Los Angeles

Sziasztok Leskelődők*!

Egyre több pipa és komment érkezik, mérhetetlenül hálás vagyok. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki olvassa, és ad visszajelzést. Imádlak titeket!

Van egy szavazás jobboldalt, kérlek válaszoljatok rá! Szeretném, ha a ti igényeitek is ki lennének szolgálva, szóval ti döntitek el a kérdést. A szavazás keddig tart, úgyhogy siessetek:)

Nem szövegelek tovább, jó olvasást drágáim!

* Így foglak hívni titeket, mert beleolvastok a naplómba ;) Remélem, nem bánjátok!

xxx Larissa

Egész héten be voltam pörögve, s bár tudtam, hogy még nem értem el a célom, nem aggódtam. Általában pozitív ember voltam, így most sem foglalkoztam azzal, mi lesz, ha nem fogok kelleni nekik. Örültem, hogy egyáltalán visszahívtak, ez is elég nagy siker annak tudatában, hogy milyen sokan jelentkeztek rajtam kívül. Ha végül mégsem felelek meg eléggé, hát akkor legalább volt egy ingyen kiruccanásom, amiben ráadásul végig azt csináltam, amit a legjobban szeretek a világon.

Igyekeztem titokban tartani az egészet, mármint ami a One Direction rajongókat illeti, mert nem akartam nagyközönség előtt felsülni, azonban Andy keekje alaposan megnehezítette a dolgom. Rengeteg kérdést kaptam, hogy minek örülök ennyi, néhányan pedig máris tudni vélték, hogy Liam eljegyzett. Hát biztos… alig két hónap együttlét után teljesen logikus lenne, nem?

A sulimmal is gondok adódtak, mert el kellett intéznem, hogy a hiányzásaimat igazoltnak tekintsék, ez viszont nem ment olyan könnyen, mint elképzeltem. Azt sejtettem, hogy nem fognak örömtáncot járni, de azt gondoltam, megértik majd. A tanáraim többsége így is tett, volt azonban kettő, aki ragaszkodott ahhoz, hogyha nem jövök be, nem enged át. Végül az egyiket sikerült meggyőznöm, a másikkal pedig nem foglalkoztam tovább. Egy tantárgy nem a világ vége.

Apu vitt ki a reptérre, és ellátott pár jó tanáccsal, bár sokat nem értett a modellkedéshez, és ami azt illeti, elég konkrét véleménye volt erről a dologról. Nem értette, miért jó ez nekem, nem tekintett rá rendes munkaként, illetve többször az orromra kötötte egyéb véleményeit is erről a szakmáról. Ennek ellenére mindenben támogatott, és velem örült a sikereimnek, csak kicsit visszafogottabban.

A repülőút rettenetesen unalmas volt, mert még aludni se tudtam, de végül sikeresen landoltam, és a csomagjaimmal a kezemben megindultam kifelé, ahol már vártak rám. A postai értesítés után e-mailben is kaptam tájékoztatást, ami kicsit részletesebb és pontosabb volt a levélnél, így azt is megtudtam belőle, hogy mindenki kap egy mentort, aki bármiben a rendelkezésünkre áll, így első alkalommal meg is ragadtam az alkalmat egy fuvarral.

- Helló, Larissa Taylor – nyújtottam oda a jobbom a nevemmel ellátott táblát tartó nőnek.

- Audrey Parker – mutatkozott be ő is, miközben elfogadta a kezem. – Hogy utaztál?

Elindultunk kifelé, közben pedig elmeséltem, mivel töltöttem az utat. Így elsőre jófejnek tűnt, úgyhogy megnyugodtam. Ezen a napon egy idegenvezetést tartott nekem. A hotel közvetlen a VS épületével szemben volt, úgyhogy miután megmutatta a szobámat, és letettem a cuccomat, át is vonultunk oda. Hatalmas volt, rengeteg helyiséggel és összevissza futó folyósokkal. Igyekeztem minden útvonalat memorizálni, de ehhez nekem sosem volt érzékem, úgyhogy már előre láttam, hogy napi egyszer biztos eltévedek majd. Néhány dolgozóba is belefutottunk, akiknek sorba bemutatott, így már nem csak a helyiségek sorrendjére, hanem a nevekre és az arcokra is figyelnem kellett.

Este a másik kilenc versenyzővel pizsipartit tartottunk, hogy kicsit megismerjük egymást, elvégre csak együtt leszünk tizennégy napig. Még az első félórában két klikkre osztódtunk. Az egyik csapat hat fős volt, ők tipikus modellek voltak, olyanok, mint amilyenek általában eszükbe jutnak az embereknek, ha megemlítem a foglalkozásomat. Utáltam, hogy az ilyen idióta csajok miatt általánosítanak. Ámde eszem ágában sem volt már az első nap utálkozni, úgyhogy amíg nem váltunk ketté, figyelmesen hallgattam az élettörténeteiket, amikből rögtön kiderült, hogy még az életben semmiért nem kellett megmozdítaniuk a kisujjukat sem.

