Otthon, édes otthon

Chapter 26

Másnap Liamnek rengeteg dolga volt. Egy ideje már az új albumon dolgoztak, és elvileg eszébe jutott egy dal, ami miatt azonnal összeültek Louis-val. Örültem, hogy Louis ennyire hamar megbékélt, és azt hiszem kijelenthetem, hogy vele volt a legjobb kapcsolata. Bár tudtam, hogy igazából Zaynt helyettesítik egymással, mert korábban mindkettejüknek vele volt a legszorosabb kapcsolatuk. Szóval nem igen találkoztam Liammel, és nem mondom, hogy unatkoztam, mert Harry jó társaságot nyújtott, viszont bőven volt időm gondolkozni.

Szerettem volna hazamenni, mert rengeteg dolgom volt otthon. Beszélnem kellett a szüleimmel az új kapcsolatomról, mivel ez őket is érinti. A húgomat már így is ostromolják facebookon, hogy milyen vagyok, és egyéb irántam érdeklődő kérdéseket tesznek fel neki. Nem azt mondom, hogy a beleegyezésük kell, de azért át kell beszélni, hogy ez mikkel fog járni. Illetve újra munkába kell állnom, valamit kezdenem kell az életemmel, nem utazgathatok csak úgy vele állandóan. Tudtam, hogy nem fog örülni neki, sőt, ami azt illeti, én se szívesen hagyom itt. Még csak most kaptam meg, és máris el kell szakadnunk, de így volt helyes.

- De még a mai koncerten maradj, kérlek, kérlek, kérlek! – alkudozott, amikor fél óra győzködés után sem tudott lebeszélni.

- Maradok, még úgy sincs repülő jegyem. És ami azt illeti, sosem foglaltam még, úgyhogy majd segíthetnél – kértem meg.

- Ha nem segítek, akkor itt ragadsz. Még átgondolom – pimaszkodott.

Szavai ellenére nem sokkal később már meg is volt a jegyem másnap délutánra. Mire végeztünk a foglalással, indulhattunk is a stadionba, az úton pedig Paullal közöltük, hogy hazamegyek, de mivel azt beszéltük meg, hogy semmi beleszólása nem lesz a kapcsolatunkba, így úgy döntöttünk, nem is tartozik rá különösebben.

A stadionban Louis és Niall focizni kezdtek, aminek az lett a vége, hogy jól fejbe rúgták Harryt. A koreográfusuk és az ének tanáruk hívta őket, hogy álljanak fel a színpadra, és kezdjenek el próbálni, de mintha meg se hallották volna. Egyedül Harry teljesítette kérésüket a fejét dörzsölgetve. Liam Andyvel telefonált, ő se úgy nézett ki, mint aki hamarosan énekelni fog. Paul megjelenése kellett ahhoz, hogy mindenki összeszedje magát, azonnal csinálták is a dolgukat. Ahogy elkezdtek énekelni, a már kint álló rajongók sikítani kezdtek, hangerejükből ítélve pedig jó sokan voltak.

- Oké, pihenjetek koncertig, hosszú napotok volt – engedték el őket, aminek láthatóan örültek.

Liam és Louis egymással bunyózva jöttek le a lépcsőn, aminek majdnem az lett a vége, hogy leestek.

- Payno, olyan jót találtam ki neked a mai koncertre. Élvezni fogod – vigyorgott Louis, egyértelműen jelezve, hogy nem valami kellemes dolog jutott az eszébe.

- Vigyázz magadra, Tommo! – fenyegette az ujjával, mielőtt mellém ült.

- Pingpongozunk? – kérdeztem tőle.

- Persze. Szeretsz? – sétált az asztalhoz, és felvette róla az ütőket.

- Igen, de nem vagyok valami profi, szóval csak finoman.

Beálltam az egyik oldalra, aztán vártam, hogy szerváljon. Lassan adogatni kezdtük a labdát, és ez így is ment jó pár percig.

- Meccs? - vetette fel.

- Úgyis te nyersz, de mehet – vontam meg a vállam.

