Nem
volt túl sok időm, hogy felkészüljek a szombatra, amikor is egy híres énekes
mellett kell majd a legjobb kinézetemet nyújtanom. Őszintén megmondva
rettenetesen ideges voltam, hiszen még sosem voltam ilyen helyzetben, eddig még
nem kísértem ennyire felkapott személyt, és tartottam tőle, hogy nem leszek
elég. A hívás utáni másnapon egész nap az internetet bújtam, cikkeket
olvasgattam a srácról, beleolvastam a twitterjébe, és próbáltam minél jobban
megismerni, azonban úgy éreztem, ez lehetetlen. Az egyik oldalon csupa jókat, a
másikon csak rosszat olvastam róla, és képtelen voltam eldönteni, melyiknek
higgyek. Ezután próbáltam inkább a tényeket figyelembe venni, mint például,
hogy két nővére van, két hónapja ért véget egy hosszúnak mondható kapcsolata,
hogy szeret bulizni, és ehhez hasonlók.
Nem
voltam az a típusú lány, aki órákig készülődik, mielőtt elmegy otthonról, most
viszont az egész szombatom azzal ment el, hogy a ruháimat próbálgattam, cserélgettem
a cipőket. Legalább háromszor mostam le a sminkem és kezdtem az egészet
elölről, a hajamat először kivasaltam, majd mégis inkább begöndörítettem. Nem
mondanám, hogy tetszett a végeredmény, de már nem volt időm variálni, úgyhogy
az egyik kezembe fogtam a kis táskámat, a másikba a magassarkúimat, majd az
ajtóhoz sétáltam, hogy azonnal ajtót tudjak nyitni, ha Liam megérkezik.
-
Kicsim! – kiabált utánam anyu, ezért visszahátráltam, és benéztem a konyhába,
ahol ő éppen a vacsorát készítette. – Gyönyörű vagy, ne aggódj! – mosolygott
rám, én pedig odasiettem hozzá, hogy egy hálás puszit adjak arcára. Közben
hallottam, hogy megszólal a csengő, úgyhogy igyekeztem magabiztos mosolyt
erőltetni magamra. – Vigyázz magadra – engedett utamra, én pedig az ajtóhoz
sétáltam, ahol belebújtam a cipőbe, majd nagy levegőt véve kiléptem az ajtón.
A
kapunk előtt egy fekete autó állt, járt a motorja, így arra következtettem,
hogy nem Liam fog vezetni, aztán amikor már képtelen voltam tovább kerülni a
pillantását, arcára néztem. Idegesen végigsimítottam aranyszínű ruhámon, amíg ő
nem zavartatva magát, megnézte minden egyes centiméteremet.
-
Helló, Liam Payne – nyújtotta a jobbját, én pedig a nevemet kimondva fogadtam
el azt. – Gondolom jó sok kedves dolgot hazudtak rólam – nézett rám unottan,
aztán még mielőtt válaszolhattam volna, hátat fordított, és a kocsihoz sétált.
Meglepetten pislogtam párat, aztán én is elindultam, hogy beszálljak utána az
autóba.
-
Liam, az Isten áldjon meg! – csattant valakinek a hangja, az anyósülésről.
-
Megtette – forgatta meg a szemét az említett. – Nem értem, mi bajod van. Én
világosan megmondtam, hogy nem kell… − folytatta volna tovább, ha az elől ülő
férfi nem szakította volna félbe. Teljesen összezavarodva, szótlanul kapkodtam
a fejem közöttük.
-
A tököm tele van már veled, de komolyan. Miattad már a… áh! – legyintett egyet
dühösen, aztán megkapaszkodott a fejtámlában, és hátra fordult hozzám. – Ne
haragudj a fogadtatásért, Elisabeth! Paul Higgins vagyok, és ígérem, hogy
seggbe rúgom ezt a tökfejet, utána talán normális lesz – hadarta egy szuszra,
én pedig végképp elvesztettem a fonalat.
Egész
úton azt hallgattam, hogy mit kell csinálnom, mennyire kell közel állnom
Liamhez, szinte még a mosolyom szélességét is mérőszalaggal akarta beállítani,
és annak ellenére, hogy már most úgy éreztem, hogy ezért a sok cécóért, nem
fizetnek meg rendesen, csak beleegyezően bólogattam. Liam sóhajtozott, meg
idegesen nyomkodta a telefonját, szóval egy kicsit sem volt megnyugtató a
látványa, ráadásul ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam, azok az oldalak jártak
közelebb az igazsághoz, akik rosszakat írtak az énekesről.
