Csók

Sziasztok!

Bocsánat a kis csúszásért, fesztiváloztam hét közben, így nem lettem kész a folytatással. De most végre sikerült mindent beleírni, amit terveztem.

Üdv az új olvasóknak, feliratkozóknak! Köszönöm a sok pipát, és a kedves kommenteket. Nagyon sokat jelent minden egyes szó tőletek! Válaszoltam rájuk!

xxx Larissa

***************************************

Chapter 22

“Azért mert szeretem, bassza meg! Beleszerettem.”

Nem ment ki a fejemből ez a mondat. Épp unatkoztam, meg akartam nézni, mit csinálnak a többiek. Már a folyosóról hallottam, hogy veszekednek, reméltem, hogyha bemegyek, abbahagyják majd, de aztán Liam ezt a mondatot kiabálta, én pedig lefagytam. Ha bementem volna, egyértelmű lett volna, hogy hallottam, amit mondott, de ha nem, akkor mit fogok csinálni? Úgy teszek majd, mintha nem hallottam volna? Képtelen leszek eljátszani, amikor ha csak erre gondolok, őrülten verni kezd a szívem. Mégis emellett döntöttem. Megfutamodtam, és félve vártam, mi lesz, ha Liam visszajön a szobába. Mindenre számítottam, csak arra nem amilyen látvány fogadott. Szánalmasan megtörtnek nézett ki szegény, de csak azt hajtogatta, hogy menjek Zaynhez, én pedig magára hagytam. Reméltem, hogy jól tettem.

- Bessie vagyok, Zayn! Bejöhetek? – kopogtam másodjára is, mire lassan kinyílt az ajtó.

Lehajtott fejjel állt, és miután másodszori kérésre se nézett rám, az állánál fogva emeltem fel a fejét. Elhűlve néztem duzzadt arcára, és csak egyetlen dolgot tudtam elképzelni. Liam megütötte! A kezem ökölbe szorult a testem mellett, sosem voltam még ennyire mérges. És az előbb még Liamet sajnáltam, pedig még annyi sincs benne, hogy a szemembe mondja, mit érez. Gyűlölöm!

- Bessie, ne! – kapta el a kezem, amikor fújtatva feltéptem az ajtót. – Kapott eleget, most bántja saját magát éppen eléggé. Nincs szüksége arra, hogy te is kioszd.

- Hogy védheted őt? Megütött! – mutattam az arcára, hátha felfogja végre.

- Megérdemeltem. Csúnya dolgokat mondtam rá, nem kellett volna, de bárhogy is alakult, örülök. Észhez tért. Abban a pillanatban, hogy megütött – vette védelmébe, én pedig szinte tátott szájjal álltam előtte. Ennek a srácnak akkor lelke van, nem is értem, hogy létezhet.

- Hallottam – hajtottam le most én a fejemet, mintha rajta kaptak volna valami csínytevésen.

- Tessék? – kérdezett vissza.

- Pont be akartam menni. Hallottam a veszekedést, de eljöttem. Nem tudtam, hogy megütött, esküszöm. Különben nem hagytalak volna…

- Mennyit hallottál? – szakított félbe.

- Hallottam – ismételtem meg. Pontosan tudtam, mire kíváncsi.

- Ó! – hagyta el a száját a meglepett hang. – Én mondtam neked végig, ugye?

- Mindegy most – rántottam meg a vállam, jelezve, hogy napolnám a témát. - Jól vagy?

- Azt hiszem. Mármint, fáj az arcom, – tapogatta meg eltorzult arccal – de elmondtam nekik, hogy kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy akarom-e ezt még csinálni. Megkönnyebbültem. Paulék éppen azt latolgatják, mit lehetne tenni, mik a lehetőségeim – avatott be abba a részbe is, amiről eddig nem tudtam.

- Sajnálom, Zayn, de ha ezt érzed jónak, én támogatlak.

- Köszönöm – felelte hálásan. – Liamnek bűntudata van, azt hiszi, miatta akarok kiszállni.

- Nincs jól. Pocsékul néz ki – tájékoztattam.

- Tudom, láttam. Mint, aki hosszú tudatlanság után felébredt, és rájött, hogy amíg nem volt magánál, megölt valakit. De jól lesz. Most már jól lesz. Mert ott vagy neki te.

- Ha engedné, de úgy csinál, mintha nem is kedvelne. Lehet nem is gondolta komolyan – vetettem fel kétségeimet.

- Dehogyis! Komolyan mondta. Adj neki időt, legyél türelmes vele!

- Az voltam. Elfogyott.

 Kopogás szakította félbe beszélgetésünket, Paul érkezett meg, és hírekkel szolgált.

- Zayn, beszélnünk kéne – pillantott rám jelentőségteljesen, mire azonnal felálltam az ágyról.

- Menj vissza Liamhez, én jó leszek – bizonygatta újra, én pedig egy bólintás után kimentem a szobából.

Annyi minden történt rövid időn belül, úgy éreztem menten összeesek. Tisztáznom kellett magamban a dolgokat, át kellett gondolnom mindent, és képtelen voltam a négy fal között maradni. Paddyt ismertem a legjobban, tekintve, hogy mindig ő kísért minket Liammel. Hozzá mentem, hogy szóljak neki távozásomról, de hiába akartam egyedül menni, nem engedett. Annyira szerettem volna szabad levegőn lenni, hogy a magányomat is feláldoztam érte. A közeli parkba mentünk, ahol én leültem egy padra, Paddy pedig tisztes távolból vigyázott rám. Örültem, hogy azért, amennyire lehetséges volt, meghagyta a magánteremet.

Aggódtam Zayn miatt, hiszen biztos nehéz volt meghozni ezt a döntést, ráadásul egyedül kellett végigcsinálnia, de gondolataim akaratlanul is Liam felé terelődtek.

„Azért, mert szeretem, bassza meg! Beleszerettem.”

Ezerszer rágtam már át magam ezen a mondaton, de sehogy sem bírtam felfogni, hogy komolyan mondta. Nem tudtam, mi lesz ezután, mert az biztos, hogy én lennék a legboldogabb, ha bevallaná az érzéseit, de az is biztos, hogy én nem fogok kezdeményezni. Lehet, régimódi vagyok, de nem tudtam elképzelni, hogy elé állok, és elmondok neki mindent. Az nem én lettem volna. Úgy fogok tenni, mintha nem tudnék róla, és innentől minden csak rajta áll. Ha nem tesz semmit, akkor nem is akar igazán.

- Tényleg megcsalt Liam? – bukkant fel mellettem két lány. Úgy elgondolkoztam, észre se vettem, hogy közelednek. Paddyre pillantottam, aki már indult is, de megráztam a fejemet, jelezve, nincs rá szükség.

- Nem. Már elmondtuk egy párszor, nem tudom, mivel bizonyíthatnánk még be - feleltem nekik. Tisztában voltam vele, hogy az Ausztráliában történtek még mindig nem ültek el, de reméltem, hogy már egyre többen kezdik elhinni a hazugságainkat.

- Hol van most? – kérdezgettek tovább.

- A hotelben xboxozik a többiekkel – mondtam kedvesen, ami éppen eszembe jutott.

- Nagyon aranyos vagy. Köszönjük, hogy boldoggá teszed Liamet. – Bárcsak képes lennék rá.

- Csinálhatunk képet?

- Ne haragudjatok, nem szeretnék - utasítottam vissza, ők pedig csalódottan elköszöntek.

Időszerűnek láttam, hogy visszamenjek a hotelbe, ha nem akartam még több rajongónak magyarázkodni, mert számítottam rá, hogy elterjed a tartózkodási helyem pontos koordinátája.

Komolyan sokkal jobb volt, amíg gőzöm sem volt róla, hogy érez Liam, mert most folyamatosan arra vártam, hogy odajöjjön hozzám, és hatalmas csalódás volt, hogy nem történt meg.

- Hol voltál? – kérdezte meg azonnal. Nem volt számonkérő, sokkal inkább ijedt és kíváncsi.

- A parkban. Kellett egy kis levegő – feleltem neki.

- Nekem se ártana, de nem mehetek egyedül – húzta el a száját.

- Én is Paddyvel voltam – rántottam meg a vállam, próbálva könnyed stílust felvenni.

- Nem úgy értem. Az előbb voltál kinn, ha most én megyek, felmerül a kérdés, hogy miért nem együtt voltunk – fejtette ki bővebben.

- Elmehetek veled, ha szeretnéd – vetettem fel bátortalanul. Tisztában voltam vele, hogyha levegőzni akar, akkor magányra vágyik, nem pedig az én társaságomra, de szerettem volna, ha tudja, hogyha máshogy nem lehet megoldani, én szívesen segítek neki ennyivel.

- Jó, menjünk – kapta fel a telefonját gondolkozás nélkül. Meglepődtem, hogy ilyen hamar beleegyezett.

Újra előkerítettük Paddyt, aki bosszankodás nélkül hagyta félbe újra tevékenységét, és ugyanoda sétáltunk, ahol pár perce még egyedül ültem. Liam testőre most is magunkra hagyott, de sokkal közelebb állt, mint amikor egyedül voltam.

