Melbourne

Sziasztok!

Huhú, hát ez a rész szerintem nagyon aranyosra sikerült, de kicsit félek, hogy túlzásokba estem. Remélem, senkit nem zavar egy kis nyáladzás, nekem nem stílusom annyira, de Liam és Bessie nem bírt magával, és hát mit tud kezdeni az író, amikor a két szereplője erősebb egyéniség, mint saját maga? Nos, hagyja, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Véleményeket ezek után nagyon-nagyon szívesen olvasnék, úgyhogy kérek mindenkit, hogy írjatok, írjatok, írjatok!

Az előzőhöz érkezett csodálatos hozzászólásokat ismételten nagyon szépen köszönöm. A holnapi nap folyamán válaszolok majd rájuk :) <3

Továbbá a rész átolvasását köszönöm Krisztinek, én iszonyat lusta voltam hozzá, úgyhogy tulajdonképpen neki köszönhetitek, hogy ma tettem ki a részt, és nem holnap, haha :) <3

A képet pedig Marikának köszönöm szépen! <3

xxx Larissa

*******************************************

Chapter 34

Reggel egyedül ébredtem, de nem kezdtem azonnal kapkodásba, hogy hol lehet Liam. Ráérősen nyújtózkodtam egyet, aztán visszahunytam a szememet, hogy még relaxáljak egy kicsit. Arcomra boldog mosoly kúszott, nem is emlékeztem már, mikor keltem utoljára ennyire jó kedvűen.

- Ó, felébredtél? – kérdezte Liam, amikor az ajtónyitódásra felnéztem. – Bíztam benne, hogy még visszabújhatok melléd, mielőtt felkelsz.

- Még visszajöhetsz – emeltem meg a takarót, de megrázta a fejét.

- Tobyval beszéltem le a mai programot – említette meg a felbérelt testőrt. Úgy döntött szabadságot ad Paddynek, és valami itteni embert ugrasztott magunk mellé a hétre. – Úgyhogy lustálkodás helyett, inkább gyerünk fürdeni, aztán váljunk turistákká, meg vegyük be a boltokat.

Válaszul csak dünnyögtem, és bár nem mondtam szavakat, hanglejtésemből le lehetett venni, hogy én még inkább feküdnék.

- Te valami eszméletlen lusta vagy – jegyezte meg, miközben elkezdett levetkőzni. Azt hittem, hogy meggyőztem, és tényleg visszafekszik, de hirtelen lerántotta rólam a takarót, a karjaiba vett, és megindult a fürdő felé.

- Jó-jó! Megyek, ígérem, csak tegyél le – kértem tőle beleegyezve, de csak elvitt a zuhanykabinig. – Mit csinálsz? – kérdeztem tőle, amikor ő is belépett mellém.

- Zuhanyozunk – adta az egyértelmű választ.

- Együtt? – húztam fel a szemöldököm vigyorogva, amíg ő megnyitotta vizet.

- Nem, Bess. Még álmodsz, engem csak ideképzelsz – forgatta meg a szemeit mosolyogva, aztán a derekamnál fogva magához húzott.

- Nincs óvszerünk – jegyeztem meg elfúló hangon.

- Nem mindenhez kell gumi – kacsintott rám.

Liam már rég kész volt, én viszont még csak a hajamat szárítottam, úgyhogy annak ellenére, hogy nem sürgetett, igyekeztem. Végül egy kicsit nedvesen is hagytam, mondván kinn úgyis megszárítja majd a nap. Toby a mellettünk lévő szobában volt, úgyhogy amikor elkészültem, bekopogtunk hozzá, jelezve, hogy indulhatunk.

- Na, jó, meg kell kérdeznem – fordultam Liam felé a kocsiban. – Ezt az egész utazást, sofőröstől, programostól, mindenestől egyedül hoztad össze? Egy éjszaka alatt? – Néha meglepett, mekkora hatalma van.

- Nem teljesen – nevetett fel. – A menedzserünket kértem meg, hogy a foglalásokat meg a testőr dolgot oldja meg. A helyszíneket és programokat meg Louis segített végleg kiválasztani – vallotta be, de ez cseppet sem vett a dolog értékéből a szememben.

- Kérdezhetek valamit? – sandítottam rá.

- Persze, maximum nem válaszolok – viccelődött.

