Sziasztok!
Már tegnap éjjel elkészült a rész, úgyhogy most ilyen korán kapjátok meg. Mire hazaértek a suliból, már olvashatjátok is :D Annyit fűznék hozzá, hogy szerintem egy kicsit unalmas lett, mert ilyen átvezetőszerű, de ígérem a következő eseménydús lesz ;) Azért remélem, ez is tetszik, mert ilyenek is kellenek, na meg jó egy kicsit húzni a nép agyát, hogy mi lesz már, haha :))
51 feliratkozóm van, annyira örülök neki, mikor megláttam nagyon kis happy voltam. Üdvözlöm az újakat, és tessék csatlakozni a facebookos csoporthoz, ahol minden fontosról értesülhettek.
A kommenteket és pipákat ismét nagyon szépen köszönöm. Hihetetlen, hogy 30 pipa összegyűlik egy-egy rész alatt. A hozzászólásokra természetesen válaszoltam is.
xxx Larissa
***************************************************
Chapter 16
Mióta Harry megtudta az igazságot tiszta
idegroncs vagyok. Állandóan azon jár az agyam, hogy milyen érzés lehet neki,
hogy vajon jól van-e már, és végül, de nem utolsó sorban, hogy mit gondolhat
rólam. Egyszer már kifejtette a véleményét, és szörnyű volt hallani, hogy
tényleg olyannak tart, aki a hírnevére hajtott, bár be kellett ismernem, hogy
az ő szemszögéből ez tűnik az egyetlen logikus dolognak. Annyira, de annyira
szerettem volna megmagyarázni neki, hogy mit, miért tettem, de nem volt rá
lehetőségem. Még ha lett is volna, nem mertem volna felkeresni, mert nem tudom,
hogy segítene-e. Azzal nyugtattam magam, hogy csak egy kis időre van szüksége,
de nem fogja elvarratlanul hagyni a szálakat, pedig én sem igazán hittem el,
hogy ez így lesz.
Elianának hosszas tanakodás után végül
beadtam az egész történetet. Nem igazán értette, hogy akkor most miért is Harry
az apja, persze nem vártam más reakciót, hiszen még csak két éves volt. Nem
számítottam rá, hogy majd ő okos hozzászólásokkal rávilágít a megoldásra, és
természetesen nem is lett így. Az egyetlen, amit megkérdezett, hogy akkor
ezentúl apának kell-e szólítania, én meg persze nem készültem erre a kérdésre,
és nem tudtam értelmes válasszal szolgálni. Nem hiszem, hogy Harry örülne, ha
legközelebb egy esetleges találkozás alkalmával Ellie felkiáltana, hogy apu,
viszont nem szerettem volna már teljesen összezavarni a lányom, hogy igen az
apukád, de ne szólítsd úgy, így végül csak annyit mondtam, hogy ahogy neki
jobban esik. Remélhetőleg a Harry fog majd a szájára állni, mivel azt már
megszokta, és akkor nem lesz belőle probléma.
Visszatértem a munkához is, hiszen nem
hanyagolhattam el túlságosan azt sem. Összeszedve minden erőmet újra
belevetettem magam. Először megnéztem, hogy a két hétben, amikor nem voltam,
minden rendben ment-e. Nem kellett csalódnom, az összes dolgozóm hozta a
szokásos 110%-os színvonalat, úgyhogy semmivel nem volt problémám. Át akartam
venni néhány feladatot tőlük, de úgy tűnt, senki nem szereti félbehagyni a
dolgokat, szóval azt mondták, amiket elvállaltak, most már megcsinálják.
- Nekem vannak a legjobb alkalmazottjaim
– néztem rájuk vidáman, egy kicsit dicsérve őket. – Még ha ti ezt nem is mondhatjátok
el a főnökötökről – viccelődtem magamon. Mindenki felnevetett, pedig tudtam,
hogy nem mindenkinek vagyok a szeme fénye, de hát amikor emellett döntöttem,
tudtam, hogy a főnök sosem a legkedveltebb személy. Mindenesetre próbáltam a
lehető legjobb vezető lenni, és annak ellenére, hogy egy párszor már hallottam,
ahogy miattam bosszankodnak, különösebb utálatot még nem éreztem magam felé
irányulni, ezt pedig egyféle sikernek könyveltem el.
