A döntés

Sziasztok!

Tudom, nem sokan szoktátok elolvasni a részek előtti rizsaszöveget, de most tegyétek meg, mert egy játékról lesz benne szó. Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy jó hangulatú NYEREMÉNYJÁTÉKOT!

Röviden a játékról: 10, azaz tíz kérdést fogok feltenni, nehézség szerint egy vagy két pont jár majd a helyes megfejtésért. A kérdések a bloggal kapcsolatosak lesznek, de ígérem semmi bonyolult. Időpont még nincs kitűzve, úgy gondoltam, előbb megnézem van-e rá jelentkező. Helyszín: facebook. Nyeremények: Ha van blogod, akkor azzal kapcsolatosan valami, például fejléc vagy hirdetés egy ideig. Ha nincs blogod, akkor háttérkép vagy borítókép. De még az is elképzelhető, hogy szerepet kaptok a történetben. Igazából ez még nem állt össze teljesen a fejemben, ha jelentkeztek, akkor ki fogok írni egy sokkal pontosabb tájékoztatást.

Ha szeretnél részt venni a játékban, akkor kommentben írd meg, hogy téged érdekel, és írd alá (nem kötelező az igazi neved, lehet becenév vagy álnév is).

xxx Larissa

- Az utolsó modell, akit felveszünk pedig nem más, mint...

Hihetetlen, hogy ilyen hamar eltelt ez a két hét. Élveztem minden percét, hiszen rengeteget tanultam és fejlődtem. Ugyan még nem mondták a nevem, és ez volt az utolsó esélyem, nem idegeskedtem. Próbáltam az elmúlt napokra gondolni, és ez be is vált. A munka mellett, egy igazán jó barátnőre is szert tettem, hiszen Kellyvel nemcsak a kezdetekben jöttünk ki jól, hanem a későbbiekben is. Mindig mellettem volt, az én pártomat fogta, és nagyon jól megértettük egymást.

Az egyik nap páros fotózás volt a feladat, és én szerencsére Kellyt kaptam, így együtt sétáltunk a helyszínre, amikor csörögni kezdett a telefonom. Felnevetett, mert mindig azzal cukkoltak, hogy mekkora kocka vagyok, hiszen mindig a telefonomon lógok. Szerintem ez nem volt igaz, bár az tény, hogy sokat beszéltem az otthoniakkal, és Amandával is alaposan növeltük a telefonszámlánkat. Sőt nemcsak Liammel, de a többi 1D-s sráccal is volt néhány beszélgetésem. Lehet, hogy mégiscsak igazuk van?

Zayn olyan aranyos volt, többször is felhívott, hogy érzem magam. Úgy tűnt eléggé szívén viseli a lelki állapotom, ami nagyon jól esett. Harry is meglepett párszor, amikor éppen unatkozott, így volt ez akkor is.

- Na, hogy áll a barna-projekt? – kérdezte, miután megbeszéltük, hogy mindketten élünk még.

- A mi? – kérdeztem vissza, ugyanis fogalmam sem volt, miről beszél.

- Hát hogy megfűzöl nekem egy barnát – pontosított, mire felnevettem. Még mindig ennél a témánál tartunk?

- Ami azt illeti, most éppen tudok adni egyet – pillantottam Kellyre, aki kíváncsian nézett vissza.

Az első hét végére annyira jóban lettünk, hogy megkockáztattam neki elmondani, ki is pontosan a barátom. Azt hittem, kiakad és elküld a fenébe, de csak mosolyogva közölte, hogy tudja. Nem kicsit lepődtem meg, amin aztán ő sokáig kacarászott, mert szerinte nagyon vicces fejet vágtam. Most viszont nem tudta, hogy kivel beszélek, ennek ellenére hirtelen ötlettől vezérelve, odanyomtam a kezébe a telefont.

- Valaki beszélni akar veled – tettem hozzá, aztán vigyorogni kezdtem, mert kíváncsi voltam, Harry hogy oldja meg ezt a helyzetet.

- Öhm… igen? – szólt bele Kelly tanácstalanul.

- Nem hiszem el, hogy tényleg odaadta! – kiáltott fel Harry, én pedig tisztán hallottam, mivel szándékosan közel hajoltam.

- Ki beszél? – kérdezte Kelly, aztán amikor megkapta a választ, majdnem kiesett a kezéből a telefon. – És miért akartál beszélni velem?

- Csak meg akartalak kérni, hogy vigyázz Larissára – válaszolta. Hangosan nevettem fel, hát eszméletlen, hogy mindenből ki tudja magát vágni.

