Óvó bácsi

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, de mielőtt olvasni kezdenétek, szeretném megköszönni a pipákat, feliratkozást és mindennemű visszajelzést. Annyira nagyon boldoggá tesztek vele, szóval kérlek tartsátok meg ezt a jó szokást, illetve csatlakozzatok minél többet. A pipákhoz betettem egy olyan lehetőséget, hogy elolvastam, ha megtettétek, akkor legyetek szívesek egy pipával jelezni. Csak szeretném tudni, hogy mennyien vagyunk most nagyjából. Szóval a lényeg, hogy hatalmas köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában támogat. Külön ki szeretnék emelni egy személyt, mégpedig Amandát. Rengeteget tesz értem, segít mindenben. Imádlak életke! :)

Van egy hírem is, amit muszáj megosztanom veletek, mert még mindig alig hiszem el. Tegnap Andy elkezdett követni twitteren. Nem tudjátok elképzelni, mennyire örültem/örülök neki!

Na, és akkor nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást!

xxx Larissa

Én mindig azt hittem, hogy egy erős nő vagyok. Tizenéves korom óta bizonygatom anyának, hogy nincs a világon olyan ember, akiért napokat sírnék. Sosem engedtem, hogy a veszekedések vagy akár a szakítás földhöz vágjon. Ha mégis megtörtént nem mutattam. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor sírtam életemben, Liam távolléte mégis annyira elkeserített, hogy ezen alkalmak száma biztos megtriplázódott. Igazából ennek több oka is lehetett. Egyrészt még nagyon a kapcsolatunk elején vagyunk, pont abban az időszakban, amikor a szerelmesek elszakíthatatlanul töltik egymással minden idejüket. Nekünk ez nem adatott meg, mellesleg, még annak ellenére is, hogy amíg mellettem volt, a lehető legtöbb időt töltöttünk együtt, egy hónap után nem jelenthetem ki teljes nyugalommal, hogy kívülről, belülről ismerem, ami ugyan nem jelenti azt, hogy nem bízok meg benne, de azért van bennem egy kis félsz, hiszen akárhova megy, lányok ezrei epedeznek érte, ő pedig férfiból van.

Másrészről pedig nem igazán volt kivel megosztanom az érzéseimet. Anyának rengeteget meséltem, érdeklődött is mindig a hogylétem felől, de sejtettem, hogy nem lehet valami izgalmas minden nap a szenvedéseimet hallgatni. Amanda is szívesen ápolgatta a lelkem, ám az ő arcán ott volt az a bárgyú, szerelmes mosoly, amit azóta elhagyhatatlan kellékként viselt, mióta Andy és ő összejöttek. Félreértés ne essék, örültem nekik, jó volt vidámnak látni, ugyanakkor rossz volt nézni, ahogy ölelgették egymást, míg nekem be kellett érnem napi egy telefonhívással. Semmi fizikai kontakt, csak az üzenetben küldött puszilós smiley-k. Mivel náluk most kipukkaszthatatlan volt a rózsaszín felhő, nem is szerettem volna elrontani a kedvüket, ezért inkább magamban dolgoztam fel Liam hiányát. Igaz, voltak Amandán kívül más haverjaim, de nekik sosem meséltem mély érzésekről, velük inkább csak hülyültünk, beültünk moziba, elmentünk bulizni, ám ez minden.

Az sem segített sokat a lelki állapotomon, hogy hiába vártam a levelet a Victoria’s Secrettől, nem kaptam. Ideges voltam, hogy vajon megkapták-e a jelentkezésem, és nem értettem, hogy miért nem jeleznek már vissza. Azonban, amikor Liammel beszéltem, eltűnt minden problémám. Nem volt bennem egy csepp keserűség sem, olyan volt, mintha betettem volna egy dobozba, és kilöktem volna magamból. Azokban a percekben úgy éreztem, megállhat a világ, mi akkor is ott leszünk egymásnak.

- Délután megyünk valami rádióba interjút adni, illetve eljátszunk egy dalt is – újságolta a hírt. Az ágyán feküdt, arcán látszott a fáradtság, de boldogan csillogott a szeme és mosoly játszott ajkain, úgyhogy nem aggódtam érte.

Nagyon sok dolga volt, volt olyan nap, amikor csak sorolta, hogy mennyi mindenen van már túl, és milyen sok dolog van még hátra, én pedig megjegyezni se bírtam azt a sok mindent, nemhogy teljesítsem is őket. Néha örültem, hogy egyáltalán azt tudom, éppen melyik városban van, úgyhogy az ilyen információkat meg sem próbáltam elraktározni.

- Én most épp a fotózásom szünetében iszogatom a kávémat – emeltem be a bögrét a kamera látókörébe, hogy bizonyítsam szavaim hitelességét. A legtöbb alkalommal skype-oztunk, hiszen így legalább láthattuk is egymást.

- Csak úgy, mint mikor találkoztunk – mosolyodott el az emlék hatására. Olyan távolinak tűnik már, sokkal többnek érzem a kapcsolatunk idejét, mint másfél hónap.

- Ha itt végeztem, el kell mennem bevásárolni, mert Andy folyton felzabálja a hűtöm összes tartalmát – folytattam a teendőim sorolását hitetlenkedve.

Andy személyében egy igazi fiúbarátot találtam. Mindig jól kijöttem a srácokkal, de olyan igazi nagy barátság senkivel nem alakult ki idáig. Ő viszont olyan lett nekem, mint egy nagytesó. Mióta Liam elment, és Amandával összejöttek, szinte minden nap átjön meglátogatni. Sejtettem, hogy igazából Liam küldi, annak reményében, hogy a sok hülyeségével majd felvidít, de nem voltam benne biztos. Bárhogy is legyen, hatásos, amit csinál, mert amíg ott vannak velem, – Amanda is rendszerint elkíséri – addig nincs időm magányosnak lenni.

- És gondolom, ha már felöltöttem, jön is egyből kifosztani – fejeztem be nevetve.

- Kezdek féltékeny lenni. Valójában én kértem, hogy néha nézzen rád, - igazolta előbbi gondolataimat, miszerint Andy óvó bácsit játszik – de túl sok időt tölt veled – ráncolta a homlokát.

- Ó, ne aggódj! Hacsak nem jön rám valami perverz öt perc, akkor nem kell félned, ugyanis Amanda mindig vele van, én meg nem vagyok vevő a hármas felállásra – kacsintottam vigyorogva, mire elnevette magát. – Mellesleg téged szeretlek, te gyagya – forgattam a szemeimet annak gondolatára, hogy egyáltalán megfordult ilyen a fejében.

- Nagyon helyes – kezdett el hevesen bólogatni. – Mi van rajtad? – érdeklődött, mire megpróbáltam megmutatni neki, közben pedig kommentáltam.

- Ez a kék köntös, alatta pedig egy csipkés fehérnemű, semmi más – húzogattam a szemöldököm.

- Nem akarod kicsit széthúzni azt a köntöst? – Nem volt tökéletes képe a videónak, de így is látszott, hogy a szemében felcsillan a vágy.

Gondoltam, játszok vele egy kicsit, és lassan elkezdtem kioldozni a pántot. Kíváncsian figyelte, ahogy az ujjaim az anyaggal babrálnak, de mielőtt széthúztam volna magamon, visszaemeltem az arcom elé a telefonom, és angyalian mosolyogva közöltem vele, hogy ezt ma nem fogja megkapni. Szinte idegesen csattant fel, de én csak kinevettem, aztán sajnos el is kellett köszönnöm tőle, mert bejött a fotós, hogy folytatnánk a munkát. Még mindig kicsit sértődötten búcsúzott, úgyhogy miután letettük, levettem magamról a köntöst, és mielőtt kiléptem volna az öltözőből, csináltam magamról egy egész alakos képet a tükörben, majd egy kacsintós fej kíséretében elküldtem Liamnek. Mire kiértem a fotózás helyszínéül szolgáló szobába, jött is a válasz: Őrülten szexi vagy. Hiányzol x.

A beszélgetésünk nagyobb hatással volt rám, mint a kávém szokott, úgyhogy viccelődve folytattam a munkát. Annyira felpörögtem, hogy többször is rám kellett szólni, ne csücsörítsek, ne vágjak fejeket és ne mozogjak, de ők is jókat nevettek rajtam. Jó volt ezzel a gárdával dolgozni, úgyhogy hamar el is telt a maradék idő.

Éhesen értem haza, hiszen reggel ettem utoljára, akkor is csak pár falatot, ezért a kocsiból való bepakolás után rögtön rávetettem magam a sajtos kifliket tartalmazó szatyorra. A terv az volt, hogy azokkal csillapítom éhségem, aztán főzök valami normális ételt is, de amikor az Amandy névre keresztelt párocska belépett az ajtómon, elképzelésem meghiúsult, ugyanis a srác kezében egy nagy boríték volt, amit széles mosollyal az arcán lebegtetett előttem.

- Találtam valamit a postaládádban, amire talán kíváncsi vagy. – Kikaptam a kezéből a levelet, és gyomorgörccsel néztem meg a feladót. Sejtésem beigazolódott, amikor megláttam a Victoria’s Secret logóját.

- Jézusom – ültem le vele, aztán bámulni kezdtem a bontatlan borítékot.

- Nem, csak én – viccelődött Andy.

- Na, nyisd már ki! – sürgetett Amanda.

- Nem merem – ráztam meg a fejem.

Tétlenkedésemet Andy unta meg hamarabb, így kikapta a kezemből, és nemes egyszerűséggel feltépte a tetejét. Bőszen olvasni kezdett, amibe barátnőm is bekapcsolódott, de egyikük arcáról sem tudtam semmit leolvasni, úgyhogy a kíváncsiságom legyőzte a félelmemet, és én is bújni kezdtem a sorokat.

- Á! – visítottam fel hangosan, miközben felpattantam a helyemről. Magamhoz vettem a levelet, és azzal kezdtem el ugrálni. – Behívtak, nem hiszem el! Á! – visítottam tovább, míg ők nevettek rajtam.

Azt sem tudtam, mit csináljak. Beszaladtam a szobámba, ahol újra átfutottam az értesítőt, majd visszarohantam a konyhába a telefonomat keresve.

- Hol a telóm? Á, úristen, úristen, úristeeen!

Nem bírtam magammal, le kellett ülnöm egy kicsit, de képtelen voltam egy helyben maradni. Vigyorogva hajtottam a tenyerembe az arcom, és csak akkor vettem észre, hogy Andy mindent videóra vett, amikor felnéztem. Gyorsan kikapcsolta, mielőtt megkaparinthattam volna, aztán nem is foglalkoztam tovább vele. Így történt, hogy pár perccel később már a Keeken volt a videó az érzelemkitörésemről.

