Szerződéskötés


Sziasztok!

Végre sikerült meghoznom a részt időben, azonban a kommentekre való válaszolással még le vagyok maradva. Ígérem, hogy ma este bepótolom az elmúlt két rész alattiakra való válaszolást, hiszen pofátlannak érzem magam, hogy ti ilyen kedvesek vagytok, belefektetitek az időtöket, én meg köszönet nélkül hagyom. De szeretném, ha tudnátok, hogy rengeteget jelent, és nagyon hálás vagyok minden egyes pipáért, szóért.

Jó olvasást ehhez a részhez!

xxx Larissa

**************************************************


Chapter 9
Kinyitottam a laptopom, a fülembe helyeztem a fülhallgatót, majd elindítottam az egyik lejátszási listámat. Nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy nincs wifi a repülőn, így ezt a keservesen hosszú utat csak a zenével tudom majd feldobni. Telefonomat ennek fejében ki is kapcsoltam, hiszen úgysem fogom használni, aztán idegesen bámultam előre.
Sosem ültem még repülőn, külföldön se jártam, jó volt, ha nyáron egy hétvégére átruccantunk egy másik városba, és nem igazán boldogított a tudat, hogy az első repülőutamat egyedül kell megtennem, ráadásul ilyen sokáig fog tartani. Nem attól féltem, hogy lezuhanunk és meghalok, ez meg sem fordult a fejemben, valójában nem is tudom, mi volt, amitől tartottam. Valószínűleg csak az újdonság, ami megrémített benne.
Igyekeztem elterelni a gondolataimat, amíg azt vártam, hogy megkezdjük a felszállást, ám csak a búcsúzás jutott az eszembe, és attól meg elszomorodtam. A családom hozott ki a reptérre, anyukám és apukám is szörnyen aggódott, és szerintem még mindig meglepettek voltak, amiért végül mégis igent mondtam a turnéra. A húgom izgatottan mosolygott, és mindenféle dolgot megígértettem velem, többek között napi öt képet, minden helyről valami ajándékot, és hogy megpróbálok nem rámászni Liamre. Hiába néztem rá rettenetesen csúnyán, nem igazán akart leállni ezzel, úgyhogy csak megforgattam a szememet, és ráhagytam.
Az ikrek is kijöttek velem, bár velük csak a bejáratnál találkoztam, ahogy korábban megbeszéltük. A szüleimtől is nehéz volt elbúcsúzni, nyilván ők fognak a legjobban hiányozni, de valamiért a két sráctól nehezebb volt elszakadni abban a pillanatban. Kettejük közül mindig is Josh volt az, aki jobban tartotta magát, elvégre nem fuccsolhat be a tökéletes kemény fiú kinézete, így most is próbálta vicces megjegyzésekkel oldani a szomorú hangulatot, miközben én a halkan szipogó Alex vállán pityeregtem.
A legrosszabb pedig az volt, hogy Chloe nem volt ott. Amikor felhívtam, hogy mégis megyek Ausztráliába teljesen kiakadt. Nem értette, miért döntöttem végül így, és mérges volt, amiért nem beszéltem meg előbb vele. Nem szerettem, amikor számon kértek, így most én is felkaptam picit a vizet, bár haragom igazából nem ellene irányult. Kétségbeesett voltam, amikor felhívtam Pault, de miután letettük a telefont, és hivatalossá tettük, hogy megyek, rosszabbá vált a helyzet. Egy kis időre megbántam döntésemet, ekkora hívtam Chloét, aki abban a percben egyáltalán nem segített. Később aztán rájöttem, hogy a helyes dolgot tettem, és nem volt bennem több kétség. Én magam akartam menni, tényleg hittem, hogy jó buli lehet ez az egész, és nem hagytam, hogy Chloe érzelmei befolyásoljanak. Nem gondoltam, hogy azután a telefonbeszélgetés után ennyire meg fog sértődni, de nem jött ki a reptérre elköszönni tőlem, és ez nagyon rosszul esett. Magamat hibáztattam, de közben tudtam, hogy ő az, aki kicsit eltúlozta a dolgokat.
Letöröltem egy könnycseppet az arcomról, közben pedig felszólítottak minket, hogy kössük be öveinket, így ez visszahúzott a jelenbe. Az izgulás miatt nem volt esélyem újra Chloera gondolni. Csukott szemmel szorítottam a karfát, amikor mozogni kezdett alattam a gép. Élesen szívtam be a levegőt, amikor elemelkedtünk a talajtól, még a mellettem ülő, totál nyugodt férfi lenéző pillantása se érdekelt.
Percekkel később rájöttem, hogy nem fogok meghalni, így elengedtem magamat, és átadtam magam a fülemben szóló dallamoknak. Pillanatok alatt elaludtam, ezzel öt órát csökkentve az unalmas utazáson.
Mire felébredtem, már nem szólt a zene, sőt az egyik fülemből ki is esett a fekete kütyü. Csalódottan vettem tudomásul, hogy még rengeteg idő maradt. Pasziánszozni és aknakeresőzni kezdtem, de ezeket is hamar meguntam. Fogalmam sincs, végül hogy éltem túl. Unalmamban többször is eszembe jutott, hogy kiugrom az ablakon. Nem bírok én ennyi ideig egy helyben ülni úgy, hogy nincs semmi, ami lekötne.
Úgy pattantam fel, mint akit fenéken szúrtak, amikor végre megérkeztünk. Volt egy kisebb kalamajka, a csomagommal, de végül még azelőtt kiértem, hogy frászt kaptam volna. Paul értem küldött egy sofőrt, így gyorsan megkerestem a nevemet maga elé tartó személyt, majd miután bemutatkoztunk, elindultunk a parkolóba. Odakinn megcsapott a meleg, és szerintem még sosem láttam ilyen szép, kék eget. A nap vakított és perzselte a bőröm, azonnal meg is szabadultam pulóveremtől. A gyönyörű időjárás hangulatomon is rengeteget javított. Hirtelen mindent pozitívan láttam.
Danny, a sofőr, betette a cuccaimat a csomagtartóba, egyedül a telefonomat vettem magamhoz, és miközben elhelyezkedtem a hátsó ülésen, bekapcsoltam azt. Írni akartam a szüleimnek, hogy tudassam velük, megérkeztem, jól vagyok, de volt egy üzenetem. Meglepetésemre Chloétól érkezett, úgyhogy kapkodva nyitottam meg.
„Vigyázz magadra, aztán Liamet csak rúgd tökön, ha megint seggfejet játszana. xx C.”
Hangosan felnevettem szavain, és a hangulatom most már tökéletesnek nevezhető volt. Nem haragudott rám, ez egyértelmű volt az üzenetéből.
„Még csak most láttam, bocsi. Megérkeztem, úgy lesz! Szeretlek!” – válaszoltam neki, majd családomnak is dobtam egy üzit.
Az egész utat az utcák és épületek bámulásával töltöttem. Minden annyira más volt, mint otthon, nem bírtam betelni vele. Izgatott voltam, hogy két hetet tölthetek ezen a helyen, reméltem, hogy lesz időm alaposabban körülnézni.
- Köszönöm, Danny – mosolyogtam a sofőrre, aki hálásan fogadta köszönetem. Nem tudom, vajon hányan köszönik meg neki a fuvart, minden bizonnyal nem túl sokan, én viszont nem voltam ehhez hozzászokva. Nekem nem volt alap, hogy valaki furikázza a fenekem akár egy másik városba, akár csak a boltba.
- Nekem le kell parkolnom, de a recepción mondd a neved, és tudni fogják, ki vagy – látott egy kis információval, én pedig bólintottam egyet, és elindultam a bejárathoz.
A hotelről már kívülről is lerítt, hogy gyönyörű, úgyhogy álmélkodva léptem be. Próbáltam nem mutatni, hogy először vagyok ehhez hasonló helyen, és csak a szemem sarkából csodáltam az egész belső teret. Bőröndömet magam után húzva léptem oda a szőke, telt idomú recepciós lányhoz, majd Danny instrukciót követve, megmondtam a nevemet. A rendszerben gyorsan kikeresett, majd mindentudóan bólogatni kezdett. Az ajtóban álló egyik férfinak, aki minden bizonnyal a csomagok cipeléséért volt felelős, hevesen integetni kezdett.
- Kísérje a hölgyet a 504-es lakosztályba, kérem. – Egy pillanatra úgy láttam, mintha a hordár szemében is felcsillanna a felismerés szikrája, de időm sem volt azon morfondírozni, vajon tényleg mindenki tudja-e, ki vagyok, mert terelgetni kezdett a lift felé, miközben bőröndömet elvette tőlem.
- Remélem, jól fogja érezni magát nálunk. Ha bármire szüksége lenne, csak jelezze, és máris hozzuk – mosolygott rám túlságosan is kedvesen, majd kinyitotta az ajtót, és miután a bőröndöt is áttette a küszöb másik oldalára, elköszönt, és becsukta utánam azt. Nem volt időm bosszankodni a bájolgása miatt, – pedig ez volt az egyik dolog, amit a világon a legjobban utáltam – mert hangokat hallottam. Főleg csak matatást, majd Zayn hajolt ki a fal mögül, hogy megnézze, ki jött be. Annyira megörültem neki, hogy a táskámmal nem is foglalkozva, hozzá siettem, és megöleltem.
- Nem gondolom meg magam – ismételte el egy korábbi mondatomat nőies hangot varázsolva sajátjából, én pedig szívesen a vállába bokszoltam volna, de figyelmeztettem magam, hogy ő itt nem Alex vagy Josh, hanem egy rettenetesen vékony srác, és nem akartam neki egyetlen apró fájdalmat sem okozni.
