"Beleszerettem"

Sziasztok!

Nagyon örültem a lelkesedésnek, amivel a legutóbbi részt fogadtátok, és mivel már elkészült az új, gondoltam megkapjátok egy nappal előbb. Kommentekre válaszoltam, köszönöm őket itt is :)

xxx Larissa

**************************************************

Chapter 15

Alex nyitott ajtót, nyúzott, fáradt arccal, de amikor meglátott kipattantak a szemei. Arrébb állt, hogy bemehessek, majd azonnal megölelt.

- Mi a baj? Bántott? – kérdezte aggódva, hangjában mérhetetlen haraggal. Szipogva ráztam meg a fejem.

- Bessie? – jött Chloe hangja a franciaágy egyik oldaláról.

- Itt aludhatok? – kérdeztem őket, amíg Josh feloltotta az ágya mellett álló kislámpát, ezzel narancssárgás félhomályt varázsolva a szobába, és láthatóvá téve előttem, hogy ő és Chloe osztoznak a nagyágyon, Alex pedig a szoba másik oldalán lévő egyszemélyes, jelenleg üres ágyat birtokolta.

- Hülye kérdés, persze, hogy maradhatsz. De mi történt? – kérdezte meg ezúttal Josh.

- Semmi, srácok. Tényleg – bizonygattam. – Csak egy idióta vagyok. És akármit is csinál, képtelen vagyok rá haragudni, nem tudom utálni. Hiányzik, ha nincs mellettem, fáj, ha nem szól hozzám. Beleszerettem – mondtam ki életemben először, aztán szó szerint elkezdtem zokogni. Tudtam, hogy ha ez a szó hangosan is elhangzik, akkor még rosszabb lesz. Onnantól már nincs visszaút, az már az a pont, amikor nem tudok semmit tenni ellene.

Ha Alex nem tartott volna még mindig a karjaiban, a földre zuhantam volna, annyira nem éreztem magamban erőt. Tompán érzékeltem, hogy felemel, és az ágyára rak, aztán mindannyian a szélére ültek.

- Összevesztetek? – Chloe volt az első, aki hosszú idő után megszólalt.

- Nem. Láttátok milyen volt odalenn. Rendes volt, lehetett vele beszélgetni, semmi baja nem volt, aztán az egyik pillanatról a másikra mérges lett. Láttam rajta, hiszen ilyen sok együtt töltött idő után hamar kiismertem a reakcióit. Elkezdett beszélgetni azzal a két lánnyal, én pedig baromi féltékeny voltam. Aztán ti feljöttetek, én meg ugye maradtam, mert meg kellett várnom. Szinte abban a percben, ahogy felálltatok, odajött, hogy ma aludjak már máshol, mert ő felviszi a szobánkba azt a két csajt – görbült le a szám újra, amikor a végére értem. Felültem, mert úgy éreztem, már nem kapok levegőt.

- Úristen, mekkora egy tapló – reagálta le Chloe, de megráztam a fejem. Három elhűlt tekintet meredt rám, amikor azt állítottam, hogy nem az. Chloe szólásra is nyitotta a száját, de mielőtt elkezdhette volna, amit akart, Alex megszólalt.

- Menj, zuhanyozz le, frissítsd fel egy picit magad, addig én megágyazok magamnak a földön, és húzok fel neked egy másik ágyneműt.

Követtem instrukcióit, és a fürdőbe mentem. Hallottam, hogy sutyorogni kezdenek, minden bizonnyal megosztották egymással a véleményeiket, ám amikor kimentem, már mindenki a saját ágyában feküdt. Rettentő álmosság jött rám, minden bizonnyal a sírás és a késői időpont miatt éreztem ennyire nehéznek a testem.

Josh már vissza is aludt, egyenletes szuszogása betöltötte a szobát, Chloe ágyneműje viszont megállás nélkül sistergett. Tudtam, hogy ideges, és emiatt fészkelődik, nem tud elaludni, de úgy éreztem azzal, ha azt mondom, hogy nincs semmi baj, meg hogy ne haragudjon Liamre, nem tehet arról, hogy szeretem, ő viszont nem, csak rontottam volna a helyzeten.

- Alex, fent vagy? – guggoltam le mellé, és a lehető leghalkabban kérdeztem, hogy véletlenül se keltsem fel. Hümmögött egyet, jelezve, hogy még éppen nem aludt el. – Nem akarok egyedül lenni.

- Nem vagy, itt vagyunk. Tudod, hogy mindig számíthatsz ránk – fordult a hátára, hogy rám tudjon nézni.

- Az ágyban – pontosítottam. Ha más lett volna, akinek ezt mondom, szörnyen kínosan éreztem volna magam, de a négyünk barátsága már jóval túl volt ezen.

Szó nélkül állt fel, és gyorsan feldobálta a cuccait az ágyra. Nem mondom, hogy túl tágas volt a hely azon a szűk, kicsi ágyon, de elfértünk, és tényleg nem akartam ma egyedül elaludni.

- A végén minden jóra fordul. Ha nem jó, akkor még nincs vége – suttogta az idézet szavait, aztán egy puszit nyomott a hajamba, és már aludt is.

Én még sokáig gondolkoztam, szerintem Chloe is fent volt, de nem zavartuk a srácokat. Hiába voltam álmos, a gondolataim túl sok zajt keltettek a fejemben ahhoz, hogy hamar álomba zuhanyjak.

Fittyet hányva az illemszabályokra, az asztalon könyökölve tartottam a fejem, hogy nehogy beleboruljak a levesembe. Nagyokat pislogtam, és leírhatatlanul lassan emelgettem a kanalat a számhoz. Szüntelenül Liamre gondoltam, aki még nem tűnt fel, illetve arra, hogy mivel töltötte az éjszakáját. Szomorú voltam, fájt a fejem, élni sem volt kedvem.

- Jó reggelt! – jelent meg aztán Liam. Hangja vidám volt, lényéből áradt az energia, bár homlokát folyamatosan ráncolta, amiből arra következtettem, hogy szörnyen fájhat a feje a másnaposságtól. – Hangosabban korog a gyomrom, mint ahogy a rajongók sikítanak, ha meglátnak – horkantott fel, miközben leült a mellettem lévő székre.

Bánatomra és örömömre csak ott maradt szabad hely. Chloe megfeszülve ült velem szemben, egy pillantás elég volt, hogy tudjam, legszívesebben ráborítaná az asztalt. Az ikrek is szigorú arccal ültek, a többiek pedig szinte semmit nem fogtak fel az egészből. Louis az asztalra borulva, Niall hátradőlve, félig lecsúszva pihentette a szemét. Abban sem voltam biztos, hogy még fenn vannak egyáltalán. Harry a maga békés módján falatozott, figyelmét csak az előtte álló tányérra összpontosította, Zayn pedig már visszament a szobájába, mert telefonálni akart. Calvin, Andy és Tom együtt fetrengtek a kanapén, nem volt étvágyuk, valószínűleg mindenki közül ők voltak a legmásnaposabbak. Bár Louis lehet, hogy fel tudná velük venni a harcot. Egy pillanatra elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam, milyen felszabadultan élvezte az estét, mert nagyon aranyos látvány volt, de aztán visszatértem a búslakodáshoz.

- Ó, amúgy meg se köszöntem a tegnapit. – Mire észrevettem, hogy Liam hozzám beszél, már egy puszi landolt az arcomon. Zavarodottan fordultam felé, és őt nézve próbáltam rájönni, hogy miért csinálja ezt. – És ne haragudj, hogy máshol kellett aludnod – tette még hozzá.

Chloe kanala az eddiginél hangosabban koppant a tányér alján. Konkrétan azt hittem, hogy eltörik. Mindenki felé nézett egy pillanatra, de amikor látták, hogy mi volt ez a hang, csak balesetnek tudták be. Én viszont tudtam, hogy egyáltalán nem véletlen történt.

