Megbeszélés

Sziasztok!

Csak annyit szeretnék mondani, mielőtt elolvassátok a részt, hogy visszatérek a szombati részekhez, tehát ezentúl szombatonként lesz új rész, mert úgy érzem, hogy így sokkal hatékonyabban tudok írni. :) Illetve, hogy mindennemű visszajelzés köszönök. Kettő komment megválaszolásával maradtam adós, mégpedig Violetnek és Silvernek. Bocsi lányok, holnap tényleg sort kerítek már rá! A többiekét megválaszoltam, cseréket is kitettem. Köszönet mindenért!

xxx Larissa

****************************************

Chapter 19

Paul beljebb lépett, és bevágta maga után az ajtót, én pedig hirtelen nem tudtam, mi baja lett. Az idegességtől vörös volt a feje, és csak egyre hangosabban beszélt. – Két csajjal töltöd az éjszakát, és még csak nem is tudok róla. Mit gondoltál, hogy nem csinálnak képeket, vagy nem derül ki? Nem is értem. Lassan öt éve élsz ebben a világban, tudnod kéne, hogy egy ilyen dolog mindig kitudódik. Mindig, Liam! – Csendben hallgattam kifakadását, és közben össze is állt a kép, hogy miről van szó. – Bessie, te meg, ha már hagyod, hogy ilyen hülyeségbe belerángasson ez az idióta, akkor győződj meg róla rendesen, hogy tényleg senki nem látja, amikor távozol abból a kurva szobából – jutott nekem is egy kis fejmosás.

- Na, jó! Elég! – állította le Liam. – Kiabálás helyett igazán elmondhatnád, hogy mi a fasz történt. – Látszott rajta, hogy benne is felment a pumpa.

- Az, Liam, hogy én mindent megteszek, hogy neked csak a színpadra kelljen állnod, énekelned, és bezsebelned azt a rohadt sok pénzt, te pedig szarsz bele mindenbe. Amikor elkezdted halmozni a botrányokat, füvezés, csajozás, minden napom azzal ment el, hogy a lehető legkevesebbre redukáljam a rólad szóló, megalázó cikkeket, de rájöttem, hogy marha nagy hiba volt. Talán, ha minden nap szembesültél volna azzal, amit rólad írtak, és amilyen jelzőkkel illettek, akkor elgondolkoztál volna egy kicsikét. De óvtalak még a széltől is, és ez a köszönet. – A menedzser még az előzőnél is jobban kikelt magából, egy pillanatig azt hittem neki megy Liamnek, de az énekest még ez sem nagyon zavarta. Valószínűleg tudta, hogy nem tenné meg, és egyáltalán nem tartott tőle.

- Gondolj már bele egy kicsit a helyzetembe. Idehoztad Besst, hogy a média leszálljon rólam, mert ha van barátnőm, akkor biztos nem kurvázok összevissza. Remek. De attól még vannak igényeim, és ha dugni akarok, akkor dugni fogok. Szerintem alaposan visszafogtam magam ebben az utóbbi időben, egyetlen egy ilyen alkalom volt. Mit vársz tőlem? Hogy évekig egy kamukapcsolatban éljek, szex meg minden nélkül? Hát kurvára nem fogom ezt csinálni.

Egymást félbeszakítva ordítoztak, én pedig a fal mellett állva, hallgattam őket. Kínosan éreztem magam, amiért ezt hallom, ez az egész egyáltalán nem tartozik rám, de mégis ludasnak éreztem magam a történetben, ezért nem mozdultam.

- Egyetlen egy dolgot fogjál fel, ha már többet nem lehet tőled kérni. Vagy éled a saját magad által elképzeld és alaposan elcseszett, fényűző életmódodat, vagy befogod a szádat, és moderálod magad a pénzért. Ez a zeneipar, Payne!

- De nem ennek kéne lennie! – csattant fel még hangosabban Liam. – Imádom, amit csinálok, szeretek énekelni, dalokat írni, de nem vagyok hajlandó emiatt tovább játszani magamat.

