Felszakított seb

Sziasztok!

Rettentő szorgalmas vagyok mostanság, valljuk be. Na jó, igazából csak ez az egyik kedvenc részem a történetből, és nem bírtam megállni, hogy ne tegyem ki, amint elkészül. Annyira szeretném, hogy ti is olvassátok végre, és elmondjátok a véleményeteket!

A Baby Projectes novellához, és az előző részhez köszönöm a visszajelzéseket, főleg a csoport tagjainak, mert ott most nagyon aktívak voltatok, és főleg annak a néhány hozzászólónak, aki itt is letette kézjegyét. Az új feliratkozóknak nagy hálám, remélem, élvezitek a történetet!

Most pedig akkor jöjjön is a rész. Hogy a következőt szombaton teszem-e ki vagy később azt még egyelőre nem tudom, de ha csatlakoztok a csoportba, ott mindenképpen tudni fogjátok, ha lesz valami. Imádlak titeket!

xxx Larissa

UI: A dalszöveget lefordítottam magyarra, hogy mindenki értse, a rész végén megtaláljátok.

*******************************************

Chapter 17

Zaynnel, Harryvel, Chloeval és az ikrekkel ücsörögtem az egyikük szobájába. Már két napja Japánban voltunk, és barátaimmal egy alapos városnézésen is túl vagyunk. Jó volt végre csak úgy turistaként itt lenni, nem kellett Liammel mászkálnom, csak a barátaim társaságát élveznem Osakában. Mégsem tudtam teljesen elengedni magam. Folyamatosan Liamen kattogott az agyam, az utóbbi pár napban, mintha kicserélték volna. A szörfözés utáni, kocsiban kapott üzenet után mintha végleg belefáradt volna mindenbe. Már ahhoz sem volt ereje, hogy válaszoljon a srácoknak, amikor piszkálták valamiért, tulajdonképpen meg se mozdult, a szobában töltötte az egész napot, feküdt az ágyán, és mereven bámulta a plafont. Nem tudtam, mi lehet a baja, de egyértelműen látszott rajta, hogy ez most nem a világ elleni dacoskodásának a része, hanem valami tényleg összetörte belülről. Mindenesetre ez engem alaposan kiborított, ugyanis én voltam az, akinek ezt a légkört minden nap, minden este el kellett viselnie, amikor a szobába kényszerültem. Mellesleg segíteni szerettem volna, és a szívem szakadt meg, hogy így kell látnom.

- Bessie – szólongatott Alex, gondolom nem ez volt az első alkalom, amikor kiejtette a nevemet a száján.

- Ne haragudj – kapargattam zavartan a körmeimet. – Miről van szó?

- Mindegy, nem fontos. Jól vagy? – aggódott Alex. Jellemző.

- Igen, csak fáradt vagyok. Ha nem baj, inkább le is fekszem – álltam fel, aztán hamar távoztam is. Még hallottam, ahogy felsóhajtanak, és Chloe valami olyasmit motyog, hogy ez így nem lesz jó, de aztán becsuktam az ajtót, és lassú tempóban haladtam a sajátom felé.

Megint sikerült annyira elméláznom, hogy alig vettem észre Louist, aki zsetonokkal és minden más pókerhez szükséges eszközzel a kezében, afelől érdeklődött, hogy nem csatlakozok-e. Kedvesen lezártam, de aztán szóltam neki, hogy menjen be Harryhez, kérdezze meg őket is, mert szinte biztos voltam benne, hogy Josh szívesen játszana. Nem hatotta meg az elutasításom, és most örültem is neki, hogy nem az erőszakosabb énjével futottam össze, mert nem lett volna kedvem többször elismételni neki, hogy aludni akarok. Szép álmokat kívánt, majd sietős léptekkel haladt tovább a kihalt, kivilágított, vörös szőnyeggel borított folyosón.

Én is irányba fordítottam testemet, és megtettem a maradék pár lépést is az ajtóig, bár mindezt olyan lassan, hogy még egy csiga is hamarabb odaért volna. Úgy álltam az ajtó előtt, mint egy idióta, se bemenni nem volt kedvem, se máshol lenni, úgyhogy csak bámultam a barna faajtóra, de a kezem nem mozdult a kilincs felé, hogy lenyomva azt bejutást nyerjek. (Zene)

Nem tudom, meddig álltam ott, de végül erőt vettem magamon, és a kilincsre helyeztem a kezem. Halkan akartam bemenni, mert azt hittem, Liam már elaludt, de mielőtt benyitottam volna, meghallottam, ahogy megpendül egy húr, majd szép lassan a többi is. Úgy mozdítottam vissza a kezem az ajtóról, mintha el se kezdtem volna a mozdulatot, és hallgattam, hogy mi fog történni.

„All I want is nothing more,

to hear you knocking at my door,

cause if I could see your face once more,

I could die a happy man I’m sure.”

Halkan énekelte a lassú dalt, de így is tisztán kihallottam a szavakat. Nem tudtam, mit csináljak. Hagyjam magára, és jöjjek vissza később, vagy menjek be, és szakítsam félbe, de végül kíváncsiságom nyert, és az ajtóra tapasztva a fülem, tovább hallgattam, ahogy gyönyörű hangján énekel.

„When you said your last goodbye,

I died a little bit inside,

I lay in tears in bed all night,

Alone without you by my side”

Nem is kellett tovább hallgatnom a dalt, tudtam, hogy a volt barátnője miatt szomorú, és hogy a dalt rágondolva énekli. Annyi fájdalom volt a hangjában, hogy még nekem is gombóc keletkezett a torkomon. Megszeppenve, Liam és saját fájdalmamat viselve nyeltem nagyokat, miközben az általam olyannyira szeretett férfi tovább énekelte a dalt.

„But if you loved me,

why’d you leave me?

Take my body,

take my body!”

Többször is megcsuklott a hangja, de erőt vett magán, és folytatta a dalt, egészen addig, amíg el nem ért a refrén végére.

„All I want is,

and all I need is,

to find somebody,

I’ll find somebody like you.”*

- A rohadt életbe! – csattant fel, mire összerezzentem. Az eldobott gitár üreges koppanása, és a húrok utórezgése feltette a pontot az i-re.

Fájt, hogy tudtam, sosem lesz az enyém, mert még mindig Sophiára vágyik, és még mindig nem lépett túl rajta, de félrelöktem saját magam, az érzéseimet, azt, hogy jelenleg én is szívesen romboltam és sírtam volna, mert az sokkal jobban emésztett, hogy így kellett látnom, hallanom.

Gondolkodás és bármilyen nemű terv nélkül löktem be az ajtót, amitől az ágy szélén ülő Liam összerezzent. Csak a kis éjjeli lámpa égett, közvetlenül mellette, ezzel azonnal megmutatva könnytől csillogó arcát. Egyetlen pillanatra nézett rám, majd hátat fordított nekem, és úgy kiabált rám.

- Menj ki! – hangja tompa volt a lenyelt könnyektől, és nem hallottam benne azt a bántó élt. Inkább egy kétségbeesett segélykiáltásnak tűnt, mint fenyegetésnek. – Nem hallottad? Hagyj magamra, menj innen! – ismételte el újra, egyre keservesebb hangon, amikor nem hallotta távozásom apró neszeit.

Eszem ágában sem volt ott hagyni. Határozott, gyors léptekkel sétáltam hozzá, hogy aztán hezitálás nélkül átöleljem hátulról. Pár pillanatig dermedten tűrte, majd hadakozni kezdett. Kezeivel feszegette a sajátomat, de akármennyire szorította a csuklómat a célja elérése érdekében, nem tágítottam.

- Engedj el – suttogta erőtlenül. – Kérlek – próbálkozott újra, de addigra már nem fogta a kezemet, és az ölelésembe is félig megfordult.

- Nem – jelentettem ki. A szívem őrülten vert, nem is értettem, hogy tudtam ennyire nyugodtan beszélni. Lelkiállapotom miatt remegnie kellett volna legalább a kezemnek, de inkább az egész testemnek, ám mégis erőt merítettem abból, hogy szüksége van a higgadtságomra ahhoz, hogy jobban legyen.

Válaszom, és a teste köré egyre csak szoruló karjaim miatt végleg feladta a szabadulást, és szaggatottan beszívta a levegőt, majd könnyeivel együtt engedte ki, a homlokát pedig a vállamra ejtette. Egy hangja sem volt, csak gyorsan emelkedő és süllyedő hátából, illetve rázkódó vállaiból tudtam, hogy sír.

Hogy kényelmesebb legyen, egyik lábamat törökülésbe húztam, a másikat viszont hagytam, hogy továbbra is lelógjon az ágyról. Kezem megállás nélkül simogatta a hátát, és szomorúságát látva, nagy erőt kellett vennem magamon, hogy ne kezdjek én is sírni. Arcáról a combomra hullott egy könnycsepp, amit azonnal szét is morzsolt hüvelyujjával. Egy pillanatra megmerevedtem, de igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy kézfejét nem vette le a combomról.