- Liam, amúgy te skizofrén vagy? – kérdezte meg halál komolyan, én pedig rosszkedv ide vagy oda, kínomban vagy tudom is én, hogy mitől vezérelve, de felvihogtam. A mellettem ülő srác ugyanolyan zavarodottan nézett, mint az előbb én rá. – Az egyik percben tök rendes vagy, a másikban meg akkora tuskó, hogy legszívesebben ezekkel a rettegett kanalakkal simogatnálak meg.

Harry valószínűleg követte a beszélgetés fonalát, mert a saját vihogásomon kívül az ő nevetését is meghallottam.

- Ha nem lennél, ki kéne találni – fordult hátra, kezével a szék háttámlájába kapaszkodva, hiszen egy másik asztalnál ült, egészen idáig háttal nekünk.

- Nem igazán értem, hogy mi bajod van, de most nem is fogok ezzel foglalkozni – rántotta meg végül a vállát Liam rövid tanakodás után.

- Hagyd – tátogtam Chloenak. – Kérlek. – Megforgatta a szemét, de valóban nem szólt már többet.

- Az a bajom, hogy nem úgy bánsz Bessievel, ahogy érdemelné. Tökre semmibe veszed, mintha ő is csak egy ugráltatható bábú lenne – fejtette ki véleményét barátnőm. Sejthettem volna, hogy nem fog nekem szót fogadni.

- Igazad van. Mióta velem van, velem kell ugrálnia minden hová, és annyi szabadideje sincs, mint azt gondoltuk. Szerintem is alulfizetjük. Még a mai nap folyamán szólok Paulnak, hogy emeljük meg az összeget. – Kétségem se volt afelől, hogy szó szerint tátott szájjal bámultam rá. Nem akartam elhinni, hogy ezt mondta. Nem csak azért, mert a fizetésem a jónál is jobb volt, hanem mert bántott, hogy azt gondolja, több pénzzel boldogabban fogok majd a fedősztorija lenni. - Tom, arra gondoltam, hogy mivel ma nincs koncert, utána meg már nem lesz időnk semmit csinálni, mert megyünk Japánba, elmehetnénk szörfözni – váltott témát gyorsan, mintha az előbbi csak valami csekélység lett volna. – Bess, te meg még nem voltál Perthben várost nézni, összeköthetjük, ha szeretnéd. – Na, ez már például nagyobb figyelmesség volt tőle.

- Az jó lenne – mosolyogtam rá. – Ümm, mehetek a szobába vagy még foglalt? – kérdeztem tőle. Szerettem volna felöltözni, hiszen még pizsamában ültem.

- Nyugodtan, már rég elmentek – eresztett meg egy kedves mosolyt, amit most nem viszonoztam.

- Chloe, nem akarsz felkísérni? – kérdeztem tőle egy kis követelőzéssel a hangomban.

- Nem, nem igazán – rázta meg a fejét, és kényelmesen hátradőlt.

- De, tudom, hogy szeretnéd – közöltem vele kicsit egyértelműbben, mire végre megmozdult.

Több mindenről is szerettem volna beszélni vele, de elsősorban önzőségem vezérelt. Nem tudtam, mi fogad majd a szobában, de még ha frissen húzott ágynemű és patyolat tisztaság is, gondolataim akkor is maguk alá temetnének.

Először a Liam elleni akciójával kapcsolatban erősítettem meg, hogy bár hálás vagyok, amiért kiáll mellettem, bármibe is kerüljön, ezzel csak nekem nehezíti meg a dolgom. Nem szerettem volna, ha az jönne le ebből Paulnak, hogy fizetésemelés reményében én állítottam rájuk Chloe-t.

- Megértem, hogy nem kedveled Liamet, de tényleg, ő semmi rosszat nem tesz. Csak éli az életét, ahogy akkor élné, ha engem nem fizetnének mellé. Megértem, hogy csajozik, huszonéves srác. Csak azért, mert közismert énekes, van egy imidzse, amit tartania kell, még lehet magánélete. Ebben az egész sztoriban én vagyok a defekt. Az, hogy beleszerettem, és futok utána, ugrok minden csettintésére, segítek, ahol tudok, holott nagyon jól tudom, neki én tényleg nem vagyok más, mint egy idegesítő tényező, akivel meg kell játszania magát. De nem tett semmi rosszat – ismételem el újra, hogy nyomatékosítsam mondandóm lényegét.

- Én ezt értem, csak nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy így vagy úgy, de miatta szenvedsz – fonta karba kezeit, és úgy haladt tovább.

Amíg az ajtóhoz értünk, szótlanul néztem rá, illetve a lábam elé, azon gondolkodva, hogy vajon van-e értelme tovább ragoznom. Fejemen aprót rázva döntöttem az inkább hagyom mellett, és elővettem a kártyámat, hogy a nyíláson végighúzva, kinyissam az ajtót. Miután gyorsan körbenéztem, nyugtáztam, hogy ahogy arra számítottam, a szobát már kitakarították, több mint valószínű, hogy a takarítók, és nem maga Mr. Nőfaló.

Figyelmemet elterelve, egy újabb mederbe sodortam beszélgetésünket. Mióta barátnőm velünk volt, csak egyszer, a bemutatkozásnál beszélgetett Harryvel. Tegnap azonban a medencénél többször is láttam őket együtt, illetve amikor Chloe felment megszárítkozni, a Göndörke is vele tartott. Itt volt az ideje, hogy egyenesen rákérdezzek, mert egyáltalán nem úgy tűnt, hogy majd ő magától, vígan dalolni kezd.

- Bevallom, a maga módján vonzó, nem is értem, miért, de nem várok igazából semmit. Jól el lehet vele hülyülni, frappáns válaszai vannak a baromságaimra, úgyhogy egy ilyen baráti szinten állunk. Legalábbis addig, amíg itt vagyok, mert szerintem ez utána elveszik. Visszatérünk a saját életünkhöz, és ennyi. – Könnyedén adta elő, és ezzel meggyőzött arról, hogy valóban ezen az állásponton van. Megmondom őszintén, örültem, hogy így gondolja, mert ebből egyik fél részéről mindenképpen csak szenvedés lett volna a vége. Persze ezt nem osztottam meg vele. Hümmögtem egy sort, elfogadásom jeléül, aztán turkálni kezdtem a ruháim között.

Már azt se tudtam, mit, hova tettem. Az első pár napban nagyon zavart ez a rendszertelen életmód, de a harmadik-negyedik hotel után megszoktam. Nagyrészt ki se pakoltam, nem volt értelme, mert végül csak mindig ott hagytam volna valami a hotelszobákban. Nem mondom, hogy könnyű az az életvitel, amit a srácok folytatnak, de azért bőven van idejük bulizni vagy egy délutáni szundításra, ha úgy esik jól nekik. Ami igazán fárasztó az a folytonos utazás, hiába alszol a repülőn vagy a buszban, az nem olyan pihentető, mintha ágyban, nyugodt körülmények között tehetnéd ezt. Ráadásul az egész napirendjük el volt tolódva a koncertek miatt. Nagyrészt hajnali 2-3 óra körül aludtak el, csak késő délelőtt, vagy netán ebédidőben ébredtek fel, az éjfél előtti pihentető alvást hiányolva pedig a délután folyamán is zombiként mászkáltak fel-alá, nem tudván, hogy mit kezdjenek magukkal. Ehhez pedig én is hozzászoktam, és sokszor érzékeltette velem a testem, hogy ez mennyire nem egészséges.