- Elmeséled, mi történt? – kezdeményeztem beszélgetést.

- Zayn nem mesélte el? – nézett meglepetten.

- Hát, nem volt túl részletes, csak annyit tudok, hogy durva dolgokat mondott rólad – húztam el a számat, arra gondolva, hogy Liam karja, ami most épp mögöttem pihen a pad háttámláján, nemrég még fájdalmat okozott az egyik legjobb barátomnak. Nem mondanám, hogy nem vagyok mérges emiatt.

- Louis kezdte az egészet – csattant fel egy picit, de azonnal visszavett a hangerejéből, és megrázta a fejét. – Mindegy, nem védem magam, mert tudom, hogy én vagyok a hibás. Louis-val beszélgettem, ő pedig tett valami megjegyzést, amire nem is emlékszem már pontosan, erre ideges lettem, felálltam, és ott akartam őket hagyni. Zaynnél volt a sapkám, szóval kikaptam a kezéből, mire ő mérges lett. Megértem, hogy betelt nála a pohár, de akkor még ideges voltam, és nem láttam be, hogy igaza van. Valóban durva dolgokat mondott, hogy önző vagyok, aki csak magával foglalkozik, szemét, amiért senki más nem érdekel, de tulajdonképpen igaz minden, amit mondott. Az elmúlt majdnem fél évben annyi rosszat kaptak tőlem, amit sosem érdemeltek volna meg, elrontottam mindent, és még csak most döbbentem rá igazán. Még a bandát is szétszedtem, nézd meg! Zayn hazamegy – túrt a hajába remegő ujjakkal, én pedig nem is gondolkozva nyúltam érte, amikor lefelé tette.

- Zayn nem miattad döntött így. Tudtam róla, már említette nekem, hogy nem boldog mostanában, de hidd el, nem azért, mert rossz volt a légkör, hanem, mert ez nem az ő világa – próbáltam megnyugtatni, bár jó magam is úgy véltem, hogy nagy szerepet játszott Liam viselkedése is a döntésben.

- Lehet, hogy ez mind igaz, de végső soron, mégis az én egyik cselekedetem volt az utolsó csepp a pohárban. Én nem akartam ezt. – Egészen eddig előre meredve beszélt, az utolsó mondatnál viszont felém kapta a fejét, és tekintetét az enyémbe fúrva hagyták el ajkait a szavak. Szemével próbálta megértetni velem, hogy tényleg így van, de nem volt erre szükség. Nagyon jól tudtam.

- Tudom – szorítottam rá a kezére.

- Miért? – bámult továbbra is rám, ám kérdését nem értettem. – Miért vagy ennyire kedves velem? Miért nem menekültél még el? – Zavartam néztem rá, és hezitáltam, mit válaszoljak. Azt mégsem mondhatom, hogy szinte azonnal beleszerettem, és mazochista üzemmódba kapcsolva még a turnéba is beleegyeztem. Kétszer.

- Én is sokszor kérdeztem ezt magamtól – próbáltam elviccelni, de egyáltalán nem tetszett neki, úgyhogy inkább visszaléptem. – Én sosem gondoltam, hogy szemét és önző lennél. Igen, úgy viselkedtél, de tudtam, hogy az nem te vagy. Nem kellett ismerjelek hozzá, nem kellett tudnom, hogy mi volt az, ami ezt kiváltotta belőled. Én mindig is jó embernek tartottalak, akit valami felkavart, és időlegesen ilyenné formált. Láttam az igazi éned, és ami azt illeti nekem többször is megmutattad azt – szedtem össze végül a gondolataimat.

- Nem tudom. Talán már olyan sokáig játszottam a bunkót, hogy olyanná is váltam. – Nagyot sóhajtott, nekem pedig fájt látni, hogy nincs tisztában azzal, valójában mennyit is ér.

- Az ilyen gondolataid bizonyítják, hogy nem vagy olyan. Nem könnyű ráébredni hirtelen mindenre, és megbirkózni azokkal a dolgokkal, amiket gondolkodás nélkül csináltál, de adj magadnak egy kis időt.

- Tudod, nekem kéne Zayn helyett mennem. Mindenkinek jobb lenne – folytatta önmaga ostorozását.

- Szeretnéd abbahagyni? – kérdeztem rá konkrétan. Gondolkodás nélkül rázta meg a fejét. – Akkor nem neked kell menni. Zayn ezt akarja, így döntött. Fogadd el, és inkább segíts, hogy minél könnyebb legyen neki ez a helyzet. Egyébként csalódnék benned, ha most fognád magad, és lelépnél – tettem hozzá, majd amikor kíváncsi pillantásokat lövellt felém, megmagyaráztam. – Az menekülés lenne. Távol mindentől és mindenkitől, hogy ne is kelljen a szemükbe nézned. Olvastam egy énekesről, akit a suliban rendszeresen bántottak, de ahelyett, hogy iskolát váltott volna, inkább bokszolni tanult, hogy meg tudja magát védeni. Ha még ismered őt, akkor szólj neki, hogy húzza fel a bokszkesztyűit – mosolyogtam rá.

Arcán éppen láttam, ahogy az érzelmek átfutnak, de nem volt időm azon gondolkozni, hogy tulajdonképpen szeretetet vagy inkább hálát láttam rajta, mert azonnal magához húzott. Szorosan ölelt, ezzel némán adva tudtomra, mennyit jelent neki, hogy egyáltalán meghallgattam.

- Köszönöm. – Nagyot nyeltem, ahogy ajkai súrolták a fülemet, miközben elsuttogta ezt az egy szót. Tekintetem találkozott Paddyével, aki mosolyogva nézett vissza rám, ezzel egyértelművé téve, hogy ő is tudja a titkom. Vajon tényleg ennyire nyilvánvaló?

- Nem akarlak titeket megzavarni, de Paul írt, hogy megbeszélés van – állt meg előttünk egy kicsivel később a testőr, Liam pedig bár elhúzta a száját, mégis felállt, és felém nyújtva kezét, engem is felhúzott.

- Zayn ügye? – kérdezte meg Liam, Paddy bólintása után pedig észrevehetően megfeszült mellettem. Újra a kezéért nyúltam, de már ez sem javított hangulatán.

Amikor visszaértünk, én a szobánkba mentem, Liam pedig Paddyvel tartott a többiek felé. Kíváncsian vártam, hogy visszaérjen, és elmondja, milyen döntés született, addig pedig a szüleimmel beszélgetve próbáltam elütni az időt.

- Most leteszem – jeleztem nekik, amikor kinyílt az ajtó. – Majd jelentkezem még – ígértem, aztán elköszöntem, és a telefont eltéve Liam felé fordultam. – Mi a helyzet?

- Sikerült elbizonytalanítani Zaynt, úgyhogy abba maradtunk, hogy holnap hazamegy egy kis szünetre. Megnézi, hogy érzi magát közben, lehet, hogy csak pihennie kell egy kicsit, és ha feltöltődik, esetleg újra lesz kedve visszajönni. Meglátjuk – mesélte vidáman.

- Jól hangzik – feleltem.

- Igen – ült le mellém az ágyra, és furcsán kezdett méregetni. Zavartan sütöttem le a szemeimet, nem értve, hogy miért néz, és igyekeztem arra koncentrálni, hogy normális ütemben vegyem a levegőt. – Bess – szólított meg, úgyhogy kénytelen voltam újra ránézni.

Abban a pillanatban, ahogy felé fordultam, ajkaimra tapadt. Rögtön visszacsókoltam, és csak egy kis idő után esett le, hogy most nem vagyunk nyilvánosság előtt. Meglepve húzódtam egy picit hátra, ezzel megszakítva csókunkat.

- Ezt miért? Most… nem. Egyedül vagyunk – dadogtam zavartan, hevesen verdeső szívvel.

"Változtatnom kell!"

Sziasztok!

OLVASD, KÉRLEK!

Valamelyik kedves olvasóm jelölt egy díjra, és bár fogalmam sincs, ki volt, nagyon szépen köszönöm! Nagyon jól esik, hogy gondoltál rám, el sem tudod képzelni, mennyire meglepődtem. A szavazás már tart, mindenki, aki úgy gondolja, hogy megérdemelném az első helyek egyikét, keresse meg az alábbi linken a "Legkedveltebb fanfiction" kategóriát, és szavazzon a blogomra. http://eternalwonderland-design.blogspot.hu/2015/08/szavazas-blogger-award-2015.html

Előre is köszönöm mindenkinek! <3

Egyébként csak úgy érdekességnek: a történet már több, mint 100 A4-es oldal! :D

A kommenteket nagyon szépen köszönöm, a csoportban már kinn a hét kommentelője nyertese, illetve válaszoltam is mindenkinek. Imádlak titeket! <3

xxx Larissa

**********************************************

Chapter 21

*Liam szemszöge*

Paul tényleg a nyakamra járt a szünetben, de legalább jó híreket hozott, méghozzá, hogy továbbra is kell nekünk Bessie. Őszintén szólva ötletem sincs, mivel vehette rá, hogy maradjon, és jöjjön el velünk még legalább két hétre, de élveztem, hogy újra láthatom. A hozzáállásom a dolgokhoz nem változott, bár lényegesen többet beszélgettünk. Egyszerűen már nem bírtam megállni, hogy ne szóljak hozzá, amikor a szobánkban voltunk, és ebből néha egész jó dolgok jöttek ki. Ám amint bizonytalan talajra érkeztünk, ösztönösen visszazártam, ezzel egyre távolabb lökve őt magamtól.