- Sajnálom. – Ahogy maga elé suttogott, a szájából érkező meleg levegő végigsimogatta a pántos toppom által nem takart bőrfelületet, azonnal libabőrt okozva testemen. Ám akkor valahogy a nyilvánvaló jelek sem érdekeltek, nem foglalkoztam vele, hogy lebuktathatom magam, hogy szeretem. Amúgy is úgy éreztem, annyira el van foglalva a saját kínjával, hogy észre sem veszi, mennyire epekedek érte.

- Miért? – kérdeztem halkan kicsit később.

- Nem akartam, hogy így láss. El tudom képzelni, mit gondolsz most rólam. – Lassan, tagoltan beszélt, még küzdve kicsit a sírással, de tenyerem alatt éreztem, ahogy kezdenek lazulni az izmai, és szép lassan megnyugszik. Kínomban felnevettem. Nem hiszem el, hogy nem látja, számomra úgy tökéletes, ahogy van.

- Csak nőttél a szememben, Liam – mondtam neki őszintén, miközben kezeim közé fogtam az arcát, és akarata ellenére is szembefordítottam magammal. Csokoládébarna szemei elárulták mennyire kényelmetlenül érzi magát, hogy így elhagyta magát, ezért kicsit erélyesebben folytattam. – Komolyan gondolom, amit mondok, figyelsz rám? Nem gyengeség, ha sírsz, hanem erősség, hogy ki tudod mutatni az érzelmeidet, hogy nem félsz felfedni a lelked legmélyén lévő dolgokat. – Amennyire két oldalról tartó tenyereim engedték, megrázta a fejét, de nem szólt egy szót sem. – Hagynod kell valakinek, legalább egy embernek, hogy veled legyen, és segítsen. Nem építhetsz falakat, hogy majd azok mindentől megvédenek, mert ugyan lehet, hogy valóban védelmet jelent néhány sérüléssel szemben, de a magánynál nincs rosszabb dolog, márpedig ez az egyetlen, amit a gondosan felépített barikádod hosszú távon biztosítani fog neked. – Hagytam, hogy emésztgesse szavaimat, közben pedig lassan lecsúsztattam a kezem arcán, letörölve könnyeinek egy részét.

Az szekrényen lévő zsebkendőért nyúlt, hogy felitassa az arcán maradt nedvességet, majd visszafordult felém. Szemeimmel követtem minden mozdulatát, és másodpercről másodpercre egyre jobban szerettem. Minden egyes lélegzetvételem egy kimondatlan ígéret volt, hogy itt vagyok, és mindig várni fogok rá. Annyira szerettem volna neki elmondani.

- Ha gondolod – köszörültem meg a torkom, mert egyrészt nem voltam benne biztos, meddig mehetek el anélkül, hogy a fal újra épülni kezdene. – Ha gondolod, elmesélheted. Szívesen meghallgatlak – csúsztattam a keze felé a kezem, de félúton megálltam. Valószínűleg hallotta az ágynemű sercegését, mert lenézett, és végül ő is előrébb tolta a kezét, hogy megfoghassa az enyémet.

Beljebb ültünk az ágyon, majd Liam úgy döntött, inkább lefekszik. A kezemet nem engedte el, így maga mellé húzott. Látszott rajta, hogy nem tudja, meséljen-e, vagy inkább hallgasson. Amíg tanakodott az ujjaimmal játszott, majd halkan mesélni kezdett.

- A legutóbbi barátnőm, Sophia nagyon sokat jelentett nekem. Lehet, hogy ez nevetségesen hangzik egy 21 éves srác szájából, de én komolyan úgy gondoltam, hogy mi örökre együtt leszünk. Két és fél évet voltunk együtt, és esküszöm neked, semmi rossz nem volt a kapcsolatunkban. Tökéletesen kijöttünk, vitáink se igazán voltak. Szóval én… – Mielőtt folytatta volna, elengedte a kezem, és a hátára feküdt. A plafont bámulva merengett, én viszont nem sürgettem, türelmesen vártam, hogy a saját tempójában mondja el, mi bántja. –meg akartam kérni a kezét.

Meglepetten, kissé élesen szívtam be a levegőt, de igyekeztem nem mutatni, mennyire váratlanul ért a dolog. Ő is újra elakadt a mondandójában, majd az eddiginél is elfúlóbban szólalt meg.

- És meg is tettem. Emlékszem, ahogy ott térdeltem előtte, ő pedig csak sírt, és sírt. Azt hittem az örömtől nem jut szóhoz, de a válasza nem volt. – Jobb kezével az arcához nyúlt, és dühösen letörölt egy újabb könnycseppet, amíg én megkerestem a másik kezét, hogy biztatóan összekulcsoljam ujjainkat. Lágy egymásba fonódásuk engem is lecsillapított. – Nem értettem, szóval magyarázatot vártam. Máig sem sikerült felfognom, miért állította teljesen magabiztosan, hogy a mi kapcsolatunk nem fog működni. Azt mondta, hogy nem bírja a távolságot, hogy valami miatt mindig ketté kell szakadnunk, és ő ezt nem akarja tovább. Akkor szakított velem… amikor én megkértem a kezét – ismételte el újra, mintha maga se akarná elhinni.

- Sajnálom. – Ötletem sem volt, mit mondhatnék erre. Elképzelni sem tudtam, hogy reagálnék, ha valaki ennyire pofára ejtene. Mindig is tudtam, hogy a jelenlegi életstílusa és viselkedése hátterében valami nagy csalódás áll, de ilyesmire egyáltalán nem számítottam.

- Nem vitáztunk, én elfogadtam, de valahol mélyen azt hiszem, azt reméltem, csak megijedt, de majd visszajön hozzám. Tartottuk a kapcsolatot, beszélgettünk, aztán egy idő után elkezdett lerázni, végül pedig már egyáltalán nem kerestük egymást. – Úgy tettem, mintha a történet ezen felét még nem hallottam volna, mert nem akartam elárulni Zaynt. – Mindez már négy hónapja volt, és én úgy érzem, hogy mára sikerült túltennem magam rajta. Nem mondom, hogy ezt nem fogom örökké magammal húzni, ez nem valami olyasmi, amit elfelejt az ember. De már nem fáj. Vagy legalábbis ezt hittem – fészkelődött, azon ügyködve, hogy megtalálja a számára kényelmes pozíciót. Még mindig szótlanul figyeltem, úgy éreztem, csak hallgatásra van szüksége, nem pedig okoskodásra. – Pár napja írt egy SMS-t, hogy elmondja a közös kutyánk, mert az is volt – fintorgott saját magán – meghalt valami betegségben. Lelketlen fasz vagyok, de most először jut eszembe az a kutya azóta, hogy megírta az üzenetet. Most megint nem tudom kiverni a fejemből, olyan mintha minden érzés visszajött volna attól a pár szótól. És kezdek beleőrülni, hogy nem tudok továbblépni.

- Azt mondtad, eddig úgy érezted, hogy már túl vagy rajta, és azt is említetted, hogy viszont ez a kapcsolat olyan, amit soha nem fogsz elfelejteni igazán. Szerintem igazad van ezekben a dolgokban. Minden sebnek marad helye, és van, hogy újra feltépődnek, olyankor majdhogynem jobban fáj, mint mikor megtörtént. – Helyeslése jeléül bólintott, én pedig örültem, hogy eddig egyetért velem. – Ugyanez történt most veled is. Összezavart a jelentkezése, na meg ugye nem túl kellemes emlékeket hozott felszínre. De szerintem, ha sikerülne elterelni a figyelmedet valamivel huzamosabb időre, akkor újra visszaállna minden a rendes kerékvágásba.

- Remélem – bólintott, majd hosszú időre csak a csendet hallgattuk. Volt benne valami megnyugtató, ahogy a mellettünk és felettünk lévő szobákból némi sistergés, kopogás szűrődik be, ezen kívül pedig csak saját lélegzetvételeinket lehetett hallani. – Bess, köszönöm – fordult felém komolyan, aztán istenemre mondom, a nagy Liam Payne bátortalanul egy puszit adott az homlokomra.

- Bármikor, Liam – feleltem halálosan komolyan, mielőtt félig ölelkezve mindketten álomba zuhantunk.

*A dalszöveg, amit Liam énekelt magyarul:

„Minden, amit szeretnék, az semmi más,

mint hallani az ajtón a kopogást,

mert ha az arcod még egyszer láthatnám

boldog emberként halnék meg, az biztos.

Amikor kimondtad a végszót,

Egy kicsit meghaltam idebenn.

Könnyezve fekszem az ágyban egész éjjel

Egyedül, nélküled.

De ha szerettél,

miért hagytál el?

A tiéd vagyok,

a tiéd vagyok!

Minden, amit akarok,

és minden, amire szükségem van

az, hogy találjak valakit.

Találni fogok valaki olyat, mint te.”

Baby Project - Összejövetel (novella)

Sziasztok!

