Comfort Zone - 7. fejezet

Sziasztok!

A csoportban lévők már biztos tudnak róla, de azért ide is leírom, hogy mi a nagy helyzet. Sajnos továbbra sem tudok egyelőre időt szakítani az írásra, bármennyire szeretnék is. A szakdolgozatot nagy kínok mellett, de sikerült befejeznem, hétfőn le is adtam, most már csak jónak kell lennie. Azt hittem, hogy utána lesz egy kis időm, de most meg a beadandók és a zh-k szakadtak a nyakamba. Mire azokkal végzek, addigra meg már vizsgaidőszak lesz, szóval nagyon úgy néz ki, hogy még jó ideig nem fogok tudni írni Most egy DZ rész következne, amit el sem tudtam még kezdeni, de arra gondoltam, hogy a CZ-ből a következő rész kész van, így azt most felteszem, hogy azért ne tűnjek már el tényleg hónapokra. Szerintem a DZ rész nélkül is érhető, azt pedig meg majd pótolom, ha végeztem ezzel a sok nyavalyával. :)

Legközelebb még nem tudom, mikor jelentkezem, de köszönöm a kitartást és a sok biztatást!

xxx Larissa

**********************************************

Másnap

Reggel, amikor Louis a vállamat rázogatva ébresztett, úgy érzem magam, mint akin átvágtatott egy egész csorda elefánt. Hunyorogva néztem rá, és igyekeztem felfogni szavait.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de nem akartam bunkó lenni, és csak úgy lelépni, viszont már így is késésben vagyok. – Az arcomat dörzsölve pillantottam az éjjeli szekrényen álló digitális órára, aztán nyöszörögve visszaejtettem a fejemet a párnára.

- Kikísérlek – mondtam neki, és nagy szenvedve fel is álltam. – Jézusom, mondd, hogy nem csak én érzem magam ilyen ramatyul – mentem be a fürdőbe, hogy magamra vegyem a köntösömet.

- Ha rendesen felébredsz, jobb lesz – húzta fel a cipőjét. – Szüleid? – kérdezett rá, ezzel nekem is eszembe juttatva, hogy valószínűleg nem fogjuk tudni őket elkerülni. Ez az átka a szinte teljesen egybe nyitott alsó szintnek.

- Ha szerencsénk van, akkor a dolgozószobába vannak, ha nem, akkor nem kell velük foglalkozni, csak céltudatosan az ajtó felé – fordultam hátra.

- Jó-jó, akkor várj – tette a kezét az ajtóra, hogy ne nyissam még ki. – Köszönöm a meghívást, meg mindent – nézett rám kicsit zavartan.

- Én köszönöm, hogy eljöttél – szívtam be az alsó ajkamat, mert én is éreztem, hogy ez nem a gördülékeny beszélgetéseink egyike.

- Hát, akkor majd beszélünk – mondta végül pár másodperc egymásra bámulás után, én pedig bólintottam egyet, és elindultam lefelé.

Alig akartam elhinni, hogy volt olyan mázlink, hogy ne fussunk bele a szüleimbe, de mégis így volt. Louis gyorsan nyomott egy puszit az arcomra, én pedig azonnal igyekeztem is vissza a szobámba. Visszazuhantam az ágyamba, magamra rángattam a takarómat, és iszonyatos fáradtságomra tekintettel, arra számítottam, hogy azonnal el is alszom majd. Csakhogy az agyam már járni is kezdett, és hiába hunytam le szemeimet, az csak az előbbi beszélgetésen kattogott. Most akkor ennyi volt? Mert lehet, hogy egész végig vonzódtam hozzá, és valójában egy kiadós szex volt az első gondolatom, ami Louis-ról eszembe jutott, de most mégis furán éreztem magam, hogy megtörtént, és semmi konkrétat nem beszéltünk meg.

Nagyot sóhajtva ültem fel, nyújtóztam egyet, aztán erőt véve magamon felálltam, és összeszedegettem a ruháimat a földről, majd a szennyesbe raktam, mert mind bűzlött a füsttől. Pedig még meg is szagoltam, hátha érződik rajta Louis illata. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem valami idétlen, romantikus film, ennek ellenére mégis folytattam reggeli filmes karrieremet. Idióta módjára néztem szét a szobámban, hogy Louis nem-e hagyott itt valamit, amit majd nekem mindenképpen el kell vinnem neki, még a párnát is megemeltem, és az ágy alá is benéztem, aztán saját magamon szörnyülködve ültem le egy kicsit, hogy tényleg elmagyarázzam a szerencsétlen kis agyamnak, hogy ez valóban nem egy elcsépelt jelenet.

Amilyen hamar jött rám az öt perc, olyan hamar távozott is. Helyét átvette az éhség, és egy nagy pohár vizet is szívesen felhajtottam volna, ezért felkaptam egy bő pólót, és egy rövidnadrágot, majd lesétáltam.

- Jó reggelt! Ki volt nálad? – kérdezte anyám, aki már az asztalnál olvasott valamit.

- Reggelt! Senki – mondtam unottan, és szélesre tártam a hűtőt.

- Tudod, hogy az egyetlen, amit nem viselek el, az a hazugság – nézett fel dühösen a papírokból.

- Úgy is tudod, hogy volt itt valaki, és úgy is tudod, hogy nem fogom megmondani, ki volt az, akkor minek erőlteted? – forgattam a szememet, és kicsit sarkosabb mozdulatokkal öntöttem rá a tejet a müzlire.

- Vegyél vissza, nem tetszik, hogy így beszélsz anyáddal – jelent meg apu is.

- Jól van – mondtam közömbösen magam elé, aztán eszegetni kezdtem.

- Marie, kiválasztottad, hogy melyik étterembe szeretnél ebédelni? – fordult el inkább, és úgy beszélgettek, mintha én ott se lettem volna. Még szabályosan meglepődve néztek rám, amikor megcsörrent a kanál az edény alján.

Nem kellett több, hogy eldöntsem, ezt a napot is a szobámban fogom tölteni, és maximum akkor fogok kijönni, amikor ők már a Ledburyben ülnek, és eszik a kaviárjukat.

- Te is úgy készülj, hogy jössz velünk – szólt utánam anya, amikor már a lépcső felénél jártam. Minek? Így se bírják elviselni a jelenlétemet, minek kellek én még oda is? Ahelyett, hogy örülnének, hogy egy kis időre megszabadulhatnak a félresikerült gyereküktől, mindenhová magukkal cibálnak. Egyáltalán nem értettem őket.

- Oké – válaszoltam, hogy tudják, hallottam és vettem, majd dühöngve a szobámba mentem. Becéloztam a legtávolabbi sarkot, ahol a deszkám szokott lenni, most viszont nem állt ott. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hol hagytam, utána viszont fordultam is vissza, hogy a kertbe menjek.

A kocsibejárón kezdtem el gurulgatni ide-oda, amíg fel nem dolgoztam, hogy ma is egy makulátlan étteremben, drága, ízetlen kaját kell ennem, miközben jól nevelt hölgy módjára társalgok majd a szüleimmel, olyan témákról, amelyek még őket se érdeklik igazán. Sokszor úgy éreztem magam, mint egy lázadó tini, pedig abból már rég kinőttem. Ez már csak az érdektelenség volt, amikor minden mindegy, csak hagyják, hogy azt csináljam, amit akarok. Persze ez nem jelentette, hogy bizonyos dolgok nem húztak fel, és nem viselkedtem úgy, mint egy hisztis gyerek. Azt hiszem, valamilyen szinten még érthető is volt.

