Stole my heart (novella)

Sziasztok!

Megígértem, hogyha összegyűlik a 2000 látogató, akkor hozok nektek egy kis meglepetést. Ezt a novellát már régebben írtam, a másik blogomra ki is tettem akkoriban, de nem hiszem, hogy bármelyikőtök olvasta volna, ezért döntöttem úgy, hogy itt is megosztom. A novellához csak annyit, hogy nem kapcsolódik az itt írt történethez, úgyhogy ha nem olvastad még a blogom, akkor ez önállóan is megállja a helyét.

A héten szereztem egy új feliratkozót, itt is köszönöm neked, örülök, hogy rád találtam:)

Jó olvasást!

xxx Larissa

*****************************

- Boldog Szülinapot! – emelte mindenki magasba a poharát a 19. születésnapom alkalmából. Anya nem volt otthon, úgyhogy hatalmas házibulit rendeztem, amire még annál is többen jöttek el, mint számítottam. Az italok gyorsan fogytak, mindig odajött hozzám valaki, hogy felköszöntsön, és velük be is dobtam pár koktélt, így hamar sikerült teljesen lerészegednem.

Szétdobált poharak mindenhol, az egyik virágcserepébe hányás, a konyhában törött üvegek, a fejemben mérhetetlen fejfájás. Ez fogadott másnap reggel, és csak arra emlékeztem, hogy nagyon jól éreztük magunkat, táncoltunk, kiabáltunk, és nem akartuk, hogy vége legyen az estének. Ettem pár falatot, de ez nem volt túl jó ötlet, mert rögtön a WC-hez kellett rohannom. Miközben kiadtam magamból minden alkoholt, eldöntöttem, hogy ma semmit nem fogok csinálni, majd másnap takarítok csak, ám arra nem számítottam, hogy anya egy nappal korábban jön haza.

- Loren! – harsant fel a hangja. Ijedtemben felpattantam, mire a fejem lüktetni kezdett, és azonnal vissza kellett térdelnem a vécé mellé. – Loren! – A szemem sarkából láttam, hogy megáll a fürdőszoba ajtajánál, és onnan kezd el ordítozni. Szólni akartam neki, hogy vegyen vissza a hangerőből, mert borzalmasan vagyok, de nem volt időm. Nem hallgatott meg. – Ennek itt hivatalosan is vége! Többet nem fogod felforgatni a lakást, amíg én nem vagyok itthon!

Egy éve kapott egy állásajánlatot a One Directiontől, hogy amíg turnéznak, legyen  szakácsuk. Nem akarta elfogadni, mert nem szeretett volna egyedül hagyni engem, – édesapám még kiskoromban meghalt – de rábeszéltem. Megígértem mindent, amit csak lehetett, hogy aztán semmit se tartsak be belőle. Nem volt szándékos, az egyik buli után jött a másik, néha lebuktam, néha nem. Én csak egyszerűen élveztem a szabadságot.

- Három nap múlva újra útnak indulunk a fiúkkal, és most te is velem fogsz jönni. Majd azok a srácok megtanítják neked, hogy nem csak így lehet bulizni, és hogy igenis küzdeni kell mindenért, amit el szeretnél érni. – Hogy voltak-e egyáltalán céljaim, azt még magam sem tudtam, de most hirtelen egy valamit nagyon el akartam érni, mégpedig hogy itthon maradhassak. Semmi kedvem nem volt öt sztárocskával meg fene tudja, hány dolgos felnőttel utazgatni egy buszban. Mellesleg anya elmélete már ott megbukott, hogy majd a fiúk megtanítanak küzdeni. Könyörgöm, megvan mindenük, még a kisujjukat se kell megmozdítaniuk. – Nincs vita! Kezdhetsz pakolni!

Óriási. Anyát nem tudtam lebeszélni az őrült tervéről, úgyhogy most bőröndökkel és táskákkal a vállamon indultam meg a busz felé. Kiderült, hogy még csak nem is a fiúkkal leszek egy buszon, hanem a testőrökkel, konyhásokkal, egyszóval sok magányos, idős emberrel. Nagyon izgalmasnak tűnt. Illedelmesen bemutatkoztam, amikor felszálltam a buszra, azért bunkó mégse lehetek, mellesleg nem ők tehetnek arról, hogy itt kell lennem, aztán levágtam magam egy sarokba, és megfogadtam, hogy én innen el sem fogok mozdulni ebben a három hónapban. A barátaim teljesen belelkesültek, néhányan irigyek is voltak rám. Nem tudták elhinni, hogy nem örülök annak, hogy bejárhatom a világot, mellesleg ekkora sztárokkal, de a lelkesedésük ezúttal nem ragadt át rám. Semmi sem tudott meggyőzni arról, hogy ez jó móka lesz.

Éppen bedugtam a fülembe a zenét, amikor valaki leült velem szembe, és kérdezgetni kezdett. Kifaggatott az egész életemről, én meg illedelmes kislány módjára, türelmesen válaszolgattam. Anya egyszer felém pillantott, hogy viselkedek-e, de úgy tűnt elégedett azzal, amit lát, és visszatért a receptkönyvei olvasgatásához. Miközben hallgattam, hogy a legújabb ismerősöm mit mesél, azon gondolkoztam, milyen indokkal tudnék lelépni, illetve, hogy hová tudnék lelépni, ahol senki sem zaklat.

Pár óra kellett hozzá, hogy rájöjjek, lehetetlen az egyedüllét egy buszban. Mindenhol volt valaki, semmi magánszférám nem volt, mindent meg kellett osztani mindenkivel, ezért úgy döntöttem, nem tartom fenn tovább a jókislány látszatot. Ha nem leszek kedves, nem fogják keresni a társaságom.

- Aha, izgi sztori – mondtam unott hanggal az egyetlen testőrnek, aki a mi buszunkban tartózkodott. – Ugye megyünk majd olyan helyre is, ahol van szórakozóhely? Nagyon szeretek bulizni – tettem hozzá. Sajnálkozva megrázta a fejét, aztán továbbállt. Bevált a tervem, ha a buliról beszéltem, hamar békén hagytak.

- Van a buszban valahol dugi pia? – kérdeztem meg a következő beszélgetőtársamtól. Nő volt, és úgy láttam, eléggé megbotránkoztattam.

- Mi itt dolgozunk, nem szórakozunk – kaptam meg a választ, én pedig egy vállrántással intéztem el a lekezelő hangnemet.

Miután megkaptam a magányt, amire vágytam, végre elkezdtem zenét hallgatni, közben pedig interneteztem. Ezzel telt az egész út, amíg oda nem értünk nem tudom, hogy hová. Beálltunk a stadion parkolójába, ahol a miénken kívül még egy csomó, ugyanilyen busz állt egymás mellett. Jó volt végre kiszállni, és kinyújtóztatni a lábamat, de anya rám parancsolt, hogy ne menjek messzire. Csak egy kukát kerestem, ahová kiköphettem a rágóm, és bár a buszban volt egy csomó szemetes, igyekeztem anya akarata ellen tenni. Miért zár be, és miért mondja meg nekem, hogy mit csinálhatok 19 évesen?

- Úgyse kapsz el – szaladt el mellettem kiabálva valaki, és amikor utána néztem, csak akkor láttam, hogy Harry az. Rögtön utána egy biztonsági őr is futott, aztán visszafelé a hátán cipelte a bejárat felé. Magamban nyugtáztam, hogy érdekes dolgokat fogok én még látni, aztán visszasétáltam a buszunkhoz. De… melyik is volt a miénk? Mind egyforma volt, ezért mindegyikbe benéztem, de egyikben sem azokat az embereket találtam, akiket kerestem.

- Hogy jutott be ide egy rajongó? – hallottam egy csodálkozó hangot, amikor az utolsó előtti buszhoz értem. Körülnéztem, hogy hol van a visítozó fan, aztán rájöttem, hogy rám értették, ezzel egyetemben pedig felismertem az arcot is, aki velem szemben állt. Louis.

- Ja, nem rajongó vagyok – legyintettem. – Csak a buszt keresem, miért egyforma mind? Nem lehetne rájuk írni, hogy: konyhások, testőrök, sztárok? – A kezemmel a levegőben csíkokat húztam, mintha a busz oldalára vetíteném a feliratokat. Niall is leszállt a buszról, úgyhogy most már két meglepődött arccal álltam szembe, akik nem tudták eldönteni, hogy igazat beszélek vagy sem.

