I want to write you a song

Sziasztok!

Tegnap akartam kitenni a részt, de csak mostanra készültem el vele. Közérdekű közlemény, hogy a történetből ezen kívül már egy 2 rész van + az epilógus. Úgy örülnék neki, ha a hátralévő részek alá sok komment érkezne, mert mostanában megint megcsappant. Pipákat is csak 10-15-öt kapok, és már komolyan kezdtem azt hinni, hogy körülbelül ennyien is olvassátok a blogot. Ha írni nem is írtok, legalább egy pipát nyomjatok legyetek szívesek, hogy lássam, azért vagytok.

Az előző részhez érkezetteket nagyon szépen köszönöm, mindig jól esnek a kedves szavak, és örülök, hogy tetszik a történet, legalább azoknak, akik rendszeresen írnak :)

A képet megint köszönöm Marikának! <3

xxx Larissa

UI: A részt átfutottam a szemmel, de nem garantálom, hogy nem maradtak benne elírások. Ha valaki valami eget rengetőt talál, írjon nekem, és kijavítom. :)

*********************************************

Chapter 35

Reggel kivételesen én ébredtem hamarabb, pedig azt hittem, hogy ma is majd én akarom az egész napot az ágyban töltetni. Álmosan nyújtózkodtam, ügyelve, hogy ne lökjem meg Liamet, aztán egy darabig a plafonra meredve emlékeztem meg a Brisbane-ben töltött napjainkról. Messze ezek voltak a legborzalmasabb napjaim Liam mellett, de már egyáltalán nem haragudtam rá. Természetesen még mindig nem értettem, hogy miért kurvázott le, amikor nem adtam rá okot, de legalább már tudtam, hogy egyáltalán nem gondolta komolyan.

Amikor ő is felébredt, eléggé morcos volt. Azt hittem csak reggeli nyűgösség, de amikor megkérdeztem, hogy mit csinálunk ma, még jobban elkomorodott.

- Brisbane – mondta ki a város nevét keserűen. – Lesz mit helyrehoznom – nézett rám, számomra pedig egyértelművé vált, hogy még mindig emészti magát azért, ami korábban történt.

- Nem érdekel, hogy mi volt régebben – mondtam neki a komolyan. – Az már elmúlt, és azóta volt már annyi szép percünk. Ki emlékszik már rá? – mosolyogtam rá. – Szóval, mit csinálunk ma?

- Hát a múltkor állandóan a városban voltunk, mert csak ott ölelhettelek meg, szóval mindenféle ürügyet kerestem, hogy ki kelljen mennünk, – nevetett fel – szóval arra gondoltam, hogy ma csak úgy ellehetnénk itt a hotelben. Pihenünk, beszélgetünk… - Befejezetlenül hagyta a mondatot, mert a hangja felfelé ment, én pedig, mivel pontosan tudtam, mi a mondat vége, elvigyorodtam. – Örülök, hogy tetszik a terv.

- Hogy ne tetszene? Ezek szerint aludhatok még – hecceltem, és be is csuktam a szemeimet, hogy hatásosabb legyek.

- Na, még mit nem – ficeregte át magát az én felemre, és miután a takaróm alá is bebújt, meztelen testéhez húzott.

- Ahh, komolyan? Ezt a meztelen alvást sosem fogom megérteni – nyomtam az arcomat a mellkasába.

- Pedig így a legjobb, és miattad bokszerben kellett aludnom, amíg nem voltunk együtt – biggyesztette le az ajkait.

- De rossz már neked – csúsztattam le a kezemet a mellkasán az alhasáig.

- Kiengesztelhető vagyok – tartotta a szemkontaktust, megfeszített állkapcsokkal.

- Annyira nem sajnállak, de ha esetleg mégis… mit kell hozzá tennem? – néztem én is továbbra is a szemeibe, mutató és középső ujjammal pedig lépkedni kezdtem lefelé. Imádtam, ahogy két másodpercre beállt a csend, és türelmetlen szuszogása mellett hallani lehetett, ahogy nyelt egyet.

- Úgy vélem már ráéreztél – válaszolta halkan, én pedig nem gyötörtem tovább. A szemkontaktusunk azonnal elveszett, ugyanis behunyta szemeit, én pedig egy darabig fel-leemelkedő mellkasát bámultam, miközben igyekeztem kedvére tenni.

