Szerződésbontás

Sziasztok!

Nagyon meglepődtem, hogy ilyen sok hozzászólást kaptam a múltheti részhez. Annyira jó volt több embertől olvasni a véleményeket, hogy el sem hiszitek. Azt hiszem, meg tudnám szokni, hogy minden részhez érkezzen legalább ennyi, de akkor lehet telhetetlennek gondolnátok. Még nem válaszoltam rájuk, de gondoltam, nem húzom tovább az agyatokat, kiteszem a részt, és majd amíg olvastok, addig megválaszolom mindet + kiteszem a csoportba a hét kommentelőjét :)

Köszönök szépen mindent! Jó olvasást <3

xxx Larissa

*******************************************

Chapter 24

Reggel arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj a kezem. Megmozdítani se tudtam, bár miután sikerült a szememet is kinyitni, rájöttem, hogy azért, mert Liam rajta feküdt. Nem akartam felkelteni, de kénytelen voltam kihúzni alóla. Morgolódva bújt még közelebb, és úgy aludt tovább, mintha senki nem bolygatta volna.

- Francba – jajdultam fel, ahogy a kezemet masszíroztam, de igyekeztem csendben tűrni az ezernyi tűszúrást a karomban.

Épp kezemmel a telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő, és mivel kaptam pár értesítést a barátaimtól, azokat is lecsekkoltam. Éppen a végére értem a válaszolgatásnak, amikor Liam is úgy döntött, hogy ideje felébredni.

- Jó reggelt! – köszöntöttem. Pislogott párat, aztán arcát a vállamba és az ágyneműbe fúrta.

- Ha mindig erre fogok ébredni, akkor mától imádom a reggeleket – dünnyögte álmosan. Mivel szája takarásban volt, okozott egy kis nehézséget, amíg összeraktam, hogy mit mondott, de amikor sikerült, meghatódva mosolyogtam. Hogy lehet ennyire imádni való?

- Mi volt tegnap Zaynnel? – kérdeztem rá, mivel éjjel már nem volt ideje elmesélni.

- Bocsánatot kértem, ugye, aztán úgy éreztem, hogy annyira nem békélt meg, szóval el akartam jönni, de mondta, hogy maradjak egy kicsit, és elkezdtünk beszélgetni. Szinte minden szóba került az elmúlt félévből, amióta nem dumáltunk ennyire mélyen. Észre se vettem, hogy már későre jár, sajnálom, hogy nem jöttem vissza hamar, pedig megígértem, hogy sietek – kért elnézést.

- Ne viccelj! Örülök, hogy tudtatok beszélgetni – mosolyogtam. – Egyébként te tényleg azt hitted, hogy Zaynnel egymásba szerettünk? – Hihetetlen volt számomra a feltételezés, és sehogy sem tudtam elképzelni, hogy nem csak idegesíteni akart minket.

- Hát… igen, azt hiszem. De, hogy őszinte legyek, féltékeny voltam az ikrekre is, sőt még Andyt is elküldtem a francba, amikor veled szörfözött – vallotta be, én pedig felnevettem.

- Te nagyon hülye vagy – dicsértem meg.

- Jól van na – forgatta meg a szemét, aztán felállt az ágyról.

- Most megharagudtál? Nem rossz értelemben mondtam – ültem fel kissé aggódva.

- Dehogyis! Csak nem akarok az ágyba vizelni – válaszolta röhögve, aztán gyorsan el is tűnt a mosdóban.

- Tényleg hülye vagy – jegyeztem meg, majd nyújtózkodtam egyet, és gyorsan felöltöztem.

- Mit mondtál az előbb? – kérdezte meg felháborodottan, amikor végzett, és már fel is kapott, hogy az ágyra dobhasson.

- Hú, most meg fogsz csikizni? – néztem rá szenvtelenül, tovább provokálva, hogy megkapjam a büntetésem.

- Nem – rázta meg a fejét, aztán a vállamba harapott. Nevetve kiáltottam fel a gyenge fájdalomtól, és minden erőmmel igyekeztem letolni magamról.

- Áú – jajdultam fel, amikor erősebben a fogai közé szorította a bőrömet, de még mindig röhögtem rajta.

- Sajnálod már? – hagyta abba az összenyálazásomat egy kérdés erejéig.

- A-a – ráztam meg a fejem, majd bízva abban, hogy csikis, megtámadtam az oldalát.

- Ezt ne – nyögte ki nagy nehezen, és amikor nem tudta lefogni a kezemet, a menekülést választotta. Sikerült elkapnom a csuklóját, de pár másodpercen belül kiszabadította, és az ajtó felé iramodott. Én is legördültem az ágyról, de mire odaértem, már kívülről tartotta a kilincset, hogy ne tudjak utána menni.

- Egyszer úgyis be kell jönnöd – kiabáltam neki, abbahagyva az ajtó feszegetését.

- Megvárom, míg elalszol – érkezett a válasz.

- Kitartó vagyok – reagáltam szavaira.

- Te meg mit csinálsz? – hallottam meg egy csodálkozó hangot.

- Terrorizál a barátnőm – panaszkodta el.

- Persze! Na, gyere csak be… - fenyegettem meg.

- Látod? Mondom én – nevetett ki.

- Elköszönni jöttem. – Addigra már rájöttem, hogy Zayn az, szavai után pedig Liam kinyitotta az ajtót, és besétáltak.

- Köszönd meg Zaynnek, hogy megmentette az életedet – böktem meg a mellkasát, de nem bírtam ki vigyorgás nélkül.

- Te is – adott a vállamra egy puszit, ahol még látszottak fogainak nyomai.

Zaynnek hamarosan indult a gépe, ezért nem tudott maradni, tényleg csak elköszönni jött. Alaposan megölelgettem, és igencsak összeszorult a torkom, ha arra gondoltam, hogy most talán egy életet hagy maga mögött. Viszont jó volt látni, hogy bár újra kell építeniük a barátságukat, azért testvéries öleléssel búcsúztak egymástól.

- Vigyázz Bessie-re! – adta ki neki parancsba, aztán rám nézett. – Legyél türelmes!

- Na szép! Mert hozzám akkora kitartás kell – jegyezte meg, véleményem szerint, kicsit sértetten Liam.

- Bessie tudja, hogy értettem. Nem sértés volt – reagálta le megszokott nyugodtságával Zayn, majd még egyszer megölelt, és kezet fogott Liammel.

- Te pedig pihenj, és gyere vissza! – mosolyogtam rá, amennyire hangulatom engedte, majd hagytuk, hogy elinduljon.

Kicsit le voltam törve, már most hiányérzetem volt, hiszen azért vele töltöttem eddig a legtöbb időt, bármi volt, azonnal hozzá mentem.

- Mit csináljunk ma? – szakította félbe Liam negatív gondolataim sorát.

- Nem tudom, de majd beszéljünk Paullal – emlékeztettem rá.

- Gondolom, amúgy is megjelenik, miután Zaynt feltette a gépre – forgatta meg a szemét.

Végül igaza lett. Alig telt el fér óra Zayn indulásától, a fáradt arcú menedzser megjelent az ajtóban.

- Egy perc nyugtot se hagytok nekem – sóhajtozott. – Szóval ti meg tényleg összejöttetek, jól hallottam? – tért rá a tárgyra. Sose teketóriázott. Mi pedig bólintottunk. – Átírtam a szerződést, de igazából csak annyi változott, hogyha szakítotok az év vége előtt, akkor még ezt az évet utána álbarátnőként le kell töltened.