Akik benne vannak a facebookos csoportban, azok tudják, hogy miről van szó, akik viszont nem, azoknak gyorsan felvázolnám, hogy mivel is jelentkezek most:

Tegnap este a csoportban kértem a tagokat, hogy írjanak fejenként 2-3 szót, én pedig azokat felhasználva írok majd egy novellát. Ezután a főszereplőt is megszavaztattam, és amikor Harryre esett a többség választása, eszembe jutott, egy jó ötlet. Már többen mondtátok, hogy szívesen olvasnátok valamit a Baby Projecthez kapcsolódóan, szóval úgy döntöttem, összekapcsolom a kettőt, és így született meg ez a novella, ami Clair és Harry, na meg a többiek későbbi életébe nyújt egy kis betekintést. Természetesen Clair szemszögéből írtam.

Remélem, élvezni fogjátok. A szavakat, amiket kaptam, vastaggal emeltem ki, így ti is láthatjátok, mik adták a körvonalat. Köszönöm, mindenkinek, aki részt vett ebben a kis játékszerűségben. Írjatok véleményt, kíváncsi vagyok, hogy tetszett nektek, illetve, hogy van-e igény még ilyesmire, mert szívesen írok akkor ilyeneket is! :)

xxx Larissa

*************************************************

Mióta a One Direction, mint banda feloszlott, a srácok havonta egyszer összegyűltek valamelyiküknél, hogy találkozzanak, és beszélgessenek egy kicsit, hiszen az új, szabadabb életük mellett sem szerették volna csak úgy veszni hagyni a sok együtt töltött év alatt kialakult szoros barátságot. Ebben a hónapban, mi voltunk a vendéglátók, ezért már egy nappal előtte elkezdtünk készülni, hiszen igencsak népes társaságra kellett számítanunk.

- Clair, már szédülök tőled. Állj már le, könyörgöm! – kapta el Harry a kezem, és egy ölelésre magához húzott. Felnevettem szavain, és mivel jól esett a nyugtató ölelés, hagytam is, hogy fogva tartson.

- Igyekszem, csak szeretném, hogy minden a helyén legyen, mire megjönnek – motyogtam a mellkasába. Egyik kezével az állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy felnézzek rá, és rájöjjek, hiába látom már lassan négy éve minden nap, még mindig kihagy egyet a szívem, amikor a szemébe nézek.

- Hidd el, egyikük sem szokott jobb összejöveteleket adni, mint mi, hiszen egyiküknek sincs rendezvényszervező felesége – mosolygott rám biztatóan, aztán Oliver szobája felé pillantott, ugyanis másfél éves fiunk sírva adta tudtunkra, hogy felébredt.

- Na, tessék! Kész futás az életem, ne kérd, hogy álljak le – sóhajtottam fel kissé fáradtan.

- Majd én kiveszem az ágyból, te meg öltözz fel, ha nem akarod alsóneműben fogadni a vendégeinket – húzta el bőrömtől a csipkés szélű bugyigumimat, majd elengedte, hagyva, hogy halkat csattanva találkozzon újra a bőrömmel.

Én a szememet forgatva haladtam tovább a dolgomra, míg ő elégedetten vigyorogva követte példámat. Egyelőre figyelmen kívül hagytam a felöltözésre való felszólítást, és a konyhába igyekeztem, hogy a sütőben készülő süteményre vessek egy pillantást. Már az illatokból sejtettem, hogy valószínűleg elkészült, és ki lehet venni, de azért biztos, ami biztos egy fogpiszkálóval is meggyőződtem róla, hogy a belseje sem maradt nyers.

- Éhes vagyok – lépett be a konyhába Eliana. Haja a háta közepéig ért, de hossza ellenére, még mindig úgy nézett ki, mintha hajsütővassal varázsoltam volna bele tökéletesen szabályos loknikat.

- Tudom, kicsim. Fél óra múlva jönnek Louis-ék, és akkor ebédelünk, addig igyál egy kakaót – nyitottam ki a hűtőt, és kivettem belőle az utolsó dobozt, hiszen imádta. – Óvatosan a sütőnél – figyelmeztettem, amikor láttam, hogy a közelében mászkál.

- Tudom, forró – felelte unottan. Persze, hat éves létére már tudta mindezt, de a biztonság kedvéért, és megszokásból mindig elmondtam, hogy vigyázzon. A legtöbbször még Harryt is óva intettem ezektől a dolgoktól.

Amíg ő a pultnál kiürítette a kis dobozkát, én átpakoltam a sütit egy tálcára, majd tulajdonképpen késznek nyilvánítottam mindent. Az abrosz az asztalon volt, rajta pedig szépen megterítve álltak a tányérok, poharak, és minden más, ami az evéshez szükséges. Harry szép munkát végzett, ugyanis ezt rábíztam.

- Te még mindig nem öltöztél fel? – lépett be a konyhába drága férjem, egyik kezében Olival, a másikba pedig egy összecsomagolt, pisivel teli pelenkával.

- Most megyek – adtam egy puszit kisfiunk arcára üdvözlésképpen, és elviharzottam a hálószobánk felé, ahol már az ágyra terítve vártak a korábban kiválasztott ruhadarabok.

Nem tartott 15 percig, amíg mindennel kész lettem, aztán megkerestem a családom többi tagját. Nem volt nehéz dolgom, mert Oliver szobájából harsány nevetés hallatszott ki, amilyen minden nap, szinte minden percben betöltötte a lakást. Mosolyogva léptem át a küszöböt, ami ezután gyorsan még szélesebbé vált. Harry négykézláb mászkált a szobában, Elianat a hátán cipelve, Oli pedig egy plüsskutyát rázva a kezében nevetett rajtuk. Annyira baba volt még, hiába tudott járni, és néhány szó kiejtésével is próbálkozott már, amikor vidáman kacagva a szoba közepén ült, egyik lábát behajtva, másikat kinyújtva, nyolc hónapos önmagára emlékeztetett.

- Hű, de szép sörénye van a lovadnak – simogattam meg Harry haját, amikor megállt a lábam mellett. Gyilkos pillantásokat vetett rám, lánya viszont helyeslően bólogatott, majd leszállt róla, hagyva, hogy apja felemelkedjen.

- Te ezért még kapsz – fenyegetett meg játékosan.

- Jól van, én csődöröm – húztam tovább az agyát.

- Majd megmutatom én neked, milyen csődöröd van – vigyorgott rám pimaszul.

A két kicsi jelenléte miatt nem kommentáltam tovább ezt a szálát a beszélgetésnek, hanem Oli felé nyúltam, és felemeltem. Szinte bűntudatom volt, amiért az előbb csak egy apró kis puszival köszöntem neki, és most alaposan megölelgettem. Kiszabadulva kezeim fogságából a falfestményre kezdett mutogatni, ami a szobája falát díszítette. Egy hajó úszott a vízen, gyönyörű kék éggel, amely egybe olvadt a szobája színével. Madarak repültek a magasba, és szerencsére nemcsak nekem, az ötletgazdának tetszett, hanem Olinak is. Odavolt a hajókért, bárhol látott egyet, az neki kellett volna, és megállás nélkül bámulta a falra festettet is.

- Hajó – mondtam neki, lassan szótagolva, hátha megpróbálja kimondani, de szavak helyett inkább csak aranyos hümmögés hagyta el a száját, majd amikor a csengő megszólalt, hirtelen csendben maradt, és figyelni kezdte, mi lehetett ez a hang.

Eliana Harry kezéhez nyúlt, és ők indultak meg elől, én pedig a csöppséggel a karomban haladtam utánuk, hogy ajtót nyissunk az első érkezőknek. Meglepve láttam, hogy a kvartettnek sikerült egy időpontban betoppannia. Mindenki körül ott voltak a családtagjai, úgyhogy eltartott egy darabig, amíg mindenki két-két puszi kíséretében beljebb haladt, hogy a többiek is elférjenek.

Liam Larissával és három éves kislányukkal érkezett. Tartották magukat ahhoz a régen elejtett állításukhoz, hogy gyereket csak akkor vállalnak, ha Liam már nem jár turnéra, és teljes figyelmet tud fordítani a családjára, így az utolsó koncert után jóformán ráálltak a babatémára, és amint lehetett, össze is hozták Lilianát. A névválasztásnál azt vették figyelembe, hogy mindkettejük neve L betűvel kezdődik, és ezt akarták továbbörökíteni. Az első évben nem is dolgozott, amit meg tudtam érteni, hiszen pénze volt, és egy kis nyugalomra vágyott, de utána a régóta nem üzemelő Funky Buddha büszke tulajdonosává vált, és mai napig is nagy szeretettel gondol régi kedvenc, ma már saját éjszakai klubjára.