- Bess – lépett be Liam az ajtón, másodjára is ezen a néven szólítva. Senki más nem szólított így, és bevallom, ahogy a maga férfias hangján kiejtette ezt az egy kis szótagocskát, elindított bennem valamit, amitől libabőrös lett az egész testem. – Beszéltem a többiekkel, Andyék, Louis, Calvin és azt hiszem Josh, ő van kék pólóban ugye? – gondolkozott el, mire megráztuk a fejünket. – Mindegy, akkor Alex, jönnek a partra velünk. A többiek maradnak, mert puhatökűek, és fáradtak. Fél órán belül indulunk körülbelül, ha az jó.

Miközben tájékoztatott mindezekről, a szekrényhez ment, és valamit matatni kezdett benne. A karja alól nézett hátra ránk, hogy megfelel-e így.

- Alexnek van egy anyajegy az arca jobb oldalán, a szeme alatt, – osztottam meg vele megkülönböztetési jegyüket – és igen, jó így.

- Én csatlakozom a puhatökűek társaságához, vagy hogy mondtad – felelte Chloe maró gúnnyal a hangjában.

- Asszem úgy. – Liam hangjából is leszűrődött, hogy barátnőm nem lopta be a szívébe magát, aztán győztesen felsóhajtott. – Na, végre! – Meglengetett valami papírt, amit a ruhája alól szedett ki, nem is értettem, mit keresett ott, aztán bejelentette, hogy most beszél Paullal, és már ott sem volt.

- Kezdem azt érezni, hogy a fizetésemelésből, amit én harcoltam ki neked, részesednem kéne, amiért elviselem ezt a faszfejet – morgott Chloe, én pedig jót nevettem rajta.

Amíg Liam húsz perccel később vissza nem ért, Chloe segített kiválasztani, hogy melyik fürdőruhát vegyem fel a partra, illetve, bepakoltam egy kisebb táskába néhány fontos dolgot, mint például törölközőt, naptejet és fényképezőgépet. Barátnőm abban a szent pillanatban lelépett, amint Liam áttette a lábát a küszöbön.

- Szeret engem – konstatálta bólogatva, hangja csordultig volt töltve iróniával. Nem válaszoltam semmit, ami amolyan néma beleegyezésként ért fel. – Na, mindegy. Beszéltem Paullal, és mostantól dupla annyit kapsz.

- Mi? – akadtam ki. – Liam – kezdtem volna bele egy kisebb kioktatásba, de félbeszakított.

- Nem, Bess, nem érdekel, mit akarsz mondani. Sokat segítesz, értékelem, de máshogy nem tudom, ezért döntöttem így. Megérdemled, szükséged is van rá, én meg nem leszek tőle szegényebb elhiheted.

- Egyszer már világosan megmondtam, hogy nem akarok könyöradományokat – fontam karba a kezeimet.

- Tudod, ez elég vicces látvány – utánozott, még a száját is összeszorította, így duzzogósból átváltottam unottá. Felvette új arckifejezésem, úgyhogy végül csak legyintettem.

- Megyünk? – kérdeztem, elterelve a témát.

- Igen, barátnőm – tette hozzá szokásos megnevezésemet, aztán a kezébe kapta a saját táskáját, én meg a vállamra csaptam az enyémet, és elindultunk.

Medencés parti

Sziasztok!

Mielőtt olvasni kezdenétek nagyon szeretném, ha végig futnátok ezt a pár sort is. Tudom, hogy sokan nem mindig olvassátok, de most fontos lenne. A blogon több, mint egy hónapig nem volt rész, ezt jelezte is, mielőtt eltűntem, ám még késtem pluszban egy hetet. Amikor bejelentettem a szünetet, valamiért arra számítottam, hogy majd csökkenni fog az érdeklődésetek, és nem fogtok majd ennyit várni az új részre, de azt hiszem, nagy butaság volt ezt feltételeznem. Folyamatosan kaptam kommenteket, a blog látogatottsága megállás nélkül gyarapodott, arról nem is beszélve, hogy mennyi támogatást kaptam a facebookos csoportban. Nagyon jól esett mindenkitől, hogy ekkora türelemmel vártatok rám és a folytatásra. És amiért szerettem volna, hogy ez végigolvassátok, az az, hogy szeretném, ha tudnátok, hogy hálás vagyok ezekért. Köszönöm, mindegyikőtöknek!

A Carry is realben egyelőre nem tudjuk, mikor lesz rész, a csoportban mindenképpen tudatni fogjuk, ha már van egy biztos időpont, de Kriszti is épp csak tegnap végzett a vizsgákkal.

A következő részt jövőhét hétvégén hozom, visszatérünk a normális kerékvágásba!

xxx Larissa

**************************************************

Chapter 14

Ahogy arra számítottam Chloe, Josh és Alex alaposan meglepődtek, amikor csak úgy bejelentettem nekik, hogy pakoljanak, mert másnap este indul a gépük. Picit tartottam attól, hogy valami elhalaszthatatlan dolguk lesz, de végül mindhárman félretettek mindent. Chloe nem mondott ezzel kapcsolatba nekem semmit, de éreztem rajta, hogy ő egy kicsit ódzkodik ettől az egésztől. Jól ismertem már, biztos voltam benne, nem a munkája a probléma, hanem Harry, akivel már egy ideje nem nagyon beszélgetett. Afelől se volt kétségem, hogy a bátyjának vagy az ikrek egyikének ki kellett osztani egy kicsit ahhoz, hogy összeszedje magát, és felszálljon a gépre.

Ki szerettem volna menni eléjük a reptérre, de Liammel semmit sem javult a helyzet, és csak azért, hogy bebizonyítsa, akkor tesz nekem keresztbe, amikor csak úgy kívánja, ki is találta, hogy délelőtt elmegy vásárolni. Reméltem, hogy a haverjait fogja majd hívni, de Paul természetesen azonnal jelezte, hogy nekem is mennem kell, így aztán felöltöttem vidám arcomat, és kiléptem Liam után a melegbe.

- Ez jó lesz? – pörgette meg a mutatóujján a hatodik sapkát. Már kettő a kosárban hevert, nem értettem, minek kell még több neki.

- Ha neked tetszik – rántottam meg a vállam, aztán elfordultam. A kezében lévő sapkát fordítva a fejemre tette, és a simléderét fogva visszahúzott. Felé fordítottam a fejemet, hogy mit akar, mire egy puszi landolt a számon. Nem értettem, hogy miért kell ennyire túljátszanunk a kapcsolatunkat.

- Oké, akkor még ez kell – tette a többi mellé.

A három fullcapen kívül még vett egy pólót, aztán fizetett, és kifordult az üzletből. Egy drága ékszeres üzletbe tértünk be ezután, ahol a nővéreinek fülbevalót, anyukájának pedig egy karkötőt vett. Velem próbáltatta fel, gondolom így alapból hihetőbb volt, hogy nekem vásárol. Kezdtem egyre jobban kiismerni a médiát, tudtam, mire csapnak le, és az ilyen dolgok határozottan felkeltették az érdeklődésüket. Ha engem kérdeztek, szánalmas.

- Liam, nem mehetnénk már vissza a hotelbe? – kérdeztem tőle kedvesen, hátha így engedékenyebb lesz. Már csak fél óra volt a barátaim érkezéséig, és tényleg szerettem volna legalább a hotelben ott lenni, amikor odaérnek.

- Még veszünk neked valami csini fehérneműt, amiben este táncolsz nekem – nézett rám egy pillanat erejéig, majd zavartalanul tovább nézegette a karórákat. Végül elnevette magát, mintha valami eszeveszett jó poént sütött volna el. – Jó, menjünk – felelte végül normálisan.