Kis híján szó szerint leesett az állam. Mintha elfelejtett volna arról megkérdezni, hogy egészen év végéig hostesskedem-e nekik.

- Ne szórakozz, Paul! Ezt én nem írom alá – akadt ki Liam. – Nem fogom a barátnőmet szerződésesen magam mellett tartani. Ez tök hülyeség! Égessük el inkább az egészet! Bess nem egy tárgy, amiről tulajdonjogi szerződést kellene írni. – Iszonyatosan jól estek a szavai, és az, hogy megvédett, emiatt kicsit nehezebben találtam meg a saját hangom, hogy én is felszólalhassak.

- Én sem írom alá. Nem vállalom tovább a munkát. Tudtommal nem írtunk dátumot a szerződésbe, úgyhogy felbonthatom.

- Az áll benne, hogy határozatlan ideig – kezdett bele Paul a kiskapuk bezárásába.

- Hát én most meghatározom, hogy eddig tartott – szakította félbe Liam mérgesen.

- Úgyis együtt vagytok, most nem mindegy, hogy van-e valahol egy papír aláírva vagy sem? – Paul türelme gyorsabban fogyott, mint az akciós édesség, biztosan örült volna, ha legalább egy hétig nem kell foglalkozni ilyesmikkel.

- Nem. Ez a kapcsolat már így is több helyen foltos, mint kéne. Nem írom alá – tagolta az utolsó mondatot Liam szavanként, nyomatékosítva, hogy itt ő most semmilyen ellenvetést nem fogad el.

- Én amúgy is arról akartam beszélni, hogy szüntessük meg a munkaviszonyt. Nem akarok ilyen módon Liamhez tartozni, és fizetést se akarok kapni, amiért vele vagyok – osztottam meg Paullal is ugyanazokat, amiket tegnap Liammel.

- Mondtam, hogy a pénzzel te ne foglalkozz. Küldd haza a szüleidnek, ha te nem akarod magadnál tartani – kezdett el győzködni újra, mire én is mérges lettem.

- Liam, nem akarok erről többet hallani – szóltam rá erélyesen. – Ennyi erővel azt a szerződést is aláírhatnám. Egyre megy. – Csendesen nézett rám, mérlegelve, hogy van-e értelme tovább feszegetni a témát, de az arcomról egyértelműen leolvashatta, hogy ideges leszek, ha folytatja.

- Legyen úgy, ahogy ő akarja – sóhajtott egyet lemondóan.

- Pontosan, hogy is akarod? – nézett rám Paul. Láthatóan elege volt most már, de ez csak az én malmomra hajtotta a vizet.

- Nincs szerződés, nincs fizetés – fogtam rövidre.

- Áh, azt csináltok, amit akartok – legyintett egyet dühösen, kimerülten, aztán a papírokkal a kezében távozott.

- Ez most egy rendben akart lenni? – néztem barátomra kérdő tekintettel.

- Miért nem engeded, hogy segítsek? – hagyott válasz nélkül, helyette a saját kérdését tette fel.

Vettem egy nagy levegőt, mert nem akartam ezen vitatkozni. Nem tud meggyőzni, és hiába tudom, hogy segíteni akar, sosem fogadnám el a pénzét. Nem ezért vagyok vele, eddig is megoldottuk a családommal, ezután is megfogjuk. Sosem voltam az az ember, aki a könnyebb utat választotta, rosszul érezném magam, ha elfogadnám a pénzét, aztán karba tett kézzel élvezném otthon a semmittevést, arról nem is beszélve, hogy a szüleim sem egyeznének bele. Ráadásul, ha ő pénzelne, még alá is lennék rendelve neki. Ezer indokot tudtam volna felhozni, de szerettem volna, ha ezek nélkül is elfogadja, megérti és tiszteletben tartja a döntésemet.

- Azt beszéltük, hogy igyekszünk a körülményekhez képest a legnormálisabb kapcsolatot kialakítani, nem? Ebbe mégis hogy férne bele, hogy pénzelsz? Meg amúgy is, nem akarlak kihasználni. Köszönöm, tényleg, hogy eszedbe jut ilyen, jól esik, de nem szeretném ezt. Sem most, sem később, úgyhogy felesleges máskor próbálkoznod. – Tényleg reméltem, hogy megérti.

- Nem venném kihasználásnak, én ajánlottam fel – húzta össze a szemöldökét.

- Kérlek, Liam. Hagyjuk ezt – fogtam könyörgőre. Rosszul éreztem magam, hogy egyáltalán erről kell beszélnünk, nem akartam, hogy én legyek a szegény lány, aki segítségre szorul.

- Na, jó, gyere ide! - Az ágyon ült, én viszont az asztalnak támasztva a derekamat álltam vele szemben. Kérésére közelebb léptem, és hagytam, hogy a lábai közé állítson. – Látom, hogy idegesít a téma, szóval abbahagyom, de ígérd meg, hogyha bármikor segítségre van szükséged, szólsz.

- Tudni fogsz róla, de nem fogom hagyni, hogy pénzt adj – ráztam meg a fejemet.

- Makacs vagy – fintorgott.

- Amikor Zayn rájött erre a tulajdonságomra, azt mondta, hogy ebben hasonlítok rád – vágtam vissza, de nem sértődtem meg kijelentésén. Végül is ez csak egy tény volt, amit én is beláttam.

- Azért csuklottam annyit, mindig rólam beszéltetek, mi? – próbálta a komoly beszélgetésüket viccelődésbe fordítani. Sikeresen.

- A füled nem égett? Csak mert szidtunk is – incselkedtem vele, aztán amikor arra gondoltam, hogy Chloe büszke lenne ezekért a beszólásokért, elnevettem magam.

- Most, hogy mondod, ja de – vágott elgondolkozó fejet, aztán megpuszilta a hasamat.

Szerencsére csak ruhán keresztül, mert így is megfeszültem, és nem sok kellett, hogy hátradöntsem az ágyon, majd rámásszak. Furcsa volt, mert sose voltam olyan, aki le akarná tépni a ruhákat egy férfiról, d elég régóta vonzódtam hozzá, és elég sokszor fogtam vissza magam ahhoz, hogy ne akarjam most már minden porcikámmal.

– Ö, dolgom van – tolt arrébb hirtelen, aztán felállt, és felhúzta a cipőjét. – Majd jövök – mondta, mielőtt sietősen távozott.

- Hova mész? – kiabáltam utána összezavarodottan, de már nem hiszem, hogy hallotta.

Ötletem sem volt, mi üthetett belé, de ha már így egyedül maradtam, összepakoltam néhány cuccot, ami széjjel volt hagyva, és átmentem a stáb lakosztályába, remélve, hogy lesz ott valaki. Niall és Harry ült a kanapén, utóbbi izzadtan, előrehajolva szorongatott egy vizes palackot, míg a szöszi gitározott, néha pedig dúdolgatott.

- Edzeni voltál? – ültem le én is, főleg Harryhez beszélve, mert Niallt nem akartam megzavarni.

- Igen, de azt hiszem, kicsit kiütöttem magam vele – húzta el a száját.

- Nem is kicsit, hányingere van – énekelte Niall, átírva az egyik dalnak a szövegét arra, amit mondani akart.