A probléma az volt, hogy ugyan szerettem volna nyitni, nem tudtam. Mintha már túl sokáig játszottam volna a jégszívű kőbunkót, és hozzászoktam volna. Szó szerint gyűlöltem magam minden alkalommal, amikor megbántottam őt, és ez megint odáig fajult, hogy mindenkivel csak kötekedtem. Nem szándékosan, hanem mert hülyeségekkel felidegesítettek, nekem meg semmi kedvem nem volt hozzájuk. Ettől függetlenül igyekeztem velük is egy picivel normálisabb hangnemet megütni.

- Ma veszünk fel valami dalt? – kérdeztem Louis-tól, mert hiába mondták el nekünk reggel, hogy mi a napirend, teljesen összezavarodtam.

- Igen, de azt hiszem csak Harrynek és nekem kell ma – állította meg az autós játékot, amivel az xboxon játszott, és rám nézett. Rajtunk kívül még Zayn volt a szobában, csendben feküdt a kanapén, és a sapkámat dobálta felfelé. Biztos unatkozott. – Amúgy mi van veled? Megtanultál viselkedni?

- Kapd be, Louis! – álltam fel idegesen. Az eddigiekhez képest tök normálisnak lehetett már mondani, de azért neki kötekednie kell. Kikaptam Zayn kezéből a sapkámat, és ott akartam hagyni őket, de utánam szólt.

- Állítsd már le magad! Úgy viselkedsz, mint egy irigy öt éves, akinek játszanak a játékával.

- Hát mert pont azt csinálod – toltam a képébe a sapkát, amit ő azonnal elütött.

- Oké. Most a sapkáról vagy Bessie-ről beszélünk? – állt fel, hogy egy magas legyen velem.

- Hogy a tökömbe jön már megint ide Bessie? – fakadtam ki. Hangom legalább két fokkal magasabban szólt, mint alapjáraton.

- Úgy, hogy minden nap, amikor csak egy kis időt is töltök vele, időzített bombává válsz. Nem fogok úgy élni, hogy meghúzom magam, nehogy véletlenül az utadba legyek, vagy valamivel felbosszantsalak.

- Hagyjátok abba! – kiabált ránk Louis, de nem érdekelt.

- Ezerszer kérdeztem már: féltékeny vagy? Zavar, hogy Bessie-nek velem kell lennie? – Ha már itt tartottunk, akkor belementem egy kicsit részletesebben a dologba.

- Én meg legalább ugyanannyiszor mondtam, hogy Bessie olyan, mintha a húgom lenne. Nem akarok tőle semmit, barátok vagyunk. Kettőnk közül itt te vagy az, aki féltékenykedik. Csak nem értem. Ha kell, akkor miért nem teszel már érte valamit? – Továbbra is hangosabban beszélt, mint az átlagos hangereje, hát én se fogtam magam vissza.

- Te miért hiszed magad annyira kurva okosnak? Végeztél valami pszichológiai iskolát, hogy ilyen remek elemzéseket tudsz adni az én viselkedésemről, meg az érzéseimről? Szart se tudsz rólam, Malik. – Szinte köptem a szavakat annyira felidegesített.

- Nem kell pszichológiai tanulmányokat végeznem ahhoz, hogy meg tudjam mondani, a volt legjobb barátom, mikor fordul ki magából annyira, hogy rá se ismerjek. És mindenféle képzettség nélkül azt is tudom, hogy gyűlölöm ezt a köcsög Liamet, és ha tudom, hogy egyszer ilyen leszel, akkor inkább bárcsak sose ismertelek volna meg!

- Zayn! – próbálta békíteni Louis, de még én is csak tompán hallottam, Zayn pedig mintha senki nem szólt volna neki, úgy folytatta.

- Önző vagy, mert azt hiszed, hogy itt egyedül csak te lehetsz rossz passzban. Szemét vagy, hogy amíg én foglalkoztam veled, és törtem magam, te egyszer sem kérdezted meg, hogy jól vagyok-e. Egy rohadék vagy, Liam, aki gondolkodás nélkül gázol át mindenkinek az érzésein – üvöltötte egyenesen az arcomba. A kezem magától lendült, hogy Louis kiabálásával egy időben csattanjon Zayn arccsontján.

A vér úgy száguldott a testemben, hogy lüktetett tőle a fejem, és nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne ugorjak rá a kanapéra eső Zaynre. Annyira mérges voltam rá, hogy úgy éreztem, képes lennék ájulásig ütni. Vérben forgó szemekkel magasodtam fölé.

- A kurva életbe, Liam! – lökött hátrébb Louis. – Mi a franc van veled?

- Most jól érzed magad? – állt fel újra Zayn, és halk, nyomorult hangon szegezte nekem a kérdést.

- Hogy beszéltél velem? Miket mondtál nekem? Mit gondoltál, hogy fogok reagálni? A nyakadba ugrok, és jól megölelgetlek, hogy milyen aranyos vagy? – Még mindig nem bírtam lecsillapítani magam, a hangoskodásra pedig Paul és Paddy lépett be a nappaliba. Utóbbi azonnal mellém állt, és lefogta a kezeimet. – Engedj el, nem fogom még egyszer megütni – próbáltam szabadulni, de nem hitt nekem.

- Mi a fene történt? – kérdezte Paul idegesen. Választ nem kapott.

- Az igazat mondtam. Ezt gondolom, és akkor is ezt fogom gondolni, ha megint megütsz – válaszolta Zayn felszegett állal. – Csak azt válaszold meg nekem, hogy miért kell ekkora taplónak lenned, és aztán ígérem, békén hagylak örökre.

- Azért mert szeretem, bassza meg! – kiabáltam rá. – Beleszerettem – vallottam be megsemmisülten, majd lerogytam a kanapéra, ahol az előbb még Zayn ült. Az iránta érzett haragom hirtelen elpárolgott, mintha nem is lett volna, helyét pedig átvette az önmarcangolás.

Nem tudtam Zayn vöröslő arcára pillantani, el akartam ásni magam, erőm sem volt, hogy válaszoljak Paul immár követelőző kérése, hogy azonnal mondjuk el, mi történt. Louis avatta be az eseményekbe, de nem is figyeltem rájuk. Egyre csak azon járt a fejem, hogyan tovább.

- Paul, idehívnád a többieket? Beszélnünk kell – vett egy nagy levegőt Zayn. Fogalmam sem volt, mire készül, de túl komoly volt, és ettől megijedtem.

Mindenki olyan hamar kezdett fel-le rohangálni, hogy szó szerint megszédültem. Ki akartam menni a szobából, egyedül akartam lenni a gondolataimmal, távol Zayntől és mindenkitől, aki emlékeztetett arra, mennyi mindent elrontottam, de nem engedtek. Pillanatok alatt kerültek elő a többiek, és értetlen fejjel nézték, ahogy Zayn ruhába csavart jeget szorít az arcára, én pedig majdnem sírva meredek magam elé. Harry arcán még sosem láttam akkora dühöt, mint amikor rám nézett, így inkább kerülve mindenki tekintetét a cipőmet kezdtem bámulni.

Csak akkor néztem fel, amikor abbamaradtak a kíváncsi kérdések, és Zayn megköszörülte a torkát. Mindenki elhallgatott, hogy elmondhassa, amit szeretne, én viszont legszívesebben hangosan végigordítottam volna az egészet, hogy egy szót se halljak belőle.

- Azt gondolom, hogy ideje őszintének lennem veletek. Az utóbbi időben valami megváltozott bennem, és nem igazán voltam boldog. A szokásosnál is több időt töltöttem a szobámban, ami az indokaim ellenére, igazából csak azért volt, hogy gondolkozhassak. Sajnos már nem érzem azt, hogy az éneklés, a koncertek és minden más egyéb boldoggá tenne. Sőt egyre inkább biztos vagyok benne, hogy ez nem az én világom. Sajnálom, hogy eddig senkivel nem osztottam ezt meg, de értsétek meg, én is össze voltam zavarodva. Előbb magamban szerettem volna mindent helyrerakni, mert lássuk be, felesleges lett volna ilyesmivel idegesítenem titeket, ha ez csak időleges lett volna. Most viszont 100%-ig biztos vagyok abban, hogy mit akarok. Lelépni innen.

Már az első szavaitól kezdve döbbent csendben ültünk, csalódottságot, szomorúságot, meglepettséget, tiltakozást olvastam le a többiek arcáról. Nem kellett tükörbe nézem ahhoz, hogy tudjam, az enyémen mérhetetlen bűntudat van. Miattam akarja abbahagyni. Én rontottam el.