A másik csoport négyfős volt, velem együtt. Ez a három lány elsőre szimpatikus volt. Nem visítottak, hogy milyen jó a körmöm vagy, hogy tegnap milyen jót szoliztak, hogy mára jól nézzenek ki. Tehát ebben a felosztásban beszélgettünk, és próbáltam mindenkiről a legtöbb következtetést leszűrni, figyelni arra, amit mondanak, mert roppant ciki lenne, ha később valamire nem emlékeznék, amikor felemlegetik. Egy ideig én csak hallgattam őket, aztán az egyik barna hajú lány, ha jól emlékszem Kelly a neve, rám irányította a többiek figyelmét, és várta, hogy én is meséljek magamról. Bele is kezdtem, ám félbeszakított a telefonom csörgése, aminek a képernyőjén a Liam felirat villogott, így sűrűn elnézést kértem, és leültem az egyik sarokba, hogy kicsit távolabb kerüljek a hangzavartól.

- Jézusom, mi ez a zaj? – kérdezte meg egyből.

- Csajos este – magyaráztam.

- Ú, de szexi! – hallottam meg valakinek a hangját, és amikor Harry behajolt a képre, tudtam is, hogy ő volt az.

- Rózsaszín köntösökben ücsörögtök, és a körmeitekről meg egyéb rendkívül fontos dologról cseverésztek? – jelent meg Niall vigyorgós arca is.

- Majdnem – nevettem fel az elképzelésén, majd jófej létemre egy pár másodpercre a többiek irányába fordítottam a kamerát, hogy lássák, mi zajlik itt pontosan.

- De szeretnék most ott lenni – vigyorgott teli szájjal Harry, aztán végül kettesben hagytak Liammel.

Egészen addig meséltem neki a napomat, amíg valaki a hatos klikkből be nem szólt, hogy nagyon elvonultam, ezért inkább elköszöntem és visszaültem a többiek közé. Várták, hogy meséljem tovább, amit éppen félbehagytam, én pedig teljesítettem kérésüket, természetesen kihagyva belőle a túl személyes részeket. Nem szeretem kiteregetni a teljes életemet az első találkozás alkalmával, mellesleg nem is tudom, kiben bízhatok meg, ki az, aki megérdemli, hogy elmondjak olyan dolgokat, amiket csak egy jó barátnak mondanék. Épp a tesómékról meséltem, amikor kaptam egy üzenetet, így gondolom, kezdték azt hinni, hogy állandóan a telefonomon lógok.

„A barnát megfűzhetnéd nekem ;) Harry xx” Hangosan felnevettem, amikor elolvastam, ezzel újra magamra irányítottam Alissa figyelmét.

- Ki az, akivel ilyen jól elvagy?

- Az egyik haverom, aki hiszi, hogy vicces – próbáltam rövidre fogni, aztán válaszoltam Harrynek.

„Melyiket? Van vagy hat xD” Szinte azonnal érkezett is rá a válasz: „Mindegy, az egyiket…”

- Tuti, hogy ez csak haver? – kíváncsiskodott tovább. Hangja mindentudó volt, kár, hogy az igazság közelében sem járt.

- Van barátom, szóval igen – zártam le a témát. Hangleejtésemből még az ő nehéz felfogású agya is rájöhetett, hogy nem venném jó néven, ha tovább piszkálna, mellesleg érdekesebbnek találta elmesélni az ő kis párkapcsolatának történetét, így nem foglalkozott tovább velem.

Amikor már mindenki kellőképpen elálmosodott, bevonultunk a saját szobáinkba, és nyugovóra értünk. Mielőtt elaludtam végigpörgettem a fejemben a beszélgetéseket, és megállapítottam, hogy igyekszem majd a lehető legkevesebb időt Alissával és a bandájával tölteni, mivel nem vagyok egy türelmes ember, de nem szeretném, ha egy piti kis balhé miatt buknék el a versenyben.

Elhatározásom már rögtön reggel meghiúsult, ugyanis a folyosón összefutottam vele. Amint meglátott, lelkesen integetni kezdett, majd odasietett mellém, és belém karolt.

- Szia, Larcsi! – köszönt enyhén vinnyogva, amitől már ott helyben le tudtam volna keverni neki egy marha nagy pofont. – Milyen jól nézel ki ma. – Hangja hízelgő volt, undorodtam az ilyen emberektől, hiszen hallani lehetett, mennyire nem őszinték a szavaik. Ettől függetlenül felvettem a legkedvesebb mosolyom, és miközben kihúztam a karom az övéi közül, megköszöntem a bókot.