Louis, aki még a mai napig sem nőtte ki furcsa humorérzékét, a kis Tomlinson ikrek babakocsiját tolva igyekezett a küszöbön belülre jutni, előre engedve feleségét, Shelleyt, akit azután ismert meg, hogy Eleanorral való hosszú kapcsolata mindkét oldali félrelépés miatt tönkrement. Őszintén szólva, Shel nekem már az első alkalommal szimpatikusabb volt, mint elődje, és erre a későbbiekben sem cáfolt rá. Két, teljesen egyforma kisfiukat gyönyörűen nevelték, Louis-val pedig madarakat lehetett fogatni, amikor kiderült, hogy fiai lesznek, hiszen családjában már így is rémisztő túlsúlyban vannak a nők, ahogy azt ő mondta. További karrierje szempontjából ő azonnal intézkedett, elvégzett egy tanári kurzust, és énekzenét tanított kisgyerekeknek, majd kapott egy állandó tévéműsort, ahol fiatal énekeseket kellett felkarolnia, és segítenie őket útjukon.

Zayn Perrie-vel maradt, nekik már jóval az együttes feloszlása előtt megvolt az esküvőjük, gyereket azonban még mindig nem vállaltak. A lány haja még mindig a szivárvány színeiben pompázott, minden alkalommal új frizurája volt, amikor találkoztunk. Ők ketten zenét írtak, és egy közös albumot is kiadtak, de mindkettejüknek elegük volt a hosszú utazásokból, így koncerteket nem igazán adtak. Csak megírták a dalokat, és aztán a háttérből, otthon ülve élvezték a dicsőséget. Közel sem voltak felkapottak, de mindketten azért csinálták, mert szerették a munkájukat, és amolyan hobbiként folytatták tovább, valószínűleg halálukig.

Az évek mindenkit megváltoztattak egy kicsit, de a legkevésbé Niallre hatott az idő. Amikor ezt mondom, nem is inkább külsőségre gondolok, hanem belsőre. Számomra ugyanaz a kisfiú maradt, gyerekes életfelfogással, fiatal lélekkel, de ezt egyáltalán nem rossz értelembe kell érteni. Jó volt látni, hogy folyton vidám, és tulajdonképpen semmi gondja nincs az életben, továbbra is élvezi minden percét. Jelenlegi barátnőjével, Biancával egy éve vannak együtt, és én most észrevettem rajta, hogy ezt a kapcsolatot komolyan is gondolja. Talán hozzá is bekopogtatott az igazi szerelem. Persze ebben nagy szerepet játszott Bianca is, aki Niallhöz hasonlóan a pillanatnak élt, de benne a viccelődés mellett ott a volt a szigorú komolyság is, amit mindig a legtökéletesebb időben alkalmazott barátján, ezzel létrehozva a tökéletes egyensúlyt kapcsolatukban.

Mivel mindenkitől kaptam egy virágcsokrot, Harry pedig egy üveg pezsgőt, bort vagy egyéb más alkoholos italt, alig láttam a lábam elé. Kerítettem egy nagy vázát, és gyorsan beletettem őket, hogy ne hervadjanak el azonnal, közben pedig már hallottam, ahogy a fiúk hangosan ugratják egymást.

- Niall, még mindig azzal a szar Range Roverrel jársz? – húzta az írünk agyát azonnal Liam. – Miért nem fogtál már egy kanna benzint, aztán gyújtottad fel? – Vicces kérdésére mindenki felnevetett, egyedül a kocsi tulajdonosa húzta duzzogva az orrát.

- Nem mindenki akar Lamborghinivel tépni az utakon, Mr. President – vágott vissza azonnal.

- És amúgy is több dolgot élt már át, mint a te Lambod – kacsintott rá Niall kedvese, majd a levegőben lepacsiztak egymással.

- Na, jó, kíméljetek meg a részletektől – forgatta meg a szemét Louis, majd ő asztalhoz is ült.

Mivel mindenki éhesen érkezett, ezért a lányok segítségével gyorsan ki is hoztunk mindent, és ebédelni kezdtünk. Közben mindenki, egymás szavába vágva vicces sztorikat mesélt, amiket még nem mondtak el egymásnak, és a gyerekek is szóba kerültek.

- Na, látjátok, az ilyen alkalmakkor érzem magam igazán öregnek – fintorgott Zayn, amikor a gyereknevelés fortélyai merültek fel, és mindenki teljesen komollyá vált. Persze ez az állapot csak Zayn felszólalásáig volt jelen, mert utána mindenki elnevette magát, és a fiúk visszatértek a beszélgetés poénosabb vonalára, mi lányok, pedig tovább folytattuk az eszmecserét.

- Eliana, kérsz még? – kérdeztem lányomtól, amikor elfogyott a tányérjáról az utolsó falat is. Megrázta a fejét, mire mérgesen néztem rá, ennek hatására pedig egy nem is elhagyta a száját. Közben az öccsére néztem, aki egyedül játszott a nappali szőnyegén.

- Mehetek játszani? – kérdezte meg a formalitás kedvéért, de már mászott is le a székről. Mivel a fal mellett ültünk, közém és Harry közé volt bezárva, így az asztal alatt mászott ki, mindenkiből vidám kacajt előcsalva.

Ahogy ő felállt, hirtelen Lily is jóllakott, úgyhogy szülei hagyták menni. Az ikrek még mindig nyugodtan aludtak a babakocsijukba, egyáltalán nem is zavarta őket az evőeszközök csörömpölése, a hangos beszélgetés és nevetés egybeolvadásával létrejött óriási hangzavar.

- Az apja szoktatta őket – bökte meg Louis oldalát Shelley, játékosan megjegyezve, hogy mindig hangoskodnia kell valamit. A volt énekes büszkén húzta ki magát, mintha legalább egy egekig magasztaló beszédet mondtak volna róla, majd hátradőlt, és tenyerével simogatni kezdte a hasát.

- Kipukkadok! – kommentálta mozdulatát, mire mindenki helyeslően bólogatott.

- Pedig még ott a desszert is, és isteni finom – formázott kört Harry a hüvelyk, - és mutatóujja segítségével.

- Te mikor ettél belőle? – fordultam felé tettetett mérgességgel.

- Hoppá, lebuktam – húzta be a nyakát, aztán engesztelésül egy puszit nyomott az arcomra.

- Én lemozgom a kalóriákat – állt fel Niall, és a hullahopp karikához lépett, amit az előbb hozott ki Ellie a szobájából, de persze már most nem azzal játszott. Nevetve figyeltük, ahogy a csípőjével lendületes köröket ír le, hogy a rá amúgy roppant kicsi karika ne essen le a derekáról.

- Hiányzik a reflektorfény, mi? – piszkálta Harry.

- Ezt otthon is bemutathatod majd, Édes – csipkelődött vele Bee is.

- Nem mintha nem mutatnám be legalább napi kétszer – állította meg a kezével, mert Lily éppen körülötte kezdett szaladgálni, és nem szerette volna megütni.

Tekintettel arra, hogy senki sem volt éhes, leszedtem az asztalról a koszos tányérokat, ismét kapva egy kis segítséget, majd elkezdtem megetetni Olivert, mert ő is kezdett éhes lenni.

Miután az ikrek felkeltek, Shel elvonult velük az egyik szobába, hogy megszoptassa őket. a fiúk pedig dalolgatni kezdtek a régi szép idők emlékére. Niall és Louis kezébe egy-egy gitár került, hiszen az évek alatt az utóbbi is tökélyre fejlesztette hangszertudását, Liam pedig a metronóm pontosságával vetekedve az asztalon adta kezével az ütemet. Hangjuk folyamatosan változott az évek során, de szerintem csak egyre jobb és jobb lett, szóval élvezet volt hallgatni őket. Louis és Harry pedig olyan két szólamot nyomtak az egyik szám közepén, hogy a régi Larry shipperek minden bizonnyal folyékonnyá váltak volna, ha ezt még akkoriban adják elő, és millió meg egy új fanfictiont írtak volna róluk.

- Függőséget okoz a hangotok. Még jó, hogy mi mindig hallhatjuk – mosolygott Perrie szerelmesen Zaynre.

- Szerencsések vagytok – szólalt meg az öt srác pontosan ugyanabban a pillanatban. Hitetlenkedve, de röhögve néztek össze, mi pedig egytől egyig a szemeinket forgattuk túlzott egoizmusuk miatt.

Hangos vihogásukat Liliana sírása szakította félbe, aki megbotlott valami játékba, és elesett. Nem lett semmi baja, inkább az ijedtsége volt nagy, úgyhogy beletelt egy kis időbe, amíg elhallgatott.

- Fújjuk ki az nózidat – vett elő egy zsebkendőt Liam, de lánya újra hangos visítással tiltakozott. – Átadom, én nem akarok a gonosz szülő lenni, az a te feladatod – nyújtotta oda Larissának, mire ő felhorkantott.

- Harry is ezt csinálja! Marha idegesítő – mondtam felháborodottan, mire az említett csak lapítva vigyorgott.

- Játsszuk azt, hogy te vagy az elefánt, és jó nagyot trombitálsz – csinált az orrfújásból egy jó kis játékot Lara, ezzel elérve, hogy lánya végre hajlandó legyen sírás helyett, fújni az orrát.

Még egy-két órát maradtak, ami alatt a gyerekekkel játszva beszélgettünk, és elfogyasztottuk a sütiket is, de aztán a kicsik nyűgösek lettek, és szüleik jobbnak látták, hogy elinduljanak.