- Miért hajtod túl magad? – kérdeztem tőle, aztán felálltam, és a konyhába mentem, mert a múltkor láttam egy csomag szőlőcukrot. Mikor megtaláltam, letettem a pultra, és bevizeztem a konyharuhát, majd azokkal tértem vissza Harryhez. – Tedd a nyakadba, ebből meg szopogass el kettőt – adtam ki neki parancsba.

- Esküszöm hányni fogok, ha most bármit is ennem kell – tolta el a cukrot.

- Nagy a szénhidrát tartalma, és hamar felszívódik, szóval gyorsan jobban leszel tőle – tartottam vissza neki, és ezúttal már nem nyafogott, hanem kivett belőle egyet. – Szóval mire fel ez a nagy edzés? – tértem vissza az előző témára.

- Feszültség-levezetés – felelte kedvetlenül.

- Zayn? – kérdeztem szomorúan.

- Is, de inkább Chloe. Nem tudok kiigazodni rajta – sóhajtott, miközben hátradőlt. Elég sápadt volt szerencsétlen.

Chloe elmesélte, hogy mi volt Los Angelesben, és bár csak félig ismerte el nekem, én tudtam, hogy abban a pár napban, amit együtt töltöttek még jobban megkedvelte Harryt. Mondania se kellett, már amikor elárulta, hogy lefeküdtek, ő pedig másnap reggel szó szerint Londonig menekült, tudtam, hogy komolyabb a dolog, mint gondoltam.

- Ismerem Chloet, mint a tenyeremet, és nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, ha azt mondom neked, hogy kedvel téged. Tudom, hogy nehéz eset ezen a téren, és nem is tudom, milyen tanácsot adhatnék, amivel biztos sikered lenne nála. Én azt mondom, csak maradj olyan, mint eddig, és hidd el, tudom, türelmesnek lenni a legrosszabb, de legyél az. – Igyekeztem ellátni valamiféle tanáccsal, de ez volt minden, amire futotta. – Majd beszélek vele én is.

- Ne. Nem akarom, hogy azt higgye, én küldtelek rá vagy, hogy képtelen vagyok egyedül elintézni – nyúlt egy újabb cukorért.

- Sziasztok! Nem láttátok Louis-t? – nyitott be Lottie, de csak a fejét dugta be.

- Elment Liammel – válaszolta Niall.

- Hova mentek? – csaptam le a témára.

- Ööö – néztek egy pillanatra egymásra a srácok. – Nem tudom – mondta végül Niall.

Furcsák voltak, biztos voltam benne, hogy tudják, hol vannak, de valamiért nem akarták nekem elmondani. Féltem, mert Liam annyira hirtelen pattant fel, mintha megharagudott volna, de nem volt rá oka, szóval tényleg nem értettem.

- Jó, mindegy – fordultam inkább a tévé irányába, hogy lekössem magamat.

Semmi értelmes nem ment benne, de egészen addig bámultam a képernyőt, amíg Louis be nem lépett. Érdeklődve kaptam felé a tekintetem, várva, hogy mögötte talán Liam érkezik, de nem jött.

- Bessie, Liam kérte, hogy küldjelek a szobátokba – fordult felém, aztán tartotta az ajtót, amíg kimentem.

Sietős léptekkel haladtam a szoba felé, minél hamarabb meg akartam kérdezni Liamet, hova tűnt el ilyen hirtelen, de amikor beléptem a szobába, azonnal megkaptam a kérdésemre a választ. Mosolyogva sétáltam Liam elé, aki egy orchidea virágcsokrot tartott felém, meg egy ajándékkosarat tele édességgel és egy plüss macival.

- Vacsorázol ma velem? – kérdezte, miközben a kezembe adta a virágot.

- Örömmel – mosolyogtam. – Az orchidea a kedvencem – mondtam neki csodálkozva.

- Tudom – vigyorgott büszkén. – Amikor a telefonomat bújtam, úgy jöhetett le, hogy nem érdekel, miről beszélgettek, de az igazság az, hogy minden szavadra figyeltem – osztotta meg velem a kis titkát.

- Na és a csokikat fogjuk enni este? – tettem le az asztalra a kosarat.

- Nem, – nyújtotta el a szót sejtelmesen – de maradjon az én titkom, hova viszlek.

- Ne már. Ennél jobban semmit sem utálok – akadtam ki.

- Képzeld, ezt is tudom – nevetett ki. – De majd valahogy eltereljük a figyelmedet, és nem fogsz ezen kattogni – nyúlt a derekamhoz, hogy magához húzzon, ezzel kettőnk közé szorítva a virágot.

- A csokor – figyelmeztettem lenézve, mire kivette a kezemből, és a kosár mellé tette. – Köszönöm – mondtam neki még gyorsan, értve az ajándékokra, a figyelmességére és magára a gesztusra, mielőtt megcsókolt.

Együtt

Sziasztok!

A csoportban tettem egy ígéretet, hogy 0:01-kor teszem ki az új részt, és ezt akkor tartom is. Kíváncsi vagyok, hányan maradtatok fenn, haha.

Az előző részhez érkezett pipákat, kommenteket nagyon szépen köszönöm. Még egyelőre nem válaszoltam rájuk, de a nap folyamán fogok, és akkor kihirdetem a hét kommentelőjét is :)

Még a rész előtt van egy fontos dolog, amit mindenképp meg szeretnék említeni, hiszen szülinapozunk. Először is az egyik legrégebbi olvasómnak szeretnék boldog szülinapot kívánni, mert bár mostanában nem beszéltünk, még mindig nagy a szeretés! Remélem, csodás napod lesz! A másik pedig ugye Liam, aki 22 lett (hazudik, amúgy csak 2, de sshh). A legeslegjobbakat kívánom neki, mert elmondhatatlanul imádom. <3 Plusz van egy unokatesóm, aki ma 2 éves, és bár ő nyilván nem fogja ezt olvasni, azért boldog születésnapot neki is! :)

Írjatok a részhez kommentet, megint fordulóponthoz értünk, kíváncsi vagyok a véleményetekre!

xxx Larissa

**************************************

Chapter 23

- Tudom, hogy nem vagyunk nyilvánosság előtt – válaszolta egyszerűen, de aztán idegesen sóhajtott egyet. Látszott rajta, hogy nem tudja, mit is mondjon. – Nézd, sajnálom, ha olyat tettem, amit nem szerettél volna – kezdett el mentegetőzni, én viszont még mindig nem tértem magamhoz annyira, hogy tiltakozni tudjak.

Annyira szerettem volna, hogy mondja el, mit érez irántam, idegességemben az alsó ajkamat kezdtem harapdálni, és nem álltam messze attól, hogy én nyögjem ki, mennyire kedvelem.

