Hírek, testvértörténet

Sziasztok!

Egy kis hírrel érkeztem, így a hét közepén, aminek én személy szerint nagyon örülök, remélem, titeket is érdekelni fog a dolog.

Amit fontos tudnotok mielőtt belevágnék a lecsóba az az, hogy a Bessiam is fake-ben Chloe az egyik legjobb barátnőm karaktere. Ezt nem úgy kell érteni, hogy olyan tulajdonságai vannak, mint barátnőmnek, Krisztinek, mert nem. Csupán csak szeretek minden történetbe beleírni egy valakit az ismerőseim közül, mintegy kedveskedés, hogy nekem ők sokat jelentenek.

Kriszti, azonban akárcsak én, ír, és nagyon megtetszett neki Chloe sztorija, amit ő már, mint beavatott előre tud. (Faggatni nem ér ;)) Közbeszúrás: Chloenak a későbbiekben lesz egy kis köze Harryhez.

Hétvégén beszélgettünk egy kicsit a szereplőkről, hogy mi lesz velük, stb, és végül kipattant az az ötlet a fejünkből, hogy ő is írhatna egy történetet, Chloe főszereplésével. Ez annyit tesz, hogy a két történet kapcsolódni fog egymáshoz, de mégis különálló lesz. A szereplők tehát ugyanazok, de Chloe szemszögéből lesz, és a saját életéről, valamint a Harryvel kialakuló kapcsolatáról fog szólni.

Nemrég feltettem egy kérdést a csoportban, hogy szeretitek-e az ikreket, Alexet és Josht. Nos, talán nem nagy meglepetés, ha ezek után azt mondom, emiatt a kis testvértörténet miatt kérdeztem. Ugyanis a srácok több szerepet kapnának benne, mivel én a főszál miatt nem tudom őket állandóan szerepeltetni.

Azt hiszem, így előzetesben ennyit mondanék, Kriszti is megírta a saját kis posztját erről a dologról, amiben még több információt találhattok. Olvassátok el: http://iamaraconteuse.blogspot.hu/2015/03/hirek_18.html

Szombaton akkor várlak titeket itt az új résszel, addig is legyetek jók, és iratkozzatok fel Krisztihez, hogy biztosan ne maradjatok le az első részéről.

xxx Larissa

A barátaim

Sziasztok!

A csoportban azt ígértem, hogyha megnyerem a blogversenyes szavazást, akkor egy nappal előbb hozom a részt, és bár ugyan ez nem történt meg, második lettem (nem hivatalos eredmény), a részt úgy gondolom, hogy így is teljes mértékben megérdemlitek. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott, nagyon jól esik, hogy ilyen sokan vettétek a fáradtságot. Ti vagytok a legjobbak, ezt nem győzöm hangsúlyozni.

A hozzászólásokra válaszoltam, köszönöm mindenkinek, aki írt és pipált!

Következő rész egy hét múlva várható, szombaton vagy vasárnap. Addig is legyetek jók!

xxx Larissa

*******************************************************

Chapter 2

Alex és Josh

- Anyu, elmentem! – kiabáltam az ajtóból indulásra készen. – Holnap ebéd után jövök – tájékoztattam még róla, mielőtt kiléptem a húgom zenéjétől hangos lakásból.

Hátamon a kis hátizsákommal vidáman sétáltam végig az utcákon. Legjobb barátaimhoz tartottam egy kis ottalvós bulira, amit minden hónapban egyszer megejtettünk. Ezúttal az ikreknél.

Már csak pár lépésre voltam a kaputól, amikor a telefonom csörögni kezdett. Megforgattam a szemem, és ezzel egyetemben ki is nyomtam a hívást. Két percet késtem, és máris hívnak, hogy elfelejtettem-e, csak mert egyszer megesett, hogy elaludtam, és nem jelentem meg.

- Sosem fogjátok elfelejteni, mi? – ráztam meg a fejem rosszallóan, amikor Alex ajtót nyitott. Szélesen elvigyorodott megvillantva tökéletes fogsorát, majd magához rántott, és megölelt.

- Szendvics – hallottam meg Chloe hangját is, majd mögém állva maguk közé passzírozott.

- Big Mac! – kiáltott fel lelkesen Josh, és ő is bekapcsolódott az ölelkezésbe, így már nem csak én, hanem Chloe is szorult helyzetbe került. Ráadásul mindannyian felnevettünk az idióta beszólásán, úgyhogy kezdtem úgy érezni, hogy meg fogok fulladni.

Végül mielőtt ez megtörténhetett volna, elengedtek minket a fiúk, és beljebb sétáltunk az ajtóból. Ledobtam a táskám a nappali egyik falának tövébe, aztán három barátom felé fordultam. Kíváncsian felhúztam a szemöldököm, amikor mindannyian komolyan bámultak rám, kis híján el is nevettem magam, mert már megmondani sem tudtam volna, hogy mikor láttam őket utoljára ilyen szigorú ábrázattal.

- Bessie, foglalj helyet – mondta nagy komolyan Josh, miközben kezével a kanapé felé intett.

- Beszélnünk kell – tette hozzá Chloe is, ami után eltűnt a nevethetnékem. Itt valami komolyabb baj lehet.

- Mi a baj? – kérdeztem tőlük aggódva, miközben lassan leültem.

Sokáig egyikük sem szólalt meg, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és felgyorsítja a vérkeringésem. Hármójuk között kapkodtam a tekintetemet, várva, hogy végre valamelyikük belekezdjen. Mi történt, amit ennyire nehéz elmondaniuk?

Már épp rájuk akartam szólni, hogy mondjanak már valamit, amikor Alex szája sarka megrándult, majd egy óriási mosoly terült szét az arcán. Értetlenül néztem rá, de aztán a többiek is elröhögték magukat.

- Láttátok a fejét? – vihogott Chloe, mire az ikrek még jobban rákezdtek.