Újra a kezembe vettem a levelet, és figyelmesen végigolvastam az egészet.  Tájékoztattak arról is, hogy mi a teendőm a következő időszakban. Egy hét múlva Los Angelesbe kell lennem, ahol egy két hetes képzésen veszünk részt, majd a végén egy nekünk rendezett divatbemutatón kell úgymond vizsgáznunk. Az ott nyújtott teljesítményünk alapján válasszák ki a végső három győztest.

Miután úgy gondoltam, hogy képes vagyok nyugodtan, normálisan viselkedni, felhívtam anyát, hogy megosszam vele a jó hírt, és Liamnek is dobtam egy SMS-t, hogyha ráér, hívjon fel, illetve azt is hozzátettem, hogy fontos. Reméltem, hogy azonnal visszahív, de legközelebb már csak másnap beszéltünk. Addigra már nem voltam annyira a hír hatása alatt, mellesleg hiába tudom, hogy sok dolga van, de ha azt írom, hogy fontos, akkor miért csak másnap hív? Nem tudom elhinni, hogy nincs két perce, mert annál tovább biztos nem tartott volna az egész.

Mivel duzzogtam, nem beszéltünk sokat. Kérdezte is, hogy van-e valami baj, de nem szerettem volna hisztizni, úgyhogy azt mondtam, fáradt vagyok. Nem hiszem, hogy bevette, mert nem sokkal azután, hogy elköszöntünk írt egy üzenetet: Sajnálom, hogy még csak most tudtalak hívni<3. Na, ugye, hogy a férfiak is képesek néha összerakni a képkockákat? Mosolyogva válaszoltam, hogy semmi baj, és ezúttal így is gondoltam. Hát ki tud rá haragudni?

Amandával egy közös ebédet beszéltem meg, ezért átmasíroztam hozzá, hogy onnan menjünk tovább. Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor Andy-t is nála találtam. Épp a fürdőben volt, ahol már az összes hajra kenhető dolgot a feje tetejére borította. http://www.youtube.com/watch?v=0Uz9uojkab8

- Andrew, éhes vagyok, gyere már! – hajoltam be hozzá, de rögtön meg is bántam, ugyanis majdnem megfulladtam a hajlakk szagától. – Egyszer bele fogsz fulladni ezekbe a szarokba – morogtam, miközben inkább visszacsuktam az ajtót.

- Jól van már, te hisztis díva. Dobj be egy Snickerst! – lépett ki végre az ajtón. A haja tökéletesen állt, és be kellett vallanom, hogy jól állt neki, ennek ellenére enni akartam. Szavai hallatán megforgattam a szememet, aztán megindultam az ajtó felé.

- Aki jön, jön, aki nem, nem. Én megyek, mielőtt felfordulok.

- Hisztis díva! – kiabálta utánam Andy, hogy tovább hecceljen, de már én is csak nevettem rajta.

- Tudod ki a díva… aki negyed órát a tükör előtt tölt, a haját igazgatva, és mindezt azért, mert a sarkon lévő étterembe megyünk. – Erre persze már nem tudott mit mondani, csak átkarolta Amanda derekát, és követni kezdtek.

Búcsú

Másnap fáradtan nyitogattam a szemeimet. Kellett pár perc, amíg rájöttem, hogy Liam ágyában fekszek, mellettem pedig még békésen alszik a szerelmem. Figyelve arra, hogy ne lökjem meg, nyújtózkodtam egyet, aztán halkan felálltam az ágyból.

A mosdót kutatva mászkáltam a lakásban, és kezdtem megbánni, hogy tegnap este nem tartottam igényt az idegenvezetésre, amikor végre rábukkantam a helyiségre. Miután elvégeztem a dolgom, visszamásztam Liam mellé, átöleltem és próbáltam még egy kicsit pihenni. Nem jártam sikerrel, úgyhogy érdeklődve körbe pillantottam a szobában, hiszen tegnap nem igazán figyeltem meg. Elmosolyodtam, amikor felidéztem az éjszaka eseményeit.

- De jó a mosolyodra ébredni – hallottam meg magam mellett álmos motyogását, majd megéreztem ölelő karjait a derekamon.

Egy kis ideig még az ágyban pihentünk, aztán felöltöztünk, mert éhesek voltunk. Már délután egy óra volt, szóval a reggeli helyett rögtön ebéddel indítottunk. Miután elfogyasztottuk a tányéron levő ételt, a kanapéra heveredtünk. Hiába aludtunk sokáig, fáradtak voltunk, ezért majdnem elaludtunk. A telefonom csörgése rázott fel.

- Jó reggelt! – csicseregte a fülembe Amanda. De jó neki, hogy ilyen fitt.

- Neked is – válaszoltam álmosan.

- Felkeltettelek? – Hangomból juthatott erre a következtetésre.

- Nem, már fent voltunk – nyugtattam meg.

- Esetleg valami mást zavartam meg? – kérdezősködött tovább.

- Nem zavartál meg semmit – szögeztem le, mielőtt tovább kombinált volna. Liam is felnevetett, illetve Amanda hangján is hallatszott, hogy mosolyog.

- Mikor jössz át? Itt a cuccod, és mesélni is kéne – tért rá a lényegre.

- Négy körül? - Neki is megfelelt az időpont, úgyhogy miután tett még egy megjegyzést arra, hogy miben nem akar tovább zavarni, nevetve letette a telefont.

A következő majdnem három órában egy kicsit összekaptuk magunkat, mert nem akartam, hogy Amanda megijedjen tőlem, amikor csengetek nála. Segítettem Liamnek is rendet rakni, mert hozzá meg Andy volt hivatalos.

- Mondjuk, nem tudom, miért pakolunk. Ha Andy megérkezik, úgyis két perc alatt rendetlenség lesz.

- Miért, mit fogtok csinálni? – kérdeztem rá a programjukra.

- Semmit, de úgy eszik, hogy közben dobálgatja a kaját, meg ki tudja, mikor mi jut még eszébe – rántotta meg a vállát. – Elég random gyerek.

- Legalább nem unatkozol mellette.

- Ja, ad nekem munkát, nem kell azon gondolkoznom, mit csináljak – nevetett fel, gondolom inkább kínjában, mint végtelen örömében. Mindemellett ő volt a legjobb haverja, pakolás közben sokat mesélt róla, hogy milyen hülyeségeket csináltak együtt régebben, hogy ismerkedtek meg, illetve ami még eszébe jutott.

- Köszönöm a segítséget – ölelgetett meg, amikor végeztünk, és indulni készültem. – Remélem, hamarosan megint nálam töltöd az éjszakát – iratkozott fel a naptáramba előre.

- Tiéd az összes éjjelem – csókoltam meg. – Majd hívlak.

Ígéretem után kiléptem az ajtón, és róni kezdtem az utcákat. Beletelt egy jó fél órába, míg megérkeztem barátnőm házához, úgyhogy jajogva vettem le a magassarkú cipőmet, amikor végre megérkeztem. Közben Amanda már faggatott is.

- Hé-hé, nyugalom! Először te mesélsz – mutattam rá vigyorogva. Egy pár szó erejéig sérelmezte, hogy nem akarom rögtön kiteregetni a magánéletemet, de aztán ugyanolyan lelkesedéssel fogott bele a mesélésbe, mint ahogy engem akart hallgatni.

- Hatalmas forma a srác. Egész éjjel olyanokat mondott, sírásig nevettem magam. Aaa, és közben bókokat is beszúrt, amiktől azt hittem menten elolvadok. – Hadarva mesélte el a történteket. – Egy kicsit tartottam attól, hogy gyerekes, aki megállás nélkül csak a hülyeségre gondol, de kellemesen csalódtam, mert hazakísért. Annyira édes volt.

- Ittatok még?

- Nem akartam, de rábeszélt, mondván muszáj inni arra, hogy ilyen nagyszerű lánnyal találkozott.

- Ó-ó, akkor engedékenyebb voltál, mi? – Próbáltam a beszélgetést a nekem kedvező mederbe vezetni.

- Hát – nyújtotta meg az á betűt vigyorogva. – Hagytam, hogy megcsókoljon, de szerintem, ha nem ittunk volna, is hagyom.

- A lényegét mondd már – követeltem türelmetlenül.

- Jó-jó – Szerintem élvezte, hogy húzza az agyam. - Baromi jó volt – csapta össze a kezét, aztán egy álmodozó sóhaj kíséretében az asztalra borult. Mosolyogva néztem rá. Általában nehezen talált magának pasit, mert válogatós volt. Minden elismerésem Andyé, hogy sikerült egy éjszaka alatt elvarázsolnia.

- Ó, Istenem, az én éjszakámról ne is beszéljünk. Legyen elég annyi, hogy életem végéig Liam ágyában akartam maradni – nevettem fel.

- Miért, olyan kényelmes? – tetette a hülyét, de persze nagyon jól tudta, hogy értettem.

- Nem az ágya, inkább az öle – mentem bele a játékba.

- Úha! Nem kapok valami kis részletet? – próbált mégis kihúzni belőlem ezt-azt.

- Esélytelen! – kiáltottam fel tettetett felháborodással, aztán mindketten elnevettük magunkat.

Egy darabig még nála voltam, aztán időszerűnek láttam hazamenni. Álmos is voltam, hiszen ma éjjel nem tudtam rendesen kialudni magam. Nem is csináltam otthon semmit, rögtön a fürdő felé vettem az irányt. A telefonomról hallgattam zenét, amíg a vízben feküdtem. A remek kis relaxomat azonban megzavarta egy hívás.

- Otthon vagy már? – Liam érdeklődött irántam. – Mit szólnál, ha átmennék? – kérdezte, miután válaszoltam. Természetesen nem volt ellenemre, ezért kimásztam a kádból. Igaz, hogy fáradt voltam, de rá bármikor szakítottam időt.

Mire szárazta töröltem a testem, és felöltöztem, meg is érkezett. Nem aprózza el a dolgokat! Hihetetlen, hogy egyik pillanatról a másikra itt tud teremni. Mondjuk kocsival jött, és én sem siettem annyira nagyon. Röviden elmesélte, hogy mi jót csináltak Andyvel, majd én is beavattam a saját délutánomba, aztán az ágyamra heveredtünk. Egymással szemben, oldalt feküdtünk, és úgy beszélgettünk tovább.