Remek, családi ebédünk pontosan úgy zajlott, ahogy mindig is. A szüleim ennyi év házasság után is elmondhatatlanul boldogak, és nem is győzték ezt az embereknek mutogatni. Kár, hogy igazából alig volt mit a kirakatba tenni. Ja, és persze, rám is nagyon büszkék, bár nagyrészt csak akkor, amikor találkozunk valami ismerőssel. És természetesen azok mindenhol vannak, így most is belefutottunk apám egyik jó barátjába. Bájcsevej, bájcsevej hátán, és még magamat is megleptem, milyen normálisan viselkedtem. Viszont ezzel a mai napra én le is futottam köreimet, és amint hazaértünk, szépen magamra zártam a szobám ajtaját.

Gondoltam épp ideje csekkolni, hogy mindenki túlélte-e az éjszakát, ezért csörgetni kezdtem Haileyt. Meglepve tapasztaltam, hogy olyan frissnek és üdének hangzott, mint aki nem is volt bulizni az éjjel.

- Hát én nem ütöttem ki magam tegnap – indokolta meg.

- Ja, de azt hittem Maz végül utánad ment – mondtam egy kicsit kérdő hangsúllyal.

- Nem – nevetett. – Remélem, csalódott volt, hogy leléptem.

- Inkább dühös. Összevesztetek vagy mi? – ráncoltam a szemöldökömet.

- Nem, csak nem igazán tetszett, hogy más lányokkal izgatja fel magát, mielőtt velem fekszik le. – Szinte láttam magam előtt, ahogy grimaszol. – Szóval leléptem, mielőtt észbe kaphatott volna. De inkább te mesélj! Mi volt a jóseggűvel, ha?

- Mi lett volna? – tettem a hülyét.

- Miranda, ha most mellettem lennél, jól tarkón vágnálak. Jó az ágyban? – kérdezett rá most már megkerülhetetlenül.

- Szerencse, hogy nem vagyok – nevettem fel, még mondandója első felén. – Louis…

- Na, jó, már ahogy kiejtetted a nevét, az elmondott mindent – röhögött fel.

- Leteszem – figyelmeztettem mosolyogva.

- Jó, de előbb, nem megyünk ma ki egy kicsit? – hadart gyorsan, hogy végig tudja mondani, ha esetleg tényleg rá akarnám csapni.

- Mehetünk. Szólok a többieknek – ajánlottam fel, majd miután elköszöntünk, sorra végigcsörgettem mindenkit, egy órán belül pedig mindannyian össze is verődtünk.

- Aayy, Mira, milyen éjszakád volt? – húzogatta a szemöldökét Maz.

- Nagyszerű. Úgy hallottam a tiéd magányosan telt – néztem rá tanakodva, mire vastag ajkait egy vonallá préselte, és vetett egy sértődött pillantást Haileyre, aki azonban baromi jót nevetett válaszomon.

- Mit csinálunk ma? – nézett körbe Andy kicsit unottan. Arckifejezésemmel érdeklődtem aziránt, hogy minden ok-e, ő pedig bólintott egy aprót, úgyhogy nem is firtattam tovább.

- Rég voltunk éjszaka graffitizni. Kereshetnénk már egy helyet, és hét közben összehozhatnánk egyet – felejtette is el Maz, hogy az előbb még mindannyian rajta nevettünk.

- Támogatom! – egyezett bele azonnal Hailey, és én is éljenezni kezdtem az ötletre.

- Benne vagyok – lelkesedett egy kicsit jobban Andy is, egyedül Zayn maradt ki. Zavarodottan nézett ránk, mintha nem is tudná, miről beszélgetünk éppen, aztán kis fáziskéséssel bólogatni kezdett.

- Jó, akkor ma délután találjuk ki, hova akarunk festeni – állt fel a deszkájára, majd mi is így tettünk, és neki is vágtunk az utcáknak, hogy gondolkozva, nézelődve keresgéljünk hely után.

Zayn úgy előrement, hogy csak messziről láttuk a hátát, de azért látótávolságon belül maradt, így tudtuk követni. Én először Andy mellett haladtam, de aztán kérdezgetni kezdett Louis-ról, én pedig úgy döntöttem, hogy nem akarok róla pont vele beszélgetni. Gyorsítottam a tempómon, és magam mögött hagytam Haileyt és Mazt is. Feltett szándékom volt valahol Zayn és a többiek között maradni, vagyis távol a piszkálódásoktól, amit a Louis-val töltött este miatt kaptam. Hihetetlen, hogy máskor egy ilyesmi egyáltalán nem nagy szenzáció, de most, hogy nem akarok erről társalogni, most aztán nagy dolog, amire minden percben emlékeztetniük kell. Igaz, nem voltak tabutémáink, de azért általában igyekeztünk nem betörni a másik magánéletébe.

Pont jól jött most ez a kis keresgélés, mert közben nem kellett semmi mást csinálnom, csak hajtani magamat, és élvezni, ahogy a gyors tempótól a szél belekap a felsőmbe és a hajamba. A szabadság érzése kellett most nekem ahhoz, hogy kitisztuljon a fejem, az ilyen deszkázások pedig tökéletesek voltak erre. Minden egyes méterrel magam mögött hagytam valamit, ami nyomasztott, végül pedig elértem azt az állapotot, amikor gondtalannak éreztem magamat, és ettől egy pillanatra átfutott az arcomon egy megkönnyebbült mosolyt.

Saját nyűgjeimtől megszabadulva, gondolataim átvándoroltak Zaynre, aki valószínűleg hozzám hasonlóan a saját gondjai elől tempózott ilyen eszeveszettül. Ráadásul egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki sikerrel jár. Egyre gyorsabban gurult, és még távolról is láttam, hogy egyre jobban hergeli magát.

- Zayn! – kiabáltam neki, aztán újra és újra, amíg le nem fékezett, és hátra nem nézett.

Szaporán szedtem a levegőt, mire melléértem, ő pedig újra elindult, hogy nagyjából egymás mellett haladjunk tovább.

- Eszedbe jutott valami jó hely? – kérdezte, én pedig hirtelen azt se tudtam, miről beszél. Annyira lefoglaltak a gondolataim, hogy elfeledkeztem utunk igazi okáról.

- Öhm, nem – ráztam meg a fejemet. – Jól vagy? – tettem fel a saját kérdésemet én is.

- Aha – mondta, közben pedig befordult a sarkon.

- Te, figyelj csak. Mi van most ezzel a Niall gyerekkel? – Nem hittem el neki az előbbi határozott bólintását, de nem faggattam, inkább érdeklődni kezdtem a díler után, hiszen a tegnapi után nem tudtam eldönteni, jó ötlet-e ennyire közel tartani magunkhoz.

- Ezt meg hogy érted? – gyorsított fel megint. Cüncögve vettem fel én is a tempót, bár nem értettem, hova ez a nagy rohanás.

