Comfort Zone - Prológus

Sziasztok!

Nos, végre hivatalosan is visszatértem. Annyi minden van, amit a történethez szeretnék fűzni, hogy össze se tudom szedni a gondolataimat. Talán az összes közül a legfontosabb, hogy ezzel a sztorival egy nagyon új dologba vágtam a fejszémet, történetileg, írásmódilag és cselekményben is különböző az eddigiektől, és mégis jelenleg úgy érzem, hogy ez áll hozzám a legközelebb. Élvezem az írását, mégis kicsit félek, hogyan fogtok reagálni egyes dolgokra. Emiatt arra szeretnélek kérni titeket, hogy a történet alatt tényleg a lehető legtöbbször jelezzetek vissza, mert úgy érzem, kelleni fog a megerősítés. Nagyon-nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és sokan fogjátok olvasni. Már most köszönöm mindenkinek, aki még mindig itt van, olvas és támogat. Imádlak titeket! Na, és akkor nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást!

xxx Larissa

************************************

- Az igen, kislány – méregette hozzáértő szemekkel Zayn az előbb lefújt falfelületet. Egy deszkás figurát alkottam a gyár oldalára, amelyiket egy hete szemeltük ki magunknak. Kettőnkön kívül mindenki inkább feliratokat hagyott maga után, és bár azok is jól néztek ki, én ragaszkodtam az ilyesféle mintákhoz.
- Kösz – igazítottam még meg egy vonalat, aztán a többiekére néztem.
Andy még csak a felével volt kész, jó szokásához híven lassan dolgozott, Maz már csak táncolt a telefonjából szóló zenére, Hailey pedig színezett. Imádtam a spray hangját, ahogy felváltva kattog, majd szórja a színt a falra. Képes lettem volna egész éjjel ezt hallgatni.
- Hé, sh! – intett a kezével Zayn, hogy hallgassunk.
Messziről, de szirénák hangját lehetett hallani, és ahogy egyre közeledett, kapkodva kezdtük el a hátizsákjainkba dobálni a cuccainkat. Minden bizonnyal őrült vagyok, de szerettem ezeket a perceket. A vér száguldozott az ereimben, ahogy azon voltam, hogy minél hamarabb eltűnjek a helyszínről.
- Gyerünk, Mira! – lökött rajtam egyet Maz, mielőtt megiramodott volna a kerítés felé, amin Zayn és Hailey már átjutottak. Felkaptam a kapucnimat, és én is rohanni kezdtem, miközben Andynek hátrakiabáltam, hogy hagyja a francba a grafitizést, és jöjjön.
Megkapaszkodtam a kerítésben, és miközben az őrült módon zörgött és rángatózott alattam, átdobtam magam a tetején. Amikor földet értem egy pillanatra belehasított a fájdalom a bokámba, de nem álltam meg. A rendőrautó fényei már piros és kék villogó fényt szórtak a falakra. Vállam fölött hátrapillantottam, hogy megnézzem Andy elindult-e, ám ő pont akkor húzott el mellettem nagy lendülettel. A sötét éjszakában egybeolvadt a szívverésem, a cipőink dobbanása az aszfalton és a mögöttünk szóló sziréna. Arcomon széles vigyor terült szét, majd amikor biztonságos távolba kerültünk, és lelassítottunk, a többiek arcán is a sajátomat láttam visszatükröződni. Maz hangosan kurjantott egyet, miközben összevissza pacsiztunk egymással.
- Jól van, srácok. Húzzunk haza! – ütötte a vállát az enyémnek búcsúzásképp, aztán mindannyian szétváltunk, hogy hazamenjünk.
Kocogva tettem meg az utat hazáig, mert az adrenalin még mindig dolgozott bennem, és valahogy le akartam vezetni, mielőtt hazaérek. Elmondhatatlan volt az az érzés, amit egy-egy ilyen alkalommal éreztem. Az évek során mi, öten alaposan összekovácsolódtunk. Amikor velük voltam, úgy éreztem, nincs számunkra akadály. Gyerekkoromban a szüleim gondosan felépítették az egész életemet, és az általános iskola végéig abban a hitben is éltek, hogy minden úgy lesz majd, ahogy ők eltervezték. Én viszont mindig úgy éreztem, hogy kilógok a családból. Nem vonzott a pénz, az üzlet, a villásreggelik, a lovassportok és semmilyen más sznob cselekvés sem. Rettenetesen untam az életemet, a makulátlan kinézetemet, a csodálatos és méregdrága ruhákat, egyszóval mindent, ami az arisztokrata életmódhoz tartozott. Az életemet üresnek és anyagiasnak tartottam, és úgy éreztem, próbálnak bezárni egy palotába, amelynek falain belül nincs semmi más, csak a képmutató csicsa.
Magángimnáziumban töltöttem a középsuli első évét, akkor még gyerekfejjel úgy éreztem, velem van a baj. Körülöttem mindenki boldognak tűnt, a gazdagabbnál gazdagabb osztálytársaim is mind elégedettek voltak a látszatra tökéletes kis életükkel. Csak én lógtam ki. Komolyan próbáltam beilleszkedni, és elfogadni a környezetemet, de egyszerűen nem tudtam. Fél évig könyörögtem a szüleimnek, hogy had járjak állami iskolába, míg végre beleegyeztek. Persze ez nem úgy ment, hogy egyik nap átírattak egy másik suliba, és le is zártuk a dolgot. Anyám, ügyvéd révén, szinte egy szabálykönyvet írt nekem arról, hogyan és miket kell teljesítenem ahhoz, hogy maradhassak az új iskolában. De még így is jobb volt. Én teljesítettem a kívánságaikat, annak tanultam, amit ők szerettek volna, szinte kitűnő eredménnyel, cserébe pedig legalább úgy érezhettem, van helyem a világban.
