Csók

Sziasztok!

Bocsánat a kis csúszásért, fesztiváloztam hét közben, így nem lettem kész a folytatással. De most végre sikerült mindent beleírni, amit terveztem.

Üdv az új olvasóknak, feliratkozóknak! Köszönöm a sok pipát, és a kedves kommenteket. Nagyon sokat jelent minden egyes szó tőletek! Válaszoltam rájuk!

xxx Larissa

***************************************

Chapter 22

“Azért mert szeretem, bassza meg! Beleszerettem.”

Nem ment ki a fejemből ez a mondat. Épp unatkoztam, meg akartam nézni, mit csinálnak a többiek. Már a folyosóról hallottam, hogy veszekednek, reméltem, hogyha bemegyek, abbahagyják majd, de aztán Liam ezt a mondatot kiabálta, én pedig lefagytam. Ha bementem volna, egyértelmű lett volna, hogy hallottam, amit mondott, de ha nem, akkor mit fogok csinálni? Úgy teszek majd, mintha nem hallottam volna? Képtelen leszek eljátszani, amikor ha csak erre gondolok, őrülten verni kezd a szívem. Mégis emellett döntöttem. Megfutamodtam, és félve vártam, mi lesz, ha Liam visszajön a szobába. Mindenre számítottam, csak arra nem amilyen látvány fogadott. Szánalmasan megtörtnek nézett ki szegény, de csak azt hajtogatta, hogy menjek Zaynhez, én pedig magára hagytam. Reméltem, hogy jól tettem.

- Bessie vagyok, Zayn! Bejöhetek? – kopogtam másodjára is, mire lassan kinyílt az ajtó.

Lehajtott fejjel állt, és miután másodszori kérésre se nézett rám, az állánál fogva emeltem fel a fejét. Elhűlve néztem duzzadt arcára, és csak egyetlen dolgot tudtam elképzelni. Liam megütötte! A kezem ökölbe szorult a testem mellett, sosem voltam még ennyire mérges. És az előbb még Liamet sajnáltam, pedig még annyi sincs benne, hogy a szemembe mondja, mit érez. Gyűlölöm!

- Bessie, ne! – kapta el a kezem, amikor fújtatva feltéptem az ajtót. – Kapott eleget, most bántja saját magát éppen eléggé. Nincs szüksége arra, hogy te is kioszd.

- Hogy védheted őt? Megütött! – mutattam az arcára, hátha felfogja végre.

- Megérdemeltem. Csúnya dolgokat mondtam rá, nem kellett volna, de bárhogy is alakult, örülök. Észhez tért. Abban a pillanatban, hogy megütött – vette védelmébe, én pedig szinte tátott szájjal álltam előtte. Ennek a srácnak akkor lelke van, nem is értem, hogy létezhet.

- Hallottam – hajtottam le most én a fejemet, mintha rajta kaptak volna valami csínytevésen.

- Tessék? – kérdezett vissza.

- Pont be akartam menni. Hallottam a veszekedést, de eljöttem. Nem tudtam, hogy megütött, esküszöm. Különben nem hagytalak volna…

- Mennyit hallottál? – szakított félbe.

- Hallottam – ismételtem meg. Pontosan tudtam, mire kíváncsi.

- Ó! – hagyta el a száját a meglepett hang. – Én mondtam neked végig, ugye?

- Mindegy most – rántottam meg a vállam, jelezve, hogy napolnám a témát. - Jól vagy?

- Azt hiszem. Mármint, fáj az arcom, – tapogatta meg eltorzult arccal – de elmondtam nekik, hogy kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy akarom-e ezt még csinálni. Megkönnyebbültem. Paulék éppen azt latolgatják, mit lehetne tenni, mik a lehetőségeim – avatott be abba a részbe is, amiről eddig nem tudtam.

- Sajnálom, Zayn, de ha ezt érzed jónak, én támogatlak.

- Köszönöm – felelte hálásan. – Liamnek bűntudata van, azt hiszi, miatta akarok kiszállni.

- Nincs jól. Pocsékul néz ki – tájékoztattam.

- Tudom, láttam. Mint, aki hosszú tudatlanság után felébredt, és rájött, hogy amíg nem volt magánál, megölt valakit. De jól lesz. Most már jól lesz. Mert ott vagy neki te.