- És miről akartál beszélgetni? – kérdeztem tőle mosolyogva, mire kinyitotta a szemét, és megjutalmazott egy „most komolyan?” pillantással.

- Hagyjál, arra is lesz idő. Később – hajolt fölém, és most ő kezdett el dolgozni azon, hogy elhallgassak. Már ami a szavakat illeti, mert sóhajaim hangosabban törtek elő belőlem, mintha beszéltem volna.

Reggeli légyottunk nem tartott túl sokáig, viszonylag hamar lerendeztük egymást, aztán egészen addig fetrengtünk az ágyban, amíg mindketten iszonyatosan éhesek nem lettünk. Ebédünket a hotel éttermében fogyasztottunk, de utána visszamentünk a szobába, ahol Liam leültetett az ágyra, és belekezdett egy kisebb monológba.

- Tudom, reggel azt mondtad, nem érdekel, hogy miket mondtam régebben, és komolyan én vagyok a legszerencsésebb, hogy képes voltál mindent elnézni nekem. Viszont sosem kértem bocsánatot, pedig kellett volna. Úgyhogy sajnálom, és remélem, hogy később nem csak rossz emlékeid lesznek azokról az időkről.

- El van felejtve, ne aggódj emiatt. Már így is túl súlyban vannak a jó emlékeim. Egyébként nem gondoltam volna, hogy ilyen romantikus alkat vagy – tettem hozzá, ami a napokban egyértelművé vált.

- Hát nem is voltam sosem. De most éppen teperek érted – nevette el magát.

- Nem mondom, hogy nem tetszik, de nem kell teperned. A tiéd vagyok – közöltem vele a teljesen nyilvánvalót.

- Amúúúgy, amikor beolvastál nekem, akkor borzalmasan szexi voltál.

- Hát örülök, hogy te jól szórakoztál rajtam – válaszoltam felháborodottan.

- Nem szórakoztam jól, mert akkor éppen haragudtam magamra, de így utólag visszagondolva… - merengett el. - Ha most elővennéd a „cseszd meg Liam” szöveged, akkor valószínűleg hanyatt vágnálak az ágyon.

- Cseszd meg Liam – vágtam rá vigyorogva.

- Ez felhívás keringőre? – húzta fel a szemöldökét, felém hajolva.

- Nem – ráztam meg a fejemet, de adtam egy puszit a szájára.

- Kár – válaszolta csalódottan.

- Függő vagy – csóváltam meg a fejemet, aztán a telefonom képernyőjére néztem, amin Chloe képe villant fel. – Nem baj, ha felveszem? – Nem terveztünk mással foglalkozni, amíg itt voltunk, de őt nem akartam kinyomni.

- Csak nyugodtan – mosolygott, én pedig fogadtam a hívást, és elterültem az ágyon.

- Szia, Chloe! Mizujs? – kérdeztem tőle.

- Harry. Nem tudom, mit csináljak – szólt bele tanácstalanul.

- Mi történt? – érdeklődtem kíváncsian.

- Semmi azóta – utalt a Los Angelesben töltött pár napjára, aminek azzal lett vége, hogy lefeküdtek, barátnőm meg beijedt, és lelépett. – És pont ez a baj.

Egészen idáig nem nagyon beszélt erről. Folyton terelt, és adta, hogy minden oké, de most csak úgy dőlt belőle a szó. Erre vártam már mióta, nagyon jól tudtam, hogy lassan már érkezni fog a kiborulás.

- Nem akarok ebbe beleugrani, annyi ellenérv van, és tudom, hogy ez nem fog működni. De közben meg hiányzik, és azt akarom, hogy mellettem legyen. Legszívesebben a falba verdesném a fejemet – dühöngött. Liam pedig minden bizonnyal hallotta, hogy miről beszél, mert felhúzta a szemöldökét, és rám pillantott. – Ne haragudj, hogy most zavarlak – tette aztán hozzá.

- Nem zavarsz – biztosítottam róla gyorsan. – Harry írt azóta?