- Akkor mit akarsz csinálni? Nem egyedül vagy ebben a bandában. Van ott négy másik srác, akik a szívüket, lelküket beleteszik minden egyes mozdulatukba. Nem baszhatsz ki csak úgy velük – emlékeztette őt erre a fontos tényezőre.

- Jelenleg egy cseppet sem érdekel. Mutass nekem egy rohadt huszonévest, aki ekkora lebaszást kapott, amiért lefeküdt két idegen csajjal. Hagyjuk már a faszomba ezt az egészet! – lépett volna az ajtó irányába, hogy kimenjen, de Paul elé lépett, és kijelentette, hogy nem fogja itt hagyni.

Nem igazán foglalkozott vele, hogy már hajlani kettő volt, még legalább egy óráig magyarázott, ebből fél óra kiabálás, veszekedés volt, a másik fele pedig a lehetőségeink felsorolása. Az első dolog, amit lefektetett, hogy ezek után el sem mozdulhatunk egymás mellől. Nincs több olyan, hogy nem megyek a koncertre, mert nincs kedvem, és a közösségi oldalakra is posztolnunk kell egymásról és egymásnak. Szerintem, ha tehette volna összebilincselt volna minket.

Igazából értettem Liam álláspontját, mert az tényleg nem állapot, hogy ennyire elnyomásban kelljen lenniük, de azért az túl sok volt, amit ő úgy gondolt, hogy megengedhet magának. Lehet élvezni az életet mindenféle drog meg minden nap más csaj nélkül is, nem kellene ennyire elszállnia magától.

- Oké. Aludjatok, holnap beszélünk a négy fiúval, és megkérdezzük őket, szerintük mi lenne a helyes – utalt arra, hogy Liam távozzon-e a bandából vagy ne. Látszott rajta, hogy rosszul esik neki ezt hallania, de végül is ő volt az, aki kiharcolta.

Annyira álmos voltam, mire Paul végre lelépett, hogy azonnal elaludtam. Nem tudtam, hogy Liam mit csinált az éjszaka, aludt-e vagy dühöngött, de reggel mikor felkeltem még hason fekve aludt. Csináltam róla egy képet, azzal a szándékkal, hogy kitegyem, de előbb megnéztem, hogy írtak-e ki valamit a nevemben, ahogy az már sokszor előfordult.

Mi ez a pletyka? Nevetséges az egész. Nem hiszem, hogy rátok tartozna a kapcsolatunk, de csak hogy tisztázzam, Liam nem csalt meg. Az újságok ferdítve hozták le az egészet, a paparazzók pedig csináltak képet, ahogy elhagyom a szobát, arról viszont már nem, amikor visszamentem. Tudhatnátok, hogy Liam ennél sokkal jobb ember, sosem tenne ilyet.

Olvastam el „saját” tweetjeimet, majd megráztam a fejemet, és csatoltam a képet, azzal a felirattal, hogy hosszú éjszaka, mi? Ezután még sokáig böngészgettem az értesítőim között, hogy megnézzem, mit mondd a többség. Rengetegen elkezdték megkérdőjelezni a kapcsolatunkat, de legalább ugyanannyian voltak azok is, akik egyetértettek azzal, hogy Liam sosem tenne ilyet.

Őszintén szólva, kezdett egyre jobban elegem lenni mindenből. Azzal csábítottak el magukkal, hogy olyan helyeken járhatok, ahol még sosem, és hogy mennyire élvezni fogom a munkám melletti szabadidőmet. Csakhogy szabadidőről nem is nagyon álmodhattam, mert ha az utcára léptem, azt Liammel kellett tennem, nem mászkálgathattam csak úgy, egyedül. Oké, hogy a barátaim eljöttek, és ezt is fizették, de ettől függetlenül még ugyanúgy bezárva éreztem magam. Ráadásul minden nap el kell viselnem, hogy valaki olyannal kell együtt laknom, akibe fülig szerelmes vagyok, ellenben, aki rám sem hederít. Nem mondom, vannak jó pillanatai, de azokkal is csak annyit ér el, hogy a következő bunkó húzásánál csak még jobban elkeseredjek. Liam pedig nem hogy változna, egyre csak rosszabb, magába fordulóbb.