Szüntelenül kerestem az izgalmat, szinte elvetemülten mentem bele minden olyan dologba, ami csak egy kicsit is kizökkentett az unalmas, egyhangú ritmusomból. Az osztályomból ismertem meg Andyt, aki nagyon hasonló helyzetben volt, mint én, annyi különbséggel, hogy ő tulajdonképpen élvezte a fényűző életmódot, és hogy a szülei nem kényszerítettek rá semmi olyat, amit igazából nem akart. Ő volt az első, aki befogadott, és nagyon hálás voltam neki, amiért úgymond a szárnyai alá vett, amikor a gimiben mindenki más csak a gazdag picsaként emlegetett.
Egyre több időt kezdtünk együtt tölteni. Megtanított deszkázni, és tulajdonképpen ő vezetett bele ebbe az egész utcai világba. Délutánonként kint lógtam vele, ha a szüleim éppen nem voltak otthon, és nem kaptak rajta. Tesztelgettük a határainkat, és területileg is egyre messzebb mentünk. Mindig azt gondoltuk, hogy Hackneyben menő lehet az utcai élet, és végül oda kezdtünk el kijárni. Az egyik ilyen délután alkalmával ismerkedtünk meg Zaynnel, Mazzel és Haileyvel.
Zayn egész kicsi kora óta deszkázik és éli ki művészi hajlamát a graffitiben. Valamikor akkor kezdte, amikor lelépett otthonról az apja, nem sokkal utána pedig az anyja is, aki beleroppant abba, hogy minden az ő nyakába szakadt. Maya, a nővére csak három évvel volt idősebb nála, de nagyon hamar kellett felnőnie, hogy ellássa öccsét is. Zayn énjét egyértelműen nagyban befolyásolják ezek az események, de ha lehet ilyet mondani, abszolút előnyére váltak. Nagyon nagyra tartottam azért, amilyen ember. Minden megvan benne, ami egy vezéregyéniségben. Komoly, igazságos, és bár nem fél szembe menni a normákkal, mindig tudja, hol a határ. Általában csendes, de mindig rengeteg dolog jár a fejében, ráadásul nagyon figyelmes, sokkal szívesebben hallgat, mint beszél.
Maz családi háttere se fényesebb, mint Zayné, ugyanis 8 éves korában az apja börtönbe került, és bár egyszer szabadult, nem változott meg, így hát újra lecsukták. Az anyja újraházasodott, de mostohaapja alkoholista, aki utálja Mazt, csak pénznyelőnek látja, ráadásul az anyját is veri, úgyhogy a néger srác, mióta a bátyja elköltözött, a lehető legtöbbet van el otthonról. Ő sem tartozik a lelkizős kategóriában, de akik ismerik, azok tudják, mikor van rossz passzban. Belsőleg tehát eléggé megviselt, mégis ő a banda legvidámabb tagja, mindig lelkes, és buzog, ha valamire készülünk. Legnagyobb hibája talán, hogy semmit nem vesz komolyan, és emiatt előfordul, hogy nem értjük meg egymást. Imád táncolni, saját elmondása szerint, ő ebben tudja a legjobban kifejezni magát.
Zayn, Maz és Hailey ugyanabba a középiskolába jártak, a lány egy osztállyal a két srác alatt, nagyszájúsága miatt pedig nem sokan barátkoztak vele. Zayn és Maz rukkolt elő a banda alapításával, és úgy gondolták, Hailey illene hozzájuk, így lett ő az első, akit betoboroztak. Nem kifejezetten vezéregyéniség, neki inkább kell valaki, aki irányítja, főleg emiatt nagyon jó csapatjátékos is. Szeret másoknak tanácsot osztogatni, és jó is benne, saját kapcsolatát mégis képtelen rendezni Mazzel. Én főleg azért imádom, mert bohókás, és mellette nem lehet rossz kedved.
Szóval Andyvel Hackneyben lógtunk, amikor ők hárman elindultak felénk. Először mindketten kicsit beijedtünk, hogy talán nem látnak itt szívesen minket, de legnagyobb meglepetésemre, csak azt akarták velem közölni, hogy tetszik nekik, ahogy a deszkával bánok. Széles mosollyal nyugtáztam dicséretüket, mire Maz azonnal helyre tett, hogy azért van még mit gyakorolnom. Zayn pedig közölte, hogy csatlakozzunk hozzájuk, és gyakoroljunk velük. Először csak napközben lófráltunk erre-arra így öten, aztán az éjszakai graffitizések is képbe jöttek.
A szüleim azóta tömérdekszer megbánták, hogy beleegyeztek az állami iskolába, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy úgy tűnt, a hízelgés és az alkudozás benne volt a véremben, így mindig sikerült valahogy elsimítani a nézeteltéréseinket. Persze az éjszakai kiruccanásokról a mai napig sem tudnak, éppen ezért nem lenne valami jó, ha egyszer a rendőrségről kellene összeszedniük. Akkor aztán vége lenne az egész életemnek, és visszatérhetnék a sznob életmódhoz, amiben előbb-utóbb átvágnám a torkomat.