- Te meg Zayn már nem vagytok annyira jóban? Zayn azt mondta régen, hogy nagyon szoros volt a kapcsolatotok, és most csak Louis-ról hallok. – Nem akartam belepofátlankodni a másokkal való személyes kapcsolataiba, csak furcsálltam.

- Nem tudom – válaszolt egy kicsit bizonytalanul. – Zayn furcsa mostanában. Olyan, mintha nemcsak a rajongók elől rejtegette volna a valódi énjét, hanem előlünk is. Fura a hangulat, ha együtt vagyunk. Louis meg sok mindenen keresztülment, sokat beszélgettünk, meg írtunk dalokat együtt, és nálam átvette Zayn helyét. De ez nem jelenti, hogy bajom van Zaynnel, csak egyelőre nem tudom hova tenni – fejtette ki bőven.

- Értem – válaszoltam.

- Szóval, szerintem előbb menjünk el vásárolni, és utána mehetnénk egy kis városnézésre. Imádom Melbourne-t. – mondta, én pedig bólintottam.

Tetszett az ötlete, a városnézős rész miatt pedig különösen boldog voltam. Amikor először voltam itt, nem volt időm erre, és nagyon hiányoltam. De a nap vásárlós része is meglepően szórakoztató volt. Két nagy bőrönddel kezdtük, és azokba pakoltuk bele a ruhákat, amiket már megvettünk.

- Szerintem négy gatya már több mint elég erre az egy hétre – néztem rá kérlelően.

- Igen, szerintem is, de ez tetszik. Felpróbálom – fogta meg a kezem, és a próbafülkék felé kezdett húzni. Megforgattam a szemem, de mosolyogva követtem.

- Kész vagy már? – húztam el a függönyt épp annyira, hogy be tudjam dugni a fejem. Éppen boxerben állt, arra készülve, hogy visszavegye a saját farmerét. Azonnal behúzott magához, és a falnak nyomva, szenvedélyesen megcsókolt.

- Toby kint vár ránk, és biztos vagyok benne, hogy látott bejönni. Nem csinálhatjuk ezt itt – toltam el egy kis idő után.

- Miért van mindig igazad? – vetett rám egy duzzogós pillantást, én pedig vigyorogni kezdtem.

- Nem tudom. Ezzel a tehetséggel születtem – válaszoltam neki komolytalanul.

- Persze, gyönyörűm. – Most rajta volt a sor, hogy megforgassa szemeit.

- Öltözz fel, és menjünk! Még egy csomó dolgot kell venni – mondtam neki, aztán gyorsan kimentem.

Én már szinte mindent megvettem, amire szükségem volt, egyedül a fehérneműk maradtak hátra, de Liam nem tette túl könnyűvé a dolgot. Minden cipőfűző vastagságút leakasztotta, és meglóbált előttem, hogy olyat vegyek.

- Tényleg ezekre vágysz? – kérdeztem tőle a harmadik kiakasztó után.

- Nem igazán, de ez tényleg szexi lenne rajtad. Legalábbis, ahogy elképzelem – harapta be az alsó ajkát végignézve rajtam.

- Oké, de csak miattad – vettem ki a kezéből, és a kosárba dobtam.

- Ez az! – örült látványosan.

- Tiszta bolond vagy – fontam karjaimat a derekára. Adott egy puszit a fejemre, aztán folytattuk a vásárlást.

Pár perccel később egy háztartási boltba mentünk, hogy fogkefét és hasonló fontos dolgokat vegyünk.

- Úristen, állj le! – nevettem fel hangosan, amikor elkezdte az óvszereket a kosárba dobálni. Igyekeztem nem felhívni a figyelmet magunkra, de egyre jobban nevettem.

- Ki tudja mennyire lesz szükségünk. Nem akarom, hogy ez legyen az oka annak, hogy nem tudok neked mindent megadni – kacsintott rám.

- Jézusom – hajtottam le a fejemet zavarban, mert miközben Liam beszélt, pont találkozott a tekintetem Tobyéval.

- De kérlek, ne emlegesd Istent és Jézust, amikor gumit vásárolunk. Szeretnék a mennyországba jutni – poénkodott továbbra is, nekem pedig újra fel kellett nevetnem. Bár ez már kezdett inkább vihogásra hasonlítani.

- Rossz hírek, te már így is a pokolba mész.