- Haza kell érni a Bayern meccsre – siettette Niall Biancát, mire akaratlanul is felrötyögtem.

- Te vagy a legnagyobb gyerek itt, imádlak – ölelgettem meg búcsúzásom jeléül, majd a többiekkel is hasonlóan tettem.

Amikor kiürült a lakás, szokatlanná vált az eddigihez képest nagy csend, én pedig fáradtan rogytam le a kanapéra, Eliana mellé. Harry is követte a példámat, majd Olit az ölébe vette, és hátrahajtott fejjel pihent.

- Én már most el tudnék aludni – dünnyögtem.

- Még egy év, mire lerakjuk a gyerekeket – húzott magához az egyik kezével. – És még azt is meg kell mutatnom, milyen csődört fogtál magadnak. – Szavai hallatán felnevettem, majd hagytam, hogy Eliana az én ölembe másszon, és így tulajdonképpen teljesen összeölelkezve pihengettünk a kanapén.

- El se hiszem, hogy képesek megülni a fenekükön két percnél tovább – csodálkozott Harry.

- Mami, szomjas vagyok – jelezte Eliana, Harry pedig nevetve nyugtázta, hogy elszólta magát.

Szörfözés

Sziasztok!

A minap ránéztem a számlálóra, és nem akartam hinni a szememnek. Kevesebb, mint 50 oldalmegjelenítés kell a 100.000-hez. Hát ez valami hihetetlen, ezeket a sorokat szó szerint könnyezve írom. Ha összegyűlik a 100.000, akkor zokogni is fogok, ez holt biztos! Ráadásul 108 feliratkozó is van, és annyira, de annyira elmondhatatlanul jó érzés nekem, hogy itt vagyok, olvastok, ráadásul még szeretitek is. Ugyan egy párral több komment/hozzászólás jól esne, de biztos, hogy nem most fogok emiatt elégedetlenkedni, amikor már így is valami olyat érünk el együtt közösen, ezzel a bloggal, hogy fel sem tudom fogni. Nagyon imádlak titeket, és nagyon szépen köszönök mindent.

A történettel kapcsolatban viszont lenne egy kérdésem, és nagyon örülnék, ha minél többen valahogy visszajeleznétek. Nem érzitek túl elnyújtottnak? Nem laposodik? Mert ha esetleg többen írjátok, hogy igen, akkor egy kicsit pörgethetek az eseményeken. Nekem fontos a véleményetek, és hogy mit szeretnétek, mert szeretném, ha a lehető legjobban élveznétek a sorokat!

xxx Larissa

*******************************************************

Chapter 16

Liam ugyan felajánlotta, hogy egy gyors városnézést belesűrítünk a délutánba, de visszautasítottam. Fújt a szél, de tikkasztó hőség volt, és hiába érdekeltek a látványosságok, nem volt kedvem ilyen időben mászkálni. Ráadásul, hogy Liam és Louis is velünk volt, még a rajongók is akadályoztak volna valamennyire, úgyhogy közösen megszavaztuk, hogy menjünk inkább egyenesen a partra.

Kerestünk egy viszonylag üres helyet, és oda pakoltuk le a cuccainkat, majd aki szörfözni akart, elindult a kölcsönző felé. Tulajdonképpen csak én és Andy maradtunk a fenekünkön, hiszen egyikünk sem próbálkozott még a hullámok meglovagolásával. Kényelmetlenül éreztem magam, mert nem beszélgettem még vele. Ideje nagy részét Liammel és Tommal töltötte, hiszen ők voltak a barátai, és úgy tűnt, annyira nem is akar nyitni mások felé. Amúgy sem volt számomra szimpatikus, hiszen folyamatosan adta Liam alá a lovat. Mintha semmi gond nem is lenne a viselkedésével, és nem kellene felnyitnia a szemét. Örültem, hogy nekem olyan barátaim vannak, akik nem bólogatnak mindenre, hanem igenis megmondják, ha valami nem helyes.

Összefogtam a hajam, és leültem a napozóágyamra, jobb híján telefonomat vettem a kezembe, és örömmel láttam, hogy húgom elérhető. Azonnal csörgetni kezdtem, már rég beszéltünk. Jó, minden nap írunk egymásnak, én arról, hogy mit csináltam aznap, ő pedig arról, hogy mi történt otthon, de az nem ugyanaz.

- Szólok anyuéknak! – Lelkesen vette fel a telefont, aztán hallani véltem, ahogy kiszalad a szobájából. – Bessie van a vonalban – újságolta el szüleinknek gyorsan, majd kihangosított.

Mosolyogva dőltem hátra. Jóleső érzéssel töltött el, hogy hiába nőttem fel, hiányzom nekik, ha sokáig vagyok távol. Őszinte érdeklődéssel kérdezték, hogy vagyok, én pedig türelmesen válaszolgattam minden kérdésre, amik az apró részletekre irányultak.

- Jaj, ha már így beszélünk. Megemelték a fizetésem, úgyhogy majd ne lepődjetek meg, hogy többet kaptok.

Mivel az ittlétem alatt nekem mindent álltak, még azt is, amit saját magamnak vásároltam, nem volt szükségem a fizetésemre. Egy az egyben anyuék bankszámlájára utalták. Ezzel kezdetben voltak kifogásaik, de nem tágítottam, így hát kénytelek voltak elfogadni.

- Kislányom, ugye nem vesznek rá semmi olyanra, amit nem szeretnél? – kérdezte apa aggódva, nem tudva, miért emeltek a fizetésemen. Gyorsan megnyugtattam, hogy semmi ilyesmiről nincs szó.

- Egyébként épp a parton ülök. Iszonyat meleg van, a többiek szörföznek – adtam egy kis helyzetjelentést.

- Kend be magad naptejjel, nehogy leégj! – figyelmeztetett anyu, mintha még mindig öt éves lennék.

- Rendben, ha letettük, úgy lesz – ígértem meg, aminek következtében aztán hamar bontottuk is a vonalat.

Jó kislány révén, teljesítettem anyu kérését, bár magamtól is lett volna annyi eszem, hogy nem hagyom magam szénné égni. Egyedül a hátamat nem értem el, de nem tudtam eldönteni, hogy szóljak-e a mellettem ülő srácnak, vagy inkább ne.

- Ó, bekened azzal a hátam, ha megkérlek? Utána én is bekenhetem a tiéd, ha gondolod – mutatott a naptejre Andy, a problémám pedig meg is oldódott.

- Persze – nyomtam a kezembe egy kicsit, aztán mögé léptem, és gyorsan szétkentem meleg hátán a krémet. Miután kész lett, ahogy megígérte, ő is ugyanígy tett, közben pedig beszélgetni kezdtünk.

Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, igazából rendkívül vicces és jó fej srác. Kellemesen el lehetett vele beszélgetni, és nem is volt már kényelmetlen, hogy kettesben maradtunk. Hangosan nevetettem egy-egy nonszensz dolgán, és régről felhozott emlékein.

- Mi? Komolyan? Hogy kerülsz te mindig ilyen helyzetekbe? – Szó szerint vihogtam, amikor egy taxisofőrről beszélt, aki az út szélén, utasra várva, az autóban gitározott.

- Ha nem hiszed el, megmutatom. Videóra vettem, fent van Keeken is – vette elő a telefonját.

- Elhiszem, de meg kell mutatnod – vigyorogtam továbbra is, közben pedig visszanéztem a vízre, ahol a többiek már a deszkákon fekve úsztak.

Liam még távolról is lélegzetelállító volt. Vizes haja kis tincsekbe állt össze, ujjaival igyekezett őket többször is hátrasimítani, ám az első néhány mindig előre hullott. Minden mozdulatában volt valami szexi, ahogy a karjaival csapott, ahogy felállt a deszkára, és ahogy rövid idő után a vízbe borult. Azt kívántam bárcsak közelebb lennék, és láthatnám, ahogy a vízcseppek legördülnek felsőtestén.

Komoly erőfeszítésbe telt levenni róla a szemem, amikor Andy felém tartotta a telefonját, az ominózus videóval a képernyőn. Figyelemelterelésként megnéztem még pár másik videóját is, amiken szintén jókat nevettem, majd visszanyújtottam neki.

- Ha unatkozok a hotelszobában, majd megnézem a többit is, nagyon nagyok – tettem egy gyors ígértet, mielőtt visszaadtam az iPhone-t. – Hogy-hogy sosem szörföztél még?

- Nem tudom. Annyira nem hoz lázba, de biztos jó lehet – felelte. – Te?

- Nekem sosem volt rá lehetőségem – mondtam meg őszintén.

- Tudod mit? – ült fel hirtelen. – Most, hogy nem csak én egyedül fogok bénázni, miért nem próbáljuk ki?

- Hát végül is – rántottam meg a vállam, aztán felálltam. – Máskor úgyse nagyon lesz rá alkalmam.