Hogy ne káromkodjam el magam hitetlenkedve összeszorítottam a számat, megráztam a fejem, aztán elnevettem magam. Hogy dőlhettem be nekik megint?

- Én úgy utállak titeket – fontam karba a kezeimet, bár nem lehettem túl hiteles a vidám mosolyommal.

- Tudjuk, tudjuk – rántotta meg a vállát Josh. – Na, Alex, hozd a pattogatott kukoricát – lökte a konyha irányába kiköpött mását, majd hozzám fordult. – Te pedig máris kezdheted a mesélést.

Sejtettem, hogy én leszek az első napirendi pont, úgyhogy nem ellenkeztem. Ugyan az aláírt szerződésemben benne állt a szigorú titoktartás, át se kellett gondolnom, hogy megbízhatok-e bennük vagy sem. Az egyetemi évek alatt ismertem meg mindhármukat, de annak ellenére, hogy nem mondhatom el róluk, hogy tíz éve vagy akár gyerekkorom óta ismerem őket, senki másban nem bíztam meg ennyire, mint bennük. A legjobb barátaim voltak, akármikor számíthattam rájuk, és ez kölcsönös is volt. A történteket, ha akartam volna se tudtam volna előttük titokban tartani.

Azt már előzetesen tudták, hogy a pénteki estét az énekessel töltöttem, és bár a hétfőn lehozott internetes cikkek egy részét is olvasták, most rajtam volt a sor, hogy a saját szemszögemből mutassam be nekik a valóságot.

- Jó, oké. És milyen volt a kölyök? – szakított félbe Alex, hiszen már mindent elmeséltem szinte, de erre nem tértem ki. Félig szándékosan, hiszen nem tudtam, mit mondhatnék. Egyértelműen bunkón viselkedett, de valamiért, ha ezt a következtetést vontam le, rosszul éreztem magam. Talán tánc közben tett rám egy elég mély és kellemes benyomást, ami miatt úgy gondoltam, hogy amit mutat, az nem a valódi énje.

- Hát nem tudom – rántottam meg végül a vállam. – Morcos volt, de lehet csak felidegesítette valami – fogalmaztam meg gondolataimat a legegyszerűbb módon, aztán tereltem is. – Na, de a legjobbat még nem hallottátok! – csaptam össze egyszer a kezeimet, aztán a kíváncsi tekintetek kereszttüzében folytattam. – Hazafele megint találkoztam a menedzserrel, aki közölte velem, hogy február 25-én el kell kísérnem Liamet valami díjátadóra.

- Viccelsz! – kiáltott fel Chloe.

- Valami hasonló volt Liam reakciója is – nevettem el magam, ahogy visszagondoltam az ezt követő, egész úton tartó vitára. Mielőtt kiszálltam volna a házunknál, hozzátette, hogy nem velem van a baja, hanem az egész helyzettel. Neki nincs szüksége kamunőre, és hogy nem fogja ezt csinálni, de Paul nem sok választást hagyott neki. Szám szerint nullát.

- Ohó! Még két alkalom, beléd szeret és könyörögni fog, hogy menj vele – reagálta le Josh. Vetettem rá egy lenéző pillantást, aztán Chloera kezdtem figyelni.

- Most, hogy hallottunk mindent, rátérhetünk végre a fogadásunkra? Srácok vesztettetek, én pedig nyertem, úgyhogy itt az ideje, hogy teljesítsétek a feladatotokat – jelentette ki büszkén. Én már lemaradtam, hogy mikor és miért fogadtak, de nem is kérdeztem meg, mert valószínűleg olyan jelentéktelen kis dolog volt, mint például, hogy vajon ma tíz órakor nyávogni fog-e a szomszéd macskája az ajtó előtt vagy sem. Ez a háború már régen elkezdődött közöttük, és nagy valószínűséggel soha nem is fog véget érni, én viszont nem bántam. A feladatok, amiket a vesztesnek kellett teljesítenie mindig rendkívül viccesek voltak.

- Essünk túl rajta – morgolódott Alex, és a laptopján egy zeneszámot kezdett keresni.

Kíváncsi voltam ezúttal mi lesz a kimenetele a dolognak. Már-már szinte mozizó pózba helyezkedve vizslattam az eseményeket. Arcomon máris ott bujkált egy apró mosoly, ami a zene felcsendülésével egy hatalmas vigyorrá változott. Még nagyon régen véletlenül találtam rá a Toy Box Best Friend című számára, amivel halálra idegesítettem mindenkit, amíg végül meg nem szerették. Jóformán a barátságunk himnuszává vált. Ám most nem csak azért csendültek fel a tulajdonképpen idióta dallamok, hogy meghallgassuk, hanem, hogy a két srác egy-egy tiarában valami szerencsétlen koreográfiát nyomjon rá, miközben Chloe az egészet hat másodperces vine-ok formájában kiposztolja a világhálóra.

Imádtam ezeket az estéket, és biztos, hogy semmi másra nem cseréltem volna el őket. Örültem, hogy az egyetemi éveink után is megmaradt a kapcsolat, és hogy tényleg be tudtuk tartani a havi egy ilyen esténket. Mivel mindhármuknak komoly állásuk volt, a legtöbb napon nem értek rá, mondhatni kevésszer találkoztunk, emiatt ragaszkodtunk annyira ehhez az egy naphoz. Persze attól, hogy élőben nem tudtunk találkozni, telefonon azonnal leírtuk egymásnak, ha valami történt velünk. Volt egy csoportos beszélgetésünk is, ami tele volt tömény hülyeséggel, de azért mégis jobb volt látni is őket.