Comfort Zone

Sziasztok!

Gondoltam jelentkezem pontos infókkal, mert nem mindenki van benne a csoportban, és szeretném, ha mindenki tudna ezekről :)
Mint látjátok a design már elkészült, szóval minden készen áll az új történethez. A prológus FEBRUÁR 5-ÉN kerül majd fel az oldalra, utána a szokásos ütemben, heti egy rész lesz.
A szereplőkről én, Marika és Silver Breeze készítettünk 1-1 rövid, ismertető videót, ezeket most ide kiteszem nektek, hogy barátkozzatok velük. Sajnos van köztük pár olyan, amely nem nézhető telefonról, csak gépről.







Nagytakarítás (18)

Sziasztok!

A csoportban már említettem, hogy a két ünnep között hozok majd egy régebben megírt kis szösszenetet, és most, hogy Liam sikeresen megölte a fél fandomot az instagramos shirtless képével, úgy döntöttem, ez a megfelelő idő, hogy egy kicsit még kínozzon minket. Na meg úgy is olyan hűvös van, melegedjünk fel egy kicsikét, haha. 

A formaság kedvéért: 18 éven aluliaknak nem ajánlott vagy mi a szösz :D
Kommenteket örömmel olvasok ez alatt is.

xxx Larissa

***************************************


- Mr. Payne, a takarítónő jött. Beengedhetem vagy várjon egy kicsit? – kérdezte főnökétől a csinos nő, aki a recepciónál engem fogadott.
- Engedd csak be, Patricia! – hallottam meg az irodából a mély hangot, majd az engedély után a hölgy arrébb állt, én pedig a felmosóval és porolóval a kezemben, beléptem a tágas irodába.
A sarokba állítottam a takarításhoz szükséges felszerelést, és az asztalnál ülő, igencsak szemrevaló férfihoz léptem, hogy bemutatkozhassunk.
- Liam Payne – emelkedett fel a székéből, hogy egy erős és meleg kézfogásban részesítsen.
- Clara Paige, örülök a találkozásnak – viszonoztam a kézfogást az övéhez képest apró kezemmel.
- Clara, remélem, nem baj, ha tegeződünk – villantotta meg vonzó mosolyát, én pedig aprót ráztam a fejemen. – Nos, az a nagy problémám, hogy ezer éve nem volt itt takarítva, és jó lenne, ha most egy ilyen nagytakarítást csinálnál. Polcokról le kéne pakolni mindent, ablakokat lemosni, ilyesmikre gondoltam. De ezt gondolom olvastad a hirdetésben is – hadart összevissza, de nem hiszem, hogy ez feltűnt neki. Valószínűleg alapból beszélt ilyen gyors tempóban.
- Rendben. Elkezdem az ablakokkal, aztán majd haladok sorban, ha valami még eszünkbe jut, akkor megcsinálom – indultam is dolgomra, ő pedig visszaült a számítógéphez.
Miközben végeztem a dolgomat, végig éreztem magamon a tekintetét, és bár egy kicsit frusztrált, hízelgő volt a figyelme, hiszen olyan típusú férfi volt, akiről minden nő álmodik. Egy halványsárga, elég rövid short volt rajtam, fekete toppal, ami engedte láttatni a hasamat, amikor nyújtózkodtam. Szándékosan kellettem magam neki egy kicsit, hajlongtam, nyújtózkodtam, és ivásnál is odafigyeltem, hogy pár vízcsepp kifolyjon a számból, le a nyakamon, végig a mellkasomon, amíg el nem éri a toppomat.
- Itt az asztal alatt is van egy kisebb szekrény, amit ki kéne takarítani – tolta magát hátrébb a gurulós székben, pimasz mosollyal a szája sarkában, úgyhogy belementem a játékba, és négykézlábra ereszkedtem előtte, jól kinyomva fenekemet.
- Kész is van – tolattam egy picit hátra, ezzel egyik lábába ütközve, majd felemeltem kezeimet a talajról, és megfordultam a térdeimen, hogy ránézzek. Jobb keze a gatyájára simult, kissé görcsösen tartotta ölében a kezét, én pedig mosolyogva nyugtáztam, hogy tetszett neki a kis mutatványom. – Van még valami, amit törölgetni kéne? – helyeztem át tekintetem fókuszát a kezéről a szemére.
Hirtelen nyújt a karomért, hogy közelebb rántson magához. Szabad kezemmel a combján támaszkodtam meg, hogy ne boruljak bele fejjel az ölébe.
- Ami azt illeti, van itt még valami, amiről gondoskodhatnál – tette kezemet a farkára.