Amikor megcsörrent az asztalomon a
telefonom, mindenki egyszerre állt fel a helyéről, és elhagyták az irodát, hogy
ne zavarjanak. Elfogadtam a hívást, ezzel megszüntetve az egyik kedvenc zeném dallamos
ritmusait, majd figyelmesen hallgatni kezdtem, hogy mit is szeretne a meleg
hangú férfi a vonalban.
- Naomi! – nyitottam ki az ajtót, és
kicsit hangosabban ejtettem ki a gyakornokunk nevét, hogy bárhol is van,
meghallja. Már két hónapja nálunk volt, és szorgalmasan figyelt mindenre, ezért
döntöttem úgy, hogy az ő segítségét kérem az újonnan kapott esemény
megrendezésében. – Lenne végre egy komolyabb feladatom is neked – mosolyogtam rá,
mire láttam, hogy felcsillan a szeme. Sajnáltam, amiért eddig tényleg szinte
csak egy titkárnőként kezelte itt mindenki, de nem akartam egyből nagy dolgokat
a kezébe adni. – Most hívott egy ügyfél, azt szeretné, ha a lánya 18.
születésnapi buliját felejthetetlenné és persze fényűzővé tennénk, én pedig
arra gondoltam, hogy csinálhatnád te, hiszen te mégiscsak jobban tudod, mi
tenné nagyon boldoggá a mostani veled egyidőseket – jelentettem be neki.
- Rendben, nem fogok csalódást okozni –
ígérte higgadtan, miközben láttam, hogy legszívesebben ugrálni kezdene és az
asztalról mindent lesöpörve táncolni azon.
- Mielőtt végleges döntést hozol, mutass
meg nekem mindent – mondtam el neki a gyorsan kitalált szabályt. Azért egy kis
ellenőrzés nem árt még neki.
- Persze, természetesen – bólintott egyet,
majd vidáman távozott.
Örültem, hogy örömet okoztam neki,
legalább vidám arcokkal vagyok körülvéve, és ez némileg a saját hangulatomon is
javított. Egy jó órát még az irodában töltöttem, pakolásztam, vártam, hogy
esetleg valaki hív, vagy szükség lesz rám, de nem így történt, úgyhogy inkább
elmentem Elianáért a szüleimhez. Igazából szörnyen kevés időt töltök a
munkahelyemen, a legtöbb dolgot otthonról intézem, és csak ellenőrzésképpen
járok be ide.
A szüleim már túltették magukat az első
sokkon, amit az unokájuk apjának kiléte okozott, a húgom viszont még mindig nem
tudott leszállni a témáról. Ráadásul akkora szerencsém volt, hogy épp otthon
volt, amikor megérkeztem. Elianával játszott, és nem felejtett el megjegyzést
tenni az apjára. Megforgattam a szemem, aztán kisétáltam a konyhába, ahol anyu
már kaját csomagolt nekünk otthonra. Mindig ezt csinálta, ha itt jártam, sőt
volt, hogy csak azért átugrott hozzánk, hogy hozzon a frissen sült
süteményeiből. Imádtam a főztjét, de nem akartam, hogy még miattunk is plusz
erőfeszítéseket tegyen.
- Nem vagy éhes, kicsim? Szedjek neked
egy kis levest? – érdeklődött, amikor beléptem, de határozottan megráztam a
fejem. – Olyan vékony vagy, többet kellene enned!
- Anyu, eszek rendesen, hidd el – védtem
meg magam.
Nem mondott már rá semmit, csak a
kezembe nyomta az ételtároló dobozokat, és a lelkemre kötötte, hogy ezekből még
ma enni fogok. Még ha nem is szeretnék, akkor is ennék belőle, mert olyan jó
illata van, de ezt már nem kötöttem az orrára. Bementem apához a szobába, ahol
éppen tévét nézett, és elköszöntem tőle, majd miután Elianát is sikerült
összeszednem, hazavezettem.
Alig értünk haza, megcsörrent a
telefonom. A rengeteg kaját próbáltam úgy letenni az asztalra, hogy semmi se
essen le, de közben minél hamarabb fel is tudjam venni a telefont. Miután ez
sikerült, vetettem egy pillantást a kijelzőre, és még a vér is meghűlt bennem.
Dermedten álltam, és akármennyire fel akartam venni a telefont, nem ment.