- Tudod, nem kérdőjelezem meg az ítélőképességedet, de biztos megbízhatunk benne? Mi ez a dolog AJ-vel? Maz azt mondta látta őket együtt, én pedig hiszek neki – magyaráztam meg kicsit a kérdésemet.

- Bocs, de nem akarok, most ezzel foglalkozni – próbált meg lerázni újra.

- Tudtam, hogy van valami bajod. Haragszol Mazre, mi? Nem kéne megbeszélni? – Csak nem hagytam magamat.

- Mira! – szólt rám, de aztán nem folytatta. Valószínűleg megbántott ábrázatom megint megtette hatását. – Van egy ötletem, hova fessünk, már nincs messze – váltott témát, én pedig kénytelen voltam beletörődni.

Pár percen belül tényleg megérkeztünk egy elég kieső, romos helyre. Korábban talán egy hajléktalan szálló lehetett, vagy nem is tudom, mindenesetre nem voltak ablakok, sem ajtó, csak a bevakolt falak, amik alól néhol kikandikált a tégla. A romos épület körül minden tiszta gaz volt, és teljesen elhagyatott volt az egész. Egyedül a beltér hátsó része volt tele graffitikkel. Nem is volt kérdés, hogy mindenki beleegyezett, ezt az épületet fogjuk szépen kidekorálni.

- Hogy lehet, hogy ezt mások még nem foglalták be? – ugrotta át a küszöböt Maz.

- Hát bízz benne, hogy így van és nem csak úgy látszik, különben még el is leszünk picsázva – veregette hátba Andy.

- Hova rohantatok ennyire? – húzott be egy másik helyiségbe Hailey.

- Nekem ki kellett szellőztetnem a fejemet, Zaynnek nem tudom, mi baja van. Biztos Mazre pikkel a füves dolog miatt. Majd lebunyózzák, és elfelejtik – rántottam meg a vállamat.

- Aha, jól van – lett hirtelen eltúlzottan nem törődöm, ami elég meglepő volt ahhoz képest, hogy ő érdeklődött.

- Haiz – húztam vissza, amikor vissza akart menni a többiekhez. – Sosem volt kínos nektek Mazzel, miután lefeküdtetek? – Egy ideje már eszembe jutott, hogy őt kifaggathatnám erről, de nem igazán akaródzott ezt a témát pedzegetni. Már csak azért sem, mert ők sosem beszéltek erről nyíltan.

- Nahát, nahát – vigyorgott rám. És ez volt a másik ok.

- Mindegy, felejtsd el – bántam meg azonnal, és most én terveztem lelépni.

- Jó, várj, bocs! Komolyan veszlek – állta el az utamat. – Hát az első után fura volt, legalábbis nekem, mert hiába voltam biztos benne, hogy ez csak egy szex volt, nem tudtam neki nem nagy jelentőséget tulajdonítani.

- Ismerős – sóhajtottam fel.

- De aztán találkozunk, és ő úgy viselkedett, mintha semmi különös nem történt volna, egy idő után pedig én is elhittem. Barátság egy kis vonzalommal, de nem több.

- Számára – tettem hozzá.

- Nekem így is megfelel – mondta, előttem pedig megjelent egy furcsa kép arról, ahogy ezt a mondatot hajtogatja magának, amíg el nem hiszi. – Nem beszéltetek azóta?

- Reggel, és ultra gáz volt. Szerintem ő sem tudta, mit mondjon, de lehet csak a saját bizonytalanságomat vetítettem ki rá. Nem tudom – válaszoltam tanácstalanul.

- Hát nem tudom, hogy ő barátkozni akar-e, de ha igen, akkor majd rájössz, hogy nem lesz mindig kínos, ha pedig nem, akkor úgyis mindegy, mert gondolom, nem sűrűn fogsz belefutni egy deszkás bulin – próbált egy kis optimizmust rám erőltetni.

- Aha – néztem körbe a kis helyiségben. – Nincs kedved valamit közösen csinálni majd ide?

- De. Mire gondoltál pontosan? – egyezett bele.

- Hát azt még nem tudom – vallottam be.

- Tegye fel a kezét, aki ezen meglepődött – csapta össze a kezét a hátam mögött Zayn. – Tipikus Mira, nem? Már csinálná, de még nem tudja, hogy mit. Talán ezért nem készül el sose az, amit mi terveztünk – húzott magához a vállamnál, ezzel alaposan megszorongatva.

- Bocsi – néztem fel rá nagyokat pislogva.

- Ennek én vagyok a nagymestere, úgyhogy ne is próbálkozz – forgatta meg a szemeit.

- Nem mindenkinek lehetnek olyan szempillái, na – csikiztem meg, mert azt utálta.

- Ezt ne csináld! – kapta el a csuklómat, és a biztonság kedvéért nem is engedte el egy darabig. – Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, mennem kell, a nővérem kitalált megint valami hülyeséget, amihez persze szüksége van rám – forgatta meg a szemét, mintha ez az egész csak púp lenne a hátán. Persze, ez így is volt, de mivel igazából nagyon is jó kapcsolatot ápoltak Mayával, Zayn szó nélkül pattant, ha kellett neki valami.

- Én meg kezdek elálmosodni, úgy látszik, mégse volt elég a szervezetemnek az a pár hajnali óra – vonta meg a vállát Hailey. – Veled tarthatok?

- A-a-a – érkezett meg Maz is hozzánk, kifejezve nem tetszését. – Szeretnék veled beszélni – mutatott egyenesen Haileyre, és most ő forgatta meg a szemét. Ez lassan akár a bandánk ismertetőjegye is lehetne.

- Jó – sóhajtott egyet hozzá. – Szerdán éjjel jövünk? – kérdezte meg, és miután mindenki rábólintott, hárman le is léptek.

- Mi csinálunk még valamit? – kérdezte Andy, miközben ő is elindult kifelé az épületből.

- Nekem is kezd hiányozni az ágyam. De úgyis arra jössz, amerre én, szóval közben elmesélhetnéd, mitől vagy ilyen kedvtelen – vetettem fel.

- Csak fáradt vagyok, tudod, hogy sose bírom jól a másnapokat – rántott egyet a vállán, amikor pedig szólásra nyitottam a számat, hogy ne nézzen hülyének, újra megszólalt. – Kedden nincs kedved elmenni moziba vagy valami ilyesmi?

- Mi? – torpantam meg meglepetten. Nem szoktunk ilyesmiket csinálni, és bár biztos voltam benne, hogy barátok vagyunk, mégis olyan hülyén vette ki magát ez a kérdés.

- Neeem, ah! Mira, ne legyél már idióta! – jött rá ő is, hogy vette ki magát ez a kérdés. – Eszem ágában sincs randira hívni! Csak sose csinálunk semmi mást, deszkázunk, graffitizünk, és most lenne kedvem máshoz is – magyarázkodott.

- Bocsi, de kedden apámmal kell mennem egy üzleti ebédre – ráztam meg a fejemet.

- Szerda?

- Tanulnom kéne csütörtökre, mielőtt jövünk graffitizni – válaszoltam, és kezdtem magam rosszul érezni.

- Csütörtök? – próbálkozott tovább. Nem értettem, miért ilyen fontos ez, de újra elhúztam a számat.

- Sokáig van órám, és mivel éjjel semmit nem fogunk aludni, szerintem mindketten pihenni szeretnénk majd.