- Mark – kiabált fel a buszra a szöszi, mire megjelent egy nagydarab ember, akit én már ismertem. Ő volt az a testőr, aki a mi buszunkban utazott.

- Nem rajongó, Sarah lánya – adta a fiúk tudtára, én viszont nem szándékoztam tovább maradni.

- Melyik busszal jöttünk? Szeretnék visszaszállni rá – magyaráztam Marknak, hátha segít.

- Az – mutatott a hátam mögé, aztán a fiúkat kezdte befelé terelni.

Anya már keresett, és mérges volt, amiért elcsászkáltam, úgyhogy inkább nem vallottam be, hogy jóformán eltévedtem. Indulnunk kellett befelé, hogy az ásványvizet időben ki tudják tenni a srácoknak. A pakolásba engem is bevont, aminek cseppet sem örültem, és meg is említettem, hogy remélem, legalább kapok érte akkor valamennyi pénzt.

- Ne legyél tiszteletlen – nyomott a kezembe egy kartondobozt, ami iszonyat nehéz volt. Letettem a földre, amíg vártam, hogy ő is felkapja a saját dolgait, és végre bemenjünk a még üres stadionba.

A koncert kezdete előtt óriási sürgés-forgás volt, mindenki szaladgált, a fénytechnikusok még állítgattak, ellenőriztek mindent, a security csoport az ajtóknál állt, anyuék nasit tettek az asztalra, és vizet, néhányan a színpadon pakolásztak, törölközőt készítettek oda a srácoknak, egyszóval óriási nyüzsgés volt, egyedül a banda tagjai szaladgáltak és szórakoztak összevissza. Na, ennyit arról, hogy majd ők megtanítják nekem a felelősségteljes viselkedést.

Miután többen is ki akartak dobni, mondván beszökött rajongó vagyok, megkértem anyut, hogy mutasson már be az embereknek, mert ez így nekem nem túl vicces. Igyekezett mindenkivel közölni, hogy tényleg a lánya vagyok, bár így is maradtak egy páran, akik éppen nem voltak ott.

- Szia! – A színpadnál álltam, amikor Harry odaállt mellém, és lazán a színpad oldalának támaszkodott. – Harry vagyok, anyukád már sokat mesélt rólad. – Az egyik kezét felém nyújtotta én pedig elfogadtam, miközben kimondtam a saját nevem.

- Biztos sok jót hallottál – nyomtam meg ironikusan a jó szót. Nem tudtam elképzelni, ahogy anya büszkén mesél rólam, elvégre nincs olyan dolog, amiért az lehetne rám.

- Is-is – vigyorodott el. – De hát, ki az, aki nem használja ki, hogy egyedül van egy hatalmas házban? Én is házibulikat rendeztem volna – mutatott magára. – Most mennem kell átöltözni, de ígérem, ez a kis út lesz életed legjobb bulija - paskolgatta meg a karom, aztán elsietett.

Ez a túlzott közvetlenség meglepett, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen lesz. Az igazság az, hogy én semmit nem tudtam ezekről a fiúkról. Hallottam a rádióba a zenéjüket, és néhány tetszett is, de soha nem érdekeltek úgy igazán. Mellesleg, mivel anya mindig úgy mesélt róluk, mint közeli ismerősökről, nekem nem is tűntek világsztároknak. Azonban a koncerten rájöttem, hogy úristen, igenis azok. Teltház volt, pedig hatalmas volt a hely, és betöltötte a visítás, az éneklés, be kellett vallanom, hogy eszméletlenül tetszett, amit láttam. Milyen jó lehet minden este odaállni, és a színpadról látni, hogy neked, érted, miattad őrül meg ennyi ember. Hihetetlen. A srácokat is feldobta a show, mert alig lehetett őket lelőni, amikor lejöttek a színpadról. Pörögtek, mint a turbómotor, pedig azt hinné az ember, hogy elfáradnak.

A koncert vége előtt fél órával, mi már pakoltunk vissza a buszokba, hogy amikor véget ér, csak be kelljen pattanunk, és leléphessünk, mielőtt rajongók lepik el az utcákat. A fiúk még a pólójukat is alig húzták fel, már szaladtak a kijárathoz. Én anya mellett siettem, amikor Harry megragadta a kezem, és közölte anyával, hogy elrabol. Ideje nem volt reagálni, már a srácok buszában is voltam, és nem tudtam, hogy mit keresek én itt.

- Hé, egy köszönömöt azért várnék, amiért megmentettelek az uncsi felnőttektől – tárta szét a kezeit, amikor csak álltam ott mellette. Jó, igazából nem tudtam, hogyan kéne reagálnom, de a kérésére egy köszönömöt azért kipréseltem magamból. – Srácok, van egy partiarcunk – sétált hátra, én pedig követtem, majd amikor odaértünk a busz hátuljába, köszöntem a többieknek, akik félig fekve, félig ülve terpeszkedtek a kanapévá alakított ülésen. Kedélyesen fogadtak, aztán szorítottak maguk mellett nekünk is helyet. Először a koncertről kérdeztek, mert kíváncsiak voltak, hogy tetszett. Bevallottam, hogy én eddig nem igazán hallgattam őket, mire hangos fújolást kaptam, de aztán nevettek, én pedig gratuláltam nekik a legújabb rajongójukhoz, magamhoz. Na, erre a kijelentésemre máris más reakciót kaptam.

- Jól tudom, hogy azért vagy itt, mert nem mert otthon hagyni Sarah? – kérdezte Liam.

- Ez azért nem teljesen így van – nevettem fel kínosan, majd megosztottam velük a történetet, amit nagyjából azért már ismertek. Rosszallóan rázták a fejüket, aztán mindannyian pacsira tartották a kezüket. Abban a pillanatban biztos volna benne, hogy nem ők fognak jó útra terelni.

Végül a késői órákra tekintettel, mindannyian elmentünk aludni, hogy reggelre már egy másik városban ébredjünk. A tempót nagyon nehéz volt megszokni, de két hét után már nagyjából tudtam mindent. Szinte észre se vettem, de szívesen segítettem pakolni, vagy bármit csinálni, amivel hozzájárulhatok, hogy az újonnan szerzett barátaim sikeresek legyenek. Az első együtt töltött éjszaka után, Harry nem tudom, hogy, de meggyőzte anyát arról, hogy sokkal jobb lenne, ha az ő turnébuszukban laknék, velem egy idősekkel, ezért át is pakoltuk a cuccaimat. Elmondhatatlanul jófejek voltak a srácok, nagyon hamar befogadtak, bár inkább Niall és Harry volt az, aki a legtöbb időt velem töltötte. Zayn lassabban nyílt meg, Louis megállás nélkül csak szórakozott, Liamről meg szinte semmit nem tudtam. Kész titok volt számomra, és valamiért nem is mertem közeledni hozzá. Ő sem kereste a társaságom, bár láttam, hogy néha figyeli, ahogy Harry-vel viccelődünk.

Harry viselkedését amúgy kezdetben elég idegesítőnek tartottam, mert az újságokban olvastam még régen, hogy ilyen kis szoknyapecér, és nem tudtam, hogy vajon azért hívott át a saját buszukba, azért legyeskedik körülöttem, vagy csak szimplán ennyire közvetlen. Mindenesetre egy idő után már nem foglalkoztam ezzel, mert bár néhány kétértelmű megjegyzést tett, sosem nyomult rám. Jó havernak tűnt, mindig vidám volt, emellett viszont kicsit felszínesnek gondoltam. Nem akartam szomorúnak látni, de igazából furcsálltam, hogy mindig csak vigyorog, tele van pozitív energiákkal, és ha valakinek rossz kedve volt, csak legyintett egyet, és baromkodott tovább.

- Elmegyünk sétálni? – kérdezte tőlem az egyik szabadnapjukon. Mindenki a hotelszobában ücsörgött, csak ő nem tudott tétlen maradni. Megrántottam vállam, mivel úgyis unatkoztam, miért ne? – Nem azért hívtalak el, mert kilométer hiányom van – mondta, amikor kiléptünk a hotelből, úgyhogy kezdett érdekessé válni ez a séta. – Tudod, Liamnek nagyon bejössz.

