Boldog Új Évet!

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy illene írnom így az év utolsó napján egy kis posztot a blogra, ugyanis ebben az évben talán ez a blog okozta nekem a legtöbb örömet, amely természetesen nem csak az írásnak és a történeteknek köszönhető, hanem főleg nektek, olvasóknak.

Nem titok, hogy én nem az a rajongó vagyok, aki a kezdetek óta szereti őket, hiszen viszonylag későn hallottam róluk először, azonban miután egy kicsit elmélyedtem a zenéjükben és karrierükben egyaránt, rájöttem, mennyire imádnivalóak, és rettenetesen a szívemhez nőttek. Aztán kipattant egy ötlet a fejemből, és mivel korábban is írtam már fanfictionöket, csak más témában, gondoltam, oké, miért ne írhatnék egyet a legújabb kedvenceimről is? Így született meg aztán ez a blog, aminek így utólag a bevezetőjét olvasva, jókat nevettem. De úgy gondolom, az is a blog része, ezért nem távolítom el azt a bejegyzést, viszont óva intek mindenkit, hogy visszakeresse xD

Mint tudjátok az első történet főszereplőre Liam volt, és igazából az csak egy nagyon könnyed kis valamicske volt, semmi komolyabb tartalommal. Egyszerűen csak élveztem írni, és reméltem, hogy nektek is tetszik majd. Arról azonban még csak nem is álmodtam, hogy év végére majdnem 45.000 lesz a látogatottság, és hogy a feliratkozók száma megközelíti majd a 80-at. Egész évben lelkesen írtam a blogot, mindkét történetet imádtam és imádom, és az, hogy ezzel ti is így vagytok, nagyon hihetetlen számomra.

A rengeteg hozzászólás és vélemény a részekkel kapcsolatban, az, hogy látom, tényleg van, aki olvassa, hatalmas lendületet ad, és nem győzöm elégszer megköszönni, hogy itt vagytok, és kitartóan olvastok. A csúf igazság az, hogy ez a blog a régi blogom rovására ment, mert mióta elkezdtem írni Larissa és Liam történetet, ott csak ígérgettem, hogy majd lesz új rész, majd hozok, de annyival jobban szerettem ezzel foglalkozni, hogy végül oda  szinte egész évben nem is posztoltam. Ez egy kicsit fájó pont nekem, mert azt is nagyon szerettem, de én úgy érzem, megérte. Egy fejezetet lezártam az életemben, viszont itt ez a blog, ami ahelyett nyílt, és ami pótolja a régi hiányát. Sőt! :)

Nem szeretnélek már sokáig untatni titeket, csak még egy pár szót engedjetek meg nekem. Tavaly év végén láttam egy tök jó ötletet, amihez semmi más nem volt szükséges csak egy befőttes üveg, papír, toll és emlékek. Mindössze annyit kellett tennem, hogy minden jó dolgot, ami velem történt azt leírtam egy kis cetlire, és beledobtam az üvegbe. Először azt hittem, nem fog megtelni, de jócskán ki lett tömve, úgyhogy összességében azt mondhatom, hogy bár néhány dolog nem jött össze, 2014 életem egyik legeslegjobb éve volt. És bizony... a befőttesüvegben, a sok élményem, boldog pillanatom mellett ott van a blog, és ott vagytok ti, olvasók is. Mert mint említettem, ti és a blog volt az egyik legjobb dolog az évben. Sok embert ismertem meg közületek, és mindenkit nagyon megkedveltem, remélem, a következő évben még több ismeretséget kötünk, és sokat szórakozunk majd együtt.

Végül pedig egy összesített, gigantikus méretű KÖSZÖNÖM nektek, amiért részt vettetek az évemben, amiért velem voltatok, és mindenért, amit értem tettetek. Őszintén remélem, hogy a következő évben is itt lesztek, az biztos, hogy én várlak majd titeket a történet folytatásával, és még rengeteg új sztorival, mert vannak ám ötleteim bőven ;)

Tiszta szívemből kívánok nektek sikerekben gazdag boldog új évet, ma este pedig ne fogjátok vissza magatokat!

Szeretlek titeket,
                    Larissa

2 megjegyzés:

  1. Edesem! Ez az ev valakinek ( nekem) elegge szarul sikerult. Valakinek jol. De barmi gondom akadt, ebben az evben te mar itt voltal mellette. Hihetetlen
    ! Eltellt egy ev! Kb egy es fel eve ismerjuk egMast es... en hihetetlenul buszke vagyok rad. Nem, hogy csodas peldakep, de tokeletes "testver" is vag! :)

    emellett en meg egy zseni, vagy latnok. Elore josoltam azt a 45.000 latogatot, de erzdm lesz ez meg tobb is
    Egyike vagyok, (najo EN vagyok a legelso rajongod, talan meg kommentelod is). Marr a legelejen imadtam ahogyan irsz, es ugyan a kettos-fb-vezetes, erosen megbukott, miattam Amanda miatt.. xD de az otlet mint fb csoport TOLEM szarmazik. (Azert irom nagybetuvel, hogy mindrnki JOL lathassa xD) Nagyon halas is vagyok neked; hogy a torteneteddel szebbe tetted az eletemet. Es valiszinuleg masoket is. Emellett egy csodas otletet adtal IDENRE a befottesuvegezessel... :) :") Szeretlek sis. Amanda, Zsofia, KAJAK

    VálaszTörlés
  2. Drágám, kérlek enged meg, hogy én is húzzam egy picit az idődet!
    A blogodra a facebookon keresztül találtam. Ahogy megláttam a címet, őszintén, kissé megijedtem, hisz - gondoltam én akkor - én is hasonló blogot írok. Mostanra viszont azt gondolom: "A fenéket!"
    A két blog között annyi különbség van, mint köztem és Palvin Barbi között.
    Egyszóval sok.
    Amikor elkezdtem olvasni a blog, sőt, már a címnél tudtam, hogy imádni fogom.
    Igazam volt.
    Hihetetlenül szeretem a blogod, a kedvenceim közé sorolnám be. Kétség kívül. Nem tudom megmondani pontosan mióta olvasom az irományodat, de mondhatni, hogy még az elején tartottál. Vagy nem. Erre már nem emlékszem. :D Az viszont igaz, hogy izgatottam várom a pénteket, és nem csak amiatt, mert vége egy hétnek, hanem, mert hozod az új részt.
    De ha nem, arról is tudok, mivel a facebook csoportban is követlek. :D
    Remélem, egyszer majd jobban megismerhetlek. Boldog újévet, édes! <3
    xx Christina

    VálaszTörlés