Egész délelőtt tiszta ideg voltam. Szerintem jobban tartottam attól a megbeszéléstől, mint maga Liam. Nem akartam, hogy olyan kimenetele legyen, ami elkeserítené, mert még mindig az volt a legrosszabb, amikor szomorúnak láttam. A körmeimen lévő körömlakk látta kárát az idegeskedésnek, ugyanis mindegyiket lekapargattam. Gusztustalanul nézett ki, ezért lemostam, majd barátaim társaságával próbáltam elterelni a figyelmemet.

Mialatt tartott a megbeszélés, hozzám se lehetett szólni. Csak az öt srác, és néhány fontosabb ember lehetett jelen, így én előre meredve tördeltem a kezeimet. Alig vártam, hogy vége legyen.

- Nem értem, hogy miért viseled ennyire a szíveden – értetlenkedett Josh.

- Félek, hogy azt mondják a többiek, hogy lépjen ki inkább az bandából. Mindenkinek elege van belőle, nem hiszem, hogy marasztalnák – próbáltam megértetni vele, de tudtam, hogy lehetetlen. Nem volt rossz ember, sőt, de sosem tudott igazán együtt érezni másokkal.

- Ő mondta, hogy menni akar, nem? – vonta fel a szemöldökét.

- Igen, ezt mondta, de te nem ismered – ráztam meg a fejem. – Csak ideges volt, de igazából nem akarja ő ezt.

- Jól van, nyugodj meg. Úgyse küldenék el a többiek – nyugtatgatott Alex sokadik alkalommal is.

- Remélem. Megnézem, végeztek-e már – álltam fel a földről, ahol eddig hátamat az ágynak vetve ücsörögtem. Megforgatták a szemüket, ugyanis ez már vagy az ötödik alkalom volt, amikor ezzel a céllal magukra hagytam őket.

Nem volt messze a szoba, ezért már miután kiléptem, láttam, ahogy a fiúk kiözönlenek az ajtón. Zayn és Harry arcáról zaklatottságot olvastam le, Niall is némileg komolyabb volt, mint szokott, de rajta és Louis-n nem vettem észre lényegi változást. Liam vagy már korábban kijött vagy bennmaradt, de nem volt velük. Nem akartam pofátlanul odarohanni, és megkérdezni, mi volt, mert tényleg nem tartozott rám, hogy mit beszéltek meg. Sosem voltam ilyen kis buzgómócsing. Inkább kerestem Zaynt tekintetét, aki azonnal kivált a többiek társaságából, hogy hozzám sétáljon.

- Jesszus, de ijedt fejed van – mosolygott rám, miközben egyik kezével átkarolt. – Gyere, elmondom, mi volt – fordított a szobája irányába.

- Köszönöm – mondtam neki, hiszen tudtam, olyan dolgot oszt meg velem, amit nem kellene. Nem hiába nem lehetett ott senki más rajtuk kívül.

- Bevallom, nem ért meglepetésként ez a beszélgetés, de nyugodj meg, Paul csak azért csinálta ezt, hogy ráijesszen Liamre. Mint látod, eddig nem igazán vette komolyan őt, amikor a kirúgásával fenyegetőzött. Szóval tulajdonképpen nagy vonalakban felvázolta, hogy mi a helyzet Liammel, illetve, hogy mik a lehetőségei. Elmondta, hogy mivel járna az, ha ki akarna lépni, aztán megkérdezte tőlünk, hogy mi a véleményünk. Azért húzódott el ennyire, mert Paul szavai után Harry alaposan felkapta a vizet. Ő mindig is nagyon igyekezett, hogy így egyben maradjunk, szóval kifakadt, és elmondta Liamnek, hogy mit gondol róla az utóbbi időben – húzta el a száját, amiből nem következtettem sok jóra.

- Kapott tőle is egy fejmosást? – kérdeztem rá.