- Nem akartam, hogy unatkozz – rántottam meg a vállam vigyorogva.
- Majd elmeséled, miért jöttél el mégis, de menjünk beljebb előbb – sétált az ajtóhoz, ahol a bőrönd a falnak volt támasztva, és felvette azt, hogy majd ő hozza. Alig léptem be a nappalinak kinéző helyiségbe, amikor a négy srác, Liammel az élen felém tartott.
- Végre megérkezett a barátnőm – lelkendezett kissé gúnyosan, de most halványan mosolygott, így viccnek fogtam fel. – Adj egy csókot! – csücsörítette felém a száját. – Nem? – tettetett szomorúságot, amikor másodpercekkel később sem kapta meg. Megforgattam a szemem, és egy fájrázós grimaszolás után elléptem mellette, és a többieket egy-egy ölelésben részesítettem.
- Elizabeth! – lépett ki az egyik szobából Paul. – Hogy utaztál?
- Szörnyen – vallottam be, de erre reakciót már nem kaptam.
- Meg kellene beszélnünk jó pár dolgot, úgyhogy kérlek, foglalj helyet. Rendeltem kávét, de ha éhes vagy, iratok hozzá valamit – zúdított rám rögtön mindent.
- Nem vagyok éhes, ettem a repülőn, de a kávé jól fog jönni – jeleztem, aztán leültem a kanapéra, ahogy kérte.
- Liamen kívül mindenki menjen ki, most csak velük szeretnék beszélni – tájékoztatta a többieket is, akik szót fogadóan távoztak az ajtón, amin én nem rég érkeztem.
Amíg az utolsó ember is kilépett az ajtón, Liam levetette magát mellém, aztán hanyagul szinte elfeküdt. Valószínűleg ő már akkor tudta, amit én nem, hogy ez nem öt percig fog tartani. Elmondhatatlanul fáradt voltam, szerettem volna lezuhanyozni, és ágyba bújni, de nem úgy tűnt, mintha ezt az elkövetkezendő órákban megtehetném majd.
Paul az összeállított szerződésből mindkettőnknek kiosztott egy-egy példányt, majd a sajátját maga elé tartva, elkezdte azt felolvasni. Legelőször arról tájékoztatott, hogy a hostess cég, ahol dolgoztam, kérésünkre megsemmisített minden papírt, ami igazolja, hogy én valaha is ott dolgoztam. Még azelőtt el kellett ezt intéznem, mielőtt iderepültem, ez volt az egyik feltétele a dolognak, hiszen nem igazán tudnánk kimagyarázni magunkat a kamukapcsolat gyanúja alól, ha közben bizonyítottan hostess lány lennék. Utána a feladatköröket sorolta fel, minden pontra egyesével kitérve, még a teljesen egyértelműeket is elmagyarázta. Én jóformán már a tizedéknél nyitott szemmel aludtam.
- Tehát röviden összefoglalva: Liammel minél többet kell mutatkoznom; ha utcán vagyunk, testi kontaktus kötelező; egy szobában kell aludnunk és szoros hozzátartozóimon kívül senkinek nem beszélhetek a bandát érintő dolgokról – mondtam el a számomra leglényegesebb dolgokat.
- És még sok más apró dolog, amit már korábban felolvastam – ingatta a fejét Paul, nem örülve annak, hogy minden, amit leszűrtem szavaiból, ez a pár dolog volt. – Térjünk rá Liam részére! – fordult az énekeshez. – Veled már egyszer átnéztük ezt az egészet, de örülnék, ha Elizabeth is hallaná.
- Bocsánat a közbeszólásért, de írjuk bele a szerződésbe, hogy nem hívhatsz Elizabethnek. – Már milliószor elmondtam neki, hogy nem szeretem a teljes nevemet, de sosem volt hajlandó figyelembe venni.
- Jó, elnézést, majd figyelek rá, Bessie – hangsúlyozta ki az utolsó szót, ami történetesen a becenevem volt. – Folytassuk! Liam, Bessie-nek semmit sem kötelező megtennie, ami nincs benne a szerződésben, így nem kényszerítheted semmire, amit ő nem akar. Nyilvánosság előtt normálisan viselkedsz, mosolyogsz, kedves vagy, de mindenekelőtt nagyon szerelmes. A négy fal között, ahol illetlenek nem láthatnak, nem szükségszerű fenntartani ezt a látszatot – ismételte el neki is szinte ugyanazokat, mint nekem, néhány dologgal kiegészítve. – Minden világos? – nézett szigorúan Liamre.
- Igen, kisangyal vagyok, vágom – válaszolt flegmán. – Haladjunk már!
- Nyugalom, mindjárt végzünk – válaszolt tárgyilagosan, ahogy egész végig tette. – Még beszélnünk kell a fizetésről. Eli… Bessie, heti 1500 font, amit mindig biztosan kézhez kapsz. Továbbá ételtől kezdve, ruházkodáson át, szórakozásig beleértve mindent mi fizetünk, amire a turné ideje alatt költesz. Megfelel?
- Igen – bólintottam. Szerintem már akkor sem kötöttem volna bele, ha nem értettem volna egyet, annyira szabadulni akartam. Nem győztem ásításaimat kezem mögé rejteni, szemeim is le akartak ragadni, de erőnek erejével még valahogy kihúztam.
- Nekem egyébként miért nem fizetik azt meg, hogy a magánéletemet így bedobom a kukába? – kötekedett tovább Liam.
- Szerintem neked így is mindent túl jól megfizetnek – zárta le a témát a lehető leghamarabb, mielőtt vita alakult volna ki. Liam elhúzta a száját, de én úgy láttam rajta, hogy tényleg inkább csak kötekedni akart, mint valódi fizetésemelést. Már ha beszélhetünk ilyenről az ő esetében. Valójában fogalmam sem volt, hogy kap pénzt, gondolom koncertjegyek árából és hasonlók, de hogy azon felül még milyen jutalékok illetik, arról gőzöm sem volt. Minden bizonnyal leestem volna a kanapéról, ha megmondta volna, mennyit keres.
- Akkor már csak egy napirendi pontunk maradt – csapta össze kezeit Paul, majd lapozott egyet a papírok között. – Bessie, van bármilyen közösségi oldalad?
- Csak facebook.
- Rendben. Csak azért kérdeztem, mert a srácok és a szoros hozzátartózik közösségi oldalai a mi irányításunk alatt állnak. Kiírhatsz, kitehetsz, amit szeretnél, de ha olyan tartalmat találnak benne az erre kijelölt emberek, amik nem megoszthatóak, törölni fogják. Ezért hát akkor ide írd le a felhasználó neved és a jelszavad, hogy ez a tartalomellenőrzés lehetséges legyen. – Kissé vonakodva vettem kezembe a tollat, hogy megosszam velük a szükséges információkat. Szerintem nem kell magyarázni, hogy nem örültem túlzottan ennek az ötletnek. – Plusz egy twitterre mindenképp szükség van, mert már most rengeteg kamuprofilt hoztak létre a neveddel, azt tettetve, hogy te vagy az. Kérlek, a mai vagy a holnapi nap folyamán hozz létre egy profilt, és ha kész, add meg ugyanúgy a belépéshez szükséges adatokat.
Kelletlenül bólintottam, hiszen nem tehettem mást, majd egy újabb pozícióba helyeztem magam, ám már sehogy sem volt kényelmes.
- Rendben, akkor már csak itt és itt alá kell írnotok, és utána végeztünk – mondta ki a menedzser a felszabadító szavakat. – Liam megmutatja, melyik a ti szobától, és hol találsz bármi mást, amire szükséged lehet. Ez a lakosztály a stábtagoké, én szinte mindig itt leszek, ide kell jönnöd, ha problémád van – magyarázott még, amíg a nevemet mind a három lapra oda firkantottam, majd tovább adtam Liamnek, hogy az ő neve is rákerüljön. Paulé már alapból ott díszelgett.
Hasonlóan gyorsan pattantam fel helyemről, mint mikor a repülőgép landolt. Untam magam, álmos voltam, most már éhes is, úgyhogy szinte toltam magam előtt Liamet, hogy haladjunk már. Nem igazán tetszett neki, hogy ennyire a sarkában vagyok, így gyorsabb tempóra váltott. Szerencsére a szoba nem esett messze az előbbi lakosztálytól, csak néhány ajtóval volt odébb.
- Úristen – néztem körbe, amikor lehúzta a kártyáját, és kinyitotta előttem az ajtót.
A szoba gyönyörű volt, erkéllyel és mindenféle extrával, de olyan felfordulás volt, hogy figyelnem kellett hova lépek. Liam arrébb rugdosott pár dolgot, így most már az összes földön heverő tárgy az ágy köré gyűlt.
- Bocs, csak felszabadítottam neked egy szekrényt – magyarázta meg a rendetlenséget.
- És még elpakolni nem sikerült – jegyeztem meg, de aztán jobbnak láttam nem piszkálni, mert még a végén előveszi a bunkó énjét.
- Szívesen – felelte, én pedig kissé elszégyelltem magam, amiért nem köszöntem meg. Végül is kedves volt tőle, hogy gondolt erre is.
Egyébként is teljesen zavarban voltam, hogy ketten maradtunk. Most nem azt éreztem, mint a díjátadó után, hogy egy jót beszélgetnénk vagy ilyesmi. Kínos volt, hogy be vagyok vele zárva egy szobába, és azt hiszem még csak akkor tudatosult bennem, hogy mit jelent a közös szoba, amelyben csak egyetlen ágy van.