- Ha engedné, de úgy csinál, mintha nem is kedvelne. Lehet nem is gondolta komolyan – vetettem fel kétségeimet.

- Dehogyis! Komolyan mondta. Adj neki időt, legyél türelmes vele!

- Az voltam. Elfogyott.

 Kopogás szakította félbe beszélgetésünket, Paul érkezett meg, és hírekkel szolgált.

- Zayn, beszélnünk kéne – pillantott rám jelentőségteljesen, mire azonnal felálltam az ágyról.

- Menj vissza Liamhez, én jó leszek – bizonygatta újra, én pedig egy bólintás után kimentem a szobából.

Annyi minden történt rövid időn belül, úgy éreztem menten összeesek. Tisztáznom kellett magamban a dolgokat, át kellett gondolnom mindent, és képtelen voltam a négy fal között maradni. Paddyt ismertem a legjobban, tekintve, hogy mindig ő kísért minket Liammel. Hozzá mentem, hogy szóljak neki távozásomról, de hiába akartam egyedül menni, nem engedett. Annyira szerettem volna szabad levegőn lenni, hogy a magányomat is feláldoztam érte. A közeli parkba mentünk, ahol én leültem egy padra, Paddy pedig tisztes távolból vigyázott rám. Örültem, hogy azért, amennyire lehetséges volt, meghagyta a magánteremet.

Aggódtam Zayn miatt, hiszen biztos nehéz volt meghozni ezt a döntést, ráadásul egyedül kellett végigcsinálnia, de gondolataim akaratlanul is Liam felé terelődtek.

„Azért, mert szeretem, bassza meg! Beleszerettem.”

Ezerszer rágtam már át magam ezen a mondaton, de sehogy sem bírtam felfogni, hogy komolyan mondta. Nem tudtam, mi lesz ezután, mert az biztos, hogy én lennék a legboldogabb, ha bevallaná az érzéseit, de az is biztos, hogy én nem fogok kezdeményezni. Lehet, régimódi vagyok, de nem tudtam elképzelni, hogy elé állok, és elmondok neki mindent. Az nem én lettem volna. Úgy fogok tenni, mintha nem tudnék róla, és innentől minden csak rajta áll. Ha nem tesz semmit, akkor nem is akar igazán.

- Tényleg megcsalt Liam? – bukkant fel mellettem két lány. Úgy elgondolkoztam, észre se vettem, hogy közelednek. Paddyre pillantottam, aki már indult is, de megráztam a fejemet, jelezve, nincs rá szükség.

- Nem. Már elmondtuk egy párszor, nem tudom, mivel bizonyíthatnánk még be - feleltem nekik. Tisztában voltam vele, hogy az Ausztráliában történtek még mindig nem ültek el, de reméltem, hogy már egyre többen kezdik elhinni a hazugságainkat.

- Hol van most? – kérdezgettek tovább.

- A hotelben xboxozik a többiekkel – mondtam kedvesen, ami éppen eszembe jutott.

- Nagyon aranyos vagy. Köszönjük, hogy boldoggá teszed Liamet. – Bárcsak képes lennék rá.

- Csinálhatunk képet?

- Ne haragudjatok, nem szeretnék - utasítottam vissza, ők pedig csalódottan elköszöntek.

Időszerűnek láttam, hogy visszamenjek a hotelbe, ha nem akartam még több rajongónak magyarázkodni, mert számítottam rá, hogy elterjed a tartózkodási helyem pontos koordinátája.

Komolyan sokkal jobb volt, amíg gőzöm sem volt róla, hogy érez Liam, mert most folyamatosan arra vártam, hogy odajöjjön hozzám, és hatalmas csalódás volt, hogy nem történt meg.

- Hol voltál? – kérdezte meg azonnal. Nem volt számonkérő, sokkal inkább ijedt és kíváncsi.

- A parkban. Kellett egy kis levegő – feleltem neki.

- Nekem se ártana, de nem mehetek egyedül – húzta el a száját.

- Én is Paddyvel voltam – rántottam meg a vállam, próbálva könnyed stílust felvenni.

- Nem úgy értem. Az előbb voltál kinn, ha most én megyek, felmerül a kérdés, hogy miért nem együtt voltunk – fejtette ki bővebben.