- Pénteken meg gondolom, jövünk ki deszkázni, vagy megyünk este bulizni – mondta kelletlenül.

- Igen. Bocs, tényleg, de majd jövő héten elmehetünk, ha lesz kedved – ajánlottam fel.

- Ja, majd meglátjuk. Ó, figyelj, most jutott eszembe, hogy be kell ugorjak anyunak valami sablonért az egyik ismerőséhez, úgyhogy innen nem megyek tovább – tartotta felém az öklét, hogy elköszönjön, én pedig teljesen összezavarodva viszonoztam.

Egyedül folytattam utamat hazafelé, közben pedig próbáltam megfejteni, mi a franc ütött mindenkibe. Jó, Maz és Hailey nem volt kérdés, ők mindig civakodtak valamin, de Zayn és Andy egyáltalán nem tűntek boldognak ma, és utáltam, hogy mindketten inkább bezárnak és furán viselkednek, minthogy elmondják, mi a bajuk. Sose éreztem még ennyire szétesve a bandát, és ettől nekem se volt kifejezetten jó kedvem.

Hírek

Sziasztok!

Szörnyen sajnálom, hogy így eltűntem. Már az előző héten sem hoztam új részt, de akkor nem írtam semmit, mert bíztam benne, hogy ezen a héten majd tudok, viszont rá kellett jönnöm, hogy kénytelen leszek egy kisebb szünetet tartani.

Nem akarom, hogy magyarázkodásnak vegyétek, de azért szeretném leírni az okát. Idén végzek az egyetemen, ami azt jelenti, hogy egy 30 oldalas szakdolgozatot kell megírjak, amit nagyon ügyesen az utolsó pillanatra hagytam. Teljes gőzerővel, full beparázva dolgozom most rajta, és bár van nekem előre megírva még pár rész, arra nincs időm, hogy átolvassam, és kijavítsam benne a hibákat. Egy másik ok meg magánéleti dolog, azt most nem ecsetelném, de annyit azért mondok a poén kedvéért, hogy sikerült úgy járnom, mint az egyik karakteremnek, és így egyelőre nincs is kedvem erről olvasni, főleg nem írni.

Egyelőre nem tudom, hogy pontosan mikor tudok visszatérni a szünetről, aggódni azonban nem kell, amint letudtam a szakdolgozatot és kicsivel több időm lesz, biztosan folytatódni fog a történet. Szó sincs arról, hogy abbahagynám! 

Előre is köszönöm a megértéseteket! Puszillak és ölellek titeket!

xxx Larissa 

Comfort Zone - 6. fejezet

vAD éjszaka

Miután a két srác is odaért, Zayn végre hajlandó volt elmondani, hogy mi a baja. Niallnek lett volna egy találkozója még ma, és épp oda akart indulni, de rájött, hogy a fű, amit vinnie kellett volna, eltűnt. Idegesen toporogtam, amíg arra vártam, hogy Zayn elmondja, mit fogunk csinálni, hiszen abban biztos voltam, hogy már volt egy terve.

- Szóval beosztjuk a területet, és párokban a saját részeteken meg kéne kérdezni mindenkitől, hogy tud-e füvet adni. Ha valakinél túl nagy mennyiség van, akkor csörgettek, és mindenki odamegy.

- Zayn, valószínűleg marha sokan vannak itt fűvel – húzta el a száját Andy, én pedig egy aprót bólintottam. – Nem rohanhatunk le mindenkit – tette még hozzá.

- Ha van jobb ötleted, akkor halljam, ha nincs, akkor meg csináljuk, mert ezt nem hagyom ennyiben – nézett végig rajtunk komolyan.

- Ja, nyilván nem hagyja ennyiben – motyogott maga elé Hailey, én pedig felé fordultam, hogy mi baja van, miközben én és Andy is hangot adtunk beleegyezésünknek, hogy természetesen segítünk a szöszkének.

- Maz? – pillantott rá Zayn összehúzott szemekkel. – Meg vagyok lepve, hogy nincs semmi hozzáfűznivalód – méregette továbbra is.

- Ja, felőlem – tárta szét a kezeit egy nagyon hanyag mozdulattal.

- Maz – szólt rá erős éllel a hangjában Zayn, én pedig pontosan tudtam, hogy miért ez a hangsúly. Nem igazán akartam elhinni, hogy esetleg ő lopta volna meg, de Zayn elültette a fülemben a bogarat, Maz pedig valóban furán viselkedett.

- Most vádaskodsz? – csattant fel egy kicsit.

- Hát hidd el, én lennék a legboldogabb, ha nem kéne – válaszolta neki egyet lépve felé.

Tudtam, hogy nem lenne semmi komoly összetűzés közöttük, Zayn nem esne a torkának, és Maz se hazudna mindannyiunk képébe, de azért idegesen mozdultam én is közelebb, akárcsak a többiek, ha bármi gáz lenne.

- Maz, nálad van a cucc vagy sem? – kérdezett rá Andy egy kicsit békésebb hangnemben. Egy páran már így is a nyakukat kitekerve figyelték, hogy mit alkotunk.

- AJ tartozott, oké? – nyúlt a zsebébe, hogy megmutassa, nála van, ám esze ágában sem volt visszaadni.

- Hogy jön ide AJ? – kérdezte mérgesen Niall, és mivel nem ismertem jól, kicsit tartottam attól, hogy fog reagálni erre. Nem volt kifejezetten ijesztő kinézete, sőt igazából azt se tudom, hogy lett belőle díler ilyen szép pofival, de ez nem jelentette, hogy nem akar majd bosszút állni, amiért Maz meglopta.

- Ki a fasz az az AJ? A másik banda vezére AJ? – értetlenkedett Zayn, és grimaszolva jött rá, hogy valószínűleg róla van szó.

- Igen, az a köcsög. A kis füves barátod meg velük van – mutatott ítélkezve Niall felé. Ekkor egy picit én is elbizonytalanodtam, hogy most akkor itt ki a rossz fiú. AJ az egyik banda vezére volt, akikkel már elég sok összetűzésünk volt, az istenért nem bírtunk meglenni egymás mellett, ráadásul szerintem AJ unalmában kötekedett velünk, és egyáltalán nem bírtam. Ha most ideküldte Niallt, mert megint valami faszságot tervelt ki ellenünk, akkor én magam fogom Niallt megverni, majd bedobozolva, piros masnival átkötve visszaküldeni a kis vezérkének, vegye csak nyugodtan figyelmeztető jelül, hogy jó lenne, ha nem szórakozva velünk tovább.

- Én aztán nem! – ütközött meg a láthatóan számára is új információn.

- Még hazudsz is? Hát láttalak vele. Mi más magyarázatod van arra, hogy vele lógtál? – lépett közelebb Maz kihívóan, de Zayn a mellkasánál fogva azonnal vissza is tolta előbbi helyére.

- Nézzed, hogy védi – hajolt a fülemhez Hailey.

- Mi bajod van? – ráncoltam a homlokomat, és inkább azon dolgoztam, hogy összetegyem a részeket. Dolgomat viszont nem segítette, hogy a kis affér három részvevője egyszerre kezdett el dumálni. Mindenki AJ felől érdeklődött Niallnél, ő meg próbálta végigmondani, amit akart, de Maz nem hagyta.

