Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt is van a következő, vagyis a 17. fejezet. Ehhez a számhoz annyit azért hozzáfűznék, hogy az egész történetet 15 részesre terveztem... hát igen. Ember tervez, Isten végez vagy mi a szösz :)
Az 16.-hoz köszönöm a visszajelzéseket, már kedden válaszoltam az összes hozzászólásra, illetve a keddi novellánál is örültem, hogy összegyűlt egy jó pár pipa. Oda nem igazán írtatok, de remélem, azért tetszett az a kis kitérő is. Most nem rizsázok többet, mert különben elmennék egy olyan irányba, hogy szerintem mennyire nem jó ez a fejezet, és hogy én személy szerint ezt most nem szeretem... de nem akarlak ilyesmivel befolyásolni titeket. Remélem, nektek majd tetszik, és akkor talán én is elégedett leszek vele. :)
A részeket ezentúl péntekenként fogom hozni, mert ilyenkor van a legtöbb időm blogolni, meg javítgatni még a történeten.
Jó olvasást, és véleményezzetek, mert nagyon érdekel, hogy mit gondoltok! Illetve írjátok meg azt is, hogy tetszenek az új 1D számok!! :D :*
xxx Larissa
Chapter 17
Kopogásra, jobban mondva
dörömbölésre ébredtem. Azt hittem, beszakad az ajtó, annyira verte valaki.
Miközben az ajtóhoz csoszogtam ránéztem az órára, mert már azt hittem, hogy
elaludtam és az az idióta Will ilyen türelmetlen, de nem mert még csak egy
volt.
- Jövök már – motyogtam csak
úgy magamnak, hiszen ajtón keresztül nem hallhatta, Elianat meg nem akartam
felkelteni a kiabálással.
Amikor kinyitottam az ajtót
szélesen elmosolyodtam. Hiába tudtam, hogy most is ugyanolyan ellenséges lesz,
mint a telefonban, örültem, hogy látom.
- Bejössz? – kérdeztem tőle,
miközben próbáltam eltüntetni az arcomról a boldogság jeleit, hiszen elég
rosszul nézhettem ki az ő komor arcával szemben.
- Igen – válaszolta, majd
beljebb sétáltunk. – Eliana? - nézett szét.
- Alszik – válaszoltam, mire
halkabban kezdett beszélni, hogy ne keltsük fel.
- Hogy vagy? – próbáltam
érdeklődni.
- Nem beszélgetni jöttem –
tört le azonnal. – Csak Elianát akartam látni, és elmondani, hogy mire számíts
Willtől.
- Pedig nekünk is kéne
beszélgetni erről-arról.
- De nem akarok – Soha ilyen
ellenséges nem volt még. Furcsa volt látni, hogy a mindig mindenkihez kedves
srác ennyire rideg is tud lenni. A legrosszabb pedig az volt, hogy én váltottam
ki belőle. – Will nem akarja, hogy a média találgasson, mert szerinte az sokkal
rosszabb lenne. Azért akar velünk beszélni, hogy mit kell mondanunk – vázolta
fel a dolgokat.
- Könyörgöm Harry, ha én nem
is érdekellek, legalább Elianát ne tedd ki ennek! – néztem rá esdekelve. Nem
akartam, hogy úton-útfélen valami újságíróba kelljen futnunk. Egy normális,
átlagos életet akartam a lányomnak, nem azt, hogy ne tudjon elmenni a
játszótérre, mert zaklatják.
- Szerinted én ezt akarom? –
nevetett ki rosszindulatúan. Ez határozottan nem az igazi Harry, ő még csak
megjátszani se tudná ezt a stílust, vagy de?
- Ha nem akarod, tegyél
ellene! – szóltam rá ingerülten.
- Nem tudok – jelentette ki
egyszerűen.
- Mi az, hogy nem tudsz? Ki
keresi a pénzt? Ő vagy te? Megmondod neki, hogy nem úgy lesz, ahogy ő akarja és
ennyi. Mit tud csinálni, ha nem vagy hajlandó beszélni? Megkínoz? – Egyre
idegesebb lettem, úgyhogy csak mondtam neki, ami eszembe jutott.