A plázából kifelé már egy jelentős tömeg várt minket. Fotósok és rajongók is voltak közöttük, de mi csak a két testőr által megnyitott úton próbáltunk a leghamarabb beszállni a kocsiba. Utáltam ezeket a helyzeteket, nem is értettem, hogy ez mire jó, de hát ez a munkájuk, és ebből a szempontból megértem őket. Mindenkinek kell a megélhetőség, és ha csak így tudják megoldani, akkor kénytelenek. Ezt csak én tudhatom náluk jobban.

Nagyon régen voltam már olyan izgatott, mint amikor tudtam, hogy bármelyik percben megérkezhetnek Alexék. Lementem a hallba, és ott vártam rájuk, a lábammal a földön doboltam, Paul többször felém is nézett emiatt. Olyankor egy kis időre abbahagytam, de amikor nem figyeltem, újrakezdtem. Úgy pattantam fel a helyemről, mintha robbanni készült volna alattam a fotel, és egyenesen hozzájuk lépdeltem, amikor megláttam őket az ajtóban.

Egyesével ölelgettem őket meg, majd hagytam, hogy Paul bemutatkozzon, és el is indultunk felfelé, hogy ne itt a bejáratnál álldogáljunk. Láttam az arcukon az őszinte csodálkozást, és máris sejtettem, hogy én is hasonlóan festhettem elsőre. A liftben udvariasan megköszönték, hogy itt lehetnek, majd hamarosan be is léptünk a lakosztályba, ahol már vártak minket a srácok. Harry volt az első, akire ránéztem, de tökéletes pókerarccal figyelt minket, úgyhogy gyorsan tovább is siklattam tekintetem, egészen Liamig. Rajta volt az egyik sapka, amit délelőtt vett, és sajnos nézett ki olyan jól, hogy megint elfeledkezzem arról, hogy valamelyik nap lekurvázott.

Gyorsan bemutatkoztak egymásnak, aztán átkísértem őket a szobájukba, hogy lepakolhassanak. Amikor becsukódott mögöttünk az ajtó, Chloéval egyszerre visítottuk el magunkat izgatottságunkban, majd mindannyian levetődtünk az ágyra, egymás hegyére-hátára, és arra kértek, meséljek el mindent, amit eddig még nem tettem. Nem sok ilyen dolog volt, de azért még így is volt miről beszélnem.

- Uh, komolyan ez a földi paradicsom. Még a plafon is jobb valahogy, mint a sajátom – merengett Josh, mire felnevettem.

- Annyira hiányoztatok! – sóhajtottam fel.

- Most már itt vagyunk, és tenni fogunk róla, hogy meg is unj minket – lökött meg Alex, aminek következtében majdnem legurultam az ágyról.

- Ne bántsd, még azt hiszik, Liam veri – csapott a kezére Josh, én pedig csak a szememet forgattam.

- Mi a mai program? – érdeklődött Chloe.

- Szerintem pihenjetek most koncertig, 6-kor indulunk a stadionba, és utána bulizunk, mert Louis már előre beharangozta, hogy hatalmas medencés parti lesz ma éjjel.

Alex és Josh nem utasította vissza az alvás lehetőségét, de Chloe úgy döntött, ő inkább pakolásra használja az idejét, én pedig hagytam, hogy intézzék a dolgaikat, és visszamentem a Liammel közös szobánkba. Írtam tesómnak, hogy vannak, de nem volt elérhető, úgyhogy nem vártam feleslegesen a válaszára, hanem átugrottam a nagy lakosztályba, ahol ilyentájt szinte mindig szokott lenni valaki.

Most sem volt másképp, viszont épp Liam és Zayn vitájára érkeztem meg, amiből már rettentően elegem volt. Ezek ketten többet veszekednek, mint egy válófélben lévő pár, és ezzel már mindenkit kikészítenek.

- Nem foglalkoznál végre a saját dolgoddal? Miért kell mindig engem piszkálni? – csattant fel Liam mérges hangon.

- Nem piszkállak, csak szeretnék segíteni. Miért nem hagyod? – Zaynnek tényleg mindig volt pár kioktató szava hozzá, és bár igaza volt, nem értettem, hogy mi értelme van. Egyértelműen látszott, hogy semmit sem javít a helyzeten, sőt ilyenkor csak még jobban felidegesíti.

- Akkor értsd meg végre, hogy nem szorulok segítségre. Jól érzem magam így, nem kell változtatnom semmin. Nekem jó így minden.

- Örülök, hogy azt gondolod, egy kamubarátnővel az oldaladon, magadtól mindenkit ellökve, minden rendben van.

- Hát arról nem tehetek, hogy neked így nem jó, de én megvagyok, kösz. Még egyszer ne hozd fel ezt a témát, mert…

- Mert? – álltam meg mögötte. Egy dolog volt elviselni, hogy viselkedésével szüntelenül bánt mindenkit, de amikor fenyegetőzött azt egyikünk sem tűrte szó nélkül.

- Már csak te hiányoztál – fordult meg, hogy velem szembe kerüljön. – Én azt hittem te azért vagy itt, hogy eljátszd a barátnőmet, és nem azért, hogy mindenbe belepofázz.

- Látod? Már megint őt bántod, pedig semmiről nem tehet – kelt a védelmemre Zayn.

- Istenem, csókold már meg, úgyis annyira odáig vagy érte – vette elő a szokásos témáját.

- Liam, már vagy százszor elmondtam, hogy nincs közöttünk semmi – forgattam meg a szemem.

- Aha, hagyjatok már! Egész nap együtt vagytok, nevetgéltek egymáson, stb. Had ne soroljam…

- Zavar talán? Féltékeny vagy? – Zaynnek sikerült megint a féltékeny témát felhoznia, amitől nem csak Liamnek, de nekem is felállt a hátamon a szőr. Abszurd.

- Miért lennék féltékeny? Az én barátnőm, nem a tiéd – jelentette ki hanyagul.

- Álbarátnőd. Fizetned kell azért, hogy valaki huzamosabb ideig megmaradjon melletted – javítottam ki. Sosem nézett rám még ennyire mérgesen, de haragja mellett szomorúságát is láttam. Utáltam megbántani, de úgy éreztem, hogy ilyenkor legalább elgondolkozik egy kicsikét. Végül, mielőtt bármivel visszavághatott volna, két legjobb barátja, Andy és Tom lépett be.

- Liam, gyere már! Azt mondtad fifázol velünk!

Szomorúan néztem utána, amikor haverjaival távozott, majd Zaynre pillantottam, aki a vállamra csúsztatta a kezét.

- Miért nem tudom utálni? – sóhajtottam fel halkan, hogy a szobákban lévők se hallják.

- Hidd el nekem, ő sem utál téged. Saját magát gyűlöli, és emiatt képtelen szembenézni az érzéseivel.

- Ez hülyeség – ráztam meg a fejem.

A fejébe vette, hogy Liam szeret engem, és ezt az állítását már több dologgal is megpróbálta bebizonyítani, számomra azonban mindegyik csak mondvacsinált belemagyarázásnak tűnt.

- Majd meglátod – mosolygott rám magabiztosan, hogy bizony neki akkor is igaza van. – Alszok egyet, megleszel?

- Meg, persze – öleltem meg egy pillanatra, aztán hagytam, hogy elmenjen a saját szobájába.

Egy darabig ott ültem a tévét nézve, aztán hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem Lout, a fiúk fodrászát. Őszintén szólva nem kedveltem őt. Mindig kedves volt velem, segített, ha kellett, szóval nem ezzel volt a baj. Egyszerűen csak nem értettem. Van egy lánya, de lassan már velem is többet találkozott ebben az évben, mint a kisgyerekkel. A magánélete romokban, de őt semmi sem érdekli. Úgy viselkedik, mint egy 16 éves, viháncol, és azt gondolja, az ő élete így teljesen rendben van. Egyszerűen nem bírtam megkedvelni, de most valami új frizurát akartam, és nem tudtam, kihez fordulhatnék.