Átnéztem a velünk szemben álló két lányra, akik már bekerültek. Az egyik Kelly volt, biztatóan mosolygott rám, én pedig hálásan viszonoztam. Örültem, hogy neki már biztosan sikerült. Mi viszont még itt vártunk. Nyolc lány, nyolc álom, hét csalódás. Alissa lenézően nézett rám, szinte hallottam, ahogy azt gondolja, úgyis ő fog bejutni, nem én, de nem foglalkoztam vele. Sikerült a két hét alatt tökéletesen megtanulnom, hogyan hagyjam figyelmen kívül az epés megjegyzéseit, szúrós tekintetét és az egész idegesítő lényét. Nem volt könnyű, főleg nem akkor, amikor kutatni kezdett utánam, és rájött, hogy Liam a barátom.

A gondolataimba mélyedve ültem az ebédem fölött. Furcsa volt, hogy ilyen szoros volt a menetrendem, még azt is megszabták, hogy melyik nap, mit ehetek, és a legtöbb alkalommal érdekes szagú és kinézetű ételeket tettek elém. Egyáltalán nem voltak étvágygerjesztőek, de legalább a külsejük ellenére az ízük elviselhető volt, és Audrey szerint egészségesek is. Mindig arra gondoltam, hogy Niall mit szólna ezekhez a maszlagokhoz, és amikor eszembe jutott, rendszerint mosolyogni kezdtem.

- Mit nevetsz? – kérdezte Oliv, aki velem szemben ült.

- Ó, bőven van oka – csattant fel Alissa hangja. – Egészen idáig nem értettem, hogy egy ilyen lány, mit keres közöttünk – megvetően nézett rám, mire csak megforgattam a szemem, és elkönyveltem, hogy megint mondani fog valami hülyeséget, amire nem fogok reagálni. – De ha van egy híres hozzátartozónk, akkor ugyebár bármi lehetséges – fejezte be, mire félrenyeltem az éppen rágott falatot. Szinte örömmel nézte a fuldoklásomat. – Liam Payne, a mindenható. – Hangjából továbbra is áradt a szánalom, és bár megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy felidegesítsen, már nem bírtam magammal. Amíg engem szidott, rendben volt, de az már nem, hogy Liamről ilyeneket feltételezzen.

- Nem értem, hogy mire fel van neked ilyen nagy arcod – kezdtem bele viszonylag nyugodt hangon. – Egy vonással se vagy több nálunk. Egyikünknél sem – mutattam körbe. – Sőt! Tudod mit? Nekünk lenne okunk azt feltételezni, hogy apuci pénze miatt veszel részt ezen a programon. Mert ugye a pénz nagyúr, te meg olyan hitelesen tudsz sírni, hogy bármire ráveszed apucit, nem? Csakhogy tudd, Liamnek ehhez az egészhez semmi köze. Nem vesz részt olyanokban, amiben nem hisz, az ilyesfajta csalás pedig távol áll tőle. Tőled viszont annyira nem, ugye? Csodálkozom, hogy nem próbálsz velem barátkozni, hogy a hátamon kapaszkodj fel. – Tátott szájjal hallgatott, az egész étkezőben megfagyott a levegő. – Most mit vágsz ilyen bárgyú képet? Csak addig van nagy szád, amíg valaki nem szól neked vissza? – tapsoltam egyet előtte, hogy reagáljon valamit, de annyira ledermedt, hogy ezután is csak hápogott. – További jó étvágyat mindenkinek, sajnálom, de nekem elment – jelentettem be, aztán mielőtt idegességemben elsírtam volna magam, felmentem a szobámba.

És mégis sajnáltam volna, ha neki kellene hazamennie, mert minden dolog ellenére tehetséges volt, és ugyanannyira akarta ezt, mint én vagy a többi lány. Talán neki fájna a legjobban az elutasítás, hiszen eddig ilyennel még sosem találkozott. Ahogy húzták az időt, egyre feszültebb lettem. Elbizonytalanodtam, nem voltam felkészülve arra, mi lesz, ha nem kapom meg a munkát. Persze, elméletben a terv megvolt, de azért főleg erre a karrierre építettem. Csak mondják már ki! Miért kell eddig húzni? Az X-factorban nem tart eddig az eredményhirdetés.

- Larissa Taylor. Gratulálunk!

Uramisten! Ez volt az egyetlen gondolatom a végtelen boldogság mellett. Pofátlan dolog lett volna, ha látványosan örülni kezdek, mert az összes többi lány arcán mérhetetlen csalódottság ült. A két mellettem álló átölelt, hogy gratuláljon, aztán odaálltam Kelly és Denise mellé. Előbbi azonnal a nyakamba ugrott, és szorosan megölelt.