A héten nem kaptam munkát a hostess cégtől, de egyszer hívtak, hogy közöljék, Paul szeretne találkozni, hogy átbeszéljünk pár dolgot, így aztán 25.-e előtt ezt meg is ejtettük. A cégnél találkoztunk, mert elmondása szerint a rajongóknak feltűnő lenne, ha a menedzserrel látnának kávézgatni valahol, amiben persze én is láttam egy kis rációt. Igazából, amiről beszélni akart az a fizetésem, és hogy mit kellene tennem. Nem sok változás volt az előző estéhez képest. Kedves mosoly, néhány egymásra pillantás, kézfogás, ilyesmik. Viszont ezért dupla annyi kapnék, mint a múltkor. Szó szerint leesett állal vettem tudomásul, hogy ez bizony 300 font. Több mint amennyit egy hónapban össze tudok kaparni innen-onnan. Túlzásnak éreztem, de eszem ágában sem volt szólni, hogy jóval kevesebbért is vállalnám. Inkább örültem az ölembe pottyant lehetőségnek. Ráadásul, amikor ő elmondta, amit akart, megjelent Liam, és bár láttam rajta, hogy csak kényszerből teszi, bejelentette, hogy elvisz vásárolni. Paul nem akart megsérteni, de azt mondta jobban örülne, ha új és egy kicsit márkásabb ruhában jelennék meg, én pedig nem is vettem ezt zokon. Érthető volt, hogy nem a turkálóban talált olcsó dresszben szeretnék, ha villognék.

- Oké, srácok. Mögöttetek leszek, ha feltűnnének a rajongók, de tekintve, hogy iskolaidőben vagyunk, talán nem lesz akkora gáz – nyitotta ki nekünk az ajtót Paul, amikor megérkeztünk az egyik nagy bevásárlóközponthoz.

Mindketten bólintottunk, majd elindultunk befelé. Liam lefelé szegezett tekintettel vonult, én pedig tanácstalanul sétáltam mellette. Nem tudtam, hogy hol kezdjem vagy milyen árkategóriában keresgéljek. Személy szerint nekem megvoltak a kedvenc helyeim, és meglepő módon, egyik sem ezen a helyen volt. Sőt a legtöbbször netről vásároltam, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb volt, mint itt az embereket kerülhetni.

- Oké, menjünk be ide – terelt be minket Paul a mellettünk lévő üzletbe, amelynek a kirakatában gyönyörű, hosszú estélyik voltak kiállítva. Gondolom unta, hogy csak sétálgatunk mindenféle végső cél nélkül.

Mire egyszer körbesétáltam az üzletet, tudtam, hogy minél hamarabb választanom kell. Feszült voltam, hiszen láttam az árakat, és nagyon hülyén éreztem magam, amiért ilyen összegekkel terhelem Liamet. Kínos volt az egész helyzet, és szerettem volna, minél hamarabb végezni, ezért az árcédula megnézése nélkül levettem a két legszimpatikusabb darabot, és jeleztem, hogy ezeket felpróbálom.

Valójában mindkettő tetszett, olyat nem próbáltam volna fel, amelyiket nem hordanám szívesen, ám miután mindkét ruha volt rajtam, tudtam, hogy a lila színű lesz a nyerő. Tetszett magamon is, úgyhogy végül elég határozott véleménnyel léptem ki a fülkéből, hogy azért megmutassam Liamnek is, hogy megfelel-e.

- Ennyi? – nézett rám meglepetten, amikor mondtam, hogy ezt szeretném, majd lepillantott a kezén lévő órára. – Fél óra, és te már tudod, hogy ez kell?

- Ha nem tetszik, mondd meg nyugodtan, és keresek mást – húztam el a szám annak a gondolatára, hogy tovább kell keresgélnem.

- Nem, jó ez, csak meglepődtem – szögezte le gyorsan, én pedig visszamentem a próbafülkébe, hogy visszavegyem magamra a saját ruháimat.

Amikor kiléptem Liam még mindig karba tett kézzel, háttal állt Paulnak, úgy tűnt, soha többé nem fog hozzászólni. Amikor meglátott, kinyújtotta a ruha felé a kezét, és elvette tőlem, ami a mai nap folyamán az első normális cselekedete volt. Azt hittem a kasszához megyünk, de a cipők felé terelt, és hiába ellenkeztem, hogy nem kell, mondván úgysem fog látszani a ruha hossza miatt, leült az egyik padra, és kijelentette, hogy addig nem mozdul innen, amíg nem választok. Felvontam a szemöldököm, majd a magassarkúk felé fordultam, hogy egy új cipőt is beszerezzek. Szemem sarkából láttam, ahogy elégedetten elmosolyodik, de hamar eltüntette jó kedvének nyomait, és komoran nézegette a kezeit, amíg én felpróbáltam a cipőket, amik tetszettek.

- Liam, állj fel, kérlek! – álltam meg mellette a kiválasztott cipőben, aminek azonban igencsak magas sarkai voltak.

- Miért? – érdeklődött, miközben teljesítette kérésem. Felnéztem rá, hogy megnézzem, nem-e lettem magasabb nála, majd elégedetten hümmögtem.

- Oké, akkor ez a cipő jó lesz – bújtam ki belőle, ezzel újra visszanyerve a köztünk lévő 10-15 centiméteres különbséget. Ő is rájött, hogy miért kellett felállnia, szóval végül nem válaszoltam az előbb feltett kérdésére, csak visszabújtam a saját cipőmbe, amit pedig meg akartam venni, azt a dobozába raktam. – Végeztem – csaptam össze tenyereimet, aztán a kasszához mentünk. Továbbra sem tudtam megbékélni azzal, hogy ennyit költ rám, így inkább fizetésnél se néztem oda, jobb volt, hogy nem tudom, pontosan mennyivel is húztam le.

- Éhes vagyok, úgyhogy javaslom, még üljünk be valahová – mondta nekem, miután levette a pultról a két szatyrot.

- Liam, mondtam, hogy sietnem kell – húzta vissza a kezénél fogva Paul. Dacosan kirántotta az ujjai közül, majd megrántotta a vállát.

- Éhes vagyok, megyünk enni – jelentette ki, aztán visszaállt mellém, és nem foglalkozva a mérges Paullal, elindult.