- Én – törte meg a csendet, de aztán megállt. Sosem láttam még ennyire bizonytalannak. – Szeretnék valamit elmondani. – Bólintottam, aztán csendben figyeltem, ahogy zavarban belekezd mondandójába. – Fogalmam sincs, hol kezdjem, de lényegében mindegy, mert biztos vagyok benne, hogy bárhogy is mondom el, mindenhogy baromságnak fog hangzani. De szeretném, hogy tudd, még akkor is, ha egyoldalú a dolog. Eldöntöttem, hogy változok, és ebbe az is beletartozik, hogy őszinte leszek mindenkivel. Tudom, hogy egy idióta voltam, és ahogy viselkedtem az elfogadhatatlan. Rengetegszer bántottalak, ráadásul úgy, hogy meg sem érdemelted, de megvolt az oka. Megijedtem, mert nem akartam bevallani az érzéseimet, még magamnak sem, és ezzel próbáltam bizonyítani, hogy nincs szükségem senkire. De az igazság az, hogy már az ismeretségünk elején éreztem valamit. Más voltál, mint azok a lányok, akik az utóbbi időben körülvettek, és magam sem értem, de tényleg, te még Sophiát is képes voltál kiverni a fejemből. Szóval én csak azt próbálom valahogy kinyögni, hogy nagyon megkedveltelek, és nem úgy, mint egy munkatársat vagy egy barátot. Nagyon béna vagyok – temette az arcát a tenyerébe, én pedig szavai hallatán a megkönnyebbüléstől, és az örömtől egyszerűen felnevettem. Annyira aranyos volt, ahogy szinte kézzel-lábbal próbálta nekem elmagyarázni, hogy mi a helyzet. Egyértelműen látszott mennyire nehéz neki, szóval azonnal rosszul éreztem magam, amiért kinevettem. Becsültem, hogy volt hozzá bátorsága, bár nem értettem, hogy nem láthatja, hogy egész idáig epekedtem érte.

Hirtelen mozdultam felé, hogy egy boldog ölelésben részesítsem. Annyira szorítottam, hogy alig bírta elhúzni a kezeit az arcáról, de végül sikerült visszaölelnie.

- Nem tudod, mióta vártam erre – mondtam neki szélesen mosolyogva, bár arcom nem láthatta, mert még mindig egymást ölelgettük. Éreztem, ahogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon. Minden bizonnyal úgy nézhettem ki, mint egy idióta, ahogy nevetés közben sírtam.

- Ez azt jelenti, hogy nem egyoldalú? – tartott el magától, de fogta a karomat, és nem engedett túl messzire magától. – Miért sírsz? – lepődött meg.

- Csak boldog vagyok – töröltem meg az arcom, és most már tényleg rosszul éreztem magam, amiért hisztizek.

- Olyan aranyos vagy – mosolygott rám, én viszont a szememet forgatva ráztam aprót a fejemen. Messze éreztem magam attól. – Tényleg nem utálsz?

- Jesszus, dehogy is! – feleltem határozottan, mire kezét visszacsúsztatta a hátamra, és újra magához ölelt.

Ahhoz képest, hogy rengeteg dolog volt, amit meg kellett volna beszélnünk, sokáig öleltük egymást szótlanul. Mindkettőnknek szüksége volt a másik közelségére, hiszen olyan sokáig nélkülöztük, pedig ha mindketten őszinték lettünk volna, már régóta élvezhettük volna.

- Van még valami – kezdett bele újra valamibe. Hátradőltem az ágyon, és onnan figyeltem rá. – A mi esetünk elég fura, és még annál is bonyolultabb, de szeretném, ha minél jobban hasonlítana egy normális kapcsolatra. Tényleg sok dolgot kell helyrehoznom, mert még én magam sem tudok elsiklani néhány tettem fölött. Arra gondoltam, hogy valahogyan kezdhetnénk tiszta lappal, végigmenve egy párkapcsolat minden szintjén. Nem akarok semmit elsietni – hallgatott el, várva, hogy reagáljak valamit.

- Hát tényleg fura ez az egész, de majd valahogy túllépünk az eddigieken – egyeztem bele, bár nem tudtam, hogy pontosan mire is gondol. Mindegy volt már nekem, ha vele vagyok, bárhogy jó lesz.

Még maradt pár óránk a koncert kezdetéig, azt az ágyon fetrengve, egymással beszélgetve töltöttük.

- Igazából miért fogadtad el Paul ajánlatát? – hozott fel egy kényes témát.

- Hát, tudod, hogy anyagilag mi eléggé rosszul állunk, és végül ez volt az, ami meggyőzött, plusz Paul elég jól kampányolt a dolog mellett. Nagyon jól tudta, mivel foghat meg – húztam el a számat arra gondolva, mennyi szórakozást ígért.

- Van valami, amit megígért, de mégsem kaptál meg?

- Nem, nem igazán. Csak azzal csábított, hogy olyan helyeken járhatok, ahová amúgy nem jutnék el, ahhoz képest pedig nekem minden hotel falai ugyanúgy néztek ki eddig. Ezt ne panaszkodásnak vedd – tettem hozzá azért gyorsan.

- Majd én elviszlek – ígérte meg.

- Egyébként jó, hogy feljött ez a téma. Most, hogy együtt vagyunk, nincs szükség a munkámra.

- Semminek nem kell változnia. Csak most már tényleg igazi lesz – mosolygott rám.

- És megint nem lesz fizetésem – emeltem ki azt a részt, ahová ki akartam lyukadni.

- Dehogyisnem! Nem fogjuk megvonni, ne aggódj! – Végigsimított az arcomon, és egyértelműen látszott, hogy nem érti.

- Nem. Én ettől a perctől fogva nem akarok pénzt kapni tőled – szögeztem le.

- Ne butáskodj! Hidd el, nem leszek tőle szegényebb.

- Nem is erre gondoltam – ültem fel arrébb húzódva. – Elv, Liam. Nem hagyom, hogy egy fontot is költs rám.

- De én szívesen segítek – nyúlt a kezemért tovább erősködve.

- Nem – mondtam újra határozottan.

- Jó, beszélünk majd róla Paullal, rendben? - Észrevehette rajtam, hogy felidegesített az akaratosságával, és azzal, hogy nem értette meg a problémámat, ezért békítően nézett rám. Haladás volt, hogy ezt mondta, ezért bólintottam. Paul nem fog fizetni a semmiért, úgyhogy nyert ügyem van.

- Akkor most már visszafekszel mellém? – tapogatta meg az ágyat.

- Tíz percre. Utána indulni kell a koncertre – figyelmeztettem, miközben visszafeküdtem a karjai közé.

- Lehet, hogy az utolsó koncert, amin még öten vagyunk – sóhajtott fel.

- Ha kilép, ti még folytatjátok? – Számomra ez meglepő volt.

- Harry nem akarja. Azt mondta, vagy öten vagy sehogy, de mindenki más folytatná, úgyhogy szavazásos alapon, igen. Harry meg majd beletörődik. – Nem tudtam, mit mondhatnék, úgyhogy csak csendben piszkáltam az ujjait. – Beszélnem kell majd Zaynnel, mielőtt hazamegy. Nem hiszem, hogy egy bocsánatkérés elég lenne, de tartozom neki legalább ennyivel. Nem akarom elveszíteni. – Hangja szomorú volt, kínzó volt hallgatni, ahogy magát őrli.

- Nagyra fogja becsülni a bocsánatkérésedet is, és különben... Jó, nem mondom, hogy nem bántottad meg, de nem haragszik annyira, mint gondolod.  – Emlékeztem, hogy még meg is védte Liamet, egyáltalán nem úgy hangzott, mint aki soha többé nem akar majd szóba állni vele.

- Legyen igazad!

Beszélgetésünket egy kopogás zavarta meg.

- Te mész – gördültem arrébb, hogy fel tudjon állni.

- Ahj, gonosz vagy – szidott le nevetve, aztán hasizomból felült, és az ajtóhoz ment. – Mondd, Niall!