Mintha az ingerek nem jutottak volna el az agyamig, az ujjam nem mozdult a
képernyő felé, hogy a zöld kagyló felé húzva fogadhassam a hívást. Végül addig
vártam, amíg elhallgatott a zene, és Harry neve is eltűnt a képernyőről.
Azonnal kapcsoltam, és amint kikerestem a nevét, tárcsáztam. Ezúttal ő nem
vette fel. Csalódottan és magamat szidva tettem le az asztalra az apró készüléket,
ám az abban a momentumban újra csörögni kezdett. Egy pillanatra nagyot dobbant
a szívem, de aztán megláttam az ismeretlen számot, és kedvetlenül vettem fel.
- Will Bloomfield vagyok, a One
Direction menedzsere – mutatkozott be az
idegen, miután jeleztem, hogy vonalban vagyok.
- Miben segíthetek? –
húztam fel a szemöldökömet. Nem értettem, mire kellek én neki, de ha valami
bulit akar velem megszerveztetni, akkor arról lemondhat, mert nem vállalom el.
- Nem telefontéma, és amúgy is jobban
szeretem személyesen intézni a dolgokat. –
Olyan arrogáns és lekezelő volt, hogy már most utáltam. Nem fogok tudni
jópofizni vele,
ha egy személyes találkozásra kerül sor. –
Van a nevére foglalva két repülőjegy a holnap induló tokiói járatra.
- Tessék? Esélytelen. Nem tudok most
elutazni, és különben is milyen ügyben keresett fel? –
mondtam neki ellent.
- Ha jól értesültem, akkor Harrynek Önöcskétől van gyereke – gúnyolódott.
– Az üzleti részt kellene megbeszélnünk.
A reptéren várni fogja egy sofőr. Hozza a gyereket is –
rakta rám a telefont.
Még egy ilyen utálatos alakot nem pipáltam, és ahogy a gyerek szót kiejtette a száján! Csak úgy áradt belőle a megvetés.
Mit gondol ez magáról? Legszívesebben direkt nem mentem volna el, de tudtam,
hogy kénytelen vagyok, így ahogy meghallottam az ütemes pityegést,
ami a hívás végét jelentette eszeveszetten kezdtem csörgetni Harryt.
-
Kicsim,
ülj le a széken!
– szóltam Elianának, miközben vártam,
hogy az apja felvegye a telefonját, és számon kérhessem,
hogy mi ez az egész.
- Hello –
szólt bele barátságtalanul végül. – Próbáltalak hívni, hogy figyelmeztesselek Willre,
de nem vetted fel – mondta el gyorsan,
hogy miért keresett.
- Mi ez az egész? Nem tudok elutazni,
ideköt a munkám. Azt akarod, hogy hallgassak? Megnyugodhatsz,
nem beszélek senkinek,
és
még
a pénzed
se kell hozzá
–
zúdítottam
rá mindent idegesen.
-
Tulajdonképpen
épp hogy beszélned
kéne.
- Mi? Beszélj egyértelműen! –
szóltam rá.
- Miért tartoznék magyarázattal? Én se tudtam semmiről
idáig… – jegyezte meg.
- Figyelj, én értem, hogy dühös vagy… − kezdtem bele egy kicsit türelmesebb hangon.
- Nem, nem érted –
szakított félbe,
de nem foglalkoztam vele. Egy levegő vétel után folytattam.
-
De
semmit sem tudsz. Ha legalább hagynád, hogy elmondjam – győzködtem.
-
Az
a baj,
hogy nem igazán vagyok rá kíváncsi –
közölte hűvösen. – Most
pedig mennem kell. Gondolom akkor két nap múlva találkozunk. Alig várom –
tette hozzá gúnyosan,
majd ő is rám tette a telefont.
- Mi a franc van mindenkivel?
– kiabáltam el magam idegesen, mire Ellie
meglepődve fordult felém. – Megyünk Tokióba Harryhez –
közöltem vele a csodálatos hírt.
Eliana helyettem is örült a hírnek,
egész nap nem tudtam lelőni, egyből szaladt a szobájába, hogy pakol. Persze nem
a ruhákkal kezdte, hanem a játékait cipelte oda hozzám, én pedig kezdtem úgy
érezni, hogy fél percen belül felrobbanok. Telefonálgatni kezdtem, először
anyunak, hogy elmondjam, mi a helyzet, majd a munkahelyemre, hogy ezentúl
e-mailben keressenek, én pedig igyekszem mindig elérhető lenni. Naomit külön
értesítettem a dologról, még egyszer a lelkére kötöttem, hogy egyedül semmit
nem tehet véglegessé, ő pedig megígérte, hogy arról is írni fog, ha enni akar.