- Persze – nevettem fel, aztán hátranéztem a testőrre, aki elkísért minket. Úgy csinált, mintha nem figyelne, pedig nagyon jól tudtam, hogy hallgatja, miről beszélgetünk.  – Pont úgy néz ki, mint aki odáig van értem – vigyorogtam tovább.

- Komolyan mondom – bizonygatta. – Tudom, milyen, amikor megtetszik neki egy lány. Nem közeledik felé, csak messziről figyelgeti, de állítom, hogy mindent tud rólad, ami valaha elhangzott a szádból. – Még mindig kételkedve sétáltam mellette. Egyáltalán nem értettem, miért mondja ezt. – Arra gondoltam, hogy féltékennyé tehetnénk – vetette át lazán a kezét a vállamon.

- Na, csak kibújt a szög a zsákból! – kiáltottam fel röhögve. Annyira éreztem, hogy egyszer ki fogunk lyukadni ehhez a témához. Jó ízűen nevettem, ami miatt ő duzzogni kezdett.

- Nem kell mindent elhinni, amit mondanak rólam – motyogta mérgesen. – Két hete vagy velünk, láttál azóta nálam akárkit is?

- Azta, mindjárt szólok valakinek, hogy gratuláljon neked, amiért két hétig kibírtad nő nélkül – néztem rá tettetett csodálattal.

- Nem azért mondtam, de mindegy – legyintett. Kezdtem aggódni, hogy megsértődött, mert tényleg úgy nézett ki, mint aki haragszik rám. – Csak azt mondtam, hogy Liamnek tetszel, és kész vagyok segíteni.

- Oké, és azt ki mondta neked, hogy én akarok tőle bármit is? – Emiatt most ő nevetett ki.

- Én kiszúrom az ilyet – kacsintott rám. Nem tudtam, mi mondjak. Az igazság az, hogy eszeveszett jól nézett ki a srác, úgyhogy annyiból igaza volt Haroldnak, hogy tetszik nekem a haverja. De nem tudtam, hogy rögtön odaszalad-e hozzá, hogy elújságolja neki, vagy a kettőnk titka marad. Túl sokáig gondolkoztam, amiből ő azonnal levonta a következtetést, és győzedelmesen a levegőbe csapott. – Gondolkodj el ezen a féltékennyé tévős ajánlaton – tért vissza a másik témánkra, amin mind a ketten jót nevettünk.

Egy pár lány kicsit később megismerte, úgyhogy sietősen visszafordultunk a hotel felé, és jóformán menekülni kezdtünk. Amikor visszaértünk a szobába, akaratomon kívül is rögtön Liamre néztem. A kanapén ült, az egyik lábát a térdére tette, a karjával pedig a kanapé karfáján támaszkodott. A fenébe, tényleg tetszik!

Nem értettem, ha Harry igazat mondott, akkor miért nem mutatott felém eddig több érdeklődést. Leültem a kanapé másik oldalára, és én is nézni kezdtem a TV-t. Zayn aztán megkért, hogy üljek arrébb, mert le szeretne ő is ülni, úgyhogy kénytelen voltam közelebb húzódni Liamhez. Harry valahová eltűnt, pedig örömmel fogadtam volna, ha megment.

- Mi van Harry-vel? – húzogatta a szemöldökét Zayn, aztán a vállával meglökte az én vállam, így nekidőltem Liamének. Fantasztikus, az egyikük azt hiszi, hogy majd lesz köztünk valami Liammel, a másik meg azt, hogy már nem csak barátok vagyunk Harryvel. Minek vannak az újságírók, mikor itt vannak a srácok?

- Hát – nyújtottam el az á-t. Úgy döntöttem, hogy átverem egy kicsit. – Azért hívott el sétálni, hogy elmondja, már az első pillanatban is tetszettem neki, és hogy nagyon megkedvelt. – Liam abban a pillanatban felpattant mellőlünk, majd kisétált a bejárati ajtón, amit kicsit hangosabban csukott be.

- Harry, te hülye! Nem ezt beszéltük meg – kiabálta el magát Zayn, mire hamarosan megjelent mellettünk a bozontos. Tessék? Volt egy tervük? Hát mindenki kerítőt játszott?

- Csak vicceltem – tettem fel a kezeimet, amikor rájöttem, hogy most aztán nem jó pillanatban sütöttem el a poént.

Zayn Liam után ment, Harry pedig kérte, hogy meséljem el, mi történt. Miután a végére értem a rövid történetnek, gratulált, és képzeletben átadta nekem a legjobb együttműködő és az év legjobb pasizásáért járó díjat.

Ezek után végképp nem tudtam, hogy viszonyuljak Liamhez. Kínos volt minden perc, amit egy légtérben töltöttünk, aztán végül pár nappal később ő vetett véget ennek. Simán csak beszélgetni kezdtünk általános dolgokról. Örültem, hogy a többiek kerítő pályafutását nem hozta szóba, mert valószínűleg az lett volna életem legborzalmasabb beszélgetése. Aranyos volt, pont olyan, mint amilyennek eddig láttam, de azt a fajta érdeklődést, amiről a többiek beszéltek, még mindig nem éreztem rajta. Anyának persze egy szót sem szóltam erről, nem kell mindenről tudnia, így is nagyon büszke volt magára, amiért minden viaskodásom ellenére jól éreztem magam itt.

A következő koncert Párizsban volt, már reggel odaértünk, úgyhogy a fiúknak volt egy kis szabadidejük, amit most öten töltöttek. Úgy gondoltam, kell nekik egy kis idő, amíg csak ők vannak, mert mióta velük utazgatok, még nem igazán maradtak nélkülem, és nem szerettem volna rájuk akaszkodni. Jó kedvűen térek vissza, aztán rögtön mentünk is stadionba, mert átbeszélték a koreográfiát, és pár számot el is próbáltak. Végig hülyültek, ezért a hangulatra nem volt panasz. Én hátramentem anyához, hogy segítsek neki egy kicsit, és mivel fájt a fejem, most a koncertre se mentem ki, csak az öltözőből hallgattam, ami beszűrődött. A végén, ahogy lenni szokott, rohantuk a buszhoz, ami elvitt minket a hotelbe. Leültem Liamék közé, hogy hallgassam, ahogy megbeszélik a koncert eseményeit, aztán feltűnt, hogy Harry nincs közöttük, és elmentem megkeresni. A telefonját nyomkodva hasalt az ágyán.

- Mit csinálsz? – Mivel a felső ágy volt az övé, felálltam az alsóra, és a fejemet az ágya szélére feltettem.

- Olvasgatok – fordította egy pillanatra felém a telefonját, aztán újra elmélyedt a tevékenységében. Egy darabig néztem, ahogy az ujjával görgeti a telefont, de úgy éreztem, hogy most egyedül szeretne lenni, ezért otthagytam.

Ő volt az első, aki kipattant a buszból, és a hotelszobájáig meg sem állt. A többiektől érdeklődtem, hogy haragszik-e rám, de határozottan megrázták a fejüket. Elmondásuk szerint, egyszer egy évben elkapja a rosszkedv, és olyankor így viselkedik. Furcsa volt, mert egészen idáig tényleg állandóan csak mosolygott, és rossz volt ilyennek látni. Az én szobám pont az övé mellett volt, úgyhogy tisztán hallottam, amikor a falba vert. Nagyon jól tudtam, hogy milyen hangja van, hiszen én is mindig ezt csináltam. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam, fogtam magam, és átmentem hozzá. Az ajtaja zárva volt, ezért jó ideig dörömböltem, de mivel nem adtam fel, végül beengedett. Sírt. Harry sírt. Annyira elképzelhetetlen volt. Nem tudtam, hogy mi ütött belé, de nem kérdeztem semmit, csak átöleltem. Egyáltalán nem segített semmit, és ötletem sem volt, mit mondhatnék. Reméltem, hogy magától elmondja, és amíg ez meg nem történt, csak csendben ültem mellette. A könnyeivel küzdött. Soha nem láttam még ennél szívszaggatóbb dolgot. Annyira elesett volt, de volt benne valami, ami abban a pillanatban megfogott. Ez a srác nem felszínes! Nem értettem, hogy hihettem ezt róla bármikor is.