- Elég – kiabáltam rájuk, amikor már kezdett zúgni a fejem. – Így nem jutunk előrébb – próbáltam rávilágítani a lényegre.

- Vele lógtam, igen, és akkor mi van? – vallotta be a nagy csendben Niall.

- Az hogy nekem ez kurvára nem tetszik. Ha AJ küldött ide, akkor akár el is húzhatsz innen – fonta karba a kezeit Maz, ezzel megint olyan testtartást felvéve, hogy úgy nézzen ki, mint egy megmozdíthatatlan fa.

- Maz, állítsál magadon! – figyelmeztette úja Zayn.

- Látod? Mondtam, hogy védi – hajolt hozzám újra Hailey izgatottan.

- Te most amúgy kivel vagy egy bandában? Velem vagy ezzel? – dobta a kezét Niall felé, miközben felhúzta az orrát, hogy Zayn nem állt ki mellette. – Minek nyalod a seggét? Ezer meg egy másik díler van errefele – forgatta meg a szemeit sértetten.

- Nem nyalom a seggét! – hadarta el Zayn felháborodottan.

- Ha befejeztétek végre, akkor tisztázhatnánk végre, hogy Maz miért nyúlkál le füvet ellenséges bandához tartozó dílerektől, akinek Zayn nyalja a seggét? – szólalt meg Andy, aki időközben visszaült korábbi helyére, és a lehető legszenvtelenebb arccal figyelte a hangos társaságot.

- Nem. Nyalom. A. Seggét! – tagolta Zayn, hátha sikerül neki nyomatékosítania mindenkiben, hogy ez tényleg így van. Fogalmam sem volt , mi ütött Haileybe, de elkezdett vihogni, és pedig oldalba vágtam, hogy hagyja abba, közben Maz már megint belekezdett abba, hogy ő nem adja vissza a füvet, mert AJ akkor is tartozott, és ez jár neki. Vele egyetemben Niall is bizonygatni kezdte, hogy ő nem tartozik egyetlen bandához sem. Legszívesebben itt hagytam volna őket a picsába, annyira felidegesítettek, hogy nem tudnak már végre lenyugodni, ráadásul Andy úgy látszott, még jól is mulat, szerencsétlen Louis meg csak állt mögöttem tanácstalanul, meglepetten és valószínűleg elkönyvelte magában, hogy ilyen tróger bandával még életében nem találkozott.

- Na, jó, kuss legyen! – elégelte meg Zayn a hangzavart. – Először is az AJ témát jegeljük, Niall nem lóg velük. Maz te pedig kurva gyorsan add ide azt a szart – tartotta ki felé a kezét, mire kelletlenül, de odaadta neki.

- Egyébként te mióta hívogatsz dílereket a buliba? – kérdezte meg azért tőle.

- Ez már engem is érdekel – nézett Zaynre csillogó szemekkel Hailey, én pedig komolyan elgondolkoztam, hogy minden rendben van-e vele.

- Amióta mások kékvérűeket. – Váratlanul ért, hogy én is szóba kerültem, ezért meglepetten és dühösen néztem fel Zaynre.

- Ha bajod van ezzel, akkor mondd meg, de ne így, és ne mindenki előtt – csattantam fel mérgesen.

- Mira is okkal hívta ide a kékvérűjét – jegyezte meg Andy. Hát esküszöm, csak az a popcorn hiányzott a kezéből, amiről korábban beszélt.

- Ja, hogy már meg kell indokolnom, hogy kit miért hívok ide? – támadt ezúttal Andyre, engem figyelmen kívül hagyva.

- Nem. Csak mondom, hogy neki nyomós oka volt – vonta meg a vállát.

- Tényleg? – szaladt a szemöldököm a homlokom tetejére, és hangon is egy fokkal magasabban szólt. Hátra se mertem nézni Louis-ra.

- Hát nekem is biztos nyomós okom volt – vágott vissza Zayn.

- Tényleg? – kérdezte meg Niall is szinte ugyanúgy, mint én az előbb.

- Nyomós okai vannak, hallod? – bökdöste a kezem Hailey.

- Neked mi bajod van? – förmedtem rá.

- Hát nem látod? Itt mindenki vak? – nézett rám hitetlenkedve.

- Mit vettél be? – kérdeztem tőle komolyan.

- Jézusom, hagyjuk – sóhajtott lemondóan, aztán Mazhez lépett, és a karjánál fogva elrángatta onnan, hiszen már legalább egy perce farkas szemet néztek Zaynnel.

- Ne haragudj – mondta Zayn Niallnek, miközben visszaadta neki, ami az övé. – Srácok én lelépek – fordult aztán felénk. – További jó szórakozást – mondta még, aztán Niallel elindult valamerre.

- Hű – szakadt ki Louis-ból, és leült Andy mellé.

- Bocs, nem szoktunk ekkora marhák lenni – ültem le én is. Komolyan lefárasztott az előbbi kis közjáték.

- Ami azt illeti, de – röhögött fel Andy.

- Szépítünk, ha? – húzogatta a szemöldökét Louis, kihívóan hajolva felém, nekem pedig nagyot kellett nyelnem, hogy ne hajoljak előre, és csókoljam meg. Megnyaltam kiszáradt számat, és azon voltam, hogy megtaláljam a hangom, de lábaim alól hirtelen eltűnt a deszkám, amit csakúgy, mint mindig, most is lábtartónak használtam. – Megvan – vigyorgott az arcomba, amíg én meglepetten pislogtam.

- Na, és mit tervezel te azzal? – dőltem hátra, és kíváncsian vártam, hogy produkáljon valamit. Szándékosan kritikus szemmel néztem, de hiába terveztem, hogy majd beszólok neki valamit, annyira édes és vonzó volt egyszerre, hogy megint megnémultam.

- Ha, ma mindenki megbolondult – rázta a fejét hitetlenkedve Andy.

- Tessék? – fordultam felé. Egyetértettem vele, de nem értettem, miért rám rázza fejét.

- Tetszik, nem? – bökött Louis felé, aki annyira koncentrált a deszkára, hogy észre se vette, róla beszélünk. – Akkor miért nem adod a tudtára? Kedves mosolygással nem sokra fogsz menni.

- Andrew drága, bár nem tartozik rád, azért elmondom, hidd el, tudja, hogy bejön. Most pedig, ha megkérhetlek, foglalkozz a saját dolgoddal, az én magánéletemmel pedig ne nagyon törődjél – kértem negédesen.

- Pedig csípem az ötletet, hogy együtt legyetek – folytatta a véleménynyilvánítást.

- Mikor érdekelt engem utoljára, hogy te mit szeretnél? – bunkóskodtam vele viccből.

- Hát, én pontosan meg tudnám nevezni azt az alkalmat – kacsintott rám, mire erősen a vállába bokszoltam. Igen, lefeküdtünk egyszer, igen, vele veszítettem el a szüzességemet, de azt beszéltük meg, hogy nem szólunk róla senkinek, és nem is hozzuk fel többet. – Jól van, nyugi – röhögött, Louis pedig felfigyelt hangoskodásunkra.