A menedzsert és testőrt egyben megtestesítő kísérőnk nem tudott mit tenni a dolog ellen, így kelletlenül követni kezdett minket, majd amikor a mozgólépcső előtt pár lány Liamhez lépett, megkérte őket, hogy hagyják békén. Liam sem autogramot, sem képet nem csinált, csak lehajtotta a fejét, és amilyen hamar csak lehetett, fellépett az első lépcsőfokra.

Végképp összezavarodtam, hogy mi lehet az énekessel. Úgy tűnt, hogy haragszik az egész világra, főleg Paulra. Nem tudhattam, hogy mindig ilyen volt-e, de ahogy Paullal beszélt, azt felháborítónak találtam. Az egy dolog, hogy valamilyen szinten az alkalmazottja, de akkor sem kellene így kihasználnia a fölényét, másrészről, hogy akarja megtartani a rajongóit, ha velük is ennyire ellenséges. Oké, értem én, hogy nem állhat meg mindenkinek, de egyet azért inthetett volna. Mindezek mellett velem nem szemétkedett, sőt egészen úgy tűnt, mintha még próbálna normális is lenni. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, mi a fene válthatta ki benne ezt a mértékű haragot.

Blogverseny szavazás

Sziasztok!

Tudom, már kértelek titeket mindenhol, de gondoltam ide is kiírom külön posztba, hátha jobban észreveszitek!

Jelentkeztem egy blogversenyre, ahol olvasói szavazatok alapján hirdetik ki a nyertest. A szavazásból már csak 20 óra maradt hátra, és 18 szavazattal vagyok lemaradva, így ha még nem szavaztatok rám, kérlek tegyétek meg az alábbi oldalon:

http://hope-love-dream-life.blogspot.hu/ A szavazást jobb oldalon találjátok, és a Bessiam is fake-t kell keresnetek. Előre is köszönöm!

Vasárnap hozom az új részt! :) De ha esetleg nyernék, akkor kitenném már holnap ;) (Semmi lekenyerezés.. haha)

xxx Larissa

Jótékonysági est

Sziasztok!

Megérkeztem az első résszel, ami azért már eseménydúsabb. Kíváncsi vagyok a véleményetekre a szereplőkről, szóval ne fogjátok vissza magatokat.

Az előzőhöz érkezett hozzászólásokra válaszoltam, mindenkinek nagyon szépen köszönöm ezúton is! Az új feliratkozóknak is nagy köszönet, remélem, tetszik nektek is a blog :)

Következő rész egy hét múlva, 15-én lesz.

FONTOS!!!

Jelentkeztem egy blogversenyre az alábbi oldalon: http://hope-love-dream-life.blogspot.hu/ Az eredmény olvasói szavazatok alapján van, magyarul ti döntitek el, hogy ki nyerjen. Ha úgy gondoljátok, hogy szívesen szavaznátok az én blogomra, akkor a linkelt blogon (jobb oldalt, felül) megtehetitek. Bessiam is fake, amit pipálnotok kell. Szavazni 5 napig tudtok, úgyhogy ne halogassátok! Előre is köszönöm mindenkinek, aki rám teszi a voksát <3

xxx Larissa

**************************************************

Chapter 1

Nem volt túl sok időm, hogy felkészüljek a szombatra, amikor is egy híres énekes mellett kell majd a legjobb kinézetemet nyújtanom. Őszintén megmondva rettenetesen ideges voltam, hiszen még sosem voltam ilyen helyzetben, eddig még nem kísértem ennyire felkapott személyt, és tartottam tőle, hogy nem leszek elég. A hívás utáni másnapon egész nap az internetet bújtam, cikkeket olvasgattam a srácról, beleolvastam a twitterjébe, és próbáltam minél jobban megismerni, azonban úgy éreztem, ez lehetetlen. Az egyik oldalon csupa jókat, a másikon csak rosszat olvastam róla, és képtelen voltam eldönteni, melyiknek higgyek. Ezután próbáltam inkább a tényeket figyelembe venni, mint például, hogy két nővére van, két hónapja ért véget egy hosszúnak mondható kapcsolata, hogy szeret bulizni, és ehhez hasonlók.

Nem voltam az a típusú lány, aki órákig készülődik, mielőtt elmegy otthonról, most viszont az egész szombatom azzal ment el, hogy a ruháimat próbálgattam, cserélgettem a cipőket. Legalább háromszor mostam le a sminkem és kezdtem az egészet elölről, a hajamat először kivasaltam, majd mégis inkább begöndörítettem. Nem mondanám, hogy tetszett a végeredmény, de már nem volt időm variálni, úgyhogy az egyik kezembe fogtam a kis táskámat, a másikba a magassarkúimat, majd az ajtóhoz sétáltam, hogy azonnal ajtót tudjak nyitni, ha Liam megérkezik.

- Kicsim! – kiabált utánam anyu, ezért visszahátráltam, és benéztem a konyhába, ahol ő éppen a vacsorát készítette. – Gyönyörű vagy, ne aggódj! – mosolygott rám, én pedig odasiettem hozzá, hogy egy hálás puszit adjak arcára. Közben hallottam, hogy megszólal a csengő, úgyhogy igyekeztem magabiztos mosolyt erőltetni magamra. – Vigyázz magadra – engedett utamra, én pedig az ajtóhoz sétáltam, ahol belebújtam a cipőbe, majd nagy levegőt véve kiléptem az ajtón.

A kapunk előtt egy fekete autó állt, járt a motorja, így arra következtettem, hogy nem Liam fog vezetni, aztán amikor már képtelen voltam tovább kerülni a pillantását, arcára néztem. Idegesen végigsimítottam aranyszínű ruhámon, amíg ő nem zavartatva magát, megnézte minden egyes centiméteremet.