- Kösz a támogatást – felelte, aztán provokatívan még egy dobozzal a kosárba tett, elérve, hogy tovább röhögjek.

A kis vásárlókörutunk alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Liam mennyire vicces, és ezzel egy új oldalát ismertem meg. Jó volt ennyire szabadnak és gondtalannak látni. Korábban kiírta twitterre, hogy ki fogunk jönni a hotelből, és megkérte őket, hogy ne jöjjenek oda fényképet kérni, hanem hagyják, hogy élvezzük az együtt töltött napokat. Nem tudom, hogy ez volt-e az oka annak, hogy senki nem zaklatott minket, vagy sem, mindenesetre örültem neki.

Miután mindent megvettünk, visszamentünk a kocsihoz, és bepakoltuk a csomagtartóba a rengeteg cuccot, majd beültünk a kocsiba, ám mielőtt elindultunk volna, Liam felém fordult.

- Nagy ez a város, és túl sok hely van, ahová mehetnénk, de nem fog beleférni az időnkbe, szóval arra gondoltam, hogy elviszlek két kedvenc helyemre – tudatta velem terveit, a beleegyezésemet kérve.

- Tökéletes – bólintottam. – Amúgy meg bárhová követnélek. Minden hely tökéletes, ahol ott vagy – tettem hozzá. Világéletemben voltak gondjaim az érzelmeim kimutatásával, de próbálkoztam, és vele annyival könnyebb volt. A mosolya volt a legjobb dolog, amit valaha láttam, és bármit megtettem volna, hogy örökre az arcán is tartsam.

- Annyira édes vagy, és úgy szeretlek. – Barna szemei ellágyultak, ösztönösen kényszerítve engem, hogy az olvasztott csoki képére asszociáljak.

- Akkor indulhatunk a terv szerint? – nézett hátra Toby, félbeszakítva minket. Szegény biztos unta már, hogy egész nap nyáladzunk. Mindketten bólintottunk, aztán Liam kezébe csúsztattam a sajátomat, és kifelé kezdtem bámulni az ablakon.

Először a Carlton-parkba mentünk, ahol egy jó nagyot sétáltunk. Hatalmas volt a terület, de nagyon szép volt, ahogy minden zöldben pompázott. A Királyi Kiállítási Épület pedig valami eszméletlen látványt nyújtott mindennek a közepén. Szívem szerint még vagy háromszor körbe jártam volna az egész parkot, de Liam nevetve közölte, hogy a másik jobban fog tetszeni, ezzel sikeresen felkeltve a kíváncsiságomat. Ráadásul itt már a rajongókat sem úsztuk meg. Lassan szállingózni kezdtek, és egyik a másik után jött oda, úgyhogy jobbnak láttuk, ha még azelőtt eltűnünk, mielőtt egy kisebb mobba keverednénk.

Elég hosszan kocsikáztunk, de legalább közben is sok részét láttam Melbourne-nek, és sikerült ennyi idő alatt eldöntenem, hogy nekem tetszik ez a város. Azonban, amikor megérkeztünk a hatalmas épülethez, kicsit beparáztam. Liamnek feltett szándéka volt, hogy felvigyen az Eureka Tower legfelső szintjére, én pedig, bár nem voltam tériszonyos, azért mégiscsak hátrahőköltem a majdnem 300 méter magas épület láttán. Végül csak sikerült rábeszélnie, de a liftben a 80. emeletnél már igencsak a rosszul lét kerülgetett, egyrészt, mert túl sok időnek tűnt az, amit a liftben töltöttünk, másrészt, mert már képzeletben láttam magam alatt a nagyon-nagyon távoli talajt. Liam mosolyogva húzott magához a maradék 8 emeletre, és amikor megérkeztünk, akkor se vette le rólam a kezét. Vagy talán csak én szorítottam túlságosan az oldalát, és esélye sem volt szabadulni. Mindenesetre, amikor megérkeztünk a kilátó részhez, azonnal elfelejtettem, hogy mitől is féltem annyira az előbb. Ahogy a város látképe elém tárult, meg se fordult a fejembe, hogy lenézzek. Egyszerűen le voltam nyűgözve.

- Annyira gyönyörű a kilátás – mondtam csak úgy magam elé hitetlenkedve.

- Igen, ez valószínűleg azért van, mert előttem állsz – reagálta le előbbi állításomat.