- Engem küldtek, hogy nézzem meg, mit csinálsz – mondta a szöszi.

- Beszélgetünk – állt arrébb, hogy társa ráláthasson az ágyra, azaz rám. – Van valami baj? Bejössz?

- Nincs, csak nem sokára koncert, majd készülődj – felelte.

- Tudom, Bess már figyelmeztetett. Jól vagy?

- Persze, csak ezért jöttem. – Intett egyet, majd eltűnt.

Liam sokáig nézett utána. A homlokán megjelenő ráncokból pedig még onnan is meg tudtam mondani, hogy aggódik.

- Furcsa volt. Vagy csak Zayn távozása miatt van rossz kedve, vagy haragszik rám – morfondírozott, amíg visszasétált az ágyhoz.

Öt percig variált, hogy menjen-e utána vagy inkább hagyja. Esküszöm, vagy háromszor elindult, de aztán végül mindig visszaült a seggére. Meglepődtem mennyire döntésképtelen, eddig nem ismertem ezt az oldalát. Biztos azért, mert minden iránt érdektelenséget mutatott.

- Olyan sokáig variáltál, hogy azóta, ha baja is volt, már biztos megoldotta – nevettem ki. Nem tehettem róla, annyira boldog voltam, hogy eljutottunk idáig, hogy legszívesebben mindenen csak nevettem volna. – Amúgy a stadion felé tudsz majd vele beszélni, ha egy kocsiba ültök.

Ezzel végül sikerült megoldanom a nagy kérdést, és elkezdhettünk készülődni a koncertre. Vagyis inkább csak nekem kellett, mert Liam azt mondta, majd ott felvesz egy másik felsőt, és kész.

- Azt megkaphatom? – mutattam az ágy végére terített pólójára. Nagyon tetszett, és eszembe jutott, hogy pont jó lenne a hosszúsága miatt a szaggatott, fekete leggingsemhez.

- Hány órája is vagyunk együtt? – nézett a karórájára. – Három. És máris lenyúlod a cuccaimat – adta a kezembe.

- Csóró vagyok, nincs pénzem ruhára – viccelődtem, aztán behátráltam a fürdőbe, és magamra csuktam az ajtót. Pillanatok alatt átöltöztem az új szettembe, megfésültem a hajam, és ellenőriztem magam a tükörben, majd vissza is mentem a szobába. – Kész vagyok – jelentettem be, mire megfordult.

- Uh, bármikor, bármelyik cuccomat elveheted, ha ennyire jól állnak. – Elpirultam szavai hallatán, nem hiába, még nem voltam hozzászokva, hogy engem dicsér. – Megcsókolhatlak? – állt meg előttem.

Lenyűgözött minden egyes szavával és mozdulatával. Tényleg komolyan vette, hogy lassan haladjunk, már ebből a három órából is egyértelműen látszott, főleg mivel azóta még egyszer sem csókolóztunk. Megvesztem volna egyetlen szájra pusziért is, de nem akartam elrontani azzal, hogy siettetem, mert tényleg nem tudtam, mennyire lassan is akar valójában haladni. Feleslegesnek éreztem, hogy kérdésére szavakkal is válaszoljak, inkább közelebb hajoltam, de csak annyira, hogy az utolsó pár centit neki kelljen megszüntetnie. Tudom, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor csókolóztunk, de én mégis úgy éreztem. Teljesen más érzés volt úgy, hogy nem kellett magamat emlékeztetnem, az egész csak színjáték, és visszafognom se kellett magamat, nehogy rájöjjön, mennyit jelentenek az érintései.

- Mennünk kéne – húzódtam el éppen annyira, hogy beszélni tudjak.

- Tudom – válaszolta, ám ennek ellenére újra összeérintette ajkainkat. Elmosolyodtam, és élveztem, hogy nem bír betelni velem, de egyikünknek észnél kellett lennie, és tényleg indulnunk kellett, úgyhogy megint megszakítottam csókunkat. Az egésznek az lett a vége, hogy akárhányszor hátrahúztam a fejem, szájon puszilt, de szerencsére a harmadik után ő is erőt vett magán, meggyőződött róla, hogy nála van a telefonja meg az iratai, és elindultunk.

Arcomon letörölhetetlen mosoly ült, miközben kéz a kézben haladunk lefelé. Egy kisebb csapat volt lenn, kocsira várva, de mivel a bandatagokat külön kocsival vitték, minket Paddy azonnal terelt is kifelé az egyik felé. Liamnek szerencséje volt, mert pont abba szálltunk be, amelyikbe Niall volt, így én az úton úgy tettem, mintha ott se lennék, és hagytam, hogy beszélgessenek. Liam bocsánatot kért, megkérdezte tőle, hogy van-e valami, amivel valahogy kiengesztelhetné, de igazából Niall volt az, akivel a legkevesebb összetűzésük volt, így a szöszke viszonylag hamar elfogadta a bocsánatkérést, és amennyire lehetséges volt össze is ölelkeztek. Mosolyogva néztem őket, örültem, hogy legalább egy emberen már túl van Liam. Biztos nehéz lehet beismerni, hogy hibáztál, büszke voltam rá, amiért ilyen hamar képes volt lépni.

- Nagyon vidám vagy, még szerintem összesen nem láttalak annyit mosolyogni, mint ebben a fél órában – jegyezte meg Niall, akinek egyébként mindennapi öltözékéhez tartozott a széles, barátságos mosoly.

- Csak boldog vagyok – mosolyogtam Liamre szégyenlősen. Nem voltam a szavak embere, de szerettem volna, ha tudja, hogy így van.

- Miről maradtam le? – fordult teljes felsőtestével felénk Niall, és gyermeki izgatottsággal nézett ránk.

- Hát igazából is a barátnőm lett – árulta el neki Liam, mire ledöbbenve nézett ránk.

- Mi? Ti ketten? Mikor szerettetek bele a másikba? Mi? – hitetlenkedett. – Zayn egyszer említett valamit, de gondoltam, ez mekkora hülye, mindig kombinál – csapott a homlokára. Hangosan felnevettem a reakcióján, nagyon vicces látványt nyújtott. – Uramisten, légyszí had legyek ott, amikor a többiek megtudják! – ragadta meg Liam karját, én pedig egyre hangosabban nevettem.

Az út hátralevő részén nem lehetett lelőni, mindkettőnket kifaggatott a miértekről, így tudtuk meg egymásról, hogy szinte már az első találkozás óta kedveltük egymást. Ezután persze elhordott minket mindenféle idiótának, amiért eddig kínoztuk egymást, végül pedig egy gratulációra is futotta. Imádtam a hülye kis fejét, amiért mindennek ennyire tudott örülni.

A backstageben hagytam, hogy Liam a saját, megszokott ütemében készülődjön, és addig kissé félve, de megírtam a barátaimnak, hogy mi történt. Sejtettem, hogy Chloe nem fog lelkesedni az ötletért, de bíztam benne, hogy örülni fog a boldogságomnak. Ő volt az első, aki látta, de ő volt az utolsó, aki írt. Az ikrek részletes beszámolót kértek, Chloe viszont csak annyit mondott, hogyha örülök, akkor megpróbálja lenyelni a békát. Elmosolyodtam szavain, hiszen tudtam, mennyire nem bírja Liamet, főleg miután egy nagyobb veszekedés alkalmával a ribanc jelzővel illette, mégis félreteszi miattam a sérelmeit, ez nagyon jól esett.