- Helló, Liam Payne – nyújtotta a jobbját, én pedig a nevemet kimondva fogadtam el azt. – Gondolom jó sok kedves dolgot hazudtak rólam – nézett rám unottan, aztán még mielőtt válaszolhattam volna, hátat fordított, és a kocsihoz sétált. Meglepetten pislogtam párat, aztán én is elindultam, hogy beszálljak utána az autóba.

- Liam, az Isten áldjon meg! – csattant valakinek a hangja, az anyósülésről.

- Megtette – forgatta meg a szemét az említett. – Nem értem, mi bajod van. Én világosan megmondtam, hogy nem kell… − folytatta volna tovább, ha az elől ülő férfi nem szakította volna félbe. Teljesen összezavarodva, szótlanul kapkodtam a fejem közöttük.

- A tököm tele van már veled, de komolyan. Miattad már a… áh! – legyintett egyet dühösen, aztán megkapaszkodott a fejtámlában, és hátra fordult hozzám. – Ne haragudj a fogadtatásért, Elisabeth! Paul Higgins vagyok, és ígérem, hogy seggbe rúgom ezt a tökfejet, utána talán normális lesz – hadarta egy szuszra, én pedig végképp elvesztettem a fonalat.

Egész úton azt hallgattam, hogy mit kell csinálnom, mennyire kell közel állnom Liamhez, szinte még a mosolyom szélességét is mérőszalaggal akarta beállítani, és annak ellenére, hogy már most úgy éreztem, hogy ezért a sok cécóért, nem fizetnek meg rendesen, csak beleegyezően bólogattam. Liam sóhajtozott, meg idegesen nyomkodta a telefonját, szóval egy kicsit sem volt megnyugtató a látványa, ráadásul ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam, azok az oldalak jártak közelebb az igazsághoz, akik rosszakat írtak az énekesről.

- Liam, ha nem viselkedsz normálisan, most már tényleg megszabadítalak a féktelen vágyad okozójától – mondta halálosan komolyan Paul, amikor megérkeztünk.

Mondata után lehajtottam a fejem, mert egy mosoly futott át az arcomon, és nem hiszem, hogy bárki is örült volna, ha én jót szórakozok ezen az egészen. Amikor újra felnéztem Liam gyilkos tekintete kereszttüzében találtam magam, majd Paul kiszállt, és kinyitotta nekünk az ajtót. Vetetett egy jelentőségteljes pillantást a mellettem állóra, mire ő kényszeredetten elmosolyodott, és a derekamra helyezte jobb kezét, majd elkezdett befelé vezetni.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni a rengeteg vakuvillanást, és ahogy a fotósok kiabáltak Liamnek, hogy nézzen oda. Két perc erejéig meg is álltunk, mosolyogva pózoltam Liam mellett, aki ugyanígy tett. Tökéletesen játszotta meg magát, néha még rám is nézett, mintha érdekelné, hogy én jól vagyok-e, majd végül megfogta a kezem, és bementünk az épületbe. Odabent már szinte minden asztalnál ültek, hozzánk pedig egy öltönyös fickó lépett, hogy kezet rázzon Liammel, és a helyünkhöz vezessen minket. Menet közben számos ismerős arcot véltem felfedezni a vendégseregbe, pedig még csak szét sem néztem tüzetesebben. A fényűző díszletet viszont nem tudtam megjegyzés nélkül hagyni, persze csak magamban.

Az asztalnál, ahová a férfi vezetett minket, már hárman ültek, mindannyiukat felismertem a képekről, amiket akkor láttam, amikor Liam nevét írtam be a keresőbe. Niall, Harry és Louis azonnal felálltak, hogy köszönjenek, majd miután ez megtörtént leültünk a helyeinkre.

- Zayn? – érdeklődött Liam a hiányzó srác felől.

- Gondolom, nem sokára befut – rántotta meg a vállát Louis, hangja, még ha nem így szánta, élesen csattant.

- Elisabeth, hogy bírod eddig? – bökött a fejével Niall a mai párom felé.

- Nem mintha túl sokszor beszélgetnénk majd, de erre a rövid időre, megkérhetlek titeket, hogy Bessienek szólítsatok? Utálom a teljes nevem. – Igazából annyira nem is, de ez egy tökéletes módja volt, hogy elkerüljem a válaszadást, ami egyértelműen nem okozott volna örömöt Liamnek.

- Szóval Liam szörnyű, mi? – vonta le mégis a következtetést Harry, miközben egy bájos mosolyt villantott ránk. Úgy tűnt, ők élvezik, hogy idegesíthetik álpáromat, ám a mellettem ülő srác csak egyre feszültebb lett. Karja hozzáért az enyémhez, így éreztem minden apró mozdulatát, egészen addig, amíg a nadrágja zsebébe nem nyúlt, hogy az asztal alatt megnézze, miért villog a telefonja. Vetettem rá én is egy feltűnésmentes pillantást, de amint elolvastam, elkaptam a tekintetem, hiszen nem akartam lebukni. Úgy éreztem, Liam bármelyik percben robbanhat, és nem én akartam lenni a célszemély.

- Mi van Payno, még mindig zaklat a csaj? – dőlt előre Harry, ezzel közelebb kerülve az asztal másik oldalán ülőhöz, és onnan villantotta rá ezer wattos vigyorát. A Szombat2 néven elmentett hívó alapján úgy gondoltam, hogy a göndör beletrafált.

- Te már csak tudod, Styles – vágott vissza, aztán kinyomta a hívást, és a telefonját is kikapcsolta.

- Na, megjött Zayn – szakította meg a szemkontaktussal történő, néma vitát Niall, és a bejárat felé nézett, ahol valóban ott állt a fekete hajú énekes. Egy pillanatra mindenki odanézett, minek következtében ő is kiszúrt minket, elutasította a kíséretet, és egyedül indult meg az asztalunkhoz, ahol már csak egyetlen egy üres hely volt, méghozzá az övé.