- Ne velem veszekedj, nem én
tehetek róla. Te csináltad ezt az egészet – tárta szét a karjait.
- És akkor ez azt jelenti,
hogy keresztbe teszel nekem? Meg a lányodnak?
- Mondom, hogy nincs
beleszólásom – rántotta meg a vállát.
- Mert nem is érdekel – ráztam
meg a fejem elképedve. – Mi van veled? Nem vagy önmagad.
- Talán mert amit eddig
önmagamról hittem, nem volt igaz? Mert én bizony nem tudtam, hogy apuka vagyok…
talán az egész jellemem csak valami más volt. Nem én. Honnan tudhatnám? Lehet,
hogy holnap jön valaki, és mondd még valamit, amit nem tudok magamról. Aki
voltam, nincs. Soha nem is létezett – beszélt indulatosan, én pedig csak
megrökönyödve hallgattam.
- Mami, hol vagy? – szakította
meg Eliana hangja a beszélgetést.
- Kint, gyere – jeleztem
neki, mielőtt még megijed, hogy egyedül van. Nagyon nem szereti, ha bejelentés
nélkül eltűnök mellőle.
Álmosan botorkált hozzám,
szerintem észre se vette, hogy Harry is itt van, és a vállamra hajtotta a
fejét. Nagyon nehéz volt, ahogy elhagyta magát, de tartottam, és közben még
mindig Harryt néztem mérgesen. Elianára kapta a szemét, és őt kezdte bámulni.
Tekintete ellágyult, nekem pedig eszembe jutott, hogy most látja először úgy,
hogy tudja a saját vére.
- Részt akarok venni az
életében. Szeretnék az apja lenni, de veled nem akarom tartani a kapcsolatot,
csak amennyire szükséges – suttogta maga elé, de tisztán értettem.
Egyszerre öntött el a
melegség, és szakadt meg a szívem. Ez az a Harry, akit megismertem, aki fel
akarja nevelni a lányát, akkor is, ha ilyenek a körülmények, viszont fájt, hogy
engem nem kíván az életébe.
Nem mondtam semmit, egyrészt
mert nem tudtam, másrészt Ellienek végre feltűnt, hogy Harry is velünk van, és
azonnal átült az ő ölébe. Nem kellett sokáig néznem, ahogy szorosan öleli
Elianát, éreztem, hogy a könnyeim azonnal előtörnek. Felálltam, és ott hagyva
őket a hotel folyosójára léptem. Nem akartam messzire menni, és nem is jutottam
volna, mert alig láttam a könnyeimtől. Eddig is tudtam, hogy hiba volt az egész
baba projektes tervem, de valamiért elhittem, hogy kivitelezhető. Most jöttem
rá először, hogy mekkora hibát követtem el. A lányom apa nélkül nőtt volna fel,
ha Harry nem így dönt, pedig egyértelműen látszik rajta, hogy hiányzik neki egy
apakarakter. Nem hiába jön ki olyan hamar a férfiakkal. Harryt is azonnal
megszerette. Harrynek pedig irtózatosan fontos lehet a család, hiszen miért
vállalná Elianát, ha nem így lenne? Én pedig elvettem tőle annak a lehetőségét,
hogy tökéletes apa legyen. Ráadásul még az önmagában való hitét is sikerült
lerombolnom.
Leültem a fal mellé, és ott
kínoztam tovább magam a gondolatokkal, egészen addig, amíg nevetést nem
hallottam a folyosó végéről. Idegesen töröltem meg az arcom, nem akartam, hogy
akárki is lásson, esetleg megkérdezze, mi a bajom. Ahogy közeledtek,
felismertem a két hangosan nevető egyént. Az egyik Liam volt, a másik pedig a
szőke bandatag. Ők hiányoztak nekem! Vajon mit gondolhatnak rólam? Biztos
mindenki Harry pártján áll, hiszen végül is ő az áldozat, és én vagyok a
főgonosz. A térdemre hajtottam a fejem, hátha nem ismernek fel, de nem volt
szerencsém.