- Mondj valamit, amit nem tudok rólad – simított ki egy tincset az arcomból, de az rögtön visszaesett előző helyére, úgyhogy a fülem mögé tűrte. Gondolkoztam egy kicsit, aztán eszembe jutott, hogy mi az, amiről még sosem meséltem neki.

- Van egy blogom, amolyan naplóként használom. Bár mióta megismertelek, nem nagyon használom, mert nem tudok olyan posztot írni, amibe ne lennél benne – mosolyogtam rá. Kérte, hogy mutassam meg, és néhány régebbi bejegyzésembe bele is olvasott.

- Felőlem írhatsz rólam is, csak arra figyelj, hogy olyan ne kerüljön bele, ami miatt támadhatnak – rántotta meg a vállát, én pedig megköszöntem.

- Oké, te jössz. Mit titkoltál eddig előlem? – fordultam hasra, majd úgy vártam az információt.

- Először nem terveztem komoly kapcsolatot veled – sandított rám behúzott nyakkal, mint ahogy az öcsémék szoktak, amikor rosszalkodnak. Nem tudtam, mit mondhatnék, mert egyrészt nem esett jól, másrészt nincs okom problémázni, mert most mégis itt van velem. – Amikor kérted azt a képet, azt gondoltam, hogy tökéletes leszel nekem párszor, ezért meghívtalak arra a kávéra. Csakhogy közben kiderült, hogy fogalmad sincs róla, ki vagyok, és ettől érdekessé vált a helyzet. Ráadásul leléptél pár perc után, és csak a telefonszámod tudtam, semmi mást. Sokáig gondolkoztam, hogy hagyjam-e az egészet vagy hívjalak fel, és innentől pedig már tudod. Felhívtalak, és menthetetlenül beléd szerettem. – Az utolsó mondatot, bár tudtam, hogy komolyan gondolja, inkább csak azért tette hozzá, hogy enyhítse a korábbi mondandóját.

- Hát… most erre mit mondjak? – húztam el a szám. Nem ugráltam örömömben a kis titka hallatán.

- Hogy haragszol-e. Azért mondtam el, mert jobb, ha tőlem tudod, és szeretem a tiszta lapokat.

- Nem haragszom – szögeztem le gyorsan. – De azért majd még emésztgetem.

- Sajnálom, néha hülye vagyok – hajolt közelebb hozzám.

- Néha? – kötözködtem vele játékosan, aztán adtam egy puszit az arcára, amiből aztán csókolózás és végül egy újabb mozgékony éjszaka lett.

A héten szinte beköltözött hozzám, hiszen pénteken már kezdődött a turné, és szerettük volna az összes időnket együtt tölteni. Próbáltam nem mutatni, hogy mennyire szomorú vagyok, amiért elmegy, de néhány alkalommal így is kiszúrta komor hangulatomat. Igyekezett mindig megnyugtatni, illetve felvidítani, ami a legtöbb esetben sikerült is neki. Nem szerettem volna a hátra maradt napokat felesleges nyafogással tölteni.

Elhatároztam, hogy majd szenvedek azután, miután felszállt a buszra, azonban a búcsúzásnál már eltörött a mécses. Amikor a bőröndjét vitte fel a buszra, elfordultam, hogy pislogjak párat, hiszen nem akartam őt is elszomorítani. Tudtam, hogy neki is ugyanolyan rossz, nem szerettem volna, még jobban megnehezíteni a dolgát.

- Lara – szólított meg Zayn, mire felnéztem rá. Biztatóan elmosolyodott, majd megölelt. – Nem lesz olyan rossz, hidd el nekem! – Tudtam, hogy neki is van barátnője, aki ráadásul még most sem tudott itt lenni, mert nekik már régóta tartott az új turné. El sem tudtam képzelni, ők mikor találkoznak, amikor mind a ketten ennyire elfoglaltak.

- Vigyázz magadra! – mondtam neki, mielőtt ő is eltűnt volna a buszban. Liam épp akkor lépett le a lépcsőről, hogy visszajöjjön hozzám. A többiek már bent voltak, és ahogy ismertem őket, valamelyik ablakból figyelték az eseményeket.

- Ahogy megbeszéltük, hívlak, amikor ráérek, jövök, amikor van fél nap szabadidőm – állt meg előttem. Magamra erőltettem egy mosolyt, de ő is látta, hogy ez inkább egy szájhúzással egybekötött vicsorgás. – Hé, gondolj arra, hogy nem sokára megkapod a levelet a Victoria's Secrettől, és mivel úgyis kelleni fogsz nekik, te is elfoglalt leszel. Hamar el fognak telni a napok, és nem is olyan sokára jövünk vissza az itteni koncertekre. – Minden erejével azon volt, hogy a lehető legtöbb pozitivitást verje belém, ám az ő hangja is megremegett.

- Szeretlek! – töröltem le egy könnycseppet az arcomról, miközben életemben először mondtam ki neki a bűvös szót. Igaz volt, és mi lenne alkalmasabb időpont, ha nem ez? Mosolyogva magához húzott, és szorosan átölelt.

- Én is szeretlek – suttogta a fülembe, mire megkönnyebbültem. Igazából féltem attól, hogy nem kapok rá választ, hiába tudtam, hogy tényleg szeret. – Mindennél jobban – tette hozzá, majd kibontakozott az ölelésemből, kezével megtörölte az arcom, hosszan megcsókolt, majd eltűnt a busz ajtaja mögött.

Mivel a búcsú miatt még most is szomorkodok, fel tudnátok vidítani pár kommenttel. Ugyan a legutóbbi résznél nem gyűjt össze a megfelelő mennyiségű hozzászólás, de az oldal túllépte az ezres látogatottságot, úgyhogy úgy döntöttem, hozom a következő részt. Nem vezetek be komihatárt, de jelentősen segítenétek a gyorsaságon, ha legalább 4 KOMMENT összejönne. Akik az előzőhöz írtak, nagyon szépen köszönöm, válaszoltam rájuk. Pipálóknak is hálás vagyok, úgyhogy aki olvasta, az nyomjon már egy pipát, hogy tudjam, jártok még errefelé.

xxx Larissa

Funky Buddha

Az öcsém mellett nagyon hamar elrepült a hét. Minden nap csináltunk valamit, amivel lefoglaltuk magunkat, hol mesét néztünk, hol játszottunk, ami persze számomra kevésbé volt izgalmas, de imádtam vele lenni, úgyhogy nem okozott nehézséget. Néha ugyan bosszantott, mert elég nehézen kezelhető gyerek volt. Amit a fejébe vett, annak úgy kellett lennie, ha pedig nem, akkor duzzogott, és szándékosan rosszalkodott. A hét végére már nem voltam annyira türelmes vele, mint először, mert hosszútávon azért igencsak nehéz volt kibírni, így párszor rákiabáltam, mire végre összekapta magát, és normálisan viselkedett. Próbáltam azért a kedvére is tenni, hogy még könnyebben szót értsek vele, ezért hát megcsináltam a kedvenc sütijét, amit hamar el is pusztított, így nem tudtam több napon keresztül felhasználni. Pedig párszor jól jött volna, ha megzsarolhattam volna vele.

A lényeg, hogy túléltem a hetet anélkül, hogy az agyamra ment volna, és emiatt büszke voltam magamra. Pár alkalommal Liam is benézett hozzánk, úgyhogy őt sem kellett elhanyagolnom. Bár egyáltalán nem tűnt elégnek az az idő, amit vele töltöttem. Főleg annak tudatában, hogy nem sokára kezdődik is a turnéjuk. Elég rossz volt erre gondolni, úgyhogy meg is ráztam a fejem, majd újra bemásztam a szekrényembe.

Amint anya elvitte az öcsém, készülődni kezdtem, ugyanis Amandával a pénteki buli ötletét végül hivatalos eseménnyé emeltük. Ezért lógtam tehát ki a szekrényemből. Végül egy fekete, testhez simuló ruhánál állapodtam meg, aminek a háta, egészen derékvonalig csipkés volt. Az egyik fotózás alkalmával kaptam meg, többek között ezért is megérte ebben a szakmában dolgozni. Kerestem hozzáillő cipőt és táskát, majd a fürdőbe mentem, hogy a hajamat és a sminkemet is elkészítsem. Viszonylag hamar kész lettem, majd az egészalakos tükör elé sétáltam, hogy egyben láthassam alkotásomat. Meg voltam vele elégedve, csináltam is egy képet, amit mosolyogva elküldtem Liamnek.

Ő is bulizni ment ma a haverjaival, meg is kérdezte, hogy velük tartok-e, de úgy döntöttem, hogy ez most legyen nekik pasis este, nekünk meg csajos, amibe bele is egyezett. Én megbízok benne, remélem, nem fog csalódást okozni.

Amandával úgy beszéltük meg, hogy hozzámegyek, majd onnan indulunk tovább együtt, ezért amint ténylegesen indulásra kész voltam, bezártam a lakást, és szelni kezdtem az utcákat. Mivel nem lakott valami közel, ezért a magassarkúmat egy szatyorban vittem magammal, és egy lapost húztam lábfejeimre. Nem igazán szerettem volna, ha már azelőtt nem bírok lábra állni, mielőtt odaérnék a szórakozóhelyre. Mind a ketten úgy szerettünk bulizni, hogy áttáncoljuk az éjszakát, ezért muszáj volt tartalékolnom.

Vidáman nyitott ajtót, amikor csengettem, és egy öleléssel köszöntött. Már ő is elkészült, legalábbis én azt hittem, mert nagyon jól nézett ki, de ő még kért pár percet, hogy ezt-azt megigazítson magán. Amíg ő eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött, én a nappaliba léptem, hogy az iPodjáról bekapcsoljam a bulis lejátszási listánkat. A bulik előtt otthon szoktunk alapozni, amihez minden alkalommal összeállítunk egy pár számból álló listát. Most a Drinking from the bottle csendült fel elsőnek. A szám közepén a konyhába sétált, én pedig kíváncsian követtem. Az asztalon ott állt egy vodkás üveg, mellette pedig narancslé, amit gyorsan össze is kevert, beledobott két jégkockát, majd felém nyújtotta. Megvártam, amíg a sajátját is elkészítette, koccintottunk, aztán megittuk a mai első kört. Nekem személy szerint a vodkanarancs volt a kedves koktélom, úgyhogy örültem, hogy most ezzel készült.

- Szolgáld ki magad – mutatott az üvegre, aztán visszatért a fürdőbe, és folytatta a készülődést. Nem akartam egyedül inni, ezért végül nem éltem a lehetőséggel, hanem énekelni kezdtem a következő dalt. A végére ő is végzett, így kezében egy újabb koktéllal csatlakozott hozzám. Elvettem tőle az egyik poharat, és elfogyasztottam a tartalmát. Kicsit lájtosabbra sikerült, de azért így is éreztem, ahogy a vodka csípi a torkomat.