Miközben mindenkivel kezet fogott, nekem pedig egy-egy puszit adott arcom mindkét oldalára, alaposan megfigyeltem őt is. Felül hosszabb haja tökéletesen be volt lőve, a lakktól és zselétől minden bizonnyal akarattal se lehetett volna elrontani, de makulátlan kinézete csak öltözködésére volt igaz. Arca fáradtságról árulkodott, és egy kis idő múlva kezdtem azt hinni, hogy ő elaludt a székén. A beszélgetésben sem igazán vállalt szerepet, bár nem tudhatom, lehet, hogy alapjáraton csendes ember.

Furán éreztem magam, hiszen az együttes többi tagjai próbáltak velem is viccelődni, mintha tényleg itt lenne a helyem, de közben, ha csak ránéztem Liamre tudtam, hogy mennyire felesleges vagyok. Nem volt kérdés, hogy nem az ő ötlete volt, hogy partnerrel jöjjön az eseményre, de amikor fotósok közeledtek vagy akárki, aki később beszélhet rólunk, átkarolt és kedvesen mosolygott rám. Nem volt ínyemre, de a pénzre gondoltam, és inkább csendben eszegettem, illetve nevettem a többiekkel, ha ellőttek valami poént.

Az egyik nagy nevetést az alacsony, színpadra fellépő személy szakította félbe, aki a mikrofont a szájához emelve üdvözölte a megjelenteket. Beszédéből kiderült, hogy ő a szervezője vagy legalábbis az ötletgazdája ennek a jótékonyságnak, majd szépen sorban odahívott magához pár embert, akik szintén segítették eddigi munkájában. Miután úgy láttuk, hogy mindent elmondott, amit akart, hangos tapsvihar söpört végig a termen, utána pedig halk, kellemes dallamok szólaltak fel egy kis időre.

- Amúgy ez milyen jótékonyság? – bátorkodtam megkérdezni Liamtől, aki meglepetésemre szájhúzás nélkül, azonnal válaszolt.

- Akik itt vannak, azok mind ajánlanak fel valamennyi összeget vagy egy tárgyat, amit el lehet árverezni, szóval ez igazából ilyen adománygyűjtés egy gyermekkórháznak. Nem voltál még sose ilyenen ugye? – kérdezte meg. Hangjából egy kis lenézést éreztem ki, de nem foglalkoztam vele.

- Nem. De tök jó, hogy te ilyen nagylelkű vagy – mondtam neki, félig komolyan gondolva, félig pedig ironikusan, hiszen idáig nem mondhatnám, hogy annyira nagylelkűnek ismertem meg.

- Fiúk, ti léptek fel másodikként, körülbelül fél óra múlva, rendben? – lépett oda hozzánk egy számomra ismeretlen ember, majd miután bólintottak, egy másik asztalhoz ment.

- Bessie, te szereted a zenénket? – szólított meg Niall, kérdése hirtelenségéből arra következtettem, hogy neki is csak úgy eszébe jutott, hogy megkérdezze.

- Nincs bajom vele. Ha megy a rádióban, nem kapcsolom el, de azért nincsenek otthon lemezeim. – Úgy éreztem, hogy nem fognak megharagudni, ha őszintén válaszolok, és szerencsére igazam is volt. Igazából az elmúlt háromnegyed óra alapján jófejeknek tartottam őket, csak Liamet nem tudtam hova tenni. Nem gondoltam, hogy rossz ember lenne, inkább egy duzzogós kisfiú jutott eszembe, amikor ránéztem, ennek ellenére azért békén hagytam. Mosolyogtam, végeztem a munkám, ahogy mindig is szoktam, és reméltem, hogy elégedettek lesznek.

- És van valami kedvenc zenei műfajod, esetleg előadó, akit nagyon szeretsz? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Louis is.

- Nem szoktam válogatni, mindent meghallgatok. Kedvencem sincs igazán, de Ed Sheeran zenéjét például nagyon bírom – néztem oldalra, ahol pár asztallal arrébb ő is ott ült.

- Igen, ő tényleg nagyon jó – helyeselt Niall, miközben az asztalra kitett mogyorót eszegette.

- Adj már nekem is – nyújt át a tányérért Harry, és maga elé tette. A következő pillanatban Niall visszavette, majd megint Harry elé került, és úgy láttam, hogyha nem ebben a környezetben lettek volna, akkor simán összevesztek volna érte. Végül Liam felsóhajtott, és a tányérért nyúlt, majd pont kettőjük közé tette le, így mindketten elérték, és nem kellett pakolgatniuk.

- Idióták, mi? – mosolygott rám Zayn, mire nevetve bólintottam egy aprót. – Mindjárt jövök – állt fel aztán, és az egyik asztal irányába indult. Minden bizonnyal látott egy ismerőst, akivel beszélgetni akart.

A színpadon pakolászni kezdtek, mikrofonállványokat és székeket helyeztek el rajta, majd miután végeztek, lekapcsolták a nagy lámpákat, és csak néhány spotot hagytak égve, hogy ne legyen koromsötét. A két reflektorral megvilágított színpadon egy fiatal srác jelent meg, gitárral a kezében, majd helyet foglalt a széken, és közelebb húzta magához a mikrofon állványt. Nem ismertem, így kíváncsian hallgattam, ahogy pengetni kezd. Egy lassú számot adott elő, ami nekem egyáltalán nem tetszett, de azért úgy tettem, mintha érdekelne, hiszen mégiscsak így illik. Közben a srácok felálltak, hiszen utána ők jöttek, így egyedül ücsörögtem, arra várva, hogy fellépjenek.

- Szia, leülhetek? – szólított meg valaki, mire odakaptam a pillantásomat. Ed Sheeran mutatott a mellettem lévő székre, én pedig hirtelen túl izgatott lettem.