Lottie, Louis húga is a szobában volt, és mindketten nagyon izgatottak lettek, amikor elmondtam nekik, miért jöttem. Mivel nem volt konkrét elképzelésem, beletelt egy kis időbe, míg kitaláltuk, hogy mit is kezdjünk velem. Igazából semmi drasztikus változást nem akartam, úgyhogy végül is csak egy árnyalattal világosabbra festettük, és a hosszát nagyjából meghagyva egy erősebb fokozatot csináltunk bele.

- Megcsinálhatom a sminked? – csapta össze a kezét izgatottan Lottie. – Már régóta van egy ötlet a fejemben veled kapcsolatban.

- Persze – ültem vissza a székbe, Lottie pedig pillanatok alatt szétpakolta a sminkes cuccokat az asztalon.

Lehet velem volt a baj, de igazából őt sem csíptem. Ő sem ártott nekem, de ő is abba a kategóriába esett, akiket képtelen volna megérteni. Ahogy elvégezte a sulit, eljött a turnéra, és most tulajdonképpen a bátyja pénzéből él, még csak nem is töri magát.

Egy valamit azonban be kellett vallanom, tényleg jó abban, amit tanult, ugyanis amikor kész lett a sminkem, teljesen odáig voltam tőle. Valahogy sokkal vidámabbnak tűnt most az arcom, bár lehet csak az látszott, hogy végre nem anya által amatőr munkával volt levágva a hajam, és a sminkemet sem a saját, remegő kezemmel csináltam. Mindenesetre kezdtem úgy érezni, hogy nem tűnök Liam mellett egy lepukkant kis senkinek.

Szóval elégedetten tértem vissza a szobába, ahol nem sokkal később Chloe kopogtatott.

- Jesszus, azt nem mondtad, hogy ezek a srácok félmeztelenül rohangálnak a folyosón – támadott le, amikor ajtót nyitottam. – Héé! De jó! Úristen, de jól nézel ki!

- Most csináltattam – mosolyodtam el szerényen.

- Gondoltam, te kis gazdag picsa – nevetett fel. – Hol a pasid?

- A haverjaival. Nemrég volt egy kis összeszólalkozásunk. – Megrántottam a vállam, hogy nem fontos, ne is foglalkozzon vele, aztán leültünk az ágyra.

Egészen addig beszélgettünk, amíg indulás előtt fél órával Liam vissza nem jött a szobába. Mindent kiveséztünk, ő mesélt az otthoni dolgokról, én nagyjából felvázoltam, hogy ki kicsoda itt, aztán csak sztorizgattunk mindenféléről. Az egyetlen téma, ami nem merült fel, az Harry volt, illetve a viszonyuk. Úgy voltam vele, hogyha szeretne erről beszélni, akkor majd belekezd magától, én nem fogom nyaggatni. Ismertem már annyira, hogy tudjam, ha valamit mondani akar, akkor azt elmondja magától is. Nincs semmi, ami benne maradna.

Liammel egy szót sem váltottunk, egyikünknek sem volt közlendője, mondjuk mi hamar úgy döntöttünk, hogy megnézzük az ikreket. Volt egy sanda gyanúm, hogy egyikük sem állította be az ébresztőt. Természetesen igazam volt, de azért sikerült őket kirobbantani az ágyból, mire indulnunk kellett.

A hotel halljában gyülekeztünk, rengetegen voltunk, még úgy is, hogy a háttércsapat nagy része már a stadionban volt, azonban senkinek nem okozott gondot, hogy három, új, eddig ismeretlen személlyel bővült a már amúgy is nagy baráti kör. Szerencsére az ikreket is sikerült lebeszélnünk az egyforma ruháról. Ezt a hülyeséget minden alkalommal bejátsszák, amikor új emberek közé mennek, sokszor tényleg olyanok, mint két öt éves. Mázli, hogy a többiek haverjai, rokonai sem voltak különbek, úgyhogy hamar megtalálták a közös hangot, még a koncert kezdete előtt.

- Hé, hé, hé! – bökdösött Chloe, amikor a backstage-ben elhaladtunk az előzenekar öltözője előtt. – Nem is tudtam, hogy ők lépnek fel a 1D előtt. Tökre bírom a számaikat!

Így történt hát, hogy a kezdés előtt egy kis időt eltöltöttünk a McBusted öltözőjében is, illetve, hogy már az ő számaik alatt is kinn álltunk a színpad mellett. Chloe képes volt egy-egy One Directionös pólót venni az ikreknek, amiket magukra is öltöttek. Tekintve, hogy tinilányokra készítették őket, még a legnagyobb méret is feszült itt-ott. Láttam, hogy a rajongók közül többen is fényképezik őket, az első sorban állók közül egy olyat is kihallottam, hogy ilyen pasi kellene neki.

Az állórészek és a színpad között álltunk, ami már csak azért is volt vicces, mert a legtöbben kijöttünk, és így szinte amolyan első előtti sort alkottunk. Ráadásul Paul valami transzparenst is a kezembe nyomott, hogy majd emeljem fel, mert a rajongók milyen cukinak találják majd.

Már ismertem a számaikat, így amikor nem a többiekkel beszélgettem, akkor velük énekeltem, majd amikor Liam a koncert közepe fele a közönséggel kezdett kommunikálni, felemeltem a méretes kartonlapot.

- Na, had lássam a feliratokat! – mosolygott vidáman, és a közönséget kezdte pásztázni, hogy kiszúrjon néhány értelmesebbet. – Niall, vigyél el randizni – olvasott fel egyet. – Jó választás, Niall szingli. – Szavait hatalmas sikítás követte, a szöszi pedig a gitárját tartva nevetett. – Ez neked szól Louis – állt az említett mellé, és karját átdobva a vállán, odamutatott a megfelelő irányba.

- Ó, ez kedves – reagálta le a No Controlt dicsérő táblácskát. – Köszönöm, drága!

- Neked is van egy, Liam – mutatott Harry az enyémre.

- Féltékeny vagyok a fanokra. Hol az én csókom? – olvasta fel nevetve, amikor megjelent a kijelzőn is. – Megkapod a koncert után – kommentálta, a rajongók viszont skandálni kezdték, hogy „csókold meg, csókold meg”, úgyhogy lelkesen futni kezdett felém, majd lehasalt, hogy tudjon adni egy puszit. Az arcomat tartottam oda, mert egyáltalán nem akartam nagy kivetítőn csókolózni vele. Miután megkaptam a puszit, újra visítani kezdtek, Liam pedig bejelentette, hogy a következő szám a Ready to run, és folytatták a koncertet.

Még mindig lenyűgözött, ahogy viselkedett odafenn. Mielőtt felment, és miután lejött ugyanolyan unott, nem törődöm arcot vágott, de odafenn minden percet élvezett. Legalábbis úgy látszott. Nem tudtam, hogy vajon tényleg szereti ezt csinálni, és ennyire feldobja, vagy csak képes így megjátszania magát.

- Partytime! – kiabálta Louis, amikor visszaértünk a hotelbe. – Hé, te kislány, hova szaladsz? – kiabált Lottie után. – Ma nem kell korán lefeküdnöd – ugratta húgát, amikor elindult a saját szobája felé.

- Átöltözök, Louis – nézett hátra jelentőségteljesen. – Utána jövök – bizonygatta, de bátjya két pillanat alatt mellette termett, és a medence irányába kezdte tolni, majd amikor nem bírt vele, a vállára kapta.

Tömegesen indultunk utánuk, hogy megnézzük, mi lesz ebből, majd miután jót nevettük Lottie dühös, víztől tocsogó megjelenésén, inkább felmenekültünk átöltözni, nehogy minket is ruhástól dobjanak a medencébe.