- Nem is akármilyent. Komolyan vagy harminc percig ömlött belőle a szó, Liamnek esélye sem volt megszólalni, és miután Harry azzal zárt, hogy szerinte komolyabban el kéne gondolkoznunk azon, hogy nélküle, négyen erősebbek lehetünk-e, már nem is nagyon tudott mit mondani. Mindannyian meglepődtünk, tőle vártam volna utoljára, hogy ezt mondja. Hallanod kellett volna azt a csendet, ami utána állt be. Vágni lehetett a feszültséget, de aztán Nialler nem bírta már tovább elviselni a hangulatot, és felszólalt. Rövid volt, lényegében annyit mondott, hogy nehezen tudja elviselni az új Liamet, ezért próbálja is kerülni, de szerinte meg lehet ezt oldani normálisan is, semmi szükség arra, hogy elküldjük.

- Reagált rá valamit? – szakítottam újra félbe.

- Ja. Benyögte, hogy nevetséges ez az egész, és most úgy érzi magát, mintha az XFactorban lenne, és a zsűrik épp most döntenének arról, hogy továbbjut vagy menjen haza. Erre meg Louis iszonyatosan mérges lett. Ő is tartott egy kisebb fejmosást arról, hogy miért kell neki kényszeresen idiótaként viselkednie, de arról, hogy Liam maradjon-e, csak annyit mondott, hogy neki kell eldöntenie, és nem nekünk. Ha akar, menjen, senki nem fogja visszatartani, de ha maradni akar, akkor majd megoldjuk együtt, mint eddig is mindent.

- Ez teljesen korrekt – bólogattam elismerően, aztán kíváncsian néztem rá, mert már csak ő volt hátra.

- Nézd, én már mindent megpróbáltam. Nem szóltam hozzá, aztán nyaggattam minden percben, veszekedtem vele, nem foglalkoztam vele, próbáltam beszélgetni, alkalmazkodni, semmi nem működött. Nekem már nem volt több mondandóm a számára, úgyhogy inkább nem ragoztam túl. Csak határozottan közöltem, hogy nem akarom, hogy kilépjen, és ennyi. De én már tényleg nem tudom, mi segíthetne – piszkálgatta a farmerja szaggatott részét.

- Nem tudom. De nem hiszem, hogy ezt neked kellene megoldanod. Mármint úgy értem, hogy lehet, rá kéne hagyni. Had csinálja azt, amit ő jónak lát, olyan sokkal nem csökken a népszerűségetek tőle, nem? – rántottam meg tanácstalanul a vállam.

- Ez az egész nem arról szól, hogy csökken-e a népszerűségünk. Legalábbis részemről nem, engem ez hidegen hagy. És ezzel az egésszel sem foglalkoznék, ha látnám, hogy közben Liam jól érzi magát és boldog. De nem az, ez csak egy dac, amit képtelen levetkőzni. Valakinek ki kell ebből húznia, csak senkinek nem hagyja. Nem tudom, minek kellene történnie, ahhoz hogy észbe kapjon.

- Hiányzik? – Nem tudom, miért kérdeztem, teljesen egyértelmű volt, hogy nagyon bántja, amiért eltávolodtak. Túl jó lelkű volt ahhoz, hogy ezt ne vegye a szívére, és hogy ne tekintse a saját küldetésének barátja megmentését.

- Az összes fiúval meg tudom beszélni a bajaimat, mindig meghallgatnak, és segítenek, ha bármi van, de valahogy mindig Liam volt az, aki tényleg el tudta érni, hogy úgy érezzem, idővel megoldódik majd minden. És most nagy szükségem lenne rá, de már nem érzem úgy, hogy odamehetnék hozzá, és nem tudom, – tartott egy kis szünetet – már nem is vágyom arra, hogy vele beszéljem meg.

- Mi a baj? – ráncoltam a homlokomat. – Tudom, hogy nem ugyanaz, de nekem is elmondhatod, ha szeretnéd – simítottam végig tetoválásokkal borított karján. Volt már egy esténk, amikor elmondta az összes tetkója történetét, és azóta még jobban tetszettek.