- Persze – bólintottam, miközben próbáltam a szívverésem lelassítani. Nem értettem, miért reagálok így, hiszen nem vagyok egy rajongó típus, de mégis a tudat, hogy egy totál híres ember ül mellettem, akinek a CD-jét hallgatom a kocsiban, kicsit felpörgette a vérkeringésemet.

- Teddy – nyújtotta felém a kezét. – Te pedig, ha jól értesültem, Liam partnere.

- Igen, Bessie – mutatkoztam be én is, miközben azon gondolkoztam, honnan tudja, kivel vagyok.

- Szóval, nem bánod, ha maradok, amíg a 1D fellép? – kérdezte meg.

- Nem, egyáltalán nem – nevettem el magam kínosan, amikor rájöttem, hogy túl hamar és túl izgatottan válaszoltam. – Ne haragudj – kértem elnézést azonnal, de ő csak mosolygott.

- Zayn említette, hogy tehetnék feléd egy látogatást – adott választ, fel nem tett kérdésemre.

- Ó – néztem meglepetten Zaynre, aki a mikrofonját forgatta a kezében a színpad mellett, közben pedig megjegyeztem magamba, hogy majd meg kell neki köszönnöm a kedvességét. – Igazság szerint most találkoztam vele először, akárcsak a banda többi tagjával, de azt hiszem már most belopta magát a szívembe.

- Figyelmes srác – helyeselt. – Voltál már valamelyik koncertemen? – érdeklődött, mire én megráztam a fejem.

- Nem, nem volt rá lehetőségem még. – Nyilván nem kezdtem el neki ecsetelni, hogy nekem túl drága egy koncertjegy, ezért csak ennyit mondtam.

- Kár, na de ma én is fellépek egy számmal – újságolta. – Remélem, tetszeni fog majd.

- Biztosan – mosolyogtam rá, aztán felnéztem a színpadra, ahol már az öt srác állt.

A menedzser kérését teljesítve igyekeztem elismerősen és büszkén nézni, ahogy a színpadon énekelnek, majd a végén jó alaposan megtapsoltam őket. Teddyvel közben beszélgettünk még, főleg erről a jótékonyságról. Elmondta, hogy ő az egyik autogramjával ellátott gitárját fogja felajánlani, én pedig igyekeztem úgy tenni, mintha nem ez lenne az első alkalom, hogy ilyen helyen járok. Bőszen bólogattam és mosolyogtam, a legjobb pedig az volt, hogy utóbbi cselekedetem legalább őszinte volt. Az öt fiú pólókat, lemezeket és egyéb aláírt dolgokat nyújtott át, Niall a mellettem ülő énekeshez hasonlóan egy gitárt is az alapítvány tulajdonosának kezébe helyezett, majd visszatértek az asztalhoz.

Ed azonnal felállt, hogy mindannyian vissza tudjanak ülni a helyükre, kezet fogott a többi sráccal, akikkel még nem találkozott, majd szélesen mosolyogva újra hozzám fordult.

- Örülök, hogy megismertelek – mondta, mire én is viszonoztam kedvességét, és amikor elment, hogy visszaüljön a saját asztalához, azonnal Zaynhez fordultam.

- Köszönöm – mondtam neki hálásan. Legszívesebben meg is ölelgettem volna, annyira jól esett, hogy így gondolt rám.

- Zayn Malik, a jó tündér, teljesíti minden kívánságod – forgatta meg a szemét Liam, majd unottan elvette az utolsó pár szem mogyorót az asztalról, és a szájába helyezte őket. Egy pillanat erejéig mindenki mérgesen nézett rá, de aztán mintha belefáradtak volna a hülyeségeibe, elfordultak. Zayn csak rám mosolygott, aztán újra a saját gondolataiba merült, ahogy azt korábban is tette.

Az este hátralévő része a terv szerint telt. Társaságom vidámságot erőltetett magára, de Liam beszólása óta még én is éreztem a feszültséget a levegőben. Nem értettem, hogy mi lehet a baj, azt leszámítva, hogy a srác igazi tapló tud lenni néha, és nem is akartam rákérdezni, mert nem éreztem, hogy túl sok közöm lenne hozzá. Csak azzal voltam elfoglalva, hogy mindent úgy csináljak, ahogy a kocsiban nekem megmondták.

- Sziasztok! Remélem, jól telik az estétek – állt fel színpadra Teddy, és a kis közönségéhez kezdett beszélni. – Szerintem már rengeteget ültünk egy helyben, úgyhogy ideje egy kicsit megmozgatni a lábainkat, nem? – mosolyodott el. – Szóval ez egy kihívás a részemről a vállalkozó szellemű pároknak, akik szeretnének egyet táncolni a Thinking Out Loud című számomra.

A legalább egyszeri tánc is ki volt nekünk adva feladatba, úgyhogy miközben Ed a gitárján elkezdte a dalt, Liam felállított, és jóformán elsőkként értünk be középre, ahol volt egy kis szabad hely a táncolni vágyóknak. Többen is csatlakoztak hozzánk, és lassan ide-oda kezdtünk lépkedni. Liam keze a csípőmön pihent, én pedig a vállára helyeztem a sajátjaimat.

- Bocs, ha lilára taposom a lábujjaidat – mondta nekem halkan. – Nem vagyok egy nagy táncos – nevette el magát.

- Szerintem inkább neked kéne félned a tűsarkaimtól – pillantottam le egy pillanatra lábainkra.

Amikor felnéztem, mosolyogva nézett rám, mintha tetszett volna neki a gyenge kis viccem, majd még közelebb húzott magához, hogy a fejem a vállához ért, ő pedig halkan énekelni kezdte a dalt a fülembe. Szerettem ezt a számot, és valahogy nem tudtam elhinni, hogy most úgy táncolok rá, hogy élőben hallgatom. Sosem éreztem még zenét ennyire rövidnek, mint most, és ebbe az is közre játszott, hogy valamiért jó érzés volt Liammel táncolni. Emiatt aztán kis rossz érzéssel léptem hátrébb tőle, amikor a dal véget ért, és akárcsak a többi párocska is körülöttünk, megtapsoltuk az előadót.