- Louis, elkérhetem? – mutattam a deszkámra, ő pedig megállt, és felém lökte a lábával. – Andy, mit szólnál hozzá, ha most lealáználak? – pattantam fel helyemről.

- Óóó, na, erre kíváncsi vagyok – vigyorgott Louis, Andy pedig feltápászkodott, és nagy magabiztosan megállt velem szemben.

Körbenéztem, hogy keressek egy jó helyet, és végül a lépcső mellett döntöttem. Elsőre végigcsúsztam a korláton, és vártam, hogy Andy is leérkezzen. Felszaladtam a lépcsőn, és most a lépcső melletti betonperemen parádéztam. Imádtam deszkázni, de amikor valakit kihívtam, az még egy pluszt adott ehhez az egészhez. Még akkor is, ha csak az egyik legjobb haverom volt az ellenfelem. Hatalmas mosollyal az arcomon ugráltam át a lépcsőfokokat, és aztán karba font kézzel, közönyös arccal figyeltem, hogy Andy, hogy teljesít.

- Srácok, nem láttátok Haileyt? – jelent meg Maz, ezzel félbeszakítva a kis élet-halál küzdelmünket.

- Nem – álltam meg, és a zsebembe nyúltam, hogy megcsörgessem. – Azt hittem, veled van – mondtam neki.

- Velem is volt, aztán beszélgettem valami csajjal, és lelépett – vázolta fel.

- Ja, hát akkor már értem – forgattam meg a szememet, közben pedig Haiz is felvette a telefont, és bocsánatot kért, amiért nem jött elköszönni, de nem volt kedve már visszajönni, és egyszerűen csak hazament. Ezt az infót átadtam Maznek is, aki kicsit kiakadt, de végül inkább azt mondta, ő is hazamegy.

Miután mindenki itt hagyott minket, én is úgy döntöttem, hogy ez a parti halott, hazamegyek. Reméltem, hogy Louis is velem tart majd, és így is lett, ám Andy is jelezte, hogy ő is jön velünk.

- Nem. Te kerülj egyet, vagy akármi – mondta neki Louis, én pedig felröhögtem.

- Ja, Andy, menj másik útvonalon – hessegettem arrébb vigyorogva.

- Na, még ilyet! – nevetett ő is tettetett felháborodással, aztán elköszönt tőlünk, és valóban hagyta, hogy nélküle induljunk el.

Jól esett, hogy Louis kettesben akart velem maradni, és hiába imádtam Andyt, örültem, hogy nem tartott velünk. Louis-val végigsétálni a sötét utcákon valamiért különleges érzéssel töltött el. Ahogy egymás mellett haladtunk, és körülöleltek minket az éjszaka apró neszei, valamiért olyan érzésem támadt, mintha valami nagyon intim dologban lenne részem. Egy-egy autó hangja, amikor a szomszédos utcán elhajtott, egy oszloplámpa pislákoló hangja, Louis néha hanyagul megemelt sarkának és a betonnak a találkozása. Ezek elegek voltak ahhoz, hogy ne zavarjon a pár percre beálló csend. Nem ez volt az első eset, hogy szünet állt be a beszélgetésünkbe, és kezdtem rájönni, hogy ez valószínűleg azért van, mert sem ő, sem én nem szeretjük azonnal nyitott könyvként kitárni magunkat másoknak, így viszont rengeteg kérdés tabu maradt.

- Nem a legjobbkor hívtalak meg – néztem végül rá. – Sokkal jobb bulik szoktak itt lenni.

- Szerintem így is jó volt. Nem szóltál a többieknek előre, hogy én is jövök, ugye? – kérdezett rá. Mit kellene erre mondanom? Nem akartam, hogy rajtam nevessenek? Nem akartam, hogy olyan dolgokat képzeljenek mögé, amik nincsenek, viszont nem lenne ellenemre, ha lennének? Mindegyik kifogás hülyén hangzott volna.

- Nem, de úgy is mindegy nekik – válaszoltam aztán.

- Biztos? – gyanakodott egy kicsit.

- Persze. Ha valaki valami olyasmit mondott, amiből nem ez jött le, akkor az csak azért volt, mert idióták – villantottam rá egy széles mosolyt szórakozottan.

- Nézzenek már oda! Megint mentegetőzik – szívózott velem.

- Nem is – böktem meg az oldalát, hogy elrejtsem hirtelen jött zavaromat.

- Neeem hááát – kapta el a kezemet, aztán átkarolta a vállamat, és a hóna alá szorított. Nevetve próbáltam megtartani az egyensúlyomat, és nem pofára esni, aztán végül rájött, hogy mindkettőnknek egyszerűbb lenne lépni, ha nem taposnánk egymás lábán, és elengedett.

A metrótól busszal is jöhettünk volna, de mindketten a gyaloglás mellett döntöttünk, még akkor is, ha ez fél órát vett igénybe. Igazából egyáltalán nem tűnt annyinak. Elővettünk még egy cigit, és felváltva kezdtük szívni, miközben kellemes tempóban lépkedtünk.

- Legdurvább bulis élmény? – tettem át a deszkámat a másik kezembe, mert már kezdett fájni.

- Hát nem tudom, ez mennyire élmény, de egyszer sikerült a rendőrségen ébrednem – nevetett fel.

- Ó, mit csináltál? – vigyorogtam rá.

- Találgass! – rántotta meg a vállát, én pedig gondolkozni kezdtem. Igazából fogalmam se volt miből induljak ki, de végül összeraktam egy jó kis sztorit a fejemben, és abszolút nem komolyan be is próbálkoztam vele.

- Egy egyetemi buli során túl sokat ittál, eljöttetek a szórakozóhelyről, és szó szerint végigmásztatok az utcán, hangoskodtatok, és valamit megrongáltatok, amit még helyben észrevettek a zsaruk – néztem rá kíváncsian, hogy közel járok-e. Tátott szájjal nézett rám vissza.

- Ezt honnan? – csodálkozott.

- Eltaláltam? – röhögtem fel hangosan, és amikor bólintott a levegőbe ugrottam.

- Igazából nem is emlékszem, mi volt. Csak azt tudom, hogy a rendőrségen ébredtem, és azt se tudtam, hol vagyok, meg miért. Aztán apám hazavitt – rázta a fejét. – Te jössz – pillantott rám várakozva.

- Hát rendőrségen még nem voltam, de kórházban igen. Ittam is, füveztem is, komolyan, a nevem sem tudtam volna megmondani, annyira nem voltam képben, de azért úgy gondoltam, jó ötlet bemenni középre, és megmutatni, milyen fasza deszkás csaj vagyok – húztam el a számat, de aztán mégis felröhögtem. Így utólag baromi vicces volt. – A srácok azt mondták, megpróbálták megakadályozni, de szerintem rohadtul röhögni akartak egy jót. Maz még videózott is – csaptam homlokon magamat. – Ha szeretnél valami szörnyűt látni, akkor meg tudom mutatni, ha nem akkor legyen elég annyi, hogy betörtem a fejemet, itt hátul – nyúltam hátra.

- Oké, nyertél – ráncolta a homlokát szörnyülködve.