- Good girls go bad! – kiabálta a zene szövegét, amikor lenyerte az utolsó kortyot. – Induljunk? – kérdezte pár számmal később, mire bólintottam.

A Funky Buddhába szerettünk a legjobban menni, a kedvenc helyünk volt, ezért a mai úti cél is az volt. Hívtunk egy taxit, aztán amíg vártunk rá, még ittunk egy kis vodkát töményen. Megráztam a fejem, miután lehúztam. Sosem értettem, miért jó, amikor végigmarja a torkom az alkohol, mégis élveztem. Főleg a vodkáét, nincs annál jobb. Időszerű volt elindulnunk, hogy a sofőrnek ne kelljen várnia, ezért mindketten felhúztuk a magassarkúnkat, és neki vágtunk az éjszakának. Az elfogyasztott alkoholtól már most jó kedvünk volt, így a kocsiban régi bulis sztorikat elevenítettünk fel, és hangosan visítva nevettünk azokon, amiket akkor csináltunk.

- Ma éjjel új emlékeket szerzünk – kacsintott rám, majd felemelte a kezét, én pedig belecsaptam. Kifizettük a sofőrnek a fuvart, aki láthatóan örült neki, hogy végre nem kell minket tovább elviselnie.

A szórakozóhelyről már kiszűrődött a hangos zene, mi pedig egyből a biztonsági őrökhöz léptünk. Felmutattuk a személyit, kifizettük a belépőnk árát, és haladtunk is tovább. Amanda a neon zöld karkötőért nyúlt, ami annyit szimbolizált, hogy egyedülálló, aztán be is mentünk. Furcsa volt, hogy ezúttal nincs karkötő a kezemen, pedig amikor bulizni jártam, szinte mindig szingli voltam. Az üvöltő zenébe lépve leadtuk a cuccainkat a ruhatárba, és végre ténylegesen is bejutottunk. Még elég korán volt, ezért nem volt hatalmas a tömeg, de mi nem zavartattuk magunkat, rögtön a táncparkett közepére álltunk. A zene ritmusára mozogni kezdtünk, és élveztük minden ütemet. Jó volt újra bulizni, hiszen már elég rég voltam. Elmondhatatlan érzés volt a tömegben állni, mozogni a zenére, miközben úgy éreztem, hogy a szívem ugyanabban a ritmusban dobog, mint a hangosan üvöltő zene. Időközben a többi ember is felállt ülőhelyéről, otthagyta a pulton a poharát, és csatlakozott a táncolók tömegéhez. A diszkófények villogtak, a tömeg forgott körülöttünk, mégis olyan volt, mintha minden dübbenéssel megállt volna a tér és az idő. Eszméletlenül jól éreztem magam.

- Én iszok valamit, te nem jössz? – kiabálta a fülembe Amanda, mire bólintottam.

A pulthoz sétáltunk, és amíg vártunk, csináltattunk egy képet a partifotóssal. A rendelésünket koccintás után kortyolgatni kezdtük a szívószálon keresztül, miközben Amandának nézegettük a srácokat.

- Te, az ott nem Liam? – mutatott a pult másik végébe. Előrehajoltam, hogy jobban lássam, és egy darabig nem is sikerült kiszúrnom, miről beszél, de végül én is megláttam. Ő volt.

- Eh, nem tudtam, hogy ők is idejönnek – húztam fel a szemöldököm, aztán megindulunk feléjük.

Átfurakodtam magam az embereken, ami nem volt egyszerű feladat, főleg, hogy néhányan már most alig álltak a lábukon, páran pedig alaposan összegabalyodtak. A kiabálással esélyem sem volt a hangos zene mellett, ráadásul a drága annyira bele volt merülve a beszélgetésbe, hogy még akkor se vett észre, amikor már csak az a személy volt köztünk, akivel a társalgást folytatta. Megérintettem az ismerőse vállát, hogy egy kicsit álljon arrébb, mire meglepetten hátranézett. Liam követte a tekintetét, így végre felismert. Ő is meglepődött, de elmosolyodott, aztán magához húzott.

- Nem tudtam, hogy itt leszel – kiabálta a fülembe.

- Ez a kedvenc helyem – magyaráztam neki, aztán nyomtam egy puszit a szájára.

- Az enyém is. Vodkát ittál? – kérdezett rá mosolyogva.

- Te meg tequilát – állapítottam meg én is a csókjából. Elnevette magát, aztán a barátja felé fordult, és bemutatott minket egymásnak, illetve feltűnt neki Amanda is, úgyhogy őt is bevonta a beszélgetésbe.

- Ez a nagyfiú itt Andy, – mutatott a srácra, akit nemrég a vállánál fogva toltam arrébb, hogy Liamhez jussak – a szépség Larissa, a másik csinos hölgy pedig Amanda, ugye jól emlékszem? – intézte kérdését barátnőmhöz, mire ő bólintott egyet.

- Örülök, hogy végre látlak is, nem csak hallok rólad – mondta Andy, amikor üdvözlésképp átölelt. Amandával is megismételte a cselekvést, aztán én visszaálltam Liam mellé.

Átkaroltam a derekát, mert picit szédültem. Az este folyamán elfogyasztott alkoholt alaposan kezdte megérezni a szervezetem. Sosem ittam annyit, hogy rosszul érezzem magam vagy erősen másnapos legyek, annak nem láttam semmi értelmét. Csak néhány pohárnak néztem az aljára, aminek ideiglenesen volt hatása, egy kis levegőzéstől pedig el is párolgott belőlem. Most pont jól éreztem magam. Szerettem, amikor éreztem, hogy kezd a fejembe szállni az ital, olyan érzés volt, mintha lebegnék, azonban ez látszott a mozgásomon és az arcomon is, amin letörölhetetlen mosoly volt. Amanda ugyanilyen állapotban volt, Andy egy kicsit részegebbnek látszott nálunk, Liam viszont teljesen józan volt. Elmondása szerint csak egy tequilát ivott, azt is csak azért, hogy Andynek ne egyedül kelljen.

- Elmegyünk táncolni? – néztem fel rá.

- Nem tudok, de menjünk – egyezett bele, aztán odahajolt Andy és Amanda közé, hogy szóljon nekik, mindjárt jövünk. Úgy tűnt, jól elbeszélgetnek, úgyhogy én is nyugodtan hagytam kettesben őket, aztán Liam támogatásával megindultam a táncoló tömeg felé.

- Tényleg nem tudok táncolni – ismételte el újra, amikor megálltunk, és a kezeit a derekamra simította.

- Táncolok helyetted is – ígértem meg neki, aztán mozogni is kezdtünk.

Nem mondanám, hogy valami eszeveszett nagy táncot nyomtunk le, inkább egymásba kapaszkodva dülöngéltünk, ringattam a csípőm, ő pedig szorosan tartott, ami jól is jött, hiszen egy párszor elvesztettem az egyensúlyomat. Ilyenkor jókat mosolygott rajtam.

- Tudod, hogy őrülten szexi vagy ebben a ruhában? – kérdezte, miközben az ujjaival végigsimított a hátamon. A csipkék között éreztem, ahogy a bőre az enyémhez ér, amitől kirázott a hideg. Kezei a fenekemen álltak meg, még közelebb húzott magához, válaszul pedig megcsókoltam.

Egy jó ideig még csókolózva táncolgattunk, aztán viszont visszamentünk Amandáékhoz. Amíg odavoltunk, felszabadult néhány ülőhely, úgyhogy mind a négyen helyet foglaltunk, és beszélgetni kezdtünk. Igazából azért siettünk annyira vissza hozzájuk, mert nem ismerték egymást, és nem szerettük volna, ha kényelmetlenül érzik magukat, de úgy tűnt, hogy inkább megzavartuk őket, mint segítettünk nekik. Nevetgéltek, és jót beszélgettek, amiből azt szűrtem le, hogy élvezik egymás társaságát. Amandán észrevettem a jeleket, miszerint tetszik neki a srác. Amikor valaki iránt érdeklődik, mindig csinál pár dolgot, amiből egyből le tudom szűrni, hogy mi a helyzet. Állítása szerint, ő észre se veszi, hogy a kezével a ruhája szélét gyűrögeti, és hogy megváltozik a nevetése, pedig rögtön ezeket a dolgokat kezdi űzni.

- A barátnőmnek bejön a barátod – közöltem Liammel mosolyogva.

- Andynek is tetszik – döntötte a homlokát az enyémnek.

Egyenesen egymás szemébe néztünk, és egy darabig csak fürkésztük egymást. Hihetetlen, hogy valaki ennyire tud perzselni a tekintetével. Büntetni kéne. Teljesen beindított, ami nem csoda, hiszen még semmi nem volt közöttünk apró érintéseken kívül, mert nem szoktam odadobni magam az első napon. Most viszont már nem akartam tovább várni.

Nem tudtam tovább elviselni a tekintetét, úgyhogy becsuktam a szemem. Pár pillanattal később éhesen falta az ajkaimat. A keze feljebb csúszott a combomon, mire nagyot sóhajtottam.

- Lépjünk le innen – javasolta, amibe szó nélkül beleegyeztem.

Szerencsém volt, amiért Amanda ilyen jól elvolt Andyvel, így nyugodt szívvel hagytam ott, de azért még előtte félre hívtam egy kicsit.

- Nem baj, ha én most hazamegyek? – Furcsa volt, hogy csajos estét szerveztünk, amit végig akartunk bulizni, és úgy beszéltük meg, hogy nála alszom. Nem szerettem volna, ha emiatt lenne nézeteltérésünk.

- Nem, menjetek csak – kacsintott rám. – Andy totál cuki, elleszek – biztosított róla, mire megnyugodtam. – Aztán holnap mindent elmesélsz – ígértette meg velem.

- Talán mindent azért nem – nevettem fel, de beleegyeztem, aztán visszamentünk a srácokhoz.

Elköszöntem Andytől is, majd elindultunk. Megkértem, hogy sétáljunk, mert jól esett a levegő. A fejem is hamar kitisztult, így az út hátralévő részében már nem szédültem.

- Nem szoktam részeg lenni – magyaráztam neki. – Most sem vagyok – tettem még hozzá, mire felnevetett.

- Oké, nem baj. Borzasztó vonzó vagy becsiccsentve – állított meg, hogy megcsókoljon.

