig megbántva éreztem magam, de segíteni akartam neki, és bár sosem mondtam volna ki hangosan, de reméltem, hogy tudja enélkül is, hogy most már itt vagyok én is, és számíthat rám.
- Üzenem anyukádnak, hogy nem tudom, mikor ettem utoljára ilyen finomat – töröltem meg a szám a szalvétába.
Amikor Eliana is végzett, nem azért evett tovább, mert többet evett, mint mi, hanem mert lassabban falatozott, Clair a fürdőszobába terelte, és elkezdte megengedni a vizet.
- Nyugodtan érezd magam otthon, vagy akár be is jöhetsz – hajolt ki az ajtón, én viszont most elutasítottam a közös fürdetést. Az túl családias lett volna számomra, és nem hiszem, hogy készen állnék rá. Helyette inkább a mosogatóhoz léptem, és azt a pár edényt, amit összekoszoltunk, elmosogattam. Ha már itt lógok, legalább legyen valami hasznom is.
Amikor elkészültem, ők még mindig a fürdőben voltak. Az ajtó résnyire nyitva volt, úgyhogy odaléptem, és bekukucskáltam anélkül, hogy észrevettek volna. Csendben álltam ott, és néztem, ahogy Clair a kád mellett guggol, és a kacsákat mozgatja a vízen, miközben hápog. Fogalmam sincs, hogy miért, de nekem mindig is a gyengéim voltak a gyerekekkel lévő nők. Főleg, azok, akiken látszott, hogy az életüknél is jobban szeretik a lányukat, fiúkat, Clair pedig egyértelműen ebbe a kategóriába tartozott. Örültem, hogyha már én nem lehettem ott Eliana mellett, legalább egy olyan anyja volt és van, aki mindent megad neki, amire szüksége van.
Mielőtt észrevettek volna, elhátráltam az ajtóból, és egy pohár vízzel a kezemben a kanapéra ültem. Megvártam, amíg kijöttek, aztán hagytam, hogy Eliana bevigyen a szobájába, és a játékait mutogassa nekem. Mindent előpakolt, amit csak lehetett, én pedig igyekeztem mindent a helyére rakni, amikor már egy újabbra figyelt. Clair nem jött be a szobába, valószínűleg hagyni akart nekünk egy kis teret, és ezért hálás voltam.
- Nem vagy álmos? – simogattam meg az arcát, amikor már laposakat pislogva üldögélt a szőnyegen. Megrázta a fejét, de egyértelmű volt, hogy csak nincs kedve lefeküdni, és valójában igenis fáradt. – Melyik a kedvenc meséd? – kérdeztem tőle.
- Ez – adott a kezembe egy könyvet az egyik polcról, majd a lapokat kíméletlenül gyűrve lapozott egy hercegnős meséhez. Felemeltem a földről, és az ágyra fektettem, de azonnal felült. – Nem alszok – tiltakozott.
- Nem kell aludni, csak feküdj oda, amíg elolvasom a mesét. Kíváncsi vagyok, miért szereted – mondtam neki egy kis szépítéssel, de szerencsére bevált a tervem. Beleegyezően, bújt be a takaró alá, én pedig hasra feküdtem mellette, és úgy kezdtem el olvasni a mesét.
A feléig se jutottam el, ő már aludt is, én pedig a fejem a kezemre hajtva kezdtem el gyönyörködni benne. Néztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt, hosszú, sűrű szempillái az arcához simulnak, és arra gondoltam, hogy soha ennél szebb dolgot, még nem láttam.
Halkan morogva fordultam az oldalamra, mert valami nyomta a vállamat. A kemény tárgyhoz nyúltam, és kihúztam magam alól. Először nem értettem, mit keres egy mesekönyv az ágyamban, de aztán rájöttem, hogy minden bizonnyal elaludtam Eliana mellett. A kislány már sehol sem volt, és a szobában is elég világos volt, hiába volt lehúzva a redőny. A zsebembe nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő, majd elszörnyedve fogtam fel az információt, hogy délután egy óra van.
- Ne haragudj, este elaludtam, nem akartam. Miért nem keltettél fel? – lépkedtem ki álmosan a nappaliba, ahol Clair rajzolt Elianával. Mosolyogva nézett fel rám, miközben letette a ceruzát.
- Semmi gond. Gondoltam, hogy fáradt vagy, ezért nem keltettelek fel. Legalább kipihented magad – magyarázta. – Éhes vagy? Mi épp nemrég ettünk, ha gondolod, szedek neked levest, amíg megfürdesz.
Olyan jól hangzott minden, amit mondott, hogy inkább nem is ellenkeztem. Elfogadtam a kezembe nyomott törölközőt, és a fürdőbe mentem, hogy felfrissítsem magam. Mérges voltam, amiért elaludtam, és amiért ilyen sokáig fel se keltem. Most elpazaroltam egy fél napot, amit Elianával tölthettem volna.
- Tényleg bocsánat. Nem is tudom, mikor aludtam már összefüggően ennyit – szabadkoztam újból, amikor elkészültem, és visszamentem hozzájuk. Nyomtam egy puszit Eliana fejére, miközben megdicsértem a mindenféle színű rajzot, aztán az asztalhoz ültem, ahol már ott várt a beígért, gőzölgő leves.
Clair úgy gondoskodott rólam, mintha én is a gyereke lettem volna, és ez megmosolyogtatott. Teljesen összezavarodtam, pedig még csak néhány órája voltam velük együtt. Furcsa volt, hogy Clair társasága már nem feszélyez, sőt a nap folyamán egyre többször néztem rá megint egy kicsit más szemmel. Egyszerűen be kellett látnom, hogy hiába vágott át, hiába ártott nekem, az, hogy az igazság felfedése előtt megszerettem, nem tűnt el csak úgy.

4 megjegyzés:

  1. Ezért megérte várni :) annyira imádom őket, egyik szemem sír a másik nevet szomorú vagyok hogy mar csak 2resz van ossz vissz :((( de igaz írsz meg történetet??? Imádom ahogyan írsz fantasztikus vagy xxxxx

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem ez a rész lett az egyik kedvencem :)) nagyon aranyos, imádtam olvasni, megérte rá várni ;) egyszerűen olyan könnyen el lehet képzelni amit írsz hogy olyan mintha én is ott lennék velük :) kár hogy vége lesz a történetnek, de már nagyon kíváncsi vagyok a végére és arra hogy mit találtál ki következő történetnek ^^
    Ölelés: Lulu ××

    VálaszTörlés
  3. Istenem Lara! Végigpityeregtem....csodás lett! nem akarom, hogy vége legyen!<3Imádom, hogy Harry végre észhez tért!Alig vártam már...Eliana egy tündér.
    Puszillak

    VálaszTörlés
  4. Húúú, nagyon jó lett ez a rész is. :D Nagyon tetszett ez a családias légkör. :3 Eliana imádni való kislány. Nagyon tetszett, amikor apának hívta. :D Az elején Niall... bolond. XD Amúgy nagyon örülök, hogy Harry kezd megpuhulni és már Clair sem érzi magát feszélyezve mellette.

    VálaszTörlés