A megjegyzésén még a nagy idegesség közepette is jót nevettem, majd én is
pakoláshoz láttam.
Csak a legfontosabb dolgokat tettem be,
mert reméltem, hogy az egész nem fog pár óránál többet igénybe venni. Viszont
ha már Tokióba leszünk, legalább egy kis városnézést be szeretnék iktatni,
úgyhogy némi váltóruhát is csomagoltam mindkettőnk részére. Azért nem sokszor
jár az ember Japánban, ha már így alakult, akkor valahogy kihasználom egy
kicsit a lehetőséget. Remélhetőleg nem leszek annyira ideges, hogy semmihez ne
legyen kedvem, bár már előre látom, hogy a Willel és Harryvel való személyes
találkozás teljesen ki fog készíteni.
Olyan rossz volt hallani, hogy Harry
ilyen elutasítóan beszél velem. Tényleg megértem, hogy ennyire haragszik, de
annyira szeretném megváltoztatni a véleményét. Szeretném megmutatni neki, hogy
ugyanaz a nő vagyok, akibe Los Angelesbe beleszeretett, akit le akart nyűgözni,
és akit sikerült is lenyűgöznie. Nem játszottam meg magam, minden, amit mondtam
és csináltam én voltam.
Szörnyen hosszú volt az út Tokióig, azt
hittem megbolondulok, és még csak elaludni sem tudtam, úgyhogy mikor
leszálltunk, legszívesebben futottam volna estig. Örültem, hogy végre nem kell
egyhelyben ücsörögnöm, hogy szilárd talaj van a lábam alatt, és hogy friss
levegőt szívhatok. Annak viszont nem, hogy a hatalmas reptéren alig találtam meg
az emberkét, aki ránk várt, hogy egy újabb fél órára a fenekemre kényszerítsen.
Többször is belenézett a visszapillantóba a folyamatos fészkelődésem miatt, de
valamiért végig mosolygós maradt, én pedig örültem volna, ha nekem adja a
türelme és a vidámsága felét. Igazán nagy szükségem lett volna rá, főleg akkor,
amikor a hotelbe belépve egy férfi máris az utamba állt.
- Will vagyok – nyújtott kezet, én pedig
akaratlanul is grimaszoltam egyet. Amikor észrevettem magam erőltetett mosolyra
húztam ajkaimat, majd én is bemutatkoztam. – Itt vannak a szobája kulcsai,
pakoljon le, két órakor pedig majd leülünk tárgyalni – magyarázott érzelemmentes
hangon. Vajon mindenkivel ilyen vagy csak engem gyűlöl ennyire látványosan?
Szeme Elianára siklott, és felvont szemöldökkel tanulmányozta, majd egy mérges
horkantással sarkon fordult és az öltönye hangos susogásának kíséretében
távozott.
Megnéztem a számot a kulcson, de nem
sokat segített, úgyhogy a recepcióshoz léptem, hogy megkapjam tőle a szükséges
információkat. Közben egy fiatal srác mellém lépett, hogy megkérdezze
segíthet-e vinni a bőröndömet, én pedig éltem a lehetőséggel. Elianát
felemeltem, és beszálltunk a liftbe, hogy minél hamarabb felérjünk a szobába.
Aludni akartam, és Eliana is elég fáradtnak tűnt ahhoz, hogy ő is ledőljön.
Igaz csak három órám volt kettőig, de az is valami, még ha teljesen kipihent
így sem leszek, és minden bizonnyal a nagy beszélgetésre se leszek felkészülve.
WOW. Nagyszerű lett. Kíváncsi vagyok mi történik! Naaaaagyon várooom!!! Gyorsan a kövit!! :) xx Hope Christina
VálaszTörlésÉn már tudom mi lesz, hahaaa:D Igyekszem a kövivel, ígérem:) xx L.
TörlésNagyon jó lett :) Hamar a kövit :P
VálaszTörlésSzia! Örülök, hogy tetszett. Sietek:) Puszi, L.
TörlésKedves, drága Larissa! :) Ja és az Írónő, hiszen elmaradhatatlan..