- Miért amúgy nem? – löktem el magam az épület falától, hogy induljunk tovább. Szerettem volna már hazaérni, pontosabban Liam házához érni, mert félő volt, hogy az utca közepén vetem rá magam.

- De – forgatta meg a szemét. – Mindenhogy az vagy. – Kezét a derekamról megint a fenekemre csúsztatta.

- Messze laksz még? – kérdeztem körülbelül tizenöt perc séta után.

- Miért vagy ilyen türelmetlen? – húzogatta a szemöldökét, mire elpirultam. Oké, nálam nem tabu ez a téma, beszélek róla bárkivel, de ő pillanatok alatt zavarba tudott hozni, ha erről volt szó. – Imádom, amikor elpirulsz. – De jó, hogy ilyen jó szeme van, még a sötétben, az utcai lámpa fényénél is észreveszi. Ez amúgy csak azért van, mert nagyon figyel rám, és én meg ezt a tulajdonságát imádtam. Ha vele voltam, hercegnőnek éreztem magam. Leste minden mozdulatomat, és bár tudtam, hogy se hercegnő, se tökéletes nem vagyok, ő elhitette velem.

- Én kevésbé – fintorogtam, aztán az arcomhoz emeltem a kezem, hogy elrejtsem. Elkapta, és összekulcsolta a sajátjával.

- Egyébként még itt befordulunk, és meg is érkezünk – válaszolt végre a kérdésemre, amiért hálás voltam. Ráadásul nem csak azért kérdeztem, amire ő gondolt, hanem mert még mindig magassarkú volt a lábamon.

Amikor odaértünk, kinyitotta a kulcsokkal az ajtót, majd beléptünk. Megkérdezte, hogy körbevezessen-e, de csak sóhajtva felnéztem rá, amit egyből megértett. Megvárta, míg kiléptem a cipőmből, aztán a karjaiba kapott, amit halk sikítással vettem tudomásul, majd a szobája felé kezdett cipelni. Az ajkaira tapasztottam a számat, ami kissé megnehezítette a haladásunkat, de nem sokára éreztem, hogy az ágyra tesz, majd fölém mászik, és innentől semmi nem gátolt meg abban, hogy szerelmünk beteljesedjen.

xxx Larissa

Rajongó

- Én tudok rá vigyázni – szóltam bele anya és apa beszélgetésébe. A vasárnapi ebédre mentem haza, ami alatt anyu aggódni kezdett, hogy ki marad otthon a legkisebb öcsémmel, aki történetesen megint lebetegedett. Még csak öt éves volt, úgyhogy nem lehetett egyedül hagyni. Szerencsére nekem a héten semmi dolgom nem akadt, azon kívül, hogy idegesen várjam a Victoria Secret visszajelzését. Nem tudtam, hogy mennyi idő, amíg válaszolnak a jelentkezésemre, de úgy gondoltam, két hétnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy átnézzék és eldöntsék, bejutok-e a következő fordulóba.

- Tényleg? Nagyon hálás lennék érte, mert a munkahelyemen most hatalmas hajtás van, és senkit nem engednek el szabira – húzta el a száját. Nagyon sokat dolgozott, még szombatonként is bejárt, amiért nagyon sajnáltam. Egyedül vasárnaponként volt otthon, akkor is főzött, mosott és takarított az egész családra. Néha rosszul is éreztem magam, amiért elköltöztem, és ott hagytam egyedül. Apa segített neki, amikor tudott, de a munkája mellett ő is csak ritkán ért rá. A húgom meg lusta volt, aki inkább a szobájában olvasott, minthogy segített volna.

- Persze – bólintottam. – Reggel, amikor mész dolgozni, add le nekem, aztán hazafelé meg beugorhatsz érte.

Javaslatomba bele is egyezett, úgyhogy másnap reggel hétkor szólt is a csengőm. Álmosan nyitottam ajtót, hogy beengedjem az öcsémet, akit anya még ellátott pár jó tanáccsal, például, hogy viselkedjen jól, és fújja ki az orrát. Természetesen beleegyezően bólogatott, ahogy mindig szokott, hogy később a felét se tartsa be ígéreteinek.

Miután anya elment, az első dolgom volt, hogy megbeszéljem vele, még alszunk egy kicsit. Tudtam, hogy lehetetlen kísérletet teszek, de ha csak lefekszik mellém az ágyba, és hagy még egy kicsit pihenni, akkor már boldog leszek. Ma talán nyugodtabb kedvében volt, mint szokott, úgyhogy teljesítette kérésemet. Levette a cipőjét, és a szobám felé kezdett szaladni, miközben én követtem. Levágódtam az ágyra, és próbáltam visszaaludni, de mindig, amikor már majdnem sikerült, feltett valami kérdést, amelyeknek az esetek többségében semmi értelmük vagy jelentőségük nem volt.

- Hány óra van? – A szememet forgatva a párnám alá nyúltam, hogy megnézzem, aztán sóhajtva ejtettem vissza a fejemet az ágyra.

- Háromnegyed nyolc, korán, úgyhogy még pihenj egy kicsit – próbáltam továbbra is ágyban tartani, de nem lehetett.

- Nincs kedvem. Kakaót akarok inni – magyarázta nekem, közben pedig már ki is mászott a takaró alól.

- Mielőtt eljöttél otthonról, anya adott, nem? – kérdeztem fáradtan, mire vigyorogva megrázta a fejét. Amikor füllentett, mindig nevetett, úgyhogy nem volt nehéz kitalálni, hogy most is kamuzik.

- Oké, adok, de előbb gyere ide, csináljunk egy képet – kaptam elő a telefonom. Nem szeretett fényképezkedni, de én mindig ráerőltettem valahogy.

Betartottam ígéretemet, ezért miután megcsináltam a képet, és kiposztoltam twitterre, felkeltem, hogy csináljak neki kakaót. Amíg készült az innivaló, leült az asztalhoz, és onnan szövegelt nekem. Sosem tudott csendben maradni, állandóan beszélnie kellett valamiről, ami jó, mert legalább nem unatkozok mellette, de reggel azért még vágynék egy kis csendre.

Amíg Chris a kakaóját szürcsölgette, én egy kávénak láttam neki, közben pedig a kép alá érkezett tweeteket olvasgattam. Napi rutinná vált, hogy reggel olvasgattam pár hozzászólást. Emlékszem, amikor megcsináltam a twitteremet, alig volt követőm, és mindig azt kérdezgettem a barátnőimtől, hogy lehet, hogy másnak van vagy ötszáz követője, nekem meg csak ötven. Nem mintha annyira zavart volna, csak nem értettem, mások mitől népszerűbbek nálam. Most viszont pár nap alatt szert tettem legalább százezer új követőre, és nem mondanám, hogy valami jó volt. A rengeteg üzenettől néha a falra másztam. Nem azért, mert idegesítőek voltak, hanem mert azt akartam, hogy irántam érdeklődjenek, hogy tényleg érdekelje a követőimet, mi van velem, de nagyon jól tudtam, hogy igazából az összes kérdés Liamnek szól. A „légyszí, kövess” típusúaktól pedig egyenesen hülyét kaptam. Majd én eldöntöm, hogy kit szeretnék követni. Voltak néhányan, akik tényleg annyira kedves vagy szórakoztató dolgokat írtak, hogy elkezdtem őket követni, és furcsa volt látni, hogy mekkora örömet okoz nekik ez az apró dolog.

Féltékeny vagyok az öcsédre! Láttam meg egy Liamtől érkező üzenetet. Felröhögtem, mire Chris rögtön megkérdezte, hogy miért nevetek. Legyintettem egyet, hogy igyon tovább, közben pedig válaszoltam a kis féltékenynek: Imádnivaló, úgyhogy van is rá okod. Emiatt egy kisebb tweet háború alakult ki közöttünk, aminek az lett a vége, hogy kaptam tőle egy SMS-t, amiben közölte, hogy mindjárt be fog kopogni az ajtómon. Azt hittem, hogy akkor indult el otthonról, amikor az üzit küldte, de amikor válaszolni akartam, már az ajtóban állt. Meglepetten nyitottam neki ajtót, miután az öcsém lelkére kötöttem, hogy maradjon a helyén, amíg nem jövök vissza.

- Cuki a pizsid – húzta meg a pólóm, amivel egyúttal közelebb is rántott magához. Ő is nemrég kelhetett, mert még álmosnak láttam a szemeit, amikor belenéztem. Megcsókolt, mielőtt reagálhattam volna, amit persze egyáltalán nem bántam. A hátamat a falnak döntöttem, és átkulcsoltam a kezeimet a nyakán, hogy – bár fizikailag lehetetlen volt – még közelebb húzzam magamhoz.

- Megittam – halottam meg tesóm hangját a lábunk mellett. Elhúzódtam Liamtől, mert tudtam, hogy anya nem örülne, ha Christian azt mesélné neki a hazaúton, hogy csókolóztunk, bár már úgyis mindegy, hiszen látott minket, és kényszeresen elmond anyának mindent. Főleg, ha a lelkére kötöm, hogy ez titok.

- Mondtam, hogy maradj bent – vakartam meg a tarkóm.

- Ő ki? – Figyelmen kívül hagyta a leszidásom, és érdeklődni kezdett Liam felől. Még nem találkoztak, úgyhogy bemutattam őket egymásnak, aztán beljebb tessékeltem őket.

Az öcsém az első tíz percben mindig szégyenlős az idegenek előtt, ezért csak csendben leült a kanapéra, és onnan figyelte Liamet a szeme sarkából.

- Nem bír engem – suttogta nekem, amikor Chris megint felénk pillantott.

- Dehogynem – kacsintottam rá. – Chris, tudtad, hogy Liam szeret a Forzával játszani? – tettem fel a kérdést, mire felugrott a helyéről.

- Tényleg? Játszol velem? – lelkesedett be, én pedig győztesen Liamre mosolyogtam. Hagytam, hogy bekapcsolják az Xboxot, aztán elindítsák a kisöcsém kedvenc játékát, majd magukra hagytam őket. Ideje volt, hogy felöltözzek, ha már úgysem feküdhetek vissza, illetve egy fésülködés sem ártott volna. Be is ágyaztam, aztán felfrissülve tértem vissza a két jómadárhoz. Valami autóról beszéltek, úgy tűnt, jól megértik egymás.

- Menj előlem – szólt rám Chris, amikor elsétáltam előtte. Nem azért csináltam, hogy idegesítsem, de ez volt az egyetlen út Liamhez. Kivettem a kezéből a kontrollert, amit felhúzott szemöldökkel vett tudomásul, ugyanis egy verseny kellős közepén voltak, de nem nagyon foglalkoztam vele. Legalább Chris kap egy kis előnyt. Leültem az ölébe, aztán visszaadtam neki a kis kütyüt, hogy folytathassa a versenyt. A vállamra támasztotta az állát, hogy lássa a TV-t, aztán megpróbálta utolérni a testvéremet.