Azért bíztam benne, hogy nem valami gyalázatos eredmény fog születni, de mégis sikerült 11:2-re legyőznie. Persze minden egyes pont után jókat nevetett, és nagyon örült magának, amíg én folyamatosan bosszankodtam, hogy miért üt ennyire erősen. Időm se volt felfogni merre megy a labda, már a földön is volt.

- Visszavágó?

- Nincs az az isten – tettem le az ütőt, mire újra felnevetett.

- Harry, játsszunk mi is! – állt fel Niall.

Nagyon durván jól játszottak, úgyhogy, amikor Niall megnyerte az első kört, kijelentettem, hogy meg kell tanítania. Legközelebb ha Liammel játszok, le kell vernem.

- Gyere ki koncertre – kérte Liam, mielőtt felment a színpadra.

- Ki nem hagynám – bólintottam, aztán egy gyors csók után oldalt kisétáltam. Tudtam, hogy Paddy a kifutó végén van, úgyhogy addig meg sem álltam. Nem mintha foglalkozott volna velem bárki is, ugyanis már az intro végét játszották, és mindenki önkívületi állapotban visított a színpad felé nézve.

- Ne menj közel a kordonhoz! – húzott a színpad széléhez Paddy. Mindig elmondta, pedig már nagyon jól tudtam, mire kell figyelnem.

- Tudom, köszi – bólintottam neki, aztán figyelni kezdtem, ahogy a srácok kirobbannak a füstgépek mögül.

A második dalt már a négyzetben énekelték, így közelről élvezhettem Liam mosolyát, amit jó párszor egyenesen nekem címzett. Nem kellett sokáig várnom, hogy megtudjam, mit akar Louis Liammel csinálni. A Happily közben a nyakába borított egy üveg vizet, amit Liam felhívásnak vett, és hatalmas harc alakult ki közöttük, amiből valahogy Liam jött ki rosszabbul. Úszott a vízben, nem volt rajta egy száraz felület se, az pedig csak hab volt a tortán, hogy fehér pólót viselt.

- Louis eláztatott – közölte a közönséggel, amikor az ő beszéd része következett, miközben előre hajolva rázta ki hajából a vizet. – Oké. Szeretnék valami fontosat mondani. Elég nehéz időszakon vagyok túl, de végre úgy érzem, valóban sikerült magam mögött hagynom. Köszönöm nektek, azoknak, akik végig támogattak, és erőt adtak. Ma is itt van velem az én nagyszerű barátnőm, de sajnos nem tud tovább maradni. Mielőtt hazamész, szeretném, ha tudnád, hogy rengeteget jelent, hogy töretlenül hiszel bennem. Te teszel erőssé (you make me strong) – mutatta be ezzel egyetemben a következő számot is, én pedig mosolyogva mutattam fel neki az ujjaimmal formált szívet.

Sejtettem, hogy nem lesz könnyű elbúcsúzni Liamtől, pedig igyekeztem úgy felfogni, hogy két hét múlva már ő is otthon lesz. Azt hiszem a repülőn gondoltam bele először abba, hogy mivel fog járni ez az egész. Hogy milyen keveset fogom látni. Ez a gondolat szöget vert a fejemben, és hirtelen butaságnak tűnt eljönni. Ezt a két hetet még kibírtam volna akkor is, ha nincs fizetés, hiszen nem ment el az egész, sőt valójában a nagy része ott volt a kártyán. Aztán amikor landoltunk, és végre otthon voltam, kicsit hátrébb szorultak ezek a gondolatok a fejemben. Hiányzott a családom, örültem, hogy nem sokára végre velük lehetek, beszélhetek velük szemtől szembe. Nem is tudták, hogy jövök, teljesen meglepetés volt, méghozzá annyira, hogy otthon sem voltak. Nem tudtam, mikor fognak érkezni, de reméltem, hogy távol lesznek még egy darabig, mert hirtelen ötletként muffint kezdtem nekik sütni. Fáradt voltam, de nem akartam aludni, a pakolással pedig végképp nem volt kedvem foglalkozni. Írtam Liamnek egy üzenetet, hogy hazaértem, aztán kitettem a pultra, és előpakoltam az alapanyagokat. Már a formákba öntögettem ki a tésztát, amikor csörögni kezdett a telefonom. Liam volt, és nem foglalkozva vele, hogy a kezem ragad a masszától, felvettem.