Nem lepődtem meg tettétől, hiszen kinézete alapján pont ezt vártam tőle, és amikor először nézett rám úgy, hogy azonnal meztelennek éreztem magam, számítottam rá, hogy valamikor bepróbálkozik. Hogy tudja, benne vagyok, megmarkoltam férfiasságát, mire ő felpattant, és az ajtóhoz sétált, hogy a lyukban lévő kulccsal magunkra zárja. A nadrágját gombolva, sliccét lehúzva sétált vissza elém, én pedig azonnal belemarkoltam nadrágja szárába, és lehúztam róla a kék farmert. Időközben ő megszabadult szürke pólójától is, így egyetlen boxerben ült vissza a székbe. Lassan végighúztam a kezem izmos felsőtestén, hagyva, hogy körmeim finoman karcolják bőrét, aztán belecsókoltam a nyakába. Felnyögött, ahogy aprókat szívtam a bőrén, kezét pedig a boxerébe csúsztatta.
- Türelmetlen – szidtam le a füléhez hajolva.
- Rég volt használva, már lassan tényleg porosodik – harapott bele a vállamba, én pedig felnevettem szavai hallatán. Kötve hiszen én azt.
Végigsimítottam a karját, át feszes bicepszén, le nyilakkal borított alkarján, aztán megkerestem kézfejét a boxerében, és arrébb lökve, átvettem ujjainak korábbi helyét. Gatyájától nem igazán fértem hozzá, úgyhogy kiszabadítottam a fogságából, és egy pillanatig gyönyörködtem merev férfiasságában, ahogy a boxer széle által még mindig nyomva a hasához simult. Végignyaltam hosszán, ezzel elérve, hogy ujjai ráfonódjanak a karfára, és megszorítsák azt.
- Ragaszkodsz ahhoz az alsóneműhöz? – néztem fel rá, várva, hogy megemelje csípőjét. Kérdésem megtette hatását, így gyorsan azt is letoltam a bokájáig, a farmere mellé, és visszatértem méretes merevedésének kényeztetéséhez. Néhányszor körbenyaltam makkját, amíg kezemmel a golyóit izgattam, aztán elvárásának eleget téve számba engedtem, és kezemmel rásegítve, szopni kezdtem. Ujjaival oldalra simította a hajamat, hogy jobban lássa, amit csinálok, én pedig az arcára néztem, hogy lássam rajta a szám és nyelvem okozta élvezetet. Folyamatosan a hajamat piszkálta, egyre görcsösebb mozdulatokkal, míg végül bele nem markolt a tarkómnál, hogy ő maga kezdje diktálni a tempót és a mélységet. Egy idő után elhúzta a kezét, ezzel visszaadva az irányítást, majd megint egy kicsivel később leállított, és lehúzta rólam a felsőmet. Előre hajolva a melltartómat is kikapcsolta, majd összefogta melleimet, és közédugta a farkát. Átvettem kezeinek helyét, hogy újra megkapaszkodhasson a székbe, és miközben csípőjével ütemesen lökött felfelé, én lehajtottam a fejem, hogy nyelvemmel elérjem makkját.
- Basszus Clara – szinte hörgött, ahogy kiejtette a szavakat, én meg legalább kétszer olyan nedves lettem attól, ahogy kiejtette a nevemet. – Te nem szeretnél valamit kapni? – rántott fel magához, belebeszélve a számba. Hirtelen válaszolni se tudtam, annyira elbódított, ahogy a szája súrolta az enyémet. – Ezt igennek veszem – állt fel, magával húzva. Gyorsan lerugdosta magáról a cipőjét, meg a ruháit, aztán az én pici rövidnadrágom is az övéi mellé hullt. Az íróasztaláról félresöpört pár papírt, és felültetett rá, majd a lábaim közé állt, és lecsapott ajkaimra.
Nem finomkodott, nyelve akaratosan járt a számban, ezzel előhozva belőlem is a vadságot. Beszívtam vastag, alsó ajkát, majd a fogaimmal kitartottam egy kicsit. Ettől aztán kétszer olyan hévvel esett nekem. Kezével a combomba markolt, és szájával egyre lejjebb haladt. Az egész testemet átjárta a bizsergés, mintha a végtagjaimból kiindulva szaladnának afelé a pont felé, ahol éppen ajkai és ujjai érintenek, hogy ott összpontosuljanak, és együtt haladjanak tovább az alhasamba. Könyökömre támaszkodva hátradőltem, és fejemet hátravetve hagytam, hogy félrehúzza tangámat. Vártam az ujjainak vagy a nyelvének érintését, de mindhiába, úgyhogy végül felemeltem a fejemet, hogy megnézzem, mit csinál.
- Ki is a türelmetlen? – húzta féloldalas mosolyra duzzadt ajkait, én pedig felnyögtem kínomban.