VálaszTörlésAmikor leírod, hogy talán egy kicsit unalmasnak találjuk ezt a részt, arra gondolok, hogy semmi nem fog történni, nem is volt kedve az írónak megírni stb. Nálad viszont ez az "átvezetőszerű" rész is makacsul ragaszkodom hozzá, hogy jó! Amit már beszéltem is veled, imádom, ahogy a szereplőid igazi karakterek, szinte élnek a képernyőmön. Hűvösen, gorombán, dühösen vagy csalódottan, én igazán így is szeretem őket, talán a kissé szadista vonásaim miatt... De nem tudsz fűszer nélkül maradni! Harrynek a tartózkodó oldala olvasói szemmel kicsit fáj, annyira imádtam és hozzászoktam már ahhoz, hogy egyfolytában lenyűgöz minket a romantikus pillanataival. Remélem, elcsíphetünk még ebből is nem is keveset! Nem tudom, hogy direkt hintetted-e el, hogy a kislánynak szabadon volt hagyva, hogy hogy hívja Harryt, de kíváncsi vagyok, hogy lesz-e olyan alkalom, amikor Apának szólítja. Abban biztos vagyok, hogy Harry még így is imádni fogja, de legyen jó fiú és ne a gyereken csattanjon a szülők "harca". Bár úgy látom, itt csak egyfelől van sértődött ágyúdurrogtatás és puskalövés. Sejtek egy-két dolgot,de nem akarok lottózni ezzel, türelmesen várom a fejleményeket. Na jó, annyira nem is türelmesen, hogy sokáig húzzuk azt a folytatást! Nem bánnám, ha minél hamarabb meglepnél minket vele. :P Ja és szegény, nem szegény Will így a végére maradt, de muszáj róla írnom. Zseniális karakter, imádom! Természetesen írói szemmel, olvasóként lehet egyszer-kétszer inkább jól megrugdosnám majd (most már erőszakos is vagyok,nem csak szadista), de hiszem, hogy tartogat még pofátlan meglepetéseket a karaktere.
Végezetül, bár olyan déjá vu érzésem van, nagyon-nagyon várom a következő részt. Nagy kedvencem lett a történeted,és ehhez hetek sem kellettek, elég volt egyszer, hogy maga alá kerítsen a hangulata és azóta is ott tart! Örülök, hogy vannak még ilyen blogok.. :)
Violet x
Még kedvesebb és még drágább Violet! Írónőtárs ;)
TörlésTöbben mondtátok, hogy nem lett unalmas, pedig szerintem azért nem sok dolog történik benne, ami hozzátesz a főszálhoz. Ennek ellenére örülök, hogy mégis tetszik, és eszem ágában sincs bebizonyítani nektek, hogy valójában mennyire nem jó. Szóval egyszerűen csak azt mondom: köszönöm:)
Nos, szerinted van-e annyi tartásom, hogy ne hozzam vissza Harry ezen oldalát? ;) Döntsd el te :P
Az egyoldalúságot jól látod, ez nem titok, úgyhogy be is vallhatom neked. A kislányra pedig majd igyekszem a lehető legjobban vigyázni, hiszen tulajdonképpen az enyém, és a gyerekemet senki nem bánthatja. Ha meg mégis, hát megjárja :D
Huh, félek, hogy mivel neked ilyen kifinomult érzéked van az írói dolgokhoz, már szóról szóra tudod, mit fogok írni, de azért nyugtass meg, hogy annyira nem vagy biztos az elméletedben.
Szörnyen örülök neki, hogy Willt ilyennek látod. Igyekeztem olyannak írni, akit meg akartok rugdosni.. aztán a későbbiekben majd meglátjuk, megváltozik-e :P
Szeretnék óriási köszönömöt mondani a szadista és erőszakos kommentelőnek, amiért széles mosolyt varázsolt az arcomra kedves szavaival, nagyszerű hozzászólásával. Örülök, hogy vannak még ilyen remek olvasók :)
xxx Larissa
Sziaa :)
VálaszTörlésMég hogy nem nagyon történik semmi a részbe :D nagyon jó lett ez a rész is, és megint várom nagyon a folytatást :) igazad van, tényleg "húzod a nép agyát" xD úgyhogy siess a következővel! :D
Lulu ××
Szia!
TörlésJó hallani, hogy csak számomra volt unalmas a rész. Örülök, hogy még ez is elnyerte a tetszésedet. A folytatással próbálok sietni, mert már nem akarom tovább húzni a nép agyát ;)
Lara xx