- Az egyik rajongónál volt egy tábla, amin a nemi identitásom felől érdeklődött. Kiszúrtam koncert közben. – Felvonta a vállát. – Ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy mit tehettem, amiből ezt a következtetést vonták le. A buszon az üzeneteket olvastam. – Megtörölte a szemét, én pedig félbe szakítottam.

- Miért kínzod magad azokkal? Ne olvasd, ha ennyire felzaklat. – A telefonja még mindig a kezében volt, úgyhogy elvettem tőle.

- Csak kíváncsi vagyok, elvégre a kritikából tanul az ember – magyarázta még mindig a szemét törölgetve.

- Ez nem kritika, ez csak ócsárolás – világítottam rá a lényegre. Igazából ezt ő is nagyon jól tudta, szóval nem értettem, miért ad az ilyenek véleményére. – Én nem találkoztam még hozzád hasonló sráccal – szaladt ki a számon. Annyira megfogott, hogy így láttam, teljesen megváltoztatta a véleményemet. Felnézett, így csak pár centiméter volt közöttünk, ami valahogy hirtelen el is tűnt, és már csókolóztunk is. Fel sem fogtam, hogy mit csinálok, de annyira élveztem, hogy esélyem sem volt arra gondolni, ennek milyen következményei lesznek. Főleg, hogy nem álltunk meg a csóknál.

Reggel, amint felkeltem, rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el. Csak pillanatnyi elmezavar volt, meghatott a síró férfi látványa, de Harry nekem csak haver. Tudtam, hogy meg kell beszélnünk, de azt már nem, hogy mit fogok mondani. Most az egyszer reménykedtem abban, hogy igaz, amit az újságok az egyéjszakás kalandjairól írnak. Egy kis időre még úgy tettem, mintha aludnék, mert képtelen voltam a szemébe nézni, aztán nem húzhattam tovább.

- Jó reggelt – köszönt, amikor megfordultam. A megszokott, vidám Harry volt, már túltette magát a tegnapi mélypontján. Dünnyögtem egy neked is-et, aztán rögtön bele is kezdtem, mert szerettem volna, ha gyorsan tisztázzuk, hogy nem szeretnék tőle semmit.

- Tudom – mosolyodott el. – Köszönöm, hogy megtetted ezt értem. – Átölelt és nyomott egy puszit az arcomra, míg én elmotyogtam magamban egy köszönömöt Istennek, amiért Harry-t ilyennek teremtette.

Nem is beszéltünk tovább erről, felöltöztem, aztán átmentem a saját szobámba, hogy vállalható kinézetet kreáljak magamnak. Sajnálatomra Liam pont látta, amikor kiléptem Harry szobájából, és amennyire ismertem, a csalódott arcát vette elő. Mondani akartam neki valamit, de nem tudtam lenne-e értelme vagy, hogy érdekelné-e, ezért csak sarkon fordultam, és eltűntem a saját ajtóm mögött. Amikor legközelebb kimerészkedtem, hallottam, ahogy rólam beszélnek, és hogy Harry hazudott miattam.

- Csak átjött, mert rossz kedvem volt, beszélgettünk, aztán ott aludt. – Nem akartam, hogy titkolóznia kelljen, ezért én vallottam be mindent. Vállalom érte a felelősséget, ha már egyszer megtettem. Ha mást nem is, hát ezt az egyet megtanultam a titokban rendezett házibulikból. Liam megint otthagyott minket, ám most Harry érezte kötelességének, hogy utána menjen. Őszintén reméltem, hogy meg tudják beszélni. Ha Liam haragudni akar valakire, akkor az inkább én legyek.

Niall, Louis és Zayn csak bámultak rám, amitől roppant kínosan éreztem magam. A megmentőm Harry és Liam volt, akik ölelkezve jöttek vissza. Végre kifújhattam a levegőt, és megnyugodtam, aztán viszont megláttam, hogy a két fiú mögött ott van anyu. Hogy került ide?

- Mit hallok? – Hangjára Harry és Liam is összerezdült, hát még én. Most biztos óriási balhé lesz, amiért nem férek meg a bőrömbe, és hogy még itt is csak bajt okozok. Szinte szóról szóra ugyanezt vágta a fejemhez, csak még hozzádobott egy témát.

- Nem arra neveltelek, hogy a szüzességed egy jött-ment kapcsolatban veszítsd el. – Harry kis híján felnevetett, de mivel addigra már mellettem állt, oldalba vágtam, ő pedig úgy tett mintha köhögne. Nem hiányzik, hogy elköpje, nem is voltam szűz.

Csak álltam, és hallgattam, mert tudtam, hogy bármit mondanék, csak rontanék a helyzeten. Mellesleg roppant megalázó volt, hogy mindezt a fiúk előtt tárgyalta ki. Szerencsére, miután úgy érezte, hogy kellőképpen leszidott, kiment a lakosztályból. Zayn nevetni kezdett, amibe Niall is bekapcsolódott, én pedig csak megforgattam a szemem.

- Szűz, mi? – vigyorgott rám Harry, mire összehúzott szemöldökkel néztem fel rá. – Én inkább a tapasztaltat használnám. Ja, amúgy, Liam, megéri vele összejönni – kacsintott oda neki.

- Megöllek – mondtam neki, de mire tettlegességig mentem volna, elpárolgott mellőlem. Fülig vörösödve ültem le reggelizni. Végig a tányéromat bámultam, egy perce se emeltem fel a fejem, mert tudtam, hogy négy vigyorgó és egy csalódott ábrázat fogadna. Igazából az utóbbit nem szerettem volna látni. Most biztos, hogy ellőttem az utolsó esélyemet is nála.

Amikor végeztem az evéssel, bementem a szobába, és egyáltalán nem terveztem, hogy kijövök onnan. Tudtam, hogy ezzel esélyt adok a fiúknak a kibeszélésre, kombinálásra, és hogy Harry teletömje Liam fejét a hülyeségeivel, de nem volt jó kedvem. Tényleg megkedveltem Liamet, és a tegnap estével az egészet elszúrtam. Kicsit később Harry jött be hozzám. Afelől érdeklődött, hogy vagyok, és hogy nagyon megbántam-e, hogy lefeküdtem vele.

- Ha nem lenne Liam, nem bánnám – bizonygattam neki, mire büszkén kihúzta magát. – Csak most elképzelni sem tudom, miket gondolhat rólam – hajtottam le a fejem.

- Nyugi, Harold mindent elintéz – mutatott magára színpadiasan. – Ha pedig szomorú vagy, csak szólj, megismételhetjük a tegnapit – kacsintott rám. Felálltam, kinyitottam az ajtót, és kimutattam.

- Kifelé! – szóltam rá vigyorogva, a fejemet rázva. Nevetve lépett ki a szobámból, és becsukta maga után az ajtót.

Az is zavart, hogy anya haragszik rám. Régebben sose érdekelt, hogy mit gondol, de most, hogy sok időt töltöttünk együtt, és láttam, mennyire örül neki, amiért jól viselkedem, rossz érzés volt, hogy neki is csalódást okoztam. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy megkeresem, és beszélek vele. Elmondom az egész sztorit, azt is, hogy már két éve nem vagyok szűz. Csak remélni tudtam, hogy majd megért. A konyhában találtam rá, sütit készített, és nagyot sóhajtott, amikor meglátott. Felültem a pultra, és miközben lóbáltam a lábam, elmeséltem neki mindent.

- Nem szeretném, hogy haragudj rám. Bőven elég, ha csak egy embernek okozok csalódást – húztam el a számat.

- Kislányom, most nagyon büszke vagyok rád – hagyta abba a sütögetést, és odajött, hogy átöleljen. – Csak azt vártam, hogy egyszer végre elém állj, és vállald a tetteidért a felelősséget. El sem hiszem, hogy megéltem ezt a napot.

- Kösz, hogy hittél bennem – mondtam neki ironikusan, mire felnevetett. – Hé, vihetek fel a sütiből Liamnek? – mutattam a tálcára, amin már az elkészültek voltak.