- Ne szórakozz! – ziháltam neki, ezzel még szélesebb mosolyt váltva ki belőle.
- Ne fogd vissza magad, hangszigetelt a szoba – kacsintott rám, aztán belém nyalt. Ha akartam volna, se tudtam volna magamban tartani az apró sikolyt, amit emiatt hallattam, de jó volt a tudat, hogy Patricia nem fogja végighallgatni, ahogy elélvezek Liam alatt.
Le kellett fognia a csípőmet, hogy ne ficeregjek összevissza, amíg ő felváltva szívott és nyalt. Borostája karcolt minden mozdulatánál, nem kellett sok, hogy teljesen elveszítsem az önuralmamat. Belső combjaim a fejére simultak, amíg szét nem nyomta őket. A számhoz tartotta az egyik ujját, de helyette kettőt kaptam be, ezzel egy hangosabb nyögést kiváltva belőle, majd mindkettőt egyszerre tüntette el bennem. Már a könyökömön is nehéz volt tartanom magam, ezért teljesen hátradőltem. Hátamra papírok tapadtak, kezemmel pedig az asztal szélét szorítottam úgy, hogy ujjaim elfehéredtek. Rohadtul értette a dolgát, olyan volt, mintha tudott volna minden egyes pajzán kis vágyamról.
- Liam. Akarlak. Most. – tagoltam neki szaporán szedve a levegőt.
Kihúzta ujjait, és eltávolodott tőlem. Amíg ő felvette a földről a nadrágját, hogy a farzsebéből elővegye az óvszert, én feltornáztam magamat, hogy levegyem bugyimat. Amikor szembefordul velem, lüktető büszkeségére tettem a kezem, hogy egy kis ideig még verjem neki. Nem sokat várt, ellökte a kezem, és felhúzta az óvszert. Az alsó ajkamat beharapva követtem mozdulatait, majd amikor rám nézett, kacéran rá mosolyogtam. Előrébb csúsztam, és szétnyitottam lábaimat, hogy közé tudjon állni. Jobb combom alá nyúlt, hogy megemelje, kicsit hátrébb döntött, majd bejáratomhoz pozícionálta magát, és lassan belém nyomta magát. Szinte azonnal kihúzta teljesen, majd újra betette, ezt a mozdulatsort megismételte még kétszer, gyorsabb tempóban, aztán nem szórakozott tovább.
Egyik kezemmel hátul támaszkodtam, a másikkal a nyakát átkarolva húztam magamhoz, ő pedig kulcscsontomra lihegett. Váltogatta a tempót, hol gyorsan, aprókat lökött csípőjével, hol pedig lassan, mélyeket. Karom nem bírta sokáig az ostromot, így megint kifeküdtem. Megállt, amíg helyzetet váltottam, és a másik lábamat is a karja fölé tette, combomba kapaszkodva tartott magához közel, de még így is folyton felcsúsztam, ezért a csípőm mellett megkapaszkodtam az asztalban. Tovább diktálta a gyors tempót, amíg szinte öntudatlanul nyökögtem az asztalon. Ő sem volt ám csendes, mély nyögései rezonáltak a fülemben, érintései pedig még tovább perzselték amúgy is égő bőrömet.
- Fordulj meg – szállt ki belőlem, én pedig teljesítettem kérését.
Hasam alá nyúlva megemelt egy kicsit, és újra visszahelyezte farkát járatomba. Testünk minden egyes találkozásnál nagyot csattant, akárcsak tenyere a fenekemen. Hasam alatt lévő ujjaival folyamatosan ingerelte a csiklómat, egészen addig, amíg a nevét kiáltva, remegve estem át orgazmusomon. Kezemmel összegyűrtem néhány papírt, ahogy valamibe kényszeresen kapaszkodni akartam, de jelenleg az sem érdekelt. Liam a csípőmbe markolva mozgott tovább, amíg ő is elélvezett. Mély, férfias, elégedett nyögése keveredett az én zihálásommal. Az asztalra hanyatlottam, ő pedig teljes testsúlyával a hátamra feküdt, és izzadtan, összetapadva kapkodtuk a levegőt. Ő találta meg hamarabb légzésének normális ritmusát, és miközben felemelkedett rólam apró puszikat hagyott gerincem mentén.
- Kárnak raktunk rendet ezen az asztalon – dünnyögtem, miközben próbáltam úgy leszállni, hogy több papírnak már ne legyen baja. Bár lényegében már szinte mindnek mindegy volt. – Bocs – tartottam felé egy adagot, amit olvashatatlanra gyűrtem.
- Megérte, majd kinyomtatom újra – húzott magához a derekamnál fogva, hogy egy utolsó, birtokló puszit nyomjon a számra, aztán mindketten felöltöztünk, és folytattuk a munkát. Én a takarítást, ő a papírjai rendezését.