Fő a határozottság

Sziasztok!

Megint csúsztam egy picit, ezért ismételten elnézést érek! A sok visszajelzésért nagyon hálás vagyok, talán ehhez a részhez kaptam eddig a legtöbb véleményt! A múltkor viccesen megemlítettem a szülinapomat, meg a 100 feliratkozót. Klau kérdezte, hogy mikor van: május 31-én lesz a szülinapom, de már most 97 feliratkozónál járunk, úgyhogy szerintem meglehet a 100 még egy hónap alatt. Nagyon örülnék :D
A kommentekre válaszolni fogok a nap folyamán, de most nincs túl sok időm. Puszillak titeket!

xxx Larissa

************************************************

Chapter 8
- Elizabeth – állt fel Paul, amikor meghallotta számon kérő hangomat. – Ne haragudj, hogy így rád törtem, de muszáj beszélnünk, és azt hittem, direkt nem vetted fel a telefont.
- Dolgoztam – feleltem bosszúsan.
- Igen, már a szüleid tájékoztattak. Tudunk négyszemközt beszélni egy kicsit? – pillantott szüleimre, akik azonnal felálltak, hogy magunkra hagyjanak minket a konyhába.
Legszívesebben én is hátat fordítottam volna, annyira tartottam attól, mit fog mondani. Ám ugyanannyira kíváncsi is voltam, így leültem vele szembe, anyukám eddigi helyére, és figyeltem.
- Egy újabb ajánlatot szeretnék tenni – szögezte le az elején. Meg akartam szólalni, hogy nem vállalok el semmit, de gyorsan folytatta, csak úgy, ahogy mindig is szokta. Idegesítően sikeresen tudta belém fojtani a szót. – Had mondjam végig kérlek, utána én is meghallgatlak. Egyszer már felmerült az ötlete annak, hogy el kellene jönnöd a turnéra, de ez most egy komolyabb tervé formálódott. Statisztikailag kimutatható, hogy mennyit javult a helyzet, mióta a nyilvánosság úgy sejti, te vagy Liam barátnője, emiatt lenne szükség ennek a folytatására. Még Liam is belátta, hogy jót tesz ez az egész az együttesnek, így bár mérges és nem örül, beleegyezett. Szóval gondolod, hogy van bármennyi esély arra, hogy elvállald?
- Nézd, én ezt abba szeretném hagyni. Egyetlen alkalomról volt szó, három lett belőle, és az utolsó ráadásul elég rosszul sült el. Nem hiszem, hogy Liamnek szüksége van rám, csak púp vagyok a hátán. Hidd el, erre a problémára nem én vagyok a megoldás – feleltem határozottan. Nem hagytam, hogy megingasson. Tudtam, ha hallja rajtam, hogy bizonytalan vagyok, tovább fog győzködni.
- Figyelj, mi hátránya lenne ennek az egésznek? Eljössz velünk egy világ körüli turnéra, láthatsz egy csomó helyet, nagy városokat, bulizhatsz, és semmibe sem kerül neked. Sőt még te kapsz ugyancsak busás összeget. Minden, amit tenned, hogy néha elmész sétálni vagy vásárolni Liammel, és megfogod a kezét. Szerintem ez egyáltalán nem hangzik rosszul. Olyan, mintha egy nagy kirándulásra mennél – mutatta be egy sokkal kedvezőbb szempontból.
- Nem változtat semmin, de mennyi lenne az a busás összeg? – érdeklődtem a fizetés után. Tényleg nem azért, mert ez befolyásolt a döntésemben, csak kíváncsi voltam, vajon milyen árviszonyban van egy ilyen.
- Heti 1500 font – válaszolta, nekem pedig úgy kellett az államat kordában tartanom, nehogy a padlón landoljon. – Jól hangzik, nem?
- Igen, valóban, de mint mondtam, nem érdekel az állás. – Ezekkel a szavakkal lezártnak tekintettem a beszélgetést.
- Elizabeth, gondolj az ajánlaton, nem kell most azonnal válaszolnod. Van időd, hogy átrágd magad rajta – biztosított róla. Aprót ráztam a fejemen, majdnem a szememet is megforgattam, de végül csak gondolatban tettem meg. Ennek az embernek nem lehet nemet mondani. Egyszerűen nem hagyja.
- Nincs min gondolkodnom, de rendben – álltam fel, jelezve, hogy most már tényleg nem hallgatom tovább.
Az ajtóhoz kísértem, és elköszöntem tőle, majd nagyot sóhajtva mentem vissza a konyhába, ahová már visszaköltöztek szüleim is. Húgom is leszaladt, hiszen neki is tudnia kellett mindenről, különben világkataszrófa lett volna.
- Kicsim, szeretnénk ehhez a témához hozzáfűzni pár gondolatot, ha megengeded – ültetett le anyu, és egy pohár almalevet tett elém. Ujjaim közé fogtam a poharat, miközben egyetértésem jeléül aprót bólintottam. – Szeretnénk, ha tudnád, hogy mi nem várjuk el tőled, hogy elfogadd ezt az ajánlatot. Megvagyunk anélkül a pénz nélkül is, nem szükséges, hogy beáldozd magad. Sőt, jobb szeretnénk itthon tudni téged, de persze, ha menni szeretnél, akkor is számíthatsz a támogatásunkra.
- Köszönöm, tényleg. Jelenleg azt mondom, nem szeretném ezt. Persze, csábító ez az utazás, nagyon jó lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy boldog lennék közben. – Esetleges boldogtalanságom okát nem részleteztem nekik, de nem is várták el.
- Te hülye vagy! Menjél! Tök nagy buli lenne. Nem mehetek helyetted? – támadt le húgom, mire apu felnevetett. Én csak megforgattam a szemem, néha olyan gyerekes tud lenni.
- Liammel két nap után sírva könyörögnél, hogy hazajöhess – jegyeztem meg.
- Aha, amikor a szobádban beszélgettetek órákon át, akkor nekem nem úgy tűnt, mintha annyira az őrületbe kergetne a srác – kacsintott rám szemtelenül.
- A feladatom része volt, meg is kaptam érte a pénzem – vágtam vissza. Fájt ezt kimondanom, de nem volt más, amivel védekezni tudtam volna. – Na, én álmos vagyok, úgyhogy elmegyek fürdeni, és lefekszem.
Az ágyban még egy pillanatig hezitáltam, hogy vajon felhívjam-e Chloet, de aztán eszembe jutott, hogy másnap reggel van egy megbeszélése, így már nem akartam zavarni. Had készüljön fel, és pihenje ki magát.
Másnap délután, amikor már úgy gondoltam, hogy mindenképp végeznie kellett, felhívtam. Szinte köszönés nélkül zúdítottam mindent a nyakába, és csak mondandóm befejeztével jöttem rá, hogy valamikor a beszámolóm közben, azt mondta, nem alkalmas az időpont. Végül aztán megbeszéltük, hogy átjön, így letettem a telefont, és gyorsan behajigáltam a székem háttámláján pihenő ruháimat a szekrénybe. Picit kinyitottam az ablakot is, mert ma még nem szellőztettem, aztán vártam, hogy megérkezzen.
A csengő hallatán, a bejárati ajtóhoz siettem, majd meglepődve néztem Chloe háta mögé. Egy fekete kocsi állt ott, de nem volt ismerős. Először azt hittem, hogy barátnőm vette, de aztán a vezetőülés melletti ablak lehúzódott, és Harry könyökölt ki rajta. Kezével intett egyet, én pedig ide-oda járattam tekintetem kettejük között.
- Miről maradtam le? – tettem fel végül a kérdést, miközben összefontam magam előtt kezeimet. Csak egy póló volt rajtam, és igen hűvös szél fújt.
- A kisfiú szeret szuperhőst játszani – grimaszolt, de elég hangosan mondta ahhoz, hogy az autóban ülő énekes is hallja szavait.