- Szólok valamelyik testőrnek, hogy vigyázzon a cuccokra, aztán keresünk egy szexi csajt, akit tanít majd minket – kacsintott egyet.

- Hé, inkább egy kigyúrt pasit – kacsintottam vissza.

- A srác, akit keresel, épp most borult le a deszkájáról – mutatott Liam irányába, én pedig elgondolkozva fordultam el, ezzel elrejtve piros arcomat.

Vajon mindenkinek ennyire egyértelmű, hogy tetszik Liam? Vagy nem úgy értette? Mindenesetre eszem ágában sem volt Liamtől segítséget kérni, úgyhogy miután az egyik nagydarab ember megérkezett, Andyvel megindultunk a szörfös bódé felé.

Szélesen Andyre vigyorogtam, amikor egy napbarnított, izmos, 30-as éveiben lévő férfi lépett hozzánk, mire ő csak megforgatta a szemét. Igazából egyáltalán nem volt az esetem az oktatónk, persze erről legújabb haveromnak nem kellett tudnia. Gyorsan választottunk egy-egy deszkát, aztán kimentünk a víz közelébe, és a George keresztnevű férfi mindenfélét kezdett magyarázni. A homokban megmutatta, hogy feküdjünk a deszkára, hogy ússzunk, majd egy jó párszor nekünk is le kellett utánoznunk mozdulatait.

- Ez a lábad középen legyen – húzta arrébb említett végtagomat a combomnál fogva, amin Andy jót derült. Még mindig abban a hitben volt, hogy George bejön nekem, ezért hát mulattatta, ahogy fogdosott. Engem azonban egyre kevésbé. Olyan volt, mintha direkt megragadta volna az összes alkalmat, amikor csak hozzámérhetett. – A csípőd lejjebb, a vállad pedig hátrébb – igazgatott, én pedig bólogattam. – Jó, csináld meg ötször, addig a barátodnak is segítek – fordult át Andyhez.

Kicsivel később a vízben gyakoroltuk az úszást, én pedig már akkor vagy háromszor kötöttem ki a vízbe, hiszen hol túl előre, hol túl hátra feküdtem, ennek eredményeképpen pedig kicsúszott alólam a deszka. Andy még a parton állva nevetett rajtam, és számos képet, meg videót készített a bénázásomról, egészen addig, amíg rá nem került a sor. Bezzeg nekem nem volt időm figyelni, ahogy szerencsétlenkedik, mert úsznom kellett.

- Na, jó, én már most elfáradtam – evickéltem vissza fájó vállakkal.

- Remek. Akkor próbálkozzunk a felállással a vízen is – tolt még beljebb.

Mindamellett, hogy jóval több időt töltöttem a vízben, mint a deszkán, nagyon jól éreztem magam. Szétnevettem a fejem, már fájt a hasam, és erőm sem volt feltolni magam a deszkáról, mert Andy mindig akkor csinált valami baromságot, amikor úgy éreztem, most talán sikerülhet. A deszkán oldalt fekve, könyökölve támasztotta a fejét, és úgy hagyta, hogy a hullámok kisodorják a partra, majd ezt többször is megismételte, jó csajok után kutatva szemeivel.

- Feladom. Térdelésnél tovább sosem jutok – nevetett fel, miután egy újabb esés után visszatornázta magát a deszkájára.

- Nekem meg teljesen kivan a kezem. Javaslom, pihenjünk. – Helyeselte ötletemet, úgyhogy megköszöntünk George-nak az oktatást, és kifáradva, csurom vizesen, sétáltunk vissza a helyünkre, ahol jelenleg a többiek is pihenőjüket töltötték.

- Nekem az tetszett a legjobban, amikor felfeküdtél a deszkára, az meg hátul kicsúszott alólad. – Nem bírta abbahagyni a nevetést, ahogy felidézte a nem sokkal ezelőtt történt emléket. – Úgy örülök, hogy videóra vettem – veregette a mellkasát büszkén.

- Ha megmered mutatni bárkinek, esküszöm belefojtalak a vízbe – löktem rajta egyet. – Sziasztok – köszöntünk a srácoknak, amikor odaértünk. Liam felhúzott szemöldökkel figyelte, ahogy egymásba kapaszkodva, a nevetéstől szinte eléjük esve, érkeztünk meg.

- Haver, mondhattad volna, hogy ez ilyen jó móka. Már tavaly is kipróbáltam volna – dőlt el a homokban fáradtan a szőkésbarna hajú srác, hogy onnan hunyorogva nézzen fel legjobb barátjára.

- Aha – felelte morcosan.

Üvölteni tudtam volna kínomban. Egyrészt a hangulatingadozásaitól, másrészt pedig attól, hogy még ez az ideges arc is jól állt neki. Ráadásul a pár órával ezelőtt olyannyira kívánt közelség most felért egy kínzással. A nap még nem szárított fel minden vízcseppet a testéről, így immár napbarnított bőrén megcsillant jó pár, ezzel jóformán azonnali halált okozva nekem.

- Segítsél koktélokat hozni – rángatta fel a földről Andyt, akinek arca legalább annyira meglepett volt, mint az enyém.

Nem értettem, mi történt már megint, ami ennyire felhúzta, de én továbbra is nyugodtan ücsörögtem a napozóágyon. Csak bámultam előre, néztem az előttem elterülő kékséget, és igyekeztem kiűzni a fejemből Liamet. Aztán valamiért hirtelen beugrott, hogy akárhányszor Zaynnel töltöttem egy kis időt, Liam rögtön pattogni kezdett. Mintha tényleg kicserélték volna. Mielőtt meglátott minket, még dúdolgatott, azután pedig komor lett, és veszekedni kezdett mindenkivel, aki a közelében volt. Erre mondta Zayn, hogy féltékeny. Én pedig, hogy hülyeség. Ezután az is eszembe jutott, hogy a medencés bulink közben is hasonló volt a helyzet. Liam vidám volt, elbeszélgetett mindenkivel, aztán Alex mondott nekem valami aranyosat, mire én megöleltem őt, és ezután megint a bunkó Liam lépett színre. Ma is jó kedve volt, egészen addig, amíg meg nem látta, hogy mennyire jól érzem magam a haverjával. Ezek a képek csak úgy beugráltak, mintha filmbe tekergetettem volna bele, és mindig egy-egy ilyen résznél sikerült volna elindítanom. Tényleg féltékeny lenne?

Szinte lesokkolva néztem magam elé. Hitetlenkedés lett úrrá rajtam, és némi öröm is, egészen addig, amíg nem sikerült egy reális magyarázatot adnom a viselkedésére. Minden bizonnyal szó sincs féltékenységről. Egyszerűen csak ideges, hogy nehogy a média azt hozza le, hogy nem is vagyunk együtt, vagy megcsalást emlegessenek. És valóban, erre eddig nem is figyeltem, de ezentúl biztosan fogok.

Nagyon úgy nézett ki, hogy Andy elterelte Liam gondolatait, mert vidáman tértek vissza a koktélokkal. Aprót ráztam a fejemen, ezzel nyugtázva, hogy sosem fogok rájönni, mi zajlik vajon a fejében, majd elvettem a kezéből az egyik jeges italt, és szinte egy levegővel lehúztam az egészet. Szomjas voltam, és melegem is volt, úgyhogy rendkívül jól esett. Még egy kicsit ültünk a parton, aztán Louis mondta, hogy ő még visszamegy szörfözni, és hiába voltam fáradt, úgy döntöttem, én is próbálkozok még egy keveset.

Nem töltöttem sok időt a vízben, de egyszer sikerült pár másodperc erejéig talpon maradnom, és az volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy mindent sikerélménnyel kell abbahagyni, így sajgó izmokkal kiúsztam a partra. Nem én voltam az egyetlen, akiből ez a délután kiszívta az összes energiát, úgyhogy összepakoltunk, és beültünk az autókba. Most Louis és Liam szolgáltatta a társaságomat, bár utóbbi félúton kapott egy üzenetet, és azután csak kifelé bámult az ablakon. Louisnak szófosása volt, és amikor Liam savanyú feje megint elkezdte lehúzni a hangulatot, szó szerint rákiabált, hogy ugyan mi a szar baja van már megint. Szinte vártam, hogy rajtam keresztül robbanjon ki egy hatalmas vita, de Liam egy fájdalmasan nagyot sóhajtott, és még közelebb hajolt az ablakhoz. Kíváncsian néztem felé, és bár nem láttam az arcát, egyszerűen éreztem, hogy most nem ideges vagy dühös valakire, hanem szomorú.

"Beleszerettem"

Sziasztok!

Nagyon örültem a lelkesedésnek, amivel a legutóbbi részt fogadtátok, és mivel már elkészült az új, gondoltam megkapjátok egy nappal előbb. Kommentekre válaszoltam, köszönöm őket itt is :)

xxx Larissa

**************************************************

Chapter 15

Alex nyitott ajtót, nyúzott, fáradt arccal, de amikor meglátott kipattantak a szemei. Arrébb állt, hogy bemehessek, majd azonnal megölelt.