- Már most hiányzol – szólt bele még előttem.

- Te is nekem, de nem kell sokat várni – próbáltam mindkettőnket biztatni.

- Minden rendben volt az úton? – érdeklődött.

- Igen. Már muffint sütök, senki nincs itthon – újságoltam neki.

- Nekem is sütsz, amikor otthon leszek? – csorgatta máris a nyálát.

- Ha szeretnéd, akkor persze – feleltem, miközben a vállammal a fülemhez szorítottam a telót, és folytattam a sütést. – Te mit csinálsz?

- Fekszem az ágyon, rád gondolok, semmit – sorolta.

- Jól hangzik. És mik a kötelességeid mára?

- Éjszaka befejeztem a dalt, amit Louis-val írtunk, megmutatjuk Juliannek, és szerintem, ha jó, akkor el is kezdjük felvenni. Most ritkábbak a koncertek, igyekszünk az albummal való munka túlnyomó részét elvégezni. Szóval nincs pihi.

- Ne hajszold túl magad, jó? – kértem aggódva. Láttam mennyire sűrű tud lenni egy napjuk, és azt is tudtam, hogy mekkora elvárásokat állít fel saját magával szemben.

- Jó, majd azért alszom is hetente egyszer – viccelte el.

- Komolyan mondom – szóltam rá.

- Tudod, hogy nem csak rajtam múlik, de ne aggódj, sokszor túléltem már ezt, nem most fogok belehalni – próbált megnyugtatni.

- Ajánlom is. Ö, szerintem hazajött valaki – néztem ki a konyhából az ajtó felé.

- Nehogy Annabelle legyen! – szólt bele megjátszott, rémült hangon, mire rászóltam, hogy ne ijesztgessen.

- Soha többé nem nézek horror filmet. A húgom az – kommentáltam az eseményeket, amikor az ajtó üveges részén keresztül kivettem a sziluettjét.

- Ha mégis Annabelle lenne, csak hívj fel, körülbelül 12 óra, és ott leszek – igyekezett viccet csinálni a távolságunkból, de az ő hangjában is hallani lehetett a fájdalmas élt, én pedig egyáltalán nem nevettem rajta. – Na, jó, menj! Holnap hívlak – búcsúzott el, a húgom pedig pont abban a pillanatban nyitotta ki az ajtót, amikor elvettem a fülemtől a készüléket.

- Bessie? – lepődött meg, nem sokkal később pedig már a nyakamba csimpaszkodott. – Mit keresel itthon? Nem is szóltál. Jaj, tökre hiányoztál. Mit hoztál nekem? Anyuék tudják, hogy hazajöttél? Várj, kirúgtak? – kezdett el összevissza kérdezősködni.

- Megtennéd, hogy, egy elengedsz, kettő befogod? Talán úgy könnyebb lenne elmondanom mindent – állítottam le.

- Persze. Hű, de jó illat van! Mikor érkeztél, hogy már sütögetsz? Éhes vagyok, mikor lesz kész? – kezdett bele újra.

- Visszavonom. Nem hiányoztál – sóhajtottam fel gondterhelten, aztán mindketten nevetve mentünk be a konyhába. – Öltözz át, pakold le az iskolatáskád, mire végzel, szerintem kész is lesz, és akkor utána mesélek – kötöttem vele alkut, amibe szerencsére bele is egyezett.

Annyiból nem örültem, hogy a szüleim később értek haza, hogy így kétszer kellett elmesélnem az eseményeket. Sosem beszéltem nekik azokról a dolgokról, amiket Liam csinált vagy mondott, így ők eddig azt gondolták, hogy a kezdetektől fogva jól éreztem magamat. Feleslegesnek tartottam ezzel traktálni őket, főleg, hogy tudtam, nem engedték volna, hogy tovább maradjak. A húgom még nem is, de a szüleim eléggé kiakadtak, amiért eltitkoltam. Úgy érezték, ők kényszerítettek bele egy ilyen szituációba, de aztán megkértem őket, hogy hallgassanak végig, és reméltem, hogy meg fogják érteni, miért nem voltam képes hazajönni. Utólag visszagondolva, igazából magam sem tudom, mit reméltem. Talán csak azt akartam megvárni, hogy Liam jobban legyen, és hazajöttem volna, ha nyilvánvalóvá válik, hogy nem lesz belőlünk semmi.