Köszönetnyilvánítás +folytatás

Napok óta gondolkozom, hogyan tudnám ezt a kis posztot jól megírni, de igazából annyi minden van, amit mondani szeretnék, hogy még mindig nem tudom, hogy lesz ez kerek egész. Mindenesetre kezdetnek visszaolvastam, hogy mit írtam a Baby Project után, és nagyon ledöbbentem a statisztika miatt, úgyhogy akkor ezzel kezdem.
„Az összes megjelenítés 59140 ebben a pillanatban, ezt ti is láthatjátok oldalt, mert kitettem. 83 rendszeres olvasó, körülbelül 50 új mióta a Baby Projectet írom. A pipák száma általában 50-60 fölé esett, és rendszeresen fejtettétek ki véleményeteket legalább 10-en. A facebookos csoport létszáma is 50 fölött van, az én hálámat pedig nem lehet számokban mérni.” Ez volt az állás a BP után. Most ehhez képest a megjelenítések száma 154.600! Majdnem kerek 100.000-rel több. A rendszeres olvasók száma 135, úgyhogy nagyon örülök, hogy itt is azért jelentős növekedés volt a történet alatt. A pipák és a kommentek száma viszont nem éri el az BP értékeit. Csak remélni tudom, hogy nem minőségbeli csökkenés miatt, hanem amiatt, hogy nem Harry volt a főszereplő, aki – nyílt titok – a legnépszerűbb itt Magyarországon. Mindenesetre nagyon-nagyon szépen köszönök minden egyes szót, amit írtatok, akkor is, ha csak egy „ááá” volt. Hihetetlenül jól estek a kedves szavak, és tényleg a legnagyobb köszönet első sorban azokat illeti, akik valamilyen formában kifejezték nekem a véleményüket. Higgyétek el, nélkületek nem lett volna akkora lendületem írni a történetet. Nem akarlak egyébként csak nekem számító adatokkal untatni titeket, de még annyit, hogy a történet 207 A4-es oldal lett, 84374 karakter, ezzel a leghosszabb, amit valaha írtam.
Most szeretnék néhány embernek külön köszönetet mondani. Elsőként Solyának, akivel tulajdonképpen kitaláltuk az alapsztorit. Egy ártatlan, őrült, kis esti beszélgetésnek indult, és nézd meg mi lett belőle! Köszönöm, hogy segítettél benne, ötleteiddel pedig gazdagítottad a cselekményt. Bátorításért, és őszinte véleményért hálás köszönet Silvernek! Marikának pedig azért, hogy elviselte a sok nyűglődésem, amikor nem volt kedvem vagy elég ihletem írni. És még egyszer mindenkinek, aki akár rendszeresen, akár egyetlen egyszer kommentelt a blogon vagy facebookon. Mérhetetlenül imádlak titeket!
Na és akkor a folytatásról! Lesz, lesz, lesz új történet, de sajnos csak februártól! Ezúttal újabb fába vágom a fejszémet, méghozzá Tomlinson erdejét tervezem kivágni. Cselekményről meg további szereplőkről egyelőre nem árulok el semmit. De tessék csatlakozni a facebook csoporthoz, és ott nem sokára lesz rengeteeeg információ :D Remélem, hogy minél többen maradtok, és olvassátok majd azt is.
Már csak egy dologra szeretnélek megkérni titeket, hogy töltsétek ki az alábbi kérdőívet, amit a blogról, a történetről meg pár hülyeségről készítettem. 5-10 percnél nem vesz igénybe többet és névtelen. Minél többen kitöltitek annál jobb, hiszen a véleményetek alapján látom, hogy merre kell körülbelül tartanom.
Még egyszer köszönök mindent! Ti vagytok a legjobbak!

xxx Larissa

Epilógus

Sziasztok!