-
Liam, ha nem viselkedsz normálisan, most már tényleg megszabadítalak a féktelen
vágyad okozójától – mondta halálosan komolyan Paul, amikor megérkeztünk.
Mondata
után lehajtottam a fejem, mert egy mosoly futott át az arcomon, és nem hiszem,
hogy bárki is örült volna, ha én jót szórakozok ezen az egészen. Amikor újra
felnéztem Liam gyilkos tekintete kereszttüzében találtam magam, majd Paul
kiszállt, és kinyitotta nekünk az ajtót. Vetetett egy jelentőségteljes pillantást
a mellettem állóra, mire ő kényszeredetten elmosolyodott, és a derekamra
helyezte jobb kezét, majd elkezdett befelé vezetni.
Próbáltam
figyelmen kívül hagyni a rengeteg vakuvillanást, és ahogy a fotósok kiabáltak
Liamnek, hogy nézzen oda. Két perc erejéig meg is álltunk, mosolyogva pózoltam
Liam mellett, aki ugyanígy tett. Tökéletesen játszotta meg magát, néha még rám
is nézett, mintha érdekelné, hogy én jól vagyok-e, majd végül megfogta a kezem,
és bementünk az épületbe. Odabent már szinte minden asztalnál ültek, hozzánk
pedig egy öltönyös fickó lépett, hogy kezet rázzon Liammel, és a helyünkhöz
vezessen minket. Menet közben számos ismerős arcot véltem felfedezni a
vendégseregbe, pedig még csak szét sem néztem tüzetesebben. A fényűző díszletet
viszont nem tudtam megjegyzés nélkül hagyni, persze csak magamban.
Az
asztalnál, ahová a férfi vezetett minket, már hárman ültek, mindannyiukat
felismertem a képekről, amiket akkor láttam, amikor Liam nevét írtam be a
keresőbe. Niall, Harry és Louis azonnal felálltak, hogy köszönjenek, majd
miután ez megtörtént leültünk a helyeinkre.
-
Zayn? – érdeklődött Liam a hiányzó srác felől.
-
Gondolom, nem sokára befut – rántotta meg a vállát Louis, hangja, még ha nem
így szánta, élesen csattant.
-
Elisabeth, hogy bírod eddig? – bökött a fejével Niall a mai párom felé.
-
Nem mintha túl sokszor beszélgetnénk majd, de erre a rövid időre, megkérhetlek
titeket, hogy Bessienek szólítsatok? Utálom a teljes nevem. – Igazából annyira
nem is, de ez egy tökéletes módja volt, hogy elkerüljem a válaszadást, ami
egyértelműen nem okozott volna örömöt Liamnek.
-
Szóval Liam szörnyű, mi? – vonta le mégis a következtetést Harry, miközben egy
bájos mosolyt villantott ránk. Úgy tűnt, ők élvezik, hogy idegesíthetik álpáromat,
ám a mellettem ülő srác csak egyre feszültebb lett. Karja hozzáért az enyémhez,
így éreztem minden apró mozdulatát, egészen addig, amíg a nadrágja zsebébe nem
nyúlt, hogy az asztal alatt megnézze, miért villog a telefonja. Vetettem rá én
is egy feltűnésmentes pillantást, de amint elolvastam, elkaptam a tekintetem,
hiszen nem akartam lebukni. Úgy éreztem, Liam bármelyik percben robbanhat, és
nem én akartam lenni a célszemély.
-
Mi van Payno, még mindig zaklat a csaj? – dőlt előre Harry, ezzel közelebb
kerülve az asztal másik oldalán ülőhöz, és onnan villantotta rá ezer wattos
vigyorát. A Szombat2 néven elmentett hívó alapján úgy gondoltam, hogy a göndör
beletrafált.
-
Te már csak tudod, Styles – vágott vissza, aztán kinyomta a hívást, és a
telefonját is kikapcsolta.
-
Na, megjött Zayn – szakította meg a szemkontaktussal történő, néma vitát Niall,
és a bejárat felé nézett, ahol valóban ott állt a fekete hajú énekes. Egy
pillanatra mindenki odanézett, minek következtében ő is kiszúrt minket,
elutasította a kíséretet, és egyedül indult meg az asztalunkhoz, ahol már csak
egyetlen egy üres hely volt, méghozzá az övé.