- Na, kéred a csókod? – jött utánam Liam. Nyilván nem engem követett, csak ő is a szobába tartott, de attól még zavart. Éreztem, hogy mennyire közel van hozzám, és komolyan mióta haragudtam rá, egyre jobban szerettem volna magunkra zárni az ajtót, és lehúzni a kulcsot a WC-ben.

- Epekedek érte – grimaszoltam, hogy elrejtsem, valójában nem hazudok.

- Meggyőző. Tiéd a fürdő – nyitotta ki előttem az ajtót, miközben közölte, hogy ott vegyem fel a fürdőruhám.

Megköszöntem, mert tudtam, hogy kedveskedni akar ezzel a lehetőséggel. Többször is volt már, hogy egyszerre akartuk használni, és általában én léptem vissza, hiszen mégis csak én vagyok itt a felesleges plusz 1. A kezembe vettem a fürdőruhámat, illetve egy lenge ruhát, majd bementem vele a fürdőbe. Lezuhanyoztam, ha már ott voltam, aztán gyorsan felöltöztem, összekötöttem a hajam, pedig utáltam így, majd kimentem. Liam az ágyon ült, hevesen nyomkodta a telefonját, amikor elmentem mellette láthattam is, hogy twitterre ír ki éppen a koncertről.

- Gondoltam, megvárlak – nézett fel, amikor végzett. – Jó a hajad, miért nem hordod így többet? – Meglepődtem szavain, de hamar összekaptam magam, hogy válaszoljak.

- Mert így malacképem van – magyaráztam.

- Te hülye vagy – nevetett fel.

- Ja, tudom, különben nem lennék itt – jegyeztem meg, aztán elindultam kifelé. Liam szavaim hallatán megtorpant, de aztán utánam sietett, és megfogta a kezemet. – Összeszedem az ikreket meg Chloet is – tudattam vele, jelezve, hogy nyugodtan mehet egyenesen a többiekhez is, nem kell velem tartania, de csak megrántotta a vállat.

- Az ikrek közül jártál valamelyikkel? – kérdezte, mire furcsán néztem rá.

- Nem. Mindkettő csak barát – szögeztem le. – Nem hiszed el, mi? – forgattam meg a szemem, amikor ránéztem az arcára, közben pedig bekopogtam.

Szinte azonnal nyílt az ajtó, és mind a hárman kitódultak rajta. Mindannyian meglepődtek, hogy Liam is ott volt, Chloe pedig egy megvető pillantást is vetett összekulcsolt kezünkre, de aztán vett egy nagy levegőt, és mosolyogva haladásra késztetett minket.

- Alex, ha csajozni támadna kedved, gondolj arra, hogy közös szobátok van – kacsintottam rá, amikor láttam lelkesedését.

- Hahaha, olyan vicces vagy. Jutalmul beleváglak a vízbe, ha leértünk – vigyorgott rám.

- Megvédesz, ugye? – vettem elő legszebb mosolyomat, és Joshra néztem.

- Tudod, hogy én mindig – lépett mellém, aztán nem tágított onnan.

Alex betartotta az ígéretét, és amikor leértünk, feltett szándéka volt a szinte üres medencébe dobni, de átöleltem Josht, aki úgy tűnt, tényleg tartja a szavát. Egyik kezével védelmezően magához húzott, aztán a következő pillanatban már a hónom alatt fogott, Alex pedig a bokáimat kapta el. Éppen arra volt időm, hogy közöljem Josh-sal, mennyire utálom, aztán már a vízben is voltam. A kezem volt az első, ami a víz fölé ért, egyúttal pedig jól be is mutattam az ikreknek, akik csak röhögtek.

- Woo, drága, látom neked is van pár ellenséged – nézett rám meglepetten Louis, szája szegletében mosoly bujkált, ujjai között egy cigit fogott.

- Ja, és barátoknak hívom őket – nevettem, aztán a medence széléhez sétáltam, és elfogadva Liam segítségét, kimásztam belőle. Leültem Chloe mellé, és tüntetőleg nem szóltam az ikrekhez. Bár látványosan nem zavarta őket, nagyon büszkék voltak magukra, még mindig azon nevettek, hogy egyáltalán bíztam Joshban.

Louis volt az egész hangulat megcsinálója, egy percre sem hagyta, hogy valaki ott üldögéljen, és ahogy egyre később lett, egyre többen lettünk lenn a medencénél. A zene hangosan szólt, mindenki túl volt pár pohár alkoholos italon is, Liam pedig annyira normális volt, hogy kezdte még Chloéval is elhitetni, hogy igazából rendes srác. Játszott velünk a medencében, és az ikrekkel is beszélgetett kicsit, mielőtt megjelent két haverja, és elmentek inni.

Hajnalban azonban megváltozott az egész viselkedése. Előtte Alexszel hülyültem valamit, aztán átöleltem, és ez látványosan nem tetszett neki. Nem értettem, hogy miért kapta fel így a vizet, de nem is mondott semmit, csak felállt, és beszélgetni kezdett két lánnyal. Egy ideig nem foglalkoztam vele, elvégre nem is vagyunk együtt igazából, de aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem én vagyok az, akivel az idejét tölti. Féltékeny voltam, mert tudtam, hogy rám sosem fog úgy nézni, mint rájuk. Eddig, még ha nem is volt igazi, ami köztünk volt, legalább mással sem volt.

- Hé, kérhetek egy szívességet? – hajolt le a fülemhez, hogy más ne hallja. Bólintottam. – Felkísérnél minket a szobámba, mintha a közös barátaink lennének, aztán aludnál ma másik szobában? – Leheletéből dőlt az alkohol, tekintete se volt tiszta, ennek ellenére mégis odafigyelt minden ilyen apróságra, amit a látszatért kellett tennie. Hihetetlen ez az ember. Legszívesebben azt válaszoltam volna neki, hogy nem, de inkább elrejtettem véleményemet, és felálltam.

A szobához vezető úton a lányokkal beszélgettem, és nevetgéltem, hogy meglegyen az a látszat, amit Liam kért. Én is bementem velük a szobába, hogy száraz ruhát vegyek magamhoz, aztán jó szórakozást kívántam nekik, és könnyeimtől homályos tekintettel mentem a barátaim szobája felé, ahová pár perccel ezelőtt ők már bementek.

Bunkó Liam

Sziasztok!

Nem győzök már szabadkozni, hogy mindig kések. Higgyétek el, van rá okom, nem csak az, hogy lustaságból nem írok. Köszönöm a megértéseteket! Most egy kisebb szünet következik, ahogy azt már egy régebbi bejegyzésben említettem. Facebookon elérhető leszek, úgyhogy ha kérdésetek van, csatlakozzatok a csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/293703494168966/ és nyugodtan tegyétek fel. Lehet, hogy majd egy újabb játékot is szervezek ott, hiszen ígértem nektek régebben. Meglátjuk, hogy alakul, és lesz-e rá jelentkező. :)

Most pedig jó olvasást, találkozunk hamarosan!

xxx Larissa

*******************************************************

Chapter 13

Idegileg kikészültem az elmúlt héten. A buliban történt csókunk után a dolgok teljesen megváltoztak, én pedig úgy éreztem, lassan depressziós leszek. Liamnek vagy egyáltalán nem tűnt fel, hogy mennyire szeretem, vagy tudta, és direkt kínzott. A falak között bunkó volt, ahol csak tudott sértő megjegyzéseket tett. Nem csak velem kötekedett, hanem mindenki mással is, úgyhogy megint szinte senki nem szólt hozzá. Én is kerültem, ahányszor csak tudtam, de valahogy mindig elintézte, hogy mellette kelljen lennem. Szinte minden nap elment valamerre, a partra, bulizni, szörfözni vagy csak sétálni egyet, nekem pedig vele kellett tartanom. Nem mondom, örültem, hogy legalább csinálok is valamit ott, látom a városokat, és egy csomó élményt szerzek, csak mindeközben felemésztett minden egyes megjátszott érintése. Ráadásul hihetetlen nagy színész volt, mert úgy tudott csókolni, hogy arra az időre még én is elhittem, hogy valódi, amit csinálunk. Aztán persze jött a hideg zuhany, ami ráébresztett, hogy mekkora idióta vagyok.