Nos, eljött ez a nap is! Itt a Bessiam is fake epilógusa. Csak nekem hihetetlen?
Most nem szeretnék egyelőre hozzáfűzni semmit a dologhoz, mert majd írok egy köszönetnyilvánítást miután összeszedtem a gondolataimat. Egyetlen dologra szeretnélek titeket kérni, mégpedig, hogy mindenki, aki olvasta a történetet, hagyjon maga után egy pár soros nyomot. Nagyon-nagyon sokat jelentene, rengeteg munkám volt ebben a történetben is, és jó lenne minél több visszajelzést kapni.

Akkor a hét folyamán még jelentkezem egy kis köszönő levéllel, amiben többek között a jövőbeli tervekről is lesz szó, úgyhogy érdemes lesz azt is átfutnotok :) Most jó olvasást és jó kommentelést! Nagyon-nagyon-nagyon imádlak titeket!

xxx Larissa

******************************************

Epilógus
Sóhajtva pakoltam be a táskámba a füzetemet és egy tollat. Semmi kedvem nem volt suliba menni, és most még Liam se noszogatott, hogy így tegyek, sőt.
- Biztos nem jössz velem? – hagyta abba a bőröndjébe pakolást.
- Nem tudok – vettem el idegesen az éjjeli szekrényről a telefonomat. Már ezerszer átbeszéltük ezt, ráadásul, amikor először mondta, hogy nem lesz itthon a szülinapomon, ami holnap esedékes, jól össze is vesztünk. Azóta már feldolgoztam, és szent a béke, de tényleg nem mehettem vele.
- Csak egy pár napra legalább – fűzött tovább.
- Sulim van, Liam. Te beszéltél rá, rémlik? – förmedtem rá. – Ne haragudj – hajtottam le a fejemet, amikor láttam, hogy arca elkomorodik a jogtalan bántás miatt. – Szeretnék menni, de nem tudok, és ideges vagyok, mert hiányozni fogsz.
- Tudom – ölelt át. – Megbeszéltük, hogy telefonálunk minden nap. Tudod, ez most nem olyan, mint mikor turnéztunk. Nem kötött, lesz időm mellette – simogatta a hajamat.
- Tudom. Elkések – dünnyögtem a vállába.
- Hívni foglak, még meg is unsz – ígérte meg.
- Sosem unlak meg. Vigyázz magadra – emeltem fel a fejemet, hogy megcsókolhassam.
- Te is – adta a kezembe a táskámat, én pedig szomorúan lépkedtem le a lépcsőn, hogy elinduljak a suliba.
Az együttes még akkor döntötte el, hogy 2016-ban szünetet tartanak, amikor Zayn visszament hozzájuk. Öt év folyamatos turnézás után nagyon megérdemelt volt már, és az ötlettel előrukkoló énekesnek is teljesen igaza volt, hogy mindannyijuknak kell egy kis feltöltődés. Én önző okokból is örültem, hogy Liam végre itthon volt, ugyanis bevallom, nagyon nehezen viseltem, amikor tavaly az év második felében körül-belül négyszer találkoztam vele. Liam az első néhány hetet velem, a családjával és a barátaival töltötte, és ahogy én tudom, a többiek is hasonlóan élvezték a semmittevéssel töltött napokat, azonban egyiküket sem olyan fából faragták, hogy képesek legyenek csak úgy lézengeni a világban. Ötük közül is Liam volt az első, aki megunta a láblógatást, és dalokat kezdett írni más előadóknak, a bandának és néhányat magának is. Egy ilyen dalszerzés miatt indult ma kora délután Los Angelesbe. Nélkülem.
Ugyanis én tavaly májusban beiratkoztam arra a tanfolyamra, amit alapjáraton szerettem, csak most utáltam, mert emiatt nem tudtam Liammel menni. Már csak egy hónap volt hátra a képzésből, és most már nagyrészt csak tapasztalatot szereztünk különböző helyeken. A bölcsőde, ahová én mentem, nem volt messze Liam lakásától, ezért is töltöttem hét napból hatot nála. Hivatalosan nem költöztem hozzá, de ezt már szinte lehetett együttélésnek nevezni. A cuccaim mindenhol ott voltak a házában, és lényegében tényleg ott töltöttem a legtöbb időmet. Szóval tetszett az új szakmám, amelyről nagy valószínűséggel egy hónap múlva papírom is lesz. Szerettem a bölcsiben dolgozni, és már most sokkal több örömömet leltem benne, mint a könyvelésben, amire jó pár évet elpazaroltam. Ráadásul amiatt se kellett aggódnom, hogy lesz-e munkám, mert itt, a gyakorlati helyemen, már most jelezték, hogyha megkapom a papírt a végzettségemről, akkor felvesznek.