- Még senkinek se mertem mondani, bár biztos észrevették, hogy a korábbinál is sokkal passzívabb voltam az utóbbi időben. Nem tudom, Bessie. Úgy érzem, hogy belefáradtam ebbe a nagy felhajtásba. Esténként nincs kedvem felmenni a színpadra, annyira kényszernek érzem minden percét. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy nekem most kéne abbahagynom, mielőtt még jobban belefásulok – osztotta meg velem érzéseit. Kétségbeesetten nézett rám, mintha ő maga sem értené, mi váltotta ezt ki.

- Nem csak azért érzed most így, mert Liam hangulata téged is befolyásol? Lehet, annyira rányomja a pecsétet a napjaidra, hogy nem tudod igazán élvezni – próbáltam megkeresni a dolog miértjét.

- Nem hiszem. A dalokat se érzem a sajátoménak, feleslegesnek érzem, amit csinálok. De mindegy, nem azt mondom, hogy most csapot-papot itt hagyok és vége, csak nehéz, nem tudom, mi lenne a helyes. És egyik fiúval se tudok erről dumálni, nem akarom őket megbántani. Harry még jobban kiakadna, és annak fejében, hogy Liam miket csinál, nem is tudom, hogy lenne-e lehetőségem bármit is lépni. Meg tényleg abba se vagyok biztos, hogy abba szeretném-e hagyni vagy sem – húzta el a száját. Hangszíne nyugodt volt, egyedül az ujjai ideges matatásából, és szomorú tekintetéből látszott, hogy valójában nem az.

- Biztos nem szeretnél beszélni erről Liammel? Ahogy látom, ő is éppen ezzel küzd, lehet, mindkettőtöknek jót tenne – vetettem fel.

- Nem – vágta rá azonnal. – Liam csak idegességében mond mindenféle hülyeséget, de ő szereti ezt csinálni, amikor a színpadon van, megváltozik. Az a nevetés, jókedv nem megjátszott. Annyira szeret énekelni, hogy bármi is van vele, bármikor meg tudja vigasztalni. Velem is így volt eddig, de mostanság nem érzem ezt. – Nem tudtam, mit mondhatnék, és ő is elmondott mindent, amit szeretett volna, úgyhogy egy kis időre beállt a csend.

Most már nem csak Liam miatt aggódtam, hanem Zaynt is iszonyatosan sajnáltam. Igazából nekem is feltűnt, hogy az eddiginél is több időt tölt a szobájában, és még kevésbé van jelen a koncerten, de amikor alvásra vagy telefonhívásra hivatkozva elvonult, én azt hittem, csak fáradt vagy honvágya volt. Rosszul éreztem magam, amiért nem vettem észre, hogy ezek csak kifogások, és hagytam, hogy egyedül szomorkodjon.

- Mindegy, ne foglalkozz ezzel, mert nem olyan vészes, csak megfordult már a fejemben, hogy miért is csinálom én ezt. De jelen helyzetben, úgysem mozdulok innen. – Biztos látta az arcomon, hogy vívódok, ezért igyekezett megnyugtatni.

- Te érzed. Én csak annyit kérek, tégy úgy, ahogy neked a legjobb, tedd azt, amitől te boldog vagy. Mert az a legfontosabb – néztem rá komolyan, remélve, hogy tényleg felfogja, mindent ennek a tudatában kell csinálnia.

- Tudom. Köszönöm – hajolt előre, hogy adjon egy puszit a homlokomra. – Liam féltékeny lenne, ha ezt látná – vigyorodott el, én pedig megforgattam a szememet.

- Ne kezd megint! – löktem meg a mellkasát finoman. – Egyébként mondtam már, hogy mindig szerettem volna egy bátyot? – Mikor megrázta a fejét, folytattam. – Hát most, ha hülyén is hangzik, a személyedben kaptam egyet, mert pont olyannak képzeltem el, mint amilyen te vagy.

- Akkor hivatalosan is te vagy az egyetlen tesóm, aki értékeli a nagytesós tetteimet – nevetett fel, én pedig örültem, hogy, ha csak ideiglenesen is, de sikerült elterelnem a figyelmét.