- Persze, csak várj egy kicsit. – Elvette az egyiket, és valamit ügyködött, aztán tányérra tette, és odanyújtotta nekem. A süti tetejére szívecske alakban cukormázat tett, és beleírta, hogy L. Bizonytalanul méregettem. Nem voltam benne biztos, hogy ezt oda merem neki adni, de anya kitolt az ajtón, úgyhogy nem volt más lehetőségem.

Reméltem, hogy egyedül találom, és nem a többiek társaságában, mert az biztos, hogy ezt más előtt, nem adom át neki. A szobájában volt, de ehhez át kellett mennem a nappalin, szóval gondosan eldugtam a hátam mögé a sütit.

- Gyere – kiabált ki, amikor kopogtam. Látszott az arcán, hogy nem számított rám, de lerakta a gitárját, amin valószínűleg éppen játszott.

- Hoztam neked valamit. – A süti még mindig a hátam mögött volt, és szavaim ellenére azt fontolgattam, hogy inkább elfutok. Az egyik kezemmel megvakartam a tarkómat, aztán erőt vettem magamon, és átnyújtottam neki a tányért.

- Ó – mosolyodott el, amikor meglátta. A reakciója után kicsit megkönnyebbültem. – Hát ez aranyos – nézett fel rám.

- Békeajándék – szólaltam meg, aztán szidni kezdtem magam. Mi van azzal a verzióval, hogy: Liam, bármennyire is nem úgy tűnik, kedvellek, és nem szeretnék semmit Harry-től, mert te érdekelsz.

- Abban bíztam, hogy más okból kapom – döntötte oldalra a fejét, aztán megpaskolta az ágyát, hogy üljek le.

- Jó, igazából azért kaptad, mert nagyon kedvellek. – Hát, ez se az eredeti mondat volt, de már kezdett hasonlítani.

- Én is, csak elbizonytalanodtam. Tudod… - összekulcsolta a kezeit, és miközben beszélt azt nézte. – Nehéz barátnőt találni, mert sose lehetek biztos benne, hogy azért szeret majd, amilyen vagyok. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy téged tényleg nem érdekel se a hírnevem, se a pénzem, és persze, most sem mondom, hogy olyan lány vagy, – szögezte le gyorsan – de nem tudom, mit higgyek. Kicsit úgy jött le, mintha azzal lettél volna, akivel elsőre összejött. – Miután elmondta, amit akart, felnézett rám. Tudtam, hogy nem akart megbántani, csak elmondta az érzéseit, mégis rosszul érintett.

- Senki nem tudta volna udvariasabban elmondani, hogy ribancnak tart – nyugtáztam keserűen.

- Nem akartalak megbántani – mentegetőzött.

- Ha az lennék, és tényleg csak valakire hajtanék, akinek hírneve van, akkor most nem ülnék itt veled, hanem Harry ágyában fetrengenék. De megértem, ha ezt gondolod rólam. Csak én tehetek róla, én szúrtam el – álltam fel, hogy távozzak.

- Várj – nyúlt a kezem után. Kihúztam az ujjai közül a csuklóm, aztán visszaültem mellé. – Nem gondolom ezt, de hogy lehetnék veled, ha vonzódsz hozzá. – Tiltakozni akartam, de belém fojtotta a szót. – Ne mondd, hogy nem! Ha valakit nem tartok vonzónak, azzal nem fekszem le.

- De tényleg nem. Nézd, átmentem hozzá, mert az én falamat ütötte a kezével. Csak meg akartam vigasztalni, és utána visszamenni a saját szobámba. De teljesen elgyengültem, amikor megláttam, hogy sír. Harry nem az esetem, sem a nagy haja, sem a madárkák a mellkasán, semmi sem. Aranyos, igen, imádom, mert jófej, de az csak egy gyenge pillanat volt. A nők elérzékenyülnek a síró férfiak láttán – hoztam fel egy rettentő gyenge érvet magam mellett. – Bizton állíthatom, hogy nem tetszik, nem vonzódom hozzá. – Még akkor sem, ha jó az ágyban. Ezt már nem kötöttem az orrára, mert azzal csak magam alatt vágtam volna a fát, de igaz volt.

- Mi van, ha legközelebb elsírja magát előtted? Szaladsz megvigasztalni? – Félig viccesen, félig komolyan tette fel a kérdést.

- Remélem, akkor ott leszel nekem, szorosan átölelsz, és egy szeretlek kíséretében megígéred, hogy jól lesz. – Amint kimondtam, elkaptam a tekintetem róla. Nem akartam nyomulni, főleg nem pofára esni.

- Úgy lesz! – A kezével visszafordította a fejemet maga felé, aztán megcsókolt. Sokkal többet jelentett, mint amit éjjel kaptam Harry-től. – Remélem, mostál fogat, mert nem akarok Harry-vel smárolni – húzódott el egy pillanatra, mire felnevettem.

- Ne már, haver, elrontod a pillanatot! – hallottuk meg, ahogy Harry bekiabál, aztán kintről nagy nevetés következett.

- Remélem, élveztétek a mozit – nyitotta ki az ajtót Liam, én pedig az ágyon ültem hitetlenkedve, amiért volt pofájuk végighallgatni a privát beszélgetésünket.

- Nem igazán – rázta meg a fejét Harry, aztán gonoszan nézett rám. – Kiderült, hogy nem vonzóak a madárkáim, nem jön be a hajam, és még Liam se akar velem csókolózni – tettette a sértődöttet, aztán jót nevetett magán.

- Sajnálom, nehéz ezzel – mutatott végig magán Liam – vetekedni.

Egy emberként nevettünk fel, miközben odasétáltam újdonsült barátomhoz, és adtam egy puszit az arcára.

- Oké, és akkor most tűnés! – hessegettem el a többieket, és magunkra csuktam az ajtót.

Díj + közérdekű

Sziasztok!

Kaptam egy újabb díjat, és mivel az egész estémet a kérdések megválaszolásával, illetve kitalálásával töltöttem, gondoltam ki is teszem azonnal. Ám előtte:

Túlléptük a 2000 látogatót, köszönöm szépen, bár nem tudom, hogy kik pörgetik a számlálót, mert szinte alig írtok, de köszönöm mindenkinek, aki egyetlen egyszer is megnyitotta. A meglepetés holnap jön, annyit elárulok, hogy egy novella lesz ;)

xxx Larissa

A díjat köszönöm szépen Líviának!

 Szabályok 

• Mindenkinek 11 dolgot kell írnia magáról.

• A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.

• 11 kérdést kell feltenni a jelöltnek.

• 11 blogot kell jelölni és linkelni.

• Nincs visszaadás, visszajelölés.

11 dolog rólam 

#1 Az első történetem Tokio Hoteles volt, nem vagyok rá büszke, és sose fogja senki látni.

#2 Cipőmániás vagyok. Bárhova megyek, tuti, hogy egy cipővel térek haza.

#3 Vasárnap vettem egy kisnyuszit.

#4 Újságíró szeretnék lenni, és mellette hobbiként énekelni akarok.

#5 A következő két történet már megvan a fejemben, szóval ha vége a Liamesnek, jön egy újabb ;)

#6 Az igazi nevem: Nikolett.

#7 Azért kezdtem a blogot álnéven írni, mert egyik ismerősöm sem tudott róla. Titokban akartam tartani, de nem jött össze.

#8 Akárhányszor megkérdeznétek, hogy ki a kedvenc tagom az 1D-ből, minden alkalommal másik választ adnék.

#9 Ijesztő, hogy egy hónap múlva már 19 éves leszek.

#10 Tegnap (április 10-én) volt HÉT éve, hogy Tokio Hotel koncerten voltam. El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan telik az idő.

#11 Minden alkalommal elolvadok, amikor egy férfit kisgyerekkel a kezében látok.

Lívia kérdései:

1. Milyen napod volt?

Lehetett volna jobb is, de most, hogy válaszolgatok ezekre, máris jobb egy fokkal:D

2. Van/vannak most új ötlet/ötletek a fejedben?

Ajaj, bőven. Mint fent említettem, már két új történetnek megvan a váza. Illetve a többi blogomra is van egy csomó, csak időm lenne már mindet megírni.