- Szia, hol van Harry? –
álltak meg előttem. Kelletlenül emeltem fel a fejem, ezzel láttatva kisírt
szemeimet.
- Bent – mutattam az ajtóra,
ők pedig elindultak felé. Mielőtt beléptek, a szőkeség tétován megtorpant,
felém pillantott, de végül követte Liamet.
Amikor becsukódott mögöttük
az ajtó, hátra hajtottam a fejem, és erőt gyűjtöttem a felálláshoz. Kerestem
egy nyilvános mosdót az emeleten, hogy ne így menjek vissza a szobába, majd
miután rendbe tettem egy kicsit az arcom, a nagy tükörbe szemezni kezdtem
magammal.
- Idióta – illettem magam
egy kedves jelzővel, majd a szobámhoz sétáltam.
Amikor beléptem, mindenki
felém nézett, de egyedül Eliana látott szívesen, legalábbis ahogy az arcokról
leolvastam.
- Harry azt mondta, hogy
hívjam apának – újságolta lelkesen.
- Akkor hívd úgy –
mosolyogtam rá. – Nem vagy már álmos? – figyeltem továbbra is rá, kizárva a
többi, szobában tartózkodó személyt.
- Nem. Mit csinálunk most? –
csúszott le Harry öléből, és megállt előttem.
- Eszünk, aztán nekem lesz
egy kis dolgom, addig te játszol majd – beszéltem meg vele gyorsan.
- Lou vigyáz rá, amíg Willel
leszünk – szólalt meg Harry, mire kénytelen voltam ránézni.
- Ki? – kérdeztem vissza.
- A fodrászunk, neki is van lánya
– válaszolta.
- Mi sem találkoztunk még –
lépett hozzám a szöszi, majd Niall Horan néven bemutatkozott.
- Mi most megyünk – állt fel
Liam, őt követte Harry is, majd mind a hárman Elianának integetve távoztak.
Miután magunkra maradtunk,
megfésültem Ellie haját, mert a göndör tincsei úgy néztek ki, mintha már
legalább egy hónapja nem láttak volna fésűt, aztán lementünk az étterembe, és
rendeltünk egy kis rántott húst. Kitettem az asztalra a laptopomat és az
e-mailjeimre kezdtem válaszolgatni, miközben magamnak és Elianának vágtam a falatokat.
Komolyan, néha örülnék egy harmadik kéznek.
- Szia – ült le az asztalnál
lévő harmadik, üres székre egy hosszú szőke, sőt inkább már fehér hajú nő. –
Lou Teasdale vagyok – nyújtotta felém a kezét, ugyanis értetlen arccal bámultam
rá, vajon honnan ismerjük egymást. – A fiúk fodrásza vagyok – pontosított,
hiszen valószínűleg látta, hogy a neve sem segített sokat.
- Ja – világosodtam meg. –
Clair Carter, ő pedig Eliana – pillantottam a lányomra.
- Úgy látom, elkél egy kis
segítség neked – intézte szavait hozzám. – Szeretnéd, hogy vágjak neked husit? –
nézett Elianára, aki a villájával lökdöste az ételt.
- A mami vág – felelte megszeppenve.
- De ő is szeretne enni, én
viszont ráérek – magyarázta neki, én pedig épp meg akartam szólalni, hogy nem
kell segíteni, megoldom magam is, de Eliana felé tolta a tányérját, úgyhogy
végül csendben maradtam.
- Te fogsz vigyázni rá, amíg
a menedzserrel beszélünk, ugye? – kérdeztem tőle. Ha már így alakult, legalább
egy kicsit megismerem, mielőtt rábízom a lányom.
- Igen. Nekem is van egy
lányom, Luxnak hívják, hét éves, és biztos imádni fogja Elianát, mert állandóan
egy kistesóért nyaggat – mesélte mosolyogva, közben pedig etetni kezdte a kis
göndörkét.