- Zayn! – kiabáltam utána, amikor sietősen elment mellettem. Nem beszéltem vele azóta, és tudni akartam, hogy érzi magát.

- Fura lesz úgy kimenni oda, hogy talán ez az utolsó koncertem, de valahogy mégsem érzek akkora szomorúságot, mint kellene – magyarázta. – Inkább csak azt, hogy cserbenhagyom a többieket – húzta el a száját.

- Még visszajöhetsz, te is tudod. És várnak is vissza. Mindannyian – mondtam neki komolyan.

- Igen, tudom. Majd meglátom. Remélem, nem okozok neked ezzel csalódást – nézett rám aggódva.

- Nem, ne aggódj. Mondtam, én támogatlak, bárhogy is döntesz. Mondhatok valamit? – rágcsáltam az alsó ajkaimat inkább izgatottságomban, mint idegességemben.

- Persze – bólintott szavainak megerősítéséül, én pedig gyorsan közöltem vele, hogy Liam elmondta, hogy érez, és most úgy néz ki, hogy együtt vagyunk. – Istenem, Bessie, de örülök neki – ölelgetett meg.

- Ti beszéltetek azóta? – kérdeztem kibontakozva öleléséből.

- Nem. Várom, hogy ő jöjjön hozzám.

- Megértem – bólintottam. – Na, jó, menj, majd beszélünk még – mutattam egy nő felé, aki már türelmetlenül integetett neki.

Épp megfordultam, hogy visszaüljek eddigi helyemre, de szó szerint Liam ölelésébe szaladtam.

- Miről beszélgettetek?

- Csak megkérdeztem, hogy van. Kész vagy? – néztem végig rajta, amennyire ölelő karjai engedték.

- Olyan cukik – vinnyogott fel nem messze tőlünk Niall, amivel elérte, hogy mindenki felfigyeljen ránk. Döbbent csend, majd kérdések hada következett, aztán mindenki visszafordult a saját dolgához.

- Köszönjük, Niall! – bólintott felé Liam enyhe iróniával.

- Mondtam, hogy ott akarok lenni, amikor a többiek megtudják – vonta meg a vállát, aztán nevetve arrébb vonult.

A koncert szokatlanul rossz hangulatban telt. A rajongók talán nem vették észre, de én egyértelműen éreztem, hogy a fiúk inkább csak zavarodottan kóvályognak a színpadon, mint sem élvezik azt. Még Niallön is látszott, hogy nem a megszokott, gondolatan gyerek arcát mutatja, amikor pedig mind az öten összeölelkeztek, én magam könnyeztem meg a színpad mellett. Reméltem, hogy a rövid szünetében rádöbben, hogy hiányozna neki, és végül visszajön majd. Nem tudom, miért lettem tőle ennyire szomorú, hiszen nem voltam rajongójuk, – na, jó az egyik tagnak mégis – de nekem ez alatt az idő alatt annyira összeforrt a One Direction fogalma az öt srác nevével, hogy nem tudtam elképzelni, hogyan mehet tovább négy emberrel.

Mindannyian zaklatottan jöttek le a színpadról, és a hotelben azonnal eltűntek a saját szobájukban. Nem volt beszélgetés, nem ültek össze játszani, ahogy mindig szoktak. Liam is maga alatt volt, szó nélkül ment lezuhanyozni, úgyhogy én most jobbnak láttam meghúzni magamat.

- Beszélnem kell Zaynnel – turkált a ruhái között, amikor kijött a fürdőből. Csak egy szürke melegítőnadrág volt rajta, a kelleténél sokkal jobban lecsúszva, szóval sejtettem, hogy egy pólót keres. Nagy bánatomra. Szívesen legeltettem volna meztelen felsőtestén a szemeimet.

- Most? – kérdeztem.

- Nem akarok tovább várni. Utálom ezt. Na, végre! – húzta ki az egyik fekete pólóját, és diadalittasan lengette meg előttem. – Nem akarsz átjönni velem? – sandított rám, bár ő is nagyon jól tudta, hogy kettesben kell beszélniük.

- Nem, de itt foglak várni – mutattam az ágyra, aztán javítottam magam. – Mármint a szobában. Itt leszek. Érted – mentegetőztem.

- Értettem – derült rajtam jól, aztán adott egy puszit az arcomra. – Sietek vissza.

- Sok sikert – mosolyogtam rá, majd miután becsukta az ajtót, én is elmentem lezuhanyozni.

Sokáig telefonoztam az ágyba, de Liam még mindig nem jött vissza, én pedig egyedül nagyon hamar elálmosodtam. Végül már nem bírtam nyitva tartani a szemeimet, és elaludhattam, mert nem sokkal később arra keltem, hogy mozog alattam az ágy. Dünnyögtem egyet, ahogy megcsapott az illata, és felé fordultam.

- Bocsi, hogy felébresztettelek – mentegetőzött. Túl fáradt voltam, hogy bármit is mondjak, ezért csak közelebb feküdtem, és amint átölelt, már újra aludtam is.

Csók

Sziasztok!

Bocsánat a kis csúszásért, fesztiváloztam hét közben, így nem lettem kész a folytatással. De most végre sikerült mindent beleírni, amit terveztem.

Üdv az új olvasóknak, feliratkozóknak! Köszönöm a sok pipát, és a kedves kommenteket. Nagyon sokat jelent minden egyes szó tőletek! Válaszoltam rájuk!

xxx Larissa

***************************************

Chapter 22

“Azért mert szeretem, bassza meg! Beleszerettem.”

Nem ment ki a fejemből ez a mondat. Épp unatkoztam, meg akartam nézni, mit csinálnak a többiek. Már a folyosóról hallottam, hogy veszekednek, reméltem, hogyha bemegyek, abbahagyják majd, de aztán Liam ezt a mondatot kiabálta, én pedig lefagytam. Ha bementem volna, egyértelmű lett volna, hogy hallottam, amit mondott, de ha nem, akkor mit fogok csinálni? Úgy teszek majd, mintha nem hallottam volna? Képtelen leszek eljátszani, amikor ha csak erre gondolok, őrülten verni kezd a szívem. Mégis emellett döntöttem. Megfutamodtam, és félve vártam, mi lesz, ha Liam visszajön a szobába. Mindenre számítottam, csak arra nem amilyen látvány fogadott. Szánalmasan megtörtnek nézett ki szegény, de csak azt hajtogatta, hogy menjek Zaynhez, én pedig magára hagytam. Reméltem, hogy jól tettem.

- Bessie vagyok, Zayn! Bejöhetek? – kopogtam másodjára is, mire lassan kinyílt az ajtó.

Lehajtott fejjel állt, és miután másodszori kérésre se nézett rám, az állánál fogva emeltem fel a fejét. Elhűlve néztem duzzadt arcára, és csak egyetlen dolgot tudtam elképzelni. Liam megütötte! A kezem ökölbe szorult a testem mellett, sosem voltam még ennyire mérges. És az előbb még Liamet sajnáltam, pedig még annyi sincs benne, hogy a szemembe mondja, mit érez. Gyűlölöm!

- Bessie, ne! – kapta el a kezem, amikor fújtatva feltéptem az ajtót. – Kapott eleget, most bántja saját magát éppen eléggé. Nincs szüksége arra, hogy te is kioszd.