Kedves volt tőle, hogy végül mindig hagyta nyerni, ám Chris egy kicsit elbízta magát, mert folyton azt hangoztatta, hogy ő a legügyesebb. Én csak mosolyogtam rajtuk, és örültem, hogy elvannak egymással. Ebéd előtt Liam elköszönt tőlünk, mert a barátaival találkozott, úgyhogy szép kettesben megebédeltünk, aztán lementünk a játszótérre. Chris a csúszdához szaladt, én pedig leültem egy padra, és onnan figyeltem, hogy mit csinál. Szerencsére kellemesen sütött a nap, és a friss levegő jót tett a betegségének is. Néha odajött, hogy megossza velem élményeit, illetve hogy kifújja az orrát, aztán szaladt vissza játszani. Amandának kezdtem egy SMS-t írni, hogy melyik nap érne rá egy találkozóra, aztán amíg vártam, hogy válaszoljon, figyelni kezdtem a többi kisgyereket. Az egyik kislány az öcsémmel homokozott, egy másik kisfiú pedig sírni kezdett, mert elesett. Összesen ennyien volt a játszótéren, mert a többiek még gondolom az óvodában aludtak.

- Szia – hallottam meg egy bátortalan hangot magam mellett. Felnéztem a barna hajú lányra, aki elvörösödve állt a pad mellett. – Leülhetek?

Furcsán néztem rá, hiszen a pad köztulajdonban állt, ezért nem értettem, miért lenne baj, ha mellém ülne. A kezemmel magam mellé mutattam, jelezve, hogy ahogy gondolja, majd kivettem a telefont a zsebemből, mert SMS-em jött. Amanda írt, hogy pénteken ráér, és elmehetnénk bulizni, ha van kedvem. Visszapötyögtem egy választ, amiben az állt, hogy jó ötletnek tűnik, majd még megbeszéljük, aztán Chris felé néztem, hogy ellenőrizzem, mit csinál, de a mellettem ülő lány megint hozzám szólt.

- Larissa – Honnan tudja a nevem? – Ne haragudj, hogy megint zavarlak – hebegte, miközben ránéztem. A kezében egy papír volt, a tolltartójából pedig egy tollat halászott elő. – Aláírod nekem? – Körülbelül egy percig döbbentem bámultam rá, amit valószínűleg félreértett, mert csalódottan ejtette vissza a tollat a helyére. Gyorsan a lapért nyúltam, majd elkértem tőle az íróeszközt, és ráírtam a nevem.

- Tessék – nyújtottam vissza. – Bocsánat a reakciómért, de soha senki nem kért még tőlem autógrammot – magyaráztam neki barátságosan. Véletlenül sem akartam, hogy rossz véleménnyel legyen rólam, illetve hogy csalódott legyen. Rossz volt látni az arcát, amikor azt hitte, hogy nem firkálom a nevemet a papírra.

- Köszönöm – hálálkodott boldog mosollyal az arcán. – Nagyon szép vagy, és kedves is. Örülök, hogy Liamnek ilyen barátnője van – magyarázta. Egészen felbátorodott, én pedig mosolyogva fogadtam szavait, hiszen jól estek. – Tudom, hogy nem sok esély van rá, hogy tényleg átadd, de megmondanád Liamnek, hogy ő a kedvencem, és mindig maradjon ilyen csodálatos?

- Persze – bólintottam, és magamban megfogadtam, hogy tényleg átadom neki az üzenetet. Biztosan nagy örömöt okozna neki.

- Köszönöm – mondta újra hálásan, aztán elköszönt és elsétált.

Még mindig meglepetten, de mosolyogva néztem utána. Hihetetlen, hogy ekkora örömet tud okozni az embereknek egy autógramm vagy egy találkozás. Furcsa, s egyben jó érzés volt, hogy valakinek ma én tettem szebbé a napját.

Hazafelé még beugrottunk a boltba, mert Christian csokit szeretett volna enni, aztán úgy döntöttem ideje újra a négy fal közé zárkózni, mert nem lett volna jó, ha még jobban megbetegszik. Felhívtam Liamet, hogy elmeséljem neki, mi történt, ám fele annyira se volt lelkes, mint én. Ő már hozzászokott ehhez, neki ez a normális, ezért nem jelentett túl sokat számára. Átadtam az üzenetet is, és nem akartam fárasztani a hülyeségeimmel, de megkértem, hogy írjon ki valamit twitterre, amiből a lány számára egyértelművé válik, hogy betartottam ígéretemet. Beleegyezett, úgyhogy a beszélgetésünk után pár perccel láttam is a tweetjét: Egy kedves rajongó üzenete feldobta a napomat:)

Négykor anya elvitte az öcsémet, én pedig beraktam egy filmet, azzal a szándékkal, hogy majd jókat nevetek rajta, de annyira rossz volt, hogy valahol a közepén feladtam, és inkább blogolni kezdtem. Gondoltam, megpróbálom egy kicsit fellendíteni az oldalt, ezért összeírtam, hogy mire számíthattok tőlem.

"Miért érdemes lájkolni a facebookos oldalt?

Rengeteg plusz információt fogok oda kiírni, amik csak pár sorosak, ezért a blogon nem írnék belőle egy önálló bejegyzést. Többek között jobban megismerhettek engem és a barátaimat is. Amolyan aloldalként működik majd ezzel a bloggal.

Minden rész előtt kiteszek egy két bekezdéses előzetest, ami alapján már gondolkozhattok, vajon miről fog szólni a rész.

Kulisszatitkokról is értesülhettek, mert néha elkotyogok Amandának egy-két részletet, amit ő kiír nektek.

Ha már szép számmal összegyűlünk, akkor különböző versenyeket rendezek, amiken értékes nyereményeket nyerhettek. Ehhez azonban csak akkor látok majd hozzá, ha már lesztek legalább 10-15-en."

Feliratkozóknak és kommentelőknek nagyon örülnék, mert kezdek elkeseredni egy picikét. Tényleg igyekszem mindent jól csinálni, és jó lenne tudni, hogy sikerrel járok-e. *nagyonkönyörgőfej*

xxx Larissa

Bowling

A legjobb barátnőm mindenképpen vásárolni akart, ezért megkért, hogy kísérjem el. Nem volt sok kedvem sétálgatni, de nem tudtunk sűrűn találkozni, ezért belementem. Mindegy, mit csinálunk, ha vele lehetek, még tán a kútba is szívesen ugrok. Na, meg persze tudtam, hogy a töménytelen beszélgetés mellett észre se fogom venni, hogy már három órája a plázát járjuk. Hangosak voltunk, mint mindig, hiszen mindketten sokat beszéltünk, és nehezen lehetett leállítani minket, ezért néha úgy adódott, hogy egyszerre mondtuk a magunkét, próbálva túlkiabálni egymást.

- Randizgatok egy fiúval – szólaltam meg, miközben beléptünk a Color Colorba. Hirtelen megállt, felém fordult és elkapta a vállamat.

- Még csak most mondod? – kiáltotta kérdését, majd amikor rájött, hogy egy boltban vagyunk, halkabbra vette magát. – Részleteket kérek! – parancsolt rám, így mialatt tovább haladtunk, vidáman elmeséltem neki az egész sztorit a legelejéről.

Nem tudtam, hogy szabad-e nekem erről beszélnem, vagy mit gondol Liam, de egyelőre nem akartam nagydobra verni, ezért azt az apró részletet kihagytam, hogy a srác történetesen a One Direction énekese. Amanda nagyon lelkes volt, miután a végére értem csak vigyorgott, mint a vadalma, és megígértette velem, hogy amint komolyabbra fordul, bemutatom neki. Régen volt egy hatalmas nagy csalódásom, azóta a fejébe vette, hogy mindenkit leellenőriz, mielőtt áldását adja ránk. Aranyos volt tőle, hogy ennyire foglalkozott velem, és sok emberrel ellentétben én nem is haragudtam meg rá, amiért néha beleszólt az életembe. Adtam a véleményére, hiszen tudtam, hogy soha nem akarna nekem rosszat.

Felkaptunk pár ruhát a karunkra, majd a próbafülkékhez mentünk, hogy felpróbáljuk őket. Minden bizonnyal a felét nem fogjuk megvenni, de szerettük megnézni, hogy állnak rajtunk. Kibújtam a pólómból, és az új felé nyúltam, de csörögni kezdett a telefonom. Előhalásztam a táskámból, majd a fülemhez emeltem, közben pedig a tükörben vizslattam magamat.

- Szia, Liam! Mizujs? – érdeklődtem mosolyogva. Akárhányszor hallom a hangját, átjárja a testem a meleg, és képtelen vagyok a számat a normál állapotában marasztalni.

- Szia, Larám – köszönt ő is. Újabban így nevezett, ami egyáltalán nem volt ellenemre, sőt kifejezetten boldogsággal töltött el. Úgy tűnt, hogy bár nem mondtuk ki konkrétan, egy párt alkotunk. Minden nap felhív, és ha van ideje, át is jön beszélgetni. Csókolózunk minden alkalommal, ölelkezünk és boldogak vagyunk, egyszóval úgy viselkedünk, mint a szerelmesek. Ebből én azt szűrtem le, hogy a barátnőjének tekint, így nem volt szükség arra, hogy szavakkal is elmondja. – Nem tudom, mennyire tűnik gyorsnak, de a fiúk szeretnének megismerni, és én is örülnék, ha találkoznátok. – Nem szóltam semmit, csak vártam, hogy folytassa. Kíváncsi voltam hova lyukad ki. – Aj, a francba! – káromkodott, aztán sikítást hallottam, meg hangos Liamezést.

- Hol vagy? – kérdeztem tőle. Annyira sajnáltam ilyenkor, amikor a rajongók letámadták. Mármint, én megértem őket is, csak tudom, hogy Liam örülne neki, ha ki tudna úgy jönni a házból, hogy nem állítják meg minden sarkon.

- Az Oxford Streeten, a plázából próbálok kijutni.

- Hé, én is itt vagyok – mondtam neki. – Egyedül vagy? – Aggódtam miatta, a fene tudja, meddig mennek el a rajongók.

- Van velem testőr – nyugtatott meg, aztán megkérdezte, merre vagyok, majd miután megosztottam vele tartózkodási helyem pontos koordinátáit, le is rakta.