- Az utána lévő napokban igen, de nem válaszoltam, vagy csak nagyon érdektelenül. Szerintem most azt hiszi, hogy tényleg csak szexelni akartam. – Liam ezúttal fintorgott egyet, mire a hasára csaptam.

- Áú, most ettem, azt akarod, hogy kihányjam? – jajdult fel.

- Talán írnod kéne neki, hogy van, és akkor érezné, hogy még érdekel – javasoltam Chloenak, figyelmen kívül hagyva Liamet.

- De nem lehetünk együtt, szóval felesleges, csak ez meg felemészt, mert nagyon megkedveltem – vallotta be tán életében először.

- Ez hülyeség. Miért ne lehetnétek együtt?

- Érzem, hogy ez nem működne – sóhajtott egy nagyot, Liam pedig még egyszer megforgatta a szemét, aztán elővette a telefonját, és valamit nyomkodni kezdett rajta. – Na, jó, elég belőlem. Mi van veletek? Mi volt ez a hirtelen út? – tért át a Harrys témáról ránk.

- Hát majdnem szakítottunk, aztán átjött bocsánatot kérni, és a bocsánatkérés kicsit nagy kaliberűre sikeredett, de majd mesélek, ha nem fekszik itt mellettem – sandítottam át a vigyorgósra.

- Nyugodtan megdicsérhetsz, nem fogok megharagudni – cukkolt.

- Ki mondta, hogy jót akarok mondani? – kérdeztem vissza.

- De egy kis kötekedős vagy ma – csípett az oldalamba.

- Jó, hallom, megvagytok – nevetett bele a telefonba Chloe. – Lefeküdtél már vele?

- Jézusom, Chloe, most mondtam, hogy itt fekszik mellettem – ráztam a fejem hitetlenkedve, de azért mosolyogtam.

- Remélem, ruhában van – szívatott tovább.

- Most épp igen, és a másik kérdésedre is igen a válasz – hajolt a készülékhez Liam.

- Alex-szel mi a helyzet? – váltottam témát.

- Megvan. Megint keménygyerek. Tudod, őt amúgy sem érdekelte komolyan Skyler, szóval nem is számít neki, hogy kihasználta – mesélte tömény iróniával hangjában.

- Sajnálom szegényt – komorodtam el.

- Jaj, nehogy elkezd, hogy a te hibád, mert azonnal megfejelem a falat. – Szinte láttam magam előtt, ahogy forgatja a szemeit. – Na, de hagylak titeket. Élvezzétek egymást! – búcsúzott el, majd én is elköszöntem, és bontottuk a vonat.

Liam szinte azonnal felém fordította a telefonját, hogy nézzem meg, milyen cuki az a kutya, ami a képen volt. Mint kiderült, a sajátja, csak én azért nem találkoztam vele, mert a nővére vigyáz rá, amikor turnézik. De olyan szeretetteljesen beszélt róla, hogy direkt szóval tartottam, mert iszonyat édes volt.

A nap további részében egyébként semmi érdemlegeset nem csináltunk. Megnéztünk egy filmet, meg Liam rákeresett a shipnevünkre twitteren, és azokon nevettünk. Vacsora után pedig aludtunk is, mert reggel korán indultunk Adelaide-be, ahol szintén egy remek napot töltöttünk el, főleg a medencében. Igyekeztem nem arra fókuszálni, hogy abban az ágyban fekszem, amibe legutóbb Liam két csajt cipelt. Egyébként szóba is került ez, és azt mondta, hogy egyrészt iszonyatosan féltékeny volt Alexre, mert egész éjjel vele voltam, másrészt rettenetesen kívánt, főleg, hogy fürdőruhában flangáltam, harmadrészt pedig be akarta bizonyítani magának, hogy igazából csak a szex hiányzik neki, és nem engem akar. Elmondása szerint pedig alaposan elbukott, mert másnap reggel úgy ébredt, mintha semmit nem csinált volna éjjel. Bírtam, hogy ilyen nyíltan beszélgettünk erről, mert jó volt látni az ő oldalát is. Igazából nevetséges, hogy mennyi keserűséget megspóroltunk volna, ha már akkor mindketten őszintébbek lettünk volna.

- Egyébként itt én is mondtam valamit, amit bánok – néztem fel rá.