- Mi a baj? Bántott? – kérdezte aggódva, hangjában mérhetetlen haraggal. Szipogva ráztam meg a fejem.

- Bessie? – jött Chloe hangja a franciaágy egyik oldaláról.

- Itt aludhatok? – kérdeztem őket, amíg Josh feloltotta az ágya mellett álló kislámpát, ezzel narancssárgás félhomályt varázsolva a szobába, és láthatóvá téve előttem, hogy ő és Chloe osztoznak a nagyágyon, Alex pedig a szoba másik oldalán lévő egyszemélyes, jelenleg üres ágyat birtokolta.

- Hülye kérdés, persze, hogy maradhatsz. De mi történt? – kérdezte meg ezúttal Josh.

- Semmi, srácok. Tényleg – bizonygattam. – Csak egy idióta vagyok. És akármit is csinál, képtelen vagyok rá haragudni, nem tudom utálni. Hiányzik, ha nincs mellettem, fáj, ha nem szól hozzám. Beleszerettem – mondtam ki életemben először, aztán szó szerint elkezdtem zokogni. Tudtam, hogy ha ez a szó hangosan is elhangzik, akkor még rosszabb lesz. Onnantól már nincs visszaút, az már az a pont, amikor nem tudok semmit tenni ellene.

Ha Alex nem tartott volna még mindig a karjaiban, a földre zuhantam volna, annyira nem éreztem magamban erőt. Tompán érzékeltem, hogy felemel, és az ágyára rak, aztán mindannyian a szélére ültek.

- Összevesztetek? – Chloe volt az első, aki hosszú idő után megszólalt.

- Nem. Láttátok milyen volt odalenn. Rendes volt, lehetett vele beszélgetni, semmi baja nem volt, aztán az egyik pillanatról a másikra mérges lett. Láttam rajta, hiszen ilyen sok együtt töltött idő után hamar kiismertem a reakcióit. Elkezdett beszélgetni azzal a két lánnyal, én pedig baromi féltékeny voltam. Aztán ti feljöttetek, én meg ugye maradtam, mert meg kellett várnom. Szinte abban a percben, ahogy felálltatok, odajött, hogy ma aludjak már máshol, mert ő felviszi a szobánkba azt a két csajt – görbült le a szám újra, amikor a végére értem. Felültem, mert úgy éreztem, már nem kapok levegőt.

- Úristen, mekkora egy tapló – reagálta le Chloe, de megráztam a fejem. Három elhűlt tekintet meredt rám, amikor azt állítottam, hogy nem az. Chloe szólásra is nyitotta a száját, de mielőtt elkezdhette volna, amit akart, Alex megszólalt.

- Menj, zuhanyozz le, frissítsd fel egy picit magad, addig én megágyazok magamnak a földön, és húzok fel neked egy másik ágyneműt.

Követtem instrukcióit, és a fürdőbe mentem. Hallottam, hogy sutyorogni kezdenek, minden bizonnyal megosztották egymással a véleményeiket, ám amikor kimentem, már mindenki a saját ágyában feküdt. Rettentő álmosság jött rám, minden bizonnyal a sírás és a késői időpont miatt éreztem ennyire nehéznek a testem.

Josh már vissza is aludt, egyenletes szuszogása betöltötte a szobát, Chloe ágyneműje viszont megállás nélkül sistergett. Tudtam, hogy ideges, és emiatt fészkelődik, nem tud elaludni, de úgy éreztem azzal, ha azt mondom, hogy nincs semmi baj, meg hogy ne haragudjon Liamre, nem tehet arról, hogy szeretem, ő viszont nem, csak rontottam volna a helyzeten.

- Alex, fent vagy? – guggoltam le mellé, és a lehető leghalkabban kérdeztem, hogy véletlenül se keltsem fel. Hümmögött egyet, jelezve, hogy még éppen nem aludt el. – Nem akarok egyedül lenni.

- Nem vagy, itt vagyunk. Tudod, hogy mindig számíthatsz ránk – fordult a hátára, hogy rám tudjon nézni.

- Az ágyban – pontosítottam. Ha más lett volna, akinek ezt mondom, szörnyen kínosan éreztem volna magam, de a négyünk barátsága már jóval túl volt ezen.

Szó nélkül állt fel, és gyorsan feldobálta a cuccait az ágyra. Nem mondom, hogy túl tágas volt a hely azon a szűk, kicsi ágyon, de elfértünk, és tényleg nem akartam ma egyedül elaludni.

- A végén minden jóra fordul. Ha nem jó, akkor még nincs vége – suttogta az idézet szavait, aztán egy puszit nyomott a hajamba, és már aludt is.

Én még sokáig gondolkoztam, szerintem Chloe is fent volt, de nem zavartuk a srácokat. Hiába voltam álmos, a gondolataim túl sok zajt keltettek a fejemben ahhoz, hogy hamar álomba zuhanyjak.

Fittyet hányva az illemszabályokra, az asztalon könyökölve tartottam a fejem, hogy nehogy beleboruljak a levesembe. Nagyokat pislogtam, és leírhatatlanul lassan emelgettem a kanalat a számhoz. Szüntelenül Liamre gondoltam, aki még nem tűnt fel, illetve arra, hogy mivel töltötte az éjszakáját. Szomorú voltam, fájt a fejem, élni sem volt kedvem.

- Jó reggelt! – jelent meg aztán Liam. Hangja vidám volt, lényéből áradt az energia, bár homlokát folyamatosan ráncolta, amiből arra következtettem, hogy szörnyen fájhat a feje a másnaposságtól. – Hangosabban korog a gyomrom, mint ahogy a rajongók sikítanak, ha meglátnak – horkantott fel, miközben leült a mellettem lévő székre.

Bánatomra és örömömre csak ott maradt szabad hely. Chloe megfeszülve ült velem szemben, egy pillantás elég volt, hogy tudjam, legszívesebben ráborítaná az asztalt. Az ikrek is szigorú arccal ültek, a többiek pedig szinte semmit nem fogtak fel az egészből. Louis az asztalra borulva, Niall hátradőlve, félig lecsúszva pihentette a szemét. Abban sem voltam biztos, hogy még fenn vannak egyáltalán. Harry a maga békés módján falatozott, figyelmét csak az előtte álló tányérra összpontosította, Zayn pedig már visszament a szobájába, mert telefonálni akart. Calvin, Andy és Tom együtt fetrengtek a kanapén, nem volt étvágyuk, valószínűleg mindenki közül ők voltak a legmásnaposabbak. Bár Louis lehet, hogy fel tudná velük venni a harcot. Egy pillanatra elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam, milyen felszabadultan élvezte az estét, mert nagyon aranyos látvány volt, de aztán visszatértem a búslakodáshoz.

- Ó, amúgy meg se köszöntem a tegnapit. – Mire észrevettem, hogy Liam hozzám beszél, már egy puszi landolt az arcomon. Zavarodottan fordultam felé, és őt nézve próbáltam rájönni, hogy miért csinálja ezt. – És ne haragudj, hogy máshol kellett aludnod – tette még hozzá.

Chloe kanala az eddiginél hangosabban koppant a tányér alján. Konkrétan azt hittem, hogy eltörik. Mindenki felé nézett egy pillanatra, de amikor látták, hogy mi volt ez a hang, csak balesetnek tudták be. Én viszont tudtam, hogy egyáltalán nem véletlen történt.

- Liam, amúgy te skizofrén vagy? – kérdezte meg halál komolyan, én pedig rosszkedv ide vagy oda, kínomban vagy tudom is én, hogy mitől vezérelve, de felvihogtam. A mellettem ülő srác ugyanolyan zavarodottan nézett, mint az előbb én rá. – Az egyik percben tök rendes vagy, a másikban meg akkora tuskó, hogy legszívesebben ezekkel a rettegett kanalakkal simogatnálak meg.

Harry valószínűleg követte a beszélgetés fonalát, mert a saját vihogásomon kívül az ő nevetését is meghallottam.

- Ha nem lennél, ki kéne találni – fordult hátra, kezével a szék háttámlájába kapaszkodva, hiszen egy másik asztalnál ült, egészen idáig háttal nekünk.

- Nem igazán értem, hogy mi bajod van, de most nem is fogok ezzel foglalkozni – rántotta meg végül a vállát Liam rövid tanakodás után.

- Hagyd – tátogtam Chloenak. – Kérlek. – Megforgatta a szemét, de valóban nem szólt már többet.

- Az a bajom, hogy nem úgy bánsz Bessievel, ahogy érdemelné. Tökre semmibe veszed, mintha ő is csak egy ugráltatható bábú lenne – fejtette ki véleményét barátnőm. Sejthettem volna, hogy nem fog nekem szót fogadni.