3. Melyik napszakban szeretsz a legjobban írni?

Éjszaka, amikor itthon a többiek már lefeküdtek, mert így nem zavar a hangjuk, nem kell másra odafigyelnem, csak az írásra.

4. Mi a véleményed rólunk?

Érdekes egyéniségetek van, de a magatok módján imádni valóak vagytok, és aki megismer titeket, az tuti, hogy nem fogja sajnálni, amiért szóba állt veletek.

5. A kommentek, illetve a saját életed alakulása mennyire befolyásolja a történeted/történeteid alakulását?

A kommentek nem befolyásolnak, maximum annyiban, hogy sokkal nagyobb lelkesedéssel, gyorsabban tudok alkotni, de a történethez nem tesz, illetve nem is vesz el belőle. Az már kialakult a fejemben, és nem változtatok rajta.

6. Szerinted, ha egy suliba járnál/jártál volna velünk, jóban lettünk volna?

Mivel szeretitek a Bayernt, biztosan megtaláltuk volna a közös hangot.

7. Ha egy napra valaki más bőrébe bújhatnál, ki lenne az?

Határozottan Larissa. Tudom, hogy ő egy kitalált személy, de nagyon szívesen élném az életét. Persze, tudom, elég sok nehézség van az életében, mármint a barátja folyton távol van tőle, két helyen is meg kell felelnie, és akármilyen fáradt teljesítenie kell. De akkor is kipróbálnám, milyen neki.

8. Ha eltölthetnél egy estét egy híres emberrel (legyen élő vagy már elhunyt) kit választanál és miért pont őt?

A válaszom valószínűleg a rengeteg filozófia órámnak tudható be, de valamelyik filozófussal ülnék le szívesen beszélgetni. Például Platónnal vagy Arisztotelésszel, hogy két nagy nevet említsek. Csak kíváncsi lennék, milyen arcot vágnának, amikor rájönnek, hogy egy csomó dolgot rosszul gondoltak. Vajon milyen új magyarázatokat találnának ki?

9. Hogyan látsz minket öt év múlva?

Lediplomáztok, menő munkahelyetek lesz, és még mindig barátnők lesztek. ;)

10. Twitter vagy Instagram?

Nem tudok választani. Két különböző dolog, és én mindkettőt imádom.

11. Megbántad, hogy megismertél minket?

NEM!

Kérdéseim:

1. Olvasod a blogom?

2. Van háziállatod? Mi a neve? Mióta van meg?

3. Hány parfümöd van? Milyen illatokat szeretsz?

4. Melyik a jobb, ha sampon megy a szemedbe vagy ha víz az orrodba?

5. A blogod designját te magad készíted, vagy csináltatod?

6. Ha felajánlanák neked álmaid munkáját úgy, hogy nem kapnál érte fizetést elfogadnád?

7. Hallgatsz-e olyan zenét, amit más előtt szégyellsz?

8. Mi volt tegnap az utolsó gondolatod, mielőtt elaludtál?

9. Miért mondanád magad jó írónak?

10. Van olyan film, amit szívesen megírnál könyv formában? Melyik az?

11.  Szerinted miért pont 11 kérdést kell feltenni?

Akiknek továbbadom: (Előre szólok, hogy ez nem lesz 11, ugyanis csak olyannak szeretném adni, aki ténylegesen is megérdemli.)

Bogi

LTP

Azy

Lívia

Dóri

Kori

Vivien

Kvartett, a nagy négyes

Sziasztok!

Egy napos késéssel tudtam csak hozni a részt, bocsánat az ígéretem megszegéséért, igyekszem, hogy a továbbiakban ne forduljon elő ilyen sokszor. Viszont nagyon hálás lennék, ha pipálnátok vagy írnának pár szót, mostanában nagyon megcsappantak ezek a dolgok. Ha valami nem tetszik, írjátok meg nyugodtan, próbálok rajta változtatni. Csak jelezzétek, hogy olvastok, mert különben nem látom értelmét a publikálásnak. Mellesleg ez a rész több mint ÖT oldal, sokat dolgoztam vele, szóval jól esne némi visszajelzés. Bízom bennetek.

xxx Larissa

Mióta Liam hazajött, Amandyvel kiegészülve, a négyesünk elválaszthatatlanná vált. Persze arra időre, amikor mindenkinek volt dolga, hanyagoltuk egymás társaságát, de szinte beköltöztünk egymás lakásába. Én bejártam a sulimba, mert a vizsgaidőszak előtt még volt egy hét. Igyekeztem beszerezni a könyvtárból a tananyaghoz szükséges könyveket, és a londoni VS-be is benéztem, hogy bemutatkozzak az új munkatársaimnak. Andy néha, amikor volt kedve, bement a munkahelyére, Amanda pedig szintén a tanulmányait folytatta. Egyedül Liamnek nem volt semmi dolga, a kis pihenőt viszont igazán megérdemelte, mert amikor hazajött, teljesen le volt amortizálva. Majd’ két napot átaludt, mire úgy érezte, hogy kipihente magát.

A mai napon Liam háza lett kiszemelve a kvartett gyűlésére, úgyhogy már korán reggel a nappalijában fetrengtünk a kanapén. A két srác már lejátszott egy focimeccset a FIFA-val, amihez mi szolgáltattunk érdekes kommentárokat, mivel Amandának és nekem annyi közünk volt a focihoz, mint Andynek az énekléshez. Azaz semennyi. Ám ellentétben Andyvel, mi nem is erőltettük a dolgot, ő viszont képes volt egész nap énekelni, jobban mondva kornyikálni, amit igencsak nehéz volt megszokni, de egy idő után azt vettem észre, hogy már immúnis vagyok rá.

- Mindjárt jövök – pattant fel Andy a helyéről, aztán elhagyta a helyiséget.

- Hova mész? – kérdezte Amanda, mi pedig vele együtt kíváncsian vártuk a választ. Csakhogy nem kaptunk.

Pár perc múlva halkan mögénk settenkedett, és valamivel lövöldözni kezdett, mire mindannyian felkiáltottunk. Liam felpattant a kanapéról, és rávetette magát, próbálta megszerezni tőle a játék pisztolyt, de csak annyit ért el, hogy még több helyen eltalálták a kis golyók. Andy rendkívül jót szórakozott a dolgon, és amíg nem rám lőttek, addig én is jót mosolyogtam, ám miután Liamnek nem sikerült megkaparintania a fegyvert, elszaladt, majd három másikkal tért vissza. Komolyan mondom, ez a két srác az öcséim szobájában baromi jól ellenne.

Hatalmas harc kerekedett, próbáltunk elmenekülni egymás elől, de valahonnan mindig felbukkant egy golyó, ami oldalba vágott. Amikor a fedezékünkből kiszabadultunk, fel-le szaladgáltunk a lakásban, miközben a műanyag fegyverek eszeveszettül kattogtak, egy idő után viszont ellőttük az összes golyót, úgyhogy abbamaradt a játék.

- Andy, nem vagy normális – közöltem vele, amikor jókedvűen, de kifáradva lezuhantam a kanapéra. Már nem kellett félnem a lövésektől, mert senkinél nem volt ott a játékszer.

- Mi? – háborodott fel. – Ti csináltatok ekkora háborút!

- Hol? – kiáltott fel Amanda nevetve. – Ezt életem, te kezdted – bökdöste meg a mellkasát.

- Szép, mondhatom. Milyen barátnő vagy te? Meg se védesz! – tettetett hitetlenkedést, aztán nyomott egy csókot a barátnője szájára.

Továbbtárgyaltuk, hogy ki a legbetegebb közülünk, miközben hangosan nevettünk, mert az egész társalgás vicc volt. Szívattuk egymást, kötözködtünk, de persze csak úgy, ahogy jó barátok közt szokás.

- Csináljunk muffint – csapta össze a kezét Liam. Fogalmam sem volt, honnan jött neki az ötlet a beszélgetés kellős közepén, de nekem most nem volt kedvem sütögetni.

Andy is belelkesült az édesség hallatán, és végül kitalálták, hogy majd ők ketten megcsinálják, mi addig maradjunk itt. Amanda és én felnevettünk, de nem akartuk megsérteni őket, úgyhogy rájuk hagytuk, és magunkban elkönyveltük, hogy ebből katasztrófa lesz. Még Liam csak-csak megoldja a dolgokat, de ha Andy közben a sok baromságát előadja, akkor még az is lehet, hogy cukor helyett só kerül a sütibe.