- Köszönöm a segítséget –
mondtam neki a hálásan, amikor végeztem az ebéddel. Jóllakottan dőltem hátra,
és a laptopomat is összecsuktam, mert sikerült minden fontos dolgot elintéznem.
- Ó, ugyan. Amúgy szerintem
siess, mert már két óra van, és Will nem tolerálja a késést – figyelmeztetett,
mire én ijedten néztem az órámra. Jó sokáig ültünk itt! – Ne aggódj, vigyázok
Elianára. A 206-os szobában leszünk, ha végeztél, gyere oda nyugodtan –
mosolygott rám kedvesen, mire én felpattantam a helyemről, adtam Elianának egy
puszit, és rohantam is.
Will már a szobám előtt
toporgott, és lenézően nézett végig rajtam, amikor végre odaértem. Nem
értettem, hogy miért viselkedik ennyire fölényesen, még Harry se volt itt,
szóval nem csak én késtem. Amikor aztán a hiányzó emberke is megjelent, kaptunk
egy közös fejmosást a pontosságunkért, majd végre befáradtunk a szobába, és a nappaliba
helyet is foglaltunk. A menedzser felvázolta gyorsan a helyzetet, hogy történt
ez az egész, majd miután mindketten helyeslően bólintottunk, belekezdett a
terveibe.
- A média már most túlzottan
felkapta a témát, és az, hogy most Clair itt van, még nagyobb érdeklődést fog
kelteni. Esélytelen, hogy megússzátok kisebb újságcikkekkel, ez nem fog leülni,
szóval összehívtam egy zártkörű konferenciát, ahol szépen elmondjátok az
igazságot – dőlt hátra elégedetten.
- Nem beszélek – jelentettem
ki összeszűkített szemekkel.
- Mi? Már meg is szervezted
az egészet? – kezdett el velem egyszerre beszélni Harry.
- Nincs választásotok –
szakított félbe minket, mire még mérgesebb lettem.
- Miért? Mit tud csinálni,
ha nem beszélek? Egyszerűen nem vagyok hajlandó megszólalni, na, akkor mi van? –
támadtam rá idegesen. Nem vagyok hajlandó belemenni.
- Akkor beszélek én, és a
menedzser szava ugyanolyan hiteles, mint az előadóé – rántotta meg a vállát.
Nagyon jól tudta, hogy már
csak a viselkedésével is az őrületbe kerget. A szívem kétszer olyan gyorsan
vert, mint ahogy kellett volna, és éreztem, hogy az arcom is vörösödik az
idegességtől. Legszívesebben felálltam volna, és egy marha nagyot lekevertem
volna neki, igazából nem is tudom, mi tartott vissza. A másik személyt, akit
ugyanebben az ellátásában részesítettem volna, azt a mellettem ülő Harry volt,
aki belenyugodva ücsörgött a fenekén. Miért csinálják ezt velem?
Viszonylag sokáig csak
meredtem rájuk, mondani akartam valamit, de éreztem, hogy esélyem sincs. Bármit
mondok, már csak rosszabbul jövök ki belőle, és akármit is csinálok végül úgyis
ez az öltönyös majom fog nyerni. Harry az ölében összekulcsolt kezeit bámulta
rezzenéstelen arccal, én pedig dolgoztattam az agyam.
- Miért nem mondhatjuk azt,
hogy egy távoli családtag vagyok, vagy egy régi barát. Harry pedig vigyáz
Elianára néha – tártam fel nekik újabb ötletemet, ami Willből egy jóízű
nevetést váltott ki, Harry meg sem mozdult. Kezdtem attól tartani, hogy kővé
dermedt.
- Te tényleg szeretsz
hazudozni ugye? – kérdezte egyszerűen Will, mire én körülbelül csak tátogni
tudtam. Szótlanságomat látva, inkább visszatért az eredeti témához. - Turné
alatt? Senki nem fogja bevenni, hogy egy ilyen elfoglalt ember vigyáz valaki
gyerekére – rázta meg a fejét. – Felesleges próbálkoznod, egyik sem jó ötlet.