- Túlélték a lábaink – jegyezte meg egy félmosoly kíséretében Liam, miközben visszafele lépkedtünk. Elmosolyodtam, de nem volt kedvem válaszolni, így csak tovább sétáltam mellette.

Kicsivel később, amikor már lefutottuk a kötelező köröket, egyike voltunk azoknak, akik a leghamarabb leléptek az eseményről. Beültünk a kocsiba, ahol megint ott ült Paul, Liam pedig azonnal visszaváltozott a komor, unott arcú sráccá.

- Te nem szállsz le rólam? – kérdezte egy kicsit ingerülten, miután becsukta az ajtót.

- Nem tervezem, amíg ilyen hülye vagy – felelte egyszerűen Paul. – Minden rendben volt? – nézett rám, mire én bólintottam, őt pedig egy kis elégedettség töltötte el. – Ennek örülök, mert arra gondoltam, hogy a két hét múlva lévő díjátadóra is el kellene jönnöd.

Prológus

Sziasztok!

Na, megint itt, ezúttal a prológussal, és az új designnal. Köszönöm szépen a visszajelzéseket a fülszöveggel kapcsolatban, ugyan még a mai rész sem valami hosszú, de jövőhéttől már jönnek a megszokott terjedelműek. A részek megszokott ütemben, heti egyszer lesznek, egyelőre vasárnaponként, ha bármi változás van, azt ki fogom írni.

Létrehoztam egy INFO menüt, abba megtaláljátok az összes elérhetőséget, e-mail címem, közösségi oldalaimat, más blogjaimat, illetve a blog csoportját.

Véleményeket szívesen fogadok!

xxx Larissa

*****************************************************

Prológus

Rettenetesen unalmas az álláshirdetéseket bújni, főleg ha már egy éve csinálod. Amikor a mai sokadik oldalra kattintottam, megráztam a fejemet. Sosem fogok értelmes munkát találni, olyan, mintha egyszerre minden normális eltűnt volna. Nem. Nem. Ez sem. Semmiképp. Raktározás. Hm… ha már semmi komolyat nem találok, legalább valami alkalmim legyen. Tárcsáztam a megadott számot, majd bemutatkoztam, amikor a harmadik csengés után egy nő szólt bele a telefonba. Mogorván közölte velem, hogy az állást már betöltötte valaki más, én pedig sóhajtva dobtam az ágyamra a készüléket.

Egy éve végeztem az egyetemen. Szinte biztos voltam benne, hogy könyvelőként könnyen el tudok majd helyezkedni, főleg egy diplomával a kezemben. Azonban semmi nem az elképzeléseim szerint történt. Egészen azóta csak alkalmi munkákat találtam, amiket a családi hátterem miatt kénytelen voltam elfogadni. Nem születtem gazdag családba, ha új cuccokat akartam, mindig magamnak kellett rá megkeresnem a pénzt, hiszen a szüleim hiába szerettek volna, nem tudtak rá adni. Voltam már bébiszitter, takarítónő, pakoltam dobozokba éjjelente, különböző ételeket kóstoltattam az áruházakban. Egyikkel sem kerestem jól, a kevéske pénzemből ruhákat vettem, vagy amire szükségem volt éppen, és a szüleimnek is próbáltam segíteni belőle, hiszen még mindig a nyakukon élősködtem. Szóval ideje lenne elhelyezkednem a szakmámban, és egy fix munkahelyet kerítenem, de sehogy sem találok.

Hostess munkák! Érdeklődni az alábbi telefonszámon! Hirdette egy piros felirat a lap közepén. Rányomtam, majd mivel vészhelyzet volt, felhívtam őket. Nem voltak túl bőbeszédűek, de azért megbeszéltünk egy találkozót, azaz állásinterjút a következő napra. Nem mondhatnám, hogy elégedett voltam a mai álláskereső skillemmel, de egy kis időre feladtam a böngészést. Ha holnap minden jól megy, megint kapok pár alkalmi munkát, és legalább arra lesz pénz, hogy valamit együnk a hónap végén.

*3 hónappal később*

Három hónapja dolgozok a hostess cégnél, ahol unalmasabbnál unalmasabb munkákat kapok, de legalább jól keresek vele. Valójában először egy kicsit féltem, mivel az ilyen munkákról sokszor hallottam, hogy ugyanúgy örömlányság, mintha a sarokra állnék, de erről szó sem volt. Volt, hogy férfiakat kellett kísérnem ide-oda, de semmi illetlen nem történt, és néha olyan vacsorákon vettem részt, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, a tehetősebb üzletemberek pedig busás borravalót adtak nekem a találkozók végén. Azért néha volt, hogy jól is éreztem magam, mint például a múlt héten, amikor két olasz srác jött Londonba világot látni. Csak velem egyidős fiúk voltak, akik turistaként be akarták járni a várost, elmondásuk szerint egy csinos lány társaságában. Én kaptam meg őket, és ami azt illeti, rendkívül jól elvoltunk együtt. Rengeteget nevettünk, és a végén még számot is cseréltünk, hogyha legközelebb erre járnak, vagy én arra, – esélytelen – akkor tudjunk találkozni munkán kívül is.

Épp hazafelé sétáltam a pár utcával arrébb lakó családtól, mivel én vigyáztam a kisfiukra némi pénzért cserébe, amikor a telefonom csörögni kezdett. A kijelzőn nagy betűkkel állt, hogy hostess, én pedig fogadtam a hívást.

- Szia, Bessie! Kellenél a hétvégére. Most volt benn nálunk Liam Payne és a menedzsere, hogy kérjenek valakit az énekes mellé valami jótékonysági estre. Erősen ajánlgattalak, mert tudom, hogy mennyire kell a pénz, és végül a te képedre bökött. Szóval tiéd a meló, és a 150 font, amit az estéért kapsz.