Az egész utca tőlünk zengett, bár főleg Louis volt az, aki minél jobban beállt, annál hangosabban beszélt. Amikor megérkeztünk a házunkhoz, komolyan azt vártam, hogy apám majd kijön megnézni, mi ez a hangzavar, de ennek ellenére ugyanúgy nevettem tovább, mert úgy éreztem, képtelen vagyok mellette komoly maradni. Vicces volt, minden, amit mondott, még a legegyszerűbb kis mondatot is tudta olyan hangsúllyal mondani, hogy nevetnem kelljen tőle.

Habár, mint már Louis-nak is mondtam, nem ez volt a legjobb buli, amin részt vettem, mégis messze ma éreztem magam a legjobban, és biztos voltam benne, hogy ez neki köszönhető. Élveztem a vele töltött időt, és nem, még azóta se tettem túl magam azon, hogy megnyalta a nyakamat.

- Indulnom kéne haza – mondta jóval később. Kissé elvesztettem az időérzékemet, úgyhogy nem tudom, meddig állhattunk ott, nevetve, beszélgetve és jót szórakozva.

- Nekem is mennem kéne be – bólintottam, de továbbra se mozdultunk semerre. Mosolyogva néztem fel rá, hogy most mi van, de ő is csak bámult rám, aztán eszébe jutott még egy jó sztori, és belekezdett. Ezzel megint elütöttünk vagy fél órát, és bár egyáltalán nem bántam, most már tényleg ideje volt elindulnunk.

- Jó, tényleg megyek – nevetett fel, amikor már harmadjára beszéltük meg, hogy elköszönünk egymástól. – Majd találkozunk.

- Ühüm, felhívsz majd? – kérdeztem tőle oldalra döntött fejjel.

- Hülye kérdés. Persze – bólintott gondolkodás nélkül.

- Akkor jó éjszakát! – mosolyogtam rá.

- Neked is! – mosolygott rám, és meglepő, megint csak álltunk ott egymásra nézve. Végül erőt vettem magamon, és hátraléptem egyet a kapunk irányába. Louis velem együtt mozdult, és a semmiből hirtelen adott egy puszit a számra. Felháborodottan nyúltam a tarkója után, hiszen egyáltalán nem volt elég az az egyetlen másodperc, amíg hozzámért.

Egy másodpercet sem gondolkozott, azonnal visszacsókolt, és mohón falni kezdtük egymás ajakait. A fekete, kovácsoltvas kerítésig hátráltunk, egyik karjával a derekamnál fogva magához húzott, lapockáim viszont erősen nyomódtak a vashoz. Vágyam fél másodperc alatt nőtt nulláról százra, és már most úgy kapkodtam a levegőt, mintha lefutottam volna a maratont.

- Biztos menned kell? – kérdeztem tőle szavanként, közben pedig végigcsókoltam az állát.

- Egyáltalán nem – szorított az ölelésén, ezzel is jelezve, hogy ő innen egy tapodtat sem hajlandó mozdulni, maximum befelé.

Hátradőltem, és a kezeiért nyúltam, hogy lefejtsem magamról. Morogva adta a tudtomra, mennyire nem tetszik ez most neki, de összekulcsoltam ujjainkat, kinyitottam a kaput, és miközben lábammal befelé kezdtem rugdosni a deszkámat, húztam magam után.

Céltudatosan haladtam a szobám felé, minél hamarabb szerettem volna beérni, hiszen ismertem szüleimet, egyikük sem volt mély alvó, és nem hiányzott, hogy valamelyikük kijöjjön.

- Szép kecó – füttyentett egyet Louis, én pedig dühösen néztem rá hátra.

- Maradj már csendben – szóltam rá erélyesen suttogva, a szememet forgatva.

- Én már csak ilyen vagyok. Engem el kell némítani – csókolt bele a nyakamba. Lehunytam a szemeimet és vettem egy nagy levegőt, aztán elnyomtam magamtól.

- Ha beérünk a szobámba, esküszöm, gondoskodom róla, hogy ne legyen időd beszélni, de megtennéd, hogy akkor felfáradsz a lépcsőn? – intettem az emelet irányába.

- Kecsegtető, de ez a pult maaarhára tetszik – csapott rá, aztán visszakapta a kezét. – Hoppá, bocsi – mosolygott rám édesen.

- Louis, ne bánjam meg, hogy behívtalak – ráztam a fejem rosszallóan.

- Jó, menjünk – tette fel a kezeit, és végre hajlandó volt követni.

Halkan csuktam be magunk után az ajtót, és rá is fordítottam a kulcsot, bár a nagy óvatosságnak semmi értelme nem volt, mert Louis úgy nekilökött, hogyha addig nem keltek fel anyámék, akkor erre biztos. Ennek ellenére lassan egy széles kihívó mosolyra húztam ajkaimat.

- Miért érzem úgy, hogy még mindig szabad a szám? – kérdezte.

- Na, jó, most már tényleg fogd be – hajoltam előre, hogy újra megcsókoljam.

Előbbi megmozdulásából tudtam, hogy nem keringőre készülünk, és ezzel mélyen egyet is értettem. Haza is küldtem volna azonnal, ha nem így lett volna. Fenekemen lévő kezét lehúzta a combomon, és lábamat felemelte a csípője mellé. Az ölébe ugrottam, és folytattuk egymás ajkainak ostromlását, amíg ő megfordult, és az ágyhoz lépett, hogy rátegyen. Keményen találkoztam a matraccal, és ettől megint arcomra futott egy vigyor.

Úgy kezdtük el letépni egymásról a ruhákat, mintha azok lángolnának, és bár valójában nem így volt, határozottan úgy éreztem, mintha bőrömet lángok nyaldosnák. De az egyetlen, ami csapásokat mért bőrömre, az Louis nyelve volt, miközben én azon voltam, hogy magam alá fordítsam. Végül hagyta magát, én pedig a csípőjére ültem, és betámadtam a nyakát. Itt-ott finoman a fogaim közé vettem bőrét, amit ő a fenekem megmarkolásával jutalmazott. Kicsit lejjebb csúsztam, hogy felsőtestének is szenteljek egy kis figyelmet, és bár szívesen bejártam volna testének minden apró milliméterét, éreztem türelmetlenségét, így igyekeztem egy bizonyos pont felé haladni.

- Amúgy nem arról volt szó, hogy a te szád lesz foglalt? – néztem fel, kezemben a farkával.

- Majd utána megvitatjuk, hogy miről volt szó, de most folytasd, mert ez nagyon jó – nyökögte a végét, én pedig lehajtottam a fejemet, és számba vettem férfiasságát. – Basszus – káromkodott elfojtott hangon. Kedvem lett volna újra elmosolyodni, de inkább azon igyekeztem, hogy ajkaimmal minél jobban körülöleljem. – Mira, rohadt jól csinálod, abba ne hagyd – markolt bele az ágyneműbe, és megemelte a fejét, hogy nézze, ahogy a szám végigcsúszik merevedésén.

Sűrűn jövő dicsérete, és marha szexi akcentusa csak arra ösztökélt, hogy még jobb legyek, és kérésének eleget téve egyre gyorsabban kezdtem mozgatni a fejemet. Kezével a hajamba túrt, és egy kicsit mindig rátartott, én pedig egy pillanatra megálltam, és hagytam, hogy teljesen ő irányítson. Többször is rendesen a torkomra csúszott, de nyögéseire koncentráltam, és sűrűn pislogva figyeltem az állát, ahogy elnyíltak ajkai, miközben a számba élvezett. Tarkómat a kezének nyomtam, hogy engedjen, ő pedig azonnal elhúzta kezét.