- Zayn, tudom, hogy már régóta egy nagy paraszt vagyok, és a mai nappal meg aztán főleg elrontottam mindent, de kérlek, miattam nem éri meg ezt feladni. Inkább megyek én – tiltakoztam azonnal.

- Nem körülötted forog a világ, Liam. Nem miattad érzek így, és nem miattad döntöttem így. Mint mondtam, nem új érzés ez bennem, régóta őrlődtem már emiatt – felelte. Annyira nyugodt volna, mintha csak azt közölte volna, hogy a ma esti vacsorát kihagyja.

- Nem tudnánk közösen megoldani valahogy? – ragaszkodott Harry továbbra is ahhoz, hogy tartsunk össze. Ezerféle lehetőséget felsorolt, amibe Niall is beszállt, én viszont csak próbáltam felfogni, hogy miket csináltam, és mik lettek a következményei.

Végül Paul nyugtatott le mindenkit. Azt mondta, hogy utána kell néznie, mit lehetne tenni, és később még beszélünk erről, majd mindenkit elküldött gondolkozni, meg pihenni. Nem is tudom, hogy jutottam el a szobámig, csak azt vettem észre, hogy üres tekintettel állok az ajtó előtt. Megráztam a fejemet, és benyitottam, egyszerre remélve, hogy Bess odabent lesz, illetve, hogy nem. Megkönnyebbülten, de feszülten vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Arcán zavarodottságot láttam, mintha nem tudná eldönteni, hogy hagyjon magamra, vagy maradjon, de mivel nem szólaltam meg, kénytelen volt ő mondani valamit.

- Jól vagy? – kérdezte meg, én pedig megráztam a fejem.

- Nem, egyáltalán nem – vallottam be őszintén. Rájöttem, hogy egyre csak lejjebb vezet az az út, amin eddig jártam, és most kétségbeesetten, gyorsan változtatni akartam. Kezdve azzal, hogy nem leszek bunkó senkivel, főleg nem vele. – De Zaynnek nagyobb szüksége van rád – tettem hozzá megtörten. Tudtam, hogy Zayn szeretne egy kívülállóval beszélni erről, ismertem annyira, hogy tudjam, ezeket nem velünk szeretné átrágni, és bár szerettem volna, ha Bessie engem vigasztal meg újra, az önzőséggel is le kellett állnom.

Közelebb lépett, mintha el akart volna indulni Zaynhez, de megtorpant. Láthatóan ideges volt valami miatt, és döntésképtelen, hogy maradjon vagy menjen, ahogy kértem.

- Mi történt? – faggatott.

- El fogom mesélni, ígérem. Beszélj Zaynnel, kérlek – néztem rá már-már könyörögve.

Rettegtem attól, hogy miután Zayn elmeséli neki, megütöttem, soha többé nem akar majd hozzám szólni. Féltem attól, hogy végül Zayn mellett köt ki, és nem mellettem. Még ha nem is volt az enyém, nem akartam elveszíteni. De most hagynom kellett, had menjen. Zayn érdekében.

- Rendben – bólintott bizonytalanul, fürkésző tekintetét pedig le sem vette rólam. Nagyot nyeltem, hogy ne kezdjek el megint úgy bömbölni, mint egy kislány, aztán arrébb álltam, hogy az ajtóhoz mehessen, de ehelyett hozzám lépett, és körém fonta karjait. Azonnal visszaöleltem, és egy szaggatott levegővétellel erőt merítettem illatából és lényéből.

- Köszönöm – suttogtam a hajába, aztán elengedtem, és hagytam, hogy magamra hagyjon.

Azonnal a zuhany alá álltam, mintha a víz el tudta volna mosni a tetteimet, ám mint ahogy arra számítottam, semmit sem segített. Gondolataim megállás nélkül száguldoztak, és egyre tisztábban láttam azt, amit már régóta fel kellett volna ismernem. Változtatnom kell!

Elfojtott érzelmek

Sziasztok!

Változtattam egy kicsit a menetrenden, és előrehoztam a Liam szemszöget. Illetve a következő is az lesz :) Remélem, tetszik majd ez is nektek. Írjatok véleményt, a következő rész, megint fordulópont lesz ;) 

Köszönöm az előző résznél a sok pipát, kommentet! Nagyon jól esett mindegyik, imádlak titeket!

xxx Larissa

*****************************************

Chapter 20

*Liam szemszöge*

Bess mellett ébredni olyan, mintha a mennyország és a pokol összeolvadt volna, és felhőkön utazva égetnének el. Minden nap az első gondolataim közé tartozik, hogy mennyire édesen szuszog. Rendszerint bámulom egy darabig, ha én kelek fel előbb, de aztán kipattanok mellőle, és nem értem, mi bajom van. Ez a csaj, csak azért van itt, hogy az álcám részét képezze, én pedig rohadtul nem akarok törődni senkivel. Nem értettem magamat, mert még nem tettem túl magam az előző csalódásomon, de amikor rá néztem, elfelejtettem mindent.

Akkor jöttem rá először, hogy kedvelem, amikor elkeseredetten és teljes zavarban arról beszélt, nem tudja, van-e jövője. Abban a pillanatban csak azt tudtam, hogy szeretném jobban megismerni, ezért maradtam. Elbűvölt minden egyes szavával. Az élethez való hozzáállásával, a legapróbb mozdulataival, az egyszerű, de nagyszerű személyiségével. Emlékszem, milyen sokáig ott maradtam beszélgetni. Hosszú idő óta akkor voltam a legjobban önmagam. De amikor hazaértem, eszembe jutott Sophia, a fájdalom, amit ő okozott, és hogy soha többé nem hagyom, hogy ez megtörténjen velem. Amolyan fogadalom volt, és ezután igyekeztem távolságtartó lenni. Legújabb szerepem annyira bevált, hogy fokozatosan láttam, ahogy Bessie is megutál. Akárcsak mindenki más, akinek egy levegőt kell szívnia velem.

- Jól vagy? – Puha ujjak nyomódtak a vállamba, hogy gyengén meglökjenek. Bess felé fordítottam a fejem, zavarban, amiért rágondolva ennyire elkalandoztam. A takaró széléért nyúltam, hogy meggyőződjek róla, takarja a lenti testrészeimet, ugyanis érintése nem segített a reggeli merevedésemen. A francba, és Paul nem érti, hogy miért nem bírom magam megfékezni!

Elegem van az életemből.

Nem tudom, ki vagyok.

Megőrülök érted.

- Aha, jól.

Hátat fordítottam neki, és a kezembe vettem a telefonomat. Azt nyomkodtam, amíg le nem nyugodtam, majd felöltöztem, és elhagytam a szobát. Próbáltam a legkevésbé az útjában lenni. Így is biztos utálja, amiért meg kell osztania velem a szobáját, sőt mi több egy ágyban kell aludnia velem. Egy szót sem szólt, de igaza van, én se szólnék magamhoz, ha tudnám, hogy válaszom csak bántás lesz.

Ezt játszottuk minden áldott nap. Kerültem, amikor csak lehetett, hiszen a közelében nehezebb volt tartani magam. Ezzel egyetemben viszont vele akartam tölteni minden időmet. Nem ő volt az egyetlen, akivel nem kívántam érintkezni. Tulajdonképpen senkit nem bírtam elviselni a környezetemben, mert felváltva érdeklődő és sajnálkozó pillantásokkal illettek. Mindannyijuk közül Zayn volt a legrosszabb. Ugrásra készen várta, hogy mikor omlok össze, hogy segítő kezet nyújthasson. Képtelen volt felfogni, hogy nincs rá szükségem. Lehet, hogy kicsit magányos így, talán az is zavar, hogy mindenki elhidegült tőlem, de tudtam, így a legjobb. Senki nem fog megbántani, és ettől a tudattól jól érzem magam.

Minden rendben is lett volna, ha a hülye média nem kezd az új életmódommal foglalkozni. Tulajdonképpen ez is csak olaj volt a tűzre. Amikor az első bulizós estémen arról írtak, hogy a régi, kedves Liam elveszett, mérges lettem. Az évek során elvárássá vált, hogy én legyek Szent Liam Payne, de belefáradtam ebbe. Meg amúgy is… majd pont a balfasz újságírók, meg fotósok fognak nekem elvárásokat állítani. Lófaszt! Úgyhogy adtam nekik egy kis okot a cikkezésre. Azt hittem egy idő után megunják, de egyre idiótább dolgokat találtak ki, aminek a fele nem is volt igaz, de úgy tűnt mindenki elvesztette bennem a hitét, mert inkább hittek nekik, mint nekem.

Vártam, hogy legyen egy kis szünetünk, mert szerettem volna otthon lenni, elbújni a világ elől, de legfőképp távol lenni Bessietől. Viszont nevetséges, hogy pont azért nem vártam a szünetet, mert nem akartam nélküle lenni. Annyira össze voltam már zavarodva, nem tudtam kiigazodni magamon, nem tudtam, hogy mit akarok. Egyetlen dologban voltam biztos, hogy akkor lennék a legboldogabb, ha Bessie adna nekem egy esélyt. De túl gyáva voltam, hogy elé álljak, és elmondjam neki, hogy érzek. Féltem a visszautasítástól, márpedig száz százalékig biztos voltam benne, hogy utál. Képtelenség, hogy valaki ennyi rossz dolog után képes legyen szeretni. Annyiszor voltam vele bunkó, ha csak arra gondolok, amikor lekurváztam, felfordul magamtól a gyomrom.