Az igazságot mondjuk, és kész – szögezte le, majd elém csúsztatott egy A4-es
lapot.
Undorodva néztem a lapra, és
a mellette heverő tollra. Jó, hogy arról nem írunk szerződést, hogy mióta itt
vagyok, hányszor használtam a mellékhelyiséget. A tehetetlenségtől mérgesen
olvastam át az egész hülyeséget, ami magába foglalta, hogy ezen az egy interjún
kívül, nem nyilatkozom senkinek, illetve, hogy ferdítünk egy kicsit az igazságon
Harry javára, azaz eddig is tudott a gyerekről, és érdeklődött is iránta, de nem
volt időnk találkozni, így idáig kimaradt a gyereknevelésből.
- Fordulj fel – néztem Will
szemébe, miközben felé csúsztattam az aláírt papírt.
- Megtehetem, de attól még
nem fog megváltozni semmi – reagálta le higgadtan. Miből van ez az ember? Csupa
érzelemmentes sejtből? Valaki legalább egy negyed szívvel megdobhatta volna.
Nekem nagyon tetszett a rész, sőt! Imádtam! ♥
VálaszTörlésTegnap v. tegnapelőtt találtam rá a blogodra, és gyorsan el is olvastam az eddigi részeket. Nagyon tehetséges vagy, így tovább! ^^
Csók: Britnee Summer
Szia!
TörlésHuh, ügyes vsgy és gyors:D Örülök, hogy tetszik a blogom, köszi, hogy írtál róla véleményt!
Puszi, Larissa
Kedves Larissa! :)
VálaszTörlésVégig azon gondolkodtam, hogy mennyire erős Clair, tudom helyt kell állnia, de én még ekkor is lépten-nyomon sírva fakadnék. Egy fantasztikus nő,bár az érzéseit jobban kibömbölhetné magából- nem a sírásra, hanem az oroszlándühre gondolok. Egyszerűen szörnyű és nyomasztó lehet, ahogy látod azt az embert megtörni, aki benned is valami örömsugárt keltett, boldogságot, hogy vannak még jó emberek a világon, és most ő is összetört és téged is roncsokba gyötör. Harry teljesen kifordult önmagából,ami zseniális (megint morbidan hangzik). Íróként megemelem a kalapomat, mert az olvasók hiába gondolják,nekünk is meg kell állni, hogy ne boruljanak a főszereplők egymás nyakába, pedig közel állnak a szívünkhöz. Harry karakteréért nagyon rajongtam, szóval kellően fáj a mostani viselkedése. De tudod,mi a legjobb? A logika. Imádom, ha nem csak dobálózunk a szavakkal,mindennek oka van és az ő viselkedésének is abszolút pszichológiailag levezethető. Emberi ösztön, de kevesen tudják ezt ennyire megragadni. Az embertípusokat pedig gyönyörűen alkotod, imádom, ahogy változatosan bánsz velük. Az apró gesztusok is lenyűgöznek, mint amikor megáll Niall az ajtónál egy pillanatra, de továbbmegy, hogy Liam nem is fordul vissza, ahogy sokan tennék meg az írásban (mert mindig ő a vigasztaló,kedves fiú). Egyszerűen Harry mellett kell állniuk mint barátoknak és én is így viselkednék, bár túl nagy empátiával rendelkezem néha. Nagyon jó ez a távolságtartás, minden apró gesztus, hogy Harry sem tör meg. Az is jó, hogy nem kezd kicsinyes bosszúkba, mert egy ilyen hírnek tényleg ekkora döbbenetnek kell lennie, nem lehet félvállról venni,és ezt nagyon jól mutatod. Egyszerre sajnálom és megértem a fájdalmát, a dühe nem alaptalan. Érzem nálad is ezeket a szemszög-váltásokat, hogy minden szereplődbe neked is a bőrébe kell bújnod és ez nagyon jól sikerül is. :)
Feldobta a napom, hogy téged olvashattalak, annyira felszabadított, pedig egy szörnyű napot tudhatok magam mögött. Köszönöm,hogy mindig így feldobsz az írás szereteteddel, mert süt a szavaidból! x
Drága Violet!