- Elmehetek veled, ha szeretnéd – vetettem fel bátortalanul. Tisztában voltam vele, hogyha levegőzni akar, akkor magányra vágyik, nem pedig az én társaságomra, de szerettem volna, ha tudja, hogyha máshogy nem lehet megoldani, én szívesen segítek neki ennyivel.

- Jó, menjünk – kapta fel a telefonját gondolkozás nélkül. Meglepődtem, hogy ilyen hamar beleegyezett.

Újra előkerítettük Paddyt, aki bosszankodás nélkül hagyta félbe újra tevékenységét, és ugyanoda sétáltunk, ahol pár perce még egyedül ültem. Liam testőre most is magunkra hagyott, de sokkal közelebb állt, mint amikor egyedül voltam.

- Elmeséled, mi történt? – kezdeményeztem beszélgetést.

- Zayn nem mesélte el? – nézett meglepetten.

- Hát, nem volt túl részletes, csak annyit tudok, hogy durva dolgokat mondott rólad – húztam el a számat, arra gondolva, hogy Liam karja, ami most épp mögöttem pihen a pad háttámláján, nemrég még fájdalmat okozott az egyik legjobb barátomnak. Nem mondanám, hogy nem vagyok mérges emiatt.

- Louis kezdte az egészet – csattant fel egy picit, de azonnal visszavett a hangerejéből, és megrázta a fejét. – Mindegy, nem védem magam, mert tudom, hogy én vagyok a hibás. Louis-val beszélgettem, ő pedig tett valami megjegyzést, amire nem is emlékszem már pontosan, erre ideges lettem, felálltam, és ott akartam őket hagyni. Zaynnél volt a sapkám, szóval kikaptam a kezéből, mire ő mérges lett. Megértem, hogy betelt nála a pohár, de akkor még ideges voltam, és nem láttam be, hogy igaza van. Valóban durva dolgokat mondott, hogy önző vagyok, aki csak magával foglalkozik, szemét, amiért senki más nem érdekel, de tulajdonképpen igaz minden, amit mondott. Az elmúlt majdnem fél évben annyi rosszat kaptak tőlem, amit sosem érdemeltek volna meg, elrontottam mindent, és még csak most döbbentem rá igazán. Még a bandát is szétszedtem, nézd meg! Zayn hazamegy – túrt a hajába remegő ujjakkal, én pedig nem is gondolkozva nyúltam érte, amikor lefelé tette.

- Zayn nem miattad döntött így. Tudtam róla, már említette nekem, hogy nem boldog mostanában, de hidd el, nem azért, mert rossz volt a légkör, hanem, mert ez nem az ő világa – próbáltam megnyugtatni, bár jó magam is úgy véltem, hogy nagy szerepet játszott Liam viselkedése is a döntésben.

- Lehet, hogy ez mind igaz, de végső soron, mégis az én egyik cselekedetem volt az utolsó csepp a pohárban. Én nem akartam ezt. – Egészen eddig előre meredve beszélt, az utolsó mondatnál viszont felém kapta a fejét, és tekintetét az enyémbe fúrva hagyták el ajkait a szavak. Szemével próbálta megértetni velem, hogy tényleg így van, de nem volt erre szükség. Nagyon jól tudtam.

- Tudom – szorítottam rá a kezére.

- Miért? – bámult továbbra is rám, ám kérdését nem értettem. – Miért vagy ennyire kedves velem? Miért nem menekültél még el? – Zavartam néztem rá, és hezitáltam, mit válaszoljak. Azt mégsem mondhatom, hogy szinte azonnal beleszerettem, és mazochista üzemmódba kapcsolva még a turnéba is beleegyeztem. Kétszer.

- Én is sokszor kérdeztem ezt magamtól – próbáltam elviccelni, de egyáltalán nem tetszett neki, úgyhogy inkább visszaléptem. – Én sosem gondoltam, hogy szemét és önző lennél. Igen, úgy viselkedtél, de tudtam, hogy az nem te vagy. Nem kellett ismerjelek hozzá, nem kellett tudnom, hogy mi volt az, ami ezt kiváltotta belőled. Én mindig is jó embernek tartottalak, akit valami felkavart, és időlegesen ilyenné formált. Láttam az igazi éned, és ami azt illeti nekem többször is megmutattad azt – szedtem össze végül a gondolataimat.