- Hogy védheted őt? Megütött! – mutattam az arcára, hátha felfogja végre.

- Megérdemeltem. Csúnya dolgokat mondtam rá, nem kellett volna, de bárhogy is alakult, örülök. Észhez tért. Abban a pillanatban, hogy megütött – vette védelmébe, én pedig szinte tátott szájjal álltam előtte. Ennek a srácnak akkor lelke van, nem is értem, hogy létezhet.

- Hallottam – hajtottam le most én a fejemet, mintha rajta kaptak volna valami csínytevésen.

- Tessék? – kérdezett vissza.

- Pont be akartam menni. Hallottam a veszekedést, de eljöttem. Nem tudtam, hogy megütött, esküszöm. Különben nem hagytalak volna…

- Mennyit hallottál? – szakított félbe.

- Hallottam – ismételtem meg. Pontosan tudtam, mire kíváncsi.

- Ó! – hagyta el a száját a meglepett hang. – Én mondtam neked végig, ugye?

- Mindegy most – rántottam meg a vállam, jelezve, hogy napolnám a témát. - Jól vagy?

- Azt hiszem. Mármint, fáj az arcom, – tapogatta meg eltorzult arccal – de elmondtam nekik, hogy kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy akarom-e ezt még csinálni. Megkönnyebbültem. Paulék éppen azt latolgatják, mit lehetne tenni, mik a lehetőségeim – avatott be abba a részbe is, amiről eddig nem tudtam.

- Sajnálom, Zayn, de ha ezt érzed jónak, én támogatlak.

- Köszönöm – felelte hálásan. – Liamnek bűntudata van, azt hiszi, miatta akarok kiszállni.

- Nincs jól. Pocsékul néz ki – tájékoztattam.

- Tudom, láttam. Mint, aki hosszú tudatlanság után felébredt, és rájött, hogy amíg nem volt magánál, megölt valakit. De jól lesz. Most már jól lesz. Mert ott vagy neki te.

- Ha engedné, de úgy csinál, mintha nem is kedvelne. Lehet nem is gondolta komolyan – vetettem fel kétségeimet.

- Dehogyis! Komolyan mondta. Adj neki időt, legyél türelmes vele!

- Az voltam. Elfogyott.

 Kopogás szakította félbe beszélgetésünket, Paul érkezett meg, és hírekkel szolgált.

- Zayn, beszélnünk kéne – pillantott rám jelentőségteljesen, mire azonnal felálltam az ágyról.

- Menj vissza Liamhez, én jó leszek – bizonygatta újra, én pedig egy bólintás után kimentem a szobából.

Annyi minden történt rövid időn belül, úgy éreztem menten összeesek. Tisztáznom kellett magamban a dolgokat, át kellett gondolnom mindent, és képtelen voltam a négy fal között maradni. Paddyt ismertem a legjobban, tekintve, hogy mindig ő kísért minket Liammel. Hozzá mentem, hogy szóljak neki távozásomról, de hiába akartam egyedül menni, nem engedett. Annyira szerettem volna szabad levegőn lenni, hogy a magányomat is feláldoztam érte. A közeli parkba mentünk, ahol én leültem egy padra, Paddy pedig tisztes távolból vigyázott rám. Örültem, hogy azért, amennyire lehetséges volt, meghagyta a magánteremet.

Aggódtam Zayn miatt, hiszen biztos nehéz volt meghozni ezt a döntést, ráadásul egyedül kellett végigcsinálnia, de gondolataim akaratlanul is Liam felé terelődtek.

„Azért, mert szeretem, bassza meg! Beleszerettem.”

Ezerszer rágtam már át magam ezen a mondaton, de sehogy sem bírtam felfogni, hogy komolyan mondta. Nem tudtam, mi lesz ezután, mert az biztos, hogy én lennék a legboldogabb, ha bevallaná az érzéseit, de az is biztos, hogy én nem fogok kezdeményezni. Lehet, régimódi vagyok, de nem tudtam elképzelni, hogy elé állok, és elmondok neki mindent. Az nem én lettem volna. Úgy fogok tenni, mintha nem tudnék róla, és innentől minden csak rajta áll. Ha nem tesz semmit, akkor nem is akar igazán.

- Tényleg megcsalt Liam? – bukkant fel mellettem két lány. Úgy elgondolkoztam, észre se vettem, hogy közelednek. Paddyre pillantottam, aki már indult is, de megráztam a fejemet, jelezve, nincs rá szükség.

- Nem. Már elmondtuk egy párszor, nem tudom, mivel bizonyíthatnánk még be - feleltem nekik. Tisztában voltam vele, hogy az Ausztráliában történtek még mindig nem ültek el, de reméltem, hogy már egyre többen kezdik elhinni a hazugságainkat.

- Hol van most? – kérdezgettek tovább.

- A hotelben xboxozik a többiekkel – mondtam kedvesen, ami éppen eszembe jutott.

- Nagyon aranyos vagy. Köszönjük, hogy boldoggá teszed Liamet. – Bárcsak képes lennék rá.

- Csinálhatunk képet?

- Ne haragudjatok, nem szeretnék - utasítottam vissza, ők pedig csalódottan elköszöntek.

Időszerűnek láttam, hogy visszamenjek a hotelbe, ha nem akartam még több rajongónak magyarázkodni, mert számítottam rá, hogy elterjed a tartózkodási helyem pontos koordinátája.

Komolyan sokkal jobb volt, amíg gőzöm sem volt róla, hogy érez Liam, mert most folyamatosan arra vártam, hogy odajöjjön hozzám, és hatalmas csalódás volt, hogy nem történt meg.

- Hol voltál? – kérdezte meg azonnal. Nem volt számonkérő, sokkal inkább ijedt és kíváncsi.

- A parkban. Kellett egy kis levegő – feleltem neki.

- Nekem se ártana, de nem mehetek egyedül – húzta el a száját.

- Én is Paddyvel voltam – rántottam meg a vállam, próbálva könnyed stílust felvenni.

- Nem úgy értem. Az előbb voltál kinn, ha most én megyek, felmerül a kérdés, hogy miért nem együtt voltunk – fejtette ki bővebben.

- Elmehetek veled, ha szeretnéd – vetettem fel bátortalanul. Tisztában voltam vele, hogyha levegőzni akar, akkor magányra vágyik, nem pedig az én társaságomra, de szerettem volna, ha tudja, hogyha máshogy nem lehet megoldani, én szívesen segítek neki ennyivel.

- Jó, menjünk – kapta fel a telefonját gondolkozás nélkül. Meglepődtem, hogy ilyen hamar beleegyezett.

Újra előkerítettük Paddyt, aki bosszankodás nélkül hagyta félbe újra tevékenységét, és ugyanoda sétáltunk, ahol pár perce még egyedül ültem. Liam testőre most is magunkra hagyott, de sokkal közelebb állt, mint amikor egyedül voltam.

- Elmeséled, mi történt? – kezdeményeztem beszélgetést.

- Zayn nem mesélte el? – nézett meglepetten.

- Hát, nem volt túl részletes, csak annyit tudok, hogy durva dolgokat mondott rólad – húztam el a számat, arra gondolva, hogy Liam karja, ami most épp mögöttem pihen a pad háttámláján, nemrég még fájdalmat okozott az egyik legjobb barátomnak. Nem mondanám, hogy nem vagyok mérges emiatt.