Amíg ők a konyhában ügyködtek, mi bekapcsoltuk a tévét, és a benne lévő műsorokat kezdtük kibeszélni. Néha a konyha felé füleltünk, hogy vajon mi folyhat odabent. Én személy szerint nagyon szívesen végignéztem volna, ahogy csinálják, de ki lettünk tiltva a konyhából, semmiért nem mehettünk be, úgyhogy csak a hangok alapján tudtuk megítélni, vajon hogy sikerül nekik a művelet.

- Andy, te fasz! – hallottam meg Liamet kiabálni, majd rögtön utána a gurgulázó nevetésüket.

- Szerinted mit csinálnak? – kérdeztem Amandától. Nem bírtam kordában tartani a kíváncsi énemet, egyszerűen muszáj volt tudnom, ezért felálltam, és megszegve minden parancsot, a konyha felé igyekeztem.

Amint megjelentem az ajtóban Andy előttem termett, és a vállamnál fogva kifelé kezdett tolni. Minden erőmet bevetettem, de meg se kottyant neki, arra pedig külön odafigyelt, hogy se a keze alatt, se mellette ne tudjak elnézni.

- Na, – nyavalyogtam – legalább egy puszit had adjak… - Mielőtt végigmondhattam volna oda tartotta az arcát. Hitetlenkedve megráztam a fejem, majd vigyorogva adtam neki egy apró pofont. – Nem neked, te lüke! – Elnevette magát, de továbbra sem engedett beljebb, aztán Liam odasétált, egy pillanatra a számra tapasztotta a sajátját, majd becsukta előttem az ajtót.

- Én is szeretlek – kiabáltam be neki, mire újra felhangzott a nevetés.

Kudarcot vallva ültem vissza Amanda mellé, és türelmetlenül vártam, mi lesz az eredmény. Több mint egy teljes óráig tartott, amíg elkészítették, úgyhogy bőven volt ideje az oldalamon lévő lyuknak óriási méretűvé tágulnia a kíváncsiságtól. Az igazat megvallva jó illatok terjengtek a levegőben, szóval kezdtem rá látni egy csöppnyi esélyt, hogy mégis enni fogunk a süteményből. Amikor végre elkészültek, egy tálcán hozták ki nekünk a remekművüket, aminek a tetején még rózsaszín cukormáz is volt. Azt mondjuk nem mondanám, hogy szépen el volt rajta oszlatva, de az igyekezet azért látszott. A biztonság kedvéért Amanda meghagyta nekem a kóstolás elsőségét, de miután elismerően hümmögtem, ő is elvett egyet. Közben a két srác egy pacsival vette tudomásul, hogy jó munkát végeztek.

- Gyerekek, lassan menni kéne haza – csapta össze a kezét Andy kicsivel később, de azért nem mozdult a helyéről.

- Hova sietsz ennyire? – kérdezte Liam, hiszen még csak délután kettő körül volt.

- Egy ebéd keretében bemutatom a családomnak – magyarázta Amanda, mire Liam felkiáltott. – Bár ez az ebéd inkább korai vacsi lesz szerintem.

- Ó, tényleg! Anya mondta, hogy örülne, ha valamikor mi is elmennénk hozzájuk, hogy megismerjenek – címezte nekem szavait, mire megrántottam a vállam.

- Felőlem mehetünk bármikor.

- Menjünk mi is ma, úgysem volt semmi programunk mára – javasolta, én pedig beleegyeztem.

Kikísértük Amandáékat, természetesen még vagy fél órát beszélgettünk velük az ajtóban, aztán Liam hazatelefonált, hogy a hirtelen ötletet megossza az anyukájával is.

- Ez így nem jó, kisfiam. Nem is főztem még semmit, nem készülnék el – aggodalmaskodott. Ki volt hangosítva, így én is hallottam. Elmosolyodtam, aztán eltátogtam Liamnek, hogy segítünk megcsinálni, ne aggódjon emiatt. Nem akartam belepofátlankodni a beszélgetésbe, illetve még nem is beszéltem sosem az anyukájával, ezért nem mondtam hangosan.

- Lara azt mondja, hogy majd együtt megcsináljuk – közvetítette felvetésemet, amibe aztán bele is egyezett.

- De akkor gyertek át most, hogy neki tudjunk állni – kért minket, ezért miután átöltöztünk, beültünk a kocsiba, és el is indultunk hozzájuk.

Kíváncsi voltam, hol nőtt fel, milyen az ottani szobája, milyen a családja. Kíváncsiságommal vegyült egy kis idegesség is, hiszen – bár Liammel sosem beszéltünk exekről – tudtam, hogy az egyik régebbi barátnője nagy favorit volt, ám reméltem, hogy attól még velem is megbarátkoznak majd. Az út két órás volt, ami alatt rádiót hallgattunk, és beszélgettünk.

- Tudod, mire gondoltam még? – nézett felém egy pillanatra, aztán visszaterelte a figyelmét az útra. – Hogy az egyik angliai koncertünkre eljöhetnél. Persze csak ha van kedved, nem kötelező – tette hozzá gyorsan, mire megforgattam a szememet.

- Hát az az igazság, hogy nem szeretem a tömeget, meg a nagy hangzavart, szóval nem hiszem, hogy tudnám élvezni – fordultam felé komolyan, de amikor megláttam a csalódott arckifejezését, elnevetettem magam. – Jaj Liam, most komolyan? Olyan könnyű téged becsapni – nevetgéltem továbbra is.

- Gonosz vagy, tudod? – lökte meg a térdem finoman a váltóról elvett kezével.

- Miért félsz mindig megkérdezni ilyen dolgokat? Le szoktam harapni a fejed vagy mi? – Többször volt már rá példa, hogy nem volt magában egészen biztos, és olyankor elég érdekesen tudta feltenni a kérdéseit.

- Nem – rázta meg a fejét – csak… nem tudom. Nem akarom rád erőltetni az életem, így is bőven van mit megszoknod. A rajongókat, a távolságot, és had ne soroljam tovább.

- Meg tudok birkózni vele, hidd el nekem – mosolyogtam rá. Reméltem, hogy tényleg tudja, bár nagy terhet jelentenek ezek a dolgok, érte megéri. Bármi.

- Tudom – fogta meg a kezem, rárakta a váltóra, aztán rásimította a tenyerét a kézfejemre. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott az első alkalom, amikor ezt csinálta. Úgy tűnt, mintha már vagy ezer éve lett volna. – Nagyon jól kezeled, igazából néha csodálkozom is, hogy mennyire jól. Nem tudok elég nagy köszönetet mondani, amiért még ezek mellett is velem vagy.

- Nem kell megköszönnöd – ingattam a fejem hitetlenkedve. – Csak szeress! Legyél velem, amikor tudsz, ölelj meg, csókolj meg, ez bőven elég.

- Megtenném ezeket ilyen sorrendben, de most nem tudom, mert vezetnem kell – nevette el magát, aztán újra megkomolyodott.  – Csak félek, hogy egyszer történik valami olyan, ami már neked is sok, és nem akarod tovább csinálni.

- Nincs olyan körülmény, ami megingathatna – biztosítottam róla, és tényleg komolyan is gondoltam. – Ne gondolkozz ilyeneken, csak feszült leszel tőle. Igen, rossz olvasni olyan üzeneteket, amiben szidnak, vagy például az is elég idegesítő, hogy a rajongóid nem tudnak továbblépni a Danielle témán – jegyeztem meg, csakhogy tudja, tudok róla és megvan a saját véleményem – de hát ez van. Sosem voltam valami népszerű ember, valamiért senkiben nem olyan benyomást keltettem, amilyet én szerettem volna. Megkérdeztem néhány embert, hogy mi volt az első benyomása rólam, és ott van például Amanda, ő is azt hitte, hogy valami beképzelt picsa vagyok, te is azt hitted, hogy könnyen kapható vagyok, hogy szépen fejezzem ki magam. Valamiért ez jön le az embereknek, pedig esküszöm, soha nem viselkedtem úgy, hogy ezt érezzék. Legalábbis én sosem vettem észre. Talán ilyen a kisugárzásom, de ez ellen úgysem tudok tenni. Megszoktam a rosszindulatú megjegyzéseket, mellesleg nem igazán érdekel más ember véleménye. Szeretlek, boldog vagyok veled, és ezen nem pár fanatikus tinédzser fog változtatni – fejeztem be a rögtönzött kis monológom. Reméltem, hogy érti, hova akarok kilyukadni.