Eltettem a telefonom, és visszakaptam magamra a pólóm. Bekukkantottam Amandához, hogy értesítsem a dolgokról, mire ő is magára öltötte a saját ruháit, és izgatottan követett. A pultnál álltunk meg, ott vártuk, hogy Liam megérkezzen. Nyomában még mindig ott volt néhány lány, úgyhogy mielőtt bejött, mindegyiküknek adott egy autógrammot, hogy ne kövessék tovább. Aranyos volt velük, rájuk mosolygott, és ha kérdezték válaszolt. Csodáltam, amiért ilyen türelmes és kedves volt velük, pedig amit ők csináltak, az már szinte zaklatásnak számított. Amikor végzett, áthaladt a kapuk között, és egyenesen hozzám sétált. Rám mosolygott, majd adott egy gyors puszit, én pedig a lehető leghamarabb lerendeztem a bemutatást.

- Szerintem ma kihagytál egy apró, de elég jelentős részletet a mesélésből – nézett rám vádlón Amanda. Elhúztam a számat, és bocsánatot kértem, amiért eltitkoltam előle, aztán válaszoltam Liamnek, aki afelől érdeklődött, hogy miről van szó.

- Ó, díjazom, hogy nem a hírnevemért vagy velem, – karolta át a vállam, és magához húzott – de miattam nem szükséges hazudnod az ismerőseidnek. – Örültem, hogy ezt tisztáztuk, mert tényleg nem tudtam, hogy kinek, mit mondhatok vele kapcsolatban. Ezért döntöttem inkább a hallgatás mellett.

- Mit szerettél volna mondani, amikor felhívtál? – érdeklődtem kíváncsian az akkori téma iránt. Mielőtt válaszolhatott volna, Amanda közölte velünk, hogy ő elmegy, néz még pár ruhát, beszélgessünk nyugodtan.

- Most elraboltalak a barátnődtől – nézett utána, de gyorsan megnyugtattam, hogy Amanda tényleg vásárolni akar, majd újra emlékeztettem rá, hogy a telefonban elkezdett valamit, amit nem fejezett be. – Ja, igen. Tehát, tudom, hogy ez a bemutatósdi elég gyors, de már csak két hét van a szünetünkből, és szeretném, ha addig a lehető legjobban része lennél az életemnek. – Hogy őszinte legyek, nem is vártam, hogy leteljen ez a két hét. Tudom, hogy neki ez a munkája, de örültem volna, ha több időm van megismerni, mielőtt elmegy. Utolsó szavai miatt azonban nem tudtam erre gondolni. Minden, ami a fejemben járt, az volt, hogy mivel érdemeltem ki őt. Amikor látta, hogy a mosolygáson kívül nem kap választ, folytatta. – Holnap bowlingozni megyünk, és szeretném, ha csatlakoznál hozzánk. Benne vagy?

- Nem fogok zavarni? – néztem fel rá, hogy a válaszom előtt megbizonyosodjak róla, nem leszek útban.

- De, és miközben feltettem a kérdést, végig azért imádkoztam, hogy ne érj rá, mert különben teljesen belerondítanál a pasis délutánunkba. – Miután végig mondta, elnevette magát, és megrázta a fejét, én pedig megforgattam a szemem.

- Jól van na. Mikor és hol találkozunk? – faggattam tovább.

- Délelőtt tizenegy, és érted megyek.

Miután ezeket megbeszéltük, összeszedtük Amandát, és elmentünk ebédelni. Szerencsére így elsőre jól kijöttek egymással, amíg én azon gondolkoztam, mit egyek, ők jót beszélgettek. Mosolyogva néztem rájuk, amikor végül letettem a voksom a sült krumpli és a rántott hús párosa mellett. Boldogsággal töltött el, hogy az életem két legfontosabb személye nem ugrik egymás nyakának.

Ebéd után Liamnek mennie kellett valami interjúra, mi pedig visszatértünk a vásárláshoz, majd hazamentünk, és megnéztünk egy filmet. Nagyon jóra sikeredett ez a csajos nap, úgyhogy ígéretet tettünk egymásnak, hogy megismételjük valamikor, aztán kikísértem és én is eltettem magam másnapra.

Mivel nem szoktam kikapcsolni éjszakára a telefonomat, annak visítására keltem. Oldalra fordulva láttam, hogy még csak hat óra van, ezért nem tudtam, hogy ki zaklathat ilyenkor. Előkotortam a párnám alól, és meglepetten tapasztaltam, hogy a twittertől kapom az értesítőket ilyen szorgalmasan. Fáradtam nyomtam rá a kis ikonra, ahol aztán üzenetek és új követők tömkelege várt.

„Ha összetöröd a szívét, kicsinállak!” ,,Mióta vagytok együtt?” „Hírnevet akarsz, mi?”

Összehúzott szemmel néztem az üzeneteket, aztán inkább bezártam, és kikapcsoltam a netet. Hogy a fenébe terjedhet ilyen gyorsan egy hír? Ezek a rajongók mindenhol ott vannak? Nincs saját életük, amivel foglalkozhatnának? Honnan tudják a nevem? Annyira felidegesítettem magam, hogy már nem tudtam visszaaludni. Csináltam magamnak egy kávét, közben pedig újra olvasgatni kezdtem néhány tweetet. Miért kell egyből utálkozni? Nem is ismernek, és máris elítélnek. Értem én, hogy ilyenkor úgy érzik, kettétörik az álmuk, miszerint ők lesznek a srácok feleségei, de ideje lenne rájönni, hogy ha én nem lennék, akkor se lenne sokkal több esélyük. Találtam pár kedveset is, amelyben az illető lehurrogja az utálókat, ezek némileg megnyugtattak. Azt mondják, jó emlékekkel kell abbahagyni a dolgokat, úgyhogy én itt megint ki is léptem a twitterből.

Tudom, számíthattam volna rá, hogyha vele mutatkozok, akkor hamar rá fognak jönni, hogy mi a helyzet kettőnkkel, de nem gondoltam volna, hogy máris bombázni kezdenek. Kicsivel később Liam írt nekem egy SMS-t, amiben közölte, hogy tudnak rólunk, mire én csak annyit válaszoltam, hogy feltűnt. Egyből felhívott, és a hogylétem felől kezdett érdeklődni.

- Jól, de azért remélem, hamar leül ez a téma, és miután nem leszek újdonság, békén hagynak. – Nem fűzött hozzá sok reményt, de azzal próbált nyugtatni, hogy a rajongók általában szeretnek mindenkit, akikkel ők érintkeznek. Elnevettem magam, ez szánalmas, de legalább jók a kilátásaim. – Akkor mostantól figyelek rá, miket írok ki – jegyeztem még meg, aztán leraktuk a telefont, hiszen néhány óra múlva úgyis találkozunk.

Egy film megnézésével ütöttem el az időt, így amikor Liam csengetett, még csak félig voltam kész. Beengedtem, aztán megkértem, hogy várjon még egy kicsit. Egy csók után teljesítette is kérésemet, és kényelembe helyezte magát a kanapén. Jóformán elfeküdt rajta, majd onnan kezdett kérdezgetni, milyen érzéseim vannak amiatt, hogy kiderült a kapcsolatunk. Nem tudtam neki újat mondani, csak ismételtem önmagam, közben pedig a cuccaimért szaladgáltam. Hiába csinálnék nagy ügyet ebből, akkor sem változna a helyzet, úgyhogy nem láttam értelmét a további idegeskedésnek.

- Jó kép – fordította felém a telefonját, amikor elé álltam, jelezve, hogy elkészültem. A képen éppen csókolóztunk.

- Azt honnan szedted? – csodálkoztam rá a képre.

- Tumblr. Minden második kép ez – rántotta meg a vállát vigyorogva. Örültem, hogy ilyen boldogan vállal fel, és nem áll szándékában hazudni a kapcsolatunkról, de ha másképp reagált volna, akkor se sértődtem volna meg, mert nem érdekem, hogy általa váljak híressé.

Miután a zsebébe süllyesztette a mobilját, feláll a kanapéról, és elindultunk. Az autóban a váltóra tette a kezem, az övét pedig az enyémre helyezte, és így vezetett. Hamar odaérünk, majd mielőtt kiszálltunk hosszan megcsókolt.

- Ma még nem mondtam, hogy gyönyörű vagy – simított végig az arcomon, mire mosolyogva megforgattam a szememet.

- Akkor jó. Igyekszem felérni hozzád – paskoltam meg a térdét, aztán kinyitottam az ajtót, és kipattantam, hogy esélye se legyen tovább bókolni. Jól esett, persze, és már meg is szoktam tőle, de akárhányszor ilyet csinált, az örökkévalóságig a karjaimba akartam zárni, annak meg gondolom nem sokat örültek volna. – Mellesleg egy kicsit izgulok. Volt már olyan barátnőd, akit nem bírtak a fiúk? – érdeklődtem afelől, hogy hány százalék esélyem van a győzelemre.

- Őket is le fogod venni a lábukról, csak úgy, mint engem – karolta át a derekam, majd elkezdtünk befelé igyekezni. Volt egy olyan érzésem, hogy túl elfogult velem kapcsolatban.

A négy srác közül még csak ketten voltak itt. Egy szőkés és egy fekete hajú srác integetett nekünk, hogy észrevegyük őket. Liam megragadta a kezem, és feléjük kezdett húzni. Amikor odaértünk, kezet rázott velük, majd széles mosollyal felém mutatott. Tudtam, hogy készül valamire.

- Had mutassam be nektek a gyönyörű, elbűvölő és imádnivaló barátnőmet, Larissát. – Nevetve fúrtam az arcom a nyakába. Feladom! Viszont a barátnő megnevezés nagyon jól esett.

- Ebből csak az volt igaz, hogy Larissa – nyújtottam a szöszi felé a kezem, aki Niall néven mutatkozott be, majd a feketéhez fordultam, akit Zaynnek hívtak.

- Yay, a gerlepár – hallottam meg a hátunk mögött a kiabálást. Megfordultunk, majd az előbbi bemutatkozást megismételtem a két új érkezővel, Harryvel és Louis-val is.

Mivel mindenki megérkezett, elmentünk kérni egy pályát, illetve a cipőnket is átvettük, mert anélkül nem mehettünk még a közelébe se. Louis rendelt mindenkinek innivalót, úgyhogy azokkal indultunk meg játszani. Zayn levágta magát a kanapéra, amíg mi megbeszéltük, hogy ki kivel fog játszani. Egy pályán maximum négy ember lehetett, ezért inkább két, háromfős csoportra osztódtunk, és két pályán játszottunk. Én Liamet és Louis-t próbáltam legyőzni, míg Harry, Niall és Zayn egymással küzdöttek.