TörlésA te hozzászólásodra válaszolok legutoljára, mert a tiédhez mindig nehéz összeszedni a szavakat úgy, hogy ne az egész abból álljon, hogy jaj de aranyos vagy, nagyon köszönöm. Igyekszem ezeket nem minden második szó után beékelni, de azért képzeld oda :D
Nagyon nehéz nekem Clairt írni, mármint abból a szempontból, hogy ennyire erős maradjon, ugyanis én is azzal a problémával küszködök, hogy állandóan bőgnék egy ilyen helyzetben, így hát alaposan féken kell tartsam magam. És közben nem is szeretnék átesni a ló túloldalára, ahol Clair már inkább érzések nélküli, mint erős.
Hiába olvasgatom, és próbálok már fél órája valami értelmes írni az innentől következő gondolataidra, de nem tudok. Egyszerűen csak örülök, hogy így látod, és nagyon szépen köszönöm a dicséreteket, az észrevételeket, hogy tényleg nem csak olvasod a történetet, hanem utána is gondolsz.
Örülök, hogy feldobtam a napodat, te a kommentjeiddel az egész hetemet szoktak, úgyhogy még így is bőven az adósod vagyok :D
Köszönöm, köszönöm, köszönööm <3
Larissa xx.
Kedves Larissa! :)
VálaszTörlésElőször is: 15 rész egy ilyen csodából? ez komoly? Még jó hogy többre sikerül és remélem még nagyon sok rész lesz belőle. A részről: imádtam és csodálom Clairt, hogy ilyen erős, nem sokan tudnák ezt végigcsinálni. Harryt megértem de remélem meg fog enyhülni, olyan aranyosak voltak együtt :3 Will egy paraszt, utálom. :D
Nagyon várom a kövi rész :*
Szia!
TörlésHát bőven többre sikerült, és még biztosan lesz jó pár rész :)
Örülök, hogy erősnek tartod Clairt, sikernek könyvelem el, mert ilyennek is szántam, ezek szerint átment :))
Imádom a véleményedet Willről :D
Köszönöm, hogy írtál!
Puszi, Larissa
Szia kedvenc bloggerem! :)
VálaszTörlésEz a rész is nagyon tetszett, már vártam nagyon! De mi az, hogy 15 részesre tervezted a történetet? Nehogy abba hagyd, még csak most kezdődött el :D még legalább ennyi részt, és örülök, hogy végre itt is megjelent a szőkeség :D egy dolgot viszont nem értek... a fiúk menedzsere ugye Paul, és itt miért Will? Mondjuk gondolom, hogy szerettél volna egy idegesítő karaktert is xD amúgy jó, hogy mostantól pénteken lesznek a részek, így legalább én is el tudom olvasni mindig :) ja és nekem már hétfő óta megvan az egész Four album :D imádom az összes számot róla ^^ ♥
Lulu ××
Szia drágám!
TörlésJajj ez a megszólítás *.* <3
Örülök, hogy neked is tetszett, még a felkonferálásom ellenére is :)) Nyugi, még nem hagyom abba, viszont a még egyszer ennyi részt, nem tudom megígérni. De ne aggódj, lesz új történet ;)
Lesz itt bőven szőkeség :P A menedzser dolgot elmondtam, remélem, kielégítő választ adtam rá neked :D Pault amúgy sem lehetett volna gonosznak beállítani, egyszerűen imádom :D
Na, akkor ez a péntek mindenkinek jó úgy tűnik :D Nekem sokkal kényelmesebb, mint a kedd.
A FOUR tökéletes, én is nagyon szeretem, alig várom, hogy hallhassam a számokat élőben *.*
Köszönöm, hogy írtál nekem!! :*
Lara