Miközben
mindenkivel kezet fogott, nekem pedig egy-egy puszit adott arcom mindkét
oldalára, alaposan megfigyeltem őt is. Felül hosszabb haja tökéletesen be volt
lőve, a lakktól és zselétől minden bizonnyal akarattal se lehetett volna
elrontani, de makulátlan kinézete csak öltözködésére volt igaz. Arca
fáradtságról árulkodott, és egy kis idő múlva kezdtem azt hinni, hogy ő elaludt
a székén. A beszélgetésben sem igazán vállalt szerepet, bár nem tudhatom,
lehet, hogy alapjáraton csendes ember.
Furán
éreztem magam, hiszen az együttes többi tagjai próbáltak velem is viccelődni,
mintha tényleg itt lenne a helyem, de közben, ha csak ránéztem Liamre tudtam,
hogy mennyire felesleges vagyok. Nem volt kérdés, hogy nem az ő ötlete volt,
hogy partnerrel jöjjön az eseményre, de amikor fotósok közeledtek vagy akárki,
aki később beszélhet rólunk, átkarolt és kedvesen mosolygott rám. Nem volt
ínyemre, de a pénzre gondoltam, és inkább csendben eszegettem, illetve nevettem
a többiekkel, ha ellőttek valami poént.
Az
egyik nagy nevetést az alacsony, színpadra fellépő személy szakította félbe,
aki a mikrofont a szájához emelve üdvözölte a megjelenteket. Beszédéből
kiderült, hogy ő a szervezője vagy legalábbis az ötletgazdája ennek a
jótékonyságnak, majd szépen sorban odahívott magához pár embert, akik szintén
segítették eddigi munkájában. Miután úgy láttuk, hogy mindent elmondott, amit
akart, hangos tapsvihar söpört végig a termen, utána pedig halk, kellemes
dallamok szólaltak fel egy kis időre.
-
Amúgy ez milyen jótékonyság? – bátorkodtam megkérdezni Liamtől, aki
meglepetésemre szájhúzás nélkül, azonnal válaszolt.
-
Akik itt vannak, azok mind ajánlanak fel valamennyi összeget vagy egy tárgyat,
amit el lehet árverezni, szóval ez igazából ilyen adománygyűjtés egy
gyermekkórháznak. Nem voltál még sose ilyenen ugye? – kérdezte meg. Hangjából
egy kis lenézést éreztem ki, de nem foglalkoztam vele.
-
Nem. De tök jó, hogy te ilyen nagylelkű vagy – mondtam neki, félig komolyan
gondolva, félig pedig ironikusan, hiszen idáig nem mondhatnám, hogy annyira
nagylelkűnek ismertem meg.
-
Fiúk, ti léptek fel másodikként, körülbelül fél óra múlva, rendben? – lépett
oda hozzánk egy számomra ismeretlen ember, majd miután bólintottak, egy másik
asztalhoz ment.
-
Bessie, te szereted a zenénket? – szólított meg Niall, kérdése hirtelenségéből
arra következtettem, hogy neki is csak úgy eszébe jutott, hogy megkérdezze.
-
Nincs bajom vele. Ha megy a rádióban, nem kapcsolom el, de azért nincsenek otthon
lemezeim. – Úgy éreztem, hogy nem fognak megharagudni, ha őszintén válaszolok,
és szerencsére igazam is volt. Igazából az elmúlt háromnegyed óra alapján
jófejeknek tartottam őket, csak Liamet nem tudtam hova tenni. Nem gondoltam,
hogy rossz ember lenne, inkább egy duzzogós kisfiú jutott eszembe, amikor
ránéztem, ennek ellenére azért békén hagytam. Mosolyogtam, végeztem a munkám,
ahogy mindig is szoktam, és reméltem, hogy elégedettek lesznek.
-
És van valami kedvenc zenei műfajod, esetleg előadó, akit nagyon szeretsz? –
kapcsolódott be a beszélgetésbe Louis is.
-
Nem szoktam válogatni, mindent meghallgatok. Kedvencem sincs igazán, de Ed
Sheeran zenéjét például nagyon bírom – néztem oldalra, ahol pár asztallal
arrébb ő is ott ült.
-
Igen, ő tényleg nagyon jó – helyeselt Niall, miközben az asztalra kitett
mogyorót eszegette.