Tom hazament a barátnőjéhez, de szerencsére Andy a szünet előtti utolsó koncertig maradt, és ezért hálás voltam. Ő volt az egyetlen, aki soha nem kérdőjelezte meg, mit, miért csinálok. Nem mondta, hogy idióta vagyok, hogy tönkreteszem az életem és saját magam. Egyszerűen csak mellettem volt. Szó sem volt arról, hogy egyetértett azzal, amit csináltam, láttam rajta, hogy egyáltalán nem így van, de úgy döntött, csendben tűr, és inkább partner mindenben. Nekem pedig pont erre volt szükségem.

Így hát a napom nagy részét vele töltöttem, jó messzire elkerülve Bessie barátait. Az ikrektől alapjáraton rosszul voltam, ahogy Bessiehez értek, látszott rajtuk, hogy egymást is képesek lennének szétszedni, csak hogy megkaphassák. Rendesen pofán tudtam volna verni őket. Chloetól meg egyenesen állt a szőr a hátamon. Az a csaj direkt idegesített engem, esküszöm, ebben lelte szórakozását. Volt jó néhány alkalom, amikor őt is le tudtam volna ütni.

- Jó reggelt, fiúk! Az utolsó nap, utolsó koncert, aztán egy kis szünet. Lehet pihenni, feltöltődni. A kérdés, hogy ezt ki, hol szeretné megtenni? – kérdezte Paul.

- Én megyek haza Londonba – vágta rá Niall. – Hiányzik a kényelmes kanapém, meg valami jó sorozat a tévében – vázolta fel, miből fognak állni a napjai. Nem mintha nem tudtuk volna.

- Én is London – jelezte Louis, majd én is betársultam hozzájuk.

- Bessie és barátai, ti is hazamentek, ugye? – szólította meg őket is, mire egyöntetűen bólintottak.

- Nem. Chloe jön velem Los Angelesbe – rázta meg a fejét Harry. Mindenki kettejük között ingatta a tekintetét, és egy percre én is meglepődtem, de aztán emlékeztettem magamat, hogy Styles lát valamit abban a csajban, így minden bizonnyal befűzi magának.

- Tényleg? – hirtelen még a nagyszájú se tudott mit felelni, pedig ez nagy szó, Paul pedig már be is írta őket LA-be.

Nem tudtam, hogy Bessie a szünet után velünk lesz-e még, és ezen csak a koncert előtt gondolkoztam el. Hülyén jött volna ki, ha odamegyek Paulhoz, és efelől érdeklődöm, így inkább csendben maradtam, de igyekeztem kihasználni minden pillanatot, amikor Besshez érhettem. Még egy selfiere is odahívtam, csak hogy adhassak neki egy puszit, közben pedig nagyon szemétnek éreztem magam. Olyat kényszerítek rá, amit ő egyáltalán nem akar, én meg eközben jól érzem magam. De egyszerűen túlságosan is élveztem, ahogy találkozott a bőrünk, már csak attól, ahogy összeért a vállunk, fantáziaképek peregtek le előttem kettőnkről.

- Szóval – kezdett bele bátortalanul, gondolom attól tartva, hogy megint elküldöm melegebb éghajlatra – mit tervezel a szünetre? – Most kéne tömören válaszolni, mintha csak púp lenne a hátamon, de ha ennyire ártatlanul néz rám, akkor képtelen vagyok szemétkedni vele.

- Mivel csak egy hét, bezárkózok a szobámba, és megpróbálok feltöltődni.

- Semmi buli? Családlátogatás? – vonta fel a szemöldökét.

- Miért te bulizni fogsz? – kérdeztem vissza.

- Nem, de a családom hiányzik, úgyhogy hozzájuk megyek haza. – Hangja vádlón csengett, vagy csak én hallottam úgy, nem tudom, de úgy döntöttem, ideje megint visszalépni.

- Hát én nem te vagyok – rántottam meg a vállam, aztán visszatértem a telefonom nyomkodásához, ahogy mindig is szoktam. Ez az én tökéletes álcám. Soha ennyit nem pötyögtem még, mint ebben a pár hétben, de úgy éreztem, ha nem a képernyőre merednék, akkor megállás nélkül Besst bámulnám, és azt senki se értené. Így tökéletesen tudtam adni a nemtörödőm srácot, miközben figyeltem minden egyes mondatára, ami elhagyta a száját.

Amikor mindenki elkészült, Paul beszólt, hogy mehetünk. A fekete kalapomért nyúltam, és miközben feltettem a fejemre, vetettem Bessre egy pillantást. Felém nézett, én pedig hirtelen elmosolyodtam. Csak akkor vettem észre, hogy a szám felfelé gördül, amikor ő is rám mosolygott, majd hála a jó égnek, Louis szaladt oda hozzá, hogy elkapja a két vállánál, és izgatottan az arcába kiabálja, koncert idő van. Még láttam, ahogy nagyokat pislogott a meglepettségtől, majd elfordultam, és elindultam Niall után, aki már gitárjával a kezében a helyén állt.

A koncert után óriási rohanás volt. Mintha égett volna a stadion olyan gyorsan menekültünk kifelé. A szívem hevesen vert az adrenalintól, amit még a színpadon gyűjtöttem be. Elmondhatatlanul feltöltött minden este, és már most hiányzott egy kicsit, hogy jó pár napig nem fogom ezt a fajta örömöt érezni. Nem is tudom, mikor kaptam el Bess kezét, csak éreztem, hogy időnként meg kell állnom, hogy felvegye velem a lépést. A többiekkel együtt szaladtunk, a kisbuszokban ülők és a mögöttünk lévők is hajtogatták a siess szót, majd amint bezárult utánunk az ajtó, a mi kocsink is meglódult a reptér felé.

A repülőn is úgy intéztem, hogy Bessie-vel együtt üljünk, amivel nem is tudom, hogy miért kínoztam magam. Úgy voltam vele, ha ez az utolsó nap, amikor látom, akkor kihasználom. Már amennyire korlátaim engedték.

- Egész jól megszoktad a repülést – jegyeztem meg csak úgy mellékesen, mikor már a levegőben voltunk, hiszen emlékeztem, ahogy egyszer Zaynnel beszéltek róla, mennyire ideges felszállás előtt.

- Ja, mivel mostanában rá voltam kényszerítve – nézett ki az ablakon. – Gyönyörű – mondta álmélkodva, úgyhogy odahajoltam, hogy én is kinézzek. Nem mintha nem láttam volna már egy tucatszor, de érezni akartam a közelségét.

- Valóban. – Meglepődtem mennyire visszafojtott volt a hangom, de éreztem az arcomon, ahogy vette a levegőt, és ez ösztönösen ilyen reakciót váltott ki belőlem.

Visszahúzódtam, és hátradőltem a székemben. Szörnyű volt most ülni, jelen hangulatomban biztos le tudtam volna futni a maratont. Lassú zeneszámokat hallgatva próbáltam kikapcsolni, és elérni, hogy ne legyek fent megint hajnali 3-ig, de kezeimmel addig piszkáltam a zsinórt, amíg megszakadhatott benne a szál, és ennek következtében elhallgatott.

- Remek, a legjobbkor – zsörtölődtem.

- Mi a baj? – nyitotta ki Bess a szemét, és megállította a saját telefonján a zenét.

- Tönkrement ez a szar – mutattam neki, mire ő felajánlotta az fülese egyik felét.

- Nem tudom, milyen zenét szeretsz, de biztos jobb, mint a semmi – tette hozzá, mielőtt elfogadtam. Közelebb dőlt, hogy egyikünk füléből se essen ki, majd visszahunyta a szemét, és pár számmal később már a vállamon aludt.

- Francba, francba, francba – hajtogattam idegesen, miközben mozdulatlanul ültem, hogy ne ébresszem fel. Megijedtem, hogy mennyire jó érzés, magamon tudni, ennyire közel.

- Neked mi bajod? – lökött meg Louis a hátam mögül, amivel elérte, hogy Bess fészkelődve a másik oldalra döntse a fejét. A megkönnyebbülés és a Louis iránt érzett haragom egyszerre áramlott végig bennem.

- Az, hogy lökdösöl – förmedtem rá.

- Jól van, ember, bocs, hogy kérdeztem. Csak tudnám, hogy mi az istenért szólok még egyáltalán hozzád. – Olyan idegesen vágta magát hátra, hogy hallottam, ahogy a teste és a szék háttámlája találkozott. Nem foglalkoztam vele, volt ennél nagyobb gondom is.