- Ez életem legjobb napja - suttogta, miközben a "bírák" néhány bíztató szó kíséretében elbúcsúztak a vesztesektől.

- Az enyém is, és csak egyre jobb lesz - gondoltam arra, hogy nemsokára megyek haza, és találkozok Liammel.

Már össze volt pakolva az összes cuccom, de nem indulhattam azonnal, mert részt kellett vennünk egy megbeszélésen, ami után alá kellett írni a szerződéseket is. Szerencsére nem tartott sokáig. Amilyen röviden csak lehetett, összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat, hogy mennyire köt minket a szerződés. Igazából eléggé, hiszen az összes felkérés hozzájuk érkezik be, és ők döntik el, hogy melyikhez adhatom az arcom, de nem bántam, hiszen ezt előre is tudtam. Miután odakerült a nevem a lap aljára, hátra toltam a széket, és felálltam. A repülőm másfél óra múlva felszáll, úgyhogy ideje elindulnom. Kelly elkísért, mert ő itt élt, és nem volt mára több dolga. A legjobb dolog az volt ebben a munkában, hogy nem volt annyira helyhez kötött. Nem kellett ház után néznem, nem is lett volna rá pénzem. Ha munka lesz, akkor jövök, nézek valami olcsóbb szállást, és csak addig leszek itt, amíg muszáj. Mellesleg Londonban is van kiterjesztett épületük, így nyilván legtöbbször ott kell majd lennem.

- Te elhiszed ezt? Teljesült a legnagyobb álmunk. - Pontosan tudtam, hogy érez. Hihetetlen volt belegondolni, hogy sikerült elérnem azt, amire az egész eddigi életemet feltettem. A nagy örömben azonban még anyuékat is elfelejtettem felhívni, így mielőtt felszálltam, intéztem neki egy gyors telefonhívást. Nem volt már időm több embert értesíteni, ezért úgy döntöttem, hogy majd személyesen közlöm velük a legjobb hírnél is jobb hírt.

A hazafelé tartó repülőút még hosszabbnak tűnt, mint odafele, hiszen vártam, hogy találkozzak Amandával, Andyvel, a családommal, de legfőképp Liammel. Amilyen gyorsan csak lehetett, összeszedtem a bőröndömet, fogtam egy taxit, és hazamentem. Liammel azt beszéltük meg, hogy átmegyek hozzá, ha megérkeztem, de le akartam tenni a cuccomat, ezért előbb a saját lakásomba vitettem magam. Kapkodva kerestem elő a kulcsomat. Annyira türelmetlen voltam, teljesen be voltam sózva, hogy fél órán belül Liamnél leszek, és újra megölelhetem. A nagy sietségben el is ejtettem a kulcsom, amit a sötétben alig találtam meg. Miközben a földet tapogattam, lecsúszott a vállamról a kistáskám, úgyhogy mérgesen hajítottam el mindent, hogy jobban odafigyelve újra kezdjem az egész műveletet.

Amikor végre sikerült beengednem magam, hirtelen mindent elárasztott a fény, én pedig meglepetten álltam szemben a népes társasággal. Maguk előtt tartottak egy gigantikus méretű gratulálunk feliratot, így sikerült hamar összeraknom a kirakós darabjait. Anya minden bizonnyal gyorsan összecsődített mindenkit, hogy megünnepeljük az új állásomat. Ha viszont mindenkit, akkor Liamnek is itt kell lennie valahol. Gyorsan végig futtattam rajtuk a szemem, hogy megtaláljam. Nem volt nehéz dolgom, mert már éppen kikerülte az egyik gimis barátnőmet. Léptem az irányába egyet, hogy hamarabb megérinthessem, és szinte a mellkasának csapódtam, annyira erősen húzott magához. Behunyt szemmel szippantottam be az illatát, és jól esően elmosolyodtam. Annyira hiányzott! Nehezemre esett kibontakozni az öleléséből, de rajta kívül még sokan álltak ott, és nekik is köszönni akartam.

- Köszi, anyu! - mosolyogtam rá hálásan.

- Ne nekem köszönd, én csak az ötlet gazda voltam. Amandát kértem meg, hogy hívja fel a barátaidat, hiszen én nem ismerem mindegyiket - tett egy apró célzást, miközben Liam felé pillantott. Amikor megértettem a burkolt felkérést, megfogtam a barátom kezét, és mivel nemcsak anya nem találkozott még vele, egyszerre mutattam be mindenkinek. Ezután a szüleim be is támadták egy kicsit, én pedig egy mosoly kíséretében otthagytam őket. Tudtam, hogy nem fogják piszkálni vagy próbára tenni, ezért nyugodt szívvel üdvözöltem a többieket.