-
Adj már nekem is – nyújt át a tányérért Harry, és maga elé tette. A következő
pillanatban Niall visszavette, majd megint Harry elé került, és úgy láttam,
hogyha nem ebben a környezetben lettek volna, akkor simán összevesztek volna
érte. Végül Liam felsóhajtott, és a tányérért nyúlt, majd pont kettőjük közé
tette le, így mindketten elérték, és nem kellett pakolgatniuk.
-
Idióták, mi? – mosolygott rám Zayn, mire nevetve bólintottam egy aprót. –
Mindjárt jövök – állt fel aztán, és az egyik asztal irányába indult. Minden
bizonnyal látott egy ismerőst, akivel beszélgetni akart.
A
színpadon pakolászni kezdtek, mikrofonállványokat és székeket helyeztek el
rajta, majd miután végeztek, lekapcsolták a nagy lámpákat, és csak néhány
spotot hagytak égve, hogy ne legyen koromsötét. A két reflektorral
megvilágított színpadon egy fiatal srác jelent meg, gitárral a kezében, majd
helyet foglalt a széken, és közelebb húzta magához a mikrofon állványt. Nem
ismertem, így kíváncsian hallgattam, ahogy pengetni kezd. Egy lassú számot
adott elő, ami nekem egyáltalán nem tetszett, de azért úgy tettem, mintha
érdekelne, hiszen mégiscsak így illik. Közben a srácok felálltak, hiszen utána
ők jöttek, így egyedül ücsörögtem, arra várva, hogy fellépjenek.
-
Szia, leülhetek? – szólított meg valaki, mire odakaptam a pillantásomat. Ed
Sheeran mutatott a mellettem lévő székre, én pedig hirtelen túl izgatott
lettem.
-
Persze – bólintottam, miközben próbáltam a szívverésem lelassítani. Nem
értettem, miért reagálok így, hiszen nem vagyok egy rajongó típus, de mégis a
tudat, hogy egy totál híres ember ül mellettem, akinek a CD-jét hallgatom a
kocsiban, kicsit felpörgette a vérkeringésemet.
-
Teddy – nyújtotta felém a kezét. – Te pedig, ha jól értesültem, Liam partnere.
-
Igen, Bessie – mutatkoztam be én is, miközben azon gondolkoztam, honnan tudja,
kivel vagyok.
-
Szóval, nem bánod, ha maradok, amíg a 1D fellép? – kérdezte meg.
-
Nem, egyáltalán nem – nevettem el magam kínosan, amikor rájöttem, hogy túl
hamar és túl izgatottan válaszoltam. – Ne haragudj – kértem elnézést azonnal,
de ő csak mosolygott.
-
Zayn említette, hogy tehetnék feléd egy látogatást – adott választ, fel nem
tett kérdésemre.
-
Ó – néztem meglepetten Zaynre, aki a mikrofonját forgatta a kezében a színpad
mellett, közben pedig megjegyeztem magamba, hogy majd meg kell neki köszönnöm a
kedvességét. – Igazság szerint most találkoztam vele először, akárcsak a banda
többi tagjával, de azt hiszem már most belopta magát a szívembe.
-
Figyelmes srác – helyeselt. – Voltál már valamelyik koncertemen? – érdeklődött,
mire én megráztam a fejem.
-
Nem, nem volt rá lehetőségem még. – Nyilván nem kezdtem el neki ecsetelni, hogy
nekem túl drága egy koncertjegy, ezért csak ennyit mondtam.
-
Kár, na de ma én is fellépek egy számmal – újságolta. – Remélem, tetszeni fog
majd.
-
Biztosan – mosolyogtam rá, aztán felnéztem a színpadra, ahol már az öt srác
állt.
A
menedzser kérését teljesítve igyekeztem elismerősen és büszkén nézni, ahogy a
színpadon énekelnek, majd a végén jó alaposan megtapsoltam őket. Teddyvel
közben beszélgettünk még, főleg erről a jótékonyságról. Elmondta, hogy ő az
egyik autogramjával ellátott gitárját fogja felajánlani, én pedig igyekeztem
úgy tenni, mintha nem ez lenne az első alkalom, hogy ilyen helyen járok. Bőszen
bólogattam és mosolyogtam, a legjobb pedig az volt, hogy utóbbi cselekedetem
legalább őszinte volt. Az öt fiú pólókat, lemezeket és egyéb aláírt dolgokat
nyújtott át, Niall a mellettem ülő énekeshez hasonlóan egy gitárt is az
alapítvány tulajdonosának kezébe helyezett, majd visszatértek az asztalhoz.