- Tényleg? Nem rémlik – vonta meg a vállát, de nem alakított túl meggyőzően, úgyhogy felnevettem. – Átlátszó volt? – húzta el a száját.

- Eléggé, de imádlak – bújtam hozzá. – Szóval nem gondolom úgy, hogy fizetned kell azért, hogy valaki veled legyen. De remélem, ezt már bebizonyítottam – mondtam neki, ő pedig mosolyogva bólintott egyet.

Másnap reggel már Perthben voltunk, és legnagyobb örömömre szörfözni mentünk. Örültem, hogy újra gyakorolhatok kicsit, bár az elején úgy nézett ki, mintha ez lenne az első alkalmam. Kicsivel később azért jobban belejöttem, de hamar elfáradtam, és inkább csak néztem, ahogy Liam meglovagolja a hullámokat. Hirtelen túl távolinak is tűnt a két nappal ezelőtti szeretkezésünk, ráadásul láthatóan nem volt tisztában azzal, hogy mennyire jól is néz ki.

- If you're horny, let's do it, ride it, my pony. My saddle's waiting, come and jump on it – dúdolgatott a hotelben, miután mindketten lemostuk magunkról a sós vizet. A dal, amit választott pedig nem sokat segített hangulatomon, szóval nem sokkal később a dalszöveghez hűen cselekedtem.

Maradtunk éjszakára is, bár estére ez már kitudódott, mert rajongók kezdtek gyülekezni. Igazából csodaszámba ment, hogy ez volt az első nap, amikor hallottunk felőlük, Liam mégsem örült neki, de mivel nem voltak olyan sokan, sikerült meggyőznöm, hogy menjen le hozzájuk egy pár percre.

Először Tobyt küldte ki, hogy mondja meg nekik, maradjanak csendben, és rendeződjenek sorba, hogy lehetőleg mindenkire sor kerüljön tolakodás nélkül. A kérés ellenére, amikor kilépett, hangzavar támadt, de szerencsére elcsendesedtek, miután Liam az ujját a szája elé tette. Elég hanyagul kezdett el fényképeket csinálni, rá se nézett a rajongókra, szóval gondoltam megviccelem. Elvegyültem a rajongók között, és megkértem őket, hogy ne keltsenek feltűnést, majd amikor Liam mellémért, magunk elé nyújtottam a telefont. Csak akkor vette észre, hogy én vagyok, amikor a képernyőn az arcunkra nézett, és pont sikerült lekapnom azt a pillanatot, amikor átfutott a zavarodottság az arcán. Hitetlenkedve fordult hátra, mintha most találta volna meg a nem létező ikertestvéremet, de addigra már mindenki nevetett, szóval kis fáziskéséssel, de neki is leesett a dolog. Végül ő is felnevetett, és egy kicsivel lelkesebben fejezte be a képek készítését, amíg én valamennyire távolságtartóan, de a rajongóival beszélgettem.

Az interneten rengeteg kritika ért, főleg abban a percben, amikor kiderült, hogy anyagi hátterem nemhogy Liamének, de még a társadalom középrétegének alját se nagyon éri el. Azonnal rám kiabálták, hogy csak kihasználom, de úgy vettem észre a nagyobb többséget vagy nem érdeklem vagy sikerült őket megnyernem magamnak. Azért hálát adtam az égnek, hogy itt senki nem utálkozott, mert biztos, nem viseltem volna jól, ha szemtől szembe kaptam volna a rágalmazást.

- Amúgy feltűnt, hogy elfogytak azok a helyek, ahol szemét voltam? – kérdezte már a Hong Kong felé tartó repülőn, ahol legelőször randira vitt.

- Igen – hajtottam a vállára a fejemet.

- Én is. Nagy meglepetésem van, és izgulok. Remélem, tetszeni fog. - Olyan aranyos volt, ahogy ráparázott ezekre a dolgokra, holott szerintem egy percig sem volt kérdés, örülni fogok-e neki.

- Ez az, keltsd fel megint az érdeklődésemet, aztán hagyj lógva – morgolódtam, de ő csak nevetett rajtam.

- Na, amúgy, gondolkoztam – vette elő a laptopját, és megnyitott két oldalt, amiken kisgyermekgondozó képzések voltak. – Meg utána is jártam pár dolognak, és ha tényleg ez érdekel, akkor szerintem be kellene iratkoznod az egyikre.