Az út felénél én is elaludtam, de már amikor felkeltem tiszta ideg voltam. Szótlan maradtam, mert tudtam, hogy normális stílusban semmi nem jönne ki a számon. Utáltam látni, Bess mennyire örül, hogy végre itthon van, és nem kell tovább velem kínlódnia. Csapkodtam a bőröndjeimet is, és hangosan káromkodtam, amikor másodjára is kiesett az egyik a kezemből.

- Elisabeth, veled a napokban felveszem majd a kapcsolatot – szólt neki oda Paul. Már engem is zavart, hogy így szólítja, mert már annyiszor kérte, hogy ne nevezze így. – Liam, viselkedj a szünetben, és tájékoztass mindenről, amit tenni szándékozol – intézte hozzám is könnyfakasztó búcsúszavait. Dühösen álltam a tekintetét, jelezve, hogy nem vagyok hajlandó beszámolót tartani neki az életemről. – Rajtad tartom a szemem – figyelmeztetett még egyszer, majd beszállt a kocsiba.

- Bessie, gyere már – szólongatta az ikrek egyike, mivel ők már az autóban ültek. Felhúzott szemöldökkel méregette összekulcsolt ujjainkat, de végül elfordult, és megpróbált türelmesen várni.

Valójában rettentően kapóra jött, hogy a nyilvánosság előtt párként kellett viselkednünk, mert így kényszernek is beállíthattam a csókjainkat. Gondolkodás nélkül hajoltam le hozzá, vékony derekára szorítva egyik kezemet, közelebb húztam, és megcsókoltam. Annyira apró és védtelen volt a karjaim között, soha nem akartam elengedni, mégis megtettem, még mielőtt feltűnő lett volna a viselkedésem.

- Legyél jó! – nézett fel rám.

- Mindig az vagyok – vágtam egy ártatlan fejet, aztán megvakartam a tarkómat, és nem tudtam, hogy mi a fenét csináljak vagy mondjak, mert még mindig egymással szemben álltunk, és egyikünk sem mozdult.

- Hé, tartjuk majd a kapcsolatot, ugye? – jelent meg mellettünk Zayn, engem kicsit arrébb lökve. Legszívesebben a betonba vertem volna a fejét, annyira rohadtul féltékeny voltam rá. Olyan lazán kérdezte meg ezt az egy mondatot, ahogy én sosem tudtam volna, pedig valami hasonlót kellett volna nekem is mondanom.

- Persze, hívj, amikor van időd. Na, de szaladok, mert türelmetlenek – mutatott a háta mögé a barátaira, majd adott az arcára egy puszit. Kezem ökölbe szorult, úgy kellett erőszakkal kifeszítenem az ujjaimat, hogy vissza tudjak neki integetni, amikor gyorsan felém intett.

Eszem ágában sem volt beszélgetni Zaynnel, azonnal sarkon fordultam, és bevágtam magam a saját autómba. Nem volt szükségem sofőrre, én magam akartam vezetni, hogy ezzel is nyugtassam magam. Tisztában voltam vele, hogy jóval túlléptem a sebességhatárt, de épségben hazaértem, és megkönnyebbülten léptem át a küszöböt.

Kezdeti nyugalmam csak egy napig tartott, a másodikon még soha nem éreztem ennyire magányosnak magam. Kezdtem megbánni, hogy ekkora házat vettem egymagamnak, mert ez csak fokozta az érzést, hogy egyedül vagyok. Minden időmet az edzőteremben és a tévé előtt ülve töltöttem, miközben észrevétlenül fogyott a cigi. A telefonomért nyúltam, és végiggörgettem a telefonkönyvemen az ujjam, hogy megkeressem a Szombat2 néven elmentett lányt. Tudtam, hogy hülyeséget csinálok azzal, hogy áthívom, hiszen a legutóbb is napokba telt, amíg levakartam magamról, de tudtam, hogy ő nem fog kitálalni a médiának.

Skylert nem kellett győzködni, biztosított róla, hogy máris jön, amit kaján vigyorral vettem tudomásul. Mekkora ribanc. Na, mindegy, kapóra jön. Továbbra is elégedetten nyúltam a cigis doboz felé, ám üres volt. Mérgelődve álltam fel, hogy elővegyek egy másikat, majd még két szálat elszívtam, amíg a szórakozásomra vártam.

Be volt kamerázva a ház, így láttam, amikor megérkezett. Kiszállt a kocsiból, és olyan rövid szoknyában billegett a ház felé, amilyet még nem láttam. Mielőtt csengethetett volna, már előtte álltam, és beengedtem.

- Senki nem látott – jelentette, majd elhaladt mellettem, és előttem ringatva csípőjét haladt befelé.

Megcsalom Besst! Nem sok kellett, hogy hangosan felhorkanjak a gondolatra. Bessie nem is az enyém. Nem a barátnőm. Soha nem is lesz.

Erősen vágtam Skylert a falhoz. Nyekkent egyet, ahogy találkozott vele, ennek hatására pedig egy kissé magamhoz tértem.

- Bocs – vágtam oda nem túl kedvesen, de legalább mondtam valamit.

- Ne aggódj, tudom, hogy az első menet sosem könnyű veled – lehelte a számra, de mielőtt megcsókolhatott volna a kanapé felé kezdtem taszigálni.

Nem foglalkoztam azzal, hogy mi jó neki, és mi nem. Elvesztettem a fejem, fájdalmas nyögései tovább fokozták vágyamat, így hát kíméletlenül dugtam. Amikor végeztem, leszálltam róla, kihajítottam az óvszert a kukába, és egy pohár vízzel a kezemben nekidőltem a pultnak.

Gratulálok, Liam, most aztán mindenkinek bebizonyítottad, hogy mennyire nem érdekel Bessie. Annyira szorítottam a poharat, hogy féltem, a kezem között törik össze, ezért inkább letettem. Sosem utáltam még magam ennyire.

- Sky! - szólítottam meg, hogy rám nézzen. Időközben magamhoz vettem egy takarót, és azzal sétáltam felé. – Kérsz valamit? – Megrázta a fejét, úgyhogy melléültem, és bűntudattal küszködve, átkaroltam. – Mi a helyzet veled mostanában?

- Nem sok. Na és veled? Nem vagy túl jó passzban. – Mindig megpróbált kisajtolni belőlem valamit, de sose mondtam semmit. Senkinek nem beszélek arról, hogy vagyok, mi bajom van, biztos nem egy jóformán idegennel fogom megosztani.

- Már jobban vagyok. Hála neked – tettem hozzá, mire halványan elmosolyodott.

- Tudod, hogy bármikor hívhatsz – jelezte ily formán, nem akarja, hogy megint eltűnjek.

Inkább nem válaszoltam rá semmit, tudtam, hogy nem fogom felhívni, csak úgy meg nem ígérgetek mindenfélét. Ehelyett az álla alá nyúltam, és megcsókoltam. Karjaimba kaptam, és ezúttal a szobába vittem, ahol törlesztettem neki az előbbi bunkóságomért. Igazából ezt is önzőségből csináltam, hogy jobban érezzem magam, de erről neki nem kellett tudnia.

Nem akartam egyedül maradni, ezért a nap további részére is marasztaltam. Nagyon jól tudtam, hogy a tűzzel játszom, de őszintén reméltem, hogy kettőnk között marad minden, ami történt, és akkor viszont volt egy jó napom.

Megbeszélés

Sziasztok!

Csak annyit szeretnék mondani, mielőtt elolvassátok a részt, hogy visszatérek a szombati részekhez, tehát ezentúl szombatonként lesz új rész, mert úgy érzem, hogy így sokkal hatékonyabban tudok írni. :) Illetve, hogy mindennemű visszajelzés köszönök. Kettő komment megválaszolásával maradtam adós, mégpedig Violetnek és Silvernek. Bocsi lányok, holnap tényleg sort kerítek már rá! A többiekét megválaszoltam, cseréket is kitettem. Köszönet mindenért!

xxx Larissa

****************************************

Chapter 19

Paul beljebb lépett, és bevágta maga után az ajtót, én pedig hirtelen nem tudtam, mi baja lett. Az idegességtől vörös volt a feje, és csak egyre hangosabban beszélt. – Két csajjal töltöd az éjszakát, és még csak nem is tudok róla. Mit gondoltál, hogy nem csinálnak képeket, vagy nem derül ki? Nem is értem. Lassan öt éve élsz ebben a világban, tudnod kéne, hogy egy ilyen dolog mindig kitudódik. Mindig, Liam! – Csendben hallgattam kifakadását, és közben össze is állt a kép, hogy miről van szó. – Bessie, te meg, ha már hagyod, hogy ilyen hülyeségbe belerángasson ez az idióta, akkor győződj meg róla rendesen, hogy tényleg senki nem látja, amikor távozol abból a kurva szobából – jutott nekem is egy kis fejmosás.

- Na, jó! Elég! – állította le Liam. – Kiabálás helyett igazán elmondhatnád, hogy mi a fasz történt. – Látszott rajta, hogy benne is felment a pumpa.