- Igazad van. Mióta velem van, velem kell ugrálnia minden hová, és annyi szabadideje sincs, mint azt gondoltuk. Szerintem is alulfizetjük. Még a mai nap folyamán szólok Paulnak, hogy emeljük meg az összeget. – Kétségem se volt afelől, hogy szó szerint tátott szájjal bámultam rá. Nem akartam elhinni, hogy ezt mondta. Nem csak azért, mert a fizetésem a jónál is jobb volt, hanem mert bántott, hogy azt gondolja, több pénzzel boldogabban fogok majd a fedősztorija lenni. - Tom, arra gondoltam, hogy mivel ma nincs koncert, utána meg már nem lesz időnk semmit csinálni, mert megyünk Japánba, elmehetnénk szörfözni – váltott témát gyorsan, mintha az előbbi csak valami csekélység lett volna. – Bess, te meg még nem voltál Perthben várost nézni, összeköthetjük, ha szeretnéd. – Na, ez már például nagyobb figyelmesség volt tőle.

- Az jó lenne – mosolyogtam rá. – Ümm, mehetek a szobába vagy még foglalt? – kérdeztem tőle. Szerettem volna felöltözni, hiszen még pizsamában ültem.

- Nyugodtan, már rég elmentek – eresztett meg egy kedves mosolyt, amit most nem viszonoztam.

- Chloe, nem akarsz felkísérni? – kérdeztem tőle egy kis követelőzéssel a hangomban.

- Nem, nem igazán – rázta meg a fejét, és kényelmesen hátradőlt.

- De, tudom, hogy szeretnéd – közöltem vele kicsit egyértelműbben, mire végre megmozdult.

Több mindenről is szerettem volna beszélni vele, de elsősorban önzőségem vezérelt. Nem tudtam, mi fogad majd a szobában, de még ha frissen húzott ágynemű és patyolat tisztaság is, gondolataim akkor is maguk alá temetnének.

Először a Liam elleni akciójával kapcsolatban erősítettem meg, hogy bár hálás vagyok, amiért kiáll mellettem, bármibe is kerüljön, ezzel csak nekem nehezíti meg a dolgom. Nem szerettem volna, ha az jönne le ebből Paulnak, hogy fizetésemelés reményében én állítottam rájuk Chloe-t.

- Megértem, hogy nem kedveled Liamet, de tényleg, ő semmi rosszat nem tesz. Csak éli az életét, ahogy akkor élné, ha engem nem fizetnének mellé. Megértem, hogy csajozik, huszonéves srác. Csak azért, mert közismert énekes, van egy imidzse, amit tartania kell, még lehet magánélete. Ebben az egész sztoriban én vagyok a defekt. Az, hogy beleszerettem, és futok utána, ugrok minden csettintésére, segítek, ahol tudok, holott nagyon jól tudom, neki én tényleg nem vagyok más, mint egy idegesítő tényező, akivel meg kell játszania magát. De nem tett semmi rosszat – ismételem el újra, hogy nyomatékosítsam mondandóm lényegét.

- Én ezt értem, csak nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy így vagy úgy, de miatta szenvedsz – fonta karba kezeit, és úgy haladt tovább.

Amíg az ajtóhoz értünk, szótlanul néztem rá, illetve a lábam elé, azon gondolkodva, hogy vajon van-e értelme tovább ragoznom. Fejemen aprót rázva döntöttem az inkább hagyom mellett, és elővettem a kártyámat, hogy a nyíláson végighúzva, kinyissam az ajtót. Miután gyorsan körbenéztem, nyugtáztam, hogy ahogy arra számítottam, a szobát már kitakarították, több mint valószínű, hogy a takarítók, és nem maga Mr. Nőfaló.

Figyelmemet elterelve, egy újabb mederbe sodortam beszélgetésünket. Mióta barátnőm velünk volt, csak egyszer, a bemutatkozásnál beszélgetett Harryvel. Tegnap azonban a medencénél többször is láttam őket együtt, illetve amikor Chloe felment megszárítkozni, a Göndörke is vele tartott. Itt volt az ideje, hogy egyenesen rákérdezzek, mert egyáltalán nem úgy tűnt, hogy majd ő magától, vígan dalolni kezd.

- Bevallom, a maga módján vonzó, nem is értem, miért, de nem várok igazából semmit. Jól el lehet vele hülyülni, frappáns válaszai vannak a baromságaimra, úgyhogy egy ilyen baráti szinten állunk. Legalábbis addig, amíg itt vagyok, mert szerintem ez utána elveszik. Visszatérünk a saját életünkhöz, és ennyi. – Könnyedén adta elő, és ezzel meggyőzött arról, hogy valóban ezen az állásponton van. Megmondom őszintén, örültem, hogy így gondolja, mert ebből egyik fél részéről mindenképpen csak szenvedés lett volna a vége. Persze ezt nem osztottam meg vele. Hümmögtem egy sort, elfogadásom jeléül, aztán turkálni kezdtem a ruháim között.

Már azt se tudtam, mit, hova tettem. Az első pár napban nagyon zavart ez a rendszertelen életmód, de a harmadik-negyedik hotel után megszoktam. Nagyrészt ki se pakoltam, nem volt értelme, mert végül csak mindig ott hagytam volna valami a hotelszobákban. Nem mondom, hogy könnyű az az életvitel, amit a srácok folytatnak, de azért bőven van idejük bulizni vagy egy délutáni szundításra, ha úgy esik jól nekik. Ami igazán fárasztó az a folytonos utazás, hiába alszol a repülőn vagy a buszban, az nem olyan pihentető, mintha ágyban, nyugodt körülmények között tehetnéd ezt. Ráadásul az egész napirendjük el volt tolódva a koncertek miatt. Nagyrészt hajnali 2-3 óra körül aludtak el, csak késő délelőtt, vagy netán ebédidőben ébredtek fel, az éjfél előtti pihentető alvást hiányolva pedig a délután folyamán is zombiként mászkáltak fel-alá, nem tudván, hogy mit kezdjenek magukkal. Ehhez pedig én is hozzászoktam, és sokszor érzékeltette velem a testem, hogy ez mennyire nem egészséges.

- Bess – lépett be Liam az ajtón, másodjára is ezen a néven szólítva. Senki más nem szólított így, és bevallom, ahogy a maga férfias hangján kiejtette ezt az egy kis szótagocskát, elindított bennem valamit, amitől libabőrös lett az egész testem. – Beszéltem a többiekkel, Andyék, Louis, Calvin és azt hiszem Josh, ő van kék pólóban ugye? – gondolkozott el, mire megráztuk a fejünket. – Mindegy, akkor Alex, jönnek a partra velünk. A többiek maradnak, mert puhatökűek, és fáradtak. Fél órán belül indulunk körülbelül, ha az jó.

Miközben tájékoztatott mindezekről, a szekrényhez ment, és valamit matatni kezdett benne. A karja alól nézett hátra ránk, hogy megfelel-e így.

- Alexnek van egy anyajegy az arca jobb oldalán, a szeme alatt, – osztottam meg vele megkülönböztetési jegyüket – és igen, jó így.

- Én csatlakozom a puhatökűek társaságához, vagy hogy mondtad – felelte Chloe maró gúnnyal a hangjában.

- Asszem úgy. – Liam hangjából is leszűrődött, hogy barátnőm nem lopta be a szívébe magát, aztán győztesen felsóhajtott. – Na, végre! – Meglengetett valami papírt, amit a ruhája alól szedett ki, nem is értettem, mit keresett ott, aztán bejelentette, hogy most beszél Paullal, és már ott sem volt.

- Kezdem azt érezni, hogy a fizetésemelésből, amit én harcoltam ki neked, részesednem kéne, amiért elviselem ezt a faszfejet – morgott Chloe, én pedig jót nevettem rajta.

Amíg Liam húsz perccel később vissza nem ért, Chloe segített kiválasztani, hogy melyik fürdőruhát vegyem fel a partra, illetve, bepakoltam egy kisebb táskába néhány fontos dolgot, mint például törölközőt, naptejet és fényképezőgépet. Barátnőm abban a szent pillanatban lelépett, amint Liam áttette a lábát a küszöbön.

- Szeret engem – konstatálta bólogatva, hangja csordultig volt töltve iróniával. Nem válaszoltam semmit, ami amolyan néma beleegyezésként ért fel. – Na, mindegy. Beszéltem Paullal, és mostantól dupla annyit kapsz.

- Mi? – akadtam ki. – Liam – kezdtem volna bele egy kisebb kioktatásba, de félbeszakított.

- Nem, Bess, nem érdekel, mit akarsz mondani. Sokat segítesz, értékelem, de máshogy nem tudom, ezért döntöttem így. Megérdemled, szükséged is van rá, én meg nem leszek tőle szegényebb elhiheted.

- Egyszer már világosan megmondtam, hogy nem akarok könyöradományokat – fontam karba a kezeimet.

- Tudod, ez elég vicces látvány – utánozott, még a száját is összeszorította, így duzzogósból átváltottam unottá. Felvette új arckifejezésem, úgyhogy végül csak legyintettem.

- Megyünk? – kérdeztem, elterelve a témát.

- Igen, barátnőm – tette hozzá szokásos megnevezésemet, aztán a kezébe kapta a saját táskáját, én meg a vállamra csaptam az enyémet, és elindultunk.