- Szóval a jelenlegi helyzet alapján együtt vagyunk, meglátjuk, mi lesz ebből. Viszont tudom, hogy ez rátok is kihatással lenne, és nem akarlak titeket belerángatni olyan dolgokba, amiket nem akartok. Elég nagy nyilvánossággal jár ez az egész, és még ha próbáljuk is a legkevesebb figyelmet felénk vonzani, akkor is kutakodni fognak a rajongók, az újságírók és a fotósok – soroltam nekik.

- Tényleg szereted ezt a fiút? – kérdezte anyu. Az ő válaszától féltem a legjobban, hiszen pontosan tudtam, ő borzasztóan szégyelli a helyzetünket, és biztos voltam benne, hogy nem lenne képes elviselni, ha az életében vájkálnának.

- Furán hangzik azok után, amiket mondtam, tudom, de igen – válaszoltam.

- Beáldoznád a kapcsolatodat értünk, ha mi ezt nem akarjuk? – Ezúttal apu tett fel egy kérdést. Mielőtt válaszoltam, gondolkoztam egy kicsit, hiszen ez így nagyon rosszul hangzott. Nem lett volna fair tőlük, ha nemet mondanak, és nagyon haragudtam volna, de mégis el kellett fogadnom minden lehetőséget.

- Én… tiszteletben tartom a döntéseteket, és nem lehetek önző – feleltem végül.

- Nem értek egyet ezzel, amiket meséltél, azok alapján még csak nem is szimpatikus, de nem védhetünk meg mindentől. Lesznek csalódások az életedben, amiket a saját bőrödön kell megtapasztalnod, és mi sem lehetünk önzők. Ha úgy érzed, boldog vagy vele, akkor nem állhatunk ennek útjába – fejtette ki apa a véleményét, amitől megkönnyebbültem.

- Apádnak igaza van – értett egyet anyu is.

- Van még szingli csávó a bandában? – fűzte hozzá saját kommentjét a húgom is, annak ellenére, hogy ő már másodjára hallgatta végig a sztorit.

- Azt hiszem, elég lesz egyszerre egy sztárocska a háznál – hallgattatta el gyorsan apu, amin mindannyian felnevettünk.

- Köszönöm szépen – álltam fel, hogy megöleljem őket.

- Jó, most már akkor megmutatod az új ruháidat, amiket el fogok csórni? – tért vissza korábbi témájához Debby.

- Igen, menj a szobámba, mindjárt megyek én is – mondtam neki, aztán megvártam, míg elsétált, és anyuékhoz fordultam, hogy az anyagiak felől érdeklődjek.

Tudom, hogy a húgom elég nagy és érett már ahhoz, hogy ne kelljen előtte titkolózni, illetve ő is érezte, hogy nincs nagy gazdagság idehaza, de valahogy még mindig nem szerettünk előtte beszélgetni erről. Még kisebb korából maradt vissza, és mivel ő a legkisebb, nekünk ő mindig is kicsi marad majd mindenhez.

- A te fizetésedből csak annyit vettünk el, amennyivel ki kellett pótolni a sajátunkat, úgyhogy majd átutaljuk a te kártyádra, hogy nálad legyen – tájékoztatott anyu.

- Mondtam nektek, hogy azt szeretném, ha a lakbért abból fizetnétek, és a sajátotokat meg költenétek arra, amire szükségünk van – mondtam nekik csalódottan.

- Tudjuk, de a mi feladatunk, hogy ezt megoldjuk, az pedig a saját pénzed. Még így is hatalmas segítség volt, és nem óhajtok erről több szót ejteni – zárta le apu a beszélgetést, én pedig beletörődve mentem a húgom után.