- Az, Liam, hogy én mindent megteszek, hogy neked csak a színpadra kelljen állnod, énekelned, és bezsebelned azt a rohadt sok pénzt, te pedig szarsz bele mindenbe. Amikor elkezdted halmozni a botrányokat, füvezés, csajozás, minden napom azzal ment el, hogy a lehető legkevesebbre redukáljam a rólad szóló, megalázó cikkeket, de rájöttem, hogy marha nagy hiba volt. Talán, ha minden nap szembesültél volna azzal, amit rólad írtak, és amilyen jelzőkkel illettek, akkor elgondolkoztál volna egy kicsikét. De óvtalak még a széltől is, és ez a köszönet. – A menedzser még az előzőnél is jobban kikelt magából, egy pillanatig azt hittem neki megy Liamnek, de az énekest még ez sem nagyon zavarta. Valószínűleg tudta, hogy nem tenné meg, és egyáltalán nem tartott tőle.

- Gondolj már bele egy kicsit a helyzetembe. Idehoztad Besst, hogy a média leszálljon rólam, mert ha van barátnőm, akkor biztos nem kurvázok összevissza. Remek. De attól még vannak igényeim, és ha dugni akarok, akkor dugni fogok. Szerintem alaposan visszafogtam magam ebben az utóbbi időben, egyetlen egy ilyen alkalom volt. Mit vársz tőlem? Hogy évekig egy kamukapcsolatban éljek, szex meg minden nélkül? Hát kurvára nem fogom ezt csinálni.

Egymást félbeszakítva ordítoztak, én pedig a fal mellett állva, hallgattam őket. Kínosan éreztem magam, amiért ezt hallom, ez az egész egyáltalán nem tartozik rám, de mégis ludasnak éreztem magam a történetben, ezért nem mozdultam.

- Egyetlen egy dolgot fogjál fel, ha már többet nem lehet tőled kérni. Vagy éled a saját magad által elképzeld és alaposan elcseszett, fényűző életmódodat, vagy befogod a szádat, és moderálod magad a pénzért. Ez a zeneipar, Payne!

- De nem ennek kéne lennie! – csattant fel még hangosabban Liam. – Imádom, amit csinálok, szeretek énekelni, dalokat írni, de nem vagyok hajlandó emiatt tovább játszani magamat.

- Akkor mit akarsz csinálni? Nem egyedül vagy ebben a bandában. Van ott négy másik srác, akik a szívüket, lelküket beleteszik minden egyes mozdulatukba. Nem baszhatsz ki csak úgy velük – emlékeztette őt erre a fontos tényezőre.

- Jelenleg egy cseppet sem érdekel. Mutass nekem egy rohadt huszonévest, aki ekkora lebaszást kapott, amiért lefeküdt két idegen csajjal. Hagyjuk már a faszomba ezt az egészet! – lépett volna az ajtó irányába, hogy kimenjen, de Paul elé lépett, és kijelentette, hogy nem fogja itt hagyni.

Nem igazán foglalkozott vele, hogy már hajlani kettő volt, még legalább egy óráig magyarázott, ebből fél óra kiabálás, veszekedés volt, a másik fele pedig a lehetőségeink felsorolása. Az első dolog, amit lefektetett, hogy ezek után el sem mozdulhatunk egymás mellől. Nincs több olyan, hogy nem megyek a koncertre, mert nincs kedvem, és a közösségi oldalakra is posztolnunk kell egymásról és egymásnak. Szerintem, ha tehette volna összebilincselt volna minket.

Igazából értettem Liam álláspontját, mert az tényleg nem állapot, hogy ennyire elnyomásban kelljen lenniük, de azért az túl sok volt, amit ő úgy gondolt, hogy megengedhet magának. Lehet élvezni az életet mindenféle drog meg minden nap más csaj nélkül is, nem kellene ennyire elszállnia magától.

- Oké. Aludjatok, holnap beszélünk a négy fiúval, és megkérdezzük őket, szerintük mi lenne a helyes – utalt arra, hogy Liam távozzon-e a bandából vagy ne. Látszott rajta, hogy rosszul esik neki ezt hallania, de végül is ő volt az, aki kiharcolta.

Annyira álmos voltam, mire Paul végre lelépett, hogy azonnal elaludtam. Nem tudtam, hogy Liam mit csinált az éjszaka, aludt-e vagy dühöngött, de reggel mikor felkeltem még hason fekve aludt. Csináltam róla egy képet, azzal a szándékkal, hogy kitegyem, de előbb megnéztem, hogy írtak-e ki valamit a nevemben, ahogy az már sokszor előfordult.

Mi ez a pletyka? Nevetséges az egész. Nem hiszem, hogy rátok tartozna a kapcsolatunk, de csak hogy tisztázzam, Liam nem csalt meg. Az újságok ferdítve hozták le az egészet, a paparazzók pedig csináltak képet, ahogy elhagyom a szobát, arról viszont már nem, amikor visszamentem. Tudhatnátok, hogy Liam ennél sokkal jobb ember, sosem tenne ilyet.

Olvastam el „saját” tweetjeimet, majd megráztam a fejemet, és csatoltam a képet, azzal a felirattal, hogy hosszú éjszaka, mi? Ezután még sokáig böngészgettem az értesítőim között, hogy megnézzem, mit mondd a többség. Rengetegen elkezdték megkérdőjelezni a kapcsolatunkat, de legalább ugyanannyian voltak azok is, akik egyetértettek azzal, hogy Liam sosem tenne ilyet.

Őszintén szólva, kezdett egyre jobban elegem lenni mindenből. Azzal csábítottak el magukkal, hogy olyan helyeken járhatok, ahol még sosem, és hogy mennyire élvezni fogom a munkám melletti szabadidőmet. Csakhogy szabadidőről nem is nagyon álmodhattam, mert ha az utcára léptem, azt Liammel kellett tennem, nem mászkálgathattam csak úgy, egyedül. Oké, hogy a barátaim eljöttek, és ezt is fizették, de ettől függetlenül még ugyanúgy bezárva éreztem magam. Ráadásul minden nap el kell viselnem, hogy valaki olyannal kell együtt laknom, akibe fülig szerelmes vagyok, ellenben, aki rám sem hederít. Nem mondom, vannak jó pillanatai, de azokkal is csak annyit ér el, hogy a következő bunkó húzásánál csak még jobban elkeseredjek. Liam pedig nem hogy változna, egyre csak rosszabb, magába fordulóbb.

Egész délelőtt tiszta ideg voltam. Szerintem jobban tartottam attól a megbeszéléstől, mint maga Liam. Nem akartam, hogy olyan kimenetele legyen, ami elkeserítené, mert még mindig az volt a legrosszabb, amikor szomorúnak láttam. A körmeimen lévő körömlakk látta kárát az idegeskedésnek, ugyanis mindegyiket lekapargattam. Gusztustalanul nézett ki, ezért lemostam, majd barátaim társaságával próbáltam elterelni a figyelmemet.

Mialatt tartott a megbeszélés, hozzám se lehetett szólni. Csak az öt srác, és néhány fontosabb ember lehetett jelen, így én előre meredve tördeltem a kezeimet. Alig vártam, hogy vége legyen.

- Nem értem, hogy miért viseled ennyire a szíveden – értetlenkedett Josh.

- Félek, hogy azt mondják a többiek, hogy lépjen ki inkább az bandából. Mindenkinek elege van belőle, nem hiszem, hogy marasztalnák – próbáltam megértetni vele, de tudtam, hogy lehetetlen. Nem volt rossz ember, sőt, de sosem tudott igazán együtt érezni másokkal.

- Ő mondta, hogy menni akar, nem? – vonta fel a szemöldökét.

- Igen, ezt mondta, de te nem ismered – ráztam meg a fejem. – Csak ideges volt, de igazából nem akarja ő ezt.

- Jól van, nyugodj meg. Úgyse küldenék el a többiek – nyugtatgatott Alex sokadik alkalommal is.

- Remélem. Megnézem, végeztek-e már – álltam fel a földről, ahol eddig hátamat az ágynak vetve ücsörögtem. Megforgatták a szemüket, ugyanis ez már vagy az ötödik alkalom volt, amikor ezzel a céllal magukra hagytam őket.

Nem volt messze a szoba, ezért már miután kiléptem, láttam, ahogy a fiúk kiözönlenek az ajtón. Zayn és Harry arcáról zaklatottságot olvastam le, Niall is némileg komolyabb volt, mint szokott, de rajta és Louis-n nem vettem észre lényegi változást. Liam vagy már korábban kijött vagy bennmaradt, de nem volt velük. Nem akartam pofátlanul odarohanni, és megkérdezni, mi volt, mert tényleg nem tartozott rám, hogy mit beszéltek meg. Sosem voltam ilyen kis buzgómócsing. Inkább kerestem Zaynt tekintetét, aki azonnal kivált a többiek társaságából, hogy hozzám sétáljon.

- Jesszus, de ijedt fejed van – mosolygott rám, miközben egyik kezével átkarolt. – Gyere, elmondom, mi volt – fordított a szobája irányába.

- Köszönöm – mondtam neki, hiszen tudtam, olyan dolgot oszt meg velem, amit nem kellene. Nem hiába nem lehetett ott senki más rajtuk kívül.