- Jaj, Liam – nevettem fel kínomban.

- Mi az? Az igazat mondtam – lépett közelebb, és hátulról ölelt át, állát pedig a vállamra támasztotta.

- Akkor talán fel kéne nézted, és megnézned, mi is az igazi szépség – döntöttem a fejének a sajátomat.

- Bármelyik városban láthatok szép tájakat, de ezt a kilátást csak ott láthatom, ahol te vagy. Úgyhogy azt hiszem, ez értékesebb – viccelődött tovább.

- Hagyd abba – fordultam szembe vele nevetve.

- Jó, de tényleg. Sokkal szebb vagy, mint Melbourne, úgyhogy bocsásd meg nekem, ha jelenleg nem érdekel túlzottan a házak teteje.

- Mindig mondasz valami olyat, amire nem tudok mást mondani, csak azt, hogy mennyire szeretlek, és kezdem magam szarul érezni, amiért a szókincsem erre az egy szóra korlátozódik – döntöttem a homlokomat a vállának.

- Imádom hallani azt az egy szót – emelte fel a fejem, szóval ismételgetni kezdtem. – Folytasd csak, sose lesz elég – kacsintott rám, aztán újra magához ölelt. – Én is szeretlek, de úgyis tudod – suttogta a fülembe.

Egy ideig még gyönyörködtünk a kilátásban, de aztán elindultunk lefelé, mert Liam elvileg tartogatott még valami meglepetést. Hiába nyúztam a kocsiban, hogy mondja el, nem volt hajlandó, végül pedig fel is adtam. Csukott szemmel pihentem, mert eléggé el voltam fáradva a hosszú nap után, és így a hotelhez vezető út meglepően rövidnek is tűnt. Amikor kinyitottuk a csomagtartót újra szembesültünk vele, mennyi mindent vettünk, és mindketten fáradtan legyintettünk egyet, hogy ezt most inkább a személyzetre hagyjuk.

- Na, kíváncsi vagy, mit csinálunk még ma? – ült le mellém az ágyra, kezében egy borítékkal, mire válasz nélkül kaptam ki a kezéből, ezzel egy jó hangos nevetést kiváltva belőle.

- Úristen! – Szó szerint felvisítottam, amikor felbontva két Ed Shreeran koncertjegyet találtam ma estére. – Nem hiszem el – öleltem át a nyakát.

- Már megérte – motyogta a vállamba, mert úgy szorítottam, hogy elfordítani se bírta a fejét. – Még akkor is, ha kitöröd a nyakam – tette hozzá egy kissé szenvedős hangon.

Kérésének eleget téve elhúzódtam, és kezeim közé fogva az arcát, köszönetképpen megcsókoltam.

- Jól van, készülődj, különben ki se jutunk a hotelből – paskolta meg a fenekemet, nekem pedig nem kellett kétszer mondani, kimásztam az öléből, és azonnal öltözni kezdtem.

Állítom, rosszabb voltam, mint egy 5 éves, akinek éppen azt ígérték a szülei, hogy elviszik a játszótérre, de Liam csak mosolygott rajta. Még indulás előtt a cuccainkat is el kellett pakolnunk, ugyanis a drága, saját elmondása szerint, nem gondolta át alaposan, hogy mennyire sűrű is lesz ez a nap, és a koncert után induló repülőre foglalt jegyet.

- Ja, és amúgy a koncert előtt beköszönünk Teddynek is – ragadta a meg a kezem, és nagy léptekkel indult el a hátsó bejárathoz, ugyanis a kint várakozó rajongók, kiszúrtak minket, és a nevét kezdték sikítani. – Francba – morgolódott. – Nem akartam, hogy ilyen korán észrevegyenek, és Teddy helyett velem foglalkozzanak – fintorgott odabent.

- Hé, sziasztok! – jött szembe az említett énekes, és egy baráti, hátveregetős ölelésben részesítette Liamet, majd engem is. – Jó újra látni, Bessie. – Jézusom, emlékszik a nevemre.

- Azt mondja, ő is örül – szólalt meg helyettem barátom, amikor én elfelejtettem, vigyorát pedig véletlenül se tudta volna elrejteni. – Látnod kellett volna, hogy reagált, amikor odaadtam a koncertjegyeket neki. Azóta nem tudtam lelőni, de azt hiszem, most sikerült – derült rajtam jót, amiért egy mérges pillantással jutalmaztam.