- Legközelebb hagyom, hogy Mr. Szenvedély betuszkoljon az kocsijába – kacsintott barátnőm felé, én pedig alig hittem a szememnek és a fülemnek. Ezek ketten most komolyan flörtölnek egymással?
- Jó-jó, elég lesz. Chloe köszöni szépen a segítséget, de most már majd én vigyázok rá – zártam le a kis szócsatájukat.
- Vigyázz vele, az ifjú hölgynek, igen éles a nyelve! – folytatta azért Harry, én pedig vágtam egy savanyú arcot, mert egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ennek a mondatnak van egy másik, hátsó jelentése is.
- Ez a nyelv teljesen rendben van, és tökéletesen működik – mutogatott a szája irányába, továbbra is alkalmazva a félreérthető utalásokat.
- Ha gondolod, szállj vissza az autóba, és játsszátok le, de én addig bemegyek, mert megfagyok – jelentettem be egy kicsit bosszúsan, remélve, hogy ez majd végre felhívja a figyelmüket arra, hogy nem ketten vannak.
- Itt ne merj hagyni vele! – kapaszkodott a karomba. – Helló Harry! – intett egyet neki, mire a srác beindította a motort. Megfordult, hogy a másik irányba indulhasson el, de előtte még kiszólt az ablakon.
- Egyébként Bessie, rád férne egy kis barnulás Ausztráliában, és az időjárás is jobb – utalt a felajánlott munkára, amit valószínűleg a telefonbeszélgetésünkből hallott meg. Remek, tényleg nem volt megfelelő az időpont. Remélem, csak a kocsikázást zavartam meg, én nem valami mást.
Miután beléptünk, azonnal Chloéra szegezem tekintetem. Nem kellett semmit mondanom, azonnal elmagyarázta, hogy mi volt ez az egész. Harryt idegesítőnek írta le, de valahogy nem tudtam komolyan venni szavait. Azonban most eltekintettem ettől az egésztől, és gyorsan kikértem a véleményét.
- Tudod, hogy én nagyon féltelek, és nem gondolom, hogy a Liam iránt tanúsított érzéseiddel jó ötlet lenne, ha elvállalnád.
- Igazad van. Én is emiatt nem akarom. Csak közben gondolj már vele. Nagyon csábító is egyben – viaskodtam magammal.
- Én azt mondom, várd meg, hogy hívjanak azzal a könyvelői állással kapcsolatban. Ha felvesznek, semmiképpen ne vállald el, ha nem, akkor kezdj el gondolkozni. És kérdezd meg az ikreket is szerintem – fejtette ki véleményét.
- Persze, mindenképp. Köszönöm egyébként, ez egy jó gondolat – mosolyogtam rá. Valóban volt abban logika, amit mondott. Ha megkapom az állást, úgysem tudok menni, ha pedig nem, még mindig van időm gondolkozni.
Chloé másik tanácsát is megfogadtam, és miután elment, az ikreknek is írtam, hogy mikor érnek rá. Már előre sejtettem, hogy két különböző véleményt fogok kapni, így aztán meg se lepődtem, amikor Josh szinte hülyének nézett az ajánlat visszautasítása miatt. Alex majdnem összeveszett vele, hogy lehet ennyire eszetlen, majd azt javasolta, mondjak nemet, mert rosszul fogom magamat érezni.
Néha jó volt, hogy többféle tanácsot is kaptam, de amikor egy végső döntést akarsz meghozni, és három különböző véleményt kapsz, az elég idegesítő tud lenni. Egyelőre barátnőm tanácsa mellett maradtam, és vártam, hogy visszahívjanak. Életem leghosszabb hete volt, úgy éreztem, ezen múlik az életem, az egész jövőm, ennek a tudatában azonban nem nagyon akartak telni a napok. Katasztrofális volt a várakozás.
- Szia, mi a helyzet? – hívott fel egyik nap Zayn.
Nem felejtettem ám el, hogy ő volt az, aki elsőként emlegette fel a turnés dolgot, de úgy gondoltam, hogy nem rajta dőlt el ez a dolog. Pault nem lehet befolyásolni, ha valami ő jónak tart, akkor az lesz, ha nem, akkor nem. Szóval nem haragudtam rá, amiért kényelmetlen helyzetbe hozott.
- Megvagyok, veled? – válaszoltam. Most jelentkezett először, és igazából örültem, hogy betartotta ezt a kapcsolattartós ígéretét. Ám reméltem, nem azért hívott, hogy rábeszéljen a munkára.
- Már Ausztráliában vagyunk, a turnén. Mikor jössz utánunk? – Na, helyben vagyunk.
- Nem megyek, biztos tudod, hogy nem fogadtam el – tudattam vele határozottan.
- Attól még jöhetsz – nevetett bele a telefonba.
- Aranyos vagy, de nem hiszem. Milyen Ausztrália? – tereltem el a témát inkább.
- Meleg. Jobb lenne, ha itt lennél. Nem unatkoznék annyira. – Válasza azonban megint csak visszakanyarította a beszélgetést az előző medrébe.
- Biztos szörnyen unalmas hely... – jegyeztem meg ironikusan. – Élvezd helyettem is!
- Miért nem fogadtad el? Utazhatnál, körbevezetnélek néhány helyen. Tök jó lenne – folytatta a győzködést. Egy pillanatra elmosolyodtam, hogy mennyire ragaszkodik ehhez. Jól esett, hogy ennyire megkedvelt, és örülne, ha velük lennék, de nem hagytam, hogy elbizonytalanítson.
- Nem lehet. Szívesen mennék, ha nem erről lenne szó.
- Jó, te dolgod, én nem szólok bele. De hívj, ha meggondolod magad. Hagyj már békén! – beszélt valaki máshoz is. Amúgy is zajos volt egy picit a vonal, biztosan nem egyedül volt a szobában.
- Ki piszkál? – kérdeztem nevetve.
- Harry nem hagy békén. Azt szeretné tudni, hogy Chloenak van-e twittere, és ha igen, mi? – Nem tudtam, hogy meg kellene-e lepődnöm ezen a kérdésen, de hirtelen azért váratlanul ért. Fogalmam sem volt, mi alakul kettejük között, de én nem leszek semminek az elrontója.
- @c_haggerty, de minek az neki? – adtam meg.
- Nem tudom. – Hangjában hallani lehetett a tanácstalanságot. - Neked van?
- Nincs, nekem nem kellenek ilyen hülyeségek – ráztam meg a fejem, hiába nem láthatta.
- Nekem se lenne, ha tehetném – vallotta be. – Na, figyelj, most mennem kell. Majd beszélünk még, rendben? És gondold át azért még egyszer ezt, de most már ígérem, nem mondom el többször, mert még a végén megutálsz – búcsúzott ekképpen. Megköszöntem, hogy hívott, aztán további szép napot kívántam neki, és letettük.
Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Azt sem tudtam, hol vagyok, és ki hív, csak felvettem, és álmos hangon beleszóltam.
- Jó napot kívánok! Elizabeth Clinstont keresem, Cathlyn Wright vagyok, és a könyvelő munkával kapcsolatban szeretném tájékoztatni! – Azonnal kipattantak a szemeim, gyors mozdulatokkal felültem az ágyban, és kíváncsian figyeltem, hogy vajon életem legjobb vagy legrosszabb napja indul-e el ily módon. – Sajnálattal közöljük, hogy nem nyert felvételt… - Tovább már nem is figyeltem. Gépiesen válaszoltam szavaira, majd miután elköszöntünk, gondolkodás nélkül görgettem végig a bejövő hívásaimat. Nem tudom, mi vezérelt rá, mikor döntöttem el, vagy egyáltalán mikor tárcsáztam Paul számát, de már csak azt vettem észre, hogy ajkaim mozognak, és azokat a szavakat formálják a menedzsernek, hogyha még mindig szükség van rám, készen állok a feladatra.