Ed
azonnal felállt, hogy mindannyian vissza tudjanak ülni a helyükre, kezet fogott
a többi sráccal, akikkel még nem találkozott, majd szélesen mosolyogva újra
hozzám fordult.
-
Örülök, hogy megismertelek – mondta, mire én is viszonoztam kedvességét, és
amikor elment, hogy visszaüljön a saját asztalához, azonnal Zaynhez fordultam.
-
Köszönöm – mondtam neki hálásan. Legszívesebben meg is ölelgettem volna,
annyira jól esett, hogy így gondolt rám.
-
Zayn Malik, a jó tündér, teljesíti minden kívánságod – forgatta meg a szemét
Liam, majd unottan elvette az utolsó pár szem mogyorót az asztalról, és a
szájába helyezte őket. Egy pillanat erejéig mindenki mérgesen nézett rá, de
aztán mintha belefáradtak volna a hülyeségeibe, elfordultak. Zayn csak rám
mosolygott, aztán újra a saját gondolataiba merült, ahogy azt korábban is
tette.
Az
este hátralévő része a terv szerint telt. Társaságom vidámságot erőltetett magára,
de Liam beszólása óta még én is éreztem a feszültséget a levegőben. Nem
értettem, hogy mi lehet a baj, azt leszámítva, hogy a srác igazi tapló tud
lenni néha, és nem is akartam rákérdezni, mert nem éreztem, hogy túl sok közöm
lenne hozzá. Csak azzal voltam elfoglalva, hogy mindent úgy csináljak, ahogy a
kocsiban nekem megmondták.
-
Sziasztok! Remélem, jól telik az estétek – állt fel színpadra Teddy, és a kis
közönségéhez kezdett beszélni. – Szerintem már rengeteget ültünk egy helyben,
úgyhogy ideje egy kicsit megmozgatni a lábainkat, nem? – mosolyodott el. –
Szóval ez egy kihívás a részemről a vállalkozó szellemű pároknak, akik
szeretnének egyet táncolni a Thinking Out Loud című számomra.
A
legalább egyszeri tánc is ki volt nekünk adva feladatba, úgyhogy miközben Ed a
gitárján elkezdte a dalt, Liam felállított, és jóformán elsőkként értünk be
középre, ahol volt egy kis szabad hely a táncolni vágyóknak. Többen is
csatlakoztak hozzánk, és lassan ide-oda kezdtünk lépkedni. Liam keze a csípőmön
pihent, én pedig a vállára helyeztem a sajátjaimat.
-
Bocs, ha lilára taposom a lábujjaidat – mondta nekem halkan. – Nem vagyok egy
nagy táncos – nevette el magát.
-
Szerintem inkább neked kéne félned a tűsarkaimtól – pillantottam le egy
pillanatra lábainkra.
Amikor
felnéztem, mosolyogva nézett rám, mintha tetszett volna neki a gyenge kis
viccem, majd még közelebb húzott magához, hogy a fejem a vállához ért, ő pedig
halkan énekelni kezdte a dalt a fülembe. Szerettem ezt a számot, és valahogy
nem tudtam elhinni, hogy most úgy táncolok rá, hogy élőben hallgatom. Sosem
éreztem még zenét ennyire rövidnek, mint most, és ebbe az is közre játszott,
hogy valamiért jó érzés volt Liammel táncolni. Emiatt aztán kis rossz érzéssel
léptem hátrébb tőle, amikor a dal véget ért, és akárcsak a többi párocska is
körülöttünk, megtapsoltuk az előadót.
-
Túlélték a lábaink – jegyezte meg egy félmosoly kíséretében Liam, miközben
visszafele lépkedtünk. Elmosolyodtam, de nem volt kedvem válaszolni, így csak
tovább sétáltam mellette.
Kicsivel
később, amikor már lefutottuk a kötelező köröket, egyike voltunk azoknak, akik
a leghamarabb leléptek az eseményről. Beültünk a kocsiba, ahol megint ott ült
Paul, Liam pedig azonnal visszaváltozott a komor, unott arcú sráccá.
-
Te nem szállsz le rólam? – kérdezte egy kicsit ingerülten, miután becsukta az
ajtót.
-
Nem tervezem, amíg ilyen hülye vagy – felelte egyszerűen Paul. – Minden rendben
volt? – nézett rám, mire én bólintottam, őt pedig egy kis elégedettség töltötte
el. – Ennek örülök, mert arra gondoltam, hogy a két hét múlva lévő díjátadóra
is el kellene jönnöd.