Pillanatok alatt óriási hangzavar lett, a telitalálatoknál mindenki éltette magát, a rosszul gurított golyóknál pedig nevettünk. Közben ment a szívatás is, ugyanis Louis nagyon le volt maradva, és lélekben próbálta megtörni Liamet. Én nem jelentettem sok veszélyt párosukra, mert bár imádtam bowlingozni, nem voltam valami nagy tehetség.

- Payno – kiabált Niall felénk. Elnevettem magam a megnevezésen, úgyhogy amíg a szöszi a barátomnak magyarázott, Louis elmondta mindenkinek a becenevét. – A következő körben egymás ellen játszunk. – A másik csapat táblájára néztem, ahol Niall állt az első helyen, gondolom mindenképpen le szeretett volna győzni mindenkit.

- Valakivel el akarod veretni magad? – húzogatta a szemöldökét Liam. Elég magabiztos volt a győzelmében, amit a sok tízese miatt meg is értettem. A rövid párbeszéd alatt Louis következett, ám gurítás helyett inkább beszaladt a pályára, és úgy döntötte fel az összes bábút. Bosszankodva vettük tudomásul csalását, majd jót nevettünk rajta, amikor visszafelé igyekezve elcsúszott. A következő dobásnál átengedtem barátomnak a terepet, hátha kicsit feltornázza a pontszámaimat, én pedig leültem Zayn mellé. Nem volt valami aktív a nap folyamán, de a helyéről részt vett a beszélgetésekben, és ő is ugyanolyan jókedvűnek tűnt, mint a többiek. Rám mosolygott, aztán lehúzta a narancslevét. Én is a redbullomért nyúltam, mire a mellettem ülő srác felkiáltott.

- Energiaitalt iszik – mutatott rám, mire mindenki felém pillantott. Meglepetten néztem vissza rájuk, amíg Harry el nem kezdte magyarázni, hogy aki azt iszik, az fel fog pörögni.

- Igen, tudom. Azért energiaital a neve – néztem rá bután továbbra is, mire mindenki beleivott az innivalómba és rángatózni kezdek.

- Na, ezt fogod tőle csinálni – nevettek meglepett fejemen, amikor végeztek a bemutatóval. Őrültek, de ez jó! Felálltam, hogy hozzak magamnak egy másik üdítőt, de Liam visszanyomott a helyemre, és ő ment helyettem. Biztos voltam benne, hogy én vagyok a legszerencsésebb lány a világon.

Szerettem tudni, hogy mit gondolnak rólam az emberek, úgyhogy megkérdeztem őket, hogy mi a véleményük így első alkalommal. Kicsit később, amikor egy csoportos ölelés legaljára kerültem, meg is bántam, hogy feltettem a kérdést, de szerencsére vigyáztak arra, hogy ne nyomjanak össze, úgyhogy velük nevettem, és legalább kiderült, hogy jófejnek tartanak.

Amikor a végére értünk az első meccsnek, Liam és Niall örömujjongásban törtek ki, majd új felosztásban belekezdtünk egy újba. Ezúttal Harry és Zayn köreit élvezhettem, Louis pedig bosszankodni kezdett a túl erős ellenfelei miatt. Én örültem, hogy másik embereket kaptam, nem azért, mert Liam és Louis nem volt elég jó, hanem mert így a többieket is jobban megismerhettem. A gurítások között beszélgettünk, és Harry mosolygós arca még tovább növelte a már amúgy is jó kedvemet. Zayn szándékosan elrontotta a dobásokat, hogy ne maradjak le, hiszen közben elég jól belejöttem, de a srácok erős gurításai ellen alig-alig volt esélyem.

Liam többször is felénk nézett, gondolom ellenőrizte, hogy jól érzem-e magam, én pedig, hogy jelezzem, ennél jobb nem is lehetne, mindig odamosolyogtam. Felnézett a kijelzőre, hogy megnézze, hogy állunk, aztán elnevette magát, és hozzám sétált.

- Most kinevettél? – tettem úgy, mint aki megsértődött.

- Eszem ágában sem volt – mentegetőzött továbbra is nevetve, aztán a kezembe nyomott egy golyót, és segített elgurítani. – Strike! – kiáltott fel, amikor sikerült az egészet feldöntenünk. Felkapott, és megpörgetett, amit én csak vidám nevetéssel vettem tudomásul. Segítségét egy csókkal jutalmaztam, aztán hagytam, hogy csinálja a saját dolgát, mert Niall és Louis már várt rá.

- Olyan aranyosak vagytok – mondta Zayn, Harry pedig lelkesen bólogatott hozzá. Elmosolyodtam a kedves szavak hallatán, aztán a golyók felé intettem, jelezve, hogy Zayn következik.

- Liam mesélte, hogy nem tudtad, ki ő. Tényleg nem ismerted a One Directiont? – Leültünk a kanapéra, aztán érdeklődve várta a válaszom.

- Tudtam, hogy van ilyen, de nem igazán érdekelt – nevettem el magam kínosan. Nem tűnt úgy, mint aki meg lenne sértődve, úgyhogy megnyugodtam. – Bár a te arcod ismerős, tuti láttalak már valahol – tettem hozzá elgondolkozva. Gurítania kellett, úgyhogy Zayn vette át a helyét.

- Örülök neked – dobta át a karját a vállamon. – Ideje volt, hogy Liamnek legyen megint valakije, akivel törődhet – magyarázta szavait. – Így legalább nem rajtunk éli ki magát – nevetett fel.

- Ez félreérthető volt – közöltem vele vigyorogva, mire csak még hangosabban nevetett.

Felálltam, hogy gurítsak. Ez volt az utolsó kör, aminek megint a legvégén végeztem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy vesztettem, mosolyogva vettem tudomásul. Nem volt szokásom kiverni a balhét, ha valami nem úgy ment, ahogy én szerettem volna. Louiséknak is volt még egy-egy gurításuk, úgyhogy kíváncsian néztük, hogy ki fog végül nyerni. A két nagyszájú, Liam és Niall végül alulmaradt Louis-val szembe, aki rettentő büszke volt magára, és örömében golyókat kezdett összevissza gurítgatni.

- Hozok valami kaját – jelentette be Niall, aztán megkérdezte, hogy mi kérünk-e valamit. Elég szép mennyiség összegyűlt, úgyhogy vele tartottam, hogy segítsek neki odahordani az innivalókat, illetve rágcsálnivalókat. Amíg vártuk, hogy a pultos elénk tegye a rendelésünket, Niall a telefonjában kezdett kutakodni egy kép után, aztán amikor megtalálta, felém fordította.

- Csak, hogy tudd, a barátod nem volt mindig ilyen helyes – röhögött fel. A képen Liam volt hosszú hajjal, borosta nélkül. Még igencsak kisfiú volt, és valóban nem állt neki túl jól a nagy bozont. Ettől függetlenül mosolyogva néztem a képet.

- Azért örülök, hogy ezt a frizurát meghagyta Harrynek – véleményeztem a látottakat.

- Aj, jöjjön már a kaja, mert éhen halok – kezdett el nyafogni, mivel a kiszolgálás nem volt valami gyors. Azt hittem, nem reggelizett, de bevallotta, hogy ma már vagy kétszer evett, csak megint éhes. Szerencsés volt, amiért nem látszott meg rajta a sok evés. – A modellek keveset esznek?

- Szerintem nem – zártam meg a fejem. – Mást esznek, mint az átlagemberek, de abból annyit, amennyi jól esik nekik.

- Nyúlkaját? – fintorgott. – Hogy bírod?

- Azokon a napokon, amikor fotózásom van, vagy ha tudom, hogy a héten valami fontosabb lesz, akkor odafigyelek, mit eszek, de egyébként úgy étkezem, mint mindenki más – rántottam meg a vállam. Soha nem voltam az a típus, aki megvonta magától az ételt, ha éhes voltam, ettem. Hál Istennek, én sem az elhízós típus voltam.

- Akkor te jófej modell vagy – örült meg a hírnek, aztán végre megkaptuk a rendelésünket, és a tálcákkal egyensúlyozva visszasétáltunk a srácokhoz. Amint letettük őket, lecsaptak rájuk, én pedig leültem Liam mellé és átöleltem.

- Minden rendben? – kérdezte.

- Persze – néztem fel rá. Mielőtt bekapta volna a chipset, adott egy puszit, aztán mindketten a többiek beszélgetését figyeltük.

A továbbiakban még játszottunk, de már csak elhülyültük. Háttal gurítottunk, illetve különböző feladatokat találtunk ki egymásnak, hogy nehezítsünk a játékon. Niall és Louis élvezték a pálya csúszósságát, és elhasaltak rajta, ám játékuk csak addig tartott, míg a hangzavart és az idétlenkedést meg nem elégelték a tulajdonosok, és nem szóltak ránk, hogy rendeltetésszerűen használjuk a játékot.

Nagyon jó napot töltöttem el a srácokkal, örültem, hogy találkoztam velük. Mindenki szimpatikus volt, sokat nevettem rajtuk, és élveztem minden percet. Kicsit még mindig furcsa volt, hogy öt világsztárral játszadozok, de egyáltalán nem volt érezhető rajtuk, mert nem voltak maguktól elszállva. Liamhez hasonlóan a többiek is normális srácok voltak, és bár még mindig nem jöttem rá, mivel érdemeltem ki, hálás voltam, amiért összehozott a sors velük. A bemutatással Liam részéről is egyértelművé vált, hogy komolyan gondolja a kapcsolatunkat, én pedig véglegesen is, menthetetlenül beleszerettem ebbe a srácba.

Tudom, hogy a blognak még nincs túl sok olvasója, de dolgozom az ügyön, hogy minél több emberhez eljusson. Első lépésként például, kedves barátnőm, Amanda közreműködésével, megcsináltam a történet facebookos oldalát: https://www.facebook.com/pages/Diary-of-Larissa-Liam/1455566661323739

 Ha egy betűt is olvastatok a blogomból, akkor kattintsatok a fenti linkre, és nyomjatok egy tetsziket. (Oldalt, a modulsávba is kitettem a linket, nyomjatok a facebookos ikonra!) Örülnék, ha írnátok pár szót kommentben, de tudom, hogy a lustaság nagyúr, úgyhogy csak egy lájkot szeretnék kérni a facebookon, hogy tudjam, vannak, akik olvassák a történetet, és nem feleslegesen töltök napokat az írással. Előre is köszönöm! :)

xxx Larissa