- Belepusztulok, annyira szeretlek – reagálta le rögtön, amiből egyértelművé vált, hogy sikerült megragadnia a lényeget. – De azt szögezzük le, hogy nem gondoltak kurvának.

- Mindegy – rántottam meg a vállam. Ebből nem akartam vitát nyitni, mert úgysem tudott volna meggyőzni. De nem haragudtam rá, szóval nem láttam értelmét, hogy ezen civódjunk.

Hamarosan lefordultunk az autópályáról, és az utcákon kezdtünk bolyongani. Meg sem tudtam jegyezni, merre mentünk, annyiszor kellett bekanyarodnunk, de végül leparkolt egy barátságos ház előtt.

- Szóval csak, hogy minden világos legyen. Akkor eljössz a koncertre? – fordult felém, miután leállította a motort, és kikapcsolta az övét.

- Semmi pénzért nem hagynám ki – mosolyogtam rá. Válaszom után megcsókolt, aztán kiszálltunk a kocsiból. – Oké, azt hittem, nem fogok parázni, de kezdek izgulni – vallottam be neki, miközben mellette toporogtam. Csak elnevette magát, majd megfogta a kezem, és húzni kezdett a bejárat felé.

Kopogott kettőt, hogy jelezze, megérkeztünk, de nem várta meg, amíg kinyitották az ajtót, hanem ő maga lökte be. Megvárta, míg bemegyek, aztán ő is követett, közben pedig elkiáltotta magát.

- Anya, apa! Megjöttünk!

Két pillanat múlva négy kíváncsi szempárral néztem szembe. Azt hittem, csak a szülei lesznek itthon, de úgy tűnik, hogy a két nővérével is ma kell megismerkednem.

- Hát ti, hogyhogy itthon vagytok? – intézte Liam a szavait a két nővérének, mielőtt bemutatott volna a családjának.

- Azt hiszed, kihagyom, ha a kisöcsém haza jön? – borzolta össze a haját, mire Liam morogni kezdett. – Nicola Payne – fordult aztán hozzám, és kinyújtotta felém a kezét.

Ezzel megkezdődött a nagy bemutatkozás, és már az elején megnyugodtam, hogy nem lesz semmi gond a szülei meg közöttem, mert alaposan megölelgettek. Vidáman viszonoztam a puszikat, hiszen nagy megkönnyebbülés volt, hogy ennyire barátságosak.

- Na, mi bevásároltunk, mielőtt megérkeztetek, és neki is kezdtem már a vacsorának. Üljetek le nyugodtan, majd Nicola és Roo segít nekem, ha már úgyis itt vannak – mutogatott Karen a nappalijukban lévő kanapé felé, ahol Jeff már helyet foglalt.

- Jaj, dehogyis. Úgy beszéltük, meg, hogy segítek, úgyhogy én is kiveszem a részem a munkából – tiltakoztam azonnal.

- Én élek a lehetőséggel – vigyorgott Liam, aztán leült az apja mellé.

Karen próbált meggyőzni, hogy ne fáradjak, helyezzem magam nyugodtan kényelembe, de nem tudott, úgyhogy a lányokkal tartottam a konyhába. Először felosztottuk, hogy kinek mi a feladata, aztán szorgosan neki is láttunk. Rántott hús volt a menü, különböző köretekkel és Karen kókuszgolyókat is csinálni akart, szóval alaposan bele kellett húznunk, ha enni akartunk hat óra környékén. Én a panírozást vállaltam el, amit azonnal kezdhettem is, mert Liam anyukája már besózta a húst, mielőtt megjöttünk. Amíg járt a kezünk, beszélgetni kezdtünk, bár igazából az elején ez annyiból merült ki, hogy ők kérdezgettek rólam minden félét, én pedig válaszolgattam. Amikor megemlítettem, hogy nemrég sikerült elérnem a legnagyobb álmomat, úgy örültek neki, mintha már ezer éve ismertek volna. Nagyon jól esett, hogy ilyen hamar, úgymond, befogadtak.

Egész hamar végeztem a húsok panírozásával, ezért beszálltam a krumpli hámozásába is. Roo elkezdte sütni a húst, Karen pedig begyúrta a süti tésztáját, miközben folyamatosan mesélt. Megismerhettem az egész élettörténetüket, ami annyira közelivé tette őket hozzám, hogy úgy éreztem, mintha én is a családjuk része lennék. Talán egy nap az is leszek.

- Hogy haladnak a világ legklasszabb csajai? – lépett be a helyiségbe Liam. Elővett egy poharat a felettem lévő szekrényből, öntött magának kólát, aztán iszogatni kezdte a szénsavas üdítőt.

- Nagyon jól – válaszolta az anyukája. Amikor a fiára nézett, látszott az arcán, hogy mennyire örül, hogy láthatja, és rájöttem, hogy nem csak nekem hiányzik borzalmasan, amikor úton van, távol tőlünk.

Két kar fonódott körém, nem volt nehéz kitalálnom, hogy Liamhez tartoznak az ölelő karok, és pillanatok alatt zavarba jöttem. Furcsa volt, hogy a szülei előtt ölelget, mert nagyon jól tudtam, hogy diszkréten, de figyelnek minket. Az állát a vállamon pihentette, én pedig igyekeztem a krumplikra koncentrálni, mert nem szerettem volna magam megvágni. Az arca az enyémhez ért, így bár nem láthattam, éreztem, hogy elmosolyodik. Tudtam, hogy az elég egyértelmű zavarom miatt ilyen vidám, úgyhogy én is elnevettem magam. Adtam egy puszit az arcára, aztán kiszabadultam a kezei közül, és a kezébe nyomtam a krumplikkal teli tálat.

- Ha már itt vagy, lemoshatod őket – fűztem hozzá egy kis kommentárt, hogy tudja, mit kell tennie.

- Tudtam én, hogy nem szabad bejönnöm – sóhajtott színpadiasan, de teljesítette a kérésemet.

- Wáó, anyu te láttál már valakit, aki rá tudta venni, hogy a mosogatóhoz sétáljon? – kérdezte meglepetten Roo, amin mindenki elnevette magát.

- Délelőtt muffint sütött – osztottam meg velük az infót, mire tovább szívták a vérét.

- Valaki nagyon szerelmes akkor – nevette ki Nicola.

- Annyira hiányoztatok, de tényleg – nézett fel Liam a feladatából, és a plafonra emelte a tekintetét.

- Hagyjátok lányok – szólt rájuk Karen, mintha még mindig kis tíz évesek lennének, akiket nevelnie kell. – Én örülök, és a nővéreid is örülnek, hogy boldog vagy – zárta le a témát.

Amikor végre elkészültünk mindennel, Jeff megterített, és hozzáláttunk a kiadós vacsorához. Annyira jól nézett ki minden, hogy eszem ágában sem volt az étrendemmel foglalkozni. Amíg a VS-táborban voltam, öt kilót fogytam, de azóta már valószínűleg visszahíztam, amit leadtam, ha pedig nem, akkor most ezzel a vacsorával teljesen biztossá tettem. A vacsora után a nappaliba gyűltünk, és beszélgettünk, előkerültek régi, gyerekkori képek, amiken rengeteget nevettünk. Karen el is sírta magát a szép emlékek hatására, amit egy nagy családi ölelés követett. Elmondhatatlanul aranyosak voltak, nagyon szép családot ismerhettem meg a személyükben.

Késő volt már ahhoz, hogy hazavezessünk, sose értünk volna haza, úgyhogy azt beszéltük meg, hogy itt töltjük az éjszakát. Hihetetlen volt az az öröm, ami a szülei arcára ült ki, amikor közölte velük a döntését. Mielőtt elmentünk volna aludni, megnéztük egy filmet, így még több vidám időt töltöttünk együtt, aztán fáradtan nyugovóra tértünk.