A megbeszélésre igyekeztem, amit a nagyteremben tartottak, újdonsült „barátnőm” pedig rendíthetetlenül haladt mellettem.

- Ha lesz egy kis szabadidőnk, lejössz ma velem várost nézni? Még sosem jártam itt, nagyon kíváncsi vagyok – csacsogott. Én is terveztem városnézést, de ő volt az utolsó, akivel elképzeltem ezt. Mivel tovább beszélt, el is felejtette, hogy nem válaszoltam, aztán megérkeztünk a megbeszélt helyre, és ő beállt a tegnap kialakított klikkjébe, én pedig a többiekhez csapódtam.

Nem volt időnk beszélgetni, mert rögtön kezdődött is a megbeszélés. Amolyan üdvözlés volt, tele lelkesítő beszéddel, a végén pedig a napirendünk kiosztásával. Percről-percre be volt osztva az egész napunk, úgyhogy az órarendem el is küldtem Liamnek, hogy tudja, mikor hívhat. Amint ez megtörtént, kopogást hallottam, úgyhogy az ajtóhoz mentem, és kinyitottam a vendégem előtt.

- Akkor megyünk a városba? – Alissa volt az, pedig már azt hittem, hogy elfeledkezett rólam.

Végül is semmi rosszat nem tett nekem, és mindenkinek jár egy esély, ezért felkaptam a táskámat, és vele tartottam.

- Ausztráliából jöttem ide, mert épp ott nyaraltam, úgyhogy jó hosszú utat kellett megtennem – mesélte, miközben sétálgattunk. – Előtte Szingapúrban voltam, mert meguntam Dubait. – Hát mekkora problémái vannak, mindjárt megsajnálom, és mindezt tényleg olyan szenvedős hanggal adta elő, mintha legalább a világ állt volna meg. De addig jó, amíg ő beszél, és nem engem faggat.

- Amúgy azt mondtad van barátod. Mióta tart? Komoly? – Kár volt elszólnom magam. Nagyon idegesített, hogy ennyire érdekli a téma, bár valószínűleg én voltam túl paranoiás. Nem akartam, hogy kitudódjon, kinek a barátnője vagyok. Úgy éreztem, emiatt hátrányból indulnék, kiutálnának maguk közül, mert azt hinnék, hogy több esélyem van.

- Két hónapja vagyunk együtt, és igen, komolynak tűnik – mosolyodtam el. Hiába nem csípem a csajt, ha Liamről van szó, képtelen vagyok megzabolázni az arcizmaimat.

- Nem fog hiányozni ebben a két hétben? – Majdnem elszóltam magam, hogy már hozzászoktam, de még időben észrevettem magam.

- Dehogynem – húztam el a szám. És ha tudnád, hogy nem csak két hétről van szó…

Céltalanul mászkáltam tovább, míg egy plázához nem értünk. Volt egy kis időnk az ebédig, úgyhogy bementünk nézelődni. Pontosabban én nézelődni, ő vásárolni.

- Larissa! – hallottam meg a nevem, mire kíváncsian közbenéztem, hogy ki szólhatott. Két lány sietett felénk.

- Ismered őket? – érdeklődött Alissa összehúzott szemöldökkel, közben pedig letette a földre a szatyrokat, amiket már alig bírt cipelni. Nem válaszoltam, mert csak arra tudtam gondolni, hogy nekem annyi.

- Lara, készíthetünk egy képet? – kérdezték, mire idegesen bólintottam egyet. Nem rájuk voltam mérges, szívesen teljesítettem a kérésüket, hiszen láttam, mennyire boldoggá teszi ez az apró dolog őket. A telefonjukat Alissa kezébe nyomták, mire ő totál összezavarodva készítette el a képet. – Köszönjük. Nagyon aranyosak vagytok Liammel – mondta az egyik rajongó, amit megköszöntem, de utána ott hagytuk őket.

- Na, ez furcsa volt – jegyezte meg útitársam. – Honnan ismered őket?

- Biztos nagy divatszeretők, és megtudták, hogy a VS-nél vagyunk – hazudtam az első dolgot, ami eszembe jutott, aztán képzeletben meg is dicsértem magam, ugyanis nem volt rossz alakítás.

- És velem miért nem akartak képet készíteni? – Pillanatok alatt mérges lett, aztán az egész utat végig duzzogta, még azt se engedte, hogy segítsek neki cipekedni.

Ha eddig nem utált, akkor most már tuti biztos. Amikor megérkeztünk a szállásra, köszönés nélkül hagyott faképnél, aminek hirtelen nem tudtam, hogy örüljek, vagy kezdjek aggódni amiatt, hogy máris szert tettem egy ellenségre.