- Hülye ötlet volt, tudom, te már előre megmondtad, de én tényleg azt hittem, hogy jól sülhet el. – Éppen Chloénak panaszkodtam a telefonba, ő pedig türelmesen hallgatott, pedig tudtam, hogy lenne más dolga is.

- Tudom, bíztál benne, hogy más lesz – válaszolta.

- Szar dolog, mindenkiben a jót látni, még akkor is, ha nincs is benne – sóhajtottam fel. – Olyan jó lenne, ha itt lennétek.

- Az lenne az első dolgom, hogy Liamnek szétrúgnám a seggét, úgyhogy nem biztos – nevetett fel, ezzel engem is jobb kedvre derítve.

- Az kéne neki. Na, figyelj, megyek, éhes vagyok – füllentettem neki, hiszen tudtam, ő sosem rakná rám a telefont, amíg szomorú vagyok, még akkor se, ha fontos dolga van.

- Rendben. Jó étvágyat, és hívj bármikor – biztosított támogatásáról, majd bontottuk a vonalat. Épp időben, mert Zayn kopogtatott, hogy mindenki összegyűlt filmet nézni, menjek én is, ha van kedvem.

Valami akció filmet néztünk, ami még a srácoknak se tetszett a rossz kivitelezés miatt. Mondanom sem kell, én többet bámultam a telefonom képernyőjét, mint a TV-jét, beszélgetésemet pedig igyekeztem takarni a mellettem ülő Zayn elől. Sokat érdeklődött, tudta, hogy valószínűleg nem érzem magam fényesen Liam miatt, ám nem beszélt a csókokról, amiket odakinn váltottunk, pedig tudtam, hogy kíváncsi lenne.

„Hány centi Liamnek? Fogadtunk, és tuti én nyerek, szóval jó lenne, ha minél hamarabb az ölembe potyogna a nyereményem.” – írta Josh, én pedig rosszallóan aprót ráztam a fejemen, közben pedig akaratlanul is elgondolkoztam kérdésén, majd alaposan elvörösödtem, amikor Zayn felém pillantott. Nem tudhatta, mire gondolok, de mégis így reagáltam, viszont ezután kíváncsi lett. Megpróbálta elolvasni az üzenetet, és sajnos sikerült is neki.

- Add ide – mondta halkan, hogy ne zavarja a többieket, nekem viszont eszem ágában sem volt. Fene tudja, mit akar válaszolni, mosolyából ítélve nem sok jót rejtegetett eddig még leíratlan válasza. Nem adta fel, így hamarosan rajtam feküdve csavarta ki kezemből az apró készüléket.

- Kussoljatok már – szólt oda Liam, mire én összezártam számat, és ülő pozícióba helyeztem magam.

- Beszéljél már normálisan! – szólt vissza neki Zayn mérgesen. Jogos volt, de nem akartam, hogy veszekedjenek.

- Hagyjad – legyintettem egyet, aztán kitartottam a kezem, hogy adja vissza a telóm. Idegesen sóhajtott egyet, aztán valamit írt, végül pedig teljesítette kérésemet.

„18, mennyit tippeltél? – Zayn” – futottam végig a betűket. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, amikor az információhoz jutottam. Zavarban éreztem magam, hogy valami olyat tudok, amit nem kellene.

„20-at” – írta azonnal Josh.

„13-at, azt gondoltam, azért adja a kemény legényt, hogy kompenzálja magát” – pötyögte Alex is.

Zayn felé fordítottam, hiszen ő volt kíváncsi, nem én. Nem is lehettem volna már nagyobb zavarban, Liamre se mertem nézni, mert tudtam, hogy olyan tájékra vándorolna a tekintetem, ami elárulna engem. Gyorsan el is tettem a telefonom, nem akartam még kínosabban érezni magam, aztán előre dőltem, térdemen megtámasztottam könyökömet, és tenyerembe temettem az arcom. Zayn a hátamra helyezte a kezét, szinte láttam magam előtt, hogy mosolyog, de nem néztem fel. Ellenben ő felsőtestemet az ölébe húzta, így ülőhelyzetet váltva, most háttal feküdtem az ölében. A hátralévő időben a plafont bámultam, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni Liam megjegyzéseit, amik arról szóltak, hogy örülne, ha Zayn nem itt, mindenki előtt izgulna rám. Legszívesebben felálltam volna, és egy marha nagyot bemostam volna neki. Semmi ilyenről nem volt szó, sőt ha tudta volna, hogy mindvégig ő járt a fejemben, biztos elhallgatott volna. Bár kétségem se volt afelől, hogyha erről tudomást szerezne, a nap 24 órájában ezzel piszkálna.

- Ne vetítsd ki a saját gondolataidat rám – vágott vissza Zayn, én pedig kezdtem rá is haragudni. Ha akart volna, se tudott volna már kényelmetlenebb helyzetbe hozni. Tudnia kellett volna, hogy Liamnek esze ágában sincs ilyen formában gondolni rám, és ezekkel a megjegyzéseivel csak engem bánt.

Fel is álltam azonnal, hogy itt hagyjam őket, de Niallnek sikerült elkapnia a kezem, és leültetett a közte és Harry között lévő szűk helyre.

- Bocs, de mi is rád izgultunk, úgyhogy nem mehetsz el, velünk kell ülnöd, ugye Harry? – idegesítették ők is Liamet, miközben engem próbáltak megnevettetni. Sikertelenül.

- Úgy ám – bólogatott egyetértően a hosszú hajú énekes. – Na, mi lesz Liam, megverekszünk érte?

- Aj, hagyjátok már abba – szóltam közbe, a lehető legjobban belesüppedve a kanapéba, bízva abban, hogy magába szippant, és eltűnök végre.

Tényleg próbáltam minden vitát elkerülni, és megszüntetni, de nem jártam sikerrel, ugyanis mindig mindenki mellém állt, Liamet pedig direkt piszkálták. Fogalmam sincs, hogy miért, de sajnáltam. Szar, amikor alapból ideges vagy, és még rá is tesznek egy-egy lapáttal, várva, hogy mikor fogsz robbanni. Tudtam, hogy a srácok nem azért kötekednek vele, mert 5 éves szinten vannak, hanem, mert nekik is elegük volt belőle, és valahogy vissza akartak vágni, de ezzel csak rontottak a helyzeten.

- Fiúk, hatra készüljetek el, hogy indulhassunk a reptérre – hajolt ki Paul az ajtaján, mire mindenki befogta a száját.

- Oké, addig még van három és fél óránk – nézett Louis az órára, majd nyugodtan visszadőlt, mondván van még idő.

- Az a három és fél óra, csak kettő és fél, te marha okos – forgatta meg a szemét Liam. Nem tudom, miért kellett belekötnie most ebbe, hiszen Louisnak igaza volt.

- Te meg a matek… – sóhajtott lemondóan Louis, Paul pedig ezt látta a megfelelő időnek a távozásra, így kihagyta az ezután következő remek párbeszédet.

- Én igenis jó vagyok matekból – vágta rá Liam. – Bessie meg én, egyenlő 69 – kacsintott rám.

- Nem vagyok a kurvád, Liam – mondtam neki elvörösödött arccal, felháborodottan, hangom mégis inkább motyogásnak tűnt.