Miután fogadtam az összes gratulációt, felvittem a bőröndöm a szobámba, és újra csatlakoztam a társasághoz, ahonnan a családom már éppen távozni készült. Nem akarták zavarni a fiatalok bulizását, úgyhogy nem tudtuk őket maradásra bírni. A tesóim adtak egy-egy puszit, aztán elmentek. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Andy előkapott néhány pezsgős üveget, és bontogatni kezdte, én pedig poharakat vettem elő, hogy legyen miből inni. Tizenegyre volt szükség, ugyanis a teljes One Direction, Andy, Amanda és három gimis barátnőm is jelen volt. Liam végig mögöttem állt, amíg pakolgattam, és mosolyogva figyelte ügyködésem. Jó érzés volt, hogy újra magam mellett tudhattam, ezért még a bámulása se tudott zavarni.

- Az öcséd felismert – mesélte lelkendezve. – Nem az, akivel már találkoztam, hanem a másik – pontosított. – Hogy is hívják? – Úgy látszik, a névmemóriája neki se működik megfelelően.

- Tony – válaszoltam. -  Hogyhogy?

- Nem tudom, de még a legújabb számunknak is tudta a dallamát. Jófej gyerek. A szüleid is aranyosak – tette hozzá. – Most már értem, hogy lehetsz ennyire imádnivaló. – Mondata után képtelen voltam tovább megtartani a távolságot, megcsókoltam. Örömmel viszonozta, csakhogy így nem haladt a pezsgő kitöltése, amit Andy szóvá is tett, ám előtte a fejünkhöz vágta a parafa dugót.

- Áú, hülye – dobtam vissza egyből, de mivel nem a célzó képességemről vagyok híres, Louis-t találtam el. Neki se kellett több, az első keze ügyébe akadó tárgyat elhajította, ami jelenesetben a kanapén lévő kispárna volt, és azzal verte le az asztalról az egyik üveg pezsgőt.

- Gratulálok! – kiáltott fel Liam, Niall pedig vihogni kezdett.

- Felmosót a fürdőben találsz – mutattam vigyorogva az ajtó irányába, de végül én is segítettem összeszedni az üvegszilánkokat.

Miközben takarítottunk, tiszta pezsgős lett a ruhám, úgy néztem ki, mintha belefeküdtem volna, és hogy biztosan átázzak Louis még az üvegben maradt pár kortyot is a nyakamba borította. Amanda kapcsolt zenét, és miután sikerült az ital okozta tócsát felitatni, lekapcsoltuk a lámpákat is. Mivel egy üveggel kevesebb pezsgőnk maradt, nem öntöttük tele a poharakat, de arra bőven elég volt, hogy koccintsunk.

Az éjszaka nagy részét a rögtönzött házibulival töltöttük, és a végére a gimnáziumi barátnőim is feloldódtak. Kezdetben egymás társaságában beszélgettek, mert nem tudtak mit kezdeni a srácokkal, hiszen csak hallásból ismerték őket, így kellett egy kis idő, amíg rájöttek, hogy ugyanolyan emberek, mint ők, és nem fogják őket megenni. Bár Niallnél sosem lehet tudni. Hajnali három körül elkezdtek hazafelé szivárogni az emberek, és végül csak Liam maradt nálam. Eszem ágában sem volt hazaengedni. Igazából azt terveztem, hogy bezárom a házba, és soha többé nem hagyom, hogy kilépjen az ajtómon.

- Ajaj, és mit csinálnánk a négy fal között egész hátralévő életünkben? – húzogatta a szemöldökét, amikor felhoztam neki előbbi teóriámat.

- Kezdetnek reggel segíthetsz takarítani – veregettem meg nevetve a vállát, aztán végigsimítottam a karján, és végül összekulcsoltam a kezeinket. – Most pedig alvás – indultam el, de ő továbbra is egy helyben állt, és mivel még mindig fogta a kezem, visszarántott.

- Nem vagyok álmos – döntötte oldalra a fejét.

- Akkor, amíg én alszok, te rendet rakhatsz – néztem rá komolyan, de aztán elnevettem magam. Nagyon jól tudtam, hogy mire megy ki a játék, de egyszerűen imádtam ezt csinálni vele. Egy pillanatra az ő arcán is átfutott egy mosoly a viccem hallatán, aztán a karjaiba kapott, és az ágyamig meg sem állt.