Váratlan vendég

Sziasztok!

Először is bocsánatot szeretnék kérni a csúszás miatt, sajnos nem úgy alakult a tegnapi napom, ahogy terveztem, így nem volt időm befejezni a részt. Ma igyekeztem, hogy elkészüljön, és szerencsére sikerrel jártam, úgyhogy most végre itt van, és olvashatjátok. Köszönöm a türelmeteket!

Nagy-nagy puszi a pipákért, és a kommentekért. Az új feliratkozót pedig üdvözlöm, remélem, tetszik a történet. Egyébként már 94 feliratkozónál tartunk, olyan jó lenne, ha szülinapomig meg lenne a 100. Ezt kérem szülinapomra, jó? Haha :))

A részről annyit, hogy ez most egy kicsit átvezető, de azért próbáltam belecserkészni egy kis Zayn szemszöget, ami érdekesebbé teheti. A végért nem öljetek meg, legyetek szívesek! :P Ha találtok benne hibát, kérlek ne haragudjatok, nem volt energiám még egyszer átolvasni. Jó olvasást!

xxx Larissa

*********************************************************

Chapter 7
*Zayn szemszöge*
Paul szavai után Bessie azonnal sarkon fordult, szinte kifutott az irodából, én viszont még Liamen tartottam a szemem. Annyira mérgesen nézett rám, valóban azt hittem, meg fog ütni. Fájt, ahogy viselkedett velem. Szerettem volna segíteni neki feldolgozni az egész szakítást, de már az első percben eltolt magától. Én viszont nem adtam fel. Megfogadtam, hogyha megutál is, sem fogom addig békén hagyni, amíg újra nem lesz a régi önmaga. Emiatt aztán én is voltam az első számú célpontja. Tudta, hogy engem zavar legjobban a viselkedése, és olyan volt, mintha szándékosan akart volna bántani. Én viszont nagyon jól tudtam, hogy esténként, amikor egyedül fekszik a szobájában, azon gondolkozik, mekkora szemét volt, és óriási bűntudat gyötri. Haragudtam rá, amiért nem volt hajlandó összeszedni magát, és amiért úton-útfélen sértegetett, mikor én csak segíteni próbáltam neki. De nem tudtam utálni. Inkább csak sajnáltam. Rossz volt nézni, mit művel magával.
- Azt mondtam, tűnés! – szólt ránk Paul, így aztán elfordultam, és Bessie után siettem. Utol akartam érni, így a lépcsőt választottam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, a fordulóban úgy kellett megkapaszkodnom a korlátban, hogy ne repüljek a falnak. Nem volt szokásom ez a nagy sietés, így igencsak szaporán vettem a levegőt, amikor leértem. Bessie akkor nyúlt a bejárati ajtó kilincshez, amikor az utolsó lépcsőfokról léptem le.
- Zayn, haza akarok menni. Minél hamarabb! – nézett rám kérlelően, amikor megszólítottam.
- Rendben, csak… hallgass meg. Gyors leszek – ígértem neki. Volt egy tervem, amibe nem akartam senkit se beavatni Paulon kívül, de az egész terv központjában Bessie állt. Ha hagyom elmenni, ki tudja, lesz-e esélyem bármikor is beszélni vele.
- Oké. Amúgy is tartozol egy magyarázattal. Mi volt ez az egész Liam féltékeny dolog? A turnéról nem is beszélve… - kért számon, ha már így alakult.
Bírtam benne, hogy ilyen kis tüzes. Mármint, inkább azt, hogy alapjáraton egy elég elveszett lány, néha még kétségbeesettnek is mondanám, aki nagyon jól elvan a saját kis világában, de azért nyit új emberekre, és dologra is. De ha ki kell állnia magáért, akkor úgy tud fellépni, hogy az ember egy pillanatra elgondolkozik, helyes-e, amit csinált. Furcsa, mert nem találkoztunk olyan sokszor, hogy ilyen nagy jellemrajzot adjak róla, de mégis úgy érzem, számomra egy nyitott könyv. Talán csak azért, mert kicsit hasonlít rám.
- Figyelj, én ismerem a régi, meg ezt az új Liamet is. A kisujja mozdításából tudom, mikor milyen hangulata van. Tényleg azt gondolom, hogy kedvel téged, csak még nem nagyon akarja bevallani. Magának sem. – Szavaimra megforgatta a szemét, és úgy nézett rám, mintha teljesen idióta lennék.
- Zayn, nem kell ezt mondanod csak azért, hogy jobban érezzem magam. Hiba volt ez az egész meló, mostantól arra koncentrálok, hogy megkapjam azt az állást, amire jelentkeztem. Nem akarom többé ezt csinálni. – Határozottnak hangzott, és most nem volt kedvem tovább feszíteni a húrt.
- Rendben, megértem – bólintottam, mintha beleegyeznék döntésébe. Valójában viszont nem adtam fel. Kell ez a lány Liamnek, és én meg fogom szerezni neki. – Megkaphatom a telefonszámodat? Örülnék, ha azért mi tartanánk a kapcsolatot.
- Persze – vette el a felé nyújtott telefonomat. – Köszönöm, hogy megvédtél – mondta, miközben beírta a számát.
Liam épp akkor érkezett meg, amikor visszakaptam az iPhone-omat. Láttam, ahogy egy pillanat erejéig grimaszol, de gyorsan rendezte vonásait. Akkor jöttem rá, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnom, amivel féltékennyé tehetem. Egy idő után nem fogja tudni csendben nézni.
- Paul azt mondta vigyelek haza – mondta Bessienek.
- Kösz, nem kell – fintorgott egyet.
- Hazavinnélek én, de nem lehet – húztam el a számat. Biztos óriási pletyka lenne abból, ha velem látnák egy autóban, és Paul sem örülne, ha azt kellene magyaráznia, miért nem Liammel távozott a „barátnője”.
- Hazatalálok egyedül is, ne aggódj – mosolygott rám, aztán szigorú arccal Liamre pillantott, és kisétált. Liam mormogott valamit, amit nem értettem, de nagyon nem foglalkoztam vele. Az kilincshez nyúltam, hogy én is távozzak, de társam hamarabb tépte fel az ajtót.
- Hívok neked taxit, és megvárom veled – hallottam, ahogy újra megszólítja a lányt. Minden bizonnyal Paul adott neki egy B opciót is, ha az első nem válna be. Köszönés nélkül sétáltam a parkolóba, hogy ott a kocsimba beülve, hazahajtsak.
Egész nap a tervemet fontolgattam, aztán amikor teljesen meggyőzem magamat arról, hogy sikeres lehet, felhívtam Pault. Nem akartam kimenni az utcára, mert most nem volt kedvem a rajongóknak autogramokat osztogatni, ezért Paul jött át. Felvázoltam neki a tervemet, és bár azt hittem, hogy nem fog neki örülni egyből rávágta, hogy rendben.