- Uh, ember, úgy látom, bajban vagy – nevetett fel Sheeran, és végre én is megszólaltam.

- Határozottan – erősítettem meg megállítását.

- Na, majd elszámoltok, de most gyertek, és meséljetek – került meg minket, hogy mögénk lépjen, a vállunkra téve a kezeit, kezdett el az öltözője felé terelni minket.

Hamar feloldódtam, hiszen annyira nyitott volt felém is, ha akartam volna, se tudtam volna tovább szégyenlősködni. Kifaggatott a mai napunkról, ugyanis amikor Liam lebeszélte ezt az egészet vele, akkor megemlítette neki a kis utazásunkat is.

- Akkor már nincs harag? – pillantott rám, mire én megráztam a fejemet.

- Sikerült meggyőznöm az első napon, azért most szívesen hátba veregetném magamat – húzta ki magát mellettem, felettébb büszkén.

- Majd én hátba veregetlek mindjárt – löktem meg a vállammal az övét, véletlenül se ismerve be, hogy amúgy tényleg megérdemelné a dicséretet.

- Pedig még milyen sok meglepetésem van, még csak nem is sejti – tette a szája elé a kezét, hogy ne lássam, de direkt hangosan suttogta Ed felé, hogy nagyon is jól halljam.

- Imádlak titeket – nevetett rajtunk a vörös hajú. – Nagyon cukik vagytok, úgyhogy a későbbiekben se veszekedjetek – parancsolt ránk játékosan. – Most már készülődöm kell, Liam, tudod, hogy megy ez. Remélem, élvezni fogjátok majd a koncertet.

- Biztos – vágtam rá határozottan, aztán egy újabb öleléssel búcsúztunk el egymástól.

Természetesen nem tévedtem, amikor előre kijelentettem, hogy imádni fogom a koncertet. Jó volt élőben hallani a kedvenc számaimat, de már a show felénél úgy éreztem, hogy több élményt nem képes a szervezetem befogadni ezen a napon. Annyira tehetséges volt, egyszerűen lenyűgözött, ahogy kiállt oda a kis gitárjával, és még a legapróbb hümmögése is tökéletes volt. Liam teljesen egyetértett abban, hogy mennyire tehetséges Teddy, és ő is élvezte a koncertet. Még annak ellenére is, hogy igyekezett a lehető legjobban elbújni. Néhány telefon így is felénk fordult, de még a repülőn megfogadtam, nem fogom hagyni, hogy bármi elrontsa ezt az utazást, így igyekeztem mindent háttérbe szorítani. Nem foglalkoztam azzal, hogy mindez mennyibe kerülhetett Liamnek, mert ha folyton ez járt volna a fejemben, akkor csak magam alatt lettem volna egész végig, illetve a rajongókat is próbáltam kizárni, elfogadva, hogy sosem lesz teljesen privát a kapcsolatunk.

- Olyan, mintha már vagy ezer éve lett volna – beszélt a legelső találkozásunkról Liam, miközben hátulról átkarolva dülöngélt a Thinking Out Loud-ra.

- Nekem is távolinak tűnik – hajtottam hátra a fejemet a vállára. Ajkait az arcomra nyomta, és a refrén végéig ott is tartotta.

- When my hair's all but gone and my memory fades, and the crowds don't remember my name, when my hands don't play the strings the same way, I know you will still love me the same* – énekelte a fülembe, az én arcomra pedig széles mosoly kúszott. Ha volt valaki, akinek jobban szeretem a hangját Ed Sheeranénél, akkor az Liam volt.

Már nem volt sok hátra a koncertből, ráadásul mi még az utolsó két szám előtt leléptünk, hogy megússzuk a tömeget, és a repülőtérre is időben odaérjünk. Iszonyatosan fáradt voltam, csak arra vágytam, hogy végre ágyban legyek, és annak ellenére, hogy a repülőn ez nem adatott meg, mégis, ahogy leültem, azonnal el is aludtam.

*Amikor a hajam megőszül, az emlékem elhalványul, és a tömeg már nem emlékszik a nevemre, amikor az ujjaim már nem úgy pengetik a húrokat, tudom, te akkor is ugyanúgy fogsz szeretni.