- Bevallom, nem ért meglepetésként ez a beszélgetés, de nyugodj meg, Paul csak azért csinálta ezt, hogy ráijesszen Liamre. Mint látod, eddig nem igazán vette komolyan őt, amikor a kirúgásával fenyegetőzött. Szóval tulajdonképpen nagy vonalakban felvázolta, hogy mi a helyzet Liammel, illetve, hogy mik a lehetőségei. Elmondta, hogy mivel járna az, ha ki akarna lépni, aztán megkérdezte tőlünk, hogy mi a véleményünk. Azért húzódott el ennyire, mert Paul szavai után Harry alaposan felkapta a vizet. Ő mindig is nagyon igyekezett, hogy így egyben maradjunk, szóval kifakadt, és elmondta Liamnek, hogy mit gondol róla az utóbbi időben – húzta el a száját, amiből nem következtettem sok jóra.

- Kapott tőle is egy fejmosást? – kérdeztem rá.

- Nem is akármilyent. Komolyan vagy harminc percig ömlött belőle a szó, Liamnek esélye sem volt megszólalni, és miután Harry azzal zárt, hogy szerinte komolyabban el kéne gondolkoznunk azon, hogy nélküle, négyen erősebbek lehetünk-e, már nem is nagyon tudott mit mondani. Mindannyian meglepődtünk, tőle vártam volna utoljára, hogy ezt mondja. Hallanod kellett volna azt a csendet, ami utána állt be. Vágni lehetett a feszültséget, de aztán Nialler nem bírta már tovább elviselni a hangulatot, és felszólalt. Rövid volt, lényegében annyit mondott, hogy nehezen tudja elviselni az új Liamet, ezért próbálja is kerülni, de szerinte meg lehet ezt oldani normálisan is, semmi szükség arra, hogy elküldjük.

- Reagált rá valamit? – szakítottam újra félbe.

- Ja. Benyögte, hogy nevetséges ez az egész, és most úgy érzi magát, mintha az XFactorban lenne, és a zsűrik épp most döntenének arról, hogy továbbjut vagy menjen haza. Erre meg Louis iszonyatosan mérges lett. Ő is tartott egy kisebb fejmosást arról, hogy miért kell neki kényszeresen idiótaként viselkednie, de arról, hogy Liam maradjon-e, csak annyit mondott, hogy neki kell eldöntenie, és nem nekünk. Ha akar, menjen, senki nem fogja visszatartani, de ha maradni akar, akkor majd megoldjuk együtt, mint eddig is mindent.

- Ez teljesen korrekt – bólogattam elismerően, aztán kíváncsian néztem rá, mert már csak ő volt hátra.

- Nézd, én már mindent megpróbáltam. Nem szóltam hozzá, aztán nyaggattam minden percben, veszekedtem vele, nem foglalkoztam vele, próbáltam beszélgetni, alkalmazkodni, semmi nem működött. Nekem már nem volt több mondandóm a számára, úgyhogy inkább nem ragoztam túl. Csak határozottan közöltem, hogy nem akarom, hogy kilépjen, és ennyi. De én már tényleg nem tudom, mi segíthetne – piszkálgatta a farmerja szaggatott részét.

- Nem tudom. De nem hiszem, hogy ezt neked kellene megoldanod. Mármint úgy értem, hogy lehet, rá kéne hagyni. Had csinálja azt, amit ő jónak lát, olyan sokkal nem csökken a népszerűségetek tőle, nem? – rántottam meg tanácstalanul a vállam.

- Ez az egész nem arról szól, hogy csökken-e a népszerűségünk. Legalábbis részemről nem, engem ez hidegen hagy. És ezzel az egésszel sem foglalkoznék, ha látnám, hogy közben Liam jól érzi magát és boldog. De nem az, ez csak egy dac, amit képtelen levetkőzni. Valakinek ki kell ebből húznia, csak senkinek nem hagyja. Nem tudom, minek kellene történnie, ahhoz hogy észbe kapjon.

- Hiányzik? – Nem tudom, miért kérdeztem, teljesen egyértelmű volt, hogy nagyon bántja, amiért eltávolodtak. Túl jó lelkű volt ahhoz, hogy ezt ne vegye a szívére, és hogy ne tekintse a saját küldetésének barátja megmentését.

- Az összes fiúval meg tudom beszélni a bajaimat, mindig meghallgatnak, és segítenek, ha bármi van, de valahogy mindig Liam volt az, aki tényleg el tudta érni, hogy úgy érezzem, idővel megoldódik majd minden. És most nagy szükségem lenne rá, de már nem érzem úgy, hogy odamehetnék hozzá, és nem tudom, – tartott egy kis szünetet – már nem is vágyom arra, hogy vele beszéljem meg.

- Mi a baj? – ráncoltam a homlokomat. – Tudom, hogy nem ugyanaz, de nekem is elmondhatod, ha szeretnéd – simítottam végig tetoválásokkal borított karján. Volt már egy esténk, amikor elmondta az összes tetkója történetét, és azóta még jobban tetszettek.

- Még senkinek se mertem mondani, bár biztos észrevették, hogy a korábbinál is sokkal passzívabb voltam az utóbbi időben. Nem tudom, Bessie. Úgy érzem, hogy belefáradtam ebbe a nagy felhajtásba. Esténként nincs kedvem felmenni a színpadra, annyira kényszernek érzem minden percét. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy nekem most kéne abbahagynom, mielőtt még jobban belefásulok – osztotta meg velem érzéseit. Kétségbeesetten nézett rám, mintha ő maga sem értené, mi váltotta ezt ki.

- Nem csak azért érzed most így, mert Liam hangulata téged is befolyásol? Lehet, annyira rányomja a pecsétet a napjaidra, hogy nem tudod igazán élvezni – próbáltam megkeresni a dolog miértjét.

- Nem hiszem. A dalokat se érzem a sajátoménak, feleslegesnek érzem, amit csinálok. De mindegy, nem azt mondom, hogy most csapot-papot itt hagyok és vége, csak nehéz, nem tudom, mi lenne a helyes. És egyik fiúval se tudok erről dumálni, nem akarom őket megbántani. Harry még jobban kiakadna, és annak fejében, hogy Liam miket csinál, nem is tudom, hogy lenne-e lehetőségem bármit is lépni. Meg tényleg abba se vagyok biztos, hogy abba szeretném-e hagyni vagy sem – húzta el a száját. Hangszíne nyugodt volt, egyedül az ujjai ideges matatásából, és szomorú tekintetéből látszott, hogy valójában nem az.

- Biztos nem szeretnél beszélni erről Liammel? Ahogy látom, ő is éppen ezzel küzd, lehet, mindkettőtöknek jót tenne – vetettem fel.

- Nem – vágta rá azonnal. – Liam csak idegességében mond mindenféle hülyeséget, de ő szereti ezt csinálni, amikor a színpadon van, megváltozik. Az a nevetés, jókedv nem megjátszott. Annyira szeret énekelni, hogy bármi is van vele, bármikor meg tudja vigasztalni. Velem is így volt eddig, de mostanság nem érzem ezt. – Nem tudtam, mit mondhatnék, és ő is elmondott mindent, amit szeretett volna, úgyhogy egy kis időre beállt a csend.

Most már nem csak Liam miatt aggódtam, hanem Zaynt is iszonyatosan sajnáltam. Igazából nekem is feltűnt, hogy az eddiginél is több időt tölt a szobájában, és még kevésbé van jelen a koncerten, de amikor alvásra vagy telefonhívásra hivatkozva elvonult, én azt hittem, csak fáradt vagy honvágya volt. Rosszul éreztem magam, amiért nem vettem észre, hogy ezek csak kifogások, és hagytam, hogy egyedül szomorkodjon.

- Mindegy, ne foglalkozz ezzel, mert nem olyan vészes, csak megfordult már a fejemben, hogy miért is csinálom én ezt. De jelen helyzetben, úgysem mozdulok innen. – Biztos látta az arcomon, hogy vívódok, ezért igyekezett megnyugtatni.

- Te érzed. Én csak annyit kérek, tégy úgy, ahogy neked a legjobb, tedd azt, amitől te boldog vagy. Mert az a legfontosabb – néztem rá komolyan, remélve, hogy tényleg felfogja, mindent ennek a tudatában kell csinálnia.

- Tudom. Köszönöm – hajolt előre, hogy adjon egy puszit a homlokomra. – Liam féltékeny lenne, ha ezt látná – vigyorodott el, én pedig megforgattam a szememet.

- Ne kezd megint! – löktem meg a mellkasát finoman. – Egyébként mondtam már, hogy mindig szerettem volna egy bátyot? – Mikor megrázta a fejét, folytattam. – Hát most, ha hülyén is hangzik, a személyedben kaptam egyet, mert pont olyannak képzeltem el, mint amilyen te vagy.

- Akkor hivatalosan is te vagy az egyetlen tesóm, aki értékeli a nagytesós tetteimet – nevetett fel, én pedig örültem, hogy, ha csak ideiglenesen is, de sikerült elterelnem a figyelmét.