Még körbe nyaltam a makkját, és párszor végighúztam rajta a kezemet, aztán felült, és a karomnál fogva felhúzott. Végigsimított a gerincemen, és egy lassabb csókban részesített, majd maga alá fordított, és most számomra kezdődött meg a mennyország. Iszonyatosan gyorsan emelkedett a mellkasom, miközben egyik mellemet kezével masszírozta, a másikat pedig nyelvével nyalogatta. Fészkelődni kezdtem, főleg amikor arrébb mozdult, és kemény férfiassága hozzám nyomódott. Szájával áttért a hasamra, és másik kezét is a mellemre tette, én pedig kezdtem megérteni, miért volt olyan türelmetlen, amikor én dolgoztam az ő felsőtestén. Megtámaszkodtam a könyökömön, és feljebb toltam magam ezzel elérve, hogy Louis szája legalább tíz centivel lejjebb kerüljön.

- Na, nézd már – nézett fel rám felhúzott szemöldökkel, én viszont csak édesen mosolyogtam, aztán megfogtam a fejét, és lenyomtam. Hümmögött egyet, amitől akaratlanul is megugrottam, majd a hajába túrva tettem széjjelebb a lábaimat.

Csókolgatni kezdte a csiklómat, nyelvével lassú köröket írt, kezével meg a combom belső felét cirógatta. Hirtelen ki is ment a fejemből, hogy nem rég még én kértem, hogy maradjon csendben. Nem bírtam, de azért igyekeztem inkább csak sóhajtozni, abból viszont sokat. Annyira jó volt, bele tudtam volna pusztulni az érintéseibe. Csípőmet képtelen voltam kordában tartani, és hiába húzott vissza folyton magához, mire az élvezet felépült bennem, a fejem már az ágyam fa háttámlájának nyomódott. Nyüszögve hajtogattam a nevét, miközben kihúzta belőlem ujjait, és csípőmet kezeivel megmarkolva, tovább szívta és nyalta legérzékenyebb pontomat. Ujjaim újra eltűntek a hajában, és miközben elértem orgazmusomat, alaposan meg is markoltam. Felszisszent, de nem igazán foglalkozott vele, kezével továbbra is rángó testemet nyomta az ágyhoz, majd lentről végignyalva egész felsőtestemen, fölém hajolt. Kapva kaptam az alkalmon, és újra fogdosni kezdtem a hátát, a karjait, miközben ő megcsókolt.

- Óvszer a felső fiókban – mondtam neki egy kicsit célozgatva, de még egészen addig csókolt, amíg finoman bele nem haraptam az alsó ajkába. Akkor aztán az éjjeliszekrényem felé dőlt, hogy nyújtózkodva elővegye az együttlétünkhöz szükséges utolsó dolgot.

- Mit mondtál? – kérdezett vissza.

- Felső – válaszoltam neki, közben pedig kezemet a hasa alá csúsztattam, és újra kezemmel kezdtem kényeztetni.

- Basszus, a felső? – sóhajtott kínlódva, amiért nem tudta megjegyezni ezt az egyszerű információt.

- Direkt szórakozol? – kérdeztem tőle türelmetlenül.

- Nem. Na, megvan – tájékoztatott, aztán kiegyenesedett, én pedig elhúztam a kezemet, hogy feltehesse.

Visszamászott korábbi helyére, és egy pillanat múlva, már érezhettem is magamban. Miközben mozogni kezdett, és egyre mélyebbre lökte magát bennem, eszembe jutott, hogy már az első találkozásunk óta erre várok, és a francba is, még a képzeleteimet is felülmúlta. Egy gyors menetre számítottam, ehelyett hosszú ideig dugott, és miközben már én ziháltam, ő kifáradhatatlannak tűnt. Az ágy összevissza nyekergett alattunk, pedig nem volt egy ócska darab, ehhez pedig társult mindkettőnk kéjjel töltött hangja. Annyira rohadtul szexinek találtam, ahogy szuszogva, nyitott szájjal nyögve, kócos hajjal és sötét tekintettel méregette a testem. Abba nem akartam belegondolni, hogy én mennyire ziláltan nézhetek ki, és egészen addig, amíg Louis úgy nézett rám, ahogy, nem is nagyon érdekelt.

Felnyúltam, hogy izzadt vállánál fogva lehúzzam magamhoz, és megcsókoltam. Egy darabig egymás szájába lihegtünk, homlokunk többször is összekoccant, én pedig kihasználva az alkalmat, seggére tettem a kezemet. Az első perctől kezdve az volt a kedvenc részem rajta, biztos voltam benne, hogy senki másnak nincs ilyen jó hátsója. Mondjuk sokáig nem tudtam kiélvezni, mert elhúzódott, és az eddig is gyors tempót még megfűszerezte egy-egy erőteljes lökéssel. Ez volt az a pont, amikor minden gondolat kiirtódott a fejemből, csak a kettőnkből kijövő, és testünk találkozásából keletkezett hangokra koncentráltam. A fejemben külön kisfilmként játszódott, amit éppen műveltünk, és bár már ezek maguk is tovább taszigáltak a csúcs felé, a csiklómhoz kaptam a kezemet, és gyors, körkörös mozgással járultam hozzá az orgazmushoz, ami úgy uralkodott el a testemen, hogy egy pillanatra úgy éreztem, egyáltalán nem vagyok benne.

- Ó, istenem – élvezett el Louis is, aztán erőtlenül, félig rám borult. Jobb karját átdobta a hasamon, és fejem mellett a párnába nyomta a fejét. Én is lehunyt szemmel vártam, hogy a szívverésem visszaálljon a normális ütemébe, közben pedig Louis karját cirógattam.

- Nem tudod, mióta vártam erre – fordította el egy kicsit a fejét, hogy értsem.

- Valószínűleg pont azóta, amióta én. És hát nem sietted el túlzottan – tettem távolabb a fejem, és felé fordultam.

- Még leszid, hogy nem dugtam meg az első alkalommal – nevetgélt. – Maradt egy szál jointom, engesztelésül elszívjuk? – vetette fel aztán.

- Naná, hogy! – kaptam az alkalmon, aztán vele együtt feltápászkodtam. Kivettem a szekrényemből egy plédet, amíg ő a sarokban lévő kukába dobta a használt óvszert, majd elővette a cigit.

Kinyitottam az erkélyajtót, és fázósan húztam össze magamon a plédet, ahogy megcsapott a hűvös levegő. Louis is a lehető leghamarabb magára húzta, és egyik kezével a derekamat átölelve, húzott közelebb magához, hogy még kevésbé fázzunk. Egy szót sem szóltunk, csak fújtuk kifelé a füstöt, és élveztük, ahogy a légzésünkkel és szívverésünkkel együtt egész testünk lenyugszik. Mire elszívtuk már laposakat pislogtam, ami mondjuk alapjáraton sem lett volna meglepő, hiszen már fél öt volt, de még az éjszakám is mozgalmas volt, úgyhogy bementünk, és igazából nem is emlékszem, hogy jutottam el az ágyig, de azonnal elaludtam.