- Nem tudom. Talán már olyan sokáig játszottam a bunkót, hogy olyanná is váltam. – Nagyot sóhajtott, nekem pedig fájt látni, hogy nincs tisztában azzal, valójában mennyit is ér.

- Az ilyen gondolataid bizonyítják, hogy nem vagy olyan. Nem könnyű ráébredni hirtelen mindenre, és megbirkózni azokkal a dolgokkal, amiket gondolkodás nélkül csináltál, de adj magadnak egy kis időt.

- Tudod, nekem kéne Zayn helyett mennem. Mindenkinek jobb lenne – folytatta önmaga ostorozását.

- Szeretnéd abbahagyni? – kérdeztem rá konkrétan. Gondolkodás nélkül rázta meg a fejét. – Akkor nem neked kell menni. Zayn ezt akarja, így döntött. Fogadd el, és inkább segíts, hogy minél könnyebb legyen neki ez a helyzet. Egyébként csalódnék benned, ha most fognád magad, és lelépnél – tettem hozzá, majd amikor kíváncsi pillantásokat lövellt felém, megmagyaráztam. – Az menekülés lenne. Távol mindentől és mindenkitől, hogy ne is kelljen a szemükbe nézned. Olvastam egy énekesről, akit a suliban rendszeresen bántottak, de ahelyett, hogy iskolát váltott volna, inkább bokszolni tanult, hogy meg tudja magát védeni. Ha még ismered őt, akkor szólj neki, hogy húzza fel a bokszkesztyűit – mosolyogtam rá.

Arcán éppen láttam, ahogy az érzelmek átfutnak, de nem volt időm azon gondolkozni, hogy tulajdonképpen szeretetet vagy inkább hálát láttam rajta, mert azonnal magához húzott. Szorosan ölelt, ezzel némán adva tudtomra, mennyit jelent neki, hogy egyáltalán meghallgattam.

- Köszönöm. – Nagyot nyeltem, ahogy ajkai súrolták a fülemet, miközben elsuttogta ezt az egy szót. Tekintetem találkozott Paddyével, aki mosolyogva nézett vissza rám, ezzel egyértelművé téve, hogy ő is tudja a titkom. Vajon tényleg ennyire nyilvánvaló?

- Nem akarlak titeket megzavarni, de Paul írt, hogy megbeszélés van – állt meg előttünk egy kicsivel később a testőr, Liam pedig bár elhúzta a száját, mégis felállt, és felém nyújtva kezét, engem is felhúzott.

- Zayn ügye? – kérdezte meg Liam, Paddy bólintása után pedig észrevehetően megfeszült mellettem. Újra a kezéért nyúltam, de már ez sem javított hangulatán.

Amikor visszaértünk, én a szobánkba mentem, Liam pedig Paddyvel tartott a többiek felé. Kíváncsian vártam, hogy visszaérjen, és elmondja, milyen döntés született, addig pedig a szüleimmel beszélgetve próbáltam elütni az időt.

- Most leteszem – jeleztem nekik, amikor kinyílt az ajtó. – Majd jelentkezem még – ígértem, aztán elköszöntem, és a telefont eltéve Liam felé fordultam. – Mi a helyzet?

- Sikerült elbizonytalanítani Zaynt, úgyhogy abba maradtunk, hogy holnap hazamegy egy kis szünetre. Megnézi, hogy érzi magát közben, lehet, hogy csak pihennie kell egy kicsit, és ha feltöltődik, esetleg újra lesz kedve visszajönni. Meglátjuk – mesélte vidáman.

- Jól hangzik – feleltem.

- Igen – ült le mellém az ágyra, és furcsán kezdett méregetni. Zavartan sütöttem le a szemeimet, nem értve, hogy miért néz, és igyekeztem arra koncentrálni, hogy normális ütemben vegyem a levegőt. – Bess – szólított meg, úgyhogy kénytelen voltam újra ránézni.

Abban a pillanatban, ahogy felé fordultam, ajkaimra tapadt. Rögtön visszacsókoltam, és csak egy kis idő után esett le, hogy most nem vagyunk nyilvánosság előtt. Meglepve húzódtam egy picit hátra, ezzel megszakítva csókunkat.

- Ezt miért? Most… nem. Egyedül vagyunk – dadogtam zavartan, hevesen verdeső szívvel.