- De akkor erről senkinek egy szót se – mondta nekem, figyelmeztetően.
- Igen én is így gondoltam – feleltem neki.
- Holnap felhívom Bessiet, és megbeszélek vele egy találkozót, ha szeretnél te is ott lehetsz – ajánlotta fel, de én határozottan elutasítottam.
- Nem szeretném, ha tudná, hogy akarta ellenére tovább szorgalmaztam ezt az ötletet. Már így is mérges volt rám, amiért megemlítettem.
- Rendben, akkor én most elmegyek, és beszélek Liammel. Biztosan ki fog akadni, de nem fogok tágítani emellől. Tényleg jó ötletnek tartom – magyarázta, engem pedig némi büszkeség töltött el. – Ha végeztem, felhívlak, és elmondom, hogy ment – ígérte meg.
Türelmetlenül vártam, hogy végezzen Liamnél, és felhívjon részletekkel. Szinte ideges voltam, tényleg azt éreztem, ez beválhat, ezért mindennél jobban akartam. Szerencsére nem kellett olyan nagyon sokat várnom, ami meglepő volt, mert azt hittem sokáig kell majd győzködni. Először biztos voltam benne, azért hív, hogy elmondja nem jutottak dűlőre, így az egész lefújva, de örömhírekkel szolgált.
- Meglepően könnyen ment – kezdte el a beszámolót, majd így folytatta. – Most már minden csak Bessien áll.
*Bessie szemszöge*
Egész héten minden nap szidtam magamat, amiért elvállaltam ezt a munkát. Hülye voltam, hogy azt gondoltam, ez működhet, de tényleg nem számoltam azzal, hogy beleszeretek majd Liambe. Egyszerűen nem értettem, hogy szerethetek valaki ilyet, de hát igen, mindig is volt egy olyan rossz szokásom, hogy a kicsit rosszfiús srácokra buktam.
Mielőtt beszálltam volna a taxiba megölelt, és én is köré fontam karjaimat, hiszen ezt kellett tennem. Nem tagadom, vágytam az ölelésére, de nem így. Én úgy szerettem volna, ha nem csupán csak egy színjáték, hanem valódi érzelmek által vezérelt. Érintéseit nem bírtam kiverni a fejemből, többet akartam belőle, de legfőképpen azt, hogy viszonozza érzéseimet. Viszont most arra kell koncentrálnom, hogy kiverjem a fejemből, és megkapjam azt az állást, amelyiknek az állásinterjúján voltam.
Zaynnek ugyan megadtam a telefonszámomat, még nem jelentkezett. Nem tudtam, hogy tényleg komolyan gondolja-e ezt a kapcsolattartós dolgot, de én bíztam benne. Valamiért úgy éreztem jó barátok lehetünk, és semmiképp sem szerettem volna, hogy ez elveszem.
Az ikreknek és Chloenak megint tartanom kellett egy mesedélutánt, amin hivatalosan is bevallottam mindenkinek, igen Liam Payne tetszik nekem, hozzáfűzve, hogy nem igazán tudom kiverni a fejemből. Alex nem lepődött meg, hiszen ő már tudta, számomra pedig meglepő volt, hogy nem adta tovább legalább Joshnak. A szüleimet inkább nem avattam be, mert ők már a kezdetektől nem örültek annak, hogy ilyen munkákat vállalok. Nem kifejezetten Liam esete, hanem maga a hostess munka volt a problémájuk.
Türelmetlenül vártam, hogy bármiféle visszajelzést kapjak az állásról, miközben már azt terveztem, hogy felmondok a hostess cégnél, ám amíg nem voltam biztos abban, hogy megkapom a könyvelőit, nem mertem lépni. Nem szerettem volna állás nélkül maradni, hiszen akkor nem lesz pénzem, márpedig szükségem van rá.
Tehát mivel még nem mondtam fel, el kellett vállalnom egy üzleti vacsorát, ami unalmas volt, de legalább az étel finom volt, és a férfi sem volt udvariatlan.  Zsebemben rezegni kezdett a telefonom, és mivel úgy gondoltam ebben a pillanatban nincs rám szükség, elnézést kértem, és kimentem a mosdóba. Nem tudtam fontos-e, de mióta egyszer órán ülve, nem vettem észre, hogy csörög a telefonom, és emiatt, csak később tudtam meg, hogy apa kórházba került, szerettem megnézni, ki keres.
Alig hittem a szememnek, amikor megpillantottam a nevet, ugyanis Paul volt. Kíváncsiságom határtalan volt, de most tényleg nem vehettem fel. Nem tudtam, meddig tarthat a beszélgetés, így aztán inkább erőt vettem magamon, visszatettem a táskámba telefonomat, és visszatértem asztaltársaságomhoz.
A percek szörnyen lassan teltek, főleg, hogy egész végig azon járt az agyam, vajon, miért keresett Paul. Talán később sem kellene felvennem. Eddig bármire rá tudtak beszélni, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt az egészhez. Mi van, ha megint belerángat valamibe? Nem adhatom ki magam többé Liam barátnőjének, nem vagyok ehhez elég erős, érzem, hogy minden találkozáskor egy kicsit jobban megkedvelem. És ez alatt ő mit csinál? Kitartóan gyűlöl engem.
Miután a többször is kinyomtam az újabb hívásait, jelenlegi partnerem, Jason kedvesen hozzám fordult, hogy nyugodtan intézzem el, ha fontos, de megráztam a fejemet. Gyávaság vagy sem, az igazság az, hogy nem mertem.
Hogy hazafelé ne legyen csend a kocsiban, Jason a telefonhívás felől érdeklődött. Nem akartam bunkónak tűnni, de éreztem, hogy ennek ellenére kelletlenül válaszoltam. Felhúzta a szemöldökét, de nem firtatta tovább, és ezért hálás voltam. Mielőtt kiszálltam, megköszönte a sikeres estét, és minden jót kívánt a továbbiakban, majd elhajtott. Összehúzott szemöldökkel néztem a házunk előtt álló autóra. Nem volt ismerős, úgyhogy gondoltam a szüleim egy ismerőse lehet, akivel még találkoztam, ezért megrántva a vállam, a házba sétáltam. A konyhából világosság áradt, és beszélgetés hangjai csapták meg fülem, azonban a hang túl ismerős volt.
- Paul? – léptem be a konyhába, megszólítva vendégünket.

Botrányos ebéd

Sziasztok!


A szokásos időben meg is hoztam az új részt. Nagyon szépen köszönöm a pipákat, hozzászólásokat, feliratkozásokat, cseréket, illetve a díjat! Kommentekre válaszoltam, cseréket kitettem, a díjat pedig a Díjak menüpontban oldalt találjátok.

Jó olvasást!