- Komolyan kerestél nekem sulit? – néztem rá vidáman.

- Remélem, nem baj. Nem akarok erőszakos lenni, csak szeretném, hogy boldog legyél, és azt csináld, amihez kedved van – válaszolta egy kicsit védekezően.

- Én is gondolkoztam azóta rajta, és arra jutottam, hogy nem ragadhatok le itt, mert az ugye egyértelmű, hogy a könyvelői pályából nem lesz semmi. Unom, hogy töröm magam, de sosem vagyok elég. Szóval a továbblépés mellett döntöttem. Megnézem majd ezeket, a követelményeket, a jelentkezés menetét, és valószínűleg elvégzek egyet. – Szavaim őszinte örömet váltottak ki belőle, én pedig az eddiginél is szerelmesebb lettem. Sokat jelentett a támogatása.

- Bessie, leülsz légyszí? – paskolta meg maga előtt az ágyat Liam, mire én is helyet foglaltam. Lábszáraimhoz nyúlt, és közelebb húzott, hogy lábamat az övéin átvetve, félig az ölében üljek. – Amíg turnén voltunk, de te már hazamentél, el kezdtem írni egy dalt, amit Jamiékkel fejeztem végül be. Tekintettel arra, hogy egy, nincs itt gitár, kettő, gitártudásom úgy négy akkordra terjed ki, inkább csak lejátszom a felvett anyagot – bogozgatta ki a fülhallgató zsinórját, majd a telefonjába dugta, és az egyiket felém tartotta.

Kíváncsian tettem be a fülembe, majd megvártam, míg Liam kikereste a dalt. Olyan ijedt feje volt, hogy egyszerűen nem bírtam ki mosolygás nélkül. Amikor elindult a szám, megkomolyodtam, és figyelni kezdtem a lágy gitárdallamot. A ringató ritmustól azonnal elképzeltem, ahogy naplementekor egy kis csónakban ülők, és a víz aprókat dobál rajtam ide-oda, aztán elkezdődött a szöveg is, nekem pedig hirtelen leesett, hogy nem csak egy dalt mutat, amit ő írt, hanem egy olyan dalt mutat, amit nekem írt. Én tényleg igyekeztem nem behisztizni, de a második sor végénél máris végigcsordogáltak az első könnycseppek az arcomon.

Elmondhatatlan érzésekkel néztem Liamre, aki úgy tanulmányozta az arckifejezésem, mintha a könnyeim nem lennének egyértelmű jelei örömömnek. Életemben nem éreztem még így magam, a mellkasom ki akart szakadni a helyéről, mintha a szeretettől akkorára nőtt volna a szívem, hogy nem volt neki elég a hely. De még ez is csak egy töredék része volt annak az érzésnek, ami eluralkodott rajtam. A gesztuson kívül, hogy rólam írta a dalt, még a dalszöveg is annyira aranyos volt, hogy tényleg nem bírtam visszatartani a könnyeimet, melyek amúgy mosolygós arcomon folytak végig. Egyszerre sírtam és nevettem, aztán a második refrénnél már Liam vállára hajtva a fejemet hallgattam a zenét. Mindkét kezével szorosan ölelt, és a ritmusnak megfelelően dülöngélt aprókat jobbra és balra.

Amikor vége lett a dalnak, el akartam neki mondani, hogy mennyire tetszett, de nem találtam a megfelelő szavakat. Mind annyira gyengének tűnt, egyiknek sem volt olyan erős a jelentése, amennyire szerettem mind a dalt, mind Liamet, úgyhogy csak arcomat a nyakába nyomva, csendben öleltem tovább. Ő sem tűnt úgy, hogy meg akarna mozdulni, fejét az enyémre hajtva pihentette. Kis idő múlva nyomott egy puszit az arcomra, és pedig felemeltem a fejemet, hogy megcsókolhassam.

- Meghallgathatom még egyszer? – pislogtam rá nagyokat. – Nagyon szép, nagyon tetszik. Köszönöm – mondtam még neki, mielőtt megint elindult volna az I want to write you a song címen elmentett szám, hogy újra és újra mosolyt varázsoljon az arcomra, és békét az egész lényembe.