A családom miatt se kellett többet aggódnom, ugyanis a kezdeti furcsa hangulat a második találkozás után eltűnt a két család közül, és gyakran tartottunk közös családi ebédeket. Az egyik ilyen alkalommal felmerült, hogy Liam szüleinek van egy házuk, amit nem használnak, és már nem is fognak, mert a fiuk vett nekik újat, az eladással meg nem akartak bajlódni, úgyhogy megmaradt. Felajánlották, hogy költözzünk oda, és emiatt aztán egy elég nagy vita alakult ki. Természetesen szüleim nem akartak elfogadni egy ajándék házat, én sem tartottam jó ötletnek ezt az egészet, Liamék pedig nem értették, mi a baj ezzel, és a végén még mi ketten is összekaptunk. Végül kitalálták, hogy valami nagyon csekély bérleti díjat kérnek érte, és erre már apu is rábólintott, és mivel így nem kellett a régi házért durva árakat fizetni, anyagilag is jól kijöttek.
Talán életemben először éreztem úgy, hogy minden a helyére került, és az életem is tart valamerre. Azt leszámítva, hogy Liam bizonytalan időre egy másik kontinensre utazik, és megint nem látom majd egy ideig, de végül is nem nyavalyoghatok. Már fél éve csak velem foglalkozik, egy-két hetet ki kell bírnom nélküle is.
Amikor beértem a suliba, hiszen ma pont volt két órám, és nem a bölcsiben kellett dolgoznom, leültem a leghátsó padok egyikébe, és az asztalra borulva sajnáltam magamat egész órán. A szünetben Liam írt, hogy szeret, és ír, ha odaért, a második órán pedig, tudván, hogy már nincs itt, még szarabbul éreztem magamat. Ráadásul suli után vissza kellett mennem a házához, hogy összeszedjek néhány cuccot, ami kelleni fog a következő jó pár napban, mert nem akartam egyedül lenni abban a nagy házban. Csak még jobban hiányozna, és egyedül érezném magamat.
A kulcsomat kerestem a táskámban, hogy be tudjak menni, de nem siettem túlzottan, mert nagyon jól tudtam, hogy el fogom bőgni magam, amikor belépek az üres házba, és senki nem fog üdvözölni. De hát meglett a kulcsom, és a cuccaimra is szükségem volt, úgyhogy nem volt más választásom. A házba lépve azonnal a riasztóhoz mentem, hogy kikapcsoljam, mert nem akartam magamra hívni a fegyeseket, ám be se volt kapcsolva.
- Aj, te bolond, mit kezdenél nélkülem? – mondtam félhangosan a szememet forgatva, és kiléptem a cipőmből, aztán a konyha felé indultam, hogy igyak valamit.
- Boldog Szülinapot! – kiabálta nekem egy kisebb hadsereg, élén Liammel, én pedig meglepődve álltam velük szemben, amíg le nem esett, hogy az egész út kamu volt, és képes volt egy fél napig szomorkodni hagyni, csak azért, hogy összehozzon egy meglepetés bulit.
- Nem tudom, mit kezdenék nélküled – válaszolt előbbi kérdésemre, amit ezek szerint meghallott.
- Istenem, te akkora idióta vagy – öleltem meg. – Úgy utállak – motyogtam a nyakába, mire mindenki felnevetett. – Hagyta, hogy két napig duzzogjak, amiért nem lesz itthon a szülinapomon! Összevesztünk miatta – tájékoztattam a vendégsereget hitetlenkedve, mire többen is vigyorogva bólogattak, hogy hallották hírét a dolognak, aztán Chloe kivált a tömegből, és két puszival köszöntött fel, majd sorban követte őt az összes barátom, illetve családtagjaink. Mindenki, aki fontos volt nekem.
Szóval igen, életemben először úgy éreztem, minden a helyére került, az életem pedig tart valamerre, méghozzá jó irányba. És Liam is itt volt nekem, hogy mindig mellettem álljon, az ábrázolt példa alapján még akkor is, amikor nem is számítok rá.