xxx Larissa

******************************************************

Chapter 6

Sejthettem volna, hogy semmi sem ott fog folytatódni, ahol abbamaradt. Ráadásul úgy éreztem, az egész dolgot én rontottam el, hiszen Liam még viszonylag kedvesen köszöntött, ám amikor a kocsiban megkérdeztem tőle, hogy miért kaptam több pénzt, mint kellett volna, szó szerint kiakadt. Kiderült, hogy semmi jogom nincs őt számon kérni, és inkább hálásnak kellene lennem. Hiába magyaráztam neki, hogy kérdésem nem támadó jellegű volt, csak érdeklődés, mert nem szeretném, ha azt hinné, azért meséltem neki magamról meg az életemről aznap éjjel, hogy megessen rajtam a szíve. Úgy tett, mintha nem is hallaná, hogy beszélek hozzá, és az ablakon kibámulva burkolózott szótlanságba. Engem pedig nem olyan fából faragtak, hogy bocsánatért esedezzem, főleg nem olyan esetben, amiben nem én vagyok a hibás, így ráhagytam. Ha neki jól esik, hogy mindenki utálja, akkor legyen, beállok én is a sorba.
Nagyot sóhajtottam, mielőtt kiszálltam az autóból, majd a lehető legvidámabb arccal csúsztattam ujjaimat Liam felém tartott tenyerébe. Szinte megborzongtam, amikor ujjaink megtalálták egymást, és egybefonódtak. Csak tudnám, hogy miért nem vagyok képes tiszta szívből gyűlölni. Az egyetlen ésszerű reakció az lenne, ha soha többé nem akarnám látni, de mégis élveztem, ahogy bőrünk összeért. Nem szabadott volna, hogy bármit is jelentsen, én pedig azt kívántam, bárcsak sose engedne el. Talán csak azért volt, mert akárhányszor rá gondoltam, mentegettem. Biztos nem ilyen, biztosan csak történt valami, ami miatt így kezdett viselkedni. Láttam benne a jót, ám nem tudom, hogy csak azért, mert látni akartam vagy, mert tényleg ott van benne valahol mélyen. Nagyon mélyen.
Az épület, amelybe beléptünk, háromemeletes volt, mi pedig azonnal a liftbe szálltunk, hogy a legfelső szintre menjünk. Amikor kinyitódott a lift ajtaja meghallottuk a már itt lévő emberek beszédének egybeolvadt, halk moraját. Liam minden bizonnyal már nem először járt itt, mert kezemet fogva magabiztosan fordult be a folyosó végén, hogy egy boltíves ajtón belépve megérkezzünk a helyszínre.
Az óriási terem két oldalán 10-12 személyes körasztalok voltak, hosszú, fehér terítővel letakarva. A székek szintén fehér, földig érő anyaggal voltak borítva, támlájukat sötétkék szalag díszítette. Legelőre egy hosszabb, téglalap alakú asztalt helyeztek, melyeknek csak az egyik oldalán voltak székek. Liam mosolyogva bólintott mindenkinek, aki köszönt nekünk, közben pedig kiszúrtuk, melyik a mi helyünk, és tudatosan tartottunk abba az irányba. Amikor odaértünk hozzájuk, köszöntünk asztaltársaságunk azon tagjainkat, akik már itt voltak, majd helyet foglaltunk. Liam kihúzta nekem a széket, én pedig rámosolyogtam, mintegy megköszönve, pedig tudtam, ha tehetné, legszívesebben székestől hajítana ki az ablakon. Rosszul voltam ettől az egész színjátéktól, de udvariasan nyújtottam át az asztal fölött a kezem, amikor a Little Mix három tagja, egyesével bemutatkozott, illetve biccentettem egyet Paulnak is, aki szintén a mi asztalunknál ücsörgött. Miután leültünk, még két hely maradt, és mivel már csak Zayn és Perrie hiányzott a két együttesből, kérdés sem volt afelől, kikhez tartozhatnak.
Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy Liam utálja a jelenlétem, és csatlakoztam a beszélgetéshez. Először Louis érdeklődött, hogy mi a helyzet velem, én pedig jobb ötlet híján, megemlítettem nekik az állásinterjút. Őszinte érdeklődéssel kérdeztek rá a részleteire, majd biztosítottak róla, hogy szorítanak nekem.
- Képzeld Bessie, tegnap belefutottam a bájos barátnődbe – szólalt meg Harry, miközben arcára egy mosoly került.
- Jaj, igen, hallottam hírét – nevettem el magam. Számítottam rá, hogy fel fogja hozni, mert biztos voltam benne, hogy barátnőm felejthetetlenül viselkedett.
- Szó szerint a lábaim elé omlott! – szélesített kicsit mosolyán, majd vigyorogni kezdett. – Nem is beszélve a kifinomult ismerkedési szokásairól. – Hangosan felnevettem megjegyzésén, majd számat kezemmel takarva vigyorogtam tovább.
- Nagyon nagyot esett? – kérdeztem továbbra is jól szórakozva.
- Hát magát a pillanatot nem láttam, de az egész étterem felfigyelt rá – bólogatott, miközben próbálta visszafogni nevetését, amit az események újbóli átélése eredményezett.
- Mi, mi történt? – szakított minket félbe Niall, mire Harry részletesen elmesélte neki első találkozását barátnőmmel.
Én figyelmemet újfent a megérkező párosnak szenteltem, és mosolyogva köszöntem nekik. Zayn azonnal bemutatott kedvesének, majd miután leült a bal oldalamon lévő üres székre, adott nekem egy puszit. Innentől kezdve, Zayn egy pillanatra se hagyta, hogy unatkozzak. Valamit mindig kérdezett, bár jó maga túl sokat nem beszélt.
Időközben az ebédet is felszolgálták, és azt kezdtük el eszegetni. Mindenhonnan kanalak és tányérok találkozásának csörömpölését lehetett hallani, az evés zajain kívül elcsendesedett a terem. A két fogás után a hosszú asztalnál ülő egyik férfi felállt, és amíg a pincérek kihozták a desszerteket egy rövid beszédet tartott a sikeres időszakról, ami mögöttük áll. Lényegében ez egy ilyen csapatépítő ebéd akart lenni, de ahogy körbenéztem, szinte az összes arcról az árulkodott, hogy mennyire nem jókedvükből vannak itt. Ennek ellenére az öltönyös férfi lelkesen és buzdítóan beszélt arról, milyen sok mindent elértek már. Megemlített jó néhány statisztikát is, amit már a második pillanatban sem tudtam volna visszamondani, végül leült.
Miközben a csokis mennyországot eszegettem, arra gondoltam, nem is olyan vészes ezt az egész. Liam sem piszkált, és jó hangulat volt az asztalnál, egyedül a négy lány éles nevetése zavart, amikor valaki egy jelentéktelen kis poént sütött el.
- Fura íze van ennek a sütinek. Nektek ízlik? – nézett fel Liam a tányérjából.
- Mi nem ízlik rajta? Szerintem finom – válaszoltam neki.
- Te csak maradj csendben, és mosolyogj! Azért fizetünk – vágta oda, én pedig elhűlten néztem rá. Nem értettem, mivel érdemeltem ezt ki. Semmit nem ártottam neki. Nem tudtam felfogni, hogy alázhatott meg így mindenki előtt.
Zavartan hajtottam le a fejem, hogy ne is kelljen szembe néznem a többiekkel, és mindennél jobban szerettem volna innen elmenni. Annyira rosszul érintettek szavai, hogy erőnek erejével kellett visszatartanom könnyeimet.
- Elnézést – toltam hátra a székem, és felálltam az asztaltól. Továbbra is lehajtott fejjel indultam az erkély irányába. Amint kiértem, a korlátra támaszkodtam, és mély levegővételekkel próbáltam megnyugtatni magam.
Szemem sarkából megpillantottam a kinti asztalkán álló hamutálat, mellette pedig egy doboz cigit öngyújtóval. Nem gondolkodtam, csak automatikusan értük nyúltam, hogy kihúzzak egy szálat a dobozból. Utáltam a cigit, valamiért mégis a számba tettem, majd miután meggyújtottam, szívni kezdtem.
Az első füst gomolyagot fújtam ki, amikor valaki kihúzta az ujjaim közül a cigarettát. Idegesen, remegő ajkakkal néztem oda. Zayn elnyomta a tálban, majd mellém könyökölt a korlátra.
- Szard le, egyre hülyébb – jegyezte meg Liamre célozva.
- Nem megy – küszködtem továbbra is könnyeimmel.
- Mert tetszik?
- Tessék? – Meglepettségemben még arról is elfelejtkeztem, hogy az előbb komoly gondjaim voltak a sírás elfojtásával.
- Nem vagyok vak. Megkedvelted Liamet – hagyták el a szavak ajkait.
- Szerinted hülye vagyok? Ezt a Liamet, akit senki más nem érdekel csak saját maga? Akinek nem számít hány emberen gázol át, miközben dacoskodik a világgal? Esélytelen – Olyan hévvel mondtam, hogy még számomra is hihetővé vált. Az utolsó, amit akartam, az volt, hogy Liam megtudja, valóban pozitív érzéseim vannak irányába.