- Louis kezdte az egészet – csattant fel egy picit, de azonnal visszavett a hangerejéből, és megrázta a fejét. – Mindegy, nem védem magam, mert tudom, hogy én vagyok a hibás. Louis-val beszélgettem, ő pedig tett valami megjegyzést, amire nem is emlékszem már pontosan, erre ideges lettem, felálltam, és ott akartam őket hagyni. Zaynnél volt a sapkám, szóval kikaptam a kezéből, mire ő mérges lett. Megértem, hogy betelt nála a pohár, de akkor még ideges voltam, és nem láttam be, hogy igaza van. Valóban durva dolgokat mondott, hogy önző vagyok, aki csak magával foglalkozik, szemét, amiért senki más nem érdekel, de tulajdonképpen igaz minden, amit mondott. Az elmúlt majdnem fél évben annyi rosszat kaptak tőlem, amit sosem érdemeltek volna meg, elrontottam mindent, és még csak most döbbentem rá igazán. Még a bandát is szétszedtem, nézd meg! Zayn hazamegy – túrt a hajába remegő ujjakkal, én pedig nem is gondolkozva nyúltam érte, amikor lefelé tette.

- Zayn nem miattad döntött így. Tudtam róla, már említette nekem, hogy nem boldog mostanában, de hidd el, nem azért, mert rossz volt a légkör, hanem, mert ez nem az ő világa – próbáltam megnyugtatni, bár jó magam is úgy véltem, hogy nagy szerepet játszott Liam viselkedése is a döntésben.

- Lehet, hogy ez mind igaz, de végső soron, mégis az én egyik cselekedetem volt az utolsó csepp a pohárban. Én nem akartam ezt. – Egészen eddig előre meredve beszélt, az utolsó mondatnál viszont felém kapta a fejét, és tekintetét az enyémbe fúrva hagyták el ajkait a szavak. Szemével próbálta megértetni velem, hogy tényleg így van, de nem volt erre szükség. Nagyon jól tudtam.

- Tudom – szorítottam rá a kezére.

- Miért? – bámult továbbra is rám, ám kérdését nem értettem. – Miért vagy ennyire kedves velem? Miért nem menekültél még el? – Zavartam néztem rá, és hezitáltam, mit válaszoljak. Azt mégsem mondhatom, hogy szinte azonnal beleszerettem, és mazochista üzemmódba kapcsolva még a turnéba is beleegyeztem. Kétszer.

- Én is sokszor kérdeztem ezt magamtól – próbáltam elviccelni, de egyáltalán nem tetszett neki, úgyhogy inkább visszaléptem. – Én sosem gondoltam, hogy szemét és önző lennél. Igen, úgy viselkedtél, de tudtam, hogy az nem te vagy. Nem kellett ismerjelek hozzá, nem kellett tudnom, hogy mi volt az, ami ezt kiváltotta belőled. Én mindig is jó embernek tartottalak, akit valami felkavart, és időlegesen ilyenné formált. Láttam az igazi éned, és ami azt illeti nekem többször is megmutattad azt – szedtem össze végül a gondolataimat.

- Nem tudom. Talán már olyan sokáig játszottam a bunkót, hogy olyanná is váltam. – Nagyot sóhajtott, nekem pedig fájt látni, hogy nincs tisztában azzal, valójában mennyit is ér.

- Az ilyen gondolataid bizonyítják, hogy nem vagy olyan. Nem könnyű ráébredni hirtelen mindenre, és megbirkózni azokkal a dolgokkal, amiket gondolkodás nélkül csináltál, de adj magadnak egy kis időt.

- Tudod, nekem kéne Zayn helyett mennem. Mindenkinek jobb lenne – folytatta önmaga ostorozását.

- Szeretnéd abbahagyni? – kérdeztem rá konkrétan. Gondolkodás nélkül rázta meg a fejét. – Akkor nem neked kell menni. Zayn ezt akarja, így döntött. Fogadd el, és inkább segíts, hogy minél könnyebb legyen neki ez a helyzet. Egyébként csalódnék benned, ha most fognád magad, és lelépnél – tettem hozzá, majd amikor kíváncsi pillantásokat lövellt felém, megmagyaráztam. – Az menekülés lenne. Távol mindentől és mindenkitől, hogy ne is kelljen a szemükbe nézned. Olvastam egy énekesről, akit a suliban rendszeresen bántottak, de ahelyett, hogy iskolát váltott volna, inkább bokszolni tanult, hogy meg tudja magát védeni. Ha még ismered őt, akkor szólj neki, hogy húzza fel a bokszkesztyűit – mosolyogtam rá.

Arcán éppen láttam, ahogy az érzelmek átfutnak, de nem volt időm azon gondolkozni, hogy tulajdonképpen szeretetet vagy inkább hálát láttam rajta, mert azonnal magához húzott. Szorosan ölelt, ezzel némán adva tudtomra, mennyit jelent neki, hogy egyáltalán meghallgattam.

- Köszönöm. – Nagyot nyeltem, ahogy ajkai súrolták a fülemet, miközben elsuttogta ezt az egy szót. Tekintetem találkozott Paddyével, aki mosolyogva nézett vissza rám, ezzel egyértelművé téve, hogy ő is tudja a titkom. Vajon tényleg ennyire nyilvánvaló?

- Nem akarlak titeket megzavarni, de Paul írt, hogy megbeszélés van – állt meg előttünk egy kicsivel később a testőr, Liam pedig bár elhúzta a száját, mégis felállt, és felém nyújtva kezét, engem is felhúzott.

- Zayn ügye? – kérdezte meg Liam, Paddy bólintása után pedig észrevehetően megfeszült mellettem. Újra a kezéért nyúltam, de már ez sem javított hangulatán.

Amikor visszaértünk, én a szobánkba mentem, Liam pedig Paddyvel tartott a többiek felé. Kíváncsian vártam, hogy visszaérjen, és elmondja, milyen döntés született, addig pedig a szüleimmel beszélgetve próbáltam elütni az időt.

- Most leteszem – jeleztem nekik, amikor kinyílt az ajtó. – Majd jelentkezem még – ígértem, aztán elköszöntem, és a telefont eltéve Liam felé fordultam. – Mi a helyzet?

- Sikerült elbizonytalanítani Zaynt, úgyhogy abba maradtunk, hogy holnap hazamegy egy kis szünetre. Megnézi, hogy érzi magát közben, lehet, hogy csak pihennie kell egy kicsit, és ha feltöltődik, esetleg újra lesz kedve visszajönni. Meglátjuk – mesélte vidáman.

- Jól hangzik – feleltem.

- Igen – ült le mellém az ágyra, és furcsán kezdett méregetni. Zavartan sütöttem le a szemeimet, nem értve, hogy miért néz, és igyekeztem arra koncentrálni, hogy normális ütemben vegyem a levegőt. – Bess – szólított meg, úgyhogy kénytelen voltam újra ránézni.

Abban a pillanatban, ahogy felé fordultam, ajkaimra tapadt. Rögtön visszacsókoltam, és csak egy kis idő után esett le, hogy most nem vagyunk nyilvánosság előtt. Meglepve húzódtam egy picit hátra, ezzel megszakítva csókunkat.

- Ezt miért? Most… nem. Egyedül vagyunk – dadogtam zavartan, hevesen verdeső szívvel.