- Hát akkor szerinted miért vagy itt? Lehet, hogy nem fekszünk le egymással, de ugyanúgy magadat adod el. Amúgy lehet bele is iratom a szerződésbe a szexet is – mondta rezzenéstelen arccal. Hogy lehet valaki ennyire bunkó és tapintatlan? Felpattantam a helyemről, és kisétáltam a helyiségből, nem voltam hajlandó ezt tovább hallgatni, és amúgy sem akartam, hogy lássa, mennyire megbántott.

Szerencsére senki sem volt a folyosón, mert már azelőtt elkezdtem sírni, hogy beértem volna a szobába. Eddigre már tök jól megszoktam, hogy közös szobám van Liammel, de most nagyon utáltam. Egyrészt mindenhol az ő illatát éreztem, másrészt azok után, hogy konkrétan lekurvázott a legkisebb porcikám se kívánta, hogy a közelemben legyen.

Szó szerint kisírtam a szemeimet, úgy éreztem, hogy mentem ki fog esni a helyéről, még a fejem is megfájdult, de aztán hirtelen összeszedtem magam, és a fürdőbe mentem, hogy rendbe rakjam magam. Teljesen nem tudtam eltüntetni a sírás nyomait, de nem szégyelltem, sőt akartam is, hogy Liam lássa, mennyire fájt, amit mondott. Tudom, hogy ezzel ellentmondok magamnak, hiszem nem rég pont azért menekültem ki a szobából, hogy ne vegye észre, de azóta sok gondolatom megváltozott.

Utam egyenesen Paulhoz vezetett, a fiúk a nappaliban sajnálattal néztek rám, ám szemükben egy kis aggódást is láttam, hiszen annyira határozottan vonultam a menedzser szobája felé. Biztos arra számítottak, hogy felmondok, pedig eszem ágában sem volt.

Kopogásom után hamar kiszólt, hogy mehetek, így benyitottam. Meglepetten vizslatta az arcom, aztán mondta, hogy hallott arról, mit mondom Liam. Meg se várta, hogy beszámoljak arról, miért vagyok itt, azonnal biztosított arról, hogy ilyen nem fordul elő többet, és hogy ne akarjak szerződést bontani.

- Nem ezért vagyok itt – szakítottam félbe, amikor úgy láttam, hogy sose ér a végére értelmetlen beszédének. – Azt akarom, hogy három barátom meglátogathasson. – Nem állt szándékomban kérdezni. Azt gondolom, elég sok mindent lenyeltem már nekik, és bár fizetnek rendesen, ennyit még igazán megtehetnek.

- Ó, miért nem ezzel kezdted? – Hát mondjuk, mert nem hagytad, gondoltam magamban. – Mikor érnek rá a barátaid? Felőlem bármikor jöhetnek. – Úgy tűnt, megkönnyebbült, hogy nem kilépni akarok, így könnyen belement ebbe. Sőt még arra is gondoltam, hogy ez amolyan lekenyerezés, hogy a későbbiekbe se jusson eszembe visszakozni.

- Akkor esetleg egy holnap induló repülőre megpróbálsz szerezni jegyet? Jó lenne, ha minél hamarabb jönnének.

- Adj fél órát, megnézem, mik a lehetőségek, és utána beszélünk róla, rendben? – Beleegyezésem jeléül bólintottam egyet, majd megköszöntem, és kisétáltam a szobából.

- Ugye nem mész haza? – botlottam Zaynbe, rögtön azután, hogy a nappaliba érkeztem.

- Nyugi, nem, csak jönnek a barátaim – pillantottam a háta mögé Harryre, tudatva, hogy Chloéról beszélek.

- Ez az! Jó népes társaságunk lesz, mivel Liam két haverja már Adelaide-ben várnak minket, Calvinék továbbra is velem maradnak, Niallnek meg vannak haverjai a városban. Ráadásul medencés hotelünk lesz, minden nap bulizni fogunk! – Nem tudtam, hogy Louis ennyire szeret bulizni, de jó volt látni a lelkesedését, és reméltem is, hogy betartja ígéretét, mert tuti, hogy Alexék nagyon fogják élvezni.

- Alig várom. Na, de most megyek, összepakolom a maradék cuccom, szerintem nektek is ideje, megmozdulni. Egy óra múlva indulunk – figyelmeztettem őket, aztán gyorsan távoztam is.

Liam nem volt már velük, így sejtettem, hogy nem az üres szobába fogok belépni. Az ajtónak háttal állva, a cuccait pakolgatta, bár már neki is csak néhány dolog maradt ki a bőröndjéből.

- Na, kisírtad magad Paulnak? – perdült meg, miután becsuktam az ajtót. Arca dühös volt, megjátszott együttérzést, és gúnyolódást olvastam le róla.

- Tudod mit, Liam? Cseszd meg! Egy bocsánatkérés lenne a minimum, amiért lekurváztál, de még rúgj belém párat, hátha az eddiginél is rosszabbul fogom magam érezni. Nem tudom, hogy mit ártottam neked, szerintem semmit. De csak, hogy tudd, tudom, ez az egész arra megy, hogy elüldözz innen, és élhesd tovább az életed, ahogy kényed-kedved tartja, szóval nem, nem panaszkodtam Paulnak. Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy eltakarodok innen. A közeljövőben pedig örülnék, ha csak akkor szólnál hozzám, ha nagyon muszáj – vágtam hozzá szavaimat dühösen.

Nem válaszolt, csak visszafordult a bőröndjéhez, és dühösen rávágta a tetejét, majd elkezdte cibálni a cipzárt, aminek annyi lett a vége, hogy beakadt, és nem mozdult se ki, se be. A szívem dupla ütemet vert, a vér száguldozott az ereimben annyira mérges voltam rá, de automatikusan mozdultam a bőröndje irányába, hogy segítsek neki. Ha nem fordult felém szikrázó tekintettel minden bizonnyal, leguggolok, és meg is javítom neki, de amikor tekintetünk találkozott, meggondoltam magam, és dacosan elfordultam.

Komolyan megterhelő volt haragudni rá. Tudtam, hogy van okom mérgesnek lenni, hogy valóban utálnom kellene, de egyszerűen nem tudtam. És semmi sem volt rosszabb, mint ezzel a kettős érzéssel küszködni. Azt hittem, hogy megőrülök, amíg a hátralévő időben a szobában kerülgettük egymást. Liam mindenért morgott, dobálta a cuccait, és szó szerint el kellett ugrálnom előle, ha nem akartam, hogy nekem jöjjön. Amint kész voltam, magára hagytam, mert már nagyon érett egy újabb vita.

Rossz volt ilyen viszonyban lenni, mert tudtam, hogy továbbra is egy szobában kell maradnunk, és ez a légkör pár percre se volt kibírható. Ráadásul, a reptéren még vidámságot is kellett játszanunk. Nem is fogtuk meg egymás kezét, csak egymás mellett haladtunk a magángéphez, aztán a két legtávolabbi ülésbe ültünk le. Szerencsére Paul mellém telepedett, és elterelte a figyelmemet azzal, hogy felvázolja, mikor tud jönni Josh, Alex és Chloe. Több opciót ajánlott, és mivel én úgy döntöttem, hogy csak közölni fogom már velük, hogy vegyenek ki szabit, és szálljanak fel a gépre, a leghamarabbi időpontot választottam. Paul még az utazás alatt le is foglalta a jegyeket, és a plusz szobákat, majd közölte velem, hogy értesíthetem a barátaimat.

Alig vártam, hogy leszálljunk, és felhívhassam őket, hatalmas lázban égtem, hogy itt lesznek velem, és már nagyon kíváncsi voltam a reakciójukra is.