- Nem mindig volt ilyen. Régen kedves volt mindenkivel, az egyik legjobb ember volt, akit ismertem. Tulajdonképpen felnéztem rá. – Majdnem felnevettem a képtelenségen. Zayn, aki az öt srác közül a legrendesebb, aki maga a jóság, felnézett Liamre. Akkor valóban csuda jól kellett viselkednie. – És nagyon tudott szeretni – tette még hozzá.
Sokáig csak bámultam előre, aztán hirtelen rájöttem, hogy őt is mennyire bántja Liam viselkedése. Oldalra fordítottam a fejem, hogy mondjak valamit vigasztalásul, de ő szólalt meg hamarabb.
- Sophia, az előző barátnője volt a mindene. Azt hiszem vele képzelte el az egész életét, beleértve a házasságot, családot, mindent. Ne nézz így, lehet, hogy most neked nehéz ezt elképzelni, de tényleg ennyire komolyan gondolta. Igazából senki sem tudja pontosan, miért szakítottak, mert sosem volt hajlandó beszélni róla. Annyi biztos, hogy Sophia vetett véget a kapcsolatnak, és nem volt veszekedés. A szakítás után egy jó darabig beszélgettek még, először minden nap hívták egymást. Azt hittük, újra összejönnek, és szerintem Liam is ebben bízott, mert akkor még normális volt. De egy idő után Sophia elkezdte lerázni, nem válaszolt a hívásaira, és mint kiderült, addig is csak azért beszélt vele, mert látta rajta, hogy nincs jól, és sajnálta. Amikor Liam számára nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg vége a kapcsolatuknak, megváltozott. Minket sem engedett többé közel, és belekezdett ebbe az önpusztító életmódba.
Elmerengve hallgattam, aztán beleképzeltem magam Liam helyzetében. Érthető volt, hogy hatalmas csalódás volt neki ez az egész, főleg, hogy utána a csaj még egy ideig hitegette is. Őszintén sajnáltam, szerettem volna neki segíteni, de gondolom, ezzel nem voltam egyedül.
- Nem tartozik rám – válaszoltam végül, mert fogalmam sem volt, mint mondhatnék.
- Tudod, sokban hasonlítasz rá – mosolyodott el halványan. – Rád tartozik, mert megbántott, és mert tudom, hogy kedveled. Csak kötelességemnek érzem megvédeni, mert ő nem ilyen – válaszolta.
- Oké, nem fogom tagadni, sokat gondoltam rá az elmúlt napokban, és én is folyamatosan mentegettem, hogy biztosan nem ez az igazi énje. De baromi hihetően játssza – forgattam meg a szemeimet, arcomra pedig visszaköltözött a csalódottság.
- Gyere ide – nyújtotta felém a kezét, hogy átöleljen. Gondolkodás nélkül öleltem vissza, és egy jó darabig szorongattam is magamhoz.
Jól esett az ölelése, megnyugtatott, és örültem, hogy ilyen jó viszony alakult ki közöttünk. Egyikünknek sem volt kínos ez az ölelés, és azt hiszem, neki legalább ugyanannyira szüksége volt rá, mint nekem. Nem lehet könnyű Liammel tölteni majdnem minden idődet.
- Na, mi van? Ha az egyik híresség nem vevő rád, akkor egy másikhoz rohansz? – hallottuk meg Liam hangját. Lassan kibontakoztam öleléséből, és újra vérig sértetten, megalázottan néztem rá. Torkomba visszatért a gombóc, ám most még az előbbinél is nagyobb volt, így meg sem kockáztattam a beszédet. Zaynbe is belefagyott a szó, így amikor Liam látta, hogy nem fogunk válaszolni, megforgatta a szemét, és bement.
- Sajnálom – szólalt meg Zayn. Aprót ráztam a fejemen, neki aztán nincs miért bocsánatot kérnie. – Nekünk is be kellene menni, Paul teljesen biztos, hogy már rég kiakadt.
- Jó, menjünk – motyogtam, majd elindultam, de visszahúzott.
- Jól vagy? – fogta két keze közé az arcomat.
- Nem, de menjünk, essünk túl ezen, aztán had menjek haza. – Megfogtam a csuklóit, és leemeltem kezeit az arcomról, majd halvány mosolyt erőltetve magamra, visszaléptem a zsúfolt terembe.
Paul arcán valóban látszott mennyire mérges, és az asztaltársaságunk is feszülten figyelt minket. Tudtam, hogy nem lett volna szabad, csak úgy felállnom, de azt hiszem, ez még mindig jobb volt, mintha elkezdek ott sírni, vagy egyszerűen lehordom Liamet.
- Zayn, Liam, Elizabeth, ti maradtok! – szólt ránk ellentmondást nem tűrően Paul, amikor mindenki szedelőzködni kezdett. Nagyot sóhajtva fogadtam el, hogy a korábbi jelenet nem marad következmények nélkül.
- Mi a stúdióba megyünk, úgyhogy nem várlak meg – mondta Perrie Zaynnek, mire a srác beleegyezése jeléül bólintott egyet. Furcsa párosnak tűntek, nekem valahogy semmilyen szempontból nem illettek össze, de lehet csak azért volt, mert nem ismertem őket eléggé. Mindenesetre mégis aranyos látványt keltettek. Elfordítottam a fejem, amikor egy gyors csókot váltottak, és inkább mosolyogva köszöntem el a többiektől.
- Elköszönök. Payne, ha elmersz innen mozdulni… - mutatott Liamre mérgesen, majd hátat fordított neki.
- Kirúgatom ezt az embert – fonta karba kezeit. Akaratlanul is rosszallóan megráztam a fejem, amit egyáltalán nem nézett jó szemmel. – Te idefigyelj, semmi jogod véleményt alkotni rólam, vagy beleszólni a dolgaimba, érted?
- Hagyd már békén, ezt komolyan nem hiszem el – csattant fel Zayn, de még mindig csak akkora hangerővel, hogy más ne hallhassa.
- Jól van, védd csak meg – forgatta meg a szemét. Hangjából áradt a gúny, nem értettem, mivel érdemelte ki ezt Zayn, ám ő csak szélesen elmosolyodott. Fogalmam sem volt, miért találja ennyire szórakoztatónak az egészet, de ezzel csak még jobban felidegesítette a kamubarátomat. Türelmetlenül pillantottam Paulra, hogy jöjjön már, mert attól féltem, hogy hirtelen egymásnak esnek.
Szerencsére ez nem történt meg, és amikor az egyik második emeleti irodaszobába léptünk, a terem két legtávolabb eső székébe ültek le. Paul először Liamet kérte számon, hogy mégis hogy gondolta, hogy így beszél velem mindenki előtt. Egy fél percig azt hittem, engem véd, de utána eszembe jutott, hogy őt minden bizonnyal csak az érdekli, hogy fennmaradjon a látszat. Liam összeszorított állkapoccsal meredt menedzserére, de egy szót sem volt hajlandó szólni. A nagydarab ember úgy nézett ki, mintha legszívesebben lekeverne egy baromi nagy maflást az énekesnek, de végül feladta, és engem kért számon. Bocsánatot kértem, amiért felálltam, és kimentem az erkélyre, de többet én sem tudtam mondani.
- Most komolyan? Paul! Szerinted bocsánatot kell kérnie, amiért megalázta? Mert szerintem rohadtul hálásnak kellene lennünk neki, hogy Liam összes faszsága ellenére még itt van, és nem egy újságnak árulja a sztorit.
- Mi a franc van köztetek? – szólalt meg mégis az említett. Jézusom, ezt meg, hogy érti?
- Féltékeny vagy? – szűkítette össze a szemét Zayn. Ezt a következtetést vajon miből vonta le? Totál egyértelmű, hogy utál engem, miért zavarná, hogy jóban vagyok Zaynnel. Értetlenül kapkodtam a fejemet közöttünk, amíg végül Paul félbe nem szakította a vitát.
- Elég volt! Liam, ha nem szeded össze magad jövő hétig, nem jössz el a turnéra – jelentette ki. Az információ hallatán leesett az állam. Arcán látszott, komolyan gondolja, amit mondott, és ezzel az énekesbe is sikerült belefojtania a szót.
- Én pedig javaslom, hogy Bessiet szerződtessük hosszabb időre, és jöjjön el velünk a turnéra. Nagyon jól tudod, hogy máskülönben nem fog leállni. – Mi a fene?
- Nem kellene erről előbb engem is megkérdezni? – szólaltam meg kissé idegesen. Zavart, hogy semmibe vesznek, és úgy beszélgetnek, mintha ott se lennék. Ráadásul már a jövőmbe is bele akarnak szólni, mintha önkényesen rendelkezhetnének azzal. Zayn egy pillanatra rám nézett, de nem úgy tűnt, mint aki bármit is reagálni szeretne, végül pedig bandatársára pillantott, aki hirtelen felpattant a helyéről, és tett egy lépést felé.
- Te csak ne szabjál ki rám büntetéseket!
- Majd én eldöntöm, hogy kivel mi lesz. Most pedig mindenki hazamegy a picsába – zárta le a beszélgetést Paul, és az ajtóra mutatott. Gondolom neki sem volt ínyére, hogy végighallgasson egy újabb vitát, és ami azt illeti nekem sem, úgyhogy amilyen gyorsan csak lehetett, menekülni kezdtem a helyszínről.